Az aláírásgyűjtés lezárult. Az aláírásokat eljuttatjuk a kolozsvári polgármesteri hivatalba.
Köszönjük, hogy nevével támogatta az ügyet.

Strîngerea de semnături a fost finalizată. Vom preda lista cu semnături la primăria Cluj.
Vă mulţumim pentru susţinere.

The gathering of signatures has been stopped. We will file them at the Mayor's Office.
Thank you for your support.

Tisztelt Sorin Apostu polgármester úr!

2009. május 7.-én megtartott sajtóértekezletén bejelentette: többnyelvű ismertető táblákat helyeznek el minden kolozsvári műemléken. A felirat három nyelven – románul, angolul és franciául – lesz olvasható. A sajtótájékoztatón megkérdezték Öntől, hogy miért nem kerülhet fel magyar nyelvű felirat is a táblákra? Az Ön válasza az volt, hogy azért, mert a magyar nyelv nem nemzetközi nyelv.

Jelen petíció kezdeményezői, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) valamint a Transindex internetes portál szerint ez az érv több ok miatt is elfogadhatatlan:

1. nem csak az angol és a francia, hanem a német, olasz, orosz, spanyol nyelvek is nemzetközinek számítanak, így nem érthető, miért épp az előbbi két nyelvet választották. Amennyiben a kezdeményezésnek nincsen szimbolikus üzenete, hanem pusztán a Kolozsvárra látogató turisták tájékozódását könnyítenék meg a feliratokkal, indokolt lenne statisztikákkal is alátámasztani a nyelvi opciót.

2. továbbá nem tekinthetünk el attól, hogy válaszának szellemisége azokat az időket idézi, amikor minden nyelven ki lehetett tenni Kolozsvár bejáratához üdvözlő táblát, csak éppen magyarul nem. Vajon véletlen, hogy pont magyarul és németül nincs helye a tájékoztatásnak, annak ellenére, hogy  Kolozsvár történelmében a magyar közösség ugyanolyan fontos szerepet játszott mint a román, valamint a német közösség?

A három nép évszázadok óta együtt él ezen a vidéken. Ennek a nagyon gazdag és értékes hagyománynak óriási fontosságot kellene tulajdonítani, ugyanis az itt élő kultúra egymásra hatása, együttélése alakította a várost olyanná, amilyennek ma látjuk. Erre mindenki büszke, akár román, magyar vagy német anyanyelvű. Ez a város mindenkié aki valaha benne élt, vagy jelenleg benne él és dolgozik.

A városvezetésnek hangsúlyt kellene fektetnie arra, hogy a sokszínű, multikulturális Kolozsvár jegyeit megjelenítse a város utcáin, épületein, állami intézmények homlokzatain – ezt egyébként a 2006-ban elfogadott városfejlesztési stratégia is előirányozza. Egy másik közösség kultúrájának, értékrendjének elfogadása tükrözi az adott város európaiságát, toleranciáját valamint a városban együttélők között meglévő kölcsönös tiszteletet.

A fentiek fényében az aláírók határozottan elutasítják az Ön érvét, és azt kérik, hogy a fentiek jegyében a most készülő feliratokra kerüljön fel a magyar valamint a német nyelv is: ezáltal a városba látogató turisták tudomást szerezhetnek a városban élő nemzetekről és megismerhetik a valódi multikulturális Kolozsvárt.

Az aláírásgyűjtés május 21-ig, csütörtökig tart. A kinyomtatott íveket a CEMO iktatja a kolozsvári polgármesteri hivatalban.

Versiunea română
English version
Deutsche Version
22540. Lévai Endre, Nem publikus., Budapest. III.ker. (2009-05-21 00:10:59)
22539. Luca Lamona, metalworker, Treia, Italy (2009-05-21 00:10:58)
22538. Timea Göghova , Diak , München, Nemetorszag (2009-05-21 00:10:40)
22537. Udvardy Zsolt, vállalkozó, Budapest (2009-05-21 00:10:38)
22536. Csatádi Vera, építész, Budapest (2009-05-21 00:10:32)
22535. Zsömböly Sándor Gyula, Egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-21 00:10:30)
22534. Tyukodi Gabriella, Munkavállaló,, Szatmarnemeti (2009-05-21 00:10:21)
22533. Bordás Andrea, tanár, Nagyvárad (2009-05-21 00:09:53)
22532. Fiantók Andrea, könyvesbolti eladó, Budapest (2009-05-21 00:09:37)
22531. Nagy István, töltőállomás-kezelő, Budapest (2009-05-21 00:09:27)
22530. Horgos Zsolt, fazekas, Zsámbék (2009-05-21 00:09:07)
22529. Rajmund Sarosi, regional manager, Pétfürdő (2009-05-21 00:08:56)
22528. Huszárné Kőváry Szilvia, díjkönyvelő, Budapest (2009-05-21 00:08:50)
22527. Zoller Elvira, Maneger, Budapest (2009-05-21 00:08:48)
22526. Józsa Dezső, tanár, Szécsény (2009-05-21 00:08:46)
22525. Farkas József, nyugdíjas, Gödöllő (2009-05-21 00:08:42)
22524. Czimer László, gépkezelő, Székesfehérvár (2009-05-21 00:08:39)
22523. Péter Zoltán, CNC forgácsoló, Gógánfa (2009-05-21 00:08:15)
22522. Huszár Péter, futár, Budapest (2009-05-21 00:08:03)
22521. HORVATH ANIKO, Diak, Bécs (2009-05-21 00:08:00)
22520. Dr. Balogh Géza, Villamosmérnök, ügyvez. igazgató, Budapest (2009-05-21 00:07:57)
22519. bodor tibor, mubutorasztalos, olofström/svedorszag (2009-05-21 00:07:42)
22518. Kenéz Ágota, pszichológus, Budapest (2009-05-21 00:07:39)
22517. Kustra Tamás, Vállalkozó, Hévízgyörk (2009-05-21 00:07:31)
22516. Huszárné Mikla Ildikó, konduktor, speciális pedagógia szakos tanár, szakpedagógus, Budapest (2009-05-21 00:07:26)
22515. dr.Bóday Erzsébet, közgazda, Magyarország Budapest (2009-05-21 00:07:03)
22514. Kovács Gabriella, textilművész, Gödöllő (2009-05-21 00:06:58)
22513. Lotaller Annamária, tanuló, Budapest (2009-05-21 00:06:39)
22512. Uray Hajnalka, munkaszervező, Veszprém (2009-05-21 00:06:34)
22511. Jozsef Toth, mechanical engineer, wien (2009-05-21 00:06:17)
22510. Pula József, műszaki igazgató, Székesfehérvár (2009-05-21 00:06:16)
22509. Nagyné Zsebe Alice, tanár, Eger (2009-05-21 00:06:13)
22508. Makkai Réka, PR, Marosvásárhely (2009-05-21 00:06:08)
22507. Lelkes Ilona, Pénügyi alkalmazott, Vancouver, BC Canada (2009-05-21 00:05:58)
22506. Benyovszky Győzőné, nyugdijas, Budapest (2009-05-21 00:05:54)
22505. S.Iglói Sarolta, tanár, Erdőkertes (2009-05-21 00:05:41)
22504. Szitás István, Vegyész, Nová Bašta (Egyházasbást) (2009-05-21 00:05:29)
22503. Lelkes Miklos, Magán vállalkozó, Vancouver, BC Canada (2009-05-21 00:05:09)
22502. Király Levente, Személyi bankár, Budapest (2009-05-21 00:05:08)
22501. dr Merétei Tamásné, nyugdíjas, Érd (2009-05-21 00:04:29)
22500. Takács Lajosné, nyugdíjas, SÉ (2009-05-21 00:04:25)
22499. Cserjés András, IT manager, Budapest (2009-05-21 00:04:12)
22498. Irmesné Sipos Valéria, vállalkozó, Uraiújfalu (2009-05-21 00:04:03)
22497. Dr. Sárkány Erika, gyógyszerész, Szeged (2009-05-21 00:04:02)
22496. Kurucz László Richárd, szobafestő, Ostffyasszonyfa (2009-05-21 00:03:54)
22495. Lantos Gergely, tanuló, Nyíregyháza (2009-05-21 00:03:44)
22494. Nagy István, gyógyszerész, Gyöngyös (2009-05-21 00:03:35)
22493. Nagy Tünde, Könyvelő, Budapest (2009-05-21 00:03:22)
22492. Szalay Judit, titkárnő, Miskolc (2009-05-21 00:03:13)
22491. Dr. Gyula Hock, ügyvéd / advocat, Budapest (2009-05-21 00:02:44)
22490. Ilies Szendrődi Norbert, angol szakos tanár, Szatmárnémeti (2009-05-21 00:02:28)
22489. Kovacs Anna , Kisiparos , New York City, New York, USA (2009-05-21 00:02:01)
22488. Massimo Romagnoli, Accauntant, Corridonia, Italy (2009-05-21 00:01:50)
22487. Sáfrán Piroska, villamosmérnök, Budapest (2009-05-21 00:01:44)
22486. Racz Eniko, kozgazdasz, Kezdivasarhely (2009-05-21 00:01:19)
22485. Martonné Lakos Klára, tanár, Zalaegerszeg (2009-05-21 00:01:16)
22484. Németh Szilvia, Budapest (2009-05-21 00:01:03)
22483. Sylvain Piron, Historian, Paris (2009-05-21 00:00:56)
22482. Máté János, ref. lelkipásztor, Küküllővár/Cetatea de Balta (2009-05-21 00:00:47)
22481. Sznyt Dániel, Tanuló, Budapest (2009-05-21 00:00:41)
22480. Ferenczy Mária, biológia szakos tanárnő, Szatmárnémeti (2009-05-21 00:00:28)
22479. Greschik Gyula, mérnök, Boulder, CO, USA (2009-05-21 00:00:25)
22478. Gubik Gabriella, tanuló, Kiskunhalas (2009-05-21 00:00:15)
22477. Lázár Viktor, Oktató, Budapest (2009-05-21 00:00:13)
22476. Dr Merétei Tamásné, nyugdíjas, Érd (2009-05-21 00:00:10)
22475. Cservák Antal, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 23:59:50)
22474. Belényi Zsuzsanna, Zenész, Budapest (2009-05-20 23:59:37)
22473. Nagy Judit, ügyintéző, Dunaszerdahely (2009-05-20 23:59:35)
22472. Bánhidi Imre, állami köztisztviselő, Baja (2009-05-20 23:59:32)
22471. Fekete Márton, tanuló, Budapest (2009-05-20 23:59:19)
22470. Tomcsányi Gyula, mérnök, Szentendre (2009-05-20 23:59:17)
22469. bencze Anna, nyugdijas, Sacele-Negyfalu,jud.Brasov,romania (2009-05-20 23:59:03)
22468. Béni Zsuzsanna, tanító, Budapest (2009-05-20 23:58:58)
22467. Dr. Kiss Anikó, ny. tudományos munkatárs, DEBRECEN (2009-05-20 23:58:57)
22466. Ádám Erzsébet, tanuló, Miskolc (2009-05-20 23:58:48)
22465. Kark Tamas, orvos, Debrecen (2009-05-20 23:58:44)
22464. Tirnitz Józsefné, nyugdíjas, SOPRON-Magyarország (2009-05-20 23:58:36)
22463. Biró Csaba, orvos, Frankfurt (2009-05-20 23:58:35)
22462. Bárány Péter, tanuló, Nyíregyháza (2009-05-20 23:58:31)
22461. Béldi Miklós, Termelésvezető, Budapest (2009-05-20 23:58:30)
22460. Kováts Péter, tanuló, Miskolc (2009-05-20 23:58:25)
22459. Péntek Melinda, tanár/ profesor, Körösfő/ Izvoru Crisului (2009-05-20 23:58:06)
22458. Fülöp András, vegyészmérnök, Gödöllő (2009-05-20 23:58:02)
22457. Józsa Katalin, vezető gyógytornász, Szombathely (2009-05-20 23:57:59)
22456. Emese Reka Fromm, translator, Phoenix, AZ, USA (2009-05-20 23:57:51)
22455. Földesi Erika, közgazdász, Budapest (2009-05-20 23:57:36)
22454. P.Tóthné Szakács Zita, osztályvezető, Budapest (2009-05-20 23:57:36)
22453. Terna Péter, földmérő, Debrecen (2009-05-20 23:57:23)
22452. Molnár Tivadar, Szociális gondozó és ápoló, Budapest 1221 H (2009-05-20 23:57:17)
22451. id.bencze Mihaly, nyugdijas, Sacele-Negyfalu,jud.Brasov,romania (2009-05-20 23:57:06)
22450. Istvandi Aletta, Egyetemista, Hegykozszentmiklos (2009-05-20 23:56:07)
22449. Hajdu Márton, Vállalkozó, Budapest (2009-05-20 23:56:02)
22448. Gianni Chiacchiera, Graphic Designer, Montelupone, Italy (2009-05-20 23:55:55)
22447. Tényi György, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 23:55:52)
22446. Sőtér Dánielné, műszaki előkészítő, Budapest (2009-05-20 23:55:39)
22445. Faragó-Galambos Zsófia, Budapest (2009-05-20 23:55:38)
22444. Barna Zoltán, mérnök, Győr Ménfőcsanak (2009-05-20 23:55:35)
22443. dr. Dippold Krisztina, munkanélküli, Érd, Magyarország (2009-05-20 23:55:29)
22442. k.szeker, Dipl.-Ing, Neuenhof (2009-05-20 23:55:19)
22441. Erzsebet L. Kovacs, domestic assistant, Rugby Warwickshire U.K. (2009-05-20 23:54:47)
22440. Sáfrány Tibor, Tanuló, Őrbottyán (2009-05-20 23:54:24)
22439. vörös jolanda, népfőiskolai igazgató, Szentendre (2009-05-20 23:54:12)
22438. Nagy Ferenc, mérnök, Budapest (2009-05-20 23:53:51)
22437. Bordás Csaba, Műszaki igazgató, Budapest (2009-05-20 23:53:47)
22436. Dobi Gabor, Nagyhegyes (2009-05-20 23:53:38)
22435. Magó Judit, Budapest (2009-05-20 23:53:25)
22434. Csizmazia Zsolt, sekrestyés, Tihany (2009-05-20 23:53:18)
22433. s-hervanek, mernök, Zürich (2009-05-20 23:53:11)
22432. Cseh Tamás, Hallgató, Balmazújváros (2009-05-20 23:53:10)
22431. Lőrincz Máté, közgazdász, Pécs (2009-05-20 23:53:06)
22430. Nagy Balázs, mérnök-építész, Érd (2009-05-20 23:53:06)
22429. Szőcs János, Ipari alpinizmus, Kézdivásárhely (2009-05-20 23:52:58)
22428. Kovács Zoltánné Lajos Krisztina, környezetgazdálkodási agrármérnök, Jászárokszállás (2009-05-20 23:52:57)
22427. Tabi Andrea, diák, Budapest (2009-05-20 23:52:38)
22426. Kovács Bence, tanuló, Karcag (2009-05-20 23:52:31)
22425. Pap Zoltánné, Tanító, Pécs (2009-05-20 23:52:31)
22424. Laszlo Andrea, mernok, Kolozsvar (2009-05-20 23:52:30)
22423. Tóth Gergő, tanuló, Székesfehérvár (2009-05-20 23:52:12)
22422. Székely Enikő, vállalkozó, Pécs (2009-05-20 23:52:11)
22421. laszlo edith, stewardess, kolozsvar (2009-05-20 23:52:11)
22420. Oláh Erzsébet, Minőségirányítási vezető, Hajdúböszörmény (2009-05-20 23:52:05)
22419. Gruber Szabolcs, szellemi szabadfoglalkozású, Magyarország, 8196 Litér, Előd u. 12. (2009-05-20 23:51:26)
22418. Csabai Dániel, Informatikus, Budapest (2009-05-20 23:51:20)
22417. Dr. Mender Ferencné, mikrobiológus állatorvos, Szeged (2009-05-20 23:51:20)
22416. Emanuele Chiacchiera, Student, Recanati, Italia (2009-05-20 23:50:43)
22415. Márton Hajnalka, tanuló, Székelykeresztúr (2009-05-20 23:50:38)
22414. Márk József, munkavállaló, London (2009-05-20 23:50:21)
22413. Kelemen Krisztina, csoportvezető Nokia, 9113, Koroncó, Magyarország (2009-05-20 23:49:46)
22412. Bogisich Ferenc, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 23:49:46)
22411. Csorba Attila, Tanuló, Kecskemét (2009-05-20 23:49:33)
22410. Debreczeni Emese, tisztviselő, Budapest (2009-05-20 23:49:28)
22409. Dolník Erzsébet, nyugdíjas, Léva, Szlovákia (2009-05-20 23:49:08)
22408. Márton Hajnalka, tanuló, Székelykeresztúr (2009-05-20 23:49:05)
22407. Kolozsvári László, Egyetemi hallgató, Pécs (2009-05-20 23:48:58)
22406. Szőts Pál, nyugdíjas, Székesfehérvár (2009-05-20 23:48:48)
22405. Lecza Attila, vágó, Diósd (2009-05-20 23:48:43)
22404. Pocsveiler Lorant, Manager, Espoo (2009-05-20 23:48:30)
22403. Törökné Hegyi Henrietta, tanuló, Orosháza (2009-05-20 23:48:27)
22402. Somogyi András, Közalkalmazott, Debrecen (2009-05-20 23:48:20)
22401. zsolt veress, Tolmács, Debrecen (2009-05-20 23:48:08)
22400. Székely Hajnalka, Nyelvtanár, Budapest (2009-05-20 23:48:03)
22399. Takács Tímea, védőnő, Budapest (2009-05-20 23:48:02)
22398. Tóth Tamás, agrármérnök, Gencsapáti (2009-05-20 23:47:58)
22397. Fodor Áron, Mezőtúr, diák (2009-05-20 23:47:56)
22396. Kovács Zoltán, mechatronikai technikus, Szekszárd (2009-05-20 23:47:35)
22395. Dr. Sarlós Géza , orvos, Pécs (2009-05-20 23:47:16)
22394. Puskai Melinda, Egyetemista, Budapest (2009-05-20 23:47:07)
22393. André Tiborné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 23:47:01)
22392. Tóth Árpád György, gépészmérnök, Bábolna (2009-05-20 23:46:45)
22391. dr. Szabo Matild, orvos, Budapest (2009-05-20 23:46:37)
22390. Szász Lídia Dóra, pedagógus, Kisbér (2009-05-20 23:46:32)
22389. Kiss Elek, inginer, Cluj Napoca (2009-05-20 23:45:54)
22388. Agócs Béla, nyugdijas, Mohács (2009-05-20 23:45:51)
22387. Istvánffy György, közgazdász, Budapest (2009-05-20 23:45:48)
22386. BODOR BENJAMIN, DIÁK, EGER (2009-05-20 23:45:40)
22385. Koncsek János, Rajzfilm rajzoló, Budapest (2009-05-20 23:45:28)
22384. Hajduné Bogdán Zsuzsa, szálloda vezető, Balatonvilágos (2009-05-20 23:44:46)
22383. Osgyáni Barnabás, diszpécser, Szentendre (2009-05-20 23:44:26)
22382. Kővari Tibor, Nyugdijas, Szatmár (2009-05-20 23:44:22)
22381. Kiss Mihály Béla, jelenleg munkanélküli, Budapest (2009-05-20 23:44:20)
22380. Karácsonyiné Zámbó Szilvia, tanár, Budapest (2009-05-20 23:44:07)
22379. Szirom György, Pszichológus, Kistarcsa (2009-05-20 23:43:46)
22378. Solti Kálmán, tanár, Kiskőrös (2009-05-20 23:43:38)
22377. Albert Helga Rebeka, tanuló, Budapest (2009-05-20 23:43:18)
22376. Agócs László, tanár, Hungary - Ózd (2009-05-20 23:43:06)
22375. Skublicsné Manninger Alexandra, Főállású anya, Budapest (2009-05-20 23:43:01)
22374. SZÍKI KÁROLY, SZÍNÉSZ, EGER (2009-05-20 23:42:58)
22373. SZARKA LÍVIA, ELADÓ, AJKA (2009-05-20 23:42:58)
22372. Sebők Róbert, alkalmazott, Budapest (2009-05-20 23:42:45)
22371. Dr. PETREKOVICH-PERJÉS András, Professor. Pensionirte hauptberater für miniszter, Budapest (2009-05-20 23:42:43)
22370. Szarka Gábor, Vállakozó, Bern (Schweiz) (2009-05-20 23:42:31)
22369. Kovacs Robert, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-20 23:42:13)
22368. Feketéné Érseki Csilla, közgazdász, Budapest (2009-05-20 23:41:57)
22367. Dönszné Buvári nóra, tanár, Pécs (2009-05-20 23:41:50)
22366. Pálóczi Ágnes, adminisztrátor, Budapest (2009-05-20 23:41:44)
22365. Nyilasi László, gyógytonász,testnevelő tanár, Székesfehérvár (2009-05-20 23:41:27)
22364. Bohács Ilona, rokkant, Budapest, (2009-05-20 23:41:26)
22363. Tóth Tamás, villanyszerelő, Vecsés (2009-05-20 23:41:26)
22362. GYŐRFFY ANTAL, Villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 23:41:21)
22361. Koves Janos, Aviation Coputer& Electro-Technic, Israel Rechovot (2009-05-20 23:41:20)
22360. szecsődi istván, ?, pápa (2009-05-20 23:41:02)
22359. Csámpai Ágnes, gazdasági tervező, Prága, Cseh Köztársaság (2009-05-20 23:40:50)
22358. dr. Fekete Miklós, állatorvos, Budapest (2009-05-20 23:40:50)
22357. Leva Elod, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-20 23:40:44)
22356. Zoller Melinda, pedagógus, Kézdivásárhely (2009-05-20 23:40:27)
22355. Benke Lászlóné, tanár, Budapest (2009-05-20 23:40:12)
22354. Ott Róbert, Hirdetési adminisztrátor, Piliscsaba (2009-05-20 23:40:03)
22353. Varga Tünde, titkárnő, Érd (2009-05-20 23:39:59)
22352. Kovács Tibor, ügyvezető, Lukácsháza (2009-05-20 23:39:30)
22351. Bertha István, esztergályos, Nemesbőd (2009-05-20 23:39:24)
22350. Szlaukó Mónika, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 23:38:59)
22349. Tárkányi Erzsébet, óvónő/educatoare, Kolozsvár/Cluj-napoca (2009-05-20 23:38:58)
22348. Wiedermanné Éltető Mária, tanár, Kismaros (2009-05-20 23:38:52)
22347. Garamszegi Zoltán, project manager, Cegléd (2009-05-20 23:38:47)
22346. Dr A Tarcy, Consultant, Richmond England (2009-05-20 23:38:30)
22345. Eva du Plessis, tehnician hotelier, Cape Town, South Africa (2009-05-20 23:38:29)
22344. Görögné Földesi Erika, ügyintéző, Budapest (2009-05-20 23:38:27)
22343. Járó Ildikó, tanár, Budapest (2009-05-20 23:38:23)
22342. Toth Krisztian, Vallalkozo, szekesfehervar/Magyarorszag (2009-05-20 23:38:18)
22341. Csupor Éva, Szeged (2009-05-20 23:38:04)
22340. Rédai Gergely, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 23:38:01)
22339. Szarka Gàbor, Önálló válalkozó, Bern,,/ Schweiz (2009-05-20 23:37:40)
22338. Szabó Levente, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-20 23:37:27)
22337. Szabó Zsolt, Budapest (2009-05-20 23:37:18)
22336. Sármay Gabriella, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-20 23:36:54)
22335. Simon-Faragó Katalin, Budapest (2009-05-20 23:36:00)
22334. Kalincsák István, nyugdíjas, 9151 Abda, Magyarország (2009-05-20 23:36:00)
22333. Péter Tünde, Eger (2009-05-20 23:35:48)
22332. horváth anna, egyetemi hallgató, győrújbarát (2009-05-20 23:35:48)
22331. Széles Dávid, Tanuló, Budapest (2009-05-20 23:35:47)
22330. Ther Tamás, egyetemi hallgató/university student, Budapest (2009-05-20 23:35:44)
22329. Szamalovits Tamás, Tanuló, Gyál (2009-05-20 23:35:38)
22328. Paulik András, médiamunkás, Budapest (2009-05-20 23:35:26)
22327. Ribiánszky Gergely, tanuló, Budapest (2009-05-20 23:35:20)
22326. Emil Kish, Architect, Washington, D.C., USA (2009-05-20 23:35:05)
22325. Stekovics Gáspár, Festőművész, Szombathely (2009-05-20 23:34:37)
22324. Balogh László, alkalmazott, Debrecen (2009-05-20 23:34:36)
22323. Dr. Pusztay Györgyi, orvos, Kecel (2009-05-20 23:34:31)
22322. Valentinyi Viktor, Gépészmérnök, Győr (2009-05-20 23:34:30)
22321. Sándorné Geiger Edit, ügyintéző, Budapest (2009-05-20 23:34:30)
22320. Pataki Zoltán, mérnök, Mohács (2009-05-20 23:34:27)
22319. Máté Barna, munkanélküli, Székelyhíd (2009-05-20 23:34:27)
22318. Pordányi Dávid, Hallgató, Göd (2009-05-20 23:34:14)
22317. Pacorné Rába Ilona, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 23:34:10)
22316. Tóth Bertalan, engineer, Budapest (2009-05-20 23:34:07)
22315. Nógrádi Adrienn, tanuló, Pécs (2009-05-20 23:33:59)
22314. Fodor Áron, diák, Nagykőrös (2009-05-20 23:33:53)
22313. Alexander Csida, mérnök, Toronto, Ontario, Canada (2009-05-20 23:33:51)
22312. Dr. Bence Judit, Biológus, Budapest (2009-05-20 23:33:36)
22311. Szakácsné Baller Veronika, népművelő, Paks (2009-05-20 23:33:35)
22310. prof. akos hernadi, egyetemi tanar, achern/ D (2009-05-20 23:33:20)
22309. Giczi Anita, adminisztrátor, Győr (2009-05-20 23:32:39)
22308. Búss Gyöngyi, munkavállaló, Somorja, SK (2009-05-20 23:32:31)
22307. Gyula Sumeghy, tisztviselő, Budapest (2009-05-20 23:32:27)
22306. Gombos Béla, Köztisztviselő, Érd (2009-05-20 23:32:24)
22305. Szakács Béla, nyugdíjas, Paks (2009-05-20 23:32:18)
22304. Sarkady Csaba, web designer, Budapest (2009-05-20 23:32:16)
22303. Dézsy Zoltán, újságíró, Budapest (2009-05-20 23:31:46)
22302. Ferencz Vilmos, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 23:31:30)
22301. Máté Mónika, tanuló, Székelyhíd (2009-05-20 23:31:29)
22300. Lőrinczi Lajos, Gépészmérnök, Nyíregyháza (2009-05-20 23:31:21)
22299. Bittó Piroska, pszichológus, Budapest (2009-05-20 23:30:55)
22298. Bodák.Gy.Ágnes, nyugdíjas főiskolai tanár, Budapest (2009-05-20 23:30:52)
22297. Soós Szilárd, református lelkipásztor, H - Mocsa (2009-05-20 23:30:47)
22296. Czeczei György, Alkalmazott, Szolnok (2009-05-20 23:30:42)
22295. Török István Bertalanné, alkalmazott, Vámosgyörk (2009-05-20 23:30:33)
22294. Palkó Eszter, munkavállaló, Budapest (2009-05-20 23:30:31)
22293. Mester Mónika, főiskolai hallgató, Hatvan (2009-05-20 23:30:18)
22292. Okos Tibor, zenetanár, Ostoros (2009-05-20 23:30:01)
22291. Borsat Katalin, vegyésztechnikus, Ajka (2009-05-20 23:29:24)
22290. Török István Bertalan, Nyugdíjas, Vámosgyörk (2009-05-20 23:29:18)
22289. Reiser Győzőné, Csatka (2009-05-20 23:29:15)
22288. Jakab Marina, tanuló, Budapest (2009-05-20 23:29:12)
22287. Frideczky Katalin, pianist, Budapest (2009-05-20 23:29:01)
22286. Reiser Győző, Csatka (2009-05-20 23:28:39)
22285. Gregor Bálint, hallgató, Budapest (2009-05-20 23:28:31)
22284. Lenke Ibolya Von Niman, Gymn.Lektor( Liceumi Tanar), ESKILSTUNA / SVERIGE / (2009-05-20 23:28:27)
22283. Illés Anna, Rimaszombat/ Szlovákia (2009-05-20 23:28:21)
22282. Reiser Viktória, Budapest (2009-05-20 23:28:15)
22281. Szász Ottilia, tanár, Ráckeve (2009-05-20 23:28:11)
22280. Fazekas Péter, Diák, Berekböszörmény, Magyarország (2009-05-20 23:28:08)
22279. Horváth Ibolya, középiskolai tanár, Balatonfüzfő, Magyarország (2009-05-20 23:28:01)
22278. Lipovics Tibor, Sírásó, Győr (2009-05-20 23:27:57)
22277. Vas Levente, Budapest (2009-05-20 23:27:50)
22276. Gregor Gábor, mérnök-közgazdász, Budapest (2009-05-20 23:27:41)
22275. adam agnes, titkarno, Marosvasarhely (2009-05-20 23:27:40)
22274. Sámson Eszter, diák, Pécs (2009-05-20 23:27:28)
22273. Szakács Veronika, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 23:27:18)
22272. Szász Csaba, tanár, Ráckeve (2009-05-20 23:27:10)
22271. Jónás Klára, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 23:27:08)
22270. Peter Pulay, Professor of Chemistry, Fayetteville, Arkansas, USA (2009-05-20 23:27:07)
22269. Szűcs Máté, tanuló, Cegléd (2009-05-20 23:27:05)
22268. Gregor Ágnes, közgazdász, Budapest (2009-05-20 23:27:03)
22267. Kozma Istvan, SW developer, Kolozsvar (2009-05-20 23:27:01)
22266. uzsaly zoltán, ügyvezető, Pécs (2009-05-20 23:26:46)
22265. Jónás Piroska, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 23:26:17)
22264. Juhos-Kiss János, tanár, Budapest (2009-05-20 23:26:05)
22263. Sándor Enikő, Profesor, Ungaria (2009-05-20 23:25:44)
22262. Bédi Sándorné, nyugdíjas köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 23:25:32)
22261. Barabás Péter, informatikus, Nagyvárad (2009-05-20 23:25:22)
22260. Tóth Imréné, ügyvezető, Jászberény (2009-05-20 23:25:22)
22259. Magyar Judit, pszichológus, Budapest (2009-05-20 23:24:52)
22258. Szotyori Tekla, pedagógus, Budapest (2009-05-20 23:24:45)
22257. Surmann Antal, bankár, Miskolc (2009-05-20 23:24:36)
22256. Örvényesi Edit, eladó, Balatonfüred (2009-05-20 23:24:23)
22255. Simon Valéria, pedagógus, Budapest (2009-05-20 23:24:01)
22254. Néder András, Könyvelő, Budapest (2009-05-20 23:23:36)
22253. Szerekován János, operaénekes, Budapest (2009-05-20 23:23:34)
22252. Kollár Tibor, operator, Nové Zámky, SK (2009-05-20 23:23:13)
22251. Dr. Úry Előd, Fogorvos, Sopron (2009-05-20 23:23:10)
22250. Szakál Anna, egyetemi hallgató/studenta, Budapest (2009-05-20 23:23:08)
22249. Orbán Orsolya, tanár, Paks (2009-05-20 23:22:28)
22248. Czegher eniko, alkalmazott, torokbalint (2009-05-20 23:22:24)
22247. Csejtey Miklos, Dunaszerdahely, Slovakia (2009-05-20 23:21:46)
22246. Mészáros Domonkos, szociális munkás, Gyöngyös (2009-05-20 23:21:34)
22245. Buday Józsefné, Gondozónő, LAKHEGY (2009-05-20 23:21:30)
22244. Tibor von Niman, Prof.Univ. ( Egyetemi tanar), ESKILSTUNA / SWEDEN / (2009-05-20 23:21:16)
22243. Váradi Sz. Ferencné, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 23:21:12)
22242. szabaczki péter, kereskedelmi alkalmazott, torokbalint (2009-05-20 23:21:03)
22241. Hudák Péter, Borász, Tokaj (2009-05-20 23:21:03)
22240. Csipán László, informatikus, Sződliget (2009-05-20 23:21:00)
22239. Pásztorné Fekete Katalin, tanár, Göd (2009-05-20 23:20:42)
22238. Királyné Kiss Zsuzsa, Fodrász, Komárom (2009-05-20 23:20:26)
22237. Fehér Eszter, tanuló, Budapest (2009-05-20 23:20:26)
22236. Pap Eniko, Egyetemi Hallgato, Nagyvarad (2009-05-20 23:20:21)
22235. Csóka Beatrix, tanító-hitoktató, Cork (Ireland) (2009-05-20 23:20:21)
22234. Ketter Ágnes, guide, Budapest (2009-05-20 23:20:12)
22233. BarabásTamás, betegszállitó, veszprém (2009-05-20 23:20:08)
22232. Simon Balázs, Alkalmazott, Székesfehérvár (2009-05-20 23:20:06)
22231. Pálffyné Nagy Julianna, német szakos tanárnő, Debrecen (2009-05-20 23:19:52)
22230. Tóth Tibor, vendéglátás, Székesfehérvár (2009-05-20 23:19:41)
22229. Götz Viktor, Mérnök, Pittsburgh, USA (2009-05-20 23:19:12)
22228. Madaras Csilla Hajnal, studenta, Odorheiu Secuiesc (2009-05-20 23:19:12)
22227. Blaubacher Dóra, tanuló, Iklad (2009-05-20 23:19:07)
22226. Sasvári Sándor, Színművész, Budapest (2009-05-20 23:19:05)
22225. Viragh Hajnalka, biologus, Kolozsvar (2009-05-20 23:18:56)
22224. Miskey Sándor, nyugdíjas, Balatonfűzfő (2009-05-20 23:18:51)
22223. Mészáros Dominika, tanuló, Győr (2009-05-20 23:18:50)
22222. Bartha Melinda, tanár, Nagyenyed(Aiud) (2009-05-20 23:18:39)
22221. Banhegyi Zoltan, E1 Operator, Canada (2009-05-20 23:18:36)
22220. Tamas Janos, Businesman, Hamilton - Canada (2009-05-20 23:18:19)
22219. Incze Sandor, Targu Mures(Marosvasarhely) (2009-05-20 23:17:54)
22218. Retkes Illés, nyugdíjas tűzoltóparancsnok, Kiskunfélegyháza (2009-05-20 23:17:39)
22217. Madaras Arpad, Egyetemista, USA (2009-05-20 23:17:34)
22216. Fejervary Akos, Egyeni vallalkozo, Budapest (2009-05-20 23:17:33)
22215. Boros Roland, tanuló, Székelyhíd/Săcueni (2009-05-20 23:17:31)
22214. Kerepesi Nóra, Cegléd (2009-05-20 23:17:27)
22213. Juhász Gyula, önkormányzati képviselő, Szeged (2009-05-20 23:17:21)
22212. Dr Puhl Imre, Orvos, Kapuvár Rákóczi u. 13. (2009-05-20 23:17:12)
22211. Kalmárné Szekeres Katalin, vegyésztechnikus, Budapest (2009-05-20 23:16:56)
22210. Perjés Paméla, alkalmazott, Budapest (2009-05-20 23:16:50)
22209. Máté Róbert, tanuló, Székelyhíd (2009-05-20 23:16:46)
22208. Kovács Andrea, Kazincbarcika (2009-05-20 23:16:25)
22207. Attila Szalontai, Kolozsvar (2009-05-20 23:16:20)
22206. Zelma Horvath, Key Account Manager, Budapest (2009-05-20 23:16:18)
22205. Porkoláb Enikő, Ápoló, Pécs (2009-05-20 23:16:12)
22204. Bialis Rozalia, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-20 23:16:12)
22203. Homoródi Zltán, Értékesitő, Kolozsvár (2009-05-20 23:15:52)
22202. Szelle Beáta, Dunaszerdahely (2009-05-20 23:15:31)
22201. Mali Emese, Budapest (2009-05-20 23:15:10)
22200. Nagy Gábor, hallgató, Lövő (2009-05-20 23:14:56)
22199. Hortobágyi Ferenc, alkakmazott, Monor (2009-05-20 23:14:51)
22198. Karsay Eszter, lelkész, Budapest (2009-05-20 23:14:44)
22197. Zahora Mária, dramaturg, Budapest (2009-05-20 23:14:37)
22196. Kozma Pál, Informatics, Budapest (2009-05-20 23:14:32)
22195. Csik László, mérnök, Budapest (2009-05-20 23:14:28)
22194. Biro Endre Mark, Manager, Kolozsvar (2009-05-20 23:14:26)
22193. Kelemen Emőke, banki előadó, Budapest (2009-05-20 23:14:23)
22192. Madaras Monika, Tanulo, USA (2009-05-20 23:14:17)
22191. gere dandras, tanar, madaras (2009-05-20 23:14:03)
22190. Dr. Kárpáti Zoltán, okl. vegyész, okl. környezetvédelmi szakmérnök, Budapest (2009-05-20 23:13:49)
22189. Nagy László, Pedagógus, Kaposvár (2009-05-20 23:13:47)
22188. Gyorfi Ildiko, Anyag kezelo, Jericho (2009-05-20 23:13:38)
22187. gered erika, tanito, madaras (2009-05-20 23:13:27)
22186. Dr.Kiss János, állatorvos, Kunszentmárton (2009-05-20 23:13:24)
22185. Kékessy László, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 23:13:08)
22184. Fodor Krisztián, alkalmazott, Budapest (2009-05-20 23:13:00)
22183. gebe dalma, customer relation agent, cluj napoca (2009-05-20 23:12:58)
22182. Nagy Béla, Műszerész, Sarkad (2009-05-20 23:12:49)
22181. Nagy László, entrepeneur, Budapest (2009-05-20 23:12:43)
22180. Susan Dobay, artist, Monrovia, California (2009-05-20 23:12:36)
22179. Turi Béla, Nyugdíjas, Esztergom (2009-05-20 23:12:32)
22178. Turgyánné Agatics Zsuzsanna, informatikus, budapest (2009-05-20 23:12:26)
22177. Szelle Beáta, Dunaszerdahely (2009-05-20 23:12:19)
22176. Kozinszky Zoltan, Doktor, Oslo, Norvegia (2009-05-20 23:12:06)
22175. Jávor Péter, Tanát, Pécs (2009-05-20 23:11:52)
22174. Turi Balázs, Tanuló, Debrecen (2009-05-20 23:11:45)
22173. Garamvölgyi Csaba, üzemeltetés vezető, Budakeszi (2009-05-20 23:11:44)
22172. Kiss Gábor, IT Specialist, Székesfehérvár (2009-05-20 23:11:39)
22171. Tunde Freiwald, Pittsburghg, PA, USA (2009-05-20 23:11:35)
22170. Bándi László, nyugdíjas, Veszprém M.-i Honism. Egyesület elnöke, Veszprém (2009-05-20 23:11:26)
22169. Korányi Noémi, tanár, budapest (2009-05-20 23:11:20)
22168. Bárdossy Pál, informatikus, Csehbánya (2009-05-20 23:11:12)
22167. Dienes György, ny.mérnök, Budapest (2009-05-20 23:11:08)
22166. Kondáné Bartal Piroska, belsőépítész-enteriör tervező, 2143. Kistarcsa iglói utca 21. (2009-05-20 23:11:06)
22165. Orbán J. Zoltán, alkalmazott, Debrecen (2009-05-20 23:10:55)
22164. Szabó István, erdész, Dabas (2009-05-20 23:10:48)
22163. Pesti Zoltán, tanár, Sülysáp, Hungary (2009-05-20 23:10:47)
22162. Cseke Lajos Károly, ügyvezető, Győr (2009-05-20 23:10:41)
22161. Csendes Krisztián, tanuló, Magyarország (2009-05-20 23:10:40)
22160. Mendel György, újságíró, New York (2009-05-20 23:10:35)
22159. Dr. Löffler Erzsébet, muzeológus, Eger (2009-05-20 23:10:34)
22158. Ungor Bence, Tanuló, Hannover (2009-05-20 23:10:30)
22157. mag levente, válalkozo, budapest (2009-05-20 23:10:19)
22156. Chvalla Diána, építész, Budapest (2009-05-20 23:10:08)
22155. Szabó Árpád, tanár, Zilah (2009-05-20 23:10:03)
22154. dr. Puskás Márton, orvos, Pécs (2009-05-20 23:09:45)
22153. Makai Endre, biztonsági munkatárs, Budapest (2009-05-20 23:09:39)
22152. Poócza Katalin, diák, Győr (2009-05-20 23:09:33)
22151. Hangyási Zoltán, közgazdász, Békéscsaba (2009-05-20 23:09:21)
22150. Győri Balázs, Pedagógus, debrecen (2009-05-20 23:09:21)
22149. Barát Jenő, Bivalybasznád (2009-05-20 23:09:16)
22148. Bodó Béla, Informatikus, Székesfehérvár (2009-05-20 23:09:09)
22147. tozser katalin, tanár, székesfehérvár (2009-05-20 23:08:58)
22146. Soos Gyula, Szatmárnémeti (2009-05-20 23:08:52)
22145. Takács István, Vállalkozó, Érd (2009-05-20 23:08:50)
22144. Vincze Hajnalka, Szatmárnémeti (2009-05-20 23:08:17)
22143. Eplényi Kata, Tanuló, Budapest (2009-05-20 23:08:14)
22142. Szilágyi Tibor, egyetemi tanár, Marosvásárhely (2009-05-20 23:08:03)
22141. Bartha Zsuzsanna, Érd (2009-05-20 23:07:39)
22140. Jakab Eugén, mérnök, Kecskemét (2009-05-20 23:07:38)
22139. Harmat István, vállalatvezető, Csehimindszent (2009-05-20 23:07:38)
22138. Tiba Magdolna, Eladó, Debrecen (2009-05-20 23:07:34)
22137. Kóder György, közgazdász, Budapest (2009-05-20 23:07:24)
22136. Ferencz Róbert Sándor, jogász hallgató, Bélapátfalva (2009-05-20 23:07:16)
22135. Harasztos Ágnes, tanuló - student , Budakalász (2009-05-20 23:06:59)
22134. Bartakovics István, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 23:06:52)
22133. Molnár Gabriella, népművelő, Magyarország Eger (2009-05-20 23:06:51)
22132. Martiny Zoltán, zenész, Dunaharaszti (2009-05-20 23:06:38)
22131. Owczynik Karolina, kutato, Maastricht (2009-05-20 23:06:22)
22130. Bakonyi Zsófia, Budapest (2009-05-20 23:06:02)
22129. Angyal Györgyné, foglalkoztató, Püspökladány (2009-05-20 23:05:50)
22128. HOMPOTH ERZSÉBET, Nyugdijas, Nagyvárad (2009-05-20 23:05:50)
22127. Szabó Lajos, Vállalkozó, Budapest (2009-05-20 23:05:33)
22126. Kovács András Ferenc, szerkesztő, Marosvásárhely (2009-05-20 23:05:29)
22125. Dr. Gyüre Csaba, ügyvéd, Nyíregyháza (2009-05-20 23:05:16)
22124. Dr. Lukács Gillike, egyetemi adjunktus, Budapest (2009-05-20 23:05:13)
22123. Kállay Patrícia, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 23:05:02)
22122. Ferencz Róbert Sándor, egyetemi hallgató, Miskolc (2009-05-20 23:04:55)
22121. Kurucz Tamás, mérnök-tanácsadó, Székesfehérvár (2009-05-20 23:04:55)
22120. Csanaky Katalin, Tanuló, Pécs (2009-05-20 23:04:42)
22119. Kovács Adél, munkavállaló, Budapest (2009-05-20 23:04:29)
22118. Tamás Kinga Judit, egzetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-20 23:04:25)
22117. Dvorszkiné Szabó Gabriella, óvonő, Kerepes (2009-05-20 23:04:25)
22116. deak arpad, tanar, nagyvarad(oradea) (2009-05-20 23:04:23)
22115. Darlaczi Júlia Erika, informatikus, Pécs (2009-05-20 23:04:18)
22114. Palotási András, Nyugdíjas mérnök, Budapest (2009-05-20 23:04:05)
22113. Vattayné Molnár Judit, Budapest (2009-05-20 23:03:51)
22112. Szanyi Szilvia, Balatonfűzfő (2009-05-20 23:03:44)
22111. Tihanyi András, munkanélküli, Pécs (2009-05-20 23:03:43)
22110. Jakab Judit, közgazdász, Budapest (2009-05-20 23:03:37)
22109. Dr. Farkas Tibor, Fogorvos, Budapest (2009-05-20 23:03:29)
22108. Gyero Oszkar, Egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-20 23:03:25)
22107. Hegedüs László, Vállalkozó, Nyíregyháza (2009-05-20 23:03:25)
22106. Palásthy M. György, szakfordító, Budapest (2009-05-20 23:03:22)
22105. Juhász Ágota, hallgató, Felsőszecse (Felvidék) (2009-05-20 23:03:19)
22104. Pokornyi Barbara, tanuló, Komárom (2009-05-20 23:03:17)
22103. Solti Gabriella, mérnök, Gödöllő (2009-05-20 23:03:17)
22102. Huszárné Bacsárdi Valéria, egyéni vállalkozó, önk. képviselő, Várpalota (2009-05-20 23:02:45)
22101. Petrovits Gábor, mérnök, tanár, Budapest (2009-05-20 23:02:32)
22100. Oláh Róbert, hallgató, Miskolc (2009-05-20 23:02:25)
22099. Szilágyi Emese, joghallgató, Nagydobos (Magyarország) (2009-05-20 23:02:22)
22098. Deák Enikő, Műszakvezető, Győr (2009-05-20 23:02:18)
22097. Somogyi Melinda-Laura, Tanulo, Szatmarnemeti (2009-05-20 23:02:04)
22096. Laukó Tibor, Vállakozó, Pápa (2009-05-20 23:02:03)
22095. Almási Gábor, tanár, Debrecen (2009-05-20 23:02:03)
22094. Balogh László, műszerész, Budapest (2009-05-20 23:01:52)
22093. Kovács Zoltán, nyugdíjas vállalkozó, Nyíregyháza (2009-05-20 23:01:47)
22092. Emese Blénessy, Könyvelö, Helsingborg (2009-05-20 23:01:47)
22091. Anna Balogh, tanuló, Budapest (2009-05-20 23:01:32)
22090. Tatár Dóra, iparművész, Ecser (2009-05-20 23:01:28)
22089. Ilyés Gabriel, villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 23:01:25)
22088. Gyero Irma, Konyvtaros, Brasso (2009-05-20 23:01:21)
22087. Kádár Noémi, értékesítő, Miskolc (2009-05-20 23:01:16)
22086. Bencze Kinga, tanuló, Budapest (2009-05-20 23:01:15)
22085. VARGA Katalin, titkárnő, Budapest (2009-05-20 23:01:06)
22084. Máté Balázs, tanuló, Budapest (2009-05-20 23:01:02)
22083. Udvardi Zoltán, Ügyvezető, Győr (2009-05-20 23:01:02)
22082. Vattay Szabolcs, Budapest (2009-05-20 23:00:56)
22081. Búzásné Turcsányi Ibolya, tanár, Kisnána (2009-05-20 23:00:52)
22080. bencze ildiko, elarusito, Sacele-Negyfalu,jud.Brasov,Romania (2009-05-20 23:00:27)
22079. Selmeczi Lajos Péter, lelkész, 2200 Monor, Bajza utca 2. (2009-05-20 23:00:23)
22078. Zsoldos Gábor, manager, Budapest (2009-05-20 23:00:23)
22077. Murányi Terézia Ilona, profesor, Roman (2009-05-20 23:00:15)
22076. Hajdú Károlyné, Óvodapedagógus, Tiszafüred,Hungary (2009-05-20 23:00:13)
22075. Holvay Endre, orvos, Budakeszi (2009-05-20 23:00:08)
22074. Szabó László, alkalmazott, Verpelét (2009-05-20 23:00:08)
22073. Tamás Noémi Éva, orvos, Kolozsvar (2009-05-20 22:59:59)
22072. Dr. Szabó Melánia, medic stomatolog, Gödöllő (2009-05-20 22:59:54)
22071. Erdei Lilla, tanuló, Budapest (2009-05-20 22:59:44)
22070. Tihanyi József, Tanár, Pécs (2009-05-20 22:59:39)
22069. Kocsis Raimond, focista, nagyvárad (2009-05-20 22:59:29)
22068. Kovács Zsigmond, mérnök, Barcelona (2009-05-20 22:59:26)
22067. Hadady Béla, alkalmazott, Budapest (2009-05-20 22:59:21)
22066. Csákabonyi György, ny.főtanácsos, Gyula - Magyarország (2009-05-20 22:59:13)
22065. Németh Melitta, festőművész, Budapest (2009-05-20 22:59:08)
22064. Novak Császár Jolanda, tolmács-fordító, Lendva, Szlovénia (2009-05-20 22:59:04)
22063. Bacso Erika, Gyermeknevelesi, Paptamasi (2009-05-20 22:58:56)
22062. Hajdú Tamás, Egyetemi hallgató, Tiszafüred (2009-05-20 22:58:49)
22061. Horváth Melinda, Munkanélküli hegedűtanár, hittanár és zeneterapeuta, Budapest (2009-05-20 22:58:42)
22060. Benkő Zsolt, Diák, Marosvásárhely (2009-05-20 22:58:39)
22059. Tóth Péter, pénzügy, Budapest (2009-05-20 22:58:38)
22058. Gallai Judit, Tanuló, Budapest (2009-05-20 22:58:35)
22057. Hollender Szilvia, közgazdász, Luxemburg (2009-05-20 22:58:34)
22056. Vattayné Molnár Judit, Budapest (2009-05-20 22:58:27)
22055. Nándor Molnár, Üzletkötő, Veszprém (2009-05-20 22:58:18)
22054. Csutiné Klier Anita, Tanár, Székesfehérvár (2009-05-20 22:58:13)
22053. Bíróné Kolozsi Irén, tanár, Budapest (2009-05-20 22:57:56)
22052. Jakab Katalin, tanuló, Szirénfalva (2009-05-20 22:57:56)
22051. Szakál Jenő, informatikus, Tata (2009-05-20 22:57:54)
22050. Tamásy Tamásné, lelkész, Budapest (2009-05-20 22:57:53)
22049. Palyov András, tanuló, Budapest (2009-05-20 22:57:51)
22048. Kiss Jenő, konyhafönök, Budapest (2009-05-20 22:57:37)
22047. Kertész Péter, Tanuló, Debrecen (2009-05-20 22:57:37)
22046. Zombori Árpád, műszerész, Nagyréde (2009-05-20 22:57:36)
22045. Kiss Dániel, alkalmazott, Győr (2009-05-20 22:57:28)
22044. Vattay Szabolcs, Budapest (2009-05-20 22:57:21)
22043. Dániel Margit, óvónő, Gyergyószentmiklós (2009-05-20 22:57:15)
22042. Horváthné Török Éva, Nyugdíjas angoltanár, Budapest (2009-05-20 22:57:05)
22041. Dr. Nagy Bálint, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-20 22:57:00)
22040. Kuti Imre, gyógymasszőr, Pápa (2009-05-20 22:56:19)
22039. Frigó József, informatikus, Budapest (2009-05-20 22:56:19)
22038. Linczer Margó, tanár, Szeged (2009-05-20 22:56:14)
22037. Kenéz Irma, Nyugdijas, Gyula (2009-05-20 22:56:11)
22036. Maksay Adam, Muemlekvedelmi szakmernok, Kolozsvar (2009-05-20 22:56:08)
22035. Avellino Mario, Kozsegi titkar, Olbia, Olaszorszag (2009-05-20 22:56:01)
22034. Almásiné Németh Katalin, tanár, Debrecen (2009-05-20 22:55:55)
22033. Balázs Éva, gazdasági ea., Budapest (2009-05-20 22:55:43)
22032. Nagyné Horváth Emília, tanár, Budapest (2009-05-20 22:55:35)
22031. Laki Erzsébet, fodrász, Szenc (2009-05-20 22:55:13)
22030. Kovács Lászlóné, könyvtáros, Diósd (2009-05-20 22:55:03)
22029. Zergi Ilona, kémikus, Budapest (2009-05-20 22:55:02)
22028. Tihanyi József, Tanár, Pécs (2009-05-20 22:55:00)
22027. Kropf Endre, Diák, Bakonybél (2009-05-20 22:54:59)
22026. Nagy Viktória, diák, Budapest (2009-05-20 22:54:53)
22025. anna, egyetemista, kolozsvar (2009-05-20 22:54:43)
22024. Lakó Gergely, Tanár, Budapest (2009-05-20 22:54:42)
22023. Dr. Józsa Tibor, vegyész, Gödöllő - Hungary (2009-05-20 22:54:33)
22022. Tóth Andrea Éva, egyetemista, Lyon (Franciaország) (2009-05-20 22:54:32)
22021. Szinyei Kata, diák, Budapest (2009-05-20 22:54:16)
22020. Terzsébet Erzsébet, eü. dolgozó, Szeged (2009-05-20 22:54:15)
22019. Dani Szabolcs, mozdonyvezető, Sopron (2009-05-20 22:54:01)
22018. Simon Zsófia, tanuló, Budapest (2009-05-20 22:53:53)
22017. Forgács Katalin, gyógytornász, Sopron (2009-05-20 22:53:51)
22016. Radai Tunde, Nurse, London (2009-05-20 22:53:50)
22015. Tóth Eszter, tanuló, Göd (2009-05-20 22:53:42)
22014. dr sümegi helga, ügyvéd, tolna (2009-05-20 22:53:41)
22013. Kutasin Georgina, tanárnő, Budapest (2009-05-20 22:53:24)
22012. Varga Csaba, mecanic de locomotiva, Sopron (2009-05-20 22:53:13)
22011. Kala Tamás, grafikus, Veresegyház (2009-05-20 22:53:10)
22010. Medve Nikolett, tanuló, Budapest (2009-05-20 22:53:05)
22009. Kissné Szabó Gizella, tanító, Nyíregyháza (2009-05-20 22:52:53)
22008. Laki László, Munkanélküli, Szenc (2009-05-20 22:52:49)
22007. Takácsi-Nagy Imre, mérnök informatikus, Budpest (2009-05-20 22:52:47)
22006. Lenkei István, mérnök, Szekszárd (2009-05-20 22:52:47)
22005. Kassai Dániel, tanuló, Budakalász (2009-05-20 22:52:43)
22004. Badényi István, nyugdijas mezőgazdasági vállalkozó, Szeged (2009-05-20 22:52:41)
22003. Finna Eszter, diak, Marosvasarhely (2009-05-20 22:52:37)
22002. Gégöl Csenge, tanuló, Piliscsaba (2009-05-20 22:52:32)
22001. Szabó Helga, Eladó, Várpalota (2009-05-20 22:52:32)
22000. Gálfi Réka, gyogyszerész, Helsinki (2009-05-20 22:52:31)
21999. Tóth László, szellemi foglalkozású, Szeged (2009-05-20 22:52:31)
21998. Dr. Selmeczi Kovács Attila, muzeológus, Göd (2009-05-20 22:51:40)
21997. Szőke Szilvia, nyelvtanár, Budapest (2009-05-20 22:51:19)
21996. Fenyőfalviné Dr Nagy Zsuzsanna, Ügyvéd, Szeged (2009-05-20 22:51:07)
21995. Szőcs János, Igazgató/Director, Cluj/Kolozsvár (2009-05-20 22:51:06)
21994. Németh Dávid, tanuló, Budapest (2009-05-20 22:50:49)
21993. Kovács Eszter, Egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 22:50:34)
21992. Szaller Sandor, Nyugdijas tanàr, Bruxelles (2009-05-20 22:50:33)
21991. Dragomán György, Író, Budaörs (2009-05-20 22:50:32)
21990. Dr. Csalári István, ügyvéd, Budapest (2009-05-20 22:50:29)
21989. Székely Ferenc, Mérnök, Szászrégen (2009-05-20 22:50:21)
21988. Bóta Zsuzsanna, könyvelő, Budapest (2009-05-20 22:50:03)
21987. Dr. Szakonyi szabolcs, ügyvéd/Rechtsanwalt/lawyer, Zalaegerszeg (2009-05-20 22:50:03)
21986. Hirschler Anikó, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 22:49:33)
21985. Tóka Márk, tanuló, Budapest (2009-05-20 22:49:32)
21984. Pályi Zsuzsanna, oktatási asszisztens, Nyíregyháza (2009-05-20 22:49:28)
21983. Kali Kinga, antropológus, Budapest (2009-05-20 22:49:28)
21982. Pagonyi Judit, szerkesztő, Budapest (2009-05-20 22:49:22)
21981. Kali Hajnal, tanító, Marosvásárhely (2009-05-20 22:48:44)
21980. Varsányi Orsolya, tanársegéd/Assistant lecturer, Budapest (2009-05-20 22:48:29)
21979. Domonkos Attila, mérnök, Budapest (2009-05-20 22:48:20)
21978. Kulin Dániel, tanuló, Budakalász (2009-05-20 22:48:17)
21977. Kállai Szilárd, Veszprém, Magyarország (2009-05-20 22:48:15)
21976. Nagy Levente, hr vezető, Debrecen (2009-05-20 22:47:59)
21975. lukács gábor, hallgató, budapest (2009-05-20 22:47:57)
21974. JANKUS MÁRIA, PEDAGÓGUS NYUGDIJAS , VECSÉS MAGYARORSZÁG (2009-05-20 22:47:54)
21973. Barta Andras, Technologist, Calgary AB Canada (2009-05-20 22:47:45)
21972. Uherkovich Péter, mérnök, Pécs (2009-05-20 22:47:24)
21971. Forstner Antal, vállalkozó, Hollókő (2009-05-20 22:47:17)
21970. Ribb Nóra, tanuló, Pannonhalma-Magyarország (2009-05-20 22:47:15)
21969. Dr Varga Zoltán, középiskolai tanár, Siófok (2009-05-20 22:47:08)
21968. Törőcsik Magdolna, nyugdíjas, Budapest, (2009-05-20 22:47:07)
21967. Vincze Andrea, titkarno, Kolozsvar (2009-05-20 22:46:58)
21966. Nagy Sándor, Gépészmérnök, Balatonboglar (2009-05-20 22:46:53)
21965. Heinrichs Eszter, lekész, Ágfalva (2009-05-20 22:46:39)
21964. Kertesy Zsolt, tanuló, Fót (2009-05-20 22:46:16)
21963. Koromné Szilvási Katalin, Pszichopedagógus, Érd (2009-05-20 22:46:10)
21962. Nuridsany Eva, Tanulo, Csikszereda (2009-05-20 22:46:01)
21961. Molnár Géza, talajmechanikus, Tatabánya (2009-05-20 22:45:56)
21960. Némethy László, tanuló, London (2009-05-20 22:45:56)
21959. Fülep Ágnes Gyöngyi, Szigetszentmiklós (2009-05-20 22:45:51)
21958. Kapusi Róbert, ügyvezető, Budaörs (2009-05-20 22:45:50)
21957. Mészárosné Antal Nóra, Tanár, Békéscsaba (2009-05-20 22:45:43)
21956. Varga Mária, középiskolai tanár, Siófok (2009-05-20 22:45:41)
21955. Vaskó Gábor, Tanuló, Kecskemét (2009-05-20 22:45:35)
21954. Nagy Ivett, tanuló, Püspökladány (2009-05-20 22:45:30)
21953. Czopf Éva Klára, zenetanár, lelkigondozó, Miskolc (2009-05-20 22:45:26)
21952. Nyékiné Gödöllei Ágnes, zenetanár, Kóka (2009-05-20 22:45:25)
21951. Szmolka Zsuzsanna, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 22:45:21)
21950. Kallo Viola, muzeumi dolgozo, Leeuwarden, Hollandia (2009-05-20 22:45:20)
21949. Jankovich Nándor, tanár, Győr (2009-05-20 22:45:18)
21948. Némethyné Bodonovich Katalin, gyógytornász, London (2009-05-20 22:45:18)
21947. Both Piroska-Sarolta, Köztisztviselő, Csíkszentmárton (2009-05-20 22:45:16)
21946. Makkos Nária, nyugdíjís tanár, Öttevény (2009-05-20 22:45:09)
21945. Alexandra Popescu, student, Cluj Napoca (2009-05-20 22:45:02)
21944. Rózsa Jutka, Kereskedő, Budapest (2009-05-20 22:45:02)
21943. Lieli György, villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 22:44:54)
21942. solyomelisab, nyugdíjas tanar, sarmasag (2009-05-20 22:44:47)
21941. Merenyi Marianna, Corporate Relations, Budapest (2009-05-20 22:44:27)
21940. Dellamaisztra Győzőné, nyugdijas, Tahitótfalu (2009-05-20 22:44:20)
21939. Pintér Márton, nyugdijas, Tiszafüred (2009-05-20 22:44:10)
21938. Asztalos Gábor, okl. Villamos mérnök, Debrecen (2009-05-20 22:44:08)
21937. Petri Andrásné, nyugdíjas egyetemi oktató, Budapest (2009-05-20 22:44:07)
21936. Ferencz Erika, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-20 22:44:01)
21935. Hegedűsné Chriszt Judit, tanár, Nyíregyháza (2009-05-20 22:43:36)
21934. Patay János, nyugdijas vasúti tiszt, Budapest (2009-05-20 22:43:34)
21933. Nagy István, tanár, Marosvásárhely (2009-05-20 22:43:18)
21932. Pittino Tiberio, nyugdíjas, Pécs (2009-05-20 22:43:10)
21931. Paul Tibor, Ugyintezo, Csikszereda (2009-05-20 22:43:00)
21930. Isó Gábor, Tanuló, Eger (2009-05-20 22:42:59)
21929. Orbanova Maria, redactor, Bratislava (2009-05-20 22:42:55)
21928. Táborosiné N Anikó, irodai alkalmazott, Budapest (2009-05-20 22:42:44)
21927. Mészáros István, Katona, Békéscsaba (2009-05-20 22:42:41)
21926. dr. Kálmán Attila, középiskolai tanár, H-2890 TATA (2009-05-20 22:42:41)
21925. Blum László, szoftverfejlesztő, Veszprém (2009-05-20 22:42:36)
21924. Molnár Ferenc, villamos mérnök, Érd (2009-05-20 22:42:30)
21923. Rózsa Béla, Vendéglátó, Budapest (2009-05-20 22:42:30)
21922. kakassy Zsdolt, tanar, Sepsiszentgyorgy (2009-05-20 22:42:28)
21921. Kiss László, szervizmérnök, Budapest (2009-05-20 22:42:04)
21920. Polus Enikő, ovodapedagógus, budapest (2009-05-20 22:41:56)
21919. Nagy-Damo Attila, eladasi ugynok, Kolozsvar (2009-05-20 22:41:54)
21918. Simon Margit, tanuló, Budapest (2009-05-20 22:41:53)
21917. Mánfai Zoltánné, nyugdíjas, Pécs (2009-05-20 22:41:52)
21916. Szőcs Erzsébet, tanárnő, Szilágykraszna (2009-05-20 22:41:40)
21915. Schnider Gergő, Egyetemi hallgató, Pécs (2009-05-20 22:41:37)
21914. Kissné Jenei Éva, tanár, Nyíregyháza (2009-05-20 22:41:36)
21913. Dr. Graf Hajni, Orvos, Forchheim, Germany (2009-05-20 22:41:25)
21912. Götzinger Laura, diák, Dunaföldvár (2009-05-20 22:41:25)
21911. Detrich György, Mérnök, Budapest (2009-05-20 22:41:24)
21910. Fajd Bence, Szociálpedagógus, 8200 Veszprém (2009-05-20 22:41:20)
21909. Simon Medea, Nagykaroly (2009-05-20 22:41:15)
21908. Lőrincz István, tanár, Magyarország, Nagykörű (2009-05-20 22:41:12)
21907. Keresztúti Ágnes, asszisztens, Budapest (2009-05-20 22:41:05)
21906. polus károly, építész, budapest (2009-05-20 22:41:04)
21905. Nagy-Damo Andrea, orvosi asszisztens, Kolozsvar (2009-05-20 22:40:53)
21904. Gál Beáta, textilművész, Gyergyószentmiklós (2009-05-20 22:40:47)
21903. Kocsis Erzsébet, nyugdijas, Sarmaság (2009-05-20 22:40:39)
21902. Nyárády Zsuzsanna, matematikus, Veresegyház (2009-05-20 22:40:18)
21901. Lőrinczné Szilágyi Erzsébet Judit, tanár, Magyarország (2009-05-20 22:40:00)
21900. Kizmus Lajos, ny. tudományos kutató, 2462 Martonvásár (2009-05-20 22:39:59)
21899. Istvan Jaray, Music Director Symphony Orchestra, Johnstown Pennsylvania USA (2009-05-20 22:39:58)
21898. Nagy Tímea, tanár, Debrecen (2009-05-20 22:39:54)
21897. Peres Annamaria, Marosvasarhely (2009-05-20 22:39:52)
21896. pista csaba, villanyszerelo, brasso (2009-05-20 22:39:45)
21895. Kulcsár Dénes, vállalkozó, Szigetszentmiklós (2009-05-20 22:39:36)
21894. Ferenczy Tamás, egyetemi hallgató, Szabadszállás (2009-05-20 22:39:33)
21893. Havasi Alla, Székesfehérvár (2009-05-20 22:39:15)
21892. Vissi Zsuzsanna, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 22:38:58)
21891. Király András, informatikus, Debrecen (2009-05-20 22:38:49)
21890. Feil Csenge Kata, tanuló, Paks (2009-05-20 22:38:46)
21889. Ács Istvánné, gyógyszertári asszisztens, Székesfehérvár (2009-05-20 22:38:45)
21888. Pánya Cecília, Közalkalmazott, Budakalász (2009-05-20 22:38:44)
21887. Kristók János, mérnök, Érsekvadkert (2009-05-20 22:38:42)
21886. Kardosné Pörneki Tünde, Szeged (2009-05-20 22:38:35)
21885. Kalmár Dániel, kisgéphajó-kormányos, Budapest (2009-05-20 22:38:27)
21884. Bencze András, restaurator, Budapest (2009-05-20 22:38:22)
21883. Fuchs Tamás, tanuló, Valkó (2009-05-20 22:38:21)
21882. Dr. Juhász György, orvos, Budapest (2009-05-20 22:38:17)
21881. Szasz Katalin, Manager asszisztens, Csikszereda (2009-05-20 22:38:05)
21880. Simon Edit, könyvelő, Budapest (2009-05-20 22:38:03)
21879. Sztankovics Éva, Titkárnő, Kolozsvár (2009-05-20 22:37:59)
21878. Bíró Imre, Egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-20 22:37:51)
21877. Jakab Etelka, iparművész - tanár, Budapest (2009-05-20 22:37:48)
21876. Gál Beáta, .........., Gyergyószentmiklós (2009-05-20 22:37:32)
21875. Somogyi Brigitta, tanuló, Kolozsvár (2009-05-20 22:37:29)
21874. Barabás Mártonné, ny. tanár, Budapest (2009-05-20 22:37:17)
21873. Dr. László Mária, nyugdíjas, Érd (2009-05-20 22:37:17)
21872. Abuczki Dorottya, tanuló, Debrecen (2009-05-20 22:36:59)
21871. Havasi imre, Székesfehérvár, Hungary (2009-05-20 22:36:55)
21870. Szekely Timea, tanuló, Kolozsvár (2009-05-20 22:36:37)
21869. Farkas Dóra, telefonos ügyintéző, Szeged (2009-05-20 22:36:28)
21868. dr.Perjés Gábor és neje, orvos, tanár, Zamárdi (2009-05-20 22:36:23)
21867. Balazs Lehel, Tanar, Szekelyudvarhely (2009-05-20 22:36:19)
21866. Kerper Béla, Nyugdijas, Bradenton. U.S.A (2009-05-20 22:36:17)
21865. Molnár Dóra, egyetemista, Sopron (2009-05-20 22:36:17)
21864. Bodnár Gergely, Földmérő mérnök, Miskolc (2009-05-20 22:36:15)
21863. delonga julianna, nyugdijas, Bácsfeketehegy,Szerbia,Vajdaság (2009-05-20 22:36:14)
21862. Feil István, Müszerész RTV, Paks (2009-05-20 22:36:00)
21861. Kovács Tibor, tanuló, Budapest (2009-05-20 22:35:41)
21860. Pálos Anna, grafikus, Budapest (2009-05-20 22:35:40)
21859. Kiss Adrienne, könyveló, Csömör (2009-05-20 22:35:35)
21858. Dedák Dalma, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-20 22:35:35)
21857. Dr. Somogyi Endre, fogorvos, Budapest (2009-05-20 22:35:31)
21856. Ludvig Xénia Glória, Tanuló, Eger (2009-05-20 22:35:16)
21855. Jakab András, nyugdijas, Budapest (2009-05-20 22:35:11)
21854. Kovacs Szilveszter, kozalkalmazott, Csikszereda (2009-05-20 22:34:56)
21853. Kalamár Alíz, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-20 22:34:36)
21852. Orbán Ottó-Mihály, Mérnök, Kelementelke (2009-05-20 22:34:25)
21851. Csatári Attila, Üzemvezető, Debrecen (2009-05-20 22:34:12)
21850. Elek Péter, kertészmérnök, Budapest (2009-05-20 22:34:08)
21849. Burai László, mérnök, Vác (2009-05-20 22:34:05)
21848. dr. Lengyel Bernadett, ügyvédjelölt, Budapest (2009-05-20 22:34:05)
21847. Paragi Tímea, ügyintéző, 6800 Hódmezővásárhely (2009-05-20 22:34:02)
21846. Karácsony Bence, Hallgató, Budapest (2009-05-20 22:34:00)
21845. Lovass Attila, teológus, Budapest (2009-05-20 22:33:57)
21844. Prokopp István, mérnök, Budapest (2009-05-20 22:33:41)
21843. Boros Norbert, tanuló, Szeged (2009-05-20 22:33:38)
21842. Dunai Mária, okl. építészmérnök, Budaörs (2009-05-20 22:33:30)
21841. Zoltan Manyoki, villamosmérnök, Ottawa, Ontario, Canada (2009-05-20 22:33:28)
21840. Udvari Szilvia, Adminisztrátor, Pogány (2009-05-20 22:33:20)
21839. Pecsi Ferenc, Közgazdász-Economist , Szatmárnémeti-Satu Mare (2009-05-20 22:33:12)
21838. Leopold-Muresan Mariusz, teacher, Toronto (2009-05-20 22:33:11)
21837. szilagyi janos, operaenekes, kolozsvar (2009-05-20 22:33:08)
21836. Miklósvölgyi Miklós, tanár, Debrecen (2009-05-20 22:32:56)
21835. Kolumbán Sándor, Diák/Student, Székelyudvarhely/Odorhelyu Secuiesc (2009-05-20 22:32:36)
21834. Szabó Sándor, ingenieur, Veszprém (2009-05-20 22:32:34)
21833. Kalcsó Gyula, nyelvész, Eger (2009-05-20 22:32:31)
21832. Csernyik Tibor, nyomdaipari mérnök, Budapest (2009-05-20 22:32:29)
21831. kalmarné Maertens Ilona, eü.dolg, Bp (2009-05-20 22:32:28)
21830. Horváth Kornél, mérnök, Somogyszob (2009-05-20 22:32:26)
21829. Müllern Gyula, Technológus, Debrecen (2009-05-20 22:32:12)
21828. Bognár Zsófia, tanuló, Debrecen (2009-05-20 22:32:05)
21827. Kiss Andor, profesor, Reghin (2009-05-20 22:32:00)
21826. Csősz Anikó, óvónő, Budapesst (2009-05-20 22:31:59)
21825. Szabó István, tanuló, Páty (2009-05-20 22:31:58)
21824. Mokos Marianna, Budapest (2009-05-20 22:31:56)
21823. Daniel Landeck, European Parliament, Assistant, Wien-Vienna (2009-05-20 22:31:48)
21822. Horváth Ferenc, panelgyártó, Székesfehérvár (2009-05-20 22:31:39)
21821. Tünde Farkas, asistent social, Oradea (2009-05-20 22:31:24)
21820. Bagi Imre, Gkv, Ács (2009-05-20 22:31:03)
21819. Kovács Norbert Ferenc, -, Csurgó (2009-05-20 22:31:00)
21818. Csomortani Botond, Munkavallalo, Kolozsvar (2009-05-20 22:30:53)
21817. Szabo Annamaria, functionar economic, Cluj-Napoca (2009-05-20 22:30:48)
21816. Tokes-Szondi Edit, tanar, Kolozsvar (2009-05-20 22:30:46)
21815. Udvari Ferenc, gépészmérnök, Pécs (2009-05-20 22:30:44)
21814. Veres Ferenc, Szerelő, Szekszárd (2009-05-20 22:30:36)
21813. Vadász Judit, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-20 22:30:33)
21812. Hettyey Lászlóné, Nyugdijas, Ajka (2009-05-20 22:30:19)
21811. Dr. Takács Péter, jogász, Szekszárd (2009-05-20 22:30:15)
21810. Horváthné Kovács Boglárka, pedagógus, Székesfehérvár (2009-05-20 22:29:55)
21809. Gábos Éva, Tanuló, Kézdivásárhely (2009-05-20 22:29:51)
21808. Puskás Gergely, tanuló, Legyesbénye (2009-05-20 22:29:46)
21807. Boros Mária, Háztartásbeli, Veszprém (2009-05-20 22:29:41)
21806. Hettyey László, Nyugdijas, Ajka (2009-05-20 22:29:28)
21805. Nagy Rozalia Sara, nyugdias, Csikszentmarton Csekefalva 337 (2009-05-20 22:29:19)
21804. Sütő László, főiskolai adjunktus, Nyíregyháza (2009-05-20 22:29:18)
21803. Halász András, Farmer, Debrecen (2009-05-20 22:29:03)
21802. Kecskés Szabolcs, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-20 22:28:58)
21801. Fekete Szabolcs, asztalos, Fertőszentmiklós (2009-05-20 22:28:57)
21800. Fucsovics Péter, tanuló, Nyíregyháza (2009-05-20 22:28:54)
21799. Janos Kery, Budapest (2009-05-20 22:28:54)
21798. Agnes Fodor, teacher, Attleboro, Massachusetts, USA (2009-05-20 22:28:36)
21797. Nagy Vilmos, Háztechnikus, Nagykozár (2009-05-20 22:28:34)
21796. Németh Erik, üvh, Várpalota (2009-05-20 22:28:33)
21795. Csákvári Istvánné, MÁV dolgozó, Zsurk (2009-05-20 22:28:30)
21794. Dobszai Zoltán, Közgazdász, Budapest (2009-05-20 22:28:25)
21793. Módi Tímea, tanár, Kolozsvár (2009-05-20 22:28:21)
21792. Seregélyes Ede, Villamosmérnök, Siklós (2009-05-20 22:28:04)
21791. Józan Erzsébet, Hitoktató, Huszt (2009-05-20 22:27:42)
21790. Raska Annamária, üvh, Várpalota (2009-05-20 22:27:41)
21789. Mundy Monika, pedagógus, Budapest (2009-05-20 22:27:36)
21788. Szőkefalvi-Nagy Eszter, tanár, Budapest (2009-05-20 22:27:35)
21787. franczia maria, asistent, satu mare (2009-05-20 22:27:27)
21786. Somogyi Andrea, muzsikus, Budapest (2009-05-20 22:27:26)
21785. Miklós Rita, Diák, Felcsút (2009-05-20 22:27:20)
21784. dr Rédey Barnabás, orvos, Augsburg Germany (2009-05-20 22:27:06)
21783. Gál András, mérnök, Kazincbarcika (2009-05-20 22:26:45)
21782. Homolya Ferenc, gépészmérnök, 6723 Szeged (2009-05-20 22:26:38)
21781. Fröhlich Ida, egyetemi tanár, Buapest (2009-05-20 22:26:35)
21780. Abai Tibor, mérnök, Pécs (2009-05-20 22:26:28)
21779. Horváth Zoltán, mérnök, Kolozsvár (2009-05-20 22:26:20)
21778. Kolozsvári Árpádné, Varrónő, 2330 Dunaharaszti (2009-05-20 22:26:10)
21777. Hódi János, mérnök, Budapest (2009-05-20 22:26:00)
21776. Bereczki Annamária, Tesztoperátor, Egerlövő (2009-05-20 22:25:37)
21775. Varga Gergő, hallgató, Noszvaj (2009-05-20 22:25:28)
21774. Varga Júlia, tanár, Budapest (2009-05-20 22:25:25)
21773. Olgyay Erzsébet, Nyugdíjas, Canada (2009-05-20 22:25:24)
21772. Tótfalussy Ágnes, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 22:25:23)
21771. Kanyár Béla, nyugdíjas egyetemi tanár, Budapest (2009-05-20 22:25:17)
21770. Góber Gabriella, ügyintéző, Pomáz (2009-05-20 22:24:59)
21769. Győri Levente, Tördelöszerkesztő, Marosvásárhely (2009-05-20 22:24:58)
21768. ÜSZÖGH LAJOS, ÜGYVEZETŐ, HEVES (2009-05-20 22:24:51)
21767. Dr.Rásonyi Leila, egyetemi hab.docens, Budapest (2009-05-20 22:24:48)
21766. Kolozsvári Árpád, Autószerelő mester, 2330 Dunaharaszti (2009-05-20 22:24:41)
21765. dr.Burai-Kovács Jánosné, háztartásbeli, Budapest (2009-05-20 22:24:41)
21764. Ságodi Nóra, tanuló, Budapest (2009-05-20 22:24:31)
21763. Szebedy Ottó, nyd.mérnök, Budapest (2009-05-20 22:24:29)
21762. Zágoni Szabó Eszter, tanár, Valkó (2009-05-20 22:24:25)
21761. Tóth Józsefné, quality manager, Budapest, Magyarország (2009-05-20 22:24:16)
21760. Delczeg Andras, Tirgu Mures (2009-05-20 22:24:11)
21759. Németh Anna, tanuló, Győr (2009-05-20 22:24:06)
21758. Gyurka Tibor, alkalmazott, Kaposmérő (2009-05-20 22:23:53)
21757. dr. Bartháné Harsányi Nóra, angoltanár, Dabas (2009-05-20 22:23:45)
21756. Ságodi Nelli, tanuló, Budapest (2009-05-20 22:23:42)
21755. GYÖNGYÖSI RÓZSA, nyugdíjas tanár, Dunaharaszti (2009-05-20 22:23:28)
21754. Boromisza János, régész-technikus, Budapest/Hungary (2009-05-20 22:23:15)
21753. Kozák Balázs, hallgató, Budapest (2009-05-20 22:22:53)
21752. dr.Dózsa Izabella, orvos, Budapest (2009-05-20 22:22:44)
21751. Tóth Margit, tanító, Orosháza (2009-05-20 22:22:42)
21750. Hódsági Gábor, gépkocsivezető, Budapest (2009-05-20 22:22:35)
21749. Ferenczyné dr. Angyal Angéla, szakgyógyszerész, Debrecen (2009-05-20 22:22:34)
21748. Bartos Jolán, ügyvezető, Szekszárd (2009-05-20 22:22:12)
21747. Endreffy Judit, gyógyszerész, Budapest (2009-05-20 22:22:09)
21746. Hegedűs Szilvia, ápolónő, Szentes (2009-05-20 22:22:06)
21745. Hegyi Péter, teacher, Sopron (2009-05-20 22:22:03)
21744. Koscsó Zsuzsanna, tanuló, Budapest (2009-05-20 22:21:53)
21743. Ságodiné Molnár Ildikó, háztartásbeli, Budapest (2009-05-20 22:21:31)
21742. Borbás Zita Szilvia, tanuló, Hajdúszoboszló (2009-05-20 22:21:21)
21741. TÚróczi Lászlóné, Nyugdijas, 3432 Emőd (2009-05-20 22:21:20)
21740. Ferenczy Gábor, okl. gépészmérnök, Debrecen (2009-05-20 22:21:20)
21739. Gyurcsány, Ferenc, Bp (2009-05-20 22:21:18)
21738. Szeles Ferenc, mernok, CSikszereda (2009-05-20 22:21:13)
21737. Béres Ágota, pedagógus, Gödöllő (2009-05-20 22:21:07)
21736. Becze János, falugondnok, Majosháza (2009-05-20 22:21:06)
21735. Menyhárt Zsolt, Tanuló, Szőgyén (2009-05-20 22:21:03)
21734. Keszőcze László, tanár, Szeged (2009-05-20 22:20:57)
21733. Szigeti Ákos, tanuló, Csobánka (2009-05-20 22:20:45)
21732. Szabó Renáta, tanuló, Budapest (2009-05-20 22:20:45)
21731. Ságodi Ferenc, egyéni vállalkozó, Budapest (2009-05-20 22:20:44)
21730. MATTOSSI KLARA, KULTURALIS KOZVETITO, TRIESZT (2009-05-20 22:20:38)
21729. Kiraly Tibor, programozo, Kolozsvar (2009-05-20 22:20:33)
21728. Dr.Kótay-Szabó Károly, orvos-medic-arzt, Sátoraljaújhely-3980 Hungary (2009-05-20 22:20:31)
21727. Szepesfalvy Márta, szociális intézményvezető, Budapest (2009-05-20 22:20:27)
21726. Losits Andrea, beauty therapist, Budapest (2009-05-20 22:20:25)
21725. Dani Kinga, tanar , Kolozsvar (2009-05-20 22:20:14)
21724. Torbágyi Örs, tanuló, Budapest (2009-05-20 22:20:12)
21723. Fodorné Turán Andrea, Pénztáros, Nyergesújfalu (2009-05-20 22:19:55)
21722. dr Balassa László, építészmérnök, Veszprém (2009-05-20 22:19:54)
21721. Mátyás Csaba, gépbeállító, Székesfehérvár (2009-05-20 22:19:50)
21720. Csoszánszky Miklós, tanuló, Budapest (2009-05-20 22:19:25)
21719. Antal József, Alkalmazott, Charlotte,NC USA (2009-05-20 22:19:24)
21718. Kardosné Hódosi Andrea, okl. építőmérnök, Pécs (2009-05-20 22:19:23)
21717. Szabó Judi, nyugdíjas, Budakeszi (2009-05-20 22:19:11)
21716. Balkó József , mezőgazdasági mérnök, Kolon, Szlovákia (2009-05-20 22:19:10)
21715. Kovács Katalin, tanár, Budaörs (2009-05-20 22:19:10)
21714. turai zoltánné, vállalkozo, ozd (2009-05-20 22:18:58)
21713. Biró Levente Gábor, gépészmérnök, Győr (2009-05-20 22:18:58)
21712. Dóka Zsuzsa, szociológus, Kiskunhalas (2009-05-20 22:18:48)
21711. David Smith, Soldier, Amarillo, Texas, USA (2009-05-20 22:18:26)
21710. Menyhárt Márta, Irodavezető, Pápa (2009-05-20 22:18:16)
21709. Csabai Péter, Közgazdász, Budapest (2009-05-20 22:18:12)
21708. Kovács Tiborné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 22:18:08)
21707. Bíró Hajnalka, üzletvezető/eladó, Markaz (2009-05-20 22:18:05)
21706. zámó gábor, projektvezető, budapest (2009-05-20 22:17:49)
21705. Borcsa Elod, Elektrotechnikus, Kézdivásárhely (2009-05-20 22:17:48)
21704. Petrov Iván, Méernök/Inginer, Budapest/Budapesta (2009-05-20 22:17:41)
21703. Frank Tiborné, Érd (2009-05-20 22:17:39)
21702. Csató Imre, Biztonsági felügyelő, Tápiószele (2009-05-20 22:17:38)
21701. Mariczki Zoltán, Pécs (2009-05-20 22:17:31)
21700. Varró Andrea, óvónő, Marosvásárhely (2009-05-20 22:17:31)
21699. Csempesz Péter, egyetemi hallgató, Sárvár (2009-05-20 22:17:28)
21698. Kedei Engi Katalin, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-20 22:17:07)
21697. stadler andrea, tanuló, Budapest (2009-05-20 22:16:57)
21696. Demeter Dénes, kereskedő, Nagykőrös (2009-05-20 22:16:52)
21695. Hochhauser Ronald, muzeológus, Nagyvárad (2009-05-20 22:16:50)
21694. Gyaraki György, informatikus, Vác (2009-05-20 22:16:37)
21693. Makucz Zselyke, mérnök, Kolozsvár (2009-05-20 22:16:35)
21692. dr. Horváth Józsefné, nyugdijas, Debrecen (2009-05-20 22:16:35)
21691. Oláh László, református lelkész, Gárdony (2009-05-20 22:16:22)
21690. Molnár Ákos, vasutas, Tényő (2009-05-20 22:16:05)
21689. Ábrahám Ferenc, Lakatos, Tápiószele / Magyarország (2009-05-20 22:16:05)
21688. Balló Piroska, vállalkozó, Szigliget (2009-05-20 22:15:40)
21687. Szeles Julia, csaladorvos, Csikszereda (2009-05-20 22:15:21)
21686. Kovacsics-Reichart Zsuzsanna, Budapest (2009-05-20 22:15:21)
21685. Biró Zsófia Judit, pedagógus, Nyíregyháza (2009-05-20 22:15:18)
21684. ,Horváth Gábor, MÁV alkalmazott, 9800 VASVÁR (2009-05-20 22:15:12)
21683. Linka Judit, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 22:15:07)
21682. Kalman Szerdahelyi, Grafik-Designer, 55270 Essenheim, Germany (2009-05-20 22:15:03)
21681. Dr. Nagy Sándor, nyugdíjas, Szeged (2009-05-20 22:14:59)
21680. Bláz Lajos, Nyugdijas, Műnchen (2009-05-20 22:14:52)
21679. KÜSS JÓZSEFNÉ, gazd.-i v, Debrecen (2009-05-20 22:14:51)
21678. Bessko Andrea, Biologus, Sao Paulo, Brasil (2009-05-20 22:14:47)
21677. Koronthály László, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 22:14:39)
21676. Wurdits Erzsébet, tolmács, Budapest (2009-05-20 22:14:38)
21675. Borbiro Etelka, nyugdijas, Nagyvarad (2009-05-20 22:14:37)
21674. Bálint Jolán, aszisztens, Csíkszereda (2009-05-20 22:14:35)
21673. Ferenczy Csaba, hangszerész, Budapest (2009-05-20 22:14:32)
21672. MuranyiIstván, Debrecen (2009-05-20 22:14:28)
21671. Varga Magdolna, betegnyugdijas, Nagyvarad (2009-05-20 22:14:23)
21670. Balázs István, Ügyvezető, 3200 Gyöngyös (2009-05-20 22:14:17)
21669. Tóth Tamara, egyetemi hallgató, Kiskunhalas (2009-05-20 22:14:16)
21668. Hajdu Jozsef, Nyugdijas, Punta Gorda, Florida (2009-05-20 22:14:09)
21667. Nemes Attiláné, eladó, Püspökladány (2009-05-20 22:14:07)
21666. Sebestyén Enikő, Építész, Budakalász (2009-05-20 22:13:55)
21665. Schichnik Géza, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 22:13:37)
21664. Kiss Zoltán, Ügyvezető, Gyermely (2009-05-20 22:13:35)
21663. Tapaszi Réka, titkárnő, Nagyvárad (2009-05-20 22:13:30)
21662. Bánvölgyi György, vegyészmérnök/Chemical Engineer, Budapest (2009-05-20 22:13:00)
21661. Major-Maróthy Szabolcs, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 22:12:59)
21660. krasznai lászló, üzletkötő, Budapest (2009-05-20 22:12:47)
21659. Kováts István, Repülőgépalkatrész ellenőr, Budapest (2009-05-20 22:12:30)
21658. Gal Dezso, magánzó, Suseni (2009-05-20 22:12:24)
21657. Balázsné Lampert Zsuzsa, mérnök, Győr (2009-05-20 22:12:21)
21656. Ferenczi Imre, Mérnök, Budapest (2009-05-20 22:12:13)
21655. Szilágyi Viorica, pensionar, Oradea (2009-05-20 22:12:02)
21654. Lányi Róbert, diák, Budapest (2009-05-20 22:12:01)
21653. Szelényi Barbara, statisztikus, Budapest (2009-05-20 22:12:00)
21652. Nagy Sándor, Betanított munkás, Győr (2009-05-20 22:11:56)
21651. Lelkesné Gábor Aranka, tanár, Kóspallag (2009-05-20 22:11:54)
21650. Bakos Bence, kárpitos, Balatonföldvár (2009-05-20 22:11:49)
21649. Avas Zoltán, falugazdász, Szombathely (2009-05-20 22:11:41)
21648. Bánffy Miklós, Mérnök, Leányvár (2009-05-20 22:11:22)
21647. Szabó Enikő, munkanélküli, Szigethalom (2009-05-20 22:11:06)
21646. Feith Ágnes, egyetemi hallgató, Pécs (2009-05-20 22:11:04)
21645. Konczey Lilla, Konyvkereskedo, Kezdivasarhely (2009-05-20 22:11:04)
21644. Lump Tibor, G;pkocsivezetö, Marosvásárhely (2009-05-20 22:10:55)
21643. Juhász Levente, Gépészmérnök gyakornok, Gödöllő (2009-05-20 22:10:54)
21642. Hunyadi Iren, tanito, Gyergyoalfalu (2009-05-20 22:10:47)
21641. Kolesar Istvan, epiteszmernok, Ottawa, Canada (2009-05-20 22:10:23)
21640. Ujváry Anna, hallgató, Budapest (2009-05-20 22:09:50)
21639. Szalma Julia, fordító, Budapest (2009-05-20 22:09:41)
21638. Gurzó Csaba, Munkavállaló, Budapest (2009-05-20 22:09:21)
21637. Jakab András, mérnök/inginer, Gödöllő (2009-05-20 22:09:20)
21636. Szasz Tunde, tanar, Kolozsvar (2009-05-20 22:09:05)
21635. hatfaludi magdolna, pénztáros, szigetszentmiklós (2009-05-20 22:09:01)
21634. szabo gergo, tanulo, tasnad (2009-05-20 22:09:01)
21633. László Laura, titkarnő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 22:08:52)
21632. Bagosi Zoltán, Vállalkozó, Érd (2009-05-20 22:08:24)
21631. Kustván Csaba, karbantartó, Szádalmás Szlovákia (2009-05-20 22:08:15)
21630. Vass Mária, porcelánfestő, Kolozsvár (2009-05-20 22:07:58)
21629. Berczi Rozalia, nyugdijas szamitogep kezelo, Cluj-Napoca (2009-05-20 22:07:48)
21628. Nánási Kata, tanuló, Nagylók (2009-05-20 22:07:44)
21627. Dénes Tamás Béláné, óvodatitkár, Budapest (2009-05-20 22:07:39)
21626. Komlóssi Gyula, nyugdíjas okl. fizikus, Debrecen, Hungary (2009-05-20 22:07:25)
21625. Németh Ágnes, tanár, Székesfehérvár (2009-05-20 22:07:25)
21624. Tonk Agnes, asist.univ., Cluj-Napoca (2009-05-20 22:07:20)
21623. ÍFelker Ferenc, mrntőtiszt, Enying( Hungary, Magyarország) (2009-05-20 22:07:18)
21622. Csontos Gabriella, újságíró, Püspökladány (2009-05-20 22:07:05)
21621. BARANYAI FERENC, MÜSZAKI GÉPÉSZ, BALATONLELLE (2009-05-20 22:06:37)
21620. Farkas Mihály, Ügyvezető, Szarvas (2009-05-20 22:06:36)
21619. Szalay Mária, üzemgazdász, Budapest (2009-05-20 22:06:28)
21618. Csongvayné Gaál Erzsébet, tanár, Debrecen (2009-05-20 22:06:24)
21617. Hellenbach Gabriella, iparművész, Érd (2009-05-20 22:06:06)
21616. Kádár Norbert, tanuló, Szeged (2009-05-20 22:05:46)
21615. dr. Leposa Marianna, ügyvéd, Pécs (2009-05-20 22:05:43)
21614. Arató György, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 22:05:42)
21613. Benczéné Dizseri Márta, tanár, Érd (2009-05-20 22:05:35)
21612. Kadar Tunde Ildiko, expert financiar, Targu Mures (2009-05-20 22:05:34)
21611. Pusztáné Létay Anikó, tanár, Miskolc (2009-05-20 22:05:32)
21610. Papp Orsolya, tanuló, Pécs (2009-05-20 22:05:23)
21609. Hargitai Ilona, nyugdíjas pedagógus, Nyíregyháza (2009-05-20 22:05:22)
21608. katona lorant, valalkozo, kolozsvar (2009-05-20 22:05:22)
21607. Lump Ottó Attila, Munkaválaló, Dunakeszi (2009-05-20 22:05:21)
21606. Nagy Attila, villanyszerelő, Tatanánya (2009-05-20 22:05:21)
21605. Adam Eva, Egyetemista, Stuttgart (2009-05-20 22:05:07)
21604. Brecsokné Sleszkó Nóra, óvodapedagógus, Gomba (2009-05-20 22:04:57)
21603. Gabor Zsofia, Brasov (2009-05-20 22:04:56)
21602. Eva I. Mecs, NA, Pittsburgh (2009-05-20 22:04:54)
21601. Lőrinczi István, egy. tan. segéd, Budapest (2009-05-20 22:04:46)
21600. Csontos László, területi képviselő, Budapest (2009-05-20 22:04:46)
21599. Dipl. Ing. Andras Keri, Informatiker, Wien (2009-05-20 22:04:44)
21598. Kanczler Gergő, tanuló, Győr (2009-05-20 22:04:44)
21597. Zsemberovszky Zsuzsa, tanár, Pécs (2009-05-20 22:04:40)
21596. Pataki Jozsef, egeszsegugyi asszisztens, Kolozsvar (2009-05-20 22:04:38)
21595. Margitházi István, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 22:04:35)
21594. Bognár-Tarjányi Krisztina, grafikus, Budapest (2009-05-20 22:04:29)
21593. Lőrincz Melinda, irodavezető, Kistarcsa (2009-05-20 22:04:28)
21592. Ficsór János, Szerelésvezető, Budapest (2009-05-20 22:04:25)
21591. Tánczos Réka, tesztmérnök, Miercurea Nirajului (2009-05-20 22:04:17)
21590. Hodákné Balla Katalin, vállalkozó, Heves (2009-05-20 22:04:16)
21589. Plántek Lea, Tanuló, Budapest (2009-05-20 22:04:12)
21588. Megyeri Zoltán, -, Isaszeg (2009-05-20 22:04:10)
21587. Serfőző Szilvia, könyvelő, Budapest (2009-05-20 22:04:05)
21586. Jankovich Adrienne, vállalkozó, Vászoly (2009-05-20 22:04:04)
21585. varo melinda, tanar, kolozsvar (2009-05-20 22:04:02)
21584. if.Lump János, Vállalkozó, Gyergyószentmiklós (2009-05-20 22:04:02)
21583. Kilin Anna, nyugdíjas, Szeged (2009-05-20 22:03:59)
21582. dr. Czakó Judit, jogász, Eger (2009-05-20 22:03:51)
21581. Szántó Mihály, ref. lelkipásztor/pastor reformat/reformierter Pfarrer, Bénye/Biia/Bendendorf (2009-05-20 22:03:42)
21580. Pataki Tunde, mérnők, Miercurea-Ciuc (2009-05-20 22:03:30)
21579. Kovács Ferenc, ügyvezető ig, Budapest (2009-05-20 22:03:24)
21578. Haraszti Csaba, Nyugdijas, Budapest, Hungary (2009-05-20 22:03:18)
21577. Robert Wellington Clubine III, retired, Sausalito, CA, USA (2009-05-20 22:03:11)
21576. Wappler Márton, építészhallgató, Budapest (2009-05-20 22:03:07)
21575. Szekeres Katalin Annabella, Egyetemi Hallgató, Kolozsvár (2009-05-20 22:03:04)
21574. Csupó Gábor Mihály, Mentőápoló, Baja (2009-05-20 22:02:57)
21573. Lump Mária Magdolna, Nyugdijas, Nagyvárad (2009-05-20 22:02:53)
21572. Szabó Csenge, diák, Budapest (2009-05-20 22:02:53)
21571. P.Balogh Piroska, nyd.könyvelő, Budapest (2009-05-20 22:02:51)
21570. Dr Medgyessy István, Agrármérnök, Debrecen (2009-05-20 22:02:45)
21569. Kilin János, nyugdíjas, Szeged (2009-05-20 22:02:39)
21568. Kisné Tánczos Irén, MÁV dolgozó, Győr (2009-05-20 22:02:35)
21567. Lőrinczi-Reich József Dávid, rokkant nyugdíjas, Sausalito, CA, USA (2009-05-20 22:02:30)
21566. Hajzer Tiborné, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 22:02:18)
21565. Berki György, Marinar, Hamburg (2009-05-20 22:02:08)
21564. vancsag gyongyi klara, profesor, sf gheorghe (2009-05-20 22:01:59)
21563. Vizsy Antalné, nyugdijas /üzemgazdász/, Zalaegerszeg (2009-05-20 22:01:58)
21562. Bognár-Tarjányi Attila, pénzügyi tanácsadó, Budapest (2009-05-20 22:01:55)
21561. David Lee, rendszergazda, Manchester (2009-05-20 22:01:51)
21560. Szabó Réka, diák, Budapest (2009-05-20 22:01:48)
21559. Dániel Erzsébet, nyugdíjas, Nána - Szlovákia (2009-05-20 22:01:44)
21558. Lump János, Nyugdijas, Nagyvárad (2009-05-20 22:01:22)
21557. Vaszi Árpád, Nyugdijas, Halsingborg Sveden (2009-05-20 22:01:21)
21556. Gulyás Klára, Tarpa (2009-05-20 22:01:20)
21555. Csermely Csaba, válalkozó, Budpest (2009-05-20 22:01:18)
21554. Slezák István, nyugdíjas, Tatabánya (2009-05-20 22:01:14)
21553. Novák Eszter, tanuló, Eger (2009-05-20 22:01:08)
21552. Hoffmann Magda, Munkanélküli, Szombathely (2009-05-20 22:01:03)
21551. Szekeres István, topográfus, Kézdivásárhely (2009-05-20 22:01:01)
21550. Lukacs Maria, adatkezelő, Barót (2009-05-20 22:01:01)
21549. Vizer Csabi, tanulo, Szaniszlo (2009-05-20 22:00:59)
21548. Szabó Gábor, ép.mérnök, Budapest (2009-05-20 22:00:51)
21547. stet andrea, kozgazdasz, nagybanya (2009-05-20 22:00:46)
21546. Kovacs Karola, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-20 22:00:42)
21545. Krámli Szabolcs, söprűmanager, Cork, Írország (2009-05-20 22:00:23)
21544. Farkas Zsolt, Tanuló, Eger (2009-05-20 22:00:11)
21543. Bessko Attila, Nyugdijas, Sopron, Hungary (2009-05-20 22:00:09)
21542. Lengyelné Gergely Noémi, gyógyszertári asszisztens, Budapest (2009-05-20 21:59:55)
21541. FÜZESI FERENC, DEBRECEN (2009-05-20 21:59:39)
21540. Kovács Péterné, gépészmérnök, Budapest (2009-05-20 21:59:39)
21539. Borda Rozália, tanár, Szeged (2009-05-20 21:59:37)
21538. Fekete László, vállalkozó, Békéscsaba (2009-05-20 21:59:29)
21537. Pócza András, jogász, Budapest (2009-05-20 21:58:42)
21536. Kovács Szilárd, Nyíregyháza (2009-05-20 21:58:39)
21535. Gaál Csaba, Nagyigmánd (2009-05-20 21:58:32)
21534. Bordács Gábor, programozó, Gödöllő (2009-05-20 21:58:31)
21533. Bessko Attila, Nyugdijas, Sopron, Hungary (2009-05-20 21:58:29)
21532. Gál Csaba, adminisztrator, Tiszaújváros (2009-05-20 21:58:26)
21531. Kis Tibor, MÁV dolgozó, Győr (2009-05-20 21:58:25)
21530. Kádár Imre, húsfeldolgozó, Szeged (2009-05-20 21:58:19)
21529. Poka Maria Magdolna, keramikus, Kolozsvar (2009-05-20 21:58:18)
21528. Jakabóczki István, mk. gazdálkodó, Geszteréd (2009-05-20 21:58:18)
21527. Sarandi Levente, tanulo, BOGDAND (2009-05-20 21:58:16)
21526. Vejtey Tibor, gépészmérnök, Vértesszőlős (2009-05-20 21:58:07)
21525. Papp Andor, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 21:57:50)
21524. Pődör Georgina, Sopron (2009-05-20 21:57:48)
21523. Beno KINGA, szinesz, Marosvasarhely (2009-05-20 21:57:44)
21522. Nyikosné Bajnok Edina, anya, Debrecen (2009-05-20 21:57:42)
21521. ASZTALOS MÁRIA, KÖZGAZDÁSZ, KOLOZSVÁR (2009-05-20 21:57:40)
21520. Mocselini Rudolf, vállalkozó, Szeged (2009-05-20 21:57:40)
21519. Szerencsésné Hajnal Márta, tanár, Budapest (2009-05-20 21:57:31)
21518. Rigóné Faragó Zsuzsanna, zenepedagógus, Pécel (2009-05-20 21:57:28)
21517. Kádár Imréné, óvodapedagógus, Szeged (2009-05-20 21:57:27)
21516. Finna Csaba, Tirgu Mures (2009-05-20 21:57:24)
21515. Kovács Róbert, vegyész, 2360Gyál (2009-05-20 21:57:20)
21514. Wieszt Zoltán, vegyésztechnikus, Budapest (2009-05-20 21:56:40)
21513. Kiss Alexandra, asszisztens, Budapest (2009-05-20 21:56:37)
21512. Zotter Eszter, fordito, Casablanca/Marokko (2009-05-20 21:56:35)
21511. Hadadi András, Nyugdijas, Veszprém (2009-05-20 21:56:20)
21510. Érsek Nikoletta, tanuló, Dunakeszi (2009-05-20 21:56:16)
21509. Sarkady Sándor Ifj., könyvtáros-tanár, Sopron (2009-05-20 21:56:12)
21508. Benkő Györgyné, asszisztens, Budapest (2009-05-20 21:56:04)
21507. Oláh Alóma, tanuló/el'eva/student/Schüler, Budapest (2009-05-20 21:56:03)
21506. Daniel Tuu, diák, Mississauga, ON Canada (2009-05-20 21:55:58)
21505. Tepfenhart Norbert, Tanulo, Satu Mare (2009-05-20 21:55:58)
21504. Bánfay Mónika, iskolatitkár, Érd (2009-05-20 21:55:27)
21503. Lingl Viktória, recepciós, Pécs (2009-05-20 21:55:22)
21502. Herczeg Andrea, eladó, Őrbottyán (2009-05-20 21:55:13)
21501. Molnár Károly, Nyugdijas, Bácsfeketehegy (2009-05-20 21:54:54)
21500. Bokor Szilard, kozalkalmazott, Szalacs (2009-05-20 21:54:47)
21499. zsolt leiner, artista, barcelona (2009-05-20 21:54:46)
21498. Mészáros beáta, családanya, Budapest (2009-05-20 21:54:16)
21497. Czellecz Ildikó, tanuló, Wien (2009-05-20 21:53:58)
21496. Bausz Ákos, Informatikai fejlesztő, Budapest (2009-05-20 21:53:54)
21495. Tunde Ujlaki, manager, Baia Mare (2009-05-20 21:53:47)
21494. Andrea Zafir, nurse , Mississauga (2009-05-20 21:53:26)
21493. Friedrichné Stinner Katalin, Harka (2009-05-20 21:53:09)
21492. Fazekas Borbála, Budapest (2009-05-20 21:52:59)
21491. Suti Edit, közgazdász, Budapest (2009-05-20 21:52:48)
21490. gajdó ferenc, grafikus, eresztevény (2009-05-20 21:52:41)
21489. Szentirmai Ádám, informatikus, Budapest (2009-05-20 21:52:20)
21488. Fodor Lilla Dorottya, diák, Kolozsvár (2009-05-20 21:52:11)
21487. Buri Bianka, pályakezdő munkanélküli, Orosháza (2009-05-20 21:52:03)
21486. SAJTER GABRIELLA, Haztartasbeli, Szilagysomlyo (2009-05-20 21:51:59)
21485. Vass Beáta, tanár, Borsodnádasd (2009-05-20 21:51:52)
21484. Szabó Szilvia, supervisor, Fleet, Hampshire (2009-05-20 21:51:47)
21483. Kisvarga Szilvia, hallgató, Sirok (2009-05-20 21:51:46)
21482. Csizmadia Réka, tanuló, Budapest (2009-05-20 21:51:43)
21481. Szakó Adrienn, előadó, Debrecen (2009-05-20 21:51:40)
21480. Katalin Peternai, tanuló, Pécs (2009-05-20 21:51:25)
21479. Medved Nándor, Nyugdíjas, Nyíregyháza (2009-05-20 21:51:14)
21478. Zsolt Kozsuch, katolikus pap, Gödöllő (2009-05-20 21:51:07)
21477. Márk Péter, gépkocsivezető, Petőháza (2009-05-20 21:50:56)
21476. Kis Stefánia, Magyar anya, Tiszaladány (2009-05-20 21:50:52)
21475. Tacsi Imréné, Ügyintéző, Magyarország (2009-05-20 21:50:41)
21474. Bartus Sándor, Tihany (2009-05-20 21:50:33)
21473. Sajter Ferencz, Fafarago, Szilagysomlyo (2009-05-20 21:50:32)
21472. Kis Gergely Márton, ref. lelkész, Tiszaladány - Magyarország (2009-05-20 21:50:17)
21471. Zarnóczki Attila, könyvkereskedő, Budapest (2009-05-20 21:50:11)
21470. Horváth Zoltán, elektrotecnikus, H Sopron (2009-05-20 21:49:53)
21469. Répási Gáborné, nyugdíjas, Miskolc (2009-05-20 21:49:43)
21468. Lengyel Monika, Budapest (2009-05-20 21:49:39)
21467. kiss mónika, tanár, Budapest (2009-05-20 21:49:24)
21466. Borbély Edina, tanuló, Budapest (2009-05-20 21:49:21)
21465. Laurinyecz Pál, tanuló, Kunszentmárton (2009-05-20 21:49:08)
21464. Schwendtner istván, Oktató, Budapest (2009-05-20 21:48:48)
21463. Levay Katalin, laborans, Hamburg (2009-05-20 21:48:44)
21462. Tátus Tímea, Túrkeve (2009-05-20 21:48:38)
21461. Nyitrai Apolonia, tanar, Campia Turzii (2009-05-20 21:48:37)
21460. Leposa Krisztina, pedagógus, Szekszárd (2009-05-20 21:48:12)
21459. Aradi György, közgazdász, Dunakeszi (2009-05-20 21:48:11)
21458. Fazekas Csongor, Hangmester, Budapest (2009-05-20 21:48:09)
21457. jakab éva, kertészmérnök, Budaörs (2009-05-20 21:47:59)
21456. Szilvay Péter, nyugalmazott földmérő, geológus, Esztergom (2009-05-20 21:47:59)
21455. Stefák István, Műszakvezető, Szentlőrinc (2009-05-20 21:47:56)
21454. Salamon Károlyné, nyugdíjas, Zalaegerszeg (2009-05-20 21:47:50)
21453. Dr. Mélász-Szigetvári Ottó, fogorvos, Sopron (2009-05-20 21:47:48)
21452. Scharle Miklósné, tanár, Budapest (2009-05-20 21:47:42)
21451. Szász Judit, tanító, Dăneşti (2009-05-20 21:47:39)
21450. Kurti Krisztian, tanulo, Bogdand (2009-05-20 21:47:25)
21449. Kocsisné Danku Zsuzsa, üzemvezető, Tiszaföldvár (2009-05-20 21:47:19)
21448. Iren Dajka, administrator, Budapest (2009-05-20 21:47:05)
21447. Bakos Sándor, Orvosi-gyógymasszőr, Budapest (2009-05-20 21:47:04)
21446. Bikádi Zoltán, diák, Paks (2009-05-20 21:46:53)
21445. Jozsa-Buzogany Sandor, Geologus/Geolog/Geologist, Szekelykeresztur/Cristuru Secuiesc/Kreutz (2009-05-20 21:46:48)
21444. Rozsa Dora, Gyeden levo Esesanya, Praga (2009-05-20 21:46:46)
21443. Dupszkiné Boros Katalin, rendszerprogramozó, Budapest (2009-05-20 21:46:30)
21442. Horváth István, gépészmérnök, Hajdúszoboszló (2009-05-20 21:46:29)
21441. Csató Katalin, felszolgáló, Csongrád (2009-05-20 21:46:27)
21440. Szendrő Szupi József, szervezetfejlesztési tanácsadó, Veresegyház (2009-05-20 21:46:24)
21439. Benefi-Zatureczki Nelli, közgazdász, Budapest (2009-05-20 21:46:23)
21438. Balla Lajos, Szállítmányozási végmenedzser, Orosháza (2009-05-20 21:46:17)
21437. Niemeijer Beáta, nyelvész, Utrecht Hollandia (2009-05-20 21:46:11)
21436. Mózes Endre, Műszaki előadó, Pécs (2009-05-20 21:46:09)
21435. Dr.Helga Süli, researcher, Budapest (2009-05-20 21:46:07)
21434. Piroska Kotyó, értékesítő, Székesfehérvár (2009-05-20 21:46:05)
21433. Krutilla Katalin, pedagógus, Tatabánya (2009-05-20 21:45:57)
21432. Szekeres Sandor, fogorvos, Kolozsvar (2009-05-20 21:45:51)
21431. Olasz Katalin, védőnő, Budapest (2009-05-20 21:45:49)
21430. Varga Imre, Villanyszerelő, Kecskemét (2009-05-20 21:45:37)
21429. Sarkadi Kitti, ovodás, Budapest (2009-05-20 21:45:28)
21428. Takaró Imréné, könyvelő, Izsák (2009-05-20 21:45:18)
21427. Pataki Bernadeth, Egyetemi Hallgato, Kolozsvar (2009-05-20 21:45:03)
21426. Janecska Zoltánné, válalkozó, Paks (2009-05-20 21:44:59)
21425. Ipach Ildikó, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 21:44:58)
21424. Bori Tamás, waiter, London (2009-05-20 21:44:56)
21423. Máté Ildikó, értékesítési vezető, Győr (2009-05-20 21:44:51)
21422. Borsos Csaba, radios musorvezeto-szerkeszto, Marosvasarhely (2009-05-20 21:44:49)
21421. Dr. Kasza Jenő, Főiskolai docens, Budapest (2009-05-20 21:44:44)
21420. Szabó Károly, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 21:44:38)
21419. Pordán Zoltán, esztergályos, Székesfehérvár (2009-05-20 21:44:34)
21418. Bodi Tunde, Egyetemista, Cluj-Napoca (2009-05-20 21:44:28)
21417. LADISLAU .MEZEY, Dipl.Ing Architekt, Austria -2433 Margarethen/Moos (2009-05-20 21:44:19)
21416. Pankász Klára, mérnök, Budapest (2009-05-20 21:43:58)
21415. Rácz Elemér, pap, Marcelháza (2009-05-20 21:43:54)
21414. Kovács Emese, eladó, Debrecen (2009-05-20 21:43:25)
21413. Szabo Erzsebet, contabila, Odorheiu-Secuiesc (2009-05-20 21:43:21)
21412. Luk Emese, munkanelkuli, Kolozsvar (2009-05-20 21:43:19)
21411. László Zsolt, Tanuló, Székely-Udvahely (2009-05-20 21:43:07)
21410. Jánosi Csaba, galériás, Budapest (2009-05-20 21:43:06)
21409. Janos Halasz, valalkozo, Mountain House, CA (2009-05-20 21:42:54)
21408. Lendvai Judit, Magyaralmás (2009-05-20 21:42:34)
21407. Magyari Norbert, tanár, Milánó (2009-05-20 21:42:28)
21406. Lovász Csaba, gépkezelő, Polgár (2009-05-20 21:42:26)
21405. tóth sándor, tanuló, vác (2009-05-20 21:42:09)
21404. Gabor Halasz, valalkozo, Fremont, California (2009-05-20 21:41:50)
21403. Koczó Elek, Folyamatszervező, Hungary / Üllő (2009-05-20 21:41:41)
21402. Dr. Soimos Géza, ügyvéd, Budapest (2009-05-20 21:41:37)
21401. Hiegel Ernő, tanuló, Budapest (2009-05-20 21:41:19)
21400. Boga Jakab, Teknikus, Austria (2009-05-20 21:41:19)
21399. Dr. Tihanyi Tamás, jogász, Pécs (2009-05-20 21:41:16)
21398. Dobi né Farkas Mónika, eladó, Pécs (2009-05-20 21:41:10)
21397. Naszvadi Márton, Szinpadtechnikus, Budapest (2009-05-20 21:41:09)
21396. Erdélyi Boróka, villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 21:41:00)
21395. kun gábor, iparos, budapest (2009-05-20 21:41:00)
21394. Tóth Natália, tanló, Diósd (2009-05-20 21:40:51)
21393. Klein Iosif, Pensionar, Tg-Mures (2009-05-20 21:40:41)
21392. Gurzó József, informatikus, Budapest (2009-05-20 21:40:40)
21391. Tamás Melinda, tanár, Nyíregyháza (2009-05-20 21:40:34)
21390. Fejős László, Villamyszerelő, Üllő (2009-05-20 21:40:27)
21389. Németh Bence, egyetemi hallgató, Sopron (Magyarország) (2009-05-20 21:40:26)
21388. Dobi Tibor Sándor, Ügyvezető, Pécs (2009-05-20 21:40:21)
21387. Szasz Zoltán, Marós, Budapest (2009-05-20 21:40:05)
21386. irály Sándor, kamionsofőr, debrecen (2009-05-20 21:40:00)
21385. Bogdán Péter, Termelési igazgató, Keszthely (2009-05-20 21:39:56)
21384. Nagy-Korodi Enikő, tanuló, Segesvár (2009-05-20 21:39:43)
21383. Magyari Irina, Nyugdijas, Marosvásárhely (2009-05-20 21:39:36)
21382. Zsolt Bede, Graphic Designer, Toronto (2009-05-20 21:39:20)
21381. Barta Imre, szabadúszó, Konyár, Magyarország (2009-05-20 21:39:02)
21380. Korényi János, Restaurátor, Budapest (2009-05-20 21:38:56)
21379. Ionescu Artur, student, Cluj-Napoca (2009-05-20 21:38:43)
21378. Magyari Tünde, mérnök, Milánó (2009-05-20 21:38:12)
21377. Pellionisz Péter, mérnök, Budapest (2009-05-20 21:38:08)
21376. Medvegy Mercédesz, tanuló, Békés, Ungaria (2009-05-20 21:38:01)
21375. Zsolt Kürti, Diák, Kolárovo (2009-05-20 21:37:57)
21374. PAP CSILLA, CONTABIL, ORADEA (2009-05-20 21:37:37)
21373. Pap Maria, Rendszerszervező, Los Angeles (2009-05-20 21:37:24)
21372. Balazs Szabolcs Istvan, technician, cluj (2009-05-20 21:37:18)
21371. BIBÓ Lajos, tanár, Marosvásárhely (2009-05-20 21:37:13)
21370. Bodrogi Péter, Angoltanár, Budapest (2009-05-20 21:37:12)
21369. Molnár János, Mérnök, Győr (2009-05-20 21:37:11)
21368. Dr. Gonczol Eva, orvos, Budapest (2009-05-20 21:37:06)
21367. Major-M.Zsuzsanna, könyvelő, Budapest (2009-05-20 21:37:03)
21366. Veresné B.Magdolna, élelmezésvezető, Cegléd (2009-05-20 21:37:03)
21365. Medvegy Zsolt, cond. auto, Békés, Ungaria (2009-05-20 21:36:45)
21364. Varga Rezsőné, német-orosz-magyar tanár, Szarvas (2009-05-20 21:36:39)
21363. Millner József, Vegyészmérnök, Budapest (2009-05-20 21:36:19)
21362. Balazs Izabella, vanzatoare, cluj (2009-05-20 21:36:16)
21361. Kocsis Andras, pensionar, Brasov (2009-05-20 21:36:14)
21360. Medvegyné Garaguly Noémi, cosmetician, Békés, Ungaria (2009-05-20 21:36:07)
21359. Szemes Réka, tanuló, Miskolc (2009-05-20 21:36:04)
21358. Kovács András Levente, autóvillanyszerelő, Kolozsvár (2009-05-20 21:36:00)
21357. Szaszko Zita, Kereskedelmi adminisztrator, Budapest (2009-05-20 21:35:49)
21356. Kósi Csilla, asszisztens, Karcag (2009-05-20 21:35:48)
21355. Csaba Kancz, director, Budapest (2009-05-20 21:35:41)
21354. Varga Rezső, építész, Szarvas (2009-05-20 21:35:30)
21353. Publik Antal, NyugdíjasTestnevelő tanár, Stockholm (2009-05-20 21:35:25)
21352. Simon Dániel, tanuló, Veszprém (2009-05-20 21:35:24)
21351. Salamonné Blénesi Irma, Bankár, Békéscsaba (2009-05-20 21:34:55)
21350. Mgr, György Ernest, pedagógus, Radzovce (2009-05-20 21:34:34)
21349. Takácsné Kárász Katalin, tanár, Miskolc (2009-05-20 21:34:25)
21348. Prof.Dr.Pogátsa Gábor, physician - Artzt - orvos - docteur, Budapest (2009-05-20 21:34:17)
21347. Dániel Zsófia, Tanuló, Budapest (2009-05-20 21:34:07)
21346. Szilágyi Tamás, Tanuló, Csomaköz (2009-05-20 21:33:39)
21345. Lurtz Helmut, fogtechnikus, Ingolstadt (2009-05-20 21:33:38)
21344. Esperesi hivatal, esperes, Nagykároly (2009-05-20 21:33:35)
21343. Farkas Dániel, középiskolai diák, Budapest (2009-05-20 21:33:28)
21342. szili lászló, nyugdíjas, pálköve (2009-05-20 21:33:08)
21341. Garaguly Judit, tanár, Békés, Ungaria (2009-05-20 21:33:02)
21340. Sebők Sándor László, Nyugdíjas, Dombóvár (2009-05-20 21:32:53)
21339. Bánki-Nagy Endre, református vallástanár, Szeged (2009-05-20 21:32:53)
21338. FELLEGVARI FERENC, TANAR, BRASSO (2009-05-20 21:32:47)
21337. Deak Vasile, Operator calculator, Targu-Mures (2009-05-20 21:32:27)
21336. Lőrincz Lászlóné, htb, hencse (2009-05-20 21:32:26)
21335. Lurtz Erika, informatikus, Ingolstadt (2009-05-20 21:32:12)
21334. Popovics Krisztina, tanárnő, Szaniszló (2009-05-20 21:32:08)
21333. dr.Temesvári Tibor, c.főiskolai docens, Pécs (2009-05-20 21:32:06)
21332. OZSVATH ALEXANDRU, INGINER, GHERLA (2009-05-20 21:32:02)
21331. Szederkényi Zita, tanuló, Budapest (2009-05-20 21:32:01)
21330. kiss csilla kinga, budapest/ szatmarnemeti (2009-05-20 21:31:59)
21329. Kádár Réka, tanár, Marosvásárhely (2009-05-20 21:31:55)
21328. RÉBAY Lajos, okl. gépészmérnök, Budapest (2009-05-20 21:31:55)
21327. Csoma Filoména, gazdasági üi., Budapest (2009-05-20 21:31:41)
21326. Horváth Erika, Várpalota (2009-05-20 21:31:41)
21325. Tóth-Santner Ede, Tanár, Budapest, Magyarország (2009-05-20 21:31:22)
21324. Garaguly Tihamér, comerciant, Békés, Ungaria (2009-05-20 21:31:07)
21323. Kováts Gábor, Fotográfus, Gyömrő (2009-05-20 21:31:00)
21322. Fogarasi Ildikó, Szociál-pedagógus, Fót (2009-05-20 21:30:56)
21321. Szabo Lajos, Nyugdijas, Ostoros (2009-05-20 21:30:44)
21320. TATAR JUDITH, ASISTENTA MEDICALA, ADAMUS (2009-05-20 21:30:40)
21319. Parti Eszter, Tanuló, Budapest (2009-05-20 21:30:39)
21318. Halász Levente, villamosmérnök, Kosd (2009-05-20 21:30:21)
21317. Pinczés Tibor, Gépészmérnök, Budapest.Magyarország (2009-05-20 21:30:15)
21316. Szolnerné Juhász Erzsébet, Irodasegéd, Gyöngyös (2009-05-20 21:30:10)
21315. Besze Barbara, szerkesztő, Budapest (2009-05-20 21:29:57)
21314. Nagy Sándor, Hadad (2009-05-20 21:29:57)
21313. Czier Patrik, Tanulas, Csomakoz (2009-05-20 21:29:55)
21312. Pázmándy Kristóf, tanuló, Miskolc (2009-05-20 21:29:44)
21311. géczi noémi, tanuló, budapest (2009-05-20 21:29:25)
21310. Ilyés Emese, Emese, translator (2009-05-20 21:29:24)
21309. Deli Gabriella, pedagógus, Debrecen (2009-05-20 21:29:04)
21308. Stenczer Enikő, Média menedzser , Pécs (2009-05-20 21:29:04)
21307. Albert Àgnes, tanár, Malmö (2009-05-20 21:28:54)
21306. Németh János, Járműjavító, Mogyoród (2009-05-20 21:28:40)
21305. Leslie Varga, Retired, 4933 Topanga Canyon Blvd. Wodland Hills Ca, 91364 USA (2009-05-20 21:28:35)
21304. Mojzes Gábor, építész, Vác (2009-05-20 21:28:33)
21303. Krusóczky Margit, ápolónő, Encs (2009-05-20 21:28:17)
21302. Gall Balazs Gyozo, Student, Carei (2009-05-20 21:28:05)
21301. Szabó István, nyá. százados, Gyál (2009-05-20 21:28:03)
21300. Nagy István Barna, Mérnök, Marosvásárhely (2009-05-20 21:27:59)
21299. Kiss Edmund, civil engeneer, Nathanya , Israel (2009-05-20 21:27:58)
21298. Pázmányi Mária, Budapest (2009-05-20 21:27:55)
21297. Szeibert Andrásné, Asszisztens, Budapest (2009-05-20 21:27:43)
21296. Sarosi Laszlo, Marosvasarhely (2009-05-20 21:27:38)
21295. Formanek Jánosné, Fodrász, Budapest (2009-05-20 21:27:24)
21294. Tóth Katalin, lelkész, Nyíregyháza (2009-05-20 21:27:22)
21293. Sebestyen Andrea, tanulo, Tasnad (2009-05-20 21:27:01)
21292. Dóczi Attila, Mérnök, Ruzsa (2009-05-20 21:26:40)
21291. Nagy Csongor, tanuló, Hadad (2009-05-20 21:26:34)
21290. Héregi László, Veresegyház (2009-05-20 21:26:22)
21289. Szabó Gergely, mérnök, budapest (2009-05-20 21:26:14)
21288. Kovács-Zlinszky Rita, óvónő, Budapest (2009-05-20 21:25:59)
21287. Ferencz Krisztián, tanuló, Győr (2009-05-20 21:25:55)
21286. Némethné Berry Krisztina, Diszpécser, Mogyoród (2009-05-20 21:25:51)
21285. Dr.Kovács László, ügyvéd, Békéscsaba (2009-05-20 21:25:37)
21284. Antal Jánosné, adótanácsadó, Antal Jánosné (2009-05-20 21:25:33)
21283. Csaplár Orsolya, tanár, Budapest (2009-05-20 21:25:19)
21282. Bálint Réka, tanárnő, Székelyudvarhely (2009-05-20 21:25:00)
21281. Gnandt Francisc, Profesori, Sanislau (2009-05-20 21:24:54)
21280. Ander Zoltán, Königstein, Deutschland (2009-05-20 21:24:50)
21279. Gyarfas Laszlo, Elektromernok, Marosvasarhely (2009-05-20 21:24:31)
21278. Baranyi Zsuzsanna, Eladó, Budapest (2009-05-20 21:24:28)
21277. Bara Noemi, orvos, Marosvasarhely (2009-05-20 21:24:15)
21276. Mundi Ramóna, Esztergom (2009-05-20 21:24:12)
21275. Dabóczi Géza, festőművész,tanár, Kolozsvár (2009-05-20 21:24:11)
21274. Czakó Rita, tanuló, Budapest (2009-05-20 21:23:49)
21273. Baranyi Antalné, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 21:23:45)
21272. Tóth Teofil, Köztisztviselő, Eger (2009-05-20 21:23:43)
21271. Dr. Cséri Tamás, orvos, Tapolca (2009-05-20 21:23:37)
21270. Nagy Mátyás, tanuló, Hadad (2009-05-20 21:23:35)
21269. Kusmodi Katalin, Statisztikus, Csikszereda (2009-05-20 21:23:28)
21268. Csüri Ferencné, nyugdíjas, Veszprémvarsány (2009-05-20 21:23:21)
21267. Szilveszter Erzsébet, vállalkozó, Esztergom (2009-05-20 21:23:21)
21266. Kovávs Tamás, római katolikus lelkész, Jászberény (2009-05-20 21:23:07)
21265. Lakó Éva, Ny. Muzeológus, Zilah (2009-05-20 21:23:03)
21264. Adamek Norbert, Református lelkész, Vecsés (2009-05-20 21:22:57)
21263. Szoláry Adrienn, tanuló, Győr (2009-05-20 21:22:55)
21262. Pénzes László, electrical engineer, Helsinki (2009-05-20 21:22:53)
21261. Molnár János, Portás, 3461.Egerlövő (2009-05-20 21:22:46)
21260. Németh Helga Anna, egyetemi hallgató, Fertőszentmiklós (2009-05-20 21:22:46)
21259. péli kinga, rendőr, maglód (2009-05-20 21:22:38)
21258. Adamek Zoli, Területi képviselő, Ipolyság , Szlovákia (2009-05-20 21:22:30)
21257. Izsákné Formanek Zsuzsanna, Ügyintéző, Budapest (2009-05-20 21:22:24)
21256. Tepfenhart Balázs, Kirakatrendező-Dekoratőr, Budapest (2009-05-20 21:22:13)
21255. Baranyi Antal, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 21:21:59)
21254. Gulyás Lázár, Fizikai munkás, Bécs (2009-05-20 21:21:56)
21253. Molnar Rozalia, kozgazdasz, Szlovakia, Pozsony (2009-05-20 21:21:51)
21252. Vakhal Adrián, Tanuló, Jánoshida (2009-05-20 21:21:42)
21251. Bangóné Hegedűs Kitti, adminisztrátor, Héhalom (2009-05-20 21:21:42)
21250. Kondákor Szabolcs, egyetemi hallgató, Pécs (2009-05-20 21:21:34)
21249. Péterfi Zsuzsánna Katalin, diák, Zilah (2009-05-20 21:21:31)
21248. Kreicsi Bálint, műszaki vezető, Salgótarján (2009-05-20 21:21:25)
21247. Piroska Baranyay, musician, berlin (2009-05-20 21:21:15)
21246. Molnár Jánosné, Nyugdijas, 3461.Egerlövő (2009-05-20 21:21:12)
21245. Sebestyén Dezső, hangmérnök, Budapest (2009-05-20 21:21:06)
21244. Nagy Ferenc, eladasi ugynok, Marosvasarhely (2009-05-20 21:20:56)
21243. Bartha Csaba, Földmérő mérnök, Biatorbágy (2009-05-20 21:20:56)
21242. Hoksári László, orvos, Szolnok, Magyarország (2009-05-20 21:19:51)
21241. Csomós Tünde, irodalmi titkar, Székelyudvarhely (2009-05-20 21:19:50)
21240. Laura, Dósa, Casnica, Budapesta (2009-05-20 21:19:36)
21239. Schneider Géza, hallgató, Szentendre (2009-05-20 21:19:35)
21238. Rácz Ilona, stébliző, 3461.-Egerlövő. (2009-05-20 21:19:32)
21237. Veczán Éva, Nyíregyháza (2009-05-20 21:19:28)
21236. Simon Vera, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 21:19:24)
21235. Boromissza Gábor, közlekedés mérnök, Budapest (2009-05-20 21:19:16)
21234. Matis Gyorgyi, Confectioner, Tg-mures (2009-05-20 21:18:55)
21233. Zóka István, nyugdíjas mérnök, Fonyód (2009-05-20 21:18:50)
21232. Kovács Gergely, Pécel (2009-05-20 21:18:46)
21231. Burák Zoltán dr, orvos (MD), Budakeszi (2009-05-20 21:18:45)
21230. Székely Ágne, tanár, Csíkszereda (2009-05-20 21:18:40)
21229. Gergela András, mérnők, Gödöllő (2009-05-20 21:18:18)
21228. Vijatov Anna, nyugdíjas, 24400 Zenta, Szerbia (2009-05-20 21:18:14)
21227. Végh Enikő, Óvónő, Vámosgálfalva (2009-05-20 21:18:12)
21226. Rigán István, Diák, Debrecen (2009-05-20 21:18:08)
21225. Kovács Krisztina, Pécel (2009-05-20 21:18:01)
21224. CZETENYI KATALIN, INFORMATIKUS, ITALIA (2009-05-20 21:17:55)
21223. Csuti Károlyné, Nyugdíjas, Dombóvár (2009-05-20 21:17:47)
21222. Dr. Krommer Károly, orvos, Pécs (2009-05-20 21:17:42)
21221. Berta Katalin, Budapest (2009-05-20 21:17:39)
21220. Gyorgyovich Anikó, Budaörs (2009-05-20 21:17:37)
21219. Bukta Zoltan, chef, London (2009-05-20 21:17:25)
21218. Horváthy Petra, egyetemista, Pápa (2009-05-20 21:17:05)
21217. Tárnok Eszter Lídia, Tanuló, Nyírbtor (2009-05-20 21:17:04)
21216. Szabó Gyula, informatikus, Gyöngyös (2009-05-20 21:16:38)
21215. Pásztorné K. Szabó Mária, tanár, Abaújszántó (2009-05-20 21:16:37)
21214. Németh Ákos Taksony, Tanuló, Nyíregyháza (2009-05-20 21:16:30)
21213. Juházs Kristóf, tanuló, Budapest (2009-05-20 21:16:29)
21212. Zsolczer András, mérnök, Budapest (2009-05-20 21:16:23)
21211. Horváth Sándor, mérnök, Kaposvár (2009-05-20 21:16:17)
21210. Mayer József, Közlekedésmérnök, Budakeszi (2009-05-20 21:16:14)
21209. Kuha Zsuzsanna, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 21:16:09)
21208. Farkas Emese, diák, Budapest (2009-05-20 21:15:39)
21207. Nehéz Balázs, mérnök, Budapest (2009-05-20 21:15:20)
21206. Nagy Kristóf, tanuló, Budapest (2009-05-20 21:15:15)
21205. Brém Sándor, kömüves, Pápa (2009-05-20 21:14:59)
21204. Ferenczy Tamásné, Budapest (2009-05-20 21:14:56)
21203. Gabor Ubrizsy, travel agent, Budapest (2009-05-20 21:14:56)
21202. Dr.Gyurkó Márta, gyermekorvos, Püspökladány (2009-05-20 21:14:49)
21201. Jancsa András, tanuló, Magyarország, Budapest (2009-05-20 21:14:41)
21200. Egri Katalin, óvónő, Budapest (2009-05-20 21:14:30)
21199. Schneider Béla, tanár / teacher, Budapest (2009-05-20 21:13:55)
21198. Cibian Miklós, római katolikus pap/ preot romano-catolic, Gyula/Déva (2009-05-20 21:13:49)
21197. Kovács Lilla, eladó, Salonta (2009-05-20 21:13:16)
21196. Kisbocskói Ágnes, nyelvtanár, fordító, Budapest (2009-05-20 21:13:14)
21195. Bogya Biborka, diák/studenta, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-20 21:13:13)
21194. Józsa Éva, köztisztviselő, Debrecen (2009-05-20 21:12:52)
21193. Dr. Bárth János, néprajzkutató, KECSKEMÉT (2009-05-20 21:12:37)
21192. Szécsényi Enikő, irodavezető, Eger (2009-05-20 21:12:28)
21191. Herbert Diana, építészmérnök, Budapest (2009-05-20 21:12:22)
21190. Magyarósi Péter, szakács, Sármellék (2009-05-20 21:12:15)
21189. Csedő Zsófia, aligazgató, Csíkszereda (2009-05-20 21:12:13)
21188. Csilla, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-20 21:11:59)
21187. Sziráki Zsófia, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 21:11:22)
21186. Tihanyi Rita, tanár, Hévíz (2009-05-20 21:11:11)
21185. dr. Zaránd Rajmund, orvos, Budapest (2009-05-20 21:11:02)
21184. Sárdy Csaba, tanácsadó, Budapest (2009-05-20 21:11:00)
21183. Bereznay András, történelmi térképész, London (2009-05-20 21:10:53)
21182. Borbély Istvánné, orvos, Szigliget (2009-05-20 21:10:41)
21181. Tóth István, távközléstechnikus, Budapest (2009-05-20 21:10:38)
21180. BOGATS Agnes, fordito, Parizs (2009-05-20 21:10:14)
21179. Koncz Zsuzsanna, nyugdíjas, Hajdúszoboszló (2009-05-20 21:10:10)
21178. Galli Diána, htb, Békéscsaba, Arany J. 10 (2009-05-20 21:09:50)
21177. weber zoltan, tavkozlesi mernok, kolozsvar (2009-05-20 21:09:34)
21176. Zsuzsa, -, Kapuvár (2009-05-20 21:09:33)
21175. Pozsár Erika, Csongrád (2009-05-20 21:09:26)
21174. Peternai Judit, sales person, Budapest (2009-05-20 21:09:13)
21173. Béla Vali, újságíró, Békéscsaba, Arany J. 10 (2009-05-20 21:08:59)
21172. Balázsi István, adminisztrátor, Budapest (2009-05-20 21:08:59)
21171. Takács Helga, Gyúró (2009-05-20 21:08:47)
21170. Gaher Lajos, Medic veterinar-pensionar, Oradea (2009-05-20 21:08:28)
21169. Dr Bereznai Sándor, Orvos, Kunmadaras (2009-05-20 21:08:23)
21168. Vonhaz Gabriela, Dr. Farmacist, Oradea (2009-05-20 21:08:19)
21167. Bodorné Sükösd Emese, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 21:08:01)
21166. Kovács Péter, igazgató, Orosháza (2009-05-20 21:07:56)
21165. Kanczlerné Rátz Ágota, zenetanár, Győr (2009-05-20 21:07:42)
21164. Bálint Csabáné, Dajka, Ózd (2009-05-20 21:07:36)
21163. SHEFLER MARIA, nyugdias, NAGYKAROLY (2009-05-20 21:07:36)
21162. Jung Krisztián, Pilóta, Budapest (2009-05-20 21:07:35)
21161. Weingartner József, igazságügyi szakértő, Veszprém (2009-05-20 21:07:31)
21160. Szabó Cecília, gyermekgyógyász, Budapest (2009-05-20 21:07:24)
21159. Törőcsik Magdolna, logisztikus, Hatvan (2009-05-20 21:07:23)
21158. Császár Csaba, mérnök, Győr, Magyarország (2009-05-20 21:07:18)
21157. Tokai Istvan, New York (2009-05-20 21:07:12)
21156. Demeter Sàndor, administrator firma, Ploiesti (2009-05-20 21:07:08)
21155. Bence Kovácsik, London (2009-05-20 21:07:02)
21154. Pusztai Zoltán Gáborné, Ellenőrzési ügyintéző, Debrecen (2009-05-20 21:06:53)
21153. dr Michalik László, kmk, Gödöllő (2009-05-20 21:06:48)
21152. nagy-bernadett, economist, tg-mures (2009-05-20 21:06:36)
21151. Muhel Krisztina, tanuló, Debrecen (2009-05-20 21:06:36)
21150. Brém Judit TÍmea, áruházi eladó, Freiburg,Németország (2009-05-20 21:06:35)
21149. Tokai Istvan, New York (2009-05-20 21:06:28)
21148. Horváth Vivien, tanuló, Budapest (2009-05-20 21:06:25)
21147. Bognár Gergely, egyetemi hallgató, Kéthely (2009-05-20 21:06:18)
21146. Lukács Erika, pedagógus, Budaörs (2009-05-20 21:06:12)
21145. Csok Zsolt, regesz, Zilah (2009-05-20 21:06:07)
21144. Bárány Csaba, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 21:06:06)
21143. Kóta György, gépkocsivezető, Eger (2009-05-20 21:06:02)
21142. Tóth Angéla, PR-manager, Nyíregyháza (2009-05-20 21:05:55)
21141. Szabo Attila, rendező, Kolozsvár (2009-05-20 21:05:44)
21140. Kis Reka, tanulo, Nagyvarad (2009-05-20 21:05:39)
21139. Morovi Róbert, raktáros, Tóalmás (2009-05-20 21:05:37)
21138. Végh Judit, Controller, Pécs (2009-05-20 21:05:35)
21137. Pozsgai Péter, Kontroller, Budapest (2009-05-20 21:05:24)
21136. Dr Bölcs Marietta, gyógyszerész, Budapest (2009-05-20 21:05:22)
21135. Kotró Tamás, építőmérnök, Budapest (2009-05-20 21:05:21)
21134. Ispán Ildikó, tanuló, Berekböszörmény (2009-05-20 21:04:56)
21133. Orgován Boglárka, tanuló, Budapest (2009-05-20 21:04:48)
21132. Tóth Zoltán Csaba, Student, Oradea (2009-05-20 21:04:44)
21131. Kutassy Attila, targoncavezető, Sárvár (2009-05-20 21:04:43)
21130. Szasz Judit, orvos, Kolozsvar (2009-05-20 21:04:40)
21129. rajka petra, diak, kolozsvar (2009-05-20 21:04:33)
21128. Kiss Eszter, szinmuvesz, Budapest (2009-05-20 21:04:33)
21127. Aradi Péter, teológus, Budapest (2009-05-20 21:04:30)
21126. Gedeon Tamás, tanuló, Miskolc (2009-05-20 21:04:25)
21125. Fábián Béla, üzletkötő, Hatvan (2009-05-20 21:04:22)
21124. Vass Ághnes, tanár-profesor, Székelyudvarhely-íodorhei (2009-05-20 21:03:57)
21123. Dr Bölcs Judit, gyógyszerész, Budapest (2009-05-20 21:03:44)
21122. Lőrincz Dávid, diák, Miskolc (2009-05-20 21:03:34)
21121. Moroviné Törőcsik Zsuzsanna, dísznövénykertész, Tóalmás (2009-05-20 21:03:19)
21120. Zsolt Domonkos, Tanuló, Szeged (2009-05-20 21:03:19)
21119. Dr Tisza Timea, orvos, Budapest (2009-05-20 21:03:15)
21118. Pete Tamás, diák, Sopron (2009-05-20 21:02:52)
21117. Mészáros László, hallgató, Ózd (2009-05-20 21:02:50)
21116. Csakany Andrei, angajat, Cluj Napoca (2009-05-20 21:02:34)
21115. Strifler Angéla, tanuló, Miskolc (2009-05-20 21:02:33)
21114. Darvas Árpád, tanár, Jászboldogháza (2009-05-20 21:02:32)
21113. Szabó Ágnes, Üzletvezető, Budapest (2009-05-20 21:02:30)
21112. Szabó Ágnes, asszisztens, Gyál (2009-05-20 21:02:28)
21111. Fehér Csaba, dramaturg, Marosvásárhely (2009-05-20 21:02:23)
21110. Csipkay Dóra, tanár, Érd (2009-05-20 21:02:01)
21109. Balázsovich Júlia, Budapest (2009-05-20 21:01:51)
21108. Szebellédi Áron, tanuló, Újkígyós (2009-05-20 21:01:48)
21107. Hideg Bernadette, újságíró, Gyergyószentmiklós (2009-05-20 21:01:38)
21106. Szalai Tamás, diák, Kiskunhalas (2009-05-20 21:01:33)
21105. Korompai Ákos, Mérnök, Budapest/Galgahévíz (2009-05-20 21:01:32)
21104. Agárdy Gabriella, irodai kisegítö, Szlovákia (2009-05-20 21:01:32)
21103. dr.Hinora Sándor, orvos, Kál (2009-05-20 21:01:15)
21102. Dr.vajda Sándor, orvos-medic, Ineu (2009-05-20 21:01:09)
21101. Vicze Szabolcs, tanár, Sződliget (2009-05-20 21:01:01)
21100. Husz Katalin, tanuló, Budaörs (2009-05-20 21:00:59)
21099. Solymár Mónika, Wien (2009-05-20 21:00:53)
21098. Simon Gábor, orvos, Birmingham (2009-05-20 21:00:52)
21097. Szabo Dorottya, tanulo, Nagyvarad (2009-05-20 21:00:49)
21096. Veres Emese, recepciós, Budapest (2009-05-20 21:00:21)
21095. Szőke Jánosné, Nyugdíjas, Szelevény (2009-05-20 21:00:03)
21094. Bela Szabo, munkas, Ottawa (2009-05-20 20:59:54)
21093. MIHÁLY LÓRÁNT, informatikus, Székelyudvarhely (2009-05-20 20:59:26)
21092. Törőcsik József, Gépész üzemmérnök, Tóalmás (2009-05-20 20:59:24)
21091. Nagy Attila Károly, mechatronikai technikus, Kiskunlacháza (2009-05-20 20:59:11)
21090. Dr. Jakab Sámuel, pedolog/soil scientist/Bodenkundler, 540296 Târgu Mureş (2009-05-20 20:58:47)
21089. Péri Benedek, turkológus, Budapest (2009-05-20 20:58:35)
21088. Veress Lászó, nyugdíjas, Nyíregyháza (2009-05-20 20:58:16)
21087. Csóka Szilvia, asszisztens, Monorierdő (2009-05-20 20:58:12)
21086. Miskolczi Tamás, Kisvárda (2009-05-20 20:58:08)
21085. Starmüller Ádám, Stuttgart (2009-05-20 20:58:00)
21084. Koncz Pal, restaurator, Veszprem (2009-05-20 20:57:44)
21083. Egyedi Zsolt, Tördelőszerkesztő, Szatmárnémeti (2009-05-20 20:57:37)
21082. Tony Weaver, engineer, Poole, United Kingdom (2009-05-20 20:57:27)
21081. Kisfalvi László, fogtechnikus, Szentendre (2009-05-20 20:57:00)
21080. Milló Ildikó, tanár, Veszprém (2009-05-20 20:56:53)
21079. Szabó István, restaurátor, Szár (2009-05-20 20:56:49)
21078. ANTAL DOMINIC, PENSIONAR, Tg-Mures (2009-05-20 20:56:44)
21077. Balázs Ildikó, jurnalista, Debrecen (2009-05-20 20:56:43)
21076. Veress Lászlóné, nyugdíjas, Nyíregyháza (2009-05-20 20:56:39)
21075. Wagner Gabor, student, Eger (2009-05-20 20:56:38)
21074. Labancz Lídia, könyvelő, Székesfehérvár (2009-05-20 20:56:36)
21073. Babósné Veress Amália, tanár, Békéscsaba (2009-05-20 20:56:35)
21072. Kiss Zoltán, tanító, Szolnok (2009-05-20 20:56:30)
21071. Kisfalvi Katalin, főiskolai hallgató, Szentendre (2009-05-20 20:56:18)
21070. Szebellédi Tamás, idegenvezető, Kecskemét (2009-05-20 20:56:08)
21069. dr. Balogh András, PhD hallgató, Pécs (2009-05-20 20:56:02)
21068. Mező József, projektigazgató, Leányfalu (2009-05-20 20:56:01)
21067. Zölde Mátyás, közgazdász, Budapest (2009-05-20 20:55:53)
21066. Szimon Attiláné, nyugdíjas, Nagymaros (2009-05-20 20:55:52)
21065. Czigeldrom Korom Zoltán, vállalkozó, Apátfalva (2009-05-20 20:55:43)
21064. Balogh Virag, tanar, Bournemouth, Egyesult Kiralysag (2009-05-20 20:55:38)
21063. Horváth Gyula, tanár, Kistarcsa (2009-05-20 20:55:33)
21062. Strimbune,Osztrovszki Erzsebet, könyvelő, Óradna,Rodna.Jud.BN (2009-05-20 20:55:32)
21061. Baloghné Erdei Margit, tanár, Zalaegerszeg (2009-05-20 20:55:29)
21060. Mozsi Agnes, ovono, Chicago (2009-05-20 20:55:16)
21059. Borsosné Kálmán Piroska Outi, gimnáziumi tanár, Budapest (2009-05-20 20:55:13)
21058. Dancs D. Stefánia, Tanuló, Eger (2009-05-20 20:55:11)
21057. Peller Tünde, Pilisszentiván (2009-05-20 20:55:10)
21056. Szabó Milán, doktorandusz hallgató, Szeged (2009-05-20 20:55:04)
21055. Tóth Tünde, Diák, Fertőd (2009-05-20 20:54:58)
21054. molnár melinda, szabad szellemi, budapest (2009-05-20 20:54:37)
21053. Hajnal Gizella, ügyintéző, Budapest (2009-05-20 20:54:34)
21052. Balázs Rachel Anna, studenta, Nyiregyhaza (2009-05-20 20:54:33)
21051. Ujhelyi Zsófia Katalin, tanító, Budapest (2009-05-20 20:54:13)
21050. Roland Oláh, muncitor, Nyiregyhaza (2009-05-20 20:54:11)
21049. Rieth Ágnes, tanuló, Budapest (2009-05-20 20:53:58)
21048. Ildikó Oláh , profesoara, Nyiregyhaza (2009-05-20 20:53:44)
21047. Nadasdy Zsolt, Tanar, Mississauga, Kanada (2009-05-20 20:53:24)
21046. Maga Dávid, Budapest (2009-05-20 20:53:00)
21045. Nagy Sándor, festő, Kolozsvár (2009-05-20 20:52:49)
21044. Szetei Adél Beatrix, egyetemi hallgató, Szombathely (2009-05-20 20:52:43)
21043. Nagy István, autószerelő, bp (2009-05-20 20:52:38)
21042. Horváth József, nyugdijas pedagógus, H-8956 Páka (2009-05-20 20:52:27)
21041. MÁRFI SÁNDOR, HENTES, GYŐR (2009-05-20 20:52:19)
21040. Turai Adél, tanár, Margitta (2009-05-20 20:52:17)
21039. Kovács Márk, Tanuló, Székesfehérvár (2009-05-20 20:52:15)
21038. Smith Csilla Tunde, Titkarno, Marosvasarhely (2009-05-20 20:52:12)
21037. dr. Keszthelyi Zoltán, külkereskedő, Budapest (2009-05-20 20:52:10)
21036. ESZENYI RITA, VENDEGLATO FOISKOLA, GYOR ,MAGYARORSZAG (2009-05-20 20:52:00)
21035. Fábián Dóra, tanuló, Budapest (2009-05-20 20:51:59)
21034. Mócsai Alajosné, Adminisztrátor, Budapest (2009-05-20 20:51:55)
21033. Egri Krisztina, tanár, Budapest (2009-05-20 20:51:48)
21032. Kiss Csaba, Autószerelő, Budapest (2009-05-20 20:51:24)
21031. Papes Béla, Előadóművész, Szeged (2009-05-20 20:51:02)
21030. Hornyák József, benzinkutas, Nyíregyháza (2009-05-20 20:50:54)
21029. Margittai Zsofia, Budapest (2009-05-20 20:50:31)
21028. ANTAL ILDIKÓ, fotoreproducere, Tg-Mures (2009-05-20 20:50:19)
21027. Koncz Olga, mérnök, Budapest (2009-05-20 20:50:14)
21026. Dr. Megyesi Zoltán, operaénekes, Szeged (2009-05-20 20:50:06)
21025. Horváth Sándor, Tanuló, Eger (2009-05-20 20:49:43)
21024. Kalmár Éva, csomagoló, Bábolna (2009-05-20 20:49:22)
21023. Tormási Cecilia, tanár, Budapest (2009-05-20 20:49:09)
21022. Rácz Csilla, diák, Szatmárnémeti (2009-05-20 20:49:04)
21021. Ioan Orbán, profesor, Bratislava (2009-05-20 20:49:03)
21020. Fodor Marietta, egyetemi oktató, Törökbálint (2009-05-20 20:48:48)
21019. Berkiné Oláh Ilona, Tanár, Debrecen (2009-05-20 20:48:46)
21018. Csonka Gábor, Mérnök, Budapest (2009-05-20 20:48:42)
21017. Magyar Balint, egyetemista, Oslo (2009-05-20 20:48:37)
21016. Tankó Réka Orsolya, közgazdász, Nagyvárad (2009-05-20 20:48:28)
21015. ifj. Várhelyi Csaba, vegyészmérnök, Kolozsvár (2009-05-20 20:48:22)
21014. Nagy Imola, tanuló, Budapest (2009-05-20 20:48:18)
21013. Gheorghe Hausmann, Profesor, Oradea (2009-05-20 20:48:11)
21012. Baksa Csaba, geológus, Budapest (2009-05-20 20:47:59)
21011. Schniderné Farkas Szöszi, Igazságügyi alkalmazott, Pécs (2009-05-20 20:47:55)
21010. Dr.Kovács Márta, jogász, Budapest (2009-05-20 20:47:33)
21009. Mótyán Gabriella, hallgató, Balassagyarmat (2009-05-20 20:47:30)
21008. Várhelyi Tünde, vegyészmérnök, Kolozsvár (2009-05-20 20:47:26)
21007. Szőke János, H-5476 Szelevény (2009-05-20 20:47:05)
21006. Marosi Réka, hallgató, Budapest (2009-05-20 20:46:35)
21005. Adam Ivanfi, IT expert, Dachau (2009-05-20 20:46:32)
21004. Seemann Adrienn, tanuló, Budapest (2009-05-20 20:46:32)
21003. Várhelyi Melinda, tanuló, Kolozsvár (2009-05-20 20:46:22)
21002. Gagyi András, villamos mérnök, Sopronkövesd (2009-05-20 20:46:20)
21001. varga-pál tünde, tanár, pécs (2009-05-20 20:46:08)
21000. Kiss Borbála, könyvtáros, Budapest (2009-05-20 20:46:03)
20999. Buzogány Emese, Lelkész, Kolozsvár (2009-05-20 20:46:00)
20998. Varga Judit, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 20:45:58)
20997. Fodor Judit, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-20 20:45:53)
20996. Dolozselek Luca, Budapest (2009-05-20 20:45:46)
20995. Samu Borbàla, egyetemi tanàr, Perugia, Olaszorszàg (2009-05-20 20:45:22)
20994. Attila Vajna, Kaufmännischer Angestellter, Wien (2009-05-20 20:45:05)
20993. Pásztor András, Eladó, Szigetszentmiklós (2009-05-20 20:45:03)
20992. Antal R. Dávid, webgrafikus, Szeged (2009-05-20 20:44:57)
20991. Petrusán Györgyné, szt. elnök, Gyula (2009-05-20 20:44:44)
20990. Kohonicz Mihály, tanuló, Tatabánya (2009-05-20 20:44:26)
20989. Pásztor Ádám, Tanuló, Szigetszentmiklós (2009-05-20 20:44:21)
20988. Belencsák Vera, kozmetikus, Sopron (2009-05-20 20:44:16)
20987. Villányi Attila, tanár, Budapest (2009-05-20 20:44:04)
20986. Egyed Tímea, student, Budapest, Hungary (2009-05-20 20:43:59)
20985. mocsar csaba, mérnök, budapest (2009-05-20 20:43:54)
20984. Becza László, válalkozó, Kassa (2009-05-20 20:43:51)
20983. Szabo Anna Maria, Konyvelo, Kolozsvar (2009-05-20 20:43:44)
20982. Hujber Éva Julianna, üzletvezető, Kerepes-Szilasliget (2009-05-20 20:43:38)
20981. Szabó Károly, tanuló, Budapest (2009-05-20 20:43:15)
20980. Varga Zoltán, Logisztikus, Mosonmagyaróvár (2009-05-20 20:43:04)
20979. futo lajosne, főelőadó, Vácrátót (2009-05-20 20:43:03)
20978. Mertusz Alexandra, tanuló, Miskolc (2009-05-20 20:42:40)
20977. Váczi Péter, fogműves, Simontornya (2009-05-20 20:42:39)
20976. Nagy János, Maintenance manager - Rigips, Gyöngyös (2009-05-20 20:42:23)
20975. Kisfaludi Bak Béla, matematikus, Budapest (2009-05-20 20:42:12)
20974. Biró Boglárka, egyetemi hallgató, Szeged (2009-05-20 20:42:05)
20973. Vitus Csaba, tanulo, Kolozsvar (2009-05-20 20:42:04)
20972. Bicskei Zsolt, fogtechnikus, Budapest (2009-05-20 20:42:03)
20971. Kali Erzsébet, tanár, Marosvásárhely (2009-05-20 20:41:40)
20970. Dr. Szabó Miklósné, mérnök, 2092 Budakeszi. Hunor u. 16. (2009-05-20 20:41:40)
20969. Szabó József, szakács, Magyarország (2009-05-20 20:41:39)
20968. Hausmann Alice, adjunktus, lector universitar, Nagyvárad, Oradea (2009-05-20 20:41:17)
20967. Gyurcsa Emília, Budapest (2009-05-20 20:41:09)
20966. Intze Hunor, Nyugdijas, Budapest (2009-05-20 20:40:59)
20965. Hajnal Attila, tanuló, Győrszentiván (2009-05-20 20:40:55)
20964. Kozma Sándor, Virágos, Budapest (2009-05-20 20:40:44)
20963. Rohály János, tanár, Pécs (2009-05-20 20:40:22)
20962. Lázár Ildikó, tanuló, Veszprém (2009-05-20 20:40:10)
20961. Fecske Szabina, tanuló, Bicske (2009-05-20 20:39:51)
20960. Szálkai Mihály, tartalékos alsegéd csoportvezetö hellyetes, Hajdúböszörmény (2009-05-20 20:39:45)
20959. Székelyné dr. Sipos Klára, Főiskolai Docens, Debrecen (2009-05-20 20:39:37)
20958. Bagdi Andrea, tanuló, Győr (2009-05-20 20:38:44)
20957. Illés Gyuláné, Nyugdíjas, Eger Magyarország (2009-05-20 20:38:42)
20956. Solyom Sandor, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-20 20:38:41)
20955. Varsányi Petra, tanuló, Budapest (2009-05-20 20:38:28)
20954. Pregitzer Csilla, alkalmazott, Budapest (2009-05-20 20:38:23)
20953. Czina Tünde, Munkanélküli/Somera, Nagyvárad/Oradea (2009-05-20 20:38:12)
20952. ILLES Orsolya, Haztartasbeli, Dunaharaszti (2009-05-20 20:38:07)
20951. Leopold Judit, nyugdíjas, Manchester (2009-05-20 20:37:59)
20950. Árki Zsuzsanna, Madocsa (2009-05-20 20:37:36)
20949. Pohl Andrea, tanar, Nagybanya (2009-05-20 20:37:28)
20948. Székely Imre, okl. villamosmérnök, Debrecen (2009-05-20 20:37:17)
20947. Egyed Gyozo, Inginer, Ludus (2009-05-20 20:37:17)
20946. Dávidházi Tibor, tanár, Kaposvár (2009-05-20 20:37:10)
20945. Finta Beatrix, tanár, Ottawa, Kanada (2009-05-20 20:36:46)
20944. Kovács Béla Károly, nyugdíjas tanácsadó, Budapest (2009-05-20 20:36:46)
20943. Nagy Ibolya, igazgato, Nagyvarad (2009-05-20 20:36:27)
20942. Matyas-Metz Anna, diak, Kolozsvar (2009-05-20 20:36:27)
20941. Sandor Maria, tanar, szekelykeresztur (2009-05-20 20:36:15)
20940. Demeter Zsuzsanna, Artist, Cluj-Napoca (2009-05-20 20:36:01)
20939. Pajor Mária, ügyintéző, Budapest (2009-05-20 20:35:56)
20938. Papp Gézáné, nyugdíjas, Nagyszokoly (2009-05-20 20:35:55)
20937. Gyimóhty Gábor, Zürich (2009-05-20 20:35:21)
20936. Lisa Mckee, Manager, California-U.S.A (2009-05-20 20:35:14)
20935. Lencsés Albert, tanuló, Dunakeszi (2009-05-20 20:35:14)
20934. Szabolcsi Péter, Tanuló, Budapest (2009-05-20 20:35:14)
20933. Kiss Zsuzsa, ügyvezető, Budapest (2009-05-20 20:35:12)
20932. Szabóné Bozi Anna, nyugdíjas, Veszprém (2009-05-20 20:35:10)
20931. Kiss László Józsefné, nyugdíjas, Nagyszokoly (2009-05-20 20:34:59)
20930. Pupák Felméri László, villanyszerelő, Gyergyószentmiklós (2009-05-20 20:34:58)
20929. Juhasz Monika, apolono, Budapest (2009-05-20 20:34:26)
20928. Végh Mátyás, tanuló, Debrecen (2009-05-20 20:34:19)
20927. Nagy Andrea, egyetemi hallgató, Gödöllő (2009-05-20 20:34:13)
20926. Pupák Felméri Zsuzsa , gyógytestnevelő, Gyergyószentmiklós (2009-05-20 20:34:08)
20925. László Istvánné, iskolatitkár, Budapest (2009-05-20 20:34:08)
20924. Székely Gábor, tanár, Budapest (2009-05-20 20:34:04)
20923. Gádoros Mária, nyugdíjas tanár, Szabadkígyós (2009-05-20 20:33:58)
20922. Budai Katalin, újságíró, Budapest (2009-05-20 20:33:51)
20921. Sebestyen Attila - Sandor, Hegeszto, Kolozsvar (2009-05-20 20:33:47)
20920. Csürös Emese-Noemi, Tanár, Maroshéviz (2009-05-20 20:33:41)
20919. Szőke Szabolcs, mezőgazdasági gépszerelő, Koppányszántó (2009-05-20 20:33:27)
20918. Rupp Katalin, Gyogypédagogus, Francia orszàg Le Pecq (2009-05-20 20:33:16)
20917. Dr. Tóth Mihály, Prof. Emeritus, Székesfehérvár (2009-05-20 20:33:12)
20916. Szabó Andrea Ágnes, Állatorvos, Kolozsvár (2009-05-20 20:33:12)
20915. Papp Eszter, tanulo, Szekesfehervar (2009-05-20 20:33:04)
20914. Csák Ádám, Tanuló, Budapest (2009-05-20 20:33:01)
20913. Muzsnai Csaba, mernok, Brasso (2009-05-20 20:32:43)
20912. Mark Peter, Karbantarto, Yosemite national park-California-U.S.A (2009-05-20 20:32:40)
20911. Czaha László, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 20:32:33)
20910. Papp Géza, vállalkozó, Nagyszokoly (2009-05-20 20:32:25)
20909. Szél Mihály, tanuló, Kenderes (2009-05-20 20:32:11)
20908. fenyvesi péter, vállalkozó, dombóvár (2009-05-20 20:32:07)
20907. Csilla Ban, irodai alkalmazott, Toronto (2009-05-20 20:32:00)
20906. Csaba Varga, biologist, Irvine, USA (2009-05-20 20:31:54)
20905. Gili Kovács Józsefné, nyugdíjas, Nagykónyi (2009-05-20 20:31:47)
20904. Banyai margit, pensionar, Negresti-Oas (2009-05-20 20:31:46)
20903. Gyenes Tünde, egyetemista, Jászárokszállás (2009-05-20 20:31:44)
20902. Csizmadia Dalma, Magánvállalkozó, Kolozsvár (2009-05-20 20:31:43)
20901. Csürös L.-Attila, Üzletkötő, Gyergyószentmiklós (2009-05-20 20:31:42)
20900. Lokodi Gergely Ferenc, szabadúszó, Szászrégen (2009-05-20 20:31:12)
20899. Ugry Bálint, diák, Budapest (2009-05-20 20:31:06)
20898. Trieb Ildikó, Nagymaros (2009-05-20 20:31:04)
20897. Gili Kovács József, vállalkozó, Nagykónyi (2009-05-20 20:31:02)
20896. Abonyi György, térképész, Budapest (2009-05-20 20:31:02)
20895. Dr. Neizer-Kiss Irma, jogász, Budapest (2009-05-20 20:30:58)
20894. palfy margit edit, kozmetikus, kolozsvar (2009-05-20 20:30:56)
20893. József Vági, üzletvezető, zalaegerszeg (2009-05-20 20:30:46)
20892. Mészáros István, tanszéki mérnök, Győr (2009-05-20 20:30:42)
20891. Gacsal Rozália, tanár, Dabas Semmelweis u (2009-05-20 20:30:39)
20890. Szili, Orsolya, high school teacher, Budapest, Hungary (2009-05-20 20:30:35)
20889. palfy hajnalka eva, kozgazdasz-tanar, kolozsvar (2009-05-20 20:30:26)
20888. Gili-Kovács Tamás, vállalkozó, Nagykónyi (2009-05-20 20:30:17)
20887. Komósi István, tanár, Budapest (2009-05-20 20:30:09)
20886. Marosán Álmos, architect , Toronto (2009-05-20 20:30:07)
20885. Sebök Tibor, villamosmérnök, Wuppertal (2009-05-20 20:30:03)
20884. Gecző Éva-Ildikó, mesterképzős, Csíkszereda (2009-05-20 20:29:53)
20883. Nagy Réka, tanuló, Kecskemét (2009-05-20 20:29:34)
20882. Dornbach Tamás, tanuló, Szigetszentmiklós (2009-05-20 20:29:28)
20881. Murányi gyula, munkavédelmis, Budapest (2009-05-20 20:29:24)
20880. Antal Levente Mihály, Tanár/Profesor/Teacher/Lehrer, Szászrégen/Reghin (2009-05-20 20:29:19)
20879. Komlósi Istvánné, pedagógus, Budapest (2009-05-20 20:29:18)
20878. Mészáros Júla, grafikus, Budapest (2009-05-20 20:29:17)
20877. Gili-Kovács Nóra, köztisztviselő, Nagykónyi (2009-05-20 20:29:12)
20876. Gritzné Gazdag Ágnes, Tiszavasvári (2009-05-20 20:29:12)
20875. Laufer Gábor, gazdasági asszisztens, Budapest (2009-05-20 20:28:53)
20874. Szebényi Géza Tivadar, bányamérnök geológus, 2030 Érd, Torockói u. 30. (2009-05-20 20:28:12)
20873. Szegő Krisztián, Szakács, Eger (2009-05-20 20:28:08)
20872. Sárospatakiné Szilágyi Gyopárka, pszichológus, Budapest (2009-05-20 20:27:56)
20871. Lencsés Katalin, gyógyszerész, Székesfehérvár (2009-05-20 20:27:56)
20870. Tallósy Szabolcs Péter, füvészkerti projekt asszisztens, Szeged (2009-05-20 20:27:48)
20869. Balint Hargitai, Consultant Anaesthetist, Manchester (2009-05-20 20:27:48)
20868. Szűr Tímea, mérnök, Szigetmonostor (2009-05-20 20:27:46)
20867. Ember Zita, tanuló - elevă, Budapest (2009-05-20 20:27:36)
20866. Nagy Lászlóné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 20:27:24)
20865. Szemán Viktor, Diák, Szepsi (2009-05-20 20:27:23)
20864. Kerestély János, Network assistant, Toronto (2009-05-20 20:27:21)
20863. CSETERKI ATTILA, ELEKTROMŰSZERÉSZ, BUDAPEST (2009-05-20 20:26:38)
20862. Banyai Melinda, Egyetemista, MA, Arad (2009-05-20 20:26:36)
20861. Fanea József, egyetemista, Szatmárnémeti (2009-05-20 20:26:36)
20860. Picu Eva, terkepesz, Maramarossziget (2009-05-20 20:26:34)
20859. Szabó Andrea, tanuló, Gyömrő (2009-05-20 20:26:20)
20858. palfy kinga, violoncelista, cluj napoca (2009-05-20 20:26:19)
20857. Király Ervin, műszerész, Komárom (2009-05-20 20:26:18)
20856. Kozma Roland, mechanikus katbantartó, Győr (2009-05-20 20:26:14)
20855. Fogarasi Barbara, építész / műemlékvédelmi szakmérnök , Leuven (2009-05-20 20:26:02)
20854. Pregitzer Ildikó, marketingvezető, Budapest (2009-05-20 20:26:02)
20853. Aros Kornélia, Tanár,Óvodapedagógus, Szeged (2009-05-20 20:25:59)
20852. Szombati László, tanuló, Kiszombor (2009-05-20 20:25:45)
20851. Emese Lőrinc, graphic designer, Toronto (2009-05-20 20:25:30)
20850. Fogarasi Fabian, informatikus, Budapest (2009-05-20 20:25:24)
20849. Dudás Lajos, Villamos mérnök, Budapest (2009-05-20 20:25:17)
20848. Kocsis Balázs, Budapest (2009-05-20 20:25:16)
20847. Balázs Kriszta, tanár, Péteri (2009-05-20 20:25:06)
20846. Isfan Andrea, Artist popular, Timisoara (2009-05-20 20:24:55)
20845. Kis Richárd, Manager, Debrecen (2009-05-20 20:24:44)
20844. Piber Barbara, könyvelő, Budapest (2009-05-20 20:24:42)
20843. Tüttő Péter, Szakács, Keszthely (2009-05-20 20:24:35)
20842. Ábrahám Gábor, gépészmérnök / mehanical enginier, Budapest (2009-05-20 20:23:59)
20841. Kósa Attila, Prepress vezető, Lajosmizse (2009-05-20 20:23:27)
20840. Dr. Nóra E. Gál, kutató, Budapest (2009-05-20 20:23:10)
20839. Skara Lajos, Rokkantnyugdíjas, Csanádapáca (2009-05-20 20:22:29)
20838. Csomortani Csilla, Kolozsvar (2009-05-20 20:22:13)
20837. Dr.Záray Gyula, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-20 20:21:48)
20836. Vendég László, technikus, Zalaegerszeg (2009-05-20 20:21:01)
20835. MUSZKA-KALLO LÁSZLÓ, AUTÓ FÉNYEZŐ/LAKATÓS, SZABADEGYHÁZA (2009-05-20 20:21:00)
20834. Lévai Piroska, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 20:20:59)
20833. Vonsza Laszlo, mernok, Kolozsvar (2009-05-20 20:20:37)
20832. HIDASI Gábor, fordító, Budapest (2009-05-20 20:20:26)
20831. Jákfalvi Mária / Maria Jakfalvi, alkalmazott , Dunakeszi, Magyarország (2009-05-20 20:20:13)
20830. Avar Anna, építőmérnök, Budapest (2009-05-20 20:20:08)
20829. Polz Hermann, Sachbearbeiter, A-7122 Gols (2009-05-20 20:20:04)
20828. Bákonyi István, -, Budapest (2009-05-20 20:20:00)
20827. Biró Tamás, Közgazdász, Győr (2009-05-20 20:19:22)
20826. Pikó-Tóth Zita, Budapest (2009-05-20 20:19:03)
20825. Sik Gergely Attila, tanuló, Budapest (2009-05-20 20:19:01)
20824. Kauroch Márton, Hirdetési Adminisztrátor, Szentendre (2009-05-20 20:18:54)
20823. Farkas Márta, diák, Alsónémedi (2009-05-20 20:18:39)
20822. Bondárné Balogh Judit, asszisztens, Sarkad (2009-05-20 20:18:26)
20821. Göböly Lilla /Lilla Goboly, diák / student, Dunakeszi, Magyarország / Dunakeszi, Hungary (2009-05-20 20:18:26)
20820. Horvát Károly, tanuló, Budapest (2009-05-20 20:18:24)
20819. Horváth Tamás, edző, Tapolca (2009-05-20 20:18:23)
20818. Eördögh Erika, idegenvezető, Sajószentpéter (2009-05-20 20:18:16)
20817. Török Ivett Dalma, tanuló, Hatvan (2009-05-20 20:18:10)
20816. Szabó Péter, statisztikus, Budapest (2009-05-20 20:18:05)
20815. Csóka Géza, Egyetemista, Monorierdő (2009-05-20 20:18:02)
20814. Kovács Tamás, Sopron (2009-05-20 20:18:02)
20813. Paroda Dóra, Tanuló, Budapest (2009-05-20 20:17:56)
20812. Ádám István, Postai dolgozó, Debrecen (2009-05-20 20:17:53)
20811. Bővíz István, Diák, Szeged (2009-05-20 20:17:33)
20810. Denes Klara, proiect coordonator, Vîrşolţ (2009-05-20 20:17:27)
20809. Anikó Csizmadia, Student, Slovakia, Strekov (2009-05-20 20:17:11)
20808. Vékás Benjámin, tanár, Szatmárnémeti (2009-05-20 20:17:08)
20807. Mezei László, Angol Nyelvtanár, Székesfehérvár (2009-05-20 20:16:48)
20806. Bognar Katalin, bolti eladó, margitbánya, (2009-05-20 20:16:42)
20805. Gyorgy Szidonia, Egyetemi hallgato, Marosvasarhely (2009-05-20 20:16:38)
20804. Oláh Katalin, tanuló, Süttő (2009-05-20 20:16:33)
20803. Kurunczi Anikó, tanuló, Budapest (2009-05-20 20:16:18)
20802. Zsadányi György, logisztikai szakember, Hollandia (2009-05-20 20:16:15)
20801. Rosinger Timea, tanuló, Pécs (2009-05-20 20:16:04)
20800. Ökrös Rita, reklamációs ügyintéző, Budapest (2009-05-20 20:16:03)
20799. Klara P. Vajda, Director of Ministries, USA (2009-05-20 20:15:54)
20798. Pal Wagner, Software Developer, Dublin (2009-05-20 20:15:44)
20797. Ruttkay Emese, tanuló, Budapest (2009-05-20 20:15:35)
20796. Burdon Szilvia, postai alkalmazott, Balatonfüred (2009-05-20 20:15:31)
20795. Horváth Zoltán, informatikus, Budapest (2009-05-20 20:15:16)
20794. Foris Norbert, diák, Déva (2009-05-20 20:14:50)
20793. Pál Lajos, villanyszerelő, Déva (2009-05-20 20:14:09)
20792. Turányi Kinga, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 20:14:06)
20791. Jakab Enikő, tanuló, Szirénfalva (2009-05-20 20:13:50)
20790. Máté Lajos, műszaki vezető, Polgár (2009-05-20 20:13:41)
20789. Szegedi Gábor, Tanuló, Nyíregyháza (2009-05-20 20:13:33)
20788. Furu Karoly, Raktaros, Kolozsvar (2009-05-20 20:13:28)
20787. Szalai Krisztián, coach, Budapest (2009-05-20 20:13:27)
20786. Werner Kraibuehler, Systemmanager, Deutschland-Dornhan (2009-05-20 20:13:24)
20785. Nagy Viliam, Közönségszervező, Eger, Magyarország (2009-05-20 20:13:22)
20784. Nagy Mária, olvasószerkesztő, Budapest (2009-05-20 20:13:10)
20783. Pál Anna Mária, számítógépes tördelő, Deva (2009-05-20 20:12:58)
20782. LORINCZI MELINDA, STUDENTA, CLUJ-NAPOCA (2009-05-20 20:12:52)
20781. Tajmanov Mónika, tanuló, Baja (2009-05-20 20:12:51)
20780. Kiss Zsuzsa, Manager, Arad (2009-05-20 20:12:45)
20779. Ponyeczki Anna, tanuló, Kecskemét (2009-05-20 20:12:28)
20778. Újvárosi Katalin, unitárius lelkész, Székelymuzsna (2009-05-20 20:12:16)
20777. Geréb Anna, tanár, Budapest (2009-05-20 20:12:11)
20776. Székely Tibor, okl. vill. mérnök, dr. címzetes egyetemi tanár, Budapest (2009-05-20 20:12:01)
20775. Nagy Kasza Othniel, Tanulo, Szatmarnemeti (2009-05-20 20:11:37)
20774. Oros Etelka, optikus, Šahy Szokolyiho 1 (2009-05-20 20:11:30)
20773. Janecska Zoltán, nyugdijas, Budapest (2009-05-20 20:11:29)
20772. Nemes Péterné, értékesítő, Nyergesújfalu (2009-05-20 20:11:26)
20771. Pál Orsolya, diák, Deva (2009-05-20 20:11:23)
20770. Gyömgyösi Tamás, Köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 20:11:07)
20769. Vajda Zsófia, diák, Pozsony (2009-05-20 20:11:06)
20768. Antal Edua, manager aszisztens, Kolozsvar (2009-05-20 20:11:05)
20767. Gaál Gergely, hallgató, Szeged (2009-05-20 20:10:57)
20766. Asztalos Noémi, tanuló, Szekszárd (2009-05-20 20:10:55)
20765. Wild Anna, diák, Fertőrákos (2009-05-20 20:10:44)
20764. Makhándi Márta, angol tanár, Debrecen (2009-05-20 20:10:34)
20763. Vékony Istvánné, nyugdíjas, Mezőtúr (2009-05-20 20:10:16)
20762. Gyalay Imre, Graphic designer, Kolozsvar (2009-05-20 20:10:15)
20761. dr. Somogyi Antal, villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 20:09:52)
20760. Szöllősi György, Budapest (2009-05-20 20:09:28)
20759. Törőcsik László, nyug. villamosmérnök, BUDAÖRS (2009-05-20 20:09:17)
20758. Kisvárdai Zsolt, HR igazgató, Szeged (2009-05-20 20:09:02)
20757. BALÁS MAGDOLNA, nyugd. könyvelő, BUDAPEST (2009-05-20 20:09:01)
20756. Szabó Marianna, alkalmazott, Eger (2009-05-20 20:08:58)
20755. Snajder Mihály, Informatikus, Budapest (2009-05-20 20:08:46)
20754. dr. Szilágyi Sándor, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 20:08:12)
20753. balasko bea, wien (2009-05-20 20:07:37)
20752. Tarcai János , Rádió TV müszerész, Budapest (2009-05-20 20:06:52)
20751. Komlóssy György, nyugdíjas, Veszprém (2009-05-20 20:05:40)
20750. Mátó Erzsébet, ny. tanárnő, Marosvásárhely-Tg.Mures-Neumarkt (2009-05-20 20:05:31)
20749. Hegyi Marietta, tanuló, Orosháza (2009-05-20 20:05:16)
20748. Visnyai Zsuzsanna, tanuló, Budapest (2009-05-20 20:05:12)
20747. Zászkaliczky Márton, PhD hallgató, Budapest (2009-05-20 20:04:43)
20746. Székely Beáta, Tanuló, Székelyudvarhely (2009-05-20 20:04:37)
20745. Horváth Pálné, tanár, Dunaharaszti (2009-05-20 20:04:20)
20744. Bálint László, tanuló, Dunaharaszti (2009-05-20 20:04:20)
20743. Komjáthy Károly, Tanár/Teacher/Lehrer, Gyömrő (2009-05-20 20:04:09)
20742. Pázmándi Lászlóné, vállalkozó, Dunaharaszti (2009-05-20 20:04:05)
20741. Laczkó Ágnes, eü. dolgozó, Budapest (2009-05-20 20:04:03)
20740. Csák Anita, tanuló, Szentes (2009-05-20 20:04:01)
20739. DOBOS GYORGY, mester, Marosvasarhely (2009-05-20 20:03:52)
20738. Bagdán Miklós, diák, Pápa (2009-05-20 20:03:45)
20737. Suba Tibor, Fejlesztő mérnök, Szeged (2009-05-20 20:03:36)
20736. Palkó Demeter, Budapest (2009-05-20 20:03:13)
20735. Dávid Zsuzsa, tanuló, Szigetszentmiklos (2009-05-20 20:02:48)
20734. Csősz Dóra, Várpalota (2009-05-20 20:02:45)
20733. Farkas Sándor, tanuló, Bardoc (Románia) (2009-05-20 20:02:33)
20732. Szente Tunde, tanar, Marosvasarhely (2009-05-20 20:02:27)
20731. Boda Pál, építész, 8171 Balatonvilágos (2009-05-20 20:02:27)
20730. Steven E Csorna, Professor of Phyics, Nashville , TN (2009-05-20 20:02:24)
20729. Zsuró Tibor, Egyetemi hallgató, Dombóvár (2009-05-20 20:02:15)
20728. Vizy Zsuzsanna, tanár, Freising (Németország) (2009-05-20 20:01:58)
20727. Császár Károly, programozó matematikus, Budaörs (2009-05-20 20:01:54)
20726. Dobos Zoltán, köztisztviselő, Dunaharaszti (2009-05-20 20:01:42)
20725. Pernyész Györgyné Dr, gyógyszerész, Balatonakali (2009-05-20 20:01:32)
20724. Szeles Orsolya, tanuló, Budapest (2009-05-20 20:01:20)
20723. Tubolyné T. Tímea, közgazdász, Budapest (2009-05-20 20:00:35)
20722. Rácz Rita, Budapest (2009-05-20 20:00:07)
20721. Szallos Melinda, Kolozsvar (2009-05-20 20:00:07)
20720. Csontos Balázs, Budapest (2009-05-20 20:00:06)
20719. Ferencz Andras, tanulo, Marosvasarhely (2009-05-20 20:00:04)
20718. Szabó-Jones Adél, főfoglalkozású any, Alaszka (2009-05-20 20:00:01)
20717. Nyirádi József, technikus, Pécs (2009-05-20 19:59:58)
20716. Bai Csaba, tanuló, Budapest (2009-05-20 19:59:55)
20715. pap viola, tanuló, Kolozsvár (2009-05-20 19:59:51)
20714. Dr. Orbán Zoltán, Bécs (2009-05-20 19:59:36)
20713. Porkolábné Domonkos Krisztina, iskolatitkár, Budapest, Olga u. 3. (2009-05-20 19:59:36)
20712. dr. Pálvölgyi Attila, orvos, Szeged/ Hungary (2009-05-20 19:59:21)
20711. Váradi Ferenc, földmérő, Budapest (2009-05-20 19:59:13)
20710. Aniko, tanulo, Nagykaroly (2009-05-20 19:59:11)
20709. Pap Dorottya, tanuló, Pécs (2009-05-20 19:59:09)
20708. Horváth Pál , tanár, Dunaharaszti (2009-05-20 19:59:06)
20707. Debnár Viktória Johanna, tanuló, Budapest, Horvát Boldizsár u. 15. (2009-05-20 19:59:03)
20706. Szimler Antonius, TV szerelő, Dunakeszi (2009-05-20 19:59:01)
20705. Görög János, Üzletvezető, Budapest (2009-05-20 19:58:58)
20704. Szasz Agota, tanar, Marosvasarhely (2009-05-20 19:58:39)
20703. Bánffy István Tamás, Ipariüzemeltető, Ipari Felügyelő, Érd (2009-05-20 19:58:34)
20702. Haan Beatrix, gépjármükárrendező, budapest (2009-05-20 19:58:33)
20701. M Judit, irodai alkalmazott, Veszprém (2009-05-20 19:58:17)
20700. Renato Pasquale, pensionato, Palmi/Italy (2009-05-20 19:58:17)
20699. Szabó Veronika, tanár, Pécs (2009-05-20 19:58:10)
20698. kalman mihaly, Gyártásközi ellenor, Kalocsa (2009-05-20 19:58:09)
20697. Karácsony Marianna, szabad fogl., Budapest (2009-05-20 19:57:57)
20696. Varga Péter, tanár, Szeged (2009-05-20 19:57:54)
20695. Palágyi Péter, Közgazdász, Budapest (2009-05-20 19:57:38)
20694. Corazza Judit, háztartásbeli, Érd (2009-05-20 19:57:26)
20693. Molnár Károly, építészmérnök, Budapest (2009-05-20 19:57:24)
20692. Nagy András, építésvezető, Városföld (2009-05-20 19:57:15)
20691. Jakab Enikő, pedagógus, Székelykeresztúr (2009-05-20 19:57:11)
20690. Vendéghné Letenai Gabriella, fodrász, Székesfehérvár (2009-05-20 19:57:08)
20689. Orban Csaba, Lelkesz, Vajasd (2009-05-20 19:57:00)
20688. Vargáné Bögi Veronika, tanár, Szeged (2009-05-20 19:57:00)
20687. Domokos Júlia, építészmérnök, Budapest (2009-05-20 19:56:49)
20686. Debnár Bence Gergely, tanuló, Budapest, Horvát Boldizsár u. 15. (2009-05-20 19:56:40)
20685. Fekete Adrienn, tanuló, Debrecen (2009-05-20 19:56:35)
20684. Bánffy Ibolya Aranka, Dadus, Érd (2009-05-20 19:56:23)
20683. Domahidi Zoltan, Edmonton, AB, Canada (2009-05-20 19:56:16)
20682. kovacs istvan, kereskedo, Tg-Mures (2009-05-20 19:56:14)
20681. Dr.Bóka Angéla, ügyvéd, Szeged (2009-05-20 19:56:12)
20680. Chrobot Igor, Budapest (2009-05-20 19:56:11)
20679. Osvath Kalman, nyugdijas, Marosvasarhely (2009-05-20 19:56:05)
20678. Gabainé Valkó Teréz, mikrobiológus technikus, Aszód (2009-05-20 19:56:02)
20677. PEARSON John, Ceret, Franciaorszag (2009-05-20 19:55:47)
20676. Simó Szabolcs, egyetemista, Budapest (2009-05-20 19:55:33)
20675. NAgy Jozsef Etele, fazekas, sepsiszentgyorgy (2009-05-20 19:55:30)
20674. Dr Horváth Ciprián, Állatorvos, Csorna (2009-05-20 19:55:22)
20673. Dr. Kereskényi Sándor, református lelkész, Szeged (2009-05-20 19:55:10)
20672. Steller Ibolya, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 19:55:06)
20671. Horvathy Judit, üzletkötö, Salgotarjan (2009-05-20 19:54:55)
20670. Gesztesi László, fordító, Budapest (2009-05-20 19:54:52)
20669. Osvath Hajnalka, Contabil, Tg Mures (2009-05-20 19:54:46)
20668. Báder Zoltán, telefonos ügyfélszolgálatos, Budapest (2009-05-20 19:54:38)
20667. anne marie nagy , institutor1, sepsiszentgyorgy (2009-05-20 19:54:36)
20666. Proksa Terézia, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 19:54:26)
20665. Szikszay-Molnár Gergely, Budapest (2009-05-20 19:54:15)
20664. Szabo István, vállalkozó, Göteborg (2009-05-20 19:54:03)
20663. Boros Mihály, közgazdász, Budapest, Harmat u. 160. (2009-05-20 19:53:58)
20662. Szabó Zsuzsanna, tanár, Budapest (2009-05-20 19:53:56)
20661. Borbély Ilona, gazdasági vezető, Budapest, Horvát Boldizsár u. 15. (2009-05-20 19:53:30)
20660. Silviu Bivol, medic, Paris (2009-05-20 19:53:09)
20659. Thalmeiner László, Nyugdias, Szatmárnémeti (2009-05-20 19:53:06)
20658. Telekné Tóth Anna, tanár, Szeged (2009-05-20 19:53:04)
20657. Kozák Zoltán, ért.vez., Nyíregyháza (2009-05-20 19:52:50)
20656. Németh Brigitta, titkárnő, Budapest (2009-05-20 19:52:48)
20655. Magdó János, tájépítész mérnök, Négyfalu (2009-05-20 19:52:35)
20654. Hatos J. Péter, nyugdijas, Ch 8125 Zollikerberg (2009-05-20 19:52:35)
20653. Lörinczi Enikö, kozmetikus mester, Göteborg (2009-05-20 19:52:33)
20652. Herczegh Lászlóné , üzletkötő, BUDAPEST (2009-05-20 19:52:13)
20651. Dr.Csomai Miklós, pügyvéd, Nyíregyháza (2009-05-20 19:52:08)
20650. Szilágyi Viktória, irodavezető, Debrecen (2009-05-20 19:52:01)
20649. Tókos Csaba, diak, Székelyudvarhely (2009-05-20 19:51:38)
20648. Tamás Antalné, eladó, Mohács (2009-05-20 19:51:25)
20647. Bánffy Árpád Attila, Biztosítási Referens, Budapest (2009-05-20 19:51:17)
20646. Jónás Roland, eladó, pusztacsalád (2009-05-20 19:51:15)
20645. Nyári Imre, Idegenvezető, Szeged (2009-05-20 19:50:54)
20644. Sánta Barbara, tanuló, Pomáz (2009-05-20 19:50:25)
20643. Dr. Rihmer István , ügyvéd, Pécs (2009-05-20 19:50:11)
20642. Fazakas Etele, tanulo, Sepsiszentgyorgy (2009-05-20 19:50:07)
20641. Rodé Judit, manager asszisztens, Budapest (2009-05-20 19:49:56)
20640. Gardosi Eleonóra, Titkárnő, Balmazújváros (2009-05-20 19:49:52)
20639. Rozsonczi Dezső, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 19:49:48)
20638. Szerencsei Szilárd, IT, Zagreb (2009-05-20 19:49:40)
20637. Fekete Zsolt, Fotográfus, marosvásárhely (2009-05-20 19:49:06)
20636. Hluchány Judit, asszisztens, Magyarország, Győr (2009-05-20 19:48:59)
20635. Beke Maria, studenta, Cluj Napoca (2009-05-20 19:48:44)
20634. Gergo Malatz, tanuló, siófok (2009-05-20 19:48:38)
20633. dr. Németh Gábor, űgyvéd, Felcsút (2009-05-20 19:48:30)
20632. Szelmanné Nimsch Mónika, ügyintéző, Újbarok (2009-05-20 19:48:29)
20631. Buvári Márta, fordító, Budapest (2009-05-20 19:48:18)
20630. Fábián Eleonóra, Szoc. munkás, családsegítő, Dunaharaszti-Magyarország (2009-05-20 19:48:13)
20629. adriana stefanut, asistent medical, arad (2009-05-20 19:48:13)
20628. Bagoly Imre, HR, Székesfehérvár (2009-05-20 19:48:09)
20627. Tamás András, Zenész, Budajenő (2009-05-20 19:47:59)
20626. Tóth András, művezető, Üllés (2009-05-20 19:47:58)
20625. Szabó József, egyetemi tanár, Debrecen (2009-05-20 19:47:39)
20624. Báthori Rozalia, nyugdíjas/pensionar, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-20 19:47:34)
20623. Margaret KARK, NYUGDIJAS, CANADA (2009-05-20 19:47:09)
20622. Iszlai Erzsébet, Munkás, Marosvásárhely (2009-05-20 19:47:05)
20621. Erdélyi Lóránd József, tanuló, Győr (2009-05-20 19:46:59)
20620. Tóth Szabolcs, Középvezető, Sopron (2009-05-20 19:46:56)
20619. Dull Arthur, Elev, Zalau (2009-05-20 19:46:34)
20618. Nagy Mihály, Miercurea Ciuc (2009-05-20 19:46:29)
20617. Fazakas Katalin, Fodrasz, SEPSISZENTGYORGY (2009-05-20 19:46:19)
20616. Leszkovich Gergely, Programozó, Győr (2009-05-20 19:46:15)
20615. Dull Katalin, Casnica, Zalau (2009-05-20 19:45:41)
20614. Dr. Thurzó Sándor, tudományos tanácsadó, Debrecen (2009-05-20 19:45:36)
20613. Dull Alexandru, Manager, Zalau (2009-05-20 19:45:14)
20612. Dr. Lackovits Emőke, néprajzkutató, Veszprém (2009-05-20 19:44:42)
20611. Ropucs Leinad, elektronikus szavazó, Esztergom (2009-05-20 19:44:38)
20610. Wéber Anna, egyedi színelemző, Kiskunlacháza (2009-05-20 19:44:36)
20609. Zombori Judit, tanár, Budapest (2009-05-20 19:44:31)
20608. Erdős Tibor, Munkanélküli, Budapest (2009-05-20 19:44:27)
20607. Anna Szentivanyi, Customer Service Representative, Austin, Texas USA (2009-05-20 19:44:22)
20606. Szélig Gabreilla, intenzív terápiás gyermekápolónő, Budapest (2009-05-20 19:44:06)
20605. Palfi Andrea, tanar, Nagyszalonta (2009-05-20 19:44:01)
20604. Katona Adél, eladó, Szigethalom (2009-05-20 19:44:01)
20603. Gábor Gusztáv, nyugdíjas, Debrecen (2009-05-20 19:43:52)
20602. Cora Zoltán, PhD-hallgató, Szeged (2009-05-20 19:43:36)
20601. Csiki Éva, Főelőadó, Budapest (2009-05-20 19:43:29)
20600. gruber lászló, gépész, budapest (2009-05-20 19:43:21)
20599. FAZAKAS PETER, VALLALKOZO, SEPSISZENTGYORGY (2009-05-20 19:43:00)
20598. Dávid Szandra, tanuló, Budapest (2009-05-20 19:42:51)
20597. Hegyi Adrienn, tanár, Kolozsvár (2009-05-20 19:42:43)
20596. Váli Péter, Program Manager, Dallas, Texas (2009-05-20 19:42:32)
20595. Dr. Olasz Tibor, fogorvos, Szeged (2009-05-20 19:42:09)
20594. Koncsag Robert, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-20 19:41:45)
20593. Wágner Róbert, informatikus, Budapest (2009-05-20 19:41:38)
20592. Petit Enikő , Könyvelő, Houston, Texas (2009-05-20 19:41:00)
20591. Dr Fazekas Katalin, ügyvéd, Budapest (2009-05-20 19:40:43)
20590. Kacso Erzsebet, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-20 19:40:41)
20589. Lipták Mária, nyugdíjas múzeológus, Szeged (2009-05-20 19:40:29)
20588. Ferenczi Eniko, lelkesz, Kolozsvar (2009-05-20 19:40:20)
20587. Gedeon Nóra, Laboratóriumi szakasszisztens, Győr (2009-05-20 19:40:12)
20586. Malánics Gábor, tanár, (teacher), Debrecen (2009-05-20 19:40:12)
20585. Kiss CSABA, Üzletvezető (kereskedő), Püspökladány (2009-05-20 19:40:07)
20584. Douglas Arnott, translator, Etyek (2009-05-20 19:40:02)
20583. Tunde Balint, Office Manager, San Francisco, USA (2009-05-20 19:39:57)
20582. Turcsik István, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 19:39:55)
20581. Katona Richárd, tanuló, Agyagosszergény (2009-05-20 19:39:49)
20580. Kacso Bela, vizszerelo, Kolozsvar (2009-05-20 19:39:46)
20579. Daczó Zsigmond, Mérnök, H-2131 Göd Magyarország (2009-05-20 19:39:25)
20578. Nyíriné Szűcs Éva, könyvelő, Budakalász (2009-05-20 19:39:22)
20577. Székely Balázs, diák, Budapest (2009-05-20 19:39:20)
20576. Vigh Attila , Postaforgalmi előadó, Budapest (2009-05-20 19:38:55)
20575. Jeno Ankucza, villanyszerelo, canada,ontario,waterloo (2009-05-20 19:38:30)
20574. Demeterné Harmathy Zsófia, hittanoktató, Budapest (2009-05-20 19:38:16)
20573. Lukonits Ottó, nyugdíjas, Tatabánya (2009-05-20 19:38:09)
20572. Attila Bogdan, Structural Engineer, Toronto, Kanada (2009-05-20 19:38:04)
20571. Szilágyi Tünde, idegenvezető, Gödöllő (2009-05-20 19:38:01)
20570. Fazakas Ilona , mérnök, Csikszereda (2009-05-20 19:37:24)
20569. Vati Krisztina, ügyviteli alkalmazott, Székesfehérvár (2009-05-20 19:37:17)
20568. Baranyi Andrea, tanár, Budapest (2009-05-20 19:37:13)
20567. Sebők Milán, Tanuló, Kaposvár (2009-05-20 19:36:58)
20566. Kulcsár Gizella, projektmenedzser, Budapest (2009-05-20 19:36:33)
20565. jacsev nikolai, teacher, wien (2009-05-20 19:36:27)
20564. Varga Mihály, Főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-20 19:36:18)
20563. Bende Béla, forgalomirányító, Budapest (2009-05-20 19:36:14)
20562. Jantyik Ilona, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 19:35:21)
20561. Miklósi Gabriella, genetikus, Magyarország (2009-05-20 19:34:38)
20560. Arnott Zsuzsa, tanár, Etyek (2009-05-20 19:34:22)
20559. szilagyi alpar-zsombor, student, cluj-napoca (2009-05-20 19:33:41)
20558. Farkas Gabriella, asistent manager, Marosvasarhely (2009-05-20 19:33:36)
20557. Sámson Judit, tanuló, Pécs (2009-05-20 19:33:25)
20556. Karay Zsófia, Tanuló, Budapest (2009-05-20 19:32:55)
20555. Vörösné Éles Csilla, Tanár, Budapest (2009-05-20 19:32:48)
20554. Szabó Péter, diák, Marosvásárhely (2009-05-20 19:32:41)
20553. Budai Péter, geodéta, Győr-Moson-Sopron megye (2009-05-20 19:32:28)
20552. rostás Éva, nyugdijas, szeged (2009-05-20 19:32:16)
20551. GÁLFI SANDOR, FARMACIST, IZSÓFALVA UNGARIA (2009-05-20 19:32:08)
20550. Steinbach Gabor, tanulo, Budapest (2009-05-20 19:32:02)
20549. Miklós Zsuzsánna, közgazdász, Sopron, Csikszereda (2009-05-20 19:32:00)
20548. Csató Erzsébet, felszolgáló, Csongrád (2009-05-20 19:31:48)
20547. dr. gajda tibor, professor of law, budapest (2009-05-20 19:31:45)
20546. bardos miklos, uzletvezeto, kolozsvar (2009-05-20 19:31:30)
20545. Szabó Éva, mérnök, Inárcs (2009-05-20 19:31:28)
20544. Pataki János, tanuló, Szentes (2009-05-20 19:31:16)
20543. Szöllősi István, ügyintéző, Miskolc (2009-05-20 19:31:03)
20542. Pinzes Angelca, Szabó, Nagyszalonta (2009-05-20 19:30:58)
20541. FAZEKAS GABRIELLA, VEGYESZ, KOLOZSVAR (2009-05-20 19:30:49)
20540. mihucza niki, tanár, bakonszeg (2009-05-20 19:30:45)
20539. Lukács Mária Giulia, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-20 19:30:45)
20538. Kováts Attila, Vállalkozó, Budapest (2009-05-20 19:30:20)
20537. Kassai Melinda, Ügyfélszolgálati munkatárs, Budapest (2009-05-20 19:30:15)
20536. Dr Szabó László, orvos, Szeged (2009-05-20 19:30:11)
20535. Blazsovszky Péter, vállalkozó, Páty (2009-05-20 19:30:01)
20534. Janovich István, zenész, bútorkárpitos, 2523 Sárisáp (2009-05-20 19:29:52)
20533. Tóth Rita , tanuló, Budapest (2009-05-20 19:29:39)
20532. Móréné Jantyik Katalin, grafikus, Budapest (2009-05-20 19:29:27)
20531. Lükő Szabolcs, Kertészmérnök, Budapest (2009-05-20 19:29:16)
20530. Nagy Attila, vállalkozó, Levél (2009-05-20 19:28:58)
20529. Lorincz Katalin, tanulo, Kolozsvar (2009-05-20 19:28:55)
20528. Zátonyi Ferenc, Lan & Fiber optic installer, Budapest (2009-05-20 19:28:37)
20527. Benkő György, Oktató, Budapest (2009-05-20 19:28:36)
20526. Dr. Szigeti Jenő, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-20 19:28:34)
20525. szarvas istván, gk. vezetö, kecskemét (2009-05-20 19:28:24)
20524. Viski József, jogász, Budapest (2009-05-20 19:28:06)
20523. Simon Márta Juliánna, Gyergyóújfalu (2009-05-20 19:27:42)
20522. Romvári Attila, sales manager, Budapest (2009-05-20 19:27:41)
20521. Újhelyi Zsigmond, egyetemi hallgató, Szeged (2009-05-20 19:27:41)
20520. László Dobó, forestry engineer, Budapest (2009-05-20 19:27:30)
20519. Markó Tamás, zenezen, zalaegerszeg (2009-05-20 19:27:26)
20518. Pálinkás Judit, tanuló, Kolozsvár (2009-05-20 19:27:24)
20517. Tabajdi Csaba, Európai parlamenti képviselő, Brüsszel-Budapest (2009-05-20 19:27:21)
20516. Fekete Elena, kabelkeszito, Kolozsvar, Donath ut, 107 sz, 40 ap. (2009-05-20 19:27:13)
20515. Bicsák Emil2009-05-20 19:27:10)
20514. Fodor Réka, tanuló, Eger (2009-05-20 19:27:08)
20513. Villányi Ágnes, beszerző, Budapest (2009-05-20 19:27:01)
20512. Csaki Szabolcs Imre, Tanulo, Satu Mare (2009-05-20 19:26:58)
20511. Föedl Viola, nyugdíjas, Nagyvárad (2009-05-20 19:26:53)
20510. Toth Ildiko, Magyarorszag (2009-05-20 19:26:46)
20509. Krisztya Imre, technikus, Budapest (2009-05-20 19:26:41)
20508. Peter Osapay, Engineer, Irvine, CA 92618 USA (2009-05-20 19:26:40)
20507. Nagy Christian, Tanulo, Szatmarnemeti (2009-05-20 19:26:32)
20506. Markó Tamás, zenész, zalaegerszeg (2009-05-20 19:26:19)
20505. Márk Gáborné, nyugdíjas, Szigetszentmiklós (2009-05-20 19:26:18)
20504. Alex Ágnes, építész, Budapest (2009-05-20 19:25:51)
20503. Dániel Ferenc, Szabó, Nagyszalonta (2009-05-20 19:25:50)
20502. Dr Frank Emese, Szeged (2009-05-20 19:25:45)
20501. Doncsecz Tibor, mérnök, Szentgotthárd (2009-05-20 19:25:30)
20500. Márk Gábor, nyugdíjas, Szigetszentmiklós (2009-05-20 19:24:50)
20499. Mihályi Dorka, HR Manager, Fót (2009-05-20 19:24:32)
20498. Föedl Nóra, tanár, Nagyvárad (2009-05-20 19:24:19)
20497. Janossy Kinga, farmacista, Szeged/Ungaria (2009-05-20 19:24:18)
20496. Găman Laura, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-20 19:22:47)
20495. Péczeli Katalin, tanuló, Kaposvár (2009-05-20 19:22:33)
20494. Lombos, András, Zalaegerszeg (2009-05-20 19:22:31)
20493. JANOSSY EMOKE, INGINERA, FLORESTI (2009-05-20 19:22:30)
20492. Tóth István, Magyarország! (2009-05-20 19:22:26)
20491. BUGLYÓ ILDIKÓ, DEBRECEN (2009-05-20 19:22:13)
20490. Némethné Kisgyörgy Boglárka, biológus, Martonvásár (2009-05-20 19:21:50)
20489. Streer Fernc, Sofőr, Kapuvár 9330 (2009-05-20 19:21:49)
20488. Kun Balogh Jánosné, pénzügyi előadó, Budapest (2009-05-20 19:21:48)
20487. János Simon, engineer of electronics, Filakovo(Fülek), Slovak Republic (2009-05-20 19:21:40)
20486. JANOSSY BERTALAN, ECONOMIST, FLORESTI (2009-05-20 19:21:35)
20485. Diószeginé Balázs Krisztina, pénzügyi csoportvezető, Veresegyház (2009-05-20 19:21:31)
20484. Osváth Áron, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-20 19:21:21)
20483. Kertész Gáborné, tanár, Fót (2009-05-20 19:21:19)
20482. Kálmán Levente, tanuló/diák, Székelyudvarhely (2009-05-20 19:21:06)
20481. Vendrey Bede István, projektmanager, Budapest (2009-05-20 19:20:48)
20480. Benedek Csaba, diák, Kolozsvár (2009-05-20 19:20:44)
20479. Bogáti Péter, Mérnök-inginer, Szany (2009-05-20 19:20:38)
20478. Balazs Erzsebet, Mérnök, Marosvásárhely (2009-05-20 19:20:23)
20477. Kovács László, banki vezető, Szabadkígyós (2009-05-20 19:19:52)
20476. Pinzes Róbert, Asztalos, Nagyszalonta (2009-05-20 19:19:44)
20475. Brassai Erzsébet, Gyógyszerész, Budapest (2009-05-20 19:19:30)
20474. Gergely József, Szaktanácsadó, Tarhos (2009-05-20 19:19:13)
20473. Baloghné Kovács Mária, Nyugdíjas, Kiskunfélegyháza (2009-05-20 19:18:54)
20472. Zágoni Elemér, Programozó, Kolozsvár (2009-05-20 19:18:52)
20471. Dörflinger Gábor, vállalkozó, Budaörs (2009-05-20 19:18:46)
20470. Nágó István, Mérnök, Budapest (2009-05-20 19:18:45)
20469. Faragó Odett, foglalkoztatásszervező, Túrkeve (2009-05-20 19:18:37)
20468. Barna Németh, IT manager, Budapest (2009-05-20 19:18:33)
20467. Zoltán Bugnyár, Buffalo, NY (2009-05-20 19:18:25)
20466. Tóth Istvánné, műszerész, Mezőtúr (2009-05-20 19:18:13)
20465. Lászlóné Szabó Veronika, tanár, Győr (2009-05-20 19:18:00)
20464. iván orsolya, telefonos ügyintéző, győr (2009-05-20 19:17:46)
20463. Visnyár Péter, Informatikus, Budapest (2009-05-20 19:17:45)
20462. Mihályi Melánia, főiskolai hallgató, Székesfehérvár (2009-05-20 19:17:17)
20461. Kalko Tamas, Logisztikus, Hollandia, Tiburg (2009-05-20 19:17:08)
20460. Ispán János, Esztergom, Ungarn (2009-05-20 19:17:04)
20459. madaras lajos-levente, egyetemista, kolozsvar (2009-05-20 19:16:49)
20458. sebk sarolta, haztartasban, zetelaka (2009-05-20 19:16:49)
20457. Fésüs Tamás, grafikus, Budapest (2009-05-20 19:16:49)
20456. Csibor Péter, Tanuló, Békés (2009-05-20 19:16:42)
20455. Kovács Kálmán, Tanár, Tatabánya (2009-05-20 19:16:33)
20454. Trif Horaţiu Marius, Masterand în filosofie, UBB, Cluj-Napoca (2009-05-20 19:16:31)
20453. Udvari Szabolcs, scientist, Budapest (2009-05-20 19:16:19)
20452. Boros Dávid, Tanuló, Budapest (2009-05-20 19:16:03)
20451. Csenki Mihály, Tanár, Csomgrád (2009-05-20 19:15:57)
20450. Mák Enrico, Ügyvezető, Győr (2009-05-20 19:15:53)
20449. Dr. Éger István, orvos, Pereszteg (2009-05-20 19:15:50)
20448. Mészáros Csaba, technikus, Budapest (2009-05-20 19:15:50)
20447. Tarnóczi László, újságíró, Salgótarján (2009-05-20 19:15:40)
20446. Elizabeht Varga, Németo.Wiesbaden (2009-05-20 19:15:38)
20445. Póka Alex, nyugdíjas, Debrecen (2009-05-20 19:15:34)
20444. László Balázs, tanár, Győr (2009-05-20 19:15:33)
20443. Grosan Nora, Mernok, Arad (2009-05-20 19:15:32)
20442. Németh Veronika, tanuló, Keszthely (2009-05-20 19:15:27)
20441. Gecse János Márió, targoncás, Körmend (2009-05-20 19:15:20)
20440. Bíró Krisztina, titkárságvezető, Budapest (2009-05-20 19:15:19)
20439. dr.Antal Jolán, orvos, 8200Veszprém (2009-05-20 19:15:18)
20438. Greutter Antal, nyugdíjas, Bőcs, Magyarország (2009-05-20 19:14:48)
20437. Gajdács Gabriella, joghallgató, Szeged (2009-05-20 19:14:37)
20436. Szirtes Zsófia, Budapest (2009-05-20 19:14:36)
20435. Eva Torok, bolti elado, adminisztrator, London (2009-05-20 19:14:31)
20434. Feher Magdolna, Dolgozo, Vancouver (2009-05-20 19:14:26)
20433. Menyhárt István, Ügyintéző, Kiskunfélegyháza (2009-05-20 19:14:17)
20432. Kamondi Sándor, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 19:14:14)
20431. Kulcsár Levente, Bankalkalmazot, München (2009-05-20 19:14:04)
20430. Zachar Sarolta, nyugdijjas, Palm Springs, USA (2009-05-20 19:13:49)
20429. Vaszily Emese, Operátor, Pozsony (2009-05-20 19:13:43)
20428. Horvath Timea, Tanulo, Mera (2009-05-20 19:13:19)
20427. Tóth Csaba Kornél, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 19:13:10)
20426. Győrik Gergely, Építésvezető, Székesfehérvár (2009-05-20 19:12:53)
20425. Bajko Erika, Tanulo, Gyergyoszentmiklos (2009-05-20 19:12:42)
20424. Pakot László, mérnök, Brassó (2009-05-20 19:12:42)
20423. Matányi Viktor, Jászfényszaru (2009-05-20 19:12:38)
20422. Németh Imre, mérnök, Budapest (2009-05-20 19:12:29)
20421. takacsirenke, Válalkozo, Budapest (2009-05-20 19:12:07)
20420. Fejesné Molnár Viktória Véda, tanuló, Debrecen (2009-05-20 19:11:54)
20419. Kövágó István, gépszerelö, Csongrád (2009-05-20 19:11:45)
20418. FODOR DOROTTYA, VÁLLALKOZÓ, KOLOZSVÁR (2009-05-20 19:11:44)
20417. Vitéz Csaba, Kereskedő, Vác (2009-05-20 19:11:43)
20416. Dr.Mórocz Györgyné, óvónő, Székesfehérvár (2009-05-20 19:11:28)
20415. Bíróné Hasznos Hanna, adminisztrátor, Budapest (2009-05-20 19:11:25)
20414. Kollár Krisztián, Hírszerkesztő, Budapest (2009-05-20 19:11:21)
20413. Gyergyai Erno, Diak, Kezdivasarhely (2009-05-20 19:11:03)
20412. Budai Mihály, nyugdíjas, Baja (2009-05-20 19:10:59)
20411. Ruman Zoltán, mérnök, Budapest (2009-05-20 19:10:44)
20410. Dr.Mórocz György, büntető bíró, Székesfehérvár (2009-05-20 19:10:39)
20409. Jánó Vilmos , Őstermelő, 8638 Balatonlelle (2009-05-20 19:10:34)
20408. varga attila, chemikant, frankfurt am main (2009-05-20 19:10:26)
20407. Kúhn Lászlóné, Operátor, Vecsés (2009-05-20 19:10:26)
20406. Bajko Ildiko, tanar, Gyergyoszentmiklos (2009-05-20 19:10:24)
20405. ifj. Kis Boáz, kommunikáció, Budapest (2009-05-20 19:10:24)
20404. Schuller Hajnal, Tanár, Kolozsvár (2009-05-20 19:10:23)
20403. Orha Zoltán, régész, Dunaújváros (2009-05-20 19:10:20)
20402. Stubendek László, vállalkozó, Komárno (2009-05-20 19:09:53)
20401. Iványi Blanka, tanuló, Tiszaújváros (2009-05-20 19:09:43)
20400. Taba Márk Balázs, tanuló, Mezöberény (2009-05-20 19:09:29)
20399. Visi-Szalai Eszter, értékesítő, Győr (2009-05-20 19:09:25)
20398. Ersek Zita, Konyvelono, Kanada,Montreal (2009-05-20 19:09:16)
20397. Salamon Sándor, Budapest (2009-05-20 19:09:03)
20396. Erbits Anna, Budapest (2009-05-20 19:09:02)
20395. SALAMON BÉLA, Győr (2009-05-20 19:08:56)
20394. Valent Szabina, tanuló, Nyíregyháza (2009-05-20 19:08:53)
20393. Dózsa Izabella, tanár, Kolozsvár (2009-05-20 19:08:19)
20392. Budai Mihály, Nyugdíjas, Baja (2009-05-20 19:08:06)
20391. Hír József Gyula, Managing Director, Kiskunlacháza (2009-05-20 19:07:51)
20390. Csiszár Zoltán, egyetemi hallg., Budapest (2009-05-20 19:07:50)
20389. Moldvai János, CNC. Programozo, Kolozsvár (2009-05-20 19:07:47)
20388. Sashegyi József, Pécs (2009-05-20 19:07:18)
20387. Ördög Zsuzsanna, rokkant, Kisnána (2009-05-20 19:07:16)
20386. Földi Péter, agrármérnök, Gödöllő (2009-05-20 19:07:15)
20385. Lengyel Péter, anesztes asszisztens, szamosújvár (2009-05-20 19:06:59)
20384. Bódis Ibolya, Anya, Szekszárd (2009-05-20 19:06:54)
20383. Dudás Tibor, Diák, Budapest (2009-05-20 19:06:48)
20382. Bodor Ervin, hairdresser, Kezdivasarhely, UK. (2009-05-20 19:06:40)
20381. Ulicska Reni, Szociálpedagógus, Magyarország, Ö. (2009-05-20 19:06:35)
20380. dr Csiszár Lajos, vállalkozó, Keszthely (2009-05-20 19:06:27)
20379. biro marta, koyalkalmayott, marosvasarhely (2009-05-20 19:06:19)
20378. Major Gabriella, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 19:06:19)
20377. Skrapits Melinda, tanár, Budapest (2009-05-20 19:06:07)
20376. Csefó Zsolt, recepció vezető, Győr (2009-05-20 19:05:32)
20375. Dr. Szilágyi Zsolt Miklós, Jogász (Lawyer), Miskolc, Magyarország (2009-05-20 19:05:14)
20374. Kovaliczky Istvánné, Tanár, Tatabánya (2009-05-20 19:05:01)
20373. Jámbor Ferencz, képzőművész, Nagyszalonta (2009-05-20 19:04:56)
20372. Nagy Ferenc, esztergályos, Naszály (2009-05-20 19:04:55)
20371. Papp Zsuzsa, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-20 19:04:44)
20370. Bardóczy Róbert, mérnök, Gyöngyös (2009-05-20 19:04:36)
20369. Baranyi Dániel, Szakközepes tanuló, Jászberény (2009-05-20 19:04:34)
20368. Hosszú Géza, szerszámkészítő, Arad (2009-05-20 19:04:24)
20367. erdos biborka krisztina, tanar, marefalva (2009-05-20 19:04:14)
20366. Kocsis Bálint, -, - (2009-05-20 19:04:06)
20365. Szabó Klára, ügyintéző, Gyöngyös (2009-05-20 19:03:55)
20364. Bereczki Ibolya, divattervezo, Kolozsvar, UK. (2009-05-20 19:03:47)
20363. dr. Korányi Erzsébet, nyugalmazott tanár, Budapest (2009-05-20 19:03:46)
20362. Fné Kerekes Ilona, Rokkantnyugdíjas, Hódmezővásárhely (2009-05-20 19:03:44)
20361. Ambrus Oszkár, Master's Student, Sighisoara, Romania (2009-05-20 19:03:38)
20360. Medgyesi Dóra, konzulens, Budapest (2009-05-20 19:03:23)
20359. Gönczi János, Nyugdijas, Hajdúsámsom (2009-05-20 19:03:17)
20358. Jozsa Laszlo, Subinginer Principal, Zalaegerszeg (2009-05-20 19:03:03)
20357. dr. Kósa András, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-20 19:02:25)
20356. Müllhauser Gábor, Budapest (2009-05-20 19:02:25)
20355. Pálinkás Réka, Budapest (2009-05-20 19:02:24)
20354. Szűcs Attila, eladó, Pécs (2009-05-20 19:02:10)
20353. Kalinics András, university student, Budapest (2009-05-20 19:02:02)
20352. Albert Sándor, diak - student, Marosvásárhely - Tirgu Mures (2009-05-20 19:01:58)
20351. Reseterics Ágnes, tanuló, Szeged (2009-05-20 19:01:55)
20350. Molnár Katalin, nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-20 19:01:37)
20349. Dede Lilla, tanuló, Berekfürdő (2009-05-20 19:01:28)
20348. Forgács Tünde, egyetemista, Miskolc (2009-05-20 19:01:22)
20347. Peter Tibor, Acs, Szekelyudvarhely (2009-05-20 19:01:16)
20346. Fülöp Krisztina, tanuló, Gellénháza (2009-05-20 19:01:15)
20345. Miklos Pardanyi, Renovator, Vancouver (2009-05-20 19:01:08)
20344. Tamaska Gusztáv, nyugdíjas, Dunakeszi (2009-05-20 19:00:58)
20343. Erdélyi Gabriella, tanuló, Győr (2009-05-20 19:00:55)
20342. Mojzer Mária, nyugdíjas, Győr (2009-05-20 19:00:43)
20341. Lengyel Attila, tanár, Budapest (2009-05-20 19:00:41)
20340. Balla Béla, Budapest (2009-05-20 19:00:19)
20339. Szasz Ors Botond, Unit manager, Marosvasarhely (2009-05-20 19:00:17)
20338. Jakab Klára, tanár, Albertirsa (2009-05-20 19:00:12)
20337. LENGYEL SÁNDOR, tervező mérnök, Budapest, (2009-05-20 18:59:55)
20336. Szalahov Károlyné, nyugdíjas rtg.assz., Pogány -Magyarország (2009-05-20 18:59:27)
20335. Elizabeth Csordas, Tanár, New York (2009-05-20 18:59:19)
20334. Ispán Imre, Teher-gépkocsivezető, Berekböszörmény (2009-05-20 18:59:16)
20333. Gelsi László, Vállalkozó, Tiszavasvári (2009-05-20 18:59:08)
20332. Pápai Ildikó, szervező, Budapest (2009-05-20 18:59:03)
20331. Perneczky Regina, egyetemi hallgató, szeged (2009-05-20 18:58:43)
20330. Béácsi László, Nyugdíjas, Zalaegerszeg,Magyarország (2009-05-20 18:58:41)
20329. ODOR MARIANNA CSILLA, MUNKAÜGYI ELŐADÓ, DUNAÚJVÁROS (2009-05-20 18:58:11)
20328. Gazdag Alexandra, tanuló, Gödöllő (2009-05-20 18:58:06)
20327. Kulcsar György, Nyugdijas, 80639 München (2009-05-20 18:57:42)
20326. Lengyelné Waktor Andrea, tanár, Budapest (2009-05-20 18:57:42)
20325. Braun Katalin, pedagógus, Hódmezővásárhely (2009-05-20 18:57:38)
20324. Kósa Anna, tanár, Pápa (2009-05-20 18:57:24)
20323. Bálint Attila, Cnc operátor, Farkaslaka /Lupeni (2009-05-20 18:57:20)
20322. Sajgo Zoltan, Gyogyszeresz aszisztens, Csikszereda (2009-05-20 18:57:15)
20321. Németh Szilvia, Gondozó és ápoló, Abda (2009-05-20 18:57:08)
20320. Kömöcsi István, tanár, Pápa (2009-05-20 18:57:03)
20319. szabo elvira, gyogyszeresz aszisztens, aranyosgyeres (2009-05-20 18:57:01)
20318. Palkó Magdolna, adminisztrátor, Budapest (2009-05-20 18:56:48)
20317. Csere Júlia, diák, Budapest (2009-05-20 18:56:47)
20316. malutan istvan, munkanelkuli, marosvasarhely (2009-05-20 18:56:41)
20315. Nagy Ildikó, festő, Budapest (2009-05-20 18:56:27)
20314. Nemes Gábor, főiskolai hallgató, Nyergesújfalu (2009-05-20 18:56:07)
20313. Nagy András, Díszitő, Dunakeszi (2009-05-20 18:55:58)
20312. Bodnár Réka Kata, PhD hallgató, Debrecen (2009-05-20 18:55:54)
20311. Vaszily Tímea, tanár, Komárom (2009-05-20 18:55:32)
20310. Csoboth Edina, tanuló, Székesfehérvár (2009-05-20 18:55:18)
20309. Tomena Ákos, tanuló, Szombathely (2009-05-20 18:55:10)
20308. Dobos Balázs, Tanuló, Pilisszántó (2009-05-20 18:55:10)
20307. Kun Imola, gyes, Budapest (2009-05-20 18:55:01)
20306. Kovács Máté, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 18:54:56)
20305. Evika, adminisztráció-vezető, Budapest (2009-05-20 18:54:50)
20304. Dobos Bence, Tanuló, Pilisszántó (2009-05-20 18:54:46)
20303. Biró Erika, tanuló, Eger (2009-05-20 18:54:29)
20302. Dobos Dániel, Tanuló, Pilisszántó (2009-05-20 18:54:19)
20301. Schuster Roland, Brand manager, Budapest (2009-05-20 18:54:18)
20300. Eva Bogdan, Tennisz oktato, West Palm Beach, Florida (2009-05-20 18:54:06)
20299. Galó Tamás, családgondozó, Szarvas (2009-05-20 18:54:01)
20298. Solymár Gábor, evangélikus lelkész, Budapest (2009-05-20 18:53:53)
20297. Harmund Mónika, energetikus, Orlando, FL, USA (2009-05-20 18:53:50)
20296. Antal-Tizedes Eniko, economist, Brasov (2009-05-20 18:53:46)
20295. Járomi Miklós Gellért, Fényképész, Csorna (2009-05-20 18:53:44)
20294. dobos tibor, vállalkozó, Pilisszántó (2009-05-20 18:53:40)
20293. Kedves Erika, Economist, Miercurea Ciuc (2009-05-20 18:53:37)
20292. Nagy Gabriella, asszisztens, Budaörs (2009-05-20 18:53:28)
20291. Kiss Ferenc, nyugdíjas, Nagykőrös (2009-05-20 18:53:12)
20290. Antal-Tizedes Emese, agent servicii clienti, Brasov (2009-05-20 18:52:59)
20289. Oravecz Sándor, igazgató, Budapest (2009-05-20 18:52:17)
20288. Pusztaháti Orsolya Júlia, titkárnö, Szatmárnémeti (2009-05-20 18:52:15)
20287. Csiszár Ferenc, Szabadka (2009-05-20 18:52:02)
20286. Takács Eszter, menedzser, Debrecen (2009-05-20 18:51:44)
20285. Galambos János, közgazdász, Nyíregyháza (2009-05-20 18:51:30)
20284. Szakacs Maria Aurelia, Tanítónő, Marosvásárhely (2009-05-20 18:51:24)
20283. Molnár Péter, műtős szakaszisztens, Eger (2009-05-20 18:51:21)
20282. Nagy Robert Csaba, Vizvezetekszerelo, Janka Falva Bihar (2009-05-20 18:51:17)
20281. Csiszár Tamás, Szabadka (2009-05-20 18:51:15)
20280. Kereszturi Zsolt, Bankar, Kolozsvar (2009-05-20 18:51:00)
20279. Oporné Fodor Mária, tanár, Budapest (2009-05-20 18:50:53)
20278. Szabadkai Andrea, tanár, Gödöllő /Magyarország (2009-05-20 18:50:52)
20277. Ozsvárt Richárd Imre, értékesítő, Miskolc (2009-05-20 18:50:34)
20276. Tibor Tarcsay, student, Budapest (2009-05-20 18:50:28)
20275. Josef Horvath, LKW Fahrer, Bad Mergentheim (2009-05-20 18:50:08)
20274. Morvay Zsuzsa, tanár, Pécs (2009-05-20 18:49:58)
20273. Dr. Facsády Gábor, ügyvéd, Budapest (2009-05-20 18:49:56)
20272. Tihamér Jani, account manager, Budapest (2009-05-20 18:49:56)
20271. Csabai Katalin, Kisnána (2009-05-20 18:49:45)
20270. Libus Eniko, diak, Kolozsvar (2009-05-20 18:49:38)
20269. Radler Vazul, technikus, Budapest (2009-05-20 18:49:14)
20268. Mariscsák Balázs, mérnök, Budapest (2009-05-20 18:48:57)
20267. Börzsönyi Istvánné, református lelkész, Hódmezővásárhely (2009-05-20 18:48:15)
20266. Bognár Péter, Szakács , Kapuvár (2009-05-20 18:48:07)
20265. Gyarmati Csaba, Tanár, Dunakeszi (2009-05-20 18:48:02)
20264. Szabo Akos, Calgary, Canada (2009-05-20 18:48:02)
20263. Boros Gáborné, tanár, Csorna (2009-05-20 18:48:00)
20262. Szemkeő András, szellemi alkalmazott, Budapest (2009-05-20 18:47:57)
20261. Landthaller Tímea, termékfejlesztő, Budapest (2009-05-20 18:47:21)
20260. Makláry Ákos, szellemi, Anarcs (2009-05-20 18:47:19)
20259. Kata Huncik, Calgary, Canada (2009-05-20 18:47:14)
20258. Oczella Rita, tanuló, Nagyréde (2009-05-20 18:47:11)
20257. Szarvas Anikó, Budapest (2009-05-20 18:47:06)
20256. Pap Miklós, BME hallgató, Budapest (2009-05-20 18:46:29)
20255. Fábri Zoltán, mérnök,szakmérnök, Békésszentandrás (2009-05-20 18:46:24)
20254. Janikovits Katalin, tanuló, Zalakaros (2009-05-20 18:46:16)
20253. Ágoston Mária, pedagógus, Budapest (2009-05-20 18:46:16)
20252. Kérész Gyula, író, Budapest (2009-05-20 18:46:06)
20251. Budai Ágnes, irodavezető, Budapest (2009-05-20 18:46:04)
20250. Zsemberovszky Tilda, Gödöllő (2009-05-20 18:46:00)
20249. Miszlai Gábor, tanár, Eger (2009-05-20 18:45:50)
20248. Palotai Noémi, minőségirányítási vezető, Bóly (2009-05-20 18:45:48)
20247. Gál Krisztián, DTP operator, Szombathely (2009-05-20 18:45:39)
20246. Keresztény Hedvig, irodavezető, Budapest (2009-05-20 18:45:33)
20245. Orbánné Borsányi Mária, Szolnok (2009-05-20 18:45:26)
20244. Visnyei Tibor, olk. élelmiszeripari mérnök, Budapest (2009-05-20 18:45:21)
20243. Pásztor Miklós, matematikus, Göd (2009-05-20 18:45:14)
20242. Pálfi Eszter, tanár, Budapest (2009-05-20 18:45:13)
20241. Ördögh László, építész, Szeged (2009-05-20 18:45:12)
20240. Lóth Gábor, diák, Budapest (2009-05-20 18:44:59)
20239. Fülöp Csaba, kereskedő, Debrecen (2009-05-20 18:44:57)
20238. Veperdi Tamás, csoportvezető, Budapest (2009-05-20 18:44:53)
20237. Vida Viktória, pr manager, Dombóvár (2009-05-20 18:44:49)
20236. Orbán Adrienn, Szolnok (2009-05-20 18:44:43)
20235. Boros Gábor, tanár, Csorna (2009-05-20 18:44:40)
20234. Iacab Atilla, inginer, Cluj-Napoca (2009-05-20 18:44:36)
20233. Tatai Mária, építész, Budapest (2009-05-20 18:44:33)
20232. Parragi Antal, nyugdíjas, Pécs (2009-05-20 18:44:31)
20231. Fehér János Csaba, Eger (2009-05-20 18:44:13)
20230. Baróti Csaba, lelkész - preot, Ungheni- Nyárádtő (2009-05-20 18:44:12)
20229. Hetényi Milán, zenész, grafikus, Budapest (2009-05-20 18:44:00)
20228. botár edit, közgazdász, budapest (2009-05-20 18:43:56)
20227. Orbán Andrea, Eger (2009-05-20 18:43:47)
20226. Nagy Mariann, tanuló, Eger (2009-05-20 18:43:39)
20225. Balogh Józsefné, titkárnő, Nagykanizsa (2009-05-20 18:43:29)
20224. Fakó Istvánné, Könyvkötő mester, Veresegyház (2009-05-20 18:43:23)
20223. Siket Melinda, tanuló, Debrecen (2009-05-20 18:43:15)
20222. Lelkes Petra, foglalkoztatás szervező, Polgárdi (2009-05-20 18:43:13)
20221. Angyal Veronika, Tanuló, Darvas (2009-05-20 18:43:10)
20220. Fülöp Csaba, Betegnyugdijas, Carei (2009-05-20 18:43:03)
20219. Matyas Maria, pensionara, Satu Mare (2009-05-20 18:43:01)
20218. Molnár Ferenc, okleveles mérnök, igazságügyi szakértő, Frankfurt am Main (2009-05-20 18:43:01)
20217. Schűller Ákosné, diszpécser, Sióagárd (2009-05-20 18:42:56)
20216. Rusvai Zsuzsanna, Tanuló, Kunszentmárton (2009-05-20 18:42:47)
20215. Kiss János Szabolcs, Anyaggazdálkodó, Tököl (2009-05-20 18:42:40)
20214. Bálint Lehelné, ASSZISZTENS, Fonyód (2009-05-20 18:42:31)
20213. Rita Bendes, titkárnö, Oslo, Norvegia (2009-05-20 18:42:30)
20212. Beke Ádám, hallgató, Kőszeg (2009-05-20 18:42:25)
20211. Bogáti Lajos, mérnök, Rakamaz (2009-05-20 18:42:24)
20210. Molnár Gábor, informatikus, Békésszentandrás (2009-05-20 18:42:14)
20209. dr Zsuzsa MAjer, chemist, Budapest/hungary (2009-05-20 18:42:11)
20208. Hamar Maria Magdolna, Marosvasarhely (2009-05-20 18:42:01)
20207. Simon Katalin, vállalkozó, Orosháza (2009-05-20 18:41:51)
20206. Vincefi Imre, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 18:41:50)
20205. Salamon János, Ügyintéző, Békéscsaba (2009-05-20 18:41:43)
20204. Fleischer R. István, tanár, Debrecen (2009-05-20 18:41:36)
20203. Hatvani László, egyetemi tanár, Szeged (2009-05-20 18:41:24)
20202. Szarvas Hajnalka, hallgató, Mezőörs (2009-05-20 18:40:56)
20201. Vincze Dániel, PhD-hallgató, Budapest (2009-05-20 18:40:38)
20200. Kőmíves Anna, mérnök, Rakamaz,Magyarország (2009-05-20 18:40:33)
20199. Butykay Stefan, pensionar, Satu Mare (2009-05-20 18:40:31)
20198. Csathó Tamás, Laboráns, Debrecen (2009-05-20 18:40:31)
20197. Bella Péter, Református lelkész, Győr (2009-05-20 18:40:27)
20196. Révész Hajnalka, tanuló, Budapest (2009-05-20 18:40:18)
20195. Horváth László, informatikus, Celldömölk (2009-05-20 18:40:14)
20194. Faludi Krisztina, Pedagogus, Budapest (2009-05-20 18:40:14)
20193. Horváth Béla, orvos, Vecsés (2009-05-20 18:40:05)
20192. Müller Csilla, tanuló, Budapest (2009-05-20 18:40:04)
20191. Dobi Judit, Hallgató, Miskolc (2009-05-20 18:39:58)
20190. Bajnóczi Szilvia, Anya, Tata (2009-05-20 18:39:48)
20189. Ferencz Tibor, főiskolai hallgató, Eger (2009-05-20 18:39:44)
20188. Suba Attila, diák, Budapest (2009-05-20 18:39:39)
20187. Bédai Katalin , Budapest (2009-05-20 18:39:34)
20186. Pecze Gábor , Vállalkozó, Gödöllő (2009-05-20 18:39:24)
20185. Kiss Kalló Csaba, Kolozsvar (2009-05-20 18:39:03)
20184. Pecze Beáta, Eladó, Gödöllő (2009-05-20 18:38:48)
20183. Csizmadia Dávid, Zenész, Budapest (2009-05-20 18:38:34)
20182. Petrikó László, mérnök, Győr (2009-05-20 18:38:26)
20181. SZEREDAI PÉTER LÁSZLÓ, KÖNYVTÁRSOS, BUDAPEST (2009-05-20 18:38:23)
20180. Bácskai Gábor, segédmunkás, Dabas (2009-05-20 18:38:15)
20179. Nagy Réka Orsolya, pszichológus, Csíkszereda (2009-05-20 18:38:02)
20178. Mohai Péter, engineer, Debrecen (2009-05-20 18:37:57)
20177. Pecze Csilla, Munkanélküli, Gödöllő (2009-05-20 18:37:57)
20176. Hajdu Tamas, tanulo, Szatmarnemeti (2009-05-20 18:37:50)
20175. Gyöngyösi József, Speditőr, Budapest (2009-05-20 18:37:45)
20174. Pál Bálint, Szeged (2009-05-20 18:37:02)
20173. Morvai József, informatikus, Fülöpszállás (HUN) (2009-05-20 18:36:25)
20172. Varga Zsófia, tanuló, Budapest (2009-05-20 18:36:19)
20171. Molnár Márta, iskolaigazgató, Kishegyes, Vajdaság (2009-05-20 18:36:05)
20170. Korbuly Miklós, csomagoló, Budapest (2009-05-20 18:36:02)
20169. Nagy Éva, pedagógus, Karcag (2009-05-20 18:36:01)
20168. Csollány Csaba dr., fogorvos, Budapest- Szentimreváros (2009-05-20 18:35:54)
20167. Kondert Eniko, tanar, Marosvasarhely (2009-05-20 18:35:51)
20166. Laube István, nyugdíjas, üzletkötő, Kaposvár (2009-05-20 18:35:41)
20165. Nagyné Szirmák Katalin, Hatvan (2009-05-20 18:35:39)
20164. Petró Tamás, Informatikus, Szeged (2009-05-20 18:35:38)
20163. Bajkán Szilvia, biológus, Szeged (2009-05-20 18:35:31)
20162. zsolt popa, student, oradea (2009-05-20 18:35:11)
20161. Kiss Péter, közalkalmazott, Balatonfenyves (2009-05-20 18:35:10)
20160. Illés Gábor, mérnök, Eger (2009-05-20 18:35:07)
20159. Dr. Reuss András, teológus, Budapest (2009-05-20 18:35:05)
20158. Mihály Tamás, Bevétel elemző, Budapest (2009-05-20 18:35:04)
20157. Szilvia Aggoune, Financing Specialist, Vantaa, Finland (2009-05-20 18:34:59)
20156. Geyer Ehrenberg Szilveszter, sales manager, Arad (2009-05-20 18:34:47)
20155. Kecskés Zoltán, Cégvezető, Csömör (2009-05-20 18:34:47)
20154. Sugár Viktória, informatikus, Budapest (2009-05-20 18:34:30)
20153. Kissné Kovács Katalin, tanár, Győr (2009-05-20 18:34:17)
20152. Papp Judit, Nyugdijas, 336o Heves (2009-05-20 18:34:10)
20151. Gyulai István, mérnök, Győr (2009-05-20 18:34:04)
20150. Szita Erzsébet, gazdasági vezető, Zalaegerszeg (2009-05-20 18:34:00)
20149. Szlaukó László, Mérnök, Budapest (2009-05-20 18:33:37)
20148. Kiss Zsófia, tanuló, Győr (2009-05-20 18:33:20)
20147. Matyas Lotte Eva, inginer, Satu Mare (2009-05-20 18:33:18)
20146. Orbán Kornélia, egyetemi hallgató, Frankfurt / Main (2009-05-20 18:32:55)
20145. Petkó Andrea, tanár, Nagyvarsány (2009-05-20 18:32:54)
20144. Nagy Zsuzsa, nyugdíjas, Debrecen (2009-05-20 18:32:49)
20143. Jakabffy Lenke, Életmód-tanácsadó, Zalaegerszeg (2009-05-20 18:32:45)
20142. Zimányi Norbert, köztisztviselő, Gödöllő (2009-05-20 18:32:45)
20141. Dobos Gyöngyi, zenetanár, Debrecen (2009-05-20 18:32:38)
20140. Együd Zsolt, könyvelő, Átány (2009-05-20 18:32:33)
20139. Matyas Alexandru, inginer, Satu Mare (2009-05-20 18:32:31)
20138. Diamantstein Gheorghe, tanár, Marosvásárhely (2009-05-20 18:32:07)
20137. Dobránszky Béláné, nyugdíjas, Esztergom (2009-05-20 18:31:30)
20136. Dulkai Mónika, méhész, Balassagyarmat (2009-05-20 18:31:28)
20135. Molnár Mónika, Budapest (2009-05-20 18:31:20)
20134. Osváth Zoltán, kutató, Grenoble (2009-05-20 18:31:18)
20133. Köpe Csaba, mérnök, Sacele (2009-05-20 18:30:37)
20132. Varga Julia, épitész, Szarvas (2009-05-20 18:30:36)
20131. Kiss Csaba, Testőr, Érd (2009-05-20 18:30:28)
20130. Hegedűs Csaba, gépkocsivezető, Esztergom (2009-05-20 18:30:14)
20129. Török Aletta, orvos, Stuttgart (2009-05-20 18:30:11)
20128. Bozi Anna, tanuló, Eger (2009-05-20 18:29:47)
20127. dr Nemessányi Mária, orvos, Budapest (2009-05-20 18:29:44)
20126. Pleva Mihály, autóbuszvezető, Balassagyarmat (2009-05-20 18:29:43)
20125. Szász Ildikó, Tanító, Budapest (2009-05-20 18:29:43)
20124. Veres Adrienn, tanuló, Budapest (2009-05-20 18:29:38)
20123. Kulcsár Józsefné, tanár, Budapest (2009-05-20 18:29:27)
20122. Hegedűsné Dobránszky Ildikó, tanár, Esztergom (2009-05-20 18:29:25)
20121. Molnár József, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-20 18:29:17)
20120. Tóth Emese, hallgató, Veszprém (2009-05-20 18:29:13)
20119. Ispán Dániel, ügyvezető ig., Hollókő (2009-05-20 18:29:12)
20118. Seres Edina, tanuló, Budapest (2009-05-20 18:29:03)
20117. Gyarmati Csilla, banki tanácsadó, Kisvárda (2009-05-20 18:28:59)
20116. Bogdán Eszter, pedagógus, Budapest (2009-05-20 18:28:39)
20115. Merli András, tanuló, Szatmárnémeti (2009-05-20 18:28:36)
20114. Schermanné Szász Emőke, pedagógus és gyógymasszőr, Tatabánya (2009-05-20 18:28:29)
20113. Csont Tamás, Geschäftsführer, BUDAPEST (2009-05-20 18:27:59)
20112. Dányi Róbert, Hatvan (2009-05-20 18:27:57)
20111. Pánácz Orsolya, eladó, Fertőendréd (2009-05-20 18:27:52)
20110. Kapitány Mária, varrónő, Finnország, Kalajoki (2009-05-20 18:27:37)
20109. Dobner Dániel, Tanuló, Fót (2009-05-20 18:27:37)
20108. Feinek Kornélia, anya, Budapest (2009-05-20 18:27:34)
20107. Lemhenyi Elemer, Tanar, Nagyvarad (2009-05-20 18:27:26)
20106. Földy Vanda, hallgató, Erdőkövesd (2009-05-20 18:27:22)
20105. Nikolits Tamás, villamosmérnök, Diósd (2009-05-20 18:27:18)
20104. Bella Júlia, egyetemi hallgató, Mosonmagyaróvár (2009-05-20 18:27:16)
20103. Balogh József, Termelésprogramozó, Nagykanizsa (2009-05-20 18:27:15)
20102. Hidasi Antal, kamion kereskedő, Budapest (2009-05-20 18:27:09)
20101. Bukó Józsefné, operátor, Budapest (2009-05-20 18:27:06)
20100. Rabocskai László, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 18:26:43)
20099. Fehér Adrián, hallgató, Cegléd (2009-05-20 18:26:33)
20098. Brzozka Helena, diak, Hannover (2009-05-20 18:26:11)
20097. Reményi Cecília, óvónő, Solymár (2009-05-20 18:26:06)
20096. Józsa Erzsébet, nyugdíjas tanár, Szeged (2009-05-20 18:26:03)
20095. Vértes Viktória, tanuló, Kaposvár (2009-05-20 18:25:58)
20094. Hidasi Dorottya, tanuló, Budapest (2009-05-20 18:25:53)
20093. Tóth Renáta, tanuló/student, Dunakeszi (2009-05-20 18:25:48)
20092. Kiss Mariann, tanácsadó, Miskolc (2009-05-20 18:25:31)
20091. Vereczky Botond-Csongor, Student, SATU-MARE (2009-05-20 18:25:25)
20090. Provics Ferenc, senior szerződés koordinátor, Szeged (2009-05-20 18:25:16)
20089. Vértes Veronika, tanuló, Kaposvár (2009-05-20 18:24:58)
20088. Tóth Eszter, egyetemista, Szeged (2009-05-20 18:24:42)
20087. Brandeu Maria, aszisztens, Szatmarnemeti (2009-05-20 18:24:36)
20086. Kováts Katalin, guide, Budapest (2009-05-20 18:24:31)
20085. Romhányi András, népművelő, Budapest (2009-05-20 18:24:12)
20084. Fodor Alpar, Finance, New Jersey USA (2009-05-20 18:24:12)
20083. pasztor istvan, régész-technikus, Üllő (2009-05-20 18:24:10)
20082. Kassay Gergő, hallgató, Budapest (2009-05-20 18:23:39)
20081. Ábrám Hanga, tanuló, Érd (2009-05-20 18:23:36)
20080. Bolla Ákos, építész, Budapest (2009-05-20 18:23:10)
20079. Sebők Sándorné, nyugdijas, Dombóvár (2009-05-20 18:23:09)
20078. Németh Beáta, könyvelő, Budapest (2009-05-20 18:23:09)
20077. Kope Jolan, nyugdijas, Sacele-Brasov (2009-05-20 18:23:00)
20076. Lakatos Péter, Informatikus, Budapest (2009-05-20 18:22:47)
20075. Kiss Csaba Kálmán, Régész, Budapest (2009-05-20 18:22:43)
20074. Korim Anna, tanuló, Veszprém (2009-05-20 18:22:35)
20073. Lakatos Róbert, vállalkozó, kübekháza (2009-05-20 18:22:21)
20072. Antal Ágnes, Szociális gondozó és szervezeő, Szajk (2009-05-20 18:22:07)
20071. Fodor Katalin, Nyugdijas, Szatmarnemeti (2009-05-20 18:22:00)
20070. Skrivanek Dániel, publicista, Komárom (2009-05-20 18:21:58)
20069. Peter-Franz Wanek, Informatiker, Berlin, Deutschland (2009-05-20 18:21:55)
20068. Alekosz Zsófia, tanuló, Dány (2009-05-20 18:21:49)
20067. Erős Krisztián, Budapest (2009-05-20 18:21:43)
20066. Bartók Gabriella, Budapest (2009-05-20 18:21:39)
20065. Dávid Roland, énekes, Veszprém (2009-05-20 18:21:32)
20064. Kézdy Anikó, pszichológus, Budapest (2009-05-20 18:21:24)
20063. Juhász Attila, tanuló, Loimaa (2009-05-20 18:21:06)
20062. Szepesfalvy Gábor, fordító, Budapest (2009-05-20 18:20:54)
20061. Veres Tamás, fizikus, Budapest (2009-05-20 18:20:54)
20060. Burján Eszter, asszisztens, Veszprém (2009-05-20 18:20:32)
20059. Sós Tibor, IT, Debrecen (2009-05-20 18:20:21)
20058. Laangsfeld Gábor, mérnök, Budapest (2009-05-20 18:20:18)
20057. George Heim, Termelési igazgató, Stockholm (2009-05-20 18:20:14)
20056. Linn Attila, Munkanélküli, Szeged (2009-05-20 18:19:51)
20055. Nagy Mária, tanuló, Magyarország,Budapest (2009-05-20 18:19:28)
20054. Szegedi Rita, Tanuló, Kerekegyháza (2009-05-20 18:19:27)
20053. Szade , Nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-20 18:19:11)
20052. Kopanyecz Attila, recepciós, Zebegény (2009-05-20 18:19:06)
20051. Keil Róbertné, eladó, Győr-Magyarország (2009-05-20 18:18:56)
20050. Polo Barna, Tanuló, Pécs (2009-05-20 18:18:33)
20049. Kiss Zsolt, tanuló, Budapest (2009-05-20 18:18:32)
20048. Vámos Tamás, Katekéta, Velence, Magyarország (2009-05-20 18:17:55)
20047. Egeressy Viktor, tanácsadó, Magyarország, 8000, Székesfehérvá, Halom utca 15. (2009-05-20 18:17:48)
20046. Vincze Carmen, Olbia, Olaszorszàg (2009-05-20 18:17:45)
20045. Ötvös Györgyi, művelődésszervező, Budapest (2009-05-20 18:17:43)
20044. Földvári Csilla, Közalkalmazott, Budapest (2009-05-20 18:17:42)
20043. Huszár Tímea, hallgató, Debrecen (2009-05-20 18:17:31)
20042. Pej Dávid, tanuló, Balatonfüred (2009-05-20 18:17:29)
20041. dr. Nagy Ákos, jogász, Brüsszel (2009-05-20 18:17:14)
20040. Olariu Tünde, tanuló, Szabadszállás (2009-05-20 18:17:13)
20039. Zsoldos Imola, diák, Marosvásárhely (2009-05-20 18:16:55)
20038. Litkei Tamás, építész, Szombathely (2009-05-20 18:16:41)
20037. Földeáki Erzsébet, tanár/teacher, Budapest (2009-05-20 18:16:31)
20036. Kéri Ferenc, középvezető, Soltszentimre (2009-05-20 18:16:31)
20035. Biró Judit, könyvelő, Kézdivásárhely (2009-05-20 18:16:06)
20034. Lalik Orsolya, tanuló, Eger (2009-05-20 18:15:52)
20033. Takács Éva, Közművelődési szakember, Nagyenyed-Budapest (2009-05-20 18:15:51)
20032. Bende Mária, családgondozó, Pécs (2009-05-20 18:15:45)
20031. Marx Ágnes, tanár, Marosvásárhely (2009-05-20 18:15:42)
20030. Szilvási Istvánné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 18:15:41)
20029. Bódi Tibor, Raktáros, Kisvárda (2009-05-20 18:14:52)
20028. Fekete Zoltán, szoftverfejlesztő, Gárdony (2009-05-20 18:14:36)
20027. Molnár László, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-20 18:14:36)
20026. Posza Róbert, Fotográfus, Fonyód (2009-05-20 18:14:32)
20025. dr. Takács Edit, főlevéltáros, Budapest (2009-05-20 18:14:30)
20024. Kereszturi Hajnalka, Fodrasz, Kolozsvar (2009-05-20 18:14:26)
20023. Sándor Zsombor, Diák, Gyergyószentmiklós (2009-05-20 18:14:12)
20022. Bernáth Imre, Informatikus, Nagytálya (2009-05-20 18:14:11)
20021. Csákvári Ferenc, kereskedő, Magyarország Pápa (2009-05-20 18:14:10)
20020. Aniko Ivanyi, nyugdijas, Hamilton, Ontario, Canada (2009-05-20 18:13:48)
20019. Kalmár Edit, vállalkozó, Pécs (2009-05-20 18:13:48)
20018. Váraljai Ferenc, gépkocsivezető, Hatvan (2009-05-20 18:13:33)
20017. Szerencsésné Kocsmáros Gabriella, franciatanár, Budapest (2009-05-20 18:13:04)
20016. Böszörményi Géza, szerzetestanár, Nagykanizsa (2009-05-20 18:13:03)
20015. Bereczki Klara, Kozgazdasz, Sepsiszentgyorgy (2009-05-20 18:13:02)
20014. Cserey András, diakónus, Patak (2009-05-20 18:13:00)
20013. Vincze Norbert, tanuló, Szombathely (2009-05-20 18:13:00)
20012. Dr.Bózsik Béla Pál, orvos, Budapest (2009-05-20 18:12:57)
20011. Erős Áron, faipari mérnök, Budapest (2009-05-20 18:12:55)
20010. Ludmányné Szabó Mária, háztartásbeli, Söjtör (2009-05-20 18:12:53)
20009. Biró Attila, Tanuló, Miskolc (2009-05-20 18:12:53)
20008. Nagy Gergely, diák, Budapest (2009-05-20 18:12:41)
20007. Asztalos györgy, tanár, Érd (2009-05-20 18:12:24)
20006. Menyhárt Tibor, szerelő, Budapest (2009-05-20 18:12:17)
20005. Kuti Helga, tanuló, Pécs (2009-05-20 18:12:07)
20004. Gergely Balazs, Pincer, Szentegyhaza (2009-05-20 18:11:51)
20003. Katalin Dusek, designer, Edmonton, Alberta, Canada (2009-05-20 18:11:47)
20002. József Rostás, Torrent-Spanyolország (2009-05-20 18:11:43)
20001. Csörgő Zsuzsanna, kozmetikus, Miskolc (2009-05-20 18:11:39)
20000. Ludmány László, agrármérnök, Söjtör (2009-05-20 18:11:35)
19999. Süveges Dorottya, egyetemista, Csobánka (2009-05-20 18:11:31)
19998. dr Kajtsa Edit, ny.orvos, Zalaegerszeg (2009-05-20 18:11:17)
19997. Lattenstein Zoltán, hallgató, Keszthely (2009-05-20 18:11:13)
19996. Palla István, fogtechnikus, Miskolc (2009-05-20 18:11:07)
19995. Cserey András, lelkipásztor, Patak (2009-05-20 18:10:52)
19994. Kalocsai Zoltán, Tanuló, Magyarország, Kecskemét (2009-05-20 18:10:37)
19993. Palla Áron Dénes, tanuló, Miskolc (2009-05-20 18:10:17)
19992. Tamás, Kinga, Fordító (2009-05-20 18:10:06)
19991. Bubenyák Máté, Pharmakologe, Budapest (2009-05-20 18:10:05)
19990. Laszlo Tandel, Manager, Kolozsvar (2009-05-20 18:09:59)
19989. Szabó Csaba, Student- egyetemista, Cluj Napoca- Kolozsvár (2009-05-20 18:09:58)
19988. Jegyes-Molnár Gábor, tűzoltó, Kiskunhalas (2009-05-20 18:09:55)
19987. Borda Zoltán, tanuló, Szolnok (2009-05-20 18:09:55)
19986. Balint Eva, developer, Budapest (2009-05-20 18:09:51)
19985. Salamon Réka, tanuló, Székesfehérvár (2009-05-20 18:09:43)
19984. Palla István Dávid, tanuló, Miskolc (2009-05-20 18:09:26)
19983. Durmics István, tanár, Enying (2009-05-20 18:09:24)
19982. Fetscher Agneta, ügyintézö, Wendlingen/Németország (2009-05-20 18:09:08)
19981. Jegyes-Molnár Krisztina, tanár, Kiskunhalas (2009-05-20 18:09:05)
19980. Fellner Tamás, informatikus, Sopron, Magyarország (2009-05-20 18:09:01)
19979. Orth Magdolna, óvónő, Gödöllő (2009-05-20 18:09:00)
19978. DR JÁGER LAJOSNÉ, KÖZGAZDÁSZ, KAPOSVÁR (2009-05-20 18:08:40)
19977. Kovács Zoltán, szakmunkás, Sopron (2009-05-20 18:08:36)
19976. Hettyey Tibor, Engineer, Budapest (2009-05-20 18:08:34)
19975. András Szabolcs, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-20 18:08:29)
19974. Koós-Horváth Ildikó, könyvelő, Fertőd (2009-05-20 18:08:17)
19973. Eőry Zoltán, diák, Fertőd (2009-05-20 18:08:07)
19972. Kolumbán Csaba, targoncavezető, Ács (2009-05-20 18:08:02)
19971. Szigeti Antal, lelkész, 5600 Békéscsaba (2009-05-20 18:07:51)
19970. Jáka Péter, tanuló, Weimar (2009-05-20 18:07:48)
19969. Dr. Zboray Géza, biológus, Budapest (2009-05-20 18:07:44)
19968. Szeidl Rita, tanuló, Kecskemét (2009-05-20 18:07:39)
19967. Héjja Sándor András, Marosvásárhely (2009-05-20 18:07:25)
19966. Ványi Zsolt, grafikus, Budapest (2009-05-20 18:07:22)
19965. Daróczi Ilona, bábszínész, Eger (2009-05-20 18:07:09)
19964. Csikos Andrea, diák, Miskolc (2009-05-20 18:06:47)
19963. Clara Graff, titkarno, Sarasota, Florida, USA (2009-05-20 18:06:39)
19962. Kollár K. Attila, okl. közgazda, Budapest (2009-05-20 18:06:05)
19961. Peter Nadudvari, Volunteer, Madrid, Espana (2009-05-20 18:05:50)
19960. Mártonfi Zsolt, villamosmérnök, Páty (2009-05-20 18:05:46)
19959. Katona Gergely, Budapest (2009-05-20 18:05:44)
19958. Czakó Vilmos, Nyugdíjas, Berkenye (2009-05-20 18:05:42)
19957. Ambrus Norina, tanuló, Pécs (2009-05-20 18:05:41)
19956. Lengyel Alexa, diák, Székesfehérvár (2009-05-20 18:05:38)
19955. Jakab Lőrinc, újságíró, Csíkszereda (2009-05-20 18:05:38)
19954. Deák Kázmér, grafikus, Szada (2009-05-20 18:05:37)
19953. Török Miklós, író, Frankfurt (2009-05-20 18:05:27)
19952. Kirsch Lajos, Senior alkalmazásfejlesztő, Békés (2009-05-20 18:05:17)
19951. Pásztor Levente, tanuló, Mezőnyárád (2009-05-20 18:05:05)
19950. Csák Szilvia, Ápóló, Pécs (2009-05-20 18:04:56)
19949. Kovács Zsolt, Informatikus, Miskolc (2009-05-20 18:04:55)
19948. Sándor Eliza, tanuló, Jászberény (2009-05-20 18:04:31)
19947. Csűrös András Jakab, református lelkipásztor, Budapest (2009-05-20 18:04:20)
19946. Tóbiás Zoltán, értékesítési menedszer, Szeged (2009-05-20 18:04:10)
19945. Szigeti Csúcs Balázs, mérnök, Budapest (2009-05-20 18:04:06)
19944. Pentek Eniko Erika, cegvezeto, Marosvasarhely (2009-05-20 18:03:58)
19943. Kósa Lajos, Festő-Mázoló Tapétázó., Fót (2009-05-20 18:03:56)
19942. Tóth László, Szilágycseh (2009-05-20 18:03:52)
19941. Sipos Brigitta, egyetemista, Nagyvarad (2009-05-20 18:03:48)
19940. Milassin György, Mérnök, Szeged (2009-05-20 18:03:26)
19939. Tóth Róbert, munkanélküli, Cserépfalu, Magyarország (2009-05-20 18:03:24)
19938. Magyar Erika, felületkezelő, Dunaújváros (2009-05-20 18:03:24)
19937. dr. Demetrovics Szilárd, orvos, Pér (2009-05-20 18:03:20)
19936. Ványa László, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 18:03:10)
19935. Babiloni Ronny, diák, Budapest (2009-05-20 18:02:53)
19934. Kiss Zita, tanuló, Budapest (2009-05-20 18:02:50)
19933. Bakos Csaba, musician, Érd (2009-05-20 18:02:48)
19932. Vucskó János, mobilpostás, Zalaegerszeg (2009-05-20 18:02:35)
19931. fodor balint, tanar, Csikszereda (2009-05-20 18:02:35)
19930. Ruszthi Attila, tanuló, Budapest (2009-05-20 18:02:34)
19929. Pentek Laszlo, cegvezeto, Marosvasarhely (2009-05-20 18:02:14)
19928. Dr.Gabler Dénes, archaeológus, Budapest (2009-05-20 18:02:14)
19927. Dupák Aranka, ügyintéző, Szeged (2009-05-20 18:02:13)
19926. Szabados Tamás, szabadúszó, Budapest (2009-05-20 18:02:10)
19925. Bajnok Zsuzsanna, tanuló, Budapest (2009-05-20 18:01:48)
19924. Váradi Anna, Pénzforgalmi ügyintéző, Alsópáhok (2009-05-20 18:01:39)
19923. Pataki Tamás, tanuló, Dicsoszentmarton Tarnaveni (2009-05-20 18:01:32)
19922. Surányi Csilla, iodavezető, Budapest (2009-05-20 18:01:06)
19921. Dr. Papp Katalin, fizikus, Budapest (2009-05-20 18:01:03)
19920. Szlama Attila, élelmiszerbiztonsági felügyelő, Szeged (2009-05-20 18:01:02)
19919. Turner József, Díszítőfstő-restaurátor, 2143 Magyarország, Kistarcsa (2009-05-20 18:00:59)
19918. Dr. Peter PROHLE, egyetemi oktato / teaching staff, Budapest (2009-05-20 18:00:46)
19917. Probáld Ferenc, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-20 18:00:39)
19916. Falusi Ferenc, szerszámkészitő, Torontó Kanada (2009-05-20 18:00:37)
19915. Péntek Gyula , Ügyvezető, Zalaegerszeg (2009-05-20 18:00:34)
19914. Ollerer Agnes, tanar, Bukarest (2009-05-20 18:00:28)
19913. Főző Mónika, tanár, Sopron (2009-05-20 18:00:21)
19912. Kazmár Csaba, Mérnök, Budapest (2009-05-20 18:00:20)
19911. Egry Ildikó, régész, Győr (2009-05-20 18:00:15)
19910. Radványi Rita, tanuló, Budapest (2009-05-20 18:00:13)
19909. Fazakas Gábor, mérnök, Budapest (2009-05-20 18:00:12)
19908. Zsigmond József, inginer, Sfantu Gheorghe (2009-05-20 18:00:10)
19907. Hokstok Csaba, diák, Budapest (2009-05-20 18:00:09)
19906. Fekete Éva, nyugdijas, Reghin Jud Mures (2009-05-20 18:00:08)
19905. Kerti Éva, Nyugdijas, Vancouver, BC. Canada (2009-05-20 17:59:59)
19904. Ballun Ágnes, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 17:59:58)
19903. apfel lászló, zöldségfuvarozó, makó (2009-05-20 17:59:47)
19902. Dombi-Kiss László, Motorfelújító, Hódmezővásárhely (2009-05-20 17:59:42)
19901. Kerényi Gabriella, Irodavezető, Budapest (2009-05-20 17:59:37)
19900. Fliszár Ferenc, Logisztikai asszisztens, 8360 Keszthely (2009-05-20 17:59:33)
19899. Arie Farkash, Engineer, Arad, Israel (2009-05-20 17:59:13)
19898. Ella Nagy, filologus, Padova (2009-05-20 17:59:02)
19897. Reichart Géza, Pázmánd (2009-05-20 17:59:00)
19896. Póka Károlyné, nyugdíjas, Debrecen (2009-05-20 17:58:58)
19895. Dr. Dobos István Péter, fogorvos, Szada (2009-05-20 17:58:54)
19894. Zámbó Istvánné, tanár, Budapest (2009-05-20 17:58:47)
19893. Skultéti Csaba, Gödöllő (2009-05-20 17:58:42)
19892. Prágainé Rátonyi Gabriella, DTP, Budapest (2009-05-20 17:58:36)
19891. Nyulas Dorottya, Tanuló, Marosvásárhely (2009-05-20 17:58:29)
19890. Neumajer Gábor, gyógyszerész, Budapest (2009-05-20 17:58:18)
19889. Kereszturyné, könyvtáros, Budapest (2009-05-20 17:58:17)
19888. herczeg károly, Zalaegerszeg (2009-05-20 17:58:17)
19887. Mezei Melinda, titkárnő, Budapest (2009-05-20 17:57:57)
19886. Angyal Erik, Informatikus, Veszprém (2009-05-20 17:57:45)
19885. várbiró veronika, óvodapedagógus, Pécs (2009-05-20 17:57:41)
19884. Szaniszló László, Vállalkozó, Dunakeszi (2009-05-20 17:57:27)
19883. Nyári István, nyomdai gépmester, Budapest (2009-05-20 17:57:07)
19882. Marthi Emilia, nyugdijas, Kezdivasarhely, (2009-05-20 17:57:05)
19881. Bátovszki Márton, tanuló, Budapest (2009-05-20 17:57:04)
19880. Nagy Erika, egyetemi hallgató, Pécs (2009-05-20 17:56:49)
19879. Kerekes Boglárka, óvónő, bethlen/beclean (2009-05-20 17:56:40)
19878. Németh Ákos, építészmérnök, Budapest (2009-05-20 17:56:35)
19877. Vas Eszter, Budapest (2009-05-20 17:56:30)
19876. Göndörné Budai Julianna, Nyugdíjas, Öregcsertő (2009-05-20 17:55:49)
19875. Horváth Dávid, diák, Győr (2009-05-20 17:55:34)
19874. Tompa Csilla, médiareferens, sportedző, Budapest (2009-05-20 17:55:31)
19873. Tamas Martin, Inginer Elecrtroenergetic, Savadisla- jud Clus (2009-05-20 17:55:14)
19872. Lőrinczy Ildikó, translator/műfordító, Nagykovácsi (2009-05-20 17:55:12)
19871. Szabo Reka, szocialis munkas, kolozsvar (2009-05-20 17:55:10)
19870. Grimm Istvan, sef raion, Cluj Napoca (2009-05-20 17:55:02)
19869. Rezsö Hodi, grafikus, Münster (2009-05-20 17:54:51)
19868. Sulcz Roland, programozó, Szeged (2009-05-20 17:54:40)
19867. Csiki Zoltan, tanar, Bukarest (2009-05-20 17:54:33)
19866. Klaudia Vida, szabadúszó, Magyararország (2009-05-20 17:54:30)
19865. Kemény Árpád, tanuló, Kolozsvár (2009-05-20 17:54:13)
19864. Gadányi Attila, Mérnök, Budapest (2009-05-20 17:53:54)
19863. Somogyi László, hentes, Budapest (2009-05-20 17:53:51)
19862. Dr.Kovács Ágnes, orvos, Hannover,Németország (2009-05-20 17:53:46)
19861. Gyimesi Márton, tanár, Zalaegerszeg (2009-05-20 17:53:35)
19860. Harcsa Tiborné, Óvodamúzeum alapító, vezető, Martonvásár (2009-05-20 17:53:30)
19859. Szakács Mária, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 17:53:25)
19858. Dániel Tamás, Karbantartási vezető, Mosonmagyaróvár (2009-05-20 17:53:14)
19857. Szakács Béla, informatikus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 17:52:34)
19856. Huszar Andras, Nagykovetsegi alkalmazott, Budapest (2009-05-20 17:52:31)
19855. dr. Szigeti Balázs, ügyvéd, Kaposvár (2009-05-20 17:52:29)
19854. Orosz Sándorné, nyugdíjas, Dorog (2009-05-20 17:52:21)
19853. Sebök Mihály, alkalmazott, Hódmezövásárhely (2009-05-20 17:52:16)
19852. Nagy István, Túrkeve (2009-05-20 17:51:57)
19851. Rohácsné Farkas Adrienn, gépmester,jelenleg Anya, BOLDOG (2009-05-20 17:51:54)
19850. Bolla Helga, gyógypedagógus, Budapest (2009-05-20 17:51:51)
19849. Prieger Zsolt, zenész, újságíró, Budapest (2009-05-20 17:51:49)
19848. Dr.Ungor Károly, orvos, Hannover,Németország (2009-05-20 17:51:27)
19847. Juhász Attila, Csoportvezető - Manager, Dunakeszi - Hu (2009-05-20 17:51:17)
19846. Flavigny Matthieu, étudiant, Paris (2009-05-20 17:50:53)
19845. Tóth József, Cégvezető, Budapest (2009-05-20 17:50:46)
19844. Pogátsa Jánosné, tanár, Sopron (2009-05-20 17:50:44)
19843. Nagyné Tóth-Páll Zselyke, Nyíregyháza (2009-05-20 17:50:38)
19842. Kiss Barbara, tanuló, Budapest (2009-05-20 17:50:23)
19841. Szilágyi Csaba, szervíztechnikus, Budapest (2009-05-20 17:50:11)
19840. Éger Istvnné, tanár, Sopron (2009-05-20 17:50:07)
19839. Krisztián Ádám, tanuló, Budapest (2009-05-20 17:49:55)
19838. Eszes Barnabás, informatikus, Mosonmagyaróvár (2009-05-20 17:49:17)
19837. Tomozi Barbara, diák, Győr (2009-05-20 17:49:15)
19836. Pisták Margit, kertész, budaörs (2009-05-20 17:49:10)
19835. Mózsik Gábor, tanuló, Miskolc (2009-05-20 17:48:44)
19834. Péterffy Gábor, tanuló, Pécs (2009-05-20 17:48:40)
19833. tussai julia, valalkozo, kolozsvar (2009-05-20 17:48:35)
19832. Retkesné Svajcer Ildikó, vállalkozó, Párkány (2009-05-20 17:48:29)
19831. kapolnasi zsolt, tanar, Szekelyudvarhely (2009-05-20 17:48:16)
19830. Miklós Ildikó, tördelőszerkesztő, Budapest (2009-05-20 17:48:07)
19829. ROSCA IOAN, inginer pensionar, Satu Mare (2009-05-20 17:48:03)
19828. Kádár Orsolya, tanuló, Budapest (2009-05-20 17:47:53)
19827. Antal Elemérné, ny.tanár, Budapest (2009-05-20 17:47:45)
19826. Borsos Balázs, néprajzkutató, Budapest (2009-05-20 17:47:45)
19825. Kántor József, építő üzemmérnök, Magyarország,Budapest (2009-05-20 17:47:41)
19824. Pisták Regina, Tanuló, Szentendre (2009-05-20 17:47:41)
19823. Retkes János, vállalkozó, Párkány (2009-05-20 17:47:40)
19822. Bagi Martin Imre, Tanuló, Ács (2009-05-20 17:47:40)
19821. Cseh Gábor, zavarelhárító, Gödöllő (2009-05-20 17:47:36)
19820. Nikowitz-Holló Márton, tanuló, Budapest (2009-05-20 17:47:24)
19819. Király Csaba, Mentőápoló, Törökszentmiklós, Szent Magyar Haza (2009-05-20 17:47:23)
19818. Dr Gottwald László, fejlesztésvezető, Győr (2009-05-20 17:47:09)
19817. Szekely Kinga, Contabil, Tg Mures (2009-05-20 17:46:57)
19816. Guti Evelin Judit, tanuló, Budapest (2009-05-20 17:46:50)
19815. dr. Örlős László, közgazdász, Karcag (2009-05-20 17:46:50)
19814. kaba gabor, primar, jimbolia (2009-05-20 17:46:39)
19813. Orban Denes, Tanulo, Szekelyudvarhely (2009-05-20 17:46:16)
19812. Kollát Dénes Pál, Ékszerkészítő, Budapest (2009-05-20 17:46:11)
19811. Farkas Anikó, tanuló, Budapest (2009-05-20 17:46:07)
19810. Ungvary Tamas, professzor emeritusz, Solna, Svédország (2009-05-20 17:46:00)
19809. Horváth Gábor, tanuló, Budapest (2009-05-20 17:45:56)
19808. Ilok Zoltán, Telesales, Budapest (2009-05-20 17:45:47)
19807. Kató Eszter, tolmács-fordító, Budapest (2009-05-20 17:45:44)
19806. Kovács Dániel, egyetemi hallgató, Keszthely (2009-05-20 17:45:42)
19805. Csuzda Zsolt, egyetemista, Budapest (2009-05-20 17:45:34)
19804. EISLER ANIKÓ, ORVOS, BALASSAGYARMAT (2009-05-20 17:45:15)
19803. Malakuczi Csaba, Középiskolai tanár, 3893.Fony, Magyarország (2009-05-20 17:45:13)
19802. Mata Csaba, kerékpárszerelő, Budapest (2009-05-20 17:45:12)
19801. SZABÓ BOJTA, építőmérnök, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 17:45:06)
19800. Antal Gergely, villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 17:45:03)
19799. Kucsvan Arpad, Mernok/Inginer, Tg Mures (2009-05-20 17:44:51)
19798. András Éva, könyvelő, Ottawa, Kanada (2009-05-20 17:44:45)
19797. Benkő Pálné, ny.egyetemi adjunktus, Budapest (2009-05-20 17:44:40)
19796. Eva Andra, vegyeszmernik, Toronto, Canada (2009-05-20 17:44:31)
19795. Gulyás Eszter, tanuló, Miskolc (2009-05-20 17:44:31)
19794. Marosvári Attila, történész, Makó (2009-05-20 17:44:24)
19793. Zsebe Gyuláné, tanár, Eger (2009-05-20 17:44:22)
19792. Rytkönen Juho, alkalmazot, Budapest (2009-05-20 17:44:13)
19791. Kloczko Ildiko, Manager, London, Canada (2009-05-20 17:44:06)
19790. RUZSA LÁSZ7LÓ, ORVOS, BALASSAGYARMAT (2009-05-20 17:44:01)
19789. Gáborjáni Szabó Edit, bankár, Debrecen (2009-05-20 17:43:59)
19788. Simon Lídia, közgazdász, Budapest (2009-05-20 17:43:53)
19787. Fülöp Anna, egyetemi hallgató, Szeged (2009-05-20 17:43:38)
19786. Glatz Eniko, Pszichologus, Tasnad (2009-05-20 17:43:18)
19785. Mohás Sándor , teacher, Budapest (2009-05-20 17:42:51)
19784. Maria Varga, Tanulo, Arad (2009-05-20 17:42:31)
19783. Kindéné Gyöngyvér, vegyészmérnök, Veszprém (2009-05-20 17:42:29)
19782. Botár Attila, költő, Veszprém (2009-05-20 17:42:19)
19781. Árgay Zoltán, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 17:42:18)
19780. Farkas Zoltán, Nemzetközi Gazdasági Szakértő, Budapest (2009-05-20 17:42:10)
19779. Tamas Szunyoghy, psychológus, Debrecen (2009-05-20 17:42:06)
19778. Erika Kiss Kalló, konyvelo, Dublin (2009-05-20 17:42:03)
19777. Németh Roland, Hallgató, Budapest (2009-05-20 17:41:50)
19776. DALMAY RÓBERT, Szálloda igazgató, budapest (2009-05-20 17:41:50)
19775. Varga Gyula, villanyszerlő, Marosvásárhely (2009-05-20 17:41:45)
19774. petri gergő, építész, szeged (2009-05-20 17:41:36)
19773. Miklós Csaba, Cégvezető, Fót (2009-05-20 17:41:35)
19772. Pócsik Ádám, diák, Debrecen (2009-05-20 17:41:20)
19771. Farkasné Perczel Johanna, gépészmérnök, Kapopsvár (2009-05-20 17:41:05)
19770. Farkas Attila, tanár, Székelyudvarhely (2009-05-20 17:40:48)
19769. Mérai János, könyvkereskedő, Hódmezővásárhely (2009-05-20 17:40:45)
19768. Nagy György, Olajmérnök, Bécs, Ausztria (2009-05-20 17:40:26)
19767. Lakner Ádám, főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-20 17:39:49)
19766. Szimkovics Okszána, tanuló, Beregszász (2009-05-20 17:39:19)
19765. Baginé Tóth Judit, RNY-Szakápoló, Győr (2009-05-20 17:38:59)
19764. Kováts Levente, Tanuló, Székelyudvarhely (2009-05-20 17:38:45)
19763. Horváth Ferenc, Gyári munkás, Győr, Stadion u. (2009-05-20 17:38:39)
19762. Tőzsér Éva, gyes, Budapest (2009-05-20 17:37:55)
19761. Mózes Krisztián, diák, Antwerpen (2009-05-20 17:37:36)
19760. Dr. Kósa Mónika, jogász, Magyarország, Csurgó (2009-05-20 17:37:33)
19759. Plankane Dr. Szabo Terezia, egyetemi oktató, Szeged (2009-05-20 17:37:06)
19758. Csabanyi Csaba, fejlesztőmérnök, Szombathely (2009-05-20 17:37:04)
19757. Baranyai Katalin, dr., tanár, Budapest (2009-05-20 17:37:03)
19756. Bogdan Ioan Szabolcs, ing. Automatizari, Cluj-Napoca (2009-05-20 17:36:54)
19755. Kovács Attila, kézműves, Bánd (2009-05-20 17:36:49)
19754. katona györgy, grafikus, Debrecen (2009-05-20 17:36:45)
19753. Bartal Éva Tímea, Tanár, Komárom (2009-05-20 17:36:29)
19752. Hegedűs Imre, külkereskedő, Budapest (2009-05-20 17:36:05)
19751. Erdélyi Balázs, könyvelő, Budapest (2009-05-20 17:35:47)
19750. Bitte Rozália, pedagógus- cadru didactic, Nagyvárad - Oradea (2009-05-20 17:35:42)
19749. Bukta Kata, Vállalkozó, Eger (2009-05-20 17:35:35)
19748. Mirk Tamásné, Ügyintéző, Pilsvörösvár (2009-05-20 17:35:35)
19747. Gutenkunstné Szabados Margit, nyugdíjas könyvtáros, Dunaújváros (2009-05-20 17:35:27)
19746. Pertea Zsuzsanna, tanitónő, Kommandó (2009-05-20 17:35:02)
19745. Blasius Brezoczky, consultant, Los Gatos CA. USA (2009-05-20 17:34:53)
19744. Csík Réka, hallgató, Tatabánya (2009-05-20 17:34:39)
19743. Tieger Balázs, gépészmérnök, 8000 Székesfehérvár Brassói Út 54-56 (2009-05-20 17:34:36)
19742. Muhi Melinda, Közgazdasz, Satu Mare (2009-05-20 17:34:31)
19741. Kovács Péter, Répcelak (2009-05-20 17:34:31)
19740. Dely Kristóf Jakab, Fejlesztő mérnök, Budapest (2009-05-20 17:34:21)
19739. Anna Grell, Silver Spring, Maryland, USA (2009-05-20 17:34:20)
19738. dr. Balogh Attila, állatorvos, Budapest (2009-05-20 17:34:17)
19737. Gut Zoltán, tanuló, Budapest (2009-05-20 17:34:11)
19736. Mészáros Judit, diák, Komárom (2009-05-20 17:34:11)
19735. Gancsella Petra, Tanuló, Debrecen (2009-05-20 17:34:07)
19734. Telegdy Monika, market advisor TL, Budapest (2009-05-20 17:34:07)
19733. Köles József, villanyszerelő, Budapest (2009-05-20 17:33:56)
19732. Deák Tünde Klaudia, Tanár, Aachen (Németország) (2009-05-20 17:33:54)
19731. Csáky Ágnes, Tanító, Jászfényszaru (2009-05-20 17:33:33)
19730. Nagy Gábor, Hallgató, Budapest (2009-05-20 17:33:29)
19729. Csillag János , poet + mashin operatör, Knislinge SWEDEN (2009-05-20 17:33:29)
19728. Petrik Zsuzsanna, közalkalmazott, Budapest (2009-05-20 17:33:07)
19727. Tóbel József, Vállalkozó, Telki (2009-05-20 17:33:04)
19726. Lipusz Roland, építészmérnök hallgató, Győr (2009-05-20 17:32:56)
19725. Kulina-Ferincz Edina, Tanár, Zalaegerszeg (2009-05-20 17:32:42)
19724. Arató Balázs, történész, Pécs (2009-05-20 17:32:37)
19723. Kálló Karola, Kecskemét (2009-05-20 17:32:33)
19722. Grain Ferenc, nyugdíjas banktisztviselő, Mohács (2009-05-20 17:32:17)
19721. Tóth Lajos, tanár, sopron (2009-05-20 17:32:15)
19720. Telekiné Harmati Éva, nyugdíjas, Pécel (2009-05-20 17:32:13)
19719. Prazsák István, Tanár, Szeged (2009-05-20 17:32:03)
19718. Király TivadarB, Burkoló, Mánfa (2009-05-20 17:31:56)
19717. Kurunczi Zoltánné, nyugdíjas, Debrecen (2009-05-20 17:31:20)
19716. Bene Ildikó, Nyugdijas, Budapest (2009-05-20 17:31:06)
19715. farkas miklos, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 17:31:01)
19714. Gergő Erdei, Student, Budapest (2009-05-20 17:30:48)
19713. Haid Tamás Ferenc, Szakács, Budapest (2009-05-20 17:30:33)
19712. Halász Dóra, értékesítéstámogató menedzser , Budapest (2009-05-20 17:30:04)
19711. Blénessy László, ecs, Marosvásárhely (2009-05-20 17:29:54)
19710. Szilágyi István, villamosmérnök, Székesfehérvár (2009-05-20 17:29:36)
19709. Kiss Tamás, könyvtáros, Pécs (2009-05-20 17:29:32)
19708. Szabóné Gorondi Zsuzsanna, titkárnő, Budapest (2009-05-20 17:29:18)
19707. Kiss Viktor, Nyugdijas, Marosvasarhely (2009-05-20 17:29:16)
19706. Szentpétery István, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-20 17:28:53)
19705. Szentes Kinga, Budapest (2009-05-20 17:28:52)
19704. dr. Szenes Attila Csaba, Jogász, Budapest (2009-05-20 17:28:46)
19703. Dr. Romics Imre, egyetemi tanár, klinikaigazgató, Budapest (2009-05-20 17:28:46)
19702. Török János , nyugdijas, Szeged (2009-05-20 17:28:39)
19701. Aday Judith, mernok, Ottawa, Kanada (2009-05-20 17:28:27)
19700. Tedás Jánosné, Operátor, Acsa (2009-05-20 17:28:23)
19699. Bode Janos, Ceo, Kecskemet Hungary (2009-05-20 17:28:16)
19698. Mehringer Rajmund, villamosmérnök, Biatorbágy (2009-05-20 17:28:07)
19697. Máthé Enikő, nyugdíjas tanár, Kolozsvár (2009-05-20 17:27:50)
19696. Kigyós Tibor, tanuló, Debrecen (2009-05-20 17:27:48)
19695. Lengyel József, EÜ dolgozó, Budapest (2009-05-20 17:27:28)
19694. Csizmadia Gergely, közgazdász, Orosháza (2009-05-20 17:27:26)
19693. Gyiurkán Judit, szoftverfejlesztő, Aszód (2009-05-20 17:27:24)
19692. Mathe Renata, Vienna (2009-05-20 17:27:24)
19691. Horváth Sándor, Vállalkozó, Zalaegerszeg (2009-05-20 17:27:20)
19690. Szalay Gergely József, hatósági ügyintéző, Budapest (2009-05-20 17:27:11)
19689. Németberta Péter, Újságíró, Budapest (2009-05-20 17:26:58)
19688. Pleyer Ferenc, közgazdász, Budapest (2009-05-20 17:26:58)
19687. Dr Fukker Enikő, gyógyszerész, Miskolc (2009-05-20 17:26:58)
19686. Grun Gheorghe, inginer, Deva (2009-05-20 17:26:57)
19685. Orbán József, Kóka (2009-05-20 17:26:56)
19684. Szabó Béla István, bölcsész, Budapest (2009-05-20 17:26:53)
19683. rácz kati, vendéglátós, budapest (2009-05-20 17:26:51)
19682. Halmi Krisztina SJC, Szerzetes, Budapest (2009-05-20 17:26:09)
19681. Janos Bode, Ceo, Kecskemet/Hungary (2009-05-20 17:26:04)
19680. Benedek Zsolt, Szervizvezető, Esztergom (2009-05-20 17:25:49)
19679. Szabóné Sándor Judit, háztartásbeli édesanya, Balmazújváros (2009-05-20 17:25:47)
19678. Biró Emese, vállalkozó, Arad (2009-05-20 17:25:44)
19677. Tóth Júlia, tanuló, Záhony (2009-05-20 17:25:32)
19676. Nagy Tamás József, Tanuló, Eger (2009-05-20 17:25:26)
19675. Dr MOLNÁR Emil, Univ. professor, Budapest (2009-05-20 17:25:21)
19674. Bozó József, vállalkozó, Újkígyós (2009-05-20 17:25:17)
19673. Gyuricza József, gépkezelő-lakatos, Keszthely (2009-05-20 17:25:01)
19672. Márton Tóth, Student, Mogyoród (2009-05-20 17:24:49)
19671. Grunner Gábor, szociális segítő, Horvátzsidány (2009-05-20 17:24:39)
19670. Szentesi Anikó, építész, Budapest (2009-05-20 17:24:39)
19669. Kautcner Zsolt, tanuló, Komárom (2009-05-20 17:24:39)
19668. BENCS LÁSZLÓ, NUGDÍJAS, TOKAJ (2009-05-20 17:24:32)
19667. Agneta Balla, Doctor, Ottawa, Canada (2009-05-20 17:24:31)
19666. Horváth Zoltánné, könyvtáros, Pécd (2009-05-20 17:24:07)
19665. Czimondor Katalin, tanuló (építész), Budapest (2009-05-20 17:24:06)
19664. Szedlacsek Gerendi Aniko, graphic designer, Manchester, CT. USA (2009-05-20 17:24:02)
19663. Busai András, tanuló, Gyomaendrőd (2009-05-20 17:23:57)
19662. Nagy Dávid, Raktáros, Budapest (2009-05-20 17:23:57)
19661. Ficsor László, Vezérigazgató, D-47441 Moers (2009-05-20 17:23:53)
19660. Barkász Gábor, mérnök, Szatmarnémeti Satu Mare (2009-05-20 17:23:51)
19659. Mészáros Zoltan, Tech.shiff leader, Mocsa (2009-05-20 17:23:32)
19658. Dr Szűcsné Kopasz Kinga, tanár, Szeged (2009-05-20 17:23:28)
19657. Egeto Andras, logisztika, Marosvasarhely (2009-05-20 17:23:12)
19656. Fazekas Andor, Field Key Account Manager, Magyarország Miskolc (2009-05-20 17:23:10)
19655. dr litkei György, ny egyetemi docens, debrecen (2009-05-20 17:23:01)
19654. Borbély László, kereskedő, Szeged (2009-05-20 17:22:59)
19653. Beres Ildiko, Egyetemi hallgato, Debrecen (2009-05-20 17:22:39)
19652. Uray Tamás, telepvezető, Veszprém (2009-05-20 17:22:38)
19651. Szalad Kinga, informatikus, Érd (2009-05-20 17:22:22)
19650. Szabó Orsolya, könyvtáros, Budapest (2009-05-20 17:22:02)
19649. Molnár Gábor, családgondozó, Szombathely (2009-05-20 17:21:58)
19648. Dóka Gábor, vállalkozó, Sopron (2009-05-20 17:21:36)
19647. Tóth Béla, osztályvezető, Gyula (2009-05-20 17:21:31)
19646. Einhorn Róbert, alkalmazott, Budapest (2009-05-20 17:21:15)
19645. Szakács Annamária, Elemző, Fehérvárcsurgó (2009-05-20 17:21:08)
19644. Kadlec Judit, diák, Budapest (2009-05-20 17:21:07)
19643. Bandur Zoltán, Diák, Budapest (2009-05-20 17:20:57)
19642. Éva Marek, filmtáros, Budapest (2009-05-20 17:20:55)
19641. Farkas Dávid, Szakács, Budapest (2009-05-20 17:20:36)
19640. jano agnes, nyugdijas, Temesvar (2009-05-20 17:20:29)
19639. Bogár István, Értékesítő, Budapest (2009-05-20 17:20:14)
19638. Keszey Zsolt, mérnök, Budapest (2009-05-20 17:20:08)
19637. Egyedi Csongor Tamás, szerkesztő, Káva (2009-05-20 17:20:07)
19636. Zsolnai Zoltán, szerelő, Dabas (2009-05-20 17:20:02)
19635. kovács jenő, egyéni vállalkozó, fertőszentmiklós (2009-05-20 17:19:58)
19634. Farkas Zsuzsanna, nyugdíjas, Debrecen (2009-05-20 17:19:43)
19633. Mogyorósiné M Erzsébet, nyugdíjas, Nyíregyháza (2009-05-20 17:19:34)
19632. Huszar Zsolt, Muszaki rajzolo, Gyergyoszentmiklos (2009-05-20 17:19:32)
19631. Bánffy Endre Zsolt, Diák, Budapest/Kolozsvár (2009-05-20 17:19:32)
19630. Kordics Márta, könyvtáros, Budapest (2009-05-20 17:19:31)
19629. Czigány Anna, student, London (2009-05-20 17:19:28)
19628. Hajdu Gabor, Ugyvezeto, mun. Sacele jud. Brasov (2009-05-20 17:19:23)
19627. Tófalvi Péter, egyéni vállalkozó, Budapest (2009-05-20 17:19:22)
19626. Nagy Miklósné, nyugdijjas, Budapest (2009-05-20 17:19:00)
19625. Dr Kanyó Ádám, orvos, Szeged (2009-05-20 17:18:14)
19624. Tordai György, tanuló, Debrecen (2009-05-20 17:18:13)
19623. Szabó Márta, tanár, Nagyenyed (2009-05-20 17:18:13)
19622. korondi enikő, adminisztrativ, budapest (2009-05-20 17:18:08)
19621. Nagy Bercel, tanácsadó, Budapest (2009-05-20 17:17:59)
19620. Julius S Kiss, kozepiskolai tanar, Calgary Canada (2009-05-20 17:17:39)
19619. Tolvaj Csaba, villamos mérnök, Székesfehérvár (2009-05-20 17:17:33)
19618. Ronkay Klára, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 17:17:23)
19617. Fortágh József, Villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 17:17:16)
19616. Kovacs Andrea, Tanulo, Budapest (2009-05-20 17:17:10)
19615. Vargáné Kovács Krisztina, gyed, Bajna (2009-05-20 17:17:08)
19614. Csiki Magdolna, ÜI előadó, Budapest (2009-05-20 17:17:08)
19613. Kiss László, víz és gázszerelő, Hajdúhadház (2009-05-20 17:16:25)
19612. Molnár László, Épületgépész, Pécs (2009-05-20 17:16:23)
19611. Dr. Sánta Márton Lóránt, orvos, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 17:16:13)
19610. Fazakas Gabor, Tanar, Nagy Karolj (2009-05-20 17:16:07)
19609. Kovács Norbert, mérnök, Budapest (2009-05-20 17:16:06)
19608. Somogyi Gábor, Technikus, Mosonmagyaróvár (2009-05-20 17:16:00)
19607. Bernad Kalman Hunor, Nürnberg (2009-05-20 17:15:58)
19606. Hajdu Péter, Egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 17:15:57)
19605. Mészáros Attila, Budapest (2009-05-20 17:15:57)
19604. Szentkatolnay Blanka, mérnök, Budapest (2009-05-20 17:15:51)
19603. Katona-Komor Alexandra, zománcműves, Hajdúhadház (2009-05-20 17:15:32)
19602. Pintér Tamás Sándor, Rendszergazda/Programozó, Abaújszántó (2009-05-20 17:15:13)
19601. Vargyas Tibor, Csoportvezetö, Mosonmagyaróvár (2009-05-20 17:15:11)
19600. Gerlang Jozsefne, nyugdijas/pensioner, Budapest (2009-05-20 17:15:09)
19599. Tóth Péter, tejipari dolgozó, Mátészalka (2009-05-20 17:15:06)
19598. Benedek András, mérnök, Budapest (2009-05-20 17:15:05)
19597. Lőrincz István, administrator, Székelyudvarhely (2009-05-20 17:15:02)
19596. Varga Róbert, tanuló, Budapest (2009-05-20 17:14:39)
19595. Katona István, gazda, Jászberény (2009-05-20 17:14:29)
19594. Lőrincz Zsuzsánna, igazgató-Artera Alapítvány, Székelyudvarhely (2009-05-20 17:14:18)
19593. Vasarhelyi Eniko Julia, studentin, Stutensee - D (2009-05-20 17:14:18)
19592. Szilágyi Sándorné, építéshatósági ügyintéző, Báránd (2009-05-20 17:14:04)
19591. Boza Kristóf, tanuló, Budapest (2009-05-20 17:13:58)
19590. Labovszky Zsuzsenka, Nyugdíjas, Tapolca (2009-05-20 17:13:49)
19589. Török Miklós, programozó, Budapest (2009-05-20 17:13:31)
19588. Bak Sándor, vállalkozó, Debrecen (2009-05-20 17:13:31)
19587. Molnár Tamás, Nőimitátor, Jánoshalma (2009-05-20 17:13:30)
19586. Szűcs Lívia, gazdasági előadó, Budapest (2009-05-20 17:13:11)
19585. Filep Judit, profesoara, Cluj-Napoca (2009-05-20 17:13:04)
19584. Juhász Emőke, diák, Budapest (2009-05-20 17:12:34)
19583. Csengey Balázs, diák, Keszthely (2009-05-20 17:12:23)
19582. Gaál István, agrármérnök, Székelyudvarhely (2009-05-20 17:12:14)
19581. Csehi Viktor, Kontroller, Mosonmagyaróvár (2009-05-20 17:12:12)
19580. Hegyi Attila, mérnök, Pápa (2009-05-20 17:11:58)
19579. dobre nora, analist politic, bucuresti (2009-05-20 17:11:54)
19578. Hideg József, bányamérnök, Pécs (2009-05-20 17:11:34)
19577. Csepán Zsuzsanna, inginer, Tg-Mures (2009-05-20 17:11:28)
19576. Simon Péter, Budapest (2009-05-20 17:11:15)
19575. Vasarhelyi Eniko Julia, studentin, Stutensee - D (2009-05-20 17:11:12)
19574. Pad Mariann, Ipari alpinista, Pornóapáti (2009-05-20 17:11:04)
19573. Szabó Jenő, agrárközgazdász, BUDAPEST (2009-05-20 17:11:01)
19572. Emőd Zoltán, művezető, 4300 Nyírbátor (2009-05-20 17:10:37)
19571. Dr Csíky László, Orvos, jellemszobrász, H-6600 Szentes (2009-05-20 17:10:29)
19570. Manninger Móni, tanuló, Piliscsaba (2009-05-20 17:10:26)
19569. Vasarhelyi Edit, foallasu anya, Stutensee - D (2009-05-20 17:10:22)
19568. Csabai Tünde, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-20 17:10:16)
19567. Lorántfy László, hallgató, Dabas (2009-05-20 17:10:11)
19566. Szabó Zsuzsanna, tanuló, Kóka (2009-05-20 17:10:05)
19565. Dr.Kemendy Gézáné, nyugdijas, Győr (2009-05-20 17:10:00)
19564. Pájer Kitti, Tanuló, Nyíregyháza (2009-05-20 17:09:44)
19563. Sarusi Mihály, író, Balatonalmádi (2009-05-20 17:09:41)
19562. Gulybán Gergely, pap, csengerújalu (2009-05-20 17:09:24)
19561. Gácsi Zoltán, diák, Debrecen (2009-05-20 17:09:23)
19560. Deák Imre, tanuló/student, Budapest (2009-05-20 17:09:17)
19559. Kovacs Hajnalka, tanuló, Budapest (2009-05-20 17:09:16)
19558. Demján György, Budapest (2009-05-20 17:08:34)
19557. Gácsi Dóra , diák, Debrecen (2009-05-20 17:08:34)
19556. Vasarhelyi Peter Csaba, legiforgalmi iranyito, Stutensee - D (2009-05-20 17:08:33)
19555. Király Renáta, könyvelő, Győr (2009-05-20 17:08:27)
19554. Adam Csilla, nyugdijas fizikatanar, Kolozsvar (2009-05-20 17:08:27)
19553. Pajor József, tanuló, Budapest (2009-05-20 17:08:21)
19552. Faltusz Péter, nyugdíjas, Győr (2009-05-20 17:08:15)
19551. Ősz Csaba, Művészeti ügykezelő, Budapest (2009-05-20 17:08:01)
19550. Kovács Zsolt, Villamosmérnök, Székelyudvarhely (2009-05-20 17:08:00)
19549. Vizvari Bela, egyetemi oktato, Famagusta (2009-05-20 17:07:59)
19548. Sebesi Zoltan, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 17:07:56)
19547. Maruzs Monika, tanár, Debrecen (2009-05-20 17:07:53)
19546. Gólya Tamas, tanár (teacher), Eger, Hungary (2009-05-20 17:07:52)
19545. Tóth Levente, Budapest (2009-05-20 17:07:36)
19544. Hadnagy Márta, mérnök tanár, Várpalota (Magyarország) (2009-05-20 17:07:36)
19543. Kászoni Ferenc, vállalkozó, Helsinki (2009-05-20 17:07:18)
19542. Sárközi Tamás, Grafikus, Sárvár (2009-05-20 17:07:04)
19541. Vigh Borbála, Budapest (2009-05-20 17:07:03)
19540. Gergo, Kertesz, Dublin (2009-05-20 17:06:55)
19539. Szabóné Szűcs Eleonóra, szakalkalmazott, Gyeden lévő kismama, Iklad (2009-05-20 17:06:36)
19538. Sárközi Tímea, Termékmenedzser, Sárvár (2009-05-20 17:06:26)
19537. Berde Eva, Egeszsegugyi asszisztensno, Bradesti (2009-05-20 17:06:18)
19536. Mátyás István, gépészmérnök, Nyíregyháza (2009-05-20 17:05:59)
19535. Revay Edit, szociologus, Budapest (2009-05-20 17:05:47)
19534. Zsámbokréty Dóra, iparművész, Budapest (2009-05-20 17:05:35)
19533. Barabás Csilla, Tanár, Csíkszereda (2009-05-20 17:05:29)
19532. Halmai Gábor Zoltán, diák, Sopron (2009-05-20 17:05:16)
19531. Mikes Noémi Julianna, egyetemi hallgató, Kardoskút (Magyarország) (2009-05-20 17:05:01)
19530. Bíró-Szabó Karolina, szerkesztő, Debrecen (2009-05-20 17:04:58)
19529. kiss melinda, tanugy, kolozsvar (2009-05-20 17:04:45)
19528. Rivnyák Zoltán, logisztikus, Fehérvárcsurgó Széchenyi út 76 (2009-05-20 17:04:30)
19527. rozsa imre, -, magyarország (2009-05-20 17:04:21)
19526. Keresztesi Tamás, jogász, Budapest (2009-05-20 17:04:20)
19525. Bajusz Mária, beszerző, Tiszaújváros (2009-05-20 17:04:10)
19524. dr Szabóné Molnár Ilona, agrármérnök, Budapest (2009-05-20 17:04:08)
19523. Melczer Lajos Béla, Nyugdíjas, Magyar Ország Dunaújváros. (2009-05-20 17:03:57)
19522. Bujtás Péter, művész, Budapest (2009-05-20 17:03:56)
19521. Valaczkay Gabriella, újságíró, Budapest (2009-05-20 17:03:55)
19520. Füst Antal Dr., bényamérnök, Budapest (2009-05-20 17:03:45)
19519. Cseh Krisztina, főiskolai hallgató, Balmazújváros (2009-05-20 17:03:20)
19518. Szabó János, kögazdász, Érsekvadkert (2009-05-20 17:03:14)
19517. Biró Boglárka, Budapest (2009-05-20 17:03:09)
19516. Torkos Attila, Munkas, Szilagynagyfalu (2009-05-20 17:02:58)
19515. Csoti Ferenc, Vallalkozo, New York (2009-05-20 17:02:57)
19514. Mandl-Szücs Ildikó, gimnáziumi tanár, Budapest (2009-05-20 17:02:54)
19513. Varga Attila, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 17:02:34)
19512. Toth Tivadar , Mérnök, Mosonmagyaróvár (2009-05-20 17:02:31)
19511. Polocz Beatrix, irodavezető, Budapest (2009-05-20 17:02:21)
19510. dr Ralisch Felgenhauer Erzsébet, geológus mérnök, Budapest (2009-05-20 17:02:02)
19509. Tóth I.Nándor, nyugdíjas/szállodás, Csömör (2009-05-20 17:01:56)
19508. Baricz Katalin, tanar, Dealu (2009-05-20 17:01:48)
19507. B.Kis Béla, biológus, Kolozsvár (2009-05-20 17:01:23)
19506. Horváth Lajos, Automatizálási technikus, Budapest (2009-05-20 17:00:54)
19505. Krajnik Ágoston, Zenész, Miskolc (2009-05-20 17:00:51)
19504. Szviták Zsolt, Rendszergazda, Budapest (2009-05-20 17:00:44)
19503. Mezei Péter, tanár, Budapest (2009-05-20 17:00:35)
19502. Tamás Csaba, IT Inginer, Budapest (2009-05-20 17:00:33)
19501. Krajcsovicsné Farkas Anita, könyvelő, Békéscsaba (2009-05-20 17:00:25)
19500. Gál Zoltán, Tata (2009-05-20 17:00:02)
19499. Vértes Mihály, Tanuló, Budapest (2009-05-20 16:59:56)
19498. Nagy Júlia, tanuló, Fertőd (2009-05-20 16:59:49)
19497. Segesvári Éva, ügyvezető, Veresegyház (2009-05-20 16:59:45)
19496. Turai Kristóf, egyetemista, Kecskemét (2009-05-20 16:59:37)
19495. moldván zsút, sokminden, Eger (2009-05-20 16:59:33)
19494. Wolf Péterné, MISKOLC (2009-05-20 16:59:32)
19493. Gaspar Andras, ugyintezo, Nagyvarad (2009-05-20 16:59:20)
19492. Fodor Szabolcs, elemző, Budapest (2009-05-20 16:59:16)
19491. Herczegh Sándor, Antisoviniszta, Túrkeve (2009-05-20 16:59:15)
19490. Suhai Pál, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 16:59:13)
19489. Csákány Hajnalka, egyetemi hallható, Gödöllő (2009-05-20 16:59:07)
19488. Lindmayer Enikő, Tanuló, Budapest (2009-05-20 16:59:05)
19487. dr. Borók László, tanár, Székesfehérvár (2009-05-20 16:58:58)
19486. Sebe Judit, pénzügy, Budapest (2009-05-20 16:58:43)
19485. Puskás Péter, rendszergazda, 2096 Üröm , Magyar Ország (2009-05-20 16:58:33)
19484. Szilagyi Agnes, titkarno, Nagyvarad (2009-05-20 16:58:07)
19483. Tóth Iván Nándor, nyugdíjas, Csömör/Magyarország (2009-05-20 16:58:07)
19482. Hérincs Erzsébet, értékesítési referens, Budapest (2009-05-20 16:57:48)
19481. Bordás Péter, Vállakozó, Szeged (2009-05-20 16:57:47)
19480. Fehér Tamás, Nyugdíjas, Magyarország. (2009-05-20 16:57:34)
19479. Kövesdy István, művészeti igazgató, Marosvásárhely (2009-05-20 16:57:33)
19478. dr.Angyal Andrea, Budapest (2009-05-20 16:57:30)
19477. Tóth Máté, tanuló, Szentendre (2009-05-20 16:57:28)
19476. Gérus Sándor, értékesítési vezető, gépész tervező, Budapest (2009-05-20 16:57:24)
19475. Bellér Gábor, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-20 16:57:24)
19474. Ferenczy Győző, tervezőmérnök, Diósd (2009-05-20 16:57:09)
19473. Kovács Judit, tanuló, Mende (2009-05-20 16:56:50)
19472. Bordi Annamária, jogi képviselő, Marosvásárhely (2009-05-20 16:56:31)
19471. Halmágyi József Attila, lelkész, Régen (2009-05-20 16:56:27)
19470. Lestyán József, okl. villamosmérnök, Passau (2009-05-20 16:56:12)
19469. Kéthelyi Eszter, művészettörténész, Budapest (2009-05-20 16:56:06)
19468. Szerbák László, mérnök, Budapest (2009-05-20 16:56:03)
19467. dr. Odorics Ferenc, egyetemi docens, Szeged (2009-05-20 16:55:59)
19466. Csete Ádám, Egyetemi hallgató, Pécs (2009-05-20 16:55:54)
19465. Sántáné Wéber Ágnes, nyugdíjas, Dunakeszi (2009-05-20 16:55:51)
19464. Laci, Egyetemista, Budapest (2009-05-20 16:55:49)
19463. Tóthné dr. Lauritz Mária, gyógyszerész, Budapest (2009-05-20 16:55:47)
19462. Palocsai Péter , postaforgalmi, Mende (2009-05-20 16:55:39)
19461. Rácz Attila, egyetemi tanársegéd, Szeged (2009-05-20 16:55:33)
19460. Hatala Éva, Magyaratnárnő, Szerbia, Újvidék (2009-05-20 16:55:32)
19459. Gergo Jankovics, Architect, Keszthely (2009-05-20 16:55:01)
19458. Orosz Zoltán, projektvezető, 3200 Gyöngyös, Magyarország (2009-05-20 16:54:50)
19457. Mikus Pál, nyugdíjas, Sülysáp (2009-05-20 16:54:50)
19456. Gorondi Csilla, NJ, USA (2009-05-20 16:54:45)
19455. Varju Emese, travel agent, Schaumburg (USA) (2009-05-20 16:54:45)
19454. Tóth Lajos Péter, tanár, Balatonfűzfő (2009-05-20 16:54:39)
19453. Simon Tímea, tanuló, Becsehely (2009-05-20 16:54:31)
19452. Csiki Mihaly Levente, egyetemista, Sövényfalva (2009-05-20 16:54:08)
19451. Palocsai Noémi, villamos járművezető , Mende (2009-05-20 16:54:03)
19450. Vekker András, tanuló, Siófok (2009-05-20 16:53:57)
19449. Varga Beáta, tanár, Noisy le Grand (2009-05-20 16:53:49)
19448. Csőke László, Gépész mérnök, Pécs (2009-05-20 16:53:27)
19447. Berta Ágnes, tanuló, Piliscsaba (2009-05-20 16:53:23)
19446. Kőrösi Andrea, muzeológus, Budapest (2009-05-20 16:53:13)
19445. Czibulya Péter, munkanélkuli, Ipolybalog (2009-05-20 16:53:10)
19444. Örményi András, Informatikus, Budapest (2009-05-20 16:53:08)
19443. Varju Laszlo, kozgazdasz, Budapest (2009-05-20 16:53:04)
19442. Budavári Balázs, Mérnök, Mosonmagyaróvár (2009-05-20 16:52:59)
19441. Tóth László, hallgató, Budapest (2009-05-20 16:52:54)
19440. Sallai Péter , tanuló, Budapest (2009-05-20 16:52:44)
19439. Czibulya Anna, rokkantnyugdíjas, Ipolybalog (2009-05-20 16:52:27)
19438. Torma Ferenc, termelés referens, Hódmezővásárhely (2009-05-20 16:52:26)
19437. Némethné Szabó Orsolya, Háziasszony, Budapest (2009-05-20 16:52:21)
19436. Rusz Ágnes, kutató, Budapest (2009-05-20 16:52:16)
19435. Balogh Judit, Külkereskedelmi szakértő, Valladolid (Spanyolország) (2009-05-20 16:51:59)
19434. Kobza Viktória, tanár, Debrecen (2009-05-20 16:51:49)
19433. Lőrincz Péter, Tanuló, Szigethalom (2009-05-20 16:51:32)
19432. kISGYORGY DENES, pensionar, Oradea (2009-05-20 16:51:30)
19431. Horváth László, Budapest (2009-05-20 16:51:18)
19430. Dr. Gondán Csaba, vezető jogtanácsos, Budapest (2009-05-20 16:51:18)
19429. dr. Körtvélyessy Zsolt, jogtanácsos/legal counsel, Budapest (2009-05-20 16:51:14)
19428. Peter Inokai, Public Servant, Ontario, Canada (2009-05-20 16:51:04)
19427. Eszter Gaspary, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-20 16:51:01)
19426. Hudson Judit, secretary, Budapest (2009-05-20 16:51:00)
19425. Skultéti László, tanuló, Dég (2009-05-20 16:50:58)
19424. Lőrentey Angéla, tanuló, Budapest (2009-05-20 16:50:40)
19423. Farkas Julianna, Tanuló, Alsónémedi (2009-05-20 16:50:33)
19422. Mihályi Szabolcs, Szentendre (2009-05-20 16:50:31)
19421. Kiss Magdolna Gabriella, könyvelő aszisztens, Budapest (2009-05-20 16:50:30)
19420. Monika Schneider, Freiburg (2009-05-20 16:50:26)
19419. Gál Gergely, Táncos, Székesfehérvár (2009-05-20 16:50:24)
19418. Kövesdy Kónya Enikő, tanárnő, Kolozsvár (2009-05-20 16:50:07)
19417. Gellén Vencel, mérnök, Gyula (2009-05-20 16:50:06)
19416. Dr. Varju Laszlo, orvos, hicago (2009-05-20 16:50:03)
19415. Orbán Piroska, Budapest (2009-05-20 16:49:53)
19414. Vincze Árpád, Szoftver fejlesztő, Budapest (2009-05-20 16:49:48)
19413. Kurecskó Dóra, tanuló, Budapest (2009-05-20 16:49:46)
19412. Korompay Gábor, mérnök - közgazdász, Budapest (2009-05-20 16:49:44)
19411. Márk Czibulya, Ucitel, Balog nad Iplom, SR (2009-05-20 16:49:44)
19410. Burus Tibor, tanár, Szentegyháza (2009-05-20 16:49:33)
19409. Ecsenyi Monika, alkalmazott, Budapest (2009-05-20 16:49:24)
19408. Tarics Csilla, jegyző, Szeged (2009-05-20 16:49:23)
19407. Horváth Zoltán, Vagyonőr, Budapest (2009-05-20 16:49:03)
19406. Dr.Csépányi Gábor, papnövendék, orvos, Esztergom (2009-05-20 16:48:52)
19405. Kövesdy Kónya István, rendező/regizor artistic, Kolozsvár (2009-05-20 16:48:51)
19404. Barcza Balázs, Tanuló, Várvölgy (2009-05-20 16:48:50)
19403. Greguss Ildikó, Piackutató, Budapest (2009-05-20 16:48:49)
19402. Simon Zsuzsanna, köztisztviselő, Székesfehérvár (2009-05-20 16:48:43)
19401. Rácz Mária, lelkés, Kolozsvár (2009-05-20 16:48:26)
19400. Sulyok Katalin, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 16:48:25)
19399. Asztalos Miklós, üzletkötő, Gyöngyössolymos (2009-05-20 16:48:25)
19398. Kovács Viktória , levéltári kezelő, Budapest (2009-05-20 16:48:23)
19397. Rimócziné Nagy Andrea, pénztáros, Debrecen (2009-05-20 16:48:16)
19396. Révész István, IT szakértő, Budapest (2009-05-20 16:48:11)
19395. Sipos-Vizaknai Geregly, Református lelkipásztor, Vizsoly (2009-05-20 16:48:05)
19394. Horváth Balázs, erdész, Hungary-Sopron (2009-05-20 16:48:05)
19393. Perényi József, vállalkozó, 7623 Pécs, Jókai M. 39. (2009-05-20 16:48:03)
19392. Hunyadyné Fabó Beáta, levéltáros, Budapest (2009-05-20 16:47:40)
19391. Tamás Tünde, tanár, Kiskapus-Szeben megye (2009-05-20 16:47:40)
19390. Mida Hajni, felszolgalo, Egyesult Kiralysag (2009-05-20 16:47:17)
19389. Dr. Buttinger Antal, gépészmérnök, Érd Magyarország (2009-05-20 16:46:59)
19388. Kiss Katalin, egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-20 16:46:54)
19387. Dr. Mezei Sándor , nyugdíjas, Debrecen (2009-05-20 16:46:46)
19386. Kovács László, Építésvezető, Kecskemét (2009-05-20 16:46:28)
19385. Sávai Péter, Rokkant nyugdíjas, Szeged (2009-05-20 16:46:16)
19384. Moravetz Tímea, tanuló, Budapest (2009-05-20 16:46:07)
19383. Turai Laura, PhD-hallgató, Kecskemét, Magyarország (2009-05-20 16:46:06)
19382. Vigh Dániel, Marketing Manager , Budapest (2009-05-20 16:46:03)
19381. Terdik Péter, Operator, Budapest (2009-05-20 16:45:57)
19380. Ormai Lóránt, nyugdíjas gépészmérnök, Budapest (2009-05-20 16:45:52)
19379. Abonyi Krisztina, Vállalkozó, Budapest (2009-05-20 16:45:20)
19378. Antalics János, építész, Győr (2009-05-20 16:44:59)
19377. Szász Tibor, nyugdíjas, Güssing (2009-05-20 16:44:55)
19376. Farkasné F. Zsuzsanna, gazdasági üi, Székesfehérvár (2009-05-20 16:44:55)
19375. Cseterkiné Sebes Tünde, beszerzési asszisztens, Budapest (2009-05-20 16:44:48)
19374. Gócza Gergő, Informatikus, Piliscsaba (2009-05-20 16:44:07)
19373. Güth Máté János, geográfus, Budapest (2009-05-20 16:43:59)
19372. Ferenczi Laura, jog hallgató, Budapest (2009-05-20 16:43:53)
19371. Baloghné Bárdos Katalin, Bérszámfejtő, Budapest (2009-05-20 16:43:36)
19370. Papp Gyula Attila, Újságíró, nyomdász, Pápa, Magyarország (2009-05-20 16:43:32)
19369. Kanfi-Horváth Erzsébet, adminisztrátor, Szentes (2009-05-20 16:43:20)
19368. Nyári Ilona, villamos mérnök, Budapest (2009-05-20 16:43:19)
19367. Nagy Szabolcs, Szeged (2009-05-20 16:43:11)
19366. Tarnai Imre, plébános, Nagyoroszi (2009-05-20 16:43:05)
19365. Fodor András, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-20 16:43:02)
19364. Tichy-Rács István, pedagógus, Budapest, Bródy S. u. 6. (2009-05-20 16:42:54)
19363. Farkasné Szabó Elvira, Cukrász, Szegvár (2009-05-20 16:42:41)
19362. Domokos Péter, közgazdász/economist, Budapest (2009-05-20 16:42:37)
19361. Nikolitsné dr.Felker Eleonóra, Fogorvos, Diósd (2009-05-20 16:42:31)
19360. Molnár László, Tekn. illusztrátor, Göteborg (2009-05-20 16:42:18)
19359. Gödör Stefan, Dipl.-Ing., München (2009-05-20 16:42:03)
19358. Gyurman László, mentőápoló, Tokodaltáró (2009-05-20 16:41:21)
19357. Dobai Anna, gazdasági vezető, Budapest (2009-05-20 16:40:38)
19356. Szabó Balázs, Informatikus mérnök / IT engineer, Budapest (2009-05-20 16:40:01)
19355. Fazakas Csaba, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-20 16:40:00)
19354. Olejnyikné Tasi Veronika, könyvelő, Budapest (2009-05-20 16:39:49)
19353. Daubner Rita, ugyvezeto, Nagybanya (2009-05-20 16:39:13)
19352. Gyulai Eszter, tanár, Győr (2009-05-20 16:39:12)
19351. Bíró Szilárd, Weimar (2009-05-20 16:39:10)
19350. Lendvai Richárd, tanuló, Budapest (2009-05-20 16:38:59)
19349. BIró Erika, Magyar nyelv és irodalom tanár, Mezőpetri (2009-05-20 16:38:33)
19348. Kismihály Erzsébet, kertész, Budapest (2009-05-20 16:38:29)
19347. Kovács Erika, Magyarország (2009-05-20 16:38:08)
19346. Varga Gáborné, könyvtáros, Budapest (2009-05-20 16:38:08)
19345. Metzger-Pető Dorottya, GYED, Szigetszentmiklós (2009-05-20 16:37:58)
19344. Nagy Ildikó, titkárnő, Budapest (2009-05-20 16:37:51)
19343. Balogh Ádám, Budapest (2009-05-20 16:37:42)
19342. Hortoványi Piroska, diák, Pécs (2009-05-20 16:37:41)
19341. Istvan Elekes, Trossingen - Deutschland (2009-05-20 16:37:37)
19340. Rékasi Lajos, IT, Debrecen (2009-05-20 16:37:17)
19339. Feke György, Egyetemista, Piliscsaba (2009-05-20 16:37:07)
19338. Gizella Szecsődi, nyugdíjas, Szeged (2009-05-20 16:36:56)
19337. Bozsó Julianna, nyugdíjas tanár, TAHITÓTFALU (2009-05-20 16:36:55)
19336. Horváth Jolán, ügyintéző, műszaki rajzoló, Szombathely, Kolozsvár (2009-05-20 16:36:54)
19335. Hajdokne Pelikan Szilvia, Stuttgart (2009-05-20 16:36:48)
19334. Jeszenkovits Tamás, pénzügyi ellenőr, Budapest (2009-05-20 16:36:46)
19333. Tóth Boglárka, tanuló, Budapest (2009-05-20 16:36:29)
19332. Gyarmati Gyuláné, Hatvan (2009-05-20 16:36:23)
19331. Sumonyi Zolátn, író, Budapest (2009-05-20 16:36:13)
19330. Botos Ádám, Üzletág-vezető, Budapest (2009-05-20 16:36:12)
19329. Varga Gábor, Grafikus, Budapest (2009-05-20 16:36:09)
19328. Korbuly Miklósné, adminisztrátor, Budapest (2009-05-20 16:36:08)
19327. Némediné Vass Györgyi, nyugdíjas, szaktanácsadó, Kiskunhalas (2009-05-20 16:35:53)
19326. Kun Jáger Zoltán, tanár, Tordaszentlászló (2009-05-20 16:35:51)
19325. Zsuzsanna Damjanschitz, Tanár, Ottawa, Kanada (2009-05-20 16:35:46)
19324. Törő Sándor, Vállalkozó, Debrecen (2009-05-20 16:35:27)
19323. Volckaert Maria, tanár, Croix (2009-05-20 16:35:23)
19322. Simon Boglárka, szociológus, Budapest (2009-05-20 16:35:16)
19321. Szabó Áron Dénes, tanuló, Budapest (2009-05-20 16:35:04)
19320. Lapohos Tibor, Mérnök, Ottawa, Kanada (2009-05-20 16:34:57)
19319. nagy mariann, tanulo, budapest (2009-05-20 16:34:53)
19318. Malkócs Tamás, szeged (2009-05-20 16:34:50)
19317. Blázsik Ildikó, Nagymama, Debrecen (2009-05-20 16:34:49)
19316. Csirmaz László, villamosmérnök, Debrecen (2009-05-20 16:34:46)
19315. Domokod Krisztina, tanar, Marosvasarhely (2009-05-20 16:34:40)
19314. Aniko Horvath, konyvkereskedo, Roma (2009-05-20 16:34:31)
19313. Bencsics Nikoletta, Key Account Assistant, Komárom/Magyarország (2009-05-20 16:34:29)
19312. Millián Anna, építőmérnök, Budapest (2009-05-20 16:34:29)
19311. Szabóné Czirják Erika, Könyvelő, Budapest (2009-05-20 16:34:26)
19310. Szabolcs István Gergely, hallgató, Szombathely (2009-05-20 16:34:17)
19309. Cseh Mária, Ügyv.igazgató, Budapest (2009-05-20 16:34:14)
19308. Törőné Jancsó Zita, Forditó, Kolozsvár (2009-05-20 16:34:01)
19307. Csupity Krisztián, hallgató, Rudabánya (2009-05-20 16:33:59)
19306. Kovács Magdolna, tanár, Budapest (2009-05-20 16:33:29)
19305. ifj. Lukács Gábor, FLP manager, Páty (2009-05-20 16:33:22)
19304. Halász Katalin, Tanár, Nagyszalonta (2009-05-20 16:33:11)
19303. Ratkai Imre, Sopron (2009-05-20 16:33:08)
19302. Szijártó Péter, Sümeg (2009-05-20 16:32:58)
19301. Bartáné Bede Nóra, vendéglátó, Budapest (2009-05-20 16:32:56)
19300. Gerencsér Gábor, manager, Shanghai (2009-05-20 16:32:49)
19299. Mario Plank, Economist, Ljubljana (2009-05-20 16:32:33)
19298. Orban Bela, Lelkesz, Bufford, GA, USA (2009-05-20 16:32:29)
19297. Móré Lóránt, Inginer, Baia Mare (2009-05-20 16:32:26)
19296. János Ferenc Hinora, specialist for agricultural, Budapest (2009-05-20 16:32:13)
19295. Vanek Gábor, hangmester, Ipolyság (2009-05-20 16:32:05)
19294. Dr Berényi János, kutató, Novi Sad/Szerbia (2009-05-20 16:31:52)
19293. Zoltan Szepesi, student, London (2009-05-20 16:31:35)
19292. Huszágné Bodnár Mária, háztartásbeli, MIskolc (2009-05-20 16:31:20)
19291. ANDRASI EMILIA, ÜGYVEZETŐ, DEBRECEN (2009-05-20 16:31:15)
19290. Odor Máté, tanuló, Budapest (2009-05-20 16:31:15)
19289. Sztruhár Ferenc, gkv, Kóspallag, Magyarország (2009-05-20 16:31:14)
19288. Erika Dobroszlav, Sales & Marketing, Toronto (2009-05-20 16:31:13)
19287. Dukay-Farkas Krisztina, titkárnő, Budapest (2009-05-20 16:30:50)
19286. Nagy-György Szilárd, Kolozsvar (2009-05-20 16:30:42)
19285. BAK SÁNDORNÉ, VÁLLALKOZÓ, DEBRECEN (2009-05-20 16:30:39)
19284. Incze Laura, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-20 16:30:24)
19283. Végh Tamás, lelkipásztor, Budapest (2009-05-20 16:30:14)
19282. Vékás István, tanár, Debrecen (2009-05-20 16:30:07)
19281. Pozsonyi Ádám, Író, újságíró, Budapest (2009-05-20 16:30:04)
19280. Menczel Ibolya, tervező, Veszprém (2009-05-20 16:29:54)
19279. Tomordi Eva, munkanélküli, Budapest (2009-05-20 16:29:51)
19278. Sztruhárné Grédely Irén, köztisztviselő, Kóspallag Magyarország (2009-05-20 16:29:43)
19277. Palczert Éva Emese, főiskolai hallgató, Eger (2009-05-20 16:29:31)
19276. Fedor Péter, pap, Szikszó (2009-05-20 16:29:29)
19275. Mazán László, Pécs (2009-05-20 16:29:26)
19274. Bérces Krisztina, ügyvédjelölt, Budapest (2009-05-20 16:29:25)
19273. Dr. Magyarics Zoltán, kutatóorvos, Bécs (2009-05-20 16:29:14)
19272. Stelli Tibor, köztisztviselő, Szolnok (2009-05-20 16:29:09)
19271. Scharek Péter, geológus, Kerepes (2009-05-20 16:28:38)
19270. Varga László, tanuló, Pécs (2009-05-20 16:28:29)
19269. Szabo Matild, elado, Kolozsvar (2009-05-20 16:28:25)
19268. Szadai Zsófia, asszisztens, Budapest (2009-05-20 16:28:23)
19267. Varga Zoltan, buszsofor, Dublin-Irorszag (2009-05-20 16:28:08)
19266. Szalma László, programozó, Szeged (2009-05-20 16:28:06)
19265. Veperdi Éva, nyudíjas közgazdász, Budapest (2009-05-20 16:28:05)
19264. Szabó Vivien, Tanuló, Budapest (2009-05-20 16:27:58)
19263. Kovari Szilard, Mernok, London (2009-05-20 16:27:57)
19262. Otto Marton, Computer Information Systems, Huron, OH, Egyesult Allamok (2009-05-20 16:27:53)
19261. Banto Istvan Norbert, diak, Nagyvarad (2009-05-20 16:27:44)
19260. Kozma Imre, A Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Budapest (2009-05-20 16:27:41)
19259. Pogány Erzsébet, Medic pensionar, Aiud (2009-05-20 16:27:25)
19258. Móga János, egyetemi docens, Budapest (2009-05-20 16:27:09)
19257. Tóbiás Sándor dr, állatorvos nyg., Gödöllő,M.o (2009-05-20 16:27:08)
19256. Molnár Diána, Főiskolás, Vizsoly (2009-05-20 16:26:59)
19255. Palotás Eszter, építészmérnök, Budapest (2009-05-20 16:26:52)
19254. Broncz Ildiko, titkarno, Nagyvarad (2009-05-20 16:26:50)
19253. Szarvas Bela, tanar, Szekelyudvarhely (2009-05-20 16:26:25)
19252. Tegzes lászlóné, tanár, leányfalu (2009-05-20 16:26:23)
19251. Balla Zsuzsanna, tanuló, Budapest (2009-05-20 16:26:08)
19250. G.Szabó Botondné, ügyintéző, Debrecen Magyarország (2009-05-20 16:26:07)
19249. Peter Flamisch, Hangtechnikus, London (2009-05-20 16:25:53)
19248. Banto Stefan Vasile, electrician, Oradea (2009-05-20 16:25:51)
19247. János Ferenc Hinora, specialist for agricultural, Budapest (2009-05-20 16:25:33)
19246. Trieb Anita, szervíz asszisztens, Nagymaros (2009-05-20 16:25:25)
19245. Kerekes Erika Terezia, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-20 16:25:21)
19244. Budai Attila, Matróz, Budapest (2009-05-20 16:24:53)
19243. Zele Erika, Budapest (2009-05-20 16:24:47)
19242. Timár Zoltán, bölcsész hallgató, Sárvár (2009-05-20 16:24:37)
19241. Vásárhelyi Bálint, Budapest (2009-05-20 16:24:36)
19240. Ladislaw Prosenszki, HR manager, Poland - Nowy Sacz (2009-05-20 16:24:29)
19239. Banto Katalin, optikus, Nagyvarad (2009-05-20 16:24:15)
19238. Margulescu melinda, Kolozsvar (2009-05-20 16:24:05)
19237. Parti Istvan Laszlo, Tehnician IT, Oradea (2009-05-20 16:23:52)
19236. Hegedus Mariann, Ottawa, Kanada (2009-05-20 16:23:50)
19235. Ozsvath Ilona, Profesor, Crasna (2009-05-20 16:23:31)
19234. Hóver Tibor, Karbntartó, Tápiószele (2009-05-20 16:23:30)
19233. Robert Prosenszki, secondary school teacher, Poland - Cracow (2009-05-20 16:23:18)
19232. Etlinger Péter, tanuló, Szeged (2009-05-20 16:23:04)
19231. Kiss Tamás, egyetemi hallgató, Orosháza (2009-05-20 16:22:46)
19230. Csete Boglárka, manager, Cluj-Napoca (2009-05-20 16:22:32)
19229. Oro, Budapest (2009-05-20 16:22:28)
19228. Geir Björklund, Student, Cluj-Napoca (2009-05-20 16:22:06)
19227. Brunecker Károly, rendszermérnök, Budapest (2009-05-20 16:22:00)
19226. Nyíry Ákos, Vállalkozó, Budapest (2009-05-20 16:21:57)
19225. Horváth Katalin, tanárnő, Targu-Mures (2009-05-20 16:21:28)
19224. Pálinkás Ildikó, újságíró, Gyöngyös (2009-05-20 16:21:27)
19223. Dankó Stella, fejlesztési vezető, Keszü (2009-05-20 16:21:18)
19222. bencze gábor, felszolgáló, fonyód (2009-05-20 16:21:06)
19221. Hartyániné Barta Judit, tanár, Kiskunfélegyháza (2009-05-20 16:20:55)
19220. Peter E. Dusek, process control specialist, Edmonton, Alberta, Canada (2009-05-20 16:20:55)
19219. Lukács Péter, operatőr, Gyöngyös (2009-05-20 16:20:38)
19218. Stefano Naccarella, Lecturer, Italy (2009-05-20 16:20:27)
19217. Hegyi Nárcisz, Budaörs (2009-05-20 16:20:23)
19216. Molnár Lajos, tanár, Szolnok (2009-05-20 16:20:06)
19215. Tóth Csaba, dolgozó, Dombóvár (2009-05-20 16:19:42)
19214. Körmendy Imréné, építész, Budapest (2009-05-20 16:19:26)
19213. Perger Endréné, nyugdíjas , Budapest (2009-05-20 16:19:13)
19212. dr. Kránitz Noémi, orvos, Győr (2009-05-20 16:19:06)
19211. Dr. Bukszár József, kutató, egyetemi docens, Richmond, Virginia, USA (2009-05-20 16:18:56)
19210. Bod Tamás, újságíró, Gyula (Magyarország) (2009-05-20 16:18:54)
19209. Csontos István Csaba, Katona, Bocskaikert (2009-05-20 16:18:45)
19208. Racz Melinda, technikus, Budapest (2009-05-20 16:18:35)
19207. Tátrai Richárd, mérnök / engineer, Budapest (2009-05-20 16:18:25)
19206. Dr.Vass Lászlóné, Nyugdíjas, Dombóvár (2009-05-20 16:18:16)
19205. Sandor Groszkopf, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 16:18:10)
19204. Oskó Gábor, kulturális menedzser, Budapest (2009-05-20 16:18:02)
19203. Mácsár Péter, Tanuló, Gödöllő (2009-05-20 16:17:58)
19202. Farkas Ervin, Elektronista, Atlanta/USA (2009-05-20 16:17:56)
19201. Varga László, Miskolc (2009-05-20 16:17:34)
19200. Szabó-Gulyás Karolina, okleveles építészmérnök, Hévíz (2009-05-20 16:17:26)
19199. Suzanne Field, Travel Consultant, Toronto (2009-05-20 16:17:23)
19198. Mihaly Zsuzsanna, profesor, Tg-Mures (2009-05-20 16:17:18)
19197. Gruber János, IT support, Zalaegerszeg (2009-05-20 16:16:59)
19196. Vass László, Néptáncoktató, Dombóvár (2009-05-20 16:16:53)
19195. Dr. Bíró Judit, Miskolc (2009-05-20 16:16:52)
19194. Gyollai Ferencné, nyugdíjas, Dabas (2009-05-20 16:16:46)
19193. Csizmaziáné Mali Katalin, orgonaművész, Tihany (2009-05-20 16:16:17)
19192. Hidasi Tibor, tanuló, Nagykőrös (2009-05-20 16:16:14)
19191. Ughy Elek, villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 16:16:12)
19190. Fabi Zsuzsa, könyvelő, Budapest (2009-05-20 16:16:08)
19189. Fehérvári Petra, PR, Washington, DC (2009-05-20 16:16:03)
19188. Molnár Balázs, építész, Kéthely (2009-05-20 16:16:00)
19187. Ludescher Ágota, mérnök, Kolozsvár (2009-05-20 16:15:56)
19186. Gyetvai Zsuzsanna, Női ruhakészítő, Dombóvár (2009-05-20 16:15:54)
19185. Béla Finta, project vezető, Budapest (2009-05-20 16:15:54)
19184. Gyöngyösi Márton, Közgazdász, Budapest (2009-05-20 16:15:29)
19183. Dinnyés Károlyné, nyugdíjas kertész, Budapest (2009-05-20 16:15:26)
19182. Ambrusné Kőhalmi Mária, vállalkozó, Baja (2009-05-20 16:15:02)
19181. Tavaszi István, építész, Keszthely (2009-05-20 16:14:59)
19180. Merényi Lászlóné, nyugdíjas, -székesfehérvár (2009-05-20 16:14:55)
19179. Ioja Leonard Emilian, student, Bacau, Frumoasa 607031 (2009-05-20 16:14:53)
19178. Márton Rozvita, tanár, Brassó (2009-05-20 16:14:43)
19177. Cserkuti Dániel, hallgató, Budapest (2009-05-20 16:14:40)
19176. Kathiné Kozma Ilona, Tanügyi referens, Budapest (2009-05-20 16:14:37)
19175. Orbán Endre, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 16:14:34)
19174. Matolay András, művészeti szerkesztő, Tápióság (2009-05-20 16:14:33)
19173. Hajdú Benedek, rokkant nyugdíjas, Kunszentmiklós (2009-05-20 16:14:31)
19172. Szatan Noémi Emőke, student, Debrecen (2009-05-20 16:14:30)
19171. Tóth Dávid, Tanuló, Pécs (2009-05-20 16:14:14)
19170. Ludescher Csaba, szoftverfejlesztő, Kolozsvár (2009-05-20 16:14:11)
19169. Fórizs József, director, Székesfehérvár (2009-05-20 16:14:07)
19168. Ruha Éva Anna, fordító, Veszprém - HU (2009-05-20 16:13:56)
19167. Ifj.Geszten Gábor, Tanuló, Besenyőd (2009-05-20 16:13:53)
19166. Bakos János, nyugdijas, H-Salgótarján (2009-05-20 16:13:21)
19165. Szocs Ildico Eva, profesor, Cluj-Napoca (2009-05-20 16:13:19)
19164. Kiss György, elektromérnök, h-2040Budaörs Kardvirág 7. (2009-05-20 16:13:06)
19163. Ildiko Ozsvath, irodavezeto, New York (2009-05-20 16:13:05)
19162. Posta Katinka, tanuló, Bőcs (2009-05-20 16:12:58)
19161. Bodor László Istvánné, könyvelő, Ráckeve (2009-05-20 16:12:54)
19160. RNDr. Bukovszky János, iskola igazgató, Svaty Peter, Slovakia (2009-05-20 16:12:52)
19159. Fábián Zoltán, Mérnö Informatikus, Budapest (2009-05-20 16:12:40)
19158. Tarján Ernő, igazgató, Budaörs (2009-05-20 16:12:38)
19157. Gyertyánági István, vállalkozó, Letenye (2009-05-20 16:12:16)
19156. Mihaly Timea, Egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-20 16:12:08)
19155. Fischer Lajos, Mérnök, Maglód (2009-05-20 16:11:58)
19154. Molnár Tibor, geológus, Szárliget (2009-05-20 16:11:52)
19153. Forgács Simon, Tanuló, Budapest (2009-05-20 16:11:47)
19152. dr Kovács Judit, orvos, Debrecen (2009-05-20 16:11:35)
19151. Tamasy Eva, Evangelikus lelkesz, Cleveland, OH (2009-05-20 16:10:49)
19150. Czicza, Dániel, egyetemi oktató, Szeged (2009-05-20 16:10:30)
19149. Edith Bohoni, inginer, Vlahita (2009-05-20 16:10:23)
19148. Tóth Tímea, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 16:10:19)
19147. Könyves Zoltánné, tanár, Szeged (2009-05-20 16:10:07)
19146. Kiss Zsolt, szociálpedagógus, Magyarország (2009-05-20 16:09:55)
19145. Tóth Bernadett, munkanélküli, Tápióság (2009-05-20 16:09:44)
19144. Kocsis Dénes, tanuló, Debrecen (2009-05-20 16:09:21)
19143. Rácz Tamás, építészmérnök, cserszegtomaj (2009-05-20 16:09:13)
19142. Domokos Apolka, tanuló, Debrecen (2009-05-20 16:09:03)
19141. Együd András, Igazgató, Budapest (2009-05-20 16:08:38)
19140. Gyulay Ilona, háztartásbeli, Budapest (2009-05-20 16:08:19)
19139. Áldozó István, levéltáros, Győr (2009-05-20 16:08:01)
19138. Reitinger Ildikó, könyvtáros, Budapest (2009-05-20 16:07:52)
19137. Berecz János, gimnáziumi tanár, Hódmezővásárhely / Magyarország (2009-05-20 16:07:51)
19136. Kiss Anikó, Tanuló, Algyő (2009-05-20 16:07:35)
19135. Tompa Zsigmond, vállalkozó, Magyrország - Ózd (2009-05-20 16:07:20)
19134. Bolgár Csilla, tanuló, Pilis (2009-05-20 16:07:00)
19133. Koncz Réka, tanuló, Budapest (2009-05-20 16:06:18)
19132. Miksa, Orsolya, tudományos munkatárs, Kassel (2009-05-20 16:06:11)
19131. Bognár Zsuzsanna, nyugdíjas, Pápa (2009-05-20 16:05:47)
19130. Csizmazia Bulcsú, perjeli titkár, Tihany (2009-05-20 16:05:33)
19129. Sofalvi Laszlo, egyetemista, Szekelykal (2009-05-20 16:05:23)
19128. Szieberth Ádám, fordító, Budapest (2009-05-20 16:05:08)
19127. Kelemen Tibor, nyugdíjas, Abony (2009-05-20 16:05:02)
19126. Homola Dávid, student, Budapest (2009-05-20 16:04:41)
19125. Varga András, tanár, Mátészalka (2009-05-20 16:04:30)
19124. Szánthó Zoltán, jogász, Budapest (2009-05-20 16:04:27)
19123. zsofia herbert, egyetemi docens, München (2009-05-20 16:04:17)
19122. Tatar Rozalia, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-20 16:04:05)
19121. Péter Előd, tanuló, Georgheni (2009-05-20 16:04:04)
19120. Kovács Katalin, Karcag (2009-05-20 16:03:40)
19119. Zimonné Virt Ágnes, építészmérnök, Budaörs (2009-05-20 16:03:27)
19118. Hoffmann András, egyetemi tanársegéd, Keszthely (2009-05-20 16:03:25)
19117. Morvai Enikő, ügyintéző, Budapest (2009-05-20 16:03:24)
19116. Csontos András, rendszergazda, Budapest (2009-05-20 16:03:21)
19115. Luczas Laszlo Ervin, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-20 16:03:16)
19114. Bolla Zsuzsanna, újságíró, Budapest (2009-05-20 16:03:02)
19113. Czégényi Krisztina Julianna, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-20 16:02:37)
19112. Pozderka Erzsébet, népifoltvarró, Budapest (2009-05-20 16:02:28)
19111. Szivek Péter, Műszerész, Kesztölc (2009-05-20 16:02:11)
19110. Savanya Vince, nyugdíjas, Szeged (2009-05-20 16:02:04)
19109. Gal, Tunde, titkarno (2009-05-20 16:01:40)
19108. Potyo Maria, profresoara, Brasov (2009-05-20 16:01:32)
19107. Greskó Zsuzsanna, tanító, népművelő, Székesfehérvár (2009-05-20 16:01:28)
19106. Kerényi Mariann, zongora művész, korrepetítor, Szeged (2009-05-20 16:01:11)
19105. Bródi Erzsébet, egyetemi hallgató/student, Budapest (2009-05-20 16:01:10)
19104. Dézsi Lajos, tanár, Székesfehérvár (2009-05-20 16:00:52)
19103. László Rezső, r.k. pap, Csíkszereda (2009-05-20 16:00:38)
19102. Molnár Eszter, tanuló, Balassagyarmat (2009-05-20 16:00:24)
19101. Acsai Noémi, Kismama GYED-en, Biatorbágy (2009-05-20 16:00:24)
19100. Barna-Lázár Zoltán, közgazdász, Budapest (2009-05-20 16:00:15)
19099. Németh Csaba, minőségirányítási szakértő, Szeged (2009-05-20 16:00:03)
19098. Veres Mónika, ügyviteli alkalmazott, Budapest (2009-05-20 15:59:48)
19097. Lengyel Krisztián, Fizikus, fizika tanár, Budapest (2009-05-20 15:59:46)
19096. Koczor Tamás, evangélikus lelkész, Budapest-Ferencváros (2009-05-20 15:59:37)
19095. SZABO EVA, manager, Kolozsvar (2009-05-20 15:59:25)
19094. Kardos Zoltán, Gömörhorka (2009-05-20 15:59:15)
19093. Kiss Dóra, tanuló, Vásárosnamény (2009-05-20 15:59:13)
19092. Kreskai Tamás, mentőápoló, Szigetvár (2009-05-20 15:59:12)
19091. Járfás-Fehér Zénó, magánvállalkozó, Sincraiu de Mures (2009-05-20 15:59:12)
19090. Szentgyörgyváry Szilveszter, Tanuló, Budapest (2009-05-20 15:59:12)
19089. Pap-Tuka Boglárka, Budakeszi (2009-05-20 15:59:03)
19088. Csiki Levente, elektrotechnikus, Malmö, Svédország (2009-05-20 15:59:02)
19087. Zsólyomi Jánosné, nyugdíjas, Jászfényszaru (2009-05-20 15:58:59)
19086. Fekete Gergő, egyetemista, Verseg (2009-05-20 15:58:46)
19085. Király Lászlóné, gyógyszerész, Budapest (2009-05-20 15:58:38)
19084. Járfás-Fehér Eszter, Titkárnő, Sincraiu de Mures (2009-05-20 15:58:27)
19083. Sipos Péter, Informatikus, Budapest (2009-05-20 15:57:43)
19082. Banyi Renata, tanarno, Slovakia (2009-05-20 15:57:39)
19081. Géczi Dezsőné, Középiskolai tanár, Budapest (2009-05-20 15:57:28)
19080. Kiss István, Nyugdíjjas, Litke (2009-05-20 15:57:22)
19079. Szabó Éva, tanuló, Nyíregyháza (2009-05-20 15:57:18)
19078. Szabó Máté Lajos, tanuló, Székesfehérvár (2009-05-20 15:57:08)
19077. Makay Márta, nyugdijas, Pécel (2009-05-20 15:56:59)
19076. Lotaller Viktor, műszaki referens, Budapest (2009-05-20 15:56:58)
19075. Szabó Emese, jogász, Budapest (2009-05-20 15:56:56)
19074. Szekér Tímea, Pedagógus, Kecskemét (2009-05-20 15:56:53)
19073. bakos balázs, diák, szolnok (2009-05-20 15:56:53)
19072. Szabó Mónika, tanár, Budapest (2009-05-20 15:56:37)
19071. dr. Bekes Dalma Lídia, jogász, Budapest (2009-05-20 15:56:20)
19070. Kőszegi János, tanár, Budapest (2009-05-20 15:56:10)
19069. Szász Éva, pék, Jászalsószentgyörgy (2009-05-20 15:56:06)
19068. Szilvágyi Gergely, mérnök, Budapest (2009-05-20 15:55:57)
19067. Orbánné Farkas Katalin, könyvelő, Szany (2009-05-20 15:55:40)
19066. Rácz György, fejlesztő, Budapest (2009-05-20 15:55:29)
19065. Halász Ágnes, ügyintéző, Budapest (2009-05-20 15:55:28)
19064. Simon László, informatikus, Budapest (2009-05-20 15:55:21)
19063. Radovics Noémi, adminisztrátor, Budapest (2009-05-20 15:55:20)
19062. Salamon Tamás, egyetemista tanuló, Szeged (2009-05-20 15:54:58)
19061. Gabos Zoltan Tibor, asztalos, Kolozsvar (2009-05-20 15:54:57)
19060. Haltenberger Péter, Kohász, Budapest (2009-05-20 15:54:55)
19059. Székely Árpádné, folyamatfejlesztő, Szentendre (2009-05-20 15:54:50)
19058. Zana Gáborné Krizsán Éva , operátor, Jászladány (2009-05-20 15:54:41)
19057. Virág Zsófia, ügyintéző, Baja (2009-05-20 15:54:30)
19056. Peter Attila, Ugyfelszolgalat, Gray (2009-05-20 15:53:43)
19055. Bartos Cecília Abigél, építész, Budakalász (2009-05-20 15:53:33)
19054. Venczel Endre, koordinátor, Budapest (2009-05-20 15:53:07)
19053. Pásztor Veronika, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 15:52:54)
19052. Varga Márta, hallgató, Budapest (2009-05-20 15:52:51)
19051. Sós Jánosné , könyvelő, Nyíregyháza (2009-05-20 15:52:50)
19050. Meggyesi László, minőségellenőr, Soltvadkert (2009-05-20 15:52:48)
19049. Perge Bianka, tanuló, Karcag (2009-05-20 15:52:37)
19048. Mihályi Gábor, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 15:52:25)
19047. Skapér-Hompó Marietta, SAP Tanácsadó, Budapest (2009-05-20 15:52:16)
19046. Lukács Zsófia, Egyetemista, Kesztölc (2009-05-20 15:52:14)
19045. Kristó Dániel, Tanuló, Szegvár (2009-05-20 15:52:14)
19044. Gábor András Roland, mérnök, Budapest (2009-05-20 15:51:59)
19043. Józsa Márta, okl.ép.mérnök, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 15:51:47)
19042. Ács Sándor, Director, Tg Mures (2009-05-20 15:51:17)
19041. Ábrahám Márton, egyetemista, Budapest (2009-05-20 15:50:39)
19040. Szabo Tamas, pharmacist, Komarno, Slovakia (2009-05-20 15:50:08)
19039. Nyergesné Kürthy Judit, közgazdász, Budapest (2009-05-20 15:50:02)
19038. Heiner Ferencné, vállalkozó, Mándok (2009-05-20 15:49:57)
19037. dr.Vönöczky Katalin, orvos, Budapest (2009-05-20 15:49:39)
19036. Kiri Edit, PhD hallgató, Debrecen (2009-05-20 15:49:35)
19035. Héjj Csaba, nyugalmazott főlevéltáros, Budapest (2009-05-20 15:49:25)
19034. Nemes József László, közgazdász, Budapest (2009-05-20 15:49:24)
19033. Csutoros Albert, Product Manager, Vác (2009-05-20 15:49:14)
19032. Nyerges Ferenc, igazgató, Sopron (2009-05-20 15:49:14)
19031. Nagy Zsuzsanna, lótenyésztő, Budapest (2009-05-20 15:49:11)
19030. Dr. Joó Csaba, fogorvos, Szeged (2009-05-20 15:49:03)
19029. Czégényi Katalin, munkanélküli , Zsibó (2009-05-20 15:49:03)
19028. Bertalan Csaba, tanuló, Tapolca (2009-05-20 15:48:59)
19027. Sós Anita, Nyíregyháza (2009-05-20 15:48:35)
19026. Szabo Zsolt, Kontroller, Nyiregyhaza (2009-05-20 15:48:23)
19025. Csipke Andrásné, tanár, Budapest (2009-05-20 15:48:19)
19024. Tasiné Balogh Tímea, jogász, Budapest (2009-05-20 15:48:17)
19023. Vajtay Istvan, Ugyved, Newark, New Jersey USA (2009-05-20 15:48:09)
19022. Szabó Zsolt, álláskereső, Debrecen (2009-05-20 15:48:06)
19021. Opris Gabriella, administrator, Brasov (2009-05-20 15:48:02)
19020. Lőrincz Zsolt, szerviz vezető, Budapest (2009-05-20 15:47:57)
19019. Józsa Vilmos, m.vállalk., Sft.Gheorghe (2009-05-20 15:47:33)
19018. Székely Árpád, ny. főiskolai főtitkár, Szentendre (2009-05-20 15:47:22)
19017. Patcas Ildiko, pens., Oradea (2009-05-20 15:47:07)
19016. Soós Zsuzsanna, előadó, magyarország, budapest (2009-05-20 15:46:27)
19015. Kiss Levente, tanuló, Miskolc (2009-05-20 15:46:23)
19014. Rita Rácsai, student, Debrecen (2009-05-20 15:46:14)
19013. Ardeleanu Terézia, felügyelő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 15:46:09)
19012. Csakanyos Attila, Contractor, West Palm Beach Fl. U.S.A. (2009-05-20 15:45:46)
19011. Iván Gábor, Főiskolai hallgató, Nyíregyháza (2009-05-20 15:45:43)
19010. Lendvai Ildikó, ügyintéző, Budapest (2009-05-20 15:45:39)
19009. Koday Attila Dávid, tanuló, Budapest (2009-05-20 15:45:23)
19008. Juhász Márton, tanuló, Komárom (2009-05-20 15:45:18)
19007. Borgulya Gyöngyi, térképész, Budapest (2009-05-20 15:45:17)
19006. Bánfalviné Bálint Tünde, Közgazdász, Budapest (2009-05-20 15:45:13)
19005. Szatmáry Botond, kutató (neurobiológia), San Diego, CA, USA (2009-05-20 15:45:09)
19004. Kordáné Nagy julianna, háztartásbeli, Furta (2009-05-20 15:45:08)
19003. Dr. Papp Károly, gyógyszerész, Budapest (2009-05-20 15:45:04)
19002. Debre Eva, Business Analyst, London (2009-05-20 15:44:38)
19001. Dr. Simonidesz Vilmos, vegyészmérnök, Budapest (2009-05-20 15:44:32)
19000. JANCSÓ ILDIKÓ, nyugdijas, budapest (2009-05-20 15:43:48)
18999. Szabó Ágnes, tanár, Budapest (2009-05-20 15:43:39)
18998. Zeffer László, építész, Nagyárad (2009-05-20 15:43:32)
18997. Imre Tamás, egyetemista, Budapest (2009-05-20 15:43:31)
18996. Hámori Zsolt, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 15:43:15)
18995. Krista György, tanuló, Debrecen (2009-05-20 15:42:56)
18994. Takács Máté, politológus hallgató, Magyarország - Szerencs (2009-05-20 15:42:39)
18993. Svastits Géza, pénzügyi vezető, Budapest (2009-05-20 15:42:30)
18992. Gyurkó János, gépészmérnök, Újkígyós (2009-05-20 15:42:28)
18991. Pataki Tamás, munkanélküli, Putnok (2009-05-20 15:42:24)
18990. Kéri Zsolt, építészmérnök, Lajosmizse (2009-05-20 15:41:51)
18989. Szűcs Andrea, egyetemista, Debrecen (2009-05-20 15:41:29)
18988. Papp Julianna, piackutató, Budapest (2009-05-20 15:41:29)
18987. Gömbicz Gergely, Tanuló, Miskolc (2009-05-20 15:41:27)
18986. Pataki Tamás, munkanélküli, Putnok (2009-05-20 15:41:22)
18985. Jámbor János, ügyvezető titkár, Dunakeszi (2009-05-20 15:41:21)
18984. Brodacs Karmelh, Angol Tanarno, Felsobanya, Maramoros (2009-05-20 15:41:20)
18983. Turi Ágnes, titkárnő, Budapest (2009-05-20 15:41:17)
18982. Christoph Mezei, Tanuló, Szárliget (2009-05-20 15:41:16)
18981. Erdélyi Zoltán, lelkész, Nagyszénás (2009-05-20 15:41:12)
18980. Kovács Tibor, Informatikus, Melbourne (2009-05-20 15:41:10)
18979. Szalai Károly, filmes, Budapest (2009-05-20 15:40:52)
18978. Béres Noémi, tanuló, Fót (2009-05-20 15:40:52)
18977. Bágyi Anikó, könyvvizsgáló, Dunakeszi (2009-05-20 15:40:22)
18976. Hajdu Erzsébet, varrónő, Kolozsvár (2009-05-20 15:40:13)
18975. Cserfalvi Zoltán, könyvelő, Szolnok (2009-05-20 15:40:12)
18974. Hajnal János, kántor-karnagy, Sajószöged (2009-05-20 15:40:09)
18973. Ligeti Mária, nyugdíjas mikrobiológiai asszisztens, Budapest (2009-05-20 15:40:05)
18972. veres zsuzsanna, nyugdijas, budapest (2009-05-20 15:40:02)
18971. Siska Ágota, Műszakielőadó, Budapest (2009-05-20 15:39:53)
18970. Fenyvesi Krisztina, külkereskedelmi ügyintéző, Budapest (2009-05-20 15:39:35)
18969. Dr. Páter Györgyné, orvos, Budapest (2009-05-20 15:39:27)
18968. Bartha Zsuzsanna, Ügyvéd, Marosvásárhely (2009-05-20 15:39:21)
18967. Beck Adrienn, hallgató, Budapest (2009-05-20 15:39:18)
18966. Vass Zsuzsanna, Diák, Budakalász (2009-05-20 15:39:11)
18965. Finta Erika, kozmetikus, isaszeg , magyarország (2009-05-20 15:38:50)
18964. Szabó Gábor, eladó, Budapest (2009-05-20 15:38:50)
18963. Balint Zsolt, IT Consultant, Jimbolia (2009-05-20 15:38:44)
18962. Vida Ferenc, mérnök, Budapest (2009-05-20 15:38:37)
18961. Adorján Dávid, diák, student, Kolozsvár, Cluj-Napoca, Klausenburg (2009-05-20 15:38:32)
18960. Bagarus Magdolna, építészmérnök, Arad (2009-05-20 15:38:22)
18959. Domán Gábor, Állatorvos, Szeged (2009-05-20 15:37:44)
18958. Zsikai József, felszolgáló, Budapest (2009-05-20 15:37:39)
18957. Nagy Rajmund, informatikus, Budapest (2009-05-20 15:37:32)
18956. Győző Andrea, tanító, Búcs- Szlovákia (2009-05-20 15:37:24)
18955. Szilágyi Eszter, kornyezetmernok, Budapest (2009-05-20 15:37:17)
18954. Csényi Melinda, Budapest (2009-05-20 15:37:05)
18953. Lakatos Eva, studenta, tg-mures (2009-05-20 15:36:59)
18952. Horváth Terézia, laboratóriumi asszisztens, Tihany (2009-05-20 15:36:44)
18951. Lorenz Ildikó, Aranymüves, München (2009-05-20 15:36:35)
18950. Kocziha Tünde, munkanélküli, Békéscsaba (2009-05-20 15:36:34)
18949. Liska László, nyugdijas, Budapest (2009-05-20 15:36:25)
18948. Vas Ádám, gondnok, Kolozsvár (2009-05-20 15:36:24)
18947. Jakab Eva, uzletvezeto, Szekelyudvarhely (2009-05-20 15:36:21)
18946. Görgényi Adél, Családanya, Budapest (2009-05-20 15:36:19)
18945. Rózsa Andrásné, Asszisztens, Tiszakécske (2009-05-20 15:35:45)
18944. Krajcsovics László, Állatorvos, Szeged (2009-05-20 15:35:38)
18943. Dr Vehovszky Ágnes, biológus, Tihany (2009-05-20 15:35:38)
18942. Havas László, geológus, Budapest (2009-05-20 15:35:32)
18941. Rózsa Boglárka, kismama, Szigethalom (2009-05-20 15:35:24)
18940. Pregitzer Fruzsina, színésznő, Nyíregyháza, Magyarország (2009-05-20 15:35:00)
18939. Rózsa András, nyugdíjas, Tiszakécske (2009-05-20 15:34:57)
18938. Csifó-Nagy Klára, bölcsész, nyelvtanár, Zalaegerszeg (2009-05-20 15:34:39)
18937. Fazekas Arpad, egyetemi hallgato, Debrecen (2009-05-20 15:34:38)
18936. Miklósi Tibor, építész, Budapest (2009-05-20 15:34:23)
18935. Safranka Zsolt, eladó, Budapest (2009-05-20 15:34:12)
18934. dr Galbács József, ügyvéd, Budapest (2009-05-20 15:34:08)
18933. Szemkeő Júlia, tanuló, Budapest (2009-05-20 15:33:32)
18932. Mészáros Adrienn, Kassel 34127 (2009-05-20 15:33:32)
18931. Pocsveiler Adél, csapos, Budapest (2009-05-20 15:33:04)
18930. Ravasz Ilona, Ügyintéző, Budapest (2009-05-20 15:33:02)
18929. Tunkel Tamás Ferenc, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 15:32:51)
18928. Fabula Szabolcs, tanuló, Békéscsaba (2009-05-20 15:32:46)
18927. Szűcs Edit, nyugdíjas, Berhida (2009-05-20 15:32:45)
18926. Craciun Delinke, student, Matei jud.Bistrita-Nasaud (2009-05-20 15:32:45)
18925. Németh Mihály, előadó, Sopron (2009-05-20 15:32:40)
18924. Metzger Béláné, nyugdíjas, Érd (2009-05-20 15:32:35)
18923. Mező Zsuzsanna, főiskolai hallgató, Magyarország, Tatabánya (2009-05-20 15:32:35)
18922. Háberfelner Anita, ügyintéző titkár, Bakonyszombathely (2009-05-20 15:32:33)
18921. Csifó-Nagy Sándor, villamosmérnök - Inst. Politechnic Cluj, Zalaegerszeg (2009-05-20 15:32:23)
18920. Fejes Anita, Budapest (2009-05-20 15:32:11)
18919. Kovács István Péter, Informatikus, Budapest (2009-05-20 15:32:06)
18918. Lang Jánosné, nyugdíjas mérnök, Győr, Magyarország (2009-05-20 15:32:06)
18917. Haraszti Viktor dr., levéltáros, Budapest (2009-05-20 15:31:57)
18916. Parrag Gyula, vállalkozó, Dombóvár (2009-05-20 15:31:35)
18915. Kersity Gábor, közgazdász, Zalaegerszeg (2009-05-20 15:31:35)
18914. Székely Kamilla, tanár, Pécs (2009-05-20 15:31:34)
18913. Váczi Vincent, újságíró-szerkesztő, Budapest (2009-05-20 15:31:28)
18912. Bánki András, okl. közgazdász, Pécs (2009-05-20 15:31:24)
18911. Mikuska Gyula, közgazdász, Budapest (2009-05-20 15:31:10)
18910. Parragné Simon Veronika, vállalkozó, Dombóvár (2009-05-20 15:31:01)
18909. Szegedi Gyongyi, Ny.d.mernok-tanar, Marghita (2009-05-20 15:30:30)
18908. Oláh Gergely Máté, creative coordinator , Bp. (2009-05-20 15:30:20)
18907. dr Kelemen Erika, ügyvéd, Budapest (2009-05-20 15:30:09)
18906. iglai kornél, technikus, érd (2009-05-20 15:29:35)
18905. Sütő András, Tanuló, Kötegyán (2009-05-20 15:29:35)
18904. Gabos Melinda Iris, titkarno, Kolozsvar (2009-05-20 15:29:28)
18903. Komlóssy György, geológus, Budapest (2009-05-20 15:29:24)
18902. Máté István, Nyugdijas, Dombóvár (2009-05-20 15:29:19)
18901. Hajdu Katalin, Ingatlanügynök, Böblingen (2009-05-20 15:28:43)
18900. Oroszhegyi Eniko, profesor, Targu-Mures (2009-05-20 15:28:38)
18899. Bodor Piroska, lelkész, Torrdatúr (2009-05-20 15:28:16)
18898. Bugyi Bernadett, vállalkozó, Hatvan (2009-05-20 15:28:11)
18897. Fekete Loránd, Gyógyszerész, Melbourne Ausztrália (2009-05-20 15:27:47)
18896. dr Takács István, jogász, Budapest (2009-05-20 15:27:38)
18895. Avarka Reseterics, háztartásbeli, Budapest (2009-05-20 15:27:34)
18894. Hornyik László, Gazdasági mérnök, Mezőcsát (2009-05-20 15:27:32)
18893. Csizmadia Miklós, szellemi szabadfoglalkozású, Budapest, Magyarország (2009-05-20 15:27:30)
18892. Hegedűs Attila, lelkész, Sopron (2009-05-20 15:27:06)
18891. Béke István, tecnikus, Polgár (2009-05-20 15:26:46)
18890. Papp Kriszta, egyetemista, Oradea (2009-05-20 15:26:26)
18889. Dr. Ritoók Pál, nyugdíjas okl. mérnök, Budapest (2009-05-20 15:25:57)
18888. Kőrösi-Báti Edit, ökológus, Rózsaszentmárton (2009-05-20 15:25:45)
18887. Prof. Dr. László Trunkó, Dipl.-Geologe, D-76327 Pfinztal, Deutschland (2009-05-20 15:25:35)
18886. Németh Dávid, Tanuló, Budakalász (2009-05-20 15:25:30)
18885. Prof.Dr.Laszlo Csano, Professor , Montréal, Canada (2009-05-20 15:25:12)
18884. Kovács Géza, Gépészmérnök, Debrecen (2009-05-20 15:25:06)
18883. Balazsi Peter, Budapest (2009-05-20 15:24:57)
18882. Gebri Bernadett, zenész, Zebegény (2009-05-20 15:24:54)
18881. Morvai Éva Piroska, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 15:24:13)
18880. Berta Ferenc, építész mérnök, Budapest (2009-05-20 15:24:09)
18879. Mező Péter, okleves gépészmérnök, Pilisszántó (2009-05-20 15:23:58)
18878. Sudár Balázs, újságíró, Budapest (2009-05-20 15:23:21)
18877. Kiss Gergő, programozó, Budapest (2009-05-20 15:23:05)
18876. Oze Monika, kereskedo, Pecs (2009-05-20 15:23:00)
18875. Morvai Gyula, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 15:22:55)
18874. Nagy Csaba, kereskedô, Nancy-France (2009-05-20 15:22:42)
18873. Lázár Enikő, Értékesítő, Budapest (2009-05-20 15:21:51)
18872. Jámbor Andor, Vállalkozó, Budapest (2009-05-20 15:21:45)
18871. dr, Lovászy Csabáné, nyud. jogász, Budapest (2009-05-20 15:21:41)
18870. Decsei Andrea Eniko, konyvelo, Beszterce (2009-05-20 15:21:36)
18869. szabo eva, Ovono, Kolozsvar (2009-05-20 15:21:22)
18868. Boros Melinda, Szociális munkás (Asistentă socială), Nagyvárad, Oradea (2009-05-20 15:21:10)
18867. Nagy András, boltvezető, Szolnok (2009-05-20 15:21:06)
18866. Zalavári Veronika, tanuló, Zalaegerszeg (2009-05-20 15:21:06)
18865. Les Timea, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-20 15:20:59)
18864. Czédula Jenő, Vezető Tanácsadó, Göd (2009-05-20 15:20:54)
18863. Lami Erzsébet, állatorvos, Budapest (2009-05-20 15:20:39)
18862. Tóth Bence, student, Budapest (2009-05-20 15:20:24)
18861. Biró K. Babér, Alkalmazott, Pusztaszabolcs (2009-05-20 15:20:13)
18860. Fuksz János, villamosmérnök, Szekszárd (2009-05-20 15:20:03)
18859. Tarján Dénes, informatikus mérnök, Pomáz (2009-05-20 15:20:00)
18858. Horváth Klementina, műszaki asszisztens, Zalaegerszeg (2009-05-20 15:19:46)
18857. Sárdi Gábor, statikus, Kaposvár (2009-05-20 15:19:45)
18856. Marton J.Ferenc, human gardener trainer, Budapest (2009-05-20 15:19:45)
18855. Tatár József, informatikus, Gödöllő (2009-05-20 15:19:17)
18854. Kozma Péter, diák, Gyergyószentmiklós (2009-05-20 15:19:14)
18853. Sallai Péter, grafikus, Budapest (2009-05-20 15:19:13)
18852. Medgyessy Péter, Budapest (2009-05-20 15:19:11)
18851. Dr. Józsa Zsuzsanna, egyetemi docens, Budapest (2009-05-20 15:19:08)
18850. Angyal Petra, Ügyintéző, Nyíregyháza (2009-05-20 15:18:58)
18849. Fekete Katalin, tanuló, Sopron (2009-05-20 15:18:57)
18848. Szoverfi Laszlo, instalator, Targu Mures (2009-05-20 15:18:28)
18847. Dávid József, üzemmérnök, Szabadbattyán (2009-05-20 15:18:24)
18846. Lőrincz Zsolt, Vezető szakértő, Szeged (2009-05-20 15:18:15)
18845. Dr. Pataki Olga, nyugdíjas orvos, Szeged (2009-05-20 15:18:13)
18844. Kiss Eszter, oktatásszervező, Nyíregyháza (2009-05-20 15:17:47)
18843. Szommer István,János, ny.okl.mérnök, Sopron (2009-05-20 15:17:45)
18842. Ligeti Máté, hallgató, Budapest (2009-05-20 15:17:28)
18841. Veronika Somogyi, accomodation assistant, Galway, Ireland (2009-05-20 15:17:24)
18840. Bándi Gyöngyi Tünde, tanár, Kolozsvár (2009-05-20 15:17:16)
18839. Kauzli Józsefné, önkormányzati képviselő, 8900 Zalaegerszeg, Szüret u. 13. (2009-05-20 15:17:13)
18838. Kanka Andor István, okl. mg. gépész mernök, Gyula (2009-05-20 15:17:02)
18837. Varga Zoltan, Mernok/Inginer, Nagyszalonta/Salonta (2009-05-20 15:16:54)
18836. Pálocska Anna, Ügyvezetői Asszisztens, Debrecen (2009-05-20 15:16:43)
18835. veres tibor, programozo, cluj-napoca (2009-05-20 15:16:34)
18834. Borg Ágnes , fordító, Lund (2009-05-20 15:16:34)
18833. Bakonyi Krisztián, hallgató, Nagykőrös (2009-05-20 15:16:31)
18832. Berta Márton, student, Bp. (2009-05-20 15:16:30)
18831. Barodi Tibor, Budapest (2009-05-20 15:16:23)
18830. Brenner József, ügyvezető, tervező mérnök, Budapest (2009-05-20 15:16:20)
18829. Cseke Péter, nyugdijas, Budapest (2009-05-20 15:16:16)
18828. Schreiner Viktória, környezetvédelmi szakértő, Budapest (2009-05-20 15:16:12)
18827. Borbáth Aron, inginer, Cluj (2009-05-20 15:16:03)
18826. Dobos Julianna, laborans, Toronto (2009-05-20 15:15:50)
18825. ceglédi károly, gazdálkodo, Orosháza (2009-05-20 15:15:35)
18824. Kaján Károly Ferencz, Nyugdijas, Kézdivásárhely (2009-05-20 15:15:33)
18823. Borbáth Tamás, Elev, Brasov (2009-05-20 15:15:18)
18822. Fábián Gabriella, tördelő, illusztrátor, Marosvásárhely (2009-05-20 15:14:59)
18821. Tóth Lórand, tervező grafikus, Budapest (2009-05-20 15:14:32)
18820. Pethes Judit, agrármérnök, Budaörs (2009-05-20 15:14:14)
18819. szasz margareta, expert contabil, cluj napoca (2009-05-20 15:14:07)
18818. Földi Laura, gyógypedagógus, Budapest (2009-05-20 15:13:45)
18817. Komori Tünde, tanuló, Bduapest (2009-05-20 15:13:38)
18816. Zsebő Miklósné /Balázs Valéria/, ügyintéző, Budapest (2009-05-20 15:13:30)
18815. Kelemen Erzsebet, tanito, Marosvasarhely (2009-05-20 15:13:25)
18814. Gács Zoltán, tanuló, Budapest (2009-05-20 15:13:24)
18813. Gergely Cziva, Martonvasar (2009-05-20 15:13:12)
18812. Dénes Zsuzsa, tanuló, Szeged (2009-05-20 15:13:04)
18811. Seres Eszter, térképész, Budapest (2009-05-20 15:12:58)
18810. Stermeczki András, Evangélkus lelkész, Dunaújváros (2009-05-20 15:12:55)
18809. Simon István, állami alkalmazott, Budapest (2009-05-20 15:12:40)
18808. Fabula Andrea, tanuló, Budapest (2009-05-20 15:12:36)
18807. Nagyszokolyai Márton, PR-munkatárs, Győr (2009-05-20 15:12:34)
18806. Fuchs János, könyvtáros, Szekszárd (2009-05-20 15:12:28)
18805. Gyüre Anikó, Diák, Fényeslitke (2009-05-20 15:12:11)
18804. Danesch József, Budapest (2009-05-20 15:12:01)
18803. Soós Pál Péter, Deviza üzletkötő, Pomáz (2009-05-20 15:12:01)
18802. Zöldi István, Térképész, Bonn (2009-05-20 15:12:00)
18801. Farkas Lőrinc Imre, Könyvkiadó, 2144. Kerepes, Magyarország (2009-05-20 15:11:48)
18800. Blank Attila, vállakozó, Isaszeg (2009-05-20 15:11:44)
18799. Balázs Nikoletta, Salgótarján (2009-05-20 15:11:35)
18798. Zalányi Zsolt, Pénzügyi Tanácsadó, Vecsés (2009-05-20 15:11:34)
18797. Bréd Szilvia, pedagógus, Nagymácséd - Szlovákia (2009-05-20 15:11:25)
18796. László Attila, értékesítő, Zalaegerszeg (2009-05-20 15:11:22)
18795. Daróczi Anna Csilla, Tanuló, Fót (2009-05-20 15:11:15)
18794. Fekete László, építész, Budapest (2009-05-20 15:11:14)
18793. Böszörményi Andrea, ügyvezető, Solymár (2009-05-20 15:10:59)
18792. Hálik Edvárd, tanár, Arad (2009-05-20 15:10:43)
18791. dr. Meggyes Gyula, mérnök - közg., Budapest (2009-05-20 15:10:39)
18790. Hódsági-Molnár János, tanár, Pannonhalma (2009-05-20 15:10:36)
18789. Aranyics Orsolya, jogtanácsos, Nagyvárad (2009-05-20 15:10:19)
18788. Szentesi Balázs, ortopédiai műszerész, Budapest (2009-05-20 15:10:14)
18787. Alapfy Laura, Diák, München (2009-05-20 15:10:12)
18786. Felker József (stromjoe), Légtechnika és klímaber. szerelő, Bátonyterenye - Magyarország (2009-05-20 15:10:09)
18785. Farkas Pál, köztisztviselő, Dabas (2009-05-20 15:09:59)
18784. Répássy Gábor, szakfordító/tolmács, Tök (2009-05-20 15:09:40)
18783. Pappné Gali Judit, vállalkozó, Püspökladány (2009-05-20 15:09:34)
18782. Sárdi Nóra, tervező mérnök, Budapest (2009-05-20 15:08:49)
18781. kiss csaba, mérnök, budapest (2009-05-20 15:08:46)
18780. Benkő Lenke, Titkár, Csíkszereda (2009-05-20 15:08:44)
18779. Szegő Zoltánné, nyugdíjas, Salgótarján (2009-05-20 15:08:40)
18778. Kiss Zsófia, tanuló, Debrecen (2009-05-20 15:08:27)
18777. Háló Krisztián, Ügyintéző, Pécs (2009-05-20 15:08:23)
18776. dr. Timár István, jogász, Szeged (2009-05-20 15:08:06)
18775. Czuppon Zoltánné, nyugdíjas, Veszprém 8200 (2009-05-20 15:07:59)
18774. Vásárhelyi Tamás, mérnök-közgazdász, Budapest (2009-05-20 15:07:43)
18773. Ferenczi Gyorgy, Futar, Marosvasarhely (2009-05-20 15:07:40)
18772. Dr.Halász Zoltán, állatorvos, Tornalja (2009-05-20 15:07:09)
18771. Némethné Jakab Ilona, tanár, Zalalövő (2009-05-20 15:07:04)
18770. Dr Pelsőczi Györgyi, könyvtáros, Szeged (2009-05-20 15:07:03)
18769. Dorner István, Gépkezelő, Budapest (2009-05-20 15:07:02)
18768. Mangu Róbert, Szellemi szabadfoglalkozású, Debrecen, Magyarország (2009-05-20 15:06:43)
18767. Bogdán Réka, előkészítő mérnök, Szatmárnémeti (2009-05-20 15:06:35)
18766. Dorogi Károly, Budapest (2009-05-20 15:06:24)
18765. Fonai Anna, Budapest (2009-05-20 15:06:20)
18764. Dr. George Handlery, Professor and Columnist, CH-7304 Maienfeld, Switzerland (2009-05-20 15:06:17)
18763. Molnár Előd, IT supevisor, Székesfehérvár (2009-05-20 15:06:11)
18762. Szabó Enikő Judit, tanuló, Nagykőrös (2009-05-20 15:06:05)
18761. Laszlo Hajdu-Nemeth, Banker, 5 9th Street, Somerset, NJ 08873 (2009-05-20 15:05:57)
18760. Goldenthal Andrea, Nagyvárad (2009-05-20 15:05:51)
18759. Kacsirek Ottó, Operátor, Budapest (2009-05-20 15:05:47)
18758. Légrádi Mihály, Biztonságtechnikai mérnök, Budapest (2009-05-20 15:05:23)
18757. Kádár Edit, mérnök, Budapest (2009-05-20 15:04:50)
18756. Vajda Irén, tanár, Szatmár (2009-05-20 15:04:50)
18755. Istvánffy Katalin, tanár, torda (2009-05-20 15:04:49)
18754. Nemes Norbert, ügyvezető, Győr (2009-05-20 15:04:45)
18753. Selymes Péter, dísznövénykertész, Zsámbék (2009-05-20 15:04:40)
18752. Kovács Petra, Kontroller, Budapest (2009-05-20 15:04:35)
18751. Andrea Choinski, Global Consultant, Detroit, MI (2009-05-20 15:04:10)
18750. Széll Mária Amália, Nyugdíjas, Marosvásarhely/Tg.-Mures (2009-05-20 15:04:02)
18749. Varga Tímea - Katalin, diák, Marosvásárhely (2009-05-20 15:04:00)
18748. GERLE János, architekt, Budapest (2009-05-20 15:03:58)
18747. Rády Ilona, beszerző, Budapest (2009-05-20 15:03:48)
18746. Bauer Balázs, Tanuló, Szombathely (2009-05-20 15:03:48)
18745. Prof.Dr.Laszlo Csano, philosophy and moraltheology , Montreal, Canada (2009-05-20 15:03:45)
18744. Judith Molnar, Assistant, Orlando, FL. USA (2009-05-20 15:03:43)
18743. Vigh Noémi, egyetemi hallgató, Szeged (2009-05-20 15:03:37)
18742. Balog Dezso, Vallakozo, Sepsiszentgyorgy (2009-05-20 15:03:28)
18741. Fonai Melinda, Érd (2009-05-20 15:03:18)
18740. Ujhelyi István, Vállalkozó, Debrecen (2009-05-20 15:03:06)
18739. Mocioi Kinga, fordító, Cluj-Napoca (2009-05-20 15:02:38)
18738. Tamas Etelka, interpret, Targu Mures (2009-05-20 15:02:29)
18737. Sziky Viola, tanuló, Nyíregyháza (2009-05-20 15:02:08)
18736. Czintos Krisztina, masszőr, Budapest (2009-05-20 15:02:06)
18735. Kallós-Kovács Barbara, rendőr, Makó (2009-05-20 15:01:58)
18734. Pap Enikő, Institutor, Marosvásárhely (2009-05-20 15:01:38)
18733. dusescu edit, pensionara, oradea (2009-05-20 15:01:22)
18732. Dr Kerekes István, egyetemi docens, Miskolc (2009-05-20 15:01:18)
18731. Szegő Gábor János, Műszerész, Nagytarcsa (2009-05-20 15:00:44)
18730. Dr Lengyel Anna, orvos, Pécs (2009-05-20 15:00:43)
18729. Kondorosy Fruzsina, diák, Keszthely (2009-05-20 15:00:09)
18728. Almási Rozália, ügyviteli alkalmazott, Kiskunfélegyháza (2009-05-20 15:00:02)
18727. Szalai Annamária, közalkalmazott, Nagyvárad (2009-05-20 15:00:01)
18726. Csaki-Ruszkai Laura, Kerteszmernok, Nagyvarad (2009-05-20 14:59:31)
18725. csibráki balázs, főiskolai hallgató, budapest (2009-05-20 14:59:28)
18724. Tóth Zoltán, tanuló, Sopron (2009-05-20 14:59:28)
18723. Soós Andrásné, zenetanár, Budapest (2009-05-20 14:59:05)
18722. Szilárd Magyarvári, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 14:59:05)
18721. Balogh Éva, alkalmazott, Nagyvárad (2009-05-20 14:58:53)
18720. Incze Béla István, tanuló, Budapest (2009-05-20 14:58:44)
18719. Pristyák Anita, tanuló, Nagycserkesz (2009-05-20 14:58:41)
18718. Vincze Dániel, editor, Budapest (2009-05-20 14:58:29)
18717. Szatrán Sándorné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 14:58:28)
18716. Orosz János, Ingatlan értékbecslő, Budapest (2009-05-20 14:58:26)
18715. Varga Sándor, tanuló, Vörösmart (2009-05-20 14:58:17)
18714. Imre Andrea, Konyvtaros, Barot (2009-05-20 14:58:10)
18713. Tamásy Tamás, lelkész, Budapest (2009-05-20 14:57:57)
18712. Szatrán Éva, közgazdász, Budapest (2009-05-20 14:57:55)
18711. Kondorosyné Varga Erika, egyetemi oktató, Keszthely (2009-05-20 14:57:50)
18710. Főzy István Dr., geológus, Budapest (2009-05-20 14:57:46)
18709. Csibráki Lajos, alkalmazott, Budapest (2009-05-20 14:57:44)
18708. Hulvey Dóra, tanuló, Miskolc (2009-05-20 14:57:34)
18707. Fruzsina Then, közgazdász, anya, Würzburg (2009-05-20 14:57:30)
18706. Ács Zoltán, gyógyszerész, Pilisborosjenő (2009-05-20 14:56:57)
18705. Emőke Roszmusz, biológus, Helsinki (2009-05-20 14:56:55)
18704. Papp Mátée Endre, tanuló, Magyarország, Budapest (2009-05-20 14:56:55)
18703. Kahn János, nyugdijas, Budaors (2009-05-20 14:56:26)
18702. Király Miklós, könyvtáros, Budapest (2009-05-20 14:56:24)
18701. Starmuller Eva, Zongoratanar, Kolozsvar (2009-05-20 14:56:08)
18700. Ottó Szekera, Tanuló, Budapest (2009-05-20 14:55:17)
18699. Kondás Judit, rendszergazda, Budapest (2009-05-20 14:55:03)
18698. Vájer Erika, Szigetújfalu (2009-05-20 14:54:55)
18697. Pats Péter, üzletkötő, Felcsút (2009-05-20 14:54:48)
18696. Tömösi Helén, tanuló, Újkígyós (2009-05-20 14:54:31)
18695. GÁBRIS Gyula, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-20 14:54:26)
18694. Molnár András, tanuló, Budapest (2009-05-20 14:54:14)
18693. Lindner Gyula, egyetemi hallgató, Veresegyház (2009-05-20 14:54:02)
18692. Veczán László, építőmérnök hallgató, Budapest (2009-05-20 14:53:58)
18691. Szigeti Réka, dramaturg, Ócsa (2009-05-20 14:53:58)
18690. Udvar Sándor, Mérnök, Zalaegerszeg (2009-05-20 14:53:44)
18689. Kiszely Katalin, mérnök, Magyarország, Budapest (2009-05-20 14:53:43)
18688. Nagy László, economist, Budapest (2009-05-20 14:53:42)
18687. Máthé Éva, újságíró, Marosvásárhely (2009-05-20 14:53:33)
18686. Szabó Bernadett, Tanuló, Szeged (2009-05-20 14:53:30)
18685. Deak Csilla-Ilona, konyvelo, Bihardioszeg (2009-05-20 14:53:26)
18684. Szendrei József, közgazdász, Budapest (2009-05-20 14:53:24)
18683. Benedek Helga, sef, Zalau (2009-05-20 14:53:11)
18682. Prof.Dr.Laszlo Csano, Professor, Montréal, Canada (2009-05-20 14:53:11)
18681. Sántha Tibor, tanár, Gelence (2009-05-20 14:52:52)
18680. Ficzere Jenőné, könyvtáros, Budapest (2009-05-20 14:52:11)
18679. Bóka Béláné, MÁV dolgozó, Nyíregyháza /Magyarország/ (2009-05-20 14:52:09)
18678. Zoltán Szabó, közgazdász / economist, Marosvásárhely / Tg. Mures (2009-05-20 14:52:08)
18677. Kozma Anna, pedagogus, Nagyvarad (2009-05-20 14:51:57)
18676. Jancsó Gábor, vegyész, Budapest (2009-05-20 14:51:50)
18675. Gáspár Péter, pomáz (2009-05-20 14:51:44)
18674. Ruzsa Balint, Programozo, Kolozsvar (2009-05-20 14:51:44)
18673. Demeter József, Informatikus, Székesfehérvár (2009-05-20 14:51:11)
18672. Pesti Beáta, recepciós, Sopron (2009-05-20 14:50:54)
18671. Csulik Lászlóné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 14:50:47)
18670. Juhász Lajos, Gépkocsivezető, Debrecen (2009-05-20 14:50:44)
18669. Blau Gabriella, htb., Rácalmás (2009-05-20 14:50:31)
18668. Küss András, Tanuló, Miskolc (2009-05-20 14:50:19)
18667. Pásztor Zsolt, mozdonyvezető, Sopron (2009-05-20 14:50:14)
18666. Dányi-Nagy Márió, student, Budapest (2009-05-20 14:50:04)
18665. Csiszár Gábor, IT specialista, Alsónemesapáti (2009-05-20 14:50:00)
18664. Kurucz László, Nyugdíjas, 7400 Kaposvár (2009-05-20 14:49:55)
18663. Oláh-Gál Róbert, tanár, Csíkszereda (2009-05-20 14:49:51)
18662. Meszaros Melinda, gazdasagi eloado/secretar eonomic, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-20 14:49:51)
18661. Molnár Eszter, Veszprém (2009-05-20 14:49:41)
18660. Galambos István , referens , Budapest (2009-05-20 14:49:14)
18659. Lados Krisztina, elektrokozmetikus, Nagymaros (2009-05-20 14:49:13)
18658. Nemes-Nagy Zoltán, sajtófotós, Budapest (2009-05-20 14:49:07)
18657. Szaszkóné Makó Sarolta, Budapest (2009-05-20 14:49:05)
18656. Fábián Márton, diák, Budapest (2009-05-20 14:49:04)
18655. Nemes Lajos, Reprezentant Vanzari, Cluj-Napoca (2009-05-20 14:48:43)
18654. Víg Gergő, egyetemi hallgató, Gödöllő (2009-05-20 14:48:41)
18653. Panescu Tudor, Arhitect, Cluj-Napoca (2009-05-20 14:48:24)
18652. Tasnádi Katalin, tanár, Iklad, Ady Ende u. 8. (2009-05-20 14:48:19)
18651. Marádi Ferenc, Vállalkozó, Budapest (2009-05-20 14:48:10)
18650. Németh Nóra, szervező, Budapest (2009-05-20 14:48:09)
18649. Laczó Zoltán Vince, zeneszerző, zenei szerkesztő, Budapest (2009-05-20 14:47:44)
18648. Mester Laszlo, iT Sales Man, Reghin (2009-05-20 14:47:39)
18647. Bácskai Éva, könyvtáros, Pilisszentiván (2009-05-20 14:47:36)
18646. hagyánek József, nyugdíjas, Dombóvár (2009-05-20 14:47:35)
18645. Csongradi Jeno, Geologus, Budapest (2009-05-20 14:47:18)
18644. csibráki eszter, alkalmazott , budapest (2009-05-20 14:47:10)
18643. Tamas Csapo, Education Manager, Budapest (2009-05-20 14:47:01)
18642. Amanda Davidson, Director, London, UK (2009-05-20 14:46:59)
18641. Baksa Erika, idős gondozó, Zalaegerszeg (2009-05-20 14:46:51)
18640. Karácsoni Mária, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-20 14:46:47)
18639. Szőllősiné Fecske Éva, adminisztrátor, magyarország, Debrecen (2009-05-20 14:46:46)
18638. dr. Nagymarosy, András, professor univ., Budapest (2009-05-20 14:46:44)
18637. Ambrus László, főiskolai hallgató, Eger (2009-05-20 14:46:41)
18636. Horváthné Cirfusz Márta, kereskedő, Veszprém (2009-05-20 14:46:27)
18635. Molnárné Záhonyi Margit , Óvónő, Budapest (2009-05-20 14:46:23)
18634. Molnár Julianna, Titkár, Felsőpakony (2009-05-20 14:45:51)
18633. Endersné Csőke Ilona, ötvös mester nyugdíjas, Baja (2009-05-20 14:45:46)
18632. Molnár Balázs, villamosmérnök, Kismaros (2009-05-20 14:45:38)
18631. Balla Emil, mérnök, Budapest (2009-05-20 14:45:16)
18630. Gróf Lajos, újságíró, Miskolc (2009-05-20 14:45:09)
18629. Selymes Anita, főállású anya, Magyarország Zsámbék (2009-05-20 14:45:05)
18628. Nagy Lajos, promóciós vezető, Budapest (2009-05-20 14:45:01)
18627. Janosi Gyorgy, mernok-inginer, Marosvasarhely-Tg-Mures (2009-05-20 14:44:42)
18626. Farkas Brigitta Eva, Studenta, Targu Mures (2009-05-20 14:44:33)
18625. Zeffer Tamás, Tanuló, Nagyvárad (Oradea) (2009-05-20 14:44:31)
18624. Gondán Gertrúd, iparművész, Budapest (2009-05-20 14:44:28)
18623. Szegletes János, hallgató, Budapest (2009-05-20 14:44:25)
18622. Szodorai Noémi, Asszisztens, Budapest (2009-05-20 14:44:01)
18621. Virágos Erzsébet, ügyvivő szakértő, Debrecen (2009-05-20 14:44:00)
18620. Szabó Kálmán, Raktáros, Budapest, Magyarország (2009-05-20 14:44:00)
18619. Ferenczi Krisztián, mérnök, Nyíregyháza (2009-05-20 14:43:59)
18618. Eeg-Olofsson Gertrud, testnevö tanár, Lund, Svédország (2009-05-20 14:43:34)
18617. Nagy Katalin, mosónő, Kolozsvár (2009-05-20 14:43:30)
18616. Szilas Ildikó, pincérnö, München, Németország (2009-05-20 14:43:17)
18615. Muraközy Tamásné, Pilisszentkereszt (2009-05-20 14:42:53)
18614. dr. Molnár Éva, nyugdíjas, Cegléd (2009-05-20 14:42:49)
18613. Vasi Miklósné, nyugdíjas, Szigethalom (2009-05-20 14:42:49)
18612. Thurzó Annamária, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-20 14:42:23)
18611. Németh Éva, egyetemi hallgató, Romhány (2009-05-20 14:42:21)
18610. Dr. Ordasi Péter, karnagy, Szeged (2009-05-20 14:42:03)
18609. Eső Veronika, tanuló, Pécs (2009-05-20 14:41:58)
18608. Kormendi Gabor, CNC tech., Guelph, Ontario.Canada (2009-05-20 14:41:57)
18607. Kovács László, Ügyintéző, Kiskőrös (2009-05-20 14:41:57)
18606. Tòth Gabriella, tanàrnô, Budapest (2009-05-20 14:41:46)
18605. Dusza Márta, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 14:41:46)
18604. Vida Ferencné, Budapest (2009-05-20 14:41:42)
18603. Dani László, engineer, Bruxelles (2009-05-20 14:41:31)
18602. Pluzsik Gábor, közgazdász, Budapest (2009-05-20 14:41:27)
18601. Altnéder Miklós, francia szakos bölcsész-tanár, Piliscsaba (2009-05-20 14:41:11)
18600. Fenyvesi Tamás, hallgató, Szeged (2009-05-20 14:40:59)
18599. György SZEIDL, Full Professor, Miskolc (2009-05-20 14:40:57)
18598. Tanos Miklós, rendező, Érd (2009-05-20 14:40:55)
18597. Sámy Edit, traducator, Debrecen (2009-05-20 14:40:45)
18596. Pétery-Schmidt Zsolt, hallgató, Budapest (2009-05-20 14:40:44)
18595. Diósi Zsuzsanna, Diósd (2009-05-20 14:40:28)
18594. Csermák Dávid, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 14:40:17)
18593. Fekete Zsolt, Gépjármű értékesítő, Kalocsa, Magyarország (2009-05-20 14:40:14)
18592. Telepóczkiné Gy.Viktória, Óvodapedagógus, Olaszország (2009-05-20 14:39:51)
18591. Szentmáry Szabolcs, építész/architect/Architekt, Budapest (2009-05-20 14:39:36)
18590. Csáfordi Zsolt, hallgató, Sárvár (2009-05-20 14:39:25)
18589. Ádám Ibolya, boltvezető, Budapest (2009-05-20 14:39:24)
18588. Elmontné G. Zsuzsanna, koordinátor, Budapest (2009-05-20 14:39:21)
18587. LEGRADY Orsolya, Budapest (2009-05-20 14:39:11)
18586. Szucsne Bartfai Alexandra, gyógytornász, Espoo (2009-05-20 14:39:07)
18585. Ancsin Zsolt, PhD hallgató, Békéscsaba (2009-05-20 14:39:04)
18584. Havasi Mia, Terapeuta, Budapest (2009-05-20 14:39:04)
18583. Sándor Antal, QA Assistant Supervisor, Jászberény (2009-05-20 14:38:59)
18582. Rozinay Gyuláné, vállalkozó, Szentendre (2009-05-20 14:38:46)
18581. Aranyi Gábor, tanuló, Szeged (2009-05-20 14:38:42)
18580. Czermann Katalin, tájépítész mérnök, Budapest (2009-05-20 14:38:35)
18579. Iványi Petra, szociológus, Budapest (2009-05-20 14:38:33)
18578. TÓTH JÓZSEFNÉ, NYUGDIJAS, SZIGETSZENTMIKLÓS (2009-05-20 14:38:21)
18577. Venczel Katalin, Designer, Kolozsvar (2009-05-20 14:38:18)
18576. Juhász Erika Cintia, tanuló, Balmazújváros (2009-05-20 14:37:55)
18575. Benke Kálmán, Vállakozó, 1045.Budapest . (2009-05-20 14:37:52)
18574. Nagy Margareta, Győr (2009-05-20 14:37:35)
18573. Fehér Angéla, tanár, Sátoraljaújhely (2009-05-20 14:37:30)
18572. Haffner István, okl.villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 14:37:27)
18571. Monori Mónika, Budapest (2009-05-20 14:37:21)
18570. Horváth Fruzsina, ügyintéző, Veszprém (2009-05-20 14:36:55)
18569. Majoros Ágnes, közgazdász, Eger (2009-05-20 14:36:54)
18568. Dr. Gyuricza György, geológus, Budapest (2009-05-20 14:36:51)
18567. Dr. Pilát Árpádné, Tanár, Budapest (2009-05-20 14:36:42)
18566. Juhász Zsolt, műszaki előkészítő, Lajosmizse (2009-05-20 14:36:42)
18565. Frigyné Böröndy Rita, Védőnő, 8900 Zalaegerszeg (2009-05-20 14:36:39)
18564. Varga Sándor, tanár, Békéscsaba (2009-05-20 14:36:32)
18563. Wettstein Dániel, Student, Budakalász (2009-05-20 14:36:31)
18562. Kornis Andrea, Traducator, Cluj-Napoca (2009-05-20 14:36:25)
18561. Zagyva Tibor, Mikológus, Bajánsenye (2009-05-20 14:36:19)
18560. Husonyica Gábor, Budapest (2009-05-20 14:36:16)
18559. Konyicska Stefan, pensionar, Baia Mare (2009-05-20 14:36:16)
18558. Jeney Erzsébet, szerkesztő, Solymár (2009-05-20 14:36:00)
18557. Johann Merka, Pfarrer, München (2009-05-20 14:35:52)
18556. Ifjú János, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 14:35:51)
18555. Zboray Bence, Kereskedelmi vezető, Budapest (2009-05-20 14:35:45)
18554. Tóth Attila, egyetemi tanársegéd, Pécs (2009-05-20 14:35:41)
18553. Bajka Veronika, Nyugdijas, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 14:35:40)
18552. Hajgató Margit, Budapest (2009-05-20 14:35:35)
18551. szasz pal, tanar, margitta (2009-05-20 14:35:33)
18550. Both Marianna Éva, főállású ádesanya, Budapest (2009-05-20 14:35:33)
18549. Réthy Enikő, Pénzügyi előadó, Budapest (2009-05-20 14:35:28)
18548. Mucsi Ferenc, Buszvezető, Hódmezővásárhely (2009-05-20 14:35:18)
18547. Szandtner DĂĄniel, DiĂĄk, Budapest (2009-05-20 14:35:13)
18546. Istáncsuy Éva, alkalmazott, Budapest (2009-05-20 14:35:09)
18545. Baka Miklós Áron, diák, Eger (2009-05-20 14:34:28)
18544. Gellert Kiss, mérnök, Malmö (2009-05-20 14:34:24)
18543. Merlás Tibor, lelkész, 440182 Szatmárnémeti/Satu Mare (2009-05-20 14:34:24)
18542. Bakos Imre Csaba, Építésvezető, Algyő (2009-05-20 14:34:17)
18541. Kuruczné Dr. Szaffner Emília, egyetemi docens, Budapest (2009-05-20 14:34:10)
18540. Fehér Imre, Gépjármű ügyintéző, Hajdúböszörmény (2009-05-20 14:34:07)
18539. Dr Fél Pálné, Gyógyszerész, Magyarország Dombóvár (2009-05-20 14:34:05)
18538. Berecki Judit, asszisztens, Tirgu-Mures (2009-05-20 14:34:04)
18537. Szabó Gabriella, üzletkötő, Budapest (2009-05-20 14:33:54)
18536. Bede Ádám, régész, Szentes (2009-05-20 14:33:51)
18535. Varga Viktor, Tanuló, GYŐR (2009-05-20 14:33:48)
18534. Herman László, tanuló, Bakonyszombathely (2009-05-20 14:33:45)
18533. Dr. Oroszné Dr. Takács Katalin, germanista/Germanist, H-8200 Veszprém/Ungarn (2009-05-20 14:33:42)
18532. Lőrincz Tímea, könyvelő, Budapest (2009-05-20 14:33:35)
18531. Foglszinger Istvánné, nyugdijas, magyarország,Nagymányok (2009-05-20 14:33:25)
18530. Jancsó Csilla, földmérő mérnök, Budapest (2009-05-20 14:33:15)
18529. Balizs Karoly, Nyugdijas, 83638 Augsburg (2009-05-20 14:33:10)
18528. Várhegyi Miklós, informatikus, Moersdorf (2009-05-20 14:32:45)
18527. Lengyel Krisztina Orsolya, óvodavezető, Kismaros (2009-05-20 14:32:22)
18526. Sáfrány Eszter, színháztörténész, Budapest (2009-05-20 14:32:20)
18525. Nemeth Gabriela, Dipl. Informatikerin, 80687 München (2009-05-20 14:32:11)
18524. Lévai Balázs, idegenvezető, Hódmezővásárhely (2009-05-20 14:32:08)
18523. Dr. Vankó Péter, tanár, Budapest (2009-05-20 14:32:05)
18522. Papp Mihály, Villamos Üzemmérnök, Debrecen (2009-05-20 14:31:43)
18521. Dr. Bakos Zoltán, állatorvos, St. Augustine, Trinidad&Tobago (2009-05-20 14:31:36)
18520. Gyenese János, Bicske (2009-05-20 14:31:34)
18519. Bakó Zoltán, Manager, Zilah (2009-05-20 14:31:24)
18518. Molnár Brigitta, Lakberendező, Szolnok (2009-05-20 14:31:23)
18517. Gólya Ádám, fejlesztő, Budapest (2009-05-20 14:31:19)
18516. Szentimrey Gábor, Ékszerész, Nagykörű (2009-05-20 14:31:16)
18515. Dr. Rezsőházy Rudolf, professor emeritus , Louven la Neuve (Belgium) (2009-05-20 14:31:10)
18514. Pusztai Éva, idősgondozó,babysitter, Budapest (2009-05-20 14:31:05)
18513. Bottka László, mérnök, Budapest (2009-05-20 14:30:42)
18512. Remport Katalin, jogász, Budapest (2009-05-20 14:30:41)
18511. Wittmann Csaba, Várpalota (2009-05-20 14:30:38)
18510. Balogh János, állami alkalmazott, Budapest (2009-05-20 14:30:34)
18509. Kovácsné Fodor Veronika, tanár, Aszófő, Magyarország (2009-05-20 14:30:31)
18508. Mészáros Zsuzsanna, diák, győr (2009-05-20 14:30:30)
18507. Ambrus Judit, oktató, Székesfehérvár (2009-05-20 14:30:28)
18506. Tuboly Agnes, controller, Zalaegerszeg (2009-05-20 14:30:18)
18505. Dr. Orosz László, történész/Historiker, H-8200 Veszprém/Ungarn (2009-05-20 14:30:02)
18504. Töröcskei István, közgazdász, Budapest (2009-05-20 14:30:02)
18503. Kolozsvári Zoltán, gépészmérnök, Debrecen (2009-05-20 14:29:49)
18502. Palatinszky Gergő, Mérnök, Budapest (2009-05-20 14:29:49)
18501. Győrfiné Pál Marianna, köztisztviselő, Miskolc (2009-05-20 14:29:41)
18500. Dr. Meleg Csilla, egyetemi tanár, Pécs (2009-05-20 14:29:39)
18499. Bak Gábor Ervin, Terület-és településfejlsztési menedzser, Berekböszörmény- Magyarország (2009-05-20 14:29:39)
18498. Majzik László, informatikus, Budapest (2009-05-20 14:29:37)
18497. Szűcs Zsuzsa, eladó, Budapest (2009-05-20 14:29:33)
18496. Kátai Viktória, előadó, Békéscsaba (2009-05-20 14:29:32)
18495. Veczán László, mérnök, Nyíregyháza (2009-05-20 14:29:26)
18494. nemeth balazs, fogorvos , Pfarrkirchen, Mahlgassinger weg 54 (2009-05-20 14:29:22)
18493. Szabo Károly, épitész tehnikus, Medgyes (2009-05-20 14:29:21)
18492. Bátai Anita, marketing menedzser, Budapest (2009-05-20 14:29:20)
18491. Gabor Istvan, technikus, Kolozsvar (2009-05-20 14:29:15)
18490. Herbály Krisztina, tanár, Budapest (2009-05-20 14:29:11)
18489. Kapás Katalin, instruktor, Debrecen (2009-05-20 14:29:09)
18488. Magai Balázs, Építőmérnök, Budapest (2009-05-20 14:28:52)
18487. Ilosvay András, műszaki főtanácsos, Budapest (2009-05-20 14:28:37)
18486. Boda Szilvia, tanuló, Budapest (2009-05-20 14:28:35)
18485. Mészáros Zsuzsanna, egyetemi hallgató, győr (2009-05-20 14:28:25)
18484. Orosz István, pedagógus, Rimaszombat (2009-05-20 14:28:07)
18483. Kardos Mónika, pedagógus, Gyömrő (2009-05-20 14:27:55)
18482. Seláf Szabolcs, IT konzultáns, Budapest (2009-05-20 14:27:51)
18481. Kocsy Lászlóné, könyvtáros, Budapest (2009-05-20 14:27:46)
18480. Kőrösy Kata, DP Executive, Budapest (2009-05-20 14:27:38)
18479. Révész Emese, művészettörténész, Budapest (2009-05-20 14:27:15)
18478. Vargáné Vámos Gyöngyi, Kereskedelmi asszisztens, Magyarország - Miskolc (2009-05-20 14:27:14)
18477. Szabo Maria, egészségügyi aszisztens, Medgyes (2009-05-20 14:27:13)
18476. Máthé Csaba, mérnök, Békéscsaba (2009-05-20 14:27:11)
18475. Györfi Judith, Marosvásárhely (2009-05-20 14:27:08)
18474. Zerkowitz Tamás, építőmérnök, Budapest (2009-05-20 14:27:04)
18473. Fenyvesvölgyi Zsuzsanna, Bakonszeg (2009-05-20 14:26:47)
18472. Tari Zsolt, Nyelvtanàr, asszisztens, Roma (2009-05-20 14:26:19)
18471. Dr.Sipőcz Lászlóné , ny.tanár , Győr (2009-05-20 14:26:18)
18470. Zentai Péter, alkalmazástechnikus, Szeged (2009-05-20 14:26:01)
18469. PÁLYI ISTVÁN, BANKI FŐELŐADÓ, BUDAÖRS (2009-05-20 14:25:58)
18468. Bajko Jozsef, admin., gheorgheni (2009-05-20 14:25:34)
18467. Varga Tamás, jogász, Budapest (2009-05-20 14:25:16)
18466. Takács Katalin, tanuló, Kaposvár (2009-05-20 14:24:55)
18465. Mike Gáborné, Nyugdijas, Budapest 1173 ujlak u .37. (2009-05-20 14:24:55)
18464. Dr.Sipő cz Lászlóné, nyugdijas tanár, Győr (2009-05-20 14:24:38)
18463. Csáki Ferenc László, agrármérnök, vállalkozó, Debrecen (2009-05-20 14:24:29)
18462. Kocsis Péter, mérnök, Budapest (2009-05-20 14:24:08)
18461. Eszter Békési, anya, Budapest (2009-05-20 14:23:47)
18460. Pogany Csilla, szocilogus, Budapest (2009-05-20 14:23:38)
18459. Pólya Csilla, egyetemi hallgató, Szentes (2009-05-20 14:23:34)
18458. Gyenge Károly, lelkész, Torontálvásárhely (2009-05-20 14:23:34)
18457. Demeter Dénes, IT Manager, Budapest (2009-05-20 14:23:28)
18456. Papp Józsefné, htb., Baja,Magyarország (2009-05-20 14:23:27)
18455. M.Landman, Manager, Amsterdam (2009-05-20 14:23:07)
18454. Nyárády István, Budapest (2009-05-20 14:22:45)
18453. Fülöp Miklós, Adminisztrátor, Budapest (2009-05-20 14:22:35)
18452. Dr. Köllő Zsolt, belgyógyász, Budapest (2009-05-20 14:22:19)
18451. mészáros ákos, gyógymasszőr, eger (2009-05-20 14:22:19)
18450. Bajko Jozsef, Admin., gheorgheni (2009-05-20 14:21:50)
18449. Kalicz Péter, egyetemi oktató, Sopron (2009-05-20 14:21:44)
18448. Dályay Anna, software engineer, Budapest (2009-05-20 14:21:39)
18447. Bárdosy Éva, lapszerkesztő, Budapest (2009-05-20 14:21:38)
18446. Dénes Tünde, tanár, Marosvásárhely (2009-05-20 14:21:26)
18445. Szigeti Ferenc, preot, Remetea,jud.Bihor (2009-05-20 14:21:14)
18444. Szegedi Viktória, recepciós, Miskolc/Magyarország (2009-05-20 14:21:12)
18443. Patakiné Buzás Szilvia, HR manager, Abasár - Magyarország (2009-05-20 14:21:00)
18442. Kovács Zoltán, nyugdijjas, Békés (2009-05-20 14:20:56)
18441. Antal István, Egyetemi hallgató, Sopron (2009-05-20 14:20:36)
18440. Takács Máté, tanuló, Székesfehérvár (2009-05-20 14:20:10)
18439. Timár Eszter, economist, Budapest (2009-05-20 14:20:00)
18438. Fenyvesi Nóra, alkalmazott, Budapest (2009-05-20 14:19:56)
18437. Dr. Aczél László, rk. lelkész, Budapest (2009-05-20 14:19:47)
18436. Tóth János, matematikus, Budapest (2009-05-20 14:19:38)
18435. Kiss-Pál KLára, tanár, Budapest (2009-05-20 14:19:22)
18434. Kulin Zoltán, a Kárpátaljai RTV vezérigazgató-helyettese, Ungvár (2009-05-20 14:19:17)
18433. Nagy Endréné, nyugdíjas, 2085Pilisvörösvár (2009-05-20 14:18:50)
18432. Kecseti Zsolt, Grafikus/Grafician, Kolozsvar/Cluj (2009-05-20 14:18:50)
18431. Dr. Fehér Katalin, egyetemi docens, Budapest (2009-05-20 14:18:47)
18430. Deák Vica, Modell, író., Pécs (2009-05-20 14:18:21)
18429. Nyáry Gusztáv, marketing- és projektvezető, Budapest (2009-05-20 14:18:20)
18428. Ujj Roland, Építőmérnök, Magyarország Debrecen (2009-05-20 14:18:16)
18427. Böcskei Péter, műszaki igazgató, Budapest (2009-05-20 14:18:08)
18426. Hegedűs Mária, Debrecen (2009-05-20 14:17:59)
18425. Szalkay Balázs, londíner, Budapest (2009-05-20 14:17:44)
18424. Kovács Edit, belső ellenőr, Martfű (2009-05-20 14:17:28)
18423. Handula Mária, építész, Budapest (2009-05-20 14:17:08)
18422. pallagi judit, zenetanár, Verőce (2009-05-20 14:17:08)
18421. Tatár Attila, újságíró, Kistarcsa (2009-05-20 14:16:37)
18420. Elek Ágnes Borbála, egyetemi hallgató, Kerecsend (2009-05-20 14:16:30)
18419. Brugoviczky Zsolt, tanuló, Debrecen (2009-05-20 14:16:28)
18418. Kovács Blanka, egyetemista, Marosvárhely (2009-05-20 14:16:26)
18417. Zsofia GREIZER, Budapest (2009-05-20 14:16:23)
18416. Zámbó Marcell, Mérnök, Budapest (2009-05-20 14:16:13)
18415. Tarcai Zsolt, Egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 14:16:12)
18414. Ágoston Zoltán, Gépészmérnök, Budakeszi (2009-05-20 14:16:07)
18413. Muzsnai László, református lelkész, Nagyecsed (2009-05-20 14:16:05)
18412. Botos Gergely, hallgató, Lajoskomárom (2009-05-20 14:16:05)
18411. Péterffy András, filmrendező, Budapest (2009-05-20 14:15:53)
18410. Papp-Csontos Mária, hitelügyi előadó, Tiszaföldvár (2009-05-20 14:15:34)
18409. Zalán Zsuzsa, Tolvaj, Veresegyháza (2009-05-20 14:15:33)
18408. Máté Richárd, Diák, Kárpátalja (2009-05-20 14:15:25)
18407. Horváth Béla, Szoftvermérnök, Kecskemét (2009-05-20 14:15:12)
18406. Őri Róbert, hallgató, Mende (2009-05-20 14:15:07)
18405. Nagy Gabriella, tanuló, Hajdúszoboszló (2009-05-20 14:15:01)
18404. Bagó László, környezetmérnök, Lajosmizse (2009-05-20 14:14:52)
18403. Karap Flóra, tanuló, Debrecen (2009-05-20 14:14:51)
18402. Dr.Kapitány Andrea, jogász, Monor (2009-05-20 14:14:49)
18401. Takács Judit, tanár, Debrecen (2009-05-20 14:14:44)
18400. Szikszai Levente, inginer, Oécs (2009-05-20 14:14:40)
18399. Czintula Attila, vállalkozó, Ipolyság - Pereszlény 33 (2009-05-20 14:14:35)
18398. Dr Bocskor Éva, fogorvos, Budapest (2009-05-20 14:14:20)
18397. Dr. Kertesz Bela, nyugalmazott ugyved, Sopron (2009-05-20 14:14:16)
18396. Fehérné Sinka Aranka, hitelügyi előadó, Tiszaföldvár (2009-05-20 14:14:15)
18395. Tarcai Zsolt, Egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 14:14:14)
18394. Lukacs Janos, Administrator, Tirgu Mures (2009-05-20 14:14:11)
18393. Cserniczky Réka, pénzügyi tanácsadó, Budapest (2009-05-20 14:14:07)
18392. Dákai Júlia, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 14:14:05)
18391. Pintér Máté, egyetemista, Szeged (2009-05-20 14:14:04)
18390. Wanhall Nóra, tanuló, Halásztelek (2009-05-20 14:13:58)
18389. Négyesi Dániel, hallgató, Kecskemét (2009-05-20 14:13:43)
18388. Orbók Ilona, Csíkszereda (2009-05-20 14:13:37)
18387. Szelesy Miklos, nyugalmazott erdo mernok, Sopron (2009-05-20 14:13:35)
18386. Arató Sándor, nyugdijas, Kecskemét (2009-05-20 14:13:18)
18385. Kurinszkiné dr.Juhász Éva, jogász, Gödöllő (2009-05-20 14:13:14)
18384. Fazakas Mária Anna, Könyvelö, Szeged (2009-05-20 14:13:06)
18383. DR.KARDOS ILONA , PSZIHOLÓGUS, BUDAPEST (2009-05-20 14:13:04)
18382. Szabó Imre, mérnök, Debrecen (2009-05-20 14:12:48)
18381. Kun Tibor, tanuló, Budapest (2009-05-20 14:12:42)
18380. Szelesy Maria, nyugalmazott tanar, Sopron (2009-05-20 14:12:36)
18379. szalkay kristóf, tanuló, budapest (2009-05-20 14:12:24)
18378. Korompay Attila, építészmérnök, Budapest (2009-05-20 14:12:08)
18377. Dimény Gábor Béla, egyetemi hallgató, Páty (2009-05-20 14:12:05)
18376. Gyekes Péter, robot programozó, Dunaszerdahely (2009-05-20 14:12:01)
18375. Böröcz Gyula, műszerész, Siófok (2009-05-20 14:11:59)
18374. Magyari Melinda, Elektronokai mérnök, Székelyudvarhely (2009-05-20 14:11:58)
18373. Angyal Tamás, mérnök, Győr (2009-05-20 14:11:58)
18372. Nagy Andrea, IT konzulens, Budapest (2009-05-20 14:11:51)
18371. Popovics Pal, Tanar, Munkacs (2009-05-20 14:11:51)
18370. Fazakas S Janos, Ügyvezetö, Szeged (2009-05-20 14:11:44)
18369. Pej Zsófia, környezetgazdász, Budapest (2009-05-20 14:11:37)
18368. Gaál Dávid, értékesítési koordinátor, Székesfehérvár (2009-05-20 14:11:34)
18367. Rákhel Norbert, Értékesítési vezető, Nyíregyháza, Magyarország (2009-05-20 14:11:33)
18366. Kertesz Boglarka, Marketing manager, Budapest (2009-05-20 14:11:30)
18365. Májercsik Tamás, elemző közgazdász, Budapest (2009-05-20 14:11:28)
18364. Kis Tibor, tanuló, Budapest (2009-05-20 14:11:28)
18363. Amanda Szep, Adminisztrativ munkatars, Budapest (2009-05-20 14:11:13)
18362. Bántó Noémi Timea, Kolozsvár (2009-05-20 14:11:10)
18361. Miklos-Klein Hunor, Cluj-Napoca (2009-05-20 14:11:07)
18360. Silye Imre, autószalon vezető, Debrecen (2009-05-20 14:10:36)
18359. Pongrácz Márta, tanár, 1091 Budapest Kálvin tér 9. (2009-05-20 14:10:30)
18358. Korondi Péter, mérnök, Zürich, Svájc (2009-05-20 14:10:18)
18357. dr. Tar Ibolya, ny. egyetemi docens, Szeged (2009-05-20 14:10:14)
18356. Rákhel-Szöllősy Ramóna, Nyíregyháza, Magyarország (2009-05-20 14:10:13)
18355. Horváth Gergely dr., főiskolai tanár, Budapest (2009-05-20 14:09:46)
18354. Wenczel József, Fogtechnikus, Heidelberg, Németország (2009-05-20 14:09:11)
18353. Victorné Erdős Eszter, kórházigazgató, Martonvásár (2009-05-20 14:09:08)
18352. Knoll Edit, hallgató, Jászberény (2009-05-20 14:08:58)
18351. Dr.Illés László, Orvos, Sátoraljaújhely (2009-05-20 14:08:50)
18350. Sármay András, mérnök/engineer, Budapest (2009-05-20 14:08:33)
18349. Nagy Zsolt, project manager, Nyiregyhaza (2009-05-20 14:08:27)
18348. Ujváry Gergely, Mérnök menedzser, Sangháj (2009-05-20 14:08:17)
18347. Gyivicsán András, radioanalitikai mérnök, Kaposvár (2009-05-20 14:08:12)
18346. Kacso Timea, tanulo, Kolozsvar (2009-05-20 14:07:50)
18345. Lakatos Katalin, könyvtáros, Budapest (2009-05-20 14:07:50)
18344. Keller Péter, informatikus, München (2009-05-20 14:07:43)
18343. Gergely Nándor József, villanyszerelő, Brassó (2009-05-20 14:07:42)
18342. Helfrih Mihályné, nyugdijas, Debrecen (2009-05-20 14:07:40)
18341. Nagy Silviu, Antreprenor, Vizslás (2009-05-20 14:07:39)
18340. Szalainé Lukáts Mónika, pénzügyi munkatárs/financial analyst, Magyarország/Hungary (2009-05-20 14:07:34)
18339. Saliga Adrienn, Financial Administrator, Warwick (2009-05-20 14:07:13)
18338. dr. Horváthné Godó Mária, hivatásos nevelőszülő, Budapest (2009-05-20 14:07:13)
18337. Medveczky Mária, nyugdíjas, Debrecen (2009-05-20 14:07:09)
18336. Tóth Alpár Lukács, ügyvédjelölt, Budapest (2009-05-20 14:07:00)
18335. Schuller Balázs, Muzeológus, Sopron (2009-05-20 14:06:53)
18334. Török Emese, anaesthesiológus szakasszisztens, Érd (2009-05-20 14:06:47)
18333. Tóth Róbert, agrármérnök, Kaposvár (2009-05-20 14:06:46)
18332. Fabian Annamaria, Cluj - Napoca (2009-05-20 14:06:44)
18331. Siklósné Bakos Melinda Mária, Szakápoló, Kecskemét (2009-05-20 14:06:43)
18330. Szalai Zsófia, Budapest (2009-05-20 14:06:36)
18329. Kovácsik Lászó, szoftverfejlesztő, Budapest (2009-05-20 14:06:31)
18328. Szikora József, újságíró, Budapest (2009-05-20 14:06:12)
18327. dr. Torma István, régész, Budapest (2009-05-20 14:05:57)
18326. matyi ádám, student, szeged (2009-05-20 14:05:56)
18325. Fodor Istvan, diak, Kolozsvar (2009-05-20 14:05:49)
18324. HorvĂĄth Katalin, egyetmista, Budapest (2009-05-20 14:05:43)
18323. Illés Andrea, könyvelő, Budapest (2009-05-20 14:05:30)
18322. Svantek György, irodakukac, Budapest (2009-05-20 14:05:16)
18321. Antunovicsné Kovács Anita, ügyinéző, Budapest (2009-05-20 14:05:12)
18320. Kolozsvary Zoltan, Inginer, (CEO), Tirgu Mures (2009-05-20 14:05:10)
18319. Zeke László, szoftwer mérnök, Washington, DC (2009-05-20 14:05:09)
18318. Kovacsics Katalin, Marketing, Nagylózs (2009-05-20 14:04:52)
18317. Máthé Gyöngyi, egyetemista, Pereszteg (2009-05-20 14:04:44)
18316. Miskolczi Melinda, élelmiszeripari higiénia szakmérnök, Szeged (2009-05-20 14:04:43)
18315. Muray Judit, előadó, Budapest (2009-05-20 14:04:41)
18314. Veres Ildikó, területfejlesztési vezet?, Budapest (2009-05-20 14:04:33)
18313. Nyári László, mérnök, Budapest (2009-05-20 14:04:25)
18312. Brugoviczky Andrea, jogász, Budapest (2009-05-20 14:04:14)
18311. Bánki György, cégvezető, Budapest (2009-05-20 14:04:14)
18310. Szabóné Török Ibolya, nyugdijas, Debrecen (2009-05-20 14:04:13)
18309. Jánky Zoltán, építészmérnök, Budapest (2009-05-20 14:04:04)
18308. Kollár Márton, Kutató, Topolya (2009-05-20 14:04:00)
18307. Tóth Éva, op.calc., Nagyvárad (Oradea) (2009-05-20 14:03:59)
18306. nyizsnyánszki éva, jogász, mannheim, germany (2009-05-20 14:03:51)
18305. VERES IOSIF, Inginer constructor, Cluj-Napoca /KOLOZSVAR (2009-05-20 14:03:47)
18304. DR.KALÁCSKA LAJOS, Állatorvos, 2628 Szob Szent Imre utca 16/1 (2009-05-20 14:03:43)
18303. Boda László, Informatikus, Sárvár (2009-05-20 14:03:27)
18302. Papp Katalin, ügyintéz?, Wiener Neustadt (2009-05-20 14:03:18)
18301. Henkel Zoltán, Közgazdász, Nagybánya (2009-05-20 14:03:16)
18300. Egyed Tibor, M?vész/Artist, Budapest/Kolozsvár (2009-05-20 14:03:13)
18299. Fegyó Tibor, informatikus, Budapest (2009-05-20 14:03:11)
18298. tordai istvan, marosvasarhely (2009-05-20 14:03:06)
18297. Varga Margit, tanuló, Satu Mare (2009-05-20 14:03:06)
18296. Viczián Miklós, mérnök, Budapest (2009-05-20 14:03:00)
18295. Jakabházi Annamária, tanár, Kolozsvár (2009-05-20 14:02:58)
18294. Magyari Enikő, gépészmérnök, Aba - Magyarország (2009-05-20 14:02:28)
18293. Szarka Judit, mérnök, miskolc (2009-05-20 14:02:14)
18292. dr Kondorosi LĂĄszlĂł, nyugdĂ­jas, Budapest (2009-05-20 14:02:10)
18291. Mazur István, Vállalkozó, Nagybánya (2009-05-20 14:01:47)
18290. Kádár Jánosné, nyugdíja, Hódmezővásárhely (2009-05-20 14:01:43)
18289. Sinkó Viktória, lakberendező, Százhalombatta (2009-05-20 14:01:38)
18288. Ferenczi Roland, egyetemista, Pécs (2009-05-20 14:01:37)
18287. Dr. Leél-Őssy Szabolcs, geológus, egyetemi docens, Budapest (2009-05-20 14:01:34)
18286. Kovács Emőke, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 14:01:30)
18285. Kato Zoltan, kutato, Szeged (2009-05-20 14:01:28)
18284. Hennel Eva, konyvelo, USA (2009-05-20 14:01:09)
18283. Forster Ákos, közgazdász, Pécs (2009-05-20 14:00:42)
18282. Sámson Gergely, egyetemi hallgató, Pécs, Magyarország (2009-05-20 14:00:06)
18281. Asztalos Máté, diák, Páty (2009-05-20 14:00:04)
18280. Zarubay Mátyás, pénzügyi kontroller, Budapest (2009-05-20 13:59:58)
18279. Gabriele Stitz, Mernok, Toronto, Canada (2009-05-20 13:59:35)
18278. Kozma Anett, főiskolai hallgató, Jászberény (2009-05-20 13:59:34)
18277. Szöke Gyula, mérnök, Budapest (2009-05-20 13:59:12)
18276. Adamis Géza, mérnök, Budapest (2009-05-20 13:59:06)
18275. Hanne Eva, tanár, Rostock/ Németország (2009-05-20 13:59:03)
18274. Sné Nagy Adrienn, Kertészmérnök, Albertirsa (2009-05-20 13:58:59)
18273. Pék Zita, újságíró, Budapest (2009-05-20 13:58:56)
18272. Kondorosy Szabolcs, régész, Budapest (2009-05-20 13:58:55)
18271. Vass Gábor, Budapest (2009-05-20 13:58:53)
18270. Jakab Katalin, Bielefeld (2009-05-20 13:58:51)
18269. Mersich Iván dr., nyugdíjas, Budakalász (2009-05-20 13:58:22)
18268. Popovics Géza Balázs, közgazdász, 2089 Telki (2009-05-20 13:57:53)
18267. Molnár Sándor, Egyetemista, Ukrajna (2009-05-20 13:57:43)
18266. SzabĂł Zsuzsanna, PĂĄty (2009-05-20 13:57:27)
18265. maris lucia, inginer, turda (2009-05-20 13:57:12)
18264. Német István, Ph.D. hallgató, Debrecen (2009-05-20 13:57:11)
18263. Szabados Attila, adattárház fejlesztő, Budapest (2009-05-20 13:56:58)
18262. Szalóky Eszter, tanuló, Pápa (2009-05-20 13:56:50)
18261. Szen Janos, tanar, Csikszereda (2009-05-20 13:56:47)
18260. KovĂĄcs AndrĂĄs, webmester, hungary (2009-05-20 13:56:40)
18259. Olga Hainess, čpitčsz, Piacenza, Olaszorszŕg (2009-05-20 13:56:26)
18258. Kapusy Pál, FF vezető, Budapest (2009-05-20 13:56:24)
18257. Koller Krisztina, tanár, München (2009-05-20 13:56:16)
18256. Tóth Eszter, tanuló, Perugia (2009-05-20 13:56:11)
18255. Labos Ágnes, ügyfélszolgálatos, Békéscsaba (2009-05-20 13:55:59)
18254. Csontos Szandra, Tanuló, Pécel (2009-05-20 13:55:56)
18253. Schulek Csaba, Főszerkesztő, Budapest (2009-05-20 13:55:56)
18252. Mezei Mihály, építészmérnök, Dunakeszi, Magyarország (2009-05-20 13:55:43)
18251. Nagy Adrienne, htb, Budapest (2009-05-20 13:55:35)
18250. Ertsey Attila, Mernök, Karlsruhe/D (2009-05-20 13:55:35)
18249. Dr. Cs. Varga István, professzor, Eger (2009-05-20 13:54:37)
18248. Szabó Ágnes, tanuló, Påty (2009-05-20 13:54:22)
18247. Borsay Adél, informatikus, Budapest (2009-05-20 13:54:16)
18246. Farkas Renáta, tanuló, Szeged (2009-05-20 13:53:54)
18245. Prof. Dr. Konrad Gündisch, Historiker, Oldenburg (2009-05-20 13:53:39)
18244. Székely Judit, nyugalmazott közgazdász, Budapest (2009-05-20 13:53:30)
18243. Vizy Zsigmondné, gyógypedagógus, Budapest (2009-05-20 13:53:13)
18242. ddr. Simig Gyuláné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 13:53:08)
18241. Tamás László, egyetemi oktató, Budapest (2009-05-20 13:53:03)
18240. Gyimes Gyula, Anyagvizsgáló, Nagykanizsa (2009-05-20 13:52:50)
18239. Magdás István, Ipari formatervező, Marosvasarhely (2009-05-20 13:52:49)
18238. Szick Judith, Vállalkozó, Budapest (2009-05-20 13:52:11)
18237. Kisdi Gábor, tanár, Budapest (2009-05-20 13:50:31)
18236. Szalkai István dr., egyetemi adjunktus, Veszprém, Magyarország (2009-05-20 13:49:56)
18235. Horváthné Lécz Ibolya, Tanító, Esztergom (2009-05-20 13:47:45)
18234. molnar margit, formatrice, toutlouse - fr (2009-05-20 13:47:45)
18233. Somogyi Zsolt, mérnök, Erding (2009-05-20 13:47:17)
18232. Farago Istvan, felugyelo, Kolozsvar (2009-05-20 13:46:53)
18231. Kondacs Beáta, közalkalmazott, Kisújszállás (2009-05-20 13:46:50)
18230. Kultsar Laszlo, felszolgalo, Grundlsee-Cserszegtomaj (2009-05-20 13:46:43)
18229. Cseh Gabor, tehnikus, Marosvasarhely (2009-05-20 13:46:29)
18228. Lécz Ibolya, Tanuló, Szalacs (2009-05-20 13:46:28)
18227. Nagy Dávid, vállalkzó, Budapest (2009-05-20 13:46:16)
18226. Laszlo Patricia, tanár, Göteborg (2009-05-20 13:45:47)
18225. Biacsi Orsolya, statisztikus, Szeged (2009-05-20 13:45:46)
18224. Tóth Álmos, ny. geológus, Budapest (2009-05-20 13:45:44)
18223. Jentetics Réka, Budapest (2009-05-20 13:45:28)
18222. Kiss Laszlo, London (2009-05-20 13:45:12)
18221. Baricz Biborka, diák, Csíkszereda (2009-05-20 13:44:55)
18220. Lázár Mihály, műszaki főmunkatárs, Budapest (2009-05-20 13:44:51)
18219. Pénzes Kélmán, Erdész, Budakeszi (2009-05-20 13:44:50)
18218. Morvai Tünde, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 13:44:44)
18217. Czuczor Gergely, tanár, Budaörs (2009-05-20 13:44:21)
18216. Dr. Illés Tibor, egyetemi oktató, Glasgow, UK (2009-05-20 13:44:11)
18215. Horváth Zoltán, vállalkozó, Sopron (2009-05-20 13:43:58)
18214. Szász V. Endre, pénzügyi ea., Göd, Magyarország (2009-05-20 13:43:57)
18213. Czink Zsanett, Tanuló, Szerencs (2009-05-20 13:43:29)
18212. Szántó Mária , ü.mérnök, Budapest (2009-05-20 13:43:14)
18211. Kiss lászló, vállalkozó, Sopron (2009-05-20 13:42:40)
18210. Székely Gábor, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 13:42:39)
18209. Hites Sándor, irodalomtörténész, Budapest (2009-05-20 13:42:37)
18208. dr. Bálint Balázs, orvos, Páty (2009-05-20 13:41:59)
18207. Mizsei Zoltán, Pénzügyi tanácsadó, Budapest (2009-05-20 13:40:44)
18206. Verestóy Emőke, Egyetemi hallgató, Bicske (2009-05-20 13:40:08)
18205. László Péter, grafikus, Budapest (2009-05-20 13:40:00)
18204. Stenszky Cecília, hallgató, Szeged (2009-05-20 13:38:49)
18203. Szabó Réka, tanuló, Püspökladány (2009-05-20 13:38:31)
18202. Balogh Csaba, újságíró, Békéscsaba (2009-05-20 13:38:25)
18201. Nagyné Csík Adrienn, idegenvezető, Pécs (2009-05-20 13:38:16)
18200. Kocsor Tibor-Gabor, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-20 13:38:11)
18199. Őr András, engineer, Tarnok (2009-05-20 13:38:06)
18198. Welker Zita, asztrológus, Budapest (2009-05-20 13:37:41)
18197. GALFY ZSUZSANNA, ORVOS, MAROSVASARHELT/TIRGU MURES (2009-05-20 13:37:41)
18196. Demény Gyöngyvér, szociológus, Rouen (2009-05-20 13:37:34)
18195. Ferencz Zoltán, Székelyudvarhely (2009-05-20 13:37:30)
18194. Magyar Gábor, építőmérnök, Szigethalom (2009-05-20 13:37:26)
18193. Kiss András, egyetemista, Szeged (2009-05-20 13:37:22)
18192. Sscsaurszki Péter, villamosmérnök, Iregszemcse (2009-05-20 13:37:12)
18191. Szabóné Nagy Margit, Püspökladány (2009-05-20 13:36:50)
18190. Trenka Judit, Magànzò, Männedorf, Svàjc (2009-05-20 13:36:50)
18189. Fitos Gábor, IT mérnök, Zalaegerszeg (2009-05-20 13:36:41)
18188. Tari Emese, Szeged (2009-05-20 13:36:05)
18187. Berke Janos, elev, Tinca (2009-05-20 13:35:37)
18186. Galán Anita, tanuló, Debrecen (2009-05-20 13:35:31)
18185. Dionisiu Borsos, pensionar, Melbourne/ Australia (2009-05-20 13:35:25)
18184. Melega Krisztián, újságíró, Orosháza (2009-05-20 13:35:22)
18183. Csató Szilárd, Eger (2009-05-20 13:35:14)
18182. Dr. Fogarasi Géza, vegyész, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-20 13:35:05)
18181. Gabor Tilesch, Szakszervezeti vezetö / tanár, Lund Sverige (2009-05-20 13:35:04)
18180. BOUDOUCHA ÉVA, TANÁRNÖ, HÓDMEZÖVÁSÁRHELY (2009-05-20 13:34:53)
18179. Németh László, mérnök, Budakalász (2009-05-20 13:34:51)
18178. Nagy Katalin, ügyvivő szakértő, Pécs (2009-05-20 13:34:37)
18177. Imre Hajdok, vegyesz, Stuttgart (2009-05-20 13:34:36)
18176. Gyűjtő Zsolt, Raktáros, Kolozsvár (2009-05-20 13:34:28)
18175. Medgyessy István, tanuló, Budapest (2009-05-20 13:34:21)
18174. Tatár Béláné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 13:34:19)
18173. Örlős Ágnes, Budapest (2009-05-20 13:34:15)
18172. Orosz Gyula, mérnök, Gyöngyös (2009-05-20 13:33:53)
18171. Lanyi Gusztav, allami jogtanacsos, Melbourne, Ausztralia (2009-05-20 13:33:48)
18170. Csató Emőke, könyvelő, Eger (2009-05-20 13:33:47)
18169. Pethes Magdolna, tanuló, Gödöllő (2009-05-20 13:33:39)
18168. Csiki Noemi, Titkarno, Marosvasarhely (2009-05-20 13:33:39)
18167. Sebestyén Cecília, pénzügyi rendszer elemző, Zalaegerszeg (2009-05-20 13:33:34)
18166. Kovács Lóránt, Tanuló, Budapest (2009-05-20 13:33:28)
18165. Dr Bártfai György, orvos , Szeged Semmelweis u 1 (2009-05-20 13:33:22)
18164. Peter Cziraki, doktorjelölt, Tilburg, the Netherlands (2009-05-20 13:32:58)
18163. Czibere Zsolt, Kozgazdasz, nADUDVAR (2009-05-20 13:32:45)
18162. Szőts Zsolt, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-20 13:32:38)
18161. Dr. Lengyel Enikő, orvos, Miskolc (2009-05-20 13:32:21)
18160. Baumgarten Juhász Emese Mária, Biomedicin analytiker, Lund Svédország (2009-05-20 13:32:18)
18159. Dézsy Gábor, Nyugdijas, Sjömarken,Svédorszag (2009-05-20 13:32:10)
18158. Hettyey Attila, Biologist, Vienna (2009-05-20 13:31:55)
18157. Staicu Iolanda, Nyugdijas textilmérnök, Satu Mare (2009-05-20 13:31:54)
18156. Pal Szasz, programator, Lund, Suedia (2009-05-20 13:31:44)
18155. Kósa Csaba, író, újságíró, Budapest (2009-05-20 13:31:43)
18154. Sajó Ábel, egyetemista, Budapest (2009-05-20 13:31:31)
18153. Szabolcs Fekete, minőségügyi mérnök, Sárvár (2009-05-20 13:31:27)
18152. Tar Csaba, vállalkozó, Kapospula (2009-05-20 13:31:20)
18151. Tóth Ferenc, Költségtervező, Nagykanizsa (2009-05-20 13:31:13)
18150. Gyimesi Eszter, szociális munkás, Budapest (2009-05-20 13:31:07)
18149. Selmeczy Ferenc, tanár, Budapest (2009-05-20 13:31:03)
18148. Dr. Jánky György, medic, Budapest (2009-05-20 13:30:56)
18147. biro karoly, diak, csikszentdomokos (2009-05-20 13:30:41)
18146. Sajó József, tanár, Budapest (2009-05-20 13:30:17)
18145. Szentmihályi István, üzletág menedzserÜzletág menedzser, Budapest (2009-05-20 13:30:10)
18144. Csöndes László, Mérnök, Veresegyház (2009-05-20 13:29:49)
18143. Takáts Rózsa, muzeológus, Budapest (2009-05-20 13:29:29)
18142. sápi zsuzsanna, tanuló, Budapest (2009-05-20 13:29:15)
18141. Sebestyén Zoltán, gépészmérnök, Bóly (2009-05-20 13:29:14)
18140. Szamos Imre, Geológus, Pécs (2009-05-20 13:29:12)
18139. Csige Tibor, régész, Budapest (2009-05-20 13:29:11)
18138. Bakó László, hallgató, Fényeslitke (2009-05-20 13:29:09)
18137. Szulágyi Ervin, vállalkozó, Hatvan (2009-05-20 13:28:46)
18136. Gál Erik, software developer , Hosťová 63, Slovakia (2009-05-20 13:28:45)
18135. Tamásné Nyitrai Erzsébet Cecília, főiskolai adjunktus, Budapest (2009-05-20 13:28:41)
18134. Demes Attila, Könyvelő, Nagykanizsa (2009-05-20 13:28:39)
18133. Gocsman János, műszaki tanácsadó, Budapest (2009-05-20 13:28:35)
18132. Gradvolt Róbert, mérnök, Budapest (2009-05-20 13:28:34)
18131. Cene Judit, kommunikációs manager, Budapest (2009-05-20 13:28:29)
18130. Bartha Zolán, kereskedelmi igazgató, Székesfehérvár (2009-05-20 13:28:24)
18129. Péter Lajos, villamosmérnök, Paks (2009-05-20 13:28:22)
18128. Szondi Erzsébet, Kerámikus, Kiskőrös (2009-05-20 13:28:20)
18127. Noszek Csaba, Vállalkozó, Eger, Magyarország (2009-05-20 13:28:16)
18126. Baumli Bernadett, diák/egyetemista, Kolozsvár (2009-05-20 13:28:12)
18125. Ceglédi Gabriella, Budapest (2009-05-20 13:28:04)
18124. Bődy Zoltán, ügyvezető, Hencida (2009-05-20 13:27:29)
18123. Ugocsai Péter, Budapest (2009-05-20 13:27:28)
18122. Dr Jakab Enikö, orvos, värnamo,Sweden (2009-05-20 13:27:26)
18121. Csibi Alexandru, inginer, Reghin (2009-05-20 13:27:20)
18120. Intze Hunorné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 13:27:12)
18119. Kocsenda Ágnes, Érd (2009-05-20 13:27:11)
18118. Kelemen Ildikó, lakberendező, Pilisszentiván (2009-05-20 13:27:01)
18117. Peter Varga, Retired, Sydney Australia (2009-05-20 13:26:51)
18116. Glaser Pál, szakács, Budapest (2009-05-20 13:26:41)
18115. Toth, Lorant, Budapest (2009-05-20 13:26:39)
18114. Margareta Borsos, Registered Nurse, Melbourne /Australia (2009-05-20 13:26:29)
18113. Szerecz György, egyetemi oktató, Piliscsaba (2009-05-20 13:26:06)
18112. Kelemen János, közgazdász, Szováta (2009-05-20 13:26:02)
18111. Hangácsi Szuzanna, értékesítő, Budapest (2009-05-20 13:26:02)
18110. Nagy Zoltán, tanár, Nagyvárad (2009-05-20 13:25:57)
18109. Kis Beáta Andrea, Raktáros, Dunaújváros (2009-05-20 13:25:57)
18108. Bíró Gyöngyvér, hallgató, Halásztelek (2009-05-20 13:25:56)
18107. Umführer Richárd, ügyfélkapcsolati menedzser, Budapest (2009-05-20 13:25:48)
18106. Németh István, ügyintéző, Budapest (2009-05-20 13:25:38)
18105. Szereczné Hegedűs Rita, egyetemi oktató, Budapest (2009-05-20 13:25:29)
18104. Békésné Hegyi Júlia , tanár, Budapest (2009-05-20 13:25:27)
18103. Megyeri László, tanár, pedagógus, Budapest (2009-05-20 13:25:27)
18102. Borsos Enikő, minőségügyi mérnők, Megyehíd (2009-05-20 13:25:22)
18101. Glaser Anita, közgazdász, Diósd (2009-05-20 13:25:21)
18100. bakonyi márta, tanár, budapest (2009-05-20 13:24:55)
18099. Pap Bence, Human Resources Specialist, Budapest (2009-05-20 13:24:09)
18098. Zádori Gyöngyi, Budapest (2009-05-20 13:23:36)
18097. Márkus Aurél, levilágító, Budapest (Topolya,Vajdaság) (2009-05-20 13:23:33)
18096. Nagy Albert, preot, Turda (2009-05-20 13:23:33)
18095. Hollósi Roberta, Értékesítési igazgató, Nagyvárad (2009-05-20 13:23:01)
18094. Csetnyák András, tanuló, Püspökladány (2009-05-20 13:22:40)
18093. Ónodi Zalán, gépészmérnök, Szigethalom (2009-05-20 13:22:40)
18092. Poreisz Veronika, hallgató, Jánossomorja (2009-05-20 13:22:19)
18091. Koncz Ibolya Lilla, adminisztrátor, Berettyóújfalu (2009-05-20 13:22:08)
18090. Tamás Katalin, informatikus, Budapest (2009-05-20 13:22:06)
18089. Illyés István, Ny.kántor, Székelyudvarhely (2009-05-20 13:22:05)
18088. Juhász Ferenc, -, Budapest (2009-05-20 13:22:03)
18087. Hámos Gergely, tanuló / egyetemista, Pécs (2009-05-20 13:22:03)
18086. Kiss Sándor, újságíró, Tolna (2009-05-20 13:22:00)
18085. Herédi István, közgazdász, Budapest (2009-05-20 13:21:59)
18084. Antunovics Péter, üzletkötő, Budapest (2009-05-20 13:21:58)
18083. Mazur Réka, alkalmazott, Frankfurt am Main (2009-05-20 13:21:51)
18082. Nagy Gyula, főiskolai tanár, Budapest (2009-05-20 13:21:39)
18081. Csonka István, villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 13:21:21)
18080. Szallós Kis Melinda, tanár, Kolozsvár (2009-05-20 13:21:18)
18079. Zsarnóczay Péter, egyetemi hallgató, Gyula (2009-05-20 13:21:18)
18078. Troszt Zoltán, Rokkantnyugdíjas, Somberek (2009-05-20 13:21:09)
18077. Kutasi József, nyugdijas, Pécs (2009-05-20 13:21:05)
18076. Kara Katalin, építőmérnök, Budapest (2009-05-20 13:20:57)
18075. Pardek Anita, Elokonyvelo, Nagyvarad (2009-05-20 13:20:56)
18074. Kósa Ferenc, Szoftverfejlesztő, Dunaszerdahely (2009-05-20 13:20:41)
18073. Király Csaba, Csoportvezető, Székesfehérvár (2009-05-20 13:20:33)
18072. Hodosán Írisz, Bakonyjákó (2009-05-20 13:20:27)
18071. MAKKAI DAN, INTREPRINZATOR, TARGU MURES (2009-05-20 13:20:09)
18070. Kilyen Annamaria, titkar, Marosvasarhely (2009-05-20 13:20:00)
18069. Deák Tamás, építész, Dunaharaszti (2009-05-20 13:19:40)
18068. Benyes László Attila, IT Technikus, Manchester - UK (2009-05-20 13:19:18)
18067. Dr.Szűcs Miklós, orvos, Budapest (2009-05-20 13:19:17)
18066. Pusztai Ádám, tanuló, Ózd (2009-05-20 13:19:15)
18065. Székely László, Assistance Coordinator, Reghin (2009-05-20 13:19:02)
18064. Ferenczi Lilla, tanuló, Magyarország, Budapest (2009-05-20 13:18:55)
18063. Gedeon Ádám, diák, Budaörs (2009-05-20 13:18:44)
18062. Kovács Norbert, Tanuló, Győr (2009-05-20 13:18:23)
18061. Temesváriné Szőcs Zsuzsanna, Gazdasági ügyintéző, Győr (2009-05-20 13:18:20)
18060. Szabó Gergely, Budapest (2009-05-20 13:18:17)
18059. Csengelné Ruprecht Mariann, osztály vez. Főnővér, Budapest (2009-05-20 13:17:48)
18058. Berta Magdolna Judit, tanuló, Szeged (2009-05-20 13:17:29)
18057. Nagy Gábor, gépkocsivezető, Szeged (2009-05-20 13:17:27)
18056. Cseszregi Tamás, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 13:17:25)
18055. Balogh Ádám, student, Szeged (2009-05-20 13:17:22)
18054. Karacsonyi Pal, szakag vezeto, Marosvasarhely (2009-05-20 13:17:09)
18053. Viktor Hajnalka, diák, Budapest (2009-05-20 13:17:01)
18052. Siklósi Imre, Vegyészmérnök, Berhida (2009-05-20 13:16:53)
18051. Neogrády Zsuzsa dr., állatorvos, Budapest (2009-05-20 13:16:48)
18050. Lucza Imréné , tisztviselő, Budapest (2009-05-20 13:16:46)
18049. Csupor Zsuzsa, családterapeuta, Budapest (2009-05-20 13:16:43)
18048. Kukoda Péter, Diák, Zirc (2009-05-20 13:16:31)
18047. Gödri Enikő, tervező, Budapest (2009-05-20 13:16:19)
18046. Vodál Vera, újságíró, Budapest (2009-05-20 13:16:12)
18045. Kozma Csaba, nyomdasz, Nagyvarad (2009-05-20 13:16:11)
18044. Zsuppán Éva, könyvelő, Budapest (2009-05-20 13:15:47)
18043. Fontányi-Orbán M. Zsuzsanna, írnok, Budapest és Csíkszereda (2009-05-20 13:15:43)
18042. Kovács Edina, Gyömrő (2009-05-20 13:15:38)
18041. Lukács Lilla, egyetemi hallgató, Szabadka (2009-05-20 13:15:31)
18040. Menyhart Zsuzsanna, Idegenforgalmi szakmenedzser, Helsinki (2009-05-20 13:15:28)
18039. Tomasovszki Pál, karvezető, Nyíregyháza 4400 Magyarország (2009-05-20 13:15:27)
18038. Harsányi Zoltán, kontroller, Nyíregyháza (2009-05-20 13:15:10)
18037. Nagy Evelin, tanuló, Debrecen (2009-05-20 13:15:08)
18036. Benke Gábor, informatikai projekt menedzser, Budapest (2009-05-20 13:15:07)
18035. Mark Gyorgy Tamas, vallalkozo, Piliscsaba (2009-05-20 13:15:05)
18034. Bódi Erika, Weimar (2009-05-20 13:15:05)
18033. Kelemen Nóra, humánpolitikus, Budapest (2009-05-20 13:15:05)
18032. Stettner Eleonóra, egyetemi oktató, Dombóvár (2009-05-20 13:14:59)
18031. Vadvári Tibor, tanár, Zalaegerszeg (2009-05-20 13:14:56)
18030. Horváth Szilvia, Értékesítési referens, Budapest (2009-05-20 13:14:54)
18029. matusovits andrea dr, orvos, kuwait (2009-05-20 13:14:39)
18028. Kukoda Péter, Diák, Zirc (2009-05-20 13:14:37)
18027. Jakab Gábor, Szentgotthárd (2009-05-20 13:14:33)
18026. Zsarnóczay Péter, egyetemi hallgató, Gyula (2009-05-20 13:14:31)
18025. Németh Máté, Műszaki főmunkatárs, Veszprém (2009-05-20 13:14:22)
18024. Branea Róbert, vállalkozó, Kolozsvár (2009-05-20 13:13:53)
18023. Bokor Andrea, adatfeldolgozo, Ermihalyfalva (2009-05-20 13:13:50)
18022. Gerstner Gábor, Szoftverfejlesztő, Győr (2009-05-20 13:13:17)
18021. Krajcsoviczné Szenkó Andrea, Eladó, Szarvas (2009-05-20 13:13:01)
18020. Patay István, nyugdíjas, Szolnok (2009-05-20 13:12:57)
18019. Dr. Illyés Józsefné, jurnalist, Gyula (2009-05-20 13:12:41)
18018. Tóth Erzsébet Rita, Tanuló, Gyál (2009-05-20 13:12:30)
18017. Éltes Barna, tanár, Sepsiszentgyorgy (2009-05-20 13:12:29)
18016. molnar margit, formatrice, toutlouse - fr (2009-05-20 13:12:20)
18015. Takáts Ferenc, diplomata, Bécs / Vienna (2009-05-20 13:12:15)
18014. Halmai Antalné, adminisztrátor, Budapest (2009-05-20 13:12:10)
18013. Krajcsovicz János, Nyugdíjas, Szarvas (2009-05-20 13:12:03)
18012. Csóka Tibor, tanár, Szombathely (2009-05-20 13:11:44)
18011. Csorba Anita, könyvelő, Budapest (2009-05-20 13:11:43)
18010. Zsidi Kristóf, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 13:11:39)
18009. Bátor Henrietta, diák, Hatvan (2009-05-20 13:11:39)
18008. Dr. Stephan Handy, Diakon, Diplomphysiker, D 19370 Parchim (2009-05-20 13:11:36)
18007. Fehér Katalin, közgazda, Budapest (2009-05-20 13:11:32)
18006. Kardos Lajos, Szoftverfejlesztő, Győr (2009-05-20 13:11:28)
18005. Bereczk Alíz, üzletvezető, Székesfehérvár (2009-05-20 13:11:24)
18004. Bertha Zoltán, tanuló, Debrecen (2009-05-20 13:11:21)
18003. Veress Károly, lelkipásztor, Kolozsvár (2009-05-20 13:11:15)
18002. Horváth Enikő, debrecen (2009-05-20 13:11:04)
18001. Márk Molnár, tanár, Budapest (2009-05-20 13:11:00)
18000. Kürti Kálmán, villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 13:10:52)
17999. Kelemen Péter, pénzügyi vezető, Budapest (2009-05-20 13:10:13)
17998. Zelenák Andrea, értékesítési vezető, Budaörs (2009-05-20 13:10:10)
17997. Gergye Máté, tanuló, Pécs (2009-05-20 13:09:55)
17996. Bálint Krisztina, zenetanár, Győr (2009-05-20 13:09:45)
17995. Érdy Magdolna, lakberendező, Budapest (2009-05-20 13:09:40)
17994. Kadar Daniel, orgonaépítő, Bedford, USA (2009-05-20 13:09:31)
17993. Zsuppán Zoltán, villamos üzemmérnök, Budapest (2009-05-20 13:09:30)
17992. Könczei Rozalia, nyugdijas, Budapest (2009-05-20 13:09:24)
17991. Károssy András, kertészmérnök, Kecskemét (2009-05-20 13:09:20)
17990. Deak Istvan, Manager, Kolozsvar (2009-05-20 13:09:15)
17989. Gyarmati Pal, Tanar-profesor, Szekelyudvarhely-Odorheiu-Secuiesc (2009-05-20 13:09:07)
17988. Harta István, egyetemi hallgató, Pákozd (2009-05-20 13:09:06)
17987. Csilla Malmsten, designer, Stockholm (2009-05-20 13:09:02)
17986. Somlai Zsuzsanna, alkalmazott, Balatonfűzfő (2009-05-20 13:08:43)
17985. Csizmadia Péter, tanuló, Kecskemét (2009-05-20 13:08:39)
17984. Herendi Gábor, Főszerkesztő, Keszthely (2009-05-20 13:08:33)
17983. Dr. László Ildikó, egyetemi adjunktus, Budapest (2009-05-20 13:08:29)
17982. Bene Júlia, Ekonómus, Szlovákia (2009-05-20 13:08:28)
17981. Dr. Rátkai Balázs, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 13:08:13)
17980. Tóth Mária, ERP rendszer szakértő, Zalaegerszeg (2009-05-20 13:08:11)
17979. sza, vállalkozó, olaszliszka (2009-05-20 13:08:00)
17978. Benkőné Kókai Valéria, irodavezető, Gyömrő (2009-05-20 13:07:55)
17977. Tary Blanka, diák, Kecskemét (2009-05-20 13:07:38)
17976. Tóth Imre, vállalkozó, Lajosmizse (2009-05-20 13:07:33)
17975. Dr. Tandori Mária, könyvtáros / bibliothécaire, Szeged (Hongrie) (2009-05-20 13:06:45)
17974. Demján Sándorné, nyugdíjas, 2013 Pomáz Eper köz 1 sz. (2009-05-20 13:06:42)
17973. Branea Róbert, vállalkozó, Kolozsvár (2009-05-20 13:06:42)
17972. Biczó Dénes, térképész, Budapest (2009-05-20 13:06:39)
17971. Kaszás Ramóna, tanuló, Keszthely (2009-05-20 13:06:23)
17970. Bakos István, szerkezettervező, Budapest (2009-05-20 13:06:19)
17969. Csörsz László, Tokaj (2009-05-20 13:05:58)
17968. Somu Janka, biolog, Targu Mures (2009-05-20 13:05:53)
17967. Balogh Géza, mérnök, Budapest (2009-05-20 13:05:34)
17966. Zoltai Hajnal, Budapest (2009-05-20 13:05:04)
17965. Jákiné Kasza Ágnes, adótanácsadó, Budapest (2009-05-20 13:04:59)
17964. Palotai Daniel, economist, Frankfurt am Main (2009-05-20 13:04:57)
17963. Ivan Varga, student, Horgos, Serbia (2009-05-20 13:04:55)
17962. Schuster Zsolt, Tanuló, Budapest (2009-05-20 13:04:55)
17961. Miklós Mária dr., Budapest (2009-05-20 13:04:55)
17960. Laki Balázs, közgazdász, agrármérnök, Budapest (2009-05-20 13:04:36)
17959. Ágoston Gergely, pszichológus, idegen vezető, Lovran, Horvátország (2009-05-20 13:04:27)
17958. Kaszás Andrea, Keszthely (2009-05-20 13:04:22)
17957. Istvánfi Krisztián, hallgató, Pécs (2009-05-20 13:04:11)
17956. Dr. Baternay Ágota, pedagógus, Budapest,Mese u.11-13 (2009-05-20 13:04:05)
17955. Farkasné Szálasi Klára, pedagogús, Szekesfehérvár (2009-05-20 13:03:55)
17954. Bosnyák Cecilia, Veszprém (HU) (2009-05-20 13:03:51)
17953. szemán attila, vállalkozó, olaszliszka (2009-05-20 13:03:26)
17952. Csaba, Sandor, Odorheiu-Secuiesc (2009-05-20 13:03:21)
17951. Horányi Ildikó, főmuzeológus, Budapest (2009-05-20 13:03:15)
17950. Sipos László, Budapest (2009-05-20 13:02:59)
17949. Rozgonyi Krisztina, Pécel (2009-05-20 13:02:47)
17948. Pakainé Nagy-György Enikő, mezőgazdasági vállalkozó, Mórahalom (2009-05-20 13:02:46)
17947. Kapitány Zsolt, Tolna Megyei Önkormányzat Alelnök, Szekszárd (2009-05-20 13:02:42)
17946. Kiss Gábor, Biztonságtehnikai mérnök, Budapest (2009-05-20 13:02:31)
17945. Varga György, geográfus, Pécs (2009-05-20 13:02:16)
17944. Zsebe Márta, sajtóreferens, levéltáros, Gyulafehérvár (2009-05-20 13:02:11)
17943. Tóth Zoltán, Dunaújváros (2009-05-20 13:02:01)
17942. Bali Istvánné, adm., Pápa (2009-05-20 13:01:59)
17941. Farkas Norbert, Kereskedő, 9484 Pereszteg Petőfi Sándor u. 14 (2009-05-20 13:01:52)
17940. Matek Kamilló, Programozó, Érd (2009-05-20 13:01:51)
17939. Nádasdi Anikó, tanuló, Debrecen (2009-05-20 13:01:45)
17938. Kondor Csilla, adatfeldolgozo, Ermihalyfalva (2009-05-20 13:01:34)
17937. Patainé Szűcs Judit, adminisztrátor, Berettyóújfalu (2009-05-20 13:01:31)
17936. Kószó Bettina, Tanuló, Szeged (2009-05-20 13:01:24)
17935. Benke Gáborné, Informatika, Budapest (2009-05-20 13:01:15)
17934. Balla Ferenc, építész, Budapest (2009-05-20 13:01:14)
17933. Szántó Tibor, Közgazdász, Melbourne, Ausztrália (2009-05-20 13:01:10)
17932. Laslo Kelemen, Scania (2009-05-20 13:01:07)
17931. Rádics Tamásné, alkalmazott, Budapest (2009-05-20 13:00:59)
17930. Ádám Zoltán, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 13:00:39)
17929. Mácsai Zoltán, Egyetemista, Budapest (2009-05-20 13:00:36)
17928. Orosz Szilárd, Technical writer, Debrecen (2009-05-20 13:00:31)
17927. Zsoldos Endre, csillagász, Budapest (2009-05-20 13:00:14)
17926. Tanyi Éva, egyetemista, Debrecen (2009-05-20 13:00:13)
17925. Bán Jószefné Marika, nyugdíjas, Mezőkövesd Jegenyesor u 81 (2009-05-20 13:00:13)
17924. M. Kiss Gergely, újságíró, Budapest (2009-05-20 13:00:03)
17923. Magdolna Nuszer, Shop Manager, WINCHESTER - UK - (2009-05-20 13:00:01)
17922. Molnárné Kovács Annamária, alkalmazott, Debrecen (2009-05-20 13:00:00)
17921. Maklári Attila, Internet operátor, Gyömrő (2009-05-20 12:59:56)
17920. Kovács Virág, mérnök, Budapest (2009-05-20 12:59:53)
17919. Dr. Hóbor Erzsébet, nyugdíjas, Zalaegerszeg (2009-05-20 12:59:50)
17918. Karap Judit, tanuló, Tata (2009-05-20 12:59:45)
17917. Bodnár Balázs, Budapest (2009-05-20 12:59:40)
17916. Dr. Gabor Kottra, Scientist, Freising, Munich, Germany (2009-05-20 12:59:36)
17915. Engel Sándor, beszerző, Marosvásárhely (2009-05-20 12:59:23)
17914. Tóth-Heyn Péter, Budapest (2009-05-20 12:59:22)
17913. Szebeni Lenke,, irodai asszisztens, Budapest (2009-05-20 12:59:20)
17912. Dr. Száva Tibor, Nyugdíjas, Bécs, Ausztria (2009-05-20 12:59:16)
17911. Futó Péter, tanuló, Nagykovácsi (2009-05-20 12:59:15)
17910. Kecseti Kálmán, mérnök, Budapest (2009-05-20 12:59:14)
17909. dr. Nagy Ernő , közgazdász , Budapest (2009-05-20 12:59:06)
17908. Lantos Zoltán, geológus, budapest (2009-05-20 12:58:57)
17907. Tordai Csongor, programator, Tg-Mures (2009-05-20 12:58:56)
17906. Tóth Csaba, operátor, Monor (2009-05-20 12:58:52)
17905. Zsolt Hergovits, fotográfus, Thaiföld (2009-05-20 12:58:50)
17904. Kovács Attila, rokkantnyugdíjas, Csécse (2009-05-20 12:58:46)
17903. Deméndi Zsolt, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 12:58:31)
17902. Kisfaludi-Bak Sándor, Tanuló, Magyarország, Budapest (2009-05-20 12:58:22)
17901. Rezsö Kende, nyugdijas tanár, Budapest/Stuttgart (2009-05-20 12:58:08)
17900. Bauer Zita, pénzügyi elemző, Szentgotthárd (2009-05-20 12:57:50)
17899. Nagy Istvánné, nyugdíjas, Szeged (2009-05-20 12:57:34)
17898. Marcin László, Vagyonértékelő, Budapest (2009-05-20 12:57:25)
17897. Haller Béla, francia- és olasztanár - profesor lb.fr.-it., Marosvásárhely - Tg.Mureş (2009-05-20 12:56:56)
17896. Farkas Andrea, értékesítő, Budapest (2009-05-20 12:56:51)
17895. Kiss László, mérnök, Nagykovácsi (2009-05-20 12:56:51)
17894. Gulyás Eszter, tanuló, Budapest (2009-05-20 12:56:34)
17893. Czupy Dénes, Nyugdíjas, 9400 Sopron Dózsa ú.3. (2009-05-20 12:56:32)
17892. Cseh Ildikó, tanuló, Békéscsaba (2009-05-20 12:56:14)
17891. Csoma Zsigmondné, múzeulógus, Budapest (2009-05-20 12:56:12)
17890. Barnás Gergely, antikvárius, Nagymaros (2009-05-20 12:56:05)
17889. Bózsity Noémi, Egyetemista, Zenta (2009-05-20 12:55:54)
17888. Nacsa Tamás, építőmérnök, Győr (2009-05-20 12:55:49)
17887. Bossányi-Jung Diána, Szállodai Értékesítő, Budapest (2009-05-20 12:55:49)
17886. Somhegyi Róbert, Stratégiai menedzser, Budapest (2009-05-20 12:55:48)
17885. Varga Judit, szellemi, Vecsés (2009-05-20 12:53:56)
17884. Porgánszki Éva, Villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 12:53:42)
17883. Pásztor Petra, műszaki előkészítő, Győr (2009-05-20 12:53:04)
17882. Szabó Istvánné, könyvtáros, Pannonhalma (2009-05-20 12:52:59)
17881. Bodóo Zsombor, Alsóõr (2009-05-20 12:42:11)
17880. Döbrössy József, nyugdíjas , Dunaharaszti (2009-05-20 12:42:05)
17879. Adrienn Csávics, geographer, Pécs-Hungary (2009-05-20 12:42:03)
17878. Dr. Csámpai Ottó, Szociológus, Bratislava/Pozsony (2009-05-20 12:41:49)
17877. Béres Andrea Krisztina, médiatervező, Salonta (2009-05-20 12:41:48)
17876. OSVÁTH ISTVÁN, TECHNIKUS, SZÉKESFEHÉRVÁR (2009-05-20 12:41:45)
17875. Kutnyánszky Eszter, adminisztrátor, Pécs (2009-05-20 12:41:44)
17874. Szuszky Tibor, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 12:41:38)
17873. Dr. Katalin Szieb, pharmacist, Budapest (2009-05-20 12:41:34)
17872. KUCSÁK ZOLTÁN, PÉNZÜGYI ÜGYINTÉZŐ, DABAS (2009-05-20 12:41:12)
17871. Kéry Mihály, nyugdíjas pedagógus, Budapest (2009-05-20 12:41:07)
17870. Varga László Ottó, lelkész, Sopron (2009-05-20 12:41:06)
17869. Lund Boglárka, Debrecen (2009-05-20 12:40:51)
17868. Gáspár Klára, Hivatali dolgozó, Törökbálint (2009-05-20 12:40:50)
17867. Szilvási Gergely, Hallgató (Babes-Bolyai Egyetem), Nyíregyháza (2009-05-20 12:40:48)
17866. Gazdag Gábor, Szeged (2009-05-20 12:40:46)
17865. Sarkadi Márton, építészmérnök, Dunakeszi (2009-05-20 12:40:46)
17864. Csige Tamás, informatikus, Budapest (2009-05-20 12:40:44)
17863. Hajni Domokos, Aszisztens, London (2009-05-20 12:40:44)
17862. Vari Ottilia, Functionar Public, Odorheiu-Secuiesc (2009-05-20 12:40:21)
17861. Gábor Zsolt, okleveles gépészmérnök, Budapest (2009-05-20 12:40:02)
17860. Nagy Edit, Üllő (2009-05-20 12:39:56)
17859. Somodi Ákos, Tanuló, Szeged (2009-05-20 12:39:49)
17858. Dorothea Blank, Übersetzerin/fordító/translator, neuruppin/ Deutschland/germany (2009-05-20 12:39:45)
17857. Pápai Zoltán, Egyetemi hallgató, Pécs (2009-05-20 12:39:37)
17856. Zámbó András, Református lelkipásztor, Budapest (2009-05-20 12:39:29)
17855. Farkas Levente, informatikus, Budapest (2009-05-20 12:39:19)
17854. Bodnár István, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 12:39:04)
17853. Császár Cyril, vállalkozó, Kecskemet (2009-05-20 12:39:00)
17852. Jozsef Varga, ing., Sønderborg, Dania (2009-05-20 12:39:00)
17851. Dücső Boglárka, tanuló, Budapest (2009-05-20 12:38:23)
17850. Apostol Tamás, tanuló, Budapest (2009-05-20 12:38:02)
17849. Dr. Brückner Huba, ügyvezető igazgató, Budapest (2009-05-20 12:37:55)
17848. Bus Attila, müszerész, Hungary Lakitelek (2009-05-20 12:37:42)
17847. Péter Mátyás, Budapest (2009-05-20 12:37:42)
17846. Szarka László, egyetemista, Debrecen (2009-05-20 12:37:25)
17845. Dévényi Ildikó, előadó, Békéscsaba (2009-05-20 12:37:19)
17844. dr. Imre Sudar, Arzt, Oberwart (2009-05-20 12:37:05)
17843. Salamon Sándor, nyelvtanár, Budapest (2009-05-20 12:36:46)
17842. Lukács Klára, könyvtáros, Kolozsvár (2009-05-20 12:36:41)
17841. Mátyás László, Egyetemi hallgató, Tapolca (2009-05-20 12:36:20)
17840. Moskovits Ervin, gépészmérnök, Pécs (2009-05-20 12:36:02)
17839. Hodosánné Veres Regina, asszisztens, Bakonyjákó (2009-05-20 12:36:01)
17838. Korompay János, irodalomtörténész, Budapest (2009-05-20 12:36:00)
17837. Dr. Sobor Dávid, jogász, Párizs (2009-05-20 12:35:58)
17836. Bardócz Attila, tanár/profesor de geografie, Szeged (2009-05-20 12:35:57)
17835. Nagy Attila, Tanuló, Cegléd (2009-05-20 12:35:15)
17834. Pető Éva, tanár, Szeged (2009-05-20 12:35:08)
17833. sebestyén lászló, építész, székesfehérvár (2009-05-20 12:35:07)
17832. Tóth Diána, marketing szakértő, Cegléd (2009-05-20 12:34:55)
17831. Kovács Ferenc, nyugdíjas, Nyékládháza (2009-05-20 12:34:54)
17830. Bardóczi Alexandra, diák, Pécel (2009-05-20 12:34:51)
17829. Bese Gergő Péter, tanár, Gödöllő (2009-05-20 12:34:47)
17828. Csíki Erzsébet, Szociálpedagógus, Dresden (2009-05-20 12:34:35)
17827. dr. Takács Róbert, ügyvédjelölt, önkormányzati képviselő, Hódmezővásárhely (2009-05-20 12:34:13)
17826. Hodosán Édua, anyaggazdálkodó, Bakonyjákó (2009-05-20 12:34:10)
17825. Kemenczeiné Döbrössy Gyöngyi, alkalmazott, Délegyháza (2009-05-20 12:34:09)
17824. Kancsár Krisztián, külkapcsolati felelős, Dabas (2009-05-20 12:34:02)
17823. Benyhe István, director, Budapest (2009-05-20 12:33:53)
17822. Bagi Imre, Mérnök, Budapest (2009-05-20 12:33:48)
17821. Benko Gabor, Lund, Sweden (2009-05-20 12:33:30)
17820. Legeza Katalin, tanuló, Budapest (2009-05-20 12:33:27)
17819. dr Ijjas György Sándorné, nyugdíjas könyvtáros, Budapest (2009-05-20 12:33:16)
17818. Antal Károly, gépészmérnök, Szécsény (2009-05-20 12:33:09)
17817. Rédei János, tanuló, Budapest (2009-05-20 12:33:05)
17816. Hunyadi Csaba, szerkesztő, Szeged (2009-05-20 12:32:54)
17815. Dr. Szabó Ágnes Zsuzsanna, orvos, Budapest (2009-05-20 12:32:48)
17814. Legeza Márta, tanuló, Budapest (2009-05-20 12:32:33)
17813. Póka Károly , beruházási menedzser, Debrecen (2009-05-20 12:31:56)
17812. Szlávik Zsolt, diák, Budapest (2009-05-20 12:31:48)
17811. Csonka Judit, filmvágó, Budapest (2009-05-20 12:31:43)
17810. Szatmári Péter, IT mérnök, Debrecen (2009-05-20 12:31:39)
17809. Oskolás Gergely, egyetemista, Debrecen (2009-05-20 12:31:39)
17808. Radóczy Éva, építőipari előkészítő, Budaörs (2009-05-20 12:31:28)
17807. Csepi Tamás, Székesfehérvár (2009-05-20 12:31:22)
17806. Balogh Dávid, Tanuló, Budapest (2009-05-20 12:31:02)
17805. Széman Richárd, Fotográfus, Budapest (2009-05-20 12:30:39)
17804. Fabian Anna-Maria, tanitono, Kolozsvar (2009-05-20 12:30:37)
17803. Both Emese, doktorandusz, Satu Nou (2009-05-20 12:29:51)
17802. Galló Viktória, sales executive, Budapest (2009-05-20 12:29:33)
17801. Antal Zsofia Ibolya, diak, marosvasarhely (2009-05-20 12:29:28)
17800. Kormos Péter, Mérnök informatikus, Budapest (2009-05-20 12:29:22)
17799. Balatoni Zsuzsa, ügyintéző, Budapest (2009-05-20 12:29:16)
17798. Damokos Kristóf, hallgató, Budapest (2009-05-20 12:29:13)
17797. Gergely Zsuzsa, újságíró, Kolozsvár (2009-05-20 12:29:10)
17796. Olah Laszlo MIklos, egyetemista, Klozsvar (2009-05-20 12:28:48)
17795. Farkasné Ceglédi Angéla, Szeged (2009-05-20 12:28:45)
17794. Tamás Mónika, Teacher, Makó (2009-05-20 12:28:39)
17793. Kis Bernadett, Egyetemi hallgató, Gödöllő (2009-05-20 12:28:34)
17792. PAPP Péter, geológus, Budapest (2009-05-20 12:28:17)
17791. Demény Enikő, kutató, Budapest (2009-05-20 12:28:13)
17790. Pappné Kemény Ildikó Katalin, referns, Budapest (2009-05-20 12:28:13)
17789. Geröly-Bársonyi Hilda, lapszerkesztő, Budapest (2009-05-20 12:28:00)
17788. Tóthné Kovács Terézia, geológus, Budapest (2009-05-20 12:27:59)
17787. Lelkes Viktória, ügyvezető, Budapest (2009-05-20 12:27:56)
17786. Száva István, építészmérnök, Marosvásárhely (2009-05-20 12:27:33)
17785. Nagy Dániel, közgazdász, Budapest- Komádi (2009-05-20 12:27:23)
17784. Székely György, nyugdíjas mérnök, Budapest (2009-05-20 12:27:11)
17783. Török Péter, hallgató, szeged (2009-05-20 12:27:03)
17782. Gévay Gábor, tanuló, Szeged (2009-05-20 12:26:52)
17781. Györe Krisztián, Nyomdász, Budapest (2009-05-20 12:26:35)
17780. Ballai Márta, Tanuló, Újfehértó (2009-05-20 12:26:29)
17779. Bihari Sándor, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 12:26:27)
17778. András Előd, student, Cluj-Napoca (2009-05-20 12:26:16)
17777. Victor Benjámin, tanuló, Nyékládháza (2009-05-20 12:26:11)
17776. Szikszai Tiberiu, inginer chimist/vegyészmérnök, Oradea/Nagyvárad (2009-05-20 12:26:10)
17775. Balázs Katalin, diák, Szeged (2009-05-20 12:26:10)
17774. Pappné Kemény Katalin, referens, Budapest (2009-05-20 12:25:08)
17773. Noda Levente, Területi Képviselő, Budapest (2009-05-20 12:24:43)
17772. Dézsi Zoltán, Alkalmazott, Budapest (2009-05-20 12:24:43)
17771. Sándor Róbert, grafikus, Budapest (2009-05-20 12:24:14)
17770. Mihut Katalin, tréner, Kolozsvár (2009-05-20 12:24:05)
17769. Szathmáry István, újságíró, Szolnok (2009-05-20 12:23:59)
17768. Láng Zoltán, spanyoltanár, Szentgotthárd (2009-05-20 12:23:59)
17767. Horváth Zoltán, Tanuló, Szombathely (2009-05-20 12:23:42)
17766. Wiczing Szilvia, adminisztrátor, Budapest (2009-05-20 12:23:26)
17765. Hladony Sándorné, gazdasági igazgató, Budapest (2009-05-20 12:23:13)
17764. Kiss Norbert / Norbert Kiss, tanuló / student , Ecser (Hungary / Ungaria) (2009-05-20 12:23:01)
17763. Kámán Katalin, közalkalmazott, Zalaegerszeg Magyarország (2009-05-20 12:22:39)
17762. Gőri Zoltán, Mérnök, Budapest (2009-05-20 12:22:34)
17761. Hotoránné Ács Margit, tanító, Szeged (2009-05-20 12:22:26)
17760. Srádi Péter, diák, Monor (2009-05-20 12:22:11)
17759. Gyarmathy Bencze Gyöngyvér, nyugalmazott tanítónő, Kovászna megye (2009-05-20 12:21:57)
17758. Fóris Barbara, iparművész, Budapest (2009-05-20 12:21:38)
17757. Buzárna Erzsébet, Minőségbíztosítási technikus, 8200 Veszprém (2009-05-20 12:21:33)
17756. Erdélyi Péter, tanácsadó, Üllő (2009-05-20 12:21:31)
17755. Kiss Ernő, Debrecen (2009-05-20 12:21:31)
17754. Hotorán Gábor, református lelkész, Szeged (2009-05-20 12:21:24)
17753. Sternischa Alfréd, mérnök, Pécs (2009-05-20 12:21:18)
17752. Sánta István, programozó, Budapest (2009-05-20 12:21:12)
17751. Mudry György, Budapest (2009-05-20 12:20:28)
17750. Horváth Csaba, tanuló, Budapest (2009-05-20 12:20:23)
17749. Szentpáli Roland, Tuba művész, Nyíregyháza (2009-05-20 12:20:20)
17748. Damokos László, építész, Budapest (2009-05-20 12:20:08)
17747. Tóth Zoltán, ügyvezető igazgató, Budapest (2009-05-20 12:20:01)
17746. dr. ARÁNYI László, Chem. Engineer, Budapest (2009-05-20 12:19:51)
17745. Ács György, Faipari Minőségellenőr, Sopron (2009-05-20 12:19:49)
17744. Dr. Farkas Gyöngyi, orvos, Székesfehérvár (2009-05-20 12:19:45)
17743. Kovalóczy György, bányamérnök, Budapest (2009-05-20 12:19:33)
17742. Juhász Gergő, grafikus, Nyíregyháza (2009-05-20 12:19:29)
17741. Venczel Zsolt, fotográfus, Nagykovácsi (2009-05-20 12:19:25)
17740. Semperger István, egyetemi hallgató, Dunakeszi (2009-05-20 12:19:09)
17739. Kerekes Máté, munkanélküli, Tokaj (2009-05-20 12:19:05)
17738. Berencsi Zsuzsanna , közgazdász, Nyíregyháza (2009-05-20 12:18:25)
17737. igovszky István, nyugdijas, Esztergom (2009-05-20 12:18:11)
17736. Török Viktória, könyvtáros, Budapest, Szeged (2009-05-20 12:18:02)
17735. Jéri Dávid, Tanuló, Tömörkény (2009-05-20 12:17:43)
17734. Elsik Edina, tanuló, Szentendre (2009-05-20 12:17:15)
17733. Dittel Gáborné, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 12:17:12)
17732. Tóth Sándor, okl. építőmérnök, Székesfehérvár (2009-05-20 12:17:06)
17731. Balla István, diák, Ukraine, Kaszony (2009-05-20 12:17:03)
17730. Sárkány Edith, Budapest (2009-05-20 12:16:54)
17729. Szabó Nikoletta, eladó, Budapest (2009-05-20 12:16:52)
17728. Kissné Bendefy Márta, vegyész-restaurátor, Budapest (2009-05-20 12:16:51)
17727. Bagaméry Gáspár , ügyvédjelölt, Budapest (2009-05-20 12:16:51)
17726. Bozsaky Anikó, tanuló, Budapest (2009-05-20 12:16:48)
17725. Szántó A. Csenge, nincs, Budapest (2009-05-20 12:16:43)
17724. Kerekes Zsuzsa, egyetemi hallgató, Tokaj (2009-05-20 12:16:21)
17723. Salánki Ágnes, hallgató, Budapest (2009-05-20 12:16:05)
17722. Altfatter Adalbert, tanácsadó, Budapest (2009-05-20 12:15:48)
17721. Szántó Krisztina, anya, Budapest (2009-05-20 12:15:47)
17720. Nagyváradi Natália, manager, Budapest (2009-05-20 12:15:44)
17719. Budaházy Béla, Villamosmérnök, 4287 Vámospércs (2009-05-20 12:15:43)
17718. Nagy Kasza Tibor David, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-20 12:15:43)
17717. Keszei Tiborné, oktatásszervező, Szombathely, Magyarország (2009-05-20 12:15:14)
17716. Tóth Judit, Asszisztens, Székesfehérvár (2009-05-20 12:15:06)
17715. Horváth Sándor, programozó, Gyönk (2009-05-20 12:15:06)
17714. Szappanos Szabolcs, orvostanhallgató, Pécs (2009-05-20 12:15:05)
17713. Bernad Zsuzsanna, orvos, Marosvasarhely (2009-05-20 12:14:44)
17712. Bába Zoltán, tanár, Marosvásárhely (2009-05-20 12:14:40)
17711. Kerekesné Pozsa Zsuzsanna, tanár, Tokaj (2009-05-20 12:14:38)
17710. Kázmér Istvánné, raktárvezető, Budapest (2009-05-20 12:14:32)
17709. Szántó András, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 12:14:26)
17708. Szabó Imre, Debrecen (2009-05-20 12:14:22)
17707. Ambrus Zsuzsa, egyetemista, Bécs (2009-05-20 12:14:22)
17706. Révay Erzsébet, pedagógus, Budapest (2009-05-20 12:14:18)
17705. Németh Lilla, újságíró, Budapest (2009-05-20 12:13:53)
17704. Földesi Tamás, Információ-biztonsági szakértő, London (2009-05-20 12:13:51)
17703. Tóth Csaba, joghallgató, Budapest (2009-05-20 12:13:49)
17702. Lázár András, Tanár, Budapest (2009-05-20 12:13:36)
17701. Ujlaki András, közgazdász, Budapest (2009-05-20 12:13:34)
17700. Szabó Zsolt, Építész, Budapest (2009-05-20 12:13:33)
17699. Vaskó Péter, journalist, Budapest, Hungary (2009-05-20 12:13:25)
17698. Nagy Péter, Egyetemi hallgató, Gödöllő (2009-05-20 12:13:21)
17697. Varga Csilla, művelődésszervező, Eger (2009-05-20 12:13:06)
17696. Révész Orsolya, tanuló, Záhony (2009-05-20 12:13:02)
17695. Ádány Csaba, Hajdúsámson (2009-05-20 12:12:32)
17694. Bucskó Zsolt, Értékesítési vezető, Szigetszentmiklós (2009-05-20 12:12:24)
17693. Döbrössy Tamás, alkalmazott, Budapest (2009-05-20 12:12:21)
17692. Filkey Péter, tanár, Budaörs (2009-05-20 12:11:47)
17691. Nemeskéri L. Péter, vezető tréner, Budapest (2009-05-20 12:11:31)
17690. László János, Pályamester, Pusztaszabolcs (2009-05-20 12:11:22)
17689. Harmath Erzsebet, tanar, PhD hallgato, Marosvasarhely (2009-05-20 12:11:20)
17688. Törőcsik Lászlóné, nyugdíjas, Budaörs (2009-05-20 12:11:19)
17687. Hajdu Bálintné, gépésztechnikus, Budapest (2009-05-20 12:10:59)
17686. Virag Peter, inginer, Cluj Napoca (2009-05-20 12:10:47)
17685. Bordi, Ibolya, Sepsiszentgyorgy (2009-05-20 12:10:12)
17684. Dévai Zoltán, tanácsadó, Szada (2009-05-20 12:10:04)
17683. Koronka István, mérnök, Budapest (2009-05-20 12:09:56)
17682. Strigoi Szabo Eva , Almérnök, Reghin (2009-05-20 12:09:48)
17681. Bodo Zoltan, jurist, Reghin (2009-05-20 12:09:38)
17680. Nyitrai Zoltán, mérnök, Budapest (2009-05-20 12:09:30)
17679. Demján Ildikó, orvos, Budapest (2009-05-20 12:09:16)
17678. Tóth Teodóra, művelődésszervező, Abaliget (2009-05-20 12:09:04)
17677. Papp Gabriella, fényképész / Photograf, Bécs / Wien (2009-05-20 12:08:41)
17676. Kardos Antal, okl. vegyészmérnök, Budapest (2009-05-20 12:08:33)
17675. Kun József, Üzemeltetés vezető, Budapest (2009-05-20 12:08:16)
17674. Czékmány Imre, mérnök, Tatabánya (2009-05-20 12:08:12)
17673. dr. Gulya Ernőné, nyugdíjas közgazdász, Budapest (2009-05-20 12:08:12)
17672. Veres Boglárka, Banki IT minőségbiztosító , Budapest (2009-05-20 12:07:59)
17671. Mezei Zsolt, Manager, Kolozsvár (2009-05-20 12:07:59)
17670. Szabolcs Márton, biológus hallgató, Tokaj (2009-05-20 12:07:57)
17669. Mudri Péter, diák, Pécs (2009-05-20 12:07:55)
17668. Dr. Bene Kálmán, főiskolai tanár, Szeged (2009-05-20 12:07:52)
17667. Pertis Jenőné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 12:07:51)
17666. Muhi Zsanett, irodai asszisztens, Budapest (2009-05-20 12:07:51)
17665. Bardosan Sheila Timea, diak, Marosvasarhely (2009-05-20 12:07:37)
17664. Kramer Tamás, geológus, Beszterce (2009-05-20 12:07:32)
17663. Licskai Atttila, ügyintéző, Budapest (2009-05-20 12:07:28)
17662. Farkas Olivér, Turbine workshop manager, Budapest (2009-05-20 12:07:23)
17661. Konrád Tímea, kulturális vezető, Szeged (2009-05-20 12:07:19)
17660. Bene Gabor, ettermi vezeto, Budapest (2009-05-20 12:07:13)
17659. LÖ, SZAKÉRTÖ, DEBRECEN (2009-05-20 12:06:58)
17658. Mathe Ibolya, Pensionara, Odorheiu Secuiesc (2009-05-20 12:06:54)
17657. Baricz Edith, kozgazdasz, kolozsvar (2009-05-20 12:06:47)
17656. SZABO AGNES, kozgazdasz, Marosvasarhely (2009-05-20 12:06:37)
17655. Szente Tamás, 9024. Győr (2009-05-20 12:06:35)
17654. Bárányosné Ábrahám Rita, tervező mérnök, Alcsútdoboz (2009-05-20 12:06:33)
17653. Veibli-Magyari Judit, angoltanár, Budapest (2009-05-20 12:06:29)
17652. Papp Gabriella, tanár / profesor, Marosvásárhely / Tg-Mures (2009-05-20 12:06:28)
17651. Bognar Gábor, nyugdíjas, Kecskemét (HU) (2009-05-20 12:06:19)
17650. foreth beatrix, mérnök, budapest (2009-05-20 12:06:00)
17649. Kondár Gergely, Közgazdász, Budapest (2009-05-20 12:05:46)
17648. Varga Boglárka, tanuló, Répcelak (2009-05-20 12:05:41)
17647. Palóczné Kovács Beáta, titkár, Budapest (2009-05-20 12:05:38)
17646. Pári András, kutatási projekt menedzser, Tarnaméra (2009-05-20 12:05:38)
17645. Varga Rita, hivatalvezető, Szeged (2009-05-20 12:05:34)
17644. Ősz György, értékesítési igazgató, Debrecen (2009-05-20 12:05:34)
17643. Praznovszky Iván, Vendéglátós, Budaörs, Magyarország (2009-05-20 12:05:32)
17642. Sarkady Nóra, üzletvezető, Szatmárcseke (2009-05-20 12:05:29)
17641. Halm Tamás, közgazdász, Budapest (2009-05-20 12:05:22)
17640. Tildy Péter, geofizikus, Budapest (2009-05-20 12:05:22)
17639. Sproch Györgyné, nyugdíjas, Gyula (2009-05-20 12:05:21)
17638. Balazsi Krisztina, doktorandusz, Kolozsvar (2009-05-20 12:05:15)
17637. Lengyel Karoly, inginer, Reghin (2009-05-20 12:05:14)
17636. Nagy Géza, mérnök, Tahitótfalu (2009-05-20 12:04:57)
17635. Dályay Virág, geográfus, Szeged (2009-05-20 12:04:46)
17634. Dr. Gellén János, orvos, egyetemi tanár, Szeged/Hungary (2009-05-20 12:04:40)
17633. Mocanu Roza, tanító, Bacau (2009-05-20 12:04:39)
17632. Papp Zsombor, diák, Budapest (2009-05-20 12:04:34)
17631. Dr. Fülöp Ottó, állatorvos, Budapest (2009-05-20 12:04:24)
17630. KOMLOSI JOZSEF, DIRECTOR, BAIA MARE (2009-05-20 12:04:22)
17629. Mihály Edgár, Budapest (2009-05-20 12:04:19)
17628. Burka Ágnes, adminisztrátor, Újhartyán (2009-05-20 12:04:18)
17627. balla iolanda, pensionara, cehu silvaniei (2009-05-20 12:04:09)
17626. Ritiu Ion Daniel, student, Tg Mures (2009-05-20 12:04:03)
17625. Móczárné Vasas Judit, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 12:04:02)
17624. Vizi Izabella, operációs kontroller, Budapest (2009-05-20 12:03:57)
17623. Bálint csilla, projektvezető, Szigetszentmiklós (2009-05-20 12:03:56)
17622. Kátainé Székely Ildikó, gazdasági igazgató, Szolnok (2009-05-20 12:03:48)
17621. Nemeth Karoly, kutato, Darien, IL, USA (2009-05-20 12:03:44)
17620. Radics Éva, egyetemi tanár, Graz (2009-05-20 12:03:38)
17619. Kovács Eszter, banki ügyintéző, Budapest (2009-05-20 12:03:36)
17618. Emdadi Ebrahim, vállalkozó, Szigetszentmiklós (2009-05-20 12:03:31)
17617. Szőcs Lóránt, újságíró, Csíkszereda (2009-05-20 12:03:25)
17616. Hasulyó Angelika, titkárnő, Budapest (2009-05-20 12:03:21)
17615. Töllösy Pál, gépészmérnök, Pécs (2009-05-20 12:03:19)
17614. Ravai norbert, Tanulo, Marosvasarhely (2009-05-20 12:02:56)
17613. Kuthi Krisztián, informatikus, Budapest (2009-05-20 12:02:38)
17612. Varga Tibor Ádám, Programozó, Helsinki (2009-05-20 12:02:30)
17611. Szalay Júlia, Budapest (2009-05-20 12:02:21)
17610. Oláh Zoltán, raktárvezető, Budapest (2009-05-20 12:02:01)
17609. Haranghy Sándor, okl. építőmérnök, H-Debrecen (2009-05-20 12:01:56)
17608. vincze ildiko, ceg vezeto, kolozsvar (2009-05-20 12:01:52)
17607. Mézes Nándor, adattári informatikus, Esztergom (2009-05-20 12:01:48)
17606. Kardalus Tibor, rendszergazda, Budapest (2009-05-20 12:01:43)
17605. Vízkelety László, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 12:01:33)
17604. Gergely Blanka, pszichologus, Sepsiszentgyorgy (2009-05-20 12:01:31)
17603. Kovács László, bányamérbök, Pécs, Magyarország (2009-05-20 12:01:23)
17602. Vági Judit, Budapest (2009-05-20 12:00:59)
17601. Pirka Imre, gépészmérnök, Kisbabot (2009-05-20 12:00:57)
17600. Dr. Lizánec Péterné, közalkalmazott, Vértesszőlős (2009-05-20 12:00:45)
17599. Baricz Edith, konyvelo, kolozsvar (2009-05-20 12:00:45)
17598. Szilágyi Lajos, Mérnök, Érd (2009-05-20 12:00:35)
17597. Kohut Erika, irodai, Budapest (2009-05-20 12:00:30)
17596. Sigmond Albert Olivér, Építész, Budapest (2009-05-20 12:00:29)
17595. Zentainé Kollár Andrea, egyetemi docens, Szeged (2009-05-20 12:00:20)
17594. vizi sandor, egyetemi tanar, kolozsvar (2009-05-20 12:00:20)
17593. Szalai Anna, Kereskedelmi asszisztens, Budapest (2009-05-20 12:00:15)
17592. Benke Mónika, Budapest (2009-05-20 12:00:10)
17591. Görögh Zoltán, természetvédelem/gépészet, Nyíregyháza (2009-05-20 12:00:05)
17590. Jakab Valéria, biológus, Budapest (2009-05-20 12:00:03)
17589. Kardos Tamás, hallgató, Szeged (2009-05-20 11:59:56)
17588. Németh Ákos, gyógyszerész, Szeged (2009-05-20 11:59:49)
17587. Kilyén Zoltán, Kereskedelmi Igazgató, Budaörs (2009-05-20 11:59:46)
17586. Pongó Gyuláné, ügyintéző, Szentes (2009-05-20 11:59:45)
17585. Drimál István, Tanácsadó, tréner, Budapest (2009-05-20 11:59:42)
17584. Csűri Gábor, ügyvéd, Gyula (2009-05-20 11:59:42)
17583. Kogler Károly, tanuló, Budapest (2009-05-20 11:59:40)
17582. Kissné Varga Katalin, közgazdász, Kapuvár (2009-05-20 11:59:39)
17581. vizi imre, tanar, kolozsvar (2009-05-20 11:59:39)
17580. Sasvári-Merza Krisztina, szerkesztő, Budapest (2009-05-20 11:59:32)
17579. Sebők Márton László, térinformatikai programozó, Budapest (2009-05-20 11:59:26)
17578. Balazsi Krisztina, PhD student, Kolozsvar (2009-05-20 11:59:26)
17577. Weszely Balázs, asszisztens, Budapest (2009-05-20 11:59:04)
17576. Baidoc Andrea-Melitta, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-20 11:59:04)
17575. Tom Takats, retired UNO Chief Technical Advasor, Budaopest (2009-05-20 11:58:48)
17574. Szalay Judit, geológus, Pécel (2009-05-20 11:58:47)
17573. vizi ildiko, egyetemi tanar, kolozsvar (2009-05-20 11:58:33)
17572. Demeter Ildikó, hallgató, Szeged (2009-05-20 11:58:28)
17571. Boros Csaba, Rendszermérnök, Budapest 1147 (2009-05-20 11:58:16)
17570. Széles Tibor, nyugdíjas, Balassagyarmat (2009-05-20 11:58:09)
17569. Budai Béla , egyetemi oktató, Budapest (2009-05-20 11:57:52)
17568. Kasztl Csaba Béla, GEOLÓGUS, Gyergyószentmiklós (2009-05-20 11:57:43)
17567. SZASZ MATILDA, KONYVELO, KEZDIVASARHELY (2009-05-20 11:57:39)
17566. Gulyás Hajnalka, számviteli ellenőr, Vác (2009-05-20 11:57:30)
17565. Lovas Mátyás, Informatikus, Oroszlány (2009-05-20 11:57:09)
17564. Zemlényi Jánosné, kántor, Székesfehérvár (2009-05-20 11:57:07)
17563. Vajda Ibolya Erika, Medic, Tg.Mures (2009-05-20 11:56:47)
17562. Szabó Mátyás, szociológus, Budapest (2009-05-20 11:56:33)
17561. Kis Magdolna, adminisztrátor, Budapest (2009-05-20 11:56:29)
17560. Pusnikné Tézsla Mónika, adminisztrátor, Budaörs (2009-05-20 11:56:25)
17559. Sövényházy Ágost, építészmérnök-tervező, Szeged (2009-05-20 11:56:18)
17558. Szentendrei Eörs, Villamosmérnök, Kecskemét H-6000 Magyarország (2009-05-20 11:55:57)
17557. Őszi Alexandra, tanuló, Érsekvadkert (2009-05-20 11:55:41)
17556. Kozsik Tamás, egyetemi docens, Budapest (2009-05-20 11:55:33)
17555. Gohér Mihály, informatikus, Budapest (2009-05-20 11:55:13)
17554. Sandor Kovács, Engineer, Göteborg (2009-05-20 11:55:10)
17553. Baranyai Zsolt, szervizmérnök, Budapest (2009-05-20 11:55:04)
17552. Antal László, Fényképész, Brasso (2009-05-20 11:54:50)
17551. Klézli Cintia, irodavezető, Budapest (2009-05-20 11:54:45)
17550. S.Gáspár Ibolya, adminisztrátor, Budapest (2009-05-20 11:54:44)
17549. Szanyi Mária, néprajzkutató, Galánta (2009-05-20 11:54:42)
17548. Sóstói Tamás, főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-20 11:54:35)
17547. Kereskényi Máté, toxikológus hallgató, Edinburgh, United Kingdom (2009-05-20 11:54:32)
17546. Schubert Mária, mérnök, Pécs (2009-05-20 11:54:31)
17545. Darók Attila, hangmérnök, vágó, Sydney, Ausztrália (2009-05-20 11:54:13)
17544. Takácsné Nikicser Éva, alkakmazott, Zalaegerszeg (2009-05-20 11:54:05)
17543. Hideg István, Nyugdijas, 2234 Maglód Bezerédi 14. Magyarország (2009-05-20 11:53:58)
17542. Boldizsár László, mérnök, engineer, ingenieur, BUDAPEST (2009-05-20 11:53:56)
17541. mkkai dan ernest, inginer, reghin (2009-05-20 11:53:51)
17540. Vas Judit, Diák, Sopron (2009-05-20 11:53:47)
17539. Elefánty László, nyugdíjas mérnök, Szentendre (2009-05-20 11:53:43)
17538. Torok Edith, tanarno, Szekelyudvarhely (2009-05-20 11:53:41)
17537. Németh Ádám, hallgató, Tass (2009-05-20 11:53:38)
17536. Barát Márta, Főiskolai hallgató, Nyíregyháza (2009-05-20 11:53:32)
17535. Fogarasi János, műszaki igazgató, Odorheiu-Secuiesc (2009-05-20 11:53:30)
17534. Petneházi Gábor, Phd-hallgató, Szeged (2009-05-20 11:53:21)
17533. Elekes Zoltán, nyugdijas, Balatonföldvár (2009-05-20 11:53:19)
17532. dr. Ősi Zsolt, ügyvéd, Budapest (2009-05-20 11:52:59)
17531. Kozsik Attila, közgazdász, Budapest (2009-05-20 11:52:34)
17530. Lados Lászlóné, nyug.tanár, Nagymaros (2009-05-20 11:52:23)
17529. Baranyai Zsolt, Szervizmérnök, Budapest (2009-05-20 11:52:20)
17528. Bertha Szilvia Zsuzsanna, közgazdász, Isaszeg (2009-05-20 11:52:18)
17527. Tárkányi Evelin, diák, Géberjén (2009-05-20 11:52:10)
17526. Rácz Gábor, Főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-20 11:52:09)
17525. Verseghi Nagy Miklós, villamosmérnök, Szentendre (2009-05-20 11:52:06)
17524. Horányi István, Vállalkozó, Debrecen (2009-05-20 11:51:59)
17523. David Kappeter, Cegvezetö, Becs (2009-05-20 11:51:56)
17522. dr Varga Katalin, rezidens orvos, Szeged (2009-05-20 11:51:55)
17521. Szőke András, Betegnyugdíjas, Targu Mures (2009-05-20 11:51:47)
17520. Szarka Judit, tervezőszerkesztő, Budapest (2009-05-20 11:51:23)
17519. Pális Sándor, Alkalmazott, Budapest (2009-05-20 11:51:15)
17518. Baloghné Ebner Orsolya, pedagógus, Budapest (2009-05-20 11:51:12)
17517. Kádár György, fizikus, Budapest (2009-05-20 11:50:56)
17516. Ittzés Dávid, Debrecen (2009-05-20 11:50:52)
17515. Novák Tünde, mérnök, Budapest (2009-05-20 11:50:50)
17514. dr. Kirschner Norbert, vegyészmérnök, Budapest (2009-05-20 11:50:46)
17513. Fogarasi Emese, jogász, Kolozsvár (2009-05-20 11:50:27)
17512. Hámos Gábor, geológus, Pécs (2009-05-20 11:50:10)
17511. ENGI INAUAN ARTHUR, SOMER, CLUJ NAPOCA (2009-05-20 11:50:07)
17510. Szalai Ákos, Tőke kintlévőségkezelő, Budapest (2009-05-20 11:49:59)
17509. Sánta Szabolcs, tanuló, Pécs (2009-05-20 11:49:58)
17508. Lánczi Levente, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-20 11:49:55)
17507. Palotás Gábor, okl. vegyész, Kecskemét (2009-05-20 11:49:43)
17506. Szabó Mátyás, szociológus, Budapest (2009-05-20 11:49:40)
17505. Dr. Masa Péter, Electrical engineer, Les Hauts-Geneveys, Switzerland (2009-05-20 11:49:39)
17504. Csasznek Lajosné, Budapest (2009-05-20 11:49:38)
17503. Dienes balázs, ISM, Budapest (2009-05-20 11:49:38)
17502. Varró Tamás, közgazdász, Budapest (2009-05-20 11:49:20)
17501. Petró Balázs, gépészmérnök, Kolozsvár (2009-05-20 11:49:17)
17500. Csasznek Orsolya , Budapest (2009-05-20 11:49:16)
17499. Huszár Dóra, tanuló, Karcag, Magyarország (2009-05-20 11:49:13)
17498. Fazekas Rozália, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 11:49:10)
17497. Dosa Katalin Erika, Suseni (2009-05-20 11:49:00)
17496. Szutter Levente, Tatabánya (2009-05-20 11:48:58)
17495. Kristóf Zoltán, Logisztikus, Budapest (2009-05-20 11:48:52)
17494. Dr.Fábián Géza, orvos, Neu- Isenburg (2009-05-20 11:48:43)
17493. Horvath Andrea, adminisztrativ koordinator, Kolozsvar/Budapest (2009-05-20 11:48:37)
17492. Balássy András, református lelkipásztor, Budapest (2009-05-20 11:48:34)
17491. Ungor Eszter, Budapest (2009-05-20 11:48:09)
17490. Kovács László, ügyvezető, Szeged (2009-05-20 11:47:48)
17489. Hegyeli Attila, oktatásszervező, Bákó (2009-05-20 11:47:40)
17488. Asztalnok Andrea, Szatmarnemeti (2009-05-20 11:47:35)
17487. Valéria és András Szücs, nyugdíjasok, Märsta Svédország (2009-05-20 11:47:07)
17486. György Hunor, Építészmérnök, Budapest (2009-05-20 11:46:44)
17485. Tóthpál Erzsébet, könyvtáros, Szeged (2009-05-20 11:46:44)
17484. Karpelesz Susana, inginer constructii, Tirgu Mures (2009-05-20 11:46:33)
17483. Bukovinszky Anna, ny. pedagógus, Pécs (2009-05-20 11:46:24)
17482. Földes Mária, művészettörténész/art historian, Budapest (2009-05-20 11:45:58)
17481. Budai Marika, Budapest (2009-05-20 11:45:38)
17480. Uray Péter, Veszprém (2009-05-20 11:45:15)
17479. Ecseri Mariann, Tanuló, Budapest (2009-05-20 11:45:04)
17478. Kis Gábor, Matematikus, Budapest (2009-05-20 11:45:03)
17477. Szilágyi Kinga, tanuló, Budapest (2009-05-20 11:45:02)
17476. Tasnady Maria, Elarusito , K-var (2009-05-20 11:44:55)
17475. Tobisch Ferenc, nyugdijas, Budapest (2009-05-20 11:44:54)
17474. Ress Teréz, koordinátor, Budapest (2009-05-20 11:44:53)
17473. Makrai Ágnes-Edit, tanár, Kaposvár (2009-05-20 11:44:40)
17472. Demeter Zoltán, Alkalmazott, Budapest (2009-05-20 11:44:39)
17471. Beischer-Matyó Tamás, zeneszerző, egyetemi oktató, Budapest (2009-05-20 11:44:36)
17470. Baksai Károly, marketing igazgató, Budapest (2009-05-20 11:44:36)
17469. Takács Noémi, hallgató, Győr (2009-05-20 11:44:36)
17468. Huszár István, Balatonfüred (2009-05-20 11:44:36)
17467. Braun Tamás, export bonyolító, Budapest (2009-05-20 11:44:34)
17466. Dr.Kosik Péter, ügyvéd, Eger (2009-05-20 11:44:22)
17465. Varga Andrea, manager, London, Egyesült Királyság (2009-05-20 11:44:14)
17464. Ujváry-Szénási Noémi Andrea, ügyintéző, Budapest (2009-05-20 11:44:11)
17463. Stocker katalin, mérnök, Pécs (2009-05-20 11:44:04)
17462. Rita Szabó, Assistant , Debrecen (2009-05-20 11:43:48)
17461. Vencel Brigitta, eleva, Cluj Napoca (2009-05-20 11:43:41)
17460. Dunky András, mérnök, Budapest (2009-05-20 11:43:28)
17459. Lutischán Ferenc, Rendszertámogató manager, Budapest (2009-05-20 11:43:23)
17458. Pallag Emese, építész, Makó (2009-05-20 11:43:17)
17457. Major István, villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 11:43:08)
17456. Kolozsvári Lajos, Vállalkozó, 2330 Dunaharaszti (2009-05-20 11:43:07)
17455. Nyíri Zoltán Béla, pénzügyi tanácsadó, Budapest (2009-05-20 11:42:53)
17454. Palya Elzbieta, Gödöllő (2009-05-20 11:42:50)
17453. Kiss Dénes, gépészmérnök -cégvezető, H-2886 Réde Rákóczi tér 11 (2009-05-20 11:42:37)
17452. Muhi Mátyás, Informatikus, Budapest (2009-05-20 11:42:33)
17451. tahy ábel, joghallgató, budapest (2009-05-20 11:42:27)
17450. Vencel Zoltan Ernest, electrician, Cluj Napoca (2009-05-20 11:42:27)
17449. Simoncsics Gábor, Környezetmérnök, Pécs - Hungary (2009-05-20 11:42:03)
17448. Anca Paul Marian , Reprezentant Comercial, 400041 Cluj Napoca, str Bolyai nr 7 (2009-05-20 11:41:50)
17447. Dönsz Teodóra, közgazdász, Pécs (2009-05-20 11:41:47)
17446. Kinga Kiraly, web design-project manager, Kolozsvar (2009-05-20 11:41:43)
17445. Méhész Éva, tanár, Budapest (2009-05-20 11:41:40)
17444. Tarczay György, e. adjunktus, Budapest (2009-05-20 11:41:18)
17443. Schäffer Gyula, tanuló, Budapest (2009-05-20 11:41:15)
17442. Csermely Anikó, tájékoztató könyvtáros, Budapest (2009-05-20 11:41:02)
17441. Komáromi Csaba, történészhallgató, Szeged (2009-05-20 11:40:45)
17440. Dr. Hegedüs, Rita, tanár, 13 349 Berlin, Türkenstrasse 23. BRD (2009-05-20 11:40:34)
17439. Csernák Balázs, egyetemi hallgató, Rábaszentmihály (2009-05-20 11:40:31)
17438. Vencel Klari, functionar administrativ, Cluj Napoca (2009-05-20 11:40:29)
17437. Bogdány Edit, könyvtáros, Szeged (2009-05-20 11:40:01)
17436. Dr Koos Antal, fizikus, Oxford (2009-05-20 11:39:56)
17435. Papacosta Raymond, sales executive, Budapest (2009-05-20 11:39:41)
17434. RAFFAI Antal, inginer, Arad (2009-05-20 11:39:41)
17433. Farkas Zsolt, felszolgáló, Szeged (2009-05-20 11:39:34)
17432. Raj Beáta, marketing koordinátor, Budapest (2009-05-20 11:39:12)
17431. Keszeli Judit, adminisztrátor, Eger (2009-05-20 11:39:05)
17430. Sárközy Mihály, pilot, Győr (2009-05-20 11:39:02)
17429. Somogyi Anna Ágnes, egyetemista, Püspökladány (2009-05-20 11:39:01)
17428. Pintér Zoltán, Budapest XXI. (2009-05-20 11:38:59)
17427. Túróczki Szilvia, Hallgató , Hódmezővárárhely (2009-05-20 11:38:47)
17426. Ottmár Dóra, építészmérnök, Budakalász (2009-05-20 11:38:46)
17425. Bercsi Katalin, művelődésszervező, Budapest (2009-05-20 11:38:38)
17424. Bába István, Grafikus, Budapest (2009-05-20 11:38:34)
17423. Deák Máté, Budapest (2009-05-20 11:38:28)
17422. Barczáné Buvári Ágnes, egyetemi docens, Budapest (2009-05-20 11:38:18)
17421. Ulrich Károly, bányamérnök, Kővágószőlős (2009-05-20 11:38:18)
17420. Pókász Endre, tanácsadó, Szolnok (2009-05-20 11:38:18)
17419. Lőrincsik Judit, Hallgatói tanácsadó, Budapest (2009-05-20 11:38:13)
17418. papp mátyás, tanuló, budapest (2009-05-20 11:38:12)
17417. borbély csaba, vállalkozó, budapest (2009-05-20 11:38:03)
17416. Csere Dorottya, egyetemista, Budakeszi (2009-05-20 11:37:52)
17415. Gayer Márk, gépészmérnök, Budapest (2009-05-20 11:37:49)
17414. Kiss Judit, asszisztens, Budapest (2009-05-20 11:37:49)
17413. Valamilyen Gusztáv Majdnem, versíró, Budapest (2009-05-20 11:37:40)
17412. Hambel Erika, Kulturreferens, Aidlingen (2009-05-20 11:37:35)
17411. Bartha Zsolt, egyetemi hallgato, Homordszentpal 54 (2009-05-20 11:37:32)
17410. Lipták Zsófia, tanuló, Újfehértó (2009-05-20 11:37:30)
17409. Szabó Balázs, Győr (2009-05-20 11:37:07)
17408. Mészáros Imre, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 11:36:45)
17407. Siko Marton, Mernok, Tg-Mures (2009-05-20 11:36:41)
17406. Juhász Sándor, Szervíztechnikus, Győr (2009-05-20 11:36:40)
17405. papp gergely, tanuló, budapest (2009-05-20 11:36:32)
17404. Gyalai-Korpos Balázs, tanuló, Budapest (2009-05-20 11:36:32)
17403. Szabó Hajnalka, közgazdasági előadó, Pécs (2009-05-20 11:36:29)
17402. Gallóné Héring Judit, mestertanár, Dunakeszi (2009-05-20 11:36:27)
17401. Mussó Zsófia, PhD hallgató, Budapest (2009-05-20 11:36:24)
17400. Homor Andrea, asszisztens, Budapest (2009-05-20 11:36:22)
17399. Komlósiné S. Mária, Budapest (2009-05-20 11:36:20)
17398. Székely Márton, vállalkozó, Szeged (2009-05-20 11:36:18)
17397. Tóth Katalin, Polonista, St Andrews (2009-05-20 11:35:58)
17396. Raboczki Éva, ügyvivő szakértő, Gödöllő (2009-05-20 11:35:55)
17395. Hegedűs Zoltánné, nyugdíjas, Szeged (2009-05-20 11:35:53)
17394. Németh Attila, bankár, Budapest (2009-05-20 11:35:52)
17393. Hegedűs Zoltán, vállalkozó, Szeged (2009-05-20 11:35:24)
17392. Fehér Máté, egyetmista, Szeged (2009-05-20 11:35:06)
17391. Lovász Zolna, diák, Szeged/Magyarország (2009-05-20 11:34:36)
17390. Hegedűs Adika, agrármérnök, Szeged (2009-05-20 11:34:33)
17389. Ringwald Edit, tanár, Budapest (2009-05-20 11:34:33)
17388. Dr Rucz Árpád, orvos, Békéscsaba (2009-05-20 11:34:32)
17387. Sipos Gergő, Műszaki Informatikus, Kecskemét (2009-05-20 11:34:31)
17386. Galo Szilveszter, Orvos, Martin Szlovákia (2009-05-20 11:34:15)
17385. Tóth Lászlóné, közalkalmazott, Budapest (2009-05-20 11:34:11)
17384. Hegedűs Orsolya, tanuló, Szeged (2009-05-20 11:34:09)
17383. Baranyi György, újságíró, Szolnok (Magyarország) (2009-05-20 11:33:59)
17382. Törökné Benedek Katalin, könyvtáros, Magyarország Szeged (2009-05-20 11:33:57)
17381. Koltai Judit, színész, művészeti vezető, Budapest (2009-05-20 11:33:57)
17380. MÉSZÁROS LÁSZLÓ, borász, Tokaj-hegyalja (2009-05-20 11:33:56)
17379. Prof. Dr. Grossmann Maria, Professor - University of L'Aquila (Italy), L'Aquila (Italy) (2009-05-20 11:33:46)
17378. Dr.J.G.Orbán de Lengyelfalva, egyetemi tanár, 's-Hertogenbosch (2009-05-20 11:33:29)
17377. Bucsi András, Vállalkozó, 1172 Budapest (2009-05-20 11:33:27)
17376. Torok Zsolt, mernok, Kolozsvar (2009-05-20 11:33:21)
17375. Pápay Judit, okl.építőmérnök, Budapest (2009-05-20 11:33:12)
17374. Pintér Zsolt, ügyvezető, Budapest (2009-05-20 11:33:01)
17373. Mórucz István , egyesületi elnök, Panyola (2009-05-20 11:33:00)
17372. Rakovits István, Zenész, Keszthely (2009-05-20 11:32:55)
17371. Horváth Bíborka, Erste Bank, Bécs (2009-05-20 11:32:35)
17370. Keresztes Eva Emese, személyügyi referens, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 11:32:26)
17369. Czene István, tanár, Szeged (2009-05-20 11:32:15)
17368. Gaál Olga, Statisztikus, Budapest (2009-05-20 11:32:15)
17367. Kőrössy Péter, faipari mérnök, Csíkszereda (2009-05-20 11:32:15)
17366. Tikász Bendegúz, tanuló, Debrecen (2009-05-20 11:32:13)
17365. HUSZÁRSZKI ENIKŐ, ÜGYINTÉZŐ, NYÍREGYHÁZA (2009-05-20 11:32:09)
17364. Bognár Renáta, Tanuló, Tapolca (2009-05-20 11:32:03)
17363. Bónis Gyöngyi, közgazdász, Dunakeszi (2009-05-20 11:31:58)
17362. Fekete Marina, titkárnő, Budapest (2009-05-20 11:31:32)
17361. Mészárosné Ajtay Maria, mérnők, beszterce (2009-05-20 11:31:30)
17360. Lágler András, csoportvezető, Sármellék (2009-05-20 11:31:27)
17359. Hartmann Andrea, termelési előadó, Győr (2009-05-20 11:31:12)
17358. Szilágyi Katalin, ingatlanközvetítő, Budakeszi (2009-05-20 11:31:01)
17357. Péter Ágnes, külker.üzletkötő, Budapest (2009-05-20 11:30:39)
17356. Fazakas Csaba, Szovata (2009-05-20 11:30:29)
17355. Molnár György, szobrász-képzőművész, Dunaföldvár (2009-05-20 11:30:26)
17354. Csaba, Közgazdász, Szeged (2009-05-20 11:30:24)
17353. Székely Attila, Nyugdijas, Szihalom (2009-05-20 11:30:23)
17352. Szenes Laura, tanuló, Kecskemét (2009-05-20 11:30:19)
17351. Dreiszker Péter, marketing vezető, Budapest (2009-05-20 11:30:05)
17350. Ballai Zsuzsanna, egyetemista, Zilah (2009-05-20 11:29:56)
17349. Törökné Benedek Katalin, könyvtáros, Magyarország Szeged (2009-05-20 11:29:39)
17348. Király Kálmán, Nyugdíjas, Kocsér (2009-05-20 11:29:32)
17347. Váradi András, kereskedelmi vezető, Budapest (2009-05-20 11:29:31)
17346. Csiba György, informatius, Budapest (2009-05-20 11:29:25)
17345. Szabó Gyula, munkavédelmi felügyelő, Tényő (2009-05-20 11:29:23)
17344. Zathureczky Viola, tanító, Budapest Márvány u.29. (2009-05-20 11:29:12)
17343. Bácskai Róbert, Budapest (2009-05-20 11:29:09)
17342. Harcsa Viktor, középvezető, Esztergom (2009-05-20 11:29:06)
17341. André Sándor, nyugdíjas, Szolnok (2009-05-20 11:28:59)
17340. Bánhegyi Mónika, kereskedő, Budapest (2009-05-20 11:28:42)
17339. Lucza Krisztián, régióvezető, Nyíregyháza (2009-05-20 11:28:36)
17338. Végh Gabriella, kereskedő, Eger (2009-05-20 11:28:33)
17337. Erdei Beáta, pedagógus, Szatmárnémeti (2009-05-20 11:28:30)
17336. Jakab Zsombor, egyetemi hallgató, Érd (2009-05-20 11:28:04)
17335. Egedi Cecília, klinikai szakpszichológus, Sopron (2009-05-20 11:28:04)
17334. Kanizsay Borbála, tanuló, Fonyód (2009-05-20 11:28:02)
17333. Somogyi József Árpád, egyetemista, Püspökladány (2009-05-20 11:27:58)
17332. Szűcs Viktor, villamosmérnök, Dunakeszi (2009-05-20 11:27:49)
17331. Rencsik Imola, Margitta (2009-05-20 11:27:34)
17330. VAIDA ALEX.TIBERIU, MERNOK, DES (2009-05-20 11:27:25)
17329. Jáka Lajos, mérnök-közgazdász, Budapest (2009-05-20 11:27:14)
17328. Dreska Sándor, Tervező, Kaposvár (2009-05-20 11:27:14)
17327. Bakos Csaba, szerkesztő, Szolnok (2009-05-20 11:27:12)
17326. Ercsei Irén, Nyugdíjas, Székelyudvarhely (2009-05-20 11:27:04)
17325. Dékán Tamás, közgazdász, Debrecen (2009-05-20 11:26:37)
17324. Károly Nagy, biológia tanár, Nyíregyháza (2009-05-20 11:26:30)
17323. Lózs Judtit, GYES, Vác (2009-05-20 11:26:23)
17322. Bartha Zoltán, kereskedelmi igazgató, Székesfehérvár (2009-05-20 11:26:18)
17321. Kováts Géza, mérnök, Budapest (2009-05-20 11:26:08)
17320. Csiki Ilona, ápolónő, Gyergyócsomafalva (2009-05-20 11:26:02)
17319. Pintér Boglárka, Településfejlesztési tanácsadó, Kolozsvár (2009-05-20 11:26:01)
17318. Vass Éva, nyugdíjas, Gyergyóremete (2009-05-20 11:25:36)
17317. bittmann tamas, informatikus, 9012 győr, hajnal u. 17/a. (2009-05-20 11:25:26)
17316. Kovács Sándor, Vállalkozó, Hódmezővásárhely (2009-05-20 11:25:11)
17315. László Ferenc, újságíró, Budapest (2009-05-20 11:24:45)
17314. Mihály Gábor, szoftver mérnök, Szeged (2009-05-20 11:24:43)
17313. Jalsovszky Tamás, Távközlési mérnök/Engineer, Zselíz, Szlovákia (Zeliezovce, Slovakia) (2009-05-20 11:24:35)
17312. Csiki Katalin, finance consulting, Budapest (2009-05-20 11:24:34)
17311. Kiss Zalan, munkanelkuli, Kolozsvar (2009-05-20 11:24:22)
17310. Fajszán Anna, főiskolai hallgató, Eger (2009-05-20 11:24:16)
17309. VAIDA MARGARETA, KONYVELO, DES (2009-05-20 11:24:15)
17308. Eva Toro, Marketing, Göteborg (2009-05-20 11:24:15)
17307. Maier Norbert, kozgazdasagi tanacsado, Budapest (2009-05-20 11:24:11)
17306. Szasz Jozsef, Targu Mures/Marosvasarhely - RO (2009-05-20 11:24:04)
17305. Erdősné Oláh Enikő, Bolti eladó, Tokaj (2009-05-20 11:23:59)
17304. Zsótérné Pálinkás Katalin, vegyésztechnikus, Budapest (2009-05-20 11:23:59)
17303. Szlatényi Mária, nyugdíjas rendszerszervezõ, Budapest (2009-05-20 11:23:56)
17302. Tasnádi Krisztina, hallgató, Budapest (2009-05-20 11:23:56)
17301. Sipos Attila, mérnök, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 11:23:47)
17300. Menyhárt László, Építész, Győr (2009-05-20 11:23:47)
17299. Bellák Péter, munkanélküli, Albertirsa (2009-05-20 11:23:23)
17298. Sámi László, mérnök, Érd (2009-05-20 11:23:18)
17297. Jobbágy Csaba, egyetemi hallgató, Biatorbágy (2009-05-20 11:23:08)
17296. kertészné sárközi éva, vegyészmérnök, budapest (2009-05-20 11:23:08)
17295. Peter Kokay, engineer, Ystad, Sweden (2009-05-20 11:23:05)
17294. Tóth Judit, tanuló, Kecskemét (2009-05-20 11:22:54)
17293. Ifj Tombor Balázs, építészmérnök, Budapest (2009-05-20 11:22:53)
17292. zagyvai lászló, közép vezető, romhány (2009-05-20 11:22:50)
17291. Csonka Tamás, meteorológus, Budapest (2009-05-20 11:22:47)
17290. Rácz Tibor, Hangszerkészítő, München (2009-05-20 11:22:46)
17289. Varga Tünde, tanár, Érd (2009-05-20 11:22:35)
17288. Gábor Piroska, könyvelö, Bécs (2009-05-20 11:22:27)
17287. Solyom Maria, human eroforras referens, Kolozsvar (2009-05-20 11:22:26)
17286. Pócsi Brigitta, hallgató, Sopron (2009-05-20 11:22:23)
17285. Csonka Éva, vezető elemző, Budapest (2009-05-20 11:22:19)
17284. Kiss Hajnalka, Repülőjegy értékesítő, Szilágycseh (2009-05-20 11:22:12)
17283. Tóth Beatrix, egyetemi hallgató, Szeghalom (2009-05-20 11:22:08)
17282. Szórád Patricia, Köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 11:22:06)
17281. Dreska Edit, Beszerző, Kaposvár (2009-05-20 11:21:49)
17280. Szabóné Vass Lenke, Érd (2009-05-20 11:21:48)
17279. Tarjányiné Illés Andrea, humánerőforrás koordinátor, Kecskemét (2009-05-20 11:21:46)
17278. Bitter Márta, Studentin, Eichstätt (2009-05-20 11:21:26)
17277. dr. Németh Imola, ügyvéd, Budapest (2009-05-20 11:21:23)
17276. Venczel Enikő, fordító/traducator/Übersetzerin, Kolozsvár/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-20 11:21:23)
17275. FEHÉRVÁRI CSONGOR PÉTER, SOFER, TG MURES (2009-05-20 11:21:15)
17274. Thieme Csaba Ervin, egyetemi hallgato, Gyimesfelsolok (2009-05-20 11:21:08)
17273. Birtalan József,Birtalan Judit, nyugdijas karnagyok,tanárok, Tiszaújváros,Magyarország (2009-05-20 11:20:53)
17272. Szilagyi Arpad Imre, nyugdijas(mernok), Kolozsvar,Cluj-Napoca (2009-05-20 11:20:39)
17271. Ákos Bitter, Doktorand, Eichstätt (2009-05-20 11:20:37)
17270. JAMNICZKY Zoltán, projektvezető mérnök, Budapest (2009-05-20 11:20:34)
17269. Gyöngyösi Imre, közgazdász, Bp (2009-05-20 11:20:13)
17268. Németh András, ügyvéd, Budapest (2009-05-20 11:20:13)
17267. Szabó József, üzletvezető, Eger (2009-05-20 11:20:08)
17266. Gáspár Erzsébet, varrónő, Budapest (2009-05-20 11:19:47)
17265. Kovács Zsófia, diák, Budapest (2009-05-20 11:19:32)
17264. Nitkovszki Stanislaw, műfordító, Debrecen/Marosvásárhely (2009-05-20 11:19:11)
17263. Donáth Nagy György, tördelőszerkesztő, Marosvásárhely (2009-05-20 11:19:07)
17262. Boros Balázs, Egyetemista-kerékpáros futár, Szeged (2009-05-20 11:18:44)
17261. Baráth Zoltán, technikus, Budapest (2009-05-20 11:18:20)
17260. Meister Éva / Eva Meister, színművész /actrita /schauspielerin/, Szolnok/ Marosvásárhely/ (2009-05-20 11:18:15)
17259. Nemeti Gergely, Opera enekes, Wien-Becs (2009-05-20 11:17:58)
17258. Nagy Krisztina, Főkönyvelő, Csikszereda (2009-05-20 11:17:45)
17257. Nagy Gergely, közgazdász, Budapest (2009-05-20 11:17:39)
17256. Kobialka József, Marketing manager, Debrecen (2009-05-20 11:17:31)
17255. Kis Z. Bence, közlekedésmérnök, Budapest (2009-05-20 11:17:14)
17254. Csontos Norbert, informatikus mérnök, Kecskemét (2009-05-20 11:17:10)
17253. Katona Péter, tanár, Budapest (2009-05-20 11:17:07)
17252. Zsolna RoyChowdhury - Ugron, journalist, Budapest (2009-05-20 11:17:04)
17251. Vida Mihály, diák, BME, Budapest (2009-05-20 11:17:02)
17250. Biró-Tódor Mónika, tanácsadó, Székelyudvarhely (2009-05-20 11:16:45)
17249. Szilagyi Zoltan Peter, nyomdasz/tipograf, Kolozsvar,Cluj-Napoca (2009-05-20 11:16:43)
17248. tujner krisztina, helyettes vezető, budapest (2009-05-20 11:16:34)
17247. Dr Hujter Mihály, egyetemi docens, Budapest (2009-05-20 11:16:33)
17246. Deák Ferenc, Informatikus, Szatmárnémeti (Satu Mare) (2009-05-20 11:16:31)
17245. Erős Bálint, Business Analyst, Budapest (2009-05-20 11:16:28)
17244. Axel Deicke, chairman, München (2009-05-20 11:16:12)
17243. Kovács Imréné, szellemi, Budapest (2009-05-20 11:16:06)
17242. Henn László, festőművész, Szeged (2009-05-20 11:15:44)
17241. Vass Viola, szobrász, Budapest (2009-05-20 11:15:17)
17240. Grábics Hilda, vállalati összekötő, Lőrinci (2009-05-20 11:15:17)
17239. Katalin Nagy, teacher, München (2009-05-20 11:15:17)
17238. Vetö tamás Pál, karmester, Koppenhága (2009-05-20 11:15:13)
17237. Kovács László, mérnök, Nagyvárad (2009-05-20 11:15:08)
17236. Lelovics Anikó, tanuló, Balatonendréd (2009-05-20 11:14:40)
17235. Dankó Béla, polgármester, Kondoros (2009-05-20 11:14:36)
17234. dr. Horváth Péter, Fejlesztési osztályvezető, Budakalász (2009-05-20 11:14:17)
17233. Szabó Margit, szakacs, Kolozsvár (2009-05-20 11:13:53)
17232. Szanka Viktória, jogász, Budapest (2009-05-20 11:13:51)
17231. Tóth László, gazdálkodó, Túrkeve (2009-05-20 11:13:49)
17230. Dr.Kiss István, biológus, Szeged/Magyarország (2009-05-20 11:13:37)
17229. Csizmadia Kinga, tanuló, Győr (2009-05-20 11:13:31)
17228. BOCSOR BERNADETT, TOLMÁCS, PÉCS (2009-05-20 11:13:29)
17227. Vizauer T. Csaba, természetvédelmi felügyelő, Kolozsvár (2009-05-20 11:13:29)
17226. Taufferné Angyal Enikő, énekkari művész, Budapest (2009-05-20 11:13:28)
17225. Zlinszky Ferencné, ügyviteli dolgozó, Budapest (2009-05-20 11:13:21)
17224. Bíró Balázs, Főmunkatárs, Budapest (2009-05-20 11:13:15)
17223. Wanek Franz-Wilhelm, nyugdíjas/pensionar/Pensionar, Kolozsvár/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-20 11:13:11)
17222. Dr. Lehotka Ferenc, nyugdíjas, Dunaharaszti (2009-05-20 11:13:04)
17221. Kaposvári Edit, szellemi, Budapest (2009-05-20 11:13:00)
17220. Bagó Melinda, Szellemi, Budapest (2009-05-20 11:12:55)
17219. Neuliszt András, rendszergazda, Sárvár (2009-05-20 11:12:38)
17218. Veres Gábor, gépésztechnikus, Budapest (2009-05-20 11:12:35)
17217. Szatmáriné Brudi Gabriella, Szabó-varró, Szigetszentmiklós (2009-05-20 11:12:18)
17216. Szögi Melinda, ügyvezető, Budapest (2009-05-20 11:12:10)
17215. Szűcs Enikő, teniszedző, Kecskemét (2009-05-20 11:12:00)
17214. Daroczi Csaba, koztisztviselo, temesvar (2009-05-20 11:12:00)
17213. Balázs Edit, asszisztens, Budapest (2009-05-20 11:11:58)
17212. Móricz Anna, tájépítész, Dunakeszi (2009-05-20 11:11:52)
17211. Kőhalmi András, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-20 11:11:39)
17210. Sámson Margit, geológus mérnök, Pécs (2009-05-20 11:11:24)
17209. Zlinszky András, HR manager, Budapest (2009-05-20 11:11:21)
17208. Kovács Zoltán, okl. építészmérnök, Győr (2009-05-20 11:10:59)
17207. Simon Józsefné, gondnok, Budapest (2009-05-20 11:10:46)
17206. Fésűs Ákos, operátor, Budapest (2009-05-20 11:10:42)
17205. Dinnyés Andrea, aszissztens, Budapest (2009-05-20 11:10:41)
17204. Csönge Ferenc, Projekt vezetö, Budapest (2009-05-20 11:10:37)
17203. Kazinczy Szilveszter, egyetemi hallgató, Zenta (2009-05-20 11:10:35)
17202. Csiki Boglárka, diák, Kolozsvár (2009-05-20 11:10:35)
17201. Veres Béla, gépészmérnök/inginer mecanic, Budapest (2009-05-20 11:10:35)
17200. dr. Herrmann Géza, ügyvéd, Budapest (2009-05-20 11:10:28)
17199. Borbala Nagy, Researcher, London (2009-05-20 11:10:26)
17198. Berentés Béla, tanuló, Szeged (2009-05-20 11:10:18)
17197. Finta Anna, kereskedő /merceolog, Martonvásár, Ungaria (2009-05-20 11:10:14)
17196. Boross Kálmán, nyugdíjas, Svédország (2009-05-20 11:10:14)
17195. Hajas Zsuzsanna, üzemmérnök, Salgótarján (2009-05-20 11:10:14)
17194. Nagy Szilvia, egyetemi hallgató, Miskolc (2009-05-20 11:10:06)
17193. Radó Péterné, tanár, Budapest (2009-05-20 11:09:57)
17192. dr Döbrönte József, fogorvos, Pápa (2009-05-20 11:09:53)
17191. Simonyi-Farkas Erika, számlázási asszisztens, Esztergom (2009-05-20 11:09:37)
17190. Májer Enikő, Hannover (2009-05-20 11:09:19)
17189. Osváth Gergely, Elektronikus, Budapest (2009-05-20 11:09:17)
17188. Hermány Helga, tanár, Budapest (2009-05-20 11:09:14)
17187. Antal Mihály, villamosmérnök, szihalom (2009-05-20 11:09:14)
17186. ZARÁND CSABA, nyugdsíjas, Balatonfüred (2009-05-20 11:09:11)
17185. Kovacs István, mérnök-inginer, Vác, Ungaria (2009-05-20 11:09:08)
17184. Wicha Gábor, mérnök, Budapest (2009-05-20 11:09:02)
17183. VERES ZOLTÁN, Épületgépész, Budapest (2009-05-20 11:09:02)
17182. Biberika János, energetikai mérnök, Budapest (2009-05-20 11:08:58)
17181. Tóth Marianna, titkárnő, Budapest (2009-05-20 11:08:58)
17180. Féki Ilona, egyetemista, Budapest (2009-05-20 11:08:57)
17179. Kasné Ajtai Zsuzsanna, tanár, Budapest (2009-05-20 11:08:53)
17178. Csontos Norbert, informatikus mérnök, Kecskemét (HUN) (2009-05-20 11:08:47)
17177. Török József, mérnök, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 11:08:46)
17176. Somogyiné Gyöngy Anna, ápolónő, Püspökladány (2009-05-20 11:08:39)
17175. Palkovics Lászlóné, supervisor, Kerepes (2009-05-20 11:08:34)
17174. Iván Attila, operatőr, rendező, Magyarkanizsa, Szerbia (2009-05-20 11:08:32)
17173. Jankó Istvánné, kereskedelmi ig.h., Baja (2009-05-20 11:08:22)
17172. Szeibert Márton, tanuló, Budapest (2009-05-20 11:08:17)
17171. Treutz Ágnes, Dunaszekcső (2009-05-20 11:08:14)
17170. Simkó Rezsőné, kereskedelmi munkatárs, Salgótarján (2009-05-20 11:08:03)
17169. Kerekes Edit, újságíró, Kolozsvár (2009-05-20 11:07:49)
17168. Dimény Zoltán, újságíró, Gödöllő (2009-05-20 11:07:48)
17167. Jamniczky-Kaszás Dóra, Budapest (2009-05-20 11:07:47)
17166. Sándor Angelika, egyetemi diák, Százhalombatta (2009-05-20 11:07:43)
17165. Finta János, mérnök / inginér, Érd, Magyarország/Ungaria (2009-05-20 11:07:39)
17164. Torma János, könyvszakértő, Kaposfő (2009-05-20 11:07:35)
17163. Nagy Balázs, művelődésszervező, Budapest (2009-05-20 11:07:16)
17162. Jamniczky Tibor, Budapest (2009-05-20 11:07:14)
17161. Altsach Zoltán, informatikus, Diósd (2009-05-20 11:07:13)
17160. Szabo Jozsef, Kolozsvar (2009-05-20 11:07:11)
17159. Sebők Tünde, Orvos/Medic, Gyál (2009-05-20 11:06:50)
17158. Gámán-Morvay Katalin, idegenvezető, Budapest (2009-05-20 11:06:27)
17157. Molnar Melinda, program szervezo, Marosvasarhely/ Budapest (2009-05-20 11:06:16)
17156. Jezerszky Orsolya, hallgató, Páty (2009-05-20 11:06:05)
17155. Kanizsay Anna, Budapest (2009-05-20 11:06:03)
17154. Patriskov Gábor, hallgató, Budapest (2009-05-20 11:06:03)
17153. Bán József, tanuló, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 11:05:55)
17152. Farkas Rita, Szekszárd (2009-05-20 11:05:47)
17151. Fábián Gábor, fotógráfus, Marosvásárhely (2009-05-20 11:05:31)
17150. Markos Imola, HR, Budapest (2009-05-20 11:05:29)
17149. Szente-Márffy Erzsébet, ügyfél- és piackordinátor, Budapest (2009-05-20 11:05:27)
17148. Tóthné Földvári Anna, régész technikus, Szeged (2009-05-20 11:05:22)
17147. Kátai Szabolcs, Diák, Székelyudvarhely (2009-05-20 11:05:17)
17146. Csapár Jolán, tanár, Herceghalom/Magyarország (2009-05-20 11:05:03)
17145. Nagy György, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 11:04:54)
17144. Antal István, vill. mérnök, Százhalombatta (2009-05-20 11:04:44)
17143. Mike Enikő, építészmérnök, Nagyveleg (2009-05-20 11:04:38)
17142. Jancsò Zsòfia, tanulò, Zürich (2009-05-20 11:04:16)
17141. Török Márta, könyvelő, Budapest (2009-05-20 11:04:03)
17140. Kosa Imola, Igazgato, Kolozsvar (2009-05-20 11:04:03)
17139. Salamon Eszter, tanár, Budapest (2009-05-20 11:03:57)
17138. Agárdi Ágnes, nyugdíjas laborasszisztens, Nagykovácsi (2009-05-20 11:03:49)
17137. Bársony Istvánné, technikus, Budapest (2009-05-20 11:03:48)
17136. Reichart Gábor, Sopron (2009-05-20 11:03:35)
17135. Somogyi József, villamosmérnök, Püspökladány (2009-05-20 11:03:35)
17134. Barabás Tiborné, nyugdíjas, Almásfüzitő (2009-05-20 11:03:28)
17133. Székely Borbála, hallgató, Debrecen (2009-05-20 11:03:26)
17132. Gyéresi Blanka, Marosvásárhely (2009-05-20 11:03:25)
17131. Lascsik-Sz. Kinga, gyeden vagyok, Dunakeszi (2009-05-20 11:03:20)
17130. Grosz Imre, Főiskolai docens, Székesfehérvár (2009-05-20 11:03:17)
17129. Grész Béla, Nyugdijas, Veszprém (2009-05-20 11:03:15)
17128. Farkas Rita, Szekszárd (2009-05-20 11:03:09)
17127. Wenczel Zsuzsanna, kerttervezö, Bécsújhely (2009-05-20 11:03:05)
17126. Laufer Csaba, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 11:02:56)
17125. Czeglédi Zoltán, mérnök, Győr (2009-05-20 11:02:48)
17124. Bolla Mariann, építőmérnök, Győr (2009-05-20 11:02:24)
17123. Hidas Csaba, Informatikus, Budakeszi (2009-05-20 11:02:11)
17122. Nagy István, újságíró, a Székesfehérvári Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Székesfehérvár (2009-05-20 11:02:03)
17121. José Menduina, Frankfurt (2009-05-20 11:01:47)
17120. Simon Annamária, pszichológus, Kolozsvár (2009-05-20 11:01:46)
17119. Berekméri Ágnes, grafikus, Marosvásárhely (2009-05-20 11:01:45)
17118. Valentin Andrea, Budapest (2009-05-20 11:01:25)
17117. Kocsis Csaba, 8086. Felcsút, Szári u. 20. (2009-05-20 11:01:04)
17116. Dr. Dénesi Tamás, tanár, levéltárigazgató-helyettes, Pannonhalma (2009-05-20 11:01:01)
17115. cseténé barcza gabriella, pénzügyi tanácsadó, Budapest (2009-05-20 11:00:59)
17114. Nagy Tamás, magyartanár, Kézdivásárhely (2009-05-20 11:00:57)
17113. Jancsò-Miskolczi Zsuzsa, festömüvész, Zürich (2009-05-20 11:00:55)
17112. Török Márta, könyvelő, Budapest (2009-05-20 11:00:47)
17111. Grész Béla, Nyugdijas, Veszprém (2009-05-20 11:00:44)
17110. Varga Zsuzsanna, közönségszolgálati referens, Budapest (2009-05-20 11:00:38)
17109. Herbacsek Amanda, tolmács-fordító, Budapest (2009-05-20 11:00:36)
17108. MENDEL AGNES, FUNCTIONARA, ISRAEL (2009-05-20 11:00:33)
17107. Pány Gabriella, oktatásszervező, Budapest (2009-05-20 11:00:30)
17106. Szirovatka Károly, villamosmérnök, kereskedelmi igazgató, Üröm (2009-05-20 11:00:28)
17105. De Jonge, Klara, Utrecht (2009-05-20 10:59:49)
17104. Salló György, mérnök, Budaörs (2009-05-20 10:59:44)
17103. Vajda Szilard, Kaszinos, Marosvasarhely (2009-05-20 10:59:26)
17102. Matusik Edina, Tanuló, Kiskőrös (2009-05-20 10:59:16)
17101. Dr. Nagykáldi Csaba, tanár, pszichológus, Budapest (2009-05-20 10:59:16)
17100. Gurzó Eszter, joghallgató, Tübingen (2009-05-20 10:59:12)
17099. Király Péter, programozó, Szentendre (2009-05-20 10:58:49)
17098. dr Vadász Gyula, nyugdíjas közgazda, Győr (2009-05-20 10:58:47)
17097. Ormódi Béla, alkalmazott, Szeged (2009-05-20 10:58:40)
17096. Pócza Gergely, tanuló, Fertőszentmiklós (2009-05-20 10:58:35)
17095. Dr. Ádám Attila, molekuláris genetikus, Budapest (2009-05-20 10:58:31)
17094. Kocsis Csaba, 8086. Felcsút, Szári u. 20. (2009-05-20 10:58:27)
17093. Balogh András, Grafikus, Budapest (2009-05-20 10:58:27)
17092. BORBÉLY ERZSEBET, PENSIONARÁ, KOLOZSVÁR- CLUJ- (2009-05-20 10:58:22)
17091. Rácz András, szoftverfejlesztő, Budakalász (2009-05-20 10:58:22)
17090. Jalsovszky Gergő, tanuló, Budapest (2009-05-20 10:58:10)
17089. Antalné Anna, közgazdász, Monor (2009-05-20 10:58:05)
17088. Mako Tunde, Iskolas, Marosheviz (2009-05-20 10:57:58)
17087. Igrecz Katalin, könyvtáros, Sopron (2009-05-20 10:57:51)
17086. Fodor Maria, economist, Budapest (2009-05-20 10:57:44)
17085. Berényi Ágnes, tanuló, Debrecen (2009-05-20 10:57:39)
17084. Rihmer Aurél, könyvtáros, Budapest (2009-05-20 10:57:34)
17083. Kékesi József, informatikus, Székesfehérvár (2009-05-20 10:57:29)
17082. Szakál Attila, zenész, Csikszereda (2009-05-20 10:57:29)
17081. Nyegre Csongor, Valalkozo, Csikszereda (2009-05-20 10:57:23)
17080. Vajda Orsolya, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-20 10:57:04)
17079. RIGÓNÉ VARGA ANNA, IRODAVEZETŐ, GYŐR (2009-05-20 10:56:57)
17078. Mikita Gábor, muzeológus, Miskolc (2009-05-20 10:56:51)
17077. Farkas Andrea, alkalmazott, Budapest (2009-05-20 10:56:49)
17076. Varga Erika, irodavezető, Budapest (2009-05-20 10:56:46)
17075. Ivancsó István dr., teológiai tanár, Nyíregyháza (2009-05-20 10:56:42)
17074. Galló Mária, Vezetőképző program menedzser, Budapest (2009-05-20 10:56:37)
17073. Kiss Erika, Pénzügyi koordinátor, Budapest (2009-05-20 10:56:34)
17072. Benéné Szerető Hajnalka, Békés (2009-05-20 10:56:24)
17071. dr.Szijártó István, a Balaton Akadémia elnöke, Keszthely, Kossuth 45. H-8360 (2009-05-20 10:56:13)
17070. Földes Attila, in pension, Budapest (2009-05-20 10:56:06)
17069. Bucsy Györgyné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 10:56:06)
17068. Bogár Ildikó, művelődés szervező, Budapest (2009-05-20 10:56:01)
17067. Kovacs Laszlo, Gepeszmernok, Rozsnyo (2009-05-20 10:55:46)
17066. Komaromi Ildiko, nyugdijas, Nagyvarad (2009-05-20 10:55:44)
17065. Sándor Angelika, egyetemi diák, Százhalombatta (2009-05-20 10:55:42)
17064. Jancsó Katalin, alkalmazott, Budapest (2009-05-20 10:55:41)
17063. Fülöp Judit, számlázó asszisztens, Kőszárhegy (2009-05-20 10:55:37)
17062. Szluka Judit, szakreferens, Szár (2009-05-20 10:55:36)
17061. Árvay Tamás, tanár, Magyarország, Sopron-Brennbergbánya (2009-05-20 10:55:34)
17060. Somogyi József, lokátor mérnök, Püspökladány (2009-05-20 10:55:29)
17059. kerekes katalin, tanár, Csíkfalva (2009-05-20 10:55:19)
17058. Reményi Ágnes, zenetanár, Budapest (2009-05-20 10:55:15)
17057. Virág András, Kecskemét (2009-05-20 10:55:12)
17056. BORBÉLY IMRE, SOFER, MOGYORÓD. HU (2009-05-20 10:55:09)
17055. Horváth Erika, vezető, Dunaharaszti (2009-05-20 10:55:01)
17054. Kanizsayné Herke Zita, anya, Székesfehérvár (2009-05-20 10:54:55)
17053. Orbán Kálmán, református lelkész, Budapest (2009-05-20 10:54:51)
17052. Kunné Cseh Erzsébet, gépészmérnök, Szerencs, Alkotmány út 48. (2009-05-20 10:54:51)
17051. Para Ágnes Viktória, Manager, Miercurea-Ciuc (2009-05-20 10:54:44)
17050. Kintzli Attila, Ügyvezető igazgató, Budapest (2009-05-20 10:54:33)
17049. Balogh Edit, könyvtáros, Szeged (2009-05-20 10:54:30)
17048. Spéder Ferenc, geográfus PhD hallgató, Miskolc (2009-05-20 10:54:19)
17047. Hollósi M.Cecília, Főiskolai tanársegéd, Budapest (2009-05-20 10:54:13)
17046. Dr Szász László, állatorvos, Veresegyház (2009-05-20 10:54:13)
17045. Tanyik Andrea Zsuzsanna, pénzügyi munkatárs, Budapest (2009-05-20 10:53:57)
17044. Horváth Oszkár, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 10:53:48)
17043. szobonya oliver, Kommunikációs igazgató, Budapest (2009-05-20 10:53:45)
17042. Bors László, Technician, Sopron (2009-05-20 10:53:39)
17041. Sági Krisztina Eszter, speditőr, Romhány (2009-05-20 10:53:31)
17040. Gyulaváriné Lovassy Klára, igazgató, Veszprém (2009-05-20 10:53:30)
17039. Zsigmond Gábor, egyetemi óraadó, Budapest (2009-05-20 10:53:27)
17038. Károlyi László, CEO, Hódmezővásárhely (2009-05-20 10:53:25)
17037. Gyenes Dávid, logisztikus, Budapest (2009-05-20 10:53:13)
17036. Borbás Noémi, tanuló, Győr (2009-05-20 10:53:12)
17035. Verba Marta, mernok/engineer, Fule/Hungary (2009-05-20 10:53:12)
17034. Dr Kiss Tamás, főiskolai tanár, Szombathely (2009-05-20 10:52:59)
17033. Erdélyi János, Adminisztrátor, Zeliezovce-Zselíz (2009-05-20 10:52:42)
17032. Matók Emese, tanuló, Hódmezővásárhely (2009-05-20 10:52:27)
17031. Kovács Gábor, villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 10:52:23)
17030. Pásti Gábor, létesítményfelelős építőmérnök, Szombathely (2009-05-20 10:52:21)
17029. Lajtai Mátyás, egyetemi hallgató, Zalaegerszeg (2009-05-20 10:51:55)
17028. Habling Beáta, környezetvédelmi vezető, Budapest (2009-05-20 10:51:54)
17027. Orbán István- Dániel, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-20 10:51:52)
17026. Eszter Pajor, Budapest (2009-05-20 10:51:47)
17025. Mako Edith, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-20 10:51:45)
17024. Berente Szilvia, alkalmazott, Jászapáti (2009-05-20 10:51:37)
17023. Kővágó Sára, tanuló, Debrecen (2009-05-20 10:51:27)
17022. Lantos Mihály, tanár, Budapest (2009-05-20 10:51:23)
17021. Dr. Taba Szabolcs, jogi előadó, Budapest, Magyarország (2009-05-20 10:51:21)
17020. Dr. Perjés Zoltán Istvánné, informatikus, Budapest (2009-05-20 10:51:10)
17019. Hoffer Linda, tanácsadó, Budapest (2009-05-20 10:51:08)
17018. Figder Péter, Nyugdíjas, Szilsárkány (2009-05-20 10:51:03)
17017. Bárdi Árpádné, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 10:50:58)
17016. Cadar Zsolt, Documentalist, Budapest-Europa (2009-05-20 10:50:57)
17015. Fecső Attila, igazgato, Szekelyudvarhely (2009-05-20 10:50:54)
17014. Baumgartner Judit, hallgató, Sárospatak (2009-05-20 10:50:48)
17013. Kecskeméti Dávid, tanár, Szeged (2009-05-20 10:50:47)
17012. Pászti-Tóth Gyula, okl. Építőmérnök, H-6723 Szeged (2009-05-20 10:49:51)
17011. Kőrösi Levente, Budakeszi (2009-05-20 10:49:49)
17010. NYÁRI lÁSZLÓ, ÜZEMMÉRNÖK, BUDAPEST (2009-05-20 10:49:48)
17009. Mile Ibolya, Luxembourg (2009-05-20 10:49:42)
17008. Dóra István, egyetemi hallgató, Szeged (2009-05-20 10:49:40)
17007. Kovács Félix Jenő, inginer automatician, Gyermely (HU) (2009-05-20 10:49:36)
17006. Làszlò Bèla, Nyugdijas ( pensionar ), Göteborg - Sweden (2009-05-20 10:49:32)
17005. Koha Zsuzsanna, közgazdász, Kárász (Magyarország) (2009-05-20 10:49:24)
17004. Scholtz Attila, nyelvtanár, Budapest (2009-05-20 10:49:15)
17003. Bayer Erika, könyvtáros, Budapest (2009-05-20 10:49:14)
17002. Szabo Erika, Kolozsvar (2009-05-20 10:49:10)
17001. Jancsó Katalin, alkalmazott, Budapest (2009-05-20 10:49:09)
17000. MOLNÁR ERZSÉBET, TANULÓ, MISKOLC (2009-05-20 10:48:59)
16999. Nagy Enikő, mérnök, Budapest (2009-05-20 10:48:52)
16998. Vida Nóra, kommunikációs menedzser, Budapest (2009-05-20 10:48:32)
16997. Deák János, tanár, Mezőpanit (2009-05-20 10:48:25)
16996. Szabo Piroska, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-20 10:48:23)
16995. Gulyásné Felkai Ágnes, tanár, Debrecen (2009-05-20 10:48:00)
16994. Timár András, vállalkozó, Marosvásárhely (2009-05-20 10:47:55)
16993. Bíró Gábor, programozó, Budapest (2009-05-20 10:47:55)
16992. Karikóné Czanek Henrietta, építész, Székesfehérvár (2009-05-20 10:47:54)
16991. Pintér Andrea, hitelkezelő, Székesfehérvár (2009-05-20 10:47:42)
16990. ABONYI JÓZSEF, STÚDIÓ-BERENDEZŐ, BUDAPEST (2009-05-20 10:47:41)
16989. Vincze Ádám, Okleveles Mérnök-Informatikus, Dortmund (2009-05-20 10:47:39)
16988. Landthaller Rita, kontroller, Érd (2009-05-20 10:47:36)
16987. Ekkel Maria, Nyugdijas orvos, Kolozsvar (2009-05-20 10:47:36)
16986. Koren Bence, tanuló, Szentendre (2009-05-20 10:47:32)
16985. Mira Piispa, reporter, Vihti (2009-05-20 10:47:26)
16984. Pákai Zsombor, Sales Representative, Kolozsvar (2009-05-20 10:47:24)
16983. Miklós Józsefné, nyugdijas, Szeged (2009-05-20 10:47:21)
16982. Faluvégi Ervin Zoltán, tanár, Zilah (2009-05-20 10:47:15)
16981. Deák Júlia, tanár, Panet (2009-05-20 10:47:07)
16980. Gyenes Veronika, természetvédelmi mérnök, Gyula (2009-05-20 10:47:06)
16979. Juhász Attila, műszaki szakértő, Oradea / Nagyvárad (2009-05-20 10:47:00)
16978. Ravasz Sarolta, tanuló, Budakeszi (2009-05-20 10:46:55)
16977. Tampu Marius- Pavel, Titkár, Budapest (2009-05-20 10:46:52)
16976. Wellmann Laszlo, Doktorandus BBTE, Kolozsvar (2009-05-20 10:46:43)
16975. Hasap Jánosné, hitoktató, Baracska (2009-05-20 10:46:41)
16974. Erdei Dániel, vállalkozó, Nagyvárad (2009-05-20 10:46:40)
16973. Szabó Tamás, buszvezető, Nyíregyháza (2009-05-20 10:46:38)
16972. Nicolae Deut, Media engineer, Finland (2009-05-20 10:46:36)
16971. Baki Erzsebet, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-20 10:46:29)
16970. Juhász Gabriella, közművelődési munkatárs, Tápiószentmárton (2009-05-20 10:46:25)
16969. Bélafiné Bakó Katalin, vegyészmérnök, Veszprém (2009-05-20 10:46:25)
16968. Hiriczkó Ede, Diák, Veresegyház (2009-05-20 10:46:22)
16967. Betegh Laszlo, Ugyved, Arad (2009-05-20 10:46:21)
16966. Sarandi Adrienn , Befektetesi Bank Elemzo, Sydney (2009-05-20 10:46:20)
16965. Vojnits István, okl.mérrnök, Budapest (2009-05-20 10:46:11)
16964. Hasap Teréz, hallgató, Baracska (2009-05-20 10:45:45)
16963. Kovacs Agnes, orvos, Marosvasarhely (2009-05-20 10:45:43)
16962. Háromszéki Béla0, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 10:45:41)
16961. Kiss Réka, tanuló, Gödöllő (2009-05-20 10:45:35)
16960. Sztáray Bálint, egyetemi docens, Strockton, CA, USA (2009-05-20 10:45:32)
16959. Méreg József, családgondozó, Veszprém (2009-05-20 10:45:28)
16958. Turi Eszter, munkaügyi-és bérosztály vezető, Szolnok (2009-05-20 10:45:21)
16957. Kormány Tibor, Diák, Debrecen (2009-05-20 10:45:20)
16956. Demény Anita, egyetemi hallgató, Tard (2009-05-20 10:45:15)
16955. Dán Mihály, technikus, Szekszárd (2009-05-20 10:45:14)
16954. Gáspár Vince, főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-20 10:45:00)
16953. Szeverényi Szilvia, pénztáros, Kecskemét (2009-05-20 10:45:00)
16952. Répás Edit, diák, Kiskunlacháza (2009-05-20 10:44:59)
16951. Kleizer Andrea, egyetemi hallgató, Sopron (2009-05-20 10:44:56)
16950. Dávid Ágnes, informatikus, Vác (2009-05-20 10:44:50)
16949. Dr. Kisfaludi-Bak Judit, jogász, 1163 Budapest, Prohászka O. u. 13. (2009-05-20 10:44:44)
16948. Sárkány Anna, diák, Kecskemét (2009-05-20 10:44:40)
16947. Szilagyi, Bela, vallalkozo (2009-05-20 10:44:25)
16946. Bogya Erzsebet, diak, Kolozsvar (2009-05-20 10:44:21)
16945. Tamás Ágnes, szolgáltatási referens, Várpalota (2009-05-20 10:44:14)
16944. Tóthné Halász Orsolya, marketing menedzser, Budapest (2009-05-20 10:44:13)
16943. Esze Gabriella, Tanuló, Érd (2009-05-20 10:44:09)
16942. Dr. Kellner Dániel, ügyvéd, Budapest (2009-05-20 10:44:08)
16941. Rita Cecilia Seff, tanár, Sopron (2009-05-20 10:44:04)
16940. Barta Lászlóné, Ügyintéző, Budapest (2009-05-20 10:43:45)
16939. Kalotai János, Gépészmérnök, Budapest (2009-05-20 10:43:43)
16938. Berecz András, geológus, Szenna (2009-05-20 10:43:35)
16937. Tímár Tíbor Róbert, rendszermérnök, Székesfehérvár (2009-05-20 10:43:29)
16936. Csutiné Schleer Erzsébet, építész, Székesfehérvár (2009-05-20 10:43:26)
16935. Horvath Beata, titkarno- egyetmista, Gheorgheni 535500 (2009-05-20 10:43:22)
16934. Rozsics Tímea, asszisztens, Győrzámoly (2009-05-20 10:43:20)
16933. Bálint Rebeka, Ökológus, Budapest (2009-05-20 10:43:16)
16932. Tök Barna Sándor , Alkalmazott, Budapest (2009-05-20 10:43:12)
16931. Tóth Antal, gépészmérnök, Pápa (2009-05-20 10:42:54)
16930. udvari ákos, tanuló, miskolc (2009-05-20 10:42:46)
16929. PAP MARTA, KOZGAZDASZ, HATOLYKA (2009-05-20 10:42:38)
16928. Pudleiner Éva, geofizikus, Budapest (2009-05-20 10:42:32)
16927. Dr. Rumpf János, egyetemi tanár, Sopron (2009-05-20 10:42:29)
16926. Tomcsányi István, közlekedés mérnök, Budapest (2009-05-20 10:42:28)
16925. Turzai Eniko, Kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-20 10:42:24)
16924. Orbán Béla, kulturális menedzser, Budapest (2009-05-20 10:42:23)
16923. Pászti-Tóth Gyula, Építőmérnök, H-6723 Szeged (2009-05-20 10:42:10)
16922. Finna Tímea, Belsőépítész, Budapest (2009-05-20 10:42:05)
16921. buzási csaba, kézműves, nagyvárad (2009-05-20 10:41:52)
16920. Lantos Zsuzsanna, tanár, Szombathely (2009-05-20 10:41:49)
16919. Melega Miklósné, nyugd. műszaki üi., Szombathely (2009-05-20 10:41:40)
16918. Hullár Gyuláné, Tárgyieszköz-előadó, Budaörs (2009-05-20 10:41:34)
16917. Szegner Barnabás, közgazdász, Kolozsvar (2009-05-20 10:41:23)
16916. Balogh Gyöngyvér, Egyetemi Hallgató, Budapest (2009-05-20 10:41:14)
16915. Peter Viragh, üzletember, Kitchener Ontario Canada (2009-05-20 10:41:09)
16914. Horváth Adrienn, tanuló, Jánoshalma (2009-05-20 10:40:37)
16913. Botond Gáborjáni Szabó, könyvtárigazgató, Debrecen (2009-05-20 10:40:37)
16912. Gehér Klára, matematikus, Bécs (2009-05-20 10:40:23)
16911. Lajó Lászlóné, raktáros, Dabas (2009-05-20 10:40:15)
16910. Pudleiner Éva, geofizikus, Budapest (2009-05-20 10:40:12)
16909. Harsányi Timea, nyelvtanár, fordító, Budapest (2009-05-20 10:40:00)
16908. Párkányi Istvánné, nyugdíjas, Eger (2009-05-20 10:39:58)
16907. Gyimóthy Kitti, egyetemi hallgató, Sopron (2009-05-20 10:39:57)
16906. Igrecz Katalin, tanár, Sopron (2009-05-20 10:39:51)
16905. Kosnyíder Gábor, gépészmérnök, Miskolc (2009-05-20 10:39:44)
16904. Bojsza Andrea, Sportedző, Veresegyház (2009-05-20 10:39:42)
16903. Fecske Rita, Mérnök, Gyergyószentmiklós (2009-05-20 10:39:20)
16902. Gombár Erika, tanuló, Dunaharaszti (2009-05-20 10:39:09)
16901. Bognár László, közgazdász, Sopron (2009-05-20 10:39:08)
16900. Mihály Edit Angéla, szociális munkás, Budapest (2009-05-20 10:39:08)
16899. Szabóné Lajó Márta, köztisztviselő, Dabas (2009-05-20 10:38:56)
16898. Dr. Balogh Orsolya Gabriella, állatorvos, Budapest (2009-05-20 10:38:50)
16897. Nobilis Andrásné, levéltáros, Budaörs (2009-05-20 10:38:25)
16896. Elekes Mária, tanuló, Budapest (2009-05-20 10:38:24)
16895. Schreiner János, Mérnök, Székesfehérvár (2009-05-20 10:37:57)
16894. Tassy Andrea, informatikus, Szatmárnémeti (2009-05-20 10:37:55)
16893. Halasi Anikó, projektasszisztens, Kecskemét (2009-05-20 10:37:53)
16892. Hella Maria Eniko, beszerzo, Kezdivasarhely (2009-05-20 10:37:40)
16891. Kovács Barnabás, pedagógus, Szlovákia (2009-05-20 10:37:30)
16890. Fehérvári Kinga, Marosvásárhely (2009-05-20 10:37:06)
16889. Szász Irma, háztartásbeli, Torda (2009-05-20 10:37:05)
16888. Ladjánszki János, nyugdíjas , Pécel (2009-05-20 10:36:53)
16887. Tóthalmi Ferenc, okleveles építészmérnök, Kecskemét, Magyarország (2009-05-20 10:36:31)
16886. dr. Szabó Árpád, r. hálózati igazgató, Székesfehérvár (2009-05-20 10:36:25)
16885. Migléczi Béla, Budapest (2009-05-20 10:36:10)
16884. Varga-Dobai Boglárka, regional compliance manager, Budapest (2009-05-20 10:36:09)
16883. Tóth Józsefné, nyugdíjas könyvtáros, Pécel (2009-05-20 10:36:05)
16882. Szodoray Parádi Réka, közgazdász, Szatmárnémeti (2009-05-20 10:35:55)
16881. Nagy András, geográfus, Budapest (2009-05-20 10:35:54)
16880. Magda Zsolt, manager, Eger (2009-05-20 10:35:53)
16879. SZEPES László Dr, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-20 10:35:52)
16878. Fákó Péter, közgazdász, Budapest (2009-05-20 10:35:43)
16877. Dr.Ádám Antal, állatorvos, Ózd (2009-05-20 10:35:18)
16876. Szentes Dorottya, GYÁS, Budapesrt (2009-05-20 10:35:11)
16875. Kovács Magdolna, adminisztrátor, Budapest (2009-05-20 10:34:59)
16874. Bártfai Bálint, Student, Budapest (2009-05-20 10:34:59)
16873. Némethy Szabolcs, szociológus, Szombathely (2009-05-20 10:34:44)
16872. Sipos Arpad, design, Turda (2009-05-20 10:34:40)
16871. Leszkó Hajnalka, diák, Kétsoprony (2009-05-20 10:34:37)
16870. Tóth Szabolcs, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 10:34:24)
16869. dr. Árkos György, jogász, Üröm (2009-05-20 10:34:20)
16868. Szász Róbert, Tanár, Marosvásárhely (2009-05-20 10:34:18)
16867. Szász Károly-Zsolt, Lelkész, Torda (2009-05-20 10:34:12)
16866. Virág Enikő, Szociális szakreferens, Budapest (2009-05-20 10:34:05)
16865. Kosztandi Andrea, Ifjusagi referens, Gyergyoszentmiklos (2009-05-20 10:33:48)
16864. Domokos Zoltán, pénzügy, Újkígyós (2009-05-20 10:33:45)
16863. Kállai Imre, Egyetemista, Debrecen (2009-05-20 10:33:43)
16862. Fodor-Dollmayer Petra, tájépítész mérnök, Budapest (2009-05-20 10:33:36)
16861. Mészöly Tamás, villamosmérnök, München (2009-05-20 10:33:33)
16860. Varga István, Tanár, Budapest (2009-05-20 10:33:16)
16859. Lovas István, Távközlési mérnök, Budapest (2009-05-20 10:33:13)
16858. Szentesné Frigyesi Piroska, könyvelő, Pécs (2009-05-20 10:33:12)
16857. Andrecs István, nyugdíjas, Dömsöd (2009-05-20 10:32:57)
16856. Hegyiné Viszló Szilvia, alkalmazott, Győr (2009-05-20 10:32:49)
16855. Gonda József, tanácsadó, Nyíregyháza (2009-05-20 10:32:27)
16854. Joachim Györgyné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 10:32:11)
16853. Oláh Ildikó, egyetemista, Debrecen (2009-05-20 10:32:01)
16852. Tápai Csaba, számítástechnikus, Szeged (2009-05-20 10:32:01)
16851. Ing.Bagoly Sándor, közgazdász, Nagymegyer (2009-05-20 10:31:58)
16850. dr ember istvan, egyetemi tanaar, pécs (2009-05-20 10:31:54)
16849. Juhász Miklós, szerkesztô grafikus, Budapest (2009-05-20 10:31:43)
16848. Kávássy Zoltán, projekt menedzser, Székesfehérvár (2009-05-20 10:31:37)
16847. Géczi Róbert, szellemi szabadfoglalkozású, Fisterra (2009-05-20 10:31:29)
16846. Toroczkay Ilona, Belsőépítész, Budapest (2009-05-20 10:31:28)
16845. Orbán Enikő, asszisztens, Budapest (2009-05-20 10:31:28)
16844. Réti Laura, referens, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 10:31:26)
16843. koroknai tibor, programozó, debrecen (2009-05-20 10:31:11)
16842. Szabó Krisztina, könyvelő, Budapest (2009-05-20 10:31:07)
16841. Magyar Judit, tanuló, Eger (2009-05-20 10:31:06)
16840. Grőb Noémi, Ápoló, Kecskemét (2009-05-20 10:31:03)
16839. dr.Ammer Mária, pszichiáter, Budapest (2009-05-20 10:30:56)
16838. Lakó József, nyugdíjas, mérnök, Nagyvárad (2009-05-20 10:30:25)
16837. Véghely Tamásné, tanár, Budapest (2009-05-20 10:30:24)
16836. Lukács István, tanár-profesor, Székelyudvarhely- Odorheiu Secuiesc (2009-05-20 10:30:19)
16835. Gál Judit, tanár, Szeged (2009-05-20 10:30:19)
16834. Mészáros Kata, tanuló, Budapest (2009-05-20 10:30:19)
16833. Németi Barna, tolmács, Budapest (2009-05-20 10:30:18)
16832. Takács Sándor, gyártástechnológus, Zalaegerszeg (2009-05-20 10:30:16)
16831. Csiszér Zoltán, szállitás irányito, Kolozsvár (2009-05-20 10:30:08)
16830. Navratil Andrea, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 10:30:06)
16829. Szombathelyi Izabella Erzsébet, tanuló, Mezőkovácsháza (2009-05-20 10:30:05)
16828. Kígyóssy Gábor, közgazdász, területfejlesztő, Székesfehérvár (2009-05-20 10:30:05)
16827. Puha Péter, egyetemi hallgató, Karcag (2009-05-20 10:29:58)
16826. Törley Piroska, SAP rendszeradminisztrátor, Budapest (2009-05-20 10:29:50)
16825. Pataki Zoltan, Mernok, Kolozsvar (2009-05-20 10:29:49)
16824. Illés Gábor, üzleti elemző, Debrecen (2009-05-20 10:29:46)
16823. Szabó Zoltán, Mérnök, Jászberény (2009-05-20 10:29:42)
16822. Daniel Breitner, geologist, Budapest (2009-05-20 10:29:41)
16821. Feleki Maria, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-20 10:29:30)
16820. Polán Miklós, közgazdász, Budapest (2009-05-20 10:29:29)
16819. Gercsák Gábor, tanár, Budapest (2009-05-20 10:29:22)
16818. Szlavov Krisztián, Budapest (2009-05-20 10:29:21)
16817. Lehotka Gábor, szerkesztő, Érd (2009-05-20 10:29:18)
16816. Oláh Réka, védőnő, Szombathely (2009-05-20 10:29:17)
16815. Lukacs Geza, inginer chimist, Budapest (2009-05-20 10:29:04)
16814. Bleszkán Margit, vegyészmérnök, Budapest (2009-05-20 10:29:02)
16813. Jakab Csaba, területfejlesztő, Székesfehérvár (2009-05-20 10:28:49)
16812. Fazakas Annamária, kiadóhivatal vezető, Budapest (2009-05-20 10:28:21)
16811. Nagy Edit, nyugdíjas, Budakalász (2009-05-20 10:28:14)
16810. Kovácsné Skapér Rita, Üzemgazdász, Budapest (2009-05-20 10:28:08)
16809. Mészáros Imre, hallgató, Sopron (2009-05-20 10:27:50)
16808. Pintér Izabella, Rendezvényszervező, Budapest (2009-05-20 10:27:44)
16807. Tóth Gabriella, Könyvelő, Budapest (2009-05-20 10:27:42)
16806. Tóth Réka, tanuló, Budapest (2009-05-20 10:27:40)
16805. Molnár Tamás, tanuló, székesfehérvár (2009-05-20 10:27:07)
16804. Mátyus Alice, író, szociológus, szerkesztő, Budapest (2009-05-20 10:27:05)
16803. Kis Eszter, ügyfél kapcsolattartó, Budapest (2009-05-20 10:26:58)
16802. Szakács Melinda, divattervező, Budapest (2009-05-20 10:26:50)
16801. Balázs Béla, Szarvas (2009-05-20 10:26:47)
16800. Szabó László, videómérnök, Budapest (2009-05-20 10:26:42)
16799. SZÁSZNÉ BALOGH ÉVA, Informatikus, Budapest (2009-05-20 10:26:27)
16798. Hum Katalin, informatikus, Budapest (2009-05-20 10:26:27)
16797. Kisfaludi-Bak Piroska, koztisztviselő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 10:26:24)
16796. Matlák András, ügyvezető, Kolozsvár (2009-05-20 10:26:05)
16795. Asztalos Lili, PR , Budapest (2009-05-20 10:26:03)
16794. Arany Gergely, Hallgató, Budapest (2009-05-20 10:25:47)
16793. Kramlik Ödön, Kocsmáros, Ipolyvece (2009-05-20 10:25:47)
16792. Bene Tunde, Kolozsvar (2009-05-20 10:25:36)
16791. Melišek Július, Pénzügyi tanácsadó, Bratislava - SK (2009-05-20 10:25:32)
16790. László Balázs, Budapest (2009-05-20 10:25:30)
16789. Kántorné Padra Anna, vállalkozó, Budaörs (2009-05-20 10:25:27)
16788. Marton András, Budapest (2009-05-20 10:25:27)
16787. Szekeres Attila, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 10:25:25)
16786. Dobó Zoltán, alkalmazott, Szeged (2009-05-20 10:25:24)
16785. Simon András, informatikus, Budaörs (2009-05-20 10:25:22)
16784. Bató Tibor, lakatos, Dabas (2009-05-20 10:25:19)
16783. Karácson Csaba Karácsony, Alkalmazott, Gyimesfelsőlok (2009-05-20 10:25:17)
16782. Martonosy Katalin, alkalmazott, Kolozsvar (2009-05-20 10:25:05)
16781. Rehák László György, Tanuló, 2011. Budakalász Fecske utca 6. Magyarország (2009-05-20 10:24:58)
16780. Mészáros Anita, tanácsadó, Budapest (2009-05-20 10:24:46)
16779. Martos György, marketing manager, Budapest (2009-05-20 10:24:36)
16778. Torbágyi László, ny. gépészmérnök, Szentendre (2009-05-20 10:24:29)
16777. Bara Agnes, marketing igazgato, Szekelyudvarhely (2009-05-20 10:24:23)
16776. Vohányi Géza, nyugdíjas, Szigetszentmiklós (2009-05-20 10:24:23)
16775. Hamar Orsolya, Budapest (2009-05-20 10:24:19)
16774. Kuti Erzsébet, Járványügyi felügyelő, Gyál (2009-05-20 10:24:19)
16773. Kis Béla, építész, Békéscsaba (2009-05-20 10:24:06)
16772. Rigó Róbert, tanár, Kecskemét (2009-05-20 10:23:56)
16771. Mészáros Géza, Újságíró, Szolnok (Magyarország) (2009-05-20 10:23:51)
16770. Hiriczkó Edit, banki tisztviselő, Veresegyház (2009-05-20 10:23:48)
16769. Cserháti Eszter, üzemgazdász, Székesfehérvár (2009-05-20 10:23:38)
16768. Józsa Anna, tanuló, Dunaegyháza (2009-05-20 10:23:12)
16767. Grosz Ákos, közgazdász, Budapest (2009-05-20 10:22:50)
16766. Horváth Balázs, Budapest, Magyarország (2009-05-20 10:22:49)
16765. Istvándi Tamás, borász, Ászár (2009-05-20 10:22:43)
16764. Logodi Lászlóné, Átmeneti járadékos, Érd (2009-05-20 10:22:40)
16763. Pelyhe József, szakmai titkár, Gödöllő (2009-05-20 10:22:34)
16762. Göde Ferenc, Építész, Székesfehérvár (2009-05-20 10:22:28)
16761. Reha Melinda, generator proiecte, Satu Mare (2009-05-20 10:22:25)
16760. Keresztényi István dr., biológus, Százhalombatta (2009-05-20 10:22:07)
16759. NAGY JÓZSEF, VILLANYSZERELŐ, BUDAPEST (2009-05-20 10:21:58)
16758. Daragus Bátor, tanár, Budapest (2009-05-20 10:21:41)
16757. Baksa Endre, tanár, Cristuru Secuiesc (2009-05-20 10:21:34)
16756. Baumann Erik, ügyv.ig., Pécel (2009-05-20 10:21:16)
16755. kezdi Bela, profesor de education fizic, Bruxel (2009-05-20 10:21:15)
16754. Bartha Botond, Ertekesitesi referens, Szatmarnemeti (2009-05-20 10:21:15)
16753. Németh Domonkos, diák, Gödöllő (2009-05-20 10:21:15)
16752. Dr. Horváth Zsombor, fogorvos - medic stomatolog - Zahnarzt, Székesfehérvár (2009-05-20 10:21:10)
16751. Marosi Eugen, rajzoló, Brassó (2009-05-20 10:21:08)
16750. Gyimóthy Ákos, településtervező, Budapest (2009-05-20 10:21:00)
16749. Wältzl Gábor, nyugdíjas-informatikus, Budapest (2009-05-20 10:20:48)
16748. Balazs Csorjan dr, economist, Debrecen (2009-05-20 10:20:47)
16747. Fejér Levente, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 10:20:46)
16746. Balla Attila, önk.képviselö(fidesz-kdnp), Hatvan (2009-05-20 10:20:36)
16745. Véghelyi Józsefné, számítástechnikai programozó, Kapuvár (2009-05-20 10:20:31)
16744. Baumann Krisztina, sales manager, Pécel (2009-05-20 10:20:22)
16743. Börcsök László, tanácsadó, Budapest (2009-05-20 10:20:07)
16742. Tanács Attila, főkönyvelő, Szeged (2009-05-20 10:20:01)
16741. ungureanu gianni, administrator firma, Targu Mures (2009-05-20 10:20:01)
16740. Kovács Imre Gergely, tanuló, Budapest (2009-05-20 10:19:57)
16739. Forgó István, tanár, Kiskunfélegyháza (2009-05-20 10:19:54)
16738. Rokolya Péter, idegenforgalmár, Páty (2009-05-20 10:19:53)
16737. Kocsis Oliver, rendszergazda, Salard (2009-05-20 10:19:48)
16736. Gulyás Zsolt, Budapest (2009-05-20 10:19:45)
16735. Csillag Levente, Tanár, Fundu Răcăciuni (2009-05-20 10:19:37)
16734. Szikszai Dániel, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 10:19:37)
16733. Bakos Krisztina, gazdasági agrármérnök, Békéscsaba (2009-05-20 10:19:24)
16732. Filkey Kata, tanuló, Budaörs (2009-05-20 10:19:24)
16731. Bagi Krisztina, jogász, Budapest (2009-05-20 10:19:17)
16730. Fehérné Nagy Emese, tanár, Kecskemét (2009-05-20 10:19:15)
16729. Rajnai Éva, tanár, Nagykovácsi (2009-05-20 10:18:58)
16728. Koppány Levente, villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 10:18:58)
16727. Rigmanyi Arnold, preot reformat, Corunca (2009-05-20 10:18:48)
16726. kovács ferenc, mérnök, szombathely (2009-05-20 10:18:43)
16725. Varga László, termelési főmérnök, Budapest (2009-05-20 10:18:41)
16724. Sári Ágnes, telefonos operátor, Budapest (2009-05-20 10:18:34)
16723. dr. Körtvélyessy Zsolt, jogtanácsos, Budapest (2009-05-20 10:18:29)
16722. Egyedné Illés Gabriella, Pénzügyi ügyintéző, Budapest (2009-05-20 10:18:26)
16721. Árvai András, alkalmazott, Győr (2009-05-20 10:18:23)
16720. Kristófné Gungl Rita, Közgazdász, Pécs (2009-05-20 10:18:18)
16719. Nagy Péter, informatikus, Budapest (2009-05-20 10:18:17)
16718. Vinklárik Róbert, értékbecslő, Budapest (2009-05-20 10:18:17)
16717. Bali Antal Zsolt, Villamosmérnök, Nagykanizsa (2009-05-20 10:18:13)
16716. Kálmán Ferenc, Informatikus, Szeged (2009-05-20 10:18:11)
16715. Bolyki Bence, designer, Budapest (2009-05-20 10:18:09)
16714. Jäger Gyula, Vállalkozó, Budapest (2009-05-20 10:18:09)
16713. Adamik Márton, Tanuló, Budapest (2009-05-20 10:18:07)
16712. Toth Peter, Mernök, Budapest (2009-05-20 10:18:04)
16711. Forgó István, tanár, Kiskunfélegyháza (2009-05-20 10:17:59)
16710. Kovács Melitta, újságíró, Érd (2009-05-20 10:17:56)
16709. Moldovan George, artist plastic, Tirgu-Mures (2009-05-20 10:17:37)
16708. Bosnyákovics Gabriella, okl. építőmérnök, Tatabánya (2009-05-20 10:17:35)
16707. Loihner Szilvia, vegyész, Budapest (2009-05-20 10:17:25)
16706. Kovács Dóra, adminisztrátor, Szombathely (2009-05-20 10:17:22)
16705. Kaproncai Melinda, tanuló, Tapolca (2009-05-20 10:17:01)
16704. Juhász Attila, mérnök, Budapest (2009-05-20 10:17:01)
16703. Fodor Marek, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 10:16:52)
16702. Megyeri Ciprián, Győr (2009-05-20 10:16:44)
16701. Juhász Ferenc, Budapest (2009-05-20 10:16:42)
16700. szabo szilard, marosvasarhely (2009-05-20 10:16:35)
16699. Rozs András, ny. levéltáros, Pécs (2009-05-20 10:16:34)
16698. Farkas Enikő, vegyészmérnök, Budapest (2009-05-20 10:16:07)
16697. Péter Annamária, vállalkozó, Fonyód (2009-05-20 10:15:57)
16696. Orban Szabolcs, Electronist, Gyergyoszentmiklos (2009-05-20 10:15:47)
16695. Ulreich Beáta, művészettörténész, Szekszárd (2009-05-20 10:15:37)
16694. Benedek Elemér, iparművész, Mány (2009-05-20 10:15:29)
16693. Hámori Viktor, szíjgyártó, Budapest (2009-05-20 10:15:18)
16692. Dobrila Imola Melinda, Bukarest (2009-05-20 10:15:04)
16691. Fekete Dóra, tanuló, Szeged (2009-05-20 10:15:00)
16690. Károly András, Vagyonőr, Tata (2009-05-20 10:14:41)
16689. Kertész Balázs, közgazdász, Debrecen (2009-05-20 10:14:29)
16688. Hámoriné Módos Írisz, közgazdász, Budapest (2009-05-20 10:14:21)
16687. Kovács Zoltán, Budapest (2009-05-20 10:14:16)
16686. Balla Attila, önk. képviselő (fidesz), Hatvan (2009-05-20 10:14:13)
16685. Varró Anna, tanuló, Budapest (2009-05-20 10:14:10)
16684. Győri Máté András, egyetemi hallgató, Nagytarcsa (2009-05-20 10:14:02)
16683. Benedek Elemér, iparművész, Mány (2009-05-20 10:13:56)
16682. Nyárfás Boglárka, Tanuló, Kecskemét (2009-05-20 10:13:55)
16681. Tarnai Péter, PM Analyst, Budapest (2009-05-20 10:13:40)
16680. Bíró Mátyás, nyugdíjas, BUDAPEST (2009-05-20 10:13:01)
16679. Semmelweis Ágnes, banki alkalmazott, Budapest (2009-05-20 10:12:58)
16678. Őze Anita, termékmenedzser, Budapest (2009-05-20 10:12:57)
16677. Füzesi Dániel, kárszakértő, Somogy (2009-05-20 10:12:36)
16676. Riedl Rudolf, nyugdíjas, Szatmárnémeti (2009-05-20 10:12:25)
16675. Bokros Zsigmond, igazgató, Gyermely (2009-05-20 10:12:22)
16674. TROMBITAS ZSOLT, ASZISZTENS, BRANISTEA (2009-05-20 10:12:17)
16673. Zsilákné Molnár Beáta, Gyes, Újkígyós (2009-05-20 10:11:51)
16672. Molnár Henrietta, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-20 10:11:34)
16671. Szikszainé Kiss Anna, pénzügyi ügyintéző, Budapest (2009-05-20 10:11:28)
16670. Galántai Rita, alkalmazott, Szentendre (2009-05-20 10:11:24)
16669. Bajkó Enikő, Marosvásárhely (2009-05-20 10:11:23)
16668. Kovács Csilla, jelenleg GYED-en vagyok, Budapest (2009-05-20 10:11:11)
16667. Balogh Péter, Politológus, Tiszafüred (2009-05-20 10:11:11)
16666. Mandl Károly, Kereskedelmi előadó, Budapest (2009-05-20 10:11:08)
16665. Simon Emese, managementassistant, Enschede (2009-05-20 10:11:00)
16664. Kis Zoltán, SW Architect, Helsinki (2009-05-20 10:10:54)
16663. Ferencz Lajos, nyugdíjas, Komló (2009-05-20 10:10:51)
16662. Csiki Lujza Tunde, diak, Kolozsvar (2009-05-20 10:10:45)
16661. Szappanos László, orvos, Kecskemét (2009-05-20 10:10:42)
16660. Sallai Lajos , tanár, Békéscaba (2009-05-20 10:10:40)
16659. Marosi Rita, tanár, Budapest (2009-05-20 10:10:39)
16658. Bokodi Márton, Tanuló, Budapest (2009-05-20 10:10:37)
16657. Lúczi Gergely, építőmérnök, Gyula (2009-05-20 10:10:14)
16656. Ditzendy Károly Arisztid, közösségi szervezetfejlesztő, Kecskemét (2009-05-20 10:10:11)
16655. Csonka Tamás, meteorológus, Budapest (2009-05-20 10:10:09)
16654. Erdei Gabriella, Bankszakember, Budapest, Magyarország (2009-05-20 10:10:02)
16653. Nagyjános Ákos, kereskedelmi igazgató, Budapest (2009-05-20 10:09:52)
16652. Petróczki Róbert, gépjárműüzemi forgalomellátó, Baja (2009-05-20 10:09:45)
16651. Keresztes Jenő, Reklámgrafikus, Devecser, Magyarország (2009-05-20 10:09:44)
16650. Szokol Tamás, villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 10:09:40)
16649. Csonka Éva, vezető elemző, Budapest (2009-05-20 10:09:34)
16648. Bódán Zsolt, történész muzeológus, Gyula (2009-05-20 10:09:28)
16647. Mares Arpad, Mernok, Nagybanya - Baia Mare (2009-05-20 10:09:26)
16646. Marosi Kinga, aerobik oktató, Budapest (2009-05-20 10:08:58)
16645. Trásy Balázs, diák, Budapest (2009-05-20 10:08:36)
16644. Péter Emese, egyetemi hallgató, Székelyudvarhely (2009-05-20 10:08:28)
16643. Attila Török, Dipl.ing.Maschinenbau, 70597 Stuttgart (2009-05-20 10:08:19)
16642. Gátas Judit, tanár, Pilisszentiván (2009-05-20 10:08:06)
16641. Ruthner András, Közgazdász, Budapest (2009-05-20 10:07:56)
16640. Hegedűs Krisztián, Érsekvadket (2009-05-20 10:07:54)
16639. Salamon László, mérnök, Budapest (2009-05-20 10:07:25)
16638. Ildiko Legradi, Ausztria (2009-05-20 10:07:22)
16637. Káró Géza, Munkanélküli, Budapest (2009-05-20 10:07:19)
16636. Botos Gyula Csaba, szolgáltatási munkatárs, Budapest (2009-05-20 10:07:11)
16635. Hencsei Tibor, okl. kertészmérnök, budapest (2009-05-20 10:07:09)
16634. Bogács Csilla, értékesítési előadó, Székesfehérvár (2009-05-20 10:07:00)
16633. Fülöp Zsolt, mérnök, Dunaharaszti (2009-05-20 10:06:58)
16632. Czofa Krisztina, Referens, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 10:06:58)
16631. Asbóth Balázs, tanuló, Debrecen (2009-05-20 10:06:53)
16630. Ferenczi Renáta, HR, Pécs (2009-05-20 10:06:50)
16629. csányi tamás, karnagy, budapest (2009-05-20 10:06:49)
16628. Hidi Árpád, mérnök, Nagyvárad (2009-05-20 10:06:45)
16627. Balog Barna, ny.újságíró, Budapest (2009-05-20 10:06:31)
16626. Divald Borbála, tanár, Külsőrekecsin (2009-05-20 10:06:27)
16625. Zöld Katalin, Tanuló, Ózd (2009-05-20 10:06:27)
16624. Gozner Otto, gepeszmernok, Kolozsvar (2009-05-20 10:06:23)
16623. Kézdy András, kertépítészmérnök, Budapest (2009-05-20 10:06:18)
16622. Berecz Balázs, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 10:05:52)
16621. Árvay Katalin, biotechnológus, Budapest (2009-05-20 10:05:50)
16620. Juhász Ágnes, gyógypedagógus, tanuló, Budapest, Magyarország (2009-05-20 10:05:49)
16619. Gyenei Lajos, Informatikus, Pátka (2009-05-20 10:05:32)
16618. Mohácsy Bálint, tanuló, Budapest (2009-05-20 10:05:21)
16617. Ormos Tamás, okl. faipari mérnök, Nyíregyháza (2009-05-20 10:05:21)
16616. Lőrincz Attila, Székesfehérvár (2009-05-20 10:05:13)
16615. Józsa Csaba, közalkalmazott, Budapest (2009-05-20 10:04:34)
16614. Lestyán Csaba János, erdőmérnök, Kistelek (2009-05-20 10:04:31)
16613. Varsányi Tamás, közgazdász-statisztikus, Mátészalka (2009-05-20 10:04:21)
16612. Vida Eszter, nyugdijas konyvtaros, Budapest (2009-05-20 10:03:55)
16611. Winkler János, tanuló, Budapest (2009-05-20 10:03:22)
16610. Lőrincz Beáta, táncpedagógus, Solymár (2009-05-20 10:03:19)
16609. Pető Attila, villamosmérnök, Üllő (2009-05-20 10:03:07)
16608. Fejes László, nyelvész, Budapest (2009-05-20 10:03:07)
16607. Zaránd Kinga, tanár, Budapest (2009-05-20 10:02:20)
16606. Csontos Dániel, diák, Eger, Magyarország (2009-05-20 10:02:14)
16605. Nagyosi Timea, haztartasbeli (casnica), Aranyosegerbegy (Viisoara) Kolozs megye (jud. Cluj) (2009-05-20 10:02:12)
16604. Véssey Vera, korrektor, Mány (2009-05-20 10:02:06)
16603. Nemes Zsombor, Kozgazdasz/ Economist, Szekelyudvarhely (2009-05-20 10:01:55)
16602. Szenkovits István, nyugalmazott postavezető, Budapest (2009-05-20 10:01:24)
16601. Sipos Gyula, író, Törökbálint (2009-05-20 10:01:24)
16600. Fogel József, tévé-müsorkészítő (ny.vállalkozó), csonka-Magyarország , Gyermely (2009-05-20 10:01:20)
16599. Dr. Sági Péter, ügyvéd, H-2654 Romhány (2009-05-20 10:01:16)
16598. Dr. Gévay Gábor, egyetemi oktató, Szeged (2009-05-20 10:00:50)
16597. Füzesi Istvánné, nyugdíjjas, Budapest Alkotás u. 39./A (2009-05-20 10:00:45)
16596. Sajbenné Harangozó Edit, őstermelő, Újkígyós (2009-05-20 10:00:44)
16595. Vég Judit, tanuló, Kecskemét (2009-05-20 10:00:33)
16594. Erdélyi Rudolf Zalán, köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 10:00:25)
16593. Ocsenás Péter, villanyszerelő, Kolozsvár (2009-05-20 10:00:09)
16592. Igazság Arnold, hallgató, Budapest (2009-05-20 09:59:48)
16591. Dr. Inrid Graziano, professore di liceo, Silandro (BZ) ITALIA (2009-05-20 09:59:38)
16590. Daniel stefan, valalkozo, szamosujvar (2009-05-20 09:59:38)
16589. Zetkó Károly, Alkalmazott, Budapest (2009-05-20 09:59:36)
16588. Horánszky Anna, újságíró, Budapest (2009-05-20 09:59:35)
16587. Szombati IStván, controller, Budapest (2009-05-20 09:59:31)
16586. Kedei Dalma, konyvelo , Marosvasarhely (2009-05-20 09:59:15)
16585. Asztalos György, villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 09:59:14)
16584. Vura Erzsébet, nyugdíjas, 4100 Berettyóújfalu Hungary (2009-05-20 09:59:08)
16583. Haraszti Zsuzsa, fejlesztési mérnök, Budapest (2009-05-20 09:59:00)
16582. Blaga Judith, energetikus, nyugdijas, Nagyvarad (2009-05-20 09:58:51)
16581. Pátkai Tivadar, író, költő, Győr (2009-05-20 09:58:37)
16580. Dr. Varjú György, Professor emeritus, Budapest (2009-05-20 09:58:32)
16579. Bitter Benedek, szakedző, Budapest (2009-05-20 09:58:30)
16578. Krammer Gergely, informatikus, egyetemi oktató, Budapest (2009-05-20 09:58:28)
16577. Fábián András, tanuló, Szeged (2009-05-20 09:58:25)
16576. Ősi Barnabás, diák, Budapest (2009-05-20 09:58:21)
16575. Mülhauser Zoltán, vállalkozó, Tárnok, Magyarország (2009-05-20 09:58:21)
16574. Kisfaludi-Bak Éva, programozó matematikus, BUDAPEST (2009-05-20 09:58:06)
16573. Sántha Barbara, idegenvezető, Budapest (2009-05-20 09:58:02)
16572. Bóna Adrien, Pécs (2009-05-20 09:58:00)
16571. Bekecs Andrea, Kolozsvár (2009-05-20 09:57:59)
16570. Hetenyi Balazs, Fizikus, Muenchen (2009-05-20 09:57:49)
16569. Beniczky Sándor, okl. villamosmérnök, 4100 Berettyóújfalu Hungary (2009-05-20 09:57:37)
16568. Márkusné Vezér Anikó, könyvtáros, Szeged (2009-05-20 09:57:32)
16567. Gajzágó László, Marketing, Budapest (2009-05-20 09:57:30)
16566. Kispal Erika, pszichologus, Kolozsvar (2009-05-20 09:57:24)
16565. Bereczki Barna, mernok, Sepsiszentgyorgy (2009-05-20 09:57:20)
16564. Németh Gáborné, könyvtáros, Tass (2009-05-20 09:57:16)
16563. Véssey Vera, korrektor, Mány (2009-05-20 09:56:55)
16562. dr. Erdő Enikő, jogász, Budapest (2009-05-20 09:56:55)
16561. Fekete Ágnes, irodatechnikai tanácsadó, Győr (2009-05-20 09:56:46)
16560. Csordás Tamás, nehézgépkezelő, Gödöllő (2009-05-20 09:56:43)
16559. Nagy Eniko, manager, Budapest (2009-05-20 09:56:39)
16558. Antal Zsolt, mérnök, Budapest (2009-05-20 09:56:37)
16557. Biacsi Józsefné, osztályvezető, Szeged (2009-05-20 09:56:36)
16556. Kádár Kálmán, közgazdász, Budapest (2009-05-20 09:56:31)
16555. Feinek György, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 09:56:00)
16554. Szepsy Eleonóra, Ny.pedagógus, Szeged (2009-05-20 09:55:49)
16553. Dr. Eördögh István, professore universitario, Merano (BZ) ITALIA (2009-05-20 09:55:44)
16552. Dr. Fodor Mihály, orvos, Debrecen (2009-05-20 09:55:35)
16551. Higi Balázs, építész, Budapest (2009-05-20 09:55:33)
16550. Papp Réka, tanszék titkár, Marosvásárhely (2009-05-20 09:55:28)
16549. Veres Ernő, Ügyvezető, Zilah (2009-05-20 09:55:25)
16548. Váczi Gábor, titkár, Budapest (2009-05-20 09:54:52)
16547. Vida Balázs, Szoftver fejlesztő, Budapest (2009-05-20 09:54:33)
16546. Horváth Gyula, mérnőktanár, 4225 Debrecen (2009-05-20 09:54:23)
16545. Baráth Róbert, Kanizsa (2009-05-20 09:54:16)
16544. Halasi László, egyetemi hallgató, Budapest, Magyarország (2009-05-20 09:54:16)
16543. Czerják Tünde, irodavezető, Budapest (2009-05-20 09:54:14)
16542. Laszlo Zsolnai, kézműves, Hepworth, Canada (2009-05-20 09:54:13)
16541. Molnárné Katina Judit, Gyógypedagógiai asszisztens, Dabas (2009-05-20 09:53:46)
16540. Pósch Krisztián, egyetemista, Budapest (2009-05-20 09:52:57)
16539. Gergely Márta, egyetemi hallgató, Kemecse (2009-05-20 09:52:52)
16538. Gönczi Kálmán, mérnök, Szeged (2009-05-20 09:52:47)
16537. Molnár József, erdész, Dabas (2009-05-20 09:52:43)
16536. Schmidhoffer Gertrúd, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 09:52:22)
16535. Luca Izabella, tanulo, Montpellier (2009-05-20 09:52:15)
16534. Czakó Éva, Adminisztrátor, Budapest (2009-05-20 09:52:08)
16533. Nemes Márta, közgazdász, Budapest (2009-05-20 09:51:59)
16532. Csizmadia Zsuzsanna, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 09:51:52)
16531. Bálint Tibor, vállalkozó, Romhány (2009-05-20 09:51:38)
16530. Héjja Balázs, Informatikus, Gödöllő (2009-05-20 09:51:28)
16529. Zrinszki Dezső, Nyugdíjas, Tiszalök (2009-05-20 09:51:15)
16528. Lóczi Attila, mérnök-közgazdász, Debrecen (2009-05-20 09:51:13)
16527. Kecskés Andrásné , tanár, Érd (2009-05-20 09:51:06)
16526. Bouquet Orsolya, gyógyszerész, Pécs, Magyarország (2009-05-20 09:51:03)
16525. Szép Elisabeta, számítógépes adatrögzítő, Nagyvárad (2009-05-20 09:50:59)
16524. Mészáros Enikő, irodai asszisztens, Budapest (2009-05-20 09:50:57)
16523. Romsics Krisztián, szellemi szabadfoglalkozású, Szeged (2009-05-20 09:50:56)
16522. Godó Zita, tanuló, Algyő (2009-05-20 09:50:51)
16521. Molnár Ferenc, hazafi, Veszprém (2009-05-20 09:50:45)
16520. Gáspár Fruzsina, referens, Budapest (2009-05-20 09:50:45)
16519. László Jolán, franciatanárnő, bethlen/beclean (2009-05-20 09:50:41)
16518. Krupa Sándor, Közgazdász, Vác (2009-05-20 09:50:37)
16517. Vasáros Ildikó, hallgató, Kővágóörs (2009-05-20 09:50:22)
16516. Ujj János, tanár, profesor , Arad (2009-05-20 09:50:16)
16515. Erőss Éva-Noémi, rádiós műsorvezető, Kolozsvár (2009-05-20 09:50:16)
16514. László Orsolya, előadó, Budakeszi (2009-05-20 09:49:57)
16513. Peter Kienzle, Angestellter, 99819 Melborn (2009-05-20 09:49:57)
16512. somogyi istván, formatervező iparművész, budapest (2009-05-20 09:49:52)
16511. Borbás Erika, Budapest (2009-05-20 09:49:45)
16510. daroczi zoltan, university professor, Dunaujvaros (2009-05-20 09:49:37)
16509. Varga András, programozó, Budapest (2009-05-20 09:49:24)
16508. Vincze Anna-Maria, haziasszony, Kolozsvar (2009-05-20 09:49:19)
16507. Izabella László, Növér, Göteborg / Svédország (2009-05-20 09:48:56)
16506. Pál Éva, Adminisztrátor, Budapest (2009-05-20 09:48:55)
16505. Greschik, Gyula, Prof. Dr., Lőcse/Levoca/Leutschau (Szlovákia) (2009-05-20 09:48:53)
16504. Székely Lenke, menedzser asszisztens, Marosvásárhely (2009-05-20 09:48:42)
16503. Borsányi Irén, előadóművész, Kecskemét (2009-05-20 09:48:34)
16502. Juhász Péter, nyomdász, Budapest (2009-05-20 09:48:27)
16501. Némethné Keller Nóra, Sopron (2009-05-20 09:48:20)
16500. Jakus Dezső, Hazafi, Baja (2009-05-20 09:48:12)
16499. Kmetty Géza Imre, Civil Engineer, Phoenix, Arizona, USA (2009-05-20 09:47:56)
16498. Méhes László, újságíró, szerkesztő, Miskolc (2009-05-20 09:47:54)
16497. Norbert László, Tanuló, Göteborg / Svédország (2009-05-20 09:47:54)
16496. Horváth J. András, levéltáros, Budapest (2009-05-20 09:47:40)
16495. Maczik Erika, területfejlesztő geográfus, Nádudvar (2009-05-20 09:47:38)
16494. somogyi istván, formatervező iparművész, budapest (2009-05-20 09:47:14)
16493. Szutor Tamás, okl. Építészmérnök, Budapest (2009-05-20 09:47:14)
16492. Máriássi István, nyugdíjas, Debrecen (2009-05-20 09:47:14)
16491. Fazekas Gabriella, vegyész, Kolozsvár (2009-05-20 09:47:11)
16490. Nagy János, vegyész, Halimba (2009-05-20 09:47:02)
16489. Farkas Tibor, intézményvezető, Nagykanizsa (2009-05-20 09:46:46)
16488. dr. Rácz József, pszichiáter, egyetemi magántanár, Budapest (2009-05-20 09:46:45)
16487. Gruber Mária Ildikó, tanár, Budapest (2009-05-20 09:46:08)
16486. Réman Samuel, Informatikus, Borås, Sweden (2009-05-20 09:45:58)
16485. Nagy-László Zsolt, biológus, Szeged Magyarország (2009-05-20 09:45:57)
16484. Kincs Tamás, Informatikus, Székesfehérvár (2009-05-20 09:45:56)
16483. Fazekas Zsolt, református lelkipásztor, Kolozsvár (2009-05-20 09:45:54)
16482. Nagyné Süveges Judit, ápolónő, Halimba (2009-05-20 09:45:52)
16481. Sebestyen Erika, diak, Csikszereda (2009-05-20 09:45:34)
16480. Gáll Éva, Háztartásbeli, Szigethalom (2009-05-20 09:45:17)
16479. Barta Istvánné, ügyintéző, Budapest (2009-05-20 09:44:52)
16478. Koncz Anikó, oktatásszervező, Budapest (2009-05-20 09:44:51)
16477. Hritz Júlia, ujságiró, Bratislava- Pozsony (2009-05-20 09:44:30)
16476. Elszeszerné Anna, igazgató, Ercsi (2009-05-20 09:44:18)
16475. Banyasz Julianna, Kolozsvar (2009-05-20 09:44:17)
16474. Sebestyén Etelka, tervezési menedzser, Debrecen (2009-05-20 09:44:01)
16473. Varga Zoltán, Építész, Kecskemét (2009-05-20 09:43:58)
16472. László Edward, Accounting Applicationns Authorisation Specialist, Göteborg / Svédország (2009-05-20 09:43:47)
16471. Szlahotka Alexandru, Receptioner, Timisoara (2009-05-20 09:43:31)
16470. Kisfaludi Aranka, titkárnő, Budapest (2009-05-20 09:43:18)
16469. Morvai Gábor, jogász, Mezőkövesd (2009-05-20 09:43:15)
16468. Horváth-Szabó Erika, tanuló, Budapest (2009-05-20 09:43:09)
16467. Nagy Gergely, építőmérnök, Debrecen, Magyarország (2009-05-20 09:43:09)
16466. Várvölgyi Csaba, diák, Debrecen (2009-05-20 09:42:58)
16465. Korpos Judit, Marosvasarhely (2009-05-20 09:42:46)
16464. KISS ISTVAN, KERESKEDELMI IGAZGATO, SZASZREGEN (2009-05-20 09:42:43)
16463. Tordai Orsolya, mernok, Nagyvarad (2009-05-20 09:42:40)
16462. Hodgyai József, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-20 09:42:37)
16461. Pataki Zoltán, újságíró, Temesvár (2009-05-20 09:42:31)
16460. V0R0S Alpár István Vita, tanár, igazgató / profesor, director, Kolozsvár / Cluj-Napoca (2009-05-20 09:42:26)
16459. Palkovics Péter, Budapest (2009-05-20 09:42:23)
16458. Huth Anna, PR memendzser, Budapest (2009-05-20 09:42:14)
16457. Barabás Erika, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-20 09:42:12)
16456. Szendrődi Péter, településmérnök, Nagyatád (2009-05-20 09:42:00)
16455. Baros-Gyimóthy Eszter, PhD-hallgató, Dunakeszi (2009-05-20 09:41:58)
16454. Bartha Krisztina, tanar, Nagyvarad (2009-05-20 09:41:49)
16453. Peter Andrasne, carer, GB Woking Surrey (2009-05-20 09:41:48)
16452. Balanyi Zsolt, építész, H-6000 Kecskemét (2009-05-20 09:41:47)
16451. Riedler Krisztina, tanuló, sopron (2009-05-20 09:41:47)
16450. Véghelyi Eszter, tanuló, Sopron (2009-05-20 09:41:41)
16449. Szikszai Csaba, Értékesítő, Budapest (2009-05-20 09:41:35)
16448. Dávid László, Elektromérnök, Eskilstuna (2009-05-20 09:41:32)
16447. dr. Rigler Ilona, Pszichiáter, Budapest (2009-05-20 09:41:31)
16446. CSIBI LÁSZLÓ, economist, csikszereda (2009-05-20 09:41:31)
16445. varju livia, szinesz, helsinki (2009-05-20 09:41:08)
16444. Kiss Tibor, informatikus, Székelyudvarhely (2009-05-20 09:40:29)
16443. Fülöp Kálmán, költő, Kend (2009-05-20 09:40:12)
16442. Bukovics Gyula, mérnök, Várpalota (2009-05-20 09:40:10)
16441. Jezsoviczki Csabáné, adminisztrátor, Budapest (2009-05-20 09:40:09)
16440. Bierer Bea, konstruktőr, Budapest (2009-05-20 09:40:08)
16439. Sajgo Istvan, Manager, Kolozsvar (2009-05-20 09:40:01)
16438. Vajda Tímea, tanuló, Budaörs (2009-05-20 09:39:59)
16437. Ambruska József, Ügyvezető, 2344 Dömsöd (2009-05-20 09:39:54)
16436. Leimetter Judit, allkalmazott, Budapest (2009-05-20 09:39:50)
16435. Molnár Éva, piacelemző, Budapest (2009-05-20 09:39:47)
16434. Nagy Imre Zsolt, villamosmérnök, H-Szeged (2009-05-20 09:39:40)
16433. Kelemen Mózes, Válalkozó, Bicske (2009-05-20 09:39:32)
16432. Szász Annamária , élelmiszeripari mérnök , Sepsiszentgyörgy , Románia (2009-05-20 09:39:04)
16431. Hódi Teréz, könyvtáros, Zsombó (2009-05-20 09:38:54)
16430. Veres Csilla, Budapest (2009-05-20 09:38:45)
16429. Oszlánczi Adrienn, szociális munkás, Székesfehérvár (2009-05-20 09:38:13)
16428. Finta Rozsa, Titkarno, Kolozsvar (2009-05-20 09:37:52)
16427. Molnár Mihály Imre, anyag és eszköztervező, Budapest (2009-05-20 09:37:50)
16426. Elekes Czaga Orsolya, pszichológus, Csömör (2009-05-20 09:37:40)
16425. Benedek Piroska, pszichologus, Sepsiszentgyorgy (2009-05-20 09:37:40)
16424. Fóthi Ákos, tanár, Érd (2009-05-20 09:37:20)
16423. Esztó Piroska, nyug. erdőmérnök, szakmai főtanácsadó, Budapest (2009-05-20 09:37:14)
16422. Péter László, vállalkozó, Soltvadkert (2009-05-20 09:37:01)
16421. Varga László Előd, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 09:37:00)
16420. Sós Eszter, Mérnök, Pécs (2009-05-20 09:36:49)
16419. Nyékyné Dr. Gaizler Judit, egyetemi docens, Budapest (2009-05-20 09:36:46)
16418. Soós Sándor, EMI-elnök, Kolozsvár (2009-05-20 09:36:27)
16417. Herneczky Frigyes, újságíró, Budakalász (2009-05-20 09:36:17)
16416. Komlóssy Péter, informatikus, Körmend (2009-05-20 09:35:56)
16415. Kálmán Balázs, IT Specialist, Oradea, Romania (2009-05-20 09:35:55)
16414. Kassovitz Artúr, Tanuló, Budapest (2009-05-20 09:35:48)
16413. Kun Gazda Ágnes, Főiskolai Hallgató, Diósd (2009-05-20 09:35:44)
16412. Wodianer-Nemessuri Zoltán, író, Budapest (2009-05-20 09:35:33)
16411. Székely János Csaba, nyugdíjas könyvtáros, 5700 Gyula (2009-05-20 09:35:25)
16410. KECSETI GABRIELLA, TEXTÍLMŰVÉSZ, BUDAPEST MAGYARORSZÁG (2009-05-20 09:35:11)
16409. Bodzsár Julianna, Kereskedelmi asszisztens, Magyarország (2009-05-20 09:35:11)
16408. Kardos-Erdődi Zsolt, mérnök, Nagyvárad (2009-05-20 09:35:00)
16407. Nyiry Csaba, Közgazdász, Lipcse/Leipzig (2009-05-20 09:34:52)
16406. Tolnai János, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-20 09:34:47)
16405. kelemen mozes, Segédmunkás, Siclod (2009-05-20 09:34:41)
16404. Dr. Gyuricza László, egyetemi docens, Pécs (2009-05-20 09:34:28)
16403. Fekete Izabella, konyvelono, Marosvasarhely (2009-05-20 09:34:28)
16402. Bobory Zoltán, költő, író, műv. ház igazgató, Székesfehérvár (2009-05-20 09:34:14)
16401. Virág Katalin, kereskedő, Köröstarcsa (2009-05-20 09:34:14)
16400. Varga István László, retired airlines pilot, Csobánka/Hungary (2009-05-20 09:34:13)
16399. Magda Katalin, előadó, Eger-Hungary (2009-05-20 09:34:09)
16398. Kalmár Ferenc, inginer, Szeged (Brasov) (2009-05-20 09:33:51)
16397. Sipos Melinda, idősek klubja vezető, Nyíregyháza (2009-05-20 09:33:46)
16396. Pap Dorottya, diák, Budapest (2009-05-20 09:33:18)
16395. Gabilly Tünde, irodai alkalmazott, Erstein (2009-05-20 09:32:56)
16394. KECSETI SÁNDOR, PENSIONAR, BUDAPEST UNGARIA (2009-05-20 09:32:56)
16393. Havasy András, Egyetemista, Pomáz (2009-05-20 09:32:55)
16392. Gligor Robert Laszlo, referent proiecte, Miercurea Nirajului, Mures (2009-05-20 09:32:48)
16391. Magyar Balázs, hallgató, Szombathely (2009-05-20 09:32:44)
16390. Szontagh Tamas, Kertészmérnök, Budapest (2009-05-20 09:32:37)
16389. Jalsovszky György, ny. tudományos főmunkatárs, Budapest (2009-05-20 09:32:32)
16388. Keller Ferenc, építész, Budaörs (2009-05-20 09:32:17)
16387. Nagy Sándor, rendszergazda, Lajosmizse (2009-05-20 09:32:03)
16386. Orbán Ágnes, tanuló, Budapest (2009-05-20 09:31:56)
16385. Csikós József Miklós, gépészmérnök, Székesfehérvár (2009-05-20 09:31:55)
16384. Bereczki Kinga, Igazgató, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 09:31:23)
16383. Senduláné Nagy Mária, óvónő, Kecskemét (2009-05-20 09:31:13)
16382. Molnár Andrea, könyvtáros, Szeged (2009-05-20 09:31:00)
16381. Szelestei Péter, informatikus, Cserszegtomaj (2009-05-20 09:30:53)
16380. Kerekes Imola, tanító/teecher/invatator, bethlen/beclean (2009-05-20 09:30:36)
16379. Gellér Csilla, tanuló, Bácskossuthfalva (2009-05-20 09:30:35)
16378. Kovács Kinga Katalin, Személyzeti koordinátor, Budapest (2009-05-20 09:30:21)
16377. Zsenyuk Péter, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-20 09:30:17)
16376. Bányai István, Nyugdíjas, 1025.Budapest (2009-05-20 09:29:54)
16375. TELEPOCZKI Zoltan , mernok, Samarate (2009-05-20 09:29:42)
16374. Tóthné Hajnal Zsuzsanna, fodrász, Nagylók (2009-05-20 09:29:35)
16373. Kovacs Imola, human eroforras manager, KEZDIVASARHELY (2009-05-20 09:29:24)
16372. Bravics Szabolcs, Raktárvezető, Vác (2009-05-20 09:29:11)
16371. Zsirai Ilona, menedzser, Tapolca (2009-05-20 09:29:08)
16370. Csiki Csaba, meneger, Sfantu Gheorghe/Covasna/ (2009-05-20 09:29:05)
16369. Mezey István, Marketing operátor, Budapest (2009-05-20 09:28:57)
16368. Sipos Csilla, aszisztens, Szatmárnétmeti (2009-05-20 09:28:13)
16367. dr. Nagy Attila, jogász, Budapest (2009-05-20 09:28:10)
16366. Mészáros Szabolcs, Köztisztviselő, Csikszereda (2009-05-20 09:28:07)
16365. Dévai Gergely, programtervező matematikus, Budapest (2009-05-20 09:28:05)
16364. Szarvas Éva, tervező, Székesfehérvár (2009-05-20 09:28:04)
16363. Hodgyai Enikő, marketinges, Budapest (2009-05-20 09:28:04)
16362. Cser Alíz, logisztika, 8452 Halimba (2009-05-20 09:28:03)
16361. Csiszer Katalin, Textilmernök, Szatmarnemeti (2009-05-20 09:27:58)
16360. Veres Edit, humán erőforrás referens, Csíkszereda (2009-05-20 09:27:37)
16359. Tóth Edit, Gyes, Feldebrő (2009-05-20 09:27:21)
16358. Bidló András, egyetemi oktató, Sopron (2009-05-20 09:27:19)
16357. Ferencz Botond, Informatikus , Székelyudvarhely (2009-05-20 09:27:18)
16356. Bod Csongor Sandor, gyogyszeresz, marosvasarhely (2009-05-20 09:27:04)
16355. Keszthelyi András, tanár, Budapest (2009-05-20 09:26:44)
16354. Tóthné Zielinski Éva, okl. grafológus, Budapest (2009-05-20 09:26:42)
16353. Benoist György, kertészmérnök - közgazdász , Budapest (2009-05-20 09:26:38)
16352. Tompos Ilona Agota, kepzomuvesz/artist plastic, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-20 09:26:37)
16351. Levicky László, újságíró, Zselíz (2009-05-20 09:26:23)
16350. Könczey Réka, biológus, Piliscsaba (2009-05-20 09:26:18)
16349. Verebélyné Erdei Gréte, tanár, Szeged (Magyarország) (2009-05-20 09:26:12)
16348. Zsenyuk Tamás, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-20 09:26:07)
16347. Kallay-Miklos Tunde, tanar, Kolozsvar (2009-05-20 09:26:05)
16346. Benkóczy Katalin, Budapest (2009-05-20 09:26:04)
16345. Szűcs Szabolcs, Operátor, Budapest (2009-05-20 09:26:00)
16344. Ujhelyi Zsuzsanna, Budapest (2009-05-20 09:25:28)
16343. Peti András, Jogász, Marosvásárhely (2009-05-20 09:25:23)
16342. Péterfia Csaba, üzemmérnök, Budapest (2009-05-20 09:25:23)
16341. Bajor Gyöngyi, Nagykanizsa (2009-05-20 09:25:22)
16340. Gyenes Katailin, logopédus, Budapest (2009-05-20 09:25:10)
16339. Sonja Laitinen, diák, Helsinki (2009-05-20 09:25:05)
16338. Némedi Imre, Főiskolai tanár, Szabadka (2009-05-20 09:25:03)
16337. Kienzle Melinda, tanár, Melborn (2009-05-20 09:25:00)
16336. Tabaka Dóra, tanuló, Debrecen (2009-05-20 09:24:56)
16335. Orban Laszlo, miniszteri tanacsos, Csikszereda, Romania (2009-05-20 09:24:51)
16334. Szabó Ildikó, asszisztens, Páty (2009-05-20 09:24:48)
16333. Lahdelma Márta, háztartásbeli, Jyväskykä, Finnország (2009-05-20 09:24:47)
16332. Zsukk Piroska, Nyíregyháza (2009-05-20 09:24:45)
16331. Orosz Miklós, Munkás-esztergályos, Tiszaujváros (2009-05-20 09:24:45)
16330. Kovacs Beatrix, medic-orvos, TirguMures Marosvasarhely (2009-05-20 09:24:42)
16329. Göndics János, egyetemista, Esztergom (2009-05-20 09:24:31)
16328. Falusi Barnabás, Budapest (2009-05-20 09:24:26)
16327. Németh Péter, Projekt mérnök, Budapest (2009-05-20 09:24:24)
16326. Bibity Attila, Vállalkozó, Pécs (2009-05-20 09:24:12)
16325. Szénáné Szakály Mária, építész, Budapest (2009-05-20 09:24:08)
16324. Gubányi Ildikó, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-20 09:23:50)
16323. Esze Tamás, jogász, Budapest (2009-05-20 09:23:43)
16322. Tóth István, Gépészmérnök, Székesfehérvár (2009-05-20 09:23:30)
16321. Szilágyi Ilona, titkárságvezető, Budapest (2009-05-20 09:23:29)
16320. Póda Jenő, matematikus, Szeged (2009-05-20 09:23:27)
16319. Gulyás Emese, ügyintéző, 1196 Budapest (2009-05-20 09:23:22)
16318. Szalai Péter, építész, Szombathely (2009-05-20 09:23:21)
16317. Venczel Kalman, Közgazdász, Székelyudvarhely (2009-05-20 09:22:54)
16316. uzoni kuthy lászló, nyugdíjas, szolnok (2009-05-20 09:22:22)
16315. Horváth Zsuzsanna, diák, Debrecen (2009-05-20 09:22:18)
16314. Raffay Antal, informatikus, Budapest (2009-05-20 09:21:53)
16313. Bodor Enikő, kereskedelem, Budapest (2009-05-20 09:21:44)
16312. Dr. Görög Zsolt, jogász, Budapest (2009-05-20 09:21:38)
16311. Soós Csaba József, Software fejlesztési Menedzser, Kolozsvár (2009-05-20 09:21:12)
16310. Makkai Reka Imola, istoric de arta, Tirgu Mures (2009-05-20 09:21:07)
16309. Károssy Katalin, pszichológus, Pécs (2009-05-20 09:21:00)
16308. Handlery Gyöngyi, Adminisztrátor, Budapest (2009-05-20 09:20:59)
16307. Hegedűs Csaba, agrármérnök- üzemvezető, Szentes (2009-05-20 09:20:56)
16306. Komlósi Lajosné, nyugdíjas, Rákóczifalva (2009-05-20 09:20:49)
16305. Bodó Csenge, tanuló, Budapest (2009-05-20 09:20:42)
16304. Donath Arpad, fogorvos, Marosvasarhely (2009-05-20 09:20:11)
16303. Dr. Rostás Péter, jogász, Dunakeszi (2009-05-20 09:20:10)
16302. Balogh Arpad, Nyugdijas, Weinheim 69469 Nemetorszag (2009-05-20 09:20:03)
16301. Sütő-Udvari Magda, fogorvos, Temesvár (2009-05-20 09:19:54)
16300. György M. Valéria, Könyvtáros, Budapest (2009-05-20 09:19:52)
16299. Orosz Andrea, könyvelő, Szentes (2009-05-20 09:19:51)
16298. Gocsman Zsuzsa, irodavezető, Kézdivásárhely (2009-05-20 09:19:47)
16297. Kaján Júlia, közgazdász, Syékelyudvarhely (2009-05-20 09:19:43)
16296. Tarján Gáborné, levéltáros, Pécs (2009-05-20 09:19:29)
16295. Nádudvariné Bulik Ágnes, közalkalmazott, Szeged (2009-05-20 09:19:18)
16294. Botar Ecaterina, lector universitar, Cluj-Napoca (2009-05-20 09:19:12)
16293. Papp Izabella, ny. levéltáros, Jászboldgoháza, Árpád u. 3. (2009-05-20 09:19:10)
16292. Téglásiné Sáfrány Krisztina, Mikrobiológus technikus, Magyarország Gödöllő Szent János u.1/D (2009-05-20 09:19:10)
16291. Kis-Gecse Béla, Nyugdíjas, 7300 Komló (2009-05-20 09:18:59)
16290. Cséki Rhodé, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-20 09:18:57)
16289. Kozma Alpár, gépészmérnök, Budapest (2009-05-20 09:18:36)
16288. Torbágyi Tibor, matematikus, Budapest (2009-05-20 09:18:26)
16287. Koren Ildiko, könyvelő, Hatvan (2009-05-20 09:18:21)
16286. Doma Dorottya, tanuló, Zalaegerszeg (2009-05-20 09:18:14)
16285. Dr.Krajcsovicz Pál, gyógyszerész, Szarvas (2009-05-20 09:17:59)
16284. Dr. Hámori Miklós, orvos, Erlangen, Németország (2009-05-20 09:17:51)
16283. Babos Elod, Informatikus, Kolozsvar (2009-05-20 09:17:36)
16282. Fulop Levente, uzletkoto, Sepsiszentgyorgy (2009-05-20 09:17:34)
16281. Dr. Kovács Teofil, tudományos munkatárs, Debrecen (2009-05-20 09:17:27)
16280. Dr. Tóth Gyula, ügyvéd, Budapest (2009-05-20 09:17:13)
16279. Tar Edit Gyöngyi, üzleti adminisztrátor, Záhony (2009-05-20 09:17:08)
16278. Nagy Csilla, Titkarno, Torda (2009-05-20 09:17:06)
16277. id. Stark Gáspár, informatikus, Budapest (2009-05-20 09:17:02)
16276. Sipos Júlia, ifjúsági referens, Szeged (2009-05-20 09:17:01)
16275. Ivancsó Bazil, görög katolikus pap, Debrecen (2009-05-20 09:16:45)
16274. Lazanyi Istvánné, adóügyi főelőadó, Budakalász (2009-05-20 09:16:40)
16273. Rakk Viktória, könyvelő, Szuékefehérvár (2009-05-20 09:16:39)
16272. Orlovácz Krisztián, kiadványszerkesztő, Baja (2009-05-20 09:16:37)
16271. Salamon Laszlo, mernok, Budapest (2009-05-20 09:16:34)
16270. Görgényi Adél, Igazgatásszervező, Budapest (2009-05-20 09:16:32)
16269. Akos Szialgyi, ugyvezeto, Glasgow, Uk (2009-05-20 09:16:08)
16268. Nagy Csilla, Alkalmazott, Sinfalva (2009-05-20 09:15:57)
16267. Szőllősi Gábor, Villamos mérnök, Törökbálint (2009-05-20 09:15:23)
16266. Kevin Käther, Berlin (2009-05-20 09:15:19)
16265. Fehér Zsolt, Kosd (2009-05-20 09:15:12)
16264. Horváth Zoltánné, vezető-főtanácsos, Budapest (2009-05-20 09:15:04)
16263. Baján László, gépkocsivezető, Szentendre (2009-05-20 09:14:59)
16262. Dr. Nemes Gábor Gerzson, ny. tanár, Szeged (2009-05-20 09:14:58)
16261. Hórvölgyi László, rk. plebános, Jászberény (2009-05-20 09:14:56)
16260. Major Judit dr, orvos, Budapest (2009-05-20 09:14:52)
16259. Sulyok Andrea, Kosd (2009-05-20 09:14:50)
16258. Szalmási Gábor, logisztikus, Fertőszentmiklós (2009-05-20 09:14:48)
16257. Rostás MÁria, kereskedelmi asszisztens, Dunakeszi (2009-05-20 09:14:34)
16256. Agota Schmidt, Credit manager, Budapest (2009-05-20 09:14:31)
16255. Borbély Csaba, műszaki koordinátor, miskolc (2009-05-20 09:14:28)
16254. Tarcsai András, tanuló, Budapest (2009-05-20 09:14:21)
16253. Telek Bálint, Értékesítő, Magyarország, Budapest (2009-05-20 09:14:20)
16252. Lukáts Gabriella, Közgazdász, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 09:14:17)
16251. Csaba Moharos, engineer, Rubbestadneset / Norway (2009-05-20 09:14:15)
16250. Pappné Fábián Márta, közgazdász, Debrecen (2009-05-20 09:14:14)
16249. Fekete Zoltán, vállalkozó, H-9176 Mecsér (2009-05-20 09:14:12)
16248. Márkus Attila, Orvos-közgazdász, Budspest (2009-05-20 09:13:46)
16247. Juhász Sándorné, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 09:13:44)
16246. Heller Ágnes, könyvkötő, Vác (2009-05-20 09:13:41)
16245. L.Bányász Mária, tanár, Budapest (2009-05-20 09:13:33)
16244. Sass Márton, Építész, Törökbálint, Hungary (2009-05-20 09:13:22)
16243. Horváth György, zenész, Budapest (2009-05-20 09:13:18)
16242. Korcsmáros András, joghallgató, Nagykanizsa (2009-05-20 09:13:13)
16241. Szepes Mónika, tanuló, Budapest (2009-05-20 09:13:13)
16240. Kalina Lászlóné, munkatanácsadó, komló (2009-05-20 09:12:53)
16239. Tábor Istvánné, igazgató, 5712 szabadkígyós (2009-05-20 09:12:41)
16238. Egri Zsombor, Software mernok, Salo, Finnorszag (2009-05-20 09:12:34)
16237. Veres Istvan, ugynok, Marosvasarhely (2009-05-20 09:11:54)
16236. Vida Klára, szociálpedagógus, Újkígyós (2009-05-20 09:11:37)
16235. Portik Agnes, Csíkszereda (2009-05-20 09:11:31)
16234. Téglás Ildikó, tanár, Marosvásárhely (2009-05-20 09:11:25)
16233. Marsovszky Zsuzsanna, értékesítési asszisztens, Budapest (2009-05-20 09:11:14)
16232. Lőrincz Ildikó, fuvarszervező, Budapest (2009-05-20 09:11:11)
16231. Paré László, gépészmérnök, Budapest (2009-05-20 09:11:11)
16230. Takács László, raktárvezető, Szekszárd (2009-05-20 09:10:44)
16229. Kurucz Zsuzsa, köztisztviselő, Úrhida, Kossuth u. 123.Magyarország (2009-05-20 09:10:38)
16228. Kato Lorand Arpad, small business owner, Calgary, Alberta, Canada (2009-05-20 09:10:28)
16227. Faltusz Róbert, Kereskedelmi vezető, Győr (2009-05-20 09:10:00)
16226. Portörő Ágnes, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-20 09:09:28)
16225. Pallos András, mérnök, Budapest (2009-05-20 09:09:14)
16224. Gécs Zoltán, könyvelő, Budapest (2009-05-20 09:09:06)
16223. Kecskés Sarolta Réka, asszisztens, Hernád (2009-05-20 09:08:33)
16222. Pink Bela, cegvezeto, Szatmarnemeti (2009-05-20 09:08:33)
16221. Major Veres Gyöngyvér, reklámgrafikus, Székeyludvarhely (2009-05-20 09:08:16)
16220. Jójártné Laczkovich Orsolya, gyógyszerész, Magyarország, Szeged (2009-05-20 09:08:02)
16219. Csüdör Albert, munkanélküli, Brassó (2009-05-20 09:08:01)
16218. Portörő Ágnes, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 09:07:46)
16217. Matyas Csaba, diszpecser, Szatmarnemeti (2009-05-20 09:07:37)
16216. Gabor Istvan-Gabor, mérnök, Kolozsvár (2009-05-20 09:07:29)
16215. Lukács József, válalkozó, Csákányháza (2009-05-20 09:07:28)
16214. Réka Hajós, főiskolai hallgató, Veszprém (2009-05-20 09:07:10)
16213. Görög Péter, eladó, Budapest (2009-05-20 09:07:09)
16212. Bossányiné Medgyessy Éva, újságíró, Budapest (2009-05-20 09:06:46)
16211. Abos Dezső, boltvezető, Győr (2009-05-20 09:06:07)
16210. Dr. Takács Géza, mezőgazdász, botanikus, Nemesvita (2009-05-20 09:05:56)
16209. Tóth Zoltán, Székesfehérvár (2009-05-20 09:05:30)
16208. Szabó Brigitta, könyvtáros, Marosvásárhely (2009-05-20 09:05:28)
16207. Baloghné Pribék Erika, mikrobiológus technikus, Gödöllő (2009-05-20 09:05:22)
16206. Balogh Mária, könyvelő, Budapest (2009-05-20 09:05:15)
16205. Gyimóthy Ildikó, ügyintéző, Pápa (2009-05-20 09:05:06)
16204. Madaras Barbara, tanár, Sopron (2009-05-20 09:04:59)
16203. Dr. Vámosi György, fizikus, Debrecen (2009-05-20 09:04:35)
16202. Ondrákné Takács Zita, fordító, Trebic, Csehország (2009-05-20 09:04:02)
16201. Szappanos Andrea, San Jose, California, USA (2009-05-20 09:04:02)
16200. Gál Bernadett, Biológus, Esztergom (2009-05-20 09:03:33)
16199. Hamar Arpad, mernok , Radnot, Maros Megye (2009-05-20 09:03:24)
16198. dr.Vásárhelyi Judit, tanár, Kapolcs (2009-05-20 09:03:08)
16197. Dr.Karakó Erzsébet, orvos, Fényeslitke (2009-05-20 09:03:02)
16196. Tűzkő József, Irodavezető, Fót (2009-05-20 09:02:45)
16195. KOCSIS M ZOLTÁN, BUDAPEST (2009-05-20 09:02:37)
16194. Magdo Vilma, nyugdijas, Negyfalu (2009-05-20 09:02:34)
16193. Bán Erzsébet, profesor, Odorheiu Secuiesc (2009-05-20 09:02:32)
16192. Máté Márton, egyetemi docens, Marosvásárhely (2009-05-20 09:02:24)
16191. Radnóczi Péter, kertészmérnök, Budaörs (2009-05-20 09:02:05)
16190. Mitra Ilona Hajnalka, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-20 09:02:02)
16189. Sós Imre, Vállalkozó, Sajóörös (2009-05-20 09:01:16)
16188. Vincze Orsolya, biokémikus, Vác (2009-05-20 09:01:07)
16187. Keresztes Gábor, asztalos, Csíkszentimre (2009-05-20 09:01:06)
16186. Szabó László, agrármérnök, Iklad (2009-05-20 09:01:06)
16185. Nagy Enikő, tanár, Gyula (2009-05-20 09:00:56)
16184. zsuzsa bakk, tanacsado, kolozsvar (2009-05-20 09:00:39)
16183. Tőtős György, mérnök, Zilah (2009-05-20 09:00:36)
16182. Dr. Fábián Gyula, tanár, Budapest (2009-05-20 08:59:47)
16181. Dávid Anikó, HR menedzser, Gödöllő (2009-05-20 08:59:29)
16180. Szomoru Edina, riporter/reporter, Nagyvárad/Oradea (2009-05-20 08:59:29)
16179. Szigeti Tímea, Fodrász, Várpalota (2009-05-20 08:59:23)
16178. PAPP András, nyugdíjas könyvtáros, Budapest (2009-05-20 08:59:03)
16177. Banyár Tibor, Informatikus, Várpalota (2009-05-20 08:58:56)
16176. Sido Szende, mesteri hallgato, Marosvasarhely, Romania (2009-05-20 08:58:42)
16175. Danyi Eszter, mikrobiológus technikus, Budapest (2009-05-20 08:58:29)
16174. Oroszné Kata, Informatikus-közgazdász, Budapest (2009-05-20 08:58:24)
16173. Décsi Csaba, pedagógus, Budapest (2009-05-20 08:58:23)
16172. Orbán Edit, építészmérnök, Tatabánya (2009-05-20 08:58:21)
16171. Flamich Marianna, újságíró, Budapest (2009-05-20 08:58:21)
16170. Litavszky Zsolt, Informatikus, Dabas (2009-05-20 08:58:20)
16169. dr. Bogdán Orsolya, jogász, Budapest (2009-05-20 08:58:19)
16168. Benedek Ilona Magdolna, nyugalmazott tanár, Vác (2009-05-20 08:58:00)
16167. Bakonyi Gábor, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-20 08:57:42)
16166. Gönczi Józsefne, vállalkozó, Debrecen (2009-05-20 08:57:40)
16165. Makkai Nagy Erzsebet, építőmérnök,inginer constructor, Marosvásárhely,Tg Mures (2009-05-20 08:57:33)
16164. Gerse Ágnes, Gépészmérnök, Budapest (2009-05-20 08:57:30)
16163. Nagy Dorottya, pszichológus hallgató, Balatonfüred (2009-05-20 08:57:28)
16162. Bérczy Ildikó, könyvtáros, Budapest (2009-05-20 08:57:20)
16161. Dan Ulian, Inginer, Cluj-Napoca (2009-05-20 08:57:18)
16160. dr Szőcs Gizella, orvos, Dunaharaszti (2009-05-20 08:57:02)
16159. Bardóczi Krisztina, titkárnő, Budapest (2009-05-20 08:56:57)
16158. Gazdus Huba, műtős segéd, Miskolc (2009-05-20 08:56:52)
16157. Fekete Zita, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-20 08:56:48)
16156. Rozs Rita Eva, tanar, Zilah (2009-05-20 08:56:32)
16155. Baum Katalin, édesanya, Törökbálint (2009-05-20 08:56:32)
16154. Bota István, kereskedő, Budapest (2009-05-20 08:56:21)
16153. Szávai László, Autószerelő, Budapest (2009-05-20 08:56:10)
16152. Ali László, Vill. mérnök, Budapest (2009-05-20 08:56:01)
16151. Kapui Ágota, Köztisztviselő, Dabas (2009-05-20 08:55:34)
16150. Ritter Balázs, Repülőgépvezető, Budapest (2009-05-20 08:55:29)
16149. Csallok Zsolt, Szolgáltatási asszisztens, Budapest (2009-05-20 08:55:26)
16148. Rőczei Zsolt, tramdriver, Miskolc/Hungary (2009-05-20 08:55:17)
16147. Mészáros Dávid, Tanuló, Lébény (2009-05-20 08:55:09)
16146. Dr. MÓZES Csaba , erdőmérnök , Luxemburg (2009-05-20 08:55:08)
16145. Konecsni-Herényi Márta, tanítónő, Budapest (2009-05-20 08:54:42)
16144. Mikus Márton, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 08:54:31)
16143. Föedl Edith, pénzügyi vez., Diósd-Magyarország (2009-05-20 08:54:28)
16142. Titi István, Nyugdíjas, 5600 - Békéscsaba (2009-05-20 08:54:14)
16141. Codresi Orsolya, Consultant, Tg. Mures (2009-05-20 08:54:13)
16140. Bihátsi Péter, vezető ingatlan szakértő, Budapest (2009-05-20 08:54:00)
16139. Dr. Herényi Bulcsuné, gyógyszerész, Budapest (2009-05-20 08:53:51)
16138. Szepessy Ibolya Teréz, Tanár, Marosvásárhely (2009-05-20 08:53:38)
16137. Törös Endre, Elektrotekniker, Örebro,Sweden (2009-05-20 08:53:07)
16136. Mikusné Végh Magdolna, óvodavezető, Alsónémedi (2009-05-20 08:53:05)
16135. Nádudvariné Bulik Ágnes, Szeged (2009-05-20 08:53:02)
16134. Csalló Andrea, termékmenedzser, Zalaegerszeg (2009-05-20 08:53:01)
16133. Dr. Herényi Bulcsu, gyógyszerész, Budapest (2009-05-20 08:52:57)
16132. Zsigmond Jenőné, nyugdíjas, Székesfehérvár (2009-05-20 08:52:53)
16131. biro livia, masszor, szabadka serbia (2009-05-20 08:52:38)
16130. Fogl Jánosné, Ügyvezető, Somberek (2009-05-20 08:52:22)
16129. orban julia , nyugdijas, nagyszalonta (2009-05-20 08:52:13)
16128. Polyák Ádám, informatikus, Budapest (2009-05-20 08:52:00)
16127. Takács Judit, orvos, Pécs (2009-05-20 08:51:53)
16126. Tóth András, nyugdíjas, Kiszombor Dózsa György útca 17. (2009-05-20 08:51:40)
16125. Dajnoki Zsolt, hallgató, Debrecen (2009-05-20 08:51:17)
16124. Rábaközi Ferenc ifj, tanácsadó, Székesfehérvár (2009-05-20 08:51:16)
16123. Gaál Botond, műszakirajzoló, Balatonfüred (2009-05-20 08:51:14)
16122. Kispál Gabriella, intézeti titkár, Pécs (2009-05-20 08:50:26)
16121. Lugossy Győző, Nyugdijas, Kaposvár (2009-05-20 08:50:10)
16120. Irma Kis, statistician, Kecskemét/Ungaria (2009-05-20 08:50:00)
16119. Magyar Judit, diak, Budapest (2009-05-20 08:49:45)
16118. Benkő Rita, Budapest (2009-05-20 08:49:35)
16117. dr. Istvánffy Zita, pszichológus, győr (2009-05-20 08:49:29)
16116. Fancsali Rita, konyvelo, Marosvasarhely (2009-05-20 08:49:25)
16115. Mile József, informatikus, Bajna (2009-05-20 08:49:23)
16114. Rohály Andrea, szinkrontolmács, Budapest (2009-05-20 08:48:59)
16113. Illés Istvánné, nyugdíjas, Pápa (2009-05-20 08:48:43)
16112. Kele Éva, adatbázis karbantartó előadó, Budapest (2009-05-20 08:48:42)
16111. Kuthi Csaba, borász, Tállya - Magyarország (2009-05-20 08:48:40)
16110. Labancz Ladislai, Medic, mun. Turda/ jud. Cluj (2009-05-20 08:48:24)
16109. Kanizsainé Korsós Gyöngyi, Nemzetközi volán jegyértékesítő, Budapest (2009-05-20 08:48:19)
16108. Bánó Imre, nyugdíjas, Remeteszőlős (2009-05-20 08:48:18)
16107. Dr Csicsor János, cégvezető, Veszprém (2009-05-20 08:48:08)
16106. Illés Renáta, készletellenőr, Pápa (2009-05-20 08:48:07)
16105. Polyák Ádám, informatikus, Budapest (2009-05-20 08:47:39)
16104. szász kriszta, szÍnész, székelyudvarhely (2009-05-20 08:47:27)
16103. FAZAKAS GYONGYI, ENERGETIKUS, ZILAH (2009-05-20 08:47:22)
16102. Kis Csongorné, nyugdíjas óvónő, Vác (2009-05-20 08:46:28)
16101. Zachár Zsuzsanna, Coordinator, Nyírbátor (2009-05-20 08:46:23)
16100. Németh Ágnes, ügyvezető, Veszprém (2009-05-20 08:46:22)
16099. Urkon Eva, Csikszereda (2009-05-20 08:46:13)
16098. Varró-B. Barna, Teológiai hallgató, Kolozsvár (2009-05-20 08:46:11)
16097. Kiss Ernő, Üzletember, Szentendre, Hungary (2009-05-20 08:46:08)
16096. huszar levente, muszeresz, szilagyfokeresztur (2009-05-20 08:45:55)
16095. szeles eszter, foglalkoztató nővér, budapest (2009-05-20 08:45:54)
16094. Polóny Levente, Budapest (2009-05-20 08:45:53)
16093. Krausz Győzőné, adminisztrátor, Budapest (2009-05-20 08:45:50)
16092. Dr. Pajor Attila, orvos, egygetemi tanár, Budapest (2009-05-20 08:45:49)
16091. Árus Jenő, pensionar, Tg.Mures (2009-05-20 08:45:29)
16090. Kovács Gábor, szerkesztő, Budapest (2009-05-20 08:45:24)
16089. Tóth Gizella, vegyésztechnikus, Nagykanizsa (2009-05-20 08:45:03)
16088. Nagy Julius, gyógyszerész, ŠAHY,VELKA ČALOMIJA (2009-05-20 08:44:57)
16087. Schmidt Valéria, idegenvezető, Keszthely (2009-05-20 08:44:37)
16086. Bölöni Botond, Biztosito felugyelo, Szekelyudvarhely (2009-05-20 08:44:37)
16085. Haffner Ádám, Logisztikus, Tatabánya (2009-05-20 08:44:36)
16084. Árus Mária, munkanélküli, Tg.Mures (2009-05-20 08:44:33)
16083. Szőkéné Cser Éva, GYED, Budapest (2009-05-20 08:44:06)
16082. Timár Gabriella, Klinikai kutatási munkatárs, Budaörs (2009-05-20 08:44:03)
16081. Béres István, Ny. szakfelügyelő, Békéscsaba (2009-05-20 08:44:03)
16080. Schnedarek Vilmos, Mernok, Marosvasarhely (2009-05-20 08:43:55)
16079. Sásdi Ferenc Imre, rokkantnyugdijas, Budapesz (2009-05-20 08:43:50)
16078. Feher Gabor, Vegyesz, Bethlen (2009-05-20 08:43:46)
16077. Dr. Gubicza László, vegyészmérnök, Veszprém (2009-05-20 08:43:35)
16076. Nagy Csabáné, Ügyfélszolgálat Vezető, Kaposvár (2009-05-20 08:43:26)
16075. Kis Csongor, közgazdász, Vác (2009-05-20 08:43:08)
16074. Dániel Miklósné, nyugdíjas müszaki szerkesztô, Budapest (2009-05-20 08:43:08)
16073. Béresné Balassa Zsuzsa, ny. tanár, Békéscsaba (2009-05-20 08:43:02)
16072. Mátyás Ferenc, Tanár, Nagypeleske (2009-05-20 08:42:40)
16071. Kovács Nándor, üzemfenntartási irányító, Kecskemét (2009-05-20 08:42:19)
16070. Vagyas Attila, Teológiai Hallgató, Kolozsvár (2009-05-20 08:42:11)
16069. Gyöngyössy Noémi, fordító és tanár, Hamburg (2009-05-20 08:41:33)
16068. Molnár Bence, főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-20 08:41:14)
16067. Bodó Emő Emma, Kertészmérnök, Marosvásárhely (2009-05-20 08:41:07)
16066. spalek andras, müszeresz, salgotarjan (2009-05-20 08:41:03)
16065. Hérány Ferenc, nyugdíjas, Szentes (2009-05-20 08:40:50)
16064. Tőkés Erzsébet, titkárnő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 08:40:41)
16063. Bartus Andrásné, nyugdíjas, Mezőkövesd (2009-05-20 08:40:38)
16062. Sütő Csenge, munkaerő-közvetítő, Komló (2009-05-20 08:40:18)
16061. Fehér Ágnes, pedagógus, Hatvan (2009-05-20 08:40:08)
16060. Beszterceiné Sarkadi N. Zsuzsanna, középiskolai tanár, Szentes (2009-05-20 08:39:28)
16059. Molnár Anikó, Budapest (2009-05-20 08:39:18)
16058. Dr.Pásztor Lászlóné, gazdasági vezető, Budapest (2009-05-20 08:38:59)
16057. Palocsay György, Kántor, Kolozsvár (2009-05-20 08:38:58)
16056. Tóthné Balázs Andrea, klubvezető, Kiszombor (2009-05-20 08:38:51)
16055. Kozma István, gépészmérnök, Budapest (2009-05-20 08:38:37)
16054. Ács Lajos, tanár, Budapest (2009-05-20 08:38:24)
16053. Jobbágyné Lázár Katalin, Mikrobiológus, Biatorbágy (2009-05-20 08:38:13)
16052. Kémenes Lóránt Zoltán, plébános, Tür (2009-05-20 08:38:03)
16051. Kovács Levente, Ref. vall. és történelem tanár, diakónus, ált. orv. assz., Szilágykraszna (Crasna) (2009-05-20 08:38:02)
16050. Horváth László, közgazda, Isaszeg (2009-05-20 08:37:51)
16049. Ulrich István, ev, kiskunhalas (2009-05-20 08:37:51)
16048. Dobai Balint, Vallalkozo, Szekelyudvarhely (2009-05-20 08:37:22)
16047. Pethő Zoltán, ügyvezető, Bukarest (2009-05-20 08:36:55)
16046. Szél Adrián, privát, Békéscsaba (2009-05-20 08:36:54)
16045. Attila Eleod, Budapest (2009-05-20 08:36:47)
16044. Rákossy Pál, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 08:36:31)
16043. Szalghári Éva, Miskolc (2009-05-20 08:36:28)
16042. Demeter László, Barót (2009-05-20 08:36:25)
16041. szucs ilona, zalau (2009-05-20 08:36:09)
16040. Bardócz Gábor, mérnök, Szentendre (2009-05-20 08:35:40)
16039. RoszikMaria, Szarvas (2009-05-20 08:35:25)
16038. Prihoda Emese, egyetemi hallgató, Gödöllő (2009-05-20 08:35:19)
16037. Szűcs-Csillik Fürtike, óvodás, Kolozsvár (2009-05-20 08:35:02)
16036. Török Tamás, mérnök, Budapest (2009-05-20 08:35:00)
16035. Fehérné Komlóssy Anikó, statisztikus, Kaposvár (2009-05-20 08:34:59)
16034. Wagner László, Nyugdíjas, Budakalász (2009-05-20 08:34:47)
16033. Huttyánné Pincze Krisztina, számlázó, Patak (2009-05-20 08:34:42)
16032. Márkus László Máté, tervező, Székesfehérvár (2009-05-20 08:34:36)
16031. Fulop Eniko, Csikszereda (2009-05-20 08:34:30)
16030. Sályiné Pásztor Judit, tanárnő, Budapest (2009-05-20 08:34:22)
16029. Sántha Attila, író, Kézdivásárhely (2009-05-20 08:34:07)
16028. Dimény Erika, muzeológus, Kézdivásárhely (2009-05-20 08:33:53)
16027. Terebesi Bea, diák, Kolozsvár (2009-05-20 08:33:44)
16026. Dr. Balásy István, ügyvezető igazgató, Budapest (2009-05-20 08:33:36)
16025. Kun Veronika, Természetvédelmi mérnök, Budapest (2009-05-20 08:33:30)
16024. Bíró Mónika, eladó, Dombegyház (2009-05-20 08:33:26)
16023. Nagy Zoltan, mernok-tanar, Szekelyudvarhely (2009-05-20 08:33:02)
16022. Szabo Annamaria, közigazgatási szakember, Marosvásárhely (2009-05-20 08:32:25)
16021. Nagy Edit, tanár, Gödöllő (2009-05-20 08:31:33)
16020. dr. Szűcs-Csillik Iharka, kutató, Kolozsvár (2009-05-20 08:31:28)
16019. Dr. Székely Miklós, professor emeritus, Pécs (2009-05-20 08:31:23)
16018. Butka Piroska, nyugdíjas, Zilah (2009-05-20 08:31:22)
16017. Horváth Tibor, Betegnyugdijas, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-20 08:31:15)
16016. Deák Hajnalka, közgazdász, Zilah (2009-05-20 08:30:38)
16015. Vida Mónika, asszasztens, Szentes (2009-05-20 08:30:29)
16014. Jancsó András, mérnök, Budapest (2009-05-20 08:30:29)
16013. Fitus Tibor, Tanár, Mosonmagyaróvár (2009-05-20 08:30:22)
16012. Budavári Miklós, kereskedelmi igazgató, Szekszárd (2009-05-20 08:30:11)
16011. Papp Dániel, Takarító, Szeged (2009-05-20 08:29:58)
16010. Szily Béla, tanuló, Pécs (2009-05-20 08:29:51)
16009. Rendetzki Georgina, Tanuló, Kecskemét (2009-05-20 08:29:42)
16008. Szűcs István, tanár, közgazdász, Linz, Austria (2009-05-20 08:29:36)
16007. Kolcsár Endre, Zenész, Gyergyószárhegy (2009-05-20 08:29:21)
16006. Tudor Zeno, Profesor, M-Ciuc (2009-05-20 08:29:13)
16005. Fekete Zsuzsanna, címzetes főmunkatárs, Budapest (2009-05-20 08:28:34)
16004. Kertész László, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 08:28:28)
16003. BALINT EDITH, KONYVELO, ZILAH (2009-05-20 08:28:05)
16002. Kádár Tibor, tanár, Arad (2009-05-20 08:28:00)
16001. Tóth Beáta, tanuló, Budapest (2009-05-20 08:27:58)
16000. Farkas György, mérnök, Budapest (2009-05-20 08:27:40)
15999. Bálint Alíz, informatikus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 08:27:28)
15998. JakubekTibor, Antikvarista, Fehérvárcsurgó (2009-05-20 08:27:03)
15997. Béres István, építész, Gyula (2009-05-20 08:27:02)
15996. Eremiás Richárd, irodavezető-helyettes, Budapest (2009-05-20 08:26:41)
15995. Gyurin Péter, Budapest (2009-05-20 08:26:28)
15994. Béres István, köztisztviselő, Gyula (2009-05-20 08:26:06)
15993. Nemes Zsejke Reka, Koztisztviselo, Sepsiszentgyorgy (2009-05-20 08:26:05)
15992. Gecze Zoltán, Köztisztviselő, Gödöllő (2009-05-20 08:25:48)
15991. Ivány Tamás, Diák, Szeged (2009-05-20 08:25:44)
15990. Novák Levente, Nyárádszereda (2009-05-20 08:25:37)
15989. Petrov Georgeta, pensionara, Cluj napoca (2009-05-20 08:25:35)
15988. Király Ildikó, postai alkalmazott, Tököl (2009-05-20 08:25:35)
15987. Nyőgér Dezsőné, Katekéta, Bakonyjákó (2009-05-20 08:25:22)
15986. Ertsey Csaba, Asistent tehnico-comercial, Oradea (2009-05-20 08:25:18)
15985. Grosz Krisztina, tervező, Székesfehérvár (2009-05-20 08:25:17)
15984. György Levente, Előadóművész, Bern (2009-05-20 08:24:55)
15983. Göndöcs Ede, Köztisztviselő, Budapest (2009-05-20 08:24:52)
15982. Karacsony Denes, Ügyvezető, Zetelaka (2009-05-20 08:24:50)
15981. Mülek László, szerelő, Magyarország (2009-05-20 08:24:39)
15980. Kolesár András, térinformatikus, Budapest (2009-05-20 08:24:21)
15979. György Csilla, Tanár, Kolozsvár (2009-05-20 08:24:15)
15978. Nyúl Zsófia, környezetmérnök, Pécs (2009-05-20 08:24:13)
15977. Benedek Edit, Barót (2009-05-20 08:23:57)
15976. Tamás István, szerkesztő, Várpalota (2009-05-20 08:23:55)
15975. Balla Zoltán, szakközgadász, 4220 Hajdúböszörmény (2009-05-20 08:23:48)
15974. Vengli Sara, nyugíjas, Kolozsvar (2009-05-20 08:23:41)
15973. Sárköziné Kollárits Edit, Igazgató, Mosonmagyaróvár (2009-05-20 08:23:37)
15972. Boór Tamás, Student, Székesfehérvár (2009-05-20 08:23:36)
15971. Lencz Miklós, közvetítő-szakügyintéző, Komló (2009-05-20 08:23:36)
15970. Bereczki Gábor, Informatikus, Békés (2009-05-20 08:23:32)
15969. Sántha Gábor, ügyvezető, Kecskemét (2009-05-20 08:23:01)
15968. Felföldi Edit, Közalkalmazott, Hegzközkovácsi (Cauaceu) (2009-05-20 08:22:56)
15967. Mina László, nyugdijas, Brassó (2009-05-20 08:22:15)
15966. György Róbert, Előadóművész, Kolozsvár (2009-05-20 08:22:08)
15965. Hruska Jánosné, nyugdíjas, Eger (2009-05-20 08:21:58)
15964. Sárközi Anikó, festőművész, Mosonmagyaróvár (2009-05-20 08:21:56)
15963. Martonné N. Márta, gyógypedagógus, Kőszeg (2009-05-20 08:21:51)
15962. Hruska János, épületgépész, Eger (2009-05-20 08:21:21)
15961. Cseh Borbála, tanár, Cegléd (2009-05-20 08:21:18)
15960. Hruska Henrietta, üzletvezető, Eger (2009-05-20 08:20:39)
15959. Sisákné Weeber Orsolya, tanuló, Budapest (2009-05-20 08:20:26)
15958. Horváth, Nyugdíjas, Jászberény (2009-05-20 08:20:06)
15957. Dr.Balázs Ottóné, tanár, Budapest (2009-05-20 08:19:57)
15956. Biró Aurél, levéltáros, Budapest (2009-05-20 08:19:53)
15955. Dr. Szabó József, Könyvvizsgáló, Kecskemét (2009-05-20 08:19:11)
15954. Szilágyi Dezső, telekommunikációs szervíz technikus, Budapest (2009-05-20 08:19:02)
15953. Salló Ferenc, Tisztviselő, Csíkszentmárton (2009-05-20 08:18:41)
15952. Demeter Enikő, Tanító, Budapest (2009-05-20 08:18:32)
15951. Kui Melinda Magdaléna, Érmihályfalva (2009-05-20 08:18:25)
15950. Babati Gabriella, Köztisztviselő, Dombóvár (2009-05-20 08:17:52)
15949. Bodnár Lajos, Értékesítési vezető, Budapest (2009-05-20 08:17:51)
15948. bekő fóri zenkő, egyetemista, marosvásárhely (2009-05-20 08:17:27)
15947. Kincses László, tanár, Kaposvár (2009-05-20 08:16:51)
15946. Kádár Kenese, nyugdíjas mérnök-tanár, Érd (2009-05-20 08:16:12)
15945. Balogh Márton, egyetemi adjunktus, Kolozsvár (2009-05-20 08:15:51)
15944. Németh Gábor, inf.mérnök, Tass (2009-05-20 08:15:49)
15943. Jakobovics Árpád, Nagykanizsa (2009-05-20 08:15:10)
15942. Kacsó Teréz, iskolatitkár, Székelyudvarhely (2009-05-20 08:15:04)
15941. Mezei Emese, vegyészmérnök, Marosvásárhely (2009-05-20 08:14:59)
15940. Haraszti Zsuzsanna , nyugd. vegyész, Budapest (2009-05-20 08:14:43)
15939. Bábiczki Sándor, Mérnök, Budapest (2009-05-20 08:14:31)
15938. Tunyogi Attila, inginer/mérnök, Sfântu Gheorghe/Sepsisyentgyörgy (2009-05-20 08:13:57)
15937. MÁTÉ Domokos, Művezető, Kerepes (2009-05-20 08:13:52)
15936. Széles Tibor, autószerelő, Balassagyarmat (2009-05-20 08:13:17)
15935. Papp Róbert, informatikus, Budapest (2009-05-20 08:13:12)
15934. Hant Attila, administrator, Veszprem (2009-05-20 08:13:03)
15933. Zsámboki Zoltán, Mérnök, Kecskemét (2009-05-20 08:12:50)
15932. Weiss Etele, cégvezető, Gyöngyös (2009-05-20 08:12:50)
15931. dr. Lénárt László, egyetemi adjunktus, Miskolc (2009-05-20 08:12:24)
15930. Veréb János, köztisztviselő, Budaörs (2009-05-20 08:12:02)
15929. Daday Ildiko, mernok/inginer, Nagyvarad/Oradea (2009-05-20 08:11:52)
15928. Mánya István György, investigator, Budapesta (2009-05-20 08:11:26)
15927. Demény Elemér, Fuvarszervező, Székelyudvarhely (2009-05-20 08:11:14)
15926. Csige István, vállalkozó, Nagykovácsi (2009-05-20 08:11:12)
15925. Preitl Stefan, Cadru didactic/inginer, Timisoara (2009-05-20 08:11:04)
15924. Szlatényi Ernő, nyugdíjas építőmérnök, Budapest (2009-05-20 08:10:30)
15923. Kiraly Marta, diak, Kolozsvar (2009-05-20 08:10:27)
15922. Szánya Tiborné, nyugdíjas, Veszprém (2009-05-20 08:10:16)
15921. Girsik Tünde, Pénzügyi tanácsadó, Érd (2009-05-20 08:10:10)
15920. Selmeczi LAjos, református lelkész, Nyergesújfalu (2009-05-20 08:09:40)
15919. Dezméri Sándor, keramikus, Dabas (2009-05-20 08:08:32)
15918. Honyek Andras, IT Support Analyst, Budapest (2009-05-20 08:08:29)
15917. Banka Sándor, Kontroller, Jászárokszállás (2009-05-20 08:08:15)
15916. dr. Deményi Tamás, orvos, Debrecen (2009-05-20 08:07:57)
15915. Dr. Balázs L. Gábor, tanár, Szeged (2009-05-20 08:07:50)
15914. Kelemen Vera, Designer, Marosvásárhely (2009-05-20 08:07:46)
15913. Solti Réka, egyetemista, Szeged (2009-05-20 08:07:15)
15912. Maróth András, mérnök, Budapest (2009-05-20 08:06:08)
15911. Kovacs Boroka, referens, Sepsiszentgyorgy (2009-05-20 08:05:57)
15910. Bajkor Zsuzsanna, zenei antikvárius, Budapest (2009-05-20 08:05:32)
15909. Incze László, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-20 08:04:53)
15908. Gyalog Mária, tanár, Aszód (2009-05-20 08:04:14)
15907. Sebestyén Gyula, Vállalkozó, Zalaegerszeg (2009-05-20 08:03:59)
15906. Bodonovich Márta, hallgató, Budapest (2009-05-20 08:03:27)
15905. Kauzli Józsefné, Önkormányzati képviselő, Zalaegerszeg (2009-05-20 08:02:53)
15904. Garami Péter, Kohómérnök, Hatvan (2009-05-20 08:02:09)
15903. Andrássyné Vastag Éva, anya, 7100 Szekszárd (2009-05-20 08:01:56)
15902. Lengyel Barna, Vállalkozó, Pilisborosjenő Magyarország (2009-05-20 08:01:56)
15901. Szakács Attila, állattenyésztő, Sárbogárd (2009-05-20 08:01:53)
15900. Szabo Levente, Ertekesitesi igazgato, Sovata (2009-05-20 08:01:51)
15899. Molnár József, okl.mérnök, Budajenő (2009-05-20 08:01:50)
15898. Heltai Mària, tanulo, Tura (2009-05-20 08:01:49)
15897. Gertheis Ágnes, Budapest (2009-05-20 08:01:22)
15896. Sebestyénné Kauzli Zsuzsa, Óvónő, Zalaegerszeg (2009-05-20 08:01:07)
15895. Trenovszki István, közgazdász, Budapest (2009-05-20 08:00:24)
15894. Molnar Timea Renata, asistent manager, cluj napoca (2009-05-20 08:00:17)
15893. Garami Péter, Kohómérnök, Hatvan (2009-05-20 08:00:01)
15892. Süle Mihály, Tervező-szerkesztő, Békéscsaba (2009-05-20 07:59:45)
15891. Rácz László, Egyetemi Hallgató, Debrecen (2009-05-20 07:58:35)
15890. Benedek Klára, Tanár, Marosvasarhely (2009-05-20 07:58:31)
15889. Öllerer Kinga, ökológus, Bukarest (2009-05-20 07:58:00)
15888. Marton Zita, konyvelo-contabil, Kovaszna-Covasna (2009-05-20 07:57:07)
15887. Gangl Zsolt, tanuló, Soltvadkert (2009-05-20 07:57:02)
15886. Mózer Gyula, tanuló, hács (2009-05-20 07:56:56)
15885. Tárkányi Zsófia, hallgató, Pécs, Magyarország (2009-05-20 07:56:31)
15884. Bukur József, Gépészmérnök, Lund / Svédország (2009-05-20 07:56:23)
15883. Simon Csaba Endre, Informatikus, Kolozsvar (2009-05-20 07:56:19)
15882. Kiss Ferenc, Ének tanár, Bicske (2009-05-20 07:55:33)
15881. Nagy Zsoltné, nyugdíjas üzemmérnök, Budapest (2009-05-20 07:54:58)
15880. Tőkés Ibolya, kereskedelmi technikus, Budapest (2009-05-20 07:54:29)
15879. Farkas Zoltán, cégvezető/director, Kecskemét HU (2009-05-20 07:53:51)
15878. Pap Judit, team vezető, Budapest (2009-05-20 07:53:42)
15877. Dr. Schunk János, vegyészmérnök, Paks (2009-05-20 07:53:34)
15876. Apatfalvi Lajosné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 07:52:44)
15875. Szentpétery András, árfolyam elemző, Budapest (2009-05-20 07:51:49)
15874. murvai levente, ortopéd műszerész, arad (2009-05-20 07:51:40)
15873. Tamas Csaba, Kereskedelmi dolgozo, Marosvasarhely (2009-05-20 07:51:36)
15872. Varga Boglarka, tanár, Szeged (2009-05-20 07:51:01)
15871. Lukácsi Róbert, közgazdász, Budapest (2009-05-20 07:50:51)
15870. Balogh Péter Róbert, köztisztviselő, Komló (2009-05-20 07:49:51)
15869. Lengyel Antalné, szociális munkás, Jánoshalma (2009-05-20 07:49:10)
15868. Száraz András, mérnök - tanár, Csongrád (2009-05-20 07:48:55)
15867. Dr Rudner Edina, biológus, Vantaa, Finnország (2009-05-20 07:47:24)
15866. Szoke Barna, broker, Sepsiszentgyorgy-Sf Gheorghe (2009-05-20 07:46:51)
15865. Nánási Gábor, egyetemista, Kecskemét (2009-05-20 07:46:51)
15864. Zentai Lőrinc, Cégvezető, Pomáz (2009-05-20 07:45:57)
15863. Kovács Árpád, mérnök, 2030 Érd, Géza u.30 - Hungary (2009-05-20 07:45:51)
15862. Krizsán Csaba, Autófényező, Gyöngyöshalász (2009-05-20 07:45:14)
15861. Csóka Ilona, -, Gyöngyöshalász (2009-05-20 07:44:35)
15860. Demeter Dieter Zoltán, Villamosmérnök, Aalen /Németország (2009-05-20 07:44:04)
15859. dr.Kollár Sándor, állatorvos, Sárisáp (2009-05-20 07:43:59)
15858. dr Járay Jenő, egyetemi tanár, orvos, Budapest (2009-05-20 07:43:57)
15857. Csizmadia Blanka, diák, Budapest (2009-05-20 07:42:45)
15856. Hrabovszky József, ny. PM vezető főtanácsos, Budapest (2009-05-20 07:42:42)
15855. Kollár Mária, tanító, Magyarország,Sárisáp (2009-05-20 07:42:24)
15854. Kiss Zsuzsa, főállású anya, 2117 Isaszeg (2009-05-20 07:40:35)
15853. Svehlik János, repülő gépész mérnök, Kecskemét (2009-05-20 07:39:59)
15852. Árvai László, vízvezetékszerelő, Tatabánya (2009-05-20 07:38:59)
15851. Turóczkiné Bulla Krisztina, okl. kertészmérnök, Miskolc (2009-05-20 07:38:34)
15850. Róbert Nóra, közgaszdász, Piliscsaba (2009-05-20 07:38:04)
15849. Ruszkai Dezső, fogorvos, Érmihályfalva (2009-05-20 07:38:04)
15848. Bartos Kornélia, művelődésszervező, Érd (2009-05-20 07:37:55)
15847. Báló András, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-20 07:37:40)
15846. Szeibert Katalin, tanuló, Budapest (2009-05-20 07:36:48)
15845. Dr. Schipp Ferenc, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-20 07:35:16)
15844. Anca Daniel, Constructii Menager, Alba Iulia (2009-05-20 07:35:11)
15843. Nagy Csaba, muszeresz, zalaegerszeg (2009-05-20 07:34:13)
15842. Gergely András, polgármester, Csíkszentmárton (2009-05-20 07:33:09)
15841. Dr.Gardó Sándor, orvos, GYŐR (2009-05-20 07:32:17)
15840. Sőregi Tibor, mérnök, Hort (2009-05-20 07:31:49)
15839. Kaniczki Ibolya, manager, Marosvasarhely/ Tg. Mures/ Neumarkt am Mieresch (2009-05-20 07:31:23)
15838. Egyed Éva, titkárságvezető, Budapest (2009-05-20 07:30:34)
15837. Horváth József, fordíó, Győr (2009-05-20 07:29:33)
15836. Csirkés Ferenc, doktori hallgató, Debrecen/Chicago (2009-05-20 07:29:27)
15835. Kerülő Sándorné, gazdasági vezető, Nyíregyháza (2009-05-20 07:29:20)
15834. László Lajos, matematikus, Budapest (2009-05-20 07:29:10)
15833. Vámos Jánosné, rokkantnyugdíjas, Szigethalom (2009-05-20 07:29:02)
15832. Gyengő Dániel, Informatikus, Budapest (2009-05-20 07:26:07)
15831. Szlapák Gergely, Gépészmérnök, Esztergom (2009-05-20 07:25:45)
15830. Emeric Dicsi, manufacturing, Kitchener Canada (2009-05-20 07:24:30)
15829. leslie torok, engineer, canada (2009-05-20 07:24:04)
15828. Kollárné Mázsi Krisztina, Sárisáp, Magyarország (2009-05-20 07:23:47)
15827. Rákosi Ferenc, magánzó, Budapest (2009-05-20 07:23:01)
15826. Holló András, vegyészmérnök, Százhalombatta (2009-05-20 07:22:20)
15825. Söveg Péter, tanár, Dabas (2009-05-20 07:22:10)
15824. Törőcsik Pál, Növényvédő mérnök, Nagykanizsa (2009-05-20 07:21:14)
15823. SZABO Levente, vegyészmérnök, Marosvásárhely (2009-05-20 07:21:14)
15822. GRUNWALD, BELA , MODA /CREATOR, SHANGHAI, P.R.CHINA (2009-05-20 07:20:39)
15821. SERHOKK ZOLTÁN, ALKAMAZOTT, BUDAPEST (2009-05-20 07:19:47)
15820. Gergely Daniel, Tanulo, Kolozsvar (2009-05-20 07:19:22)
15819. Fülöp Magdolna, referens, Kezdivasarhely (2009-05-20 07:19:11)
15818. Pinterne Kaplonyi Erzsebet, Vendeglato , Hollywood FL (2009-05-20 07:18:49)
15817. Dénes Gyula, műszaki ellenőr, Békéscsaba Rajk László u. 37. (2009-05-20 07:15:34)
15816. Komlósiné Schlett Anikó, szociális munkás, Gyula (2009-05-20 07:15:25)
15815. Szabadfi Attila, repülőgép vezető, Budapest (2009-05-20 07:14:10)
15814. Szép István, Hallgató, Sopron (2009-05-20 07:12:37)
15813. Hideg Andras, Media Director, Nicosia, Cyprus (2009-05-20 07:12:09)
15812. Zsódi Viktor, tanár, Budapest (2009-05-20 07:11:57)
15811. Nagy Attila, számvevő, Miskolc (2009-05-20 07:11:23)
15810. Flettner Gyula, nyugdíjas közl. mérnök, Szentendre (2009-05-20 07:10:41)
15809. Horváth Nimród István., Épitési vállalkozó,Ép Üzemmérnök., Torontó (2009-05-20 07:09:08)
15808. Sexty János , Nyugdíjas, Galgahévíz (2009-05-20 07:08:19)
15807. ilkei gabor, mernok cegvezeto, brasso (2009-05-20 07:08:02)
15806. Kovács Ildikó, tanuló, Békéscsaba (2009-05-20 07:07:45)
15805. Istvan Ruzsa, Manager, Baia Mare (2009-05-20 07:06:15)
15804. Nagy László, Oktató, Budapest (2009-05-20 07:04:24)
15803. Katai Klara Ildiko, mernok, Marosvasarhely (2009-05-20 07:03:56)
15802. Pocs Levente, IT, Kolozsvar (2009-05-20 07:03:08)
15801. MARIA TEREZIA STANKOVICH, NYUGDIJAS, SPRING HILL,FL USA (2009-05-20 07:01:13)
15800. Sandor Tomin, freelancer, Pembroke, NH (2009-05-20 07:01:00)
15799. Eniko Vass-Dezso, manager, Edmonton (2009-05-20 07:00:45)
15798. Medgyasszay Gábor, Logisztikus, Győr (2009-05-20 06:58:13)
15797. jakab mozes, uzletvezeto, udvarhely (2009-05-20 06:57:40)
15796. dr. Varga Árpád, jogtanácsos, Budapest (2009-05-20 06:57:30)
15795. Hajdu Eszter, háztartásbeli, Nagyvárad (2009-05-20 06:57:05)
15794. jakab Tunde, cegvezeto, Udvarhely (2009-05-20 06:56:56)
15793. Hirka Ferenc, mérnök-fizikus, Budapest (2009-05-20 06:56:51)
15792. Zilahi Gábor, Tolmács (Magyar-Kínai), Hungary-China (2009-05-20 06:56:35)
15791. Kovarszky Peter, kozgazdasz, Budapest (2009-05-20 06:56:28)
15790. Jakab Hunor, Tanulo, Szekelyudvarhely (2009-05-20 06:56:25)
15789. Somogyi Zoltánné, szociális munká, Nyiregyháza (2009-05-20 06:56:00)
15788. Fuchs György, Pedagógus, Budapest (2009-05-20 06:55:34)
15787. Kővári László, tanár, Budapest (2009-05-20 06:53:25)
15786. Kerekes Laszlo, lelkipasztor/preot paroh, Kezdivasarhely/Targu Secuiesc (2009-05-20 06:52:01)
15785. Andrássy László, szakoktató, Bodrogolaszi (2009-05-20 06:51:18)
15784. Balázs Péter, Gépészmérnök, Hatvan (2009-05-20 06:47:35)
15783. Dr.Molnár Mária, orvos, Sátoraljaújhely (2009-05-20 06:46:48)
15782. GÖCSEI KAMILLA, mérnök, Pécs (2009-05-20 06:46:36)
15781. Lázár Emőke, tanár-profesor, Nagyenyed-Aiud (2009-05-20 06:42:24)
15780. Fodor István, mérnöktanár, Kiskunhalas (2009-05-20 06:41:38)
15779. Mészáros Eszter, üzleti tanácsadó, Pécs (2009-05-20 06:40:30)
15778. Hegyi Tamás, Shanghai (2009-05-20 06:38:07)
15777. Nábrády Mária, pszichológus, Piliscsaba (2009-05-20 06:37:56)
15776. Jokan Maria, htb., Niagara Falls, Canada (2009-05-20 06:37:50)
15775. Levente Polyak, Investment Professional, New York, NY (2009-05-20 06:36:24)
15774. Mekis Eva, tudomanyos munkatars, Toronto (2009-05-20 06:35:35)
15773. Virágh Bea, tanár, Ráckeve (2009-05-20 06:32:05)
15772. Csata Ladislau, vallalkozo, Gyergyoszentmiklos (2009-05-20 06:31:01)
15771. Misurda Éva Noémi, szerkesztő, 5900,Orosháza (2009-05-20 06:30:03)
15770. Tibold Laszlo, Mernok, Charlotte North Carolina, USA (2009-05-20 06:29:52)
15769. biro istvan, valalkozo, nagyszalonta (2009-05-20 06:29:40)
15768. Steven Szabo, engineer, Milwaukee, WI, USA (2009-05-20 06:29:05)
15767. Tasnadi Eva, nyugdijas, Nagyszalonta (2009-05-20 06:26:17)
15766. Peszeki István, műszerész, gárd (2009-05-20 06:23:44)
15765. Tuska Csaba, csopvez, Szeged (2009-05-20 06:20:13)
15764. Sasvári István, okl.villamosmérnök, mérnöktanár, Magyarország.MISKOLC. (2009-05-20 06:17:04)
15763. istvan kiss, fotos, szatmar (2009-05-20 06:16:45)
15762. Craioveanu Agnes, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-20 06:14:16)
15761. PUSKAS TIBOR, vallalkozo, EGYESULT ALLAMOK (2009-05-20 06:13:48)
15760. Krizsán Sándorné (Magdi), Inárcsi Nagycsaládosok Szeretet Egyesületének Elnöke, Inárcs (2009-05-20 06:13:06)
15759. farkas kacsó ilona, nyugdijas ovonő, gyulakuta (2009-05-20 06:09:55)
15758. Kerülő Sándor, üv., Nyíregyháza (2009-05-20 06:04:20)
15757. Brabant Zsuzsa, nyugdijas, Ausztralia (2009-05-20 06:03:24)
15756. Lobár Péter, élelmiszer mérnök, Szeg (2009-05-20 05:59:51)
15755. Marisné Krajecz Ildikó, 2011 Budakalász Vasútsor 72. (2009-05-20 05:59:18)
15754. Nagy Szabolcs, Tehnician, Cluj-Napoca (2009-05-20 05:57:42)
15753. GOMBOS MIKLOS, vizszerelő, ZILAH / ZALAU, str. C.COPOSU utca (2009-05-20 05:57:20)
15752. GOMBOS GYÖNGYI, könyvelő, ZILAH / ZALAU, str. C.COPOSU utca (2009-05-20 05:54:37)
15751. Szinyei András, nyugdijas, Hatvan (2009-05-20 05:45:16)
15750. Nagy Laszlo, Software Developer, Targu Mures (2009-05-20 05:43:32)
15749. Sulyok Zoltánnén, Nyugdíjas, 3023 Petőfibánya, Magyarország (2009-05-20 05:42:27)
15748. Csiky Dénes, dokumentátor, Budapest, Magyarország (2009-05-20 05:40:45)
15747. Reverend Ferenc Szatmari, lelkip'sztor, Minister, Pfarrer, Preot, Delhi, Canada Ontario (2009-05-20 05:30:41)
15746. Szegedi Lídia, köztisztviselő, Kecskemét (2009-05-20 05:30:41)
15745. dr.Horváth Zsuzsanna, orvos, Miskolc (2009-05-20 05:25:07)
15744. Klara Ankucza, vallalkozo, Waterloo, Canada (2009-05-20 05:18:41)
15743. Eva Timak, Mester-kozmetikus, USA (2009-05-20 05:18:02)
15742. Putárik Péter, tanuló, Debrecen (2009-05-20 05:12:36)
15741. Szücs Ádám, tanuló, Dad (2009-05-20 05:09:14)
15740. Buvary Zoard, Financial Analyst, Oswego, IL USA (2009-05-20 05:03:57)
15739. Buvary Zoard, Financial Analyst, Oswego, IL USA (2009-05-20 05:00:57)
15738. Grof Thököly Ildikó, tanito nö, Toronto, Kanada (2009-05-20 04:56:10)
15737. Bene Jozsef, belsotervezo, Arad (2009-05-20 04:51:35)
15736. Éva Zathureczky, -, Pst megye (2009-05-20 04:51:09)
15735. Enyedi-Lepedus Katalin, tanito-reformatus hittanoktato, New York (2009-05-20 04:44:10)
15734. Klenczner István, értékesítő, Budapest (2009-05-20 04:42:34)
15733. Edit Szőcs, CAPA Manager, Toronto, Ontario, Canada (2009-05-20 04:38:07)
15732. Szasz Lajos, IT Technician, Cluj Napoca (2009-05-20 04:35:14)
15731. Stefano Pittino, professore, Dombóvár (2009-05-20 04:32:31)
15730. Zsuzsanna Galfi, Zenetanar, Marosvasarhely (2009-05-20 04:31:12)
15729. Csurgó Tamás, tanuló, Budapest (2009-05-20 04:23:14)
15728. Kerekes Janos, Zenemuvesz, Perth-western australia (2009-05-20 04:15:27)
15727. Tamási Erika, Csákvár (2009-05-20 04:14:13)
15726. Sebestyén Aliz, tanuló, Boba (2009-05-20 04:14:08)
15725. Elizabeth Imranyi, Dental Hygienist, Monroe Twp, NJ, USA (2009-05-20 04:06:37)
15724. Gabor Imranyi, Retired, Monroe Twp,NJ USA (2009-05-20 04:04:38)
15723. Aranka Varga, mernok, Kanada (2009-05-20 04:03:56)
15722. Kuszing János, zenetanár, Budapest (2009-05-20 03:58:37)
15721. Károly G. Oláh, Lelkipásztor, Somerset NJ 08873 (2009-05-20 03:53:20)
15720. Kovács Zoltán , Pénzügyi tanácsadó, Kecskemét (2009-05-20 03:50:17)
15719. Török Zsuzsanna, rendszergazda, Sydney (2009-05-20 03:49:50)
15718. Kroyherr Frigyes, nyugdijas mernok, Melbourne Ausztralia (2009-05-20 03:44:21)
15717. Emoke Schmidt, manager, Canada (2009-05-20 03:28:45)
15716. Kiss Jozsef, tanar-kulturalis manager, Nyiregyhaza Deak F.u,8 4400 (2009-05-20 03:20:43)
15715. Jakocs Ilona, Marketing, Odorheiu Secuiesc (2009-05-20 03:16:46)
15714. rethi arpad, nyugdijas, toronto kanada (2009-05-20 03:15:01)
15713. Kéri Annamária, egyetemista, Veszprém (2009-05-20 03:14:04)
15712. Hoppal Bulcsu, Ph.D. candidate, Santiago de Chile (2009-05-20 03:13:27)
15711. MESZAROS GABOR, SZERKEZETI MERNOK, CHICAGO (2009-05-20 03:12:48)
15710. Kiss Balázs, közgazdász hallgató, Szeged (2009-05-20 03:12:22)
15709. Kiss Bence Bálint, tanuló, Debrecen (2009-05-20 03:11:34)
15708. Kiss Peter, Mérnök, Budapest (2009-05-20 03:10:35)
15707. Imre Hekler, CAD Designer, Kitchener, Canada (2009-05-20 03:09:30)
15706. Sarkady-Nagy Béláné, háztartásbeli, Budapest (2009-05-20 03:07:45)
15705. Peter Kovalszki, physician, Mt.Clemens,MI,USA (2009-05-20 03:05:09)
15704. Sziraki Zsuzsanna, Oxford , USA (2009-05-20 03:04:36)
15703. Mező Árpádné, vegyészmérnök, Budapest (2009-05-20 03:02:33)
15702. Ozsvar Jazmin, Egyetemista, Sydney, Australia (2009-05-20 02:59:13)
15701. Kuhn Gabriella Szilvia, egyetemi hallgató, szellemi szabadfoglalkozású, Budapest (2009-05-20 02:56:31)
15700. Sárosi Tiborné, cégvezető, Budakalász (2009-05-20 02:55:08)
15699. Catalina Toth, nurse, Coral Springs,FL 33065 USA (2009-05-20 02:52:29)
15698. Antal József, Konyhakisegitö, Budapest (2009-05-20 02:52:29)
15697. Orban Aladar, hallgató, Budapest (2009-05-20 02:49:43)
15696. Nyírő Nándor, Hallgató, Sopron (2009-05-20 02:48:01)
15695. Oscar Nanasi, Engineer, Canada, Toronto (2009-05-20 02:46:07)
15694. Borsos Erzsebet, Ausztralia (2009-05-20 02:43:23)
15693. Ceh János, erdőmérnök hallgató, Dömös (2009-05-20 02:40:32)
15692. Csirmaz Ágnes, tanuló, Göttingen (2009-05-20 02:38:08)
15691. Székely Áron, újságíró, Marcali (2009-05-20 02:37:09)
15690. Denes Endre, kozgazdasz, Zilah (2009-05-20 02:34:29)
15689. Bezsnei Erzsebet, Cambridge (2009-05-20 02:34:23)
15688. Judy Szabo, Nyugdijas, 705 Reba Road, Landing, NJ 07850 (2009-05-20 02:33:17)
15687. Németh Laura, tanul/GYED, Budapest (2009-05-20 02:26:14)
15686. Abonyi Zsuzsa, München, Németország (2009-05-20 02:26:09)
15685. Derdak Ildi, Egyesult Allamok (2009-05-20 02:24:40)
15684. Rádi Aranka, szervező, Budapest (2009-05-20 02:23:19)
15683. Német Rita, tanuló, Jászberény (2009-05-20 02:21:44)
15682. Kasza Julianna, grafikus, Sárospatak (2009-05-20 02:19:51)
15681. Szabo Peter, Tanulo, Sydney ,Australia (2009-05-20 02:18:46)
15680. Kollár Zsuzsanna, tanuló, Tapolca (2009-05-20 02:18:31)
15679. SUBA ALPAR KAROLY, DIRECTOR DE VANZARI, TG-MURES (2009-05-20 02:14:58)
15678. Dr.Bede Julianna, orvos, Fehérgyarmat (2009-05-20 02:14:57)
15677. Fehér Erika, Kereskedő, Hajdúdorog ,Magyarország (2009-05-20 02:12:46)
15676. Sipos-Ori Christa, optometrist, Melbourne, Australia (2009-05-20 02:12:28)
15675. Novák Gergely, bartender, Bodroghalom (2009-05-20 02:11:07)
15674. Ertl Péter, egyetemi hallgató, Tököl (2009-05-20 02:10:06)
15673. Geiszler Szabolcs, hallgató, Budapest (2009-05-20 02:09:06)
15672. Magyar Zsuzsanna, főiskolai hallgató, Tiszafüred (2009-05-20 02:06:54)
15671. Kurta Aron Endre, Hospitality Assistant, Bristol - England (2009-05-20 02:06:22)
15670. Horváth Dániel, egyetemi hallgató, Eger (2009-05-20 02:03:07)
15669. Meszaros Maria, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-20 02:01:38)
15668. Tomor Mária, Építőmérnök, Diósd (2009-05-20 02:00:38)
15667. Dr. Gianone László, villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 01:59:34)
15666. Balogh Ádám, tanuló, Pécs (2009-05-20 01:57:47)
15665. Sebők Lehel, egyetemi hallgató, Szeged (2009-05-20 01:56:55)
15664. páll ferenc, artist liber profesionist, sovata-bai (2009-05-20 01:54:07)
15663. Fazakas Mária Magdolna, Nyugdíjas építőmérnök, Budapest (2009-05-20 01:53:22)
15662. Barta Mária Viola, színész, Miskolc (2009-05-20 01:52:14)
15661. Rév Dávid, szoftverfejlesztő, Budapest, Magyarország (2009-05-20 01:52:01)
15660. Sebők Lehel, hallgató, Szeged (2009-05-20 01:51:44)
15659. Peter Csermely, Auditor, Toronto (2009-05-20 01:50:37)
15658. Dr. Dóczy-Bodnár Andrea, kutató, Debrecen (2009-05-20 01:49:16)
15657. Viktor Szabo, Egyetemi hallgato, Budapest (2009-05-20 01:48:01)
15656. Konyicska Kinga, stud.arh, Kolozsvar (2009-05-20 01:47:18)
15655. Molnár György, diák, Budapest (2009-05-20 01:46:49)
15654. Zalatnai Éva, közművelődési dolgozó, Budapest (2009-05-20 01:45:53)
15653. Tóthné Hegedűs Erzsébet, művelődési szakember, Nagykanizsa (2009-05-20 01:45:40)
15652. dumitru muntean, asociat srl, cluj napoca (2009-05-20 01:44:13)
15651. Legány Dénesné, tanár, Budapest (2009-05-20 01:43:16)
15650. Németh Sándor, Kft.ügy.vez, Ópályi (2009-05-20 01:42:05)
15649. Kiss Zoltan, Kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-20 01:40:23)
15648. Virág Adrienn, hallgató, Köröstarcsa (2009-05-20 01:40:18)
15647. Balogh Ádámné, üzemmérnök, Pécs (2009-05-20 01:40:08)
15646. Tóth Zsófia, angol tanár, Budapest (2009-05-20 01:39:12)
15645. Csaba Frecska, Self emploi, Wallingford USA (2009-05-20 01:36:00)
15644. Havasi Péter, szerkesztő, Kassa (2009-05-20 01:35:53)
15643. Borián Marcell, hallgató, Budapest (2009-05-20 01:34:55)
15642. Hegedüs Csaba, 3D modeller, Christchurch (2009-05-20 01:33:35)
15641. Mészáros Ildikó, Alkalmazott, Kóka (2009-05-20 01:33:22)
15640. Kovács László, okl. építőmérnök, Kecskemét (2009-05-20 01:32:56)
15639. Borián Marcell, tanuló, Budapest (2009-05-20 01:30:57)
15638. Akos Rozsa, self employed, New York (2009-05-20 01:30:29)
15637. Czuczor Zoltán, Hallgató, Győr (2009-05-20 01:29:32)
15636. Bárdos István, tanár, Beregszász (2009-05-20 01:27:31)
15635. Zagyvai Bence, tanuló, Romhány (2009-05-20 01:27:21)
15634. Dr. Szitányi György, ny. főisk. docens, Gödöllő (2009-05-20 01:26:28)
15633. KOMSA LAJOS, maganvalalkozo, usa (2009-05-20 01:26:01)
15632. Kerekes Gyula Zoltan, szerszamkeszito , Zilah (2009-05-20 01:23:26)
15631. Németh Gábor, Tanuló, Szombathely (2009-05-20 01:22:19)
15630. Németh Zoltán, üzletvezető, Badacsonytördemic (2009-05-20 01:21:30)
15629. Tánczos Tamás dr., orvos, Szeged (2009-05-20 01:21:15)
15628. Kerekes Edit, könyvelő, Zilah (2009-05-20 01:19:37)
15627. dr. Herczegh Szilvia, orvos, Szeged (2009-05-20 01:18:11)
15626. Varga Kornél, Zenész, Szeged (2009-05-20 01:17:17)
15625. Patkó Éva, színházrendező, Marosvásárhely (2009-05-20 01:17:17)
15624. Rózsa Adrienn, vegyészmérnök, Budapest (2009-05-20 01:16:33)
15623. Horváth Krisztián, orvostanhallgató / medical student, Debrecen Hungary (2009-05-20 01:15:44)
15622. Tóth Csaba, gépészmérnök, Révfülöp (2009-05-20 01:15:12)
15621. Balogh Zsuzsanna, gimnáziumi tanár, Budakeszi (2009-05-20 01:14:27)
15620. Fehérvári Ilona, tanár, Marosvásárhely (2009-05-20 01:11:06)
15619. jasko ferencz, kolozsvar (2009-05-20 01:10:32)
15618. TAUSZ RÓZSA, UTAZÁSI IRODAI REFERENS, ZALAEGERSZEG (2009-05-20 01:10:08)
15617. Emil Mudriczki, Biologist , Sydney (2009-05-20 01:09:22)
15616. Berger Ágoston, Biológus, Szeged (2009-05-20 01:09:02)
15615. Tamás Péter, Fellbach (2009-05-20 01:08:15)
15614. ILYES JANOS, BUTORASZTALOS, GYERGYOSZENTMIKLOS (2009-05-20 01:07:25)
15613. Nagy Antal, gépészmérnök, Budapest (2009-05-20 01:07:01)
15612. Tóth Dávid, tanuló, Budapest (2009-05-20 01:07:00)
15611. Schneider Zsolt, tanuló, Budapest (2009-05-20 01:06:49)
15610. Székelyhidi Csaba, Diák, Budapest (2009-05-20 01:06:13)
15609. katzler blanka, edző, Szombathely (2009-05-20 01:06:11)
15608. Tulipán Tibor, Tanuló, Gödöllő (2009-05-20 01:06:09)
15607. Kovács Zsolt László, kézbesítő, Szeged (2009-05-20 01:05:21)
15606. Simon Eszter, tanuló, Nyirád (2009-05-20 01:05:20)
15605. Demény Márton, tanuló, Budapest (2009-05-20 01:05:04)
15604. Feterik Szilvia , vállalkozó, Királyhelmec (2009-05-20 01:02:24)
15603. Papp Vera, egyetemi hallgató, Szeged (2009-05-20 01:02:09)
15602. Gimesi Péter, tanuló, Budapest (2009-05-20 01:01:50)
15601. Kováts ágoston, közgazdász, Miskolc (2009-05-20 01:01:49)
15600. Hacker Gábor, Tanuló, Labdarúgó, Budapest (2009-05-20 01:01:01)
15599. Nagy Ferenc, Budapest (2009-05-20 00:59:58)
15598. Vannay Jánosné, zenetanár, Kiskunhalas (2009-05-20 00:59:46)
15597. Tóthné Hegedűs Erzsébet, művelődési szakember, Nagykanizsa (2009-05-20 00:59:43)
15596. Jose Ribeiro, nyugdijas, Valença, Portugal (2009-05-20 00:59:34)
15595. Bay Ilna Ágnes , tanár, Nyíregyháza (2009-05-20 00:59:33)
15594. Kocsis László, ügyv.ig., Budapest (2009-05-20 00:59:32)
15593. Szabó János Róbert, Lelkipásztor, Jászberény (2009-05-20 00:59:13)
15592. Bocskor Ákos, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 00:58:33)
15591. Adamisné Szánthó Judit, mérnök, Budapest (2009-05-20 00:57:46)
15590. JESZENSZKY Géza, D. Phil., történész, egyetemi magántanár, Budapest (2009-05-20 00:57:44)
15589. Bittera Zita, alkalmazott, Budapest (2009-05-20 00:57:29)
15588. Nagy Ferenc, tanuló, Budapest (2009-05-20 00:57:08)
15587. Sáfár Ádám Gergely, pénzügyi tanácsadó, Heidelberg (2009-05-20 00:56:41)
15586. Szlanicsán Iván, egyetemista, Vécs (2009-05-20 00:56:37)
15585. Dr. Boór Ferenc, egyetemi tudományos munkatárs, Székesfehérvár (2009-05-20 00:56:02)
15584. Tichler Krisztián, matematikus, Budapest (2009-05-20 00:56:00)
15583. Szabó Réka, London (2009-05-20 00:55:41)
15582. Kiss Eszter, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 00:53:10)
15581. Sendula Eszter, hallgató, Kecskemét (2009-05-20 00:52:47)
15580. Paniti Zsigmond Gabor, Maganvallalkozo, Sparta New Jersey USA (2009-05-20 00:51:35)
15579. Csuti Gergely, sales manager, Székesfehérvár (2009-05-20 00:50:41)
15578. Deme Johanna, diak, kezdivasarhely (2009-05-20 00:50:10)
15577. Kósa Róbert, rendszergazda, Szigetszentmiklós (2009-05-20 00:46:08)
15576. Tóth Levente, Tanuló, 6400 Kiskunhalas (2009-05-20 00:45:54)
15575. Kirch Zoltán, Néptánc pedagógus, Komló (2009-05-20 00:45:37)
15574. Gelencser Emese, tanar, Budapest (2009-05-20 00:44:59)
15573. Bogdán Eszter, diak, kolozsvar (2009-05-20 00:44:35)
15572. Kiss Sándor, Közgazdász, Mogyoród (2009-05-20 00:44:23)
15571. Eftimie Izabella, Tanuló, Vecsés (2009-05-20 00:44:12)
15570. Hanny Renáta, tanuló, Kerepes (2009-05-20 00:44:12)
15569. Szűcs Balázs, Művészeti szervező, Budapest (2009-05-20 00:43:45)
15568. Szabó László, vállalkozó, Dunaszerdahely (2009-05-20 00:43:41)
15567. Eftimie Dorin, Technician, Vecsés (2009-05-20 00:43:31)
15566. Rózsa Sándor, Vegyésztechnikus, Debrecen (2009-05-20 00:42:42)
15565. Orbán Éva, Inginer , Vecsés (2009-05-20 00:42:31)
15564. Markia Nóra, egyetemista, Szolnok (2009-05-20 00:42:28)
15563. Ilyés Petra, tanuló, Ják (2009-05-20 00:42:05)
15562. Major Ilona, nyugdíjas orv.assz., Budapest (2009-05-20 00:41:53)
15561. Rácz Péter, tanár, Debrecen (2009-05-20 00:41:52)
15560. Györki László, Közlekedésmérnök, Budapest (2009-05-20 00:41:47)
15559. Lucskai Emese, tanár, Kiskunhalas (2009-05-20 00:40:51)
15558. Fehér Noémi, Táncpedagógus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-20 00:38:00)
15557. Tahi-Tóth József, szinművész, Budapest (2009-05-20 00:37:49)
15556. Gallai Magdi, igazgatási ügyintéző, Székesfehérvár (2009-05-20 00:37:20)
15555. Radnai Balázs, Közgazdász, Debrecen (2009-05-20 00:37:15)
15554. Szabó Julianna, cytologus, Budapest (2009-05-20 00:37:11)
15553. Timár Bogáta, diák, Pécs (2009-05-20 00:36:01)
15552. Bene László, gépésztechnikus, Budapest (2009-05-20 00:35:50)
15551. P. Farkas Sylvia, Nyelvtanár, Budapest (2009-05-20 00:34:52)
15550. SIGMOND JULIA, PENSIONARA, CLUJ NAPOCA (2009-05-20 00:34:41)
15549. Takacsy Reka, egyetemi hallgato, jelenleg Amszterdam/Hollandia, amugy Budapest (2009-05-20 00:34:19)
15548. Kárpáti Katalin, tanuló, Gyöngyös (2009-05-20 00:34:11)
15547. Gyertyánági Endre, projektmenedzser, H-8800 Nagykanizsa, Rózsa u. 10/A. (2009-05-20 00:33:51)
15546. Delbács Endre, Nyugdijas, Szigetszentmiklós (2009-05-20 00:32:44)
15545. Borbely Ferenc, Művezető, Debrecen (2009-05-20 00:32:41)
15544. Peter Nagy, Butler, Oxford, UK (2009-05-20 00:32:02)
15543. Miklós István, tanár, Marcali (2009-05-20 00:31:34)
15542. Morvay Júlia, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 00:30:51)
15541. Szalai Lilla, tanuló, Budapest (2009-05-20 00:30:44)
15540. Némethné Besenyei Erika, Export vevőszolgálati vez., Sárvár (2009-05-20 00:30:32)
15539. Benkovics, orvos, UK (2009-05-20 00:30:28)
15538. Fiser Béla, Diák, Nagymuzsaly/Szeged (2009-05-20 00:29:57)
15537. Pálóczy Enikő, tanuló, Budapest (2009-05-20 00:29:55)
15536. Dr. Nemes András, ügyvéd, Dunakeszi (2009-05-20 00:28:58)
15535. alex zichermann, nyugdijas, toronto,canada (2009-05-20 00:28:34)
15534. Szilágyi Szabolcs, építész, Budapest (2009-05-20 00:28:33)
15533. Baracskai László, borász-polgármester, Tarcal (2009-05-20 00:27:26)
15532. Kalo Bianka, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 00:27:19)
15531. Katona István, Egyetemi hallgató, Fehérgyarmat (2009-05-20 00:27:13)
15530. Zlinszky György, Közgazdász, Budapest (2009-05-20 00:26:58)
15529. Portik Attila, 2100 Gödöllő (2009-05-20 00:26:44)
15528. Koniorczyk Borbála, tanuló, Budapest, Magyarország (2009-05-20 00:26:37)
15527. Kóbor András, villamosmérnök, Budapest (2009-05-20 00:26:33)
15526. Prof. Dr. Gőcze Péter, orvos, egyetemi tanár, Pécs, Kert u.8. (2009-05-20 00:26:32)
15525. Vásárhelyi Dániel, Építész , Kecskemét (2009-05-20 00:26:25)
15524. Csiszer Viola, Előadóművész, Kolozsvár (2009-05-20 00:26:08)
15523. Farkas Tamás, Gépészmérnök, Tatabánya (2009-05-20 00:25:56)
15522. Dr. Pecsuvácz Katalin, gyermekgyógyász, Pécs, Kert u.8. (2009-05-20 00:25:43)
15521. Kovács Gábor, vállalkozó, Székesfehérvár (2009-05-20 00:25:19)
15520. J.P. van Bolhuis, Elektrotechnisch Ingenieur., Ridderkerk (2009-05-20 00:25:06)
15519. Kovács Gábor, értékesítő, Jászberény (2009-05-20 00:25:06)
15518. Pajer László, okl. gépészmérnök, 6064 Tiszaug, Rákoczi F. u. 74. (2009-05-20 00:24:46)
15517. Kerülőné Kiss Renáta, Védőnő, Pécel (2009-05-20 00:24:35)
15516. Tóthalminé Pesti Hajnalka, Képi diagnosztikai asszisztens, Kecskemét (2009-05-20 00:24:28)
15515. Móré Lászlóné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 00:24:20)
15514. Malnasy Emese, Kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-20 00:24:03)
15513. Kósa Ferenc, nyugdíjas köztisztviselő, Gyula (2009-05-20 00:23:55)
15512. Kucsera Ferenc, nyugdijas, Rácalmás (2009-05-20 00:23:33)
15511. Nagy Imréné, vállalkozó, Budapest (2009-05-20 00:23:26)
15510. Áron Mihály, vállalkozó, Miskolc, Hungary (2009-05-20 00:22:32)
15509. Katona András, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-20 00:22:27)
15508. Dujmov, Tamás, nyelvész/ linguist, Szeged (2009-05-20 00:22:22)
15507. Osztie Tibor, fotóriporter, Miskolc (2009-05-20 00:22:02)
15506. Szabó István, nyugd. vill. mérnök, Budapest (2009-05-20 00:21:42)
15505. Szabó Eszter, diák, Kolozsvár (2009-05-20 00:21:08)
15504. tóth sarolta, tanuló, Budapest (2009-05-20 00:20:25)
15503. Dunás Varga Lajos, méregtelenítő program vezető, Szeged (2009-05-20 00:20:13)
15502. Nagy Zsuzsanna, Budapest (2009-05-20 00:20:04)
15501. Magyar Istvánné, könyvtáros, Noszlop (2009-05-20 00:19:15)
15500. Somogyi Gábor, szoftverfejlesztő, Nemesvámos (2009-05-20 00:19:00)
15499. Könyves Zsuzsa, tanár, Debrecen (2009-05-20 00:18:53)
15498. Gelencsér Zsófia, tanuló, Budapest (2009-05-20 00:17:54)
15497. Laczó Tamás, ügyintéző, Kaposvár (2009-05-20 00:16:18)
15496. Bóka Tibor, lelkipásztor, Sármellék (2009-05-20 00:16:01)
15495. Nemes Ádám, tanuló, Pécs (2009-05-20 00:16:00)
15494. Nagy Ferenc, műszaki szakszövegíró, Debrecen (2009-05-20 00:15:44)
15493. Detári István, Minőség ellenőr, Téglás (2009-05-20 00:14:38)
15492. Miholecz Mariann, angoltanár, Debrecen (2009-05-20 00:14:38)
15491. Szekér Barnabás, hallgató/student, Budapest (2009-05-20 00:14:26)
15490. Dr. Mergl K. Attila, szoftvermérnök, Budapest (2009-05-20 00:14:23)
15489. Biró József, színművész, Kolozsvár (2009-05-20 00:14:20)
15488. Dr.Ing. Ferencz András, pensionar, Temesvár/Timisoara (2009-05-20 00:14:14)
15487. Vitkay Katalin, városvédő, Budapest (2009-05-20 00:14:10)
15486. Magyar Endre, Eferding, Ausztria (2009-05-20 00:14:06)
15485. Tóth Kinga, diák, Budapest (2009-05-20 00:13:54)
15484. Bátyity Veronika, nyugdíjas, Baja (2009-05-20 00:13:38)
15483. Gecse Adrienn, egyetemi hallgató, Gödöllő (2009-05-20 00:13:35)
15482. Hegedüs Nóra, tanuló, Budapest (2009-05-20 00:13:14)
15481. Rácz Éva, hallgató, Debrecen (2009-05-20 00:13:07)
15480. Winter Istvánné, Köztisztviselő, Kiskőrös (2009-05-20 00:12:25)
15479. Jenes Alíz, tanuló, Budapest (2009-05-20 00:12:17)
15478. dr. Tarján Gézáné, nyugdíjas vegyészmérnök, Budapest (2009-05-20 00:11:34)
15477. Tietze Nándor Pál, idegenvezető - guide - Fremdenführer, 3300 Eger (2009-05-20 00:11:30)
15476. Sasvári László, fizikus, Budapest (2009-05-20 00:11:29)
15475. Nagy Károly, Vállalkozó, Balatonfüred (2009-05-20 00:10:29)
15474. Nagygyörgy Gáborné, ny. mérnök tanár, Budapest (2009-05-20 00:10:17)
15473. Pacsai Endre, tanuló, Söjtör (2009-05-20 00:10:08)
15472. Pálfi Éva, hallgató, Debrecen (2009-05-20 00:09:53)
15471. Barnai Csaba, manager, Budapest (2009-05-20 00:09:37)
15470. Horváth Domonkos, diák, München (2009-05-20 00:09:17)
15469. Ódry Ágnes, tanár, Szeged (2009-05-20 00:08:59)
15468. Petróczki Szabina, kereskedő, Kecskemét (2009-05-20 00:08:58)
15467. Szabó Tibor, Tanuló, Debrecen (2009-05-20 00:08:55)
15466. Perlaki Béla, tanár, Szekszárd (2009-05-20 00:08:55)
15465. Nagyné Kolláth Mária, tanár, Mezőberény (2009-05-20 00:08:46)
15464. Horváth Gyula, mérnök, Budakalász (2009-05-20 00:07:43)
15463. Nánay Péter, Kereskedelmi eladó, Göd (2009-05-20 00:07:20)
15462. Aknay Tibor, könyvtáros, fotóművész, Budapest (2009-05-20 00:07:09)
15461. Vizy Márton, zeneszerző, Budapest (2009-05-20 00:07:05)
15460. Pacsai Endre, tanuló, Söjtör (2009-05-20 00:07:04)
15459. Németh László, METABOND Értékesítési igazgató, Nagykáta (2009-05-20 00:06:15)
15458. Kovács Tamás, pszichológus, Kisvárda (2009-05-20 00:06:10)
15457. Pásztor Péter, tudástechnológiai munkatárs, Göd (2009-05-20 00:06:07)
15456. Mészáros Ildikó, tanár, Kiskőrös (2009-05-20 00:05:42)
15455. Simon Ditta, tanuló, Hajdúdorog (2009-05-20 00:05:37)
15454. Kraft Erzsébet, óvónő, Budapest (2009-05-20 00:05:00)
15453. Fülöp András, nyugdíjas, Budapest (2009-05-20 00:04:42)
15452. Székely Mária Ildikó, tanár, Pesterzsébet (2009-05-20 00:04:34)
15451. Sobor Dávid, jogász, Budapest (2009-05-20 00:04:11)
15450. Jávorka Lajos, lekész, H-6060 Tiszakécske (2009-05-20 00:03:55)
15449. Kiss Csaba, CNC programozó, Budapest (2009-05-20 00:03:49)
15448. Pálmay Csaba, informatikus, Veszprém - Hungary (2009-05-20 00:03:23)
15447. Kovács Tamás, pszichológus, Kisvárda (2009-05-20 00:03:21)
15446. Stadmüller Ottó, gyógyszerész, Budapest (2009-05-20 00:03:05)
15445. Székely Ildikó, tanár, Budapest (2009-05-20 00:02:50)
15444. Horváth Erika, tanár/teacher, Budapest (2009-05-20 00:02:48)
15443. Gyimesi Tibor, Informatikus, Budapest (2009-05-20 00:02:35)
15442. Boczkó orsolya, anya, Zsámbék (2009-05-20 00:02:27)
15441. Pethő András, joghallgató, Répcelak (2009-05-20 00:02:24)
15440. Bartis Barna, diak, gyergyoszárhegy (2009-05-20 00:02:14)
15439. Polonyi Vilmos, Hazafi, Budapest (2009-05-20 00:02:02)
15438. Erika Daniel, kutató, Knislinge (2009-05-20 00:01:57)
15437. Balla Katalin, GYOGYSZERESZ, CSIKSZEREDA (2009-05-20 00:01:26)
15436. Gécsek Tibor, Sportoló ( Kalapácsvetés ), Budapest (2009-05-20 00:01:26)
15435. Tartsay Edit, fordító, Budapest (2009-05-20 00:01:21)
15434. Ochtinszki László, szállítmányozó, Maglód (2009-05-20 00:01:17)
15433. Búza András, kórusvezető, szolfézs tanár, kántor, Hódmezővásárhely (2009-05-20 00:01:06)
15432. Sánta Fülöp, orvos, Budapest (2009-05-20 00:00:51)
15431. Hajdu Istvan, Alkalmazott, Marosvasarhely (2009-05-20 00:00:50)
15430. Kerekes György, Masszőr, Veresegyház (2009-05-20 00:00:41)
15429. Varga Balázs, informatikus, Kerepes (2009-05-20 00:00:40)
15428. Németh Levente, gyógyszerész, Budapest (2009-05-20 00:00:38)
15427. Lajos Daniel, painter artist, Knislinge (2009-05-20 00:00:18)
15426. Kraft Enikő, tanár, Budapest (2009-05-19 23:59:41)
15425. Prof.Dr. Georg Gyarmathy, University professor, diplomat (ret.), Zurich (Switzerland) (2009-05-19 23:59:28)
15424. Vincze Balazs Aron, ugyintezo, Kolozsvar/ Cluj-Napoca (2009-05-19 23:59:04)
15423. Szilagyi Sandor, Kertesz, Nagyvarad (2009-05-19 23:59:01)
15422. Dénes Tünde, alkalmazott, Budapest (2009-05-19 23:59:00)
15421. Dr.Hettmann Károly, orvos, Celldömölk (2009-05-19 23:58:30)
15420. Palcza Zsuzsanna, konyvelo, Nagyvarad (2009-05-19 23:58:28)
15419. Herman István, Ügyvezető, 3300 (2009-05-19 23:58:09)
15418. Gärtner Eleonóra, nyugdíjas, Budajenő (2009-05-19 23:57:37)
15417. Hámori Károly, közgazdász, Budapest (2009-05-19 23:57:33)
15416. Szabó Gyöngyi, tanár, Budapest (2009-05-19 23:56:55)
15415. Horák András Péter, Vadgazda mérnök, Szank (2009-05-19 23:56:46)
15414. Kovács Gergely, Raktáros, Hódmezővásárhely (2009-05-19 23:56:41)
15413. Sályi Anna, diák, Budapest (2009-05-19 23:56:21)
15412. Zombory Réka, tanár, Frankfurt (2009-05-19 23:56:09)
15411. Dicu Adrian, Designer, Gyergyószentmiklós (2009-05-19 23:55:48)
15410. Dr. É. Kiss Katalinh, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-19 23:55:47)
15409. Maria Hámory Ribeiro, rokkant nyugdijas, Valença, Portugal (2009-05-19 23:55:25)
15408. Szilvássy Zoltánné, ny. könyvtáros, bibliográfus, Budapest (2009-05-19 23:55:12)
15407. Kiss Júlia, tanár, közgazdász, Veszprém (2009-05-19 23:55:02)
15406. Gombasi Levente Francisc, kazanfuto(fochist), Torda (Turda) (2009-05-19 23:54:40)
15405. Bőőr Márton Levente, Teremfőnök, Verőce (2009-05-19 23:54:31)
15404. Kassay Klára, építész, Budapest (2009-05-19 23:54:29)
15403. Nap Katalin, Pszichológus, Gyergyószentmiklós (2009-05-19 23:54:04)
15402. Nagy Lóránd Miklós, tanuló, Kolozsvár (2009-05-19 23:53:49)
15401. Laurán Csaba, Közgazdász, Gödöllő (2009-05-19 23:53:34)
15400. Galuska Anna, egyetemista, Miskolc (2009-05-19 23:53:12)
15399. Bayer Edit, pincér, Manchester (2009-05-19 23:52:56)
15398. Kónya Erika, tanuló, Debrecen (2009-05-19 23:52:33)
15397. Macskási Csaba, egyetemista, Budapest (2009-05-19 23:52:29)
15396. Oscar B.Palmgren, diák, Mörrum, Svédország (2009-05-19 23:52:24)
15395. Kovács Sztríkóné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 23:52:21)
15394. czecziliabiro, tanito, vajdahunyad (2009-05-19 23:52:16)
15393. Galuska Anna, egyetemista, Miskolc (2009-05-19 23:52:16)
15392. Emese Bálint, magán vállalkozó, Karlshamn, Svédország (2009-05-19 23:51:35)
15391. Kovács Sztríkó Zsuzsanna, tanár, Budapest (2009-05-19 23:51:23)
15390. Lőrinczi Jolán, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 23:51:16)
15389. Jagicza Imre, tanuló, Szeged (2009-05-19 23:50:41)
15388. Veres-Holló Henriett, antropológus, régésztechnikus, Adács (2009-05-19 23:50:36)
15387. Kmeczkó Szilárd, tanár, Debrecen (2009-05-19 23:50:27)
15386. Héjja Ferenc, Project Manager, Debrecen (2009-05-19 23:50:04)
15385. Szemerédy Zsuzsanna, családanya, Helsinki (2009-05-19 23:50:00)
15384. Mucza József, ifjúságsegítő, Budapest (2009-05-19 23:49:28)
15383. Rosta Helga, művelődésszervező, Székesfehérvár (2009-05-19 23:48:50)
15382. Hámori Károly, közgazdász, Budapest (2009-05-19 23:48:47)
15381. Zimányi Magdolna, informatikus, Budapest (2009-05-19 23:48:37)
15380. Kiss Györgyi, pedagógus, Budapest (2009-05-19 23:48:25)
15379. Szabó Józsefné, nyugdíjas, Pilismarót (2009-05-19 23:48:16)
15378. Gál Magdolna, tanár, Budapest (2009-05-19 23:48:03)
15377. Nguyen Thanh Nikolett, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 23:47:55)
15376. Dr. Rózsa Botond, állatorvos, Szombathely, Magyarország (2009-05-19 23:47:29)
15375. Paulin Renáta, Humánpolitikai tanácsadó, Budapest (2009-05-19 23:47:13)
15374. Benkő László, vállalkozó, Pécsvárad (2009-05-19 23:46:49)
15373. Bagi Ádám, Főiskolás, Hatvan (2009-05-19 23:46:48)
15372. Kató Balázs, tanulo, Pápa (2009-05-19 23:46:41)
15371. Tomi, tanuló, szeged (2009-05-19 23:46:34)
15370. Radó Nóra, tanuló, Budapest (2009-05-19 23:46:27)
15369. Dr. Hausner Gábor, szerkesztő, Budapest (2009-05-19 23:46:24)
15368. Lukacs Emoke, egyetemi hallgato, Chicago (2009-05-19 23:46:13)
15367. Mártha Tibor, polgármester, Fényeslitke (2009-05-19 23:46:03)
15366. Bauer György, közlekedésmérnök, Budapest (2009-05-19 23:45:58)
15365. Reichardt Gabriella , Egyetemi hallgató, Sárvár (2009-05-19 23:45:50)
15364. Juhász Ferenc, Územvezető, Dunaföldvár (2009-05-19 23:45:47)
15363. Héri Ferencné, nyugdijas, Cape Town (2009-05-19 23:45:37)
15362. dr. Czirják T. Zsolt, medic veterinar / állatorvos, Oradea / Nagyvárad (2009-05-19 23:45:29)
15361. Valek Szilárd, Perbál (2009-05-19 23:44:57)
15360. Soós Eszter, tanuló, Szeged (2009-05-19 23:44:55)
15359. Rajnai Gábor, mérnök-közgazda, Nagykovácsi (2009-05-19 23:44:52)
15358. Fabiányi Gábor, Médiafigyelő, Budapest (2009-05-19 23:44:47)
15357. Héri Ferencné, nyugdijas, Cape Town (2009-05-19 23:44:41)
15356. Radnai Zsuzsa, Tanuló, Debrecen (2009-05-19 23:43:53)
15355. Dr Ökrös Tamás, nyugdíjas, Szőreg (2009-05-19 23:43:30)
15354. Dr. Kovács, István, Marosvásárhely/Budapest (2009-05-19 23:43:29)
15353. Boldizsár Gergely Gábot, műszaki menedzser, Szentendre (2009-05-19 23:42:44)
15352. Timea, diák, Munkács (2009-05-19 23:42:26)
15351. Szabó Zoltán, Budapest (2009-05-19 23:42:16)
15350. Takács Edit, tanuló, Soprom (2009-05-19 23:42:05)
15349. Miklós Bianka, tanuló, Budapest (2009-05-19 23:42:03)
15348. Maria Kappeter, Kostümbildnerin, Wien / Vienna / Bécs (2009-05-19 23:41:57)
15347. Szasz Zsuzsanna Agnes, medic, Curteni, Jud Mures (2009-05-19 23:41:55)
15346. Nyéky Kálmán, ny. villamosmérnök, Budapest (2009-05-19 23:41:49)
15345. Jármy Elemérné, nyugdíjas, Szentendre (2009-05-19 23:41:44)
15344. Bognár Júlia, hallgató, Szeged (2009-05-19 23:41:41)
15343. Paál András, gimnazista, Eger (2009-05-19 23:41:35)
15342. Varga János, nyugdijas, Wörrstadt Németország (2009-05-19 23:41:14)
15341. Palosi Attila Feencz, director regional, Curteni, Jud Mures (2009-05-19 23:41:02)
15340. Dipl. Ing. Balint Kappeter, Systemadministrator, Wien / Vienna / Bécs (2009-05-19 23:40:55)
15339. Kurucz Krisztina, tanár, Siklós (2009-05-19 23:40:43)
15338. Víg Gábor, közgaszdász, Budapest (2009-05-19 23:40:28)
15337. Budavári Miklós, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 23:40:20)
15336. Jármy Elemér, nyugdíjas, Szentendre (2009-05-19 23:40:12)
15335. Poczik József, fuvaros, Szilvásvárad (2009-05-19 23:40:10)
15334. Hadnagy Attila, fogorvos, Kolozsvar (2009-05-19 23:39:43)
15333. Dr. Joubert Kálmán, Humánbiológus, biodemográfus, Budapest (2009-05-19 23:39:41)
15332. Csaba Horvath, economist (közgazdász), Frankfurt am Main (2009-05-19 23:39:34)
15331. Kozics Tibor, Bethlen/Beclean (2009-05-19 23:39:29)
15330. Domokos Edit, tanulo, Helsinki (2009-05-19 23:39:27)
15329. Csilik Tibor, Vállalkozó, Gyál (2009-05-19 23:39:20)
15328. Gavallér Lajos, Nyugdíjas gépészmérnök, 6031 Szentkirály Béke u.2/A (2009-05-19 23:39:06)
15327. Kálmán Elisabeth, nyugdíjas tanár, Budapest (2009-05-19 23:39:06)
15326. Ribáry Manuéla, Tanuló, Budapest (2009-05-19 23:39:01)
15325. Papp Lajosné Gabi, Szállásadó, Szilvásvárad (2009-05-19 23:38:59)
15324. Józsa Árpád, Kultúrantropológus, Krakkó (2009-05-19 23:38:48)
15323. Kozics Noemi, Bethlen/Beclean (2009-05-19 23:38:28)
15322. Mats Tibor, futár-kiszállító, Budapest (2009-05-19 23:38:26)
15321. Kósa Gyula, vállalkozó, Kiskőrös, 6200 (2009-05-19 23:38:23)
15320. Szabó Gergő Bence, tanuló, Szekszárd (2009-05-19 23:38:04)
15319. Pap Gyöngyvér, Szállásadó, Szilvásvárad (2009-05-19 23:38:04)
15318. Takó Sándor, tanuló, Budapest (2009-05-19 23:37:43)
15317. Kéry Mihályné, nyugdíjas pedagógus, Budapest (2009-05-19 23:37:41)
15316. Rombauer Tamás, agrármérnök, Bábolna (2009-05-19 23:37:18)
15315. Németh Gábor, Tűzoltó, Érd (2009-05-19 23:37:15)
15314. Baksa Zsolt, diák, Budapest (2009-05-19 23:37:14)
15313. Szabó Gergő Bence, tanuló, Szekszárd (2009-05-19 23:37:07)
15312. Knotz Boglárka, Budapest (2009-05-19 23:36:51)
15311. Ludányi Zsolt, tanuló, Kunszentmiklós (2009-05-19 23:36:42)
15310. Jankovits Anikó, adminisztrátor, Dunakeszi (2009-05-19 23:36:25)
15309. Szigeti Edina, Cégvezető, Miskolc (2009-05-19 23:36:22)
15308. Lorincz Lehel, Mernok, Kolozsvar (2009-05-19 23:36:17)
15307. Ásó Alexandra, tanuló, Szombathely (2009-05-19 23:36:09)
15306. Potyka János, Erősáramu technikus, Miskolc (2009-05-19 23:35:22)
15305. Kovacs Denes, Tanar, Szekelyudvarhely (2009-05-19 23:35:13)
15304. Antonio Tabasso, unoccupied, Italy (2009-05-19 23:35:11)
15303. BÜTTLNÉ BANÁSZ RÓZSA, SZÉKESFEHÉRVÁR (2009-05-19 23:34:59)
15302. Plavecz Janka, egyetemi hallgató, Békéscsaba (2009-05-19 23:34:38)
15301. Horvátné kencsán Florika Mária, Nőifodrász, Budapest (2009-05-19 23:34:34)
15300. Mészáros Anna Eszter, egyetemista, Budapest (2009-05-19 23:33:52)
15299. Giuseppina Anna Di Gabriele, English Teacher, Italy (2009-05-19 23:33:39)
15298. Kapuscinskiné Reményi Ágota, Tolmács, Dorog (2009-05-19 23:32:43)
15297. Lakatos András, tanár, Kalotaszentkirály (2009-05-19 23:32:24)
15296. Tóth Zoltán, Televíziós technikus, Nyíregyháza (2009-05-19 23:32:08)
15295. Sáfrány Andor, asztalos, Pécel (2009-05-19 23:32:03)
15294. Bodor Ernő, parapszichologus, Budapest (2009-05-19 23:31:58)
15293. Fokt István, audit assisstant, Dunaharaszti (2009-05-19 23:31:53)
15292. Gál Enikő, hallgató, Sopron (2009-05-19 23:31:44)
15291. Dr. Sándor Beniczky, orvos / medic, Dianalund, Dianalund (2009-05-19 23:31:44)
15290. szabo andras, tanar, arad (2009-05-19 23:31:29)
15289. dr.Antos Árpád, nyugdíjas, Pécs (2009-05-19 23:31:25)
15288. dr. Szeverényi Péter, orvos, Debrecen (2009-05-19 23:31:16)
15287. Éliás László, vegyész, Budapest (2009-05-19 23:31:15)
15286. Török Kristóf, Szakértő, Tiszafüred (2009-05-19 23:31:08)
15285. Pótó Judit, egyetemi hallgató, Pécs (2009-05-19 23:30:56)
15284. Sándor Mulaj, Teacher, Pécs, Hungary (2009-05-19 23:30:45)
15283. ifj.Udvardi Sándor, környezetmérnök-hallgató, Sopron (2009-05-19 23:30:12)
15282. Aradi József, Cégvezető, Northampton (2009-05-19 23:29:54)
15281. Papp Attila, Vállalkozó, Nagyvárad (2009-05-19 23:29:32)
15280. Béni Ákos, tanuló, Pilisvörösvár (2009-05-19 23:29:08)
15279. Csiáki Gyula, nyugdíjas, Dombóvár (2009-05-19 23:29:04)
15278. Hetyei Andrea, tanuló, Keszthely (2009-05-19 23:29:03)
15277. Kun Renata, diak, Kolozsvar (2009-05-19 23:28:49)
15276. Mirk Mária, nyelvtanár, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem (2009-05-19 23:28:47)
15275. Pongrácz Zoltán, Budapest (2009-05-19 23:28:30)
15274. Valcz Péter, színész, Párizs (2009-05-19 23:28:06)
15273. Nagy Eszter, Tanuló, Pécs (2009-05-19 23:28:03)
15272. Szigyártó Attila, Gépkezelő, Budapest (2009-05-19 23:27:56)
15271. Máthé Margit, Housekeeping Manager, Kutas-Kozmapuszta (2009-05-19 23:27:53)
15270. Szentesi János, gépészmérnök, Kistarcsa (2009-05-19 23:27:45)
15269. Szabo Joco, zenetanar, webdesigner, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 23:27:38)
15268. Szily Sarolta, agrármérnök, Tápiószentmárton (2009-05-19 23:27:30)
15267. Domokos Csilla, konyvelo, Gyergyoszentmiklos (2009-05-19 23:27:22)
15266. Kiss Dániel, Vállalkozó,Újságíró, Ököritófülpös (2009-05-19 23:27:20)
15265. Jusztin István, tanár, Szeged (2009-05-19 23:27:07)
15264. Mihalydeák Szilárd, Helszinki (2009-05-19 23:27:05)
15263. Kovácsné Gombos Andrea, tanító, Diósd (2009-05-19 23:26:51)
15262. Bán Gábor, Egyetemista, Sopron (2009-05-19 23:26:50)
15261. manninger anna, tanuló, Budapest (2009-05-19 23:26:49)
15260. Kissné Németh Zsuzsanna, álmodozó, Mosonmagyaróvár (2009-05-19 23:26:39)
15259. Máthé Tünde, számítógép programozó, Linz (2009-05-19 23:26:26)
15258. Józsa Márta, író, újságíró, szerkesztő, Budapest (2009-05-19 23:26:22)
15257. dr.Lujberné Nászay Ildikó, nyugdíjas, Szombathely (2009-05-19 23:25:58)
15256. Kovács József, Természetgyógyász, Kecskemét (2009-05-19 23:25:52)
15255. Tóth Csaba, alkalmazott, Budapest (2009-05-19 23:25:48)
15254. Toós Enikő, Budapest (2009-05-19 23:25:34)
15253. Bán Gábor, Egyetemista, Sopron (2009-05-19 23:25:31)
15252. Rakosi Robert, Egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-19 23:25:26)
15251. Kárpáti Edit, Alkalmazott, Budapest (2009-05-19 23:25:14)
15250. Petrovszki Zoltán, televíziós szerkesztő, Budapest (2009-05-19 23:24:58)
15249. Jordáky Béla, Közgazdász/economist, Göteborg - Sweden (2009-05-19 23:24:55)
15248. Szabó Gergely, designer, Győr (2009-05-19 23:24:50)
15247. Dávid Zsolt, tanuló, Pomáz (2009-05-19 23:24:41)
15246. Csipkés József, tanár, Szatmárnémeti (2009-05-19 23:23:55)
15245. Hadady Zsuzsa, ügyintéző, Budapest (2009-05-19 23:23:17)
15244. Baróthy Miklós, vegyészmérnök, Budapest (2009-05-19 23:23:16)
15243. Gyombolai Zsolt, Vác (2009-05-19 23:23:02)
15242. Máthé Levente, Wachdienst, Linz (2009-05-19 23:22:54)
15241. Pálvölgyi Balázs, tanuló, Budapest (2009-05-19 23:22:49)
15240. Szendrodi Gyorgy, Electroengineer, Denver Colorado USA (2009-05-19 23:22:47)
15239. Zólyomi Katalin, tanuló, Budapest (2009-05-19 23:22:41)
15238. Kárpáti Edit, Alkalmazott, Budapest (2009-05-19 23:22:29)
15237. Kruppa Nándor, építész, Cserszegtomaj (2009-05-19 23:22:12)
15236. Gyertyánági Zsófia, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 23:22:00)
15235. Bognár Béla, nyugdíjas, Örkény (2009-05-19 23:21:49)
15234. Balint Martin, Agent, Huedin (2009-05-19 23:21:47)
15233. Tallósy Koppány, szoftverfejlesztő, Szeged (2009-05-19 23:21:04)
15232. Szepesi Béláné, tanár, Tiszaújváros (2009-05-19 23:21:04)
15231. Balogh Ádám, egyetemi tanársegéd, informatikus, Budapest (2009-05-19 23:20:50)
15230. Gyuk Györgyné, nyugdíjas, Zalaegerszeg (2009-05-19 23:20:36)
15229. Dombai József, nyugdíjís, Kaposvár (2009-05-19 23:20:29)
15228. Tar Diana, manager, Satu Mare (2009-05-19 23:20:26)
15227. Ágoston Csilla, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 23:20:23)
15226. Bodainé Bejuska Márta, könyvelő, Miskolc (2009-05-19 23:20:18)
15225. MártonJózsef, fertész, Debrecen (2009-05-19 23:20:10)
15224. Rázmány Kristóf, Bern(Svájc) (2009-05-19 23:20:05)
15223. Fehér Annamária, tanár /teacher/Lehrerin, Miskolc (2009-05-19 23:20:02)
15222. matuska zsolt, vallakozo, békéscsaba (2009-05-19 23:20:00)
15221. Elek Lajos, vállalkozo, oradea (2009-05-19 23:19:42)
15220. Németh József, fogtechnikus, Dunaújváros (2009-05-19 23:19:32)
15219. Bocsik Bence, tanuló, szeged (2009-05-19 23:19:25)
15218. Pável Edit, Zenetanár, Budapest (2009-05-19 23:19:24)
15217. Hámori Ádám, szociológus, Budapest (2009-05-19 23:19:19)
15216. Hasap Klára, egyetemi hallgató, Baracska (2009-05-19 23:18:44)
15215. Vida Balázs, térinformatikus, Budapest (2009-05-19 23:18:43)
15214. dr.Kiss Lajos, orvos, Vác (2009-05-19 23:18:38)
15213. Zaj András, főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-19 23:18:37)
15212. Veszeli Klára, szabadfoglalkozású, Kecskemét (2009-05-19 23:18:13)
15211. Ács János, Informatikus, Hódmezővásárhely (2009-05-19 23:17:58)
15210. Kis Éva, Cégvezető, Budapest (2009-05-19 23:17:53)
15209. Dr Tasnády Károly, orvos, München (2009-05-19 23:17:53)
15208. F. Nagy Zsuzsanna, tanár, Miskolc (2009-05-19 23:17:51)
15207. Burja Orsolya, tanár, Szatmárnémeti (2009-05-19 23:17:46)
15206. Szatmári László, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-19 23:17:39)
15205. Németh Gyula, tanár, Cserszegtomaj (2009-05-19 23:17:39)
15204. Kajdi Sándor, környezetvédelmi mérnök, Ajka (2009-05-19 23:17:36)
15203. Ferenc, Magyarország (2009-05-19 23:17:36)
15202. Somodi Enikő, Magyartanár, Gyergyószentmiklós (2009-05-19 23:17:26)
15201. Máthé Erzsébet, Behindertenfachbetreuerin, Linz (2009-05-19 23:17:23)
15200. Dombai József, nyugdíjís, Kaposvár (2009-05-19 23:17:10)
15199. Székely Ferenc, ingatlanfejlesztő mérnök,igazságügyi szakértő, Telki (2009-05-19 23:17:02)
15198. Prukker Erika, anya, Pilisjászfalu (2009-05-19 23:17:01)
15197. Horváth András, újságíró, Budapest (2009-05-19 23:16:50)
15196. Takácsová Veronika, egyetemi hallgató, Sopron (2009-05-19 23:16:45)
15195. Kerekes Gabriella, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 23:16:33)
15194. zagoni avasan katalin, asszisztensno, Szatmarnemeti (2009-05-19 23:16:25)
15193. Lukacs Emoke, egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-19 23:16:16)
15192. Bild Katalin, mesteredző, Budapest (2009-05-19 23:16:04)
15191. nyisztor enikő, építőmérnök, Szombathely (2009-05-19 23:15:57)
15190. Kis László, Református lelkipásztor, Komló (Hungary (2009-05-19 23:15:56)
15189. Fésüs Mónika, tanár, Budapest (2009-05-19 23:15:48)
15188. Bencze Pál, tudományos tanácsadó, H-9400 Sopron (2009-05-19 23:15:38)
15187. Ipacs Zsoka, alkalmazott, Zsámbék (2009-05-19 23:15:25)
15186. Kurdi Ferenc, Villanyszerelő Mester, Kosd (2009-05-19 23:15:22)
15185. Radenkovits Péter, villamosmérnök, Budapest (2009-05-19 23:15:17)
15184. Farkas Edit, gimnáziumi tanár, Budapest (2009-05-19 23:15:15)
15183. Nagy Ildikó, Diák, Olofström, Svédország (2009-05-19 23:15:02)
15182. Csiki Erzsébet, Cukrász, Bad Ischl (2009-05-19 23:14:51)
15181. Felméry Klára, tanár, Budapest (2009-05-19 23:14:41)
15180. Pintér Gyula Botond, Hallgató, Kunszentmiklós (2009-05-19 23:14:29)
15179. Sárdi János, okl. építőmérnök, Kaposvár (2009-05-19 23:14:17)
15178. Molnár Kadocsa, Kertész, Tüskevár (2009-05-19 23:13:52)
15177. Bobvos Gergely Máté, diakónus, Kecskemét (2009-05-19 23:13:38)
15176. csiki lászló, autószerelö, Bad Ischl ausztria (2009-05-19 23:13:38)
15175. Szőke Diána, főiskolai hallgató, Szombathely (2009-05-19 23:13:20)
15174. Király Zita, tanuló, Kisvárda (2009-05-19 23:13:16)
15173. Jankó B. Dezsőné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 23:12:50)
15172. Lugosi Dezső, Technológus, Jakabszállás (2009-05-19 23:12:50)
15171. Szőlősi Erzsébet, vállalkozó, Békéscsaba (2009-05-19 23:12:40)
15170. Nagy Emilia, nyugdijas, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 23:12:31)
15169. Bogáti András, ügyvezető, Szombathely (2009-05-19 23:12:30)
15168. Polonyi Tünde, tanár, Debrecen (2009-05-19 23:12:08)
15167. Lantos Enikő, alkalmazott, Nagyvárad (2009-05-19 23:11:57)
15166. Tóthné Moldvay Mónika, pedagógus, Budapest (2009-05-19 23:11:57)
15165. Turovszki Andrásné, cukrász,eladó, Újkígyós (2009-05-19 23:11:41)
15164. Sütő-Nagy István, Tanár, Budapest (2009-05-19 23:11:15)
15163. Kelemenné Kiss Mónika, óvónő, fejlesztőpedagógus, Győr (2009-05-19 23:11:09)
15162. Dömötör Katalin, tanár, Budakalász (2009-05-19 23:11:04)
15161. Kurdi Ferenc, Villanyszerelő Mester, Kosd (2009-05-19 23:10:59)
15160. Fábián Krisztina, operator, Budapest (2009-05-19 23:10:53)
15159. Lellei Gábor, Tanár, Veszprém (2009-05-19 23:10:41)
15158. Kopiás Attila Steve, Budapest (2009-05-19 23:10:40)
15157. Fűzy Annamária, tanár, Zákányszék (2009-05-19 23:10:36)
15156. Nemes Imre, nyugdijas, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 23:10:16)
15155. Dr. Szomszéd Andrásné, nyugdíjas gyógypedagógus, Bátonyterenye Abonyi L. út 41. (2009-05-19 23:09:59)
15154. Radványi Gábor , Baracska (2009-05-19 23:09:59)
15153. Edit Szilveszter, tanár, Ljungby, Svédország (2009-05-19 23:09:39)
15152. Sabjanics Miklós, lelkipásztor, Herend (2009-05-19 23:09:14)
15151. Sólyom Dávid, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 23:08:56)
15150. Osváth Tamás, Csapos, Budapest (2009-05-19 23:08:48)
15149. Barabás Ildikó, tanítónő, Budapest (2009-05-19 23:08:39)
15148. Szlávi Péter, informatikus, Budapest (2009-05-19 23:07:55)
15147. Kutassy Melinda, tanár, Budapest (2009-05-19 23:07:49)
15146. Nagyné Granov Éva, idegenforgalmi szakközgazdász, Budapest (2009-05-19 23:07:33)
15145. Pucsok Albert, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 23:07:26)
15144. Fabók Attila, Anyaggazdálkodási csoportvezető, Budapest (2009-05-19 23:07:23)
15143. Porcsalmy Zsuzsa, tanuló, Budapest (2009-05-19 23:07:20)
15142. Somodi Zoltán, Nyugdíjas, Gyergyószentmiklós (2009-05-19 23:06:54)
15141. Posch Eszter, közgazdász, Budapest (2009-05-19 23:06:26)
15140. Keszei Gábor, Vállalkozó, Budapest (2009-05-19 23:06:25)
15139. Angyal Mariann, tanuló, Hévízgyörk (2009-05-19 23:06:24)
15138. SZENEGETO MARIA, konyvelo, SEPSISZENTGYORGY (2009-05-19 23:06:17)
15137. Boros Márton, Budapest (2009-05-19 23:05:49)
15136. Simon Imelda, tanuló, Debrecen (2009-05-19 23:05:22)
15135. dr. Juretzky Csaba, ügyvéd, Sopron (2009-05-19 23:05:21)
15134. Patay Gábor, újságíró, Budapest (2009-05-19 23:05:12)
15133. Dr. Jánoki Imre, okl. finommechanikai szakmérnök, Budapest (2009-05-19 23:04:58)
15132. Gróf János, Őstermelő, Vasad (2009-05-19 23:04:50)
15131. Döbrentey Katalin, Fogászati asszisztens, Pilisborosjenő (2009-05-19 23:04:49)
15130. José Jesús Reyes Nunez, egyetemi docens, Budapest (2009-05-19 23:04:42)
15129. Kovács Frigyes, nyugdíjas mérnök, Budapest (2009-05-19 23:04:41)
15128. Mester Lajos, autofesto, atya (2009-05-19 23:04:39)
15127. Kovács Attila, gépkezelő, Tatabánya (2009-05-19 23:04:33)
15126. Babosné Eszes Dóra, Luxembourg (2009-05-19 23:04:16)
15125. Gregor ROY CHOWDHURY, Administrarea Domeniilor RoyChowdhury-Mikes , Zabala (2009-05-19 23:04:15)
15124. Jozsef Kajdi, vallalkozo, N.Y.New York U.S.A (2009-05-19 23:04:12)
15123. Oláh Zsolt, Anyagbeszerző, Mátészalka (2009-05-19 23:04:10)
15122. Király László, vállalkozó, Tokaj (2009-05-19 23:03:57)
15121. Magyar Arnold, Egyetemista, Sopron (2009-05-19 23:03:55)
15120. Huzián Péter, tanár, Szeged (2009-05-19 23:03:54)
15119. Kontra Zsuzsa, Kereskedelmi Vezető, Budapest (2009-05-19 23:03:44)
15118. Kardos Pálné, ny. tanár, Veszprém (2009-05-19 23:03:42)
15117. Dr. J. Újváry Zsuzsanna, történész, egy. docens, Budapest (2009-05-19 23:03:32)
15116. Nógrádi Benedek, tanuló, Budaörs (2009-05-19 23:03:28)
15115. Kemény Gábor, tanár, Budapest (2009-05-19 23:03:05)
15114. Kiss Tamás, Kertész, Balatonederics (2009-05-19 23:02:53)
15113. Steiner Dezső, szakács, Lajosmizse (2009-05-19 23:02:31)
15112. Melles Orsolya, orvos/medic, Gyergyóújfalu (2009-05-19 23:01:44)
15111. Nógrádi Péter, zenetanár, Budaörs (2009-05-19 23:01:33)
15110. Szarvas Gyongyi, tanár, Székelyudvarhely (2009-05-19 23:01:33)
15109. Gergely Sándor, cégvezető, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 23:01:27)
15108. Iván Izabella, tanár, Stockholm (2009-05-19 23:01:22)
15107. Simon, Szilveszter, Szeged (2009-05-19 23:01:15)
15106. Förköli Gábor, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 23:00:51)
15105. Dr. Vida Zsolt, engineer, Budapest (2009-05-19 23:00:50)
15104. Dr. Szomszéd Andrásné, nyugdíjas gyógypedagógus, Bátonyterenye (2009-05-19 23:00:38)
15103. Tófalvi László-Zsolt, software developer, Székelyudvarhely/Odorheiu-Secuiesc (2009-05-19 23:00:05)
15102. Buzás-Fekete Blanka, Account executive, Huedin (2009-05-19 23:00:02)
15101. Szasz Laura Agnes, egyetemi hallgato, Budapest (2009-05-19 22:59:55)
15100. Nyéki Ágnes, tanuló, Ács (2009-05-19 22:59:21)
15099. Pintér Ádám, egyetemista, Szentendre (2009-05-19 22:59:13)
15098. Bödö Gabriella, speditör, Kiszombor (2009-05-19 22:59:05)
15097. Zimmermann Andrea, Neuwied (Deutschland) (2009-05-19 22:58:40)
15096. Dr. Kis Beáta, orvos, Budapest (2009-05-19 22:58:37)
15095. Domokos Lehel, Tanár, Pécs (2009-05-19 22:58:28)
15094. Simon Anikó, Kézműves, Kecskemét (2009-05-19 22:58:22)
15093. Binder Dominika, tanuló, Szeged (2009-05-19 22:58:18)
15092. Rázmány Attila, Bern(Svájc) (2009-05-19 22:58:12)
15091. Jánosi Beáta, tanuló, Érd (2009-05-19 22:58:09)
15090. IMRE ZOLTAN, KONYVELO - VENDEGLO TULAJDONOS, LOS ANGELES - USA (2009-05-19 22:58:06)
15089. Tornai Tamás, tanuló, Nyíregyháza (2009-05-19 22:57:51)
15088. Plesz György, Villamosmérnök, Budapest (2009-05-19 22:57:47)
15087. Pappné Kruppa Sára, gépészmérnök, Debrecen (2009-05-19 22:57:40)
15086. Monoki Ibolya, nővér/asistentá, náscutá in Cluj,momentan-Budapest (2009-05-19 22:57:36)
15085. Bondár Edit, tanuló, Szeged (2009-05-19 22:57:35)
15084. dr. Kálmán Szabolcs, református lelkész, egyetemi oktató, Tata, Magyarország (2009-05-19 22:57:31)
15083. Buzás-Fekete Mária, PRmanager, Bánffyhunyad (2009-05-19 22:57:25)
15082. Friedrich Tünde, tanár, Hatvan (2009-05-19 22:57:09)
15081. tompai anna, szeged (2009-05-19 22:57:04)
15080. Fürj János, Tanuló, Budapest (2009-05-19 22:57:02)
15079. Takács Ágnes, Budapest (2009-05-19 22:56:52)
15078. Franekné Barna Mária, Alkalmazott, Tiszaföldvár (2009-05-19 22:56:30)
15077. Novák Péter István, közbeszerzési referens/public tender expert, Biatorbágy, Gyergyóremete (2009-05-19 22:56:23)
15076. Balazs Robert, Inginer, Cluj Napoca (2009-05-19 22:56:21)
15075. Koroknai Tamás, Területi vezető manager, Balmazújváros (2009-05-19 22:56:17)
15074. Buráné Vágó Hajnalka, középiskolai tanár, Monticelli Terme, Olaszország (2009-05-19 22:56:12)
15073. Pesztránszki Viktor, Hallgató, Szeged (2009-05-19 22:56:05)
15072. Borbély Zita, tanár, Budapest (2009-05-19 22:55:45)
15071. gyorgy tunde, fodrasz, kolozsvar (2009-05-19 22:55:07)
15070. Podhradszky Marietta, vegyészmérnök/ing.chimist, Budapest (2009-05-19 22:54:55)
15069. Hornicsár Tihamér, nbyugalmazott zenekari művész, Csolnok (2009-05-19 22:54:51)
15068. Balázs Barna, Tanuló, Harka (2009-05-19 22:54:40)
15067. Vékony Zsolt, Alkalmazott/angajat, Nagyvárad/Oradea (2009-05-19 22:54:27)
15066. Dányi Tamás, kommunikációs szakember, Debrecen (2009-05-19 22:54:25)
15065. Varsányi Zsolt, Tanár, Miskolc (2009-05-19 22:54:24)
15064. Tóth Judit Eszter, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 22:53:54)
15063. John Racz, Nyugdias, San Francisco, USA (2009-05-19 22:53:53)
15062. Borsodi Attila, újságíró, Hatvan (2009-05-19 22:53:51)
15061. Szabó László, asztalos, Pécs (2009-05-19 22:53:46)
15060. Batáry Anna, közgazdász, Pécs (2009-05-19 22:53:28)
15059. Kovács Tamás, közgazdász / economist, Kolozsvár / Cluj-Napoca (2009-05-19 22:53:26)
15058. Dr. Petz Ernő, c. egyetemi tanár, Budapest (2009-05-19 22:53:25)
15057. Ősz Katalin, tanár, Vaja (2009-05-19 22:53:06)
15056. Vágási Zsuzsa, tanár, Marosvásárhely (2009-05-19 22:52:43)
15055. Tar Irma, orvos, Marosvásárhely (2009-05-19 22:52:29)
15054. Tompa Zsófia, tanár, Budapest (2009-05-19 22:52:26)
15053. Laszlo Andras Kery, Diplom Architekt, Basel, Schweiz (2009-05-19 22:52:04)
15052. Kovács Gábor, kőműves, Pétervására (2009-05-19 22:51:57)
15051. Kálmán Sándor, gázszerelő, Sopron (2009-05-19 22:51:56)
15050. Varga Ernő, világítás-szcenikus, Sopron (2009-05-19 22:51:24)
15049. Nagy Róbert, Informatikus, Érd (2009-05-19 22:50:56)
15048. Hefler István, Nyugdíjas, Kecskemét (2009-05-19 22:50:56)
15047. Ősz Béla, ny.tűzoltó, Vaja (2009-05-19 22:50:54)
15046. Horváth Zsolt, nyugdíjas, Keszthely (2009-05-19 22:50:43)
15045. Dező Andrea, tanuló, Kolozsvár (2009-05-19 22:50:43)
15044. Subeczné Zsuzsa, nyugdíjas tanár, Szolnok (2009-05-19 22:50:38)
15043. Tóth Zoltánné, tanár, Mezőberény (2009-05-19 22:50:34)
15042. Sárig Csaba, koordonator, Csikszereda (2009-05-19 22:50:18)
15041. Szőcs Emese, kintlévőség kezelő, Pomáz, Magyarország (2009-05-19 22:50:07)
15040. Preininger György, Baja, (2009-05-19 22:49:52)
15039. Csépány Zsolt, Vállalkozó, Magyarország, Nagyréde (2009-05-19 22:49:52)
15038. Oláh Ferenc, tanuló, Szeged (2009-05-19 22:49:51)
15037. Toth Gyorgy Daniel, Egyetemista, Oradea (2009-05-19 22:49:42)
15036. Dr. Téglás Levente, fogorvos, Szob (2009-05-19 22:49:32)
15035. Batár István, orvos, Debrecen (2009-05-19 22:49:30)
15034. Arany Szabolcs, mérnök, Budapest (2009-05-19 22:49:15)
15033. Horváth Ákos, fizikus, Budapest (2009-05-19 22:49:13)
15032. Pongrácz Dorottya, orvos, Budapest (2009-05-19 22:49:00)
15031. Vajdics Zsuzsánna, tanár, Debrecen (2009-05-19 22:48:49)
15030. Nagy Árpád, Köztisztviselő, civil servant, Budapest (2009-05-19 22:48:48)
15029. Dr.Tamas Viola, surgeon, Vienna (2009-05-19 22:48:04)
15028. Ősz Béláné, ny. tanító, Debrecen (2009-05-19 22:47:43)
15027. Vargha Anikó, tanár- profesoara, Tököl- Pest megye (2009-05-19 22:47:34)
15026. Szedmák Péter, matematikus, Budapest (2009-05-19 22:47:29)
15025. Köblös Katalin, építőmérnök, Szeged (2009-05-19 22:47:18)
15024. Varga Szilvia, Csomagoló, Herbaijum, Nederland (2009-05-19 22:47:10)
15023. Susánszki Péter, egyetemi hallgató, Szeged (2009-05-19 22:46:34)
15022. Dr. Girán Bettina, orvos, Zalaegerszeg (2009-05-19 22:46:29)
15021. Szűcs Kálmán, Műszerész, Debrecen (2009-05-19 22:46:27)
15020. Magyari János, Művezető, Budapest (2009-05-19 22:46:25)
15019. Molnár Balázs, Informatikus, Répcelak (2009-05-19 22:46:20)
15018. Rigó Árpád, épületgépész, Kassa (2009-05-19 22:46:19)
15017. G. Prezenszki Ilona, pedagógus, Gyöngyös (2009-05-19 22:46:12)
15016. Zvolenszki János, ügyvezető, Szeged (2009-05-19 22:45:33)
15015. Bartus Sándor, énekkari művész, Budapest (2009-05-19 22:45:21)
15014. Kamilla Renáta Gadalean, virágkötő, Kolozsvár (2009-05-19 22:45:06)
15013. Czene Bernadett, óvónő, Chester, UK (2009-05-19 22:45:06)
15012. Szabó Péter, Köztisztviselő, Budapest (2009-05-19 22:45:02)
15011. Zsuzsanna F. Evensen, tourism, Stavanger, Norway (2009-05-19 22:44:47)
15010. Szeibert András, szervező, Budapest (2009-05-19 22:44:43)
15009. Bárány Péter, cégvezető, Budapest (2009-05-19 22:44:31)
15008. Levandovszky Gábor, Munkács (2009-05-19 22:44:25)
15007. Veréb sándorné, Nyugdíjas, Debrecen (2009-05-19 22:44:23)
15006. Udvardy Ádám Dávid, Kőszeg (2009-05-19 22:43:46)
15005. Vas Antal, nyugdíjas, Gagy (2009-05-19 22:43:40)
15004. Dr. Horváth Zsolt, Orvos, Székesfehérvár (2009-05-19 22:43:34)
15003. Melinda Kocsik, munkanélküli, Budapest (2009-05-19 22:43:32)
15002. Galántai Antalné, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 22:42:58)
15001. Hannie H. Mostert, Oktató, Zwolle NL (2009-05-19 22:42:55)
15000. Caesar Bálint, Tanuló, Budapest (2009-05-19 22:42:54)
14999. dr. Tory Kálmán, gyermekorvos, Nagykovácsi (2009-05-19 22:42:52)
14998. Vajda Róbert, Vámügyintéző, Szeged (2009-05-19 22:42:50)
14997. Kristofori András, Informatikus, Munkács (2009-05-19 22:42:46)
14996. Emöke Oldenkamp, matematikus, Amstelveen - Hollandia (2009-05-19 22:42:16)
14995. Dr. Horváth Zsolt ,Dr. HorváthOlga, orvos, Székesfehérvár (2009-05-19 22:42:16)
14994. Falusi Norbert, tanuló, Budapest ELTE TáTK (2009-05-19 22:42:09)
14993. Matók Zoltán, Informatikus, Komárno, Slovakia (2009-05-19 22:41:52)
14992. Farkasné Varga Edit, oktatásszervező, Hódmezővásárhely (2009-05-19 22:41:48)
14991. Hőnig Antal, szerviztanácsadó, Budapest (2009-05-19 22:41:44)
14990. Kovács Alfréd, kereskedő, Budapest (2009-05-19 22:41:26)
14989. Manna Dobo, tanar, Edinburgh Skocia (2009-05-19 22:41:02)
14988. Kormos Pál, nyugdíjs, Eger (2009-05-19 22:41:02)
14987. Pohli Andrea, rendszergazda, Máza (2009-05-19 22:40:14)
14986. Benkő Ágota, szociális szervező, Budapest (2009-05-19 22:39:38)
14985. Boros András, Egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 22:39:36)
14984. Nagy Lajos, Ügyfélreferens, Budapest (2009-05-19 22:39:27)
14983. Demeterné D. Viktória, tanár, Budapest (2009-05-19 22:39:22)
14982. Gyenes Katalin, egyetemi hallgató, Dédestapolcsány (2009-05-19 22:39:20)
14981. Kormos Dávid, tanuló, Budapest (2009-05-19 22:39:00)
14980. Benedek Zsófia, tanuló, Üröm (2009-05-19 22:38:48)
14979. Dr. Csizmazia Albert, tanár, Budakalász (2009-05-19 22:38:44)
14978. Dr. B u z a János, Prof., 1093 Budapest (2009-05-19 22:38:34)
14977. Kettler László, raktárvezető, Budapest (2009-05-19 22:38:32)
14976. Vajda Róbert, Vámügyintéző, Szeged (2009-05-19 22:38:29)
14975. Gajdos Zsuzsanna, diák, Munkács, Ukrajna (2009-05-19 22:37:58)
14974. CSOMA MARTA - ROZALIA, NYUGDIJAS, SEPSISZENTGYORGY (2009-05-19 22:37:55)
14973. Leel-Őssy Sándor, pedagógus, Budapest (2009-05-19 22:37:44)
14972. Lévai Ildikó, könyvelő, Békéscsaba (2009-05-19 22:37:41)
14971. Dr. Kovalecz Gabriella, Fogorvos, Debrecen (2009-05-19 22:37:33)
14970. Ádám Miklós, szociális munkás, Kiskőrös (2009-05-19 22:37:32)
14969. Deak Istvan, director, Tg Mures (2009-05-19 22:37:18)
14968. Balog Boglarka Katalin, turavezeto, Nagyvarad (2009-05-19 22:37:14)
14967. Klasz Csaba, mérnök, Szombathely (2009-05-19 22:37:06)
14966. Fűrné Kinsztler Anita, környezetmérnök, Nagykanizsa (2009-05-19 22:37:01)
14965. Dr. Sipos Ferenc, Tanár, Debrecen (2009-05-19 22:36:47)
14964. Nagy Csaba, asztalos, Kaposvár (2009-05-19 22:36:32)
14963. Szabo Agnes, ny. tanar, , Kolozsvar (2009-05-19 22:36:23)
14962. Szirony Gábor, művezető, Békéscsaba (2009-05-19 22:36:19)
14961. Kmett Krisztián, diák, Budapest (2009-05-19 22:36:14)
14960. Borzsák István, vegyész, Piliscsaba (2009-05-19 22:36:09)
14959. dr Hantos István, tanár, jogász, B udakalász (2009-05-19 22:35:56)
14958. Képes Tibor, gépészmérnök, 3561 Feksőzsolca Deák F u. 2 (2009-05-19 22:35:29)
14957. Hadházy Péter , hallgató, Hajdúhadház (2009-05-19 22:35:21)
14956. Szász Anna Mária, nyugdíjas, Marosvásárhely (2009-05-19 22:35:15)
14955. Tóth Károly, Agrármérnök, Iklódbördőce H-8958 (2009-05-19 22:35:10)
14954. Nagy János, ügyvezető, Budapest (2009-05-19 22:35:00)
14953. László Jánosné, nyugdíjas műsorszerkesztő, Budapest (2009-05-19 22:35:00)
14952. Vajna Laszlo, okl.villamos mernok, Budapest (2009-05-19 22:34:58)
14951. Szabó Lajos, kézműves, Kecskemét (2009-05-19 22:34:56)
14950. Toth Bence, banktisztviselő, Budapest (2009-05-19 22:34:45)
14949. Bakk Emese, Vegyésznérnök, Budapest (2009-05-19 22:34:14)
14948. Kamondiné Novák Lívia, óvónő, Várpalota (2009-05-19 22:34:12)
14947. Luzsinszki László, Zenész, szakértő, parapszichológus, Budapest (2009-05-19 22:34:11)
14946. Dr.Schulek Ágoston, Tanár, Budapest (2009-05-19 22:33:57)
14945. János-Jakab Renáta, Diák, Kolozsvár (2009-05-19 22:33:55)
14944. Hegedüsné Hencsey Zsuzsa, tanító, Szombathely (2009-05-19 22:33:54)
14943. bartha ella elvira, elárusitó, beszterce (2009-05-19 22:33:40)
14942. Horn Ádám, tanuló, Budakeszi (2009-05-19 22:33:39)
14941. Dobos klára, újságíró, Miskolc (2009-05-19 22:33:38)
14940. Fűr Tamás, erdőmérnök, Nagykanizsa (2009-05-19 22:33:33)
14939. László János, nyugdíjas mérnök, Budapest (2009-05-19 22:33:32)
14938. Vitos Hajnal, Creator, Miercurea Ciuc (2009-05-19 22:33:30)
14937. Bosze Laszlo Antal, hangosito, Nagyvarad (2009-05-19 22:33:19)
14936. Dr. Kapus Zoltán, orvos, Southport, Egyesült Királyság (2009-05-19 22:32:55)
14935. Nikodém Lajos, tanár, Budapest (2009-05-19 22:32:50)
14934. Szűcs István, tanár, Győr (2009-05-19 22:32:48)
14933. Jörg Molnár, Ingenieur, Hohenstein-Ernstthal (2009-05-19 22:32:45)
14932. Boka László, Dr., Oradea-Nagyvárad-Grosswardein (2009-05-19 22:32:34)
14931. Ecsedi Andras, technikus, Miskolc (2009-05-19 22:32:28)
14930. Donkó Zsolt László, Project manager, Budapest (2009-05-19 22:32:19)
14929. Varga Izabella, egyetemi hallgató, Székelyudvarhely (2009-05-19 22:32:13)
14928. Dáné Szilárd, tanár, Székelyudvarhely (2009-05-19 22:32:13)
14927. Schaff Kálmán, villamosmérnök, Debrecen (2009-05-19 22:32:09)
14926. Ruzsa Bíborka, Közgazdász, Kolozsvár (2009-05-19 22:31:59)
14925. Sipos Vilmos, Autószerelő, Űllés (2009-05-19 22:31:58)
14924. Huszár Andrea, vállalkozó, Adony (2009-05-19 22:31:50)
14923. Boros Melinda, tanácsadó, Üröm (2009-05-19 22:31:42)
14922. andrejszki katalin, népművész, Budapest (2009-05-19 22:31:41)
14921. C zeglédiné Kónya Mária, vállalkozó, Magyarorzság Debrecen (2009-05-19 22:31:33)
14920. Selmeczi Józsefné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 22:31:19)
14919. Pázmány Attila, református lelkipásztor, Tamáshida - Bihar megye (2009-05-19 22:31:13)
14918. Bartha Ferenc, ügyvéd, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 22:31:13)
14917. Teleki László, Informatikus, München (2009-05-19 22:31:07)
14916. Karsai Csongor, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 22:30:57)
14915. Szabó Attila, marketing munkatárs, Pécs (2009-05-19 22:30:19)
14914. Pozsgai Éva, eladó, Pannonhalma (2009-05-19 22:30:15)
14913. Németh László, tanuló, Répcelak (2009-05-19 22:30:08)
14912. Toro Arpad, Mernok, Szatmarnemeti (2009-05-19 22:30:03)
14911. Trócsányi Zsófia, szabadúszó, Budapest (2009-05-19 22:29:59)
14910. Vezsenyi Erika, Könyvelő, Csíkszereda (2009-05-19 22:29:56)
14909. Brock Enikő, tanító, Budapest (2009-05-19 22:29:56)
14908. Kecskeméti Ágnes, építőmérnök, Hernádnémeti (2009-05-19 22:29:47)
14907. Dr. Zelliger Erzsébet, egyetemi docens, Budapest (2009-05-19 22:29:38)
14906. Kovács Melinda, egyetemi hallgató - mesteri, Kolozsvár (2009-05-19 22:29:31)
14905. Dr. Kollár Gábor, Sebész - Háziorvos, H-9326 SZIL (2009-05-19 22:28:59)
14904. Antal Eva, konyvelo, Marosvasarhely (2009-05-19 22:28:56)
14903. Sáros Viktor, tanuló, Esztergom (2009-05-19 22:28:15)
14902. Fleisz Áron, Épitő mérnök, Debrecen (2009-05-19 22:28:12)
14901. Sepsey Mária, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 22:28:06)
14900. Harcsa Lajos, Nyugdíjas, Budakalász (2009-05-19 22:27:49)
14899. fekti lászló, projektvezető, paks (2009-05-19 22:27:35)
14898. Battyányi Béla, Munkanélküli, Komoró (2009-05-19 22:27:20)
14897. Szkaliczki Márton, szobafestő, Ókígyós (2009-05-19 22:27:18)
14896. Szűcs Viola Csilla, tanuló, Debrecen (2009-05-19 22:27:13)
14895. Szekely Tibor, nyugdijas, Nagyvarad (2009-05-19 22:27:13)
14894. Kovács István, Vasúti forgalom irányító, szolnok (2009-05-19 22:26:51)
14893. Bakos Katalin, fenykepesz, Zalaau (2009-05-19 22:26:51)
14892. Lazar Ladislau Alexandru, inginer, Cluj- Napoca (2009-05-19 22:26:41)
14891. Dr Ireneusz Wysokinski OP, dominican priest, Krakow (Cracow) (2009-05-19 22:26:36)
14890. Csahóczi Gabriella, Szervezeti kontroller, Budapest (2009-05-19 22:26:20)
14889. Borossay György, kockázatkezelési vezető, Budapest (2009-05-19 22:26:19)
14888. Perneczky Zoltán, villamosmérnök, Szentendre (2009-05-19 22:26:10)
14887. Vértes László Ödön, nyugdíjas, Sopron, Magyarország (2009-05-19 22:26:08)
14886. Polacsek Péter, diák, Kolozsvár (2009-05-19 22:25:49)
14885. Székely Zsófia, tanuló, Pécs (2009-05-19 22:25:46)
14884. Gaspar Laszlo, Fogtechnikus, Budapest (2009-05-19 22:25:43)
14883. Marsai Eta, nyugd., Magyarország, Kecskemét (2009-05-19 22:25:40)
14882. Markotányos Judit, Édesanya, Budapest (2009-05-19 22:25:25)
14881. Csatlós Irén, tanár, Szeged (2009-05-19 22:25:21)
14880. Nemes Emőke, gyógyszerész,, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 22:25:03)
14879. GAZSO HAJNAL, agent schimb valutar, TEMESVAR (2009-05-19 22:24:50)
14878. Kapos Bálint, Egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 22:24:40)
14877. Weeber Gyula, hallgató, Budapest (2009-05-19 22:24:25)
14876. Ferencz-Csibi Attila, programozó, Budapest (2009-05-19 22:24:04)
14875. Fodor András, Villanyszerelő, Pázmád (2009-05-19 22:24:03)
14874. Bányai Rozália, Óvónő, Érsemjén (2009-05-19 22:23:58)
14873. Szedlák Attila, polgármester, Litér (2009-05-19 22:23:49)
14872. Végh Dániel, tanuló, Budapest (2009-05-19 22:23:37)
14871. Tamás Péter, Debrecen (2009-05-19 22:23:30)
14870. Litkey István, villamosmérnök, Espoo (2009-05-19 22:23:22)
14869. Hertay Péter, recepciós, Mohács (2009-05-19 22:23:19)
14868. Harry Harron, Pharmacist, Budapest (2009-05-19 22:23:17)
14867. Simó Ferenc, róm. kat. pap, Hungary-Miskolc (2009-05-19 22:22:59)
14866. Tiponut Tibor, profesor, Oradea (2009-05-19 22:22:48)
14865. Miklos Margit, kozepiskolai kemia tanar, Brasso (2009-05-19 22:22:47)
14864. Sibak Zsuzsanna, tanár, Gödöllő (2009-05-19 22:22:36)
14863. Faragó Mihály, faipari mérnök, Szeged (2009-05-19 22:22:27)
14862. Bereczki Barna Zoltán, Kiadványszerkesztő, Veresegyház (2009-05-19 22:22:01)
14861. vass roland, marketing manager, mátészalka (2009-05-19 22:21:44)
14860. Makkos Adorján, Otp-számlavezető, Budapest (2009-05-19 22:21:18)
14859. Matíz Gábor, tanár, Miskolc (2009-05-19 22:21:16)
14858. Fülöp József, nyudijas, Marosvásárhely (2009-05-19 22:21:15)
14857. Major Jeno, nyugdijas, Marosvásárhely (2009-05-19 22:21:13)
14856. Gombár Csaba, Vállalkozó, Gyenesdiás (2009-05-19 22:20:54)
14855. Marinka Bela Gyorgy, Operator, Kolozsvar (2009-05-19 22:20:41)
14854. Hochhauser Eniko, Tanar, Nagyvárad (2009-05-19 22:20:24)
14853. Gulyás Józsefné, adminisztrátor, 7200 Dombóvár (2009-05-19 22:20:09)
14852. Szegedi Péter, egyetemi hallgató, Vác (2009-05-19 22:20:05)
14851. Krudy-Szép Rita, gyógypedagógus, Budapest (2009-05-19 22:20:05)
14850. Sasvári György, Vállalkozó, Tornakápolna (2009-05-19 22:19:58)
14849. Sallai János, gyógymasszőr, BUDAPEST (2009-05-19 22:19:43)
14848. Balogh László, Pénzügyi és befektetési tanácsadó, Eger (2009-05-19 22:19:30)
14847. Panágl Tamás, vállalkozó, Csömödér (2009-05-19 22:19:25)
14846. Krisztin Mihály, Gépészmérnök, Szeged (2009-05-19 22:19:21)
14845. Páll Elemér, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-19 22:19:16)
14844. Poosz Balazs, Student, Brasov,str. Zizinului, nr. 7,ap.14 (2009-05-19 22:19:09)
14843. Váradi József, általános iskolai tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 22:19:07)
14842. Herczeg Zsuzsanna, Tanuló, Kerepes (2009-05-19 22:18:50)
14841. Kovács Bence, joghalgató, Budapest (2009-05-19 22:18:41)
14840. Szemák Andre, Tanuló, Budapest (2009-05-19 22:18:37)
14839. Oroszi-Csató Mia, Kereskedelmi Igazgató, Hatvan (2009-05-19 22:18:36)
14838. Izsak Gheorghe, medic stomatolog, Haifa, Israel (2009-05-19 22:18:35)
14837. Kolumbán Imola, Bankett koordinátor, Vác (2009-05-19 22:18:31)
14836. Gyarmati Béla, orvos, Budapest (2009-05-19 22:18:29)
14835. Szurkos Ildikó, nyugdijas, Stockholm (2009-05-19 22:18:07)
14834. Szűcs Miklós, Nyugdíjas, Szeged (2009-05-19 22:18:06)
14833. Luka Zoltán, diák, Marosvásárhely (2009-05-19 22:17:20)
14832. Németh Péter, Távközlés technikus,nyugdijas, Rakamaz (2009-05-19 22:16:54)
14831. Pósch Dániel, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 22:16:50)
14830. Gregor Gyuláné, Kereskedő-Boltvezető/nyugdíjas/, 2119.Pécel /Magyarország (2009-05-19 22:16:49)
14829. Rakossy Zsigmond, diak, Kolozsvar (2009-05-19 22:16:45)
14828. Halász Kornélia, tanuló, Fonyód (2009-05-19 22:16:41)
14827. Dudás Melinda, gyerek felügyelő, Szatmárnémeti (2009-05-19 22:16:07)
14826. Fejérvári János, zeneművész, Budapest (2009-05-19 22:16:02)
14825. Vödrös Zita, egyetemi hallgató, Magyarország (2009-05-19 22:15:22)
14824. Kiss Barna Karoly, Chairman, London Woodgreen (2009-05-19 22:15:07)
14823. Puhl Gábor, hallgató, Miskolc (2009-05-19 22:15:06)
14822. Szabó István és Annamária, okl.gépészmérnök ill.okl.vegyészmérnök, Oradea (Nagyvárad) (2009-05-19 22:14:34)
14821. Szakacs Andras, fogorvos, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 22:14:19)
14820. Mike Ildiko, manikuros, bilghezd (2009-05-19 22:14:04)
14819. Szent-Imrey Pál, okl.gépészmérnök, Gibárt (2009-05-19 22:14:02)
14818. Fejérvári János, zeneművész, Budapest (2009-05-19 22:13:59)
14817. Laszlo Csizmadia, Engineering, CANADA/Toronto (2009-05-19 22:13:46)
14816. Simon Erzsébet Zita, újságíró, Újvidék (2009-05-19 22:13:46)
14815. Mihály András, kömüves, Lövéte (2009-05-19 22:13:23)
14814. Bozóné Kegyes Réka, dietetikus, Pécs (2009-05-19 22:13:08)
14813. Horváth Zsuzsanna, látszerész, Budaörs (2009-05-19 22:12:55)
14812. Szakacs Csilla Aniko, gyogyszeresz, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 22:12:54)
14811. Varga János, Szervízvezető, Debrecen (2009-05-19 22:12:53)
14810. Széllné Péber Szilvia, intézményvezető, Tapolca (2009-05-19 22:12:47)
14809. Schild Norbert, Egyetemista, Debrecen (2009-05-19 22:12:39)
14808. Orban Laszlo, mernok, Brasso (2009-05-19 22:12:35)
14807. Mihály Melánia, kozmetikus, Lövéte (2009-05-19 22:12:32)
14806. imre istvan, pultos, huedin (2009-05-19 22:12:22)
14805. Molnár Péter, tanár, önkormányzati képviselő (KDNP), Miskolc (2009-05-19 22:12:20)
14804. Lajos Sandor, mérnök, Székelyudvarhely (2009-05-19 22:12:17)
14803. Kalló Levente Ferenc, Rendőr, Debrecen (2009-05-19 22:11:59)
14802. Lászlóffy Aladárné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 22:11:53)
14801. Szűcs Miklós, Tanácsadó, Budapest (2009-05-19 22:11:38)
14800. Bőke Melinda, főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-19 22:11:30)
14799. Morvay Pál, tanár, Budapest (2009-05-19 22:11:05)
14798. Czol Erno, Egyetemista, Nagybanya (2009-05-19 22:10:57)
14797. bencze mihaly, tanar, Sacele-Negyfalu, jud.Brasov,romania (2009-05-19 22:10:47)
14796. Bodnár Ivett, Budapest (2009-05-19 22:10:32)
14795. Sebők Sándor, római katolikus plébános, FÓT (2009-05-19 22:10:32)
14794. Barabasi Attila Csaba, Muveszeti igazgato, tanar, Kibed (2009-05-19 22:10:23)
14793. Mészáros Ildikó, ny.zenetanár, Székelyudvarhely (2009-05-19 22:10:16)
14792. Turcsik Feremc, református egyetemi lelkész, Miskolc (2009-05-19 22:10:05)
14791. Szabó Tamás, Területi Manager, Kecskemét (2009-05-19 22:10:01)
14790. Könnyű Istvánné, gyógypedagógus, Vecsés (2009-05-19 22:09:56)
14789. Boros Zoltan, szobafesto, zetelaka (2009-05-19 22:09:50)
14788. Sigérné Kocsis Márta, tanár, Debrecen (2009-05-19 22:09:18)
14787. Feher Karoly, London,UK (2009-05-19 22:09:14)
14786. Balla Csongor, épitész, Oradea (2009-05-19 22:09:12)
14785. Barczai Anna, gazdasági vezető, Székesfehérvár (2009-05-19 22:09:04)
14784. Vigh Éva, Tanuló, Eger (2009-05-19 22:08:36)
14783. Demeter Laszlo, biologus/biolog, Csikszereda/Miercurea-Ciuc (2009-05-19 22:08:15)
14782. Andrea Ghita, redactor TV, Cluj (2009-05-19 22:07:53)
14781. Wolf Antal, Informatikus, Budapest (2009-05-19 22:07:45)
14780. Csernenszky Balázs, egyetemista, Páty (2009-05-19 22:07:31)
14779. Farkas Gergely, Egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 22:07:30)
14778. Bauman Zoltán, tanuló, Szeged (2009-05-19 22:07:01)
14777. Kovács Kinga, Hallgató, Szeged (2009-05-19 22:06:51)
14776. nicholas martin, university professor, shepherdstown, wv, USA (2009-05-19 22:06:48)
14775. Prof Árpád Skrabski, informatikus szociológus, Budapest (2009-05-19 22:06:46)
14774. Székely Tibor, kinetoterapeut - gyógytornász, Oradea - Nagyvárad . Grosswardein (2009-05-19 22:06:36)
14773. Dalmay Árpád, tanár, Nyíregyháza (2009-05-19 22:06:28)
14772. Skobrák Ferenc, fafaragó, budapest (2009-05-19 22:06:23)
14771. Göndöcs Brigitta, előadó, Budapest (2009-05-19 22:06:13)
14770. Dr Becsky Gáborné, zenetanár, Debrecen (2009-05-19 22:06:05)
14769. Csiby Éva, eladó, Budapest (2009-05-19 22:06:01)
14768. Herner Mihály, középiskolai tanár, Szentlőrinc (2009-05-19 22:06:01)
14767. Szabó Zoltán, Művezető, Budapest (2009-05-19 22:05:55)
14766. Nagy József, Szobafestő, mázoló és tap., Tápiószőlős (2009-05-19 22:05:53)
14765. Kollár Anita, egyetemista, Farád, Magyarország (2009-05-19 22:05:49)
14764. Hajdu Márk, tanuló, Budapest (2009-05-19 22:05:46)
14763. Solticzky József, igazagató, Szeged (2009-05-19 22:05:24)
14762. Borbély Endre, gépészmérnök, Székesfehérvár (2009-05-19 22:05:18)
14761. Professor Maria S. Kopp, MD, PhD, Budapest (2009-05-19 22:05:17)
14760. Dr.Albert Ludwig, Medic Stomatolog, Gallspach-AUSTRIA (2009-05-19 22:05:07)
14759. Ivánovics Petra, tanuló, Kecskemét (2009-05-19 22:05:02)
14758. Balla Tamas, tanar, Temesvar (2009-05-19 22:04:56)
14757. Babák Zoltán, Nyugdijas-informatikus, Verpelét (2009-05-19 22:04:47)
14756. Bedő Zoltán, Sportoló, Budapest (2009-05-19 22:04:09)
14755. Tóth Gréta Kitti, tanuló, Debrecen (2009-05-19 22:03:59)
14754. Szekeres-Ugron Éva, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-19 22:03:53)
14753. Nagy Gabriella, tanár, 3300Eger (2009-05-19 22:03:53)
14752. Nagy Gyöngyvér, fotós, Csikszereda (2009-05-19 22:03:52)
14751. Molnár Pál, villamosmérnök, Budapest (2009-05-19 22:03:49)
14750. Lukic Norbert, tanuló, Szeged (2009-05-19 22:03:48)
14749. Major Etelka, nyugdijas, Marosvásárhely (2009-05-19 22:03:46)
14748. Szilágyi Bartha Gabor, agrármérnök, Nagybacon (2009-05-19 22:03:34)
14747. Juhász Fanni, egyetemista, Budapest (2009-05-19 22:03:04)
14746. Breznay Ilona, Budapest (2009-05-19 22:02:59)
14745. Gaál Barna, Operatőr, Budapest (2009-05-19 22:02:54)
14744. Petter Zsuzsanna, adminisztrátor, Pécs (2009-05-19 22:02:44)
14743. Csiszér Tamás, tanuló, Szatmárnémeti (2009-05-19 22:02:44)
14742. Zsigmond Vince, botanikai referens, Budapest (2009-05-19 22:02:41)
14741. Molnár Ágnes dr., ügyvéd, Budapest (2009-05-19 22:02:26)
14740. Vass Ildiko, Sportolo, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 22:02:14)
14739. Balázs Zoltán, egyetemi oktató, Budapest-Fót (2009-05-19 22:02:12)
14738. Szabó Veronika, nyugalmazott fényképész, Budapest (2009-05-19 22:02:06)
14737. Egeto Csaba Jozsef, Szamitoget teknikus, kolozsvar (2009-05-19 22:02:01)
14736. Laczkó Gellért, diák, Kolozsvár (2009-05-19 22:01:50)
14735. Égető Loránd-Ervin, elektrotechnikus, Kolozsvár (2009-05-19 22:01:49)
14734. Dr Kádár Elekné, mérnök, Tök (2009-05-19 22:01:48)
14733. Kis Zoltan, Tanulo/elev/student, Kolozsvar (2009-05-19 22:01:42)
14732. Ádám Zoltán, taunló/student, Szeged, Hungary (2009-05-19 22:01:40)
14731. Dr.Szabolcs István, orvos, Tokaj (2009-05-19 22:01:39)
14730. Szabo Marton, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 22:01:30)
14729. Deak Jozsef, informatikus, Los Angeles, USA (2009-05-19 22:01:09)
14728. Fekete Domokos, operatör, Székelykeresztúr (2009-05-19 22:00:48)
14727. Barta Imréné, Mentálhigiénikus, Újszász (2009-05-19 22:00:33)
14726. Bustya Áron, Baja (2009-05-19 22:00:33)
14725. Kocsondy, Zoltan, Investment advisor, Michigan, USA (2009-05-19 22:00:31)
14724. Gábor Judit, Nyugdijas, Salonta (2009-05-19 22:00:26)
14723. Rosta Gergely, tanulo, Budapest (2009-05-19 22:00:25)
14722. Szijj Károly, túlélő, Budapest (2009-05-19 22:00:23)
14721. Tibor Molnar, dealer, Budapest (2009-05-19 22:00:16)
14720. Székely Kornél A.D., grafikus, Budapest (2009-05-19 22:00:10)
14719. Helga Deutsch, Münster (2009-05-19 22:00:00)
14718. Gaál János, alkalmazott, Sopron (2009-05-19 21:59:59)
14717. Varga Attila, Sofer si szobar, Cehu Silvaniei (2009-05-19 21:59:55)
14716. Rüsz-Fogarasi Tamás, János Zsigmond Unitárius Kollégium X.R, Kolozsvár (2009-05-19 21:59:55)
14715. Michaletzky Anna, diák, Solymár (2009-05-19 21:59:49)
14714. Kassay Ákos, Diák, Kolozsvár (2009-05-19 21:59:47)
14713. Andrási György, ny. lelkész, Kolozsvár (2009-05-19 21:59:44)
14712. Farkas József, Mérnök üzletkötő, 3200 Gyöngyös (2009-05-19 21:59:40)
14711. Győri István, tanuló, Sopron (2009-05-19 21:59:40)
14710. Pongrácz Tímea, tanító-könyvtáros, Ajka (2009-05-19 21:59:37)
14709. Mikulik Péter, tanuló, Szigetszentmiklós (2009-05-19 21:59:37)
14708. kiss tunde rita, uzletkoto, cittadella olaszorszag (2009-05-19 21:59:06)
14707. Rüsz-Fogarasi Tamás, János Zsigmond Unitárius Kollégium X.R, Kolozsvár (2009-05-19 21:58:51)
14706. Schild Angéla, pénzügyi előadó-financiara, Bocskaikert (2009-05-19 21:58:47)
14705. Szekeres-Ugron Árpád, könyvelő, Marosvásárhely (2009-05-19 21:58:36)
14704. Beke Endre, közgszdász, Cegléd (2009-05-19 21:58:32)
14703. Horváth Lilla, asszisztens, Szombathely (2009-05-19 21:58:26)
14702. Szüle Attila, Forgalmi szolgálattevő, Dombóvár (2009-05-19 21:58:15)
14701. Cser Károlyné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 21:58:14)
14700. Győri Lilla, tanuló, Zenta, Szerbia (2009-05-19 21:58:04)
14699. Bihari Ildikó, Területvezető asszisztens, Budapest (2009-05-19 21:57:56)
14698. Jancso Beata, java developer, Kolozsvar (2009-05-19 21:57:51)
14697. Csordás Csaba, Tanuló, Szombathely (2009-05-19 21:57:48)
14696. Németh Józsefné, nyugdíjas, Veszprém (2009-05-19 21:57:34)
14695. Radnainé Filep Ildikó, tanítónő, Debrecen (2009-05-19 21:57:22)
14694. Gaál Barna, Operatőr, Budapest (2009-05-19 21:57:19)
14693. Nagy Kata, egyetemi hallgató, Dunaföldvár (2009-05-19 21:57:11)
14692. Tóth Zsombor, tanuló, Budapest (2009-05-19 21:56:36)
14691. Miklós Szilvia, tanuló, Szeged (2009-05-19 21:56:33)
14690. Pandula Józsefné, tanár, Budapest (2009-05-19 21:56:31)
14689. Varga Júlia, diák, Székesfehérvár (2009-05-19 21:56:10)
14688. Annamaria Feher, Real Estate Broker, Aurora, IL, USA (2009-05-19 21:56:07)
14687. Benedek Ibolya, pedagógus, Gyergyószentmiklós (2009-05-19 21:56:06)
14686. Tóth Gábor János, egyetemista, Nagyoroszi (2009-05-19 21:56:04)
14685. Baglyos Andrásné, körzetinővér, Balatonlelle (2009-05-19 21:55:47)
14684. Biró Katalin, tanító, Székelyudvarhely (2009-05-19 21:55:34)
14683. Bak Ágnes, könyvtáros, Kolozsvár (2009-05-19 21:54:56)
14682. szabo istvan, bankar, marosvasarhely (2009-05-19 21:54:49)
14681. Szolga Mária Magdolna, eladó, Marosvásárhely (2009-05-19 21:54:44)
14680. Manases Maria Magdolna, tanito, Kolozsvar (2009-05-19 21:54:43)
14679. Hikisch Gábor, épületgépész tervező, Budapest (2009-05-19 21:54:32)
14678. Walter János, tanár, Karcag (2009-05-19 21:54:24)
14677. Fodor Réka, egyetemi hallgató, Pázmánd (2009-05-19 21:54:23)
14676. Jaksa János, tanuló, Budapest (2009-05-19 21:54:13)
14675. Kiss Reka Sarolta, diak, Kisba (2009-05-19 21:54:08)
14674. BEcski Éva, titkárnő, Beszterce (2009-05-19 21:54:05)
14673. Gothard Julianna, noveny technikus, Albion, Washington, USA (2009-05-19 21:54:05)
14672. Nagy Imre, asztalos, Kisújszállás (2009-05-19 21:54:02)
14671. dr. Szűcs István, jogász, Budapest (2009-05-19 21:53:55)
14670. Cseke Jolán Valéria, pénzügyi tanácsadó, Veszprém (2009-05-19 21:53:50)
14669. Nádudvari Éva, okl.Gépészmérnök, Budapest (2009-05-19 21:53:49)
14668. Bene János, egyetemista, 4400,Nyíregyháza, Jósa András utca 1 (2009-05-19 21:53:49)
14667. Orosz Judit, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-19 21:53:45)
14666. Visnyei Lajos, Eger (2009-05-19 21:53:44)
14665. Kremzner Gábor, nűszerész, Tengelic (2009-05-19 21:53:28)
14664. Peti Balázs, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 21:53:21)
14663. Kenézlői László, nyugdíjas geológus, Tököl (2009-05-19 21:53:20)
14662. Balogh László, tanár, Nagykanizsa (2009-05-19 21:53:02)
14661. gyorfi emilia, kozgazdasz, marosvasarhely (2009-05-19 21:52:55)
14660. Udvary Gergely, tanuló, Budapest (2009-05-19 21:52:39)
14659. Kelené Farkas Rozália, Vállalkozó, Kecskemét (2009-05-19 21:52:36)
14658. Andraschofsky Tibor, Mérnök, Bissingen/Németország (2009-05-19 21:52:33)
14657. Somkuti Nagy Gergely, diák, Pécs (2009-05-19 21:52:31)
14656. Szucs Petru, mernok, Nagyvarad (2009-05-19 21:52:29)
14655. Kiss Piroska, magasépítő építész, Budapest (2009-05-19 21:52:29)
14654. Nagy Attila, szociológus, Budapest (2009-05-19 21:52:18)
14653. Pataki József, admin, Szeged (2009-05-19 21:51:57)
14652. Szegediné Farkas Éva, háztartásbeli, Budapest (2009-05-19 21:51:34)
14651. György Mónika, tanuló, Érd (2009-05-19 21:51:33)
14650. Grosz Imola Kinga, angol nyelvtanár, Marosvásárhely (2009-05-19 21:51:16)
14649. Balla Anna, óvodapedagógus, Kisújszállás (2009-05-19 21:50:21)
14648. Kókay Gáspár, Építészmérnök, Ystad, Svédország (2009-05-19 21:50:12)
14647. Barna Tamás Gábor, Tanulós, Hajdúdorog (2009-05-19 21:50:05)
14646. Orosz Judit, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-19 21:50:02)
14645. Varró Ferencné Rácz Zsuzsanna, fordító, tolmács, Kóka Magyarország (2009-05-19 21:49:55)
14644. Tobak Ferenc, Szabadmadar, Fort Bragg, Kalifornia (2009-05-19 21:49:37)
14643. Czuczor Sándor, címzetes igazgató, Balatonalmádi (2009-05-19 21:49:33)
14642. szöllősi réka, ruhatervező, budapest (2009-05-19 21:49:27)
14641. Horváth Dorina, tanuló, Budapest (2009-05-19 21:49:17)
14640. Brutyó Gabriella, Alkalmazott, Budapest (2009-05-19 21:49:10)
14639. Orosz Timea, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-19 21:48:57)
14638. Schönfeld Andrásné, értékesítési munkatárs, Budapest (2009-05-19 21:48:36)
14637. Pelbárt Nagy Enikő, hallgató, Budapest (2009-05-19 21:48:30)
14636. Somlyódy Csaba, gazdasági igazgató, Budapest (2009-05-19 21:48:01)
14635. györgy József, Miskolc (2009-05-19 21:47:59)
14634. Major János, Gépész mérnök, Budapest (2009-05-19 21:47:50)
14633. Zsiga Kristóf, titkár, Tahitótfalu (2009-05-19 21:47:45)
14632. szolga laszlo, esztergalyos, marosvasarhely (2009-05-19 21:47:27)
14631. Czifery Csabáné, Vállalkozó, Hévíz (2009-05-19 21:47:14)
14630. Horváth Gábor, Gépkocsivezető, Trondheim (2009-05-19 21:47:13)
14629. Szabó Zoltán, machineführer, Hatvan (2009-05-19 21:47:13)
14628. Balogh József, ért. szakértő, Hatvan (2009-05-19 21:46:53)
14627. Klicsu Ferenc, művelődésszervező, Tuzsér (2009-05-19 21:46:43)
14626. Sonja Penea, Verwaltungsangestellte, Schrobenhausen-Germany (2009-05-19 21:46:40)
14625. Dr.Grabarits István, gyógyszerész, Kalocsa (2009-05-19 21:46:23)
14624. Pákovics Enikő, tanár, Győr (2009-05-19 21:46:20)
14623. Czifery Csaba György, Vállalkozó, Hévíz (2009-05-19 21:46:19)
14622. Tarjányi-Sugár Zsuzsanna Boglárka, hallgató, Szeged (2009-05-19 21:46:12)
14621. Aigner Tímea, gyes, Várpalota (2009-05-19 21:46:05)
14620. Horváth Katalin, tanuló, Budapest (2009-05-19 21:45:39)
14619. Guzsváry Csabáné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 21:45:34)
14618. Piti István, Oktatástechnikus, Szentes (2009-05-19 21:45:18)
14617. Czifery Csaba, Nyugdíjas, Hévíz (2009-05-19 21:45:18)
14616. Balázs Sándor, Közgazdász, Budapest (2009-05-19 21:45:16)
14615. Pelle Anita, közgazdász, Szeged (2009-05-19 21:45:07)
14614. Miklós Judit, tanár, 8700 Marcali (2009-05-19 21:44:59)
14613. KASA MATILD, OVONO, NYARADMAGYAROS (2009-05-19 21:44:47)
14612. Aszalos Ilona, hitoktató, Marosvásárhely (2009-05-19 21:44:36)
14611. Nemesházy Csongor, hajózási referens, Kaposvár (2009-05-19 21:44:35)
14610. Vincze Dallos Tibor Attila, gestionar, Cluj-Napoca (2009-05-19 21:44:25)
14609. Szalay Szilárd, fizikus, Budapest (2009-05-19 21:44:20)
14608. Szőke Tünde, aszisztens, Budapest (2009-05-19 21:44:19)
14607. Barta Lászlóné, Nyugdíjas, Csokvaomány (2009-05-19 21:44:01)
14606. Péter Sára, tanuló, Fonyód (2009-05-19 21:43:31)
14605. Ferenczi Imre, mérnök, Budapest (2009-05-19 21:43:20)
14604. Bodai Ferenc, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 21:43:19)
14603. Babos Júlia, Pomáz (2009-05-19 21:43:12)
14602. Lányi Judit, irodavezető, Budapest (2009-05-19 21:42:54)
14601. GubacsiIstvánné, virágkereskedő, Tass (2009-05-19 21:42:53)
14600. David Ildiko, Nyugdijas, Elesd (2009-05-19 21:42:51)
14599. Ábri Erika, tanító, Kézdiszentlélek (2009-05-19 21:42:45)
14598. Nagy Andrea, tanítónő/pályázatíró, Újkígyós (2009-05-19 21:42:44)
14597. Bartok Levente, Nyomdasz, Kezdivasarhely (2009-05-19 21:42:38)
14596. Kákonyi Éva, egyetemi hallgató, Pécs (2009-05-19 21:42:31)
14595. Visnyovszki G, ingenieur, Budapest (2009-05-19 21:42:29)
14594. Deák Miklós Ferenc, Programator, Mezőkovácsháza (2009-05-19 21:42:27)
14593. Vad Edit, humánpolitikai szervező, Budapest (2009-05-19 21:42:25)
14592. Körtesi Gyopár Tekla, diák, Miskolc (2009-05-19 21:42:11)
14591. Már Zoltán Attila, mérnök, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 21:41:54)
14590. Jocha Károly, újságíró, Budapest (2009-05-19 21:41:53)
14589. Bolla Sándor, erdőmérnök , Hungary, 9028 Győr (2009-05-19 21:41:44)
14588. Molnár Melinda, lovastúravezető, Skocia (2009-05-19 21:41:36)
14587. Turovszki Krisztián, családgondozó, Újkígyós (2009-05-19 21:41:22)
14586. Németh Beáta, diák, Sopron (2009-05-19 21:41:17)
14585. Szigeti-Benedek Gabriella, tanár, Budapest (2009-05-19 21:41:04)
14584. Varga-Nagy Jenő, tisztviselő, Marosvásárhely (2009-05-19 21:40:35)
14583. Dr. Grabarits István, gyógyszerész, Kalocsa (2009-05-19 21:40:35)
14582. Takács Júlia, tanuló, Nárai (2009-05-19 21:40:22)
14581. Peszeki Eszter, hallgató, Székesfehérvár (2009-05-19 21:40:19)
14580. Baráth Artur, Tanár, Dunaújváros (2009-05-19 21:40:05)
14579. Molnár László, Diák, Sopron (2009-05-19 21:39:53)
14578. Ecseri Miklós, mérnök, Budapest (2009-05-19 21:39:52)
14577. Kiss Imre, szakmunkás, Sándorfalva (2009-05-19 21:39:49)
14576. Mihálykó-Bíró Andrea, logisztikus, Zalaegerszeg (2009-05-19 21:39:27)
14575. szemán tibor, autóbuszvezető, felsőberecki (2009-05-19 21:38:51)
14574. Nikovics Géza, Vállakozó, 4032 Debrecen (2009-05-19 21:38:47)
14573. Luli Zoltán Győző, műszerész, Szegvár (2009-05-19 21:38:46)
14572. Roman Sandor, tanar, Remetea (2009-05-19 21:38:44)
14571. BATOVSZKI ISTVÁN DR., ÜGYVÉD , BUDAPEST (2009-05-19 21:38:26)
14570. Finta Máté, tanuló, Nagykanizsa (2009-05-19 21:37:57)
14569. Szabó Zoltan, Profesor informatica, Rgehin (2009-05-19 21:37:54)
14568. Kálmánchey Zoltán, mérnök, Nyíregyháza (2009-05-19 21:37:53)
14567. Kausay Tibor Dr., Okl. építőmérnök, Budapest (2009-05-19 21:37:33)
14566. Varga-Nagy Anna, tanár, Marosvásárhely (2009-05-19 21:37:15)
14565. Ákos Máté , System engineer, Cluj-Napoca/Kolozsvár/Klausenburg (2009-05-19 21:37:12)
14564. Bartha Aranka, nyugdíjas, Szeged (2009-05-19 21:37:05)
14563. Leszkó Pálné, Vallalkozó, Békéscsaba (2009-05-19 21:37:00)
14562. Németh István, Buszsofőr, Hungary (2009-05-19 21:36:48)
14561. Fall Maria, fogtehnikus, marossarpatak (2009-05-19 21:36:42)
14560. Kovats Tamás, féregírtó, Ondód (2009-05-19 21:36:19)
14559. Schneidhoffer Károly, Tengerész, Budapest (2009-05-19 21:36:09)
14558. Pelczéder Tibor, MÉRNÖK, SZENDEHELY (2009-05-19 21:36:01)
14557. Agyagasi Lászlo szabolcs, Tg-Mures (2009-05-19 21:35:46)
14556. Bodó Béla, informatikus, Debrecen (2009-05-19 21:35:43)
14555. Márton Gábor, újságíró, Szeged/Mórahalom (2009-05-19 21:35:40)
14554. Balázs Péter, sales manager, SZEGED (2009-05-19 21:35:25)
14553. Békési Nikoletta, htb, hungary (2009-05-19 21:35:18)
14552. Kőszegi Anna Mária, Textilművész, Budapest (2009-05-19 21:34:47)
14551. Gärtner Petra, művészettörténész, Székesfehérvár (2009-05-19 21:34:41)
14550. Boross Rózsa, nyugdíjas, Debrecen (2009-05-19 21:34:28)
14549. Kalo Márk Vendel, animátor, egyetemi hallgató, sportoktató, Budapest (2009-05-19 21:33:36)
14548. Farkas Viktória, Pécs (2009-05-19 21:33:21)
14547. Dr.Endes János, orvos, Szolnok (2009-05-19 21:32:56)
14546. Boross, Gábor, nyugdíjas, Debrecen (2009-05-19 21:32:56)
14545. dr.Hidvégi István, orvos, Dombóvár (2009-05-19 21:32:49)
14544. Lukács László, MŰVÉSZETI VEZETŐ, Kecskemét (2009-05-19 21:32:47)
14543. Németh Judit, tanuló, Zalaegerszeg (2009-05-19 21:32:44)
14542. Mátyus Dezső, okl. gépészmérnök, 1028 Budapest (2009-05-19 21:32:34)
14541. Tóth Roland, tanuló, Galgamácsa (2009-05-19 21:32:33)
14540. Csoma Ferenc, Sportolo, Szovata (2009-05-19 21:32:11)
14539. dr. Erdély Judit, középiskolai tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 21:32:03)
14538. Dr.Zonda Tamás, pszichiater, író, Budapest (2009-05-19 21:31:52)
14537. Pál János Viktor, hallgató, Sopron (2009-05-19 21:31:50)
14536. Simonyi Tibor, Hajóépitö, Budapest (2009-05-19 21:31:49)
14535. Szegedi Balázs, Titkár, Békéscsaba (2009-05-19 21:31:42)
14534. Turi Sándor, nyugdíjas, Kecskemét (2009-05-19 21:31:29)
14533. Ruth Pettis, transcriptionist, Seattle, Washington USA (2009-05-19 21:31:17)
14532. Kovács István, tanuló, Szeged (2009-05-19 21:31:15)
14531. Gédra Katalin, népművelő, Nyírbátor (2009-05-19 21:31:08)
14530. dr Éva Hegyesi, pharm., Szeged (2009-05-19 21:30:30)
14529. Dózsa György, cégvezető, Nyírbátor (2009-05-19 21:30:29)
14528. Somorjai Dániel, tanuló, 2100 Gödöllő (2009-05-19 21:30:24)
14527. Szatmári Ferenc, nyugdíjas, Csíkszereda (2009-05-19 21:30:11)
14526. Choukroun Miszovits Gyöngyi, Cég vezetô, Parizs (2009-05-19 21:30:06)
14525. Hanzi Julia, tanar, Mv.hely (2009-05-19 21:30:02)
14524. Somodi Tamás, tanár, Dunakeszi (2009-05-19 21:29:41)
14523. Lehóczkiné Timár Irén, tanár, Gyomaendrőd (2009-05-19 21:29:32)
14522. Fenyő Virág, kozmetikus, Pécs (2009-05-19 21:29:30)
14521. Már Zoltán Attila, mérnök, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 21:29:18)
14520. Hartyáni Ágnes, Cegléd (2009-05-19 21:29:15)
14519. Udvarhelyi Nándor, mérnök, Miskolc (2009-05-19 21:28:56)
14518. Kósa Éva, raktárnok, Csíkszentmihály (2009-05-19 21:28:46)
14517. Dénes Marcell, diák, Dunakeszi (2009-05-19 21:28:38)
14516. Borzi István, paplankészítő, Szolnok (2009-05-19 21:28:29)
14515. Mándy Jolán, pedagógus, Beregdéda (2009-05-19 21:28:25)
14514. Mezei István, kutató, Miskolc (2009-05-19 21:28:19)
14513. Puskas Imola, tanar, London (2009-05-19 21:27:39)
14512. Mészáros Márta, tanító, Szolnok (2009-05-19 21:27:14)
14511. Kemenesi Gábor, biológus hallgató, Pécs (2009-05-19 21:27:12)
14510. Hepp János, Budapest (2009-05-19 21:27:06)
14509. Fekete György, Nagybánya (2009-05-19 21:26:57)
14508. Csáti Viktor, tanuló, Szerencs (2009-05-19 21:26:32)
14507. Dr. Cserbák András, gk. lelkész, informatikus, Budapest (2009-05-19 21:26:15)
14506. Varga Attila, középiskolai tanár, Hajdúszoboszló (2009-05-19 21:25:54)
14505. Kemenesi Gábor, biológus hallgató, Pécs (2009-05-19 21:25:40)
14504. Májai Emőke, Budapest (2009-05-19 21:25:35)
14503. Tóth Imréné, adminisztrátor, Lajosmizse (2009-05-19 21:25:31)
14502. Farkas Zsófia, tanuló, Budapest (2009-05-19 21:25:28)
14501. Stefan Allerhand, fotografus, Ulm-Nemetorszag (2009-05-19 21:25:27)
14500. gyorfi attila, gepkocsi vezeto, kolozsvar (2009-05-19 21:25:17)
14499. Nagy János, titkár, Budapest IX. (2009-05-19 21:25:04)
14498. Gergely Attila, muszakvezeto, kolozsvar (2009-05-19 21:24:53)
14497. Barthalos Péter, egyetemista, Mosonmagyaróvár (2009-05-19 21:24:43)
14496. Csikós Mónika, mobilbankár, Tószeg (2009-05-19 21:24:26)
14495. kovacs erzsebet, tanar, deva (2009-05-19 21:24:15)
14494. dr Hőss Károly, orvos, Békéscsaba (2009-05-19 21:24:13)
14493. Varga Katalin, gyógyszerész, Hajdúszoboszló (2009-05-19 21:24:13)
14492. Lup Elisabeta, ing. profesor, Hunedoara Str. Mihai Viteazu (2009-05-19 21:23:55)
14491. Szabó Béla, vállalkozó, Budapest (2009-05-19 21:23:54)
14490. Vargáné Loch Márta, pénzügyes, Budapest (2009-05-19 21:23:51)
14489. Kürti Zoltán, tanuló, Pásztó (2009-05-19 21:23:38)
14488. Bendes Enikő, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 21:23:38)
14487. Maródi Józsefné, árúátvevő, 2440.Százhalombatta,Dózsa 38. (2009-05-19 21:23:20)
14486. Csikós Edina, adminisztrátor, Szolnok (2009-05-19 21:23:18)
14485. Tica Sternat, inginer, Montreal (2009-05-19 21:23:00)
14484. Vass Éva, főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-19 21:22:52)
14483. Fülep Gabriella, diák/student, Eger (2009-05-19 21:22:20)
14482. Kovacsiren, es Zsombor, nyugdijas, kezdivasarhely (2009-05-19 21:22:14)
14481. Pentek Ibolya, Kozmetikus, Toronto,Kanada (2009-05-19 21:22:11)
14480. Matisz Róbert, Köztisztviselő, Budapest (2009-05-19 21:22:01)
14479. Várhegyiné Szántó Anikó, Békéscsaba (2009-05-19 21:21:49)
14478. Csepeli Szabó Béla, költő, író, Budapest (2009-05-19 21:21:36)
14477. Buzinkay Pál, Építőmérnők, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 21:21:15)
14476. Bálint Tünde, egyetemista, Amsterdam (2009-05-19 21:21:11)
14475. Németh Tamás, Kézbesítő, Ajka (2009-05-19 21:21:10)
14474. Sandor Csaba-Imre, para-psiholog, Tirgu Mures (2009-05-19 21:21:01)
14473. Simon István, gimnazista, Zalaszentgrót (2009-05-19 21:20:57)
14472. Koltay Mária Tünde, könyvvizsgáló, Budapest (2009-05-19 21:20:52)
14471. Koller Lajos, Egyetemi tanuló, Budapest (2009-05-19 21:20:46)
14470. Vári Ferenc, tanár, 55530Kondoros, Hősök útja 27. (2009-05-19 21:20:26)
14469. Clara Tamas, inginer, Montreal (2009-05-19 21:20:24)
14468. Csonka Tivadar, tanár, Makó (2009-05-19 21:20:15)
14467. Balog Henrietta, közgazdász, Szatmárnémeti (2009-05-19 21:20:09)
14466. Brunczné Tóth Éva, óvónő, Komárom (2009-05-19 21:20:01)
14465. Zsóka Péter, pénzügyes, Budapest (2009-05-19 21:19:25)
14464. Országh Ákos, programigazgató, Eger (2009-05-19 21:19:23)
14463. Frank Czeczan, pensionar, Hamilton On Canada (2009-05-19 21:19:23)
14462. Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna, tanár, Győr (2009-05-19 21:19:14)
14461. Varga Arpad, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 21:18:55)
14460. Dévai Krisztina, tanár, Budapest (2009-05-19 21:18:45)
14459. Bagyinszky Sándor, építész, Budapest (2009-05-19 21:18:43)
14458. Tóth Dorottya, tanuló, Érd (2009-05-19 21:18:38)
14457. Szabó László, Munkás, Magyarlapád- Fehér megye (2009-05-19 21:18:22)
14456. Vesler Valetina, PR Manager, Bucuresti (2009-05-19 21:18:17)
14455. Landszman Réka, tanuló, Budapest (2009-05-19 21:17:57)
14454. Lugosi Melnda, tanuló, Debrecen (2009-05-19 21:17:38)
14453. Pados Károly, elektromérnök, Budapest (2009-05-19 21:17:37)
14452. Csotó Nagy Mária, tanár, Szeged (2009-05-19 21:17:36)
14451. Frank Czeczan, pensionar, Hamilton On Canada (2009-05-19 21:17:34)
14450. Wagner György, nyugdijas, Nagyvárad (2009-05-19 21:17:24)
14449. Vas Erika, tanuló, Földeák (2009-05-19 21:17:13)
14448. kolozsvary ilona, nyugdijas, marosvasarhely (2009-05-19 21:16:59)
14447. Farkas Judit, tanár, Baja (2009-05-19 21:16:48)
14446. Szabo Laszlo, vallalkozo, Genf (2009-05-19 21:16:41)
14445. Laczik Andrea, kutato/researcher, Oxford, UK (2009-05-19 21:16:18)
14444. Kósa Lídia, asszisztens, Gyula (2009-05-19 21:16:07)
14443. Pavletitsné Egressy Mária, pedagógus, Budapest (2009-05-19 21:15:55)
14442. Perrinné Korompay Margit, tanár, Budapest (2009-05-19 21:15:26)
14441. Toader Istvan, Szakacs, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 21:15:23)
14440. Tátrai Zsolt, borász, Bodrogkeresztúr (2009-05-19 21:15:10)
14439. Orbán Sára, pszichológus, Budapest (2009-05-19 21:15:09)
14438. Kovács Barbara Csilla, diák, Szeged (2009-05-19 21:15:04)
14437. dr.Némedi László, nyugdíjas mikrobiológus, Budapest (2009-05-19 21:15:00)
14436. Csík Mária, tanár, Dombóvár (2009-05-19 21:14:46)
14435. Talabér Tamás, repülőgép mérnök, Budapest (2009-05-19 21:14:26)
14434. Márton Albertné, pedagógus, Hódmezővásárhely (2009-05-19 21:14:23)
14433. Karajos András, számítástechnikai üzemmérnök, Debrecen (2009-05-19 21:14:22)
14432. Nagy Tamás, Tanár, Jászberény (2009-05-19 21:14:18)
14431. Istókné Hosszú Jolán, középiskolai tanár, Győrújbarát/Magyarország (2009-05-19 21:13:54)
14430. Béri Eszter, tanító, Erdőkertes (2009-05-19 21:13:35)
14429. Constantinovits Milán, tanár, Budapest (2009-05-19 21:13:26)
14428. Farkas Miklós, nyugalmazott tanár, Segesvár (2009-05-19 21:13:00)
14427. Karajos Andrásné, nyugdíjas, Debrecen (2009-05-19 21:12:35)
14426. Lőrinczy Huba, műszerész, Vác (2009-05-19 21:11:35)
14425. Dobos Ákos, Budapest (2009-05-19 21:11:32)
14424. Lukács Tünde, egészségügyi szakápoló, Székelyudvarhely (2009-05-19 21:11:22)
14423. Beke Agnes, assztisztens, Kezdivasarhely (2009-05-19 21:11:22)
14422. Oláh Dániel, Tanuló, Apátfalva (2009-05-19 21:11:12)
14421. Herold Viktória, kismama, Budapest (2009-05-19 21:11:10)
14420. Ivankó Mihály, Gépkezelő, Herbaijum, Nederland (2009-05-19 21:11:05)
14419. Balogh Timea, pedagógus, Nagyvárad (2009-05-19 21:10:48)
14418. Piros István, tanár, Kiskunfélegyháza (2009-05-19 21:10:40)
14417. Csanádi Gergely, finance analyst, London (2009-05-19 21:10:30)
14416. Havadi Xénia, manager asszisztens, Barcelona (2009-05-19 21:10:23)
14415. Axnix József, Portás, Kapuvár (2009-05-19 21:10:16)
14414. Holló Mária, Tanuló, Miskolc (2009-05-19 21:09:31)
14413. SZekely Hunor, inginer, Miercurea Ciuc (2009-05-19 21:09:29)
14412. Németh Anna, tanár/teacher/profesoara, Budapest (2009-05-19 21:09:21)
14411. Seprényi Kinga, tanuló, Debrecen (2009-05-19 21:09:18)
14410. Koós Dóra, újságíró, Budapest (2009-05-19 21:09:00)
14409. Foki Bianka, tanuló, Szeged (2009-05-19 21:08:46)
14408. Borsi Sándor, Nyugdíjas, Dombóvár (2009-05-19 21:08:37)
14407. Zádori István, vállalkozó, Szeged (2009-05-19 21:08:33)
14406. Dr.habil.Kolonits Ferenc, gépészmérnök, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-19 21:08:32)
14405. Katona András, Hentes és mészáros, Sarkad (2009-05-19 21:08:23)
14404. Bölöni Petra, tanuló, Gyál (2009-05-19 21:08:16)
14403. Kövesházi Ágnes, tanuló, Debrecen (2009-05-19 21:08:05)
14402. Kesselyák Péter, hírközlési főtanácsos, Budapest (2009-05-19 21:08:00)
14401. Budavári László, müszerész, Budapest (2009-05-19 21:07:44)
14400. Arnóczky Mária, tanár, Hódmezővásárhely (2009-05-19 21:07:29)
14399. Szabó Julianna, alkalmazott, Újkígyós (2009-05-19 21:07:22)
14398. Hamza Melinda, egyetemi hallgató, Debecen (2009-05-19 21:07:13)
14397. Szuromi Gábor, Programozó, Balatonkenese (2009-05-19 21:07:12)
14396. Dr.Farkas Erzsébet, orvos, Budapest (2009-05-19 21:07:07)
14395. Axnix József, Portás, Kapuvár (2009-05-19 21:06:55)
14394. NAgy Angéla, alkalmazott, 8630 Balatonboglár, Pipacs utca 45 (2009-05-19 21:06:48)
14393. Sebestyén Emma, nyugdíjas, Szekszárd (2009-05-19 21:06:41)
14392. BOKOR ANDREA, FORDITO, MAROSVASARHELY (2009-05-19 21:06:37)
14391. TÓTH FERENC, MÉRNÖK, NYÍREGYHÁZA (2009-05-19 21:06:32)
14390. Erdei Ibolya, pü.tanácsadó , Ózd (2009-05-19 21:06:18)
14389. Vagasi Julia, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 21:06:13)
14388. Jasper Kata, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 21:06:08)
14387. Szita József, Egyetemi hallgató, Balatonlelle (2009-05-19 21:06:08)
14386. Antal ERika, tanár, Budapest (2009-05-19 21:05:48)
14385. Németh Gyula, tanuló, Budapest (2009-05-19 21:05:48)
14384. Nagy Niklós, Hardver technikus, Pécs (2009-05-19 21:05:33)
14383. Svébis Márk Márton, egyetemi hallgató, Kecskemét (2009-05-19 21:05:32)
14382. Zlati Dávid, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 21:05:29)
14381. Obuch Ágnes, könyvelő, Székesfehérvár (2009-05-19 21:04:55)
14380. kovácsné Treer Mária, fizikus, Budapest (2009-05-19 21:04:55)
14379. Szuromi Gábor, Programozó, Balatonkenese (2009-05-19 21:04:48)
14378. Groszmann Diána, tanuló, Balatonföldvár (2009-05-19 21:04:33)
14377. Mucsányi Márta, pénzügyes, Budapest (2009-05-19 21:04:18)
14376. giampiero calabrese, Italy (2009-05-19 21:04:18)
14375. Filep Mária, építész, Debrecen (2009-05-19 21:04:15)
14374. Szarvas Levente, inginer, Toplita (2009-05-19 21:03:26)
14373. Nagy Ana Gyöngyi, nyugdijas, Nagyvárad (2009-05-19 21:03:23)
14372. Szabados Péter, egyetemi hallgató, Békés (2009-05-19 21:03:17)
14371. Gyongyi Ruzsa, PM, Bucuresti (2009-05-19 21:03:01)
14370. Szabo Levente, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 21:02:47)
14369. Kovács András, nyugdijas műszaki, Szeged, Korondi u. 4/b (2009-05-19 21:02:42)
14368. Taksoni János, nyug., Szekszárd (2009-05-19 21:02:36)
14367. Helényi Emil, Elektrikus, Budapest (2009-05-19 21:02:28)
14366. Szász Laura, Budapest (2009-05-19 21:02:26)
14365. Daroczi Csaba Zsolt, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 21:02:20)
14364. Székely Ibolya, pszichológus, Kolozsvár (2009-05-19 21:02:08)
14363. Szilágyi Katalin, ügyintéző, Békéscsaba (2009-05-19 21:02:08)
14362. Szabó Ibolya, titkarnő, Toronto, Kanada (2009-05-19 21:01:59)
14361. Gonda István, Kertész, Mezőtúr Magyarország (2009-05-19 21:01:45)
14360. Dr. Torzsás Tímea, ügyvédjelölt, Budapest (2009-05-19 21:01:45)
14359. Jász Lajos, bróker, Pécs (2009-05-19 21:01:43)
14358. Bálint Mária, tanár, Pécs (2009-05-19 21:01:43)
14357. Kószó Tibor, műszaki szakértő, Domaszék (2009-05-19 21:01:42)
14356. Koncz Zsuzsa Aniko, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 21:01:32)
14355. Bodák Diána, Szürte, Ukrajna (2009-05-19 21:01:29)
14354. Jászberényi László, gépészmérnök, kISKUNFÉLEGYHÁZA (2009-05-19 21:01:21)
14353. Tóth Kinga, tanuló, Tatabánya (2009-05-19 21:01:14)
14352. SZŐKE ARANY, varrónő, BUDAPEST (2009-05-19 21:01:08)
14351. Joó Barbara, joghallgató, Budapest (2009-05-19 21:01:07)
14350. John Mclane, Bookeeper, United Kingdom (2009-05-19 21:01:04)
14349. Somodi Endre, Közgazdász, Budapest (2009-05-19 21:01:02)
14348. attila bela Babos, fotoartist, London (2009-05-19 21:00:58)
14347. Bánhegyi Gábor Marcell, közgazdász, Miskolc (2009-05-19 21:00:46)
14346. Morvayné Bajai Zsuzsanna, főiskolai docens, Budapest (2009-05-19 21:00:46)
14345. Szász Laura, Budapest (2009-05-19 21:00:37)
14344. Szasz Rozalia, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 21:00:03)
14343. Kriston László, vendéglátós, Dunaújváros (2009-05-19 20:59:57)
14342. Rumrill Eniko, angol tanar, Richmond, VA (2009-05-19 20:59:48)
14341. Kiss Emőke, Tanuló, Gödöllő (2009-05-19 20:59:18)
14340. Lukacs Rita, manager, Kolozsvar (2009-05-19 20:59:11)
14339. Kerülő Balázs, légiforgalmi irányító, Nyíregyháza (2009-05-19 20:58:59)
14338. Bellovits Klára, tanuló, Budapest (2009-05-19 20:58:57)
14337. Csordas Ildiko, Szekesfehervar, Magyarorszag (2009-05-19 20:58:41)
14336. Knotz Anikó, tanuló, Budapest (2009-05-19 20:58:35)
14335. Tokos-Viski Eniko, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 20:58:20)
14334. Basa István, Tanár, Budapest (2009-05-19 20:58:06)
14333. Magyar Aliz, ny.tanítónő, Budapest (2009-05-19 20:57:49)
14332. GYÖRGY FERENC, matematika tanár, Szilágysomlyó (2009-05-19 20:57:43)
14331. Lak György Bálint, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 20:57:35)
14330. Pap Lőrinc, Programozó, Kolozsvár (2009-05-19 20:57:27)
14329. Fekete Erzsébet, könyvtáros, Székelykeresztúr (2009-05-19 20:57:22)
14328. Ónodi Szabó Lenke, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 20:57:19)
14327. Gocz József, nyugdijas tanár, Szentendre (2009-05-19 20:57:13)
14326. Békefi Andrásné, környezeti nevelő, Nagymaros (2009-05-19 20:57:10)
14325. Kövesdi István, közgazdász, Budapest (2009-05-19 20:57:08)
14324. Zrufkó Tiborné, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 20:56:45)
14323. Vass Lőrinc, tanuló, Érd (2009-05-19 20:56:38)
14322. Wawrzyniak Ede, Műszakiellenör, Tiszagyulaháza (2009-05-19 20:56:26)
14321. Csepelyi Katalin, adminisztrátor, Budapest (2009-05-19 20:56:17)
14320. Szabó Pál, egyetemista, Újvidék (2009-05-19 20:55:41)
14319. Herman Edit, egyetemi hallgató, Érd (2009-05-19 20:55:36)
14318. Bánhegyi Gábor Marcell, közgazdász, Miskolc (2009-05-19 20:55:27)
14317. Molnár Ferenc, mérnök, Kiskunhalas (2009-05-19 20:55:27)
14316. Prágai Ferenc, Építésvezető, Tiszaújváros (2009-05-19 20:55:25)
14315. Kötő Nóra, tanuló, Kolozsvár (2009-05-19 20:55:23)
14314. Kereszturi Gábor, tanuló, Biharkeresztes (2009-05-19 20:55:19)
14313. Martini Volker-Rüdiger, Rentner, Traunwalchen, Deutschland (2009-05-19 20:55:19)
14312. Kisné Diósdi Zsuzsanna, ügyintéző, Budapest (2009-05-19 20:55:09)
14311. Szávuly Rozália, ékszerész, Miskolc (2009-05-19 20:54:59)
14310. Gyöngy Virág, tanuló, Debrecen (2009-05-19 20:54:57)
14309. Dr.Saárossy Katalin, orvos, Pécs (2009-05-19 20:54:54)
14308. Verseghy Ferenc, Nyugdijas, Toronto, Canada (2009-05-19 20:54:48)
14307. Zanathy Valéria, vegyészmérnök, Veszprém (2009-05-19 20:54:47)
14306. Marsiné Giricz Erzsébet, rokkantnyugdíjas, Gyomaendrőd (2009-05-19 20:54:45)
14305. László Mihály, Mezőgazdasági ügyintéző, Solt (2009-05-19 20:54:05)
14304. Szedilek Klara, tanito, Torda (2009-05-19 20:53:57)
14303. Spitzer Ágnes, asszisztens, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 20:53:55)
14302. Tusz Ferenc, Professzor, arad (2009-05-19 20:53:48)
14301. Laszlovszky Katalin, édesanya, Budapest (2009-05-19 20:53:44)
14300. Montvai Eszter, hallgató, Zürich (2009-05-19 20:53:28)
14299. Andras Zoltan, mernok/inginer/engineer, Csikszereda/Miercurea Ciuc (2009-05-19 20:53:20)
14298. janos henrietta, tanulo, deva (2009-05-19 20:53:20)
14297. Balogh Tibor, Gyógymasszőr, Zalaegerszeg (2009-05-19 20:53:09)
14296. Fodor Cecília, tanár, Budapest (2009-05-19 20:53:09)
14295. Thomas Mària, Textillaborantin, Ebersbach/ Deutschland (2009-05-19 20:53:02)
14294. Orsolya Biro, jogasz, Nagy Britannia (2009-05-19 20:52:56)
14293. Nagy Róbert, Diák, Budapest (2009-05-19 20:52:53)
14292. Hajdu István, hallgató, sajóvámos (2009-05-19 20:52:51)
14291. Pestovics Ágnes, teacher, Budapest (2009-05-19 20:52:27)
14290. Módné Bakos Katalin, tanár, Győr (2009-05-19 20:52:18)
14289. Csörsz-Nagy Alice, Társas vállalkzó-irodai asszisztens, Érd (2009-05-19 20:51:45)
14288. László Mihályné, Földügyi előadó, Solt (2009-05-19 20:51:39)
14287. Pálinkás Péter, Laboratóriumi mérnök, Svédország (2009-05-19 20:51:27)
14286. Kovács Dániel, tanuló, Kiszombor (2009-05-19 20:51:22)
14285. Megyery Miklós, gépészmérnök, Budapest (2009-05-19 20:51:14)
14284. Prof. Dr. Paulin Ferenc, orvos, Budapest, Magyarország (2009-05-19 20:51:13)
14283. Molnár Balázs István, egyetemi hallgató, Göd (2009-05-19 20:51:11)
14282. Nilsson Gyöngyvér, ny.gimnáziumi tanár, Mölndal (2009-05-19 20:50:53)
14281. Csébi József, fizikus, Budapest (2009-05-19 20:50:52)
14280. Luncz Katalin, nyugdijas, elötte V.V. üzletvez., Martfű (2009-05-19 20:50:52)
14279. kocsis laszlo, vegyesz, szilagysomlyo (2009-05-19 20:50:31)
14278. Baksay Szabolcs, mérnök, Kecskemét (2009-05-19 20:50:21)
14277. Bartus Imola, szocialis gondozo, Marosszentkiraly (2009-05-19 20:50:15)
14276. Lőrincz Gergely, szerkesztő, Szeged (2009-05-19 20:50:12)
14275. Tengeri Dalma, köztisztviselő, Lajosmizse (2009-05-19 20:49:57)
14274. Biro Laszlo, cegvezeto, Marosvasarhely (2009-05-19 20:49:45)
14273. Molnár Balázs István, egyetemi hallgató, Göd (2009-05-19 20:49:36)
14272. Petró Ferenc , alkalmazott, Budapest (2009-05-19 20:49:34)
14271. Kötő Zsolt, operatőr, Kolozsvár (2009-05-19 20:49:15)
14270. Pós Gábor, mérnök, Budapest (2009-05-19 20:48:54)
14269. Bay Ilona Ágnes, Tanár, Nyíregyháza (2009-05-19 20:48:54)
14268. Bakonyi Réka, grafikus, Budapest (2009-05-19 20:48:36)
14267. Ujvári Vivien, könnyűipari mérnök, Raposka (2009-05-19 20:48:25)
14266. Hajdu Péter, gépész, Miskolc (2009-05-19 20:48:20)
14265. Horobet Emil, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 20:48:19)
14264. Chmielewski Franciska, fodrasz, Cleveland, Usa (2009-05-19 20:48:16)
14263. Kerényi György, ügyvezető igazgató, Kecskemét (2009-05-19 20:48:15)
14262. Bandura István, vállalkozó, Budapest (2009-05-19 20:48:09)
14261. Gergely Deli, edzo, United States (2009-05-19 20:48:03)
14260. Piros Laszlone, nyugdijas, Racalmas (2009-05-19 20:47:52)
14259. SzabóFekete Tímea, pincérnő, Budapest (2009-05-19 20:47:39)
14258. Odonics Szilárd, Villamos hálózatépítő, Iván, 9374 Magyarország (2009-05-19 20:47:27)
14257. Oláh Ferenc, Telefon és internet szerelő, Balatonkenese (2009-05-19 20:47:23)
14256. Kiss Imre, fizikai, Kaba (2009-05-19 20:47:18)
14255. Szabo Izabella, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 20:47:06)
14254. Komáromi Róbert, tanuló, Andocs (2009-05-19 20:46:57)
14253. Tanai Róbert, tanár, Budapest (2009-05-19 20:46:49)
14252. Zoltán Dominika, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 20:46:31)
14251. Balogh Csaba, területi referens, Szeged (2009-05-19 20:46:27)
14250. Páll Gábor, műszerész, Bonyhád (2009-05-19 20:46:17)
14249. Pataky Tunde Elena, nyug. tanar, Szekelyudvarhely (2009-05-19 20:46:03)
14248. Szemánné Gragger Sarolta, élelmiszeripari műszaki tanár, Budapest (2009-05-19 20:45:59)
14247. Batorine Luptak Piroska, Zongoramüvesz, Vienna (2009-05-19 20:45:43)
14246. Sipos Attila, tanuló, Miskolc (2009-05-19 20:45:11)
14245. Gabor Deli, photographer, United Stats (2009-05-19 20:45:11)
14244. Holló Pálné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 20:45:08)
14243. Dr. Szeleczky Zoltán, kutató biológus (nyugdíjas), Budapest (2009-05-19 20:44:58)
14242. Szabadai Zoltan, Egyetemi tanar/profesor universitar, Temesvar?Timisoara (2009-05-19 20:44:55)
14241. Somodi Kinga, informatikus, Csikszereda (2009-05-19 20:44:41)
14240. Szövérfi Tibor, Egyetemi Hallgató, Mezőtúr (2009-05-19 20:44:11)
14239. Varga László, Programozó, Kolozsvár/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-19 20:43:27)
14238. Katica Deli, tanarno, EGYESULT ALLAMOK (2009-05-19 20:43:27)
14237. Dr Fábry Éva, ÉRD (2009-05-19 20:43:24)
14236. Szapáry Zoltán, IT, Győr (2009-05-19 20:43:22)
14235. Neller József, tanár, Szeged (2009-05-19 20:43:06)
14234. Szabó Mária, nyugdijas, Pécs (2009-05-19 20:42:58)
14233. Kuti Aron, Software Developer, Targu Mures (2009-05-19 20:42:39)
14232. Práda Norbert, Rendőr, Tisztaberek (2009-05-19 20:42:28)
14231. Gabor Csaba, egyetemi hallgato, Gyergyoszentmiklos (2009-05-19 20:42:21)
14230. Popovics Ildikó, ápolónő, Pilisvörösvár (2009-05-19 20:42:14)
14229. Nagy Norbert, tanuló, Zánka (2009-05-19 20:41:55)
14228. Práda Márta, Szociális munkás, Tisztaberek (2009-05-19 20:41:51)
14227. Banyai Mikolt, Clifton, NJ USA (2009-05-19 20:41:34)
14226. Incze József, Tanuló, Debrecen (2009-05-19 20:41:31)
14225. Druzsbaczky András, mérnök, Budapest (2009-05-19 20:41:08)
14224. Kiss Csilla, tanár, Kolozsvár (2009-05-19 20:41:06)
14223. Gal Andras, Finance, Connecticut, USA (2009-05-19 20:40:36)
14222. György Benigna, kereskedő, Veszprém (2009-05-19 20:40:33)
14221. Haraszti Endre, iparművész, Budapest (2009-05-19 20:40:21)
14220. Benefi Géza, Köztisztviselő, Budapest (2009-05-19 20:40:15)
14219. Varga Robert, Coordonator de presa, Satu Mare (2009-05-19 20:40:05)
14218. Franczia Zsolt, állatorvos, Szatmárnémeti (2009-05-19 20:39:59)
14217. György József, műszerész, Veszprém (2009-05-19 20:39:43)
14216. Somorjai-Dörflein Richard, jurist, Budapest (2009-05-19 20:39:43)
14215. Németh Katalin, diák, Budapest (2009-05-19 20:39:39)
14214. Luka László, szoftverfejlesztő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 20:39:37)
14213. Dr.Gerencsér Miklós, ny.főisk.tanár, H-9400 SOPRON (2009-05-19 20:39:11)
14212. Kuti Botond, diák, Kolozsvar (2009-05-19 20:39:07)
14211. Karsay István, spirituális tanító, Budapest (2009-05-19 20:39:05)
14210. Potor David, önkentes, Vasarosnameny (2009-05-19 20:38:50)
14209. Toth Janos, foiskolai hallgato, Nyirbator (2009-05-19 20:38:48)
14208. Ciurdariu Antoniu, pensionar, Cluj-N. (2009-05-19 20:38:43)
14207. Smelkó István, művelődésszervező, Szécsény (2009-05-19 20:38:03)
14206. Sülwe István, Ügyvezető, Pápa (2009-05-19 20:37:55)
14205. SZABÓ MIHÁLYNÉ, NYUGDÍJAS TANÁR ÉS LELKÉSZ, BUDAPEST (2009-05-19 20:37:46)
14204. Keöves György, erdőmérnök, Fonyód (2009-05-19 20:37:14)
14203. DEÁK SZILÁGYI ERZSÉBET, ÓVÓNŐ, SZATMÁR - KÖKÉNYESD (2009-05-19 20:37:04)
14202. Paksa Rudolf, tanár, Budapest (2009-05-19 20:36:59)
14201. Simon Andrea, Epitesz, Csikszereda (2009-05-19 20:36:22)
14200. Lengyel Anikó, pedagógus, Szatmárnémeti (2009-05-19 20:36:01)
14199. Szőke Sándor, villamosmérnök, Kolozsvár (2009-05-19 20:35:54)
14198. Szentirmay Anna, Dortmund (2009-05-19 20:35:47)
14197. Izsak Arpad, Operator extractie, Szekelykeresztur (2009-05-19 20:35:33)
14196. Kósa Eszter, tanár, Budapest (2009-05-19 20:35:28)
14195. Balázs Barnabás, tanuló, Apátfalva (2009-05-19 20:35:19)
14194. Zarari Máté, Tanár, Budapest (2009-05-19 20:35:01)
14193. Balogh Rita, tanító, Kecskemét (2009-05-19 20:34:52)
14192. Soós Győző, Brigadier, Cluj (2009-05-19 20:34:33)
14191. Kirkósa István, Épitömérnök, Nagyvárad (2009-05-19 20:34:26)
14190. Sóki Renáta, tanuló, Apátfalva (2009-05-19 20:34:22)
14189. kanyo maria, sepsiszentgyorgy (2009-05-19 20:33:48)
14188. Pataki Emőke, hitoktató, Győr (2009-05-19 20:33:17)
14187. szabo marika, tanar, Brasso (2009-05-19 20:32:42)
14186. Magyar Katalin, tanuló, Tiszafüred (2009-05-19 20:32:10)
14185. Laszlo Mercedesz, Diak, Kolozsvar (2009-05-19 20:32:09)
14184. Csontó Réka, hallgató, Szeged (2009-05-19 20:31:11)
14183. Tar Julianna, Könyvelő, Erdőszentgyörgy (2009-05-19 20:30:59)
14182. Lakatos Áron, Középvezető, Budapest (2009-05-19 20:30:58)
14181. Bogsch Mihály, orvostanhallgató, Szeged (2009-05-19 20:30:21)
14180. Suba Eszter Leona, egyetemi hallgató, Péteri (2009-05-19 20:30:13)
14179. Szécsi Barna, tanuló, Makó (2009-05-19 20:30:08)
14178. Gyimóthy Kálmán, Nyugdíjas, Biatorbágy (2009-05-19 20:30:02)
14177. Benyák Judit, postaNet ügyintéző, Budapest (2009-05-19 20:29:59)
14176. Zsell Szilvia, manager, Budapest (2009-05-19 20:29:53)
14175. Molnár Gyöngyi, Szociális munkás, Szeged, Magyarország (2009-05-19 20:29:49)
14174. Ban Teodora, Reservation Consultant, Amsterdam (2009-05-19 20:29:39)
14173. Biro Maria, Uzlet tulajdonos, #9-718-17 Ave. S.W.,Calgary,Alberta. (2009-05-19 20:29:20)
14172. Cs Kiss Balázs, egyetemi hallgató, Leuven, Belgium (2009-05-19 20:29:19)
14171. Bleier Norbert, Ph.D. hallgató, Gödöllő (2009-05-19 20:28:55)
14170. Veress Ferencz, Conducator auto, Cluj Napoca (2009-05-19 20:28:37)
14169. Pataki Emil, villamosmérnök, Budapest (2009-05-19 20:28:18)
14168. Kovács Ildikó, tanuló, Debrecen (2009-05-19 20:28:14)
14167. Dr. Kovács Mária, orvos, 6400 Kiskunhalas (2009-05-19 20:27:50)
14166. Szanto Emese , diak, Szilagysomlyo (2009-05-19 20:27:45)
14165. Perlaki László, Hallgató, Budapest (2009-05-19 20:27:40)
14164. Kondor Gyula, tehnikus, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 20:27:30)
14163. Kovács Géza, inginer constructor, Borsec (2009-05-19 20:27:19)
14162. dr.Szuromi Pál, pszichiáter, Békés (2009-05-19 20:27:06)
14161. banyai csilla, konyvelo, passaic nj (2009-05-19 20:26:54)
14160. Gáspár Ákos, műszaki igazgató, Budapest (2009-05-19 20:26:48)
14159. Bartis Árpád, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-19 20:26:27)
14158. Fóris Tibor, Mérnök-Közgazdász, Budapest (2009-05-19 20:26:25)
14157. Szanto Tunde, tanar, Szilagysomlyo (2009-05-19 20:26:14)
14156. Dr. Gyömbér Edit, orvos, Zalaegerszeg (2009-05-19 20:25:40)
14155. Kiss Barbara, egyetemista, Budapest (2009-05-19 20:25:23)
14154. Holló Árpád, szervíz vezető, Kecskemét (2009-05-19 20:25:19)
14153. Kiss Melitta, előadó, 1094 Budapest (2009-05-19 20:25:18)
14152. Kozma-Imre Annamaria, tanulo, Banffyhunyad (2009-05-19 20:25:12)
14151. Orha László, vegyész, Budapest (2009-05-19 20:24:50)
14150. Kerényi Zsuzsanna, ügyvezető igazgató, Kecskemét (2009-05-19 20:24:39)
14149. Borcsa-Bodolay Zoltán, erdőmérnök hallgató, Sopron (2009-05-19 20:24:39)
14148. Molnár Éva, ujságíró, Budapest (2009-05-19 20:24:38)
14147. Székely János, vállalkozó, Cluj (2009-05-19 20:24:16)
14146. Pál Csabáné, írnok, Budapest (2009-05-19 20:24:03)
14145. Orgován Attila, hangszerész, Budapest (2009-05-19 20:23:40)
14144. Juhasz Bela, tanar, Arad (2009-05-19 20:23:21)
14143. Burillák Ferenc, Elektrikus, Nagytarcsa (2009-05-19 20:22:23)
14142. Mr Tony Amon, management scientist, Melbourne (2009-05-19 20:22:18)
14141. Horváth Ádám, tanuló, Pápa (2009-05-19 20:22:09)
14140. Szabó János , Finomcsiszoló, Kapolcs (2009-05-19 20:21:48)
14139. Henrietta Kazai, projektadminisztrátor, Södertälje Svédország (2009-05-19 20:21:15)
14138. Farkas Attila, nyugdijas, Budapest (2009-05-19 20:21:06)
14137. Nemeti Laszlo Zsolt, Ugynok, Torda (2009-05-19 20:21:05)
14136. Nagy Márió Tibor, Tanuló, Magyarország, Békés megye,Mezőhegyes (2009-05-19 20:20:57)
14135. Kuti Boróka, Fordító, Szováta (2009-05-19 20:20:53)
14134. Nagy Peter, kisvalalkozo, Marosvasarhely (2009-05-19 20:20:43)
14133. Zsitva Miklós, nyugdíjas, Fót (2009-05-19 20:20:00)
14132. Mészáros Ferenc, Köztisztviselő, Eger (2009-05-19 20:19:58)
14131. Sebestyén János, Diák, Székesfehérvár (2009-05-19 20:19:51)
14130. dr. Viczián István, nyugdíjas geológus, Budapest (2009-05-19 20:19:42)
14129. Szőke Szabolcs, informatikus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 20:19:32)
14128. Hoványi Márton, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 20:19:31)
14127. Frigyes Bauer, informatikus, Budapest (2009-05-19 20:19:20)
14126. Geráné Sopronyi Erzsébet, nyugdijas, Budapest Széphalom u 10/b (2009-05-19 20:18:40)
14125. Sulyok László, nyugdíjas tűzoltó, Budapest (2009-05-19 20:18:26)
14124. simó árpád, villanyszrelő, lövéte (2009-05-19 20:18:19)
14123. Nemeti Elza-Krisztina, tanitono, Vajdakamaras (2009-05-19 20:18:14)
14122. Szabó Attila, orvos, Szolnok (2009-05-19 20:18:07)
14121. Magyar Réka, tanuló, Nagyvárad (2009-05-19 20:18:02)
14120. Zoltai Szandra, tanuló, Budapest (2009-05-19 20:18:00)
14119. Hegyi Gergő, Budapest (2009-05-19 20:17:53)
14118. Szentkirályi Judit, Cleveland, OHIO USA (2009-05-19 20:17:46)
14117. Katona Tamás, magyar zenész, Pécs (2009-05-19 20:17:39)
14116. Ketykó István, Spangár András-díjas költő, újságíró, Verőce (2009-05-19 20:17:23)
14115. Kovács László, Schweisser, Stuttgart (2009-05-19 20:17:09)
14114. Márton András, Egyetemi hallgató, Somogyudvarhely (2009-05-19 20:16:47)
14113. Donkó Ádám, Mérnökhallgató, Budapest (2009-05-19 20:16:43)
14112. Székely Csaba, mérnök hallgató, Budapest (2009-05-19 20:15:46)
14111. Balogh Károly, közalkalmazott, Budapest (2009-05-19 20:15:40)
14110. Szőke Viola, német szakos bölcsész, Székesfehérvár (2009-05-19 20:15:23)
14109. Igyártó Botond, Ph.D., Immunológus, Saint Paul, U.S.A. (2009-05-19 20:15:02)
14108. imre katalin maria, elado, huedin (2009-05-19 20:15:01)
14107. Frisch Oszkár, Gazdálkodó, Szécsény (Magyarország) (2009-05-19 20:14:54)
14106. Bakos András, építőmérnök, Hatvan (2009-05-19 20:14:19)
14105. Lehoczky Ferenc, mernok, Arad (2009-05-19 20:13:51)
14104. fulop beata katalin, huedin (2009-05-19 20:13:47)
14103. Berencsik Szabolcs, egyetemi hallgató, Salgótarján, Magyarország (2009-05-19 20:13:27)
14102. CZele Dániel, diák, Budapest (2009-05-19 20:13:26)
14101. Jakabné Dudás Szilvia, eladó, Mátraballa (2009-05-19 20:13:02)
14100. Székely Csaba, mérnök hallgató, Budapest (2009-05-19 20:12:50)
14099. Lészai Ferencz, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-19 20:12:50)
14098. Kürti Zsolt, administrator, Marghita-Margitta (2009-05-19 20:12:43)
14097. Kotfász Ilona, könyvtáros, Szentmáté, Beszterce-Naszód (2009-05-19 20:12:18)
14096. imre janos, huedin (2009-05-19 20:12:16)
14095. KISS KÁROLY, Nyugállományú polgármester, KISKUNMAJSA (2009-05-19 20:12:13)
14094. Herczeg Ottó, Bocfölde (2009-05-19 20:11:50)
14093. dr.Kürti László, fogorvos- medic stomatolog, Margitta- Marghita (2009-05-19 20:11:43)
14092. Fráter Viktória, marketing igazgató, Budapest (2009-05-19 20:11:01)
14091. Ádók Péter, tanuló, Csanádpalota (2009-05-19 20:11:00)
14090. Kürti Judit, assistenta, Marghita-Margitta (2009-05-19 20:10:07)
14089. Balázs Dorina, diák, Szigetszentmiklós (2009-05-19 20:09:51)
14088. Almássy Katalin, régész, Nyíregyháza (2009-05-19 20:09:32)
14087. Haáz Eszter, tanár, Budapest (2009-05-19 20:09:27)
14086. Győrvári Ferenc, Hallgató, Dunakeszi (2009-05-19 20:09:25)
14085. Borsos Levente, egyetemi tanársegéd, aligazgató, Kolozsvár (2009-05-19 20:09:24)
14084. Katona Csaba, tanuló, Debrecen (2009-05-19 20:09:24)
14083. Szalai Andrea, nyelvész, antropológus, Budapest (2009-05-19 20:08:50)
14082. Attila Agoston, Manager, USA (2009-05-19 20:08:27)
14081. Horváth Albert, Kereskedő, Debrecen (2009-05-19 20:08:22)
14080. Kovacs Imola, orvos, Marosvasarhely (2009-05-19 20:08:14)
14079. Marton Katalin, egyetemista, Nagyvarad (2009-05-19 20:08:10)
14078. Berta Péter, antropológus, Budapest (2009-05-19 20:08:08)
14077. Vadászné Sándor Ilona, mérnök-közgazdász, Dunaújváros (2009-05-19 20:07:38)
14076. dr. Csergő Márta, jogász, Miskolc (2009-05-19 20:07:30)
14075. Peller Géza, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 20:07:24)
14074. Vernes Erzsébet, Ékszerbecsüs, Kaposvár (2009-05-19 20:07:02)
14073. Kőműves Pálné, előadó, Budapest (2009-05-19 20:07:00)
14072. Nagy László, informatikus, Szeged (2009-05-19 20:06:57)
14071. Tresó Erika, német tanár/kommunikációs bölcsész, Budapet (2009-05-19 20:06:45)
14070. Szirmay Zsanett, iparművész, Budapest (2009-05-19 20:06:38)
14069. Cucu Imola, nyugalmazott tanarno, Kolozsvar Romania (2009-05-19 20:05:54)
14068. Márkus Zsuzsanna, ápolónő, Nagyvenyim (2009-05-19 20:05:50)
14067. Géza Mali, üzletember, California,USA (2009-05-19 20:05:39)
14066. Nagy Ágnes Dorka, iparművész, Tárnok (2009-05-19 20:05:34)
14065. Konnyu Nora, PhD hallgato, Peneszlek (2009-05-19 20:05:11)
14064. Ilona Brose, Burien, Washington (2009-05-19 20:05:02)
14063. Csombai László, Tanuló, Szeged (2009-05-19 20:04:58)
14062. Lázár Péter, tanuló, Makó (2009-05-19 20:04:49)
14061. Futaki Ildikó, igazgató, Gyula (2009-05-19 20:04:36)
14060. Konczné Bodnár Ágnes, építész, Budapest (2009-05-19 20:04:28)
14059. Mráz Teréz, nyugdíjas, Ajka (2009-05-19 20:04:20)
14058. Varga Erzsebet, vegyeszmernok, Kezdivasarhely (2009-05-19 20:03:25)
14057. Fejes Edit, tanár, Törökszentmiklós (2009-05-19 20:03:18)
14056. osvathjozsef, nyugdijas, sarmaság (2009-05-19 20:02:59)
14055. Katona Tiborné, ügyintéző, Budapest (2009-05-19 20:02:41)
14054. Babér Tamás, rendszerszervező, Budapest (2009-05-19 20:02:05)
14053. Duffek Valéria, középiskolai tanár, Budapest (2009-05-19 20:01:53)
14052. Fejes Gabriella, tanuló, Makó (2009-05-19 20:01:26)
14051. Balint Csaba, kozgazdasz, Fugyivasarhely (2009-05-19 20:01:17)
14050. Zsolt A. Vereczkey, M.D., Anesthesiologist, Cortlandt Manor (2009-05-19 20:01:02)
14049. Burda Judit, Göteborg (2009-05-19 20:01:00)
14048. Hopka Lajos, Kereskedő, Dunaalmás (2009-05-19 20:00:40)
14047. Fejes Gabriella, tanuló, Makó (2009-05-19 20:00:15)
14046. Verzár Éva, író, Magyarország, 2141 Csömör, (2009-05-19 20:00:11)
14045. Szikszay Júlia, építész, Budapest (2009-05-19 19:59:35)
14044. Koffol Alfréd, gépészmérnök, Marosvásárhely (2009-05-19 19:59:30)
14043. Krúdy Ádám, mérnök, Budapest (2009-05-19 19:59:28)
14042. Fürj Emese, beszerző, Rácalmás (2009-05-19 19:59:28)
14041. Balint Eniko, Ovono, Szekelyudvarhely (2009-05-19 19:59:12)
14040. Komlósi Ferenc, ügyvezető, Budapest, XIV. Lőcsei u. 22/b (2009-05-19 19:59:10)
14039. Turkus László, vállalkozó, Szolnok (2009-05-19 19:58:59)
14038. Némethné Sebők Melinda, Gyógyszerész, Dunaújváros (2009-05-19 19:58:52)
14037. Eva Darai-Ramqvist, Stockholm (2009-05-19 19:58:39)
14036. Madár Zsolt, Erdőmérnök, Csikmenaság (2009-05-19 19:58:30)
14035. Dr. Szűts Zoltán, főiskolai oktató, Budapest (2009-05-19 19:58:18)
14034. Dr. Bitai András, nyugalmazott egyetemi adjunktus, Budapest (2009-05-19 19:57:12)
14033. Szabó T. Anna, költő, műfordító, Budaörs (2009-05-19 19:56:39)
14032. Katalin Kovacs, biologus, Saint Paul, MN USA (2009-05-19 19:56:24)
14031. Dávid József, nyugdíjas, Kecskemét (2009-05-19 19:56:18)
14030. Deákné Emőke, nyugdijas, Budapest (2009-05-19 19:55:49)
14029. Waczulik Jánosné, Rokkant nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 19:55:16)
14028. Taligás Erzsébet, óvodapedagógus, Magyarország, Budapest (2009-05-19 19:55:12)
14027. Papp Anna, pedagógus, Budapest (2009-05-19 19:54:51)
14026. Kiss Botond, Sales manager, Budapest (2009-05-19 19:54:37)
14025. Gyurkovits Ildiko, fodrasz, Kolozsvar (2009-05-19 19:54:27)
14024. bencsics iuliana eva, functionar economic, cluj-napoca (2009-05-19 19:53:55)
14023. Vadász Gábor, Kereskedelmi alkalmazott, Bécs (2009-05-19 19:53:51)
14022. Kiss Ervin, Debrecen (2009-05-19 19:53:32)
14021. horvat andras, raktaros, kolozsvar (2009-05-19 19:53:31)
14020. Szőke Judit, gazdasági vezető, Budapest (2009-05-19 19:53:21)
14019. Miklós Norbi, Épitöipar, Szeged (2009-05-19 19:53:10)
14018. Székely András, Tanuló, Győr (2009-05-19 19:53:08)
14017. Mata Ivett, tanuló, Bogács HUNGARY (2009-05-19 19:52:53)
14016. Varga István, Gkv, Érd (2009-05-19 19:52:17)
14015. Pozsony Katalin Rita, economist, Cluj-Napoca / Kolozsvar (2009-05-19 19:51:52)
14014. Merai Katalin emese, tanar, Ermihalyfalva (2009-05-19 19:51:49)
14013. Csaba Mezei, Korschenbroich (2009-05-19 19:51:08)
14012. Vargha György, tanár-nyugdíjas, Tápióbicske (2009-05-19 19:50:50)
14011. Mata Zsolt, hazafi, Bogács HUNGARY (2009-05-19 19:50:47)
14010. Morvayné Vigh Viktoria, tanár, Budapest (2009-05-19 19:49:47)
14009. Juhász Judit, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 19:49:42)
14008. Nyikita Lilla, tanuló, Sajószentpéter (2009-05-19 19:49:12)
14007. Kiss Emilia, nyugdijas, Kézdivásárhely (2009-05-19 19:49:06)
14006. Szabó Esztella, tanuló, Szeged (2009-05-19 19:48:52)
14005. Nyiri Tünde, egyetemista, Nagyvarad (2009-05-19 19:48:33)
14004. Balogh Zoltán, tanár, Hatvan (2009-05-19 19:48:18)
14003. Fülöp Anna, hallgató, Budapest (2009-05-19 19:48:11)
14002. Trixler Zoltán, Eladó, Kaposvár (2009-05-19 19:48:10)
14001. Tar Zsuzsa, Foghigienikus, Lund/Svedorszag (2009-05-19 19:47:56)
14000. HESFELEAN JENO, iGAZGATO-KOZGZDASZ, MAROSVASARHELY (2009-05-19 19:47:55)
13999. Kiss András, Fögépész, Kézdivásárhely (2009-05-19 19:47:10)
13998. Toth Barna, tanuló, Marosvásárhely (2009-05-19 19:47:07)
13997. Csobai Endréné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 19:46:57)
13996. szabo Zsolt Janos, Fenyezo, Szilagynagyfalu (2009-05-19 19:46:47)
13995. Kiss Zoltán, Sarkadkeresztúr (2009-05-19 19:46:41)
13994. Pritz Pál, történész, Budapest (2009-05-19 19:46:39)
13993. moldoványi tibor, vállalkozó, nagykanizsa (2009-05-19 19:46:28)
13992. Polonyi István, Erdőkertes (2009-05-19 19:46:28)
13991. Tar István György, tanuló, Budapest (2009-05-19 19:45:46)
13990. Mikus Katalin, védőnő, Úri (2009-05-19 19:45:41)
13989. Andras Jozsef, uzletvezeto, Szekelyudvarhely (2009-05-19 19:45:05)
13988. krisztin gézáné, nyugdíjas, ruzsa (2009-05-19 19:44:34)
13987. Gyulay Endre, ny. megyés püspök, Szeged (2009-05-19 19:44:12)
13986. Balla Ágnes, Önkormányzati képviselő, Budapest (2009-05-19 19:43:37)
13985. Pásztor Bettina, tanuló, Budapest (2009-05-19 19:43:29)
13984. Tóth Pál, nyugdíjas tanár, Hídvégardó, Magyarország (2009-05-19 19:43:10)
13983. TÖRÖK PIROSKA, könyvelö, Csikszereda (2009-05-19 19:42:55)
13982. Naszádos Anna, diák, Budapest (2009-05-19 19:42:54)
13981. Venczel Tünde, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-19 19:42:46)
13980. Polonyi István, Erdőkertes (2009-05-19 19:42:14)
13979. Takács Márta, művelődésszervező, Apátfalva (2009-05-19 19:41:50)
13978. Németh Csaba, tanuló, Gödöllő (2009-05-19 19:41:43)
13977. Rácz Szabó Rita, Tanuló, Ada- szerbia (2009-05-19 19:41:19)
13976. Boldis Dezső, kisiparos, Budapest (2009-05-19 19:41:16)
13975. Edit Fazakas, Designer, Calgary, Kanada (2009-05-19 19:41:16)
13974. Fülöp László, eladési ügynök, Csíkszereda (2009-05-19 19:41:14)
13973. Kovácsikné Falvay Edit, zenetanár, Budapest (2009-05-19 19:41:13)
13972. Siposné Tóth Krisztina, tanár, Székesfehérvár (2009-05-19 19:41:08)
13971. Darvas Márton, diák, Budapest (2009-05-19 19:40:58)
13970. Visky Dóra, Kolozsvár (2009-05-19 19:40:46)
13969. Cserti Horvath Juliana, nyugdijas, Oakville, Kanada (2009-05-19 19:40:34)
13968. Angyal Lajos, nyugdíjas, Miskolc (2009-05-19 19:40:15)
13967. Zatyko Eva, vegyesz, Nagyvarad (2009-05-19 19:39:32)
13966. Seprődi Emese, tanár, Dicsőszentmárton (2009-05-19 19:39:17)
13965. Gáspár Cecilia, tanár, Revolutiei nr 25 Tg Mures (2009-05-19 19:39:03)
13964. Pálinkás Réka, művészettörténész, Budapest (2009-05-19 19:39:02)
13963. Varga Marianna, Budapest (2009-05-19 19:38:52)
13962. Takács Kristófné, óvodapedagógus, Piliscsaba (2009-05-19 19:38:11)
13961. Noemi Takacs, profesoara, acum: mama, Budapesta (2009-05-19 19:38:00)
13960. Farkas Ildikó, tanuló, Budapest (2009-05-19 19:37:49)
13959. Hegedűs János, géplakatos, Jászárokszállás (2009-05-19 19:37:09)
13958. Biro Sandor, Utazasi Iroda Vezerigazgato, Calgary,Alberta,Canada (2009-05-19 19:36:39)
13957. Csáki Anikó, adminisztrátor, Gyömrő (2009-05-19 19:36:37)
13956. Szász Ágnes, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-19 19:36:17)
13955. Balázs Gábor Mihály, nyugdíjas, Szeged-Magyarország (2009-05-19 19:36:15)
13954. Korenchy Emőke, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 19:36:00)
13953. Nyírő Gizella, tudósító, Derecske (2009-05-19 19:35:54)
13952. Majkut József, ügyezető/general manager, Dunakeszi, Magyarország/Hungary (2009-05-19 19:35:29)
13951. Dr. Varga Károly, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-19 19:35:07)
13950. Benedek Katalin, közgazdász, Csikszereda (2009-05-19 19:34:43)
13949. Zsigmond Kinga, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 19:34:36)
13948. Werlein Mária, Budapest (2009-05-19 19:34:35)
13947. Bodó Győző, tanuló, Budapest (2009-05-19 19:34:26)
13946. Farkas Anna Lili, Profesor, Brasov (2009-05-19 19:34:25)
13945. Saufert János, Nyugdíjas villamosmérnök, Pilisvörösvár (2009-05-19 19:34:15)
13944. Küllős Miklós, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 19:34:08)
13943. Henn Péter dr., ügyvezető, Budapest (2009-05-19 19:33:10)
13942. Udvary Anna, kertészmérnök, Budapest (2009-05-19 19:32:51)
13941. Tóth László, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 19:32:51)
13940. Apró Márton, tanuló, Miskolc (2009-05-19 19:32:47)
13939. Vittinger László, Kereskedő, Székesfehérvár (2009-05-19 19:32:12)
13938. Légrádi Júlia, tanuló, Balatonboglár (2009-05-19 19:32:07)
13937. BARADLAI LÁSZLÓ, RONCSOLÁSMENTES ANYAGVIZSGÁLÓ, GALGAGYÖRK (2009-05-19 19:31:58)
13936. Nagy Klara, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-19 19:31:53)
13935. Bocsor Ildikó, telemarketing, Páty (2009-05-19 19:31:45)
13934. Zsigmond Réka Ildikó, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 19:31:45)
13933. Zeglin Adrienn, hallgató, Pomáz (2009-05-19 19:30:37)
13932. Varga Emese katalin, református lelkész, Nekézseny (2009-05-19 19:30:28)
13931. Szalóky Márta, kiadványszerkesztő, Budapest (2009-05-19 19:30:26)
13930. Kupa Klára, tanár, Dés (2009-05-19 19:29:52)
13929. Barabás Endre, gépészmérnök, H-3508 Miskolc (2009-05-19 19:29:32)
13928. Teszéri Csaba István, személyszállítási menedzser, Várgesztes HUN (2009-05-19 19:29:17)
13927. Bocsor Ildikó, Magyarország, Páty (2009-05-19 19:29:11)
13926. Szénásy Csaba, Székesfehérvár (2009-05-19 19:29:06)
13925. Szasz Gyongyver, Diak, Brasso (2009-05-19 19:28:50)
13924. Karsai Gábor, Tanuló, Makó (2009-05-19 19:28:48)
13923. Tóth Éva, Asistent Manager, Sf.Gheorghe (2009-05-19 19:28:41)
13922. Károly Gábor, Tanuló, Budapest (2009-05-19 19:28:28)
13921. Magyar István, mérnök, Budapest (2009-05-19 19:28:11)
13920. Nagy Balázs, Nyugdíjas, Pécs (2009-05-19 19:28:07)
13919. Szabó Tamás, polgármester, Ercsi (2009-05-19 19:27:54)
13918. Kováts Balázs, hangszerkészítő mester, Páty (2009-05-19 19:27:23)
13917. Illek Béláné, rokkant nyugdíjas, Tápiószecső (2009-05-19 19:27:17)
13916. Szilágyi Erzsébet, tisztviselő, Budapest (2009-05-19 19:27:08)
13915. Dr. Brückner Hubáné, szótárszerkesztő, Budapest (2009-05-19 19:26:46)
13914. Szentpáli-Gavallérné Judit, nyug.pszichológus, Budapest (2009-05-19 19:26:33)
13913. Szőcs Attila, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 19:26:28)
13912. Torma Ágnes, gyógyszertári asszisztens, Baja (2009-05-19 19:26:26)
13911. Aranyi Katalin, rajzolo, Easton, CT, USA (2009-05-19 19:26:08)
13910. Bátori Réka, tanuló, Budapest (2009-05-19 19:26:03)
13909. Ujvárosi Andrea, diák, Debrecen, Magyarország (2009-05-19 19:25:57)
13908. Torma Csaba, Budapest (2009-05-19 19:25:42)
13907. Kozma David, Actor, Helsinki (2009-05-19 19:25:09)
13906. Kiss Vilmos, katolikus lelkész, Helvécia (Magyarország) (2009-05-19 19:25:03)
13905. GYORGY ERIKA, BANKI TISZTVISELO, CSIKSZEREDA (2009-05-19 19:24:56)
13904. Magyar Istvánné, Nyugdíjas, Nyergesújfalu (2009-05-19 19:24:43)
13903. Právetz András, tanuló, Pécs/Csákvár (2009-05-19 19:24:19)
13902. Balogh Noémi, tanuló, Debrecen (2009-05-19 19:24:10)
13901. Takács Ferenc, ügyvezető, 8228 Lovas (2009-05-19 19:23:34)
13900. Velkey Kristóf, tanuló, Miskolc (2009-05-19 19:23:31)
13899. KONDOROSY Elod Dr., egyetemi docens - Assoc. Professor, Keszthely (2009-05-19 19:23:24)
13898. Maszlag Albert, termelésvezető, Szeged (2009-05-19 19:23:16)
13897. Ozvald Zsófia, tanuló, Zsámbék (2009-05-19 19:23:08)
13896. Bátori Zsófia, tanuló, Budapest (2009-05-19 19:22:58)
13895. dr.Balogh Zoltán, ügyvéd, Miskolc (2009-05-19 19:22:52)
13894. Labancz Katalin Iren, fogorvos, Torda (2009-05-19 19:22:38)
13893. Keresztes Zsolt, economist, Tg.Mures (2009-05-19 19:22:32)
13892. Egyed Tamás, pék, Budapest (2009-05-19 19:22:20)
13891. Zambo Geza , Project Engineer, Toronto, Canada (2009-05-19 19:21:40)
13890. Szabára Gergely, árufeltöltő, Budapest (2009-05-19 19:21:26)
13889. Dávid Mária Imola, szoftverfejlesztő, Budapest (2009-05-19 19:20:33)
13888. Halmai Veronika, építészmérnök, Budapest (2009-05-19 19:20:18)
13887. Asztalos Jozsef, Nyugdijas, Arad (2009-05-19 19:20:07)
13886. Ihász Anita, mérnök, Budapest (2009-05-19 19:19:29)
13885. sinon zoltán, vállalkozó, erdőkertes (2009-05-19 19:19:21)
13884. Gulyás Natália, tanuló, Tök (2009-05-19 19:19:07)
13883. Németh Tamás, agronómus, Baja (2009-05-19 19:18:55)
13882. Maszlag Albert, termelésvezető, Szeged (2009-05-19 19:18:48)
13881. Szőke Orsolya, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 19:18:43)
13880. Biro Richard, student, Cluj Napoca/Kolozsvar (2009-05-19 19:18:38)
13879. Héjjáné Hódi Ilona, tanítónő, Hódmezővásárhely (2009-05-19 19:18:05)
13878. Menus Gábor, nyugdíjas, Százhalombatta (2009-05-19 19:17:37)
13877. Robitsko Edit, nyugdijas, Pécs (2009-05-19 19:17:18)
13876. Heidel Zoltán, Energetikus, Stuttgart (2009-05-19 19:17:06)
13875. Perlaki Róbert, mérnök, Veszprém (2009-05-19 19:17:01)
13874. Szabó Lajos, diák, Békéscsaba (2009-05-19 19:16:39)
13873. Trella Várhelyi Ildikó, orvos, Tatabánya (2009-05-19 19:16:04)
13872. Farkas Rolf, Erdész technikus/ Tanuló, Szombathely (2009-05-19 19:15:56)
13871. Szabó Lajos, diák, Békéscsaba (2009-05-19 19:15:48)
13870. Miklos Eszter, tanar, Koloszvar (2009-05-19 19:15:32)
13869. Mar Emese Katalin, gyogytornasz, Tg. Secuiesc (2009-05-19 19:15:30)
13868. Gergely Csaba, konyvelo, Ujlengyel (2009-05-19 19:15:24)
13867. Balazs Andras, Tehnician, Cluj-Napoca (2009-05-19 19:15:22)
13866. balajti karoly, tervezo -grafikus, arh. proiectant, zalau (2009-05-19 19:15:08)
13865. Ötvös irma, nyugdíjas, Marosvásárhely (2009-05-19 19:14:52)
13864. muresan judit, profesor, brasov (2009-05-19 19:14:05)
13863. Simonné Józsa Edit, közgazdász, Budapest (2009-05-19 19:13:59)
13862. Csernus Tamás, ny. gépészmérnök, Nagykőrös (2009-05-19 19:13:53)
13861. Ürmös Lászlóné, vegyésztechnikus, Budapest (2009-05-19 19:12:40)
13860. Boruzs Ádám, Sopron (2009-05-19 19:12:31)
13859. Nagy Zsolt, üzemeltetésvezető, Debrecen (2009-05-19 19:12:15)
13858. Richvalszkiné Ilona, htb, Innsbruck-A (2009-05-19 19:12:02)
13857. Andrasi Judit, Budapest (2009-05-19 19:11:45)
13856. Vadász Attila, Nyugdíjas, Érd (2009-05-19 19:11:40)
13855. Bódánné Tóth Anikó, pedagógus, medgyesegyháza (2009-05-19 19:11:19)
13854. Antal Eva, konyvelo, Marosvasarhely (2009-05-19 19:10:47)
13853. Gerhardt József, villanyszerelő csoportvezető, Szekszárd (2009-05-19 19:10:27)
13852. Vargáné Nagy Andrea, gazdasági ügyintéző, Miskolc (2009-05-19 19:10:20)
13851. Koszta Zoltán, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 19:10:19)
13850. Bodo Istvan, penzugyi tanacsado, Portland, Oregon, USA (2009-05-19 19:10:17)
13849. Szabóné Bakondi Szilvia, könyvelő, Noszvaj (2009-05-19 19:10:10)
13848. Viola László, kertészmérnök, Cserszegtomaj (2009-05-19 19:10:08)
13847. Erdei László Zsolt, Zenész, Debrecen (2009-05-19 19:10:08)
13846. Zahn Lászlóné, könyvelő, Budapest (2009-05-19 19:10:01)
13845. Szabo Laszlo, jurist, Cluj-Napoca (2009-05-19 19:10:00)
13844. Dabóczi Eszter, tanuló, Érd (2009-05-19 19:09:58)
13843. Koliger Endre, Grafikus, Budapest (2009-05-19 19:09:56)
13842. Gyebnár László, vállalkozó, Judapest(volt Budapest) (2009-05-19 19:09:56)
13841. Bexley Feher Zoltan, croupier, Melbourne, Australia (2009-05-19 19:09:53)
13840. Szekely Erno, epitesz, Marosszengyorgy (2009-05-19 19:09:34)
13839. Varga Fanni, tanuló, Miskolc (2009-05-19 19:09:29)
13838. Fazekas Ilona, nyugdijas, Nagyszalonta (2009-05-19 19:08:55)
13837. Ványi Erzsébet, tanuló, Békéscsaba (2009-05-19 19:08:14)
13836. Goór Judit, tanár, Malomsok (2009-05-19 19:06:56)
13835. Kovács Attila, nyugdíjas, Tiszaújváros (2009-05-19 19:06:52)
13834. Arkosi Mariann, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 19:06:34)
13833. Szabó Levente, Kárpitos, Nagyvarad (2009-05-19 19:06:22)
13832. Badó István, Tanár, Kisvárda (2009-05-19 19:05:45)
13831. Tóth Attila, Flash Developer, Párizs (2009-05-19 19:05:41)
13830. Aranyi Iosif, eladó, Nagyvárad (2009-05-19 19:05:36)
13829. Dombi András dr., egyetemi docens, Szeged, Magyarország (2009-05-19 19:05:33)
13828. Bölcsházy Sándor, kommunikációs szakértő, Pilisszántó (2009-05-19 19:05:02)
13827. Kenyó Ildikó, szerkesztő, Budapest (2009-05-19 19:04:46)
13826. Antal Iosif, subinginer, Sfântu Gheorghe (2009-05-19 19:04:36)
13825. Vízi Boglárka, Területi Képviselő, Mátészalka (2009-05-19 19:04:34)
13824. NAGY ANDREA MARIA, MUNKAS, KOLOZSVAR (2009-05-19 19:04:23)
13823. Orban Gyongyver, alkalmazott, Marosvasarhely (2009-05-19 19:04:23)
13822. Tóthné Tréki Magdolna, középiskolai tanár, Debrecen (2009-05-19 19:04:19)
13821. Prepuk Györrgy, szerelő, Budapest (2009-05-19 19:04:08)
13820. Pék Gábor, Informatika, Győr (2009-05-19 19:03:50)
13819. Nándori Tünde, vállalkozó, Püspökhatvan (2009-05-19 19:03:38)
13818. Mitnyan Zoltán, Földmérő, Budapest (2009-05-19 19:03:22)
13817. Jakab Rita, gyógypedagógus, Budapest (2009-05-19 19:03:22)
13816. Dóra Fruzsina, Budapest (2009-05-19 19:02:35)
13815. Jóvér Ákos, Tanuló, Gödöllő (2009-05-19 19:02:32)
13814. Urbán Árpád, építészmérnök, Budapest (2009-05-19 19:02:26)
13813. Földes Andrea, Levéltáros, Kolozsvár (2009-05-19 19:02:15)
13812. Kántor Róza, Közalkalmazott, Budapest (2009-05-19 19:02:08)
13811. Koleszár István, mérnök, Fadd (2009-05-19 19:01:49)
13810. Nemenyi Agnes, egyetemi docens, Cluj Napoca (2009-05-19 19:01:38)
13809. Asztalos Tamás, közgazdász, Budapest (2009-05-19 19:01:26)
13808. Dr Széchy Gábor, egyetemi docens, Budapest (2009-05-19 19:01:17)
13807. Koklács Tibor, egyetemista, Sopron (2009-05-19 19:01:12)
13806. Veress Kinga Andrea, edesanya, Vajdahunyad (2009-05-19 19:01:06)
13805. julia gyongyi, munkanelkuli, spañolorszag (2009-05-19 19:00:41)
13804. Váncza Kristóf, tanuló, Budapest (2009-05-19 19:00:39)
13803. Csávás Bálint, Diák, Budapest (2009-05-19 19:00:34)
13802. Portik László, Tanuló, Pécs (2009-05-19 19:00:21)
13801. Tvarukóné Szmák Edit, középiskolai tanár, Szeged (2009-05-19 19:00:19)
13800. Oláh Éva, tanár, Székesfehérvár (2009-05-19 19:00:08)
13799. Nemenyi Endre, manager, Melbourne (2009-05-19 18:59:53)
13798. Latabár Endre, Latabárné Pőcze katalin, Nyugdíjasok, Budapest (2009-05-19 18:59:44)
13797. ocskay Péter, tanár, Nőtincs, Magyarország (2009-05-19 18:59:37)
13796. Sipos Reka, Program Manager, Budapest (2009-05-19 18:59:12)
13795. Forro Eniko, tanar, Bukarest (2009-05-19 18:59:10)
13794. Major Istvánné, tanár, Hatvan (2009-05-19 18:59:06)
13793. Nemenyi Katalin, orvos, Cluj Napoca (2009-05-19 18:58:45)
13792. Tüdős Tibor, ny. okl. villamosmérnök, Budapest (2009-05-19 18:58:44)
13791. Oskó Imre, nevelőtanár, Szolnok (2009-05-19 18:58:37)
13790. Váncza Zsombor, tanuló, Budapest (2009-05-19 18:58:35)
13789. Kovacs Eniko, tanar, Nagyvarad (2009-05-19 18:58:25)
13788. Széllné Erdei Ilona, nyugdíjas, Eger (2009-05-19 18:57:34)
13787. Jáky Ildikó, Budapest (2009-05-19 18:57:00)
13786. Dr. Karádi Csaba, Jogász, Budapest (2009-05-19 18:56:55)
13785. Mucsi Zoltán, eladó, Szentes (2009-05-19 18:56:51)
13784. Zelei László istván, középiskolai tanár, Pécel (2009-05-19 18:56:48)
13783. Tóth László, ügyvezető, Komárom (2009-05-19 18:56:38)
13782. Wuschek Pèter, Oberentfelden / Schweiz (2009-05-19 18:56:21)
13781. Széll Ilona, alkalmazott, Eger (2009-05-19 18:56:18)
13780. Homoródiné Demjén Ildikó, mérnök, Székesfehérvár (2009-05-19 18:56:14)
13779. Tomcsányi László, tanuló, Budapest (2009-05-19 18:56:07)
13778. Mucsi Dénes, Diák, Hódmezővásárhely (2009-05-19 18:55:46)
13777. Kun Leonard, vallalkozo, Kolozsvar (2009-05-19 18:55:36)
13776. Kenéz Endre Zoltán, tanár, Piliscsaba (2009-05-19 18:55:18)
13775. Vitus Csaba, Mernok, Kolozsvar (2009-05-19 18:55:18)
13774. BERNATH ISTVAN, VICEPRIMAR, BOGHIŞ (2009-05-19 18:55:14)
13773. Vigh Erik, rendszergazda, Bajót (2009-05-19 18:54:58)
13772. Rácz Anita Diána, diák, Budapest, Magyarország (2009-05-19 18:54:34)
13771. Dudás Emese, tanuló, Budapest (2009-05-19 18:53:59)
13770. Nagy Veronika, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 18:53:51)
13769. ujházy mária, tanító, hittan tanár, budapest (2009-05-19 18:53:48)
13768. Juhászné Székely Hajnalka, tanár, 2120 Dunakeszi, Fóti u. 53. (2009-05-19 18:53:32)
13767. Sámi Imre, programozó, Budapest (2009-05-19 18:53:20)
13766. Vámos Zoltán, gyógymasszőr, Eger (2009-05-19 18:53:12)
13765. Falusi Gergő, sofőr, szolnok (2009-05-19 18:53:06)
13764. Sipos Istvánné, erdőmérnök, Kecskemét (2009-05-19 18:53:01)
13763. Széman Péter, orvos, Szilágysomlyó (2009-05-19 18:52:56)
13762. Andrei Paul Ionescu, Secretar, Pancota (2009-05-19 18:52:56)
13761. Szák Pál, nyugdíjjas, Békéscsaba (2009-05-19 18:52:35)
13760. Táborszky Boglárka, hallgató, Budapest (2009-05-19 18:52:27)
13759. Dobri Balázs, tanuló, Budapest (2009-05-19 18:52:20)
13758. Váradi Gergely, egyetemi hallgató, Miskolc (2009-05-19 18:52:03)
13757. Farkas Tamás, tanár, Budapest (2009-05-19 18:51:56)
13756. Király László, Mezőgazdász, Röszke (2009-05-19 18:51:50)
13755. Eőry Ákos, pénzügyi tanácsadó, Diósd (2009-05-19 18:51:27)
13754. Királyné Németh Edit, Vállalkozó, Szeged (2009-05-19 18:51:18)
13753. Király Ádám, diák, Szeged (2009-05-19 18:50:53)
13752. Gazdac Alfoldy Agnes, arheolog, muzeograf, Cluj Napoca (2009-05-19 18:50:31)
13751. Andras Vincze, pilot, Anchorage, Alaska, USA (2009-05-19 18:50:12)
13750. Király Tamás, diák, Szeged (2009-05-19 18:49:55)
13749. Erdélyi Mónika, Székesfehérvár (2009-05-19 18:49:52)
13748. Czikó Attila, családgondozó, Dunapataj (2009-05-19 18:49:41)
13747. Kray Zsuzsanna, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 18:49:35)
13746. Trinfuly Melinda, contabila, Lueta (2009-05-19 18:49:25)
13745. Karmanoczki Lászlóné, épitész, Miskolc (2009-05-19 18:49:19)
13744. Kökény József, nyugdijas, Törökbálint (2009-05-19 18:48:54)
13743. Matesan Marius Marcel, Programozó, Budapest (2009-05-19 18:48:36)
13742. dr.Weinzierl Tamás, ügyvéd, Budapest, (2009-05-19 18:48:32)
13741. Hartyáni Márta, nyugdíjas, Szeged (2009-05-19 18:48:30)
13740. Kun Edith, konyvelo, kolozsvar (2009-05-19 18:48:20)
13739. Dr, Ivancsó István, gör. kat. pap, Nyíregyháza (2009-05-19 18:47:18)
13738. Hajdú Éva, közgazdász, Hódmezővásárhely (2009-05-19 18:47:14)
13737. Szalai Szabolcs, Teleház vezető, Kiskassa (2009-05-19 18:47:06)
13736. Hegedűs Ágnes, Német nyelvtanár, Budapest (2009-05-19 18:47:05)
13735. Mári Ildikó, közösségi koordinátor, Gyula (2009-05-19 18:46:59)
13734. Kiss Máté, tanuló, Debrecen (2009-05-19 18:46:55)
13733. Reiz Brigitta, tanár, Budapest (2009-05-19 18:46:46)
13732. Ádám Zsuzsanna, tanító, Nagykovácsi (2009-05-19 18:46:39)
13731. Vajna Botond-Szilard, műépítészhalgató, Kolozsvár (2009-05-19 18:46:30)
13730. Keresztes Ágnes, tanár, Szeged (2009-05-19 18:46:29)
13729. Dr. Benedek Katalin, tudományos főmunkatárs, folklorista, Budapest (2009-05-19 18:46:23)
13728. Kató Balázs, tanár, Enying (2009-05-19 18:46:16)
13727. Lochli M - Magdolna , tanar, Nagyvarad (2009-05-19 18:46:03)
13726. Dobrovics József, tulajdonos, Taksony (2009-05-19 18:45:28)
13725. Bálint Zsolt, Grafikus, Budapest (2009-05-19 18:45:03)
13724. Juhász Péter Sándor, református lelkipásztor, Négyfalu - Oraşul Săcele (2009-05-19 18:44:56)
13723. Kecskemétiné Murányi Erika, hitelügyintéző, Budapest (2009-05-19 18:44:42)
13722. Fodor Pál, mérnök, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 18:44:40)
13721. Petek István, tanár, Szekszárd (2009-05-19 18:44:33)
13720. Komáromi Ferencné, Budaörs (2009-05-19 18:44:24)
13719. Kelemen Laszlo, nyugdijas, Marosvasarhely (2009-05-19 18:44:12)
13718. Bálint Brigitta, diák, Szigetszentmiklós (2009-05-19 18:44:02)
13717. Virágh László, zeneszerző, Budapest (2009-05-19 18:43:31)
13716. Vidra Gabriella, translator, Budapest (2009-05-19 18:43:18)
13715. Dr. Ott János, nyugalmazott erdőmérnök, Budapest (2009-05-19 18:43:14)
13714. Závody Albin, nyugdíjas villamosmérnök, Slough, Anglia (2009-05-19 18:43:03)
13713. Pályiné Palkovics Nóra, szakközgazdász, Budapest (2009-05-19 18:42:56)
13712. ASZTALOS, LÁSZLÓ, FELSŐBOLDOGFALVA (2009-05-19 18:42:24)
13711. Sáfár Sándor, tanár, Szelevény (2009-05-19 18:42:10)
13710. Kustán László, mérnök, Temesvár (2009-05-19 18:41:45)
13709. szabó istvan, szerszámlakatos, Marosvásárhely (2009-05-19 18:41:31)
13708. csukás levente, gazdasági igazgató, csikszereda (2009-05-19 18:41:06)
13707. Szittyai Melinda, pedagógus, Baja (2009-05-19 18:40:50)
13706. Kirschné Tóth Erzsébet, htb, Szeged (2009-05-19 18:40:45)
13705. Torok Andrea, egyetemista, Cluj Napoca (2009-05-19 18:40:44)
13704. Kovács Miklós, tanuló, Pannonhalma (2009-05-19 18:40:34)
13703. Laszlo Fulop, Architect & Planner, Minneapolis, MN USA (2009-05-19 18:40:21)
13702. Dr. Pongrácz Attila, egyetemi oktató / adjunktus, Győr /Magyarország/ (2009-05-19 18:40:13)
13701. Borbély Ágnes, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-19 18:40:00)
13700. Herczeg Enikő, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-19 18:39:58)
13699. Kozma Judit, tanító, Székelyudvarhely (2009-05-19 18:39:57)
13698. Miholcsa Gyula, operatőr, Marosvásárhely (2009-05-19 18:39:55)
13697. Bitai Julia, tanito, Marosvasarhely (2009-05-19 18:39:54)
13696. LŐRINCZ ALBERT ZSOLT, vállalkozó, GYERGYÓSZENTMIKLÓS (2009-05-19 18:39:44)
13695. Borhy Péter, szakács, Sárvár (2009-05-19 18:39:15)
13694. Borhyné Pörneczi Martina, köztisztviselő, Sárvár (2009-05-19 18:38:31)
13693. Ifj. Dombos János, tanuló, Szentendre (2009-05-19 18:38:23)
13692. Szlávik Krisztina, Könyvtáros, Kétsoprony (2009-05-19 18:38:09)
13691. LŐRINCZ ERZSÉBET, pedagógus, GYERGYÓALFALU (2009-05-19 18:38:07)
13690. Fulop Agnes, retired scientist, Minneapolis (2009-05-19 18:37:45)
13689. Orbán Mária, pensionara, Sovata (2009-05-19 18:37:41)
13688. Votisky László, mérnök, H-9942 Szalafő (2009-05-19 18:37:17)
13687. Kósa Károly, könyvtáros, Szolnok (2009-05-19 18:37:05)
13686. Magyar Dezső, Ügyvezető, Sopron (2009-05-19 18:36:48)
13685. Katai Geza, Futar, Marosvasarhely (2009-05-19 18:36:40)
13684. Gyorgy Fazakas Zsolt, egyetemista, Gyergyoszentmiklos (2009-05-19 18:36:18)
13683. Vaski Gabor, Penzugyi Tancsado, Kanada (2009-05-19 18:36:13)
13682. Bognár Éva, növényegészségügyi felügyelő, Budapest (2009-05-19 18:35:59)
13681. SzabóJudit Piroska, nyugdíjas múzeográfus, Kézdivásárhely (2009-05-19 18:35:38)
13680. Stefan Motz, Profesor, New York (2009-05-19 18:35:37)
13679. Kiss Gabriella, fenykepesz, Szatmarnemeti (2009-05-19 18:35:33)
13678. Pelyhe István, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 18:35:15)
13677. Rupp György, számítástechnikus, Komló (2009-05-19 18:34:44)
13676. Németh Erika, hallgató, Budapest (2009-05-19 18:34:28)
13675. Antal Katalin, Cehu Silvaniei (2009-05-19 18:34:28)
13674. Szejke Ottilia, satu Mare (2009-05-19 18:34:08)
13673. Zsolt Erőss, epítőmérnök, Csíkszereda (2009-05-19 18:34:04)
13672. Szabó András, id., művészettörténész-muzeológus, Csíkszentkirály (2009-05-19 18:33:39)
13671. Rozgonyi Andrea, vállalkozó, Kecskemét (2009-05-19 18:33:18)
13670. Szittyai István, tanár, Szeged (2009-05-19 18:32:45)
13669. Szabina Farkas, student (hallgató), Szeged (2009-05-19 18:32:22)
13668. Valovics László, kárszakértő, Esztergom (2009-05-19 18:32:19)
13667. Dr.Fehér László Csongor, gyógyszerész, 6033Városföld (2009-05-19 18:32:16)
13666. Kövér Csaba, Göd (2009-05-19 18:32:10)
13665. dr. Rostás Rita, főiskolai oktató, Budapest (2009-05-19 18:32:04)
13664. szente istvan, lakatos, Tg-Mures (2009-05-19 18:31:31)
13663. Fulop Robert, IT Consultant, USA (2009-05-19 18:31:30)
13662. Nagymihály Zoltán, tanuló, Budapest (2009-05-19 18:31:00)
13661. Üveges Noémi, Cégvezető, Bocskaikert (2009-05-19 18:30:49)
13660. Kacsó Csaba, tanár, Marosvásárhely (2009-05-19 18:30:24)
13659. Baucsek Rajmund, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 18:29:57)
13658. Biro Melania, Bukarest (2009-05-19 18:29:28)
13657. Gaszler Gabriella, építész, Péteri (2009-05-19 18:28:53)
13656. G-Nagy Edit, nyugdijjas, DEBRECEN (2009-05-19 18:28:40)
13655. Huczman Zsófia, Ápolónő, Miskolc (2009-05-19 18:28:28)
13654. Mesterházy Dóra, tanár, Gyöngyöstarján (2009-05-19 18:28:25)
13653. Lucaci Eva, tanitónő, Kökényesd (2009-05-19 18:28:20)
13652. Dr. Kónya Gyöngyvér, orvos, Budapest (2009-05-19 18:28:18)
13651. Kapuvári Rozi, Tanuló, Budapest (2009-05-19 18:28:13)
13650. Hegyi Ágnes, közgazdász, Miskolc (2009-05-19 18:28:11)
13649. Tankó Alice, Nyugdijas, Bicske Magyarország (2009-05-19 18:28:07)
13648. Gyulai Csilla, Kolozsvar (2009-05-19 18:27:56)
13647. Pénzes László, építőmérnök, Budapest (2009-05-19 18:27:53)
13646. Haboczky János, Fönök, Sarkad (2009-05-19 18:27:26)
13645. Giday Csanád, diák, Budapest (2009-05-19 18:27:21)
13644. Balla Jozsef, Kolozsvar (2009-05-19 18:27:13)
13643. Unger Katalin, Kőszeg (2009-05-19 18:27:12)
13642. Csillag S. R. Imola, Képzőművész, Csíkszereda (2009-05-19 18:27:08)
13641. Jakab Júlia, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 18:26:59)
13640. Ádám Eszter, tanuló, Érd (2009-05-19 18:26:54)
13639. Láng Miklós, ny. szerkesztő, Balatonalmádi (2009-05-19 18:26:34)
13638. Fazekas Boglárka, tanuló, Debrecen (2009-05-19 18:26:26)
13637. Nádasi Mihály, Budapest (2009-05-19 18:26:26)
13636. Páll József, villamosmérnök, Nagyvárad, Teiului utca 3 sz. (2009-05-19 18:26:19)
13635. Sánta Timea, tanító, Marosvásárhely (2009-05-19 18:26:01)
13634. Varga Gábor, műszaki vezető, Budapest (2009-05-19 18:25:57)
13633. Gondos László, történész/szakfordító, Budapest (2009-05-19 18:25:54)
13632. Juhász Attila József, építész - szociológus, Békéscsaba (2009-05-19 18:25:50)
13631. Dr. Hajas Pál, Igazgató, Kozárd (2009-05-19 18:25:35)
13630. Huba Zoltán, Mérnök, Pécel (2009-05-19 18:25:07)
13629. Lukács Enikő, tisztviselő, Kézdivásárhely (2009-05-19 18:25:01)
13628. Biacsics Izabella, műtősasszisztens, Nagyatád (2009-05-19 18:24:51)
13627. Marton Renáta, egyetemi hallgató, Felsőtárkány (2009-05-19 18:24:45)
13626. Réfi László, egyetemi hallgató, Kaposvár (2009-05-19 18:24:33)
13625. DR.MAROSVÖLGYI LÁSZLÓ, KÖZGAZDÁSZ, ALSÓGÖD (2009-05-19 18:23:52)
13624. Dr. Heltai Miklós Gábor, egyetemi docens, Gödöllő - Magyarország (2009-05-19 18:23:47)
13623. Szebellédi Zoltán, polgármester, Újkígyós (2009-05-19 18:23:45)
13622. Szathmáry Gábor, orvos, Budapest (2009-05-19 18:23:38)
13621. Balogh Lóránd, Köztisztviselő, Piliscsaba (2009-05-19 18:23:34)
13620. Kerekes Ferencné, logopédus tanár, Rábatöttös (2009-05-19 18:23:26)
13619. Bogdáb Mihály dr., orvos, Császár (2009-05-19 18:23:17)
13618. Hedes Maria Magdolna, Asistenta Medicala, Tirgu Mures (2009-05-19 18:22:44)
13617. Szabó Sándor, Vállalkozó, Budapest (2009-05-19 18:22:41)
13616. Csaba ildikó, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 18:22:22)
13615. Holczer Ádám, tanuló, Budapest (2009-05-19 18:22:21)
13614. Tomsics Tamás, Mezőkövesd (2009-05-19 18:21:40)
13613. Verebélyi Kornél, eladó, Baja (2009-05-19 18:21:16)
13612. Simon Miklos, barman, Brasov (2009-05-19 18:19:56)
13611. Szabó Lilla, Sopron (2009-05-19 18:19:22)
13610. SZABO ZSOLT, TAXISOFOR, MAROSVASARHELY (2009-05-19 18:19:07)
13609. Földeák Miklós, mérnök, 2119 Pécel (2009-05-19 18:19:06)
13608. Alex Horvath, Test Engineer, Ottawa, Canada (2009-05-19 18:18:59)
13607. Luksz Erika, utazási értékesítő, Zsámbék (2009-05-19 18:18:27)
13606. Mihály Zsuzsánna, építész hallgató, Kolozsvár (2009-05-19 18:18:17)
13605. Széna Katalin, tanuló, Budapest (2009-05-19 18:18:13)
13604. Parancsuk Sándor, mérnök, Budapest (2009-05-19 18:18:13)
13603. Arany László, Tanuló (Műegyetem, Budapest), Budapest (2009-05-19 18:17:39)
13602. Kolumbán Attila, közgazdász, Sződ (2009-05-19 18:17:35)
13601. Szabó László, Nyomdász, Békés (2009-05-19 18:17:35)
13600. Czinege Szilvia, PhD hallgató, Miskolc (2009-05-19 18:16:55)
13599. Potyók Béláné, R.nyugd., Debrecen (2009-05-19 18:16:53)
13598. Papp Csaba, Student, Sacele,Brasov (2009-05-19 18:16:42)
13597. Földeák Miklós, okl. mérnök, 2119 Pécel (2009-05-19 18:16:41)
13596. Frank Dóra, rokkantnyugdíjas, Eger (2009-05-19 18:16:25)
13595. Lilla Nagy, nanny, London (2009-05-19 18:16:14)
13594. László Demény, Villamosmérnök, Debrecen (2009-05-19 18:16:13)
13593. Dóbiás Ferenc, Fölmérő, Lőrinci (2009-05-19 18:16:02)
13592. Illés József, Környezetvédő, Székesfehérvár (2009-05-19 18:15:41)
13591. ironarni, egyetemista, kolozsvar (2009-05-19 18:15:13)
13590. Bakonyiné Szél Orsolya, szakelőadó, Cegléd (2009-05-19 18:15:10)
13589. Kelle Katalin, Tanuló, Békéscsaba (2009-05-19 18:15:04)
13588. Gulácsiné Andrási Gyöngyvér, gondnok, Budapest (2009-05-19 18:14:59)
13587. Kővári Annamária, tanár, Budapest (2009-05-19 18:14:58)
13586. Csathó Gábor, 2030 Érd (2009-05-19 18:14:53)
13585. Dr. Szmetana Béla , ügyvéd, Budapest (2009-05-19 18:14:42)
13584. Csepely Balázs, Építészmérnök, Budapest (2009-05-19 18:14:37)
13583. Dr. Obbágy Lászlóné, zenetanár, Nyíregyháza (2009-05-19 18:14:34)
13582. Kovacs, Manager Zonal, Tg-Mures (2009-05-19 18:14:17)
13581. Dr. Radó Eszter, orvos, Budapest (2009-05-19 18:14:11)
13580. Szilyné Kádár Judit, lakóotthonvezető, Pécs (2009-05-19 18:14:09)
13579. Dr. Obbágy László, főiskolai tanár, Nyíregyháza (2009-05-19 18:13:41)
13578. Serfőző Levente, római katolikus lelkipásztor, Szentes (2009-05-19 18:13:11)
13577. Gyenes László, műszerész, Makó (2009-05-19 18:12:59)
13576. carol c.mare, functionar, bucuresti (2009-05-19 18:12:58)
13575. Mészáros Éva, hitoktató, Kapuvár (2009-05-19 18:12:43)
13574. Horváth János , Gépkocsivezető, Székesfehérvár.Lövölde u. 11.a (2009-05-19 18:12:39)
13573. Sipos László, köztisztviselő, Budapest (2009-05-19 18:12:34)
13572. Dávid Anna Dóra, Student, Budapest (2009-05-19 18:12:08)
13571. Varga Dávid, diák, Szentmártonkáta (2009-05-19 18:11:57)
13570. Ilona Wenzel.näsc.Bálint, Ingenieur, 41542 Dormagen (2009-05-19 18:11:18)
13569. Bulátkó Sándor, vállalkozó, Újfehértó (2009-05-19 18:11:15)
13568. Dinnyés József, zeneszerző, Budapest (2009-05-19 18:11:13)
13567. Katócz Erzsébet, tanítónő, Szamosdara (2009-05-19 18:11:06)
13566. Paniti Gyöngyi, könyvelő, Páty-Marosvásárhely (2009-05-19 18:11:04)
13565. Maczali Veronika, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 18:10:51)
13564. Tunde Maneses, Student, Kolozsvar (2009-05-19 18:10:44)
13563. Lendvay-Simon Zsolt, Építőipari munkás, Ásványráró (2009-05-19 18:09:47)
13562. Tatar-Kis Balazs, fiokvezeto, Dunakeszi (2009-05-19 18:09:40)
13561. Simonné Etelka, Ruhaipari technikus, Veszprém Magyarország (2009-05-19 18:09:28)
13560. Aldobolyi E. Judit, Szamitogep rendszerszervezo, Toronto, Kanada (2009-05-19 18:09:25)
13559. Mészáros Sándor, újságíró-lapszerkesztő, Budapest (2009-05-19 18:09:13)
13558. Pap Katalin, developer, Lisbon, Portugal (2009-05-19 18:09:00)
13557. Váncsa Levente-István, egyetemi hallagtó, Kolozsvár/ Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 18:08:40)
13556. Balogh Ádám, Budakeszi (2009-05-19 18:08:37)
13555. Vavrek József, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 18:08:33)
13554. Molnár József, nyugdíjas, Eger, Magyarország (2009-05-19 18:08:27)
13553. Muresan Adrian, inginer, Sighisoara (2009-05-19 18:08:26)
13552. debreczi ferenc, szinpad techiikus, Budapest (2009-05-19 18:08:16)
13551. Dutka Ákos, tanuló, Nyíregyháza (2009-05-19 18:08:13)
13550. Ferenc Gabriella Tünde, irodai dolgozó, Budapest (2009-05-19 18:08:10)
13549. Rodler Győzőné, nyugdíjas, Székesfehérvár (2009-05-19 18:07:54)
13548. Gina Szilagyi, Administration, Ottawa, Canada (2009-05-19 18:07:52)
13547. Csató Lehel, egyetemi docens, Kolozsvár (2009-05-19 18:07:31)
13546. Rimóczi Béla, ügyvezető, Nagykáta (2009-05-19 18:07:20)
13545. Zoltan Schmidt, Büroleiter, Pécs / Fünfkirchen (2009-05-19 18:07:07)
13544. Béres Csaba, Asszisztens, Debrecen (2009-05-19 18:06:50)
13543. Egyed Tihamér, agrármérnök, Sárkeresztúr (2009-05-19 18:06:14)
13542. Kurucz, Gyula, writer, Budapest (2009-05-19 18:06:01)
13541. Szentirmay Barna, Okleveles biológus, Kecskemét (2009-05-19 18:05:54)
13540. Hérány Ferenc, középiskolai tanár, Szentes (2009-05-19 18:05:38)
13539. Lehoczki Tímea , tanuló, Budapest (2009-05-19 18:04:46)
13538. Márfi József, ügyvezető, Kéthely (2009-05-19 18:04:43)
13537. Ujicz Péter, üzletvezető, Budapest (2009-05-19 18:04:05)
13536. Kulcsárné Kocsis Éva, tanár, Kaposvár (2009-05-19 18:03:59)
13535. Lenart Ida, gyogyszeresz, Toronto, ON Canada (2009-05-19 18:03:23)
13534. Hadnagy Melinda, tanulo, Kolozsvar (2009-05-19 18:03:17)
13533. Csiáki Zoltán, Telepvezető, Pécs (2009-05-19 18:02:56)
13532. Török Balázs, Tanuló, Tapolca (2009-05-19 18:02:50)
13531. dr. Ildi Koch, Dolmetscherin, Dresden (2009-05-19 18:02:24)
13530. Nyárádi Brigitta, fogtechnikus, Eger (2009-05-19 18:02:18)
13529. Sulyok Edvárd, gyógyszerész, Szeged (2009-05-19 18:01:54)
13528. Szolnoki László, nyug. középiskolai tanár, Tolcsva (2009-05-19 18:01:52)
13527. Pajor-Gyulai Károly, ny. kormányfőtanácsos, Budapest (2009-05-19 18:01:30)
13526. Kolumbán Attila, Tanár, Sződ (2009-05-19 18:01:20)
13525. Dézsi Annamária, közaélaémazott, Hatvan (2009-05-19 18:00:48)
13524. Marton Margit , tanito , Marosvasarhely (2009-05-19 18:00:21)
13523. László Imola, profesor, Sighisoara (2009-05-19 17:59:26)
13522. Töttössy Istvánné dr., középiskolai tanár, Budapest (2009-05-19 17:59:20)
13521. Tóthné Kiss Katalin, statisztikus, Kecskemét (2009-05-19 17:59:17)
13520. Vizi Balázs, Budapest (2009-05-19 17:58:59)
13519. Gergely Veronika, Betegnyugdijas, M-vásárhehy (2009-05-19 17:58:52)
13518. Nagy Csaba, Közgazdász, Debrecen (2009-05-19 17:58:47)
13517. MATEKOVITS GYÖRGY, ORVOS PROFESSZOR, TEMESVÁR (2009-05-19 17:58:40)
13516. Szlanka Balázs, tanuló, Budapest (2009-05-19 17:58:18)
13515. Spengler Imre, Nyugdijas, Dombóvár (2009-05-19 17:58:08)
13514. Méder Zsolt, Nagyvárad (2009-05-19 17:57:57)
13513. Csősz Dániel, Diák, Budapest (2009-05-19 17:57:16)
13512. Pintér Zoltán, vállalkozó, Szentes (2009-05-19 17:57:13)
13511. Köncse Antalné, Vácrátót (2009-05-19 17:57:11)
13510. Ágnes Hazay, tanuló, BUdapest (2009-05-19 17:57:03)
13509. Fulop Katalin, tanar, Marosvasarhely (2009-05-19 17:57:02)
13508. Erno Fulop Maria Fulop, Pittsburg CA (2009-05-19 17:56:59)
13507. Gabor Toth, Toronto, ON, Canada (2009-05-19 17:56:54)
13506. Kollega Zsóka, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 17:56:52)
13505. Fazekas Flóra, tanuló, Szeged (2009-05-19 17:56:33)
13504. Miklauzic Istvánné, könyvtáros, Budapest (2009-05-19 17:56:09)
13503. Mondics Csaba, Programozó, Budapest (2009-05-19 17:56:01)
13502. Gergely Sándor, Lakatos, M-vásárhehy (2009-05-19 17:55:59)
13501. Rakóczi Imre, tanuló, Téglás (2009-05-19 17:55:54)
13500. Gyorffy Andrea, Grafikus, Calgary (2009-05-19 17:55:29)
13499. Albert Éva, tisztviselő, Budapest (2009-05-19 17:55:11)
13498. Breg Endy Rolland, tanulo, szatmarnemeti (2009-05-19 17:55:09)
13497. Kerekes Ferenc Béla, gyógypedagógus, igazgató, Rábatöttös (2009-05-19 17:55:06)
13496. Szita Lajos, Diák, Szeged (2009-05-19 17:54:55)
13495. Vékony Zoltán, informatikus, Makó (2009-05-19 17:54:43)
13494. Gyöngy Jànos, tanulò, Debrecen (2009-05-19 17:54:40)
13493. Nagy Attila, nyugdíjas, Debrecen (2009-05-19 17:54:35)
13492. oláh zsuzsanna, teacher/tanár of english, gyula, magyarország (2009-05-19 17:53:59)
13491. Dr. Miklauzic István, közgazdász, Budapest (2009-05-19 17:53:58)
13490. Feyér András, tanuló, Budapest (2009-05-19 17:53:45)
13489. Csanádi Mária, közgazdász, Nagykovácsi, Magyarország (2009-05-19 17:53:38)
13488. Kurta Zsolt, építész/Architekt/architect/, Gyöngyös (2009-05-19 17:53:29)
13487. Szil Zsolt, cégvezető, Szeged (2009-05-19 17:53:23)
13486. Jankovics Dóra, tanuló, Gödöllő (2009-05-19 17:53:22)
13485. Akos Kis, Engineer, Budapest (2009-05-19 17:53:18)
13484. Veres Borbála, személyi asszisztens, Kiskunfélegyháza (2009-05-19 17:53:15)
13483. Hetesi János, nyugdíjas, Dombóvár (2009-05-19 17:53:10)
13482. pal katalin, tanar, Szekelyudvarhely (2009-05-19 17:53:03)
13481. Dr. Balázs Pál, főiskolai tanár, rektor, Vác (2009-05-19 17:52:51)
13480. Benedekffy István, mérnök, Kolozsvár (2009-05-19 17:52:47)
13479. Luksz József, tanár, Budapest (2009-05-19 17:52:41)
13478. Tamás Ervin, tanuló, Budapest (2009-05-19 17:52:35)
13477. Mészáros Ágoston, Tanár-Profesor, Kézdivásárhely-Tg.Secuiesc (2009-05-19 17:52:12)
13476. Dr.Sipka Rózsa, tanár,szociológus, Szeged (2009-05-19 17:52:01)
13475. Hetesi Jánosné, nyugdíjas, Dombóvár (2009-05-19 17:51:57)
13474. Török Hunor , természetvédő, Nyíregyháza (2009-05-19 17:51:45)
13473. Tálas László, arborétum igazgató, Tiszakürt (2009-05-19 17:51:14)
13472. Nagy Róbert, vállalkozó, Budapest (2009-05-19 17:51:00)
13471. Gesztelyi Krisztina, tanuló, Budapest (2009-05-19 17:50:29)
13470. Bakosné Németh Magdolna, rokkantnyugdíjas, Győr (2009-05-19 17:50:11)
13469. "Ábrahám Árpád, Nyugdijas, Csikszereda (2009-05-19 17:50:08)
13468. Pataki János, diák, Zsámbék (2009-05-19 17:50:05)
13467. Komáromi András, főiskolai hallgató, Siófok (2009-05-19 17:50:02)
13466. Jancsó Éva, levéltáros, Budapest (2009-05-19 17:49:45)
13465. DÉKÁNY. Csaba, mérnök, Budapest (2009-05-19 17:48:21)
13464. Blaga Iulia, Profesor, Cluj-Napoca (2009-05-19 17:48:14)
13463. Komáromi András, főiskolai hallgató, Siófok (2009-05-19 17:48:11)
13462. Tasnádiné Pál Julianna , Szállitmányozó, Budapest (2009-05-19 17:48:06)
13461. Körözsi Tünde, Téglás (2009-05-19 17:47:51)
13460. Lendvai Gyula, nyugd. pedagógus, Soponya (2009-05-19 17:47:45)
13459. Bálint Csilla Cecília, multimedia designer, Budapest (2009-05-19 17:47:19)
13458. Kovács Katalin, egyetemi hallgató, Székelyudvarhely (2009-05-19 17:46:47)
13457. szekely laura, nyugdijas, gyergyoszentmiklos (2009-05-19 17:46:32)
13456. Zgyerka Zsolt, gépésztechnikus, Nagykovácsi (2009-05-19 17:46:17)
13455. Varga Zsolt, raktáros, Pécs (2009-05-19 17:45:46)
13454. Nagy Sándor, Téglás (2009-05-19 17:45:24)
13453. Kiss Dávid, tanár, Győr (2009-05-19 17:45:14)
13452. Erdély László, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 17:45:03)
13451. Magyarosy Judith, Cluj- Napoca (2009-05-19 17:44:51)
13450. Kripner Veronika, könyvtáros, Pécel (2009-05-19 17:44:30)
13449. Pataky Bettina, Tanuló, Debrecen (2009-05-19 17:44:05)
13448. Kovács Eendre, osztályvezető, Szeged (2009-05-19 17:43:48)
13447. Pakular Emanuel, munkanélküli, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 17:43:43)
13446. Csizy Almos, recepcios, Balatongyörök (2009-05-19 17:43:40)
13445. dr. Korompay Klára, egytemi docens, Budapest (2009-05-19 17:43:34)
13444. Csaba Márton Zoltán, tanuló, Budapest (2009-05-19 17:43:18)
13443. Kurucz Istvan, Munkas, Kolozsvar (2009-05-19 17:43:14)
13442. Solymosi Balázs cst., tanácsadó, Budapest (2009-05-19 17:43:10)
13441. B uzás Károly, Ingatlanközvetítő, Őrbottyán (2009-05-19 17:42:53)
13440. Dr Taller Jánosné, Nyugdijas, Solymár (2009-05-19 17:42:51)
13439. Csikós Henrietta, nyomdai gépkezelő, Győrújbarát (2009-05-19 17:42:47)
13438. Benkő Benedek, nyugalmazott népművelő, Vértestolna (2009-05-19 17:42:45)
13437. Farkas Iván, tanuló, Győr (2009-05-19 17:42:45)
13436. Olah Aranka, tanar, Szekelyhid (2009-05-19 17:42:18)
13435. Farkas János, hiradástechnikus, Szekszárd (2009-05-19 17:42:09)
13434. Tartsák András, egy. hallgató, Budapest (2009-05-19 17:42:09)
13433. Polgar Eva, nyugdíjas tanulmányi előadó, Budapest (2009-05-19 17:41:59)
13432. Takacs Krisztian, koborlo, Weybridge (2009-05-19 17:41:54)
13431. Nagy Éva, óvónő, Veszprém (2009-05-19 17:41:40)
13430. Kurucz Apolka, Tanulo, Kolozsvar (2009-05-19 17:41:33)
13429. Kiss Balázs, értékesítő, Balatonboglár (2009-05-19 17:41:29)
13428. Dr Izsák Lajos, professzor, Budapest (2009-05-19 17:41:23)
13427. Szabolcs Mollnar, Sales Mngr., San Antonio, Tx, USA (2009-05-19 17:40:35)
13426. Kriza Dániel, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 17:40:24)
13425. Török Iván, pszichológus, Budapest (2009-05-19 17:40:15)
13424. Bakay Mária, agrármérnök, Debrecen (2009-05-19 17:40:13)
13423. Kurucz Eva, Munkas, Kolozsvar (2009-05-19 17:40:11)
13422. Horváth Bálint, hallgató, Nagykovácsi (2009-05-19 17:39:35)
13421. Bálint Endre, tanuló, Budapest (2009-05-19 17:39:32)
13420. Zimán Miklós, cégvezetõ, Kolozsvár (2009-05-19 17:39:12)
13419. Czebe János, kereskedő, Bátaszék (2009-05-19 17:39:11)
13418. Solymosi Rita, tanuló, Eger (2009-05-19 17:39:04)
13417. Szakács-Pap Sándor, Vállalkozó, Szászrégen (2009-05-19 17:38:57)
13416. Jónás László, Közgazdász, Keszthely (2009-05-19 17:38:53)
13415. Kévés Mária, kereskedelmi vezető, Balatonboglár (2009-05-19 17:38:35)
13414. Kilyén Ilka, színművész, Marosvásárhely (2009-05-19 17:38:22)
13413. Tahy Klára, restaurátor, Solymár (2009-05-19 17:38:06)
13412. Csiffáry Gabriella, főlevéltáros, Szentendre (2009-05-19 17:38:05)
13411. Zentai Magda, nyugdíjas tanár, Budapest (2009-05-19 17:37:57)
13410. László Attila, Budapest (2009-05-19 17:37:55)
13409. Varga Erika, tanuló, Budapest (2009-05-19 17:37:53)
13408. Virga Krisztina, közgazdász, Veszprém (2009-05-19 17:37:45)
13407. Dáné Veronka, levéltáros, Kolozsvár (2009-05-19 17:37:39)
13406. Molnár Zsolt, gordonkaművész, főiskolai docens, Debrecen (2009-05-19 17:37:38)
13405. Hernádi Tibor, Tanuló, Debrecen (2009-05-19 17:37:37)
13404. Jánosi Anna Magdaléna, vállalkozó, Szatmárnémeti (2009-05-19 17:37:18)
13403. Szabó Dömötör, Tanuló, Révfülöp (2009-05-19 17:37:16)
13402. Nagy Katalin, egyetemi hallgató, Téglás (2009-05-19 17:37:08)
13401. Sinkó Vilmosné, Polgármester, Zebegény (2009-05-19 17:36:28)
13400. Blaskóné Majkó Katalin, könyvtárigazgató, Budapest (2009-05-19 17:36:16)
13399. Telegdi Gyuláné, Baj, Bartók Béla u. 22. (2009-05-19 17:36:12)
13398. Kriston Mihály, vállalkozó, Szolnok (2009-05-19 17:36:10)
13397. Heincz Zsuzsanna, Eladó , Szigetvár (2009-05-19 17:36:02)
13396. Kacso Marta, Recepcios, Szovata (2009-05-19 17:35:55)
13395. Antal László, szoftverfejlesztő, Miskolc (2009-05-19 17:35:17)
13394. Toth Norbert, kereskedo, balatonfured (2009-05-19 17:35:17)
13393. Szántó Csaba, üzletvezető, Keszthely (2009-05-19 17:35:06)
13392. Solymosi László, középkorkutató egyetemi tanár, Budapest (2009-05-19 17:34:53)
13391. Bárányné Kiss Nóra, közgazdász, Budapest (2009-05-19 17:34:46)
13390. Kocsis Attila Levente, Tanár, Déva (2009-05-19 17:34:37)
13389. Ilyés Loránd, Diák, Erdőszentgyörgy (2009-05-19 17:34:09)
13388. Deák György, zenész, Budapest (2009-05-19 17:34:08)
13387. Kecskeméti Norbert, Egyetemista, Budapest (2009-05-19 17:33:30)
13386. Volosin Mátyás - Vajk, diák, Szatmárnémeti (2009-05-19 17:33:14)
13385. Hochbauer Mária, Kolozsvár/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-19 17:33:07)
13384. Dr.Hajnal Lajosné, Kertészmérnök, Kecskemét (2009-05-19 17:32:20)
13383. Stankóczi Zoltán, fejlesztő mérnök, Budapest (2009-05-19 17:32:08)
13382. Font Orsolya, tanuló, soltvadkert (2009-05-19 17:31:39)
13381. Domokos Miklós, ny.közgazdász, Kolozsvár (2009-05-19 17:31:39)
13380. Márton Ferenc, Műszaki tanácsadó, Budapest (2009-05-19 17:31:21)
13379. Bakos Gergely, középvezető, Budapest (2009-05-19 17:30:38)
13378. Bieder Zoltán, telefonos, Szekszárd (2009-05-19 17:30:38)
13377. Hizsnyik Mihály, kötisztviselő, Budapest (2009-05-19 17:30:36)
13376. Bereczki Boglarka, gyogyszeresz, Nagyvarad (2009-05-19 17:30:06)
13375. Szakolczai József, tanuló, Dunakeszi (2009-05-19 17:29:43)
13374. Komoróczy Eszter, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-19 17:29:37)
13373. Péter György, rendszergazda, Kolozsvár (2009-05-19 17:28:46)
13372. Rokaly Andrea, titkárnő, Gyergyócsomafalva (2009-05-19 17:28:36)
13371. Szegedi Zoltán, közgazdász, Pomáz (2009-05-19 17:28:17)
13370. HATÁRI LÁSZLO, LIFTSZERELÖ, GÖTEBORG-SWEDEN (2009-05-19 17:28:01)
13369. Akos Voros, University Professor, Sopron (2009-05-19 17:27:48)
13368. Kovács Edit Éva, könyvkötő, Gyula (2009-05-19 17:27:40)
13367. Vladár Péter, laborvezető, Budapest (2009-05-19 17:27:02)
13366. Georg Graf Rechnitzer, Gmbh direktor, Stuttgart (2009-05-19 17:26:37)
13365. Szegedi Zoltan, Budapest (2009-05-19 17:26:26)
13364. Tarkó Anett, mérnök, Budapest (2009-05-19 17:26:03)
13363. Keszenheimer Attila, fejleszto mernok, Budapest (2009-05-19 17:25:58)
13362. Goldemberg Kosa Anna, orvos, Haifa--Israel (2009-05-19 17:25:53)
13361. Lovassy Zsolt, Budapest (2009-05-19 17:25:24)
13360. Mádi András, tanácsadó, Budapest (2009-05-19 17:24:48)
13359. Szabó Attila, épitész, Nagyvárad (2009-05-19 17:23:51)
13358. Bokor Tibor, Szenator, Bukarest (2009-05-19 17:23:48)
13357. Csorba Attila, Autóbuszvezető, Nagykovácsi (2009-05-19 17:23:11)
13356. Medvegy Mihályné, nyugdíjas, Szarvas (2009-05-19 17:23:03)
13355. Szilvay Gyula, segédlevéltáros, Budapest (2009-05-19 17:22:29)
13354. Gondos Gábor, adminisztratív, Budapest (2009-05-19 17:22:05)
13353. Gyenes József, értékesítő, Budapest (2009-05-19 17:22:05)
13352. Szilágyi Márta, mérnök, Bükkaranyos (2009-05-19 17:21:53)
13351. Luksz Sándor, Nemzetközi fuvarozó, Budapest (2009-05-19 17:21:52)
13350. Horváth Ákos, minőségellenőrzési munkatárs, Budapest (2009-05-19 17:21:42)
13349. Winkler Mátyás, Tanár, 2100 Gödöllő (2009-05-19 17:21:42)
13348. Bokor Tibor, Szenator, Bukarest (2009-05-19 17:21:15)
13347. Sipos Viktória, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 17:20:59)
13346. BARTHA ESZTERA, OPERATOR CONTABIL, SF.GHEORGHE (2009-05-19 17:20:30)
13345. Bárány Gábor, erdőmérnök, Budapest (2009-05-19 17:20:25)
13344. Pauliczky Balázs, hallgató, Debrecen (2009-05-19 17:20:15)
13343. Hegedűs Bence, tanuló, Budapest (2009-05-19 17:19:55)
13342. Németh Erika, Gyógymasszőr, Budapest (2009-05-19 17:19:48)
13341. Várlaki Róbert, tanuló, Budapest (2009-05-19 17:19:41)
13340. Gróf Attila, irodavezető (ingatlan), Budapest (2009-05-19 17:19:35)
13339. Szakál Gyöngyi, orvoslátogató, Dunabogdány (2009-05-19 17:19:33)
13338. Péter Szilvia, köztisztviselő, Szeged (2009-05-19 17:19:29)
13337. Nagy László, műszerész, Szekszárd (2009-05-19 17:19:03)
13336. Bárkányi Alex, diák, Jászberény (2009-05-19 17:18:43)
13335. Sallai Judit, Microbiologist, Gödöllő (2009-05-19 17:18:39)
13334. Szabó Péter, Programozó, Budapest (2009-05-19 17:18:23)
13333. Palásti Ágnes, tanár, Szentes (2009-05-19 17:17:41)
13332. Kaposi Ildikó, közgazdász, Bodajk (2009-05-19 17:17:26)
13331. Louis Lazar III, Economist, Philadelphia, PA, USA (2009-05-19 17:17:14)
13330. Császár István, phd hallgató, Makkosjánosi (2009-05-19 17:17:13)
13329. TAKÁCS JÓZSEF, műszerész, GYÖNGYÖS (2009-05-19 17:17:06)
13328. Nagy Edit, tanár, Nagyvárad (2009-05-19 17:16:56)
13327. Rosecker Ágnes, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 17:16:46)
13326. Laszlo Pinter, PhD, Program Director, Winnipeg, Canada (2009-05-19 17:16:37)
13325. Alfred Schneider, Pensionar, Freiburg (RFG) (2009-05-19 17:16:35)
13324. Scheiber Gábor, szoftverfejlesztő, Budapest (2009-05-19 17:16:31)
13323. Nagy Gergő, tanuló, Hódmezővásárhely (2009-05-19 17:16:29)
13322. Király Réka, diák, Mosonmagyaróvár (2009-05-19 17:16:18)
13321. Szép Gyula, tanár, Kolozsvár (2009-05-19 17:16:11)
13320. Dr Gaszner Andrea, orvos, Budakalász (2009-05-19 17:15:46)
13319. Krisztik Pál, építészmérnök, Miskolc (2009-05-19 17:15:36)
13318. SZENNYESSY László, bef. tanácsadó, Zürich, Svájc (2009-05-19 17:15:34)
13317. Kovács Guszutávné, mosónő, Budapest (2009-05-19 17:15:23)
13316. Bleszkán Szilárd, tanuló, Budapest (2009-05-19 17:15:17)
13315. koronkai, pap, budapest (2009-05-19 17:15:10)
13314. Ördög Norbert, Tauló, Budapest (2009-05-19 17:15:05)
13313. Kerezsi Mária, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 17:14:55)
13312. Grácin Márkó, tanár, Szeged (2009-05-19 17:14:54)
13311. Simák Viktória, egyetemi hallgató, Vác (2009-05-19 17:14:53)
13310. Kovács Anikó, középiskolai tanár, Makó (2009-05-19 17:14:25)
13309. Dr. Domonkos Laszlo, Professor, Bradenton, FL, USA (2009-05-19 17:14:13)
13308. Palotai Robin, PhD hallgató, Budapest (2009-05-19 17:14:09)
13307. Birtok Katalin, tanar, Csikszereda (2009-05-19 17:14:08)
13306. Kacso Marta, ny. tanar, Csikszereda (2009-05-19 17:14:05)
13305. Csongrádi Béla, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 17:14:01)
13304. Krasznavölgyi György, rendszergazda, Foktő (2009-05-19 17:14:00)
13303. Szabó Tamásné, nyugdíjas könyvtáros, LAKITELEK (2009-05-19 17:13:36)
13302. Turi Gábor, közalkalmazott, Debrecen (2009-05-19 17:13:15)
13301. Szabó Bálint, tanuló, Budapest (2009-05-19 17:12:47)
13300. Pálvölgyi Alexander Anthony, tanuló, Budapest (2009-05-19 17:12:29)
13299. Ifj. Balázs-Bécsi Attila , egyetemista, Szamosújvár (2009-05-19 17:12:25)
13298. Ország István, Pomáz (2009-05-19 17:12:23)
13297. Catalan Tunde-Maria, zenesz, Latisana , Italia (2009-05-19 17:12:02)
13296. Géczy Lajos, hangmérnök, Budapest (2009-05-19 17:11:57)
13295. Margit Sövényházi, Business woman, Budapest (2009-05-19 17:11:50)
13294. Krasznavölgyi György, rendszergazda, Foktő (2009-05-19 17:11:35)
13293. Maczali Katalin, hallgató, Budapest (2009-05-19 17:11:13)
13292. Lukacs Arpad, Tanar, Fogaras (2009-05-19 17:11:01)
13291. Teszár Tamás, térképész, Tordas (2009-05-19 17:10:41)
13290. Martinez Gábor, Budapest (2009-05-19 17:10:35)
13289. Margitházi Enikő, irodavezető, Budapest (2009-05-19 17:10:24)
13288. kormosné farkas éva, htb., eger (2009-05-19 17:10:06)
13287. SZÉDER MONIKA , SZABO, GÖTEBORG-SWEDEN (2009-05-19 17:09:45)
13286. Kuczor Gábor, tanuló, Érd (2009-05-19 17:09:25)
13285. Szigeti Gábor, Cnc gépkezelő, Győr (2009-05-19 17:09:23)
13284. Szabó Magdolna, tanár, Szabadka (2009-05-19 17:09:23)
13283. Kisfalusi Andrea, manager , oradea (2009-05-19 17:09:21)
13282. Király János, autószerelő, Marossyentgyörgy (2009-05-19 17:09:14)
13281. Takács Flóra, Tanuló, Hosszúpályi (2009-05-19 17:08:29)
13280. Kozma Péter, szellemi, Budapest (2009-05-19 17:08:25)
13279. Gal Sandor, gazdalkodo, Budapest (2009-05-19 17:08:22)
13278. Gráf Ottó, építész, Gyöngyös (2009-05-19 17:08:17)
13277. Kovács Andrea, elemző, Szeged (2009-05-19 17:07:51)
13276. Milus Hajnalka, GYED, Beled (2009-05-19 17:07:48)
13275. petras eva, budapest (2009-05-19 17:07:46)
13274. Bozsoky Soós Zoltán, tanár, Reghin Szászrégen (2009-05-19 17:07:11)
13273. Sábitz Lászlóné, óvónő, Székesfehérvár (2009-05-19 17:07:08)
13272. Kisfalusi Andrea, manager , oradea (2009-05-19 17:07:03)
13271. Soós Cecília, tanuló, Budapest (2009-05-19 17:06:54)
13270. Sábitz László, villanymotor szerelő, Székesfehérvár (2009-05-19 17:06:28)
13269. Fazekas Zoltán, üzletvezető, Budapest (2009-05-19 17:06:19)
13268. Csibi Katalin, grafikus, Csikszereda (2009-05-19 17:06:05)
13267. Péter Ákos, könyvelő, Szeged (2009-05-19 17:05:57)
13266. Ráncsik Mónika, tanuló, Balatonboglár (2009-05-19 17:05:51)
13265. Zoltan Gyorgy GAL, Budapest (2009-05-19 17:05:37)
13264. Göde Zsófia, diák, Budapest (2009-05-19 17:05:19)
13263. Gadóczi Sándorné, nyugdíjas, Eger (2009-05-19 17:05:15)
13262. Dr. Kári Béla PhD, Nukleáris mérnők-fizikus, Budapest (2009-05-19 17:05:10)
13261. Mező László Zoltán, Minőségbiztosítási ellenőr, Budapest (2009-05-19 17:04:54)
13260. Bakony Péter, vállalkozás, Budapest (2009-05-19 17:04:49)
13259. Prof.Dr.Tóth Tibor, egy.tanár, Pécs/ Magyarország(Hongrois) (2009-05-19 17:04:42)
13258. Kovács Viktória, tanuló, Jánosháza (2009-05-19 17:04:25)
13257. Kovács Zoltán, ügyvezető, Szentendre (2009-05-19 17:04:03)
13256. B. Kiss Mátyás, Vezető szervíztechnikus, :Budapest (2009-05-19 17:03:57)
13255. Batizi László István, építészmérnök, Budapest (2009-05-19 17:03:31)
13254. Pap Tunde, szemelyes asszisztens, Marosvasarhely (2009-05-19 17:03:13)
13253. Horvath Imre, egy. hallgato, Bp (2009-05-19 17:03:04)
13252. Schlosser Mátyás, diák, Sopron (2009-05-19 17:02:58)
13251. Dragos Raymond Johann, Sales manager, Budapest (2009-05-19 17:02:50)
13250. Kósa Sándor József, Informatikai Műszaki Szakügyintéző, Budapest (2009-05-19 17:02:22)
13249. Somogyi Bálint Márton, Egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 17:02:08)
13248. Kohán Attila, Zenész, tiszaújváros (2009-05-19 17:01:15)
13247. Sólyom Sándor, Budapest (2009-05-19 17:01:07)
13246. Molnár László, szerkesztő, Szlovákia (2009-05-19 17:00:17)
13245. Legeza László dr., gépészmérnök, tanár, Budapest (2009-05-19 17:00:01)
13244. 12945. Jeff Farkas, Art Dealer and Conservator, Milwaukee, WI USA (2009-05-19 17:00:00)
13243. Takácsik Zsombor, Budapest (2009-05-19 16:59:45)
13242. Kósa Margit, tanuló, Sydney (2009-05-19 16:59:44)
13241. Veres Judit, ápoló, Budapest (2009-05-19 16:59:16)
13240. Jakab Judit, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-19 16:59:16)
13239. Dr. Pál Szabó, jurist, Budapest (2009-05-19 16:59:10)
13238. Theisz Csaba, Vállalkozó, Budapest (2009-05-19 16:59:07)
13237. Balogh Ákos, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 16:58:39)
13236. Dr. Szeleczki Tímea, orvos, Szeged (2009-05-19 16:58:33)
13235. Omelka Balázs, doktorandusz, Espoo (2009-05-19 16:58:33)
13234. Czekmeiszter Ferenc, diák, Budapest (2009-05-19 16:58:22)
13233. ALINA NELEGA, scriitoare, Targu Mures (2009-05-19 16:58:19)
13232. Baranyó Tamás, Pénzügyi Tanácsadó, Kecskemét (2009-05-19 16:57:52)
13231. Kisrákói Csilla, gyógyszerész, Budapest (2009-05-19 16:57:51)
13230. Gaborean Vlad, Student, Treviso, Italy (2009-05-19 16:57:14)
13229. Novák János, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 16:57:02)
13228. Kardos-Erdődi Gyöngyi, köztisztviselő, Budapest (2009-05-19 16:56:56)
13227. Kovacs Istvan, Student, Brasov (2009-05-19 16:56:41)
13226. Simon Gábor, Vállalkozó, Kecskemét (2009-05-19 16:56:25)
13225. Biro Ferencz, vallalkozo, Kolozsvar (2009-05-19 16:56:05)
13224. Ildiko Kovacs, MA Student, Lugano, Switzerland (2009-05-19 16:55:35)
13223. dr. Kocsis András, mérnök, Budapest (2009-05-19 16:55:16)
13222. oltean mihai, pictor, cluj-napoca (2009-05-19 16:55:15)
13221. Árvay Katalin, Tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 16:54:58)
13220. Nagygyorgy Gabor, nyugdijas, Budapest (2009-05-19 16:54:32)
13219. Gőbl György, jogvédő, Sopron (2009-05-19 16:53:42)
13218. Herczeg Viktória, tanuló, Budapest (2009-05-19 16:53:35)
13217. Domjan Renata, Agent turism, Oradea (2009-05-19 16:53:32)
13216. Jáczint-Héri Emese, tanár, Nyíregyháza (2009-05-19 16:53:23)
13215. Czettele Győző, informatikus, Budapest (2009-05-19 16:53:03)
13214. Blaga Erzsebet Beata, Logistic Manager, Satu Mare (2009-05-19 16:52:22)
13213. Dr. Veress Gábor, orvos, Debrecen (2009-05-19 16:51:38)
13212. Kajdi Jozsefne, apolono, N.Y.New York U.S.A (2009-05-19 16:51:26)
13211. Nagy Rebeka, tanuló, tapolca (2009-05-19 16:51:19)
13210. Both Gabriella, ápoló, Eger (2009-05-19 16:51:07)
13209. Prezsmer Imola, óvónő, Sepsyszentgyörgy (2009-05-19 16:50:41)
13208. VIDA ISTVAN ZOLTAN, BANKI ALAKLMAZOTT, NAGYKAROLY (2009-05-19 16:50:38)
13207. Szabò Àrpàd, Violoncelist Solo - Orch.Symphonica , Berna - Elvetia (2009-05-19 16:50:37)
13206. Nagyvári Lajosné, Nyugdijas, Kesztölc (2009-05-19 16:50:32)
13205. Boros Anna Mária, tanuló, Budapest (2009-05-19 16:50:26)
13204. Bihari Szabolcs, mérnök, 565 32 Mullsjö - Sweden (2009-05-19 16:49:58)
13203. Szabo Dalma, Manager vanzari, Tg-Mures (2009-05-19 16:49:57)
13202. Szőllősi Réka, egyetemi tanársegéd, Szeged (2009-05-19 16:49:57)
13201. Horváthné Kunstár Andrea, tanár, Szeged (2009-05-19 16:49:38)
13200. Egry Gyuláné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 16:49:25)
13199. BIRÓ József, programfelelős, Csíkszereda (2009-05-19 16:49:21)
13198. Koós-Hutás Mária, tanár, Gógánfa (2009-05-19 16:49:07)
13197. Bencze Ildikó, munkanélküli, Szentgyörgy (2009-05-19 16:48:32)
13196. Pál Istvánné, Munkavállalási tanácsadó, Tiszabecs (2009-05-19 16:48:15)
13195. Dr. Linczényi Endre, egyetemi oktató, utazásszervező, 1221 Budapest, Plébánia u. 14. (2009-05-19 16:48:08)
13194. Kassian Peter, Student, Cluj Napoca (2009-05-19 16:47:49)
13193. Tóth Kornélia, Kartal (2009-05-19 16:47:43)
13192. Simon Kata, pszichológus, Budapest (2009-05-19 16:47:17)
13191. Szövényi Eszter, nyugdíjas minisztériumi vezető főtanácsos, Budapest (2009-05-19 16:47:03)
13190. Görög Beáta, mérnök, Szeged (2009-05-19 16:46:58)
13189. Judit Pompéry, Dipl.Ökonom, Berlin (2009-05-19 16:46:58)
13188. Gere Imre, Szentes (2009-05-19 16:46:54)
13187. Hödl Patrcia, tanuló, Budapest (2009-05-19 16:46:48)
13186. Szőcs János, mérnök, Dunaharaszti (2009-05-19 16:46:26)
13185. Dr Neu Klára, orvos, Szentes (2009-05-19 16:46:04)
13184. Gadóczi Andrea, tanár, Eger (2009-05-19 16:45:52)
13183. Kéner Ádám, Tanuló, Lábatlan (2009-05-19 16:45:51)
13182. Fazekas Csaba, postai dolgozó, Kiskőrös (2009-05-19 16:45:18)
13181. Tar Beata, vállalkozó, Stockerau, Austria (2009-05-19 16:45:12)
13180. Parti Tamás, tanár, Jászberény (2009-05-19 16:45:02)
13179. Szalay Máté, programozó, Budapest (2009-05-19 16:44:20)
13178. Dr. Szabó József, Állatorvos, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-19 16:43:57)
13177. Kiss Róbert, tanuló, Tatabánya (2009-05-19 16:43:54)
13176. Sándor László, professor, Marosvásárhely (2009-05-19 16:43:53)
13175. Fekete Botond, Mérnök-tanár/ profesor-inginer, Kézdivásárhely/ Tg. Secuiesc (2009-05-19 16:43:47)
13174. Zemplényi Balázs, hallgató, Budapest (2009-05-19 16:43:24)
13173. Jankó Ádám, hallgató, Hódmezővásárhely (2009-05-19 16:43:20)
13172. Polgár Zita, tanuló, Győr (2009-05-19 16:43:15)
13171. Sandor Milinte, Customer Service Representative, Crawley UK (2009-05-19 16:43:03)
13170. Botos Bálint, közgazdász, London (2009-05-19 16:43:03)
13169. bányai katalin, konduktor, budapest (2009-05-19 16:42:36)
13168. boldizsar istvan, zenesz, kolozsvar (2009-05-19 16:42:31)
13167. Barabás Zsuzsanna, agrármérnök, Budapest (2009-05-19 16:41:28)
13166. Homola Viktor, mérnök, Budapest (2009-05-19 16:41:18)
13165. Burns Katalin, zenész, tanár, Budapest (2009-05-19 16:40:46)
13164. Orbók Ferenc, nyugdias tanár, Dicsőszentmárton (2009-05-19 16:40:40)
13163. Kéninger Antal, Tanuló, Nyíregyháza (2009-05-19 16:40:13)
13162. Acsády Soma, zenész, Budapest (2009-05-19 16:40:13)
13161. Horváth Gábor, matematikus elemző, Budapest (2009-05-19 16:39:46)
13160. Takó Mária, Tapolca (2009-05-19 16:39:40)
13159. PÓNÁCZ JÓZSEF, ÜZLETKÖTŐ, ZALAEGERSZEG (2009-05-19 16:39:27)
13158. Tömöri László, tanácsadó, H-Nyíregyháza (2009-05-19 16:39:04)
13157. Lendvai Zoltán, Közgazdász, Budapest (2009-05-19 16:38:59)
13156. Forró Gyöngyvér, Műsorvezető, Csíkszereda (2009-05-19 16:38:37)
13155. Gebauer Ferenc, pszichológus, Budapest (2009-05-19 16:38:35)
13154. M.S.C.A.M. De Rakovszky, EDP-Consultant, Taufkirchen (2009-05-19 16:38:30)
13153. Rakovszky István, IT-Tanácsadó, Mögling (2009-05-19 16:37:26)
13152. Czuppon Zoltán, Support specialist, Budapest (2009-05-19 16:36:49)
13151. Csécs Zoltán, Felvonószerelő, Tapolca (2009-05-19 16:36:36)
13150. Kurucz István, pedagógus, Szeged (2009-05-19 16:36:35)
13149. Varga Gábor, hallgató, Tényő (2009-05-19 16:36:27)
13148. Sonn Andrea, főiskolai hallgató, Százhalombatta (2009-05-19 16:35:41)
13147. Benedek Róbert, Tanuló, Komárom (2009-05-19 16:34:56)
13146. Szakats Istvan, mernok, Marosvasarhely (2009-05-19 16:34:54)
13145. Makári Zoltán, értékesítési vezető, Szeged (2009-05-19 16:34:29)
13144. Pinkert György, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 16:34:28)
13143. Sebestyén Dániel, tanuló, Budapest (2009-05-19 16:34:13)
13142. Buda Sándor, Rendszeradminisztrátor, Debrecen (2009-05-19 16:34:09)
13141. Gecse Júlia, hallgató, Detk (2009-05-19 16:34:06)
13140. Klein Laura, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 16:34:02)
13139. Dr Polcz Iván, geofizikus, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 16:33:36)
13138. Péterffy Ákos, politológus, Csíkszereda (2009-05-19 16:33:17)
13137. Gerencsér Balázs, tanár, Budapest (2009-05-19 16:33:12)
13136. boros erika, irodalomtörténész, brassó (2009-05-19 16:32:47)
13135. Szilasi Horváth Csaba, Értékesítési vezető, Dunaharaszti (2009-05-19 16:32:25)
13134. Bodnárné Böröndi Ágnes, tanár, Budapest (2009-05-19 16:31:48)
13133. Gulyás Ágnes, egyetemi tanársegéd, Szeged (2009-05-19 16:31:46)
13132. Csepely Péter, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 16:31:44)
13131. Vass Ferencné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 16:31:40)
13130. Antal Sebestyén, közgazdász, Budapest (2009-05-19 16:31:38)
13129. Hámos-Sohlo Ildikó, projektmenedzser, Oulu, Finnország (2009-05-19 16:31:36)
13128. ifj. Kübler István, tanár, Budapest (2009-05-19 16:31:34)
13127. Fodor Bálint, Tanuló, Vajszló (2009-05-19 16:31:17)
13126. Verók Tamás, erdőmérnök, Eger (2009-05-19 16:31:14)
13125. Pócza Tamás, tanuló, Bük (2009-05-19 16:31:14)
13124. Bunda Sandor, nyugdijas mernok, Nagybanya (2009-05-19 16:30:57)
13123. Haenlein Katalin, Nyugdíjas, Münster ( Németország ) (2009-05-19 16:30:53)
13122. Szakats Maria-Magdolna, almernok, Marosvasarhely (2009-05-19 16:30:48)
13121. Dr. Szűcs Tibor, egyetemi docens, Pécs (2009-05-19 16:30:30)
13120. Brassnyó Gabriella, gyógytornász, Budapest (2009-05-19 16:30:24)
13119. Canpean Eva, nyugdijas (volt laborans), Des, Kolozs megye (2009-05-19 16:30:23)
13118. Dr. Maszlag Gábor, jogász, Budapest (2009-05-19 16:29:39)
13117. Szabo Csilla, ugyvezeto igazgato, Csikszereda (2009-05-19 16:28:56)
13116. Bunda Agnes, aszisztensno, Nagybanya (2009-05-19 16:28:55)
13115. Tóth Péter, Director, Budapest (2009-05-19 16:28:23)
13114. Balla Péterné, munkatárs, Budapest (2009-05-19 16:28:03)
13113. Perjés Gézáné, gyógyszerész, Budapest (2009-05-19 16:27:54)
13112. Dr. Győry Attiláné Ágnes, titkárnő, Budapest (2009-05-19 16:27:49)
13111. Váczi Tímea, Közgazdász, Budapest (2009-05-19 16:27:40)
13110. Kis Nándor, tanuló (egyetem), Magyarország, Hódmezővásárhely (2009-05-19 16:27:23)
13109. Németh András, szakács, Budapest (2009-05-19 16:27:15)
13108. Balázs Mária, Bérelszámoló, 2800Tatabánya,gál i.ltp408/15 (2009-05-19 16:27:02)
13107. Dr. Vig Péter, erdőmérnök, Sopron (2009-05-19 16:27:01)
13106. Nagy Tibor, villamos mérnök, Budapest (2009-05-19 16:26:41)
13105. Balogh István, Szobafestő, Komárom (2009-05-19 16:26:29)
13104. Borbély Péter, Tanár, Tiszabecs (2009-05-19 16:26:14)
13103. Szabó Lajos, CNC Berendezés kezelő, Győr (2009-05-19 16:25:20)
13102. Oláh Lajos, Tanuló, Magyarország/Kisvárda (2009-05-19 16:25:14)
13101. Hajnal Emil Szilárd, Formatervező, Budapest (2009-05-19 16:24:51)
13100. Bodó Márta, egyetemista, Hódmezővásárhely (2009-05-19 16:24:45)
13099. Vass Zsuzsanna, közgazdász, Budapest (2009-05-19 16:24:35)
13098. Vörös László, energetikus, Kecskemét (2009-05-19 16:24:24)
13097. Nagy Miklós, technikus, Kecskemét (2009-05-19 16:24:21)
13096. Dézsi Eleonóra, tanár, Marosvásárhely / Târgu-Mureş (2009-05-19 16:24:13)
13095. Tóth Ágnes, ügyfélszolgálati munkatárs, Esztergom (2009-05-19 16:24:01)
13094. Buday László, mérnök, Budapest (2009-05-19 16:23:46)
13093. Hőnig Antal, középiskolai tanár, 2170 Aszód (Magyarország) (2009-05-19 16:23:39)
13092. Wildner Ágost, Szentendre (2009-05-19 16:23:38)
13091. Molnar Anna Edina, szinesz, Kolozsvar (2009-05-19 16:23:31)
13090. Nagy Péter, Csomagolóanyag beszerző, Debrecen/Mátészalka/Budapest (2009-05-19 16:23:08)
13089. Szilágyi Róbert, diák/student, Kolozsvár (2009-05-19 16:22:40)
13088. Dr. Facskó Gábor, fizikus-csillagász, Orléans (2009-05-19 16:22:33)
13087. Bakes Csaba, üzletvezető, Nyergesújfalu (2009-05-19 16:21:40)
13086. Zeffer Erika, pedagog, Oradea (2009-05-19 16:21:39)
13085. Kállai László, aluminium épületszerkezet gyártó, Vancouver, Kanada (2009-05-19 16:21:01)
13084. Gökler Zsolt, ügyvezető, Debrecen (2009-05-19 16:20:54)
13083. Verzár Júlia-Petra, diák, Székesfehérvár (2009-05-19 16:20:47)
13082. Boros Noémi, recepciós, Békéscsaba (2009-05-19 16:20:43)
13081. Csanádi György, tanuló, Baja (2009-05-19 16:20:32)
13080. Dr. Ján Šebok, fyzik, Senec, SK (2009-05-19 16:20:24)
13079. Balog Zoltán, Hallgató, Ukrajna/Kárpátalja/Nagydobrony (2009-05-19 16:20:08)
13078. Komeiner Albertné, nyugdíjas, Esztergom (2009-05-19 16:20:07)
13077. verzár Viola, gyógymasször, Székesfehérvár (2009-05-19 16:19:55)
13076. Czene Éva, fogtechnikus, Nyergesújfalu (2009-05-19 16:19:52)
13075. Marosán Erika, pedagógus, Baja (2009-05-19 16:19:41)
13074. Belányi Tibor, mérnök, Zagyvarékas (2009-05-19 16:19:36)
13073. Ivánkovics Péter, Tanuló, Farád (2009-05-19 16:19:31)
13072. Biró Levente-Tibor, tanító, Kézdivásárhely (2009-05-19 16:19:15)
13071. Telek Zoltán, Szervíztechnikus, Nagykovácsi (2009-05-19 16:19:05)
13070. Printz Ágnes, tanárnő, Brassó (2009-05-19 16:19:03)
13069. Verzár Ferenc, építész, Székesfehérvár (2009-05-19 16:18:51)
13068. Andrew Slavitsek, pensioner, Kecskemét (2009-05-19 16:18:46)
13067. Vajda Agota Borbala, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 16:18:42)
13066. Sári Kinga, gimnazista, Hajdúhadház (2009-05-19 16:18:35)
13065. Ráth Ágnes, Budapest (2009-05-19 16:18:26)
13064. Dicu Henrietta, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 16:18:13)
13063. Hajdu Tamás, szoftverfejlesztő, Prága (2009-05-19 16:18:12)
13062. Már György, Asztalos, Budapest (2009-05-19 16:18:11)
13061. Vittmayer Zsolt, tanuló, Budapest (2009-05-19 16:18:04)
13060. Csanádi László, tanuló, Baja (2009-05-19 16:17:32)
13059. LovasVince, Tanuló, Gödöllő (2009-05-19 16:17:21)
13058. Tamasi Emese, tanitono, Temesvar (2009-05-19 16:17:13)
13057. Sári Csilla, egyetemi hallgató, Hajdúhadház (2009-05-19 16:17:07)
13056. Kovács László, kántor, Budapest (2009-05-19 16:17:04)
13055. Harangozó Erzsébet, gyógypedagógus, Szentendre (2009-05-19 16:16:54)
13054. Csanádi Árpád, tanuló, Baja (2009-05-19 16:16:25)
13053. Tamasi Attila, kosgazdasz, Temesvar (2009-05-19 16:16:23)
13052. Fazekas Anikó, tanuló, Gyula (2009-05-19 16:16:10)
13051. Damó Júlia, mérnők, Kecskemét (2009-05-19 16:16:10)
13050. Horváth Dániel, erdőmérnök, Esztergom (2009-05-19 16:15:42)
13049. Horváth György, programozó, Szeged (2009-05-19 16:15:39)
13048. Boross Dávid, Egyetemi hallgató, Kistarcsa (2009-05-19 16:15:24)
13047. Szász, Emese, Szombathely (2009-05-19 16:14:58)
13046. Csizmás Erzsébet, gyógyszerész, Cegléd (2009-05-19 16:14:56)
13045. Szabó Luca, tanuló, Budapest (2009-05-19 16:14:43)
13044. Damó István, képzőművész, Kecskemét (2009-05-19 16:14:37)
13043. Schilling Vilmosné, nyugdíjas, Pomáz (2009-05-19 16:13:54)
13042. Kostenszky Júlia, Program koordinátor, Budapest (2009-05-19 16:13:35)
13041. Vincze Szilvia, Zahntechnikerin, 66538 Neunkirchen (2009-05-19 16:12:53)
13040. Mérő Bence, tanuló, Budapest (2009-05-19 16:12:44)
13039. Szentgyörgyi Gergely, nyugdijas, cegléd (2009-05-19 16:12:43)
13038. Schwab Nóra, Tolmács, Thalgau (2009-05-19 16:12:24)
13037. Kaprinyák Zsolt, tanácsadó, Érd (2009-05-19 16:12:11)
13036. Szabóné Dombos Eszter, Védőnő, Ceglédbercel/Magyarország (2009-05-19 16:12:11)
13035. Zsíros Zsuzsanna, jogi asszisztens, Budapest (2009-05-19 16:11:56)
13034. Pohli Nándor, Máza (2009-05-19 16:11:53)
13033. Vincze Botond, Architekt, 66538 Neunkirchen (2009-05-19 16:11:44)
13032. Gratkovszki Katalin, tanuló, Debrecen (2009-05-19 16:11:32)
13031. Grezsa Csaba, egyetemi hallgató, Hódmezővásárhely (2009-05-19 16:11:29)
13030. Káli Béla, architect, Budapest (2009-05-19 16:11:08)
13029. suto noemi, konyvelo, marosvasarhely (2009-05-19 16:10:55)
13028. Hunyadvári Anita, tanár, Abbeyleix (2009-05-19 16:10:44)
13027. Szabó Roland, Gyombiológus, Ceglédbercel/Magyarország (2009-05-19 16:10:34)
13026. Szentjobbi Aladár, Nyugdijjas, Szentes (2009-05-19 16:10:29)
13025. Kerekes András, programozó, Budapest (2009-05-19 16:10:06)
13024. Vittmayer Zsolt, tanuló, Budapest (2009-05-19 16:09:56)
13023. Plugor Magor, tanár, Szeged (2009-05-19 16:09:49)
13022. Fazakas Réka-Mária, diák, Budapest (2009-05-19 16:09:48)
13021. Dr. Kocsis Kálmán, nyugdíjas, Piliscsaba (2009-05-19 16:09:38)
13020. Körösfői Zsolt, régész, múzeumigazgató, Székelykeresztúr (2009-05-19 16:09:32)
13019. Szabó Tamás, egyetemista, Miskolc (2009-05-19 16:09:24)
13018. Robert Hitter, Kingston (2009-05-19 16:09:14)
13017. Májai Ferenc-Györke Éva-Mária, Nyugdujasok, Kolozsvár (2009-05-19 16:09:02)
13016. Tanarki Andrea, ugyintezo, New York (2009-05-19 16:08:59)
13015. dr Rostás Tibor, művészettörténész, Nagykőrös (2009-05-19 16:08:48)
13014. Pap Mónika, Tanár, Bihardiószeg (2009-05-19 16:08:28)
13013. Vajda Erika, kerteszmernok, Marosvasarhely (2009-05-19 16:08:26)
13012. Berta Barna, Egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 16:08:07)
13011. dr. Juhász Albin, jogász, Budapest (2009-05-19 16:08:01)
13010. Kukla Zita, tanuló, Debrecen (2009-05-19 16:07:58)
13009. Szentgyörgyi Tamás, közgazdász, Budapest (2009-05-19 16:07:51)
13008. Turra Erzsébet, titkárnő-ügyintéző, Budakakász (2009-05-19 16:07:44)
13007. Angyal Éva, Gyermekfelügyelő, Arrecife (2009-05-19 16:07:31)
13006. Balázs Attila, Egyetemista, Csíkszereda (2009-05-19 16:06:30)
13005. Áron Koltai , student, Budapest (2009-05-19 16:06:27)
13004. Ther András, Erdőmérnök, Zalaegerszeg (2009-05-19 16:06:00)
13003. Pacor István, informatikus, Budapest (2009-05-19 16:05:49)
13002. Varga Róbert, villamosmérnök, Nemesbőd (2009-05-19 16:05:40)
13001. Viola Kambo, Irodavezetö, Etne,Norvègia (2009-05-19 16:05:30)
13000. Halassy Jenő, nyugd.gépészmérnök, Budapest (2009-05-19 16:05:23)
12999. Tóth Julianna, egyetemi hallgató, Szombathely (2009-05-19 16:05:01)
12998. Koós Andrea, ügyintéző, Debrecen (2009-05-19 16:04:45)
12997. Kalota Eszter, ügyintéző, Budapest (2009-05-19 16:04:36)
12996. Nyilas Szabolcs, előadóművész, Marosvásárhely (2009-05-19 16:04:29)
12995. Gróza Attila, Árúterítő, Nyíregyháza (2009-05-19 16:04:20)
12994. Mihályi Zoltán, nyugdíjas; önkormányzati képviselő, Budapest (2009-05-19 16:04:08)
12993. Barthos Istvan, adminisztrator, kovaszna (2009-05-19 16:03:59)
12992. Nagy Erno, tanar, Szekelyudvarhely (2009-05-19 16:03:58)
12991. Szászgáspár József , irodaveztő, Marosvásárhely (2009-05-19 16:03:47)
12990. Szabó Attila, Tanuló, Miskolc (2009-05-19 16:03:42)
12989. Barabas Reka, pedagogus, Szekelyudvarhely (2009-05-19 16:03:24)
12988. dr.Argay Katalin, orvos, Budapest (2009-05-19 16:03:11)
12987. Surányi Krisztina, tanuló, Alsónémedi (2009-05-19 16:03:09)
12986. Kossuth Zsuzsanna, -, Budapest (2009-05-19 16:03:05)
12985. Balogh Krisztina Mária, angoltanár, Budapest (2009-05-19 16:02:42)
12984. varga szilvia, eladó, szolnok (2009-05-19 16:02:09)
12983. Csongvay Agneta E., mérnök, Marosvásárhely (2009-05-19 16:02:06)
12982. Mihályi Zoltán, nyugdíjas-pensionar;, Budapest (2009-05-19 16:01:59)
12981. Nagy Erika, konyvelo, Ermihalyfalva (2009-05-19 16:01:48)
12980. Hegedus Lorant, Informatikus, Györ (2009-05-19 16:00:54)
12979. Jáger Zoltán, Budapest (2009-05-19 16:00:13)
12978. Szendröi Erzsébet, tanárnö, Stockholm (2009-05-19 16:00:03)
12977. Kovács Péter, ügyvezető alelnök, Kolozsvár (2009-05-19 16:00:02)
12976. Fodor Virág, tanuló, Győr (2009-05-19 15:59:55)
12975. dr. Apagyi Barnabás, fizikus, Budapest (2009-05-19 15:59:50)
12974. Erőss Angéla, pénzügyi admin., Budapest-Szatmárnémeti (2009-05-19 15:58:41)
12973. vajki VASS János, állás nélküli diplomás, Budapest (2009-05-19 15:58:26)
12972. Marosi Lajos, nyugdíjas, Szabadbattyán (2009-05-19 15:58:25)
12971. Vachter Balázs, egyetemi hallgató, Miskolc (2009-05-19 15:58:19)
12970. Fabulya Csaba, Szeged (2009-05-19 15:58:15)
12969. Dr. István and Brigitta Hanzély, Retired University Professor, Youngstown, OH, USA (2009-05-19 15:58:12)
12968. Palincsár Martin, iskola, Tokod (2009-05-19 15:57:51)
12967. Puskas Anna, Tanito, DITRO (2009-05-19 15:57:43)
12966. Keve Zombor Kovács, student, Berlin (2009-05-19 15:57:28)
12965. Dr. Ripka Géza, okl. kertészmérnök, Budapest (2009-05-19 15:57:28)
12964. Gyimesi Pálma, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-19 15:57:06)
12963. Földi Márton, franciatanár, Prága (2009-05-19 15:57:04)
12962. Huszár András, tanuló, budapest (2009-05-19 15:57:04)
12961. Szalka László, tanuló, Hajdúdorog (2009-05-19 15:56:54)
12960. nagy èva-ana, pensionar, Tg-Mures (2009-05-19 15:56:51)
12959. Görbe Mihály, főiskolai oktató, Kecskemét (2009-05-19 15:56:44)
12958. Morvay Ildikó, menedzserasszisztens, Tiszavasvári (2009-05-19 15:56:42)
12957. Tihanyi Kristóf, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 15:56:31)
12956. Jezebelle Bond, Actress, California, U.S.A. (2009-05-19 15:56:11)
12955. Kovács Orsolya, közgazdász, Budapest (2009-05-19 15:55:37)
12954. Váncza József, Nyugdíjas mérnök, Budapest (2009-05-19 15:55:22)
12953. Dr. Pongrácz Zita, gyógyszerész, Gödöllő (2009-05-19 15:55:20)
12952. Demeter Tibor, ügyvezető, HUN-Miskolc (2009-05-19 15:55:14)
12951. Robert Dean, Firefighter, New Jersey, U.S.A. (2009-05-19 15:55:12)
12950. Kardos Tamás, mérnök, 2112 Veresegyház (2009-05-19 15:55:08)
12949. Rácz Etelka, doktorandusz, Kolozsvár (2009-05-19 15:54:58)
12948. Deak Balint, Lelkesz, Simonyifalva (2009-05-19 15:54:57)
12947. Majzik Melinda, üzemmérnök, Budapest (2009-05-19 15:54:50)
12946. Rózsavölgyi Árpád, egyetemi hallgató, Szeged (2009-05-19 15:54:35)
12945. Barsi Csaba, Segédmúzeológus, Kisgyőr (2009-05-19 15:54:33)
12944. Mucsi Krisztiánné, dekoratőr, Szeged (2009-05-19 15:53:55)
12943. KERTÉSZ ÁRON, Mérnök, Gyál (2009-05-19 15:52:24)
12942. Tőkési Tímea, egyetemista, Budapest (2009-05-19 15:52:24)
12941. Vajda György, újságíró - fotóriporter, Marosvásárhely Tg. Mures (2009-05-19 15:52:23)
12940. Uta Jakob, München (2009-05-19 15:52:09)
12939. Csaholczi Tamas-Laszlo, Tanulo, Egyetemista (2009-05-19 15:51:55)
12938. Prevics Dávid, diák, Győrújfalu (2009-05-19 15:51:52)
12937. Gál Edit, irodavezető, Kolozsvár (2009-05-19 15:51:38)
12936. Molnár Márk, egyetemi hallgató, Vál (2009-05-19 15:51:07)
12935. Garics Katalin, Folyamatfejlesztesi osztalyvezeto, Budapest (2009-05-19 15:50:59)
12934. Csorba Emese, ingatlan ugynok, Kolozsvar (2009-05-19 15:50:56)
12933. Dr. Gábor Pongor, Assoc. Prof., Budapest, Hungary (2009-05-19 15:50:49)
12932. Király Hajnal, fordító, Cardiff (2009-05-19 15:50:32)
12931. Kis Tünde, Miskolc (2009-05-19 15:50:26)
12930. Biszak Katalin, rajzolo(szamitogepen), KEZDIVASARHELY (2009-05-19 15:50:07)
12929. Vadkerti Krisztina, közalkalmazott, Szeged (2009-05-19 15:50:04)
12928. Fakesch Róbert, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-19 15:49:55)
12927. Sepsi Szabolcs, student, Budapest (2009-05-19 15:49:50)
12926. Győrfi Ildikó, irodavezető, Békéscsaba (2009-05-19 15:49:45)
12925. Csizmazia Tardos, tanuló, Tihany (2009-05-19 15:49:08)
12924. Benedek Szabolcs, orvos, Budapest (2009-05-19 15:49:00)
12923. Kedves Imre, Közgazdász, Csíkszereda (2009-05-19 15:48:31)
12922. Kelemen Piroska, Tanuló, Lemhény (2009-05-19 15:48:05)
12921. Sebestyén Balázs dr., orvos , Zákányszék (2009-05-19 15:47:36)
12920. Szoke Sandor, mernok,inginer, Kolozsvar,Cluj (2009-05-19 15:47:07)
12919. Kelemen Erzsebet, tanar, Karcfalva (2009-05-19 15:46:47)
12918. Kovács Attila, építőmérnök, Budapest (2009-05-19 15:46:47)
12917. BIRO ERZSEBET, koztisztviselo/ referent, SZENTMATE/MATEI (2009-05-19 15:46:16)
12916. Szurovecz Andrea, közgazdász, Budapest (2009-05-19 15:45:41)
12915. Szentgyörgyi Bea, Tanuló, Mezőkövesd (2009-05-19 15:45:20)
12914. Lágymányosi Eszter, Budapest (2009-05-19 15:45:11)
12913. Gáspár Ottokár, okl. gépészmérnök, Székesfehérvár (2009-05-19 15:45:04)
12912. Barta Zsolt Péter, Fotográfus, Kétbodony (2009-05-19 15:44:49)
12911. drGagyi Lidia, orvos, csikszereda (2009-05-19 15:44:48)
12910. Hajdu Zoltan, Tanar, Targu Mures (2009-05-19 15:44:44)
12909. Puskás János, 1133 Budapest, Pannónia 53/a (2009-05-19 15:44:16)
12908. Hirling Zsolt, Tanuló, Budapest (2009-05-19 15:43:57)
12907. felegyi margo, handballspielerin, bern (2009-05-19 15:43:36)
12906. Koudela Pál, szociológus, Budapest (2009-05-19 15:43:10)
12905. Csóri Eszter, oktatás szervező, Budapest (2009-05-19 15:43:04)
12904. Váradi Júlia, hallgató, Budapest (2009-05-19 15:42:34)
12903. Ódor Petra, tanuló, Szigliget (2009-05-19 15:42:31)
12902. Muller Magda, pensionar, Szatmarnemeti (2009-05-19 15:42:22)
12901. Bakos Adi - Árpád, Mérnök, Marosvásárhely (2009-05-19 15:42:00)
12900. ILKEI FERENC, Polgar mester- primar, Vargyas-Varghis (2009-05-19 15:41:40)
12899. Damokos Attila Gergely, tanuló, Bp (2009-05-19 15:41:39)
12898. Toroczkay-Lukacs Erika, marketing referens, Kolozsvar (2009-05-19 15:41:04)
12897. Kocsis Norbert, Egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 15:40:42)
12896. Gyöngy Béla, Nyugdíjas, Debrecen, Magyarország (2009-05-19 15:40:24)
12895. Mráz Diána, tanuló, Kisvárda (2009-05-19 15:40:23)
12894. Lazar Zsolt, Mernok-Informatikus, Debrecen (2009-05-19 15:40:19)
12893. Galbavy Gyula, mérnök, Budapest (2009-05-19 15:40:19)
12892. Kontra Miklós, nyelvész professzor, Szeged (2009-05-19 15:40:15)
12891. halász judit, közalkalmazott, budapest (2009-05-19 15:39:48)
12890. Kovács Gábor, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 15:39:43)
12889. Csipes Ádám, egyetemi hallgató, Mezőtúr (2009-05-19 15:39:41)
12888. Kozma Csaba, Egyetemista, Szekelyudvarhely Fuggetlenseg 78/12 (2009-05-19 15:39:26)
12887. Sarusi István, PhD hallgató, Szeged (2009-05-19 15:39:22)
12886. BENKŐ EMESE, GYÓGYTORNÁSZ, SOPRON (2009-05-19 15:39:12)
12885. Ambrus Gergely, doktorandusz, London (2009-05-19 15:39:08)
12884. Tarpataki Péter, Műszaki vezető, Budapest (2009-05-19 15:38:56)
12883. Szokolay Balazs, pianist (,prof.), Budapest (2009-05-19 15:38:47)
12882. Kovács Krisztina, építészmérnök, Budapest (2009-05-19 15:38:29)
12881. Kovacs Orsolya, Kolozsvar (2009-05-19 15:38:29)
12880. Zelei Eleonóra, tanszéki előadó, Székesfehérvár (2009-05-19 15:38:25)
12879. Szabó Ágota, Varrónő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 15:38:19)
12878. Benedek András, okl. gépészmérnök, 2091 ETYEK, Magyarország (2009-05-19 15:38:09)
12877. Kiss Virág, történész, régész, Budapest (2009-05-19 15:38:01)
12876. Józsa Judit, tanár, Pécs (2009-05-19 15:37:34)
12875. Véghné Soós Helga, gazdasági üi., Budapest (2009-05-19 15:36:55)
12874. Varadi Balazs, Egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-19 15:36:51)
12873. Farr Szabo Erzsebet, nyugdijas, Marosvasarhely (2009-05-19 15:36:47)
12872. Karner Andrásné, nyugdíjas, Budaörs (2009-05-19 15:36:43)
12871. Kovacs Eva, Orvostanhallgato, Marosvasarhely (2009-05-19 15:36:28)
12870. Bartos Éva, budapest (2009-05-19 15:36:24)
12869. Baku László, Műszaki oktató, Nyíregyháza (2009-05-19 15:36:14)
12868. Szabó Gyula, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-19 15:35:38)
12867. Füzér Jozsef, Mernok, Tiszaujvaros (2009-05-19 15:35:35)
12866. Dr.Tóth János, orvos, 5600 Békéscsaba, Puskin u.11. (2009-05-19 15:35:32)
12865. Kisházi János, tanuló, Eger (2009-05-19 15:35:26)
12864. Csák László, dekoratőr, Csongrád (2009-05-19 15:35:22)
12863. Schmidt Zoltán, szociális munkás, Érd (2009-05-19 15:35:13)
12862. Solnayné Orbán Ildikó, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 15:35:08)
12861. Kelemen László, eladó, Eger (2009-05-19 15:34:48)
12860. Tari László, mérnök, Budapest, Magyarország (2009-05-19 15:34:12)
12859. Bitai Orsolya, Orvostanhallgato, Marosvasarhely (2009-05-19 15:33:41)
12858. Tanczár Katalin, diák, Ukrajna, Kárpátalja, Beregszász (2009-05-19 15:33:00)
12857. Molnár Piroska, tanár, Budapest (2009-05-19 15:32:47)
12856. Sebestyén József, építész, Budapest (2009-05-19 15:32:33)
12855. Nyeste András, településmérnök, építészmérnök, Monor (2009-05-19 15:32:31)
12854. Hajduk Roland, egyetemista, Budapest (2009-05-19 15:32:28)
12853. Deák Zsuzsanna, Hivatalnok, Nagyenyed (2009-05-19 15:32:23)
12852. Dr. Sümeghy Zoltán, egyetemi oktató, Szeged (2009-05-19 15:32:18)
12851. Hajnal Hunor, építőmérnök, Kolozsvár (2009-05-19 15:32:10)
12850. Zobor Tamás, IT, Budapest (2009-05-19 15:31:45)
12849. Benedek B. Zsombor, vállalkozó, Csíkszareda (2009-05-19 15:31:41)
12848. Bérczi Barnabás, vegyész, SZEGED (2009-05-19 15:31:40)
12847. Szoke Maria, mernok, Kolozsvar (2009-05-19 15:31:38)
12846. Dr. Sümeghy Zoltán, egyetemi oktató, Szeged (2009-05-19 15:30:54)
12845. Martin Norbert, programkoordinátor, Budapest (2009-05-19 15:30:48)
12844. Eszterhai Emese, fejlesztő pedagógus, Kisvárda (2009-05-19 15:30:27)
12843. Bruder Márton, főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-19 15:30:20)
12842. Finak Csilla, back office vezető, Budapest (2009-05-19 15:30:05)
12841. Pálfi Anita, tanuló, Budapest (2009-05-19 15:29:38)
12840. Kocsis Csilla, Cluj-Napoca (2009-05-19 15:29:32)
12839. Csatlós Rita, tanuló, Újkígyós (2009-05-19 15:29:23)
12838. Molnár György, diák, Budapest (2009-05-19 15:29:20)
12837. marton zsuzsanna, egeszsegugyi asszisztens, csikszereda (2009-05-19 15:29:18)
12836. Szálkai József, gépészmérnök, Jászberény (2009-05-19 15:28:53)
12835. Lajtos István, tanár, Nyíregyháza (2009-05-19 15:28:53)
12834. Geiszt Mátyás, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 15:28:29)
12833. Majorné Bakó Csilla, ápolónő, Pécs (2009-05-19 15:28:19)
12832. Ferenc Jager, manager, Budapest (2009-05-19 15:28:00)
12831. Molnár Tiborné, edző, Szeged (2009-05-19 15:27:33)
12830. Mészáros Orsolya, Kozgazdasz, Gencs (2009-05-19 15:27:29)
12829. Kencse Előd, Primar, Santimbru/ Jud. Harghita (2009-05-19 15:27:26)
12828. Nagy Tóth Ildikó, Kecskemét (2009-05-19 15:26:55)
12827. Dinnyés Árpád, nyugdíjas, Sülysáp, Pest megye (2009-05-19 15:26:19)
12826. Kiss Levente, asistent medical, Targu Mures (2009-05-19 15:25:50)
12825. Gabor Palma, Odorheiu Secuiesc (2009-05-19 15:25:50)
12824. Reckl Ferenc, Nyugdijas, USA Clrveland (2009-05-19 15:25:47)
12823. Szabó István, tanuló, Szár (2009-05-19 15:25:43)
12822. Velkey Zita, tanuló, Budapest (2009-05-19 15:25:38)
12821. Kolmont Lajos, vállalkozó, Ózd (2009-05-19 15:25:26)
12820. Bóka László, MÁV alkalmazott, Győr (2009-05-19 15:25:22)
12819. Mészáros Árpád, Tanár, Gencs (2009-05-19 15:25:21)
12818. Murányi Zsuzsa, tervezőgrafikus, Budapest (2009-05-19 15:25:19)
12817. Lázár Dezső, nyugdijas, Campia Turzii-Aranyosgyéres (2009-05-19 15:24:25)
12816. Rózsaölgyi Vilmos, repülőgépvezető, Szeged (2009-05-19 15:24:17)
12815. Lipovánné Szekeres Ágota, óvónő, Gyula (2009-05-19 15:24:15)
12814. Kőrösi Péter, főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-19 15:24:10)
12813. Veresné Birincsik Anikó, tanitó, Besenyőtelek (2009-05-19 15:24:04)
12812. Lengyel Balázs, közgazdász kutató, Budapest (2009-05-19 15:23:54)
12811. Lipován Mihály, mentőápoló, Gyula (2009-05-19 15:23:20)
12810. Gyarmati Noemi, secretara, Cluj-Napoca (2009-05-19 15:23:10)
12809. Biro Attila, Mernok, Csikszentkiraly (2009-05-19 15:23:08)
12808. Lippai Judit, könyvelő, Veresegyház (2009-05-19 15:22:41)
12807. Német Norbert, tanuló, Győr (2009-05-19 15:22:24)
12806. Dávid Gergely, főiskolai tanár, H-Székesfehérvár (2009-05-19 15:22:13)
12805. Csáni-Laczi Annamária, Kolozsvár (2009-05-19 15:21:36)
12804. Hornung Balázs, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 15:21:25)
12803. Szőnyi Zsófia, tanár, Budapest (2009-05-19 15:21:07)
12802. Szatmári Péterné, Budapest (2009-05-19 15:20:52)
12801. Horváth Zoltán, rendszergazda, Budapest (2009-05-19 15:20:50)
12800. Dús Ernő, tanácsadó, Budapest (2009-05-19 15:20:48)
12799. dr. Tusnádi Márton, jogász, Budapest (2009-05-19 15:20:41)
12798. Gidó Csaba, tanár, Székelyudvarhely/Odorheiu-Sec. (2009-05-19 15:20:26)
12797. Juhász Gabriella, menedzser, Budapest (2009-05-19 15:20:24)
12796. Csobor Tünde, informatikus, Balatonboglár (2009-05-19 15:20:18)
12795. Molnár Judit, nyugdijas, Budapest (2009-05-19 15:20:12)
12794. Stahl Zoltán, rovarírtó, Budapest (2009-05-19 15:19:16)
12793. Nagy Péter, hallgató, Budapest (2009-05-19 15:18:55)
12792. Kovásznay Ádám, gépészmérnök, Göteborg (2009-05-19 15:18:52)
12791. Kun Andrea, titkarno, kolozsvar (2009-05-19 15:18:48)
12790. Kovács Péter, Budapest (2009-05-19 15:18:45)
12789. Pécsi Katalin, asszisztens, Budapest (2009-05-19 15:18:44)
12788. Nádor Orsolya, tanár, Budapest (2009-05-19 15:18:35)
12787. Aszalos Zoltan, Nyugdijas, Tiszakecske (2009-05-19 15:18:25)
12786. Csaba Tibor, mérnök, Budapest (2009-05-19 15:18:24)
12785. Szalma Istvan, director investitii, Cluj-Napoca (2009-05-19 15:18:08)
12784. Barthalos-Z. Márton, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 15:18:05)
12783. Wiedmer Zsuzsa, kulturalis menedzser, Basel, Schweiz (2009-05-19 15:17:51)
12782. Bíró Botond, egyetemi hallgató, Hódmezővásárhely (2009-05-19 15:17:46)
12781. Bartha Katalin, tanácsadó, Érd (2009-05-19 15:17:30)
12780. Dezső Anna, orvos, Kaposvár, Magyarország (2009-05-19 15:17:13)
12779. Erősdi Edit, tanár, Csíkszereda (2009-05-19 15:16:54)
12778. Vámos László, tanár, Békés (2009-05-19 15:16:50)
12777. Mezei Gyöngyi, telefonos értékesítő, Kolozsvár / Budapest (2009-05-19 15:16:46)
12776. Habina Tamás, tanuló, Bénye (2009-05-19 15:16:35)
12775. Vörös Mátyás Béla, Diák, Sopron (2009-05-19 15:16:16)
12774. Fried Judit, Kozgazdasz, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 15:15:59)
12773. Bányai Andrea, Tanuló, Pánd (2009-05-19 15:15:59)
12772. Zsoldos Edit, Mernok, Cluj-Napoca/ Kolozsvar (2009-05-19 15:15:32)
12771. Máthé András, Nyugdijas, Székelyudvarhely (2009-05-19 15:15:16)
12770. Samu Andrea, PhD hallgató, Szeged (2009-05-19 15:15:13)
12769. Máthé Ildikó, Nyugdijas, Székelyudvarhely (2009-05-19 15:14:08)
12768. Almássy Lászlóné, nyugdíjas, H-4400 Nyíregyháza (2009-05-19 15:13:17)
12767. Czegő Csongor, -, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 15:12:56)
12766. Barna Gyöngyi, egyetemista, Szeged (2009-05-19 15:11:29)
12765. Balogh Balázs, néprajzkutató, Budapest (2009-05-19 15:09:42)
12764. Fülöp Márta, ruhatervező, Budapest (2009-05-19 15:09:22)
12763. Kulcsár Angéla, au pair, London (2009-05-19 15:08:51)
12762. Huszti Judit, tanár, Pécs (2009-05-19 15:08:44)
12761. Harangozó Imre, tanár - néprajzkutató, Újkígyós (2009-05-19 15:08:15)
12760. Kelemenné Leitold Ágnes, idegenforgalmi ügyintéző, Veszprém (2009-05-19 15:08:10)
12759. Krasznoi Andras, Epiteszmernok, New York (2009-05-19 15:06:34)
12758. dr. Parapatics Tamás, jogász, Budapest (2009-05-19 15:06:28)
12757. Tuzson Veronika, Nyugdíjas, Újkígyós (2009-05-19 15:06:24)
12756. Parapatics Andrea, középiskolai magyartanár, Tapolca (2009-05-19 15:06:12)
12755. Biró Ágota, kutatóorvos, Marosvásárhely / London (2009-05-19 15:05:37)
12754. Molnar Balazs, jog- es politologia szakos egyetemi hallgato, Budapest (2009-05-19 15:05:35)
12753. toth rozalia, tanarno, nagyvarad (2009-05-19 15:05:32)
12752. Dr. Földy Ferenc, EU szakjogász, Budapest (2009-05-19 15:05:14)
12751. Pápai Gábor, egyetemista, Budapest (2009-05-19 15:04:52)
12750. Peterdy Tamás, informatikus, Budapest (2009-05-19 15:04:50)
12749. BartaFerenc, nyugdíjas, Eger (2009-05-19 15:04:43)
12748. Hegyi Sandor, Cluj Napoca (2009-05-19 15:04:39)
12747. dr.Pálmai Tamás, orvos, Békés (2009-05-19 15:04:36)
12746. Dr. Kollár Gábor, egyetemi oktató, Budapest (2009-05-19 15:04:05)
12745. Alexander Simec, Angestellter, Wien (2009-05-19 15:03:49)
12744. Csizovszki Balázs, mérnök, Debrecen (2009-05-19 15:03:42)
12743. Domán Sándor, informatikus, Budapest (2009-05-19 15:03:23)
12742. Marlyin Brigitta, tanuló, Tököl (2009-05-19 15:03:04)
12741. Cselényi László, ügyv., Debrecen (2009-05-19 15:03:02)
12740. Andy Kadar, Managing Director, Toronto, Ontario, Canada (2009-05-19 15:02:29)
12739. Bodor Botond, Mezőgazdász, Kézdikővár (2009-05-19 15:02:08)
12738. Kincs Gergely, Budaörs, Magyarország (2009-05-19 15:02:06)
12737. rosta csaba, egyetemi diák, budapest (2009-05-19 15:02:06)
12736. Fülöp Márta, könnyűipari mérnök, Budapest (2009-05-19 15:01:55)
12735. Laszlo Szekely, Library Technician, Cornwall, Ontario, Canada (2009-05-19 15:01:49)
12734. Blaga Tibor, tanito/invatator, Nagyvarad/Oradea (2009-05-19 15:00:50)
12733. Pap Huba, Nyugdijas, Lovas (2009-05-19 15:00:37)
12732. dr. Somlyódy Csilla, szakfordító, Budaörs (2009-05-19 15:00:29)
12731. Bóni Judit, titkárnő, Marosvásárhely (2009-05-19 15:00:29)
12730. Hunyady László, programozó matematikus, Budapest (2009-05-19 15:00:22)
12729. Balogh Mátyás, mérnök, Várpalota (2009-05-19 15:00:12)
12728. Pótor Beatrix Mónika, Pénztáros, Budapest (2009-05-19 15:00:03)
12727. Podmaniczkyné Sebők Orsolya, pedagógus, Budapest (2009-05-19 15:00:02)
12726. Pallinger Péter, informatikus, Budapest (2009-05-19 14:59:55)
12725. Dr. Ambrus Zoltán, egyetemi tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 14:59:45)
12724. JuhászBálint, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 14:59:32)
12723. Kameniczky György, Droid, Mátészalka (2009-05-19 14:59:15)
12722. Kovács István, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 14:58:47)
12721. szécsi judit, Lyon, Franciaorszag (2009-05-19 14:58:33)
12720. dr. Somody Gábor, jogász, Budapest (2009-05-19 14:58:19)
12719. Jozsef Eva, tanar, Marosvasarhely (2009-05-19 14:58:11)
12718. Kollár Adrien, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 14:58:08)
12717. dr. Kemény Zsolt, kutatómérnök, Budapest (2009-05-19 14:57:58)
12716. Hegedüs Endre Dezső, gyógyszerész, Kisújszállás (2009-05-19 14:57:10)
12715. Sebestyén László, Cristuru Secuiesc-Székelykeresztúr (2009-05-19 14:56:49)
12714. Kiss László, Ügyvezető, Budapest (2009-05-19 14:56:44)
12713. Csizi Zoltán, mérnöktanár, Pécs (2009-05-19 14:55:58)
12712. Ferencz-Nagy Maria, tanito, Brasso (2009-05-19 14:55:45)
12711. Dr.Angyal istván, háziorvos/medic/phisician, Ságújfalu (2009-05-19 14:55:16)
12710. Roza Gábor, építőmérnök, Szügy (2009-05-19 14:54:42)
12709. Zoltani Csaba, polgármester, Székelyderzs (2009-05-19 14:54:36)
12708. Gabor Dioszegi, Cleveland (2009-05-19 14:54:24)
12707. Nyulas Károly-Róbert, Marosvásárhely (2009-05-19 14:54:23)
12706. Szerbin Tamás, egyetemista, Budakeszi (2009-05-19 14:54:06)
12705. Hajna Jánosné, mérnök tanár, Pécs (2009-05-19 14:54:02)
12704. Hegyi-Kéri Ágnes, közgazdász, Miskolc (2009-05-19 14:53:51)
12703. dr. Felméri József, Nyudíjas vegyészmérnök, Budapest (2009-05-19 14:53:45)
12702. Kákonyi Anna, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 14:53:38)
12701. Mátrai Éva, közgazdász, Pilisszántó (2009-05-19 14:53:35)
12700. Uherkovichné dr. Paál Mária, orvos, Pécs (2009-05-19 14:53:26)
12699. Harasztos Péter, diák, Budakalász (2009-05-19 14:53:25)
12698. Nölting-Bánffy Zsuzsanna, háziasszony, Hamburg (2009-05-19 14:53:07)
12697. Bártfai Imre, phd. diák, Szeged (2009-05-19 14:52:56)
12696. kádár gábor , mentőgépkocsivezető, budapest (2009-05-19 14:52:54)
12695. Molnar Diana, Konyvelo, Cambridge (2009-05-19 14:52:25)
12694. Czingráber András, Ügyvédjelölt, Budapest (2009-05-19 14:52:22)
12693. Bernád Zoltán, mentálhigiénés, Bátaszék (2009-05-19 14:52:20)
12692. Farkas Éva, egyetemi hallgató, Eger (2009-05-19 14:52:15)
12691. Mészáros Gábor, tanuló, Budapest (2009-05-19 14:52:14)
12690. Somogyváry Gyula, nyugdíjas könyvtáros, Budapest (2009-05-19 14:52:08)
12689. Fábián Miklós, tanuló, Budapest (2009-05-19 14:52:06)
12688. Stefan Iulia, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-19 14:51:44)
12687. Szabó Katalin Mária, tanár-nyugdijas, Bikfalva (2009-05-19 14:51:44)
12686. Mezei Melinda, énekművésznő, Győr (2009-05-19 14:51:43)
12685. Bartha Zsolt, vasuti forgalmi szakerto/inginer cai ferate, Kolozsvar/Cluj Napoca (2009-05-19 14:51:42)
12684. Dr. Szatmári Csaba, ügyvéd/lawyer, 5600 Békéscsaba, Luther utca 10. (2009-05-19 14:51:22)
12683. Somogyvári Mihály, Maglód (2009-05-19 14:51:19)
12682. kadar gyula, somer, kezdivasarhely (2009-05-19 14:51:15)
12681. Elter Diána , Budapest (2009-05-19 14:50:36)
12680. Tóth Tihamér, épületgépész, Miskolc (2009-05-19 14:50:35)
12679. Tabajdi Márton, közgazdász, Budapest (2009-05-19 14:50:20)
12678. Máté György, raktáros, Kolozsvár (2009-05-19 14:50:14)
12677. Knorr Sarolta, tanuló, Budapest (2009-05-19 14:49:27)
12676. Demeter Orsolya, Asszisztens, Debrecen, Magyarország (2009-05-19 14:49:25)
12675. Hartyandi Matyas, egyetemista, Gyor (2009-05-19 14:49:02)
12674. Réti-Krasznavölgyi Veronika, Pilisjászfalu (2009-05-19 14:49:01)
12673. steib józsef, Közgazdász, Holon-- Israel (2009-05-19 14:48:29)
12672. Csete Eszter, köztisztviselő, Budapest (2009-05-19 14:48:21)
12671. Vinczefi Levente, Marketing Manager, Tirgu Mures (2009-05-19 14:48:19)
12670. Keresztes Nándor, technikus, Csíkszentimre (2009-05-19 14:48:04)
12669. Farkas Norbert, doktori hallgató, Budapest (2009-05-19 14:47:57)
12668. Kaló József, Budapest (2009-05-19 14:47:33)
12667. Puskás János, műszaki vezető, Miskolc (2009-05-19 14:47:25)
12666. demeter szabolcs, iskola, kolozsvar (2009-05-19 14:47:21)
12665. Horváth Tibor, vezető főtanácsos, Szolnok (2009-05-19 14:47:18)
12664. Ibos Zoltán, cégvezető, Badacsony (2009-05-19 14:47:10)
12663. Báthori Csaba, író, Budapest (2009-05-19 14:47:00)
12662. Szaló-Pál László, közgazdász, Etyek (2009-05-19 14:46:51)
12661. Vadász Márk, Budapest (2009-05-19 14:46:49)
12660. Ugron Gergely, mérnök, Solymár (2009-05-19 14:46:42)
12659. Nemes Anna Borbála, muvelodesszervezo, Székelymuzsna (2009-05-19 14:46:41)
12658. Robert Holczer, student, Traverse City MI, USA (2009-05-19 14:46:08)
12657. Takács Ildikó, programozó, Marosvásárhely (2009-05-19 14:45:46)
12656. Kriston Péter, igazgatásszervező, alelnök, Pásztó (2009-05-19 14:45:11)
12655. Laczkóné Pálfi Alojzia, főiskolai docens, Kecskemét (2009-05-19 14:45:05)
12654. Nyári Eszter, mérnök, Budapest (2009-05-19 14:44:25)
12653. Széles Mária, Könyvelő, Balassagyarmat (2009-05-19 14:44:23)
12652. Mihályi Márta, tanár, Budapest (2009-05-19 14:44:20)
12651. Olti Viola, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 14:43:27)
12650. Tabajdi Márton, közgazdász, Budapest (2009-05-19 14:43:21)
12649. Balipap Ferenc, szociolőgus, közösségfejlesztő, Dombóvár (2009-05-19 14:43:00)
12648. Bayer Árpád, hallgató, Budapest (2009-05-19 14:42:59)
12647. Szabó Ildikó, szociológus, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-19 14:42:48)
12646. Mihálykó Béla, Mérnök, Miercurea Ciuc / Csikszereda (2009-05-19 14:42:34)
12645. Szarvas Hedvig, rádiós műsorvezető, Baj (2009-05-19 14:42:06)
12644. Futsek László, okl. gépészmérnök, Lajosmizse (2009-05-19 14:41:45)
12643. Annemari Pinter, cegvezetö, Wien (2009-05-19 14:41:42)
12642. Damokos Csaba, Designer, Sepsiszentgyorgy/Sf. Gheorghe (2009-05-19 14:41:16)
12641. MOHÁCSY ALBERT, népzenész, Sóskút (2009-05-19 14:40:30)
12640. Fazakas Attila Levente, informatikus, Székesfehérvár (2009-05-19 14:39:44)
12639. Németh Gábor, tanuló, Budapest (2009-05-19 14:39:34)
12638. Fenyvesi Maria, consultant, Shelton, CT USA (2009-05-19 14:39:04)
12637. Orvos Adrienn, főiskolai hallgató, Szekszárd (2009-05-19 14:38:42)
12636. Bulbuk Enikő, Családorvos, Csikszereda (2009-05-19 14:38:35)
12635. Nagy Miklós, tanuló, Budakeszi (2009-05-19 14:38:31)
12634. Dr.Terentyák András, Orvos, Császártöltés (2009-05-19 14:38:18)
12633. Nagy Beáta, tanuló, Szob (2009-05-19 14:37:54)
12632. Dr Bruncsák Andrásné, nyugdíjas, Kecskemét (2009-05-19 14:37:37)
12631. Fazakas Attila Levente, informatikus, Székesfehérvár (2009-05-19 14:36:50)
12630. Lőrinczi Noémi, kutató, Budapest (2009-05-19 14:36:44)
12629. Göbl Richárd, Diák, Budakalász (2009-05-19 14:36:37)
12628. Ferencz Lajosné, nyugdíjas, Komló (2009-05-19 14:36:34)
12627. Aranyos Zsolt, Deák, Budapest (2009-05-19 14:36:13)
12626. Sárosi György , zenész, Debrecen (2009-05-19 14:36:05)
12625. Battistig Adrienn, tanácsadó, Budapest (2009-05-19 14:36:03)
12624. József Etele, Fogtehnikus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 14:35:53)
12623. Iszlai Tünde, teknikus, Marosvásárhely (2009-05-19 14:35:45)
12622. Mészáros Donát, hallgató, Pécs (2009-05-19 14:35:14)
12621. varga dániel, egyetemi hallg., budapest (2009-05-19 14:35:11)
12620. Szelepcsényi Sándor, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 14:35:06)
12619. Gregor Reti, Real Estate Developer, 1114 Budapest (2009-05-19 14:35:03)
12618. FRANK DEAK, NYUGDIJAS, NEW YORK (2009-05-19 14:34:48)
12617. Izsak Karola, Kolozsvar (2009-05-19 14:34:48)
12616. Hortoványi Emőke, nyugdíjas tanár, H-2626 Nagymaros (2009-05-19 14:34:34)
12615. Nemes Pál, Projektmenezder, Karlstad (2009-05-19 14:34:26)
12614. Bajor Ervin, mérnök, Budapest (2009-05-19 14:34:12)
12613. Gáspár Ildikó, hallgató, Budapest (2009-05-19 14:33:49)
12612. Orzó Fruzsina, hallgató, Győr (2009-05-19 14:33:47)
12611. Barabás Márton, építésvezető, Simontornya (2009-05-19 14:33:37)
12610. Puskás Veronika, diák, Kárpátalja (2009-05-19 14:33:23)
12609. Rig Lajos, Aneszteziológiai szakasszisztens, 8300 Tapolca (2009-05-19 14:33:13)
12608. dr. Bácskai Emese, DEBRECEN (2009-05-19 14:33:11)
12607. László Attila Zoltán, egyetemi tanár (prof.univ.), Iaşi (2009-05-19 14:33:04)
12606. Nagy Ferenc, Villamosjárművezető, Budapest (2009-05-19 14:32:44)
12605. Debreceni Lilla, egyetemi hallgató, Szigetszentmiklós (2009-05-19 14:32:33)
12604. Barabásné Szigyártó Erika, anyuka, Zsámbék (2009-05-19 14:32:30)
12603. Kovács Stefánia, vámügyintéző, Szombathely (2009-05-19 14:32:22)
12602. Dr. Egyed András, biokémikus, Budapest (2009-05-19 14:32:20)
12601. Kintzly Péter Szabolcs, jogász, Budapest (2009-05-19 14:32:12)
12600. Bacs Levente, kozgazdasz, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 14:32:09)
12599. Szűcs Eszter, főiskolás, Kunszentmárton (2009-05-19 14:32:06)
12598. Mohai Emőke, Zalaegerszeg (2009-05-19 14:31:23)
12597. Dr. Bozzay Krisztina, orvos, Biatorbágy (2009-05-19 14:31:20)
12596. Zaicsek Károly, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 14:31:20)
12595. Ádám Gábor, alapítványi igazgató, Kolozsvár/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-19 14:31:19)
12594. Szűcs Janka, egyetemista, Kunszentmárton (2009-05-19 14:31:09)
12593. Ványi Botond, IT, Gyula (2009-05-19 14:30:59)
12592. Bathó Tünde, grafikus, Budapest (2009-05-19 14:30:54)
12591. Szabó István Mikko, főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-19 14:30:49)
12590. Divéky Györgyi, tanár, Budapest (2009-05-19 14:30:44)
12589. Petró Panna, tanuló, Budapest (2009-05-19 14:30:40)
12588. Szomolányi Attila, nyugdíjas tanár, Nagykovácsi / Magyarország (2009-05-19 14:30:36)
12587. Szűcs Miklós, népzenész, Kunszentmárton (2009-05-19 14:30:33)
12586. Bauer Adrienn, p.ügyi admin., Budapest (2009-05-19 14:29:50)
12585. Tamás Laura, számviteli üi., Kecskemét (2009-05-19 14:29:44)
12584. Balogh Robert, mobil tanácsadó, Léva, Szlovákia (2009-05-19 14:29:42)
12583. Vízvári Balázs, tanár, Szombathely (2009-05-19 14:29:41)
12582. Fényes Márta, hallgató, Debrecen (2009-05-19 14:29:12)
12581. Török Ildikó, tanuló, Budapest (2009-05-19 14:29:11)
12580. Varga Zoltán, építész hallgató, Budapest (2009-05-19 14:28:44)
12579. Tóth Viktória, Vezető jegyvizsgáló, Nagykanizsa (2009-05-19 14:28:20)
12578. Fodor Zoltán, mérnök, Csíkvacsárcsi (2009-05-19 14:28:12)
12577. Vécsei István, Villamos Automatizálási Tervezőmérnök, Nyíregyháza (2009-05-19 14:28:11)
12576. Petneházy Gyöngyvér, tájépítáész mérnök, Budapest (2009-05-19 14:27:56)
12575. Tasi Péter, főiskolai adjunktus, Budapest (2009-05-19 14:27:35)
12574. Dr. Kató Erzsébet, kutatóorvos, Szatmárnémeti (2009-05-19 14:27:29)
12573. Bende Kornélia, közgazdász, pécs (2009-05-19 14:27:11)
12572. Bécsi Gábor, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-19 14:27:06)
12571. Kormos Imre, Programozó, Győr (2009-05-19 14:26:51)
12570. Gyulai Júlia, diák, Budapest (2009-05-19 14:26:38)
12569. Csorba Erzsébet, könyvtáros, Noszvaj (2009-05-19 14:26:25)
12568. Bende Borbála, kommunikációs munkatáts, Budapest (2009-05-19 14:25:54)
12567. Fülöp Zsigmond, tördelőszerkesztő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 14:25:43)
12566. Bakonyi Józsefné, tanár, Nagykanizsa (2009-05-19 14:25:25)
12565. Katalin, Pszichologus, Kolozsvar (2009-05-19 14:25:22)
12564. Punka György, nyugdíjas, Érd (2009-05-19 14:25:11)
12563. Erdős László, PhD-hallgató, Villány (2009-05-19 14:25:06)
12562. Harmat Nóra, tanuló, Veresegyház (2009-05-19 14:25:02)
12561. Berczi Bettina, Asszisztens, Debrecen (2009-05-19 14:24:59)
12560. Tomisa Ilona, etnográfus, Budapest (2009-05-19 14:24:58)
12559. Gazdag Károly, építőmérnök, Budapest, Sóvárad (2009-05-19 14:24:42)
12558. Nagy Patrícia, Tanuló, Léva, Szlovákia (2009-05-19 14:24:42)
12557. Bende Zsolt, vállalkozó, Pécs (2009-05-19 14:24:41)
12556. Tóth Pál, bohóc, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 14:24:34)
12555. Hlavács Kitti, tanuló, Kiskőrös (2009-05-19 14:24:31)
12554. Cseke József, tanár, Barót (2009-05-19 14:24:24)
12553. Dezső Dóra, művelődésszervező, Kunszentmárton (2009-05-19 14:24:21)
12552. SZabo Ilona, V-galfalva (2009-05-19 14:24:05)
12551. Szűcs Szabolcs, diák, Levice (2009-05-19 14:23:58)
12550. Máté Kinga, informatikus, Budapest (2009-05-19 14:23:54)
12549. Bende Krisztina, banktisztviselő, Pécs (2009-05-19 14:23:43)
12548. Kiss József Mihály, levéltáros , Budapest (2009-05-19 14:23:16)
12547. Cseh Tamás, gépészmérnök-inginer TCM, Jászberény (2009-05-19 14:23:09)
12546. Bányai Zsófia, tanuló, Pécs (2009-05-19 14:23:09)
12545. Szabo Attila, Egyetemi Hallgato, Csikszereda (2009-05-19 14:22:58)
12544. Drescher Béla, Biológus, Budapest (2009-05-19 14:22:52)
12543. Ladjánszki Veronika, nyugdíjas tanár, Pécel (2009-05-19 14:22:48)
12542. Oláh Enikő, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-19 14:22:07)
12541. Kosza Agnes, zenész, Nagyvarad/Oradea (2009-05-19 14:22:04)
12540. Kovacs Eva, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-19 14:21:17)
12539. Reppa Sándor, Budapest (2009-05-19 14:21:08)
12538. Vass Istvan, zenesz, Marosvasarhely (2009-05-19 14:21:03)
12537. Szabo Levente, Epitomernok, Zilah (2009-05-19 14:20:41)
12536. Szekely Szabolcs, diak, Kolozsvar (2009-05-19 14:20:17)
12535. Gál Tibor, egyetemista, Budapest (2009-05-19 14:20:08)
12534. Oláh Dániel, segédmunkás, Balatonboglár (2009-05-19 14:19:58)
12533. Dr. Major Tamás, orvos, Debrecen (2009-05-19 14:19:45)
12532. Juhász Zoltán, kutatómérnök, Budapest (2009-05-19 14:19:45)
12531. Ciorba Krisztina Zsuzsanna, tanár, Bihar, (2009-05-19 14:19:45)
12530. Pap Katalin, nyugdijas, Cluj (2009-05-19 14:19:37)
12529. Lukácsi Levente, gépészmérnök, Cegléd (2009-05-19 14:19:28)
12528. Fejes Ildiko, tisztasag felelos, Sepsi Szentgyorgy (2009-05-19 14:19:27)
12527. Megyesi József, Tanuló, Budapest (2009-05-19 14:19:19)
12526. Baksay Szabolcs, ügyvezető igazgató, Budapest (2009-05-19 14:18:32)
12525. Lázok Klára, Marosvásárhely (2009-05-19 14:18:32)
12524. Réti Kinga-Olga, kutató, Kolozsvár (2009-05-19 14:18:28)
12523. Makrai Erzsebet, Titkárnö, Székelykeresztúr (2009-05-19 14:18:06)
12522. dr. Szabó Emőke, orvos, Pécs (2009-05-19 14:17:46)
12521. Flórián Mária , tudományos főmunkatárs, Budapest (2009-05-19 14:17:41)
12520. Stock László, Geológus, Worms, Németország (2009-05-19 14:17:24)
12519. Siklósi Melinda, tanuló, Szekszárd (2009-05-19 14:17:04)
12518. Kosza Agnes, zenész, Nagyvarad/Oradea (2009-05-19 14:16:58)
12517. Ábrahám Ágnes, tanuló, Budapest (2009-05-19 14:16:54)
12516. Szép Nikolett, asszisztens, Budapest (2009-05-19 14:16:36)
12515. Fülöp Júlia, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-19 14:16:21)
12514. Ciorba Mihai, tanar, profesor, teacher, Bihar, Biharia (2009-05-19 14:16:19)
12513. Dr Törökné Kárpáti Dorottya Mária, angoltanár, Mány (2009-05-19 14:16:17)
12512. Schekk Anna, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 14:16:17)
12511. Menráth Miklósné, róm.kat. hitoktató, Budapest (2009-05-19 14:15:52)
12510. Koncz Erika, humán erőforrás közgazdász, Budapest XI. (2009-05-19 14:15:35)
12509. Mészáros Klára, gépészmérnök, Gödöllő (2009-05-19 14:15:03)
12508. Paróczai Csaba, gépkocsivezető, Budapest (2009-05-19 14:14:43)
12507. Újvári Tünde, szerkesztõ, Stockholm (2009-05-19 14:14:37)
12506. Balogh András, Szinész, Debrecen (2009-05-19 14:14:28)
12505. Dankó Dénes, alpolgármester, Sátoraljaújhely (2009-05-19 14:14:26)
12504. Ádám Gábor, alapítványi igazgató, Kolozsvár/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-19 14:14:20)
12503. bodmeri mária, hangmérnök, budapest (2009-05-19 14:13:45)
12502. Stampf Ildikó, építőmérnök, Szombathely (2009-05-19 14:13:40)
12501. Sebő Katalin, tanuló, Ajka (Magyarország) (2009-05-19 14:13:35)
12500. dr. László Árpádné, nyugdijas, Nagykáta (2009-05-19 14:13:19)
12499. Vass Klaudia, Mjölby Svedorszag (2009-05-19 14:13:02)
12498. Debreceni Laura Anna, hallgató, Szigetszentmiklós (2009-05-19 14:12:35)
12497. Nagy Réka, irodavezető, Szeged (2009-05-19 14:12:29)
12496. dr. Stágel Bence, jogász, Budapest (2009-05-19 14:12:09)
12495. Vass Istvan, freelancer, Marosvasarhely (2009-05-19 14:11:44)
12494. Török Erika, administrator, Miercurea-Ciuc (2009-05-19 14:11:34)
12493. Hőnigné Zádor Éva Mária, középiskolai tanár, Aszód (2009-05-19 14:11:12)
12492. Urbán Sándorné, nyugdíjas, Kerepes (2009-05-19 14:11:02)
12491. Vass Irén, referens, Gyulafehérvár (2009-05-19 14:10:57)
12490. Meszar Linda, Casiera , Arad (2009-05-19 14:10:46)
12489. Dömötör Tamás Albert, diák, Budapest (2009-05-19 14:10:42)
12488. Pénzes Géza, zenész, Budakeszi (2009-05-19 14:10:23)
12487. Derczeni Zsuzsanna-Ilona, munkanelkuli, Marosvasarhely (2009-05-19 14:09:44)
12486. Pasztor Csenge Biborka, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 14:09:37)
12485. Orbán Imelda, biológus, Marosvásárhely (2009-05-19 14:09:35)
12484. Bodor Mihály, jogász hallgató, Budapest (2009-05-19 14:09:35)
12483. Radu CINDREA, Management Consultant, Bistrita (2009-05-19 14:09:31)
12482. Istvánffy Dániel, Tanuló, Budapest (2009-05-19 14:08:53)
12481. Martin Lajos, manager, Hévíz (2009-05-19 14:08:44)
12480. Dénes Balázs, referens, Szeged (2009-05-19 14:08:40)
12479. Földi Béla, diák, Budapest (2009-05-19 14:08:32)
12478. dr. Herczeg Balázs, gyógyszerész, gyógyszerész-közgazdász, Sopron (2009-05-19 14:08:21)
12477. Vigh Menyhárt, mérnök, Kolozsvár (2009-05-19 14:08:02)
12476. Nagy Tünde, programozó, Budapest (2009-05-19 14:07:53)
12475. Antalné Batári Edina, könyvtáros, informatikus, Budapest (2009-05-19 14:07:32)
12474. Szabó Dorottya, tanuló, Szár (2009-05-19 14:07:03)
12473. Donogany Karoly, Nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-19 14:06:58)
12472. Szentesiné Solymosi Zsuzsanna, optometrista, Kistarcsa (2009-05-19 14:06:50)
12471. Böhm Zsuzsa, fotós újságíró, állatvédő, Piliscsaba (2009-05-19 14:06:48)
12470. Szabó Zsófia, diák, Sopron (2009-05-19 14:06:09)
12469. Novák Ferenc, ny. mérnök, USA (2009-05-19 14:06:05)
12468. Leniczki Csilla, egyetemi hallgató, Ózd (2009-05-19 14:05:53)
12467. Rüsz Timea, egyetemi hallgató, Székelyudvarhely (2009-05-19 14:05:46)
12466. Kenderessy Györgyi, építészmérnök, Budapest (2009-05-19 14:05:43)
12465. Antall István, rádiós újságíró, Budapest (2009-05-19 14:05:43)
12464. Juhász Adrienn, értékesítő, Budapest (2009-05-19 14:05:35)
12463. Kaszaky Éva, mérnök, Budapest (2009-05-19 14:05:25)
12462. Nagy Márton, fizikus, Budapest (2009-05-19 14:05:13)
12461. Simon Orsolya, tanár, Sárszentmihály (2009-05-19 14:05:10)
12460. Pukánszky Mariann, egyetemista, Budapest (2009-05-19 14:05:08)
12459. Kovács Éva , értékesítő, Cegléd (2009-05-19 14:05:01)
12458. Szelestey Gyula, nyugdíjas, Nyíregyháza (2009-05-19 14:04:49)
12457. Dr.Ördög Erzsébet, Gyógyszerész (nyugdijas), 2851 Környe Magyarország (2009-05-19 14:04:44)
12456. Ádám László, geológus, Pázmánd (2009-05-19 14:04:40)
12455. Boda Petra, lakberendező, Pázmánd (2009-05-19 14:04:33)
12454. Farkas Csanád, egyetemi hallgató, Pécs (2009-05-19 14:04:23)
12453. STAN NOEMI, CSIKSZENTDOMOKOS (2009-05-19 14:04:23)
12452. Lantos Diána, Budapest (2009-05-19 14:03:49)
12451. Szaniszlo Jozsef, mernok, Nagybanya (2009-05-19 14:03:40)
12450. Jakabos Adel, egeszsegugyi aszisztens, Salzburg, Ausztria (2009-05-19 14:03:24)
12449. Vincze-Pap Sándor, gépészmérnök, Budapest (2009-05-19 14:03:24)
12448. Vidovich Kálmán, mérnök, Jászberény (2009-05-19 14:03:14)
12447. Borsos Szabolcs, mérnök, Szatmárnémeti (2009-05-19 14:02:53)
12446. Makra Zsuzsanna, gazdasági vezető, Kecskemét, Hungary (2009-05-19 14:02:50)
12445. bándics norbert, szállito, budapest (2009-05-19 14:02:44)
12444. Farkas Csanád, egyetemi hallgató, Pécs (2009-05-19 14:02:42)
12443. Bánóczki Melinda, pénzügyi ügyinétző, Baja Magyarország (2009-05-19 14:02:22)
12442. Varbanov Szilvia, tanuló, Budapest (2009-05-19 14:02:19)
12441. Fizli Zsanett, Uzletfejlesztesi Menedzser, Budapest (2009-05-19 14:02:08)
12440. Homa Kata, hallgató, Budapest (2009-05-19 14:02:07)
12439. Szekely Ferenc, Vallalkozo, Kolozsvar (2009-05-19 14:02:01)
12438. NEMET ENIKO, KONYVELO, CLUJ - NAPOCA (2009-05-19 14:01:39)
12437. Bálintné György Enikő, Óvodapedagógus, Váchartyán (2009-05-19 14:01:33)
12436. járdai eszter, tanító, sátoraljaújhely (2009-05-19 14:01:25)
12435. Silhavy Máté Tibor, hallgató, Budapest (2009-05-19 14:00:34)
12434. Dergán Ádám, újságíró, Budapest (2009-05-19 14:00:31)
12433. Tibor Krisztin, mathematician, Szeged (2009-05-19 14:00:31)
12432. Szeremi Annamaria, nyugdijas, Nagybanya (2009-05-19 14:00:21)
12431. czinczer iosif, farmacist, arad (2009-05-19 14:00:21)
12430. Drávai Gabriella, Tanácsadó, Budapest (2009-05-19 14:00:14)
12429. Martinné Müller Andrea, irodavezető, Hévíz (2009-05-19 13:59:59)
12428. Kertesz Robert, epitesz, Kolozsvar (2009-05-19 13:59:34)
12427. Dergan Adam, Ujsagiro, Budapest (2009-05-19 13:59:22)
12426. Prof. Dr. Gecsényi Lajos, főlevéltáros, Budapest (2009-05-19 13:59:17)
12425. Győry Zoltán, egyetemi hallgató, Szolnok (2009-05-19 13:59:13)
12424. Paizs Eszter, tanár, Budapest (2009-05-19 13:59:13)
12423. Kovács Judit, Diák, Sopron (2009-05-19 13:58:44)
12422. Pálffy Zsuzsanna, orvostanhallgató, Debrecen (2009-05-19 13:58:37)
12421. Pécsy Gábor, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 13:58:26)
12420. Kovacs Margit, referens, Marosvasarhely (2009-05-19 13:58:19)
12419. Veszelinov Ádám, informatikus, Budapest (2009-05-19 13:58:19)
12418. Puskás Eszter, tanuló, Mélykút (2009-05-19 13:58:12)
12417. Lukács Daniella, andragógia szakos hallgató, Budapest (2009-05-19 13:58:06)
12416. Bunta Boroka, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 13:58:02)
12415. Deáky Zita, etnográfus, egyetemi docens, Maglód, Mendel K. u. 19. (2009-05-19 13:57:32)
12414. Hornyák Gyula, könyvtáros, Miskolc (2009-05-19 13:57:28)
12413. Pálinkás Péter, infromatikus, Székesfehérvár (2009-05-19 13:57:27)
12412. Józsa Csaba László, Műszaki Oktató, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 13:57:26)
12411. Nick Tibor, Budapest (2009-05-19 13:57:22)
12410. Vincze Katalin Tekla, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-19 13:57:16)
12409. Szabó Lajos, építész, Budapest (2009-05-19 13:55:47)
12408. Vigh Attila, Ügyvezető, Debrecen (2009-05-19 13:55:41)
12407. Udvardy Péter, mérnök, Budapest (2009-05-19 13:55:38)
12406. Deák Alpár, Tanár, Nagyenyed (2009-05-19 13:55:23)
12405. Megyesi-Jeney András, mérnök, Budapest (2009-05-19 13:55:18)
12404. Vincze-Németh Rita, vámügyintéző, Zalaegerszeg (2009-05-19 13:55:15)
12403. Dorogi Anita, számviteli ügyintéző, Kecskemét (2009-05-19 13:54:54)
12402. Mann Silvia, fordító, Kecskemét (2009-05-19 13:54:52)
12401. Czákler József, gkv. oktató, Budapest (2009-05-19 13:54:48)
12400. Szemes Imola, informatikus, Budapest (2009-05-19 13:54:42)
12399. Józsáné Fehér Mária, Egyéni vállalkozó, Mezőkovácsháza (2009-05-19 13:54:39)
12398. Tóth János, Érd, Technikus (2009-05-19 13:54:09)
12397. Rejtő Lajos, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 13:54:04)
12396. Vári Irma, könyvtáros, Komló (2009-05-19 13:53:44)
12395. Füreder Balázs, főiskolai adjunktus, Salgótarján (2009-05-19 13:53:40)
12394. Kallay Eniko, forditó, tanár, Györgyfalva, Kolozs megye (2009-05-19 13:53:38)
12393. Pankotai Zsolt, programozó, Debrecen (2009-05-19 13:53:32)
12392. Fogarasi Attila-Levente, diák, Csíkszereda (2009-05-19 13:53:14)
12391. Simon Andrea, tanuló, Budapest (2009-05-19 13:52:47)
12390. Roth Klára, Vállalkozó, Veresegyház (2009-05-19 13:52:44)
12389. Tiboldi Bea, ügyfélkapcsolati refferens, Csíkszereda (2009-05-19 13:52:38)
12388. Kovács Jenő, MÁV szakelőadó, SZEGED, Magyarország (2009-05-19 13:52:34)
12387. Nagy Károly, kulturális antropológus, Sárospatak (2009-05-19 13:52:27)
12386. Margittai Ilona, tanár, Budapest (2009-05-19 13:51:58)
12385. Elbert Zoltán, gépjárművezető, Zsámbék (2009-05-19 13:51:32)
12384. Ancsin Árpád, közgazdász, Békéscsaba (2009-05-19 13:51:24)
12383. Albert Bernadette, asszisztens, Budapest (2009-05-19 13:51:09)
12382. Urák Beáta, Incidens menedzser, Budapest (2009-05-19 13:51:05)
12381. Molnar Hilda, tanuló, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 13:50:03)
12380. Oláh Kálmán, Vállalkozó, HALÁSZTELEK (2009-05-19 13:49:59)
12379. Steven Chisat, retaire, Venice, Florida (2009-05-19 13:49:33)
12378. Szabo Zoltan, Anestesiology, Linköping Sweden (2009-05-19 13:49:30)
12377. Hubayné Dr Temesi Gabriella, orvos, Budapest (2009-05-19 13:49:21)
12376. Elbert Éva, felszámoló asszisztens, Zsámbék (2009-05-19 13:49:12)
12375. Éger Izabella, pénzügyi ügyintéző, Kecskemét (2009-05-19 13:48:47)
12374. Mojzi Enikö Mária, munkanelküli, Gyergyószentmiklós (2009-05-19 13:48:43)
12373. Torok Melinda Eniko, tanito, Kolozsvar (2009-05-19 13:48:42)
12372. Ördögh Angéla, enteriőrtervező, Marosvásárhely (2009-05-19 13:48:35)
12371. Ercsényi Dániel, szoftverfejlesztő / software engineer, Budapest (2009-05-19 13:48:33)
12370. Bálint Róbert Zoltán, lelkész, Mészkő (2009-05-19 13:48:22)
12369. Gálik Ildikó, rokk.nyugdíjas, Békéscsaba (2009-05-19 13:48:18)
12368. Varró Nóra, tanuló, Budapest (2009-05-19 13:48:06)
12367. Hoffmann Ferenc, tanuló, Solt (2009-05-19 13:47:40)
12366. Mezei Kinga, orvos, Budapest (2009-05-19 13:47:29)
12365. Szilágyi Dániel Örs, Diák, Budapest (2009-05-19 13:47:19)
12364. Miháltz András, Budapest (2009-05-19 13:47:15)
12363. Medvegy Anna, botanikus, Szeged (2009-05-19 13:47:09)
12362. Tóth Krisztina, könnyűipari mérnök, Pápa (2009-05-19 13:47:03)
12361. ISPÁN Borbála, Egyetemi hallgató, Délegyháza (2009-05-19 13:46:49)
12360. Lajtai László, Közgazdász, Budapest (2009-05-19 13:46:39)
12359. Hild Csorba Bernadett, építész, Budapest (2009-05-19 13:46:38)
12358. Paszternák István, régész, Sajószentpéter (2009-05-19 13:45:51)
12357. Tanko Attila, Logisztikus, Mor (2009-05-19 13:45:37)
12356. Kastal András, programozó, Gyergyószentmiklós (2009-05-19 13:45:36)
12355. BALINT ZOLTAN, Gepeszmernok/inginer mecanic, N (2009-05-19 13:45:26)
12354. Kiss Gergely, programozó, Budapest (2009-05-19 13:45:25)
12353. Fancsek Krisztina, Szentendre (2009-05-19 13:45:10)
12352. Földi Áron, geográfus - településfejlesztési tanácsadó, Abony (2009-05-19 13:45:07)
12351. Gondos Géza, mérnök, Budapest (2009-05-19 13:45:04)
12350. Dr. Hella Zoltán, orvos, Kaposvár (2009-05-19 13:44:49)
12349. Nagy Zoltán, Könyvelő, Ecser (2009-05-19 13:44:48)
12348. Pap Robert, inginer cu studii la Cluj Napoca, Satu Mare (2009-05-19 13:44:39)
12347. Kabay Panna, Budapest (2009-05-19 13:44:38)
12346. Tóthné Laki Éva, mérnök, Paks (2009-05-19 13:44:22)
12345. Székelyné Sebestyén Zsuzsanna, Vállalkozó, Veszprém (2009-05-19 13:43:50)
12344. Vas Emese, tanar, Gainesville, GA (2009-05-19 13:43:42)
12343. Bódisné Szarka Ilona, nyugdíjas, Zsámbék (2009-05-19 13:43:41)
12342. Bartók Nagy Tamás, Budapest (2009-05-19 13:43:41)
12341. Beko Ildiko, Mernok, Zilah (Zalau ) (2009-05-19 13:43:37)
12340. Kovács-Tóka Anita, grafikus, Pécs (2009-05-19 13:43:32)
12339. Gyevi-Bíró Gábor, tanár, Dublin (2009-05-19 13:43:20)
12338. Dr. K. Lengyel Zsolt, történész, München (2009-05-19 13:43:18)
12337. Kovács Lászlóné, nyugdíjas, Keszthely (2009-05-19 13:43:12)
12336. Ódor Sándor, ágazatvezető, Dunaharaszti (2009-05-19 13:43:08)
12335. Lőrincz Lajos, közgazdász hallgató, Beregszász (2009-05-19 13:42:56)
12334. Antal Jozsef, raktaros, Szatmarnemeti (2009-05-19 13:42:32)
12333. Kolcza Mátyás Barna, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-19 13:42:28)
12332. Zagorov Éva, müszaki rajzoló, St.Pölten (2009-05-19 13:42:19)
12331. Nagyné Res Éva, vegyészmérnök, SZázhalombatta (2009-05-19 13:41:45)
12330. Bessenyei Gitta, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-19 13:41:40)
12329. Perjés Éva, Gyógyszerész, Budapest (2009-05-19 13:41:38)
12328. Nyéki Tiborné, tanító, Ács (2009-05-19 13:41:33)
12327. Tatár Ágota, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 13:41:11)
12326. Bitner Robert, Egyetemi halgato, Cluj-Napoca (2009-05-19 13:41:05)
12325. Tercza Gabriella, hallgató, Debrecen (2009-05-19 13:40:57)
12324. Czene Ferencné, ügyintéző, Gyula (2009-05-19 13:40:45)
12323. Kozma Eszter, -, Budapest (2009-05-19 13:40:12)
12322. Dr. Varga Ottó, állatorvos, Badacsonytomaj (2009-05-19 13:39:58)
12321. Teglas Csaba, magan vallakozo, Kovaszna (2009-05-19 13:39:39)
12320. Bacz Agota, egyetemista, Kommando (2009-05-19 13:38:59)
12319. Agyagási István, református lelkész, Sárbogárd (2009-05-19 13:38:46)
12318. Tóth Sándor, diák, Budapest (2009-05-19 13:38:24)
12317. Benicsák István, üzletvezető, Debrecen (2009-05-19 13:38:17)
12316. Huszárné Demetrovics Márta, adminisztrátor, Magyarország, Győr (2009-05-19 13:38:03)
12315. Kammerer Tibor, lelkész, H - Szeged-Békéscsaba (2009-05-19 13:38:00)
12314. Törökné Farkas Zsuzsa, villamosmérnök, Budapest (2009-05-19 13:37:45)
12313. Grybaeus András dr., tanár, Budapest (2009-05-19 13:37:40)
12312. Nagy Láaszló, Személy és Vagyonör, Nyíregyháza (2009-05-19 13:37:39)
12311. Darai Gabriella, tehnicus, Kolozsvar (2009-05-19 13:37:35)
12310. Buczkó Zsuzsanna, PhD-hallgató, Szeged (2009-05-19 13:37:25)
12309. Klepickij Ilona, Fordító és tolmács, Mőnchen (2009-05-19 13:36:30)
12308. Attila Göttli, Egyetemi hallgató/Student, Budapest (2009-05-19 13:36:16)
12307. Tárnok Nándor, IT consultant, Budapest (2009-05-19 13:35:43)
12306. Gagyi Katalin, Elado, Kolozsvar (2009-05-19 13:35:41)
12305. Babos Gábor, tisztiselő, Luxembourg (2009-05-19 13:35:41)
12304. Székely Ottó, mérnök, Magyarlapád (2009-05-19 13:35:38)
12303. Dr. Pintér István, kutató, Budapest (2009-05-19 13:35:37)
12302. Tőgyi Gábor, Repülőgép-vezető, Nyíregyháza (2009-05-19 13:35:29)
12301. Darai Csaba, villanyszerelo, Kolozsvar (2009-05-19 13:35:25)
12300. Sas Eduard Istvan, Informatikus, Csikszereda/Miercurea Ciuc/Kronstadt (2009-05-19 13:35:09)
12299. Székely György, programfejlesztő, Budapest (2009-05-19 13:34:56)
12298. Marta Bajko, inginer la CERN, Geneva (2009-05-19 13:34:56)
12297. Szabo Csaba, mernok, Balavasar, Maros megye (2009-05-19 13:34:53)
12296. Menyhért László, Vándorprédikátor, Leles (2009-05-19 13:34:43)
12295. Dyekiss Virág, fiatal kutató, Budapest (2009-05-19 13:34:35)
12294. Márfi Attila, főlevéltáros, Pécs (2009-05-19 13:34:25)
12293. Jigorea Agneta, inginer, Arad (2009-05-19 13:34:09)
12292. Szabó Eszter, tanuló, Budapest (2009-05-19 13:34:07)
12291. Csontos András, fotós, Budapest (2009-05-19 13:34:06)
12290. Kovács Réka, területi vezető, Dorog (2009-05-19 13:33:50)
12289. Komáromi Katalin, szociális munkás, Szeged (2009-05-19 13:33:40)
12288. Kovács Lajosné, Isk. könyvtáros, Dorog (2009-05-19 13:33:11)
12287. GyimesiAnna, grafikus, budapest (2009-05-19 13:33:05)
12286. Dr.Nagy Andrea, orvos, Pécs (2009-05-19 13:32:19)
12285. Jánosik László, informatikus, Budapest (2009-05-19 13:32:16)
12284. Végh Piroska, Köztisztviselő, Felsőszeli - Horné Saliby, Szlovákia (2009-05-19 13:31:57)
12283. Kontha Krisztina, tanuló, budapest (2009-05-19 13:31:48)
12282. Buka Bence László, Egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-19 13:31:46)
12281. Leopold Anna Mária, tanár, Gyergyószentmiklós (2009-05-19 13:31:34)
12280. Smohay Péter, Hallgató, Székesfehérvár (2009-05-19 13:31:33)
12279. Balogh Tamás, tanuló, Budapest (2009-05-19 13:31:18)
12278. orban judit, biztos, sepsiszentgyorgy (2009-05-19 13:31:02)
12277. dr. Pelle Orsolya, jogtanácsos, Budapest (2009-05-19 13:31:01)
12276. Merényi Hajnalka, tanár, Budapest (2009-05-19 13:30:54)
12275. Göllner András, hallgató, Budapest (2009-05-19 13:30:49)
12274. Botos Balázs, egyetemi docens, Budapest (2009-05-19 13:30:45)
12273. Urbán Endre, vegyészmérnök, Tata, Magyarország (2009-05-19 13:30:32)
12272. Suket Zsolt, Conducator Autocar, Miercurea-Ciuc (2009-05-19 13:30:20)
12271. Nagy Gábor, vegyész, Szeged (2009-05-19 13:29:35)
12270. Dr. Ferencz Csaba, egyetemi tanar, Budapest (2009-05-19 13:29:04)
12269. Dobri Kata, tanuló, Budapest (2009-05-19 13:28:46)
12268. Aszalós László Attila, vezérigazgató, Marosvásárhely (2009-05-19 13:28:31)
12267. Müller Tamás, kutató, Gödöllő (2009-05-19 13:28:25)
12266. Sámsomdi Kiss Károly, Építőmérnök, Budapest (2009-05-19 13:28:25)
12265. Ferencz Maria, muepitesz, Nagyszalonta (2009-05-19 13:28:09)
12264. Nyárfás Balázs, Gépész, Pécs (2009-05-19 13:27:55)
12263. Bartha Judit, pedagógus, Bicske (2009-05-19 13:27:23)
12262. Terebesi Robert, Economist, Szovata (2009-05-19 13:27:21)
12261. Tolnai Béla, mérnök, Budapest (2009-05-19 13:27:16)
12260. Izsák-Székely Lóránt, Tanár - Iskolaigazgató, Csikszentmihály (2009-05-19 13:26:57)
12259. Szendrey Arnold, IT specialist, Temesvar (2009-05-19 13:26:51)
12258. Kertész Ildikó, tanitó, Szováta (2009-05-19 13:26:39)
12257. SZABADOS JÓZSEF, ROKKANTNYUGDÍJAS, MEZŐHEGYES (2009-05-19 13:26:27)
12256. Varga Anita-Edina, egyetemi hallgato, Nagyvarad (2009-05-19 13:26:22)
12255. Láng József, cégvezető, Budapest (2009-05-19 13:26:13)
12254. Rónavári Andrea, Zebegény (2009-05-19 13:26:12)
12253. Megyesi-Jeney Rozalia, okl. építőmérnök/inginer constructor, Budapest (2009-05-19 13:26:11)
12252. Beko Janos, Vegyeszmernok, Zalau (2009-05-19 13:26:01)
12251. Fazakas Mihail, Munkas, Marosvasarhely (2009-05-19 13:25:54)
12250. Zsoldos Géza, gépészmérnök, Budapest (2009-05-19 13:25:49)
12249. Ruszki Péter, Ügyvezető, Nyíregyháza (2009-05-19 13:25:31)
12248. EROSS IREN, TISZTVISELO, CSIKSZEREDA (2009-05-19 13:25:26)
12247. Nemes Imre, reaktorfizikus, Paks (2009-05-19 13:25:15)
12246. Hosu Nicolae, elektromernok, Nagyvarad (2009-05-19 13:24:56)
12245. Zsók Éva, könyvtáros, Csíkszereda (2009-05-19 13:24:38)
12244. Vida Péter, logisztikai tanácsadó, Budapest (2009-05-19 13:24:37)
12243. Csaplár László, mérnök, Budapest (2009-05-19 13:24:17)
12242. Soponyai-Solti Anett, tanár, Érd (2009-05-19 13:24:14)
12241. Serény Péter, Egyetemi hallgató, Pécs (2009-05-19 13:24:12)
12240. Csekei Gizella, diák, Budapest (2009-05-19 13:24:00)
12239. David Hechtl, -, Sollern (2009-05-19 13:23:50)
12238. vadkerti árpád, tanuló, budapest (2009-05-19 13:23:49)
12237. Hosu Magdolna Zsuzsanna, tanár, Nagyvárad (2009-05-19 13:23:39)
12236. Radean Zeno, Diszpécser, BUDAPEST (2009-05-19 13:23:30)
12235. Sárospataki Máté, hallgató, Budapest (2009-05-19 13:23:26)
12234. Horváth Tamás, Termékmenedzser, Kecskemét (2009-05-19 13:23:13)
12233. Békéssy László István, Tanuló, Budapest (2009-05-19 13:23:12)
12232. Varga Samu, CSR, Budapest (2009-05-19 13:22:50)
12231. Hegyessy Gergely, Budapest (2009-05-19 13:22:47)
12230. Nagy Gábor, zenész, Budapest (2009-05-19 13:22:39)
12229. Nagy Boglárka, diák, Gúta (2009-05-19 13:22:36)
12228. katona fatime, tanuló, budapest (2009-05-19 13:21:53)
12227. Seress György, Vác (2009-05-19 13:21:42)
12226. Guld Bence, Egyetemi hallgató, Sopron (2009-05-19 13:21:30)
12225. Fekete Albert, egyetemi docens, Budapest (2009-05-19 13:20:53)
12224. Gaál Zoltán, Közgazdász, Veresegyház (2009-05-19 13:20:49)
12223. szegedi ildiko, functionara, sg de mures (2009-05-19 13:20:26)
12222. Bakos Károly, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 13:20:12)
12221. RADEAN VALÉRIA, OKTATÓ, BUDAPEST (2009-05-19 13:20:09)
12220. Dr.Szigeti Ferenc, főisk. tanár, Nyíregyháza (2009-05-19 13:20:01)
12219. Honfi Gábor, Tanuló, Solymár (2009-05-19 13:19:44)
12218. Bubcsó Botond, Navigációs tiszt, Budapest (2009-05-19 13:19:41)
12217. Bogos Ileana, nyugdijas/pensionar, Csikszereda/Miercurea Ciuc (2009-05-19 13:19:15)
12216. Zakarias Marta, Nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-19 13:19:08)
12215. Mészáros Miklós, Ügyvezető, Szekszárd (2009-05-19 13:18:49)
12214. Koncz Zsolt, gepeszmernok, Satu Mare (2009-05-19 13:18:39)
12213. Horváth Magolna, előadó, Zalaegerszeg (2009-05-19 13:18:29)
12212. Attila Oláh, logisztika, nyíregyháza (2009-05-19 13:18:17)
12211. Pálfi Róbert, matematika tanár, Pécs (2009-05-19 13:17:52)
12210. Szászi Barnabás, tanuló, Szeged (2009-05-19 13:17:39)
12209. Sàsdi Veronika, Néptàncmüvész, Suhr, Svàjc (2009-05-19 13:17:39)
12208. Vermesser Levente, költő,tanár, Balánbánya (2009-05-19 13:17:18)
12207. Horváth Anikó, vámügyintéző, Esztergom-Kertváros (2009-05-19 13:17:13)
12206. Glavanovics Andrea, tanár, Székesfehérvár (2009-05-19 13:16:30)
12205. Dr. Terjéki József, matematikus, Szeged (2009-05-19 13:16:27)
12204. Bödő István, Levéltáros, Seregélyes (2009-05-19 13:16:20)
12203. Slezák Géza, oszt vez. h., Budapest (2009-05-19 13:16:08)
12202. Szűts András, egyetemi hallgató, Szeged, Magyarország (2009-05-19 13:16:07)
12201. Csatlós Barna, Villamosmérnök, Budapest (2009-05-19 13:16:03)
12200. Erdődy József Attila, képzőművész, egyetemi oktató, Nagyvárad / Budapest (2009-05-19 13:15:35)
12199. Balogh Gábor, újságíró, Budapest (2009-05-19 13:15:20)
12198. Farkas Zsuzsanna, diák, Budapest (2009-05-19 13:14:32)
12197. Kelemen Beatrix, technikus, USA (2009-05-19 13:14:28)
12196. Gergely Katalin , titkarno, kolozsvar (2009-05-19 13:14:10)
12195. Kelemen András, joghallgató, Pécs (2009-05-19 13:14:10)
12194. Szabóné Juhász Katalin, etnográfus, Budapest (2009-05-19 13:14:06)
12193. Biró D. Botond, mérnök , Bécs (2009-05-19 13:14:04)
12192. Oláh Csaba, újságíró, Budapest (2009-05-19 13:13:51)
12191. Kósa Anna, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 13:13:50)
12190. Dunai Árpádné, Levéltári kezelő, Székesfehérvár (2009-05-19 13:13:48)
12189. Sergő András, oktatásszervező, Szentendre (2009-05-19 13:13:31)
12188. Mulicza Katalin, ügyfélszolgálati munkatárs, Haarlem (2009-05-19 13:13:24)
12187. Zsalakó István, újságíró, Kerepes (2009-05-19 13:13:16)
12186. gergely, professor, budapest (2009-05-19 13:12:58)
12185. Daradics Mária, Mérnök, Csikszereda (2009-05-19 13:12:57)
12184. Kovács Péter, ingatlan értékbecslő, Debrecen (2009-05-19 13:12:45)
12183. Horváth Cintia, tanuló, Fertőhomok (2009-05-19 13:12:26)
12182. Laping Mihaly, allatorvos/medic veterinar, Cluj-Napoca (2009-05-19 13:12:22)
12181. Füredi Zita, tanár, Pécs (2009-05-19 13:12:08)
12180. Pozsgai Klaudia, tanuló, Fertőhomok (2009-05-19 13:11:29)
12179. Honvéd Ildikó, ügyvezető, Budapest (2009-05-19 13:10:31)
12178. Bige Zoltán, Nyíregyháza (2009-05-19 13:10:18)
12177. Schaffler Ágnes, tolmács, Budapest (2009-05-19 13:09:35)
12176. Szabó András, egyetemi hallgató, Szeged (2009-05-19 13:09:21)
12175. Imreh Istvan, associate professor Karolinska Inst, Stockholm (2009-05-19 13:09:17)
12174. Lukács Aurél István, egyetemi tanársegéd, Kaposvár (2009-05-19 13:09:14)
12173. dr. Kátay Tamás, Budapest (2009-05-19 13:08:49)
12172. Török Bálint, értékesítési vezető, Budapest (2009-05-19 13:08:25)
12171. Molnár Dávid, tanuló, Eger (2009-05-19 13:08:10)
12170. Szaló-Pál Teréz, mérnök, Etyek (2009-05-19 13:07:27)
12169. Molnár Csaba, hallgató, Szeged (2009-05-19 13:07:23)
12168. Révész Veronika Lilla, Tanuló, Eger (2009-05-19 13:07:22)
12167. Török Réka Tímea, hallgató, Budapest (2009-05-19 13:07:11)
12166. Mogyorósiné Nagy Ita, háztartásbeli, Miskolc (2009-05-19 13:06:39)
12165. dr Pongrácz Endréné , nyugdíjas , Budapest (2009-05-19 13:06:33)
12164. György Iringó, designer, Kolozsvár (2009-05-19 13:06:20)
12163. Kohut Attila, Hallgató, Szeged (2009-05-19 13:06:00)
12162. Ádám István, Diák, Debrecen (2009-05-19 13:05:53)
12161. Kovács Gábor, köztisztviselő, Budapest (2009-05-19 13:05:51)
12160. Balazs Emilia, Egyetemista, Szentegyhaza (2009-05-19 13:05:27)
12159. Keresztes Márton, Hallgató, Budapest (2009-05-19 13:05:11)
12158. Tisza Kálmán, pensionar, Targu Mures (2009-05-19 13:04:44)
12157. Debreczeni Éva, tanuló, Sopron (2009-05-19 13:04:43)
12156. Nagy Béla, nyugdíjas gépészmérnök, Budapest (2009-05-19 13:04:37)
12155. Márton Csaba, Consultant, Cluj Napoca (2009-05-19 13:03:52)
12154. Erkel Ferencné, ny. tanár, Debrecen (2009-05-19 13:03:45)
12153. Tőke Zoltán, Terapeuta, Páty, Magyarország (2009-05-19 13:03:27)
12152. Lakatos László, klinikai kutatási munkatárs, Budapest (2009-05-19 13:02:23)
12151. Tállai Enikő, ügyintéző, Dorog (2009-05-19 13:02:08)
12150. Dabóczi Enikõ*, Közgazdász, Marosvásárhely (2009-05-19 13:02:07)
12149. Denes-Fazakas Maria, Vállalati ügyfélmenedzser, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 13:01:52)
12148. Antal Áron, Táncpedagógus, Pannonhalma (2009-05-19 13:01:34)
12147. Benedek Linda, egy. hallgató, Budapest (2009-05-19 13:01:15)
12146. Kovács Tibor, Ügyvezető, Budapest (2009-05-19 13:01:06)
12145. Aron Theil, Dipl.-Ing., München (2009-05-19 13:00:42)
12144. Ildiko Palmieri-Varga, diak, Velence-Mestre (2009-05-19 13:00:26)
12143. SZANISZLÓ LÁSZLÓ, gépészmérnök, Magyarpolány (2009-05-19 13:00:25)
12142. Róth Ádám Péter, tanuló, Fehérvárcsurgó (2009-05-19 12:59:37)
12141. Englert Bianka, tanuló, Budaörs (2009-05-19 12:59:23)
12140. Szabó Ágnes, ügyintéző, Esztergom (2009-05-19 12:59:09)
12139. Müller Ferenc, nyugdíjas, Pécs (2009-05-19 12:59:05)
12138. Barbul Monica, informatikus, Kolozsvar (2009-05-19 12:59:05)
12137. Vigdorovics Gyuritza, economist, Timisoara (2009-05-19 12:59:02)
12136. TŐKE BOTOND, ELŐADÓ, BUDAPEST (2009-05-19 12:58:37)
12135. Bota Tibor Levente, pilóta, Budapest (2009-05-19 12:58:08)
12134. Füzesy István, Technician, Tirgu Mures (2009-05-19 12:58:02)
12133. Gajárszki Ervin, mérnök, Budapest (2009-05-19 12:57:46)
12132. Mokos Dóra Lilla, tanuló, Érd (2009-05-19 12:57:37)
12131. Ujváry Gábor, intézetigazgató főiskolai tanár, Budapest (2009-05-19 12:57:24)
12130. Leveles Andrea, tanár, Budapest (2009-05-19 12:56:34)
12129. Janos. N, HGB (2009-05-19 12:56:01)
12128. Pap Dániel, tanuló, Budapest (2009-05-19 12:55:44)
12127. Gyurkáné Urbán Eszter, ny. közgazdász/pedagógus, Budapest (2009-05-19 12:55:34)
12126. Bertalan Judit, igazgató, Veszprém (2009-05-19 12:55:23)
12125. Szántai János, Író, scriitor, schriftsteller, Cluj-Napoca, Kolozsvár, Klausenburg (2009-05-19 12:55:20)
12124. Gundy Miklós Géza, ügyvezető igazgató, Dombóvár (2009-05-19 12:55:04)
12123. Fodor Lóránt, oktató, Keszthely (2009-05-19 12:55:04)
12122. Lőrincz Tamás, diák, Léva (2009-05-19 12:54:56)
12121. Danhauser Vince, diák, Páty (2009-05-19 12:54:53)
12120. Takár Zsolt, autófényező, Budapest (2009-05-19 12:54:46)
12119. Nagy Emőke, doktorandusz / doctorand, Kolozsvár / Cluj-Napoca (2009-05-19 12:54:34)
12118. Somogyi Tamás, Nyelvtanár, Budapest (2009-05-19 12:54:26)
12117. Samu-Szücs László, szerelö, Borås Svédország (2009-05-19 12:54:02)
12116. Ruszthi Erika, ügyintéző, budapest (2009-05-19 12:53:54)
12115. Nagy András , account, Budapest (2009-05-19 12:53:41)
12114. Csurgó Csaba, műszerész, Szeged (2009-05-19 12:53:41)
12113. Kóbor Andrea, hallgató, Budapest (2009-05-19 12:53:32)
12112. Breznay Enikő, közgazdász, Budapest (2009-05-19 12:53:18)
12111. Pálinkás András, student, Nyíregyháza (2009-05-19 12:53:11)
12110. Varga Judit, tanuló, Budapest (2009-05-19 12:53:03)
12109. Walthier Tamás, electronic engineer, Budapest (2009-05-19 12:52:59)
12108. Dr. Kosztolányi József, egyetemi docens, Szeged (2009-05-19 12:52:53)
12107. Benedek Janos, manager de proiecte, Sf. Gheorghe (2009-05-19 12:52:35)
12106. Jacsó Lászlóné, Sopron (2009-05-19 12:52:33)
12105. Nagy Antal, tanár, Debrecen (2009-05-19 12:52:17)
12104. Szatmári Tünde, biológus, Budapest (2009-05-19 12:52:07)
12103. Nagy Mariann, rendszerszervező, Dunaharaszti (2009-05-19 12:51:59)
12102. Palánkai Tibor, építész, Szeged (2009-05-19 12:51:58)
12101. Lencsés Ádám, Tanuló, Csömör (2009-05-19 12:51:53)
12100. Jacsó Erika, Sopron (2009-05-19 12:51:40)
12099. Vedran Bogdanovich, journalist, London (2009-05-19 12:51:20)
12098. Keszthelyi Csilla, kateketikai munkatárs, Budapest (2009-05-19 12:51:11)
12097. Joe Pine, consultant, Budapest (2009-05-19 12:51:11)
12096. Gál Ágnes, asszisztens, Budapest (2009-05-19 12:51:11)
12095. Dr Keresztes Péter, orvos, Debrecen, (2009-05-19 12:50:55)
12094. Agárdi Zsolt, Nyomdaipari technikus, Kecskemét (2009-05-19 12:50:50)
12093. Helyes Dániel, diák, budapest (2009-05-19 12:50:44)
12092. dr.Nagy Ádám, jogász, Budapest (2009-05-19 12:50:06)
12091. Csáki Melánia, gyógypedagógus, Székelyudvarhely (2009-05-19 12:50:02)
12090. Sági Anikó, rendszerszervező, Budapest (2009-05-19 12:49:49)
12089. Novák Brigitta, hidrogeológus, budapest (2009-05-19 12:49:38)
12088. ulkei olga, ugyved/avocat, szekelyudvarhely/odorheiu secuiesc (2009-05-19 12:49:19)
12087. Malatinszky Anita, diák, Budapest (2009-05-19 12:49:17)
12086. Végh Viktória, Budapest (2009-05-19 12:48:58)
12085. Lőrincz Lorand - Petru, lelkész, Vanatori, AR (2009-05-19 12:48:20)
12084. Grósz Bettina, tanuló, Pécs (2009-05-19 12:48:14)
12083. Szombati Béla, cégvezető, Debrecen (2009-05-19 12:48:04)
12082. Dr Tóth-Páll Gyöngyvér, orvos, Nyíregyháza (2009-05-19 12:47:26)
12081. Hakkel Borbála, Tanuló, Budapest (2009-05-19 12:47:23)
12080. Szigetvári Csaba, mentőtiszt, Tapolca (2009-05-19 12:47:19)
12079. Ongjerth Hanna, tanuló, Budapest (2009-05-19 12:47:15)
12078. Vörös Bálint, ügyintéző, Budapest (2009-05-19 12:46:59)
12077. Raisz Dávid, okl. villamosmérnök, Budapest (2009-05-19 12:46:20)
12076. Szi Zsolt, key account manager, 2000 Szentendre Patak köz 3. (2009-05-19 12:46:14)
12075. Marosi József Ágoston, könyvelő - kontroller, Budapest (2009-05-19 12:46:13)
12074. Tőke Zoltán, Terapeuta, Magyarország (2009-05-19 12:46:03)
12073. Pásztor Péter , Műszaki vezető, Budapest (2009-05-19 12:46:03)
12072. Nádor N. László, villamosmérnök, Budapest (2009-05-19 12:45:57)
12071. Nagy Geraldine, nyugdíjas - pensionara, Arad (2009-05-19 12:45:36)
12070. Drüszler Áron, hallgató, Sopron (2009-05-19 12:45:27)
12069. Péterffy Erika, üzletkötő/sales manager, Budapest (2009-05-19 12:45:12)
12068. Vargáné Nagy Andrea, gazdasági ügyintéző, Miskolc (2009-05-19 12:45:10)
12067. Bancsi-Rigo istvan, student, Martinis (2009-05-19 12:44:42)
12066. Márialigeti József, okl. gépészmérnök, Budapest (2009-05-19 12:44:42)
12065. Bálint Eszter Vanda, hallgató, Mátészalka (2009-05-19 12:44:36)
12064. Kiss Péter, Hallgató, Szolnok (2009-05-19 12:44:12)
12063. Nagy Csongor, Egyetemista, Budapest (2009-05-19 12:44:07)
12062. Ferencz Csilla, tanár, Kolozsvár (2009-05-19 12:44:01)
12061. Dr. Pallagi Edina, gyóygszerész, Szeged (2009-05-19 12:44:00)
12060. Szőcs Viktor, nyugdíjas, Kovászna (2009-05-19 12:43:56)
12059. Marosi József Ágoston, könyvelő - kontroller, Budapest (2009-05-19 12:43:54)
12058. Ungár Benjámin, diák, Budapest (2009-05-19 12:43:42)
12057. Hámoriné Bojtos Csilla, fodrász, Budapest, Magyarország (2009-05-19 12:43:37)
12056. Hornyák Barbara, sales executive, Budapest (2009-05-19 12:43:11)
12055. Pápai András, Kolozsvár (2009-05-19 12:43:10)
12054. Dénes Erzsébet Gyopár, közgazdász, Tapolca, Magyarország (2009-05-19 12:43:07)
12053. Páva Adorján, Újságíró, Kolozsvár (2009-05-19 12:42:35)
12052. Michaletzky Sándor, villamosmérnök, Budapest (2009-05-19 12:42:35)
12051. Fazakas Zsolt, Informatikus, Kolozsvar (2009-05-19 12:42:19)
12050. Scharle Katalin, Vác (2009-05-19 12:42:14)
12049. Csík Edina, építész, Budaörs (2009-05-19 12:42:10)
12048. Csurgó Csaba, műszerész, Szeged (2009-05-19 12:42:03)
12047. Kató Lenke, kommunikációs- és programmenedzser, Budapest (2009-05-19 12:41:57)
12046. Török Attila János, Marosvásárhely (2009-05-19 12:41:46)
12045. Nagy Istvan, kozgazdasz, Csikszereda (2009-05-19 12:41:41)
12044. CSÁKÁNY, Béla István, Universita"tsprofessor, SZEGED (2009-05-19 12:41:39)
12043. Tóth Krisztina, rendszergazda, Budapest (2009-05-19 12:41:37)
12042. Szigeti Anikó Gizella, Nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-19 12:41:36)
12041. Papp Begidsan Marta, bérszámfejtő, Kolozsvár (2009-05-19 12:41:25)
12040. BALÁZS PÉTER, Felszolgáló, Budapest (2009-05-19 12:41:25)
12039. Nagy Tímea, tanuló, Horny Pial (2009-05-19 12:40:52)
12038. András Sipos, Managing Director / Pilot, Budapest (2009-05-19 12:40:45)
12037. Terjéki Péter, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 12:40:22)
12036. Portik Ferencz - Tibor, Csikszereda (2009-05-19 12:40:22)
12035. Kulcsár Géza, mérnök-vállalkozó, Kaposvár (2009-05-19 12:40:03)
12034. Bangó Gyula, koordinátor, Debrecen (2009-05-19 12:40:00)
12033. Németh Andrea, könyvelő, Debrecen (2009-05-19 12:39:46)
12032. Dr. Basky Zsuzsa, Tudományos tanácsadó, Budapest (2009-05-19 12:39:24)
12031. Kiss Péter, doktorandusz, Bécs (2009-05-19 12:39:20)
12030. Groszmann Kitti, pénzügyes, Budapest (2009-05-19 12:38:59)
12029. Velkey Róbert, tanuló/diák, Budapest (2009-05-19 12:38:59)
12028. Stelescu András, orvos, Marosvasarhely (2009-05-19 12:38:57)
12027. Bánki Ilona, újságíró, Budapest (2009-05-19 12:38:28)
12026. Kiss Enikő-Sarolta, Referens, Székelykeresztúr (2009-05-19 12:38:08)
12025. Daróczi Anikó, PhD, egyetemi docens, Budapest (2009-05-19 12:37:52)
12024. Varga Balázs, szociológia-kommunikáció szakos hallgató, Budapest (2009-05-19 12:37:49)
12023. Eredics Attila, Diák, Sopron (2009-05-19 12:37:23)
12022. Pátkai Eszter, hallgató, Budapest (2009-05-19 12:37:19)
12021. Vécsei Magda, log.szakértő, Nyíregyháza (2009-05-19 12:37:12)
12020. Nagy András, Értékesítő, Szentendre (2009-05-19 12:37:06)
12019. Kala Sandor, kereskedelmi igazgato, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 12:36:56)
12018. dr Simon János, jogtanácsos, Berettyóújfalu (2009-05-19 12:36:56)
12017. Karvaly Adrienn, tanár, Budapest (2009-05-19 12:36:54)
12016. Szabó Zoltán, köztisztviselő, Miskolc (2009-05-19 12:36:51)
12015. Mészáros Vera, Tanár, Brisbane (2009-05-19 12:36:35)
12014. Gaskó Mátyás, Budapest (2009-05-19 12:36:06)
12013. Kelemen Ádám, diák, Nyíregyháza (2009-05-19 12:36:05)
12012. Szalai Attila, matematikus, Szeged (2009-05-19 12:35:56)
12011. Zelei Attila, Diák, Debrecen (2009-05-19 12:35:24)
12010. Faragó Gáborné, rokkantnyugdíjas, Miskolc (2009-05-19 12:35:21)
12009. Eredics Attila, Diák, Sopron (2009-05-19 12:35:20)
12008. Oláh Attila, diák, Nyíregyháza (2009-05-19 12:35:17)
12007. Tőrös-Vígh Annamária, értékesitési referens, Budapest (2009-05-19 12:35:13)
12006. Fazakas, Gergely Tamás, egyetemi oktató, Debrecen (2009-05-19 12:34:54)
12005. Ferencz Viktor, tanácsadó, Budapest (2009-05-19 12:34:42)
12004. Kresák Gergely, középvezető, Pécs (2009-05-19 12:34:11)
12003. Deésy György, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 12:34:08)
12002. Kiss Petra, biologus, München (2009-05-19 12:33:52)
12001. Béres Zsolt, Máv Cargo, Záhony (2009-05-19 12:33:47)
12000. Fodor, Gábor, Budapest (2009-05-19 12:33:27)
11999. Kerekes Bela, mernok, Brasso (2009-05-19 12:33:16)
11998. Horváthné Ökrös Éva, iskolatitkár, Miskolc (2009-05-19 12:33:05)
11997. Szabó Ágnes, tanuló, Budapest (2009-05-19 12:32:50)
11996. Tokay Lajos, Autoszerelo, New York (2009-05-19 12:32:37)
11995. Nagy Péter, grafikus, Budapest (2009-05-19 12:32:00)
11994. Abonyi Máté, Tanuló, Budapest (2009-05-19 12:32:00)
11993. Gilyén Péter László, informatikus, Budapest (2009-05-19 12:31:44)
11992. Kerepesi Gáborné, Védőnő, Magyarország , Zánka (2009-05-19 12:31:40)
11991. Pósa Imre, mérnök/inginer, Dunaszerdahely (2009-05-19 12:31:22)
11990. Vajas Katalin, functionar economic, Cluj-Napoca (2009-05-19 12:31:17)
11989. Papp Antal, ügyv., Budapest (2009-05-19 12:30:28)
11988. Farkas M. Kristóf, diák, Budapest (2009-05-19 12:30:22)
11987. Bura László, vegyészmérnök, Parma, Olaszország (2009-05-19 12:30:19)
11986. Bethlendi Ilona, vállalkozó, Bihar (2009-05-19 12:30:15)
11985. bucsa tiberiu, arhitect, cluj (2009-05-19 12:30:09)
11984. Kaszab Tímea, Budapest (2009-05-19 12:29:51)
11983. Szakszon Miklós, értékesítő, Nyíregyháza (2009-05-19 12:29:31)
11982. Nagy Attila, igazgatásszervező, Budapest (2009-05-19 12:29:19)
11981. Gyertyánági Tamás, Tanuló, Budapest (2009-05-19 12:29:01)
11980. Boros Csaba, mérnök/inginer, Zsámbék (2009-05-19 12:29:01)
11979. Szigeti László, Nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-19 12:28:59)
11978. Hodosi Elek, anyagbeszerző, Szolnok (2009-05-19 12:28:48)
11977. Grasin Ildiko Eniko, orvosi aszisztens, Kolozsvar, Anton Pann utca 26 szam (2009-05-19 12:28:36)
11976. Szőke Gyula, projektmenedzser, Szeghalom (2009-05-19 12:27:41)
11975. Baricza Katalin, Budapest (2009-05-19 12:27:30)
11974. Agárdi Andrea, Vagyonőr, Pécs (2009-05-19 12:27:29)
11973. Lukács Pál, ügyvzető igazgató, Székelyudvarhely (2009-05-19 12:27:26)
11972. Polgár Krisztina, Banki dolgozó, Budapest (2009-05-19 12:27:16)
11971. Simándi Etelka, Főszerkesztő, Budapest (2009-05-19 12:26:46)
11970. Környei Miklós, Tanuló/Student, Budapest (2009-05-19 12:26:34)
11969. Simon Csaba, Hallgató, Debrecen (2009-05-19 12:26:24)
11968. Törő Gyula, Betegnyugdíjas, Diosig Bihor (2009-05-19 12:26:08)
11967. Kiss Johanna, titkárnő-háztartásbeli, Nagyvárad (2009-05-19 12:25:57)
11966. Terpó Zoltán, Tanuó, Budapest (2009-05-19 12:25:43)
11965. Jégh Izabella, népművelő, Pozsonypüspöki, Pozsony (2009-05-19 12:25:39)
11964. Daniel Bakos, hallgató, Budapest (2009-05-19 12:25:26)
11963. dr. Fülöp Emese, jogász, Fadd (2009-05-19 12:25:14)
11962. Szanyi Imre, Budapest (2009-05-19 12:25:12)
11961. Kardos Júlia, ügyintéző, Budapest (2009-05-19 12:25:02)
11960. Dr. Szende László, történész-régész, Budapest (2009-05-19 12:25:01)
11959. Kecskés László, tanár, Biatorbágy (2009-05-19 12:24:53)
11958. Kovács Gergely, tanár, Debrecen (2009-05-19 12:24:43)
11957. Balogh Tamás, diák, Budapest (2009-05-19 12:24:18)
11956. Hajdu Balázs, rendszergazda, Makó (2009-05-19 12:23:54)
11955. Gáll Tibor, tanuló, Fényeslitke (2009-05-19 12:23:47)
11954. Dr. Petrovics István, Egyetemi oktató, Szeged (2009-05-19 12:23:43)
11953. Németh József Norbert, gépészmérnök, Nagykovácsi (2009-05-19 12:23:36)
11952. Szabó Andrea, tanácsadó, Budapest (2009-05-19 12:23:15)
11951. Gombkötő Beatrix, Ügyvezető, Zalaegerszeg (2009-05-19 12:23:14)
11950. Neubauer István, Villamosmérnök, Vecsés (2009-05-19 12:22:46)
11949. Feledy Péter, Gépeszmérnök, Miskolc (2009-05-19 12:22:42)
11948. Puskel Emese, újságíró, Arad (2009-05-19 12:22:40)
11947. Feinek Diána, tanuló, Budapest (2009-05-19 12:22:17)
11946. Rozgonyi Csenge, hallgató, Szeged (2009-05-19 12:22:08)
11945. Wolf Erzsebet, gyogypedagogus tanar, Kolozsvar (2009-05-19 12:21:54)
11944. Puskás Katalin, közalkalmazott, Budapest (2009-05-19 12:21:20)
11943. Burus András, gyártás, Budapest (2009-05-19 12:21:01)
11942. Romvári Balázs, tanuló, Budapest (2009-05-19 12:20:51)
11941. KOMANCSIK JOZSEF, OPERATOR CALCULATOR, TG-MURES (2009-05-19 12:20:48)
11940. Virág András, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 12:20:44)
11939. György Mariann, tanár, Budapest (2009-05-19 12:20:35)
11938. Burusné Szabó Krisztina, gyes, Budapest (2009-05-19 12:20:29)
11937. Pető Csaba, okl. vegyész, Debrecen (2009-05-19 12:20:27)
11936. Németh Zoltán, beosztott, szolnok (2009-05-19 12:20:08)
11935. Ambrusné Bakony Hédi, külker.üzletkötő, Budapest (2009-05-19 12:19:22)
11934. Mgr. Belány Szilvia, tanár, Kolon, Felvidék (2009-05-19 12:19:14)
11933. Hőss Károly, Vállalkozó, Békéscsaba (2009-05-19 12:18:57)
11932. Sipos Anna, Inatlanfenntartási manager, Budapest (2009-05-19 12:18:56)
11931. Csiki Csaba, Tanuló, Zsámbék (2009-05-19 12:18:55)
11930. Dániel Gábor István, üzlet ember, Debrecen (2009-05-19 12:18:31)
11929. Jobbágy Ilona, Area Manager,Oxford University Press, Budapest (2009-05-19 12:17:55)
11928. Ferki Julianna, diák, Beregszász (2009-05-19 12:17:50)
11927. Szarvas Tibor, szeszfőzde vezető, Baj (2009-05-19 12:17:47)
11926. UGRON ZOLTÁN, inginer proiectant, Tg.Mureş (2009-05-19 12:17:40)
11925. Tóth Csaba, egy. hallg., Szeged (2009-05-19 12:17:31)
11924. Pálfi István, tv-operatőr, Pécs (2009-05-19 12:17:05)
11923. Papp Zoltán, IT Project Manager, Budapest (2009-05-19 12:16:57)
11922. Nagy Béla, matematikus, Szeged (2009-05-19 12:16:31)
11921. Dombi Erzsébet, nyugdíjas tanár , Kolozsvár (2009-05-19 12:16:07)
11920. Irányi Ágota, szellemi szabadfogl., Pécs (2009-05-19 12:15:58)
11919. Szabó Á. Töhötöm, néprajzkutató, Kolozsvár (2009-05-19 12:15:52)
11918. Czanik László, nyugdijas, Budapest (2009-05-19 12:15:46)
11917. Szakács László, tanár, Malmö (2009-05-19 12:14:38)
11916. Szederjessy Éva, nyugdíjas, Göd (2009-05-19 12:14:34)
11915. TAMÁS Gáspár Miklós, kutató, tanár/cercetător, prof. univ., Budapest (2009-05-19 12:14:33)
11914. Palkovits Dávid, Egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 12:13:53)
11913. Mandula Viktória, Értékesítő, Kisvárda (2009-05-19 12:13:39)
11912. Zagoni Mihaly, klarinetmuvesz, Szatmarnemeti (2009-05-19 12:13:27)
11911. Kovács Petra, Budapest (2009-05-19 12:13:05)
11910. Sárosi Zoltán, kutató, Zürich (2009-05-19 12:12:47)
11909. Enyedi Barnabas, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 12:12:08)
11908. Szatmári Szilvia, grafikus, Budapest (2009-05-19 12:12:04)
11907. Ujhelyi Mária, egyetemi docens, Debrecen (2009-05-19 12:11:50)
11906. Kun Miklós, építész, Budapest (2009-05-19 12:11:47)
11905. Ötvös Dániel, Grafikus, Szolnok (2009-05-19 12:11:46)
11904. Miksa Lajosné, Pilismarót (2009-05-19 12:11:43)
11903. Schulze-Lukacs Emese, tanar, Neuzelle / Nemetorszag (2009-05-19 12:11:28)
11902. Rácz Gyula, műszaki ellenőr, Budapest (2009-05-19 12:11:27)
11901. Kurcz Ádám, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 12:11:13)
11900. Zöld Magor, egytemi hallgató, Miskolc (2009-05-19 12:10:31)
11899. Szabo Balazs, szabadúszó, Budapest (2009-05-19 12:10:12)
11898. dr. Márkusfalvi-Tóth Ádám, Ügyvéd/avocat, Budapest (2009-05-19 12:09:56)
11897. Sógor Enikő, pszichológus, Csíkszereda (2009-05-19 12:09:46)
11896. Illés Erzsébet, tanuló, Gödöllő (2009-05-19 12:09:32)
11895. Kristaly Biborka Reka, programfelelos, Kolozsvar (2009-05-19 12:09:31)
11894. Zöld Emese , tanuló, Miskolc (2009-05-19 12:09:28)
11893. Zöld Csaba, tanuló, Miskolc (2009-05-19 12:08:30)
11892. Lutz Csaba, Vezető programozó, szoftverfejlesztő, Budapest (2009-05-19 12:08:25)
11891. Kotilla Ildiko, nyugdijas, Nagyszeben (2009-05-19 12:08:22)
11890. Kollár Gábor, diák, Záhony (2009-05-19 12:08:12)
11889. dr. Tamás Gyöngyvér, jogász, Budapest (2009-05-19 12:08:06)
11888. Darvay Béla, nyugdíjas tanár , Kolozsvár (2009-05-19 12:08:01)
11887. Ágostházy Szabolcs, jogász, Budapest (2009-05-19 12:07:58)
11886. Varga Sándorné, villamosmérnök, Budapest (2009-05-19 12:07:27)
11885. Hupuczi Julia, Tudományos segédmunkatárs, Szeged (2009-05-19 12:07:26)
11884. Dr. Szigeti Judit, radios szerkeszto, Budapest (2009-05-19 12:07:19)
11883. Csomai Miklós Zoltán, Okl. épületgépész mérnök, Szatmárnémeti (2009-05-19 12:07:17)
11882. Németh Györgyné, revizor, Budapest (2009-05-19 12:07:01)
11881. Zöld Hunor, hallgató, Felsőzsolca (2009-05-19 12:06:46)
11880. Király Róbert, Irodista, Magyarország / Esztergom (2009-05-19 12:06:26)
11879. Czipri Tibor, informatikus, Balatonudvari (2009-05-19 12:06:18)
11878. Henn Monika Olivia, Sociologus/Sociolog, Nagyvarad/Oradea (2009-05-19 12:06:12)
11877. Krukenberger András, tanuló, Budapest (2009-05-19 12:05:49)
11876. Takács Klára, Budapest (2009-05-19 12:05:46)
11875. Farkas Zsolt, hallgató, Budapest (2009-05-19 12:05:31)
11874. Németh György, mérnök, Budapest (2009-05-19 12:05:29)
11873. Dr. Szász Tibor, címzetes egyetemi tanár, Debrecen (2009-05-19 12:05:26)
11872. Kerdi Bálint, tanuló, Pécs (2009-05-19 12:05:01)
11871. Cseh Emese, Konyvelo, Marosvasarhely (2009-05-19 12:04:58)
11870. Farkas Irén, Muzeolog, Miercurea-Ciuc (2009-05-19 12:04:51)
11869. Kántor Judit, Hallgató, Budapest (2009-05-19 12:04:25)
11868. kulcsár zsuzsa, gyártási igazgató, Budapest (2009-05-19 12:04:24)
11867. Darvay Márta, nyugdíjas tanár, Kolozsvár (2009-05-19 12:04:02)
11866. Végső Balázs, egyetemi alkalmazott, informatikus mérnök, Veszprém (2009-05-19 12:03:59)
11865. Cimerman Mária, bérelszámoló, könyvelö, Kolon, Szlovákia (2009-05-19 12:03:49)
11864. Horvath Zoltan, fizician, Cluj Napoca (2009-05-19 12:03:47)
11863. Simon Gyula, tervező mérnök, Budapest (2009-05-19 12:03:22)
11862. Tóth Szilvia, HR, Budapest (2009-05-19 12:03:15)
11861. Vancsa Dora, tanar, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 12:03:11)
11860. Hary Noémi, zenész, Kolozsvár (2009-05-19 12:03:10)
11859. Széll Imréné, nyugdíjas nyomdamérnök, Budapest (2009-05-19 12:02:51)
11858. Bazsa Feherke Ana, nyugdijas, Szatmarnemeti (2009-05-19 12:02:49)
11857. Szamódy Zsolt, Photographer, Tatabánya (2009-05-19 12:02:24)
11856. Selényi Vanda, áruforgalmi vezető, Budapest (2009-05-19 12:02:02)
11855. Szász Zoltán, református lelkipásztor, Marosvásárhely (2009-05-19 12:01:51)
11854. Imecs Zoltán, tanár, Kolozsvár (2009-05-19 12:01:43)
11853. Ugrai István Lóránd, közgazdász, Budapest (2009-05-19 12:01:43)
11852. Dipl.-Ing. Pomikacsek József, Cégvezetö, Mauerbach/ Ausztria (2009-05-19 12:01:39)
11851. Tóthné Kovács Emese, nyugdíjas/pensionara, Kazincbarcika - Hungary (2009-05-19 12:01:32)
11850. Veress Istvan, kükereskedő , Csókakő (2009-05-19 12:01:32)
11849. Gyöngyi Veres, tanàr, profesoara, teacher, Paris (2009-05-19 12:01:25)
11848. Herold Viktória, kismama, Budapest (2009-05-19 12:01:18)
11847. Kmeczkó Gyuláné, tanár, 3434 Mályi (2009-05-19 12:00:37)
11846. Mergl Réka, tanuló, Budapest (2009-05-19 12:00:34)
11845. Sommer Annabella, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-19 12:00:21)
11844. Nádudvari Tamás, Egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 12:00:16)
11843. Boros Csaba, mérnök/inginer, Zsámbék (2009-05-19 12:00:03)
11842. Csomai Miklós, Inginer, Szat (2009-05-19 11:59:50)
11841. Kulin Júlia, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 11:59:35)
11840. Ale Éva, tanuló, Szeged (2009-05-19 11:59:26)
11839. Kocsis Balázs, szoftverfejlesztő, Székesfehérvár (2009-05-19 11:59:19)
11838. Kovács Ákos, közgazdász, Budapest (2009-05-19 11:59:08)
11837. László Csizmadia, tanár, Szeged (2009-05-19 11:58:51)
11836. HEGEDŰS Tamás, egyetemista, BUDAPEST (2009-05-19 11:58:50)
11835. dr.Fekete Éva, közgazdász, Budapest (2009-05-19 11:58:48)
11834. Kovács Miklós, gépészmérnök, Pilis (2009-05-19 11:58:45)
11833. Dobokai Róbertné Simon Dóra, általános iskolai tanító, Csátalja (2009-05-19 11:58:37)
11832. Antal Lóránt, Kontroller, Budapest - Marosvásárhely (2009-05-19 11:58:35)
11831. Eördögh Ágnes Eszter, joghallgató, Budapest (2009-05-19 11:58:31)
11830. Biro Csilla, Jogasz, Brasso (2009-05-19 11:57:47)
11829. Tóth József Károly, nyugdíjas/pensionar, Kazincbarcika - Hungary (2009-05-19 11:57:29)
11828. Accipe Ella, Penztaros, Szekelyhid-Bihar megye (2009-05-19 11:57:16)
11827. Égly Csaba, üzemvezető, 7200 DOMBÓVÁR (2009-05-19 11:57:10)
11826. Gyöngy Péter, népművelő, Debrecen (2009-05-19 11:57:01)
11825. Hatvani Istvan Peter, Tanar, Nemetorszag (2009-05-19 11:56:55)
11824. Bartha Józsefné, zenetanár, Budapest (2009-05-19 11:56:46)
11823. Ferenc Bartha, diak, Szeged (2009-05-19 11:56:44)
11822. Darvay Tünde, festőművész, Kolozsvár (2009-05-19 11:56:44)
11821. Farkas Boglárka, hírolvasó, Hír TV, Telki (2009-05-19 11:56:27)
11820. Molnar Melinda, Kolozsvar (2009-05-19 11:56:17)
11819. Jószai Brigitta, ügyintéző-szakértő, Debrecen (2009-05-19 11:56:12)
11818. HEGEDÜS Julianna, egyéni vállalkozó, BUDAPEST (2009-05-19 11:56:06)
11817. Puskás Ágota, tanuló, Budapest (2009-05-19 11:56:05)
11816. György István Ferenc, Műszaki informatikus, Budapest (2009-05-19 11:55:57)
11815. kalman sandor, valalkozo, kolozsvar,vidraru 5/7 10 ajto (2009-05-19 11:55:45)
11814. Pongrácz István, tanuló, Budapest (2009-05-19 11:55:44)
11813. Szabó Zsombor, Inginer, Cercetator, Budapest (2009-05-19 11:55:38)
11812. Tarjányi Zsolt, PhD. hallgató, Veszprém (2009-05-19 11:55:07)
11811. Varga Ákos, Egyetemi hallgató, Érd (2009-05-19 11:55:03)
11810. Darvay Dániel, diák, Kolozsvár (2009-05-19 11:54:30)
11809. Lugosi Zoltán, villamosmérnök, Budapest (2009-05-19 11:54:20)
11808. Erzsebet Mocsi, raktáros, Coventry (2009-05-19 11:54:07)
11807. Kis Ildikó, munkás, Kolozsvár (2009-05-19 11:54:04)
11806. Mátis Attila, biológus, Bukarest (2009-05-19 11:53:54)
11805. Németh Géza, Budapest (2009-05-19 11:53:47)
11804. dr. Ellenes-Jakabffy Zoltán, gyermekorvos, Nagyvárad (2009-05-19 11:53:39)
11803. Farkas András, építész, Budapest (2009-05-19 11:53:39)
11802. Szávay István, PhD-hallgató, ELTE BTK, Budapest (2009-05-19 11:53:34)
11801. Edmond Nawrotzky-Török, egyetemi oktató, Kolozsvár (2009-05-19 11:52:38)
11800. Farkas Emese, felelős szerkesztő, Hír TV, Telki (2009-05-19 11:52:05)
11799. Bara Júlia, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-19 11:52:05)
11798. Kovács Péter Pál, Tanuló, Kecskemét (2009-05-19 11:51:53)
11797. Bajka Balázs, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-19 11:51:51)
11796. Nagy Gábor, Zenész, Diósd (2009-05-19 11:51:49)
11795. Kis Ildikó, személyzeti referens, Kolozsvár (2009-05-19 11:51:47)
11794. Szőke Márton, Tanuló, Budapest (2009-05-19 11:51:44)
11793. Tüzes-Bölöni Ferenc, OIasztelek (2009-05-19 11:51:39)
11792. FLORIAN ANTAL ARPAD, HAZAEPITO, KOLOZSVAR (2009-05-19 11:51:36)
11791. Szalainé Krautheim Hedvig, építésznérnök, Piliscsaba (2009-05-19 11:51:34)
11790. Kálmán Viktória, Egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 11:51:11)
11789. Székely-Béres Attila, jogász, Erdőszentgyörgy (2009-05-19 11:50:40)
11788. Király Èva, Válalkozo, Dunakeszi,Magyarország (2009-05-19 11:50:35)
11787. Dr Ballai Istvan , egyetemi docens, Nagy-Britannia (2009-05-19 11:50:29)
11786. Nagy Béla, Számítástecnikus, Algyő (2009-05-19 11:50:23)
11785. Takács Dániel, Hallgató, Szeged (2009-05-19 11:50:15)
11784. Vígh Viktor, matematikus, Szeged (2009-05-19 11:50:05)
11783. Bara Erzsébet, Biokémikus, Melbourne (2009-05-19 11:50:02)
11782. Sáfár Zoltán, PhD. hallgató, Szeged (2009-05-19 11:49:59)
11781. Kósa Éva Mária, Ny.tanitónő, Földvár (2009-05-19 11:49:53)
11780. Nagyné Huszár Ágnes, anya, Szentendre (2009-05-19 11:49:50)
11779. Dénes Filip, diák, Dunakeszi (2009-05-19 11:49:40)
11778. Miklós Gábor, Nyugdíjas, Székesfehérvár (2009-05-19 11:49:31)
11777. Gulyás Gábor, kézbesítő, Murony (2009-05-19 11:49:20)
11776. Somogyvári Csaba, közgazdász, Siófok (2009-05-19 11:49:19)
11775. Szalkai Zoltán József, szerzetespap, Miskolc (2009-05-19 11:49:14)
11774. Licskai-Zámbori Katalin, nemzetközi szállítmányozó, Budapest (2009-05-19 11:49:13)
11773. Gulyás Gáborné Kiss Bernadett, középiskolai tanár, Murony (2009-05-19 11:48:50)
11772. Albert Ferenczy Lorant, Rendszergazda, Cluj-Napoca (2009-05-19 11:48:29)
11771. Desy Ildikó, tisztviszelö, Dunakeszi,Magyarország (2009-05-19 11:48:04)
11770. Fekete-Győr András, Egyetemista, Budapest (2009-05-19 11:47:51)
11769. Garab Ábel, Matematikus, Szeged (2009-05-19 11:47:49)
11768. Gerencser Peter, tanulo, Dunaujvaros (2009-05-19 11:47:47)
11767. Horváth József, Gépészeti vezető, Budapest (2009-05-19 11:47:30)
11766. Kuti Ernő, hotel vezető, Chester, Nagy-Britannia (2009-05-19 11:47:09)
11765. Pintér Levente, Tanuló, Kurd (2009-05-19 11:47:06)
11764. Szabó Ibolya, tanár, Budapest (2009-05-19 11:46:30)
11763. Gáj Blanka, Terület és Településfejlesztés/Szociológus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 11:46:27)
11762. Fakó Helga, hallgató, Bp. (2009-05-19 11:46:23)
11761. Gáj Blanka, Terület és Településfejlesztés/Szociológus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 11:46:03)
11760. Egri István, közgazdász - economist, Kolzosvár - Cluj (2009-05-19 11:46:02)
11759. Szabó Csaba Béla, tanár, Budapest (2009-05-19 11:45:50)
11758. Nap László, Tanár, Gyergyószentmiklós (2009-05-19 11:45:27)
11757. Tamas Eniko, dir. economic, Oradea (2009-05-19 11:45:23)
11756. Nagy Levente Zoltán, alpolgármester (viceprimar), Csekefalva, Csíkszentmárton, Hargita megye/Ciucani, Sinmartin, jud. Harghita (2009-05-19 11:45:08)
11755. Farkas Detre, Gyógytornász, Szeged (2009-05-19 11:45:08)
11754. Tóth Bence György, Diósd (2009-05-19 11:45:02)
11753. Szabó Júlia Eszter, tanuló, Budapest (2009-05-19 11:44:58)
11752. Haluszka Zoltán, Rendőrség - Határőrség, Pilis (2009-05-19 11:44:49)
11751. Harcsa Tomajné, ügyintéző, Szigetmonostor, Magyarország (2009-05-19 11:43:58)
11750. Juhász Árpád, Tanuló, Budapest (2009-05-19 11:43:53)
11749. Dr. Juhász Nóra, ügyvédjelölt, Budapest (2009-05-19 11:43:42)
11748. Antal Andrea Veronika, asszisztens, Budapest (2009-05-19 11:43:38)
11747. Gazda József, nyugdíjas tanár - egy az 1,6 millióból, Kovászna (2009-05-19 11:43:30)
11746. Szabó Kinga Zsuzsanna, tanuló, Budapest (2009-05-19 11:43:23)
11745. Joelson Pär-Olov, CAD-designer, Olofström, Svédország (2009-05-19 11:43:06)
11744. Kalcsó Gerda, nyugdíjas tanítónő, Temesvár (2009-05-19 11:42:59)
11743. Kiss Gizella, kulturális menedzser, Kaba (2009-05-19 11:42:43)
11742. Félegyházy Megyesy Anna, tanuló, Nagykovácsi (2009-05-19 11:42:42)
11741. Kovács Miklós, screener, Esztergom (2009-05-19 11:42:34)
11740. Oláh István, ügyvezető igazgató, Budajenő (2009-05-19 11:42:24)
11739. Galló Éva és István, nyugalmazott tanár és vegyész, Kolozsvár (2009-05-19 11:42:19)
11738. Virág József, Mérnök közgazdász, Budapest (2009-05-19 11:42:07)
11737. Nagy Levente Zoltán, alpolgármester (viceprimar), Csekefalva, Csíkszentmárton, Hargita megye/Ciucani, Sinmartin, jud. Harghita (2009-05-19 11:42:02)
11736. Kásás Zoltán, vizilabda edző, Budapest (2009-05-19 11:41:44)
11735. Császár Attila , Polgármestre , Csíkrákos (2009-05-19 11:41:20)
11734. György Szabolcs, ügyvezető, Marosvásárhely (2009-05-19 11:41:18)
11733. Szabó Júlia Eszter, tanuló, Budapest (2009-05-19 11:41:00)
11732. Uszkai Attila-Vince, Programozo, Timisoara (2009-05-19 11:40:57)
11731. Bojtos Tünde Daniela, pszichológus, Temesvár (2009-05-19 11:40:56)
11730. Desy Zoltán, munkás, Dunakeszi,Magyarország (2009-05-19 11:40:50)
11729. Tamás Enikő Veronika, Műsorvezető, Kolozsvár (2009-05-19 11:40:47)
11728. Sàntànè Juhàsz Vilma, recepcios, Olaszorszàg (2009-05-19 11:40:43)
11727. Haász Erzsébet, könyvtáros, Budapest (2009-05-19 11:40:19)
11726. Balogh Tibor, szociális munkás, Fényeslitke (2009-05-19 11:40:18)
11725. Bernath Krisztina, egyetemi tanarseged/asistent univ. drd., Nagyvarad/Oradea (2009-05-19 11:39:56)
11724. Dvoracsek Agoston, profesor, Aiud (2009-05-19 11:39:36)
11723. Keve Diana, Budapest (2009-05-19 11:39:02)
11722. Lőrincz Zoltán, Informatikus, Csíkszentsimon (2009-05-19 11:38:59)
11721. Fikó Viktor, építészmérnök hallgató, Tököl (2009-05-19 11:38:59)
11720. Péli Gábor, university teacher, Groningen, NL (2009-05-19 11:38:24)
11719. Vadász László, munkavédelmi vezető, Budapest (2009-05-19 11:38:22)
11718. Nagy Robert, Tanulo, Port Elizabeth (2009-05-19 11:38:00)
11717. Molnár Melánia, Marosvásárhely (2009-05-19 11:37:55)
11716. Elisabeth Lanyi, teacher, Sydney, Australia (2009-05-19 11:37:44)
11715. Sarkozi Aniko, preparator universitar, Oradea (2009-05-19 11:37:40)
11714. Palásthy Kinga, diák, Balatonfűzfő (2009-05-19 11:37:31)
11713. Péter Éva, építőmérnök, Budapest (2009-05-19 11:37:29)
11712. Nagy Imre , ügyvéd, Budapest (2009-05-19 11:37:19)
11711. Király Zoltán, válalkozó, Dunakeszi (2009-05-19 11:37:17)
11710. Voloncs Anamaria, matematikus-informatikus, Tg.Mures (2009-05-19 11:37:07)
11709. Schultz Judit, tudományos segédmunkatárs, Budapest (2009-05-19 11:37:05)
11708. Butta Barbara, szociologus, Utrecht, Hollandia (2009-05-19 11:36:57)
11707. Fodor András, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 11:36:47)
11706. Monika Kosa, lawyer, Vienna (2009-05-19 11:36:36)
11705. Kénosi Viktória, tanuló, Budapest (2009-05-19 11:36:32)
11704. Klara Bakk Simon, Frankfurt am Main (2009-05-19 11:36:08)
11703. Bokor Julianna, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 11:36:05)
11702. Sebestyén Elemér, mérnök, Kolozsvár (2009-05-19 11:36:04)
11701. Szabó Júlia Eszter, tanuló, Magyarország (2009-05-19 11:35:46)
11700. Lénárt András, közgazdász, Budapest (2009-05-19 11:35:41)
11699. Benkó László, Borász, Ausztrália (2009-05-19 11:35:40)
11698. Rákóczi Csaba, Szoc. munkás, Kisvárda (2009-05-19 11:35:39)
11697. Nagy Tünde, Pénzforgalmi ügyintéző, Úri (2009-05-19 11:35:37)
11696. Bálint Tamás, közgazdász, Marosvásárhely (2009-05-19 11:35:34)
11695. Koszecz Sándor, közművelődési szakember, Békéscsaba (2009-05-19 11:35:27)
11694. Kónyáné Sasvári Erika, tördelőszerkesztő, Budapest (2009-05-19 11:35:27)
11693. Németh Tímea, közgazdász, Budapest (2009-05-19 11:35:24)
11692. Feinek Georgina, hallgató, Magyarország, Budapest (2009-05-19 11:35:18)
11691. Nyircsák Péter, szoftverfejlesztő, Miskolc (2009-05-19 11:35:17)
11690. Spirer Sándor, számitógép tehnikus, Olofstöm,Svédország (2009-05-19 11:35:03)
11689. Zsuzsanna Sziklavári, student, Regensburg (2009-05-19 11:34:55)
11688. Molnár Ákos Zsolt, Programmer, Észtország (2009-05-19 11:34:55)
11687. Vass Csaba, környezertmérnök, Kecskemét-Kolozsvár (2009-05-19 11:34:55)
11686. Babarik Péter, Technikus, Budapest (2009-05-19 11:34:34)
11685. Imrényi András, PhD hallgató, Budapest (2009-05-19 11:34:15)
11684. Mezei Veronika, logisztikus, Székesfehérvár (2009-05-19 11:34:02)
11683. Klotz Miklós, Fotográfus, Balatonboglár (2009-05-19 11:33:38)
11682. Kovács Teréz, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 11:33:22)
11681. Görög László, Quality - technikus, Budapest (2009-05-19 11:33:03)
11680. Tőkés Eszter, diák, Göd (2009-05-19 11:32:58)
11679. Kocsis Borbála, hallgató, Budapest (2009-05-19 11:32:53)
11678. Borbély András, Tanuló, Győr (2009-05-19 11:32:48)
11677. Göncziné Orbán Ildikó, tanár, Debrecen (2009-05-19 11:32:26)
11676. Tamás István, Munkavédelmi vezető, Lábatlan (2009-05-19 11:31:39)
11675. Károly László, tanuló, Budapest (2009-05-19 11:31:33)
11674. Almásy Sarolta, szervező-programozó, Dunakeszi (2009-05-19 11:31:24)
11673. Nagy Adrienn, recepciós, Budapest (2009-05-19 11:31:10)
11672. Erdős Zoltán, kulturális szervező, Pécs (2009-05-19 11:30:26)
11671. Feyér Mátyás, joghallgató, Budapest (2009-05-19 11:30:14)
11670. altorjay Rebeka, tanuló, szeged (2009-05-19 11:30:14)
11669. Fall Sándor, újságíró/ziarist/journalist, Kolozsvár/Cluj/Klausenburg (2009-05-19 11:30:14)
11668. Vince Csaba, betegnyugdias, Kolozsvár (2009-05-19 11:29:58)
11667. Bitai Barna, Budapest (2009-05-19 11:29:55)
11666. Horvát (Eugen-Emeric) Jenő, Nyugalmazott Főtanácsos-Igazgató, Budapest - Hungaria (2009-05-19 11:29:12)
11665. Szőcs Orsolya Szende, újságíró, Brüsszel (2009-05-19 11:28:20)
11664. Boloni Tibor, kozgadasz, Nagyvarad (2009-05-19 11:27:45)
11663. Simon Júlia, Pécs (2009-05-19 11:27:43)
11662. Takács Ferenc, Mérnök-informatikus, Tatabánya (2009-05-19 11:27:28)
11661. Feher Zoltan Andras, mernok, Szatmarnemeti (2009-05-19 11:27:27)
11660. Egyed Bea, Táncművész, Budapest (2009-05-19 11:26:59)
11659. BORBÉLY Péter, orvos, Budapest (2009-05-19 11:26:47)
11658. dr..Éltető Gábor, nyugdíjas, Pécs (Magyarország) (2009-05-19 11:26:45)
11657. Kovács Adrián, politológus, Budapest (2009-05-19 11:26:39)
11656. Costea Olivia, medic, Pukavik,Suedia (2009-05-19 11:26:35)
11655. Csete Béla, programozó, Kolozsvár (2009-05-19 11:25:59)
11654. Grecsó Zoltán, Táncművész, Budapest (2009-05-19 11:25:51)
11653. Ritter József, szoftverfejlesztő, Budapest (2009-05-19 11:25:35)
11652. Nagy Dóra, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 11:25:07)
11651. Szigeti Emma, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-19 11:25:05)
11650. Kiss Botond, Designer, Kolozsvár (2009-05-19 11:24:56)
11649. Almássy Békési Judit, irodavezető, Debrecen (2009-05-19 11:24:12)
11648. Arató Anna, diák, Budapest (2009-05-19 11:24:02)
11647. Tóth Katalin, orvos, Szigetvár (2009-05-19 11:24:00)
11646. Szigeti Ildiko, project manager, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-19 11:23:54)
11645. Baján Györgyné, könyvtáros, Budapest (2009-05-19 11:23:40)
11644. Domján Ferencz, almérnök/ subinginer, Nagyvárad/ Oradea (2009-05-19 11:23:15)
11643. Puskás Veronika, hallgató, Veszprém (2009-05-19 11:22:59)
11642. Matthias Forstner, Informatiker, Ulm (2009-05-19 11:22:49)
11641. Kiss Árpád, egyetemista, Budapest(szül. Nagybecskerek) (2009-05-19 11:22:45)
11640. Karaffa László, Üzemvezető, Nyalka (2009-05-19 11:22:35)
11639. Dr. Sziklai János, fizikus, Budapest (2009-05-19 11:22:12)
11638. Dr. Bertalan Lóránt, szakgyógyszerész, Budapest (2009-05-19 11:22:11)
11637. Spirer Anna-Mária, szociálisgondozó, Olofström.Svédország (2009-05-19 11:22:08)
11636. Rigler András, szociológus, Budapest (2009-05-19 11:22:01)
11635. Dezsi Istvan, informatician, Oradea (2009-05-19 11:21:59)
11634. Megadja Gábor, tanuló, Budapest (2009-05-19 11:21:56)
11633. Pásztor Csilla, önkormányzati szaktanácsos, Sf.Gheorghe, Jud. Covasna (2009-05-19 11:21:47)
11632. Simon Zoltan, Csikszereda (2009-05-19 11:21:38)
11631. Kaplonyi Éva, grafikus, Budapest (2009-05-19 11:21:19)
11630. Domján Margit, közgazdász/economist, Nagyvárad/Oradea (2009-05-19 11:21:15)
11629. Drabant András, tanár, Pápa (2009-05-19 11:21:05)
11628. Palkó Orsolya, Kolozsvár (2009-05-19 11:20:47)
11627. Dr Szabó László, fogorvos, Kecskemét (2009-05-19 11:20:45)
11626. Havasi Tímea, egyetemi hallgató, Kassa (2009-05-19 11:20:44)
11625. Lică Zoriţa, Traducătoare, Bucureşti (2009-05-19 11:19:59)
11624. Illésné Szabó Judit, Köveskál (2009-05-19 11:19:57)
11623. Jankó Szép Sándor Tibor, tanár - programozó, Nagyvárad (2009-05-19 11:19:45)
11622. Hajdó Noémi, anya, Székelyudvarhely, Odorheiu Secuiesc (2009-05-19 11:19:32)
11621. molnár gábor, budaörs (2009-05-19 11:19:29)
11620. Czeglédyné Tiborcz Alexa, adminisztrátor, Budapest (2009-05-19 11:19:13)
11619. Zaica Miklós, szabó, Budapest (2009-05-19 11:19:10)
11618. Dr.Rugonfalvi Kiss Csaba, orvos, Pilis (2009-05-19 11:19:00)
11617. Varjú Zoltán, Geológus, Komárno, Szlovákia (2009-05-19 11:18:44)
11616. Martin Csaba, Informatikus, Budapest (2009-05-19 11:18:41)
11615. Szőcs Dezső, technológus, Zsámbok, Magyarország (2009-05-19 11:18:34)
11614. Szarka Ernőné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 11:18:34)
11613. Molnár-Bánffy Kata, kommunikációs szakértő, Budapest (2009-05-19 11:18:14)
11612. Stefan Oriza, Jurist, München (2009-05-19 11:18:07)
11611. Hanthy Kinga, újságíró, Fót (2009-05-19 11:18:02)
11610. Paszternákné Tóth Júlia, Irodavezető, Sajószentpéter (2009-05-19 11:17:49)
11609. Lipták Eszter, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 11:17:48)
11608. Palffy Reka, profesoara, Meresti (2009-05-19 11:17:34)
11607. Barta Gábor Dániel, Tűzoltó, Tatabánya (2009-05-19 11:17:25)
11606. Horvath Olga, konyvelo, Dioszeg (2009-05-19 11:17:02)
11605. Katona Eszter, ügyvédjelölt, Budapest (2009-05-19 11:17:01)
11604. Lengyel Ferenc, tanár, Bécs/ Wien (2009-05-19 11:16:57)
11603. Cech Gábor, biológus, Budapest (2009-05-19 11:16:56)
11602. Strahl Péter, vállalkozó, Budapest (2009-05-19 11:16:52)
11601. Gardi Gábor, kereskedő, Budapest (2009-05-19 11:16:36)
11600. Tóth Ferenc, Import Manager, Budapest, Hungary (2009-05-19 11:16:19)
11599. Török Ibolya, adminisztrátor, Nyíregyháza (2009-05-19 11:16:01)
11598. Suralik András, alkalmazott, 8060 Mór (2009-05-19 11:16:00)
11597. Mike Éva , varrónő, Budapest (2009-05-19 11:15:59)
11596. Kovács László, Ügyvezető igazgató/director general, Budapest (2009-05-19 11:15:31)
11595. Deák Zsigmond, mérnök, Budapest (2009-05-19 11:14:30)
11594. Laki András, university student, Ács (2009-05-19 11:14:25)
11593. Nágl Beáta, egyetemista, Ajka (2009-05-19 11:14:24)
11592. Jakab Annamária, diák, Ukrajna (2009-05-19 11:14:23)
11591. Vargáné Mező Lilla, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 11:14:23)
11590. Pach Ferenc, Fizikus, Budapest (2009-05-19 11:14:03)
11589. Zavaczki Csilla, Ügyviteli alkalmazott, Őrbottyán (2009-05-19 11:13:45)
11588. Gyarfas Erzsebet, Ekszeresz, Marosvasarhely (2009-05-19 11:13:37)
11587. Csala Anna, tanár, Győr (2009-05-19 11:13:34)
11586. Kovács Laura, geológus, Nagyvárad (2009-05-19 11:13:31)
11585. Borsányi-Bognár Gyöngyvér, tanító, gyógypedagógus, Budapest (2009-05-19 11:13:30)
11584. Árpásy Miklós, programszervező, Szentendre (2009-05-19 11:13:27)
11583. Trinfa ERzsebet, Nagyvarad (2009-05-19 11:13:10)
11582. Elmont Krisztián, Televíziós operatőr, Zalaegerszeg (2009-05-19 11:12:46)
11581. Losteiner Ágnes, Menedzser asszisztens, Székesfehérvár (2009-05-19 11:12:23)
11580. DEAK TUNDE, contabil, Targu Mures (2009-05-19 11:11:45)
11579. Zsuzsanna Téglás, manager, Tirgu Mures (2009-05-19 11:11:24)
11578. Mike Ágota, Tanuló, Budapst (2009-05-19 11:11:21)
11577. Lopatyin Alexandr Attila, Zenész, producer, Budapest, Magyarország (2009-05-19 11:11:20)
11576. Emese Bordy, lecturer, geologist, Grahamstown, South Africa (2009-05-19 11:11:06)
11575. Messel Gáspár, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 11:11:06)
11574. Lászlo Ágota, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 11:11:01)
11573. Komlossy Gaspar, Kaposvar (2009-05-19 11:10:54)
11572. Kálmán Melinda, tanár, Uileacu de Cris, nr:188, Bihar megye (2009-05-19 11:10:53)
11571. Rüsz Fogarasi Tibor, preot protopop, Cluj-Napoca (2009-05-19 11:10:45)
11570. Kaposi Gábor, faipari mérnök, Bodajk (2009-05-19 11:10:42)
11569. Perényi József, Gyombiológus, Szolnok (2009-05-19 11:10:37)
11568. MARTON EVA, NYUGDIJAS, SZEKELYUDVARHELY, (2009-05-19 11:10:37)
11567. Balázsné Dömötör Csilla, Varrónő, Zalahaláp (2009-05-19 11:10:24)
11566. Agnes Martini, geb. Donogány, Laborassistentin, Traunwalchen-Deutschland (2009-05-19 11:10:11)
11565. Varga Járó Ilona, képzőművész, Siófok (2009-05-19 11:10:03)
11564. Juhász Péter, tudományos munkatárs, tanár, Budapest (2009-05-19 11:09:45)
11563. Erdei Á Erika, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-19 11:09:23)
11562. Kovacs Timea, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 11:09:13)
11561. Kádas István, egyetemista, Miskolc (2009-05-19 11:09:10)
11560. Boros Gabriella, egyetemi hallgató, Szigetszenrmiklós (2009-05-19 11:09:10)
11559. Dáné Melinda, gyógypedagógus, Kolozsvár (2009-05-19 11:08:36)
11558. Dorsonczki Sándor, raktár kezelő, Budapest (2009-05-19 11:08:28)
11557. Illés István, Tájépítész, Budapest (2009-05-19 11:08:12)
11556. Molnar Ida, nyugdijas, KOLOZSVAR (2009-05-19 11:07:38)
11555. Scharek Edit, tanár, Biatorbágy (2009-05-19 11:07:32)
11554. Horváth Gábor, Kereskedő, Budapest (2009-05-19 11:07:30)
11553. Szilvay Gergely, újságíró, Budapest (2009-05-19 11:07:17)
11552. Sütő-Nagy Réka, építőmérnök, Budapest (2009-05-19 11:07:01)
11551. Csiba Mónika, logisztikus, Tatabánya (2009-05-19 11:06:54)
11550. Gergely Tibor, Hengerész, Iváncsa (2009-05-19 11:06:41)
11549. Hodgyai Ildiko, Diak, Kolozsvar (2009-05-19 11:06:36)
11548. Dr.Péterffy Lajos, fogorvos, 3571 Alsózsolca Magyarország (2009-05-19 11:06:27)
11547. Lenczné Vrbovszki Judit, tanár, Bonyhád (2009-05-19 11:06:19)
11546. Kolozsiné Földvári Etelka, előadó, Szeged (2009-05-19 11:06:05)
11545. Zolnai László, köztisztviselő, Budapest (2009-05-19 11:06:02)
11544. Dr. Kátay György, vegyész, Budapest (2009-05-19 11:05:55)
11543. OTEL J. LEVENTE, AUTO VEZETO, CLUJ NAPOCA (2009-05-19 11:05:49)
11542. Takács András, Informatikus, Pest megye (2009-05-19 11:05:20)
11541. Gémné Gulácsi Enikő, főállású anya, Debrecen (2009-05-19 11:05:17)
11540. Nagy Levente Zoltán, üzemmérnök, Dunakeszi (2009-05-19 11:05:11)
11539. Botos Attila, Grafikus, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 11:05:04)
11538. Gábor Theisz, üzletkötő, Budapest (2009-05-19 11:04:55)
11537. Tóka Péter, képviseletvezető, Budapest (2009-05-19 11:04:45)
11536. Darkó KAtalin, Budaörs (2009-05-19 11:04:33)
11535. Rőczei Norbert, marketing szakértő, Budapest (2009-05-19 11:04:27)
11534. Jani János, villamosmérnök, Budapest (2009-05-19 11:04:20)
11533. Ilona Balassy, Physical Therapist, USA (2009-05-19 11:04:16)
11532. Técsy András, Közgazdász, Vác (2009-05-19 11:03:45)
11531. NYAGULY ATTILA, RAKTAROS, kOLOZSVAR (2009-05-19 11:02:25)
11530. Tomi Dániel, Egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 11:02:09)
11529. Szilagyi Katalin, tanar, Beszterce (2009-05-19 11:02:03)
11528. Lábas Anna, nyugdíjas, Nyíregyháza (2009-05-19 11:01:59)
11527. Toth Aliz, Student, Kolozsvar (2009-05-19 11:01:55)
11526. Dobri Kinga, tanuló, Budapest (2009-05-19 11:01:40)
11525. 'Sigmond Bertalan, kulturális programszervező, Budakeszi (2009-05-19 11:01:30)
11524. Kőmíves Noémi, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 11:01:16)
11523. Mike Noémi, Hallgató, Budapest (2009-05-19 11:00:54)
11522. Hersh Katalin, mernok, Szatmarnemeti (2009-05-19 11:00:54)
11521. Nemes Szilárd, gépészmérnök, ÉRD (de Kolozsváron születtem) (2009-05-19 11:00:36)
11520. Sághy András, tanácsadó, Budapest (2009-05-19 11:00:08)
11519. Baráné Dr Herczegh Ottilia, főiskolai docens, Szeged (2009-05-19 10:59:55)
11518. Széles Eszter, tanuló, Budapest (2009-05-19 10:59:40)
11517. Harald Riese, Gemeinsam Mit Viscri e.V., Deutschland Naumburg (2009-05-19 10:59:30)
11516. dr. Makay Géza, egyetemi docens, Szeged (2009-05-19 10:59:13)
11515. Holló Mihály, mérnök, Budapest (2009-05-19 10:59:09)
11514. Stelescu Peter, agent comercial, Tirgu Mures (2009-05-19 10:59:07)
11513. Vincze Bandi Beata Lilla, fonokno, Kolozsvar (2009-05-19 10:58:37)
11512. Kintzel Levente, szoftver fejleszto / programator, Kolozsvar / Cluj - Napoca (2009-05-19 10:58:34)
11511. Kacso Bodo Gabriela, tanar, Braila (2009-05-19 10:58:31)
11510. Csébi Józsefné, pedagógiai szakértő, Budapest (2009-05-19 10:58:29)
11509. ORBÁN GYÖNGYVÉR, ORVOS, KOLOZSVÁR (2009-05-19 10:58:25)
11508. Herczegh Géza, mérnök, Szolnok (2009-05-19 10:58:11)
11507. Demeter Zoltán, inginer service, Kolozsvar - Cluj (2009-05-19 10:57:32)
11506. Orosz Petra , Budapest (2009-05-19 10:57:28)
11505. Radics István, telepvezetőhelyettes, Budapest (2009-05-19 10:57:23)
11504. Zemlényi Borbála , gimnazista tanuló, Budapest (2009-05-19 10:57:05)
11503. Dányi István Balázs, Jogász hallgató, Kecskemét (2009-05-19 10:56:18)
11502. Lőrincz Mónika, administartor, Glodeni (2009-05-19 10:56:10)
11501. Petruska Imola Ágnes, Egyetemista, Szatmárnémeti (2009-05-19 10:56:04)
11500. Krizsán Krisztina, vegyész, Tótkomlós (2009-05-19 10:55:59)
11499. Pap Zsigmond, közlekedésmérnök, Balatonboglár (2009-05-19 10:55:54)
11498. Bárány Gyula József, Távközlési Igazgató, Budapest, (2009-05-19 10:55:36)
11497. Krecsi Gabriela, mernok, Cluj-Napoca (2009-05-19 10:55:30)
11496. Gyarfas Janos, agent vinzari, Bucuresti (2009-05-19 10:55:23)
11495. Antal Ildikó, Kommunikáció/PR, Budapest (2009-05-19 10:55:04)
11494. Buslig Johanna, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-19 10:54:51)
11493. Bereczkei Dávid, köztisztviselő, Budapest (2009-05-19 10:54:45)
11492. BARTHA MAGDOLNA, ÉRTÉKSÍTÉSI VEZETŐ, BUDAPEST (2009-05-19 10:54:41)
11491. Antal Tovissi Zsofia, vallalkozo, Kolozsvar (2009-05-19 10:54:20)
11490. kiss eniko, kozgazdasz, Marosvasarhely (2009-05-19 10:53:49)
11489. Beke Sándor Tamás, építő mérnök, 6750 Algyő, Magyarország (2009-05-19 10:53:44)
11488. Simon Blanka, logisztikus, Kecskemét (2009-05-19 10:53:07)
11487. Zemlényi Csaba, egyetemista, Budapest (2009-05-19 10:52:40)
11486. Vass Attila, hallgató, Szeged (2009-05-19 10:52:22)
11485. Radics Boglárka Csilla, irodavezető, Budapest (2009-05-19 10:52:07)
11484. Bontovics Ignác, tanár, Békésszentandrás (2009-05-19 10:52:06)
11483. Soó Stefan István, mérnök, Dicsőszentmárton-Tarnaveni (2009-05-19 10:51:58)
11482. Kovácsik Antal, hallgató, Csongrád (2009-05-19 10:51:36)
11481. Zemlényi Zoltánné, konduktor, Budapest (2009-05-19 10:51:25)
11480. szekely zsolt, mernok, kolozsvar (2009-05-19 10:51:13)
11479. Balázs Ágnes, Göd (2009-05-19 10:50:58)
11478. Gergely Attila, vállalkozó, Debrecen (2009-05-19 10:50:23)
11477. Bekker Krisztina, tanar, London (2009-05-19 10:50:22)
11476. Zemlényi Zoltán, villamosmérnök, Budapest (2009-05-19 10:50:21)
11475. Szonnay Márta, vállalkozó, Budapest (2009-05-19 10:50:05)
11474. Polczer Zsuzsanna, eladó, Budapest (2009-05-19 10:50:00)
11473. Rózsa Györgyi, beszerző, Szombathely (2009-05-19 10:49:46)
11472. Sediánszky Jánosné, nyugdijas, Budapest (2009-05-19 10:49:34)
11471. Incze Mózes, festőművész/artist pictor/artist painter, Isaszeg (2009-05-19 10:49:22)
11470. Lukacs Eva_Erzsebet, kozmetikus_makeup stylist, Nagyvarad (2009-05-19 10:49:18)
11469. dr Steinbach Péter, geofizikus, Budapest (2009-05-19 10:49:18)
11468. Szabó Mirtill, tanúsítási igazgató, Budapest (2009-05-19 10:49:07)
11467. Kelemen János, mérnök, Blaustein, Németország (2009-05-19 10:48:55)
11466. SZÉKELY TAMÁS, Fuvaros, Budapest (2009-05-19 10:48:55)
11465. Dénes Salacz, Budapest (2009-05-19 10:48:50)
11464. Pálmai Vencel, Budapest (2009-05-19 10:48:41)
11463. Dr. Domokos László, ügyvezető, Budapest (2009-05-19 10:48:35)
11462. Andrea Ruby, Hungary Budapest (2009-05-19 10:48:20)
11461. Annus Mónika, Szeged (2009-05-19 10:48:00)
11460. Harsányi Zoltán Zsolt, rendező,színész, Marosvásárhely (2009-05-19 10:47:59)
11459. Zweyer Margit, Kutato biologus, Bonn (2009-05-19 10:47:32)
11458. Pavlovics István, ügyvezető, Kecskemét (2009-05-19 10:47:32)
11457. Takacs Erzsebet_Jolan_Maria, Designer, Nagyvarad (2009-05-19 10:47:31)
11456. Nagy Andrea, beszerzesi referens, kolozsvar (2009-05-19 10:47:31)
11455. Endrődi Szabolcs, pedagógus, Budapest (2009-05-19 10:47:20)
11454. Szilágyi István, logisztikus, Budapest (2009-05-19 10:47:11)
11453. Dorkó Ágnes, vállalkozó, Eger (2009-05-19 10:47:09)
11452. Imre Enikő, könyvvizsgáló, Budapest (2009-05-19 10:47:00)
11451. Ferencz Maria, arhitect, Salonta (2009-05-19 10:46:44)
11450. Baki Iren Iudit, konyvelo, Mezotelegd (2009-05-19 10:46:41)
11449. Lövétei István, diák, Budapest (2009-05-19 10:46:29)
11448. Magyar Emőke, tanár, Szomód (2009-05-19 10:46:13)
11447. Göncző Sándor Ákos, villanyszerelő, Cyprus (2009-05-19 10:46:13)
11446. Hegyi Katalin, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-19 10:46:00)
11445. Pásztor Gabriella Mária, tanár, Nagyvárad (2009-05-19 10:45:55)
11444. Ambrus Ildikó Antónia, élelmiszeripari mérnök, Eger (2009-05-19 10:45:47)
11443. Raiman Marcin, egyetemista, Krakkó (2009-05-19 10:45:43)
11442. Havadtoi Eniko , gèpèszmèrnok, Verona- Olaszorszàg (2009-05-19 10:45:21)
11441. Antal Katalin, Anya, Fugyivásárhely (2009-05-19 10:45:15)
11440. Rácz Sz. László, programozó, Zenta (2009-05-19 10:45:08)
11439. Miklos Maroti, docent, Szeged, Hungary (2009-05-19 10:45:02)
11438. Simó Erzsébet , tanár, újságíró, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 10:45:01)
11437. Göncző Anna Judit, tanuló, Székesfehérvár (2009-05-19 10:44:59)
11436. Németh Hajnalka, irodatitkár, Budapest (2009-05-19 10:44:37)
11435. Varga Attila, hallgató, Budapest (2009-05-19 10:44:29)
11434. Farkas Árpád, író, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 10:44:22)
11433. Fekete Mária, programozó, Kolozsvár (2009-05-19 10:43:57)
11432. Kelemen Emese, tanúsítási menedzser, Budapest (2009-05-19 10:43:57)
11431. VARGA ILDIKO, REVIZOR GESTIUNE, CLUJ-NAPOCA (2009-05-19 10:43:52)
11430. Fülöp Katalin, pedagógus, Kolozsvár (2009-05-19 10:43:45)
11429. Cziráki György, Szeged (2009-05-19 10:43:45)
11428. Bencze Margit, pénzügyi asszisztens, Budapest (2009-05-19 10:43:43)
11427. Magyar Balázs, ügyintéző, Szomód (2009-05-19 10:43:35)
11426. Biro Jozsef, Operator date, Cluj-Napoca (2009-05-19 10:43:31)
11425. Veres Imre, egyetemi hallgató, Mezőtúr (2009-05-19 10:43:03)
11424. Scholtz András, szoftvertanácsadó, Budapest (2009-05-19 10:43:01)
11423. Köteles Margit, Nyugdíjas, Nagyszalonta (2009-05-19 10:42:48)
11422. Borsányi-Bognár Levente, köztisztviselő, Budapest (2009-05-19 10:42:41)
11421. Kozma Zsolt, Nyomdaipar, Budapest (2009-05-19 10:42:17)
11420. Ménesi Dóra, hallgató, Budapest (2009-05-19 10:42:17)
11419. Leveles Beáta, környezetvédelmi vezető, Budapest (2009-05-19 10:42:12)
11418. Kinyó László, doktorandusz, Szeged (2009-05-19 10:41:56)
11417. Göncző Sándorné, aminisztrátor, Hajós (2009-05-19 10:41:46)
11416. Dr. Nobilis András PhD., orvos, Budapest (2009-05-19 10:40:54)
11415. Göncző Sándor, református lelkész, Hajós (2009-05-19 10:40:41)
11414. Rátkai János, Budapest (2009-05-19 10:40:28)
11413. Blénessy Zoltán, Svédország (2009-05-19 10:40:19)
11412. Hetényi Balázs, egyetemi hallgató, Vác, Magyarország (2009-05-19 10:40:12)
11411. Sal Lajos, nyugdijas, Sopron (2009-05-19 10:39:40)
11410. TURDA MARIANA, ARHITECT, ARAD (2009-05-19 10:39:37)
11409. Szabó László, festőművész, Göd (2009-05-19 10:39:33)
11408. csiszér irén, nyugdijas, marosvásárhely (2009-05-19 10:39:17)
11407. Boda Annamária, tanuló, Pápa (2009-05-19 10:39:16)
11406. Ujfalvi Zsóka, Pénzügyi Vezető, Budapest (2009-05-19 10:38:40)
11405. Lakatos Attila, kereskedő, Kecskemét (2009-05-19 10:38:37)
11404. Székely Gyuláné, laboráns, Szolnok (2009-05-19 10:38:34)
11403. Fidler Zoltán, informatikus, Budapest (2009-05-19 10:38:25)
11402. Hadnagy Anna, tanuló, Budaörs (2009-05-19 10:38:07)
11401. Arató Éva, közgazdász, Budapest (2009-05-19 10:37:57)
11400. Engelmann Tamás, építész, Budapest (2009-05-19 10:37:52)
11399. Dr. Orsolya Sztanó, geologist, Budapest (2009-05-19 10:37:51)
11398. bordi szilard, szakacs, csikszereda (2009-05-19 10:37:24)
11397. Szondi Tibor, autóvillamossági müszerész mester, Debrecen (korábban Kolozsvár) (2009-05-19 10:37:21)
11396. Szots Gyopar, Studenta, Sfantu-Gheorghe (2009-05-19 10:37:21)
11395. Fekete Enikő, áruforgalmi előadó, Tata (2009-05-19 10:37:20)
11394. Sepsi Tibor Dániel, Gépészmérnök, Budapest (2009-05-19 10:36:35)
11393. Horvath Sandor, inginer, Cluj-Napoca (2009-05-19 10:36:26)
11392. Siposné Cs. Katalin, áruforgalmi előadó, Tata (2009-05-19 10:36:21)
11391. Szabó-Balog János, informatikus, Csíkszereda (2009-05-19 10:35:56)
11390. Kőrösi Viktor Dávid, újságíró, Budapest (2009-05-19 10:35:36)
11389. Vajta Dénes, Fordító, Budapest (2009-05-19 10:35:24)
11388. Szép Csaba, mérnök, Kolozsvár (2009-05-19 10:35:22)
11387. László Stachó, Matematikus, Szeged (2009-05-19 10:35:02)
11386. Bencze István, önkormányzati belső ellenőr, Tardoskedd , Szlovákia (2009-05-19 10:34:48)
11385. Tornai Mária, Vállalkozó, Nyíregyháza (2009-05-19 10:34:34)
11384. Gálfi Mónika, fordító, tolmács, Budapest (2009-05-19 10:34:32)
11383. Prof. Dr. Sohár Pál, egyetemi tanár, akadémikus, Budapest (2009-05-19 10:34:04)
11382. Todor-Soó Katalin, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-19 10:33:56)
11381. Dr.Ádám Ágnes, fogszakorvos, Budapest (2009-05-19 10:33:46)
11380. Balázs Katalin, tanár, kolozsvar (2009-05-19 10:33:42)
11379. Szilagyi Noemi, Ovono, Szatmarnemeti (2009-05-19 10:33:30)
11378. Farkas László, Hallgató, Tata (2009-05-19 10:33:18)
11377. Rab Orsolya, tanár, Budapest (2009-05-19 10:33:16)
11376. dr. Herczig Béláné, logisztikus, Baj (2009-05-19 10:33:14)
11375. Bartuszekné Balogh Katalin, Pék, Budapest (2009-05-19 10:33:08)
11374. Zsóka Alexandra Katalin, hallgató, Vác (2009-05-19 10:33:02)
11373. Jámbor Tünde, ügyfélszolgálatos, Kolozsvár (2009-05-19 10:32:50)
11372. Mátrai Benedek, lelkész, Verőce (2009-05-19 10:32:33)
11371. Szép Csaba, Kolozsvár (2009-05-19 10:32:29)
11370. Szabóné Komlósi Éva, agrármérnök, Abony (2009-05-19 10:32:24)
11369. Mihály Réka, Recepciós, Budapest (2009-05-19 10:32:12)
11368. Stefan David, dj, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 10:31:24)
11367. Komjáthy István, műszaki menedzser, Budapest (2009-05-19 10:31:22)
11366. Dr. Szilágyi Dénes, főiskolai docens, Nyíregyháza (2009-05-19 10:31:04)
11365. Tarsoly László, nyugdíjas, Cegléd (2009-05-19 10:29:56)
11364. Dr.Falkay György, egyetemi tanár, Szeged (2009-05-19 10:29:30)
11363. Dr. Cselényi Zsolt, orvos, Stockholm (2009-05-19 10:29:11)
11362. Marschal Istvan, Ügyvezető, Csíkszereda (2009-05-19 10:29:01)
11361. Ambrus András, Budapest (2009-05-19 10:28:52)
11360. Leibinger Árpád, mérnök, Reutlingen (2009-05-19 10:28:51)
11359. Lőrinczy Barbara, tanár, Veszprém (2009-05-19 10:28:49)
11358. Kocsis Antal, fejlesztő, Budapest (2009-05-19 10:28:38)
11357. Ládonyi Emese, Budapest (2009-05-19 10:28:37)
11356. varga sándor, vegyész, budapest nagybánya (2009-05-19 10:28:31)
11355. Ambrus Orsolya, Budapest (2009-05-19 10:28:16)
11354. Vörös Klára, pszichológus, Budapest (2009-05-19 10:28:14)
11353. Kaposvári Jázon, tanuló, Soltvadkert (2009-05-19 10:28:13)
11352. Mészáros László, mérnök, Budapest (2009-05-19 10:27:50)
11351. Székely Attila, Villamosmérnök, Budapest (2009-05-19 10:27:49)
11350. Szabo Ildiko, tanarno, Zilah (2009-05-19 10:27:38)
11349. Vincze Csaba, administrator retea, Oradea (2009-05-19 10:27:38)
11348. Büky Ákos, Szoftverfejlesztő, Budapest (2009-05-19 10:27:36)
11347. Molnár János, alkalmazott, Budapest (2009-05-19 10:27:28)
11346. Papp Veronika, tanár, Stockholm (2009-05-19 10:27:24)
11345. Endrődi Erika, Budapest (2009-05-19 10:27:23)
11344. dr. Szanó Zsolt, egyetemi docens, Kolozsvár (2009-05-19 10:27:08)
11343. Koch Enikö, újságíró, Stockholm (2009-05-19 10:26:46)
11342. Mátyás Attila, lelkész/preot, Nagyvárad/Oradea (2009-05-19 10:26:46)
11341. Holok Dorottya Emoke, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-19 10:26:40)
11340. Fajnár Katalin, tanár, Szeged (2009-05-19 10:26:37)
11339. Kodmon Benedek, szallitasugy, Kolozsvar (2009-05-19 10:26:23)
11338. Pásztor Lehel, egyetemista, Nagyvárad (2009-05-19 10:26:07)
11337. Baka Istvánné, tanár, Szeged (2009-05-19 10:26:00)
11336. Szöke Barna, gépészmérnök, Brassó (2009-05-19 10:25:50)
11335. Papp Veronika, tanár, Stockholm (2009-05-19 10:25:41)
11334. Szabóné Lászlóffy Katalin, Kertészmérnök, Budapest (2009-05-19 10:25:32)
11333. Kiss Judit Ágnes, író, Budapest (2009-05-19 10:25:29)
11332. Dr. Resch Béla Endre, orvos, Szeged (2009-05-19 10:25:20)
11331. Szőke Tamás, Ügyvezető, Budapest (2009-05-19 10:25:00)
11330. Gyapjas Zsolt, szaktanácsadó, Biatorbágy (2009-05-19 10:24:55)
11329. Koppándi.B. Zoltán, unitárius lelkész, Kolozsvár/ Lupény (2009-05-19 10:24:53)
11328. Pásztor Örs, egyetimsta, Nagyvárad (2009-05-19 10:24:34)
11327. Szakos Dezsö Csaba, Rendör / Policeman, Kiskunhalas (2009-05-19 10:24:33)
11326. Major Péter, nyugállományú katonatiszt, Budapest (2009-05-19 10:24:31)
11325. Meskó Örs, mérnök, Baja (2009-05-19 10:24:04)
11324. Dr. Szatmári József, egyetemi oktató, Szeged (2009-05-19 10:23:56)
11323. Sipőcz Miklós, minőségellenőr, Veszprém (2009-05-19 10:23:46)
11322. Pásztor György, gyógytornász, Nagyvárad (2009-05-19 10:23:01)
11321. Talabér Ferenc, nyögdíjas, Velence (2009-05-19 10:22:57)
11320. Kerepeszki Mónika, Pilis (2009-05-19 10:22:55)
11319. Rusin Rita, tanuló, Budapest (2009-05-19 10:22:44)
11318. Kemka Györgyi, Egyéni vállalkozó, Budapest (2009-05-19 10:22:28)
11317. Sallai Beatrice, háztartásbeli, Budapest (2009-05-19 10:22:18)
11316. Pogonyi Györgyné , szállítmányozó, Budapest (2009-05-19 10:22:14)
11315. Szabó Orsolya, doktorandusz, Nagyvárad (2009-05-19 10:22:07)
11314. Godzsa Zoltán, szabadúszó, Veszprém (2009-05-19 10:21:54)
11313. Varga Botond Endre, református lelkész, Szatmárnémeti (2009-05-19 10:21:45)
11312. Farkas István, tanuló, Csikszereda (2009-05-19 10:21:39)
11311. Szeredi Emese, egyetemista, Szeged (2009-05-19 10:21:29)
11310. Dr. Hatvany Béla Csaba, matematikus-informatikus, Németország (2009-05-19 10:21:25)
11309. Bohus Attila, vállalkozó, Szada (2009-05-19 10:21:24)
11308. Vitos Dénes, informatikus, Csíkszentmiklós (2009-05-19 10:21:13)
11307. Karsay Péter, mérnök, Ausztria (2009-05-19 10:21:10)
11306. Felcser Johanna, tanár, Pécs (2009-05-19 10:20:59)
11305. Oravecz Péter, tanuló, Tiszalök (2009-05-19 10:20:29)
11304. Mészáros Krisztina, építészmérnök, Budapest (2009-05-19 10:20:17)
11303. Richtarcsík Áron, Hallgató, Szeged (2009-05-19 10:19:59)
11302. Szakacs Katalin, szamitogepes rajzolo, Szatmarnemeti (2009-05-19 10:19:17)
11301. Orbán Péter, külkereskedő, Budapest (2009-05-19 10:18:32)
11300. Bogyay Katalin, lakberendező, Budapest (2009-05-19 10:18:12)
11299. Yadav Judit, közgazdász, Budapest (2009-05-19 10:17:58)
11298. Szabó Zsuzsanna, Alsónémedi (2009-05-19 10:17:53)
11297. Batiz Tünde, Ügyintéző, Budapest (2009-05-19 10:17:40)
11296. Berta Györgyné, közgazdász, Veszprém (2009-05-19 10:17:37)
11295. Csajkovszki Katalin, ügyintéző, Budapest (2009-05-19 10:17:36)
11294. Vass Anton Dietmar, Készletgazda, Székelyudvarhely (2009-05-19 10:17:36)
11293. Gyimesi Beáta, tanár, Budapest (2009-05-19 10:17:12)
11292. Szathmáry Péter, restaurátor, Budapest (2009-05-19 10:17:00)
11291. Fuchs Gábor Herman, geológus mérnök, Zilah (Zalău) (2009-05-19 10:16:53)
11290. Szigeti Júlia, informatikai szervező, Budapest (2009-05-19 10:16:47)
11289. Kovács Anita, tanuló, Budapest (2009-05-19 10:16:37)
11288. Gábor Csilla, tanár / profesor, Kolozsvár / Cluj (2009-05-19 10:16:33)
11287. Patay Lóránt, Zenész, Nagykőrös (2009-05-19 10:16:32)
11286. Nagy Zoltán, építészmérnök, Szenna (2009-05-19 10:16:05)
11285. Szabo Reka, Hitoktato, Aranyosgyeres (2009-05-19 10:15:55)
11284. Varga Dávid, diák, Kaposvár (2009-05-19 10:15:22)
11283. Farkas Zsófia, GYED-en lévő kismama, Érd (2009-05-19 10:14:54)
11282. Gáspár Kata Ágnes, zongoratanár, Budapest (2009-05-19 10:14:50)
11281. Csongrádi Viktor, informatikus, Budapest (2009-05-19 10:14:46)
11280. Máté Zsuzsanna, hallgató, Budapest (2009-05-19 10:14:38)
11279. Farkas György, egyetemi hallgató, Eger (2009-05-19 10:14:16)
11278. Fazekas Szilvia, asszisztens, Bp (2009-05-19 10:13:19)
11277. Matos László, zenetanár, Budapest, Magyarország (2009-05-19 10:13:13)
11276. Fogarasi József, egyetemi docens, Nagyvárad (2009-05-19 10:13:00)
11275. Botos Kamélia, tördelő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 10:12:26)
11274. Mikulai Daniel, szakacs, Dublin (2009-05-19 10:12:23)
11273. Schaller Károly, bányamérnök, Pécs (2009-05-19 10:11:55)
11272. Friciu Agnes Kinga, kereskedelmi asszisztens, Dublin (2009-05-19 10:11:47)
11271. GYARMATI MARGIT, INSPECTOR RESURSE UMANE, TARNAVENI (2009-05-19 10:11:41)
11270. Domokos Endre, vallalkozo, Kolozsvar (2009-05-19 10:11:14)
11269. Finta Zsolt, zenész, Kovászna (2009-05-19 10:11:13)
11268. Koncz Eszter, dietetikus, Budapest (2009-05-19 10:10:56)
11267. Soril Miavoe (Pop T Simion), scriitor, Tg Mures (2009-05-19 10:10:39)
11266. Molnárné Bándy Márta, üzletvezető, Budapest (2009-05-19 10:10:20)
11265. Szendrei Andrea, Szeged (2009-05-19 10:10:09)
11264. Csányi Sándor, mérnök, Szeged (2009-05-19 10:09:37)
11263. Tóthné Selmeczi Zsuzsanna, tanár, Dunakeszi (2009-05-19 10:09:18)
11262. szocs elek, vallalkozo, csikszereda (2009-05-19 10:09:15)
11261. Zombori György Zoltán, Műszaki Informatikus, Budapest (2009-05-19 10:09:00)
11260. Botos László, Logisztikus, Budapest (2009-05-19 10:08:27)
11259. Rácz Szabó Rudolf, pénzügy, Budapest (2009-05-19 10:08:24)
11258. Majvald Gábor, Karbantartó mérnök, Miskolc (2009-05-19 10:08:17)
11257. Farkas Zsolt, programozo, Kolozsvar (2009-05-19 10:07:55)
11256. Balla Gábor, tanuló, Kecskemét (2009-05-19 10:07:48)
11255. Bodó Anna, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 10:07:10)
11254. Kristóf Teodóra, Budapest (2009-05-19 10:07:02)
11253. Havasi Ágnes, igazgatási menedzser, Budapest (2009-05-19 10:06:52)
11252. Adamcsik Tiborné, háztartásbeli, Esztergom (2009-05-19 10:06:32)
11251. Szántó Viktória, főkönyvelő, Budapest (2009-05-19 10:06:17)
11250. Komlóssy Gáspár, mérnök, Kaposvár (2009-05-19 10:05:22)
11249. Somody Ágnes, Recepciós, Budapest (2009-05-19 10:05:11)
11248. Nagy Ákos, tanár, Budapest (2009-05-19 10:04:55)
11247. Andrusko Sandor, villamosmernok, Ersekujvar, SK-szlovákia (2009-05-19 10:04:49)
11246. Szabó Tamás, beruházó mérnök, Budapest (2009-05-19 10:04:45)
11245. Ádám Sára, gyógyszerész, Budapest (2009-05-19 10:04:44)
11244. Molnár Béla, országgyűlési képviselő, Budapest (2009-05-19 10:04:43)
11243. Hell Adrienn, tanuló, Érd (2009-05-19 10:04:22)
11242. Mateicska Józsefné, nyugdíjas, Hódmezővásárhely (2009-05-19 10:04:13)
11241. Kiss Balázs, Diák, Szeged (2009-05-19 10:04:13)
11240. Galánthay Zsolt, Produktmanager, Halásztelek (2009-05-19 10:04:12)
11239. Kacsó András, szakelőadó, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 10:04:06)
11238. Balázs Zsolt, Pécsi Roma Bázis Egyesület, Pécs (2009-05-19 10:04:01)
11237. Szuromi Pálné, pedagógus, Szeged (2009-05-19 10:04:00)
11236. Hanzsek Irén, Székesfehérvár (2009-05-19 10:03:47)
11235. seres istvan, nyugdijas, baia mare (2009-05-19 10:02:52)
11234. Nagy Zalán Zsolt, szállítmányozó/speditőr, Budapest (2009-05-19 10:02:17)
11233. Molnár Béla, országgyűlési képviselő, Budapest (2009-05-19 10:02:00)
11232. Miskolczi Tamás, Egyetemi hallgató, Telki (2009-05-19 10:01:39)
11231. Körmendy Gábor, légiforgalmi irányító, Budapest (2009-05-19 10:01:21)
11230. Kovács Tamás, pénzügyi tanácsadó, Kecskemét (2009-05-19 10:01:13)
11229. Sorbán Adél, gazdasági ügyintéző, Székelyudvarhely (2009-05-19 10:00:54)
11228. Nagy Mária, Szellemi szabad, Budapest (2009-05-19 10:00:50)
11227. Téglásy Máté, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 10:00:46)
11226. Kiss Emoke, Business Integrator, Miercurea-Ciuc (2009-05-19 10:00:43)
11225. Beliczkyné Bohuss Franciska, nyugdíjas tanár, Szombathely (2009-05-19 10:00:40)
11224. Dr. Szaniszló Ferenc, állatorvos, Budaörs (2009-05-19 10:00:30)
11223. Nagy Imola, forditó, Marosvásárhely (2009-05-19 10:00:28)
11222. Bitay Éva, könyvtáros, Kézdivásárhely (2009-05-19 10:00:06)
11221. Rozgonyi György, kereskedelmi vezető, Balatonfüred (2009-05-19 09:59:49)
11220. Farkas Csaba, Fogorvos, Szekelykeresztur (2009-05-19 09:59:16)
11219. király Attila, közgazdász, Budapest (2009-05-19 09:59:04)
11218. Ürmös László, eü dolgozó, Budapest (2009-05-19 09:59:00)
11217. Simandi Anna-Maria, nyugdijas, Torocko Rimetea (2009-05-19 09:58:15)
11216. Mezei Sándor, mérnök, Kiskunfélegyháza (2009-05-19 09:58:11)
11215. Otília Arvová, Koordinátor, Slovákia (2009-05-19 09:58:08)
11214. Sárközi Erzsébet, nyugdíjas/pensionar, Sárvár (2009-05-19 09:57:39)
11213. György Szilárd, Speditőr, Székalyudvarhely (2009-05-19 09:57:31)
11212. Bandy Reka, Marketing, Kolozsvar (2009-05-19 09:57:31)
11211. Gergely Lajos, cégtulajdonos, Komárno/ Slovakia (2009-05-19 09:56:13)
11210. Tóth László, munkanélküli, Budapest (2009-05-19 09:56:10)
11209. Dudás Gábor, Nagykőrös (2009-05-19 09:55:59)
11208. Balogh Erzsébet, Budapest (2009-05-19 09:55:25)
11207. dr.Losonczi Laszlo, egyetemi tanar, Debrecen (2009-05-19 09:55:20)
11206. Nyíri Zoltán, tanár, Szentes (2009-05-19 09:55:09)
11205. Bicsák György, tanuló, Budapest (2009-05-19 09:54:42)
11204. Dóczi Zoltán, egyetemi hallgató, Szentes (2009-05-19 09:54:36)
11203. Kocsis Zsuzsanna, tanuló, Budapest (2009-05-19 09:53:53)
11202. Jacsó Gizella, váll., Miskolc (2009-05-19 09:53:37)
11201. Orbán Farkas Donát, online marketing manager, Budapest (2009-05-19 09:53:16)
11200. Farkasné Móra Andrea, építész technikus, Szeged (2009-05-19 09:52:45)
11199. Szakolczai György dr., Professor emeritus, Budapest (2009-05-19 09:52:35)
11198. Laczko Csaba, Director, Cluj-Napoca (2009-05-19 09:52:34)
11197. Virág Zsuzsánna, Studenta, Cluj Napoca (2009-05-19 09:52:24)
11196. Emese Csömöre-Botlik, architect, Budapest (2009-05-19 09:52:20)
11195. Kozák István, diák, Sopron (2009-05-19 09:52:12)
11194. Abai Anna, egyetemista, Pécs (2009-05-19 09:51:16)
11193. Tökés Enikö, Angestellte, Linz (2009-05-19 09:50:14)
11192. Fodor Andrea, térképszerkesztő, Budapest (2009-05-19 09:50:03)
11191. Merl László, nyugdijas, Budapest (2009-05-19 09:49:59)
11190. Héjja Róbert, Közgazda, Budapest (2009-05-19 09:49:46)
11189. Szabó Zsófia, Tanuló, Záhony (2009-05-19 09:49:36)
11188. Biró János Szilveszter, Szakkollégium igazgató, Piliscsaba (2009-05-19 09:49:35)
11187. Dr Kovács László, orvos, Miskolc (2009-05-19 09:49:22)
11186. Krénn Petra, gazdasági előadó, Vác (2009-05-19 09:49:07)
11185. Dr. Végh Józsefné, nyugdíjas középiskolai tanár, Pécs (2009-05-19 09:48:57)
11184. Pándi Erzsébet, postás, Nagyvárad (2009-05-19 09:48:39)
11183. Szücs Ildikó, pedagógus, Budapest (2009-05-19 09:48:35)
11182. Dr. Sütő Ilonka, reumatológus, Szentendre (2009-05-19 09:48:32)
11181. Makkai Réka, oktatásszervező, Budapest (2009-05-19 09:48:23)
11180. Bolya Dániel, tanár, Budapest (2009-05-19 09:48:17)
11179. Murányi János, tanár, Székelyudvarhely (2009-05-19 09:48:15)
11178. Dr. Végh József, nyugdíjas köztisztviselő, Pécs (2009-05-19 09:47:46)
11177. Imecs Marton, operator, Kolozsvar (2009-05-19 09:47:44)
11176. László Miklós, nyugdíjas/pensionar, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-19 09:47:34)
11175. Isbasoiu Kinga Rita, Turisztikai ügynok, Bukarest (2009-05-19 09:47:31)
11174. Balázs Pál, hallgató, Sopron (2009-05-19 09:47:21)
11173. Kovács Tamás, Informatikus, Dunaföldvár (2009-05-19 09:47:20)
11172. Pándi Csaba, Marketing felelős, Nagyvárad (2009-05-19 09:47:08)
11171. Borda Lajos, gépészmérnök, Budapest (2009-05-19 09:46:56)
11170. Rács Zoltán, vállalkozó, Pécs (2009-05-19 09:46:16)
11169. Balogh Gergely, közgazdász, Budapest (2009-05-19 09:45:55)
11168. Sándor Gáborné, nyugdíjas, Győr (2009-05-19 09:45:41)
11167. Kozma András, profesor, Debrecen (2009-05-19 09:45:24)
11166. Boros Gyevi Katalin, alkalmazott, Budapest (2009-05-19 09:45:05)
11165. Fogarasi Istvan, Gepeszmernok, Kolozsvar (2009-05-19 09:44:51)
11164. Gyöngyössy Réka, egyetemi hallgató, Győr (2009-05-19 09:44:42)
11163. Barducz Éva, pedagógus, Lengyel (2009-05-19 09:44:39)
11162. andras gábor, történész, Kolozsvár (2009-05-19 09:44:30)
11161. Literáti Zoltán, villamosmérnök, Szatmár-Kolozsvár-Budapest (2009-05-19 09:44:03)
11160. Hajdú Mónika, asszisztens, Budapest (2009-05-19 09:43:57)
11159. Biro Emese, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 09:43:47)
11158. Várhalmi Lászlóné, nyugdíjas, Kerekegyháza (2009-05-19 09:43:47)
11157. B.Tóth Klára, festő-restaurátor, Budapest (2009-05-19 09:43:29)
11156. Ilyés László, kereskedő, Csíkszereda/Miercurea-Ciuc (2009-05-19 09:43:12)
11155. Sandor Péter, erdőőr, Gyalu (2009-05-19 09:43:04)
11154. Kovács Mihály, informatikus, Kisvárda (2009-05-19 09:42:57)
11153. Kiss F. Tibor, konyvtaros, Cluj-Napoca (2009-05-19 09:42:45)
11152. Hult-Ádám Éva, Közgazdász, Budapest (2009-05-19 09:42:30)
11151. Szabó Attila, közgazdász, Budapest (2009-05-19 09:42:16)
11150. Simon Zsofia, nyugdijas, Torda (2009-05-19 09:41:57)
11149. Tancsik Zsófia, tanuló, Pécs (2009-05-19 09:41:55)
11148. Szolláth Hunor, könyvtáros, újságíró, Szováta (2009-05-19 09:41:48)
11147. Székely Vid, kiszolgáló, Kolozsvár (2009-05-19 09:41:43)
11146. Mohácsikné Takács Sarolta, építészmérnök, Budapest (2009-05-19 09:41:06)
11145. SZAKACS ATTILA LASZLO, ECONOMIST, ORADEA (2009-05-19 09:40:50)
11144. ugron gábor, nyugdíjas, szentegyháza (2009-05-19 09:40:25)
11143. Kinda Botond, Diak, Kolozsvar (2009-05-19 09:40:24)
11142. Zoltan Thurman, Dr. architekt, sweden (2009-05-19 09:40:12)
11141. Orbán Izabella, becsüs, Taksony (2009-05-19 09:40:08)
11140. Bertok Czege Tunde, Manager, Nagyszalonta (2009-05-19 09:39:52)
11139. Dr. Sütő Csaba, szájsebész, fogorvos, Szentendre (2009-05-19 09:39:40)
11138. Friedl Erika, tanuló, Budapest (2009-05-19 09:39:28)
11137. Demeter Attila, Consilier juridic, Cluj-Napoca (2009-05-19 09:39:26)
11136. Vazul Panna, biztonsági őr, székelyudvarhely (2009-05-19 09:39:18)
11135. Keresztessy Péter, kereskedelmi képviselő, Pilisborosjenő (2009-05-19 09:39:05)
11134. MOLNAR MARK, CONTABIL, DEVA (2009-05-19 09:39:04)
11133. Szántóné Veszelka Mária, mérnök, Balassagyarmat (2009-05-19 09:38:48)
11132. PALKO NOEMI, SECRETAR, DEVA (2009-05-19 09:38:32)
11131. Rőmer Regina, bölcsészhallgató, Pécs (2009-05-19 09:38:30)
11130. Balló Kinga, Mérnök/Inginer, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-19 09:38:25)
11129. ugron andrás, mérnök, székelyudvarhely (2009-05-19 09:38:15)
11128. Denes Edit, haztartasbeli, Waddinxveen (2009-05-19 09:38:00)
11127. Albert-Nagy Attila, Egyetemista, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 09:37:55)
11126. Horvát Erika, ügyvezető titkár, Kolozsvár (2009-05-19 09:37:52)
11125. Kerekes Zsuzsa, közgazdász, Kolozsvár (2009-05-19 09:37:49)
11124. Balint Emilia, Kozgazdasz, Temesvar (2009-05-19 09:37:46)
11123. Pál Melinda , Angol tanár, Kézdivásárhely (2009-05-19 09:37:25)
11122. Felföldi Kálmán, Növénytermesztő technikus, Bölcske (2009-05-19 09:37:25)
11121. Strasser Cecília, könyvelő, Kolozsvár (2009-05-19 09:37:19)
11120. Korompay Balázs, mérnök, Budapest (2009-05-19 09:37:18)
11119. esze tamás, földműves, tarpa (2009-05-19 09:37:08)
11118. Szabó Virág, tanuló, Pomáz (2009-05-19 09:37:02)
11117. Sekk Károly, vállalkozó, Tapolca (2009-05-19 09:36:30)
11116. Törőcsik Tiborné, hiv.nevelő, Budapest (2009-05-19 09:36:10)
11115. Takács Veronika, gimnáziumi igazgató helyettes, Budapest (2009-05-19 09:35:44)
11114. Pap Tünde, programszervező, Kolozsvár (2009-05-19 09:35:30)
11113. Süveges Antalné, orvos, Budapest (2009-05-19 09:35:27)
11112. Jánosi Albert, Marketing Igazgató, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 09:35:25)
11111. Szabó Attila, ny. tanár, Székelyudvarhely (2009-05-19 09:35:03)
11110. Garamvölgyi Ferencné, titkárnő, Budapest (2009-05-19 09:34:50)
11109. Nemes András, építőmérnök, Veszprém (2009-05-19 09:34:45)
11108. Nikolett Pókó, student, Pécs (2009-05-19 09:33:58)
11107. pentek gabor, nyugdijas, Aranyosgyeres (2009-05-19 09:33:56)
11106. Borbé Erzsébet, Nzugdijas, Apostag (2009-05-19 09:33:52)
11105. Zsidó Anna, nyugdíjas, Székelyudvarhely (2009-05-19 09:33:41)
11104. Metz Márk, Programszervező, Budapest (2009-05-19 09:33:15)
11103. Rőmer Regina, bölcsészhallgató, Pécs (2009-05-19 09:32:59)
11102. Barta Károly, egyetemi oktató, Szeged (2009-05-19 09:32:55)
11101. Lukácsi László, építészmérnök, Békéscsaba (2009-05-19 09:32:43)
11100. Kovacs Istvan, kereskedo, Szekelyudvarhely (2009-05-19 09:32:37)
11099. Baracsy Zsolt, Tanár, Nyíregyháza (2009-05-19 09:31:51)
11098. Kostyák Alpár, realizator emisiuni TVR, Cluj Napoca (2009-05-19 09:31:34)
11097. Emma Naszvadi, tanuló, Nagytarcsa (2009-05-19 09:31:31)
11096. Kátay Imola, ügyvezető helyettes, Budapest (2009-05-19 09:31:21)
11095. Dr.Kovács Dezső, kutató, Pécs (2009-05-19 09:30:42)
11094. Tóthné Antonjuk Krisztina, középiskolai tanár, Szentes (2009-05-19 09:29:38)
11093. Takács Kristóf, Közgazdász, Piliscsaba (2009-05-19 09:29:06)
11092. Dobai Zoltan, lelkipasztor, preot, minister, Akos, Acas - Satu Mare (2009-05-19 09:28:58)
11091. Vladár Tibor, ügyvezető, Etyek (2009-05-19 09:28:45)
11090. veer renata, teacher, tg mures (2009-05-19 09:28:28)
11089. Tóth Tamás, középiskolai tanár, Szentes (2009-05-19 09:28:13)
11088. Daczó Levente, Informatikus, Kézdivásárhely (2009-05-19 09:28:08)
11087. Albert Terez Lilla, diak, Szekelykocsard (2009-05-19 09:28:01)
11086. ujhelyi csilla , pedagógus, pécs (2009-05-19 09:27:55)
11085. Emil Bogdan, Furniture Maker, Philadelphia, Pennsylvania, USA (2009-05-19 09:27:54)
11084. Égető Albert, tanár, Kézdivásárhely (2009-05-19 09:27:53)
11083. Király Erzsébet, zenész, Kolozsvár (2009-05-19 09:27:11)
11082. Rábainé Lőrincz Erzsébet, Koordinator, Ecser (2009-05-19 09:27:00)
11081. berszan emese, fogorvosi aszisztens, sepsiszentguorgy (2009-05-19 09:26:58)
11080. Gáti Attila, közgazdász - economist, Kolozsvár - Cluj - Klausenburg (2009-05-19 09:26:30)
11079. Erdely Andrea Edit, gyogypedagogus, Marosvasarhely (2009-05-19 09:26:30)
11078. Márton Margita Ágnes, tanuló, Törökbálint (2009-05-19 09:26:27)
11077. dr Fruttus Levente, pszichológus, Nagykörös (2009-05-19 09:26:27)
11076. Zalán Attila, nyugdíjas, Balassagyarmat Hungary (2009-05-19 09:25:50)
11075. callmeyer ferenc dr, építész, Telki / Hungary (2009-05-19 09:25:47)
11074. Gocz Borbála-Brigitta, vegyészmérnök, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 09:25:43)
11073. Ravasz György, mérlegképes könyvelő, Budapest (2009-05-19 09:25:31)
11072. Vass Tünde, Pszichológus, Nagyenyed (Aiud) (2009-05-19 09:25:19)
11071. Kovács Gyula, tecsnikus, Budapest (2009-05-19 09:24:45)
11070. Borbély Miklós, Pomáz (2009-05-19 09:24:14)
11069. Bartalos Krisztina, könyvelő, Zemné, Szlovákia (2009-05-19 09:23:58)
11068. Alföldi Mónika, Ügyintéző, Győr (2009-05-19 09:23:45)
11067. Szeibert Istvan, Operaenekes, Kolozsvar (2009-05-19 09:23:39)
11066. Martha ANKA, manager, Cluj (2009-05-19 09:23:21)
11065. Horváth Gábor, Faipari mérnök, Csór (2009-05-19 09:23:03)
11064. Jánosi Margit, München (2009-05-19 09:22:59)
11063. Pintér Istvánné, főelőadó, Zalaegerszeg (2009-05-19 09:22:18)
11062. Dr. Nagy Zsolt, fogorvos, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 09:21:31)
11061. Csako Edina, titkarno, Nagyvarad (2009-05-19 09:21:21)
11060. Lovászné Papp Georgina Orsolya, tanár, Hajdúsámson (2009-05-19 09:20:56)
11059. Péter Enikő, Nyugdíjas, Pécs (2009-05-19 09:20:49)
11058. Lovász Krisztián, református lelkipásztor, Hajdúsámson (2009-05-19 09:20:22)
11057. dr. Ambrus Mariann, jogász, Budapest (2009-05-19 09:19:44)
11056. Vizer Rita, gimnáziumi tanuló, Dabas (2009-05-19 09:19:22)
11055. Molnárné Bándy Márta, üzletvezető, Budapest (2009-05-19 09:19:20)
11054. Lőrincz Tünde, tanár / profesoara / teacher / Lehrerin, Nagykároly / Carei / Grosskarol (2009-05-19 09:19:15)
11053. Vasas Józsefné, kontrolling-aszisztens, Budapest (2009-05-19 09:18:58)
11052. Márdirosz Ajka, könyvtáros, Miercurea Ciuc (2009-05-19 09:18:51)
11051. Miklos Zsolt, tanar/profesor, Marosvasarhely/Tg.Mures (2009-05-19 09:18:41)
11050. Lászlóné Bauer Nóra, könyvtáros, Pécs (2009-05-19 09:18:19)
11049. Bakos Attila, mernok, Marosvasarhely (2009-05-19 09:17:56)
11048. Attila Koppányi, ret fonct international CERN, Geneve, Gex, France (2009-05-19 09:17:50)
11047. Szalai Anikó, könyvtáros, Szeged (2009-05-19 09:17:41)
11046. Leitner Zita, back office vezető, Budapest (2009-05-19 09:17:40)
11045. Molnár Margit, tanár, Gyergyószentmiklós (2009-05-19 09:17:38)
11044. Lőrincz Szilveszter, tanár / profesor / teacher / Lehrer, Nagykároly / Carei / Grosskarol (2009-05-19 09:17:19)
11043. Víghné Veréb Judit, Debrecen (2009-05-19 09:17:19)
11042. Kós Anna, újságíró, Bukarest (2009-05-19 09:17:12)
11041. Hegedüs Monika, néprajzi gyűjtemény kezelő, Győr (2009-05-19 09:15:56)
11040. Somorai János, Informatikus, Székelykeresztur (2009-05-19 09:15:29)
11039. Botos László, Kereskedelmi vezető, Budapest (2009-05-19 09:14:53)
11038. patka tekla, mèrnök, Marosvásárhely (2009-05-19 09:14:35)
11037. tollár aliz, VARRÓNŐ, SZAKÁLY (2009-05-19 09:14:31)
11036. Kocsis Erika, Kozgazdasz, Csikszereda (2009-05-19 09:14:31)
11035. Borbély Emőke Erzsébet, tanár, Budapest (2009-05-19 09:14:30)
11034. Kristof bacso, Budapest (2009-05-19 09:14:07)
11033. Fülöp Borbála, joghallgató, Kolozsvár (2009-05-19 09:13:53)
11032. Abraham Viola-Magdolna, ugyfeltanacsado/penztaros, Szekelyudvarhely (2009-05-19 09:13:48)
11031. Gerstenbrein György, vállalkozó, Budapest (2009-05-19 09:13:39)
11030. Szalontai Zsuzsanna, Pénzügyi fiókvezető , Budapest (2009-05-19 09:13:33)
11029. Tulit Pálma, előadó, Zalaegerszeg (2009-05-19 09:13:26)
11028. Nagy László, egyetemi tanár, Kolozsvár (2009-05-19 09:12:08)
11027. Gertheis Antal, közgazdász/economist, Budapest (2009-05-19 09:11:23)
11026. Nemesné Péter Veronika, nyugdíjas, Mohács (2009-05-19 09:11:11)
11025. Golarits Miklós, könyvtáros, Veszprém (2009-05-19 09:11:03)
11024. Weisz Szidonia, konyvtaros, Marosvasarhely (2009-05-19 09:10:49)
11023. Craioveanu Octavian, Biolog, Cluj-Napoca (2009-05-19 09:10:45)
11022. Csaba Eszter, Budapest (2009-05-19 09:10:11)
11021. Donáth-Nagy Gabriella, tanár, Marosvásárhely (2009-05-19 09:09:47)
11020. Molnar Kinga, mernok, Arad (2009-05-19 09:09:44)
11019. Tné Pomucz R Julianna, nyugdijas, Cigánd (2009-05-19 09:09:41)
11018. MAKKAI SARA RENI, almernok, MAROSVASARHELY (2009-05-19 09:08:49)
11017. Vasszi Henriett, Könyvelő, Budapest (2009-05-19 09:08:36)
11016. solymossy eva, ugyvezeto igazgato, sepsiszentgyorgy (2009-05-19 09:08:32)
11015. csöngéné sulyok orsolya, óvónő, hévíz (2009-05-19 09:08:26)
11014. Burean Anita, tanulo, Marosvásárhely (2009-05-19 09:08:25)
11013. Nágel Gábor, raktáros, Szekszárd (2009-05-19 09:07:55)
11012. Lakiné Jánszky Krisztina, tanító, Békéscsaba (2009-05-19 09:07:54)
11011. BUREAN ZOLTAN, SOFOR, MAROSVASARHELY (2009-05-19 09:07:45)
11010. Szikszai Katalin, Program Asszisztens, Marosvasarhely (2009-05-19 09:07:42)
11009. Fall Maria Magdalena, bilbiotecara, Targu Mures, Bucinului 6/6 (2009-05-19 09:07:35)
11008. Pődörné Gergely Zsuzsanna, Konduktor, 2800.Tatabánya (2009-05-19 09:07:17)
11007. Zsiga Etelka Katalin, tanító, H-6900 Makó (2009-05-19 09:07:17)
11006. Tamási Hajnal, mérnök, Tolna-Mözs (2009-05-19 09:07:05)
11005. Kovács János, köztisztviselő, Kecskemét (2009-05-19 09:06:47)
11004. Moldovan Zita, Asistent manager, Tg.Mures (2009-05-19 09:06:46)
11003. Zsigmond Éva, szociálpedagógus, Tatabánya (2009-05-19 09:06:23)
11002. Balogh Tamás, tanuló, Debrecen (2009-05-19 09:05:57)
11001. GYURKÓNÉ MONDÁR ANNA, KÖNYVVIZSGÁLÓ, MURONY (2009-05-19 09:05:57)
11000. Balogh Éva, Tanár, Derecen (2009-05-19 09:05:27)
10999. Bánfi Brigitta, agrármérnök, Budapest (2009-05-19 09:05:22)
10998. Szabó Gábor, koordinátor, Budapest (2009-05-19 09:05:12)
10997. Zsiga István, okleveles szociális munkás - szociális menedzser, H-6900 Makó (2009-05-19 09:05:11)
10996. Dávid Szaniszla, nyugdíjas mg. gépészmérnök, Szeged (2009-05-19 09:05:05)
10995. Fazakas Judith, könzvelő, Dicsőszentmárton (2009-05-19 09:04:58)
10994. Balogh Norbert, tanuló, Debrecen (2009-05-19 09:04:42)
10993. Varadi Eniko, Marosvasarhely (2009-05-19 09:04:25)
10992. BUREAN IMOLA-REKA, human eroforrs, MAROSVASARHELY (2009-05-19 09:04:21)
10991. Balogh Csaba, Informatikus, Debrecen (2009-05-19 09:03:53)
10990. Baricz Agnes, Operator calculator, Gheorgheni (2009-05-19 09:03:34)
10989. Krupár Attiláné, igazgatási e.a., Diósjenő (2009-05-19 09:03:30)
10988. Laczi Levente, nyomdász / tipograf, Bánffyhunyad / Huedin (2009-05-19 09:03:21)
10987. Elek Károly, ügyvezető, Szatmárnémeti (2009-05-19 09:02:47)
10986. Dekiszky Péter, Elemző, Dunakeszi (2009-05-19 09:02:25)
10985. Cselényi Zsuzsa, Debrecen (2009-05-19 09:02:24)
10984. Vészi Etelka, vállalkozó, Marosvásárhely (2009-05-19 09:02:24)
10983. dr. Kocsis Márton, jogász, Budapest (2009-05-19 09:02:00)
10982. Kovács Éva, egyetemi hallgató, Nyíregyháza (2009-05-19 09:01:24)
10981. Kisné Lászlóffy Ilona, Hivatásos nevelőszülő, Budapest (2009-05-19 09:01:18)
10980. Tamás Brigitta, tanuló, Budapest (2009-05-19 09:00:29)
10979. Máthé Marianna, Nyugdíjas könyvelő, Austria 4060 Leonding (2009-05-19 09:00:22)
10978. Magyari Arpad, nyugdijas, Nyaradszentbenedek (2009-05-19 08:59:46)
10977. LENARTH MARGARETA, ASISTENT DE FARMACIE, SATU MARE (2009-05-19 08:59:21)
10976. Ivácson János, villanyszerelő, Marosvásárhely (2009-05-19 08:59:20)
10975. Steiner János, informatikus, Osztopán (2009-05-19 08:58:53)
10974. Szell Laszlo, Cercetator, Cluj-Napoca (2009-05-19 08:58:52)
10973. Gyorgy Tunde, fodrasz, Nyaradszentbenedek (2009-05-19 08:58:50)
10972. Szebenyi Katalin, diák, Budapest (2009-05-19 08:58:40)
10971. Patai Katalin, előkészitő mérnők, Székesfehérvár (2009-05-19 08:58:34)
10970. Pongracz Rozalia, Nyugdijas, Mackay, Australia (2009-05-19 08:58:16)
10969. Korpás Péter, villamosmérnök, Révkomárom, Szlovákia (2009-05-19 08:57:58)
10968. Kovács Cecília, tanár, Budapest (2009-05-19 08:57:51)
10967. Nagyné Vadady Mária, vállalkozó, Budapest (2009-05-19 08:57:18)
10966. Szabóné Pálfi Ágnes, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 08:56:51)
10965. FŐCZE GYULA, Okleveles közgazdász - társult egyetemi adjunktus Babes-Bolyai Tudományegyetem, Sepsiszentgyörgy, Románia (2009-05-19 08:56:23)
10964. Szabó Zoltán, énekes, Felfinc (2009-05-19 08:56:14)
10963. Nyitra Irma, menedzser asszisztens, Nyaradszentbenedek, Maros megye (2009-05-19 08:56:13)
10962. NAGY IOZSEF, inginer-pensionar, Sighetu Marmatiei (2009-05-19 08:55:35)
10961. Szert Boglárka, jogász, Budapest (2009-05-19 08:55:23)
10960. HAIER GABRIELA, ASISTENT MEDICAL, SATU MARE (2009-05-19 08:54:39)
10959. Farkas Beatrix, GYed, Komárom (2009-05-19 08:54:34)
10958. Barabás Istvánné Bocskai Erika, htb, Magyarország Újfehértó (2009-05-19 08:53:15)
10957. Mihályi Molnár László, tanár, Szepsi - Szlovák tartomány (2009-05-19 08:52:47)
10956. Clemens Béla , orvos, Debrecen (2009-05-19 08:52:36)
10955. Takács Emese, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 08:52:25)
10954. Bakos Erika, könyvtáros, Marosvásárhely (2009-05-19 08:51:38)
10953. Csizmas Attila, student, Tg-Mures (2009-05-19 08:51:31)
10952. Rácz Géza, programozó, Budapest (2009-05-19 08:50:25)
10951. Farkas Béla, tanár, Dombóvár (2009-05-19 08:50:21)
10950. Forstenheizler Csilla, referens, Kolozsvár (2009-05-19 08:49:31)
10949. Ráczné Balogh SArolta, tanár, Budapest (2009-05-19 08:49:26)
10948. Kacsó Irén Enikő, könyvelő, Marosvásárhely (2009-05-19 08:49:08)
10947. Andrei Bandi, preot, Sibiu (2009-05-19 08:49:02)
10946. Kovacs Katalin, titkar, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 08:48:31)
10945. Salánki Enikő, bérszámfejtő, Magyarország Budapest (2009-05-19 08:48:30)
10944. Tóth Imre, mérnök, Kolozsvár (2009-05-19 08:48:18)
10943. Toth Ferenc, kisvallalkozo, Gyorgyfalva (2009-05-19 08:48:01)
10942. Nyakas Karoly, nyugdijas/pensionar, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-19 08:46:50)
10941. Szasz Kinga, Kezdivasarhely (2009-05-19 08:46:33)
10940. Dr. Fenesi Judit, dékáni hivatalvezető, Hódmezővásárhely (2009-05-19 08:46:27)
10939. Paksy Anita, főiskolai hallgató, mnk, anya, Makó (2009-05-19 08:46:25)
10938. Bedo Elisabeta-Melinda, bibliotecar, Miercurea-Ciuc (2009-05-19 08:46:03)
10937. Pusztai Miklós, inspektor, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 08:45:57)
10936. Nyakas Zsuzsanna, nyugdijas/pensionara, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-19 08:45:25)
10935. Thalmeiner Zoltán, mérnök / inginer, Oradea / Nagyvárad (2009-05-19 08:45:24)
10934. Gal Katalin, Kolozsvar (2009-05-19 08:45:07)
10933. Gyulai Eszter, tanuló, Budapest (2009-05-19 08:45:03)
10932. Alex Sándor Feldötö, Rendszergazda, Stockholm (2009-05-19 08:44:46)
10931. Székely Ferencz, Válalkozó, Cluj-Napoca (2009-05-19 08:44:37)
10930. Gyenge Gabriela, Conservator, Sf.-Gheorghe (2009-05-19 08:44:28)
10929. Takács Ferenc, missziosnárius, Budapest (2009-05-19 08:44:17)
10928. Abraham Tibor, Mester, Csikszereda (2009-05-19 08:44:06)
10927. Garai Edina, Nagykanizsa (2009-05-19 08:44:04)
10926. Lukács Bettina, Tájépítész-mérnök, Budapest (2009-05-19 08:43:52)
10925. Borovszky Juliana, contabil, Cluj-Napoca (2009-05-19 08:43:14)
10924. Horváth János, gyártásvezető, Szekszárd (2009-05-19 08:41:55)
10923. Vészi József, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-19 08:41:32)
10922. Balla Zoltán, vállalkozó, Gyöngyös (2009-05-19 08:41:06)
10921. Szabó Emese, könyvtáros, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 08:41:04)
10920. Rácz Stefan R., Satu Mare (2009-05-19 08:40:33)
10919. Gyenes Viktor, tanár, Nagyalásony (2009-05-19 08:39:49)
10918. Szabo Zoltan Gyozo, mernok, Marosvasarhely (2009-05-19 08:39:32)
10917. Machács Veronika, Jogászhallgató, Budapest (2009-05-19 08:39:22)
10916. Dr. Buda Botond, medic, neurolog (orvos, ideggyógyász), Szombathely (2009-05-19 08:39:15)
10915. Mógor Sándor, Nyugdíjas, 9522. Kemenesmagasi (2009-05-19 08:38:03)
10914. Péter Edit, mérnök-közgazdász, Csíkszereda (2009-05-19 08:36:54)
10913. Baricz Krisztina, tisztviselo, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 08:36:36)
10912. Lauran Angela, tanito, Nagybanya (2009-05-19 08:36:11)
10911. katona józsefné, kertészmérnök, Dunaföldvár (2009-05-19 08:36:01)
10910. Darvas Koppany, Manager aszisztens, Kolozsvar (2009-05-19 08:34:27)
10909. László Gizella, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 08:34:27)
10908. Radó Judit, Budapest (2009-05-19 08:34:11)
10907. Szabó Sándor, Autószerelő, Szigetszentmiklós (2009-05-19 08:33:41)
10906. Gadalean Andrei-Adrian, muncitor, Cluj-Napoca (2009-05-19 08:33:18)
10905. Milákné Ritter Szilvia, köztisztviselő, Siófok (2009-05-19 08:33:11)
10904. Ardai L. Attila, nyugdíjas, Szatmárnémeti (2009-05-19 08:33:04)
10903. Dajka Éva, profesoara, Sanmartin (2009-05-19 08:31:40)
10902. Béres Miklós, Vállalkozó, Budapest (2009-05-19 08:31:16)
10901. Gulácsy Béla, közgazdász, SZEGED (2009-05-19 08:31:12)
10900. Keresztesi Erzsébet, közgazdász, Budapest (2009-05-19 08:31:08)
10899. Vitos József, profesor, Sanmartin (2009-05-19 08:31:04)
10898. Galiotti Inez Magdolna, tanuló, Budapest (2009-05-19 08:30:31)
10897. Gaál Gusztáv, Műszaki menedzser, Berettyóújfalu (2009-05-19 08:30:22)
10896. Gaspar Zsolt, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 08:30:05)
10895. Wrábel Zoltán, közgazdász, Budapest (2009-05-19 08:29:17)
10894. Nagy Csilla, operator calculator, Targu Mures (2009-05-19 08:28:49)
10893. Gubis Zoltán, Föiskolai hallgató, Vantaa (2009-05-19 08:28:37)
10892. Szabó László, földmérő mérnök, Székesfehérvár (2009-05-19 08:28:23)
10891. Tasnadi Edith, mernok/inginer, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-19 08:27:05)
10890. Ozsváth Lajos, alkalmazott, Budapest (2009-05-19 08:26:14)
10889. Fülöp Mihály, mérnök, Kolozsvár (2009-05-19 08:26:14)
10888. Nagy Emese, tanár, Sz;kelkereszt]r (2009-05-19 08:26:09)
10887. Laszlo Judit, vallalkozo, Honolulu, Hawaii (2009-05-19 08:25:46)
10886. Szabó Emőke Zita, Kolozsvér (2009-05-19 08:24:55)
10885. Botha Hunor, diák, Marosvásárhely (2009-05-19 08:24:52)
10884. Szabo Gabor Andor, egyetemi hallgato, Daejeon, Del-Korea (2009-05-19 08:24:00)
10883. Kollo Zita, Konyvelo, Kolozsvar (2009-05-19 08:23:22)
10882. Tibor Jaeger, képzömüvész, Stockholm (2009-05-19 08:23:16)
10881. Hajagos Ágnes, építész szerkesztő, Kecskemét (2009-05-19 08:22:58)
10880. dr.Hortai Rita, orvos, Alsózsolca (2009-05-19 08:22:15)
10879. Dávid Botond, Fényképész, Székelyudvarhely (2009-05-19 08:22:12)
10878. KEREKES EMOKE, MUNKAS, KOLOZSVAR (2009-05-19 08:22:01)
10877. BIRO EVA, MUNKAS, KOLOZSVAR (2009-05-19 08:21:16)
10876. Toth Zoltan, jogasz, Kezdivasarhely (2009-05-19 08:21:08)
10875. Pető Judit, Genf, Gyöngyös (2009-05-19 08:20:59)
10874. Olasz Róbert, közgazdász, Budapest (2009-05-19 08:20:56)
10873. Dávid Botond, Fényképész, Székelyudvarhely (2009-05-19 08:20:23)
10872. Kötő József, parlamenti képviselő, Kolozsvár (2009-05-19 08:20:02)
10871. Toldy Tamás, irodavezető, Pécs (2009-05-19 08:19:54)
10870. Orosz Orsolya, Főiskolai hallgató, Zsámbék (2009-05-19 08:19:17)
10869. Matkovits Nóra, projektmenedzser, Pécs (2009-05-19 08:19:16)
10868. Novák Tamás, Kutató, Oktató, Genf, Gyöngyös (2009-05-19 08:18:45)
10867. Torok Anamaria, Nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-19 08:18:04)
10866. nagy eszter, tanár, Csíkszereda (2009-05-19 08:18:00)
10865. Eastland Zsuzsa, ny. nyelvtanár, Budapest (2009-05-19 08:17:48)
10864. Győrffu Mária, nyugdijas tanár, Miercurea Nirajului (2009-05-19 08:17:27)
10863. Mihály Éva, pensionara, Cluj,str.Galaxiei nr.7 (2009-05-19 08:17:27)
10862. Cser Tamás, Budapest (2009-05-19 08:17:15)
10861. Lendvai Levente, pénzügyi tanácsadó, Pécs (2009-05-19 08:16:33)
10860. Horváth Gyula, Szállitmányozási irányitó, Marosvásárhely (2009-05-19 08:16:22)
10859. Benk Levente Miklos, Gepeszmernok, Tarnaveni str. Tineretului nr. 8 B ap.3 (2009-05-19 08:16:04)
10858. Benko Eniko, konyvelo, Szekelyudvarhely (2009-05-19 08:15:50)
10857. Mihály Andor, avocat, Cluj,str.Galaxiei nr.7 (2009-05-19 08:15:35)
10856. Suzanne Voros-Meszaros, Cert. Midvife, R.N., Sydney / AU. (2009-05-19 08:15:17)
10855. Szalay Ágnes, nyugdíjas, Gárdony (2009-05-19 08:14:23)
10854. Vrannai Gyula, villamosmérnök, Kolozsvár (2009-05-19 08:14:18)
10853. Pető Tamás, diák, Budapest (2009-05-19 08:14:11)
10852. Horváth, Tibor, könyvtáros, 210502 Geesthacht, NémetorszáG (2009-05-19 08:14:09)
10851. SZABÓ ENDRE, NYUGDÍJAS, JAKABSZÁLLÁS (2009-05-19 08:13:38)
10850. Botha Dániel, áruszakértő, Marosvásárhely (2009-05-19 08:13:35)
10849. Bottyán Zoltán, tanár, Pásztó (2009-05-19 08:12:54)
10848. Burchard, Márta, fényképész, 21502 Geesthacht, Németország (2009-05-19 08:12:27)
10847. Szabó Klára, adminisztrátor, Budapest (2009-05-19 08:12:15)
10846. Botha Ildikó, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-19 08:12:05)
10845. Dosa Agnes, titkarno, Odorheiu-secuiesc (2009-05-19 08:11:49)
10844. Bibza Gabor, lelkesz-tortenesz, Kolozsvar (2009-05-19 08:10:49)
10843. Kiss Reka, tanar, Kolozsvar (2009-05-19 08:08:51)
10842. Szabó Csaba , vállalkozó , Kolozsvár (2009-05-19 08:07:23)
10841. RÓZSA PÉTER, VÁLLALKOZÓ, BUDAPEST (2009-05-19 08:06:27)
10840. Péri Istvánné, Most nem dolgozom, Zalaegerszeg (2009-05-19 08:06:23)
10839. Horváthné Deák Anna Mária, Vám szakreferens, Százhalombatta (2009-05-19 08:05:32)
10838. Dr.Szakter Mátyás, nyudijas orvos, Budapest (2009-05-19 08:04:52)
10837. Csórik Etel, irodavezető, Budapest (2009-05-19 08:04:32)
10836. Halupka Tibor , Kohómérnök, Budapest (2009-05-19 08:04:22)
10835. Shawn Van Brunt, IT, Chicago (2009-05-19 08:03:55)
10834. Koháry Uzonka, tanár, Debrecen (2009-05-19 08:03:45)
10833. Bartók Tibor, Nyugdíjas, Debrecen (2009-05-19 08:03:33)
10832. Bakó György, Épületgépész mérnök, Nagykőrös (2009-05-19 08:03:13)
10831. Kinga Szekely, Office Manager, Chicago (2009-05-19 08:02:39)
10830. Pete Péter, Szerelő, Győr (2009-05-19 08:02:30)
10829. Sipos László, tanár, Teskánd, Virág utca 26. (2009-05-19 08:02:20)
10828. Molnár Anna, számítógépkezelő, Kolozsvár (2009-05-19 08:02:04)
10827. ing.Pap Melinda, mernok, Kovaszna (2009-05-19 08:01:51)
10826. Rariga Andrea, Kolozsvar (2009-05-19 08:01:37)
10825. Arpad Bakos, Carer, Torrington (2009-05-19 08:01:24)
10824. Horváth Tiborné, háztartásbeli, Győr (2009-05-19 08:01:05)
10823. FARKAS, Attila, nyugdíjas , Újpest, Magyarország (2009-05-19 08:00:45)
10822. Strigoi-Szabó Edith, tanár, Brassó-Braşov-Kronstadt (2009-05-19 08:00:29)
10821. Brassai Istvan, Laborans , Marosvasarhely (2009-05-19 08:00:02)
10820. Futó Péter, postai dolgozó, Budapest (2009-05-19 07:59:45)
10819. Barabas Imola, irodavezeto, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 07:59:44)
10818. Greskóné Gereczi Katalin Anikó, Project Menedzser, Budapest (2009-05-19 07:59:33)
10817. Antal Attila, Szamitogep kezelo , Targu-Mures (2009-05-19 07:59:32)
10816. Lőrincz-Véger Judit, adminisztrátor, Sopron (2009-05-19 07:59:27)
10815. id. Drócsa László, nyugdíjas, Csíkszereda (2009-05-19 07:59:21)
10814. Antal Noemi, Fordito, Targu-Mures (2009-05-19 07:58:47)
10813. Vladár Pál, nyúgdíjas, Kolozsvár (2009-05-19 07:58:37)
10812. Drócsa László, lelkész, Kézdikővár (2009-05-19 07:58:27)
10811. Gosztian Paula, jogasz, Csikszereda (2009-05-19 07:58:09)
10810. Schulleri Peter, economist, M-Ciuc (2009-05-19 07:57:33)
10809. Xantusz Istvan, koztisztviselo, Csikszereda (2009-05-19 07:56:02)
10808. Biro Agnes, informatikus, Csikszereda (2009-05-19 07:55:49)
10807. Marosan Eva, Sharon, Ontario (2009-05-19 07:55:01)
10806. Kun Enikő, közgazdász , Cluj - Napoca (2009-05-19 07:54:52)
10805. Kovari Istvan, Hidrologus, Sepsiszentgyorgy (2009-05-19 07:54:35)
10804. Gosztian Marta, koztisztviselo, Csikszereda (2009-05-19 07:54:29)
10803. Santa Istvan Zsolt, hidrolog, Sfantu Gheorghe (2009-05-19 07:53:20)
10802. Horváth Emil, patron, Kolozsvár, Klausenburg, Cluj-Napoca (2009-05-19 07:52:51)
10801. plesa anna, munkanelkuli, kolozsvar (2009-05-19 07:52:29)
10800. Bécsi Sándor, Üzemviteli vezető (Kórház), Kecskemét (2009-05-19 07:52:25)
10799. Szabo Tunde, Kerskedo, Nagyvarad (2009-05-19 07:52:24)
10798. Farczadi Robert, arhitect, restaurator, Sighisoara (2009-05-19 07:51:48)
10797. Egyed Vincze, referens, Lunca Muresului (2009-05-19 07:45:26)
10796. Nyigri Jozsef, Magánvallalkozo, Besztercebánya - Slovakia (2009-05-19 07:45:07)
10795. Ormándi Csabáné, gépkezelő, Mosonmagyaróvár (2009-05-19 07:43:23)
10794. Csákó Beatrice Izabelle, eladó, Zalaegerszeg (2009-05-19 07:41:09)
10793. Laurer László, Nyugdíjas, Budapest, (2009-05-19 07:40:17)
10792. Polacsek Erika, tanar, Kolozsvar (2009-05-19 07:39:36)
10791. Incze Csaba, tanár, Dunaharaszti (2009-05-19 07:39:06)
10790. Varga Lajos, hallgató, Helvécia (2009-05-19 07:38:51)
10789. Gere Attila, Mernok, Kolozsvar (2009-05-19 07:38:51)
10788. Molnár Jenő, nyugdijas, Budaörs (2009-05-19 07:38:02)
10787. Köpf Jenő, faipari mérnök, Székesfehérvár (2009-05-19 07:37:16)
10786. Telegdy Enikő, pszichológus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 07:37:07)
10785. Andor János, Mérnök, Békés (2009-05-19 07:36:37)
10784. Simon-Györfi Edit, Virágkötő,egyetemi hallgató, Marosvásárhely (2009-05-19 07:35:53)
10783. Józsa Miklós, nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanár, Aiud - Nagyenyed, Fehér megye (2009-05-19 07:33:13)
10782. Berecz Lajos, építőmérnök, Eger (2009-05-19 07:32:05)
10781. Osztovits Emese, nyelvtanár, Őrisziget (2009-05-19 07:31:59)
10780. Makai-Bölöni András, mérnök-vállalkozó, Nagyvárad (2009-05-19 07:31:45)
10779. Böjthe Kati, Kolozsvár (2009-05-19 07:31:41)
10778. Varga Anna, Nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-19 07:29:55)
10777. György Emilia, köztisztviselő, Gyergyóremete (2009-05-19 07:29:33)
10776. Gaál Tamás Péterné, tanár, Budapest (2009-05-19 07:28:21)
10775. György Emilia, köztisztviselő, Gyergyóremete (2009-05-19 07:27:35)
10774. Tóth Ferencz-Csaba, mérnök/inginer, Érmihályfalva/Valea lui Mihai (2009-05-19 07:27:08)
10773. Jakó Jolán, óvónő/educatoare, Érmihályfalva/Valea lui Mihai (2009-05-19 07:26:10)
10772. Rápolti Csilla Éva, dekoratőr, Dombóvár (2009-05-19 07:25:58)
10771. Erdős Borbála, fordító, tolmács, Szentendre (2009-05-19 07:25:29)
10770. Moldovan Stefan, informatikus, Sf. Gheorghe (2009-05-19 07:25:19)
10769. Varga Gábor, Eger (2009-05-19 07:20:51)
10768. Molnar Imre, epiteszmernok, Csikszereda, (Nagyvarad) (2009-05-19 07:20:42)
10767. Bartunek István, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-19 07:19:38)
10766. Deak Attila, Kezdivasarhely (2009-05-19 07:19:24)
10765. Gyorgy Tunde, tanar, Beszterce (2009-05-19 07:18:22)
10764. Mészáros Tünde, Kórházi adminisztrátor, Dunaföldvár (2009-05-19 07:18:17)
10763. Pilisi Mária, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 07:17:33)
10762. Falu György, üzemmérnök, Kecskemét (2009-05-19 07:12:36)
10761. Timár Zsolt, Tervezőmérnök, Budapest (2009-05-19 07:11:48)
10760. Albert Zsuzsanna, Programozo, Kolozsvar (2009-05-19 07:11:36)
10759. szallos kis timea, operator calculator, cluj (2009-05-19 07:11:14)
10758. Feszty Zsolt, Komárno, Slovakia (2009-05-19 07:05:41)
10757. Kiss Ferenc, köztisztviselő, Debrecen (2009-05-19 07:04:43)
10756. BUKA LÁSZLÓ, TANÁR, DEBRECEN (2009-05-19 07:01:26)
10755. Csutka Mária-Magdolna, Köztisztviselő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 06:57:39)
10754. Izsó Anita, üzletvezető helyettes, Budapest (2009-05-19 06:56:23)
10753. Debnár Ádám, rádiós hírszerkesztő, Eger (2009-05-19 06:55:05)
10752. Fabulya Pál, főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-19 06:54:55)
10751. Németh László, vállalkozó, Komló (2009-05-19 06:54:35)
10750. Vegh Peter Gyorgy, Cercetator, Cluj-Napoca (2009-05-19 06:54:06)
10749. Berta Tibor , Vallalkozo, Budapest (2009-05-19 06:52:28)
10748. Dávid Csaba, Belsőépítész, Cleveland,Ohio. USA (2009-05-19 06:44:09)
10747. Bela Ilyes, edzo, New York (2009-05-19 06:41:12)
10746. E. Ferencz Judit, újságíró, Bukarest (2009-05-19 06:39:53)
10745. Latin Márta, zenetanár, Kisvárda (2009-05-19 06:39:37)
10744. Borbély Sándor, Nyugalmazott tűzoltó, Budapest (2009-05-19 06:38:34)
10743. Marta Fordos, Medical Transcriptionist, USA (2009-05-19 06:37:42)
10742. Sütő Réka, egyetemi hallgató, Eger/Budapest (2009-05-19 06:36:39)
10741. JELENKA ISTVÁN, nyugdijas, Györ (2009-05-19 06:34:19)
10740. LASZLO CSABA, CNC-PROGRAMER, TORONTO (2009-05-19 06:34:16)
10739. Bálint Károly, zenész, Solymár (2009-05-19 06:32:15)
10738. Paczolay Péter, villamosmérnök, Szécsény (2009-05-19 06:29:57)
10737. Gyurkovits Ildiko, fodrasz, Kolozsvar (2009-05-19 06:16:36)
10736. Balazs Csilla, zenetanarno, Csikszereda (2009-05-19 06:13:03)
10735. Kiss Géza, Hivatásos Tűzoltó, Budapest (2009-05-19 06:12:38)
10734. Bori Tamás, informatikus, Nagyszékely (2009-05-19 06:12:32)
10733. Nadas Gabriella, gyogyszerés, Canton, OH, USA (2009-05-19 06:12:01)
10732. Laslo Bokor, Retired, West Dundee,USA (2009-05-19 06:11:29)
10731. Mezosi Lajos, Valalkozo, Cleveland U S A (2009-05-19 06:10:59)
10730. Máthé Sándor, Unitárius lelkész, Brassó (2009-05-19 06:07:08)
10729. Csörgő Tamás, fizikus, Cambridge, MA, USA (2009-05-19 06:06:10)
10728. Kádár Sándor, proiectant, Tirgu Mures (2009-05-19 05:58:24)
10727. BANHEGYI ZOLTAN, TEACHER, TORONTO (2009-05-19 05:56:26)
10726. Szanto Erika, Magyar Iskola tanar, Cleveland, Ohio, USA (2009-05-19 05:51:11)
10725. Egyed Ferenc, vállalkozó, Kolozsvár (2009-05-19 05:40:54)
10724. George Wohlstein, Cutter, Toronto, Ont. (2009-05-19 05:40:31)
10723. Telegdi-Csetri Miklós, Építőmérnök, Kolozsvár (2009-05-19 05:37:40)
10722. Erika Papp Faber, writer, Danbury, Connecticut, USA (2009-05-19 05:29:00)
10721. GÁLFI IRÉN, INGINERA, HELSINKI (2009-05-19 05:17:31)
10720. Gyorgy Karoly, Equistarian Trainer, Sydney (2009-05-19 05:10:17)
10719. Mády Anna, Budapest (2009-05-19 04:56:47)
10718. dr.Sárkány Kálmán, fogorvos, Békéscsaba (2009-05-19 04:50:59)
10717. Dr Leslie Kun, Gepeszmernok, Riverview, FL USA (2009-05-19 04:46:11)
10716. Bukovec Magdi, tanarseged, Toronto, Kanada (2009-05-19 04:40:50)
10715. Georgina Bakos, retired, North Olmsted Ohio (2009-05-19 04:34:49)
10714. Eleonora Sioreti, nyugdíjas, Dingmans Ferry (2009-05-19 04:32:55)
10713. Laszlo Szabados, II, flooring, Columbia Station, O, USA (2009-05-19 04:31:40)
10712. Olasz Maria, Canada (2009-05-19 04:30:04)
10711. Versitz Lilla, tanuló, Budapest (2009-05-19 04:29:40)
10710. Szabados Laszlo Miklos, padlos, Cleveland (2009-05-19 04:28:16)
10709. Laszlo J Szabados, student, Columbia Twp, Ohio (2009-05-19 04:26:35)
10708. Suzanna Szabados, student, Columbia TWP, OHIO (2009-05-19 04:23:26)
10707. Novák Mária, statisztikai ügyintéző, Székesfehérvár (2009-05-19 04:22:45)
10706. Nótin Tamás, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-19 04:16:19)
10705. Csongvai Gabor, Nyugdias, Bromolla,Svedorszag (2009-05-19 04:15:37)
10704. Jeanine Calabria, nutritionist, Boston, MA USA (2009-05-19 04:13:10)
10703. Bakos Ildiko, fogorvos, Cleveland, OHIO, USA (2009-05-19 04:11:28)
10702. Hajdú Csaba, Közgazdász, Vancouver, Kanada (2009-05-19 04:04:39)
10701. Bogdan Gabriella, Nyugdijas, Pennsylvania (2009-05-19 03:59:13)
10700. Kovacs Balazs Aron, Egyetemi oktato, Manila, Fulop-szigetek/San Jose, Costa Rica (2009-05-19 03:58:18)
10699. Attila Hajdu, gyógytornász, Balatonkenese (2009-05-19 03:56:19)
10698. Veress Levente, business manager, Los Angeles (2009-05-19 03:46:39)
10697. Morvay Janos, Nyugdijas, North Carolina, USA (2009-05-19 03:44:47)
10696. Tass Zsuzsanna, nyugdijas tanár, Amerikai Egyesült Államok (2009-05-19 03:20:48)
10695. Barta Tamás, egyetemi diák, Budapest (2009-05-19 03:08:01)
10694. deak zsolt istvan, student, kovaszna (2009-05-19 03:05:16)
10693. Kolcsar Ferenc, mernok, Szeben (2009-05-19 03:04:36)
10692. Kalapács Emőke, egyetemista, Tusnádfürdő (2009-05-19 02:59:45)
10691. Jakab Gábor, Művezető, Jászberény (2009-05-19 02:53:57)
10690. Polgár Lilla, Színésznő, Budapest (2009-05-19 02:48:38)
10689. Louis Elteto, Professor, retired, Portland, Oregon, USA (2009-05-19 02:48:25)
10688. Verseghy Árpád, nyugdíjas, Toronto, Canada (2009-05-19 02:43:40)
10687. Timothy Reine, musician, Murfreesboro, TN, USA (2009-05-19 02:43:30)
10686. Ilona R Bankuty, Dental Tech., Florida. U.S.A. (2009-05-19 02:43:09)
10685. Kerkay László, nyugd`jas, Garfield, NJ USA (2009-05-19 02:40:14)
10684. Tóth András, egyetemi hallgató, Leuven, Belgium (2009-05-19 02:40:04)
10683. Varga Zsolt, gitáros, énekes, Komárom (2009-05-19 02:35:50)
10682. Iren Feher, RN/BSN, Oxford CT USA (2009-05-19 02:34:30)
10681. Makai Győző, magyar paraszt, Hetes (2009-05-19 02:33:06)
10680. Susan Truitt, Retired Journalist, Masssachusetts, USA (2009-05-19 02:26:59)
10679. Czikora Tamás, egyetemista, Budapest (2009-05-19 02:25:27)
10678. Oss Enikő, Szinésznő-actrita, Kolozsvár-Cluj (2009-05-19 02:25:05)
10677. Orbán Rozália, tanuló, Budapest (2009-05-19 02:22:59)
10676. Jens Mark, Übersetzer , Tübingen / Reutlingen (2009-05-19 02:14:33)
10675. Emeric Kocsis, CNC programer, Philadelphia (2009-05-19 02:10:32)
10674. Sipos Edith-Andrea, konyvelo, Kolozsvar (2009-05-19 02:10:17)
10673. Gabor Beszedes, epitesz, Los Angeles< California, USA (2009-05-19 02:09:34)
10672. Bodrogi Csaba, ügyvezető igazgató, 3200 Gyöngyös (2009-05-19 02:04:13)
10671. Pásztor Marianna, vállalkozó, Sátoraljaújhely (2009-05-19 02:04:01)
10670. Neuman Tamas, Rajz tervezo, Calgary, Canada (2009-05-19 02:02:20)
10669. Kiss László, Tanuló, Debrecen (2009-05-19 02:02:05)
10668. Kordé Zoltán, egyetemi oktató, Szeged (2009-05-19 02:01:55)
10667. Gyuricza Márton, gépkezelő, Szentes (2009-05-19 01:59:36)
10666. Nemeth Peter, IT, Budapest (2009-05-19 01:58:44)
10665. Anna Gyenes, manager, Budapest (2009-05-19 01:58:04)
10664. Babirák Katalin, egyetemi hallgató, Veszprém (2009-05-19 01:57:37)
10663. Gyuricza Márton, gépkezelő, Szentes (2009-05-19 01:56:47)
10662. dr. Mészáros Kálmán, orvos, Pécs (2009-05-19 01:56:30)
10661. Bohus Áron, artist, Budapest (2009-05-19 01:53:39)
10660. Temerdek Arnold, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-19 01:52:00)
10659. Tóth György, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 01:49:24)
10658. Balogh Sándor, nyugdíjas, Tihany (2009-05-19 01:46:40)
10657. Varga Renáta, Budapest (2009-05-19 01:46:14)
10656. v. Sipos-Takáts Bence László, egyetemista, Pécs (2009-05-19 01:45:44)
10655. Szabolcs Ármin, tanuló, Szombathely (2009-05-19 01:45:11)
10654. Mikó Dávid, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 01:44:48)
10653. Molnár Zsófia, Magdeburg (2009-05-19 01:43:59)
10652. Tamas Laszlo, manager, Dublin (2009-05-19 01:43:59)
10651. Sztupák Zoltán, MÁV szakaszmérnök, Szabadszállás (2009-05-19 01:43:09)
10650. Jason Evert , Biologist , USA (2009-05-19 01:42:53)
10649. Kinga Andrea Evert , Psychologist , USA (2009-05-19 01:41:24)
10648. Kurbucz Máté, Tanuló, Veszprém (2009-05-19 01:40:14)
10647. Janzsó Dóra, tanuló, Budapest (2009-05-19 01:39:57)
10646. Muszka Máté, könyvtáros, Budapest (2009-05-19 01:39:37)
10645. Jonathan Seres , Egyetemista , USA (2009-05-19 01:38:51)
10644. Muszka Máté, vendéglátós, Püspökladány (2009-05-19 01:37:57)
10643. Gábor TIMÁR, geofizikus/geophysician/geofizician, Budapest/Budapesta (2009-05-19 01:37:24)
10642. Bakonyi Veronika Anna, hallgató, Nagykanizsa (2009-05-19 01:35:52)
10641. Szigeti Flóra, Budapest (2009-05-19 01:35:25)
10640. Kovasznai Erzsebet, Kolozsvar (2009-05-19 01:34:42)
10639. Kuk Helga, Kolozsvar (2009-05-19 01:33:49)
10638. Ferenczy Dávid, tanuló, Budapest (2009-05-19 01:32:54)
10637. Klemens Goetz, tanar, London (2009-05-19 01:31:33)
10636. Steve Seres , Service Manager, USA (2009-05-19 01:30:46)
10635. Takács Bálint, történész hallgató, Budapest (2009-05-19 01:30:41)
10634. Nemczov Róbert, rokkantnyugdíjas, Dombegyház (2009-05-19 01:30:40)
10633. Safranka Adrien, Trondheim, Norvégia (2009-05-19 01:30:34)
10632. Felsovalyi Erzsebet, Programozo, Budapest (2009-05-19 01:30:20)
10631. Molnár Tamás, zenész, Magdeburg (2009-05-19 01:30:05)
10630. Nemczov Tódorné, rokkantnyugdíjas, Dombegyház (2009-05-19 01:30:05)
10629. Dr Komporaly Jozefina, egyetemi tanar, London (2009-05-19 01:30:03)
10628. Smuk Gábor, zenész, Budapest (2009-05-19 01:28:18)
10627. Dormán László, újságíró, Piliscsaba (2009-05-19 01:28:14)
10626. Nagy Attila, zenész, Budapest (2009-05-19 01:27:50)
10625. Anna Seres, Medical Biller , USA (2009-05-19 01:27:28)
10624. Gyenese Gábor, egyetemista, Budapest (2009-05-19 01:27:01)
10623. Rapi Mihály, Főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-19 01:23:41)
10622. Horváth Csaba, egyetemi hallgató, Győr (2009-05-19 01:22:00)
10621. Nagy Gábor, tanuló, Zsámbék (2009-05-19 01:18:20)
10620. Csaba Vigh, Doktorandusz, Munchen, Nemetorszag (2009-05-19 01:17:31)
10619. Meleg Gábor, drámatanár, Budapest (2009-05-19 01:17:21)
10618. Kézdi Béla, uszoedzö, Belgique Bruxelles (2009-05-19 01:17:14)
10617. Farkas Laszlo, Engineer, Brussels (2009-05-19 01:16:52)
10616. Balázs Imre, agrármérnök, Sepsiszentgyörgy (2009-05-19 01:16:38)
10615. Szelei Menyhért, tanuló, Kecskemét (2009-05-19 01:15:54)
10614. Csala Denes, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 01:15:32)
10613. Bóna Mária Ilona, közíró, Budapest (2009-05-19 01:13:52)
10612. Szakacs Erwin, Nyugdijas, Venice,FL. 2009-5-18, 18:11 (2009-05-19 01:12:10)
10611. Vitos Etelka, diak, Kolozsvar (2009-05-19 01:10:13)
10610. Nagy Botond, fotós, Budapest (2009-05-19 01:10:13)
10609. Dr. Sutarski Konrád, múzeumi igazgató, Budapest (2009-05-19 01:09:59)
10608. Levente Vancsa, Engineer, Cambridge, Ontario, Canada (2009-05-19 01:09:46)
10607. Bősz Anett, hallgató, Budapest (2009-05-19 01:09:38)
10606. Berger Gábor, szakács, Kristianstad(Sweden) (2009-05-19 01:08:28)
10605. Potyondi László, építőmérnök, Budapest (2009-05-19 01:08:14)
10604. Berényi Lajos, hallgató, Budapest (2009-05-19 01:08:12)
10603. TÓdor György Emánuel, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 01:07:55)
10602. Mihaly Agnes, profesor, Izvoru Crisului (2009-05-19 01:06:52)
10601. Sinkó Ilka, tanár, Marosvásárhely (2009-05-19 01:06:18)
10600. Liptak Ilona, Dublin (2009-05-19 01:06:09)
10599. Scheck Zsuzsa, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-19 01:06:02)
10598. Viragh Karoly, orvos, Kolozsvar (2009-05-19 01:05:00)
10597. Dobos Zoltán, egyetemi hallgató, Hatvan (2009-05-19 01:03:41)
10596. Mihalecz József, Bányamérnök, Budapest (2009-05-19 01:03:29)
10595. Gerse Pál, tanuló, Budapest (2009-05-19 01:03:19)
10594. Faragó Ferenc, autószerelő, Kerekegyháza (2009-05-19 01:02:57)
10593. Benedek János Ferenc, Tanuló, Dalmand (2009-05-19 01:02:55)
10592. Buella Csaba, építész, Tiszapalkonya (2009-05-19 01:02:01)
10591. Barabás Csíki Izabella, Háztartásbeli, Gyergyóremete Hargita megye (2009-05-19 01:01:40)
10590. Deliága Éva, pszichológus, Budapest (2009-05-19 01:00:33)
10589. Széles Dániel, Tanuló, Budapest (2009-05-19 01:00:15)
10588. Emil Sorban, Property Manager, Winsted, USA (2009-05-19 00:58:31)
10587. Futó Ádám Jácint, tanuló, Budapest (2009-05-19 00:58:18)
10586. Petrás Antalné, közgazdász, Budapest (2009-05-19 00:57:57)
10585. Alina Mija, violonista, Marasesti (2009-05-19 00:56:35)
10584. Kovács Lajos, nyugdíjas, Kaposvár (2009-05-19 00:56:19)
10583. dr.Perneki-Simonsits István, nyugdijas, 6729 Szeged Hungaria (2009-05-19 00:53:53)
10582. varga csaba, epitesz, kolozsvar (2009-05-19 00:53:42)
10581. Roska Magda, Cluj-Napoca (2009-05-19 00:53:28)
10580. Bondor Ágnes, Tanuló, Cegléd (2009-05-19 00:53:17)
10579. Kenéz Katalin, Válalkozó, Nagyvárad (2009-05-19 00:53:11)
10578. Molnár Hajnalka, mérnök, Komló (2009-05-19 00:50:20)
10577. Dr. Klement Kornél, Mérnök, D-Dietzenbach (2009-05-19 00:50:18)
10576. Alice Irene Aboody, Independent Distributor in NSE, Jerusalem (2009-05-19 00:49:24)
10575. Zoltan Szabo, Self Employed, United States, West Virginia (2009-05-19 00:47:11)
10574. Szabó Péter, mérnök, Leányfalu (2009-05-19 00:46:02)
10573. Lórántfi Mónika, Tanár, Budapest (2009-05-19 00:46:01)
10572. Banyai Bibor, Registered Nurse, NJ, USA (2009-05-19 00:46:01)
10571. Antalfiné Fonyó Katalin, természetgyógyász, Győr (2009-05-19 00:45:59)
10570. Gellényi Ákos, tanuló, Budapest (2009-05-19 00:45:55)
10569. Majdik Miklós, ügyvezető, Pécs (2009-05-19 00:45:24)
10568. Illés Tamás, informatikus, Budapest (2009-05-19 00:45:17)
10567. Kovács Márton, tanár, Piliscsaba (2009-05-19 00:45:17)
10566. Barna Tibor, műszerész, Budapest (2009-05-19 00:44:59)
10565. Döbrentey Dániel Joakim, Joghallgató, Budapest (2009-05-19 00:43:57)
10564. Lángi József, restaurátor, Székesfehérvár (2009-05-19 00:41:47)
10563. Kolossay László, nyugdijas, Budapest (2009-05-19 00:41:39)
10562. Mády Erzsébet, Budapest (2009-05-19 00:39:49)
10561. Vida Zoltan, tanár, Zilah (2009-05-19 00:39:07)
10560. baksay laszlo, fizika professzor, Melbourne, Florida, USA (2009-05-19 00:38:53)
10559. Singh-Bahadur Dávid, tanuló/student, Budapest (2009-05-19 00:38:46)
10558. Pölcz Ádám, bölcsészhallgató, Budapest (2009-05-19 00:38:36)
10557. Papp Tamás, agent comercial, Zalau (2009-05-19 00:38:22)
10556. Balczó Márton, gépészmérnök, Budakeszi (2009-05-19 00:38:09)
10555. Jávor Balázs, Tanuló, Budapest (2009-05-19 00:37:57)
10554. Papp Oliver, egyetemista, Zilah (2009-05-19 00:37:26)
10553. Novák Máté, egyetemi hallgató, Szeged (2009-05-19 00:36:25)
10552. Papp Lajos, nyugdijas, Zilah (2009-05-19 00:36:15)
10551. Radnai Rita, tanuló, Budapest (2009-05-19 00:35:56)
10550. Polonkai Éva Katalin, tanuló, Nyíregyháza (2009-05-19 00:35:44)
10549. Ollram Zsombor D., informatikus hallgató, Várpalota (2009-05-19 00:35:09)
10548. Laszlo Maracz, Lecturer University of Amsterdam, Amsterdam (2009-05-19 00:34:26)
10547. Rácz József, Dabas (2009-05-19 00:33:52)
10546. Weider Erika, Szinész, Bonn / Németország (2009-05-19 00:33:45)
10545. Ács Réka, tolmács, Irorszag (2009-05-19 00:33:34)
10544. Babós Noémi, tanár/profesor/Lehrer, Kolozsvár/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-19 00:32:53)
10543. Kiss Istvan, orvostanhallgato, Marosvasarhely (2009-05-19 00:32:40)
10542. Kovács Réka Ágnes, joghallgató, Budapest (2009-05-19 00:32:14)
10541. Zimányi István, énekes, Budapest (2009-05-19 00:30:45)
10540. Lőrinczi Jolán, nyugdíjas, Budapest (2009-05-19 00:30:37)
10539. Laczkó Ádám, villamosmérnök hallgató, Eger (2009-05-19 00:30:06)
10538. dr. Németh Szilárd, ügyvéd, Budapest (2009-05-19 00:29:45)
10537. Gyero Katalin, tanar/profesor, Odorheiu Secuiesc (2009-05-19 00:29:32)
10536. Magyar Péter, tanár, Róma (2009-05-19 00:29:24)
10535. Laszlo Belafi, Student, Budapest (2009-05-19 00:29:21)
10534. Wanda Fleiss-Ungureanu, information system management, New York, USA (2009-05-19 00:28:52)
10533. Végh Julianna, Budapest (2009-05-19 00:28:45)
10532. Bálint István, Högyész Magyarország (2009-05-19 00:28:20)
10531. Tóth Erzsébet, Mérnök, Kolozsvár (2009-05-19 00:28:17)
10530. Gerencsér Balázs, tanuló, Budapest (2009-05-19 00:26:53)
10529. Chris Ungureanu, architect/graphic designer, Fairview Park, USA (2009-05-19 00:26:48)
10528. Téglás Zoltán, informatikus, Marosvásárhely (2009-05-19 00:26:26)
10527. Gyurkovics Árpád, tanító, Szentmihályfa SK (2009-05-19 00:26:03)
10526. Zsolt Hidasi, programozó, Pilisvörösvár (2009-05-19 00:26:03)
10525. Hamar György, tanuló, Érd (2009-05-19 00:25:55)
10524. Végh Nóra, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 00:25:30)
10523. Zolnai Sándorné, nyugdíjas, Windsor On.Canada (2009-05-19 00:25:05)
10522. Udvar Csilla, Főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-19 00:24:45)
10521. Barta Csilla Zsuzsanna, anya, Szeged (2009-05-19 00:24:09)
10520. Edith Rosenberg, Pensionara, Cleveland, USA (2009-05-19 00:24:04)
10519. Szebeni Zoltán, Hallgató, Nagyszénás (2009-05-19 00:23:20)
10518. Eva Ungureanu, Software developer, Fairview Park, USA (2009-05-19 00:23:07)
10517. Molnar Gyorgy, egyetemista, Felsobanya, Zazar u. 2/2, Maramaros (2009-05-19 00:22:26)
10516. Laczó Balázs, egyetemi hallgató, Balassagyarmat (2009-05-19 00:22:05)
10515. László Zsuzsanna, Vinzatoare, Tg.Mures (2009-05-19 00:21:08)
10514. Bence Áron, university student, Budapest (2009-05-19 00:21:00)
10513. Széll Tamás, hallgató, Budapest (2009-05-19 00:20:14)
10512. Szeredai Csongor , Szociál-pedagog, Ljungby-Svédország (2009-05-19 00:20:04)
10511. Kása Vilmosné, nyugdíjas, Szeged (2009-05-19 00:19:58)
10510. Benedek Julianna, nyugdíjas / pensionara, Kolozsvár / Cluj (2009-05-19 00:18:42)
10509. Molnár Zsolt, mérnök, Komló (2009-05-19 00:18:41)
10508. Jancsó Istvánné, nyugdijas köztisztvíselő, Kisvárda Magyarország (2009-05-19 00:17:37)
10507. Koller Kármen Csenge, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-19 00:17:29)
10506. Ács Réka, tolmács, Irorszag (2009-05-19 00:17:25)
10505. Palóczi Péter, joghallgató, Budapest (2009-05-19 00:17:19)
10504. Balogh Alex, tanuló, Budapest (2009-05-19 00:16:30)
10503. Török László, Hódmezővásárhely (2009-05-19 00:15:12)
10502. Kovácsházi zsombor, Tanuló, Budapest (2009-05-19 00:14:46)
10501. Palotai Marianna, Ügyintéző, Magyarország (2009-05-19 00:14:29)
10500. Lövétei Áron, tanuló, Budapest (2009-05-19 00:14:14)
10499. Huszti György, tanuló, Budapest (2009-05-19 00:13:36)
10498. Bartha Kata, Egyéb, Budapest (2009-05-19 00:13:08)
10497. Pintérné Kusmiczki Anna, tanító, Kurd (2009-05-19 00:13:04)
10496. Pataki Miklós, tanár, Csobánka (2009-05-19 00:12:58)
10495. Janos Szeredai, Nyugdijas, Ljungby -Svédország (2009-05-19 00:12:52)
10494. Veisz Márton, politológus hallgató, Pápa (2009-05-19 00:12:48)
10493. Weltzné Pókos Zsuzsanna, gazdálkodási előadó, Vértessomló (2009-05-19 00:12:35)
10492. Metea Cristina, artist plastic, Cluj Napoca (2009-05-19 00:12:21)
10491. KOzma-Petke Orsolya, egyetemista, Budapest (2009-05-19 00:12:05)
10490. Radnicsné Marics Mária, Könyvvizsgáló, Halásztelek (2009-05-19 00:12:02)
10489. Lee Oliver, Budaörs (2009-05-19 00:11:27)
10488. Dr. Beyer-Dóczy Péter, Marketing Communication Advisor, Tg. Mures (2009-05-19 00:11:21)
10487. Markosné Virág Klára, kereskedelmi vezető, Budapest (2009-05-19 00:11:01)
10486. Zelki Benjámin, tanuló, Budapest (2009-05-19 00:10:04)
10485. Sándor Attila, Tanuló, Szeged (2009-05-19 00:09:40)
10484. Csarnay Béla Adalbert, nyugdijas, Laval Québec Canada (2009-05-19 00:09:18)
10483. Mészáros Ágnes, tanár, Zalaegerszeg (2009-05-19 00:09:08)
10482. Szekeres Tamás, tanuló, Budapest (2009-05-19 00:09:02)
10481. Szekeres Tamás, tanuló, Budapest (2009-05-19 00:08:04)
10480. Gabor Szabo, ESOL Teacher, London (2009-05-19 00:07:48)
10479. Csehné Mester Piroska, zenetanár, Pécs (2009-05-19 00:07:44)
10478. Albert Dóra, tanuló, Dabas, Magyarország (2009-05-19 00:07:23)
10477. Bődi Balázs, tanuló, Debrecen (2009-05-19 00:07:19)
10476. Szilágyi István Zoltán, Student, Debrecen (2009-05-19 00:07:16)
10475. Harmath Iván Gábor, főiskolás, Budapest (2009-05-19 00:06:41)
10474. Babinszki Péter, Tanuló, Békéscsaba (2009-05-19 00:06:20)
10473. Szeberényi Júlia, student, Sopron (2009-05-19 00:06:19)
10472. Punok Lajos, meteorológiai észlelő, Siófok (2009-05-19 00:06:09)
10471. Tóth Terézia, középiskolai tanár, Hódmezővásárhely (2009-05-19 00:04:57)
10470. Csernus Imre, Marketing, Makó (2009-05-19 00:04:32)
10469. Németh Zoltán, villamosmérnök, Gyömrő (2009-05-19 00:04:24)
10468. horvath bence, tanar, budapest (2009-05-19 00:04:23)
10467. Lázár István, mesteri hallgató, Kolozsvár (2009-05-19 00:04:18)
10466. Vetési László, lelkész, Kolozsvár (2009-05-19 00:04:08)
10465. Varro Istvan, szakacs, Nagyvarad (2009-05-19 00:03:41)
10464. Hajas Péter, villamosmérnök-hallgató, Mátramindszent (2009-05-19 00:02:56)
10463. Elekes Csaba, egyetemista, Monor (2009-05-19 00:02:14)
10462. Gecsey László, matematikus, Budapest (2009-05-19 00:02:12)
10461. Szabó Zoltán, színész, Bécs/Ausztria (2009-05-19 00:01:20)
10460. Cynthia Albee, Financial Analyst, Denver, CO USA (2009-05-19 00:00:26)
10459. Dragos Blaga, student, Cluj Napoca (2009-05-19 00:00:03)
10458. Bege Irén , tisztviselö, Bécs/Ausztria (2009-05-18 23:59:49)
10457. Csép Zoltán, oktató, Marosvásárhely (2009-05-18 23:59:43)
10456. Korim Balázs, Tanuló, Veszprém (2009-05-18 23:59:09)
10455. Papp Kinga, könyvtáros, Kolozsvár (2009-05-18 23:58:55)
10454. Kovacs Dora, Budapest (2009-05-18 23:58:38)
10453. Zsebe Gyula, Nyugdíjas, Eger (2009-05-18 23:58:13)
10452. Dr. Puskás Kázmérné, nyugdíjas egyetemi oktató , Budapest (2009-05-18 23:58:10)
10451. Pataky Mária, orvos, Köln (2009-05-18 23:58:02)
10450. Szalay Csilla, nyugdíjas köztisztviselő, Budapest (2009-05-18 23:57:50)
10449. Balog Erika, fizikus, egyetemi adjunktus, Budapest (2009-05-18 23:57:26)
10448. Mikó Péterné, tanár, Nagykőrös (2009-05-18 23:57:22)
10447. Adamson Matthew, egyetemi tanar, Budapest (2009-05-18 23:56:58)
10446. Kereszti Roland, református lelkész, Vámosoroszi (2009-05-18 23:56:03)
10445. Ehal Zsuzsanna, mérnök, Budapest (2009-05-18 23:55:47)
10444. Danczi Annamária, hallgató, Budapest (2009-05-18 23:55:35)
10443. Kiss László, főiskolai docens, Budapest (2009-05-18 23:55:20)
10442. Huszti Marta, tanulo, Szob (2009-05-18 23:55:10)
10441. Rigó Krisztina, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 23:54:25)
10440. Eisenberger Zsolt, élelmiszermérnök hallgató, Mór (2009-05-18 23:54:25)
10439. Csige Erika, ügyintéző, Debrecen (2009-05-18 23:53:39)
10438. József Polgár, cégvezetö, Paterswolde (2009-05-18 23:53:36)
10437. Huszti Marta, tanulo, USA (2009-05-18 23:52:10)
10436. Dr.Horváth Anna, ügyvéd, Gárdony (2009-05-18 23:52:01)
10435. Czél László, cégvezető, Budapest (2009-05-18 23:51:46)
10434. Veronika Haasz-Mayer, pedagogus, München/ Deutschland (2009-05-18 23:51:25)
10433. Michael Fosburg, Job Placement Professional, Danvers, MA 01923 USA (2009-05-18 23:51:00)
10432. Sebestyén Anna Márta, szellemi, Székesfehérvár (2009-05-18 23:50:54)
10431. Nagy Tibor András, Nyugdíjas, Nagyvárad (2009-05-18 23:50:52)
10430. Ziegler.ÉVA, nyugdíjas, 3ooo Hatvan (2009-05-18 23:49:40)
10429. Szőke Barna, Vállalkozó, Oslo (2009-05-18 23:49:34)
10428. László Stachó, psychologist, Budapest (2009-05-18 23:48:49)
10427. Koos Alpar-Attila, inginer, Cluj-Napoca (2009-05-18 23:48:45)
10426. Fodor Attila-Botond, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 23:48:08)
10425. Farkas Gábor, Nyugdijas, Kazincbarcika (2009-05-18 23:47:46)
10424. Fazekas Barna, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 23:47:45)
10423. Kiss Janos, kozgazdasz/economist, Kolozsvar/Cluj (2009-05-18 23:47:27)
10422. Bernát István, villamosmérnök, Budapest (2009-05-18 23:47:10)
10421. Varga András, hallgató, Budapest (2009-05-18 23:46:12)
10420. Ruzsics Dániel, beszerző, Budapest (2009-05-18 23:45:11)
10419. dr. Nagy Gabriella, ügyvéd, Kiskunhalas (2009-05-18 23:44:51)
10418. Pécsi Géza, tanár, Pécs, (2009-05-18 23:44:40)
10417. Oroszlany Laszlo, student, United Kingdom (2009-05-18 23:44:26)
10416. Tapaszto Matyas, villanyszerelo, aranyosgyeres (2009-05-18 23:43:25)
10415. Rónai Csaba, Vendéglátós, Budapest (2009-05-18 23:43:14)
10414. Dr Komoróczy Károly, orvos, Vaja (2009-05-18 23:43:05)
10413. Kolár Anna, tanuló, Pomáz (2009-05-18 23:42:47)
10412. Tapaszto Jozsef, nyugdijas, aranyosgyeres (2009-05-18 23:42:45)
10411. Zelei Gábor, tanuló, Budapest (2009-05-18 23:42:36)
10410. ROMÁN MELINDA, TANÍTÓNŐ, SZATMÁRNÉMETI (2009-05-18 23:42:14)
10409. Girst Noémi, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 23:42:13)
10408. Tarr Éva, biológus, Debrecen (2009-05-18 23:42:11)
10407. Csaholczi Annamária, tanuló, Budapest (2009-05-18 23:41:50)
10406. CARDOS ANGHEL, somer, satu mare (2009-05-18 23:41:14)
10405. Fodor Zsolt, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 23:40:35)
10404. Bencsik János, egyetemi hallgató (ELTE BTK), Budapest (2009-05-18 23:40:30)
10403. Bartha Andrea Klára, Tanár, Budapest (2009-05-18 23:40:30)
10402. Pecznyik György, tanár, Kalocsa (2009-05-18 23:40:22)
10401. Tapaszto Hajnal-Tunder, egyetemista, aranyosgyeres (2009-05-18 23:40:11)
10400. Verestoi Eszter, tanar, Nagyvarad (2009-05-18 23:39:57)
10399. kiss ilona, nyugdijas, Ajka Magyarország (2009-05-18 23:39:44)
10398. kaposvari zsuzsa, kozmetikus, szolnok (2009-05-18 23:39:42)
10397. Szőke Boglárka, tanuló, Budakeszi (2009-05-18 23:39:16)
10396. Bako Tunde Erika, tanitono, Brasso megye (2009-05-18 23:39:10)
10395. Széman Rózsa, orvosasszisztens, Kolozsvár (2009-05-18 23:38:22)
10394. Udvar Gyöngyi, Építőmérnök, Zalaegerszeg (2009-05-18 23:38:06)
10393. Dr. Fülöp Mihály , oktató-kutató, Budapest (2009-05-18 23:37:59)
10392. Andorné Bihari Anna, tanár, Budapest (2009-05-18 23:37:58)
10391. Lázár Boglárka, ingatlanügynök, Pécs (2009-05-18 23:37:55)
10390. Dziuba Leszek, egyetemista, Budapest (2009-05-18 23:37:54)
10389. Czövek Tamás, közgazdászhallgató, Budapest (2009-05-18 23:37:20)
10388. Dr Kovács Pálné, tanító, Tiszalúc (2009-05-18 23:37:17)
10387. Fenesi Katalin Hajnal, konyvelo, Szatmarnemeti (2009-05-18 23:37:11)
10386. Domonkosné Véghseő Bianka, idegenvezető, tolmács, Hajdúszoboszló (2009-05-18 23:36:50)
10385. Albert Tiberiu, Reporter, Cluj-Napoca (2009-05-18 23:36:35)
10384. Tran Dániel, egyetemista, Debrecen (2009-05-18 23:36:22)
10383. Szilágyi Csaba, mérnök, Budapest (2009-05-18 23:36:03)
10382. Domjan Emilia, tanito, Alesd (2009-05-18 23:35:44)
10381. Moger Csaba, Ügyvezető igazgató, Sopron (2009-05-18 23:35:31)
10380. Jenei Mária, vállalkozó, Budapest (2009-05-18 23:34:59)
10379. Csordas Jozsefne, nyugdijas, gyula (2009-05-18 23:34:57)
10378. Csibi Katalin, tanuló, Budapest (2009-05-18 23:34:52)
10377. Bagoly András, gépészmérnök, Dombóvár (2009-05-18 23:34:43)
10376. Kovács Nóra-Juliánna, student, Cluj-Napoca (2009-05-18 23:34:42)
10375. Ferenczi János, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 23:34:30)
10374. Deák Jenő, restaurátor, Budapest (2009-05-18 23:34:20)
10373. Keil András, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 23:34:14)
10372. Tar Péter, mérnök, Kenderes (2009-05-18 23:33:42)
10371. Taródi László, nyugdíjas, Telki (2009-05-18 23:33:34)
10370. Bodonyi Miklósné, közgazdász, köztisztviselő, ellenőr, Budapest (2009-05-18 23:33:27)
10369. Bogya Árpád, lelkipásztor, Apahegy, Máramaros (2009-05-18 23:32:55)
10368. Barta Margareta, nyugdíjas/pensionar, Kenderes (2009-05-18 23:32:44)
10367. horváth dávid, tanuló, budapest (2009-05-18 23:32:14)
10366. Ambrus Alfred, vállalkozó, Tordaszentlászló (2009-05-18 23:32:14)
10365. dr. Grünwald Anna, orvos, Pécs (2009-05-18 23:31:00)
10364. Uzsalyné dr. Pécsi Rita, továbbképzési koordinátor, Pécs (2009-05-18 23:30:28)
10363. Isabel Denham, Retired teachr, Yarmouth, Maine, USA (2009-05-18 23:30:22)
10362. Németh Ádám, Hallgató, Kerepes (2009-05-18 23:30:00)
10361. Andor Gergely, informatikus, Budapest (2009-05-18 23:29:45)
10360. Laszlo Albert, Tolto allomas fonok, Csikszereda (2009-05-18 23:29:07)
10359. Gál Andrea, Marosvásárhely (2009-05-18 23:28:51)
10358. Illésy Pál, egytemista, Gödöllő (2009-05-18 23:28:49)
10357. Linkné Kemenes Tekla, kereskedő, Tolna (2009-05-18 23:28:44)
10356. André Campos, Writer, Lisbon, Portugal (2009-05-18 23:28:31)
10355. Ambrus Ildikó, varrónő, Tordaszentlászló (2009-05-18 23:28:28)
10354. SZABO TIBOR, FOGORVOS, SANDOMINIC(CSIKSZENTDOMOKOS) (2009-05-18 23:28:20)
10353. Dr Sikó László, állatorvos, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 23:28:18)
10352. Barabás Bonifác, tanuló, Budaörs (2009-05-18 23:28:17)
10351. Pécsi Gézáné, tankönyvíró, Pécs (2009-05-18 23:28:16)
10350. Andreas Szalantzy, fogorvos, München (2009-05-18 23:28:08)
10349. Demkó Dóra, -, Miskolc (2009-05-18 23:27:55)
10348. Posch Balázs, közgazdász, Budapest (2009-05-18 23:27:39)
10347. Tar Zsuzsanna, orvos/medic, Kenderes (2009-05-18 23:27:22)
10346. Nagy Noemi, Zilah (2009-05-18 23:27:05)
10345. Lestyán Andrea, műépitész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 23:26:32)
10344. Csanádiné Veres Zsuzsanna, kismama, Abony (2009-05-18 23:25:56)
10343. Siska Patrícia, Miskolc (2009-05-18 23:25:32)
10342. Antal Ágota, Egyetemista, Temesvár (2009-05-18 23:25:16)
10341. Lőrincz Kinga Ramona, Egészségügyi asszisztens, Kistarcsa (2009-05-18 23:25:08)
10340. Bács Miklós, actor/színész, Cluj /Kolozsvár (2009-05-18 23:24:58)
10339. Orban Lehel Szilamer, Topografus, Szovata (2009-05-18 23:24:52)
10338. Bagoly András, nyugdíjas mezőgazdasági gépészmérnök, H-7200 Dombóvár (2009-05-18 23:24:47)
10337. Szőcs Tamás, Ingatlanszakértő, Budapest (2009-05-18 23:24:43)
10336. Máthé Katalin, Asistent manager, Oradea (2009-05-18 23:24:01)
10335. Horváth Gyula, jogászhallgató, Budapest (2009-05-18 23:23:57)
10334. Huton Gergö Zoltán, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 23:23:41)
10333. Stolczenberger Róbert, egyetemi hallgató, Drezda (2009-05-18 23:23:34)
10332. Umstadt Irén, vállalkozó, Budapest (2009-05-18 23:23:33)
10331. Makai-Dimény Judit, szociális munkás/asistent social, Nagyvárad/Oradea (2009-05-18 23:22:31)
10330. Bertalan evelin, Tanulo, Kolozsvar (2009-05-18 23:22:29)
10329. Kristófi Aletta, tanár, Nagyvárad (2009-05-18 23:22:21)
10328. Bertalan Miklos, Autofesto, Kolozsvar (2009-05-18 23:22:04)
10327. Nagy Bernadett, àpolonö, La Plantay Franciaorszàg (2009-05-18 23:21:34)
10326. Bertalan Julia, Fodrasz, Kolozsvar (2009-05-18 23:21:34)
10325. Szabó Brigitta, Budapest (2009-05-18 23:21:30)
10324. Regőczné Gavrilovits Aranka, oktatási és akkreditációs felelős, Budapest (2009-05-18 23:21:23)
10323. Nagy Rudolf, Student, Cluj Napoca (2009-05-18 23:21:14)
10322. Bende Ibolya, egyetemista/könyvelö, Marosvásárhely (2009-05-18 23:20:56)
10321. Kálnai Miklós, egyetemista, Budapest (2009-05-18 23:20:46)
10320. Török Tamás, Hallgató, Kalocsa (2009-05-18 23:20:36)
10319. Balint, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 23:20:28)
10318. Deli Zoltán, manager, Budapest (2009-05-18 23:19:54)
10317. Kárpát Olga, Nyugdias, Budapest (2009-05-18 23:19:50)
10316. Sándorfy Patrik, hallgató, Veszprém (2009-05-18 23:19:49)
10315. Zsigmond Hunor, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 23:19:35)
10314. Borsos Lehel, Reprezentant reinnoiri contracte, Bucuresti (2009-05-18 23:19:34)
10313. Szabó László, hallgató, Székesfehérvár (2009-05-18 23:19:32)
10312. Mezei Mihály, nyugdíjas, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 23:19:28)
10311. sahin katalin, budapest (2009-05-18 23:19:19)
10310. Jova Lorand, egyetemista, kolozsvar (2009-05-18 23:18:43)
10309. NAgy Arnold, Student, Cluj (2009-05-18 23:18:25)
10308. Sánta Tünde, ápoló, Gyula (2009-05-18 23:18:16)
10307. Harasztosi Marianna, előadó, Szentendre (2009-05-18 23:18:03)
10306. Elekné Tordai Tímea, közgazdász, Gomba (2009-05-18 23:17:45)
10305. Lukács Tibor, építőmérnök, Pécs (2009-05-18 23:17:41)
10304. Orza Erzsébet, zongoratanár, Budapest (2009-05-18 23:17:39)
10303. Varga Gabriella, Közegészségügyész, Stockholm (2009-05-18 23:17:16)
10302. Benchea Miklos, eladasi kepviselo, TG-Mures (2009-05-18 23:17:13)
10301. Hoffmann Éva, Barót (2009-05-18 23:17:10)
10300. Pokorny Emese, gyogypedagogus, Marosvasarhely (2009-05-18 23:17:04)
10299. Molnárné Szalonna Enikő, tanár, Budapest (2009-05-18 23:16:38)
10298. Draveczky Tímea, diák, Szatmárnémeti (2009-05-18 23:16:10)
10297. Kristófi Aletta, tanár, Nagyvárad (2009-05-18 23:16:08)
10296. Dr. Mets Andrea, orvos, Dunaharaszti (2009-05-18 23:15:58)
10295. Lorberer Anna, Architecta, Budapesta (2009-05-18 23:15:53)
10294. deaky szandra, szinesz, Franciaorszag (2009-05-18 23:15:50)
10293. Molnár János, középiskolai tanár, Miskolc (2009-05-18 23:15:21)
10292. doncsi, tanulo, Szilagynagyfalu (2009-05-18 23:15:02)
10291. Kiss Ernő, nyúgdíjas tanár, Szamosújvár (2009-05-18 23:14:51)
10290. Baranyi László, Üzletvezető, Budapest (2009-05-18 23:14:49)
10289. Gálfi Géza, Gazdasági mérnök, Székelyudvarhely (2009-05-18 23:14:35)
10288. Técsy Zsolt, nyugdíjas gépészmérnök, Nagykőrös (2009-05-18 23:13:49)
10287. Ábrányi-Balogh Péter, tanuló, Budapest (2009-05-18 23:13:45)
10286. Hangyásiné Mikulácsik Erzsébet, Háztartásbeli, Kecskemét-Hetényegyháza (2009-05-18 23:13:36)
10285. Kis Attila, gépbeállító, Mo.Cegléd (2009-05-18 23:13:30)
10284. Móró Nárcisz, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 23:13:16)
10283. Tar Eva, Gyogyszeresz, Kolozsvar (2009-05-18 23:13:16)
10282. Seres Gyula, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 23:13:06)
10281. Asztalos Erika, PhD-hallgató+adminisztrátor, Budapest (2009-05-18 23:12:59)
10280. Petrovics Nándor, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 23:12:37)
10279. Anghel Ágnes, fizikatanár, Kolozsvár (2009-05-18 23:12:17)
10278. Gere Tádé, értékesítő, Budapest (2009-05-18 23:11:44)
10277. Borovszky Zoltán, Rendszerfejlesztő/System developer, Budapest (2009-05-18 23:11:37)
10276. Fodor Ildiko, tolmacs-fordito/interpret-traducator, Bukarest/Bucuresti (2009-05-18 23:11:19)
10275. Lévay Zoltán, kommunikációs szakember, Budapest (2009-05-18 23:11:12)
10274. Kristófi Aletta, tanár, Nagyvárad (2009-05-18 23:10:56)
10273. Szabó István, Laboráns, Nagyvárad (2009-05-18 23:10:36)
10272. Gyurka Botond, agent comercial, Cluj/Kolozsvár/Klausenburg (2009-05-18 23:10:35)
10271. Santa Agnes, tanulo, Kolozsvar (2009-05-18 23:10:26)
10270. Antal Árpád, nyugalmazott egyetemi tanár, Kolozsvár (2009-05-18 23:10:17)
10269. Dézi Hanna, diák, Budapest (2009-05-18 23:10:00)
10268. Takács Antal, engineer, Terville (2009-05-18 23:09:57)
10267. Hajdu Júlia, diák, Budapest (2009-05-18 23:09:46)
10266. Vargha Fruzsina Sára, kutató, Budapest (2009-05-18 23:09:39)
10265. Haász Ágnes, grafikusművész, Budapest (2009-05-18 23:09:30)
10264. Diószegi Edina, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-18 23:09:13)
10263. Papp Béla dr., orvos, Veszprém (2009-05-18 23:09:04)
10262. Matyas Nora Gabriella, Tanulo, Kolozsvar (2009-05-18 23:08:59)
10261. Antal-Tövissi Anna, grafikus, Kolozsvár (2009-05-18 23:08:46)
10260. Balog György Levente, tanár / profesor, Kolozsvár / Cluj Napoca (2009-05-18 23:08:25)
10259. Bernáth Géza, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 23:08:13)
10258. molnar endre, elektronista, Marosvasarhely (2009-05-18 23:08:09)
10257. vas andrea, cosmeticiana, marghita (2009-05-18 23:07:23)
10256. Sallay István, Nyugdias elektrotehnikus, Budapest (2009-05-18 23:07:16)
10255. Bálint Eszter, szabadalmi elbíráló, Budapest (2009-05-18 23:07:08)
10254. Csirszka Konrádné, tanár, Győr (2009-05-18 23:06:53)
10253. Fülöp Szabolcs-Alpár, Tanár, Székelyudvarhely (2009-05-18 23:06:53)
10252. Pintér Antal, kereskedelem, Budapest,Hungary (2009-05-18 23:06:33)
10251. Cser Márta, m, Csorna (2009-05-18 23:06:33)
10250. MEGYASSZAI-BÍRÓ ATTILA, PREOT, RESITA (2009-05-18 23:06:14)
10249. Urmösi Judit, Arkitekt, Svedorszag (2009-05-18 23:05:59)
10248. Kováts Andrea, nyugdijas, Szolnok (2009-05-18 23:05:58)
10247. Ernyei Magor, hallgató, Budapest/ Nagybánya - Baia Mare (2009-05-18 23:05:58)
10246. Restás Renáta, Tanuló, Makó (2009-05-18 23:05:39)
10245. Kiss Zsuzsánna, nyugdíjas tanítónő, Szamosújvár (2009-05-18 23:05:18)
10244. Anikó Várnai, PhD student in biotechnology, Helsinki, Finland (2009-05-18 23:05:18)
10243. Gelencsér László, Íj készítő, H. Kaposmérő Jókai mór utca 13 (2009-05-18 23:04:46)
10242. Kresz-Guther Péter, diák, Budapest (2009-05-18 23:04:38)
10241. Csaholczi Lászlóné, lelkész, Budapest (2009-05-18 23:04:33)
10240. Győri József Attila, Tanító, Szászrégen (2009-05-18 23:03:53)
10239. Dr. Koncz Zsuzsa, orvos, Debrecen (2009-05-18 23:03:29)
10238. Kígyós Sándor, Karosszéria lakatos, Hungria/Magyar ország (2009-05-18 23:03:10)
10237. Haraszti Anna, Egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 23:03:07)
10236. Bódy András Viktor, tanuló, Budapest (2009-05-18 23:02:56)
10235. Horváth Tamás, Belsőépítész, Solymár (2009-05-18 23:02:49)
10234. Geréb Miklós, lelkipásztor, Nagyvárad (2009-05-18 23:02:24)
10233. Ágoston-Palkó János, Műszaki menedzser, Győr (2009-05-18 23:02:17)
10232. Kiss Lóránt, manager, Kolozsvár (2009-05-18 23:01:43)
10231. Petrik Dániel, tanuló, Odense (2009-05-18 23:01:39)
10230. Hajek Éva, Nyomdász, Nagyvárad (2009-05-18 23:01:26)
10229. Erika Ilea, profesoara pensionara, Cluj -Napoca (2009-05-18 23:01:00)
10228. Halmos Klára, tanár, Kaposvár (2009-05-18 23:00:51)
10227. Karády Mátyás, tanuló, Budapest (2009-05-18 23:00:46)
10226. Jakab Ferenc, villamosmérnök, Szeged (2009-05-18 23:00:31)
10225. Rónai Péter, Üzletvezető.-Borász, Győr (2009-05-18 23:00:25)
10224. darlaczi anna, administrator, viisoara (2009-05-18 23:00:11)
10223. Buda Gergely, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 22:59:43)
10222. Eftodi Ildiko , Health-Care Profession, Lund/Sweden (2009-05-18 22:59:38)
10221. baloga istvan, nyugdijas, kolozsvar (2009-05-18 22:59:37)
10220. Varga Márton, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 22:59:22)
10219. Rónai Péterné, Üzletvezető, Győr (2009-05-18 22:59:20)
10218. Pünkösti István, nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 22:59:03)
10217. Dr.Bastrnák Ferenc, Sebész, Révkomárom-Szlovákia (2009-05-18 22:58:58)
10216. Mészáros István, informatikus, Szentjobb (Siniob) (2009-05-18 22:58:57)
10215. Kiss Károly Pál, Tirgu-Mures (2009-05-18 22:58:33)
10214. Németh Andrea, tanuló, Budapest (2009-05-18 22:58:30)
10213. Farkas Gyorgy, pensionar, Cluj (2009-05-18 22:58:17)
10212. Bogáthy Beáta, tanár, Esztergom (2009-05-18 22:58:04)
10211. Barsi Arpad, Futar/driver, Zsambek (2009-05-18 22:57:28)
10210. Istvan Szabo, Manager, Kent, Washington, USA (2009-05-18 22:57:27)
10209. Sántha Judit, Debrecen (2009-05-18 22:57:09)
10208. Kozma József Péter, gyógytornász, Marosvásárhely/Tg-Mures (2009-05-18 22:56:54)
10207. Mátyás Ágota, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 22:56:39)
10206. Heius Victor, tanulo, deva (2009-05-18 22:56:34)
10205. Torok Aron, administrator retea, Brasov (2009-05-18 22:56:23)
10204. Gyüge Jennifer, Tanuló, Makó (2009-05-18 22:56:22)
10203. Nagy Réka, nyugdíjas, Marosvásárhely (2009-05-18 22:56:06)
10202. Bak Márta, invatatoare, Cluj-Napoca (2009-05-18 22:56:05)
10201. Papp Zsuzsanna, építészmérnök, Budapest (2009-05-18 22:55:50)
10200. TAMÁS GABRIELLA - ILDIKÓ, CSALÁDORVOS, MAROSVÁSÁRHELY (2009-05-18 22:55:49)
10199. Pomozi Péter, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-18 22:55:40)
10198. Ábrahám Gergely, tanár, Budapest (2009-05-18 22:54:57)
10197. szasz jozsef, orvos, marosvasarhely (2009-05-18 22:54:55)
10196. Dr Fekete Sándorné, Logopédus, Budapest (2009-05-18 22:54:22)
10195. Hantz Anna, tanarno, Heidelberg (2009-05-18 22:54:16)
10194. Jáger Zsófia, Budapest (2009-05-18 22:54:15)
10193. Végh Erzsébet, tanitónő, Dicsőszentmárton (2009-05-18 22:54:14)
10192. Szabó Ildikó, közgazdász, Budapest (2009-05-18 22:54:11)
10191. Szabó Imre, villamosmérnök, Szentkirály (2009-05-18 22:54:09)
10190. László Éva, pszichológus, egyetemi tanársegéd, Kolozsvár (2009-05-18 22:54:03)
10189. Sándor Márta, válalkozó, Budaörs (2009-05-18 22:53:50)
10188. Dr. Unger Zoltán, geológus, geofizikus, geomatematikus, tanár, Budapest (2009-05-18 22:53:44)
10187. SZASZ JUDIT, GYOGYSZERESZ, MAROSVASARHELY (2009-05-18 22:53:43)
10186. Pásztor Bence, egyetemista, Cambridge, UK (2009-05-18 22:53:23)
10185. Kiss Enikő, tanítónő, Kolozsvár (2009-05-18 22:52:58)
10184. Marta Alexandru, Director comercial, Salonta (2009-05-18 22:52:31)
10183. Sz. Kis Zoltán, tanuló, Budapest (2009-05-18 22:51:54)
10182. Kantár Éva, pedagógus, Szímő - Szlovákia (2009-05-18 22:51:47)
10181. Kirschteuer Attila, mérnök, Budapest (2009-05-18 22:51:34)
10180. Czipa Loránd, profesor, Tg. Secuiesc (2009-05-18 22:51:32)
10179. Ercse Lorand, minosegellenor, Kezdivasarhely (2009-05-18 22:51:26)
10178. Damokos Kristóf, hallgató, Budapest (2009-05-18 22:51:18)
10177. Takácsné Fülöp Annamária, gondozónő, Tura (2009-05-18 22:50:47)
10176. Orgoványi Anikó, elnök, Pomáz (2009-05-18 22:50:10)
10175. Ercse Laura, gyujtemenykezelo, Kezdivasarhely (2009-05-18 22:50:10)
10174. Fülöp Kinga, eladó, Tura (2009-05-18 22:50:04)
10173. Molnár Dénes, művész, Erdőcsinád (2009-05-18 22:49:31)
10172. Csala Ildikó, Villamosmérnök, Csikszereda (2009-05-18 22:49:30)
10171. Kolarovszki Tamás, ügyfélszolgálatos, Budapest (2009-05-18 22:49:11)
10170. Gyurkó Gábor, tanuló/student, Budapest (2009-05-18 22:48:37)
10169. Fülöp Anna, építész mérnök, Tura (2009-05-18 22:48:36)
10168. Szólláth Aliz, egyetemista, Budapest (2009-05-18 22:48:34)
10167. Páczkán Éva, tanárnő, Erdőcsinád (2009-05-18 22:48:15)
10166. Szilágyi Lenke, kereskedelem, Budapest (2009-05-18 22:47:47)
10165. Csöbör Katalin, Alsózsolca (2009-05-18 22:47:41)
10164. Borbély Ede, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 22:47:08)
10163. GYURCSEK LÁSZLÓNÉ, Márianosztra (2009-05-18 22:47:04)
10162. Márky Ádám, orvostanhallgató, Budapest (2009-05-18 22:46:50)
10161. Székedi Ildikó, tanár, Nagyvárad (2009-05-18 22:46:49)
10160. Csaba László, akadémikus, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-18 22:46:47)
10159. Keresztes Zsolt, csomagoló, Birmingham (2009-05-18 22:46:36)
10158. Csiszér Julianna, könyvtáros, Nyárádszereda (2009-05-18 22:46:33)
10157. Balogh Brigitta, tanár, Nagyvárad (2009-05-18 22:46:10)
10156. Sajgó Szabolcs, lelkipásztor, Toronto, Kanada (2009-05-18 22:45:53)
10155. Pásztor Károlyné, Nyugdíjas, Miskolc (2009-05-18 22:45:43)
10154. Kerezsi Nemere, Bikfalva (2009-05-18 22:45:32)
10153. Simon Martin, Iskola, Rábacsanak (2009-05-18 22:45:27)
10152. Szederjei Ákos, Vállalkozó, Budapest (2009-05-18 22:45:09)
10151. Szájer József, Európai parlamenti képviselő, Budapest (2009-05-18 22:45:02)
10150. Portik Gaspar, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 22:44:33)
10149. Lábó Melinda, informatikus, Budapest (2009-05-18 22:43:58)
10148. Vincze Dénes, tanuló, Budapest (2009-05-18 22:42:58)
10147. Borbély Ede, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 22:42:48)
10146. Sipos Eszter, egyetemi hallgató, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 22:42:42)
10145. Filep István, cégvezető, budakalász (2009-05-18 22:42:33)
10144. Szénási Katalin, Nyugdíjas, Kecskemét (2009-05-18 22:42:31)
10143. Vari Ferenc, ugyvezeto, Szekelyudvarhely (2009-05-18 22:42:30)
10142. virgil pop, arhitect, cluj (2009-05-18 22:42:30)
10141. Téglás Edit, kismama, Sopron (2009-05-18 22:42:29)
10140. Tarnócay Csaba, nyugdíjas, Keszthely (2009-05-18 22:42:26)
10139. Zentai Balázs, könyvelő, Budapest (2009-05-18 22:42:26)
10138. Keresztes Zsolt, csomagoló, Birmingham (2009-05-18 22:42:24)
10137. Nagy Johanna, Kinetoterapeuta, Zilah (2009-05-18 22:41:29)
10136. Dr.Gebauer Béla, Állatorvos, Sülysáp (2009-05-18 22:41:02)
10135. Bara-Miklós Éva, Tanár, Dabas (2009-05-18 22:40:51)
10134. Tenger Katalin, kutató, Szeged (2009-05-18 22:40:26)
10133. Bérczes Csilla, Budapest (2009-05-18 22:40:12)
10132. Bárdos Dóra, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 22:39:58)
10131. Dr.Gebauer Béláné, tanár, Sülysáp (2009-05-18 22:39:53)
10130. Sata Kinga-Koretta, egyetemi adjunktus, Kolozsvar (2009-05-18 22:39:53)
10129. Sorin Lars, student, Stockholm (2009-05-18 22:39:43)
10128. Virágh Anna, tanító, Debrecen (2009-05-18 22:39:36)
10127. Faluvégi Bernadett, egyetemi hallgató, Koloysvár (2009-05-18 22:39:32)
10126. Zoltan Horvath, inginer, Oslo (2009-05-18 22:39:11)
10125. Szendi Tünde, egyetemi hallgató , Strekov (Kürt), Szlovákia (2009-05-18 22:38:56)
10124. Jóny Iván, nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 22:38:50)
10123. Sógor Csilla, tanársegéd/ asistent universitar dr., Kolozsvár/ Cluj (2009-05-18 22:38:50)
10122. Veszelszky Éva, kertészmérnök, Budapest (2009-05-18 22:38:49)
10121. Csaba Bazso, egyetemista, Bristol, UK (2009-05-18 22:38:36)
10120. Marton Imre, Nyugdíjas, Kecskemét (2009-05-18 22:38:25)
10119. Barna Attiláné, szakápoló, Pest megye (2009-05-18 22:38:19)
10118. Csaba Zoltán László, diák, Budapest (2009-05-18 22:38:14)
10117. Lipótzy István, tanár, Kecskemét (2009-05-18 22:37:28)
10116. Schill Tamás, néprajzos muzeológus, múzeumvezető, Dunapataj (2009-05-18 22:36:39)
10115. seres balint, sepsiszentgyorgy (2009-05-18 22:36:13)
10114. Szűcs Attila , nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 22:36:07)
10113. Szecsődi Gábor, Vállalkozó, Pécs (2009-05-18 22:35:50)
10112. Holló Àgnes, szabadfoglalkozás, Bécs (2009-05-18 22:35:33)
10111. Winslow Pettingell, Publisher, Concord, Massachusetts, USA (2009-05-18 22:35:24)
10110. Pásztor imre, villamosmérnök, hajdúszoboszló (2009-05-18 22:35:23)
10109. Tenger Magdolna, nyugdijas, Gyergyószentmiklós (2009-05-18 22:34:30)
10108. Annamaria Agardi, kozalkalmazott, Budapest (2009-05-18 22:34:09)
10107. Csomai Gyöngyi, nyugdíjas, Nyíregyháza (2009-05-18 22:33:45)
10106. Miklós Gyula Simon, Pensioner, Kaposvár (2009-05-18 22:33:15)
10105. DR GELLÉRT KUBA, PROFESSOR OF ARCHITECTURE, BUDAPEST (2009-05-18 22:33:15)
10104. Kriszta, Mernok, Oradea (2009-05-18 22:33:03)
10103. Tóth Vencel, vállalkozó, Budapest (2009-05-18 22:32:34)
10102. Major Judit, Debrecen (2009-05-18 22:32:28)
10101. Csiszer Maria, Tanar, Csikszereda (2009-05-18 22:32:18)
10100. Fülöp Eszter, tanuló, Budakeszi (2009-05-18 22:32:05)
10099. György András, tanár, Gyergyószentmiklós (2009-05-18 22:31:48)
10098. Hertely Szidonia, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-18 22:31:19)
10097. Pethő Katalin, banki tanácsadó, Budapest (2009-05-18 22:31:17)
10096. Bartis Anna, contabila, Miercurea-Ciuc (2009-05-18 22:31:17)
10095. Nezáczki Rita, könyvelő, Budapest (2009-05-18 22:30:53)
10094. Vargancsik Iringó, szociálpedagógus, Marosvásárhely (2009-05-18 22:30:52)
10093. Penzes Hajnal, Szabadfoglalkozo, Roma (2009-05-18 22:30:51)
10092. Attila J., Kozgazdasz, Sfantu Gheorghe (2009-05-18 22:30:50)
10091. Kaslik Andras, Okl.villamosmernok, Arad (2009-05-18 22:30:29)
10090. Aranyi Zoltan, eladó, Nagyvárad (2009-05-18 22:30:03)
10089. Gáspár Barna Szabolcs, diák, Tg Mures (2009-05-18 22:29:56)
10088. Czenteri Csilla, manager, Szatmárnémeti (2009-05-18 22:29:41)
10087. Horváth István, gépészmérnök, Hajdúszoboszló (2009-05-18 22:29:31)
10086. Néda Zsuzsa, szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-18 22:29:12)
10085. Gál Szilvia, előadó főmunkatárs, Budapest (2009-05-18 22:29:09)
10084. Forgó Margit, nyugdijas, Budapest (2009-05-18 22:29:08)
10083. Fetter Teréz, Orvos, St.Wendel (2009-05-18 22:28:57)
10082. Tamas Hunor, tanulo, Gyergyoszentmiklos (2009-05-18 22:28:46)
10081. Gereczi Tamás, Budapest (2009-05-18 22:28:18)
10080. Somlai László, nyugdíjas, Gyöngyösoroszi (2009-05-18 22:27:57)
10079. Dr. Kiss Borbála, ügyvéd, Berettyóújfalu (2009-05-18 22:27:50)
10078. Kira Miklos, Szallitas szervezo es raktarnok, Kolozsvar (2009-05-18 22:27:48)
10077. Törőcsik Fanni, tanuló, Hódmezővásárhely (2009-05-18 22:27:48)
10076. krausz ludovic, medic, Miercurea-Ciuc (2009-05-18 22:27:48)
10075. Nezáczki Rita, könyvelő, Budapest (2009-05-18 22:27:46)
10074. Knecht Tamás, PR-referens, Kolozsvár (2009-05-18 22:27:41)
10073. Princzinger Gábor, nyugdíjas, Érd (2009-05-18 22:27:34)
10072. Bagi Sándor, Kecskemét (2009-05-18 22:27:31)
10071. Kálmán Orsolya, egyetemi hallgató, Székesfehérvár (2009-05-18 22:27:24)
10070. Siposhegyi Zoltán, egyetemi hallgató, Budaörs (2009-05-18 22:27:14)
10069. Becsek Eva, tanár/profesor, Kovaszna/Covasna (2009-05-18 22:27:05)
10068. Berke Klára, fodrász, Budapest (2009-05-18 22:26:57)
10067. Kerestély Áron, hallgató, Jászberény (2009-05-18 22:26:49)
10066. Törőcsik Kinga, tanuló, Hódmezővásárhely (2009-05-18 22:26:46)
10065. vitéz Alács Tibor, mérnöktanár, Kiskunfélegyháza (2009-05-18 22:26:43)
10064. Viszló Titusz, művezető, Győr (2009-05-18 22:26:23)
10063. Holhos Sándor, Nyugdijas, Nagyvárad (2009-05-18 22:26:21)
10062. Angyaláti Péter, tanuló, Győr (2009-05-18 22:26:10)
10061. Antal Vilmos, contabil autorizat, Racu (2009-05-18 22:26:06)
10060. Törőcsikné Kis Judit, aszisztensnő, Hódmezővásárhely (2009-05-18 22:25:58)
10059. Orosz Kornélia, egyetemi hallgató, Kecskemét (2009-05-18 22:25:57)
10058. hejjas istvan, alkalmazott, kecskemet (2009-05-18 22:25:19)
10057. Ambrus Mária Magdolna, előadó, Pusztaszabolcs (2009-05-18 22:25:15)
10056. Mihály Zita, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 22:25:07)
10055. Lacza Márta, festőművész, Budapest (2009-05-18 22:24:46)
10054. meskó zoltán, magánzó, gönc (2009-05-18 22:24:32)
10053. Kerestély Áron, hallgató, Jászberény (2009-05-18 22:24:25)
10052. Telegdy Emese, közgazdász, Kolozsvár (2009-05-18 22:24:24)
10051. dr. Pápai Erzsébet, egyetemi Oktató, csorna (2009-05-18 22:23:56)
10050. Dékány Ágoston, grafikusművész, Budapest (2009-05-18 22:23:53)
10049. Berta Miklós, cégvezető, Budapest (2009-05-18 22:23:49)
10048. Siposhegyi Zoltán, tanuló, Budaörs (2009-05-18 22:23:40)
10047. SZékely Tiberiu-Ioan, könyvelő/contabil, Nagyvárad / Oradea (2009-05-18 22:23:40)
10046. Dragos Eva, nyúgdijas, Szatmárnémeti (2009-05-18 22:23:35)
10045. Péter Zsuzsánna, tanár, Szeged (2009-05-18 22:23:18)
10044. Nagy Ildikó, tanár, Nagyvárad (2009-05-18 22:23:02)
10043. Forgó Margit, nyugdijas restaurátor, Budapest (2009-05-18 22:22:40)
10042. Pál Emőke, diák, Kolozsvár (2009-05-18 22:22:39)
10041. Sántha Hanga, Joghallgató, Stockholm (2009-05-18 22:22:30)
10040. George Koos-Hutas, Teacher/Lehrer, Toronto/Canada (2009-05-18 22:22:29)
10039. Kósa Ildikó, Budapest (2009-05-18 22:22:25)
10038. Ritter Eszter, jogász, Budapest (2009-05-18 22:21:59)
10037. Sonder Martin, Musiker, Wuppertal, Deutschland (2009-05-18 22:21:58)
10036. Kocson Noemi, ovono, Oradea (2009-05-18 22:21:38)
10035. Gál Péter, egyetemi hallgató, Szeged (2009-05-18 22:21:30)
10034. Liszi Katalin, adminisztrátor, Budapest (2009-05-18 22:21:26)
10033. Székely Hajnal, titkárnő / secretara, Nagyvárad / Oradea (2009-05-18 22:21:24)
10032. Vigh Enikő, Budapest (2009-05-18 22:21:23)
10031. Török Ágnes, tanuló, Budapest (2009-05-18 22:21:16)
10030. bodeaattila, akarmi, kolozsvar (2009-05-18 22:20:42)
10029. László Róbert, projektmenedzser, Marosvásárhely (2009-05-18 22:20:33)
10028. Mark Ana-Mária, személyi asszisztens, Kolozsvár (2009-05-18 22:20:31)
10027. Vigh Enikő, Budapest (2009-05-18 22:19:39)
10026. Arros Orsolya, kozgazdasz, Szekelyudvarhely (2009-05-18 22:19:35)
10025. Póka Tamás, Mérnök, Kecskemét (2009-05-18 22:19:24)
10024. Sonder Krisztina, tanar, Wuppertal, Deutschland (2009-05-18 22:19:11)
10023. Geréb Harmat Izabella, tanítónő, Székelyudvarhely (2009-05-18 22:19:08)
10022. Szabó (Gegő) Mária Tímea, utazási irodai referens, Székelyudvarhely (2009-05-18 22:19:05)
10021. Nyéki Zsuzsanna, tanuló, Budapest (2009-05-18 22:18:56)
10020. Dragos Eva, nyúgdijas, Szatmárnémeti (2009-05-18 22:18:17)
10019. Zsigó Viktor, Kertészmérnök, Lajosmizse (2009-05-18 22:18:16)
10018. soos ildiko, banktisztviselo, sovata (2009-05-18 22:18:15)
10017. Schweig Andrea, tanar, Budapest (2009-05-18 22:18:15)
10016. Petres Andrea, Budapest (2009-05-18 22:18:09)
10015. Tanko Emoke, vallalkozo, sepsiszentgyorgy (2009-05-18 22:17:54)
10014. Borsi László Norbert, egyetmi hallgató, Nagyvárad (2009-05-18 22:17:15)
10013. Lukacs Laszlo, egyetemi hallgato, bukarest (2009-05-18 22:16:40)
10012. Zuh Deodáth, egyetemi óraadó, Kolozsvár/Nagyvárad (2009-05-18 22:16:29)
10011. Kircsi László, egyetemi docens, Pécs (2009-05-18 22:16:27)
10010. Borsi Levente-Péter, tanuló, Nagyvárad (2009-05-18 22:16:19)
10009. Olajos Sándor, Raktáros, Kecskemét (2009-05-18 22:16:16)
10008. Bajzák Antalné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 22:16:11)
10007. Pál István (Stefan), gépészmérnök (inginer mecanic), Budapest (2009-05-18 22:15:54)
10006. Varga Eniko, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-18 22:15:04)
10005. Szabó Magda, nyugdijas tanár, Kolozsvár (2009-05-18 22:15:01)
10004. Gazda Klára, nyugalmazott egyetemi docens, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 22:14:56)
10003. Borsi Edit Adrien, Adatfeldolgozó, Nagyvárad (2009-05-18 22:14:49)
10002. Bajzák Krisztina, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 22:14:47)
10001. Szita József, egyetemi hallgató, Balatonlelle (2009-05-18 22:14:42)
10000. Fodor Ferenc, lelkész, Nagykőrös (2009-05-18 22:14:31)
9999. Spada Johan, Växjö- Sweden (2009-05-18 22:14:22)
9998. Leopold László, tanár, Sinmartin/Szentmárton - Bihar (2009-05-18 22:14:17)
9997. Naphegyi Gyöngyi-Elisabeta, Óvónő, Szászrégen (2009-05-18 22:14:02)
9996. Szilagyi Jozsef, student, Oradea (2009-05-18 22:13:55)
9995. Kolumbán Ildikó, Nyugdijas, Gyergyószentmiklós (2009-05-18 22:13:31)
9994. Kiss Róbert, tanuló, Nyíregyháza (2009-05-18 22:13:27)
9993. Várnai Miklós, előadóművész, Budapest (2009-05-18 22:13:21)
9992. Páli Benedek, egyetemi hallgató , Pécs (2009-05-18 22:13:13)
9991. Nyúl György, lakatos, Kecskemét (2009-05-18 22:13:13)
9990. Bajzák Krisztina, egyetemi hallgató, budapest (2009-05-18 22:13:10)
9989. Szita József, egyetemi hallgató, Balatonlelle (2009-05-18 22:13:05)
9988. Kovacs Eszter, kozgazdasz, Brasso (2009-05-18 22:13:03)
9987. VONAS ECATERINA, EXPERT CONTABIL, CLUJ NAPOCA (2009-05-18 22:12:37)
9986. Hidvégi Dávid, orvosi felülvizsgáló, Budapest (2009-05-18 22:12:24)
9985. Horváth Éva, tanuló, Budapest (2009-05-18 22:12:02)
9984. Kégl László, Nyugdijas, 2141 Csömör (2009-05-18 22:11:54)
9983. Vincze Dénes, tanuló, Budapest (2009-05-18 22:11:19)
9982. Gombasi Edit, betegnyugdias, Torda,Kolozsmegye (2009-05-18 22:11:16)
9981. Sántha Hanga, Joghallgató, Stockholm (2009-05-18 22:10:32)
9980. Sőregné Tomerle Rozália, vegyészmérnök, Budaörs (2009-05-18 22:10:10)
9979. Módos Eszter Zsuzsanna, egyetemi hallgató, Szombathely (2009-05-18 22:10:08)
9978. Dr Bazsó György, családorvos, 3873 Garadna Fő ut 57. (2009-05-18 22:10:05)
9977. Melinda Lukács, student, Budapest (2009-05-18 22:10:03)
9976. Molnár Hajnalka, főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-18 22:09:53)
9975. Kalmus Pál, előadóművész, Budapest (2009-05-18 22:09:42)
9974. Kádár Matild, tanitó, Kézdivásárhely (2009-05-18 22:09:11)
9973. dr. Kőhalmi Attila, bírósági titkár, Budapest (2009-05-18 22:09:05)
9972. Szabó Emőke, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 22:08:10)
9971. Biró Emese, középiskolás, Segesvár (2009-05-18 22:07:57)
9970. Nagy Zoltán, eladó, Budapest (2009-05-18 22:07:47)
9969. Peter Huzella, Musiker, Budapest (2009-05-18 22:07:36)
9968. Vincze Veronika Anna, tanuló, Budapest (2009-05-18 22:07:12)
9967. Gődény Lászlóné, nyugdíjas, Budakalász (2009-05-18 22:06:22)
9966. Petrás Anna, egyetemista, Budapest (2009-05-18 22:06:11)
9965. Laszlo Edith - Eniko , szabadfoglalkozasu / liber profesionist, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-18 22:05:56)
9964. Mészáros Ildikó, Tata (2009-05-18 22:05:49)
9963. Benedek Rapolti Melinda, tanar, Kolozsvar (2009-05-18 22:05:35)
9962. Andrisca Ibolya, koztisztviselo, Kezdivasarhely (2009-05-18 22:05:34)
9961. Petres Norbert, IT tanácsadó, Budapest (2009-05-18 22:05:21)
9960. Balint Hanga, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-18 22:04:53)
9959. Laszlo Zita Noemi, tanulo / elev, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-18 22:04:39)
9958. Györkös- Mányi Csaba, tanuló, Kolozsvár (2009-05-18 22:04:34)
9957. Vasas János, konyhafőnök, Tata (2009-05-18 22:04:32)
9956. Szabó Magdolna, tanár, Torda (2009-05-18 22:04:27)
9955. Orbán Noémi, vallástanár, Nagyvárad (2009-05-18 22:04:13)
9954. Felföldi Elek, villamosmérnök, Budsapest (2009-05-18 22:03:52)
9953. Csilla Balazs, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 22:03:51)
9952. Dienes Attila, Szobrász, 8449 Magyarpolány (2009-05-18 22:03:27)
9951. Jeney Alpar, raktaros/gestionar depozit, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-18 22:03:16)
9950. Fodor Beatrix, tanuló, Debrecen (2009-05-18 22:03:01)
9949. Gyori erzsebet, coordonator transport, cluj napoca (2009-05-18 22:02:36)
9948. Lovász Eszter, diák, Budapest (2009-05-18 22:02:27)
9947. Varga Zoltán, diák, Budapest (2009-05-18 22:02:16)
9946. Emil Dorianu, Nyugdijas, Bromölla ,Svédország (2009-05-18 22:02:14)
9945. Berkecz Mátyás, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 22:01:52)
9944. Poletti Mariann, tanar, Lyon (2009-05-18 22:01:47)
9943. Vincze Szabolcs, Egyetemi hallgato, Banffyhunyad (2009-05-18 22:01:42)
9942. Kisréti Kinga, egyetemi hallgató, Isaszeg (2009-05-18 22:01:33)
9941. Oltean Ilona, nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-18 22:01:22)
9940. PilterIstván, Mérnök, Budapest (2009-05-18 22:01:00)
9939. Csillag Imre, sofőr, Bakonyszentlászló (2009-05-18 22:00:21)
9938. Remport Ágnes, nyugdijas, Budapest (2009-05-18 22:00:12)
9937. SZILARD Orsolya, tanár, Budapest (2009-05-18 22:00:08)
9936. Golarits Imre, villamosmérnök, Budakeszi (2009-05-18 21:59:55)
9935. Zonda Lenke, háziasszony, Kisláng (2009-05-18 21:59:53)
9934. Simó Sándor, Unitárius lelkész- esperes, Homoródjánosfalva (2009-05-18 21:59:40)
9933. Juhász Péter, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 21:59:29)
9932. Veres Emese, etnograf, Budapesta (2009-05-18 21:59:09)
9931. Bagi Ferenc, pap, Lakitelek (2009-05-18 21:58:59)
9930. Kling Béla, nyugdijas, Budapest (2009-05-18 21:58:45)
9929. Szabó Melinda, vállalkozó, Budakalász (2009-05-18 21:58:36)
9928. Kovács Endréné, könyvtáros, Magyarország Hódmezővásárhely (2009-05-18 21:58:30)
9927. Somfai Jánosné, nyugalmazott középiskolai tanár, Pápa (2009-05-18 21:58:25)
9926. Rákosi Ottó, tanár, Szigetszentmiklós (2009-05-18 21:58:24)
9925. Király Richárd, Hallgató, Budapest (2009-05-18 21:58:19)
9924. Kovács Ádám, egyetemista, Budapest (2009-05-18 21:58:08)
9923. Tanczos Tunde, Stockholm (2009-05-18 21:57:55)
9922. Zonda Attila, Szellemi szabad, Kisláng (2009-05-18 21:57:48)
9921. Benkő Dániel, egyetemi hallgató, Budaörs (2009-05-18 21:57:27)
9920. Bense István, tanuló, Győr (2009-05-18 21:57:22)
9919. Túros Eszter, művészettörténész, Csíkszereda (2009-05-18 21:57:20)
9918. Mudrák Attila, fotográfus, Esztergom (2009-05-18 21:57:02)
9917. Fodor Tamás, tanuló - gépészmérnök, közgazdász, Budapest (2009-05-18 21:56:58)
9916. Solnay János, Villamos mérnök, műszaki tanár, Budapest (2009-05-18 21:56:57)
9915. keresztesi jeno, sofor, szatmar (2009-05-18 21:56:53)
9914. VAJNA CSILLA, KONYVELO, SEPSISZENTGYORGY (2009-05-18 21:56:10)
9913. Daróczi Szilárd, ornitológus, Marosvásárhely (2009-05-18 21:56:06)
9912. bauer ilona, tanar, oradna (2009-05-18 21:56:01)
9911. Benkő Péter Tamás, mérnök, Budapest (2009-05-18 21:55:40)
9910. Kelényi Márta, gyógypedagógus, Budapest (2009-05-18 21:55:05)
9909. Szegedi Viktória, tanuló, Budapest (2009-05-18 21:54:59)
9908. Veres Levente, tanuló, Barót (2009-05-18 21:54:48)
9907. Roşca Márta, nyugdijas mérnök, Satu Mare (Szatmárnémeti) (2009-05-18 21:54:44)
9906. Simon Elisabeta, konyvelo, Brasov (2009-05-18 21:54:36)
9905. Kovacs Eniko, konyvelo, Csikszereda (2009-05-18 21:54:29)
9904. Dropsa Zsolt, Tűzoltó, Szigetszentmiklós (2009-05-18 21:54:19)
9903. Makay Andorné, nyugdíjas, Szentes (2009-05-18 21:53:57)
9902. Bartha-Pál Annamária, óvónő, Bölön (2009-05-18 21:53:25)
9901. Vági Attila, tanuló, Budapest (2009-05-18 21:53:16)
9900. Illényi Gáborné, könyvtáros, Budapest (2009-05-18 21:52:53)
9899. Kozma Katalin, nyugdíjas tanár, Kolozsvár (2009-05-18 21:52:46)
9898. Dr Rucz Károly, orvos, Kaposvár (2009-05-18 21:52:43)
9897. fetes izabella, asist med, kolozsvar (2009-05-18 21:52:43)
9896. Kőhegyi Anikó, óvodapedagógus, Budapest (2009-05-18 21:52:37)
9895. Máthé András Ellák, Mérnök, Szeged (2009-05-18 21:52:32)
9894. Donka Mária, Varrónő, Szatmárnémeti (2009-05-18 21:52:15)
9893. Oláh Sándor, geológus technikus, társadalomkutató, Csíkszereda (2009-05-18 21:52:02)
9892. Fodor Tamás, tanuló gépészmérnök, közgazdász, Budapest (2009-05-18 21:51:59)
9891. Nator Albert, Technológus, Sarkad (2009-05-18 21:51:52)
9890. Sipos Attila, tanár - művelődésszervező - könyvtáros, Füzesabony (2009-05-18 21:51:32)
9889. Alex Stemp, Gardener, Budapest (2009-05-18 21:50:46)
9888. Csiszár Mária, Nyugdijas, Budapest (2009-05-18 21:50:14)
9887. Kun-Gazda István, karbantartó-ezermester, Budapest (2009-05-18 21:49:43)
9886. Szente Attiláné, nyugdíjas tanár, Göd (2009-05-18 21:49:42)
9885. Paraszkay Sára, gyógypedagógus-pszichológus, H 3000 Hatvan (2009-05-18 21:49:32)
9884. Matkó Árpád, Tanuló, Budapest (2009-05-18 21:49:21)
9883. Székely Enikő, ügyvéd , Székelyudvarhely (2009-05-18 21:49:18)
9882. Fodor Csaba, sales manager, Budapest (2009-05-18 21:48:53)
9881. ZOLTAN HAJNAL, tanar, Ciresoaia B/N (2009-05-18 21:48:40)
9880. farkas zoltan, nyugdijas, kolozsvar (2009-05-18 21:48:33)
9879. Sántha Ferenc, építész, Stockholm (2009-05-18 21:48:19)
9878. Ifj.Gerencsér Mihály, berendezéskezelő, Győr (2009-05-18 21:48:17)
9877. Kozma Imre Miklós, Tanuló, Budapest (2009-05-18 21:47:53)
9876. Kovacs Ildiko, tanar, Budapest (2009-05-18 21:47:45)
9875. Vaszkóné Izsó Róza, nyugdíjas, Békéscsaba (2009-05-18 21:47:35)
9874. Moldovan Nimród Csaba, Logisztikus, Marosvásárhely (2009-05-18 21:47:30)
9873. Virág Benedek, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 21:47:26)
9872. Horváth Krisztián, közgazdász, Budapest (2009-05-18 21:47:26)
9871. Török János, hittérítő, Békéscsaba (2009-05-18 21:47:19)
9870. Bázsa Jolán, tervező, Sárvár (2009-05-18 21:47:02)
9869. Kovács Eszter, tanuló, Budapest (2009-05-18 21:46:57)
9868. Hodák Vencel, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 21:46:23)
9867. Kiss Zoltan, Inginer , manager firma, Oradea (2009-05-18 21:46:07)
9866. Fekete Gyula, Vallalkozo, Zürich (2009-05-18 21:45:57)
9865. Tari Tamás, tanuló, Budapest (2009-05-18 21:45:55)
9864. Ábel Attila, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 21:45:55)
9863. BAJI Bence, diák/student, Békéscsaba, Hungary (2009-05-18 21:45:36)
9862. KERESSZEGI PETRAS TUNDE, LABORASZISZTENS, MAROSVASARHELY (2009-05-18 21:44:58)
9861. Antal Istvánné, könyvtáros, Ostoros (2009-05-18 21:44:33)
9860. Moldovai Sarolt Anna, tanuló, Budapest (2009-05-18 21:44:32)
9859. bencze eniko, kozgazdasz, torda (2009-05-18 21:44:15)
9858. Boga Maria Magdolna, ügyintéző, Sinsimion (2009-05-18 21:44:05)
9857. Garádi Nóra, mentálhigiénés, Páty (2009-05-18 21:43:56)
9856. Madácsiné Kovács Mónika, ápolónő, HU-Nyékládháza (2009-05-18 21:43:48)
9855. Papp Gyula, válalkozó, Mór (2009-05-18 21:43:47)
9854. Váta Emese, Gyógypedagógus, Csíkszereda (2009-05-18 21:43:01)
9853. Gergely Sándor, nyugdijas, Szatmárnémeti (2009-05-18 21:42:39)
9852. Tóthné Berekméri Dalma, postatiszt, Debrecen (2009-05-18 21:42:39)
9851. Vigh József, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 21:42:32)
9850. Virág Benedek, egyetemi hallgató, Székesfehérvár (2009-05-18 21:42:20)
9849. Bagi Miklósné, vállalkozó, Hatvan (2009-05-18 21:42:16)
9848. Tim Ottó, nyugdíjas pensionar, Nagybánya -Baia Mare (2009-05-18 21:42:16)
9847. Fodorean Pálma, Épitésztervező ( nyugdijas ), Szatmárnémeti (2009-05-18 21:42:00)
9846. Nagy Ildikó, egyetemi hallgató, Nagyfödémes (2009-05-18 21:41:33)
9845. Hangyássy János, nyugdíjas, Százhalombatta (2009-05-18 21:40:51)
9844. Goncz Eniko, Textilmernok, Nagyszeben (2009-05-18 21:40:42)
9843. Nagy Erzsébet, vendéglátó, Komárom (2009-05-18 21:40:24)
9842. Nagy Piroska, könyvelő, Zalău (2009-05-18 21:40:15)
9841. Tim Márta Anikó, nyugdíjas pensionara, Nagybánya -Baia Mare (2009-05-18 21:40:11)
9840. Natali Judit , ovonö, Lyon-France (2009-05-18 21:39:54)
9839. Sarolta Balczó, tanuló, Budakeszi (2009-05-18 21:39:50)
9838. Dr Békássy N Albert, MD, MSc, MRSMed, Lund, Sweden (2009-05-18 21:39:10)
9837. NAGY HAJNALKA, PINCER, KÖLN (2009-05-18 21:39:02)
9836. Szabó Péter, Ipari alpinista, Nyíregyháza (2009-05-18 21:38:44)
9835. Varga Zoltán, vagyonőr, Kiskunfélegyháza (2009-05-18 21:38:10)
9834. Bajnokné Kiss Gyöngyvér, gyógytornász, GYED, Budapest (2009-05-18 21:37:49)
9833. Papp Róbert, tanító, Kalocsa (2009-05-18 21:37:46)
9832. Velősy András, építészmérnök, címzetes egyetemi docens, Törökbálint (2009-05-18 21:37:31)
9831. Ozsváth Endre, hallgató, Budapest (2009-05-18 21:36:36)
9830. Vlad Maria, háztartásbeli, Kolozsvár (2009-05-18 21:36:32)
9829. Pitó Orsolya Emőke, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 21:36:31)
9828. Székely Gyöngyvér, Tanítónő, Homoródszentpéter (2009-05-18 21:35:28)
9827. Szilágyi Hajnalka, minőségellenör, Zilah (2009-05-18 21:35:24)
9826. Pajtók Keve, egyetemi hallgató, Eger (2009-05-18 21:34:57)
9825. Fogarasi Hajnalka, tanar, Gyergyoszentmiklos (2009-05-18 21:34:44)
9824. András Attila, Hirtenberg,Ausztria (2009-05-18 21:34:17)
9823. Balaskó Szilárd, Gépészmérnök, Győr (2009-05-18 21:34:09)
9822. Medgyesi Gyula, e.műszerész, Vitnyéd (2009-05-18 21:33:21)
9821. Mathe Csaba, informatikus, Budapest (2009-05-18 21:33:12)
9820. Gazsik Lajos, Budapest (2009-05-18 21:32:53)
9819. Bödör Gábor, termelési informatikus, Sopron (2009-05-18 21:32:23)
9818. Szakáts Zsuzsanna, Economist, M-Ciuc (2009-05-18 21:32:02)
9817. Szabó István, gépészmérnök, Göd, Magyarország (2009-05-18 21:31:40)
9816. Lakatos Eva, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 21:30:59)
9815. Hajdo Jeno, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 21:30:39)
9814. Tódor Melinda, profesoara, Martinis (2009-05-18 21:30:16)
9813. dr. Dely Zsófia, ügyvédjelölt, Veszprém (2009-05-18 21:30:12)
9812. Váradi Andrea, Szeged (2009-05-18 21:30:09)
9811. Csombok Marianna, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 21:29:58)
9810. Farmati Anna, szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-18 21:29:46)
9809. Simon Alpar Ferenc, egyetemista, Gyergyoszentmiklos (2009-05-18 21:29:41)
9808. Eggendorfer Yvett, gyermekfelügyelő, Budapest (2009-05-18 21:29:40)
9807. Eva Mikolai, VT Photographer, Fairfield CT USA (2009-05-18 21:29:36)
9806. Belső András, egyetemi hallgató, Gutorfölde (2009-05-18 21:29:30)
9805. Barta Zoltán, diák, Marosvásárhely (2009-05-18 21:29:28)
9804. László Gyöngyvér, titkárnő, Marosvásárhely (2009-05-18 21:29:10)
9803. Miksics Klára, szakfordító, Budapest (2009-05-18 21:29:05)
9802. Friedbert Schrader, Pfarrer, D - Freren (2009-05-18 21:28:51)
9801. Dálya Emília, Testnevelő tanár, Budapest (2009-05-18 21:28:34)
9800. Handra Réka, Tanár, Sepsiszentgyörgy- Kovászna megye-Románia (2009-05-18 21:28:22)
9799. Tóth Bogálrka, tanuló, Budapest (2009-05-18 21:28:04)
9798. Szepesy Sára, nyugdijas, Budapest (2009-05-18 21:27:50)
9797. Piller István, Rendszerszervező, Budapest (2009-05-18 21:27:26)
9796. Márton Benjámin, Közgazdász, Esztergom (2009-05-18 21:27:25)
9795. Balogh Ágnes, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 21:27:22)
9794. Matekovics Katalin, Rendszermenedzser, Sopron (2009-05-18 21:27:17)
9793. Takács Péter, Pszichológus, Budapest (2009-05-18 21:27:13)
9792. Bányai Kati, Diák, München (2009-05-18 21:26:54)
9791. László Attila, egyetemista, Kolozsvár (Csíkszereda) (2009-05-18 21:26:52)
9790. Tókos Előd, tanuló, Barót (2009-05-18 21:26:39)
9789. Szegő Gergő, villamosmérnök, Debrecen (2009-05-18 21:26:34)
9788. Mathe Ellák, állatorvos, Zákányszék (2009-05-18 21:26:24)
9787. Monduk Adalbert, nyugdíjas, Márkó, Magyarország (2009-05-18 21:26:18)
9786. Antal Andrea, tanár, Kolozsvár (2009-05-18 21:26:14)
9785. Losonc Krisztina, tanuló, Budapest (2009-05-18 21:26:13)
9784. Pataki János, gépészmérnök, Kolozsvár (2009-05-18 21:26:05)
9783. dr.Zöld Károly, állatorvos, Miskolc (2009-05-18 21:25:52)
9782. Szepesy Sára, nyugdijas, Budapest (2009-05-18 21:25:34)
9781. Bárdy Péter, egyetemi hallgató, Maastricht, Hollandia (2009-05-18 21:24:44)
9780. Bereczki-Orbán Zsolt, lelkipásztor/preot/pfrarrer, Hodgya / Hoghia (2009-05-18 21:24:34)
9779. PÉTER MÁRTON, Nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-18 21:24:21)
9778. Józsa András, tanuló, Jászberény (2009-05-18 21:24:18)
9777. Oszoli Dénes, főépítész , Pécs (2009-05-18 21:24:10)
9776. orbán ildiko, Bálványosváralja (2009-05-18 21:24:05)
9775. Jurik Ferenc Imre, vállalkozó, Szatymaz (2009-05-18 21:23:51)
9774. Bereczki-Orbán Zsolt, lelkipásztor/preot/pfrarrer, Hodgya / Hoghia (2009-05-18 21:23:51)
9773. Hajnal Gyöngyi, bölcsész, Szatymaz (2009-05-18 21:23:03)
9772. Dr. Pótor Imre, lelkész, Vásárosnamény (2009-05-18 21:22:52)
9771. Simon-Györfi Antal, Kordonátor-Coordonator, Marosvásárhely - Targu Mures (2009-05-18 21:22:39)
9770. Gál Anita, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 21:21:20)
9769. dörnyei krisztina, szabadfoglalkozas, Budapest (2009-05-18 21:21:19)
9768. Kabay László, Nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-18 21:21:01)
9767. Szász Judit, egyetemi tanársegéd/sistent universitar, Kolozsvár/Cluj (2009-05-18 21:20:45)
9766. Horvath Istvan, inginer, Miercurea Ciuc (2009-05-18 21:20:41)
9765. Juszt Péter, villamosmérnök, Budapest (2009-05-18 21:19:39)
9764. Kolumban Emese, nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-18 21:19:37)
9763. Karácsony Gergely, szociológus, Budapest (2009-05-18 21:19:20)
9762. Dr Fenyvesi Anna, egyetemi oktató, nyelvész, Szeged (2009-05-18 21:19:20)
9761. Nagy Attila, mérnök, Budapest (2009-05-18 21:18:56)
9760. Matekovits Hajnalka, programszervező, Kolozsvár (2009-05-18 21:18:27)
9759. SzekeresErzsébet, gyogyszerész, Marosvásárhely (2009-05-18 21:18:23)
9758. Szakonyi Nikolett, tanuló, Győr (2009-05-18 21:18:10)
9757. Gallusz Gorgy, eloadomuvesz, Toronto Canada (2009-05-18 21:18:03)
9756. Takács Levente, fémforgácsoló, Torda, Kolozs megye (2009-05-18 21:17:30)
9755. Zatykó Róbert, Informatikus, Kolozsvár (2009-05-18 21:17:03)
9754. Koroknai Eszter, tanuló, Pécs (2009-05-18 21:16:45)
9753. Maák István Elek, Student, Marosvásárhely (2009-05-18 21:16:24)
9752. Fórisné H. Ágnes, tanár, Budapest (2009-05-18 21:15:35)
9751. Aracs Bianka, tanuló, Pécs (2009-05-18 21:14:52)
9750. Király Kornél, Önkormányzati képviselő, Budapest (2009-05-18 21:14:10)
9749. Horváti-Balogh Judit, fordító, Brüsszel (2009-05-18 21:14:04)
9748. Jakab György, csont-faszobrász, Pomáz (2009-05-18 21:13:58)
9747. Pál Zoltán , egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 21:12:56)
9746. Kacsó László, manager, Rehoboth Beach (2009-05-18 21:12:37)
9745. Pálhegyi Imre, Nyugdijas, 7691 PÉCS (2009-05-18 21:12:04)
9744. Horváth Lászlóné, bérszámfejtő, Győr (2009-05-18 21:11:44)
9743. Hajdú Krisztina, diák, Csíkszereda (2009-05-18 21:11:28)
9742. benko anna, nyugdijas, marosvasarhely (2009-05-18 21:11:19)
9741. Mezei Mária, nyugdíjas könyvelő, Békéscsaba, Magyarország (2009-05-18 21:11:18)
9740. Laubenstein-Hangya Rozalia, tanar, Bischofswiesen (2009-05-18 21:11:15)
9739. Fitos Ferenc, vez.gép., Tiszakécske (2009-05-18 21:11:05)
9738. Botár Endre, színész, Budapest (2009-05-18 21:10:59)
9737. EVA SAUNDERS, RETIRED BUSINESS OWNER, SARASOTA, FLORIDA (2009-05-18 21:10:53)
9736. Bács Erika-Márta, Diák, Balánbánya (2009-05-18 21:10:42)
9735. Dr. Balázs Ferenc, mérnök, Pécs (2009-05-18 21:09:45)
9734. Kaszta Zoltán, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 21:09:13)
9733. PERES AGOTA ZITA, INSTITUTOR, REGHIN (2009-05-18 21:08:04)
9732. Takács Tamás, egyetemi hallgató, Gárdony (2009-05-18 21:06:48)
9731. Hegyi Pál, Elektrikus (nyugdijas), Ajka (2009-05-18 21:06:40)
9730. Molnár Lucia Viktoria, Titkárnő _ Sekretärin, Győr - Ungarn (2009-05-18 21:06:28)
9729. Szőcs Szilárd, Diák, Erdőfüle (2009-05-18 21:06:24)
9728. S.Szabo Peter, Mernok, Brasso (2009-05-18 21:06:23)
9727. Szöllősi Attila , Autószerelő, Esztergom (2009-05-18 21:06:02)
9726. Kercsó Dorottya, Budapest (2009-05-18 21:05:55)
9725. Berszán Panna, tanuló, Kolozsvár (2009-05-18 21:05:52)
9724. Toth Laszlo (Vasile), Programator, Timisoara (2009-05-18 21:04:58)
9723. Könczöl Gábor, hallgató, Kecskemét (2009-05-18 21:04:40)
9722. Németh Tibor, Művezető, Sopron (2009-05-18 21:04:31)
9721. Gáspár Enikő, informatikus, Marosvásárhely (2009-05-18 21:04:02)
9720. szoke gyorgy, kozgazdasz /economist, /Sepsiszentgyorgy/.Sf.Gheorghe (2009-05-18 21:03:48)
9719. Szabó Gyula, nyugalmazott villamosmérnök, Budapest (2009-05-18 21:03:37)
9718. Zsugan Gedeon Zsolt, Informatikus, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 21:03:24)
9717. Simon Barna, Diák, Kolozsvár (2009-05-18 21:02:53)
9716. Süveg Mária, építészmérnök, Zalaegerszeg (2009-05-18 21:02:47)
9715. Máthé Attila, nyugalmazott főépitésvezető, Austria, 4060 Leonding (2009-05-18 21:02:44)
9714. Lehoczky Melinda, Ingatlankereskedo, Palmetto, Florida (2009-05-18 21:02:40)
9713. istvan lenard, pension, borås (2009-05-18 21:02:12)
9712. Potyondi Attila, tanuló, Farád (2009-05-18 21:01:45)
9711. Valendorfean Hajnalka, nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 21:01:41)
9710. Láng Eszter, profesor la Universitate din Debrecen, Debrecen (2009-05-18 21:01:40)
9709. Fogarasi Domokos, Tanar, Marosvasarhely (2009-05-18 21:01:39)
9708. Varga Lászlóné, nyugdíjas, Kecskemét (2009-05-18 21:01:26)
9707. Fogarasi Reka Agnes, Referens, Marosvasarhely (2009-05-18 21:00:48)
9706. Balazs Jozsef, tanar, Szilagysomlyo (2009-05-18 21:00:17)
9705. deak julia, pedagogus, gyergyoditro (2009-05-18 21:00:07)
9704. Szel Erno, keyoperator, Kolozsvar (2009-05-18 21:00:05)
9703. Bodrogi Zoltán, nyomdász, Dabas (2009-05-18 21:00:04)
9702. Szabó Beáta - Blanka, pedagógus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 20:59:55)
9701. Thoroczkay Sandor, tanar, Szatmarnemeti (2009-05-18 20:59:28)
9700. Szakáli István Loránd, egyetemi oktató, Nagyvárad (Oradea) (2009-05-18 20:59:20)
9699. Miruna Runcan, Profesor universitar dr., Cluj (2009-05-18 20:59:08)
9698. Fogarasi Emese, Student/kulkereskedelmi aszisztens, Marosvasarhely (2009-05-18 20:59:03)
9697. Gizella Gonda, nyugdíjas, Siófok (2009-05-18 20:58:23)
9696. Szakáli István Loránd, egyetemi oktató, Nagyvárad (Oradea) (2009-05-18 20:58:10)
9695. Oláh Levente, Csíkszereda (2009-05-18 20:58:09)
9694. Kollo Tibor, Egyetemista/Raktaros operator, Ditro (2009-05-18 20:58:08)
9693. Fazekas Péter, könyvelő, Budapest (2009-05-18 20:58:07)
9692. Telegdy Lóránt, pedagógus, Kolozsvár (2009-05-18 20:58:04)
9691. Jobbágy Zoltán, geográfus, Gyula (2009-05-18 20:57:40)
9690. Szilágyi Györgyi Margit, környezetvédelmi munkatárs, Szeged (2009-05-18 20:57:38)
9689. Szili Edit, Középiskolai tanár, Budapest (2009-05-18 20:57:33)
9688. Vasa Irén, b.üi., Budapest (2009-05-18 20:56:35)
9687. Balazs Marika, tanar, Szilagysomlyo (2009-05-18 20:55:47)
9686. Kósa Zsanett, Egyetemista, 8840 Csurgó, Erkel Ferenc utca 3. (2009-05-18 20:55:35)
9685. Singer Júlia, matematikus, Bécs/Wien (2009-05-18 20:55:35)
9684. T.Bruder Katalin, restaurátor, Budapest (2009-05-18 20:55:23)
9683. Érfalvi Ferenc, nyugdíjas tanár, Somogyszob (2009-05-18 20:55:22)
9682. Duka Erzsébet, Ápoló, Budapest (2009-05-18 20:55:07)
9681. Szentkúti Erzsébet, minőségellenőr, Pásztó (2009-05-18 20:54:38)
9680. Érfalvi Ferencné, nyugdíjas tanár, könyvtáros, Somogyszob (2009-05-18 20:54:36)
9679. Mihályfalvi Zsófia, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 20:54:28)
9678. Pokoraczky Csaba, Röntgen asszisztens, Nyíregyháza (2009-05-18 20:54:02)
9677. Hetzmann Róbert, tanuló, a Váralja Szövetség alelnöke, Tatabánya (2009-05-18 20:53:46)
9676. Molnár Sándor, Student, Miskolc (2009-05-18 20:53:45)
9675. Both Kinga, tanár, Marosvasarhely (2009-05-18 20:53:45)
9674. szell delinke, tanulo, kolozsvar (2009-05-18 20:49:58)
9673. Turos Judith Maria, egeszsegugyi apolo, Kisbacs (2009-05-18 20:49:45)
9672. Sarf György, tanár, Velence (2009-05-18 20:49:45)
9671. Balvinszky Sándor, lelkipásztor, Szatmárnémeti - Románia (2009-05-18 20:49:32)
9670. Farkas László, programozó, Budapest (2009-05-18 20:49:12)
9669. Farkas Lóránt, villamosmérnök, Budapest (2009-05-18 20:49:08)
9668. Anna Tolios, Schüllerin, Köln, Deutschland (2009-05-18 20:48:26)
9667. Sánta Tamás, könyvelő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 20:48:03)
9666. BOTOS SEPTIMIU, INGINER, CLUJ-NAPOCA (2009-05-18 20:47:53)
9665. Varga Judit, tanár, Budapest (2009-05-18 20:47:15)
9664. Adrian Fazekas, egyetemista, Aachen (2009-05-18 20:46:59)
9663. Nagy Tibor, mérnök, Budapest (2009-05-18 20:46:40)
9662. Leé Richárd, tanuló, Monor (2009-05-18 20:46:25)
9661. Gal Melinda, orvos, Marosvasarhely (2009-05-18 20:46:21)
9660. Mészáros Gyöngyi, hallgató, Budapest (2009-05-18 20:46:11)
9659. Csepregi János, Budapest (2009-05-18 20:46:11)
9658. Benedek Nóra, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 20:45:36)
9657. Szabad Laszlo, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-18 20:44:59)
9656. Péter József, Tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 20:44:38)
9655. Nagy Zoltán, főiskolás, Budapest (2009-05-18 20:44:31)
9654. Varga Viorica, regizor artistic, Cluj-Napoca (2009-05-18 20:43:47)
9653. szabo lehel, minosegi ellenor, budapest (2009-05-18 20:43:22)
9652. dr. Varga Gyula, orvos, radiológus, Pécs (2009-05-18 20:43:04)
9651. bartha ella, kereskedelmi ügynök, Beszterce (2009-05-18 20:42:48)
9650. Boda Gábor, Gépész, Dunaharaszti (2009-05-18 20:42:21)
9649. Szekely Zoltan, san francisco usa. (2009-05-18 20:42:06)
9648. Kelemen Miklós, jogász, Budapest (2009-05-18 20:41:56)
9647. oláh istván, mérnök, budapest 16 ker (2009-05-18 20:41:20)
9646. Zsizsmann Erika, Kolozsvár (2009-05-18 20:41:18)
9645. Cseh Tivadarne Kajtsa Zsuzsanna, ny. védőnő, Pécs (2009-05-18 20:41:07)
9644. Szász Zoltán, református lelkész, Pankota (2009-05-18 20:40:32)
9643. Péter Katalin, Óvodapedagógus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 20:40:26)
9642. peli zoltan, mernok, dej, florilor 22 (2009-05-18 20:39:47)
9641. Simon Orsolya, tanuló, Budapest (2009-05-18 20:39:40)
9640. Furu Magdolna, nyugalmazott építésztechnikus, Kolozsvár (2009-05-18 20:38:50)
9639. Bereczki Zsolt, orvos, Marosvasarhely (2009-05-18 20:38:26)
9638. Kádár Gyula, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 20:38:15)
9637. Kiss Emoke, studenta, Cluj Napoca (2009-05-18 20:38:13)
9636. PAPP GYORGY, muszeresz/mernok, sagamore hills , ohio -44067 usa (2009-05-18 20:38:02)
9635. peli zoltan, mernok, dej, florilor 22 (2009-05-18 20:38:00)
9634. Hadi Andrea, Kecskemét (2009-05-18 20:37:42)
9633. Sántha Judit, orvos, Stockholm (2009-05-18 20:37:34)
9632. Bárány Ágnes, tanuló, Abony (2009-05-18 20:37:13)
9631. Szabó Miklós, Cégvezető, Budapest (2009-05-18 20:36:46)
9630. Malárik Attila, marketingkommunikáció szakértő, Pécel (2009-05-18 20:36:15)
9629. Paál Mária, hivatali dolgozó, Szeged (2009-05-18 20:36:12)
9628. Virt Dezső, építőmérnök, Budapest (2009-05-18 20:35:59)
9627. Szász Etelka-Zita, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 20:35:45)
9626. Hadi Andrea, Kecskemét (2009-05-18 20:35:45)
9625. Jakab Péter, középiskolai tanár, Budapest (2009-05-18 20:35:39)
9624. Apró Lajosné, nyugdíjas, Alsózsolca Magyarország (2009-05-18 20:35:34)
9623. Bagdy Bálint, joghallgató, Fót, Hungary (2009-05-18 20:35:32)
9622. Gácsik Gabriella, könyvelő, Miskolc (2009-05-18 20:35:28)
9621. Lukacs Sandor, Agrarmernok, Szanto (2009-05-18 20:34:53)
9620. Geza Nagy, Inginer, Pomaz (2009-05-18 20:34:27)
9619. Marsai Ágnes, képzőművész, Hosszúhetény (2009-05-18 20:34:04)
9618. dr Kovács Boglárka, fogszakorvos, Budapest (2009-05-18 20:33:48)
9617. Dékány András, Tanuló, Budapest (2009-05-18 20:33:11)
9616. Fogarasi Juliana, nyugdijas, Gyergyószentmiklos (2009-05-18 20:32:51)
9615. Varsoczky Eniko, director adjunct IT, Oradea (2009-05-18 20:32:41)
9614. Csíki Attila-Lőrinc, Tanár, Csíkszereda (2009-05-18 20:32:40)
9613. Mikolai Katalin, programozó/ iskolatitkár, Budapest (2009-05-18 20:32:34)
9612. Birtalan róbert, rendőr-tiszt, Kiskunmajsa, _Hungary (2009-05-18 20:32:28)
9611. Antal-Tövissi Ildikó, tévészerkesztő, Kolozsvár (2009-05-18 20:32:10)
9610. Perl Emese, tanitono, Margitta (2009-05-18 20:32:09)
9609. Nagy Ilona, gyógyszerész, Négyfalu (2009-05-18 20:31:05)
9608. Glatz Beata, kozgazdasz, Szatmarnemeti (2009-05-18 20:30:46)
9607. Antal-Tövissi Áron, tévészerkesztő, Kolozsvár (2009-05-18 20:30:40)
9606. Szendrői Ágnes, nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 20:30:29)
9605. Ferencz Janos, Egyetemista, Rotterdam, Hollandia (2009-05-18 20:30:01)
9604. Péter András, Kolozsvár (2009-05-18 20:29:57)
9603. Doncsecz Zoltán, hallgató, Apátistvánfalva (2009-05-18 20:29:50)
9602. Péter Emőke Katalin, Kolozsvár (2009-05-18 20:29:31)
9601. Kicsid Gergely Istvan, Kozgazdasz, Str. Brazilor nr. 2, Kovaszna, Kovaszna Megye (2009-05-18 20:29:26)
9600. Bacsó Levente, tanuló, Adony (2009-05-18 20:29:21)
9599. Vajda Mária, Kozmetikus, Budapest (2009-05-18 20:29:04)
9598. Kádár Borbála, nyugdijas, Marosvásárhely (2009-05-18 20:28:16)
9597. Schuster Katinka, tanuló, Budapest, Magyarország (2009-05-18 20:28:12)
9596. Birinyi Laszlo, Nyugdijas, Oradea Nagyvarad (2009-05-18 20:27:14)
9595. Marjovszky Tibor, ref. lelkész, H-2225 Üllő Kossuth u. 3. (2009-05-18 20:27:13)
9594. Seipelt, Ullrich, Pädagoge, BRD (2009-05-18 20:26:54)
9593. Veréph József, nyugdijas gyógyszerész, Vál (2009-05-18 20:26:30)
9592. Kajcsa Előd, tanár, Budapest (2009-05-18 20:26:13)
9591. kozma botond szilárd, sing. constructii, MIERCUREA CIUC (2009-05-18 20:25:47)
9590. Pardi Evelin, informatikus, Nagyvárad (2009-05-18 20:25:33)
9589. Luka Levente, Főiskolai Hallgató, Gelence (2009-05-18 20:25:26)
9588. Veréph Mónika, mérnök, Vál (2009-05-18 20:25:07)
9587. tamas orsolya, diak, csikszereda (2009-05-18 20:25:04)
9586. Nagy Ibolya, nyugdijas, Nagyvarad (2009-05-18 20:25:02)
9585. Ruzsicsics Ferenc, Kereskedő, Pécs (2009-05-18 20:24:55)
9584. Máthé Szabolcs, programozó, Kolozsvár (2009-05-18 20:24:50)
9583. Pop Beata, Tanitono, Csomakoz (2009-05-18 20:24:22)
9582. Csatlós Mihály-Levente, tanár, Kézdivásárhely, Románia (2009-05-18 20:24:08)
9581. Szász Imola Emőke, student, Timisoara (2009-05-18 20:23:44)
9580. Gall Emoke, Tanulo, Cluj Napoca (2009-05-18 20:23:28)
9579. Veibel Erika, pedagógus, Gödöllő (2009-05-18 20:23:24)
9578. Földesdy Gabriella, középiskolai tanár, Budapest (2009-05-18 20:23:04)
9577. Kovács Lászlóné, adminisztrátor, Budapest (2009-05-18 20:23:03)
9576. Ildikó Dézsy, titkárnö, Svédország (2009-05-18 20:22:51)
9575. Németh Miklós, zenész, Érd (2009-05-18 20:22:49)
9574. Zoltan Szekely, Manager, Braolt (2009-05-18 20:22:34)
9573. Vincze Bandi Szilard, muncitor, cCuj Napoca (2009-05-18 20:21:50)
9572. Torma Gyöngyi, építész, Gyula (2009-05-18 20:21:46)
9571. Popa Ilona, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 20:21:36)
9570. Ginzery György, nyugdijas, Budapest (2009-05-18 20:21:11)
9569. Birinyi Katalin,, Kereskedelmi alkalmazott, Oradea Nagyvarad (2009-05-18 20:21:08)
9568. Péterfy Zoltán, Karbantartó lakatos, Marosvásárhely (2009-05-18 20:20:05)
9567. Áipli Magdolna, varrónő, Kecskemét (2009-05-18 20:19:52)
9566. Fujt-Balogh Noémi, hivatásos katona, Veszprém (2009-05-18 20:19:51)
9565. barabas csaba, zenesz, kolozsvar (2009-05-18 20:19:45)
9564. Máthé Emőke, Óvónő, Marosvásárhely (2009-05-18 20:19:23)
9563. Kaiser Kinga, student , Cluj-Napoca (2009-05-18 20:18:59)
9562. Kétszeri Máté, tanuló, Budapest (2009-05-18 20:17:54)
9561. Zsoldos Jánosné, nyugdijas, Budapest (2009-05-18 20:17:02)
9560. Borbely Gyorgy, Szalloda Igazgato, Gyalu (2009-05-18 20:16:28)
9559. Kiss Györgyné, bolti eladó, Mélykút (2009-05-18 20:16:06)
9558. Berecz Sándor, egyetemista, Budapest (2009-05-18 20:16:03)
9557. Molnár Orsolya Kinga, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 20:15:56)
9556. Csutár István, műszaki előadó, Kecskemét (2009-05-18 20:15:52)
9555. Molnár Szabolcs, nyugdíjas, 8254 Kékkút (2009-05-18 20:15:22)
9554. dr. Szőke István, állatorvos, Szeged (2009-05-18 20:15:02)
9553. Raduly Zs, ------, Roma (2009-05-18 20:14:37)
9552. Böheim Gábor, egyetemista, Budapest (2009-05-18 20:14:24)
9551. Tóth Péter, Gépészmérnök, Balassagyarmat (2009-05-18 20:14:19)
9550. Tarcsai Emőke, gyógypedagógus, Budapest (2009-05-18 20:14:11)
9549. Kiss Győző, tanár, Vonyarcvashegy (2009-05-18 20:13:42)
9548. Csatári Attila, Nyugdíjas üzemmérnök, Budapest (2009-05-18 20:13:39)
9547. Tóth Lászlóné, nyugdíjas, Gyöngyöstarján (2009-05-18 20:13:19)
9546. Orbán István, diák, Kolozsvár (2009-05-18 20:13:03)
9545. Szilágyi Sándor, fényképész, Budapest (2009-05-18 20:12:34)
9544. Forfota-Thiringer, Erika, Nyugdijas, Sarasota, Florida, USA (2009-05-18 20:11:36)
9543. Pittmann Zsófi, képzőművész, Budapest (2009-05-18 20:11:09)
9542. JOHN T. JAKAB, NYUGDIJAS, SARASOTA, USA (2009-05-18 20:10:57)
9541. Miklós László, Senior Clerk - ISA Citibank, Budapest (2009-05-18 20:10:33)
9540. Szilvia Burom, Budapest (2009-05-18 20:10:15)
9539. Christopher Perge, Tanuló, München (2009-05-18 20:09:25)
9538. Vadon Béla, Nyugamazott mérnök, Gyöngyös (2009-05-18 20:09:00)
9537. Ujvári Ferenc, Víz gáz fűtés szerelő, Kistarcsa (2009-05-18 20:08:58)
9536. Babos Attila, programozó, Csíkszereda - Miercurea Ciuc (2009-05-18 20:08:52)
9535. Erdeős Zsuzsanna, fordító, Budapest (2009-05-18 20:08:41)
9534. Mátyás Sándor, Fémmegmunkáló, Csikszereda (2009-05-18 20:08:00)
9533. Sorbán József, védett ház vezető, Székelyudvarhely (2009-05-18 20:07:55)
9532. beszédes katalin, tanítónő, Budapest (2009-05-18 20:06:58)
9531. György Szilvia, Diák, Zetelaka (2009-05-18 20:06:40)
9530. Dr. Takácsné dr. György Katalin, egyetemi docens, Gödöllő (2009-05-18 20:06:39)
9529. Simon Eva, Librarian (Konyvtaros), San Diego, CA USA (2009-05-18 20:06:06)
9528. Horváth Bence, hallgató, Budapest (2009-05-18 20:06:00)
9527. Oltean Gheorghe, inginer constructii, Oradea (2009-05-18 20:06:00)
9526. Biró Endre, Tanuló, Székelyudvarhely (2009-05-18 20:05:49)
9525. Kui Anna Mária, nyugdíjas, Sopron (2009-05-18 20:05:31)
9524. Ilea Emilia, Árellenőr, Várpalota (2009-05-18 20:05:19)
9523. Varró István, programozó, Budapest (2009-05-18 20:05:12)
9522. Veres Kázmér Ottó, mérnök, Barót (2009-05-18 20:05:05)
9521. Zita Szatmari, Sales Coordinator, Toronto, Kanada (2009-05-18 20:04:34)
9520. Póra Gabriella, Kántor/ Tanár, Csikszentkirány (2009-05-18 20:04:01)
9519. Balizs Eszter, Casnica, Livezeni (2009-05-18 20:03:54)
9518. Botos Margaret, Forditó, Groton, NY. USA (2009-05-18 20:03:44)
9517. Bolla Emese, tanító, Kolozsvár (2009-05-18 20:03:38)
9516. Zagoni Csaba, Mernok, Kolozsvar (2009-05-18 20:03:37)
9515. deak istvan, kereskedelmi dolgozo, marosvasarhely (2009-05-18 20:03:28)
9514. Kovács Judit, Budapest (2009-05-18 20:03:18)
9513. Kui János, nyugdíjas, Sopron (2009-05-18 20:03:06)
9512. Csíkné Bátyai Rozália, megbízott kirendeltségvezető, Városföld (2009-05-18 20:02:59)
9511. Major Tamás, egyetemista, Székelyudvarhely (2009-05-18 20:02:32)
9510. Mátis Márta, programozó, Kolozsvár (2009-05-18 20:02:26)
9509. BOTOS LÁSZLÓ, TÖRTÉNÉSZ, GROTON, NY. USA (2009-05-18 20:02:22)
9508. Ercsényiné P. Anikó, ügyvezető-közgazdász, Baja (2009-05-18 20:01:56)
9507. Tankó Attila , Osztályvezető, Szentegyháza (2009-05-18 20:01:52)
9506. Lukácsne H. Mária, kereskedő, Miskolc (2009-05-18 20:01:36)
9505. Mátó-Székely Zsolt, Cégvezető/Administrator firma, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-18 20:01:11)
9504. Borbely Csilla, mernok, Roma (2009-05-18 20:00:24)
9503. Muntyan Istvan Leo, Valalkozo, Malmö (2009-05-18 20:00:05)
9502. Toldi Gergely, orvostanhallgató, Budapest (2009-05-18 19:59:42)
9501. Miklós Dániel, grafikus, Nagybajcs (2009-05-18 19:59:26)
9500. Röser Éva, nyugdijas, Rastatt, Deutschland (2009-05-18 19:59:17)
9499. Dr. Fövényi József, medical doctor, orvos, Budapest (2009-05-18 19:59:10)
9498. Urbanovics Sándor, hallgató, Füzér (2009-05-18 19:58:27)
9497. Techet Gábor, egyetemi hallgató (university student), Budapest (2009-05-18 19:58:20)
9496. bakk marta, terapeuta, becs (2009-05-18 19:58:09)
9495. Sebestyén Éva, ügyintéző, Székesfehérvár (2009-05-18 19:56:59)
9494. Palásthy Anna Mária, tanuló, Balatonfűzfő (2009-05-18 19:56:46)
9493. Bauer Tamás, tanuló, Marcali (2009-05-18 19:56:39)
9492. Tóth Zenkő, Project Coordinator, Berlin (2009-05-18 19:56:37)
9491. Robert Imreh, IT Manager, Washington / Marosvasarhely (2009-05-18 19:56:04)
9490. Bede Erika, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 19:55:57)
9489. Bálint Petra, hallgató, Budapest (2009-05-18 19:55:12)
9488. Lorincz Maria, profesor, Odorheiu-Secuiesc (2009-05-18 19:55:00)
9487. Menke Nóra, tanuló, Budapest (2009-05-18 19:54:43)
9486. Hajdu István, ügyintéző, Abony (2009-05-18 19:54:02)
9485. Babós Rezső, tanár, Kézdivásárhely (2009-05-18 19:53:59)
9484. Gere György, isk.igazgató, Budapest (2009-05-18 19:53:59)
9483. Jóna Dávid, médiatanár, Mány (2009-05-18 19:53:21)
9482. Kelemen Lajos, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 19:53:09)
9481. Zsuffa Ágnes, tanár, Budapest (2009-05-18 19:52:52)
9480. Petréd Róbert, egyetemista, Budapest (2009-05-18 19:52:40)
9479. Némethné Szabó Magdolna , vámügyintéző, Székesfehérvár (2009-05-18 19:52:33)
9478. Ambrus Károly, hídépítő üzemmérnök, Budapest (2009-05-18 19:52:26)
9477. Bogdan Eva Gabriella, zenesz, Kolozsvar (2009-05-18 19:52:16)
9476. Kéri Józsefné, Kereskedelmi dolgozó, Kisvárda (2009-05-18 19:52:06)
9475. NAGY ATTILA, OFFICE MANAGER, SZATMÁRNÉMETI (2009-05-18 19:51:19)
9474. Csomor Áron, Tanuló, Székelyudvarhely (2009-05-18 19:51:00)
9473. Fazakas Ladislau, tehnician , Sibiu (2009-05-18 19:50:27)
9472. Simó József, cégvezető, Székelyudvarhely (2009-05-18 19:50:22)
9471. Stolczenberger Nóra, Mór (2009-05-18 19:49:28)
9470. Vágási Erika, technológus, Gyergyószentmiklós (2009-05-18 19:49:21)
9469. Marosvölgyi Mária, fodrász, Gyergyószentmiklós (2009-05-18 19:48:30)
9468. Perényi Zsófia, call center operátor, Zsámbék (2009-05-18 19:48:24)
9467. Ignácz Antal, müszerész, Komló (2009-05-18 19:47:43)
9466. Zsigmond László Gábor, asztalos, Barót (2009-05-18 19:47:37)
9465. Simó Katalin, könyvelőnő, Székelyudvarhely (2009-05-18 19:47:10)
9464. denes kinga noemi, konyvelo, kolozsvar (2009-05-18 19:46:58)
9463. Vágási Eszter Katinka, vegyész-mérnökasszisztens, Gyergyószentmiklós (2009-05-18 19:46:50)
9462. Vajna Balázs, informatikus, Budapest (2009-05-18 19:45:25)
9461. Éva Angéla, tanár, Veresegyház (2009-05-18 19:45:14)
9460. Petréd Róbert, egyetemista, Budapest (2009-05-18 19:45:09)
9459. Horváth Attila, Egyetemista, Székelyudvarhely (2009-05-18 19:44:51)
9458. Dr. MÉSZÁROS ZOLTÁN- ENDRE, ORVOS, KAPOSVÁR (2009-05-18 19:44:42)
9457. Horváth Szilárd, újságíró, Göd (2009-05-18 19:44:04)
9456. Simó Anna-Mária, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 19:43:54)
9455. Szocs Edit, Technikus, Marosvasarhely (2009-05-18 19:43:39)
9454. Csiszár Gábor, egyetemi hallgató, Hajdúszoboszló (2009-05-18 19:43:12)
9453. Dr.Angi Bela, orvos, Gyergyoszentmiklos (2009-05-18 19:42:15)
9452. Szenes Bernadett, tanár, Szatmárnémeti (2009-05-18 19:41:18)
9451. Kellner Zoltan, Zenesz, Baden bei Wien (2009-05-18 19:41:11)
9450. Sziráczki Norbert, Egyetemi Hallgató, Kiskunhalas (2009-05-18 19:40:55)
9449. KIRALY ANIKO, ARHITECT, ORADEA (2009-05-18 19:40:22)
9448. Fésüsné Kéri Erzsébrt, Gondnok, Budapest (2009-05-18 19:40:06)
9447. Végh Enikö , studenta (egyetemista), Targu Mures (2009-05-18 19:40:02)
9446. Varga Ákos, mérnök, Budapest (2009-05-18 19:39:59)
9445. Drr Tóth Imréné Őry Ágnes, nyugdijas, Hajdúszoboszló (2009-05-18 19:39:11)
9444. Dimény Imola, studenta (egyetemista), Targu Mures (2009-05-18 19:38:56)
9443. Laki Andrea, tanuló, Székesfehérvár (2009-05-18 19:38:31)
9442. Biro-Halmagyi Lehel, Arhitect, Cluj-Napoca (2009-05-18 19:38:14)
9441. Ibolya Stauder, Tanárnö, Ravensburg (2009-05-18 19:37:50)
9440. Adam Nemeth, electronic engineer, Gyömrő (2009-05-18 19:37:14)
9439. Agárdi Mária, nyugdijas, Biatorbágy (2009-05-18 19:37:04)
9438. Varga Emese, Konyvtaros, Kovaszna (2009-05-18 19:36:27)
9437. Bede Máté, jogász, Budakeszi (2009-05-18 19:36:01)
9436. Somogyi Gábor, Informatikus, Darány, Magyarország (2009-05-18 19:35:40)
9435. Balczó Noémi, tanuló, Budakeszi (2009-05-18 19:35:39)
9434. Balogh Zsófia, egyetemista, Budapest (2009-05-18 19:35:04)
9433. Kerekes Attila, Egessegugy, Ashqelon Israel (2009-05-18 19:34:39)
9432. Ujváry János, Tehergépkocsivezető, Komló (2009-05-18 19:34:17)
9431. Balczó Nóra, óvodapedagógus, Budakeszi (2009-05-18 19:34:06)
9430. Szász Éva, adminisztrátor, Budapest (2009-05-18 19:33:47)
9429. Endre Nemeth, Ingenieur, Budapest (2009-05-18 19:33:03)
9428. Szabó Zoltán, tanár, Magyarsáros (2009-05-18 19:32:57)
9427. Bálint Mária, tanár, Székelyudvarhely (2009-05-18 19:32:37)
9426. özv. Bustya Elza, nyugdíjas tanítónő, Magyarsáros (2009-05-18 19:32:22)
9425. Kelemen Sándor, tanuló, Budapest (2009-05-18 19:31:33)
9424. Szabó Enikő, tanítónő, Magyarsáros (2009-05-18 19:31:24)
9423. Simcsik Zsolt, egyetemista, Budapest (2009-05-18 19:31:20)
9422. Kovacs Eniko, rendszergazda, USA (2009-05-18 19:31:12)
9421. Simon Szilvia, pedagogus, Rimaszecs, Szlovakia (2009-05-18 19:31:05)
9420. Szabó-Turák Dávid, építészmérnök, Érd (2009-05-18 19:30:21)
9419. Adorján Péter, Targoncavezető, Veszprém/Hungary (2009-05-18 19:30:04)
9418. Beres Ilona, tanar, Dicsoszentmarton (2009-05-18 19:29:57)
9417. Balajti László, építész, Nagyvárad (2009-05-18 19:29:37)
9416. Oláh Tünde, kántor-tanító, Csíkszereda (2009-05-18 19:29:11)
9415. MÉSZÁROS CSONGOR , hentes és m., BUDAPEST (2009-05-18 19:27:56)
9414. Oláh Tünde, kántor-tanító, Csíkszereda (2009-05-18 19:27:37)
9413. Katona Áron Sándor, festóművész, budapest (2009-05-18 19:27:26)
9412. Janosi Ferenc, Vallalkozo, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 19:27:15)
9411. Kelemen Kata, egyetemista, Budapest (2009-05-18 19:27:06)
9410. Szécsényi János, Air Traffic Controller, Budapest (2009-05-18 19:26:24)
9409. Brém Balázs, Egyetemi halgató, Mezőfény (2009-05-18 19:25:19)
9408. Romhányi Emőke, Értékesítés támogató, Baja (2009-05-18 19:25:17)
9407. Koltay Szabolcs, Egyetemista, Zirc (2009-05-18 19:25:00)
9406. GELLER KLARA, fuggetlen tanacsado, SZekelyudvarhely , Odorheiu Secuiesc (2009-05-18 19:24:48)
9405. Gabriel Ablonczy, Metallurgical Engineer, Retired, Sarasota, Florida, United States (2009-05-18 19:24:38)
9404. Kocsis Attila, Kereskedő, Dunaharaszti (2009-05-18 19:24:22)
9403. Vágány András, Mérnök, Budapest, Magyarország (2009-05-18 19:24:11)
9402. Fazekas Éva, nyugdijas gyógyszerész, Oradea-Nagyvárag (2009-05-18 19:24:04)
9401. Maria Kaveggia, nyugdijas, Sarasota Florida USA (2009-05-18 19:23:48)
9400. Kocsis Sára, nyugdíjas tanár, deva (2009-05-18 19:23:38)
9399. Kristof Vizy, diák, Kolozsvár (2009-05-18 19:23:33)
9398. Somodi Zita, mernok, Csikszereda (2009-05-18 19:23:30)
9397. Erdelics Gerzson, tanuló, Budapest (2009-05-18 19:23:29)
9396. Jozsa Ferencz, lelkipasztor, Arad (2009-05-18 19:23:14)
9395. Kovács Imola, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 19:22:49)
9394. Nemes Zsuzsanna, nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 19:21:31)
9393. Jozsa Emese, tanar, Arad (2009-05-18 19:21:18)
9392. Berszán István, egyetemi docens, Kolozsvár (2009-05-18 19:20:51)
9391. Zrinyi István, gépészmester, Mangália (2009-05-18 19:20:11)
9390. Kocsó József, Kompresszorállomás kezelő, Kecskemét (2009-05-18 19:19:28)
9389. Fekete Gabriella, Elev, Deva (2009-05-18 19:19:18)
9388. Lorkó Krisztián, alkalmazott, Salgótarján (2009-05-18 19:18:56)
9387. kudor rudolf, admin, kolozsvar (2009-05-18 19:18:01)
9386. Szőke Katalin, hallgató, Zalaegerszeg (2009-05-18 19:17:52)
9385. Baglyas Ádám, tanuló, Velence (2009-05-18 19:17:37)
9384. Balla Zoltán, egyetemista, Budapest (2009-05-18 19:17:00)
9383. Pesti Tamás, díszüveges, Gödöllő (2009-05-18 19:16:55)
9382. Dr. George C. Krajcsik, Professor, Sarasota, Florida, USA (2009-05-18 19:16:13)
9381. Krizbay Mária, óvónő, Kolozsvár (2009-05-18 19:15:59)
9380. Szántai Mihály, Gyártásvezető, Alsónémedi (2009-05-18 19:15:40)
9379. Bartha Örs, Barót (2009-05-18 19:15:24)
9378. Szilágyiné Balczó Anna, biológus, Budapest (2009-05-18 19:15:21)
9377. Tátrai Mária, tanár, Budapest (2009-05-18 19:15:19)
9376. Pintér Gyula, diák, Szuha (2009-05-18 19:15:17)
9375. Csizmadia Ibolya, magánvállalkozó, Szentendre (2009-05-18 19:15:06)
9374. Kele Zoltan, Tanito, Vegvar (2009-05-18 19:15:04)
9373. Beres Attila, Villanyszerelo, Nagyszalonta (2009-05-18 19:14:36)
9372. Szigeti László, diák (student), Budapest, Magyarország (2009-05-18 19:14:33)
9371. Deakbéres Márta, középvezető, Szentendre (2009-05-18 19:14:01)
9370. Monoki Árpád, Gépkocsi vezető, Tiszafüred (2009-05-18 19:13:38)
9369. Gaspar Hanga , student, Marosvasarhely/ Tg.Mures (2009-05-18 19:13:27)
9368. jakab beata tunde, tanulo, kolozsvar (2009-05-18 19:12:57)
9367. Vogel Balázs, üzletkötö, Pomáz (2009-05-18 19:12:56)
9366. Boros Laszlo, grafikus, Budapest (2009-05-18 19:12:49)
9365. Kisgyörgy Benjamin, nyugdíjas, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 19:11:57)
9364. Molnár Szilvia, bolti eladó, Magyarország, Kecskemét (2009-05-18 19:11:53)
9363. Albert Judit, Tanulo, Csikszereda (2009-05-18 19:11:44)
9362. Szász Enikö, Order administrator, Lund, Sweden (2009-05-18 19:11:08)
9361. Papp Klára, könyvtáros, Kecskemét (2009-05-18 19:11:02)
9360. Tóth Zoltánné, tanár, Miskolc (2009-05-18 19:10:54)
9359. Gruber Kristóf, egyetemi hallgató, Győr (2009-05-18 19:10:51)
9358. Ralovich Imre, Antikvárius, Budapest (2009-05-18 19:10:41)
9357. Vogel Judit, nyugdijas, Pomáz (2009-05-18 19:10:35)
9356. Tibor Bárány Tibor, Journalist , Stockholm Sweden (2009-05-18 19:10:33)
9355. Fontányi Péter, Űveges, Budapest (2009-05-18 19:10:31)
9354. Fejer Marta, Nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-18 19:10:13)
9353. Lőrinczy Zsolt Bendegúz, nyugdíjas földmérő, Székesfehérvár (2009-05-18 19:09:58)
9352. Vékony Árpád István, profesor, Barcs, Ungaria (2009-05-18 19:09:51)
9351. Vasile Papp, IT Specialist, Brno (2009-05-18 19:09:50)
9350. Winkler Ágoston, mérnök, Győr (2009-05-18 19:09:49)
9349. Koós Zoltán, inginer, Cluj (2009-05-18 19:09:40)
9348. Kali Annamaria, egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-18 19:09:33)
9347. Tankó Anna, köztisztviselő, Budaörs (2009-05-18 19:09:31)
9346. Elekes Júlia, Zilah (2009-05-18 19:09:21)
9345. Bányai Attila, nyugdíjas, Zalaszentiván (2009-05-18 19:08:48)
9344. Kónya Anna, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-18 19:08:24)
9343. Nagy Dávid, tanuló, Székesfehérvár (2009-05-18 19:08:02)
9342. Pápai Szabó György, lelkipásztor, újságíró, Budapest (2009-05-18 19:07:57)
9341. Tolnai Zoltán, tanuló, Alsónémedi (2009-05-18 19:07:53)
9340. Mester Karoly, vallalkozo, Montreal (2009-05-18 19:07:46)
9339. Kisgyörgy Benjamin, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 19:07:37)
9338. Gheorghe Gorun, profesor, Oradea (2009-05-18 19:07:23)
9337. Szegedi Anna, gyógyszerész, Budapest (2009-05-18 19:07:22)
9336. Újvári Csaba, vegyész,nyugdijas, Sölvesborg-SVÉDORSZÁG (2009-05-18 19:07:12)
9335. Vadász Attiláné, ügyvezető igazgató, Érd (2009-05-18 19:06:32)
9334. Mester Imola, student, Montreal (2009-05-18 19:05:51)
9333. bakk krisztina, sociolog, Satu Mare (2009-05-18 19:05:40)
9332. Andreica Karola, Tanár/Profesor, Kolozsvár/Cluj (2009-05-18 19:05:29)
9331. Janik Kálmán, mérnök, 3942 Sárazsadány, Magyarország (2009-05-18 19:04:51)
9330. Bibó Zoltán, tanuló, Kecskemét (2009-05-18 19:04:18)
9329. Czibere Béla, egyetemista, Budapest (2009-05-18 19:04:08)
9328. Kerekes Imre Peter, ertekkezelo, Kolozsvar (2009-05-18 19:03:08)
9327. Molnár Attila, nyugdíjas, Miskolc (2009-05-18 19:03:07)
9326. Molnar Levente Zsolt, diak, Olasztelek (2009-05-18 19:03:07)
9325. kis k. eleonóra, áplónő, kiskunhalas (2009-05-18 19:02:28)
9324. Kerestely Annamaria, studenta, Cluj-Napoca (2009-05-18 19:02:06)
9323. Schulcz Norbert, tanuló, Miskolc (2009-05-18 19:01:18)
9322. Ifj. Buzás Mihály, Családapa, Szarvas (a Történelmi Magyarország középpontja) (2009-05-18 19:01:18)
9321. Kovácsné Papp Ildikó, munkaügyi ügyintéző, Kecskemét (2009-05-18 19:00:28)
9320. Müllert Péter, tanuló, Budapest (2009-05-18 19:00:23)
9319. Istvánfi Károly, művezető, Csemő (2009-05-18 19:00:16)
9318. LovaszLevente, egyetemi hallgato, Marosvasarhely (2009-05-18 19:00:14)
9317. Takács Tünde, tanár / profesor, Nagyvárad / Oradea (2009-05-18 18:59:35)
9316. Oláh Edina, egyetemista, Zilah (2009-05-18 18:59:33)
9315. Balogh Katalin, borász, Kiskőrös (2009-05-18 18:58:02)
9314. Balogh Örs, Prof., Cluj-Napoca / Kolozsvár (2009-05-18 18:57:31)
9313. Király Péter, villamosmérnök, Budapest (2009-05-18 18:57:17)
9312. Mezei József, cégvezető, Budapest (2009-05-18 18:56:50)
9311. Sarkadi Erzsebet, gyogyszeresz, Korond (2009-05-18 18:56:50)
9310. Sokhegyi Imre, Képesített Vendéglátó, Budapest (2009-05-18 18:56:50)
9309. Dr.Pusz Johann, Rentner, D-82515 Wolfratshausen (2009-05-18 18:56:25)
9308. Angzal Pataki Krisztina, diák, Szlágysomlyó (2009-05-18 18:55:42)
9307. Spiller Béla, Technikus, Budapest (2009-05-18 18:55:33)
9306. Debreczeni Janos Agoston, Fogorvos, Szamosujvar (2009-05-18 18:55:13)
9305. Boda Zoltán, építész, Pécs (2009-05-18 18:54:53)
9304. Turzó Katalin, kutyakozmetikus, Budapest (2009-05-18 18:54:40)
9303. Debreczeni Szabolcs Attila, Fogorvos, Szamosujvar (2009-05-18 18:54:23)
9302. Fogolyan Janos, Oktato, Marosvasarhely (2009-05-18 18:54:16)
9301. Boros Ibolya, Nagyvarad (2009-05-18 18:53:58)
9300. Maria Wunderlich-Parancsuk, Mérnök, Berlin (2009-05-18 18:53:19)
9299. dr zádory attila, orvos, kiskunhalas (2009-05-18 18:53:02)
9298. Laza Gábor, Felszolgáló, Nyíregyháza (2009-05-18 18:52:56)
9297. Gyorfi Agnes, manager aszistens, Kolozsvar (2009-05-18 18:52:48)
9296. Ildikó Limpár, university assistant professor, Esztergom (2009-05-18 18:52:07)
9295. Sárközi Susana, egyetemi oktató/lector universitar, Kolozsvár/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-18 18:51:15)
9294. Bartha Zsolt, tanár, Budapest (2009-05-18 18:50:54)
9293. Pleszkáts Annamária, tanuló, Diósd (2009-05-18 18:50:16)
9292. Dr. Molnár Melinda, jogász, Budapest (2009-05-18 18:50:01)
9291. Bognár András, Tanuló, Budapest (2009-05-18 18:49:50)
9290. Pleszkáts Levente, tanuló, Diósd (2009-05-18 18:49:05)
9289. Illés Béla, mérnök, Dombóvár (2009-05-18 18:48:38)
9288. Hajdu Ádám, Egyetemista, Budapest (2009-05-18 18:48:31)
9287. Bálint Balázs István, Kézbesítő, Szeged Magyarország (2009-05-18 18:48:16)
9286. Mate Magdolna, nyugdijas, Csikszereda (2009-05-18 18:47:42)
9285. Pleszkáts Anikó, asszisztens, Diósd (2009-05-18 18:47:35)
9284. Abermann Júlia, tanuló, Budapest (2009-05-18 18:47:13)
9283. Gombos Karolin, vevőszolgálati munkatárs, Debrecen (2009-05-18 18:46:35)
9282. Dimény János, tanár, Barót (2009-05-18 18:46:08)
9281. Miklos Zsolt, Inginer, Tg Secuiesc (2009-05-18 18:45:41)
9280. Nagy Gergő, sutdent, Budapest (2009-05-18 18:44:57)
9279. Szijártó-Török Erzsébet, Szeged, Magyarország (2009-05-18 18:44:52)
9278. Beke Ernő, Tisztviselő, Kézdivásárhely 19 Udvartér 6 sz (2009-05-18 18:44:49)
9277. Nagy Róbert, alkalmazott, Szabolcs Szatmár Bereg (2009-05-18 18:44:23)
9276. Guraly Eszter, Uzletepito, Budapest (2009-05-18 18:44:20)
9275. Virt Emese, építészmérnök, Budapest (2009-05-18 18:44:18)
9274. Kovács Krisztina, tanár, Budapest (2009-05-18 18:42:49)
9273. Dávid Attila Tamás, nyugdíjas, Szeged (2009-05-18 18:42:03)
9272. Sarah V. Tanko, London/Ontario/Canada (2009-05-18 18:41:54)
9271. Haraszti Zsófia, egyetemista, Budapest (2009-05-18 18:41:54)
9270. Kirchknopf Edina, pedagógus, Veszpém (2009-05-18 18:41:45)
9269. Gerócs László, építész, Nagykanizsa (2009-05-18 18:41:33)
9268. Kakuszi Norbert, építész, Szeged (2009-05-18 18:41:00)
9267. Waldmann Béla, Radikális Nemzeti Állampolgár, Budapest (2009-05-18 18:40:00)
9266. Bandi Botond, közgazdász, Brassó - Brasov - Kronstadt (2009-05-18 18:39:40)
9265. Farkasné Incze Erzsébet, szociális assszisztens, Budapest (2009-05-18 18:39:22)
9264. Balla Zsuzsa, tisztviselő, Kolozsvár (2009-05-18 18:39:13)
9263. Doboli Rubinka, Egyetemista, Nagyvarad (2009-05-18 18:38:53)
9262. Szabó Nándor, tanuló, Debrecen (2009-05-18 18:38:48)
9261. Szilágyi Medárd, tanuló, Debrecen (2009-05-18 18:38:27)
9260. Kaszta József, betegnyugdíjas, Nagyvárad (2009-05-18 18:38:25)
9259. Terezia Peter, irodavezeto, Los Angeles, CA (2009-05-18 18:38:20)
9258. Fehér Klaudia, diák, Kiskunfélegyháza (2009-05-18 18:38:10)
9257. Faludi Katalin, airline staff, Manchester (2009-05-18 18:37:54)
9256. Demeter Gyongyi, óvónő, Barót (2009-05-18 18:37:44)
9255. Tamás Enikő, ruhaipari mérnök assz., Budapest (2009-05-18 18:37:39)
9254. Paloczi Karoly, Manager, Kecskemet (2009-05-18 18:37:17)
9253. Szabó Orsolya, ügyvéd, Budapest (2009-05-18 18:36:57)
9252. Ujvari Maria Magdolna, konyvtaros, Kolozsvar (2009-05-18 18:36:48)
9251. Popa Anita, egyetemi hallgató, Veszprém (2009-05-18 18:36:39)
9250. Ozsváth Emőke, tanítónő, Csíkszereda (2009-05-18 18:36:26)
9249. Dr. Ganczer Tamás, projektmenedzser, Szekszárd (2009-05-18 18:36:02)
9248. Tordai Istvánné, Titkárságvezető, Budapest (2009-05-18 18:35:11)
9247. Páka Judit, betegnyugdijas, Gyergyószentmikós (2009-05-18 18:35:07)
9246. Kinga Märton, äpolo, Hamburg, Nemetorszäg (2009-05-18 18:34:59)
9245. Széchy Anna, egyetemi oktató, Budapest (2009-05-18 18:34:53)
9244. Csontos Lilla, egyetemi hallgató, Nagykanizsa (2009-05-18 18:34:49)
9243. edina, tanulo, arad (2009-05-18 18:34:07)
9242. Smid Roland Arnold, tanuló, Törökbálint (2009-05-18 18:33:51)
9241. Fischer Lászlóné, pedagógus, Kiskőrös (2009-05-18 18:33:34)
9240. Marton Ákos, diák, Nagykanizsa (2009-05-18 18:33:27)
9239. Kasnyóczki Sándor, egyetemista, Budapest (2009-05-18 18:33:09)
9238. Demeter Jácint, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 18:33:02)
9237. Ötvös Györgyi, művelődésszervező, Budapest (2009-05-18 18:33:00)
9236. Kerekes Anna Orsolya, tanuló, Törökbálint (2009-05-18 18:32:53)
9235. Székely Ferenc, ügyvéd, Nagyvárad (2009-05-18 18:32:19)
9234. Flóra Gábor, sociolog, profesor universitar, Oradea (2009-05-18 18:32:11)
9233. staller Markus, zürich (2009-05-18 18:32:11)
9232. Molnar Helen, tanulo, Csikszereda (2009-05-18 18:31:39)
9231. simon zita imola, zürich (2009-05-18 18:31:27)
9230. Dáné Zita, tanítónő, Bruxelles (2009-05-18 18:31:07)
9229. Nyíri Dávid, tanuló, Debrecen (2009-05-18 18:30:56)
9228. berki judit, tanár, budapest (2009-05-18 18:30:54)
9227. Kontesveller Jozsef, Cegvezeto, Kolozsvar (2009-05-18 18:30:50)
9226. Debreczeni Zsuzsa, Irodavezető, Budapest (2009-05-18 18:30:40)
9225. Dr . Lada Györgyi, orvos, Budapest (2009-05-18 18:30:39)
9224. Bálintné Miklós Éva, adminisztrátor, Szeged (2009-05-18 18:30:28)
9223. Iványi Ferenc, nyugd., Bicske (2009-05-18 18:30:09)
9222. Pádár József, Budapest (2009-05-18 18:30:00)
9221. Bencsikné Rákosi Zita, Tájékoztató könyvtáros, Budapest (2009-05-18 18:29:35)
9220. Dr. Oscar Kállay, szemsebész, Bruxelles (2009-05-18 18:29:25)
9219. Bernáth Zoltán Tamás , Mérnök, nyugdíjas egyéni vállalkozó, Bakonyszentlászló (2009-05-18 18:28:57)
9218. Szilágyi Dániel, tanuló, Budapest (2009-05-18 18:28:51)
9217. Kaltenecker Arpad, Sales Manager, Budapest (2009-05-18 18:28:13)
9216. Albert Júlia, színész, Kolozsvár (2009-05-18 18:27:56)
9215. SZANTO MARIA, tanitono, Facsad, Romania (2009-05-18 18:27:41)
9214. Kerekes Róbert János, mérnök, Miskolc, HU (2009-05-18 18:27:36)
9213. Dékány Zsuzsanna, Budapest (2009-05-18 18:26:51)
9212. Mánya Levente, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-18 18:26:35)
9211. Kéménczi Mária, matematikus, Budapest (2009-05-18 18:25:48)
9210. Balla Kinga, tanárnő, München, Németország (2009-05-18 18:25:11)
9209. NESZTOR Tamás, közgazdász, Budapest (2009-05-18 18:25:08)
9208. Bernáth Zoltán Tamásné (Zsóka), Nyugdíjas egyéni vállakozó, Bakonyszentlászló (2009-05-18 18:24:59)
9207. Hadnagy Erzsébet, Tanár, Székelyudvarhely (2009-05-18 18:24:52)
9206. Gally A. Katalin, nyugalmazott rajztanár, Cluj-Napoca (2009-05-18 18:24:30)
9205. Molnár Béla, nyugdíjas tűzoltó, Budapest (2009-05-18 18:24:27)
9204. Marton Melánia, tanuló, Budapest (2009-05-18 18:24:21)
9203. Lajosi Zita, economist, Gilau (2009-05-18 18:24:17)
9202. Nagy Mária, vállalkozó, Budapest (2009-05-18 18:23:49)
9201. Járfás József, Nyugdíjas, Equinunk, PA - USA (2009-05-18 18:23:36)
9200. Jakab Albert Zsolt, néprajzkutató, Kolozsvár (2009-05-18 18:23:19)
9199. Komsa Tamás, diák, Szatmárnémeti (2009-05-18 18:22:13)
9198. Kapusi Csaba, Mernok, Marosvasarhely (2009-05-18 18:21:59)
9197. Bíró István Tivadar, Asztalos, Balánbánya (2009-05-18 18:21:59)
9196. Helmeczy József, villamosmérnök, Budakalász (2009-05-18 18:21:52)
9195. Lohner Roland, Mérnök, Budapest (2009-05-18 18:21:36)
9194. Muzsnay Ilona, nyugdíjas, Szatmárnémeti (2009-05-18 18:21:23)
9193. Balogh Xenia, Kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-18 18:21:04)
9192. Cserey László, Termelési vezető, Nőtincs (2009-05-18 18:20:55)
9191. Balogh Emoke, Konyvelo, Kolozsvar (2009-05-18 18:20:43)
9190. Benedek László - József, Diák, Kápolnásfalu (Capalnita) (2009-05-18 18:20:28)
9189. Rev. Péter Csaba, református lelkész/preot reformat, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-18 18:20:18)
9188. Alexandrova Marianna, diák, Budapest (2009-05-18 18:20:13)
9187. Bódi Eszter, Miskolc (2009-05-18 18:20:09)
9186. Katona Ágnes, ügyvezető igazgató, Eger (2009-05-18 18:20:06)
9185. Rangos Dávid, tanuló, Budapest (2009-05-18 18:19:36)
9184. Borbély Gábor, Egyetemista, Mosonmagyaróvár (2009-05-18 18:19:24)
9183. Gocz Tibor, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 18:19:23)
9182. Cserey László, Termelési vezető, Nőtincs (2009-05-18 18:19:08)
9181. Petrovszki Krisztián, tanuló, Békéscsaba (2009-05-18 18:19:04)
9180. Kulcsár István, Miskolc (2009-05-18 18:18:57)
9179. Moldován Mária, keramikus, Marosvásárhely (2009-05-18 18:18:36)
9178. Fejes Endre, tanuló, Budapest (2009-05-18 18:18:18)
9177. Dobai Balázs, repjegy specialista, Budapest (2009-05-18 18:18:16)
9176. Horváth Szilvia, építész, Budapest (2009-05-18 18:18:01)
9175. Dari Ilona, nyugdias, Sarmasag (2009-05-18 18:17:43)
9174. Nimmerfroh Katalin, diák, Monor (2009-05-18 18:17:09)
9173. Velcsov Judit , mernok, Zilah (2009-05-18 18:17:09)
9172. Dr.Kiss Gelman Zsofia, muzikologus, Natania-Izrael (2009-05-18 18:16:35)
9171. Finok Orsoly, tanuló, Páty (2009-05-18 18:16:22)
9170. Kalman Faluvegi, , Stockholm (2009-05-18 18:16:19)
9169. Jean Crichton, writer, Summit, New Jersey (2009-05-18 18:16:12)
9168. Sammie Adetiloye, general assistant, london, UK (2009-05-18 18:16:09)
9167. Galánthayné Dr. Csőváry Judit, ügyvéd, Budapest (2009-05-18 18:16:07)
9166. Fellner Lajos, restaurátor, Pécs (2009-05-18 18:16:00)
9165. Roza Judit Pinter, tanulo, Budapest (2009-05-18 18:15:50)
9164. Keresztes Ildikó, Budapest (2009-05-18 18:15:38)
9163. Nemes Zsuzsanna, kerteszmernok, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 18:14:56)
9162. Turai Viola, general assistant, London, UK (2009-05-18 18:14:56)
9161. Horváth Iván, programozó, Várpalota (2009-05-18 18:14:47)
9160. Józsa János, Budapest (2009-05-18 18:14:36)
9159. Nagy Gergely Sándor, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-18 18:14:32)
9158. Fábián Judith, Betegnyugdias, Olofström.Svédország (2009-05-18 18:14:12)
9157. Macalik Abigél, Învăţătoare, Cluj Napoca (2009-05-18 18:14:10)
9156. Nagy Ádám, mérnök, Budapest (2009-05-18 18:14:04)
9155. Nemes Ildiko, tanar, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 18:13:31)
9154. Sánta Réka Krisztina, hallgató, Budapest (2009-05-18 18:13:25)
9153. Hornyak Katalin, nyugdijas agrarmernok, Bihardioszeg (2009-05-18 18:13:24)
9152. Tolvaj Ákos, angoltanár, Budapest (2009-05-18 18:13:21)
9151. Gal Anca, Student, Baciu (2009-05-18 18:13:14)
9150. Bartha Kincső, tanuló, Kismaros (2009-05-18 18:12:59)
9149. Jozsef Veres , Gépészmérnök, Dombóvár - Ungaria (2009-05-18 18:12:51)
9148. Várdai Dezső Levente, Fotograf, Cluj-Napoca (2009-05-18 18:12:38)
9147. Nagy Gergely Sándor, tanuló, Debrecen (2009-05-18 18:12:37)
9146. Tamás Kereskényi, Electrical Engineer, Budapest (2009-05-18 18:12:33)
9145. Szirmai Attila, egyetemi hallgató, Siófok (2009-05-18 18:11:40)
9144. Czibor Kinga, tanuló, Győr (2009-05-18 18:11:33)
9143. Tattay Szilárd, jogász, egyetemi adjunktus, Budapest (2009-05-18 18:10:39)
9142. Sümeghi Mátyás, ügyvezető igazgató, Budapest (2009-05-18 18:10:30)
9141. Szasz Andrea, tanulo, Barot (2009-05-18 18:10:23)
9140. Vezsenyi Éva, Postaalkalmazott, Váchartyán (2009-05-18 18:09:48)
9139. Sipos Tamas, Programozo, Kolozsvar (2009-05-18 18:09:48)
9138. Kresz-Guther Ilona, jogi asszisztens, Budapest (2009-05-18 18:09:24)
9137. Szabó Emese, referens aszisztens, Székelyudvarhely (2009-05-18 18:09:15)
9136. Gyécsek Jennifer, student, Philadelphia (2009-05-18 18:09:05)
9135. Papp Veronika, Salgótarján (2009-05-18 18:08:55)
9134. Zovits Ádám, Nappali tagozatos hallgató, Budapest (2009-05-18 18:08:51)
9133. Veres Erno Csaba, Munkas, Marosvasarhely (2009-05-18 18:08:20)
9132. Vajda Éva, idegenforgalmi referens, Budapest (2009-05-18 18:08:18)
9131. Székely László, Számitogép operatör, Kanada,Conwall (2009-05-18 18:08:14)
9130. Ventilla Nóra, tanuló, Budaörs (2009-05-18 18:07:59)
9129. Jung Christoph, Student (egyetemista), Otterstadt (2009-05-18 18:07:37)
9128. Riba Tamás, Targoncavezető, Tamási (2009-05-18 18:07:34)
9127. Csaba Molnar, Project Coordinator, Toronto, Canada (2009-05-18 18:07:28)
9126. Rajnai László, művezető, Iszkaszentgyörgy (2009-05-18 18:07:15)
9125. Tóth Piroska , Solymár (2009-05-18 18:07:10)
9124. Ferencz Judit, tanar, Szekelyudvarhely (2009-05-18 18:06:52)
9123. Muzsnay Árpád, nyugdíjas, Szatmárnémeti (2009-05-18 18:06:12)
9122. Jakab Orsolya , közgazdász, Zsámbék (2009-05-18 18:05:48)
9121. Szénásiné Harton Edit, ny. könyvtáros, Bácsalmás (2009-05-18 18:05:31)
9120. Szekely-Varga Melinda, tanar, Dicsoszentmarton (2009-05-18 18:05:22)
9119. Peter Julia, ugyintezo, Marosvasarhely (2009-05-18 18:05:07)
9118. Nagy Józsefné, mérnök, Debrecen (2009-05-18 18:05:04)
9117. Galfi Gergely, Gk.vezeto, Zsambek (2009-05-18 18:04:24)
9116. Paitz János, Mérnök, Budapest (2009-05-18 18:04:10)
9115. Kecskemeti Zsolt, mernok, London (2009-05-18 18:03:40)
9114. Ildiko Kinga Vajda, pszichologus, Cleveland, Ohio (2009-05-18 18:03:36)
9113. Schapira Zoltan, Rendezö, Svédorság (2009-05-18 18:02:45)
9112. Várhelyié Vincze Éva, Diplomás ápoló, Pécs (2009-05-18 18:02:26)
9111. Németh Istvánné, nyugdíjas tanítónő, Bakonyszentlászló (2009-05-18 18:02:03)
9110. Szőcs László, polgármester, Kőrispatak (2009-05-18 18:01:45)
9109. Kosa Agota, tanulo, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 17:59:40)
9108. Sós Tiborné, Informatikus, Eger (2009-05-18 17:59:16)
9107. Molnar-Tamas Laura, kozgazdasz, Marosvasarhely (2009-05-18 17:59:00)
9106. nagy mária, nyugdíjas, székesfehérvár (2009-05-18 17:58:55)
9105. Komoróczy György, Székelyudvarhely (2009-05-18 17:58:12)
9104. Bitskey István, akadémikus, egyetemi tanár, Debrecen (2009-05-18 17:57:59)
9103. Perger Éva, egyetemi hallgató, Győr (2009-05-18 17:57:55)
9102. Szasz Sandor , egyetemista , Barot (2009-05-18 17:57:51)
9101. Öskü Csaba, nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 17:57:32)
9100. Szántó Bíborka, Kolozsvár (2009-05-18 17:57:28)
9099. Both Tamás, tanuló, Budapest (2009-05-18 17:57:25)
9098. Tövisházi Zsófia, zenetanár, Budapest (2009-05-18 17:57:09)
9097. Sebestyen Izabella, Diak, Deva,Hunyad megye (2009-05-18 17:56:09)
9096. Kovacs Eniko, elarusito, Kezdivasarhely (2009-05-18 17:55:40)
9095. Vas Istvan, gepkezelo, Szekelyudvarhely (2009-05-18 17:55:01)
9094. Bartha Amália, Pénzügyi auditor, Budapest (2009-05-18 17:54:52)
9093. Péni Viktória, tanuló, Székesfehérvár (2009-05-18 17:54:19)
9092. Vass Erika, Altalananos orvos asszisztens, Szekelyudvarhely (2009-05-18 17:54:03)
9091. Szente Arpad, Nyugdijjas, Kolozsvar (2009-05-18 17:53:51)
9090. Horváth Zsuzsanna, tanuló, Kunszentmiklós (2009-05-18 17:53:48)
9089. Székely Júlia, tanár, Budapest (2009-05-18 17:53:30)
9088. Adorján Viktor, igazgató, Székesfehérvár (2009-05-18 17:53:19)
9087. Vargha Erzsebet, tanar, Kezdivasarhely (2009-05-18 17:53:07)
9086. Doma Zdenka, diák, Budapest (2009-05-18 17:52:38)
9085. Horváthné Buhalla Edina, kineziológus, Gyula (2009-05-18 17:52:33)
9084. kálmán Istvánné, nyugdíjas, 2890 TATA- (2009-05-18 17:52:32)
9083. Kiss Ágnes, tanuló, Baraolt (2009-05-18 17:52:25)
9082. Polgár Károly, Építész, Budapest (2009-05-18 17:51:38)
9081. Papp Annamária, építész, Budapest (2009-05-18 17:51:26)
9080. Demjánné Mándy Katalin, építész, Budapest (2009-05-18 17:51:18)
9079. Szasz Bernard-Otto, Tanulo, Jud.Hunedoara,Lupeni (2009-05-18 17:50:39)
9078. papp Jenö, gépész, Szeged (2009-05-18 17:49:46)
9077. BERSZAN GIZELLA, gazdasagi eloljaro, BARATOS (2009-05-18 17:49:42)
9076. Légrádi Gábor, Mérnök, Szigethalom (2009-05-18 17:49:36)
9075. Szente Erzsebet, Nyugdijjas, Kolozsvar (2009-05-18 17:49:32)
9074. Bus Emese, Kolozsvar (2009-05-18 17:49:23)
9073. Tóth Sándor, Közgazdász/Economist, Négyfalu/Săcele (2009-05-18 17:49:12)
9072. Vinczéné GálRéka, vallástanár, Budapest (2009-05-18 17:49:08)
9071. Roják Krisztián, Agrármérnök, Kézdivásárhely (2009-05-18 17:48:54)
9070. Guther Janos, tanar, Beszterce (2009-05-18 17:48:50)
9069. Spaller Árpád, gyógypedagógus, Gyál (2009-05-18 17:48:48)
9068. Kovacs Ioan , Reszlegvezeto , Tasnad (2009-05-18 17:48:46)
9067. Vincze Zsuzsa, diak, Banffyhunyad (2009-05-18 17:48:27)
9066. Mezei-Horváti Miklós Attila, nyugdíjas, Nyírderzs, Magyarország (2009-05-18 17:47:47)
9065. Mme Heddad Anne Marie, Franciaorszàg (2009-05-18 17:47:26)
9064. Rob Tivadar, Nyudijas, Nagyvárad (2009-05-18 17:47:07)
9063. Molnar Mihai, inginer, Tarnaveni (2009-05-18 17:46:49)
9062. Gergely Csaba, Mernok, Kolozsvar (2009-05-18 17:45:42)
9061. Rob Mária Ibolya, Grafikus, Nagyvárad (2009-05-18 17:45:38)
9060. Varga Balázs, hallgató, Budapest (2009-05-18 17:45:19)
9059. Mezei-Horváti Judit Ildikó, nyugdíjas, Nyírderzs, Magyarország (2009-05-18 17:45:14)
9058. Csepregi Péter, vasutas, Füzesabony (2009-05-18 17:44:59)
9057. Balint Hajni, tanítónő învăţătoare, Vîrşolţ (2009-05-18 17:44:46)
9056. Benedek Annamária, közgazdász / economist, Kolozsvár / Cluj-N. (2009-05-18 17:44:33)
9055. Barabási Jenő, Szakelőadó, Békéscsaba (2009-05-18 17:44:09)
9054. Fazakas Szabolcs, igazgato, Szekeludvarhely (2009-05-18 17:43:57)
9053. Németh Viktor, diák, Gyömrő (2009-05-18 17:43:49)
9052. Ban Magdolna, Office Manager, Toronto, Canada (2009-05-18 17:43:36)
9051. Csia Kinga Emese, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 17:42:12)
9050. Kiss Katalin, tanuló, Budapest (2009-05-18 17:42:05)
9049. Erik Gyurcsanyi, Menedzser, Sister Bay, WI, USA (2009-05-18 17:41:56)
9048. Bonda Balázs, egyetemista, Budapest (2009-05-18 17:41:53)
9047. Nagy László, Hallgató, Győr (2009-05-18 17:41:36)
9046. Szabóné Juhász Klára, tanár, Pápa (2009-05-18 17:41:31)
9045. Sófalvi Lajos, Webdesigner, Székelyudvarhely (2009-05-18 17:41:10)
9044. Berényi Zsoltné, nyugdíjas, Derecske (2009-05-18 17:41:09)
9043. Karl Horvath, Selfemployed, Managua, Nicaragua (2009-05-18 17:40:55)
9042. Körmendy Gyula, Pensionar, Sweden Stockholm (2009-05-18 17:40:55)
9041. Gáspár Károly, lelkipásztor, Kolozsvár (2009-05-18 17:40:35)
9040. Gergely Eniko Izabella, Szocialis gondozo, Kolozsvar (2009-05-18 17:40:21)
9039. Vajda Szabolcs, tanító, Magyaró (2009-05-18 17:40:02)
9038. Gyüker Anikó, Tanuló, Miskolc (2009-05-18 17:39:34)
9037. Dr. Herczig Béla, nyugdíjas, Baj (2009-05-18 17:39:17)
9036. Pálkövi Flóra, tanuló, Budapest (2009-05-18 17:38:46)
9035. Józsa Béla-Tamás, Diák, Szilágyperecsen (2009-05-18 17:38:46)
9034. Ferencz S. Apor, képzőművész, Csíkszereda (2009-05-18 17:38:45)
9033. Piczil Fruzsina, Debrecen (2009-05-18 17:38:37)
9032. Bördős Judit, értékesítő, Debrecen (2009-05-18 17:38:15)
9031. Kárpáti Erzsébet, nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 17:37:49)
9030. Longauer Diana, tanitono, Brasso (2009-05-18 17:37:27)
9029. Marina Ştefan, arhitect, turda (2009-05-18 17:37:21)
9028. Sipos Gabriella, Tanuló, Arad (2009-05-18 17:37:15)
9027. Bazsalya Lívia, Pedagógus, Nagymaros (2009-05-18 17:37:04)
9026. Rácz Sándor, tanár, Hódmezővásárhely (2009-05-18 17:37:03)
9025. Németh Attila, nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 17:36:52)
9024. Jamie Atkins, Administrator, Lincoln, MA , USA (2009-05-18 17:36:24)
9023. Mátravölgyi Jenő, Tűzoltó, Budapest (2009-05-18 17:36:00)
9022. Miklós János, maestru dans-şef secţie, Oradea (2009-05-18 17:35:55)
9021. Varro Imola, Konyvelo, Szekelykeresztur (2009-05-18 17:35:23)
9020. Kocsis Mónika, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-18 17:35:00)
9019. Toth Kinga, közgazdász, Nagyvárad (2009-05-18 17:34:42)
9018. Tolnai Gábor, hallgató, Alsónémedi (2009-05-18 17:34:40)
9017. Majoross István, Nyugdijas, Budapest (2009-05-18 17:34:38)
9016. Jankovics Bálint, bányamérnök, Tapolca (2009-05-18 17:34:28)
9015. Dr.Mayer Klára, orvos, Hódmezővásárhely (2009-05-18 17:33:59)
9014. Vinczeffy Erzsébet, nyugdíjas, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 17:33:42)
9013. Várföldi Richárd, Informatikus, Tordas (2009-05-18 17:33:23)
9012. szasz-veres attila, inginer, cluj (2009-05-18 17:32:43)
9011. Pál Dóra, tanuló, Szigetszentmiklós (2009-05-18 17:32:37)
9010. Körmöczi Tünde, aszisztens, Marosvásárhely (2009-05-18 17:31:47)
9009. Sörös Árpádné Kata, tanár, Malmö (2009-05-18 17:31:40)
9008. Skaper Adrienn, újságíró, tanuló, Győr (2009-05-18 17:31:33)
9007. Pál Dóra, tanuló, Szigetszentmiklós (2009-05-18 17:31:18)
9006. Szakács Sándor, püspöki titkár, Veszprém (2009-05-18 17:31:07)
9005. Puhala Zoltán, hallgató, Veszprém (2009-05-18 17:31:05)
9004. Sörös Árpád, Gyógyszerész, Malmö (2009-05-18 17:30:50)
9003. dr. Zoltán István, egyetemi docens, Budapest (2009-05-18 17:30:41)
9002. Szakácsné Bereczky Emőke, módszertani tanácsadó, Veszprém (2009-05-18 17:30:25)
9001. Pálfy Gyula, Etnográfus, Fót (2009-05-18 17:30:15)
9000. Kicsák István, Diák, Nyíregyháza (2009-05-18 17:29:32)
8999. Nyéki Attila, Informatikus, Satu Mare (2009-05-18 17:29:01)
8998. Bartal András, futár, 1155 Bp.Tóth István u. 74 (2009-05-18 17:29:01)
8997. Szakácsné Bereczky Emőke, módszertani tanácsadó, Veszprém (2009-05-18 17:28:48)
8996. Mohácsi Júlia Judith, tanító, Nagyvárad (2009-05-18 17:28:38)
8995. DEZSÔ EDITH, vállalkozó, Gyergyószentmiklós (2009-05-18 17:28:20)
8994. BALÁZS CSABA, ÚJSÁGÍRÓ, 9300 CSORNA (2009-05-18 17:28:18)
8993. Nágel Henrik, Gépkocsivezető, Szekszárd (2009-05-18 17:27:58)
8992. Galambos Péter, mérnök, Budapest (2009-05-18 17:27:40)
8991. Revesz Istvan, gondnok, Szatmarnemeti (2009-05-18 17:27:26)
8990. Adela Weis, profesoara, spaichingen, germania (2009-05-18 17:27:09)
8989. Gáy János , munkanélküli, Felsőszentiván (2009-05-18 17:27:09)
8988. Baricz György, tanár, Szatmárnémeti (2009-05-18 17:26:39)
8987. JAKABOS PÉTER, RAKTÁRVEZETŐ, ZSÁMBÉK (2009-05-18 17:26:37)
8986. Tatár-Kis Gábor, tanuló/energetikai mérnök, Budapest (2009-05-18 17:26:33)
8985. B üttner Sarolta, nyugdíjas pedagógus, Gödöllő (2009-05-18 17:25:22)
8984. Dr. Pethő Ágnes, biologist, Budapest (2009-05-18 17:25:09)
8983. Molnar Mihaly Laszlo, hallgato, Baks (2009-05-18 17:25:05)
8982. Csaba Szasz, Cluj Napoca (2009-05-18 17:24:58)
8981. Csapó Gábor, tanuló, Magyarország (2009-05-18 17:24:54)
8980. Szilágyi Zsolt, Informatikus, Budapest (2009-05-18 17:24:46)
8979. Sárkány Balázs, Tanuló, Budapest (2009-05-18 17:24:26)
8978. Vasa Zoltán, közalkalmazott, Budapest (2009-05-18 17:24:19)
8977. Szatmari Gabriella, Tanitono, Kololzsvar (2009-05-18 17:24:14)
8976. Együd András, hivatásos tűzoltó, 3580 Tiszaújváros (2009-05-18 17:24:06)
8975. deli istvánné, nyugdijas, 1061. budapest király utca 34 (2009-05-18 17:23:35)
8974. Csorvasi Sz. L. Attila, egyetemi hallgató, Marosvasarhely (2009-05-18 17:23:28)
8973. Sárkány Balázs, Tanuló, Budapest (2009-05-18 17:23:19)
8972. Szabó Benedek Mózes, vízóra-olvasó, Béta (2009-05-18 17:23:15)
8971. Gal Katalin, Nagyszeben (2009-05-18 17:23:08)
8970. Turcza Tibor, Toronto, Kanada (2009-05-18 17:22:55)
8969. Pethő Zoltán, tanuló BME, Budapest (2009-05-18 17:22:46)
8968. Ágoston Tibor, fürdőszolgálat-vezető, Debrecen (2009-05-18 17:22:09)
8967. Szabó Benedek Emese, tanító, Béta (2009-05-18 17:21:49)
8966. Nagy Imre, fejlesztő, Budapest (2009-05-18 17:21:38)
8965. Begella Péter, mérnök, Budapest (2009-05-18 17:21:36)
8964. Soos Anna, egyetemi docens, Kolozsvar (2009-05-18 17:21:26)
8963. dr Macsári Viktória, jogtanácsos, Budapest, Magyarország (2009-05-18 17:20:46)
8962. Balázsyné dr. Kis Ágnes, jogtanácsos, Budapest (2009-05-18 17:20:46)
8961. Balint Katalin, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 17:20:35)
8960. Szilagyi Erzsebet, nyugdijas, Nyaradkaracsony (2009-05-18 17:20:06)
8959. Lászlóffy Zsolt, biológus, szaktanácsadó, Szeged (2009-05-18 17:19:33)
8958. Hegedus Laszlo, Tehnician, Marosvasarhely (2009-05-18 17:19:28)
8957. Miszti Katalin-Tünde, Társadalmi gondozó(Szociális munkás)/ Titkárnő, Gyulafehérvár (2009-05-18 17:18:43)
8956. Ördög László, Nyugdíjas, Szentendre (2009-05-18 17:18:36)
8955. Valovics Attila, növényvédelmi mérnök, Solymár (2009-05-18 17:18:27)
8954. Papp Norbert, Tanácsadó, Budapest (2009-05-18 17:18:20)
8953. Schliesshahn Anna, tanuló, Érd (2009-05-18 17:16:44)
8952. Tubákos Sándorné, nővér, Kaposvár (2009-05-18 17:16:38)
8951. Ferenc Köntés, Student, New York, NY (2009-05-18 17:16:21)
8950. Boza Pál, közgazdász, Kecskemét (2009-05-18 17:15:56)
8949. Debreczeni Gergely, fizikus, Budapest (2009-05-18 17:15:55)
8948. Heltai Zsuzsanna, közalkalmazott, Budapest (2009-05-18 17:15:32)
8947. Caimacan Dávid, Hallgató, Budapest (2009-05-18 17:15:09)
8946. Kovács-Nüszl Botond, egyetemi hallgató, Kiskunhalas (2009-05-18 17:15:06)
8945. Zöldi Aurélia, nyugdíjas, 2000 Szentendre/Magyarország (2009-05-18 17:15:02)
8944. Garaczi Tamás, Tanuló, Kecskemét (2009-05-18 17:14:49)
8943. Köteles Gergő, Nyíregyháza (2009-05-18 17:14:04)
8942. Gergely Krisztina, középiskolai tanár, Cegléd (2009-05-18 17:13:45)
8941. Kránitz Katalin, PhD hallgató, Sopron (2009-05-18 17:13:21)
8940. Szabo Csaba, kamionsofor, Bekescsaba (2009-05-18 17:12:55)
8939. Szendiné Kósa Katalin, nyugdíjas pedagógus, Budapest (2009-05-18 17:12:37)
8938. Ökördi Zsuzsa, biogazda, Pacsérvisnye, Somogy megye (2009-05-18 17:12:19)
8937. Baranyiné Molnár Hajnal, könyvkötő, Budapest (2009-05-18 17:11:53)
8936. Bányász Péter, tanuló, budapest (2009-05-18 17:11:47)
8935. Sara Ballard, homemaker, Concord, MA, U.S.A. (2009-05-18 17:11:37)
8934. Engelsbach Gyuláné, Nyugdijas, Pécs (2009-05-18 17:11:11)
8933. Vartic Teodora, Student, Bistrita (2009-05-18 17:10:56)
8932. Szabó Bálint István, Tanuló, Budapest / Marosvásárhely (2009-05-18 17:10:48)
8931. Kertész Géza, Tanuló, Nyíregyháza (2009-05-18 17:10:44)
8930. Jószai Ágnes, építész, Budapest (2009-05-18 17:10:10)
8929. Kiraly Andrea, kereskedo, Bekescsaba,Magyarorszag (2009-05-18 17:10:10)
8928. Róth Tamás, informatikus, Capelle aan den IJssel (2009-05-18 17:09:45)
8927. Józsa Mara, nyugdíjas, Felsőszentiván (2009-05-18 17:09:30)
8926. Patócs Zoltán, beszerző, Győr (2009-05-18 17:09:29)
8925. Mircea Munteanu, arhitect, Cluj-Napoca (2009-05-18 17:09:17)
8924. Kárpáthegyi Bálint, eladó, népzenész, Budapest (2009-05-18 17:09:16)
8923. Egei Tibor Zoltán, laboráns, Aranyosgyéres (2009-05-18 17:09:13)
8922. Bogárdi-Mészöly Andrea, turisztikai referens, Budapest (2009-05-18 17:09:05)
8921. Gyerkó László, közgazdász, szenátor, Csíkszereda (2009-05-18 17:09:01)
8920. Madaras Ágnes, nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 17:09:00)
8919. Edit Palencsar, profesoara, Ottawa (2009-05-18 17:08:47)
8918. Rüll Tamás, építészmérnök, Székesfehérvár (2009-05-18 17:08:20)
8917. Császár Anita, főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-18 17:08:20)
8916. Demeter Sándor, lelkipásztor, Temesvár (2009-05-18 17:08:15)
8915. Patócs Zoltán, beszerző, Győr (2009-05-18 17:07:52)
8914. Mesterné Molnáry Mária, nyugdíjas, Sóshartyán Magyarország (2009-05-18 17:07:43)
8913. Boa Krisztina, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 17:07:09)
8912. nancy reilly, biologist RN furniture maker, 145 monument street concord ma 01742 usa (2009-05-18 17:06:17)
8911. Császár Anita, főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-18 17:06:08)
8910. Horváth Gábor, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 17:06:05)
8909. Zoltáni Csaba, Budapest (2009-05-18 17:05:57)
8908. Béres Csaba, Polgármester, Székelyhíd (2009-05-18 17:05:42)
8907. Bőszné Czine Ildikó Mária, nyugdíjas /pensionara/, Pécs (2009-05-18 17:05:38)
8906. Szabó-Zsidai Krisztina, vegyész, Budapest (2009-05-18 17:04:48)
8905. Kun Etelka, diák, Kolozsvár (2009-05-18 17:04:42)
8904. Szilagyi Maria, tanito, Nagyvarad (2009-05-18 17:04:41)
8903. Bukovszky Éva, egyetemi hallgató, Szeged (2009-05-18 17:04:29)
8902. Barcsik Balázs, mérnök, 5540, Szarvas Vajda Péter utca 16 (2009-05-18 17:04:29)
8901. Nagy Edit, református lelkész, Budapest (2009-05-18 17:04:21)
8900. Szodorai Melinda, tanuló, Szilágysomlyó (2009-05-18 17:03:53)
8899. Antal Ágnes, Administrativ Manager, Győr (2009-05-18 17:03:31)
8898. Grünstein Éva Zsuzsánna, jogász, Székelyudvarhely (2009-05-18 17:03:07)
8897. Igari Erzsébet, tanuló, Budapest (2009-05-18 17:02:56)
8896. William Seaver, retiree, Concord, MA, USA (2009-05-18 17:02:47)
8895. Sülyi Magdolna, optikus, Karancsalja (2009-05-18 17:02:33)
8894. Csanádi Adrienn, egyetemista, Seregélyes (2009-05-18 17:02:29)
8893. Bezerédi Dániel, egyetemista, Budapest (2009-05-18 17:02:18)
8892. Hegedűs Imre Ferenc, nyugdijas, Csíkszereda (2009-05-18 17:02:16)
8891. Hubay Jenő, építészmérnök, építőmester, Budapest (2009-05-18 17:01:46)
8890. Tombor Zsuzsa, casting-direktor, Budapest (2009-05-18 17:01:22)
8889. Perecsenyi Melinda, tanuló, Nijmegen (2009-05-18 17:01:06)
8888. Kaponya Anett, vállalkozó, Balatonlelle (2009-05-18 17:00:58)
8887. Antal András, informatikus, Marosvásárhely (2009-05-18 17:00:25)
8886. Szathmári Margareta, Nyugdíjas, Kecskemét (2009-05-18 17:00:11)
8885. Bezerédi Dorottya, újságíró, Budapest (2009-05-18 17:00:08)
8884. dr.Sárosi Magdolna, jogász, Budapest (2009-05-18 16:59:12)
8883. Róth Ildikó, Informatikus, Capelle Aan Den IJssel (NL) (2009-05-18 16:59:07)
8882. Lorincz Attila, Recepcios, Szekelyudvarhely (2009-05-18 16:58:58)
8881. Vidra Erika, tanár, Budapest (2009-05-18 16:58:54)
8880. Fehér Anna, angol és francia gimnáziumi tanár, Budapest (2009-05-18 16:58:39)
8879. Antal Beata, programozo, Zilah (2009-05-18 16:58:39)
8878. Dr.Jakab Tibor, orvos, Kiskunfélegyháza (2009-05-18 16:58:39)
8877. KELEMEN EMŐKE, közgazdász, Marosvásárhely (2009-05-18 16:58:16)
8876. Leiti Mónika, tanitónő, Szatmárnémeti (2009-05-18 16:57:35)
8875. Szabo Eniko, Konyvelo, Marosvasarhely (2009-05-18 16:57:23)
8874. Kiss Orsolya Katalin, tanár, Zalaegerszeg, Magyarország (2009-05-18 16:56:41)
8873. Urbán Péter, Budapest (2009-05-18 16:56:37)
8872. Bonczó Emese, plakátragasztó, Surány (2009-05-18 16:56:29)
8871. Kiss Annamaria, tanar, Lyon (2009-05-18 16:56:12)
8870. pál ferenc lászló, épitesmérnök, D.83253 Rimsting/Amselweg 3 (2009-05-18 16:55:01)
8869. Hegedűs István, it technikai vezető, Miskolc (2009-05-18 16:54:53)
8868. Tóth Szilvi, pedagógus, Budapest (2009-05-18 16:54:43)
8867. Baráth György, Budapest (2009-05-18 16:54:38)
8866. Borbáth Mónika, tájépítész, Csíkszereda (2009-05-18 16:54:28)
8865. Bagyó Olga, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-18 16:54:12)
8864. Balogh István, villamosmérnök, Budapest (2009-05-18 16:54:02)
8863. Máthé Orsolya, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 16:53:46)
8862. Ispán Alexa, munkafelvevő, számlázó, Tépe (2009-05-18 16:53:03)
8861. Braun Brigitta, egyetemi halgato, Kolozsvar (2009-05-18 16:52:15)
8860. baloga istvan, tanar, kolozsvar (2009-05-18 16:52:04)
8859. Táncos Zsolt, grafikus, mérnök, Szolnok (2009-05-18 16:51:43)
8858. Székely Dalma, Kulturális előadó, Beszterce (2009-05-18 16:50:38)
8857. Nagy Tímea, Belföldi értékesítő, Budapest (2009-05-18 16:50:17)
8856. Hegedüs Béla, irodalomtörténész, Budapest (2009-05-18 16:50:05)
8855. Sebestyén Éva, tanár, Szilasliget (2009-05-18 16:49:53)
8854. Szappanos Erika, irányitó, Budapest (2009-05-18 16:49:10)
8853. Kun Ilona-Anna, fizikus, Kolozsvar (2009-05-18 16:49:06)
8852. Miklósi Ildikó Ilona, tanácsos, Kolozsvár (2009-05-18 16:49:06)
8851. Bartha László, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-18 16:49:05)
8850. Margaret Stewart, church administrator, Concord, Massachusetts, USA (2009-05-18 16:49:01)
8849. Körmendi Andrea Csilla, aszisztens, Budapest (2009-05-18 16:48:50)
8848. Fándly Edit, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 16:48:37)
8847. Kiss Edit, programozó, Budapest (2009-05-18 16:48:11)
8846. Vörös Miklós, tisztviselő, Szolnok (2009-05-18 16:48:06)
8845. Simó Gáspár, Pap / Preot, Miercurea-Ciuc / Csíkszereda (2009-05-18 16:47:49)
8844. Németh Mónika, asszisztens, Tatabánya (2009-05-18 16:47:25)
8843. Ferenczi Ilona, zenetörténész, Budapest (2009-05-18 16:47:19)
8842. Péter Előd, egyetemista, Gyergyószentmiklós (2009-05-18 16:47:14)
8841. Tuba Judit , tanító, Székesfehérvár (2009-05-18 16:47:10)
8840. Bíró Bernadett, projektmenedzser, Pécs (2009-05-18 16:46:34)
8839. németh lajos, logisztikus , sopron (2009-05-18 16:46:32)
8838. Szappanos Erika, irányitó, budapest (2009-05-18 16:45:56)
8837. Kovács Anita, pedagógus, Tatabánya (2009-05-18 16:45:26)
8836. Fábri Csaba, egyetemista, Budapest (2009-05-18 16:45:09)
8835. Rácz Sándor, beszerző, Kóka (2009-05-18 16:45:08)
8834. Dr. Sonnevend Adam , nyugdijas, 2011 Budakalasz (2009-05-18 16:44:52)
8833. Nagy Erika, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 16:44:37)
8832. bartha tunde, kozgazdasz, sepsiszentgyorgy (2009-05-18 16:43:49)
8831. Müller Péter, agrármérnök, Szarvas (2009-05-18 16:43:27)
8830. Fülöp Lajos István, mérnök, Gyöngyössolymos (2009-05-18 16:43:11)
8829. Veres Noemi, Fordito, Kolozsvar (2009-05-18 16:43:00)
8828. Szatmári Bence, diák, Nagyvárad (2009-05-18 16:42:52)
8827. Pocsveiler Sándor és felesége, Ilona, nyugdíjas mérnök és tanárnő, Szilágysomlyó (2009-05-18 16:41:48)
8826. Beatriz Perez Louro (Moreh), Sporttanár, Zürich (2009-05-18 16:41:43)
8825. Virág Csaba, tanuló, Budapest, Magyarország (2009-05-18 16:41:18)
8824. Jándi Attila, turizmus, Budapest (2009-05-18 16:40:40)
8823. Istvan Pasztorfi, USA (2009-05-18 16:40:20)
8822. Kapás Ildikó, Arhitect, Székesfehérvár (2009-05-18 16:39:20)
8821. Bodó Töhötöm, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-18 16:39:03)
8820. gombos miklos, nyugdijas, csepreg (2009-05-18 16:38:50)
8819. Nagypál Katalin, nyugdijas könyvelő, Nagyvárad (2009-05-18 16:38:35)
8818. Király Ernő, Közgazdász, Budapest (2009-05-18 16:38:24)
8817. dr.Toducz Endre, pszichiáter főorvos, Marosvásárhely (2009-05-18 16:38:08)
8816. Tőtős András, orvos-medic, 8349 Zalagyömörő,Magyarország(H) (2009-05-18 16:37:31)
8815. Keöves Ferenc, nyugdíjas, Páty (2009-05-18 16:36:58)
8814. Tőkés Gábor, biológusmérnök, Törökbálint (2009-05-18 16:36:58)
8813. Paripás Emőke, építészmérnök, Miskolc (2009-05-18 16:36:40)
8812. Csiki Sandor, elektronista, Marosvásárhely (2009-05-18 16:36:33)
8811. Bonti Magdalena, nyugdijas, Szovata (2009-05-18 16:36:23)
8810. Sándor Mónika, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 16:35:03)
8809. Hajdu László Hunor, biológus/kutató, Kolozsvár (2009-05-18 16:35:02)
8808. Ágoston Lajos, vállalkozó, Hódmezővásárhely (2009-05-18 16:34:33)
8807. Nagy Tamás, munkanélküli, Tiszaújváros (2009-05-18 16:33:48)
8806. Kocsis Tiborné, tanár, Budapest (2009-05-18 16:33:20)
8805. Górász Csilla, tanár, Székesfehérvár (2009-05-18 16:32:52)
8804. Puskas Gabriella, mérnök, Szatmárnémeti (2009-05-18 16:32:29)
8803. Lévainé Somogyváry Katalin, 5 gyermekes családanya, szakácsnö, Németország (2009-05-18 16:32:24)
8802. Koczkás Zoltánné, könyvtáros, Budapest (2009-05-18 16:31:48)
8801. Buzogány Zsolt, mérnök, New Haven (2009-05-18 16:31:39)
8800. Marton Levente, Mernok, Brasso (2009-05-18 16:31:27)
8799. Bőjte Beáta, tanuló, Kolozsvár (2009-05-18 16:30:25)
8798. Dénes Albert, okleveles építészmérnök, Dunakeszi (2009-05-18 16:30:16)
8797. Manaszes László, Termékfelelős, Pécs (2009-05-18 16:29:45)
8796. Harai Levente, zenész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 16:29:29)
8795. Szerdahelyi Eniko, Accounts Assistant, London (2009-05-18 16:28:58)
8794. Zongor Levente, Egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-18 16:28:46)
8793. Benedek Kálmán, mérnök, Budapest (2009-05-18 16:27:54)
8792. Csajkóné Kállai Gyöngyi, egészségügyi asszisztens, Budapest (2009-05-18 16:27:54)
8791. MAJOR GHEORGHINA, învăţătore, Nuşfalău (2009-05-18 16:27:30)
8790. Várhelyi Attila, informatikus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 16:26:25)
8789. Zerkula György, Diàk, Givisiez (2009-05-18 16:25:26)
8788. Bozai Éva, pedagógus, Székesfehérvár (2009-05-18 16:25:15)
8787. Potzner Ádám, építész, Budapest (2009-05-18 16:25:08)
8786. Mester György, alkalmazott, Nagymaros (2009-05-18 16:24:56)
8785. Dr. Melkó Erika, főelőadó, Solymár (2009-05-18 16:24:50)
8784. PÁL VENCEL, ENERGETIKUS MÉRNÖK/ING. ENERGETIC, Budapest (2009-05-18 16:24:45)
8783. Pentek Eniko, betegnyugdijas, Marosvasarhely (2009-05-18 16:24:18)
8782. Szabó Orsolya, Hr leader, Targu Nures (2009-05-18 16:23:52)
8781. Garay Zsófia, építészmérnök, Budapest (2009-05-18 16:23:26)
8780. Vincze Attila, mérnök, Budapest (2009-05-18 16:23:15)
8779. Plósz Sándor, tájrendező-ökológus, Budapest (2009-05-18 16:23:12)
8778. Kovács Géza, szobrász-sculptor, Sepsiszentgyörgy-Sf. Gheorghe (2009-05-18 16:23:03)
8777. Lázár Tamás, Egyetemista, Margitta (2009-05-18 16:22:56)
8776. Víg Róbert, Hallgató, Kaba (2009-05-18 16:21:16)
8775. Sáfár Emese-Maria, családorvos, Marosvásárhely (2009-05-18 16:20:37)
8774. Fehérné Balogh Anita, bérszámfejtő, Olaszliszka (2009-05-18 16:20:10)
8773. Monoki Gábor Csabáné, nyudíjas tanárnő, Nagyecsed (2009-05-18 16:20:07)
8772. Zábó Péter, repülőgép-kiszolgálás vezető, Budapest (2009-05-18 16:20:06)
8771. Szilagyi Zsolt, mernok, Beszterce (2009-05-18 16:20:06)
8770. Váardi Miklós, inginer, Cluj-Napoca (2009-05-18 16:19:43)
8769. Körmendiné Kovács Veronika, jogász, Budapest (2009-05-18 16:19:07)
8768. Miklós Edina, vegyészmérnök, Csikszentdomokos (2009-05-18 16:18:58)
8767. Hohner Mária, ny. tanár, Kalocsa (2009-05-18 16:18:51)
8766. Viragh Anita, egyetemista, Oradea (2009-05-18 16:18:43)
8765. balint zsolt, fogasztechnikus, Kezdivasarhely (2009-05-18 16:18:41)
8764. Csizmadia Borbala, konyvelo, toronto (2009-05-18 16:18:30)
8763. Kupa Gyöngyi, ellenőr, Hatvan (2009-05-18 16:17:15)
8762. SMID IULIA KATALIN, Pénzügyi ellenőr, Törökbálint (2009-05-18 16:17:14)
8761. Szepesfalvy Rihárd és felesége, tervező mérnökök, Budapest (2009-05-18 16:17:04)
8760. Barkó Irén, Nyugdijas, Adelaide-Ausztrália (2009-05-18 16:16:43)
8759. Pesthy Fruzsina, egyetemista, Budapest (2009-05-18 16:16:13)
8758. Iszlai Zoltánné, újságíró, Budapest (2009-05-18 16:15:44)
8757. Diane Miller, Minister, Carlisle, MA USA (2009-05-18 16:15:38)
8756. Merényi Jakab, építőmérnök, 6400 Kiskunhalas (2009-05-18 16:15:06)
8755. Eniko Shearer, Millsboro (2009-05-18 16:14:59)
8754. Iszlai Zoltán, író, Budapest (2009-05-18 16:14:53)
8753. Pásztor Éva, Könyvelő, Olaszliszka (2009-05-18 16:14:17)
8752. Benkő Levente, Újságíró, történész, Magyarvista (2009-05-18 16:13:33)
8751. Tóth Imre, Karbantartó, Kecskemét (2009-05-18 16:13:05)
8750. Vass Judit, tanar, Helsinki (2009-05-18 16:12:41)
8749. Ferenczy Bela, kepzomuvesz, Nagyvarad (2009-05-18 16:12:35)
8748. Bagyó Gabriella, adminisztratív vezető, Budapest (2009-05-18 16:12:34)
8747. Barkó László, Nyugdijas mérnök, Adelaide-Ausztrália (2009-05-18 16:12:31)
8746. Boti Izabella Kinga, egyetemista, Somlyoujlak (2009-05-18 16:12:30)
8745. Lux Zsófia, közgazdász, Budapest (2009-05-18 16:12:11)
8744. Hallai Helga, ügyintéző, Herceghalom (2009-05-18 16:11:41)
8743. Fodor Dániel, hallgató, Budapest (2009-05-18 16:11:26)
8742. Vargáné Izsó Ildykó Gizella, eladó, Gödöllő (2009-05-18 16:10:51)
8741. Kovács Márton, tanuló, Herceghalom (2009-05-18 16:10:30)
8740. Nagy Zsolt, igazgató/director, Kolozsvár/Cluj/Klausenburg (2009-05-18 16:10:08)
8739. KOVÁCS JÓZSEF, MŰSZERÉSZ, HERCEGHALOM (2009-05-18 16:09:44)
8738. Horváth Géza, gyógyszerész, Régen Reghin (2009-05-18 16:09:30)
8737. Filipp István, Inginer constructor, Budapest (2009-05-18 16:08:28)
8736. Boldizsár Katalin, közgazdász-referens, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 16:08:10)
8735. Bodor Emese, tanuló, Nyíregyháza (2009-05-18 16:08:00)
8734. Pásztor Éva, alkalmazott, Olaszliszka (2009-05-18 16:07:46)
8733. Veress Dániel, egyetemi hallgató, Debrecen (2009-05-18 16:07:34)
8732. Sánta Zsombor, Fizikus, Budapest (2009-05-18 16:07:00)
8731. Vass Attila, Logisztikus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 16:05:39)
8730. Siller Mark, Elado, Oslo (2009-05-18 16:04:35)
8729. Tompa Júlia, pedagógus, Budapest (2009-05-18 16:04:06)
8728. Fehér Csilla, grafikus, Budapest (2009-05-18 16:04:04)
8727. Vass Attila, Logisztikus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 16:03:49)
8726. Sipos Norbert, üzletvezető, Budapest (2009-05-18 16:03:34)
8725. Dr.Fazekas István, orvos, Budapest (2009-05-18 16:03:09)
8724. Orosz Erika, tanácsadó / consultant, Budapest (2009-05-18 16:02:59)
8723. Rüsz Fogarasi Enikő, tanár, Kolozsvár (2009-05-18 16:02:38)
8722. Megyesi Boldizsár, szociológus, Budapest (2009-05-18 16:02:38)
8721. Hegedus-Sirbu Andrei, egyetemi hallgato/student, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-18 16:02:38)
8720. Fitter Ferenc, 2621 veröce (2009-05-18 16:02:33)
8719. Kulcsár R. Levente, református lelkipásztor, Egrestő (2009-05-18 16:02:15)
8718. Elizabeth Kiss, nyugijas, Naperville, USA (2009-05-18 16:02:12)
8717. Víg Róbert, Hallgató, Kaba (2009-05-18 16:02:12)
8716. Kiss Hubert Janos, PhD-student, Alicante (Spain) (2009-05-18 16:01:54)
8715. Bakó Emese, egyetemista, Csíkszereda (2009-05-18 16:01:18)
8714. Nagy Enikő, újságíró, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 16:01:15)
8713. Vasarhelyi Renata, personal assistant, london (2009-05-18 16:01:08)
8712. Talmács András, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 16:00:23)
8711. Szabo Annamaria, epiteszmernok, Budapest (2009-05-18 15:59:26)
8710. Ségercz Ferenc, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 15:59:19)
8709. ANDRAS LAURA EVA, OVONO, CSIKSZEREDA (2009-05-18 15:59:03)
8708. Haraszti Ágnes, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 15:58:52)
8707. Uracs Miklós, hallgató, Szeged (2009-05-18 15:58:47)
8706. Bihari Roland, főiskolai hallgató, Nyíregyháza (2009-05-18 15:57:56)
8705. Füzy Julianna, építészmérnök, Budapest (2009-05-18 15:57:51)
8704. Székely Zita, tanár, Freiburg, Németország (2009-05-18 15:57:31)
8703. Földházi István, nyugdíjas, Sárospatak (2009-05-18 15:57:06)
8702. Dobos Kornélia, tanító, Budapest (2009-05-18 15:56:28)
8701. ujvarossy laszlo, egyetemi docens, Nagyvarad (2009-05-18 15:56:15)
8700. Kocsis Dániel, vállalkozó, Budapest, Krisztinaváros (2009-05-18 15:56:03)
8699. Zilahi Pál, Nyugdíjas, Várpalota (2009-05-18 15:55:21)
8698. Makkay Adrienn, tanár, Budapest (2009-05-18 15:54:25)
8697. Bernáth Richárd, Tanuló, Nyíregyháza (2009-05-18 15:54:13)
8696. BORBÁTH OLGA, MÉRNÖK, BRASSÓ (2009-05-18 15:54:03)
8695. ANDRAS CSABA ELOD, SZABADUSZO, CSIKSZEREDA (2009-05-18 15:54:03)
8694. Kőszeghy Péter, irodalomtörténész, Budapest (2009-05-18 15:53:46)
8693. Tóth László, újságíró, Kézdivásárhely (2009-05-18 15:53:16)
8692. Katona Attila, IT engineer, Kolozsvar / Cluj-N. (2009-05-18 15:52:42)
8691. Magyari Zsuzsanna, egyetemista, Székelyudvarhely (2009-05-18 15:52:14)
8690. Mozes Kovacs, Businessman, Monroe, New Jersey, USA (2009-05-18 15:52:05)
8689. Szabó István Béla, Diák, Debrecen (2009-05-18 15:51:59)
8688. Bálint Péter, villamos mérnök, Váralmás (2009-05-18 15:51:43)
8687. Kerekes Attila Gergely, tanuló, Törökbálint (2009-05-18 15:50:36)
8686. Bene Gábor, Front Office Manager, Hédervár (2009-05-18 15:50:19)
8685. Soczó Krisztina, Budapest (2009-05-18 15:50:08)
8684. Tóth Gabriella, Építészmérnök, Gyöngyös (2009-05-18 15:50:03)
8683. Kovács Róbert, kontroller, Gencsapáti (2009-05-18 15:49:54)
8682. Bali Mihály, Gestionar, Targu-Mures (2009-05-18 15:49:15)
8681. Szakács Béla Zsolt, művészettörténész, Budapest (2009-05-18 15:48:47)
8680. Hettich Gábor, Tanuló, Felsőnána, Tolna megye, Magyarország (2009-05-18 15:47:26)
8679. palfi jozsef, lelkipasztor, nagyvarad (2009-05-18 15:47:23)
8678. Balint Attila, inginer constructor proiectant, Cluj Napoca (2009-05-18 15:47:00)
8677. Nagy Gy. Katalin, Programozo, Szatmarnemeti (2009-05-18 15:46:34)
8676. Lombeczki Gábor, Egyetemi hallgató, Eger (2009-05-18 15:46:19)
8675. Varró Vendel Szilamér, Székelykeresztúr (2009-05-18 15:46:16)
8674. Nagy Dávid, tanár, Békéscsaba (2009-05-18 15:46:15)
8673. Csiszér Kriszta, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 15:45:55)
8672. Seidner Vilmos, Cegvezeto, Marosvasarhely (2009-05-18 15:45:22)
8671. Egyed Ákos, ny.egyet.tanár, Kolozsvár (2009-05-18 15:45:20)
8670. Fótos Dániel, telepvezető, Karácsond (2009-05-18 15:45:18)
8669. Komsa Enikő, Fogászati asszisztens, Marosvásárhely (2009-05-18 15:45:04)
8668. Kozocsai Melinda, dentist, Tirgu-Mures (2009-05-18 15:44:53)
8667. Kováts Ábel, építészmérnök / architect, Budapest (2009-05-18 15:43:47)
8666. Komáromi Imola, designer, Tirgu-Mures (2009-05-18 15:43:41)
8665. Bartok Sándor, Mérnök, Budapest (2009-05-18 15:42:56)
8664. Mihalikné Serényi Ágnes, nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 15:42:52)
8663. Simon Zsolt, grafician, Tirgu-Mures (2009-05-18 15:42:50)
8662. szentes zágon, fotografus - reklamgrafikus, kolozsvar (2009-05-18 15:42:25)
8661. Darabont György, kontroller, Tatabánya (2009-05-18 15:41:58)
8660. Krajcz Ilona, nyugdíjas, Törökszentmiklós (2009-05-18 15:41:50)
8659. Hives Zsolt, közgazdász, Budapest (2009-05-18 15:41:47)
8658. Járai Gábor, supervisor, Csolnok (2009-05-18 15:41:21)
8657. Koós Albert, Nyugdíjas, H-2100.Gödöllő (2009-05-18 15:41:14)
8656. Kurucz György, történész, Budapest (2009-05-18 15:41:07)
8655. Machovitsch Enikő, alkusz, Nagytarcsa (2009-05-18 15:40:40)
8654. Matyas Attila, Student, Odorheiu Secuiesc (2009-05-18 15:40:28)
8653. Luczay Réka Laura, tanuló, szeged (2009-05-18 15:39:55)
8652. Mihály Péter, vállalkozó, Budapest (2009-05-18 15:39:31)
8651. Adorján Zsolt, informatikai tanácsadó, Budapest (2009-05-18 15:38:59)
8650. Suvai Géza, Tanár, Budapest (2009-05-18 15:38:37)
8649. Bács Kusid, tanuló/student, Budapest (2009-05-18 15:38:27)
8648. Szilagyi Akos, egyetemi hallgato, Barot (2009-05-18 15:38:26)
8647. Horváth Andrea, Ápolónő, Szigetcsép (2009-05-18 15:38:16)
8646. Obendorfer Árpád, utazásszervező, Budapest (2009-05-18 15:38:02)
8645. Czinege Sándor, gépgyártás-technológus, Lakitelek (2009-05-18 15:37:56)
8644. Járainé Czika Szidónia, Pedagógus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 15:37:53)
8643. Hatfaludy Károly, tanacsado, Budapest (2009-05-18 15:37:45)
8642. Rajkai Magdolna, tanuló, Budapest (2009-05-18 15:37:21)
8641. Keszler Erika, Diák, Kolozsvár (2009-05-18 15:37:11)
8640. Ágoston Bianka, vegyész, Budapest (2009-05-18 15:36:51)
8639. Simon Istvan, tanar, Covasna (2009-05-18 15:36:18)
8638. Takács Ilona, Nyugdijas, 5932 Gádoros (2009-05-18 15:36:00)
8637. dr Grépály András, orvos, budapest (2009-05-18 15:35:56)
8636. Kotvits Jánosné, nyugalmazott tanár, Lakitelek (2009-05-18 15:35:56)
8635. Hudáky József, olk. gépészmérnök, Budapest (2009-05-18 15:35:52)
8634. Ziegler Peter, Euskirchen (2009-05-18 15:35:32)
8633. Horváth Eszter, Budapest (2009-05-18 15:35:21)
8632. Schönberg Adrienn-Gréta, egyetemi hallgató, Nagyvárad (2009-05-18 15:35:10)
8631. Tóth Csilla, ügyvéd, Lövéte (2009-05-18 15:34:59)
8630. Pajzos Boglarka, iskolas, avasujvaros (2009-05-18 15:34:00)
8629. Eniko Ercse, Theatre Nurse Manager, London (2009-05-18 15:33:54)
8628. vértesy ági, építész, budapest (2009-05-18 15:33:47)
8627. Molnnár Helén, Lelkész, Sieu-Sfintu (2009-05-18 15:32:42)
8626. Egervári Dénes, közgazdász, Budaörs (2009-05-18 15:32:20)
8625. Angela, tanar, Beszterce (2009-05-18 15:31:52)
8624. TOMA Stefan, mernok, Kolozsvar (2009-05-18 15:31:17)
8623. ing Papp Zsolt, Villamosmernok, Debrecen (2009-05-18 15:31:13)
8622. Rabóczki Gábor, tanuló, Eger (2009-05-18 15:31:12)
8621. Marton Csilla, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-18 15:30:54)
8620. Kovari Levente, epiteszmernok, Szekelyudvarhely (2009-05-18 15:30:26)
8619. Farkas János, Nyugdijas, Budapest (2009-05-18 15:30:18)
8618. Vázsonyi Csaba, okl.gépészmérnök, Markaz (2009-05-18 15:29:35)
8617. Sztakics Eva, alpolgarmester, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 15:29:25)
8616. Zala-Szabó Diána, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 15:29:22)
8615. Fenyves József, Budapest (2009-05-18 15:29:21)
8614. Frunda György , ügyvéd, szenátor, Marosvásárhely (2009-05-18 15:29:19)
8613. Fülöp Csilla, Tanítónő, Marosvásárhely (2009-05-18 15:29:12)
8612. Kovács Tibor, Lelkipásztor, Kolozsvár (2009-05-18 15:29:10)
8611. Doloczki - Lukács Lénárd, Diák, Kolozsvár (2009-05-18 15:29:01)
8610. proics lilla, újságíró, budapest (2009-05-18 15:28:57)
8609. Fenyvesi Olivér, Mérnök, Budapest (2009-05-18 15:28:27)
8608. Barabas Levente, Elemzo, Szekelyudvarhely (2009-05-18 15:27:46)
8607. Székely Zoltán, IT engineer, Satu Mare (2009-05-18 15:27:41)
8606. Dobolyi Tünde, jogász, Kézdivásárhely (2009-05-18 15:27:24)
8605. kiss rozalia, tecnician, budapest (2009-05-18 15:27:21)
8604. Jákobi Blanka, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 15:27:01)
8603. Sághy Marianne, történész, Budapest (2009-05-18 15:26:56)
8602. Jakab Rita, epitesz / arhitect, Nagybanya / Baia Mare (2009-05-18 15:26:52)
8601. Krász Lilla, egy. adjunktus, Budapest (2009-05-18 15:26:20)
8600. kiss stefan, tecnician, budapest (2009-05-18 15:26:17)
8599. Nagy Alexandru, Subinginer, Baia Mare (2009-05-18 15:26:05)
8598. Szilagyi János József, üzletvezető, Marosvásárhely (2009-05-18 15:25:12)
8597. Simó Ferenc, Mérnök, Székelyudvarhely (2009-05-18 15:25:10)
8596. Bulyákiné Éberth Anna, könyvtáros-tanár, Délegyháza (2009-05-18 15:24:29)
8595. Török Tamás, Közgazdász, Budapest (2009-05-18 15:24:22)
8594. Jankó Szép Noémi, keramikus, Nagyvárad (2009-05-18 15:24:11)
8593. Regéczy-Nagy Enikő, külügyi titkár, Budapest (2009-05-18 15:24:09)
8592. Fülöp Zsófia, marketing koordinátor, Kecskemét (2009-05-18 15:23:55)
8591. Szabó Barnabás, közgazdász, Budapest (2009-05-18 15:23:48)
8590. Szűcs András, nyugalmazott kereskedelmi igazgató, Hódmezővásárhely (2009-05-18 15:23:15)
8589. Nagy Máté, adatmentő mérnök, Budapest (2009-05-18 15:23:15)
8588. Balogh Dániel János, tanuló, Budakeszi (2009-05-18 15:22:47)
8587. Hatvani István Gábor, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 15:22:20)
8586. Teleki István, Nyugdijas, Norrköping (2009-05-18 15:22:19)
8585. Németh Attiláné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 15:21:59)
8584. Rózsa Etelka, Logopédus, Zilah (2009-05-18 15:21:53)
8583. Berg Károly Arszlán, költő, tanácsadó, Bonn Németország (2009-05-18 15:21:39)
8582. Gál Endre, utazási iroda vezető, Csíkszereda (2009-05-18 15:21:24)
8581. Almási László, mérnök, Budapest (2009-05-18 15:21:07)
8580. Bak Gábor, építészmérnök, Szeged (2009-05-18 15:20:45)
8579. Macalik Ernest Iosif Anton, tanár,profesor, Karcfalva, Carta, jud. Harghita (2009-05-18 15:20:41)
8578. Balázsy Péter, joghallgató, Szombathely (2009-05-18 15:20:12)
8577. HAHN PÉTER, MANAGER, BUDAPEST (2009-05-18 15:20:00)
8576. Dani Ernő, reklám és marketing menager, Székelykeve (2009-05-18 15:19:50)
8575. Láng Péterné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 15:19:36)
8574. Polczer Ferenc, kereskedelmi üzemgazdász, Győr (2009-05-18 15:19:21)
8573. Jahoda Róbert, Építész/Arhitect, Budapest (2009-05-18 15:18:55)
8572. Fekete Szabó András, szenátor, Szilágysomlyó (2009-05-18 15:18:54)
8571. Bálint Botond, admin, Tg. Secuiesc (2009-05-18 15:18:45)
8570. Kuszingné Tompa Tünde, építész, Szatymaz (2009-05-18 15:18:44)
8569. Bencze Attila, újságíró, Székelyudvarhely (2009-05-18 15:18:27)
8568. Ferenczi Julia, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-18 15:17:54)
8567. Baricz Levente, tanuló, Nagyvárad (2009-05-18 15:17:54)
8566. Antal Melinda, student, Cluj-Napoca (2009-05-18 15:17:46)
8565. Dr. Szeles Péter, főiskolai tanár, Budapest (2009-05-18 15:17:44)
8564. Balogh Kálmán, Irodavezető, Budapest (2009-05-18 15:17:20)
8563. Tóth Eszter, tájépítész mérnök, Budapest (2009-05-18 15:16:06)
8562. Nyágai Ágnes, Hitelügynök Asszisztens, Marosvásárhely (2009-05-18 15:14:44)
8561. Kun Levente- Zsolt, Kolozsvar (2009-05-18 15:14:27)
8560. Dr Gál Kinga, fizikus, Budapest (2009-05-18 15:14:21)
8559. Rodger Mattlage, Networker, Cristuru Secuiesc & Lincoln, MA USA (2009-05-18 15:14:15)
8558. Nagy Gergely, építészmérnök, Budapest (2009-05-18 15:14:09)
8557. Beres Botond, programozo, Kolozsvar (2009-05-18 15:13:56)
8556. lorincz zsuzsanna, egyetemista, kolozsvar (2009-05-18 15:13:49)
8555. Bota Eniko, Programozo, Kolozsvar (2009-05-18 15:13:36)
8554. Pató Sándor, egyetemi hallgató, Veszprém - Magyarország (2009-05-18 15:11:55)
8553. Balázs Noémi, egyetemi hallgato, Kolozsvár (2009-05-18 15:11:52)
8552. Ciotlaus Judith, közgazdász, Kolozsvár (2009-05-18 15:10:45)
8551. Ködmön Éva, Nyíregyháza (2009-05-18 15:10:40)
8550. Nagy Eva, programozo, Kolozsvar (2009-05-18 15:09:58)
8549. DOMJÁN Jenő Ádám, építészmérnök/arhitect, Budapest (2009-05-18 15:09:48)
8548. Kónya István Attila, Tanuló, Zabola (2009-05-18 15:09:15)
8547. szilágyi v.zoltán, rajzfilmrendező, kecskemét (2009-05-18 15:09:15)
8546. Körmendi Anikó, joghallgató, Budapest (2009-05-18 15:08:58)
8545. Kotroczó Ágnes, egyetemi hallgató, Gyula (2009-05-18 15:08:47)
8544. Kertész Csaba, Pilisjászfalu (2009-05-18 15:08:34)
8543. Szép Flóra, asszisztens, Brassó (2009-05-18 15:08:15)
8542. Dobri Márta, gyógypedagógus, Budapest (2009-05-18 15:07:59)
8541. Beke Balázs, Tanuló, Kézdivásárhely (2009-05-18 15:06:49)
8540. Móréh Károly , Épületgépész, Zürich (2009-05-18 15:05:31)
8539. Víg Eleonóra, informatikus, Lübeck, Deutschland (2009-05-18 15:05:03)
8538. Pop Anita-Veronica, Programozó, Kolozsvár (2009-05-18 15:05:02)
8537. Antal Mihály, Szervíz technikus, Budaörs (2009-05-18 15:04:11)
8536. Katona Tamás, retired, Szentendre (2009-05-18 15:03:22)
8535. Schneider Hajnalka, Ügyvezetői asszisztens, Budapest (2009-05-18 15:03:04)
8534. SANDOR ISTVAN, Teruleti kepviselo, Szekelyudvarhely (2009-05-18 15:02:55)
8533. Lázár-Prezsmer Endre, művelődésszervező, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 15:02:38)
8532. Nádasdy Bence, közgazdász, Budapest (2009-05-18 15:02:18)
8531. Vass Ilona Sára, arhitect/műépitész, Turda/Torda (2009-05-18 15:02:08)
8530. Czinege Edit, keramikus, újságíró, Lakitelek (2009-05-18 15:01:24)
8529. Weltz György, műszaki vezető, Vértessomló (2009-05-18 14:59:53)
8528. Török Blanka Csilla, nemzetközi projektek koordinátora, Budapest (2009-05-18 14:59:50)
8527. Tamas Zahornitzky, project manager, Budapest (2009-05-18 14:59:33)
8526. Müller Wilhelm, Rentner, ULM B.R.Deutschland (2009-05-18 14:59:19)
8525. Takács Melinda Tünde, fodrász, Kolozsvár (2009-05-18 14:59:04)
8524. KIS ANNA, KONYVELO, SEPSISZENTGYORGY (2009-05-18 14:58:57)
8523. Hajtman Edit, tanársegéd, Budapest (2009-05-18 14:57:48)
8522. Németh László, Időelemző, Kaposvár (2009-05-18 14:57:38)
8521. koós Levente, nyug.Közgazdász, 2310.Szigetszentmiklós (2009-05-18 14:56:46)
8520. Nagy Zoltan, inginer, Cluj-Napoca (2009-05-18 14:56:28)
8519. Bodor Mariann, beruházási asszisztens, Újkígyós (2009-05-18 14:56:12)
8518. Nagy József-Sándor, vállalkozó, Kolozsvár (2009-05-18 14:54:47)
8517. Apor András, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 14:54:46)
8516. Bayer Anna, Tájépítész, Budapest (2009-05-18 14:54:23)
8515. Krisztya Enikő Emese, pénzügyi előadó, Budapest (2009-05-18 14:54:21)
8514. Markó János, okl. villamosmérnök, Budapest (2009-05-18 14:53:46)
8513. Magyar Monika, Tanulo, Nagyvarad (2009-05-18 14:53:08)
8512. Szűcs István, könyvtáros, Kolozsvár-Cluj-Napoca (2009-05-18 14:52:58)
8511. Szilágyi Katalin, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 14:51:55)
8510. Kemka Hanna, sales manager, Budapest (2009-05-18 14:51:34)
8509. laszlo Erno, Electronist, Targu Mures (2009-05-18 14:51:33)
8508. Bajusz Gabor, mass media, Cluj-Napoca (2009-05-18 14:51:29)
8507. Tordai Orsolya, konyvelo, sepsiszentgyorgy (2009-05-18 14:51:28)
8506. Mátéfi Enikő, óvónő, Marosvásárhely (2009-05-18 14:51:28)
8505. Sós Judit, egyetemi hallgató, Eger (2009-05-18 14:50:54)
8504. Bacsa Csaba, mérnök, Szentendre (2009-05-18 14:50:45)
8503. Kodori Andras, muszeresz, Targu Mures (2009-05-18 14:50:41)
8502. Jaszay Csilla, mernok, Kolozsvar (2009-05-18 14:50:15)
8501. Varjas Péter, Középvezető, Pécs (2009-05-18 14:50:01)
8500. Andrew Major, veterinarian, USA (2009-05-18 14:50:01)
8499. Nemesné Kis Tímea, művészettörténész, Eger (2009-05-18 14:49:43)
8498. csiki lorand, mernok, marosvasarhely (2009-05-18 14:49:31)
8497. Jaszay Karoly Laszlo, mernok, Kolozsvar (2009-05-18 14:48:44)
8496. Jaszay Evelyn, tanulo, Kolozsvar (2009-05-18 14:47:58)
8495. Miklós Gábor, felügyelő, Székesfehérvár (2009-05-18 14:47:42)
8494. csiki orsolya, keramikus, marosvasarhely (2009-05-18 14:47:08)
8493. Cserny László, Kerékpárműszerész, Budapest (2009-05-18 14:47:06)
8492. Fazekas-Tarsonyi Mihály, építész üzemmérnök, műszaki ellenőr, 2030 Érd (2009-05-18 14:46:37)
8491. Horvath Palfi Katalin, programozo, Marosvasarhely (2009-05-18 14:46:33)
8490. Dohánné Hovánszki Mária, irodalomtörténész, Budapest (2009-05-18 14:46:21)
8489. Dr. Nagy Anna, ügyvéd, Diósjenő (2009-05-18 14:46:09)
8488. Kis-Kalló Erika, hegedűs, Kolozsvár (2009-05-18 14:46:03)
8487. Reményik Tivadar, Szervíztechnikus, Budapest (2009-05-18 14:45:23)
8486. Soós Lajos, vállalkozó, Balatonboglár (2009-05-18 14:45:12)
8485. Balazs-Bandi Zsuzsanna, tanulo, Kolozsvar (2009-05-18 14:45:11)
8484. Fülöp Melinda, közgazdász, Budapest (2009-05-18 14:45:10)
8483. Balazs Eniko, titkarno, Kolozsvar (2009-05-18 14:45:06)
8482. Kadar Laszlo, jogasz, Marosvasarhely (2009-05-18 14:44:41)
8481. Katona Jenőné, nemzetközi asszisztens, Budapest (2009-05-18 14:43:24)
8480. Hervai Pál, katekéta, Budapest (2009-05-18 14:42:52)
8479. mihály margit, titkárnő, Budapest (2009-05-18 14:41:56)
8478. Zsigmond Ferenc, Szováta (2009-05-18 14:41:51)
8477. Krebsz Tibor, mértnök, Dorog (2009-05-18 14:41:46)
8476. DR BOROMISZA CSABANÉ, GYÓGYSZERÉSZ, KECSKEMET (2009-05-18 14:41:14)
8475. Solyom Ildiko, kozgazdasz, Brasso (2009-05-18 14:40:58)
8474. Hajdú Barbara, ügyintéző, Diósjenő (2009-05-18 14:40:56)
8473. Kodori Erika, jelenleg gyereknevelő, Marosvásárhely (2009-05-18 14:40:18)
8472. Vajna Iván, 82 éves nyugdíjas építész, Budapest (2009-05-18 14:40:09)
8471. SUVEG BOTOND, EPITOMERNOK, CSIKSZEREDA (2009-05-18 14:39:59)
8470. Szöcs Kinga Beáta, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-18 14:39:15)
8469. András Deregán, Tanacsadó/ Consultant, Amsterdam (2009-05-18 14:39:10)
8468. Balázs Károly, kerekedő, Budapest (2009-05-18 14:38:51)
8467. Zsiros Aniko, Nagyvárad (2009-05-18 14:38:49)
8466. Nagy Irén, tanár, Szalárd, Bihar megye (2009-05-18 14:38:43)
8465. Esztergályos Adrienn, sales manager, Dunakeszi (2009-05-18 14:38:13)
8464. Felföldi Zoltán, Közgazdász, Lakitelek (2009-05-18 14:37:59)
8463. Horvati Kinga, Information System Manager, Oslo (2009-05-18 14:37:37)
8462. Süveg Orsolya, Tanuló, Szatmárnémeti (2009-05-18 14:37:30)
8461. Salamon György, Egyéni vállalkozó, Cegléd (2009-05-18 14:37:10)
8460. Albert Ágota, diák, Kolozsvár (2009-05-18 14:36:58)
8459. Dr. Papp Klára, egyetemi docens, Debrecen (2009-05-18 14:36:49)
8458. Agota Gyorgy, Referent contabil financiar, Kolozsvar (2009-05-18 14:36:12)
8457. Vass Lehel, nyomdász, Székelyudvarhely (2009-05-18 14:35:34)
8456. Váczi Tamás, doktorandusz, Bécs/Viena/Wien (2009-05-18 14:35:28)
8455. Horváth Zsigmond, Pappirmunkás, Hyltebruk, Svédország (2009-05-18 14:35:27)
8454. Nemes Erika, Titkárnő, Budapest (2009-05-18 14:35:19)
8453. Dr. Zsemlye Gábor, Matematikus, Somorja (2009-05-18 14:35:18)
8452. Balázs Imre Barna, festőművész, Marosvásárhely (2009-05-18 14:34:45)
8451. Méder-Mednyánszky Emese, grafikus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 14:34:38)
8450. Sándor Orsolya, Közgazdász, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 14:34:31)
8449. Laczkovich Lászlóné, kereskedelmi titkár, Budapest (2009-05-18 14:34:12)
8448. Albert Zsuzsanna, Recepcios, Nagyvarad (2009-05-18 14:34:06)
8447. tomos endre, hallgato, Kolozsvar (2009-05-18 14:33:55)
8446. Feldider Beata, konyvelo, Budapest (2009-05-18 14:33:52)
8445. Csuti Andrea, asszisztens, Komárom (2009-05-18 14:33:31)
8444. dr.Kerekes János, fogszakorvos, Törökbálint (2009-05-18 14:33:27)
8443. Nagy-Bagoly Árpád, programozó, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 14:33:23)
8442. Margaréta Lukács, Könyvtáros, Kecskemét/ Magyarország (2009-05-18 14:33:04)
8441. Hegyes Kinga, épitész, Mexico város (2009-05-18 14:32:31)
8440. Antal János, tanár, Nagyvárad (2009-05-18 14:32:03)
8439. Péter István, ref. lp-tanar, Kolozsvár (2009-05-18 14:31:46)
8438. Szegedi Zoltán, mernők, Marosvasarhely (2009-05-18 14:31:36)
8437. Fodor Etelka, vallalkozo/intreprinzator, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-18 14:30:49)
8436. Hervai Sára, egyetemi hallgató, Szárliget (2009-05-18 14:30:42)
8435. Balogh László, szám,tech,tanár, Nyíregyháza (2009-05-18 14:30:25)
8434. Balogh Iringo, Cegvezeto, Den Bosch (2009-05-18 14:29:54)
8433. Magyar Atilla, jogász, Szolnok (2009-05-18 14:29:15)
8432. Simon Eniko, Gyogy terapeuta, Szekelyudvarhely (2009-05-18 14:29:04)
8431. Sárdi Petra, Budapest (2009-05-18 14:28:49)
8430. Ferencz Ernő, gyártástervező, Budapest (2009-05-18 14:28:46)
8429. Nagy Ildiko, orvosi asszisztens, Hollywood,Florida,USA (2009-05-18 14:28:28)
8428. Hegyes Ivett, tanuló, Nyíregyháza (2009-05-18 14:28:22)
8427. Pataki Elod, student, Biharia, jud. Bihor (2009-05-18 14:28:22)
8426. Erdei Zoltán, Salgótarján (2009-05-18 14:28:16)
8425. Tokos Rozalia, mernok, Gyulafehervar (2009-05-18 14:27:49)
8424. Balogh Noemi, egyetemi hallgato, Nagyszalonta (2009-05-18 14:27:40)
8423. Dr. Demeter Gellért, Ügyvédjelölt, Budapest (2009-05-18 14:27:10)
8422. Pataki Ibolya Anna, építész, Budapest (2009-05-18 14:27:05)
8421. Vigh Miklós, mérnök, Kaposvár (2009-05-18 14:26:55)
8420. Hegyes Andrásné, üzletvezető, Nyíregyháza (2009-05-18 14:26:27)
8419. Nagy László, Természetgyógyász, Dobogókő (2009-05-18 14:26:26)
8418. Lusztig Noémi, Értékesítési Igazgató, Budapest (2009-05-18 14:26:24)
8417. Dobos Beáta, dietetikus-rendszergazda, Dobogókő (2009-05-18 14:25:48)
8416. Kuk Eva, Kolozsvar (2009-05-18 14:25:25)
8415. Stier Gabriella, pensionar, Satu Mare (2009-05-18 14:24:20)
8414. Zsellér Pál, agrármérnök, KIskunhalas (2009-05-18 14:24:19)
8413. Pál Ferenc, diák, Simonesti, Jud. HR (2009-05-18 14:23:59)
8412. Feldider Jenő, Villamosmérnök, Budapest (2009-05-18 14:23:38)
8411. Szakacs Magdalena, kozgazdasz, Nagyvarad - Oradea (2009-05-18 14:23:34)
8410. Pataky Lehel Zsolt, újságíró, Arad (2009-05-18 14:23:23)
8409. nemes laszlo, szabasz, marghita (2009-05-18 14:23:18)
8408. Szenkovits Agnes, Diak, Kolozsvar (2009-05-18 14:23:14)
8407. Huszar Andrea, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 14:23:13)
8406. Galla Sándor, karbantartás tervező, Budapest (2009-05-18 14:23:10)
8405. Borbély Péter, mérnök, Budapest (2009-05-18 14:23:05)
8404. Szikhardt Rita, Eladó, Fadd (2009-05-18 14:22:55)
8403. Losonczi Ildikó, Budapest (2009-05-18 14:22:30)
8402. Miklós Attila, muzsikus, Komárom (2009-05-18 14:22:27)
8401. Puskás Tibor, Director comercial, Cluj-Napoca (2009-05-18 14:21:53)
8400. Horányi András, Kereskedő, Budapest (2009-05-18 14:21:52)
8399. Váradi Róbert, diák, Kolozsvár (2009-05-18 14:21:32)
8398. Mónus Gábor, szoftverfejlesztő, Budapest (2009-05-18 14:21:30)
8397. Mezei Zsófia, építészmérnök, Dunakeszi (2009-05-18 14:21:06)
8396. Mákos Szabolcs, Rendezvény manager, Eger (2009-05-18 14:21:00)
8395. Kovács István, Budapest (2009-05-18 14:20:57)
8394. Báthory Gábor, építész, műemléki szakmérnök hallgató, Budapest (2009-05-18 14:20:56)
8393. Dane Magdalena , profesoara pensionara, Cluj Napoca (2009-05-18 14:20:39)
8392. Németh Judit, épitészmérnök, Solymár (2009-05-18 14:20:20)
8391. Varga István Sándor, Villamosmérnök, Szatmárnémeti (2009-05-18 14:20:19)
8390. Laszlo-Velin Orsolya, tanar, Szekelyudvarhely (2009-05-18 14:20:15)
8389. Molnár László, nyugdíjas, Csorna (2009-05-18 14:20:08)
8388. Osváth László, villamosmérnök, Budapest (2009-05-18 14:19:43)
8387. Sz. Németh Éva, szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-18 14:19:40)
8386. Ujj Péter, újságíró, 3980 Sátoraljaújhely (2009-05-18 14:19:39)
8385. Bányai József, ügyvéd, Kolozsvár (2009-05-18 14:19:35)
8384. Tatár Elek, Cégvezető, Nagybánya (2009-05-18 14:19:05)
8383. Kovács Levente, Tanár, Kolozsvár (2009-05-18 14:19:01)
8382. Bognár Ágnes, tanár, 6400 Kiskunhalas (2009-05-18 14:18:41)
8381. Csepcsányi Géza, Nyugdíjas, Budapest XVI Sasvár utca 89 (2009-05-18 14:18:39)
8380. Létai István, tanár, Élesd/Alesd (2009-05-18 14:18:34)
8379. Biró Ágnes, Budapest (2009-05-18 14:18:23)
8378. Simon-B Attila, Hyltebruk (2009-05-18 14:18:10)
8377. Katona Ágnes, egyetemista, Budapest (2009-05-18 14:17:08)
8376. Béda Pál, ügyvezető igazgató, Harkány (2009-05-18 14:17:08)
8375. Reti Olga, Haztartasbeli, Csernaton (2009-05-18 14:17:05)
8374. Vajda Mária, irodavezető, Marosvásárhely (2009-05-18 14:16:17)
8373. AGNES CZERNA, TANAR, LONDON (2009-05-18 14:16:05)
8372. Varhelyi Klara, recepcios , Roma (2009-05-18 14:16:00)
8371. Vincze N Miklós, mérnök informatikus, Debrecen (2009-05-18 14:15:58)
8370. Kádár Ferenc, tanuló, Nagyszalonta (2009-05-18 14:15:36)
8369. Galántai László, egyetemi hallgató, Dunakeszi (2009-05-18 14:15:34)
8368. Szántó Sándor-János, lelkész /pastor / pfarrer, Ramnicu Valcea, Romania (2009-05-18 14:15:22)
8367. Emőkey István, könyvtáros, Budapest (2009-05-18 14:15:00)
8366. Nádasdy Nikolits Andrea, nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 14:14:38)
8365. Turóczi Béla, tanuló, Budapest (2009-05-18 14:14:12)
8364. Vadász Gábor, utazásszervező/touroperator, Balatonboglár (2009-05-18 14:13:13)
8363. Sándor László Zoltán, református lelkipásztor/preot reformat, Budapest (2009-05-18 14:12:56)
8362. Márton Ottó, diák, Kolozsvár (2009-05-18 14:12:52)
8361. Kecskés Zoltán, tanár, Érmihályfalva (2009-05-18 14:12:22)
8360. Székásy Miklós, Egyetemi tanár, Buenos Aires (2009-05-18 14:12:19)
8359. Szocs Borbala, sociolog, Targu Mures (2009-05-18 14:12:05)
8358. Reszler Aliz, informatikus, Kolozsvar (2009-05-18 14:12:00)
8357. Sipos Géza, újságíró / jurnalist, Budapest, Kolozsvár / Budapesta, Cluj (2009-05-18 14:11:57)
8356. Both Krisztina, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 14:11:27)
8355. Sipos Dávi, tanuló, Dunakeszi (2009-05-18 14:11:19)
8354. Szűcs Terézia, író, kritikus, Budapest (2009-05-18 14:11:04)
8353. Bódizs Edith, rádiós szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-18 14:10:43)
8352. Szabó Ágnes, tájépítészmérnök, Budapest (2009-05-18 14:10:42)
8351. Szabo Hajnal, tanar, Nagyenyed (2009-05-18 14:10:41)
8350. KIS ANIKO, TANAR/PROFESOR, AGYA-ADEA (2009-05-18 14:10:36)
8349. Horváth Attila, Alternatív energia, Veresegyház (2009-05-18 14:10:31)
8348. Vass Tofalvi Beata, PR manager, Szekelyudvarhely (2009-05-18 14:10:30)
8347. Szukács Szabolcs, Mérnök, Székesfehérvár (2009-05-18 14:09:35)
8346. Hegyesi Csaba, hálózattervezési szakértő, Csömör (2009-05-18 14:09:09)
8345. dr. Szőcs András, orvos, Csíkszereda (2009-05-18 14:09:01)
8344. Tokos Anna Maria , Gyulafehervar, Romania (2009-05-18 14:08:37)
8343. Dr. Prokopp Mária, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-18 14:08:36)
8342. Galambos Ádám, Kecskemét (2009-05-18 14:08:21)
8341. Istenes Antonia, Programator, Kolozsvar (2009-05-18 14:08:14)
8340. Banto Zoltan, Egyetemista, Szilagysamson (2009-05-18 14:08:04)
8339. Kiraly Eva, penzugyi tanacsado, Nagyvarad-Romania (2009-05-18 14:07:38)
8338. Dr. Szilágyné Tóth Enikő, Kereskedő, Magyarország, Nyíregyháza (2009-05-18 14:06:53)
8337. dr. Sulyok Ágnes Teréz, ügyvéd, Budapest (2009-05-18 14:06:46)
8336. Vadas Adrián, informatikus, Kolozsvár (2009-05-18 14:06:34)
8335. Galambos Ádám, Kecskemét (2009-05-18 14:06:26)
8334. Gaál Levente, gépészmérnök, közgazdász, Budapest (2009-05-18 14:06:13)
8333. Mate Istvan, programozo/programator, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-18 14:05:56)
8332. Hartmut Gutsche, Regionalwissenschaftler, Rostock (2009-05-18 14:05:55)
8331. Dr. Radó Bálint PhD, egyetemi adjunktus ( university lecturer), PÉCS (2009-05-18 14:05:52)
8330. Csák László, közgazdász, Csíkszereda (2009-05-18 14:05:48)
8329. Cordea Márta, tanár, Szatmárnémeti (2009-05-18 14:05:36)
8328. Dr Kisteleki András, orvos, 8000 Székesfehérvár (2009-05-18 14:04:15)
8327. András Adél, egyetemista, Csíkszereda (2009-05-18 14:03:46)
8326. Bíró Koppány Ajtony, ügyvezető igazgató, Csíkszentimre (2009-05-18 14:03:31)
8325. Magdy, Student, Brasso (2009-05-18 14:03:30)
8324. Kilin Erika Beata, Kolozsvar/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-18 14:02:08)
8323. Takacs Maria, Human eroforras aszisztens, Kolozsvar (2009-05-18 14:00:09)
8322. András Lehel, egyetemi hallgató, Nagyvárad (2009-05-18 13:59:50)
8321. Ambrus Eva, szociologus, Csikszereda (2009-05-18 13:59:45)
8320. Vecsernyés Gábor, pr manager, Budapest (2009-05-18 13:59:36)
8319. Farkas Gizella, mérnök, Dunakeszi (2009-05-18 13:59:30)
8318. Botos Botond, szoftverfejlesztő, Budapest (2009-05-18 13:59:20)
8317. Nemes Erzsébet, referens, Kolozsvásr/Marosvásárhely (2009-05-18 13:59:06)
8316. Orosz Krisztian, fogorvos, Kolozsvar (2009-05-18 13:58:23)
8315. Jakab Katalin, tanárnő, Kolozsvár (2009-05-18 13:58:08)
8314. Baias Ilona, Kolozsvár (2009-05-18 13:57:50)
8313. Zebegnyei Gábor, programozó, Budapest (2009-05-18 13:57:31)
8312. Kremó Rita dr., vegyészmérnök, Budapest (2009-05-18 13:57:15)
8311. Mezei Zoltán, Minôségirányítási vezetô, Kolozsvár (2009-05-18 13:57:09)
8310. Nagy Márta, titkárnő, Kolozsvár - Napoca (2009-05-18 13:57:08)
8309. Peleskei Kinga, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 13:56:53)
8308. Szabó Attiláné, Fordító/Übersetzer, Budapest (2009-05-18 13:56:12)
8307. Máté Hajnalka, tanár, Kend (2009-05-18 13:55:32)
8306. Ambrus Orsolya, diák, Gyergyócsomafalva (2009-05-18 13:55:28)
8305. K.Deak Tibor, nyugdijas, Balanbanya (2009-05-18 13:55:06)
8304. Lengyel Arpad, Programozo, Kolozsvar (2009-05-18 13:54:58)
8303. Drócsa Zsuzsánna, könyvelőnő, Székelyudvarhely (2009-05-18 13:54:44)
8302. Király Tamás, tanuló, Baja (2009-05-18 13:54:27)
8301. Xantus Ákos, építőmérnök, Székelyudvarhely (2009-05-18 13:54:21)
8300. Csete Zoltan Gergely, Programozo, Kolozsvar (2009-05-18 13:54:07)
8299. Gyergyói Róbert, Pénzügyi tanácsadó, Gyergyószentmiklós (2009-05-18 13:54:04)
8298. Antal Emese Ágnes, tanár, Budapest (2009-05-18 13:53:25)
8297. Péter Éva, jogász, Kolozsvár - Cluj - Klausenburg (2009-05-18 13:53:19)
8296. Landman Gabor, Tanacsado / consultant, s Hertogenbosch (2009-05-18 13:52:56)
8295. Czako Emoke Orsolya, egyetemista, Luna de Sus (2009-05-18 13:52:51)
8294. Dóczy Örs, filolog, Cluj-Napoca (2009-05-18 13:52:36)
8293. Bende Orsolya, tanár, Szászrégen (2009-05-18 13:52:33)
8292. Horváth Péter, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 13:52:27)
8291. Kun Szilárd, eladó, Kunhegyes (2009-05-18 13:51:46)
8290. Kocsis Mihail, kerteszmernok, Negyfalu (2009-05-18 13:51:39)
8289. Baranyai Ildiko, Marketing manager, Satu Mare (2009-05-18 13:51:36)
8288. Jakab Zsolt, Kereskedelmi Képviselő, Budapest (2009-05-18 13:50:53)
8287. Veres Ágnes, mérnök, Kolozsvár (2009-05-18 13:50:06)
8286. Lőrinczné Fábián Auguszta, koordinátor, Bázel (2009-05-18 13:49:59)
8285. Szilágyi Péter, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 13:49:04)
8284. Leviczky Géza, engineer, Gyöngyös (2009-05-18 13:47:58)
8283. Máté Erzsébet, Ph-D hallgató/újságíró - Ph.D student/jurnalista, Kolozsvár/ Cluj-Napoca (2009-05-18 13:47:57)
8282. Kovacs Ildiko, oraado tanar, Kolozsvar (2009-05-18 13:47:53)
8281. Bellovics Rita, Budapest (2009-05-18 13:47:42)
8280. Lenkei Gyozo, villamosmernok, Budapest (2009-05-18 13:47:24)
8279. Zsigmond Emese, főszerkesztő, Kolozsvár (2009-05-18 13:46:56)
8278. Anna, egyetemista, kolozsvar (2009-05-18 13:46:34)
8277. Szanto Lorand, mernok, Nagyvarad (2009-05-18 13:46:34)
8276. Beke Ibolya, tanár, Kolozsvár (2009-05-18 13:46:02)
8275. Oláh-Gál Boróka, divattervező, Marosvásárhely (2009-05-18 13:45:45)
8274. Székely Elisabeta, Magánválalkozó, Karla v.44,29342 Olfström,Svédország (2009-05-18 13:45:41)
8273. Tömböly Tímea, ért. vez., bük (2009-05-18 13:45:32)
8272. Salamon Richard, irodavezető, Dorog (2009-05-18 13:45:22)
8271. Sztrányai György, nyugdíjas gépészmérnök, 8174 Balatonkenese (2009-05-18 13:44:43)
8270. Kiss Csaba, drámaíró, rendező, Budapest (2009-05-18 13:44:09)
8269. VÁKÁR ISTVÁN, KERTÉSZMERNÖK, KOLOZSVÁR (2009-05-18 13:43:24)
8268. Entz Domokos, kereskedelem, Budapest (2009-05-18 13:43:18)
8267. Molnár Márk, Tanuló, Budapest (2009-05-18 13:42:50)
8266. Kintses Tamás, gépészmérnök,ügyvezető, Budapest (2009-05-18 13:42:50)
8265. Csajka Péter, gépészmérnök, Budapest (2009-05-18 13:42:17)
8264. hamza magdolna, haztartasbeli, zsambok (2009-05-18 13:42:14)
8263. Galambos Imola, nyugdijas, Melbourne (2009-05-18 13:42:13)
8262. Márkus Éva, hírszerkesztő, Kolozsvár (2009-05-18 13:41:54)
8261. Sztáncsuj Sándor József, régész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 13:41:20)
8260. Székely István-György, Tanuló, Gropegårds g.1,41715 Göteborg,Svédország (2009-05-18 13:40:35)
8259. Pal Andras-Laszlo, mernok, Kolozsvar (2009-05-18 13:40:31)
8258. Ürge Roland, szolgáltatás értékesítő, Budapest (2009-05-18 13:40:26)
8257. Oláh Iván, Villamosmérnök, Salgótarján (2009-05-18 13:40:21)
8256. Dr. Vajna Zoltán, gépégszmérnök, akadémikus, Budapest (2009-05-18 13:40:17)
8255. Lukacs Emese, HR Manager, Nagyvarad (2009-05-18 13:39:40)
8254. Halász Gábor, Gépészmérnök, Budapest (2009-05-18 13:39:18)
8253. Csányi Szilveszter, levéltáros, Budapest (2009-05-18 13:38:44)
8252. Kondor István Jenő, mérnök üzletkötő, Budapest (2009-05-18 13:38:25)
8251. Pop Erzsébet, épitészmernök, Beszterce (2009-05-18 13:38:09)
8250. Schmidt Erzsébet, senior sales manager, Budapest (2009-05-18 13:38:05)
8249. Nagy Imre, Tanár, Debrecen (2009-05-18 13:38:05)
8248. Vogel Andrea, építőmérnök, Budapest (2009-05-18 13:37:59)
8247. Csaba András, inginer chimist, Miercurea Ciuc (2009-05-18 13:37:43)
8246. Kovacs Kata, Orvos asszisztens, Nagyvarad/Oradea (2009-05-18 13:37:43)
8245. Torok Timea, consilier, Satu Mare (2009-05-18 13:37:35)
8244. Lokodi Eva Aniko, jogtanacsos, Szekelyudvarhely (2009-05-18 13:37:24)
8243. Fekete Tamásné, építész mérnök, Budapest (2009-05-18 13:37:11)
8242. Moldovan Lajos, Profeszor, Oradea (2009-05-18 13:37:02)
8241. Willingerné Papp Éva, Magyarország, Nyergesújfalu (2009-05-18 13:36:59)
8240. Éder Ottó, Kolozsvár (2009-05-18 13:36:52)
8239. Bauer Ágnes, irodavezető, Szentendre (2009-05-18 13:36:18)
8238. Nagy Édua Alexandra, Idegenforgalmi ügyintéző, Visegrád (2009-05-18 13:35:04)
8237. BARTHA FRANCISC, ADMINISTRATOR, CRASNA/ SALAJ (2009-05-18 13:34:54)
8236. Székely Róbert, Referens, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 13:34:46)
8235. Székely Gabriella, kertészmérnök, Csíkszereda (2009-05-18 13:34:32)
8234. Varga István, gépészmérnök, Budapest (2009-05-18 13:33:36)
8233. Vas Zsolt Akos, Student, Cluj - Napoca (2009-05-18 13:33:33)
8232. Dr. Géza Pálffy, Historian, Budapest (2009-05-18 13:33:14)
8231. Furu Árpád, műemlékvédelmi szakmérnök, Kolozsvár (2009-05-18 13:32:23)
8230. Sterner Anna, beutaztatási referens, Budapest (2009-05-18 13:32:15)
8229. Kiss János, vállalkozó, Székesfehérvár (2009-05-18 13:32:05)
8228. Aranyossy Mária, balerina, Budapest (2009-05-18 13:31:52)
8227. Hódi Lajos, közgazdász, Szeged (2009-05-18 13:31:37)
8226. Székely Stefan, Betegnyugdias, Karla v.44,29342 Olofström,Svédország (2009-05-18 13:31:29)
8225. Balázs Tünde, bankár, Budapest (2009-05-18 13:30:42)
8224. Farkas Réka, újságíró, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 13:30:13)
8223. Varga-Orbán Botond, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 13:29:59)
8222. Nagy Piroska, háztartásbeli, Barót (2009-05-18 13:29:56)
8221. Batiz Zoltan, manager, kolozsvar (2009-05-18 13:29:52)
8220. Fritsch László Zoltán, Közgazdász, Budapest - Kolozsvár (2009-05-18 13:29:42)
8219. Botar Istvan, hallgato, Cluj-Napoca (2009-05-18 13:29:33)
8218. Király Gabriella, szállodai értékesítő, Érd (2009-05-18 13:29:04)
8217. Nagy Bálint Ambrus, tanár, Szentendre (2009-05-18 13:27:28)
8216. Köllő Erzsébet, hallgato, Csikszereda (2009-05-18 13:27:11)
8215. Kató Árpád, tanár, Budapest (2009-05-18 13:27:09)
8214. Szilágyi István, író, Kolozsvár (2009-05-18 13:26:59)
8213. Németh Ágnes, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 13:26:41)
8212. Varga Bela, cadru didactic universitar, Brasso (2009-05-18 13:26:41)
8211. Dr. Debreczeni Róbert, orvos, Budapest (2009-05-18 13:26:34)
8210. Szasz Maria, Konyvelo, Gyergyocsomafalva (2009-05-18 13:26:27)
8209. Nagy Zoltán Imre, sofőr, Székelyudvarhely (2009-05-18 13:26:20)
8208. Dr. Oborni Teréz, történész/historian, Budapest (2009-05-18 13:26:11)
8207. Schrimpf Gábor, épületgépész technikus, Budapest (2009-05-18 13:26:08)
8206. M.Magdolna, szerzetes nővér, Marosszentgyörgy (2009-05-18 13:26:00)
8205. Murányi József, építésvezető, Budapest (Soroksár) (2009-05-18 13:25:35)
8204. Zsebe Ferenc József , Ag. Com., Gyulafehérvár (2009-05-18 13:25:22)
8203. Sinoai Eva, Informatician, Cluj-Napoca (2009-05-18 13:25:21)
8202. Pap Vera-Ágnes, médiareferens, Budapest (2009-05-18 13:23:56)
8201. Iring Axel, iskolas, Stuttgart ( Germania) (2009-05-18 13:23:47)
8200. Szathmáry Attila, vegxészmérnök, Veszprém (2009-05-18 13:23:05)
8199. Zakarias Lorand, Szerkeszto/redactor, Kolozsvar/Cluj (2009-05-18 13:22:55)
8198. Makrai Márton, diák, Budapest (2009-05-18 13:22:46)
8197. Takács István, Administrator, Marosvásárhely (2009-05-18 13:22:44)
8196. Molnár-Gál Sarolta, Nagyvárad (2009-05-18 13:22:38)
8195. Kertész Zoltán, vállalkozó, Nyíregyháza (2009-05-18 13:22:20)
8194. Kovácsné Szabó Katalin, gazdasági vezető, Kecskemét (2009-05-18 13:22:09)
8193. Piros Boróka, képzőművész, Csíkszereda/Miercurea-ciuc (2009-05-18 13:21:57)
8192. Benedek Barna, Allatorvos, Székelyudvarhely (2009-05-18 13:21:41)
8191. Németh László, rektor, Roma (2009-05-18 13:21:40)
8190. Galfi, Rudolf, Informatikus, Nürnberg (2009-05-18 13:21:28)
8189. Rozsondai Zsolt, villamosmérnök, Budapest (2009-05-18 13:20:13)
8188. Szigetiné Szilágyí Ilona, Pénzügyi o.v.(Nyugdíjas), Budapest (2009-05-18 13:20:03)
8187. Haris László, Fotóművész, Budapest (2009-05-18 13:19:58)
8186. Keserű Anna, Diák, Budapest (2009-05-18 13:18:51)
8185. Gausz János, biológus, Szeged (2009-05-18 13:18:38)
8184. juhasz kriszta orsolya, egyetemista, nagyvarad (2009-05-18 13:18:28)
8183. Szigeti János Károly, Táj Kertépítő és Növényvédelmi Szaktanácsadó, Budapest (2009-05-18 13:18:06)
8182. Lőrincz Barna, építész, Csíkszereda (2009-05-18 13:17:50)
8181. Sala Elena, Kolozsvar (2009-05-18 13:17:38)
8180. Muller Erwin Erhard, egyetemista, Brassó (2009-05-18 13:17:03)
8179. Borsos Angela, informatikus, Marosvasarhely (2009-05-18 13:16:31)
8178. Kaszta Andrea, Irodavezető / Şef birou, Nagyvárad / Oradea (2009-05-18 13:16:26)
8177. Kiss Emese, Kolozsvar (2009-05-18 13:16:03)
8176. Inkovics Gábor, Zalaegerszeg (2009-05-18 13:15:40)
8175. Pataki Ildiko, Irodai alkalmazott, Szatmarnemeti (2009-05-18 13:15:22)
8174. Szőke Ildikó, szerzetesnő, Marosszentgyörgy (2009-05-18 13:15:21)
8173. GOROG ISTVAN, RAKTARVEZETO, KOLOZSVAR (2009-05-18 13:15:05)
8172. Kiss Zsigmond, Kolozsvar (2009-05-18 13:15:03)
8171. Madaras Gabriella, egyetemi hallgato, Gyergyoszentmiklos (2009-05-18 13:14:56)
8170. Sala GYorgy, nyugdijas, KOLOZSVAR (2009-05-18 13:14:44)
8169. Nagy Mélykúti László, radiológus, Szentes,Magyarország (2009-05-18 13:14:37)
8168. Bandi Emoke, Szocialis referens, Ikafalva (2009-05-18 13:14:34)
8167. Krailáné Dévai Gabriella, Szerkesztő, Budapest (2009-05-18 13:14:27)
8166. Péter Zoltán, nyugdijas, Csikszereda (2009-05-18 13:14:26)
8165. Barabás Ildikó, Tanár, Baraolt (2009-05-18 13:14:17)
8164. Hergár Jenő, nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 13:14:09)
8163. Weiss Erika, Kerteszmernok, Chania,Gorogorszag (2009-05-18 13:13:34)
8162. Gnandt Ferencz-Róbert, Kolozsvár (2009-05-18 13:13:32)
8161. Madari Tibor, advocat, Budapest (2009-05-18 13:13:09)
8160. Sógor Róbert , Hallgató, Szatmárnémeti (2009-05-18 13:12:59)
8159. Szigeti Ferenc, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 13:12:42)
8158. Muller Csilla, egyetemista, Brassó (2009-05-18 13:12:22)
8157. Furdek Melinda, director, Cluj (2009-05-18 13:11:37)
8156. Stephan Wittmann, orvos, Washuington DC USA (2009-05-18 13:10:55)
8155. Komendat Eniko, Egyetemista, Nagyvarad (2009-05-18 13:10:55)
8154. Pocsai András László, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 13:10:40)
8153. Leidholdt Thomas, jurnalist, Rostock / Germania (2009-05-18 13:09:27)
8152. Kenderesi Rita, Asociat Unic, Cluj-Napoca (2009-05-18 13:09:25)
8151. Mihály Annamária, Gyerek nevelés, Lövéte (2009-05-18 13:09:06)
8150. Kovacs Zsombor, Lelkipasztor/Preot/Pastor/Pfarrer, Timisoara (2009-05-18 13:08:29)
8149. Ionescu Klara, Egyetemi adjunktus, Kolozsvar (2009-05-18 13:08:20)
8148. Rigmanyi Melinda, Geschäftsfrau, Sanitz ( Germania) (2009-05-18 13:08:18)
8147. Dr. Németh Erika, operatív vezető, Budapest (2009-05-18 13:08:17)
8146. Póka Ágnes, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 13:08:15)
8145. Rétallér István, programozó, Budapest (2009-05-18 13:08:15)
8144. Orza Hajnal, Kozgazdasz, Marosvasarhely, Godeanu utca 18 szam 8 lakresz (2009-05-18 13:08:12)
8143. Kuti László, mérnök-közgazdász, Budapest (2009-05-18 13:07:56)
8142. Fogarasi szabolcs, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 13:07:53)
8141. Balta Csaba, Broker, Arad (2009-05-18 13:07:11)
8140. Pálfi Csaba, Hallgató, Kolozsvár (2009-05-18 13:06:59)
8139. Meszar Imola, student, Cluj-Napoca (2009-05-18 13:05:38)
8138. Herman Mostert Jozsef , Administrator societate cormerciala, Cluj-Napoca (2009-05-18 13:05:35)
8137. Mihalik Béla Vilmos, PhD-hallgató, Budapest (2009-05-18 13:05:26)
8136. Donath Zsofia, Konyvelo, Marosvasarhely (2009-05-18 13:05:21)
8135. Kovács Veronika, köztisztviselő, Kecskemét (2009-05-18 13:05:06)
8134. Frakas Gyöngyi, ingatlanforgalmi szakértő, Veresegyház (2009-05-18 13:04:43)
8133. Leidholdt Melinda, Tour Operator, Rostock / Germany (2009-05-18 13:04:03)
8132. Dr Bajkay Éva, művészettörténész, Budapest (2009-05-18 13:03:48)
8131. Bánfi Anna, tanuló, Budapest (2009-05-18 13:03:24)
8130. Rugina Szabolcs Gavril, Cluj Napoca (2009-05-18 13:03:20)
8129. Vukics József, nyugdíjas, Nagyatád (2009-05-18 13:02:28)
8128. Gyenge~Arany Adrienne , Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 13:01:31)
8127. Kapuváry Tibor, mérnök, Mór (2009-05-18 13:01:15)
8126. Léczfalvi Piroska, ügyintéző, Budapest (2009-05-18 13:01:05)
8125. czerlau kinga, secretara/ titkarno, satu mare (2009-05-18 12:59:58)
8124. Szoke Eniko, egyetemi adjunktus, Kolozsvar (2009-05-18 12:59:40)
8123. Rosch Gábor, építésznérnök, Budapest (2009-05-18 12:59:38)
8122. Havasi Péter, épületgépész mérnök, Nyíregyháza (2009-05-18 12:59:01)
8121. Vukics Zsolt, felszolgáló, Nagyatád (2009-05-18 12:58:56)
8120. Barabas Denes, diak, Kolozsvar (2009-05-18 12:58:29)
8119. Verzár Csongor-Garabet, ing. horticol, Odorheiu-Secuiesc (2009-05-18 12:58:17)
8118. Rácz László, egyéni vállalkozó, Budapest (2009-05-18 12:58:15)
8117. Miklos LOVAS, étudiant, Budapest (2009-05-18 12:58:07)
8116. Bessenyei Karoly Zsolt, programator IT, Cluj-Napoca (2009-05-18 12:57:26)
8115. Denes Gabor, Economist, Cluj (2009-05-18 12:56:57)
8114. Faragó Judit, irodavezető, Budapest (2009-05-18 12:56:34)
8113. Florian Florina, arhitect, Cluj-Napoca (2009-05-18 12:56:02)
8112. Furdek L. Tamás, mérnök, Kolozsvár (2009-05-18 12:56:01)
8111. Ihász Emil, Budapest (Hungary) (2009-05-18 12:55:23)
8110. Komsa Csongor, Marketing Manager, Kolozsvár/Cluj Napoca (2009-05-18 12:55:16)
8109. Bleicher László, közalkalmazott, Budapest (2009-05-18 12:54:31)
8108. Fazakas Franciska, Diák, Lausanne (2009-05-18 12:54:20)
8107. Czondi Éva, Madrid (2009-05-18 12:53:55)
8106. Deak Janos, topografus, Szekelyudvarhely (2009-05-18 12:53:51)
8105. zsigmond andras, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-18 12:53:50)
8104. Zára Mónika, gyógymasszőr, lelkigondozó, Budapest (2009-05-18 12:53:41)
8103. Víg Endre, programozó, Kolozsvár (2009-05-18 12:53:07)
8102. Csákányi Attila Győző, Csömör (ma) / Petrozsény (tegnap) (2009-05-18 12:52:55)
8101. Buzogany Laszlo, Programozo, Kolozsvar (2009-05-18 12:52:00)
8100. kubanek laszlo, ingatlan referens, budapest (2009-05-18 12:51:54)
8099. Dr. Bak Borbála, egyetemi docens, Budapest (2009-05-18 12:51:53)
8098. Néda Attila, Syemélyzeti Tanácsadó, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 12:50:58)
8097. Szőllősi Gergely, informatikus, Budapest (2009-05-18 12:50:49)
8096. Fodor István Csaba, IT, Bukarest (2009-05-18 12:50:41)
8095. Keresztesi Polixena, pszichologus, Kolozsvar (2009-05-18 12:50:00)
8094. Lőrincz Mária Magdolna, festőművész, kiszombor (2009-05-18 12:49:56)
8093. Katona Marta, pensionara, Cluj-Napoca (2009-05-18 12:49:48)
8092. Szabo Emoke, egyetemi hallgato, Kisgalambfalva (2009-05-18 12:49:46)
8091. Dr Entz László, érsebész, Budapest (2009-05-18 12:49:40)
8090. Dósa Pál, közgazdász, Kolozsvár (2009-05-18 12:49:13)
8089. Szabóné Szilvia, Közgazdász, Budapest (2009-05-18 12:49:10)
8088. Szántó Attila, Informatikus, Groß-Zimmern, Németország (2009-05-18 12:48:31)
8087. Katona Győző, pensionar, Cluj-Npoca (2009-05-18 12:48:29)
8086. Pekár Petra, marketing asszisztens, Budapest (2009-05-18 12:48:20)
8085. Daly Janos, -, Cluj Napoca (2009-05-18 12:47:33)
8084. Csákányi Attila Győző, Informatikus / Informatician, Csömör (ma) / Petrozsény/Petrosani (1992-ig) (2009-05-18 12:47:05)
8083. Tóth Enikő Ilona, Pszichológus, psiholog, Zalau (2009-05-18 12:46:50)
8082. Pálinkás Bulcsú, diák, Reghin (2009-05-18 12:46:25)
8081. Dobrai Hermina, Tanulo, Kolozsvar (2009-05-18 12:45:02)
8080. Pünkösti Gabriella, Mór (2009-05-18 12:44:29)
8079. Szeredai Erzsebet, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 12:44:12)
8078. Lucza Gyula, építész, Etyek (2009-05-18 12:43:57)
8077. dr. Zábó András, orvos, Budapest (2009-05-18 12:42:51)
8076. Telegdy Balázs, Egyetemi tanársegéd, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 12:42:47)
8075. Kinda István, muzeológus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 12:42:26)
8074. Kámán András, gépkezelö, Melbourne, Australia (2009-05-18 12:42:08)
8073. Dr. Nádor Ferenc, egyetemi tanár/ profesor universitsar, Budapest (2009-05-18 12:41:59)
8072. dr. Pergel Elza, ügyvéd, Győr (2009-05-18 12:41:56)
8071. Bíró Sarolta, művészettörténész, Csíkszereda (2009-05-18 12:41:28)
8070. Daniel Dalma Gyongyver, tanar, Marosvasarhely (2009-05-18 12:41:26)
8069. Varga Levente, informatikus, Kolozsvar (2009-05-18 12:40:51)
8068. T. Ildiko, Tanar, Kolozsvar (2009-05-18 12:40:26)
8067. Ardeleanu Ecaterina, inginer, Cluj-Napoca (2009-05-18 12:40:08)
8066. Hegedűs Mihályné, fazekas, Csorna (2009-05-18 12:39:37)
8065. Balazsi Attila, Egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-18 12:39:26)
8064. Toth Agnes, Arhitect, Satu Mare (2009-05-18 12:39:15)
8063. Kovács József, geológus, egyetemi oktató, Budapest (2009-05-18 12:38:58)
8062. Taraczkyné Nemescsói Katalin, PR manager, Budapest (2009-05-18 12:38:57)
8061. Kocsis Lorant, Tg Mures (2009-05-18 12:38:27)
8060. Pünkösti Gabriella, keramikus, művelődésszervező, Mór (2009-05-18 12:38:14)
8059. Weber Csilla, tanar, Nagyvarad (2009-05-18 12:38:12)
8058. Püsök Botond, filmrendező, Kolozsvár (2009-05-18 12:38:09)
8057. Szarka Péterné, ügyintéző, Budapest (2009-05-18 12:38:04)
8056. Magos Eliza, Szakápoló, Castellon-Spanyolország (2009-05-18 12:37:53)
8055. Dózsa Józsefné, alkalmazott, Budapest (2009-05-18 12:37:52)
8054. Juhos László, nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 12:37:16)
8053. Weber Agota, gyogyszeresz, Nagyvarad (2009-05-18 12:36:59)
8052. Molnár Lászlóné, tanár, Csorna (2009-05-18 12:36:56)
8051. Demeter Zsuzsa, filmrendező/kismama, Kolozsvár (2009-05-18 12:36:50)
8050. Oláh-Gál Elvira, újságíró/jurnalist, Csíkszereda/Miercurea-Ciuc (2009-05-18 12:36:28)
8049. Vamosi Istvan, sales&marketing, Kolozsvar (2009-05-18 12:36:09)
8048. Gubacsi László, Gépészmérnök, Bátonyterenye/Nagymaros (2009-05-18 12:35:58)
8047. FUTO CRISTIAN, sefgyeszkára, zilaj (2009-05-18 12:35:46)
8046. Zöld-Erősdi Blanka, HR és Marketing vezető, Budapest (2009-05-18 12:35:27)
8045. Sepsi-Kovács Éva, köztisztviselő, Budapest (2009-05-18 12:35:07)
8044. Ferenczi Lehel-Zsolt, Tanuló, Borszék (2009-05-18 12:34:55)
8043. Pataki Zoltan, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 12:34:33)
8042. Markus - Barbarossa Janos, Experte für Musikinstrumente/Schriftsteller U.S.W., Wien / Cluj (2009-05-18 12:33:58)
8041. Lakatos Miklós, mérnök, Miskolc (2009-05-18 12:33:41)
8040. Zólya Levente-László, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 12:33:28)
8039. Cowle Eszter, kutato, Australia (2009-05-18 12:33:26)
8038. Daszkel Levente, Fiokigazgato, Marosvasarhely (2009-05-18 12:33:19)
8037. Kispál Vilmos, Könyvkereskedő, Budapest (2009-05-18 12:32:45)
8036. Keresztes Maria, pensionar, Zalau (2009-05-18 12:32:27)
8035. Széles Kálmán, Restaurátor, Budapest (2009-05-18 12:32:07)
8034. Perényi Károly, egyetemista, Rakamaz (2009-05-18 12:32:02)
8033. Barna Karola, egyetemista, Szatmárnémeti (2009-05-18 12:31:48)
8032. Marosi Péter, egyetemista, Csíkszereda (2009-05-18 12:31:28)
8031. Pál Katalin, közgazdász, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 12:31:14)
8030. Dr Kalotay Egon, egyetemi tanar, Australia (2009-05-18 12:31:12)
8029. Berkecz Ferenc, Vállalkozó, 6600 Szentes (2009-05-18 12:31:07)
8028. Istok Attila, product engineer, Lund, Sweden (2009-05-18 12:30:58)
8027. Kádár Julianna, Zürich (2009-05-18 12:30:16)
8026. Silai Emese Monika, egyetemista, Beszterce (2009-05-18 12:30:15)
8025. Kalotay Gabor, orvostan hallgato, Australia (2009-05-18 12:30:00)
8024. Tápai Márton, főiskolai hallgató, Székesfehérvár (2009-05-18 12:29:58)
8023. Lang Gyozo, nyd.középisk.tanár, H. Budapest (2009-05-18 12:29:49)
8022. Berger Kalman, cégvezetö, Zürich (2009-05-18 12:28:49)
8021. Dr. László István, megyei igazgató-UNIQA Biztosító Zrt., 2700 Cegléd, Jókai u. 9 (2009-05-18 12:28:40)
8020. Deme Orsolya, konyvelo, Lazari, Szatmar megye (2009-05-18 12:28:40)
8019. Demeter Erzsebet, almernok, Kolozsvar (2009-05-18 12:28:26)
8018. Leopold Andras, Közgazdász, Kolozsvár (2009-05-18 12:28:12)
8017. Dr Kalotay Eszter, fogorvos, Australia (2009-05-18 12:28:12)
8016. Ürmösi Enikő, kommunikáció, Budapest (2009-05-18 12:27:44)
8015. Nichita Henriette, munkanelkuli, Satu Mare (2009-05-18 12:27:41)
8014. Toós Csaba, tanár, Szováta (2009-05-18 12:27:28)
8013. Feketics Erika, Restaurator, Marosvasarhely (2009-05-18 12:27:05)
8012. Matyas Pongracz, medic dentist, Targu Mures (2009-05-18 12:26:56)
8011. Horváth Ildikó, építész, Budapest (2009-05-18 12:26:10)
8010. Kovács Tibor, nyugd. r. szds., Makó (Mgyarország) (2009-05-18 12:25:47)
8009. Dr Katalin Keserü, művészettörténész egyetemi tanár/professor of art history, Budapest (2009-05-18 12:25:28)
8008. Nagy Zoltán, Programozó, Csíkszereda (2009-05-18 12:25:15)
8007. Hergovits Gyula, építőmérnök, Budapest (2009-05-18 12:25:08)
8006. Németh Ákos, Budapest (2009-05-18 12:24:48)
8005. Szenkovits Ferenc, matematikus-csillagász, Kolozsvár (2009-05-18 12:24:43)
8004. Todor Agnes Orsolya, fogorvos, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 12:24:02)
8003. Török Béla, egyéni vállalkozó, Lajosmizse (2009-05-18 12:23:35)
8002. Heveli László, egyetemista, Nagykároly (2009-05-18 12:23:29)
8001. Bálint K. Attila, nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-18 12:23:19)
8000. Veress Imre, beszerzo, Csikszereda (2009-05-18 12:23:17)
7999. Szabó István, mérnök, Kisbács/Baciu (2009-05-18 12:23:08)
7998. Komsa Reka, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-18 12:22:56)
7997. Kuntner Henrietta, kismama, Budapest (2009-05-18 12:22:51)
7996. REMÉNYI ISTVÁN, VILLAMOSMÉRNÖK, KEREPES, MAGYARORSZÁG (2009-05-18 12:22:43)
7995. Solymoss Miklós, kutató biológus, Budapest (2009-05-18 12:22:37)
7994. Dr. Vekerdy Tamás, Pszichológus, Budapest (2009-05-18 12:22:10)
7993. Bayer E. Róbert, Vagyonvédelmi igazgató, Budapest (2009-05-18 12:22:08)
7992. Járó S. Tibor, kutató, Nagyszalonta, Kolozsvár, Budapest (2009-05-18 12:21:26)
7991. Weller József, Budapest (2009-05-18 12:21:15)
7990. Kolozsi Ádám, szociológus, Budapest (2009-05-18 12:21:11)
7989. Luka Levente, Rendszergazda, Csíkszereda (2009-05-18 12:20:57)
7988. Juhász Lászlóné, nyugdijas, Isaszeg (2009-05-18 12:20:26)
7987. Gál Attila, szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-18 12:20:08)
7986. Pataki Andrea, Functionar Public, Nagyvarad (2009-05-18 12:20:05)
7985. Szokoly Elek, közíró/publicist, Marosvásárhely/Targu-Mures (2009-05-18 12:19:51)
7984. Branczik Péter, informatikus, Budapest (2009-05-18 12:19:45)
7983. Fábián Péter, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 12:19:41)
7982. Kürthy Katalin, profesor, Cluj (2009-05-18 12:19:32)
7981. Tüzes Péter, Okl.vill.mérnök, Genf (2009-05-18 12:19:29)
7980. Juhary Mihály, építész, Budapest (2009-05-18 12:18:57)
7979. Pápai János, Cibakháza (2009-05-18 12:17:49)
7978. Kiss Réka, tanár, Budapest (2009-05-18 12:17:46)
7977. Gyarmatiné Molnár Andrea Katalin, Adminisztrátor, Ajka (2009-05-18 12:17:45)
7976. Fazekas Zsolt, köztisztviselő, Budapest (2009-05-18 12:16:34)
7975. Bojtor Edina, tanár, Budapest (2009-05-18 12:16:22)
7974. Csörsz Rumen István, irodalomtörténész, zenész, Budapest (2009-05-18 12:16:15)
7973. fiko istvan, igazgato, mvhely (2009-05-18 12:14:47)
7972. Gábor László, Színművész, Zalau,Romania (2009-05-18 12:14:39)
7971. Wanek Ferenc, graphic designer, Targu Secuiesc (2009-05-18 12:14:15)
7970. Luka Laszlo Attila, kozgazdasz, Csikszereda (2009-05-18 12:14:05)
7969. Dániel Csapody, közgazdász, Budapest (2009-05-18 12:14:01)
7968. Kanyó Ervin, grafikusművész, Magyarkanizsa (2009-05-18 12:13:54)
7967. Fülöp Botond, tanuló, Gheorgheni (2009-05-18 12:13:53)
7966. ANTAL LASZLO - GABOR, MERNOK, KOLOZSVAR (2009-05-18 12:13:41)
7965. Bács Bánk, egyéni vállalkozó / independent, Budapest / Budapesta (2009-05-18 12:13:38)
7964. Locsmándi Dániel, Sopron (2009-05-18 12:13:26)
7963. Szabóné Halász Erika, irodavezető, Budapest (2009-05-18 12:13:17)
7962. Szilagyi Andras, Kolozsvar/Cluj/Klausenburg (2009-05-18 12:13:05)
7961. Bekő Melinda, Kolozsvár (2009-05-18 12:12:29)
7960. Bálint Ákos, manager, Marosvásárhely (2009-05-18 12:12:28)
7959. Zsako Erzsebet, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-18 12:12:16)
7958. Lazar Maria Magdolna, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-18 12:12:08)
7957. Szilágyi N. Zsuzsa, szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-18 12:11:34)
7956. Boros Emese, Secretara, Cluj-Napoca (2009-05-18 12:11:29)
7955. Judit Badiu, Cluj Napoca (2009-05-18 12:11:15)
7954. Szabó Béla, Nyugdíjas, Baslatonfőkajár (2009-05-18 12:10:49)
7953. Mihajlik György, informatikus, Budapest (2009-05-18 12:10:31)
7952. Darvas Eva Kinga, mernok, Csikszereda (2009-05-18 12:10:23)
7951. Balogh Tábitha, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 12:10:14)
7950. Halmos Balázs, építész, Budapest (2009-05-18 12:10:05)
7949. Novotnik Cecília, tanuló, Budapest (2009-05-18 12:09:28)
7948. vargyasi levente, kép készítő, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 12:09:17)
7947. Joó Csaba, gépjármű- ,gépésztechnikus, Salgótarján (2009-05-18 12:09:15)
7946. dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika, jogász, Pázmánd (2009-05-18 12:09:13)
7945. Földesi Máté, mérnök, Budapest (2009-05-18 12:09:12)
7944. Beke Emilia, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 12:08:58)
7943. Lakatos Bálint Péter, PhD-hallgató, Budapest (2009-05-18 12:08:57)
7942. Aklan András, humánökológus, Budapest (2009-05-18 12:08:21)
7941. Joó Csilla, szociális munkás, Salgótarján (2009-05-18 12:07:43)
7940. Kurdi Ferencné, Titkárnő, Kosd (2009-05-18 12:07:26)
7939. Zubler Erzsébet, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 12:07:09)
7938. Szabo Janos, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 12:06:53)
7937. Sárközy Csaba, tanár, Szombathely (2009-05-18 12:06:14)
7936. dr. Székely Erika, jogász, Budapest (2009-05-18 12:05:52)
7935. Schiau Andrea, desenator, Cluj-Napoca (2009-05-18 12:03:36)
7934. Varga János , operátor, 3770 Magyarország, Sajószentpéter (2009-05-18 12:03:20)
7933. Bitter Lászlóné, könyvelő, Budapest (2009-05-18 12:03:13)
7932. Bugár Emese, tanító, Kolozsvár (2009-05-18 12:03:11)
7931. Wagner Erik, lelkipásztor/preot, Nagyvárad/Oradea (2009-05-18 12:03:05)
7930. Erdős Gáborné, Rentner, Budapest (2009-05-18 12:03:00)
7929. Fekete A. Oszkár, vállalkozó, Csíkszereda (2009-05-18 12:03:00)
7928. Roth Enikő, szociális munkás, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 12:02:51)
7927. Csiki Géza, IT admin, Kolozsvar (2009-05-18 12:02:41)
7926. Albert Zoltan, idegenforgalmi menedzser, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 12:02:32)
7925. Zatoschil-Ballai-Fokt Zoltán, Tanár, Borszék (2009-05-18 12:02:23)
7924. Dobra Ilona, Mérnök, Tác (2009-05-18 12:01:50)
7923. dr. Simon Attila István, ügyvéd, Budapest (2009-05-18 12:01:40)
7922. Németh Luca, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 12:00:59)
7921. Kollo Ildiko, educatoare, Ditrau (2009-05-18 12:00:51)
7920. Vajna Balázs, mikrobiológus, Budapest (2009-05-18 12:00:34)
7919. Novotnik Ádám, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 12:00:24)
7918. Gyorgy Beata, studenta, Cluj-Napoca (2009-05-18 12:00:21)
7917. Nyári Rozália, ny. mérnök, Hódmezővásárhely (2009-05-18 12:00:06)
7916. Hatvani Istvánné, tanár, Érd (2009-05-18 11:59:51)
7915. Polgár Ernő, író, Budapest (2009-05-18 11:59:40)
7914. Mara Zsuzsa, restaurátor, Csíkszereda/Miercurea Ciuc (2009-05-18 11:58:37)
7913. Szalai Tamásné, Óvodapedagógus, 5234 Tiszaroff Petőfi u 20 (2009-05-18 11:58:36)
7912. Kollo Attila, administrator firma, Ditrau (2009-05-18 11:58:33)
7911. Kovacs Zsolt, Kozgazdasz, Cristuru Secuiesc-Szekelykeresztur-Kreutz (2009-05-18 11:58:25)
7910. Maksay Tünde, közgazdász, Kolozsvár (2009-05-18 11:58:01)
7909. Kovács Nikoletta, tanuló, Érmihályfalva (2009-05-18 11:57:59)
7908. dr. Kálmán Gergely, vegyészmérnök, Budapest (2009-05-18 11:57:59)
7907. Kissné BÁLINT GIZELLA, B. tanácsadó, Gyöngyöstarján (2009-05-18 11:57:56)
7906. v.Hompoth Zoltán, Nyugdijas, Vecsés Magyarország (2009-05-18 11:57:56)
7905. Erdei Robert Gyula, ujsagiro, Szatmarnemeti (2009-05-18 11:57:55)
7904. Lóránt Somlai, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 11:56:35)
7903. Csekeő Ervin, gépészmérnök, Isaszeg (2009-05-18 11:56:07)
7902. Kulcsár László, egyetemi hallgató, Kunszentmiklós (2009-05-18 11:55:32)
7901. Kovács Beáta, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 11:55:30)
7900. Vida Éva, folyóirat tördelő, Tatabánya (2009-05-18 11:54:54)
7899. ugarek beatrice, munkas, nagyvarad (2009-05-18 11:54:41)
7898. Koncz Szabolcs, Marosvasarhely (2009-05-18 11:54:39)
7897. BODA JUDIT, BOLTVEZETŐ, ZILAH (2009-05-18 11:54:20)
7896. Dezső Csaba, autóvezető / şofer, Kolozsvár / Cluj Napoca (2009-05-18 11:54:09)
7895. Adel Szeredai, München (2009-05-18 11:54:04)
7894. Szekely David , Tanar/profesor, Beszterce/ Bistrita (2009-05-18 11:53:40)
7893. Székely Katalin, Tanárnő, Kolozsvár (2009-05-18 11:53:22)
7892. Tagai Lilla, Egyetemi hallgató, Szeged (2009-05-18 11:53:04)
7891. Madaras Réka, orientalista, Budapest (2009-05-18 11:52:58)
7890. Bacsó Levente , Research technician, Turku, Finland (2009-05-18 11:52:55)
7889. Fekete Erika, Elarusito, Zsibo (2009-05-18 11:52:52)
7888. bartus sándor, gondnok, kecskemét (2009-05-18 11:52:08)
7887. HORVATH CSILLA, gazdasagi igazgato, Kolozsvar (2009-05-18 11:52:05)
7886. Fekete Peter, Instructor SCB, Zsibo (2009-05-18 11:51:58)
7885. Román János, informatikus, Kolozsvár (2009-05-18 11:51:57)
7884. Makkay Klára, nyugalmazott egyetemi adjunktus, Kolozsvár (2009-05-18 11:51:51)
7883. Borsos Géza, ny.tanár, Gyergyócsomafalva (2009-05-18 11:51:40)
7882. Kerekes Boglarka, titkarno, Kolozsvar (2009-05-18 11:51:24)
7881. Pengõ Zoltán, újságíró - gazetar, Kolozsvár - Cluj (2009-05-18 11:51:24)
7880. Bálint Enikő, Szilágysomlyó (2009-05-18 11:51:22)
7879. Fekete Zsolt, Diak, Zsibo (2009-05-18 11:51:05)
7878. Szamák Zsuzsánna, Vállalkozó, Somorja (2009-05-18 11:51:04)
7877. Bodor Csaba, Statikus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 11:50:57)
7876. Kis Hunor, diák, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 11:50:55)
7875. Molnar Zsolt Gyozo, Tehnician de proces, Oradea (2009-05-18 11:50:41)
7874. Dobai Attila, Kereskedelmi kepviselo/Repr. comercial, Gyergyoszentmiklos/Gheorgheni (2009-05-18 11:50:22)
7873. Antalóczy Csaba, sportoló, tanuló, Budapest (2009-05-18 11:50:19)
7872. NAGY IMRE ISTVÁN, ADMINISTRATOR, ZALAU (2009-05-18 11:50:19)
7871. Katona Ferenc, Kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-18 11:50:17)
7870. kerekes tamas, egyetemista, magyardecse (2009-05-18 11:50:09)
7869. Makkay Ferenc, nyugalmazott egyetemi előadtanár, Kolozsvár (2009-05-18 11:49:50)
7868. Macalik Arnold, arhitect, Cluj-Napoca (2009-05-18 11:49:43)
7867. Jakabos Hajnal, Budapest (2009-05-18 11:49:22)
7866. Fekete Orsolya, Studenta, Jibou (2009-05-18 11:49:16)
7865. Vincze Tímea, diák, Kolozsvár (2009-05-18 11:49:12)
7864. Gál Attila, szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-18 11:48:48)
7863. Horváth Aniko, inginer/mernöl, Oszlo/Norvegia (2009-05-18 11:48:33)
7862. Juhász Erzsébet, élelmezésvezető, Kolozsvár (2009-05-18 11:48:21)
7861. Szabó István, mérnök, Kisbács (2009-05-18 11:48:09)
7860. Hajdu Zsolt , programozó, Kolozsvár (2009-05-18 11:47:43)
7859. MARA ZSUZSANNA, Tanár/ Profesor, Csíkszereda/M-Ciuc (2009-05-18 11:47:14)
7858. Balog Rozália Hajnalka, Programozó, Kolozsvár (2009-05-18 11:47:11)
7857. Dr. Jakab Attila, vallástörténész, Budapest (2009-05-18 11:46:40)
7856. Ambrus Zsolt, báros, Kolozsvár (2009-05-18 11:46:33)
7855. Süli László, tanár, Kiszombor (Ungarn) (2009-05-18 11:46:14)
7854. Marton Tunde, kozgazdasz, Od. Secuiesc (2009-05-18 11:45:52)
7853. Tőkés Attila, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 11:45:34)
7852. Tar Julianna-Boroka, Egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-18 11:45:06)
7851. Hajdú Attila, Vegyészmérnök, Budapest (2009-05-18 11:45:06)
7850. Hantz A.Andras, kutato, egyetemi eloado, Kolozsvar (Cluj-Napoca) (2009-05-18 11:45:03)
7849. Süli József, újságíró, Kiszombor (Ungarn) (2009-05-18 11:44:52)
7848. Kováts Anna Tünde, tanárnő, Marosvásárhely (2009-05-18 11:44:51)
7847. Mátyás Imola, functionar public, köztisztviselő, Sovata, Szováta (2009-05-18 11:44:40)
7846. Szénási Mihály, mérnök, Budapest (2009-05-18 11:44:29)
7845. Tar Maria-Kincsoke, Egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-18 11:44:20)
7844. Világhy József, Nyugdíjas, H. Győr. (2009-05-18 11:44:15)
7843. Kiss Károly, ny agrármérnök, Újszentes (2009-05-18 11:44:07)
7842. Tegze István, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 11:44:03)
7841. Gőrgényi Magda , tanárnő, Kolozsvár (2009-05-18 11:43:48)
7840. Megyesi Zoltán, villamosmérnök, Budapest (2009-05-18 11:43:27)
7839. Göttler Gábor, faműves, Nagymaros (2009-05-18 11:43:26)
7838. Sárközi Mátyás, író, London (2009-05-18 11:43:24)
7837. Kovats Istvan, Artist instrumentist, Odorheiu Secuiesc (2009-05-18 11:43:06)
7836. Kerekes Csongor, Informatikus, Kolozsvar (2009-05-18 11:42:52)
7835. Beatrix Steiner , Functionar public, Bruxelles, Belgia (2009-05-18 11:42:52)
7834. Iuliana Szabo, Traducator, Cluj_napoca (2009-05-18 11:42:45)
7833. Komáromi Róza, Jogtanácsos, Gyulafehérvár (2009-05-18 11:42:44)
7832. Kovács Levente, mérnök, Kolozsvár (2009-05-18 11:42:33)
7831. Fekete Gyöngyi, Műszaki igazgató, Leányfalu , Kikelet utca 2 (2009-05-18 11:42:14)
7830. Kerekes Emoke, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 11:41:54)
7829. Csilla Weiser, Kolozsvar (2009-05-18 11:41:43)
7828. Endre Laszlo Bulbuk, Kolozsvar (2009-05-18 11:41:14)
7827. Borbás József, márnök, Debrecen (2009-05-18 11:41:05)
7826. Lázár Levente, Egyetemista, Székelyudvarhely (2009-05-18 11:40:33)
7825. Buz Andrea, manager asszisztens, Marosvásárhely (2009-05-18 11:40:32)
7824. Lengyel Zoltán, vállalkozó, Sátoraljaújhely (2009-05-18 11:40:21)
7823. Csonta Sarolta, Egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-18 11:40:05)
7822. Salamon Emese, korrektor, Kolozsvár (2009-05-18 11:40:04)
7821. Dr. Borosy András Péter, okl. vegyész, Zürich (2009-05-18 11:39:56)
7820. Untener Orsolya, vállalkozó, Sárospatak (2009-05-18 11:39:34)
7819. Ferenczi Zoltan Samuel, statikus tervezomernok, muemlek szakmernok, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 11:39:30)
7818. Sinka Szidonia, munkas, Oradea (2009-05-18 11:38:49)
7817. Magasi Péter, tanár, Csákvár (2009-05-18 11:38:12)
7816. Gál Dalma, Student, Cluj-Napoca (2009-05-18 11:37:49)
7815. Istvan Kiss, repuloteri biztonsagi or, Adelaide (2009-05-18 11:37:05)
7814. Szocska István, tanuló, Sátoraljaújhely (2009-05-18 11:37:00)
7813. Melles Emese, Marketing manager, Baile Tusnad (2009-05-18 11:36:58)
7812. Márton Zoltán, tervező, Székesfehérvár (2009-05-18 11:36:41)
7811. Büki Péter, újságíró, Magyar Budo főszerkesztője, Budapest (2009-05-18 11:36:32)
7810. Boloni Sandor, Mernok, Csikszereda (2009-05-18 11:35:59)
7809. Balint Zoltan, cnc programozo, Des (2009-05-18 11:35:57)
7808. Margaréta Kis, személyi titkár, Siófok (2009-05-18 11:35:52)
7807. Oláh Irén, laboráns, Cs1kszereda (2009-05-18 11:35:10)
7806. Bojtos Anita, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 11:34:51)
7805. Printschler Endréné , okl. építészmérnök, nyugdíjas, Kecskemét (2009-05-18 11:34:26)
7804. Bandi Eniko Gabriella, tisztviselő, Illyefalva (2009-05-18 11:34:26)
7803. Muzsnay Beáta, ujságíró, Bukarest (2009-05-18 11:34:21)
7802. Országh Zsolt, programozó, Eger (2009-05-18 11:33:15)
7801. Veres Enikö, tudomanyos munkatars/cercetator, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-18 11:33:01)
7800. Szabo Orsolya, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 11:32:58)
7799. Kiss Miklos, student, Ghindari (2009-05-18 11:32:47)
7798. Lorincz Bernadett Iren, hazi orvos, Nagyvarad (2009-05-18 11:32:47)
7797. INCZE ATTILA, ALLATORVOS, BAROT (2009-05-18 11:32:43)
7796. Csiszer Balazs, mernok, Kolozsvar (2009-05-18 11:32:31)
7795. Szabó Endre, egyetemista, Brassó (2009-05-18 11:32:28)
7794. Kádár Ferenc, nyugdíjas tanár, 2533 Bajót (2009-05-18 11:30:50)
7793. Gál Péter, Ügyvezető Igazgató, Kolozsvár (2009-05-18 11:30:40)
7792. Geszler Kármen, Kommunikátor, Székesfehérvár (2009-05-18 11:30:20)
7791. Sperlágh Sándorné, mérnök, nyugdíjas, Budapest (2009-05-18 11:30:13)
7790. Madarász István, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 11:30:06)
7789. Pópa Tibor László, református lelkipásztor, Nagyenyed (2009-05-18 11:30:01)
7788. Hegyessy Géza, Budapest (2009-05-18 11:30:00)
7787. NYILASAN IREN-EMESE, CASIER, SANCRAIU DE MURES (2009-05-18 11:29:40)
7786. Jakab Margit, tanar, kolozsvar (2009-05-18 11:29:40)
7785. Koncz Andrea, Testnevelo tanar, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 11:29:38)
7784. Fazakas Krisztina, Szociális Adminisztrátor, Kiskőrös (2009-05-18 11:29:22)
7783. Péntek Zsuzsa, színész, Kolozsvár (2009-05-18 11:29:03)
7782. Fábián Márk, Romhány (2009-05-18 11:28:11)
7781. Kiss-Budai Tibor, Vállalkozó, Kolozsvár (2009-05-18 11:28:08)
7780. Tuza Györgyné dr., ügyvéd, Gyöngyös (2009-05-18 11:27:54)
7779. Dr. Molnar Etele, Fizikus, Kezdivasarhely (2009-05-18 11:27:51)
7778. Kelemen László, nyomdász, Kolozsvár (2009-05-18 11:27:26)
7777. Deli Árpád, mérnök, Piliscsaba (2009-05-18 11:27:10)
7776. Fenyősi András, egyetemi hallgató, Szeged (2009-05-18 11:27:03)
7775. BOTOS ERIKA, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 11:26:57)
7774. Bessenyei Gedő István, egyetemi hallgató, Kolozsvár / Cluj Napoca (2009-05-18 11:26:56)
7773. Dénes Emőke, diák, Székelyudvarhely (2009-05-18 11:26:56)
7772. Dr Nagy István, orvos, 6044.Kecskemét (2009-05-18 11:26:49)
7771. Poprádi Zsolt, Gépészmérnök, Budapest (2009-05-18 11:26:48)
7770. Dénes Csaba, gépészmérnök, Székelyudvarhely (2009-05-18 11:26:29)
7769. Berecki Agnes Ilona, ugyved, Kezdivasarhely (2009-05-18 11:26:12)
7768. Szőke Ildikó, szerzetesnő, Marosszentgyörgy (2009-05-18 11:26:08)
7767. Csonta István, Diák, Hármasfalu (2009-05-18 11:25:51)
7766. Dávid Ildikó-Noémi, Bank tisztviselő, Csíkszereda (2009-05-18 11:25:50)
7765. Józsa Enikő, magyartanár, Varsolc (2009-05-18 11:25:41)
7764. Bálint Zsolt, Programozó, Kolozsvár (2009-05-18 11:25:40)
7763. Lagzi Gábor, egyetemi oktató, Budapest (2009-05-18 11:25:30)
7762. Blága Levente, informatikus, Csíkszereda (2009-05-18 11:25:22)
7761. Farkas Andras, inginer, Brasov (2009-05-18 11:25:17)
7760. Santha Csilla, Berelszamolo, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 11:25:10)
7759. STEPHAN, Fabien, Director, Cluj-Napoca (2009-05-18 11:24:58)
7758. Belánszky Zsolt, politológus, Budapest (2009-05-18 11:24:54)
7757. Biró Ella, Bukarest (2009-05-18 11:24:52)
7756. Kiss Andrea, könyvelő, Gyulafehérvár (2009-05-18 11:24:25)
7755. Sebestyén Elemér, tervező mérnök, Kolozsvár (2009-05-18 11:24:19)
7754. Matkó Imre, szoftverfejlesztő, Szatmárnémeti (2009-05-18 11:23:51)
7753. Kuti Márta, nx. szerkesztő, Marosvásárhely (2009-05-18 11:23:30)
7752. Ferenczy-Vass Èva, programozó, Stuttgart (2009-05-18 11:23:06)
7751. Bartha Ferenc, tanár, Budapest (2009-05-18 11:22:55)
7750. Barok Istvan, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 11:22:25)
7749. Sándor Noémi, Egyetemista, Kolozsvár, (2009-05-18 11:21:32)
7748. Marina Gantcheva, purchasing coordinator, Belovo (2009-05-18 11:21:17)
7747. Madarasi Csilla, közhivatalnok , Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 11:20:48)
7746. Kőváry Éva, számítógépes tördelő-szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-18 11:20:30)
7745. Vigh Andrea, Broker, Kolozsvar (2009-05-18 11:20:17)
7744. Gödl Beáta, felvételvezető, Kecskméet (2009-05-18 11:19:25)
7743. Kovács Botond, Budapest (2009-05-18 11:19:20)
7742. Csapai Árpád, egyetemi lelkész, Csíkszereda (2009-05-18 11:19:12)
7741. Ambrus Balázs, újságíró, Budapest (2009-05-18 11:19:00)
7740. Venczel Géza, rendszergazda, Kolozsvár (2009-05-18 11:18:50)
7739. Burlacu Brigitte , Pénzügyes, Budapest (2009-05-18 11:18:28)
7738. laczay maria, nyugdijas, nagyvarad (2009-05-18 11:18:20)
7737. Szakács Mária Zsuzsanna, Budaőpest, Hungary (2009-05-18 11:18:03)
7736. Török-Czirmay Ágnes, számítógépes tördelő, Kolozsvár (2009-05-18 11:17:59)
7735. Nemet Lorand Otto, diak, Szatmarnemeti (2009-05-18 11:17:30)
7734. Antal Gábor, ügyvéd, Budapest (2009-05-18 11:16:58)
7733. Kardos Emese, titkárnő / secretară, Kolozsvár / Cluj Napoca (2009-05-18 11:16:55)
7732. Tineghe Levente, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-18 11:16:34)
7731. Tonk Mária, tanárnő, Kolozsvár (2009-05-18 11:16:33)
7730. Válóczi Ágnes, pénzügyi irodavezető, Tata (2009-05-18 11:16:31)
7729. Simpf Norbert, Freelancer, Kolozsvár (2009-05-18 11:16:24)
7728. Vincze Csaba, folyamatmérnök, Budapest (2009-05-18 11:16:21)
7727. GAL Attila, manager, Brasso (2009-05-18 11:16:21)
7726. Salló-Adorján Teréz, Könyvelő, Csíkszereda (2009-05-18 11:16:06)
7725. Kovács Antal Attila, kertész, Cegléd (2009-05-18 11:15:57)
7724. Reman Apollonia, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 11:15:45)
7723. Csapai Árpád, egyetemi lelkész, Csíkszereda (2009-05-18 11:15:33)
7722. Tonk István, Nyomdaigazgató, Kolozsvár (2009-05-18 11:15:27)
7721. Thomas Kis, Ingenieur, Zug, Schweiz (2009-05-18 11:15:15)
7720. Toth V Zsolt, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 11:15:11)
7719. Ferenczi Béla, Marosvásárhely (2009-05-18 11:14:56)
7718. Ferenczy József Géza, nyugdíjas, Miskolc (2009-05-18 11:14:55)
7717. Csahuridisz Natasa, szabad szellemi, Budapest (2009-05-18 11:14:55)
7716. Nagy Tibor, orvos, budapest (2009-05-18 11:13:59)
7715. Kapusi Csilla Andrea, Egyetemista/Studentă/Student, Szatmárnémeti/Satu Mare (Kolozsvár/Cluj Napoca) (2009-05-18 11:13:49)
7714. Farkas László, szoftverfejlesztő mérnök, Szováta (2009-05-18 11:13:36)
7713. Laszlo Ferenc, szakacs, Kolozsvar (2009-05-18 11:13:29)
7712. Eckstein-Kovács Péter, Elnöki tanácsos/kvári civil, Kolozsvár/Bukarest (2009-05-18 11:13:19)
7711. Simon András, Programozo, Cluj (2009-05-18 11:13:19)
7710. Dávid Albert, szolgáltatási igazgató, Szeged (2009-05-18 11:13:19)
7709. Lázár Anna, közgazdász, Csikszereda (2009-05-18 11:13:16)
7708. Veres Melinda, Operator calculator, Tasnad (2009-05-18 11:13:15)
7707. Orbán Ferencz, Kolozsvár (2009-05-18 11:13:15)
7706. Nagy Reka, Kolozsvar/Cluj Napoca (2009-05-18 11:13:11)
7705. Gál Mária, újságíró, Kolozsvár (2009-05-18 11:13:04)
7704. Rácz Norbert, alkotó, Hódmezővásárhely (2009-05-18 11:12:23)
7703. orban piroska, tanar, deva (2009-05-18 11:12:18)
7702. Szabo Attila, Konyvelo, Kezdivasarhely (2009-05-18 11:11:46)
7701. Debreczeni Janos, kereskedo, kolozsvar (2009-05-18 11:11:43)
7700. Reet Klettenberg, nyelvtanár, Budapest (2009-05-18 11:11:33)
7699. Romits Gábor, mérnök, Budapest (2009-05-18 11:11:14)
7698. FEENCZ ERNO, SZOBRÁSZ, Páty (2009-05-18 11:10:45)
7697. Sándor Zsolt, hadsereg, Székelyudvarhely (2009-05-18 11:10:25)
7696. Varga Csilla, kozgazdasz, kolozsvar (2009-05-18 11:10:24)
7695. Miszti Melinda, programozo, Kolozsvar (2009-05-18 11:10:05)
7694. Kiss Lajos, kozgazdasz, Csikszereda (2009-05-18 11:10:00)
7693. Nemes Katalin, Topografia, Kolozsvar (2009-05-18 11:09:56)
7692. Fluck Zoltán, Gépészmérnök, Budapest (2009-05-18 11:09:38)
7691. Kádár Tünde, studenta, Tg-Mures (2009-05-18 11:09:31)
7690. Csepreginé Fiers Márta, nyelvész, Budapest (2009-05-18 11:09:28)
7689. Bán Kata, szerkesztő, Székelyudvarhely (2009-05-18 11:09:22)
7688. Borbély Tamás, szociális munkás, Győr (2009-05-18 11:09:19)
7687. András Szilvia, Tanító, Lövéte (2009-05-18 11:09:14)
7686. Czimbalmos Márta , Médiafigyelő, Budapest (2009-05-18 11:08:34)
7685. Varga Péterné Kiszner Ildikó, mérnök, Szolnok (2009-05-18 11:07:31)
7684. Schmaz Arnold, Diak, Kolozsvar (2009-05-18 11:07:24)
7683. Sándor Anna, nyugalmazott könyvtáros, Csíkszereda (2009-05-18 11:07:13)
7682. Balog Roland, Student, Cluj-Napoca (2009-05-18 11:07:06)
7681. Tokes Erzsebet, ado ellenor, Magherani (2009-05-18 11:06:53)
7680. Szécsi Árpád, politológus, Kecskemét (2009-05-18 11:06:50)
7679. Bazso-Dombi Melinda, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 11:06:34)
7678. Máté Emese Mária, titkárnő, Nagyvárad/Oradea (2009-05-18 11:06:05)
7677. Szocs Edit, vegyesz, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 11:05:43)
7676. Nagy Adél, közgazdász, Budapest (2009-05-18 11:05:40)
7675. Iszlai Erzsebet, asistent social, Magherani (2009-05-18 11:05:33)
7674. Weszerle Tibor, kolozsvár, fót (2009-05-18 11:05:11)
7673. Padányi-Gulyás Dávid, Dipl.-Ing., Martonvásár (2009-05-18 11:05:07)
7672. Örsi-Tót Lászlóné, beruházási szakelőadó, Budapest (2009-05-18 11:05:01)
7671. Karoly Piroska, konyvelo, Magherani (2009-05-18 11:04:44)
7670. Fekete Julia, tisztviselő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 11:04:43)
7669. Benkő Zsuzsanna, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 11:04:41)
7668. Strigoi Szabo Peter, kozgazdasz, Brasso (2009-05-18 11:04:36)
7667. Lang Zoltán, tanuló, Sárbogárd (2009-05-18 11:04:33)
7666. Kerekes Manuela, tanár, Beszterce (2009-05-18 11:04:09)
7665. Reiz Beáta, Phd hallgato, Szeged (2009-05-18 11:04:03)
7664. Russu Tibor, Csíkszentkirály (2009-05-18 11:03:45)
7663. mihaly csaba, inginer, huedin (2009-05-18 11:03:40)
7662. Csepregi Márta, tanár, Budapest (2009-05-18 11:03:28)
7661. Edmund Sarosy, Dipl-ing, Deutschland-Reutlingen (2009-05-18 11:03:13)
7660. Vízi Regina, egyetemista, Soltvadkert (2009-05-18 11:03:01)
7659. Kerekes Csaba, közgazdász, Beszterce (2009-05-18 11:02:57)
7658. Veres Jozsef, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 11:02:55)
7657. Batori Istvan, referent agricol, Magherani (2009-05-18 11:02:38)
7656. Karaszi Gábor, pénzügyi tanácsadó, Budapest (2009-05-18 11:02:06)
7655. Hary Judit, Solist vocal, Cluj (2009-05-18 11:01:48)
7654. dr. Jékely Zsombor, művészettörténész, Budapest (2009-05-18 11:01:40)
7653. Bántó Andrea, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 11:01:39)
7652. Brassai Zsuzsanna, Luxembourg (2009-05-18 11:01:39)
7651. Batori Timea, referent de specialitate, Magherani (2009-05-18 11:01:10)
7650. Szabó Efraim - András, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 11:00:56)
7649. Ölvedi Zsuzsanna, mérnöküzemgazdász, Budapest (2009-05-18 11:00:52)
7648. Rodics Gergely, vidékfejlesztés, Csíkszereda (2009-05-18 11:00:38)
7647. Imre Csaba Lorand, Konyvelo , Covasna (2009-05-18 11:00:30)
7646. Roman Attila, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 11:00:20)
7645. Kun Csaba, alpolgármester, Szentendre (2009-05-18 11:00:01)
7644. Németh Andrea, tanár, Budapest (2009-05-18 10:59:47)
7643. Hermann Gabriella, egyetemi hallgató, Keszthely (2009-05-18 10:59:12)
7642. Komjáti László, Vállalkozó, Szentendre (2009-05-18 10:58:20)
7641. Reiz Szabolcs, Tanulo, Kolozsvar (2009-05-18 10:58:08)
7640. Vörösváczki Márta, sales representative, Dublin, Ireland (2009-05-18 10:57:23)
7639. Ambrus Csaba, jogtanácsos, Feketehalom, Brassó megye (2009-05-18 10:57:21)
7638. Galló György, Ügyintéző, Békéscsaba (2009-05-18 10:56:55)
7637. Muller Borbala, studenta, Cluj-Napoca (2009-05-18 10:56:51)
7636. Turzai Zsolt, Programozo, Kolozsvár (2009-05-18 10:56:05)
7635. Tófalvi Zsolt, egyetemi hallgató, Marosvásárhely (2009-05-18 10:56:02)
7634. Budai Arpad, student, Cluj Napoca (2009-05-18 10:55:41)
7633. Tarr Attila, student, Cluj-Napoca (2009-05-18 10:55:22)
7632. Domokos Árpád, Gyógyszerész, Csíkszereda (2009-05-18 10:55:16)
7631. Istvánfi Beáta, Csemő, Magyarország (2009-05-18 10:54:56)
7630. Tőkés Ábel, fizikus, Budapest (2009-05-18 10:54:42)
7629. Kalecz Balázs, egyetemi hallgató, Vác (2009-05-18 10:54:21)
7628. Balla Zsolt, Student, Oradea (2009-05-18 10:54:18)
7627. Szasz Edina - Arabella, Egyetemista, Cehu Silvaniei (2009-05-18 10:54:06)
7626. Kuti Márta, ny. szerkesztő, újságíró, Marosvásárhely-Tg.Mures-Neumarkt (2009-05-18 10:53:51)
7625. Vaszka MIhaly, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 10:53:42)
7624. Preg András, egyetemista, Szatmárnémeti (2009-05-18 10:53:30)
7623. Boros Petru-Vilmos, subinginer tehnologie chimica, Oradea (2009-05-18 10:53:30)
7622. Demeter István, Osztályvezető, Barót (2009-05-18 10:52:58)
7621. Szucs Reka, Student, Oradea (2009-05-18 10:52:35)
7620. Fellner Attila, Budapest (2009-05-18 10:52:20)
7619. Kecskés Ildikó, Budapest (2009-05-18 10:51:47)
7618. B. Kálmán Enikő, festőművész, Marosvásárhely (2009-05-18 10:51:35)
7617. Balázs-Bécsi Attila , tanár, Szamosújvár-Gherla (2009-05-18 10:51:32)
7616. Sándor Dénes, nyugdijas tanár, Csíkszereda (2009-05-18 10:51:13)
7615. Baloga Eva, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-18 10:51:11)
7614. Mánya Kinga-Ildikó, könyvelő , Marosvásárhely (2009-05-18 10:51:09)
7613. Csucsai Annamária, könyvelő, Kolozsvár (2009-05-18 10:51:04)
7612. Szabo Katalin, kozmetikus, Nagyvarad (2009-05-18 10:50:39)
7611. Bede Iren, epitomernok, Kolozsvar (2009-05-18 10:50:34)
7610. Székely Lehel, Manager, Csíkszereda (2009-05-18 10:50:06)
7609. Csiby Zoltán, Nemzetközi kárrendező, Kolozsvár (2009-05-18 10:50:01)
7608. Szabo Attila, komuves-festo, Nagyvarad (2009-05-18 10:49:06)
7607. Veres Nóra, Wiener Neustadt (2009-05-18 10:48:51)
7606. Papp Miklós, Budapest (2009-05-18 10:48:43)
7605. Muzsi Miklós, munkanélküli, Zalaegerszeg (2009-05-18 10:48:42)
7604. Szabadkai Ileana, pensionara, Cluj-Napoca (2009-05-18 10:48:42)
7603. Szilagyi Zoltan, Kerteszmernok / inginer horticol, Tirgu Mures (2009-05-18 10:48:40)
7602. Rohonczi Anett, tanár, Zalaegerszeg (2009-05-18 10:47:45)
7601. Zogorean Ildiko, Gépész almérnök, Greve (2009-05-18 10:47:38)
7600. Legény Kinga, Utazásszervező, Budapest (2009-05-18 10:47:30)
7599. hőgye lászló, karbantartó, veszprém (2009-05-18 10:47:25)
7598. dr. Szarka Ernő, nyugdíjas, Tárnok (Magyarország) (2009-05-18 10:46:51)
7597. Szepes Csongor, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 10:46:47)
7596. Farkas János, nyugdíjas, Szeged (2009-05-18 10:46:33)
7595. Knapp Tibor, vállalkozó, Dunaharaszti (2009-05-18 10:46:28)
7594. Nagy János, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 10:46:27)
7593. Ottilia Ordog, Music Studio Manager, Manchester (2009-05-18 10:46:06)
7592. Kiss Péter, fényképész, Nagymaros 2626 (2009-05-18 10:45:15)
7591. Vaslabán Zsolt, Csíkszereda (2009-05-18 10:45:13)
7590. Nagy Emese, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 10:45:07)
7589. Bagoly Sándor Zsigmond, Ügyvezető Igazgató, Vecsés (Magyarország) (2009-05-18 10:44:52)
7588. Plesek Zoltan, psihologus, Kolozsvar (2009-05-18 10:44:40)
7587. Tófalvi Emőke, mérnök, Budapest (2009-05-18 10:44:24)
7586. Denkinger-Kis Dániel, közlekedésmérnök, Budapest (2009-05-18 10:44:19)
7585. Szabó Dorottya, egzetemista, Kolozsvár (2009-05-18 10:44:08)
7584. Iulia Popovici, critic de teatru, Bucureşti (2009-05-18 10:43:52)
7583. Dimény Gábor, építész, Győr (2009-05-18 10:43:47)
7582. Ferenczi Orsolya, irodavezető, Budapest (2009-05-18 10:43:45)
7581. Szilagyi Ilona, kezmuves, Tacs (2009-05-18 10:43:35)
7580. Fazakas Magdolna, Angol-Magyar szakos tanarno, Manchester (2009-05-18 10:43:35)
7579. Lázár Erik, Számítógépes grafikus, Budapest (2009-05-18 10:43:34)
7578. Gal Imola, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-18 10:43:20)
7577. Molnar Gyongyi, Szekelyudvarhely (2009-05-18 10:43:19)
7576. Balassa Botond, villamosmérnök, Solymár (2009-05-18 10:43:01)
7575. Balázs Rita, tanácsadó, Budapest (2009-05-18 10:42:39)
7574. Vargáné Poór Mária, építészmérnök, Győr (2009-05-18 10:42:30)
7573. Török Péter, Nagyvárad (2009-05-18 10:42:27)
7572. Major Piroska, könyvelő, Budapest (2009-05-18 10:42:19)
7571. Ferencz Laszlo, jogtanacsos, Marosvasarhely (2009-05-18 10:41:54)
7570. Szigeti-Benedek Hajnalka, háztartásbeli, Nagymaros (2009-05-18 10:41:45)
7569. Fahn Péter, szoftverfejlesztő, Budapest (2009-05-18 10:41:32)
7568. Birtalan Agota, Kolozsvar (2009-05-18 10:41:18)
7567. Lénárt-Kendi István, közgazdász, Kézdivásárhely (2009-05-18 10:41:08)
7566. Szentkereszty Péter, okl. építészmérnök, Piliscsaba (2009-05-18 10:40:38)
7565. Dankó Zsuzsanna, laborvezető, Mohács (2009-05-18 10:40:11)
7564. dr Mihály Attila, kutató, Dunakeszi (2009-05-18 10:40:09)
7563. Gál Attila, szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-18 10:39:30)
7562. Fehér Imre, nyá.hőr.őrnagy, Győr (2009-05-18 10:38:49)
7561. Cseri Tamás, könyvtáros, Hódmezővásárhely (2009-05-18 10:38:36)
7560. Szilagyi Szabolcs, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 10:38:34)
7559. Rimanóczy László, mérnök, Budapest (2009-05-18 10:38:28)
7558. Bán Lajosné, könyvtáros, Hódmezővásárhely (2009-05-18 10:37:36)
7557. Kovács Zsuzsanna, tanár, Gauting (2009-05-18 10:37:21)
7556. Gál Attila, szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-18 10:37:05)
7555. Lázár László, Közgazdász - Közösségfejlesztő, Lövéte (2009-05-18 10:37:01)
7554. Lorant Suciaghi, Legiutaskisero, Bécs (2009-05-18 10:36:46)
7553. Zoltan Sostarecz, Engineer, Washington, DC (2009-05-18 10:36:37)
7552. Málnási Katalin, közgazdász, Sepsibükszád (2009-05-18 10:36:27)
7551. Vojtonovszki Bálint, szociológus, Budapest (2009-05-18 10:36:21)
7550. Borbély Tünde Hajnal , Zongorapedagógus, Gödöllő (2009-05-18 10:35:27)
7549. Schüszler Attila Ágoston, Elektromüszerész, Nyáregyháza (2009-05-18 10:35:22)
7548. Szakács Rozália, személyi asszisztens, Budapest (2009-05-18 10:34:51)
7547. Bábai József, Felszolgáló, Fonyód (2009-05-18 10:34:27)
7546. Fenyvesi Eniko, kozgazdasz, Temesvar (2009-05-18 10:34:20)
7545. Géró Balázs, PR-tanácsadó, Kecskemét (2009-05-18 10:34:03)
7544. Szántó Lajos, tervező, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 10:33:38)
7543. Bajnóczi Eszter, egyetemista, Szeged (2009-05-18 10:30:36)
7542. Doór Róbert, zenész, Gyermely (2009-05-18 10:30:29)
7541. Strausz Erzsébet, kulturális referens, Budapest (2009-05-18 10:30:23)
7540. Lerchner Csaba, Tanácsadó, Nagyvárad (2009-05-18 10:30:20)
7539. Mánya Enikő, óvónő, Marosvásárhely (2009-05-18 10:29:30)
7538. Veress-Kollár Mária, minőségbiztosítási vezető, Lajosmizse (2009-05-18 10:28:32)
7537. SZABO ZOLTAN, KOZGAZDASZ, CLUJ NAPOCA (2009-05-18 10:28:25)
7536. Báanyai Margit, szerk.titkár, Kolozsvár (2009-05-18 10:28:16)
7535. Sára Tünde, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 10:28:07)
7534. Jánosi Mária, építész, Marosvásárhely (2009-05-18 10:28:06)
7533. Batta Dániel, mérnök, Budapest (2009-05-18 10:27:56)
7532. Szilágyi Kinga, koordinátor, Budapest (2009-05-18 10:27:36)
7531. Pataki Adorjan, Solist Opera, Cluj-Napoca (2009-05-18 10:27:27)
7530. Molnar Sandor Levente, pastor, Targu Mures (2009-05-18 10:27:23)
7529. Szabo Brigitta, Konyvelo, Nagyvarad -Grosswardein (2009-05-18 10:25:53)
7528. Schüszler Attila, Müszakvezető, Nyáregyháza (2009-05-18 10:25:42)
7527. Kedvesné M. Éva, Manager asszisztens, Budapest (2009-05-18 10:25:12)
7526. Varga Járó Csaba, mérnök, Siófok (2009-05-18 10:25:01)
7525. Hodu Krisztina, banki alkalmazot, budapest (2009-05-18 10:24:53)
7524. Rápolti Páter, mérnök, Kolozsvár (2009-05-18 10:24:52)
7523. Vincze Melinda, tanar, Nagyvarad (2009-05-18 10:24:47)
7522. Kulcsar Maria, nyugdijas ideggyogyasz, Australia (2009-05-18 10:24:40)
7521. Tóthné Kiss Orsolya Réka, Székesfehérvár (2009-05-18 10:24:29)
7520. Csordás Tamás, technikai igazgató, Csíkszereda (2009-05-18 10:24:07)
7519. Hiju Katalin, hírszerkesztő, Székelykeresztúr (2009-05-18 10:24:05)
7518. Szekeresné Mohr Éva, ügyvivő, Budapest (2009-05-18 10:23:55)
7517. András Ildikó, projektvezető, Marosvásárhely (2009-05-18 10:23:54)
7516. Erdős Ibolya, Közalkalmazott, Dunaharaszti (2009-05-18 10:23:42)
7515. Laszlo Afrodita, tanár/profesor, Érmihályfalva/Valea lui Mihai (2009-05-18 10:22:35)
7514. Békési Csaba, inginer, Veszprém (2009-05-18 10:22:35)
7513. Szögi Imréné, Nyugdijas, Szeged Búzavirág ú.1sz (2009-05-18 10:22:19)
7512. Rainer Péter, építész-belsőépítész, Budapest (2009-05-18 10:22:18)
7511. Székely János, műszerész, Kolozsvár (2009-05-18 10:22:12)
7510. Dr.Marta Walent, Kulkereskedelmi jogasz, Australia, Gold Coast (2009-05-18 10:22:09)
7509. Rápolti Kinga Mária, pszichológus, Kolozsvár (2009-05-18 10:22:09)
7508. Ujcz Ágnes, fazeks, Budapest (2009-05-18 10:21:48)
7507. Deme Ilona, pszichológus, Kolozsvár (2009-05-18 10:21:11)
7506. Gyurka Pista, Egyetemista, Cluj-Napoca (2009-05-18 10:21:05)
7505. Becze Attila, General Manager-Components GE L&I, Budapest (2009-05-18 10:20:53)
7504. Brunet Solene, Lector, Cluj Napoca (2009-05-18 10:20:30)
7503. Szasz Emma, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 10:20:08)
7502. Székely Anna, könyvelő, Budapest (2009-05-18 10:20:08)
7501. Szikszai László, műépítész, Csíkszereda (2009-05-18 10:19:57)
7500. Guido Glania, Secretary General, Brussels (2009-05-18 10:19:30)
7499. Sarkadi Emese, művészettörténész, Dunakeszi (2009-05-18 10:19:22)
7498. Cseh Istvan, zenesz, Csikszentdomokos (2009-05-18 10:19:07)
7497. Magyari Péter, Villamosmérnök, Cluj Napoca (2009-05-18 10:19:02)
7496. Székely Tímea, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 10:18:13)
7495. Somodi Nándor József, közalkalmazott, Balassagyarmat - Magyarország (2009-05-18 10:17:14)
7494. negreanu susana, referent export, carei (2009-05-18 10:16:41)
7493. Szabó Piroska, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 10:16:26)
7492. Gal Szabolcs, epitesz, Csikszereda (2009-05-18 10:15:46)
7491. Fekete Márta, építész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 10:15:10)
7490. Szilágyi Szabolcs, gépészmérnök, Hannover (2009-05-18 10:15:03)
7489. Tompa Andrea, egy. adjunktus, kritikus, Kolozsvár-Budapest (2009-05-18 10:15:02)
7488. Jakab Gyula, Vallalkozo, Nagyvarad (2009-05-18 10:14:38)
7487. Visky Erzsébet, Kolozsvár (2009-05-18 10:14:32)
7486. Harangozóné Csepregi Anna, Budapest (2009-05-18 10:14:01)
7485. Bardocz Sándor, újságiró, Kolozsvár (2009-05-18 10:13:47)
7484. kovacs alexa, suli, banffihunyad (2009-05-18 10:13:46)
7483. Simon János, lelkipásztor, Kolozsvár (2009-05-18 10:13:46)
7482. Fehérvári Tibor, Isaszeg (2009-05-18 10:13:28)
7481. Dr. Párducz Árpád, biológus, Szeged (2009-05-18 10:12:57)
7480. dr. Kovács-Pálffy Péter, geolog/Institutul Geologic al Ungariei, Leányvár (2009-05-18 10:12:52)
7479. Csiger Robert, Adminisztrator, Bors (2009-05-18 10:12:51)
7478. Borsai Gheorghe-Emeric, Targul Secuiesc (2009-05-18 10:12:49)
7477. Mate Krisztina, Marketing asszisztens, Nagyvarad (2009-05-18 10:12:20)
7476. Beskidné Nyárádi ZIta, lakberendező, Pomáz (2009-05-18 10:12:17)
7475. Mózes Károly, okleveles építőmérnök, 2013 Pomáz (2009-05-18 10:12:16)
7474. Micksch, Jürgen, Interkultureller Rat in Deutschland, Darmstadt (2009-05-18 10:12:00)
7473. Nagy Laszlo, alkalmazott, Nagyvarad (2009-05-18 10:11:59)
7472. Gál Roland, Utasbiztonsági Ellenőr, Budapest (2009-05-18 10:11:57)
7471. Balázsi Gábor, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 10:11:57)
7470. Tóth Vass Balázs, Informatikus, Szeged (2009-05-18 10:11:52)
7469. Kovács Antal, polgármester, Csátalja Magyarország (2009-05-18 10:11:52)
7468. Kilin Ana Maria, titkarno, Kolozsvar Napoca (2009-05-18 10:11:43)
7467. Osvath Jozsef, informatician, Miercurea Ciuc (2009-05-18 10:11:28)
7466. Kis-Csáji Julianna, református lelkész, Nemeshodos, Szlovákia (2009-05-18 10:11:26)
7465. Szabó Márton, gépészmérnők, VÁC (2009-05-18 10:11:18)
7464. Fehérné Markó Kamilla, textiltervező iparművész, Győr (2009-05-18 10:10:59)
7463. Csigi Levente, Közgazdasz, Kolozsvár (2009-05-18 10:10:56)
7462. Schmidt Péter, építész, Budapest (2009-05-18 10:10:41)
7461. Biro Maria, konyvtaros, Nagyvarad (2009-05-18 10:10:35)
7460. Bíró László, web-adminisztráció, Ukrajna, Kárpátalja, Beregszász (2009-05-18 10:10:23)
7459. Bakó Erzsébet, Pedagógus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 10:09:47)
7458. Tolnai Kinga, óvónő-tanitónő, Kolozsvár (2009-05-18 10:09:34)
7457. fejer elza sarolta, tanito, brasso (2009-05-18 10:09:24)
7456. Dr. Péterffy Árpád, Professor Emeritus, Debrecen (2009-05-18 10:09:21)
7455. Szász Márton, közgazdász, Csíkszereda (2009-05-18 10:09:15)
7454. Varga-Kuna Bálint, történész, Budapest (2009-05-18 10:09:08)
7453. Lorincz Renata, Cluj-Napoca (2009-05-18 10:08:58)
7452. Csenteri Levente, Mérnök-közgazdász, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 10:08:49)
7451. Balogh István, köztisztviselő, Budapest (2009-05-18 10:08:31)
7450. Bányai János, mérnok, Marosvásárhely (2009-05-18 10:08:21)
7449. Varga Alfons, inginer in pensie, Cluj (2009-05-18 10:08:07)
7448. Pusztai Zoltán, költő, dalszövegíró (Hungarica), Győr (2009-05-18 10:07:36)
7447. Smazenka Andras, manager, Csikszereda (2009-05-18 10:07:24)
7446. Simon István, Geodéta, Százhalombatta (2009-05-18 10:07:10)
7445. Kiss Mózsi, doktorandusz, Stockholm, Svédország (2009-05-18 10:06:56)
7444. Kollai István, Budapest (2009-05-18 10:06:47)
7443. Szakacs Zsuzsanna, Tanar, Szekelyudvarhely (2009-05-18 10:06:40)
7442. Takács László, nyugállományú, Budapest (2009-05-18 10:06:26)
7441. Molnár József Szabolcs, közgazdász, Kolozsvár (2009-05-18 10:06:13)
7440. Látó Sándor, Egyéni Vállalkozó, Szeged (2009-05-18 10:06:10)
7439. Szabó Ágota, Logisztikus, Vác (2009-05-18 10:05:49)
7438. Tok Bela, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 10:05:30)
7437. Benedek Csaba, muzeológus, Szolnok (2009-05-18 10:05:18)
7436. Papp-Szentannai, cégvezető, Kolozsvár (2009-05-18 10:05:16)
7435. Szekely Gyongyver, nyugdijas, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 10:05:02)
7434. ÖRI László, tanár, Szombathely (2009-05-18 10:04:23)
7433. Bőjte László, Administrator, Gyulafehérvár (2009-05-18 10:04:21)
7432. Szabó Attila, mérnök, Budapest (2009-05-18 10:03:42)
7431. Guthné Kiss Edina, Adminisztrátor, Szeged (2009-05-18 10:03:08)
7430. Birgit Postler, Projektmanagerin Consulting, Bukarest (2009-05-18 10:03:00)
7429. Tasnádiné Geiger Nóra, tájépítészmérnök, Budapest (2009-05-18 10:02:43)
7428. Józsa Lucia, Pénzügyi tanácsadó, Budapest (2009-05-18 10:01:55)
7427. Kiss Enikő-Márta, laboráns, Gheorgheni (2009-05-18 10:01:51)
7426. Gál Eszter, szerkesztő-műsorvezető, Szatmárnémeti (2009-05-18 10:01:46)
7425. Feyér Zoltán, sportiskola igazgató, Kecskemét (2009-05-18 10:01:34)
7424. Bencze László, Broker, Miercurea Ciuc (2009-05-18 10:01:23)
7423. Lénárt Kitti, Tanár, Nagymaros (2009-05-18 10:01:01)
7422. SZASZ KINGA, AGENT TURISM, TG MURES (2009-05-18 10:00:55)
7421. Miklós Gábor, tanár, Kaposvár (2009-05-18 10:00:29)
7420. Bulgaru Renáta, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-18 10:00:18)
7419. Szente Gábor György, Contabil , Targu Mures (2009-05-18 09:59:17)
7418. Pap Zoltán, Székelyudvarhely (2009-05-18 09:59:07)
7417. Kiss Csaba, Okl. bmérnök, ügyvez., Vértesszőlős (2009-05-18 09:58:31)
7416. Heged?s László, Budapest (2009-05-18 09:58:09)
7415. Kiss Emoke, konyvtaros, Nagyvarad (2009-05-18 09:58:08)
7414. Batiz Kinga, Közgazdász, Székelyudvarhely (2009-05-18 09:57:58)
7413. Keresztes György, ny üzemgazdász, önkormányzati képviselő, Gyöngyös (2009-05-18 09:57:52)
7412. Balázs-Petz Sándor, építőmérnök, Marosvásárhely (2009-05-18 09:57:42)
7411. Grabán Zsolt-Attila, Mérnök, Kolozsvár (2009-05-18 09:56:51)
7410. Izsák Orsolya, Csíkszereda (2009-05-18 09:56:49)
7409. Birtók Csongor, Marosvásárhely (2009-05-18 09:56:06)
7408. Cser Ágnes Zs., közalkalmazott, Nagyvárad (2009-05-18 09:55:28)
7407. Márton Judit, inginer, műemlékvédő szakmérnök, Marosvásárhely, Tg. Mures (2009-05-18 09:55:28)
7406. Dr. Galajda Zoltán, szívsebész, Debrecen (2009-05-18 09:55:20)
7405. Beder Tibor, ny.tanár, Csíkszereda (2009-05-18 09:54:36)
7404. Boros László, gépészmérnök, Kecskemét (2009-05-18 09:54:27)
7403. Mihaly Laszlo, vegyesz, Kolozsvar (2009-05-18 09:54:13)
7402. Padurean Andrea, Konyvelo, Resita (2009-05-18 09:54:07)
7401. Nagy Krisztina, óvodapedagógus, Budapest (2009-05-18 09:54:04)
7400. Gulykás János, pedagógus, Békéscsaba (2009-05-18 09:53:49)
7399. Rigó Ágota, köztisztviselő, Pécs (2009-05-18 09:53:45)
7398. Gyenge Edit, közgazdász, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 09:53:42)
7397. Agoston Tímea, sociolog, Oradea (2009-05-18 09:53:21)
7396. Marian-Kory Ildikó, Analitikus, Wr.Neustadt / Ausztria (2009-05-18 09:53:19)
7395. Virágh Ildikó, Egyetemsita, Nagykároly (2009-05-18 09:52:51)
7394. Zahorán Csaba, fordító, tolmács, Budapest (2009-05-18 09:52:49)
7393. Kopacz Botond, Labortechnikus, Marosvásárhely (2009-05-18 09:52:47)
7392. Dr. Leveles László, vegyész/chimist, Karcfalva/Carta (2009-05-18 09:52:41)
7391. Fülöp Gyula, Kereskedö, Lautertal (Németország) (2009-05-18 09:52:37)
7390. Torok Szilvia, Tanar, Kolozsvar (2009-05-18 09:52:35)
7389. Kiss Rozalia, diák, Kolozsvár (2009-05-18 09:52:33)
7388. Dobolyi-Szekeres Bernadette, kepzomuvesz, Temesvar (2009-05-18 09:52:33)
7387. Földesi Pál, Nyugdíjas, Nagyvárad (2009-05-18 09:52:16)
7386. Dani Zsofia, broker, Nagyvarad (2009-05-18 09:51:02)
7385. Hunyadi Gyorgy Mihaly, Inginer, Cluj-Napoca (2009-05-18 09:50:58)
7384. Gál Sémer Alexandru, Ugyvezeto Igazgato, Kolozsvár (2009-05-18 09:50:51)
7383. Hroch Petronela, asistent farmacie, Kolozsvar/ Cluj (2009-05-18 09:50:47)
7382. Sziegl Tamás, Hajós (2009-05-18 09:49:42)
7381. Fülöp Attila, Szoftverfejlesztő, Csíkszereda/Miercurea Ciuc (2009-05-18 09:49:27)
7380. Kereskényi Noémi, újságíró, Szatmárnémeti (2009-05-18 09:49:24)
7379. Pálfi Melinda, Hírszerkesztő-műsorvezető, Székelyudvarhely (2009-05-18 09:48:58)
7378. Koncz Éva, műfordító, Budapest (2009-05-18 09:48:47)
7377. Fekete Alpar, tanársegéd, Kolozsvár (2009-05-18 09:48:44)
7376. Marschalko Eszter Eniko, HRS, Kolozsvar (2009-05-18 09:48:11)
7375. Lőrincz Szilárd, Közgazdász, Csíkszereda (2009-05-18 09:47:52)
7374. Nagy Maria Terezia, nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-18 09:46:30)
7373. Szabóné Sándor Anett, nyelvtanár, Jászberény, Magyarország (2009-05-18 09:45:25)
7372. Ács Zsolt, idegenvezető, Kolozsvár (2009-05-18 09:44:25)
7371. Tárkányi Erika Tímea, tanár, Kolozsvár, Cluj (2009-05-18 09:44:14)
7370. Rusz-Ajtony Eszter, diák, Csíkszereda (2009-05-18 09:44:13)
7369. Erik Griz, Ugyvezeto, Nagyvarad (2009-05-18 09:44:08)
7368. Barabás Borbála, Egészségügyi asszisztens, Marosvásárhely (2009-05-18 09:44:07)
7367. Mátrai Tamás, mérnök, Budapest (2009-05-18 09:43:12)
7366. Tekse Annamária, Orvos, Marosvásárhely (2009-05-18 09:43:07)
7365. Bakos Ferencz, arhitect, cluj-napoca (2009-05-18 09:42:46)
7364. Szűcs Lászlóné, Ügyintéző, Solt (2009-05-18 09:42:16)
7363. Ágoston-Palkó István, marketing manager, Nagyvárad (2009-05-18 09:42:13)
7362. Molnár Roland, informatikus, Eger (2009-05-18 09:42:07)
7361. Bardos Emese, referens, Kolozsvar (2009-05-18 09:41:13)
7360. Molnár Pál, újságíró, Budapest (2009-05-18 09:41:11)
7359. Sinka Hajnal, ujsagiro, Marosvasarhely (2009-05-18 09:41:11)
7358. János Éva-Julianna, Könyvtáros, Csíkszereda (2009-05-18 09:41:10)
7357. Banyai Eva Andrea , Designer, Kolozsvar (2009-05-18 09:40:53)
7356. Péter Mátyás, Gépészmérnök, Csikszereda (2009-05-18 09:40:51)
7355. Madaras Kálmán, raktáros, Marosvásárhely (2009-05-18 09:40:32)
7354. Abraham Zoltan, Director Executiv, Cluj Napoca (2009-05-18 09:40:18)
7353. Ajtony Gizella, nyugdíjas, Csíkszereda (2009-05-18 09:40:10)
7352. Deák Anita, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-18 09:40:09)
7351. Sándor Anikó, pszichológus, Houston, USA (2009-05-18 09:39:11)
7350. Bogos Gyongyver, Irodavezeto- szocialis munkas, Csikszereda (2009-05-18 09:38:59)
7349. Magyari Klára, lakberendező, Budapest (2009-05-18 09:38:49)
7348. Ábrahám Lehel-Antal, Közgazdász, Csíkszereda (2009-05-18 09:38:47)
7347. György Mária, titkárnő, Budapest (2009-05-18 09:38:46)
7346. Peter Jagamas, Enekes, Austria/Klagenfurt (2009-05-18 09:38:45)
7345. Bogdán Sándor-Attila, sales assistant, Csíkszereda (2009-05-18 09:38:19)
7344. Tápai Attila, Vállalkozó, Székesfehérvár (2009-05-18 09:37:28)
7343. Szekely Berta, Haziasszony, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 09:36:48)
7342. Domokos Eniko, Hr Asszisztens, Bukarest (2009-05-18 09:36:02)
7341. csog árpád, egyetemista, kolozsvár (2009-05-18 09:35:53)
7340. Dukrét Lajos, épitészmérnök, Sepsiszentgyögy (2009-05-18 09:35:37)
7339. Antal Szilard, Programozo, Kolozsvar (2009-05-18 09:34:47)
7338. Jakab Béla, gyógyszerész, Szolnok (2009-05-18 09:34:00)
7337. Jere Irma, Titkar, Marosvasarhely (2009-05-18 09:33:40)
7336. Felméri Zsuzsa, irodavezető, Kolozsvár (2009-05-18 09:33:32)
7335. Ferencz Laszlo, Ugyvezeto - igazgato, Csikszereda (2009-05-18 09:33:20)
7334. Veress Zoltán, közgazdász, Üröm (2009-05-18 09:32:59)
7333. Varga Erzsebet, Nevelő, Kisbács-Kolozs megye (2009-05-18 09:32:43)
7332. Dr. Pongrácz József, orvos, Kecskemét (2009-05-18 09:32:38)
7331. Vékony Tamás, építészmérnök, Pázmánd (2009-05-18 09:32:26)
7330. Sylvester Zoltán , geológus , Houston, USA (2009-05-18 09:31:39)
7329. Lovász Erzsébet, Tanár, Szatmárnémeti (2009-05-18 09:31:01)
7328. Boga Katalin, tanár, Szatmárnémeti (2009-05-18 09:30:45)
7327. Tóbiás Mária, közalkalmazott, Kolozsvár (2009-05-18 09:30:10)
7326. Molnár Pál, Nyugdíjas gépészmérnök, Dunakeszi (2009-05-18 09:29:56)
7325. Mihaly Zsolt, Inginer, Baia Mare (2009-05-18 09:29:42)
7324. Kiss Adiana, analist programator, Cluj (2009-05-18 09:28:58)
7323. Boga Ferenc, tanár, Szatmárnémeti (2009-05-18 09:28:13)
7322. Jakab Júlia, Bank alkalmazot, Nagyvárad (2009-05-18 09:27:48)
7321. Bokor Erzsébet, Tanár, Szeged (2009-05-18 09:27:46)
7320. Jakó Sándor Zsigmond, lelkipásztor, Székelyhíd (2009-05-18 09:27:33)
7319. Hercsel Istvánné, humánpolitikai előadó, Győr (2009-05-18 09:26:58)
7318. Dr. Kőnig Róbert , orvos, Szeged (2009-05-18 09:26:45)
7317. Hegedűs Lajos, orvos, Cluj Napoca (2009-05-18 09:25:18)
7316. Csorba F. Szilard, Tanar, Marosvasarhely (2009-05-18 09:24:32)
7315. Fejer Kiraly Gergely, economist, Miercurea CIuc (2009-05-18 09:23:28)
7314. Szabo Kinga, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-18 09:22:56)
7313. Tharan Marianne, forditó, Nagymaros (2009-05-18 09:22:56)
7312. Dascal Marta, kozgazdasz, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 09:21:57)
7311. Veres Zoltán, mérnök, Espoo (2009-05-18 09:21:46)
7310. Koren Péter, cégvezető, Budapest (2009-05-18 09:21:33)
7309. Ajtony Gábor, nyugdíjas, Csíkszereda (2009-05-18 09:21:31)
7308. Németh Erzsébet, pénzügyes, Pápa (2009-05-18 09:20:51)
7307. Biro Jozsef, epitesz, Csikszereda (2009-05-18 09:20:50)
7306. Ördög-Gyárfás Lajos, művelődési fötanácsos, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 09:20:48)
7305. Szilágyi Éva, tanár, Szatmárnémeti (2009-05-18 09:20:24)
7304. Kulcsar Istvan, mernok, Szilagyperecsen (2009-05-18 09:19:53)
7303. Kovács Aba, Műszaki szakszövegíró, Budapest (2009-05-18 09:19:32)
7302. PAP Judit, Ügyvezető igazgató, Székelydvarhely (2009-05-18 09:19:24)
7301. dr Homoródi András, főiskolai docens, Székesfehérvár (2009-05-18 09:19:15)
7300. Kiss Endre, Villamosmérnök, Marosvásárhely (2009-05-18 09:19:09)
7299. Polgár Mariann, menedzser asszisztens, Gödöllő (2009-05-18 09:19:04)
7298. Bugner István, nyugdijas tanár, budapest (2009-05-18 09:18:25)
7297. jurkiewcz robert, szakács, Sydney (2009-05-18 09:18:24)
7296. Kovács-Kendi Lehel-Zsolt, gépészmérnök, Székelyudvarhely (2009-05-18 09:18:17)
7295. Kopanyi Katalin, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 09:17:21)
7294. Kósa László, mérnök, Düsseldorf (2009-05-18 09:17:07)
7293. Borbély Lénárd, Budapest (2009-05-18 09:15:37)
7292. Both András, Műépítész, Csíkszereda (2009-05-18 09:15:17)
7291. Végh Zoltán, szoftverfejlesztő, Budapest (2009-05-18 09:13:50)
7290. Varga Hajnalka, szervező titkár, Galánta (2009-05-18 09:13:44)
7289. Nagy Éva, Fordító, Budapest (2009-05-18 09:13:35)
7288. Elekes Beatrix Zsuzsánna, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-18 09:13:06)
7287. Gyorfi Szabolcs, Consultant financiar, Tirgu-Mures (2009-05-18 09:12:44)
7286. Ilyés Kinga, titkár, Szentegyháza (2009-05-18 09:11:08)
7285. Füzi János, villamosmérnök, Brassó (2009-05-18 09:10:46)
7284. Kenyeresné Bara Katalin, építész, Salgótarján (2009-05-18 09:10:21)
7283. Nagy Tibor, állatorvos, Csíkszereda (2009-05-18 09:10:17)
7282. Papp Pszentannai Eniko, epitomernok, Kolozsvar (2009-05-18 09:10:15)
7281. Farkas Magdolna, egyetemi tanársegéd, Budakalász (2009-05-18 09:10:04)
7280. Nagy Ildiko, biológus, Csíkszereda (2009-05-18 09:09:27)
7279. Jáni László, informatikus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 09:09:01)
7278. Roth Ildikó, pénztáros, Budapest (2009-05-18 09:08:45)
7277. Czigler Dezső Zoltán, Informatikus, Debrecen (2009-05-18 09:08:25)
7276. dr.Ratz-Illes Maria, igazgato, Szekelyudvarhely (2009-05-18 09:08:17)
7275. Mátyás Ildikó, turisztikai szakember, Kolozsvár (2009-05-18 09:08:15)
7274. Bartha Lajos, zenész, Marosvásárhely (2009-05-18 09:07:32)
7273. Szabo Elod, mernok, Miercurea Ciuc (2009-05-18 09:06:58)
7272. Lakatos Levente, programozó mérnök, Temesvár (2009-05-18 09:05:55)
7271. Kiss Ildikó, személyzeti referens, Kolozsvár (2009-05-18 09:05:25)
7270. Gellért Gyula, lekipásztor, Bihardiószeg (2009-05-18 09:05:23)
7269. Tokes Ileana, economist, Cluj-Napoca (2009-05-18 09:05:22)
7268. Fazekas Zoltan, mernok, Felsoboldogfalva (2009-05-18 09:04:53)
7267. Török Zoltán, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-18 09:04:51)
7266. Bartha Ilka, zenész, Marosvásárhely (2009-05-18 09:03:49)
7265. Mihaly Istvan, topografus, Ketesd (2009-05-18 09:03:02)
7264. Tako Reka, tanar, Kezdivasarhely (2009-05-18 09:01:45)
7263. CSETE ISTVAN, ADMINISZTRATOR, BUDAPEST (2009-05-18 09:01:17)
7262. Rostás-Péter István, újságíró, Kolozsvár (2009-05-18 09:00:44)
7261. Kulcsár Tibor, Nagyvárad (2009-05-18 09:00:11)
7260. Szűcs Tünde, vállalkozó, Kecskemét (2009-05-18 08:59:39)
7259. Molnar Andras, tanar / fordito, Budapest - Csikszereda (2009-05-18 08:59:33)
7258. Peter Kinga, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 08:59:24)
7257. PAL CLAUDIA, KOZGASZDASZ, KOLOZSVAR (2009-05-18 08:58:55)
7256. Beke Judith, jogász, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 08:58:43)
7255. Janko Andras, mernok, Kolozsvar (2009-05-18 08:56:44)
7254. András Albert, Tech.Konzultáns, Szentkeresztbánya (2009-05-18 08:56:37)
7253. Markó Márton, fizikus, Budapest (2009-05-18 08:56:09)
7252. Barabás Anna, szállodaipar, Budapest (2009-05-18 08:55:55)
7251. Csoma Szidonia, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 08:54:30)
7250. Török Mária-Magdolna, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-18 08:54:07)
7249. Vincze Melinda, kepzomuvesz, Marosvasarhely (2009-05-18 08:53:13)
7248. Török László, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-18 08:52:53)
7247. Nagy Timea, Egyetemista, Programozo, Cluj-Napoca (2009-05-18 08:52:46)
7246. Kántor Csaba, református lelkipásztor, 357240 Praid (2009-05-18 08:52:00)
7245. Mag. Kiremidjian Gàbor, Szàmitògèpprogramozò, Bècs,Ausztria (2009-05-18 08:51:41)
7244. Vincze Katalin, Kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-18 08:51:40)
7243. Péter Róbert, Pedagog social, Gheorgheni (2009-05-18 08:50:06)
7242. Vajna László, Informatikus, Kézdivásárhely (2009-05-18 08:49:38)
7241. Mot Corina Ionela, Translator, Deva (2009-05-18 08:49:31)
7240. Veress Krisztina, Gondozo, Maros megye (2009-05-18 08:49:29)
7239. Bartok Katalin, nyugdijas tanar, Kolozsvar (2009-05-18 08:49:12)
7238. Kiss András , technikus, Szeged (2009-05-18 08:48:57)
7237. Antal Attila, pszichológus, Csíkszereda (2009-05-18 08:48:36)
7236. Kiss Fanni, tanuló, Szeged (2009-05-18 08:47:57)
7235. Dr. Nyilas György, szociológus, Budapest (2009-05-18 08:47:30)
7234. Kosztándi Rita , könyvvizsgáló, Szeged (2009-05-18 08:46:59)
7233. Szatmari Francisc Eddy, mérmök/inginer, Nagyvárad / Oradea (2009-05-18 08:46:00)
7232. Dávid Katalin, eladási asszisztens, Csíkszereda (2009-05-18 08:45:33)
7231. Mágori István, Szakmai előadó, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 08:45:32)
7230. Borbely Istvan, egyetemist, Kolozsvar (2009-05-18 08:45:21)
7229. Bojthe-Beyer Erzsebet, programozo, Marosvasarhely (2009-05-18 08:45:13)
7228. Török Apollónia, zenész, Nagyvárad (2009-05-18 08:45:13)
7227. Grekovszky Tibor, Fizikai munkás, Várpalota(Magyarország) (2009-05-18 08:44:15)
7226. Kocsis László, topográfus, Marosvásárhely (2009-05-18 08:43:32)
7225. NAGY MIKLÓS/NICOLAE, CEGVEZETŐ/ADMINISTRATOR, KOLOZSVÁR/CLUJ-NAPOCA (2009-05-18 08:43:31)
7224. Vass Zoltán, logisztikus, Nyíregyháza (2009-05-18 08:43:25)
7223. Kentelky Endre, egyetemi adjunktus, Marosvásárhely (2009-05-18 08:42:14)
7222. CSETE LASZLO, ADM.BANCAR CLIENTI, CLUJ (2009-05-18 08:41:13)
7221. Klosz Tamás, diák, Marosvásárhely (2009-05-18 08:39:34)
7220. Szőcs József, Mérnök, Szentegyháza (2009-05-18 08:39:17)
7219. Teodor Bogdan Bindea, topograf, Nasaud (2009-05-18 08:39:13)
7218. Balázs László, Ügyintéző, Páhi (2009-05-18 08:38:32)
7217. Szabó István, piarista tanár, Kecskemét (2009-05-18 08:38:24)
7216. Dr. Takács István, egyetemi docens, Gödöllő (2009-05-18 08:37:46)
7215. Sidó Katalin, közgazdász, Marosvásárhely (2009-05-18 08:37:38)
7214. BOROS IULIA IRINA, REFERENS, kOLOZSVAR (2009-05-18 08:37:37)
7213. Szántó László, ökölógus, Kolozsvár (2009-05-18 08:37:11)
7212. Horvath Szabolcs, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-18 08:36:47)
7211. Len Alpar, kozgazdasz, Csikszereda (2009-05-18 08:36:38)
7210. Karda Istvan, Inginer Sistem, Miercurea Ciuc (2009-05-18 08:34:20)
7209. Csiszer Gabriella, vallalkozo, Kolozsvar (2009-05-18 08:33:20)
7208. Iosif Stupar, munkas, Santa Rosa California (2009-05-18 08:33:16)
7207. Sallai Anna, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-18 08:32:15)
7206. Veress Emőd, ügyvéd, egyetemi adjunktus, Kolozsvár - Csíkszereda (2009-05-18 08:32:08)
7205. Orban- Barra Gábor , közalkalmazott, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 08:31:28)
7204. MATYAS DELINKE, CONTABILA, ZABALA (2009-05-18 08:31:21)
7203. Both Zsuzsa, kézműves, Kolozsvár (2009-05-18 08:31:02)
7202. Horváth Györgyné, Nyugdijas, Szentes (2009-05-18 08:30:53)
7201. Biro Agnes, secretara, Cluj-Napoca (2009-05-18 08:30:45)
7200. MIKO EDITH, KOZGAZDASZ, TORDA (2009-05-18 08:30:27)
7199. Kelemen F Denes, Vallalkozo, Szekelyudvarhely (2009-05-18 08:30:26)
7198. Tamas Eniko, Konyvelo, Kezdivasarhely (2009-05-18 08:29:46)
7197. Butuza Ottilia, közgazdász, Marosvásárhely (2009-05-18 08:29:46)
7196. Schön Péter, informatikus, Budapest (2009-05-18 08:29:40)
7195. Gyeresi Agnes, Marosvasarhely (2009-05-18 08:29:01)
7194. Gulácsi Gábor, minőségügyi előadó, Salgótarján (2009-05-18 08:28:49)
7193. Antal Attila, tördelő, Kolozsvár (2009-05-18 08:27:19)
7192. Vass Ildiko, Epitomernok, Kolozsvar (2009-05-18 08:26:38)
7191. Berey-Soó István, Gen. Manager, Budapest (2009-05-18 08:25:48)
7190. Nagy Julianna, tanár, Budapest (2009-05-18 08:24:51)
7189. Balázs-Bécsi Enikő, könyvtáros, Csíkszereda (2009-05-18 08:24:26)
7188. Szőcs Ervin, értékbecslő, Csikszereda (2009-05-18 08:24:25)
7187. Rosu Ana, referent de specialitate, Covasna (2009-05-18 08:23:48)
7186. Komáromy László, mérnök, Kolozsvár (2009-05-18 08:23:07)
7185. András Márton, orvos, intyézményvezető, Marosvásárhely (2009-05-18 08:22:48)
7184. Szacsvai Zsigmond, Kolozsvar (2009-05-18 08:22:10)
7183. Furus Levente, irodavezető, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 08:21:51)
7182. Kaldenekkker István, Gyömrő (2009-05-18 08:21:29)
7181. ROSTAS IULIU, Inginer, Cluj-Napoca (2009-05-18 08:20:17)
7180. Janos, Kassay, Lector universitar, Miercurea Ciuc (2009-05-18 08:19:57)
7179. Kovács Lehel, informatikus, egyetemi adjunktus, Négyfalu (2009-05-18 08:19:48)
7178. Kajcsa Emese, korrektor, Kolozsvar (2009-05-18 08:19:20)
7177. Boros Ildikó, Informatikus, Csíkszereda (2009-05-18 08:17:31)
7176. Rethi Ibolya, konyvelo, Kolozsvar (2009-05-18 08:16:18)
7175. Szakács Elena, functionar, Tg. Mures (2009-05-18 08:14:50)
7174. Robel Judit, Informatikus, Kolozsvar (2009-05-18 08:13:49)
7173. Andras Zsuzsanna, kozgazdasz, Csikszereda (2009-05-18 08:10:26)
7172. Kovács Tünde, könyvelő, Nagyvárad (2009-05-18 08:08:57)
7171. Fazakas Lehel, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 08:06:12)
7170. Cadar Iuliu, Director general/Vezérigazgató, Satu Mare/Szatmárnémeti (2009-05-18 08:05:46)
7169. dr. Kertész Dezső, orvos, Budapest (2009-05-18 08:05:03)
7168. Olti Csaba, Projekmenedzser, Csíkszereda (2009-05-18 08:02:48)
7167. Peterffy Botond, Inginer electronist, Borsec (2009-05-18 08:02:26)
7166. Tőkés Zsolt, tanár, Székelyudvarhely (2009-05-18 08:01:16)
7165. Farkas Ádám, Egyetemi Tanár, akadémikus, 2000 Szentendre, Kovács L. u. 46, HU (2009-05-18 08:01:11)
7164. Toró T. Tibor, fizikus, politikus, Temesvár/Timisoara (2009-05-18 07:56:03)
7163. Dioszegi Zoltan, Kohász, Zilah (2009-05-18 07:55:17)
7162. Halasz Margit, mernok, Szatmarnemeti (2009-05-18 07:54:28)
7161. Fenyvesi Éva, jogász, Temesvár (2009-05-18 07:53:53)
7160. Éhn József, okleveles mérnök, Budapest (2009-05-18 07:52:59)
7159. Bardocz Ferencz, mérnök, Ditró (2009-05-18 07:51:29)
7158. Erdei Attila, villanyszerelo, Kolozsvar (2009-05-18 07:50:13)
7157. Enyedi Csilla, Kolozsvar (2009-05-18 07:50:10)
7156. Bartos Tunde, konyvelo, Kisbacs (2009-05-18 07:49:49)
7155. Vásárhelyi Tamás, mérnök, Budapest (2009-05-18 07:49:39)
7154. Katona Laszlo Balazs, kozgazdasz, Nagyenyed/Kolozsvar (2009-05-18 07:47:50)
7153. Szabo Zsuzsanna, Responsabil produs, Miercurea Ciuc (2009-05-18 07:47:29)
7152. Horák Erika, védőnő, Apaj (2009-05-18 07:46:52)
7151. Balog Ervin, Minbizt.mérnök, Cegléd (2009-05-18 07:44:41)
7150. Gergely Mária, Székelyudvarhely (2009-05-18 07:44:29)
7149. Bart Imre, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-18 07:43:41)
7148. David Orsolya, Diak, Csikszereda (2009-05-18 07:43:05)
7147. Milan Haußmann, free lancer, Brno, Czech Republik (2009-05-18 07:42:57)
7146. Bakos-Mihály Károly, Kántor-orgonaépítő, Csíkszereda (2009-05-18 07:42:42)
7145. Balog Ervin, Minbizt.mérnök, Cegléd (2009-05-18 07:42:37)
7144. Deák Csilla, gyesen lévő szociális munkás, Kolozsvár (2009-05-18 07:40:54)
7143. Tőrös Víg Csaba, Budapest (2009-05-18 07:38:55)
7142. Koszta Csaba Janos, cegvezeto, Csikszereda (2009-05-18 07:36:49)
7141. Kegyes Csaba, mérnök, Győr (2009-05-18 07:36:22)
7140. Voiticsek Ilona, nyomdász, Nagyvárad (2009-05-18 07:35:35)
7139. Sólyom Andrea, szociológus, Székelyudvarhely (2009-05-18 07:35:22)
7138. Konsza Barbara, Biologus, Marosvasarhely (2009-05-18 07:34:30)
7137. Mate Erzsebet Magda, kozgazdasz, KOLOZSVAR (2009-05-18 07:34:04)
7136. Szocs L. Peter, cimfesto, Kolozsvar (2009-05-18 07:33:33)
7135. dr. Moór József, nyugdíjas, B udapest (2009-05-18 07:33:19)
7134. Peres János, tördelőszerkesztő, Székelyudvarhely (2009-05-18 07:32:45)
7133. Láng Gusztáv, irodalomtörténész, Táplánszentkereszt (2009-05-18 07:32:21)
7132. Ajtai Zsuzsa, Gyógyszerész, Marosvásárhely (2009-05-18 07:32:11)
7131. Dósa Fülöp Éva, tervezőmérnök/designing engineer, Marosvásárhely (2009-05-18 07:31:17)
7130. Török Józsefné, könyvelő, Budapest (2009-05-18 07:30:50)
7129. Mayer Ferenc, tanár, 8400 Ajka, Magyarország, Veszprém megye (2009-05-18 07:27:56)
7128. orban imelda, bilologus, Marosvasarhely (2009-05-18 07:27:18)
7127. Marth Béla, Székesfehérvár (2009-05-18 07:26:41)
7126. Hegedüs Attila, orvosi műszerész, Csíkszereda (2009-05-18 07:25:05)
7125. Baidog Matyas Elisabeta, economista, Deva (2009-05-18 07:24:47)
7124. Molnar Szilard, Marosszentgyorgy (2009-05-18 07:24:42)
7123. M. Vida Krisztina, Székesfehérvár (2009-05-18 07:23:58)
7122. Mathe Csaba, Kozgazdasz, Marosvasarhely (2009-05-18 07:22:36)
7121. Mathe Zita, Kozgazdasz, Marosvasarhely (2009-05-18 07:22:01)
7120. Fazakas Margit, nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-18 07:21:38)
7119. Nagy Gyongyver, közgazdász, Marosvásárhely (2009-05-18 07:19:28)
7118. Sándor Attila, Kereskedő, Gödöllő (2009-05-18 07:13:39)
7117. Dr. Sándor Klára, nyelvész, Szeged (2009-05-18 07:13:21)
7116. Ciontos Cristina, Director administrativ SC Automaten Schember Impex SRL, Cluj-Napoca (2009-05-18 07:13:04)
7115. Pálfy Tibor, színész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 07:12:28)
7114. maier daniela, arhitect, cluj-napoca (2009-05-18 07:09:40)
7113. Basa Mária, tanár, Budapest (2009-05-18 07:02:14)
7112. Balkó Róbert, polgármester, Kolíňany (Kolon) - SLOVAKIA (2009-05-18 06:59:05)
7111. Lepage Jean Pierre, manager, Alba Iulia (2009-05-18 06:57:29)
7110. Lendvay Zoltánné, ápolónő, Gomba (2009-05-18 06:49:45)
7109. Lendvay Zoltán, asztalos, Gomba (2009-05-18 06:48:46)
7108. Fodor Pál, mérnök, Sepsiszentgyörgy (2009-05-18 06:46:57)
7107. Tóth László, dolgozó, nagyvárad (2009-05-18 06:44:42)
7106. Enyedi Sarolta, szerkeszto, kolozsvar (2009-05-18 06:42:23)
7105. Kocsis Livia, óvónő, Marosvásárhely (2009-05-18 06:42:10)
7104. Martinas Cristian, Miercurea-Ciuc, jud: Harghita (2009-05-18 06:35:09)
7103. Zsigmond Ilka, tanar, Kolozsvar (2009-05-18 06:27:43)
7102. Tóth ADALBERT, Nyugdijas, Oradea(Nagyvárad) (2009-05-18 06:23:25)
7101. Tibor Miklós Magyarosi, Mérnök, Vancouver, Kanada (2009-05-18 06:20:47)
7100. Marthi Baba, U.S.A (2009-05-18 06:12:07)
7099. Juliana Szekely, nyugdijas, Marosvasarhely (2009-05-18 05:51:37)
7098. Bogdán András, vezérigazgató, Budapest (2009-05-18 05:46:50)
7097. Ana Maria Diaz de Molnar, medical doctor, Toronto Ontario, Canada (2009-05-18 05:34:38)
7096. János L. F. Molnár, retired, Toronto, ON Canada (2009-05-18 05:32:51)
7095. Joseph Szikora, Prof. Engineer (Retired ), Calgary, Alberta, Canada (2009-05-18 05:26:24)
7094. Julia Jose, Partner Church Volunteer, Spokane, Washington USA (2009-05-18 05:22:01)
7093. Csereoka Gabriella, orvos, Kolozsvar (2009-05-18 04:56:35)
7092. Bakk István, Szerszámtervező, Windsor Ontario Canada (2009-05-18 04:46:02)
7091. Ioan Nemes, system engineer, Sydney, Australia, NSW (2009-05-18 04:34:04)
7090. Andrea Keough, waitress , Canada, AB (2009-05-18 04:26:24)
7089. Pap Barbara, Diak, Budapest (2009-05-18 04:21:22)
7088. Sandor Szilard, unitarius lelkesz, Jobbagyfalva, Valea (2009-05-18 04:20:05)
7087. Lévay Atilla, Nyugdíjas, Zsámbék (2009-05-18 04:19:59)
7086. Vass Csongor, Kolozsvár/Cluj Napoca - Nyárádremete/Eremitu (2009-05-18 04:08:54)
7085. Gagyi Pálffy Attila, Informatikus, Budapest (2009-05-18 04:04:58)
7084. Thomas Czibula, Horologist, Sydney (2009-05-18 04:04:10)
7083. Vidács János, Electrotechnician, ROWVILLE, AUSTRALI (2009-05-18 03:58:55)
7082. Seres Lajos, polgármester, Dolné Saliby - Alsószeli (2009-05-18 03:51:19)
7081. Péter Mária Gabriella, Sydney (2009-05-18 03:47:47)
7080. Szaniszló Krisztián, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-18 03:38:34)
7079. Kis Marta, Los Angeles (2009-05-18 03:25:36)
7078. George Robescu, Bookshop Coordinator, Cluj-Napoca (2009-05-18 03:24:54)
7077. MITRULY ENIKŐ, TANÁR, ZILAH (2009-05-18 03:22:37)
7076. Bartok Zoltan, fogorvos, Kolozsvar Cluj Klausenburg (2009-05-18 02:58:23)
7075. Fogolyán Kristóf András, fuvolaművész, Budapest (2009-05-18 02:57:02)
7074. Gál Gellert Levente, Diák, Kolozsvár (2009-05-18 02:55:43)
7073. Chantal Porter, Lab oratory Supervisor, Kansas, USA (2009-05-18 02:33:27)
7072. Kuruczleki Ilona, újságíró, Budapest (2009-05-18 02:27:41)
7071. Daniela Boltres, Netzwerkerin, Rostock (2009-05-18 02:26:17)
7070. Bence Molnár, student, Debrecen (2009-05-18 02:22:25)
7069. Bakk Ildiko, nyugdias, KANADA Windsor Onterio (2009-05-18 02:14:27)
7068. Baranyai János, vállalkozó, Kiskőrös (2009-05-18 02:11:05)
7067. Török Anna, tanító / invatatoare, Gyergyószentmiklós/ Gheorgheni (2009-05-18 02:01:33)
7066. János Hajnalka, népiének tanár, Gyula (2009-05-18 01:57:47)
7065. Szabo Zsuzsa, konyvelo, Melbourne (2009-05-18 01:57:00)
7064. Magyar Endre, tanuló, Kolozsvár (2009-05-18 01:52:16)
7063. Valentin Trifescu, student, Strasbourg (2009-05-18 01:51:51)
7062. csizmadia gizella, dolgozó, salgótarján (2009-05-18 01:45:59)
7061. Pelle lajos Arpad, Mernok - nyugdijas, Melbourne - Ausztralia (2009-05-18 01:42:18)
7060. Trufan Aron, Lelkesz, Chicago (2009-05-18 01:34:00)
7059. Zavodszky Peter, fizikus, Clifton Park, NY, USA (2009-05-18 01:32:43)
7058. Andras Kovacs, Kamionsofor, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 01:32:02)
7057. Kiss Károly, tanár- profesor, Sf. Gheorghe (2009-05-18 01:23:33)
7056. Michael Hugo, Geschäftsführer, Rostock/Germany (2009-05-18 01:23:29)
7055. Tóth István, munkanélküli, Budapest (2009-05-18 01:23:07)
7054. Erneszt Sándor, oktató, Felsőcsatár, Mo. (2009-05-18 01:21:44)
7053. maróti kinga, joghallgató, szeged (2009-05-18 01:20:23)
7052. Kovács Uta, egyetemista, Stockholm (2009-05-18 01:20:22)
7051. Pilinyi Gábor, közalkalmazott, Salgótarján (2009-05-18 01:18:29)
7050. Láng Gusztáv, tanár, Stockholm (2009-05-18 01:18:26)
7049. Kemendy Tímea, egyetemi hallgató, Szeged (2009-05-18 01:12:32)
7048. Molnar Imre, inginer, Toronto, Canada (2009-05-18 01:10:57)
7047. Molnár-Veress Pál, lelkész, Stockholm - Svédország (2009-05-18 01:10:52)
7046. Polgár Julianna, szerkesztő-riporter, könyvtáros, költő, Budapest (2009-05-18 01:10:45)
7045. Miklosi Denes, kepzomuvesz, Kolozsvar (2009-05-18 01:08:47)
7044. KOROKNAI Zsombor, építész, Budapest (2009-05-18 01:08:41)
7043. Forgács Róbert, inginer, Zalau (2009-05-18 01:07:21)
7042. molnár péter, kereskedö, ellwangen (2009-05-18 01:03:59)
7041. Nagy Zoltán, alkalmazott, KIstarcsa (2009-05-18 01:03:46)
7040. Michael Schirmer, Göppingen (2009-05-18 01:02:55)
7039. Törőcsik Lilla, Tanuló, Kistarcsa (2009-05-18 00:56:22)
7038. Daday Zoltan, mernok, Nagyvarad (2009-05-18 00:54:50)
7037. bak ioan, pensionar, cluj napoca (2009-05-18 00:52:14)
7036. Gyüdi Sándor, diák, Szeged (2009-05-18 00:51:48)
7035. Dimény Tibor, munkás, Kolozsvár (2009-05-18 00:50:56)
7034. Szemerédi István, vállalkozó, Nagykálna - Szlovákia (2009-05-18 00:49:31)
7033. Klara Homonnai, retired, Bradenton,Florida (2009-05-18 00:48:16)
7032. Kincses Kálmán, Ref. lelkipásztor, Székelyszenterzsébet (2009-05-18 00:45:37)
7031. Hegyi Emese, matematikus, Budapest (2009-05-18 00:45:17)
7030. Pekka Imre, Fogorvos, Kolozsvár (2009-05-18 00:43:47)
7029. Murányi Ferenc, földmérő, Miskolc (2009-05-18 00:43:46)
7028. Sárdi Krisztina, egyetemista, Budapest (2009-05-18 00:43:28)
7027. Hegedus Istvan, Kozepiskolai Tanar, Toronto, Canada (2009-05-18 00:42:34)
7026. Ralph & Sherry Jones, Consultant/Teacher, Belmont, Massachusetts, USA (2009-05-18 00:41:15)
7025. Kreisz Gabriella, Szolgáltatóipar (vendéglátás), Budapest (2009-05-18 00:40:12)
7024. Szilágyi Gábor, vállalkozó, Kalocsa (2009-05-18 00:39:53)
7023. Daniela Ianos, profesor, Craiova (2009-05-18 00:39:41)
7022. Szabo Laszlo, Kutato, Kolozsvar (2009-05-18 00:39:02)
7021. Fekete Gyöngyi, építő mérnök, Budapest (2009-05-18 00:38:08)
7020. Baricz Arpad, Egyetemi adjunktus, Sepsiszentgyorgy (2009-05-18 00:37:58)
7019. Gert Bufe, Dipl. Psychologe, Nordhausen (2009-05-18 00:37:37)
7018. Derzsi Pál, tanító, Székelykeresztúr (2009-05-18 00:36:53)
7017. Bogyo Leda, Studenta, Cluj-Napoca (2009-05-18 00:35:04)
7016. antal emőke, egyetemista, csíkszereda (2009-05-18 00:34:36)
7015. Takacs Janos, nyugdijas, Toronto Canada (2009-05-18 00:34:15)
7014. Roland Borka, Hivatalnok, Biloxi,MS (2009-05-18 00:34:01)
7013. Derzsi Pál, tanító, Székelykeresztúr (2009-05-18 00:33:19)
7012. Kovács Rozina, okleveles ápoló, Budapest (2009-05-18 00:33:07)
7011. Deák Anna-Mária, Kémikus, Bécsujhely (2009-05-18 00:32:52)
7010. Anca Savu, secretera, Dej, judetul Cluj (2009-05-18 00:32:07)
7009. Victoria Reinich, Studentă, Berlin (2009-05-18 00:31:18)
7008. Szeghy József, MÁV alkalmazott, Nógrádkövesd (2009-05-18 00:29:17)
7007. Vass Emőke, pedagógus, Csíkszereda (2009-05-18 00:28:51)
7006. Deák Sándor Zsolt, Szerelö, Bécsújhely (2009-05-18 00:26:08)
7005. Meszaros Melinda, gazdasagi eloado / secretar economic, Kolozsvar / Cluj - Napoca (2009-05-18 00:23:00)
7004. dr.Márki-Zay János, tanár, Hódmezővásárhely (2009-05-18 00:22:35)
7003. Deák Eszter, Egyetemista, Bécs (2009-05-18 00:21:48)
7002. Meg Harman, Admministrative Assistant, Cincinnati, Ohio, USA (2009-05-18 00:21:35)
7001. Szabó Gábor, villamosmérnök, Budapest (2009-05-18 00:18:28)
7000. Nagy Ildikó, pincér, Budapest (2009-05-18 00:18:08)
6999. Demeter András, egyetemista/student, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-18 00:18:00)
6998. Váradi István, egyetemista, Nagyvárad (2009-05-18 00:17:55)
6997. Csehi Tibor, mérnök, Budapest (2009-05-18 00:17:14)
6996. Karacs Gyula, Veresegyház (2009-05-18 00:13:19)
6995. Szilagyi Zoltan, Tanulo, Szatmarnemeti (2009-05-18 00:10:23)
6994. Schneider Józsefné, adminisztrátor, Gárdony (2009-05-18 00:09:34)
6993. Miklos Ozsvar, Mech. engineer, Sydney (2009-05-18 00:08:36)
6992. Nemeti, Zsuzsanna, Vlahita (2009-05-18 00:07:39)
6991. Boda Erika, Munkas, Kolozsvar (2009-05-18 00:06:53)
6990. Lauringer Thomas, Professor, Mauerbach (2009-05-18 00:02:42)
6989. Gergely Eniko, gyogyszeresz, Marosvasarhely (2009-05-18 00:00:50)
6988. Demeter Enikő, fafaragó, Öreglak (2009-05-18 00:00:43)
6987. Rakossy Botond Jozsef, mernok, Csikszereda (2009-05-18 00:00:14)
6986. Gergely Gero, programozo, Marosvasarhely (2009-05-18 00:00:13)
6985. Gáspár Annamária, egyetemista, Sepsiszentgyörgy (Kolozsvár) (2009-05-17 23:59:46)
6984. Szilagyi-Szekely Melinda, tanitono, Magyarlapad (2009-05-17 23:59:39)
6983. Kelemen Zoltán, Network Engineer, Târgu Mureș / Marosvásárhely (2009-05-17 23:58:56)
6982. Gergely Marton, mernok, Magyarlapad (2009-05-17 23:58:42)
6981. Leila Metti, Retired, Milano, Italy (2009-05-17 23:58:37)
6980. Bíró Ernö, informatikus, Kolozsvar (2009-05-17 23:57:30)
6979. DEMETER ARPAD, MANAGER, FOGARAS (2009-05-17 23:57:03)
6978. Varga István Béla, ügyvezető, Kerekegyháza (2009-05-17 23:56:39)
6977. Gergely Eva, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 23:56:23)
6976. Fazakas Zsolt, Munkas, Marosvasarhely (2009-05-17 23:52:19)
6975. Oláhné Baksa Katalin, úgyviteli dolgozó, Kiskőrös (2009-05-17 23:52:02)
6974. Török Iván, Training Supervisor, Budapest (2009-05-17 23:51:49)
6973. Joóné, Kecskés Piroska, nyugdíjas, Páty (2009-05-17 23:51:35)
6972. Jeddy Janka, hallgató, Nagyvárad (2009-05-17 23:51:30)
6971. Szűcs László, Kecskemét (2009-05-17 23:50:36)
6970. Borosnyay Tibor, mérnök, Budapest (2009-05-17 23:50:13)
6969. Imre Szabolcs István, jogász, Kézdivásárhely (2009-05-17 23:49:01)
6968. Patriciu Comşa, Informatikus, Kolozsvár (2009-05-17 23:48:37)
6967. Andrew G. Kiss, IT Business owner,, Venice, Florida USA (2009-05-17 23:48:28)
6966. Kiss Endre, festőművész, Pécs (2009-05-17 23:48:28)
6965. Kovács Klaudia, egyetemista, Nagyvárad (2009-05-17 23:48:03)
6964. Dane Laszlo Tibor, allatorvos, Kolozsvar (2009-05-17 23:46:59)
6963. Varga Antonia, Wien (2009-05-17 23:46:32)
6962. Hermann Judit, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 23:46:06)
6961. Varga Imola, Marosvasarhely (2009-05-17 23:45:13)
6960. Stefan Weider, Justizjournalist und -dolmetscher, Köln (2009-05-17 23:44:52)
6959. Balla Zsófia, költő poeta, Kolozsvár-Budapest (2009-05-17 23:44:31)
6958. Nádasdy Ferenc, villamos üzemmérnök, Budapest (2009-05-17 23:42:17)
6957. Kerekes István, tervező, Nyíregyháza (2009-05-17 23:41:57)
6956. Agnes Cseke, Videografus, Toronto (2009-05-17 23:41:34)
6955. Dr.Csath Magdolna, egyetemi tanár, Zsámbék (2009-05-17 23:41:27)
6954. Csonta Réka, tanár, Kolozsvár (2009-05-17 23:40:19)
6953. Motoz Reimond-Ervin, egyetemista, Nagyvarad (2009-05-17 23:39:32)
6952. Szebeni József, gépészmérnök, Torda (2009-05-17 23:39:23)
6951. Lazsádi Csilla, szociálpedagógus, Marosvásárhely (2009-05-17 23:39:16)
6950. Vicei Károly, író, Zenta (2009-05-17 23:38:56)
6949. Egyed Zoltan Tibor, vallalkozo, Kolozsvar (2009-05-17 23:38:55)
6948. Somai László József, ügyvéd, Kolozsvár (2009-05-17 23:38:49)
6947. Kaucsar Tamas, Student, Cluj-Napoca (Kolozsvár) (2009-05-17 23:38:37)
6946. Osváth Diána, egyetemista, Nagyvárad (2009-05-17 23:38:35)
6945. Koperniczkyné dr. Torma Mária, tanár, Kecskemét (2009-05-17 23:38:15)
6944. Bitai Noemi, Kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-17 23:38:13)
6943. Nagy Balint Zsolt, egyetemi adjunktus, Kolozsvar (2009-05-17 23:37:37)
6942. Dr. Nagy Zsuzsanna, fogszakorvos, Székesfehérvár (2009-05-17 23:37:25)
6941. Andrási József, Grafikus, Vecsés (2009-05-17 23:37:14)
6940. Arnótry Szabolcs, Üzletág vezető, Budapest (2009-05-17 23:36:46)
6939. Lukacs Reka Emese, jogasz, Kildonan (2009-05-17 23:36:22)
6938. Vitályos Fanny, hallgató, Budapest, Magyarország (2009-05-17 23:35:58)
6937. Barabás Szilárd, Faipari munkás, Havadtö (2009-05-17 23:35:07)
6936. Kiss Jenőné, polgármester /nyugdíjas/, Zamárdi (2009-05-17 23:35:02)
6935. Szebeni Zsuzsa, színháztörténész, Kolozsvár-Budapest (2009-05-17 23:34:16)
6934. Péczeli Zsuzsanna, egyetemi hallgató, Pécs (2009-05-17 23:33:57)
6933. Lorincz Katalin, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-17 23:33:55)
6932. Pitó Attila Zoltán, unitárius pap, Tarcsafalva, Hargita megye (2009-05-17 23:32:24)
6931. Bánfai Beáta, pszichológus, Martonvásár (2009-05-17 23:32:16)
6930. Schinzel Helga, nyugdíjas mérnök, Budapest (2009-05-17 23:31:42)
6929. Hajnal-Hodgyai Ágnes, egyetemista, Székelykeresztúr (2009-05-17 23:31:31)
6928. Hajnal Péter, Budapest (2009-05-17 23:31:30)
6927. Bozsoky Erika, mérnök, Kemence (2009-05-17 23:31:23)
6926. Németh Zoltán, nyugdíjas, Szob (2009-05-17 23:31:15)
6925. Rétfalvi Balázs, egyetemi hallgató, Perenye (2009-05-17 23:30:15)
6924. Bóné András, Ügyintéző, Budapest (2009-05-17 23:30:12)
6923. Kiss Imre, Erdész, Bölcske (2009-05-17 23:30:09)
6922. Imreházy Tibor, diplomata, Budapest (2009-05-17 23:29:56)
6921. Barabás Ince, nyugdíjas, Budapest (2009-05-17 23:29:52)
6920. Széphalmi Zoltán, koreográfus, Gödöllő (2009-05-17 23:29:03)
6919. Erdélyi Zoltán, orvos, Hódmezővásárhely (2009-05-17 23:28:55)
6918. Inczefi József, diák, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 23:28:12)
6917. Tóth Istvánné, tanárnő, Budapest (2009-05-17 23:28:08)
6916. Veres Balázs, Kertész, Újfehértó (2009-05-17 23:27:29)
6915. dr.Tímár Béla, tállatorvos, Szeged (2009-05-17 23:27:27)
6914. Izsák Előd, diák, Kolozsvár (2009-05-17 23:27:25)
6913. Máté István Mátyás, egyetemista, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 23:27:23)
6912. Endes Attila, reflex-terapeuta, Csikszereda (2009-05-17 23:27:09)
6911. Tóth Judit, táncpedagógus, Püspökhatvan (2009-05-17 23:27:04)
6910. Fertő Imre, tudományos tanácsadó, Budapest (2009-05-17 23:25:56)
6909. Nagy Gábor, Mikor mi, Marosvásárhely (2009-05-17 23:25:54)
6908. dr.Tímárné Horváth Magdolna, tanár, Szeged (2009-05-17 23:24:33)
6907. Dénes Ádám, diák , Budapest (2009-05-17 23:24:25)
6906. Demes Anikó, Gyógypedagogus, Kovaszna (2009-05-17 23:24:23)
6905. Takacs Eniko, director program, Cluj Napoca (2009-05-17 23:23:16)
6904. Veres Agnes, diak, Nagyvarad (2009-05-17 23:22:59)
6903. Szabó Emese, Betanított mechanikai műszerész, Székelyhíd (2009-05-17 23:22:57)
6902. Péterfy Lászlo, Erdész, Kovaszna (2009-05-17 23:22:38)
6901. Pall Erzsebet, Studenta, Cluj Napoca (2009-05-17 23:22:31)
6900. magyari karoly, nyugdijas, marosvasarhely (2009-05-17 23:20:52)
6899. David Istvan, Biztositasi osztalyfonok , Hargita megye, Csikszereda (2009-05-17 23:20:43)
6898. Virag Magor, Egyetemista, Nagyvarad (2009-05-17 23:20:25)
6897. Lőrincz Magor, biológus, Cardiff (2009-05-17 23:20:10)
6896. Kiss Katinka, Diák, Sepsiszentgyörgy (Kolozsvár) (2009-05-17 23:18:37)
6895. Lőrincz Magor, biológus, Nagyenyed (2009-05-17 23:18:07)
6894. czako jánosné, szentes (2009-05-17 23:17:56)
6893. Iványi Márton Pál, tanuló, 2000 Szentendre (2009-05-17 23:17:12)
6892. Uhrin Gábor, mérnök, Pilisszentkereszt (2009-05-17 23:15:51)
6891. Erősné Bíró Imola, Érd, Hungary (2009-05-17 23:15:48)
6890. Diósi Balázs, vállalkozó, Budapest (2009-05-17 23:15:45)
6889. Péterfy György, Erdész, Kovaszna (2009-05-17 23:15:32)
6888. Ruff Krisztián, Tanuló, Nagyvárad (2009-05-17 23:15:30)
6887. André Csongor, tanulo, Csíkszereda (2009-05-17 23:15:29)
6886. Kellermann Viktória, egyetemi hallgató, Vác (2009-05-17 23:15:24)
6885. Fehérváry Imre, Állásnélküli, Debrecen (2009-05-17 23:15:21)
6884. Vaszi Benedek, Student, Csikszereda (2009-05-17 23:15:09)
6883. Kovács Zsófia , gyógyszerész/ farmacist, Kolozsvár/ Cluj-Napoca (2009-05-17 23:13:44)
6882. Manaszes Anna, pedikűrős,szakoktató, Budapest (2009-05-17 23:13:31)
6881. Nagyosi Renata Narcisz, felszolgalo, Kolozsvar (2009-05-17 23:12:34)
6880. Dr.Kovács Ildikó, orvos, Hódmezővásárhely (2009-05-17 23:12:30)
6879. Galfi Julia, tanulo, Nagyvarad/Csikszereda (2009-05-17 23:12:09)
6878. Hegyeli Huba, Szociális Munkás, Zabola (2009-05-17 23:11:49)
6877. Hiri Imola, diák, Érszőlős (2009-05-17 23:11:34)
6876. Máthé Hunor, tanár, Csíkszereda (2009-05-17 23:11:20)
6875. Lakatos Carol , inginer, Brasov (2009-05-17 23:11:08)
6874. Dénes Réka, fordító, Székelyudvarhely (2009-05-17 23:09:52)
6873. Elbéné Mester Magdolna, könyvtáros, Budapest (2009-05-17 23:09:28)
6872. Szász Klára Hajnalka, diák, Nagykároly (2009-05-17 23:09:17)
6871. Kis Andras, mernok, kolozsvar (2009-05-17 23:08:57)
6870. Kósa Boróka, egyetemista/ studenta/ student/ Studentin , Gyergyószentmiklós/ Gheorgheni (2009-05-17 23:08:34)
6869. Kovács János , nyugdíjas, Kolozsvár/ Cluj-Napoca (2009-05-17 23:08:27)
6868. Muntyán István, nyugdíjas, Budapest (2009-05-17 23:08:09)
6867. Kóródi Csenge Anna, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 23:07:36)
6866. Vincze Tekla, diák, Kolozsvár (2009-05-17 23:07:29)
6865. Farkas Izabella M., geológus, Budapest (2009-05-17 23:05:58)
6864. Tárkányi István-Attila, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 23:05:55)
6863. Szőcs László, Nyelvész, Budapest (2009-05-17 23:05:32)
6862. Dr. Bakucs Zoltán, Közgazda, Torda (2009-05-17 23:04:29)
6861. józsef álmos, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 23:04:12)
6860. Göcz Piroska, contabila, Cluj Napoca (2009-05-17 23:04:05)
6859. Kis Lehel, Programozó, Havad (2009-05-17 23:04:04)
6858. Berényi Zsófia, diák, Nagyvárad (2009-05-17 23:03:45)
6857. Schubert Géza, Spediteur, Wien / Bécs (2009-05-17 23:03:01)
6856. Csiszér Lajos, nyugdijas, Marosvásárhely (2009-05-17 23:01:36)
6855. Füzesi Magda, újságíró, Budapest (2009-05-17 23:01:23)
6854. MÁRTA ANDRÁS, VÁLLALKOZÓ, H-4400 NYÍREGYHÁZA (2009-05-17 23:01:05)
6853. Lazsádi László, tanár, Marosvásárhely (2009-05-17 23:00:52)
6852. Bakó Vera, student, Cluj-Napoca (2009-05-17 23:00:50)
6851. Palfy Gizella, nyugdijas- pensionara, Kolozsvar- Cluj (2009-05-17 22:59:14)
6850. dr.Flórián Csaba, orvos, Ajka (2009-05-17 22:59:12)
6849. Kisné Portik Irén, etnológus / etnolog, Gyergyószentmiklós / Gheorgheni (2009-05-17 22:58:54)
6848. Csata Zsombor, szociológus, Kolozsvár (2009-05-17 22:58:07)
6847. Szasz Emese, egyetemista/studenta, Kolozsvar/Cluj (2009-05-17 22:58:02)
6846. Gyorkos Emoke, elokonyvelo, Kolozsvar (2009-05-17 22:57:55)
6845. dr.Flórián Csabáné, tanító, Ajka (2009-05-17 22:57:44)
6844. Pálfi Szilveszeter, MEO-s, Akasztó (2009-05-17 22:56:49)
6843. Oláh Viktor, Tanuló, Kiskőrös (2009-05-17 22:55:40)
6842. Elekes Krisztina, Nagyvárad (2009-05-17 22:55:28)
6841. Pálus István, nyugdíjas, Szentes (2009-05-17 22:54:29)
6840. ÁCS JÁNOS, KERESKEDŐ, MAGYARORSZÁG VITNYÉD SZÉCHENYI U 14 (2009-05-17 22:53:06)
6839. Gyorkos Levente, programozo, Kolozsvar (2009-05-17 22:53:00)
6838. Csiszer Attila, TANULO, Csikszereda (2009-05-17 22:52:04)
6837. Dul Balazs, Student, Bucuresti (2009-05-17 22:52:00)
6836. Palotai Szilárd, Vállalkozó, 2660 Balassagyarmat Magyarország (2009-05-17 22:51:44)
6835. Sárpátki Kinga, irodai adminisztrátor, Budapest (2009-05-17 22:51:29)
6834. Jánosi Béla, Fényképész, Szabadszállás (2009-05-17 22:51:25)
6833. Rudolf Dániel, egyetemi hallgató, Szentendre (2009-05-17 22:51:03)
6832. Dr.Josef Czako, Arzt, D-83236 Übersee (2009-05-17 22:51:02)
6831. Parlagi Dezso, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 22:50:33)
6830. Peto Ede, Logisztikus, Nagyvarad (2009-05-17 22:49:39)
6829. Mukli Péter, tanuló, Budapest (2009-05-17 22:49:36)
6828. Léta Sándor, unitárius lelkész, Budapest (2009-05-17 22:49:18)
6827. Esztány Zita, tanár, Csíkszereda (2009-05-17 22:48:21)
6826. Bitay Zsuzsanna, orvos, Kecskemét (2009-05-17 22:48:05)
6825. Szemák Ferenc, villamosmérnök, Győr (2009-05-17 22:46:32)
6824. Schiemert Gusztáv, Vegyész, Stuttgárt (2009-05-17 22:46:09)
6823. Molnar Szabolcs, ing elektro-mechanika, Szekelyudvarhely (2009-05-17 22:45:46)
6822. Jakab Enikő, Kontroller, Budapest (2009-05-17 22:45:40)
6821. Deák Magdolna, tanár, Kézdivásárhely (2009-05-17 22:44:52)
6820. Bartus Miklos, Gepeszmernok, Zilah (2009-05-17 22:44:46)
6819. Balázs Imre József, egyetemi adjunktus / lector universitar, Kolozsvár / Cluj (2009-05-17 22:44:22)
6818. Csiszér Éva, nyugdijas, Marosvásárhely (2009-05-17 22:43:43)
6817. Tőzsérné Fábián Tünde, Budapest (2009-05-17 22:43:27)
6816. Fekete Andrea, Pszichologus/Psiholog, Kolozsvar (2009-05-17 22:42:17)
6815. Menyhart Csaba, Kozgazdasz, Marosvasarhely (2009-05-17 22:41:54)
6814. Léta Sándor, unitárius lelkész, Budapest (2009-05-17 22:41:48)
6813. Solyom Csaba, Suseni (2009-05-17 22:41:42)
6812. Fekete Zsolt, Orvos/Medic, Kolozsvar (2009-05-17 22:41:07)
6811. Biborka Bereczky-Veress, biológus, doktorandusz, Stockholm (2009-05-17 22:40:50)
6810. Csanád Bálint, gépészmérnök, ügyvezető, Budapest (2009-05-17 22:40:25)
6809. Fáy Orsolya, tanuló, Budapest (2009-05-17 22:38:26)
6808. Barbara Trentacosta, university professor, Portland, Maine, USA (2009-05-17 22:38:24)
6807. Naphegyi Hunor , Gyogytornasz, Marosvasarhely (2009-05-17 22:37:35)
6806. Dr.Balogh István, vállalkozó, Veszprém (2009-05-17 22:37:23)
6805. Laczko Arpad, Programator, Targu Mures (2009-05-17 22:37:18)
6804. Simon Eva, secretara, Tg-Mures (2009-05-17 22:37:10)
6803. András Zsolt, Képzőművész, Lövéte (2009-05-17 22:36:58)
6802. Horváth Erika, nyugdíjas, Budapest (2009-05-17 22:36:28)
6801. BODOR JANOS ZSOLT, KOZGAZDASZ, KOLOZSVAR (2009-05-17 22:35:59)
6800. Incze-Bordi Ildiko, igazgato, Kolozsvar / Cluj-Napoca (2009-05-17 22:35:34)
6799. Luncz Laura, Könyvelő - Contabilă, Sepsiszentgyörgy - Sfîntu Gheorghe (2009-05-17 22:34:58)
6798. DARAI ZOLTAN, NYUGDIJAS, KOLOZSVAR (2009-05-17 22:34:30)
6797. Both Benjámin, mérnök, Budapest (2009-05-17 22:33:55)
6796. András Nándor, diák, Marosvásárhely (2009-05-17 22:33:30)
6795. Kosa Isrvan Zoltan, mernok, Marosvasarhely (2009-05-17 22:33:19)
6794. Zsilinszky Endre, Tanár, Budapest (2009-05-17 22:33:06)
6793. Rohoska István, Gyártás és gyártmány fejlesztő, Kiskőrös (2009-05-17 22:32:28)
6792. Király Jenő, Erdély (2009-05-17 22:31:27)
6791. Fazakas Irén, nyugdijas, Gagy (2009-05-17 22:31:23)
6790. Kállay Zsolt, nyugdíjas, Budapest (2009-05-17 22:30:56)
6789. Rohoskáné Pásztor Ibolya, Csoportvezető, Kiskőrös (2009-05-17 22:30:11)
6788. Horvath Andrea , kozgazdasz, Szekelyudvarhely (2009-05-17 22:29:48)
6787. Csermely Zsuzsa, tanár, budapest (2009-05-17 22:29:41)
6786. Csemi Szilard, mernok, Nagymegyer, Szlovákia (2009-05-17 22:29:08)
6785. Novák Hajnalka, Budapest (2009-05-17 22:28:50)
6784. Szabó Imre, MÁV-Start alkalmazott, Nyíregyháza (2009-05-17 22:28:12)
6783. Nagy Szilvia Viktória, pedagógus, Pécel (2009-05-17 22:27:38)
6782. Buzas Arpad Odon, director comercial, Huedin (2009-05-17 22:27:37)
6781. Kállay Zsolt, nyugdíjas, Budapest (2009-05-17 22:26:54)
6780. Nagy László, Dipl.-Ing. Univ., Mintraching/Regensburg-BRD (2009-05-17 22:26:54)
6779. Sólyom Gecse Lilla, tanár/profesoară, Sepsiszentgyörgy/ Sf. Gheorghe (2009-05-17 22:26:53)
6778. Makkainé Hoksza Éva, építészmérnök, Kecskemét (2009-05-17 22:26:38)
6777. Demeter Zsolt, programozó, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 22:26:36)
6776. WEISS Raoul, Schriftsteller, Übersetzer, Klausenburg (2009-05-17 22:26:30)
6775. Szabó Róbert, Kartal (2009-05-17 22:26:11)
6774. Pákai András, vállalkozó, Kolozsvár (2009-05-17 22:26:11)
6773. Horváth László, Tanár, Cegléd (2009-05-17 22:25:41)
6772. Iványi János, Tanuló, Budapest (2009-05-17 22:25:41)
6771. Gyurka Laszlo, Mezogazdasz, Kolozsvar (2009-05-17 22:25:05)
6770. Abodi Nagy Dorottya, divattervező, Budapest (2009-05-17 22:25:00)
6769. Arross Levente Mozes, mérnök, Odorheiu- Secuiesc (2009-05-17 22:24:36)
6768. Szabó Edit, formatervező, Budapest (2009-05-17 22:24:26)
6767. Süliné F. Izabella, Zenetanár, Budapest (2009-05-17 22:24:02)
6766. Toth Kinga Izabella, gyógymasszőr, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 22:23:18)
6765. Jakab Mihály, fizioterapeuta, Beszterce (2009-05-17 22:23:14)
6764. Bereczki Szende, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-17 22:23:13)
6763. Havasi Péter, repülőgép-vezető, Budapest (2009-05-17 22:23:09)
6762. Codra Istvan, Funtionar, Satu Mare (2009-05-17 22:21:47)
6761. Kiss Erzsebet, nyugdijjas, Kolozsvar (2009-05-17 22:21:13)
6760. Antal Zoltán, biztonságtechnikus, Kecskemét (2009-05-17 22:20:46)
6759. Prázsmáry Julia, Közgazdász, tréner, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 22:20:08)
6758. Geréb Katalin, Székelyudvarhely (2009-05-17 22:20:05)
6757. Ungvári Lili, óvónő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 22:19:53)
6756. Nagy Edit, tanítónő, Marosvásárhely (2009-05-17 22:19:43)
6755. Murvai Béla, tanár, Marosvásárhely (2009-05-17 22:19:21)
6754. Botházi Mária, doktorandusz, Kolozsvár (2009-05-17 22:19:18)
6753. Kardos Peter, Irodavezeto, Kolozsvar (2009-05-17 22:18:52)
6752. Böjte Csongor, Trader, Zürich (2009-05-17 22:16:24)
6751. Fina Laszlo, mernok, Aranyosgyeres (2009-05-17 22:16:09)
6750. Bakó Árpád, mérnök, Németország (2009-05-17 22:15:48)
6749. Monostori Mariann, vállalkozó, Balatonkenese (2009-05-17 22:15:44)
6748. Demeter Melinda, titkárnő, sepsiszentgyörgy (2009-05-17 22:15:39)
6747. Péterfi Nóra-Mária, jogász, Csíkszereda (2009-05-17 22:15:20)
6746. Suta Janos Antal, Inginer electronist, Satu Mare / Szatmárnémeti (2009-05-17 22:12:20)
6745. Fina Eniko, Tanito, Aranyosgyeres (2009-05-17 22:11:59)
6744. Gerlei Attila Gábor, Budapest (2009-05-17 22:11:17)
6743. dr.Dallos Veronika, nyugd.orvos, Budapest (2009-05-17 22:11:15)
6742. Dr. Bajkai István, ügyvéd, Budapest (2009-05-17 22:11:14)
6741. Szőcs Judit, ny.matematika-fizika szakos tanár, Kolozsvár (2009-05-17 22:10:42)
6740. Keresztes József, Budapest (2009-05-17 22:10:36)
6739. Várhelyi Csaba, nugalmazott tiszteletbeli egyetemi tanár, Kolozsvár (2009-05-17 22:10:36)
6738. Mester Ildiko, angoltanar, Marosvasarhely (2009-05-17 22:10:09)
6737. Csákvári József, Vállalkozó, Budapest (2009-05-17 22:09:56)
6736. Szocs Zsuzsanna, diak, Brasso (2009-05-17 22:09:38)
6735. Papp Beata, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-17 22:09:38)
6734. Jakab-Péter Csaba, raktáros, Négyfalu (2009-05-17 22:09:29)
6733. Péterfi Attila Csongor, közgazdász, Csíkszereda (2009-05-17 22:09:03)
6732. Mitruly Anikó, tanár, Medgyes (2009-05-17 22:08:22)
6731. Csatáry Anikó, nyugdíjas, Pápa (2009-05-17 22:08:20)
6730. Presinszky Annamária, Nagycétény,Szlovákia (2009-05-17 22:07:59)
6729. Bakos Csaba, tanár, Baja (2009-05-17 22:06:42)
6728. Német Attila, Budapest (2009-05-17 22:05:55)
6727. Sipos László, építőmérnök, Kolozsvár (2009-05-17 22:05:16)
6726. Farkas róbert, Zenész, Szolnok (2009-05-17 22:04:53)
6725. Dr Bóka Béla, orvos, Budapest (2009-05-17 22:03:35)
6724. Veresné Módi Zsuzsa, tanár, Újfehértó (2009-05-17 22:03:35)
6723. Rácz Sándor, őstermelő, Izsák (2009-05-17 22:03:21)
6722. Dr. Holló László, egyetemi előadótanár, Kolozsvár (2009-05-17 22:03:14)
6721. Balogh Tunde, szocmunkas, Kolozsvar (2009-05-17 22:03:11)
6720. Kertész Ferenc, Sukoró (2009-05-17 22:03:10)
6719. Csedő Attila, nyugdijas, Székelyudvarhely (2009-05-17 22:02:24)
6718. Kiss József, nyugdíjas, Siófok (2009-05-17 22:00:19)
6717. Kósa Julianna, orvos, Budapest (2009-05-17 22:00:05)
6716. Muzsnay Zsolt, Elev, Oradea (2009-05-17 22:00:00)
6715. Suta Janos Antal, Inginer electronist, Satu Mare (2009-05-17 21:59:55)
6714. Vinczeffy Endre, tanító, Székelyudvarhely (2009-05-17 21:59:54)
6713. Tuboly Norbert, Tanuló, Szeged (2009-05-17 21:58:57)
6712. Fustos-Makar Agnes, kozhivatalnok, Nagyvarad (2009-05-17 21:58:19)
6711. Mate Laszlo, tanár, Gyergyóújfalu (2009-05-17 21:57:51)
6710. Molnár Pál, Nyugdíjas gépészmérnök, Dunakeszi (2009-05-17 21:55:51)
6709. Vargyas Anna-Mária, Marosvásárhely (2009-05-17 21:55:15)
6708. Balla Zoltan, Tanulo, Magyardecse (2009-05-17 21:54:41)
6707. Nagyváradi Szűcs Mihály, elmeszakápoló-gyógyfoglalkoztató, Solymár (2009-05-17 21:54:10)
6706. Vargyas Zsolt, Marosvásárhely (2009-05-17 21:53:37)
6705. Gönczy Katalin Réka, Bábszínész, Marosvásárhely (2009-05-17 21:53:15)
6704. Lipták Sándor, elemző, Szolnok (2009-05-17 21:53:13)
6703. Fustos Makar Istvan, mernok, Nagyvarad (2009-05-17 21:53:10)
6702. Győri István, ügyvezető, Kecskemét (2009-05-17 21:53:05)
6701. Buzsi Eniko, orvostanhallgato, Marosvasarhely (2009-05-17 21:52:53)
6700. Szabó Zsuzsa, tanár, Székelyudvarhely (2009-05-17 21:52:26)
6699. Novi Maria Agneta, Nyugdijas, Oradea- Nagyrarad (2009-05-17 21:52:15)
6698. Pakó Klára, történész, Kolozsvár (2009-05-17 21:51:52)
6697. Oláh István, Informatikus, Kiskőrös (2009-05-17 21:51:33)
6696. Bokán András, minőségellenőr, Sopron (2009-05-17 21:51:00)
6695. Tussay Szilard, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-17 21:50:59)
6694. Simon Kerekes Csilla, tanító, Marosvásárhely (2009-05-17 21:50:49)
6693. Gyulai Géza, villamosmérnök, Bihar (2009-05-17 21:50:01)
6692. Bencsik László, újságíró, Budapest (2009-05-17 21:49:21)
6691. Sebestyén Kinga, közgazdász, Kolozsvár (2009-05-17 21:49:15)
6690. Horvath Györgyné, Nyugdijas, Szentes (2009-05-17 21:48:25)
6689. Csikota Ágnes, Budapest (2009-05-17 21:47:43)
6688. Berkeszi Kinga, Marosvásárhely (2009-05-17 21:47:37)
6687. Petkes Attila, vállalkozó, Nyíregyháza (2009-05-17 21:47:01)
6686. Csanádi József Csaba, építőmérnök, Miskolc (2009-05-17 21:46:56)
6685. Gui Demeter, képzőművész, Győr (2009-05-17 21:46:39)
6684. Dr.Virághalmi tamás, Magyarságkutató-Történész, Siófok (2009-05-17 21:46:12)
6683. MAJOR KATALIN, MÉRNÖK, ZILAH/ZALAU (2009-05-17 21:45:56)
6682. Erdely Sandor, gepeszmernok, Csikszereda (2009-05-17 21:45:51)
6681. Ivácson Endre, Egyetemista, Cluj Napoca (2009-05-17 21:45:41)
6680. Nistor Anna, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 21:44:24)
6679. Boka Attila, Villamosmérnök, Budapest (2009-05-17 21:44:23)
6678. Paniti Márta, programozó, Nagyvárad (2009-05-17 21:44:10)
6677. Gyulai Géza, villamosmérnök, Bihar (2009-05-17 21:43:46)
6676. Marton Károly, Látszerész, D-95445 Bayreuth (2009-05-17 21:43:31)
6675. Szerémi Dalma, egyetemista, Szombathely (2009-05-17 21:42:56)
6674. Ujbányiné Peitler Zsuzsa, htb., Dunaújváros (2009-05-17 21:40:44)
6673. Málnási Zita- Klára, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 21:39:53)
6672. Vankó József, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-17 21:39:06)
6671. Markus Csaba, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 21:39:00)
6670. Gergely Erzsébet, pszichológus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 21:38:10)
6669. VARGA ÉVA, tanítónő, Gyulakuta (2009-05-17 21:37:04)
6668. Lukácsné Gergely Andrea, nyugdíjas, Budapest (2009-05-17 21:36:20)
6667. Joo Ilona, Vallalkozo -Munkaugyi problemakban, Erdoszentgyorgy (2009-05-17 21:36:10)
6666. Szerémi Dalma, egyetemista, Szombathely (2009-05-17 21:35:00)
6665. Eva Ziegler, Selbständige Schneiderin, Hawangen, Deutschland (2009-05-17 21:34:08)
6664. Pap Levente, tanársegéd/asistent univ., Sansimon (2009-05-17 21:33:56)
6663. Mihalyfalvi Zsuzsa, tanar, Aranyos-Szentmihaly (2009-05-17 21:32:52)
6662. Tana Hunor, diák/elev/Student, Brassó/Braşov/Kronstadt (2009-05-17 21:32:49)
6661. Keresztesi Tekla, Marosvásárhely (2009-05-17 21:32:35)
6660. Berki Lilla, zenetanár, Budapest (2009-05-17 21:32:35)
6659. Biri Dániel, egyetemista, Debrecen (2009-05-17 21:31:16)
6658. Haynalné Kesserü Zsuzsánna, újságszerkesztö, Buenos Aires (2009-05-17 21:30:30)
6657. Rotariu Csilla, pensionara, Magherani,str.Principala,jud.Mures (2009-05-17 21:30:15)
6656. Bodor Anikó, képzőművész, Budapest/ Kolozsvár (2009-05-17 21:30:08)
6655. Marta Zsemberovszky, retired teacher, Jacksonville, FL (2009-05-17 21:30:07)
6654. Csákány Rudolf, nyugdijas- mürnök, Cluj-Napoca (2009-05-17 21:30:01)
6653. Bardos Szabolcs, diak, Kolozsar (2009-05-17 21:29:57)
6652. Csősz Gyula, laborans, Sepsiszentgyorgy (2009-05-17 21:29:24)
6651. Konrád Zoltán, üzletkötő, Alsóörs (2009-05-17 21:29:06)
6650. Dr. Hidvégi Katalin, jogász, Budapest (2009-05-17 21:28:57)
6649. Csosz Sarolta, konyvtaros, Sepsiszentgyorgy (2009-05-17 21:28:37)
6648. Dávid Katalin, tanár, Székelyudvarhely (2009-05-17 21:28:19)
6647. György Ferenc, üzletkötő, Szentegyháza (2009-05-17 21:27:46)
6646. Buzogány-Csoma Csilla, segédlelkész, Nagyvárad (2009-05-17 21:27:06)
6645. Pórszász Áron, Tanuló, Pécs (2009-05-17 21:26:33)
6644. Sofalvi Gyorgy Zsolt, Manager hotel, Singeorgiu de Mures (2009-05-17 21:25:55)
6643. Domány Rita Valéria, zenetanár, Budapest (2009-05-17 21:25:48)
6642. Tamás Iringó, doktorandusz, Kolozsvár (2009-05-17 21:25:24)
6641. Boca Eva, vállalkozó, Oradea (2009-05-17 21:24:46)
6640. György Edit, tanár, Szentegyháza (2009-05-17 21:23:40)
6639. Szabo Jozsef, orvos, Melbourne, Florida, Egyesult Allamok (2009-05-17 21:23:27)
6638. Hajnal Pál, Termelésprogramozó, Jászkarajenő (2009-05-17 21:23:19)
6637. lg. v. Jávor Zoltán, ny. főiskolai tanár, Budapest (2009-05-17 21:23:13)
6636. Korom Imre, pap-tanár, Gyulafehérvár (2009-05-17 21:22:57)
6635. Fekete Viola, tanar, Keydivasarhely (2009-05-17 21:22:56)
6634. Horvath Gyozo, legiutaskisero, Kissomlyo (2009-05-17 21:22:05)
6633. Veress Mária, biológus, Stockholm, Svédország (2009-05-17 21:21:25)
6632. Dr. Bartal Sándor, okl. közlekedésmérnök, Budapest (2009-05-17 21:20:51)
6631. Balint Aurora Delia, pensionara, Cluj-Napoca (2009-05-17 21:20:08)
6630. Telegdy Elek, Tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 21:19:15)
6629. Gothárd Veronika, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 21:19:15)
6628. Angelus Béla, geológua, Szokolya (2009-05-17 21:18:51)
6627. Takács Piroska, alkalmazot, Gárdony (2009-05-17 21:17:59)
6626. Csúcs Mária, újságíró, Csíkszereda (2009-05-17 21:17:46)
6625. Dóczy Áron Mátyás, Tanuló, Tg. Mures (2009-05-17 21:17:34)
6624. Debreczeni Mihály, épitész mérnök, Nagybánya / Baia Mare (2009-05-17 21:17:19)
6623. George Waginger, nyugdíjas/retired, Stockholm, Sweden (2009-05-17 21:17:01)
6622. Sütőné Petró Edit, előadó, Miskolc (2009-05-17 21:16:30)
6621. Kiss Ádám, tanár, Budapest (2009-05-17 21:16:19)
6620. Máté Jutka, óvónő, Kolozsvár (2009-05-17 21:15:49)
6619. Iványi Bálint, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-17 21:15:11)
6618. Kósa Éva, óvodapedagógus, Budapest (2009-05-17 21:14:58)
6617. Gergely Tibor, Receptioner, Cluj-Napoca (2009-05-17 21:14:44)
6616. Korom Emília, Kolozsvár (2009-05-17 21:14:29)
6615. Ilyés Zsuzsa, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-17 21:14:13)
6614. Juhász Tamás, teológia tanár, Kolozsvár (2009-05-17 21:13:50)
6613. Ciurgăoan Marius, bartender, Cluj-Napoca (2009-05-17 21:13:47)
6612. Iári Zsolt, teológus, Kolozsvár (2009-05-17 21:13:27)
6611. Kováts Gyula, lelkész, Kolozsvár (2009-05-17 21:13:26)
6610. Dénes András Attila, joghallgató, Kolozsvár (2009-05-17 21:13:15)
6609. Gergely Robert, kozgazdasz, Oradea (2009-05-17 21:13:13)
6608. Léb Erzsébet, angoltanár, Zalaszentgrót (2009-05-17 21:12:41)
6607. Horváth Gyula, karmester, Pécs (2009-05-17 21:11:50)
6606. Portik-Cseres Viola, Gyulakuta (2009-05-17 21:11:36)
6605. Makovi György, nyugdijas gépészmérnök, Budapest (2009-05-17 21:11:22)
6604. Bokor Jozsef Istvan , Angajat, Cluj Napoca (2009-05-17 21:09:59)
6603. Szabó Nándor, diák, mátészalka (2009-05-17 21:09:29)
6602. SZEDLACSEK ZSUZSANNA, nyugdíjas könyvtáros, EGER (2009-05-17 21:08:22)
6601. Keresztes Sádor, építész, Győr (2009-05-17 21:08:16)
6600. Krasnyánszky Béla, vállalkozó, Helvécia (2009-05-17 21:07:56)
6599. Balint-Besenszky Sandor, grafician, Cluj-Napoca (2009-05-17 21:07:21)
6598. N. Szűcs Mihály, sotiotherapeuta - gyógyfoglalkoztató, Solymár (2009-05-17 21:06:44)
6597. Bodnar Judit, szociologus, Budapest (2009-05-17 21:06:30)
6596. Molnár Gabriella, Tanár, Szatmárnémeti (2009-05-17 21:06:10)
6595. Szekely Albert, heggesztő, Gyulakuta (2009-05-17 21:05:54)
6594. Halmen Ágota, tanár / profesoara, Marosvásárheyl / Tg. Mures (2009-05-17 21:05:09)
6593. Bagoly Zoltán, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 21:04:21)
6592. Szekely Ildiko, tanarno, Gyulakuta (2009-05-17 21:04:15)
6591. Lányi Zsolt, nyugdijas, Solymár (2009-05-17 21:03:47)
6590. Török Zoltán, vállalkozó, Hódmezővásárhely (2009-05-17 21:03:32)
6589. Gati Aniko, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-17 21:03:20)
6588. Siklódi László, tanító, Székelyudvarhely (2009-05-17 21:03:17)
6587. Lakatos Péter, Eger (2009-05-17 21:03:14)
6586. Fejér Elemér, tanár, Marosvásárhely (2009-05-17 21:02:44)
6585. Kertészné Mészáros Éva, kozmetikus, Budapest (2009-05-17 21:02:09)
6584. Lambing István, Taxisofőr, Kolozsvár (2009-05-17 21:02:05)
6583. Kovács Gábor, Villanyszerelő, Budapest (2009-05-17 21:02:01)
6582. Szakacs Melinda-Judith, Gyogyszeresz, Kolozsvar (2009-05-17 21:01:54)
6581. Kémenes Hajnal, tanítónő, Marosvásárhely (2009-05-17 21:01:39)
6580. Török Zoltán , vállalkozó, Hódmezővásárhely (2009-05-17 21:00:39)
6579. Magyari Orsi, Egyetemista,Studenta, Kolozsvar,Cluj (2009-05-17 21:00:37)
6578. Kanizsay Györgyi, tanár , Marosvásárhely (2009-05-17 20:59:54)
6577. Balló Ferenc, nyugdíjas, Marosvásárhely (2009-05-17 20:59:25)
6576. Tordai Csaba-Zsolt, Vállalkozó, Marosvásárhely (2009-05-17 20:58:40)
6575. Gergely Natalia, tanar, Nagyvarad (2009-05-17 20:58:29)
6574. Papp Edit, projekt asszisztens, Hódmezővásárhely (2009-05-17 20:57:16)
6573. Bicsak Péter, Idegenvezető, Gyergyóalfalu (2009-05-17 20:57:03)
6572. Kun-Andras Boglarka, rezidens orvos, Kolozsvar (2009-05-17 20:55:56)
6571. Kovács László, tanár, Marosvásárhely (2009-05-17 20:55:55)
6570. Fejér Éva Andrea, Kommunikációs szakember, Cambridge, Egyesült Királyság (2009-05-17 20:55:52)
6569. Domjan Katalin, tanár, Nagyvárad (2009-05-17 20:55:19)
6568. Pintyuca Robert, profesor, Marghita (2009-05-17 20:55:13)
6567. Vincze Bálint, Diák, Kolozsvár (2009-05-17 20:54:49)
6566. Bokor Kálmán, egyetemi hallgato, Kezdivasarhely (2009-05-17 20:54:31)
6565. Héjjáné Tóth Ilona, tanár , Hódmezővásárhely (2009-05-17 20:54:16)
6564. Fekete Alpar, Stud. Arhitect, Kolozsvar (2009-05-17 20:52:48)
6563. Kerekes Jozsef, Programozo, Kolozsvar (2009-05-17 20:52:17)
6562. Szakács Anna, Nyugdíjas, Várpalota.Magyarország (2009-05-17 20:50:21)
6561. Dr. Hoksári János, nyugdíjas, Szolnok (2009-05-17 20:50:00)
6560. Reka Bodi, import manager, Zaragoza (2009-05-17 20:49:45)
6559. Trencsényi Judit, tréner, Budapest (2009-05-17 20:49:36)
6558. Filep Zoltán, gépészmérnök, Miskolc (2009-05-17 20:48:10)
6557. Pass Imréné, Gyógyszertári asszisztens, Várpalota (2009-05-17 20:47:53)
6556. Miclaus Judit , tanár, Satu Mare (2009-05-17 20:47:37)
6555. Bárány Tamás, rtg asszisztens, Nyíregyháza (2009-05-17 20:47:35)
6554. Nagy Rezső, kereskedő, Csikszereda (2009-05-17 20:47:18)
6553. Csaba Czika, Muhelyfonok, zaragoza (2009-05-17 20:46:03)
6552. Tamas Gyöngyi, Egyetemista, Frankfurt (2009-05-17 20:45:35)
6551. Kelemen Robert, diak, Kolozsvar (2009-05-17 20:45:28)
6550. Elekes Imre, nyugdíjas, 6630 Mindszent Andrássy 8 (2009-05-17 20:44:32)
6549. Gál László, tanár - líceumigazgató, Gyulafehérvár (2009-05-17 20:44:19)
6548. Forró Gerda, tanár, Csíkszereda (2009-05-17 20:44:09)
6547. Kelemen Robert, diak, Kolozsvar (2009-05-17 20:43:58)
6546. Dr.Bérczes Judit, orvos, Tg.Mures Marosvásárhely (2009-05-17 20:43:48)
6545. Serfel Gábor, zenész, Újhartyán (2009-05-17 20:43:29)
6544. Kolcza Melinda Nárcisz, közgazdász, Kolozsvár (2009-05-17 20:43:17)
6543. Juhász Dénes, geodéta, Miskolc (2009-05-17 20:42:36)
6542. Lakatos Miklós, Kereskedő, Kecskemét (2009-05-17 20:42:33)
6541. BARLADEANU CRISTINA, ARHITECT, CLUJ - NAPOCA (2009-05-17 20:42:04)
6540. Szilágyi László, Kollégiumigazgató, Hódmezővásárhely (2009-05-17 20:41:34)
6539. Gündisch Réka, Informatikerin, Pöcking, Deutschland (2009-05-17 20:40:36)
6538. Lőrinczi Annamária, Tanér, Kolozsvár (2009-05-17 20:39:32)
6537. Vincze László, bábszínész, Kolozsvár (2009-05-17 20:39:26)
6536. Iakab Iuliu Ludovic, inginer agronom, Boiu, Jud. Bihor (2009-05-17 20:39:12)
6535. Deák Levente, tanuló, Kolozsvár (2009-05-17 20:36:57)
6534. Deák Béla , belső tervező, Kolozsvár (2009-05-17 20:35:42)
6533. özv.Pintér Gézáné, nyugdíjas postatiszt, Lovas (2009-05-17 20:34:44)
6532. Szeőke Gabriella, nyugdíjas, Diósd (2009-05-17 20:34:32)
6531. Ambrus Kiry Noémi, Budapest (2009-05-17 20:33:44)
6530. Takács Kinga, Tanár, Kolozsvár (2009-05-17 20:33:43)
6529. Bakk Elemér, mérnök, Kézdivásárhely (2009-05-17 20:33:33)
6528. Éva Barabás, pszichológus, Svédország, Malmö (2009-05-17 20:33:25)
6527. Lakatos Tamás, közgazdász, Budapest (2009-05-17 20:33:21)
6526. Fjodor Zaratov, journalist , St. Petersbourgh, Russia (2009-05-17 20:33:13)
6525. Nagy zoltán, Szerelő, Cegléd (2009-05-17 20:33:12)
6524. Tincuta Heinzel, curator, Cluj (2009-05-17 20:32:45)
6523. Simon Ildikó, közlekedésmérnök, Budapest (2009-05-17 20:31:17)
6522. Pintérné Módi Orsolya, pedagógus, Lovas (2009-05-17 20:30:56)
6521. vitéz Pintér Korrnél, kommunkációs szakember, Lovas (Csonka-Magyarország) (2009-05-17 20:29:06)
6520. Simon Biborka, egyetemi diak, Kolozsvar (2009-05-17 20:29:02)
6519. Dr. med. K. Szöcs, Kinderarzt, D-67433 Neustadt (2009-05-17 20:28:24)
6518. dr. Perneczky László, nukleáris energetikai mérnök, Budapest (2009-05-17 20:28:19)
6517. Ercsei Zsuzsanna, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-17 20:27:41)
6516. Zoltan Takacs, Geophysicist, Calgary, Canada (2009-05-17 20:26:51)
6515. Schrott Judith, ápoló növér, Bécs (2009-05-17 20:26:49)
6514. Nagy Gábor, Tar (2009-05-17 20:26:26)
6513. Hidas Károly, doktorandusz, Budapest (2009-05-17 20:26:10)
6512. Tordai-S. Attila, kurátor, tanár, Kolozsvár (2009-05-17 20:25:44)
6511. Kereszturi Enikő, informatikus, Székelyhíd (2009-05-17 20:25:03)
6510. Moldovan Adalbert (Bela), elektromernok nyugdijas, Tg.Mures (Marosvasarhely) (2009-05-17 20:24:36)
6509. Hidas Károly, Ph.D. hallgató, Budapest (2009-05-17 20:23:49)
6508. Zudor Lorand, Programozó, Nagyvárad (Oradea) (2009-05-17 20:23:19)
6507. Szekeres Ilona Agota, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 20:23:16)
6506. Sindler József, nyugdíjas, Isaszeg (2009-05-17 20:23:12)
6505. Székely János, mérnők, Kolozsvár (2009-05-17 20:22:58)
6504. Muzsnay Csaba, Menedzser, Bukarest (2009-05-17 20:22:47)
6503. Deák Rita, Budapest (2009-05-17 20:21:44)
6502. Heim Pál, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-17 20:21:37)
6501. Susana Takacs, Accountant, Calgary, Canada (2009-05-17 20:21:26)
6500. Vitai László, nyugdíjas, Hatvan (2009-05-17 20:21:06)
6499. Mirela Fenes, Consultant, Cluj-Napoca (2009-05-17 20:20:21)
6498. Nagy Gábor, Tar (2009-05-17 20:20:03)
6497. Fejér Nóra, tanuló, Budapest (2009-05-17 20:19:57)
6496. Buda Csaba, Budapest (2009-05-17 20:18:42)
6495. Szabó Attila, vegyészmérnök, Budapest (2009-05-17 20:18:37)
6494. Kovács Lászlóné, nyugdíjas, Mátraverebély (2009-05-17 20:18:28)
6493. ULLRICH Franz, Architekt, Bamberg, Deutschland (2009-05-17 20:18:08)
6492. Erdos Zoltan, operator dispecer, Marosvasarhely (2009-05-17 20:16:38)
6491. Fazakas Attila, programozó, Marosvásárhely (2009-05-17 20:16:17)
6490. Szigethi Emoke Csilla, Tanulo, Kolozsvar (2009-05-17 20:16:12)
6489. Mocskonyi Rea, anyuka, Szentendre (2009-05-17 20:14:12)
6488. Kászoni-Kövendi József, unitárius lelkész, Budapest (2009-05-17 20:13:08)
6487. Ferencz Krisztina, titkarno, Sepsiszentgyorgy (2009-05-17 20:12:01)
6486. Marton Frigyes, Kolozsvar (2009-05-17 20:10:45)
6485. Pap Tibor, Budapest (2009-05-17 20:10:19)
6484. Petzingerg Gyorgy, ing., Tg _mures (2009-05-17 20:10:03)
6483. ElekMária, nyugdijas-Pensionar, Szeged (2009-05-17 20:09:49)
6482. Kászoni-Kövendi Mária, mérnök-tanár, Budapest (2009-05-17 20:09:20)
6481. Szabo Zsolt, Kolozsvar (2009-05-17 20:09:14)
6480. Boruzs, Inginer, Oradea (2009-05-17 20:06:18)
6479. somogyi edit, nyugdijas, mátészalka (2009-05-17 20:05:58)
6478. Nagy Alex, Tar (2009-05-17 20:05:23)
6477. Orosz Imola Csenge, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 20:04:41)
6476. dr. Molnár Pál , ügyvéd, Debrecen (2009-05-17 20:04:39)
6475. Krassói Tibor, Nyugdijas, Szeged, Hungary (2009-05-17 20:04:38)
6474. Kerezsi Csongor, zenesz, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 20:04:19)
6473. Borbély Blanka, Tanárnő, Marosvásárhely (2009-05-17 20:04:11)
6472. Rigo Ferenc, Dublin (2009-05-17 20:04:00)
6471. Rigo Eva, Pszichologus, Dublin (2009-05-17 20:03:20)
6470. Muszka József, tanár, Hármasfalu (2009-05-17 20:03:20)
6469. Rigler Dániel, tanuló, Budapest (2009-05-17 20:02:49)
6468. Fekete Iudita, tisztviselő, Nagyvárad (2009-05-17 20:01:16)
6467. Bányai Lászlóné, postai küldeményfelvevő, Székesfehérvár (2009-05-17 20:01:10)
6466. Szász András, mérnök, Székesfehérvár (2009-05-17 20:00:43)
6465. DR Pócs Alfréd, orvos, 3300 Eger (2009-05-17 20:00:30)
6464. Kovács László, minőségellenőr, Tar (2009-05-17 19:57:04)
6463. Kerekes Marts, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 19:56:42)
6462. Boros Miklos, hangtehnikus, Kolozsvár (2009-05-17 19:55:57)
6461. Kecskés András, Orvos, D-78351 Bodman (2009-05-17 19:55:47)
6460. Nagygyörgy Imréné, nyugdijas, Hódmezővásárhely (2009-05-17 19:55:07)
6459. Kiss Ágota, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 19:54:55)
6458. Buzásné Zoltai Márta, közgazdász, Érd (2009-05-17 19:54:24)
6457. Nagygyörgy Imre, nyugdijas, Hódmezővásárhely (2009-05-17 19:50:40)
6456. Papp- Zakor Janka, tanulo, Kolozsvar (2009-05-17 19:49:57)
6455. Berze Marianna, gyógymasszőr, Tar (2009-05-17 19:49:34)
6454. Balázs Sütö, Teacher, Montreal, Canada (2009-05-17 19:48:59)
6453. Nagy Róbert, Diák, Marosvásárhely (2009-05-17 19:48:52)
6452. Bokor Elréd, tanulo, Kezdivasarhely (2009-05-17 19:48:04)
6451. Oltean Andreia Cristina, Studenta, Cluj Napoca (2009-05-17 19:47:57)
6450. Kristóf Máté, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-17 19:47:54)
6449. Petrucz Georgina, tanuló, otthon (2009-05-17 19:46:23)
6448. Juhász Csaba, Gépkezelő, 24300 Backa Topola Serbia (2009-05-17 19:44:03)
6447. TÓTH ANDRÁSNÉ, ELADÓ, MISKOLC (2009-05-17 19:42:27)
6446. Balogh Andras, Nyugdias, 2030 ERD (2009-05-17 19:41:11)
6445. Grecu Ferenc, Elev, Oradea (2009-05-17 19:40:50)
6444. Balint Eunika, egyetemi hallgato, Marosvasarhely (2009-05-17 19:40:25)
6443. Bohán Márk, Tanuló, Nyírcsaholy (2009-05-17 19:39:12)
6442. Hampel Istvan, tanar, Marosvásárhely (2009-05-17 19:38:01)
6441. Pásztori-Kupán Imola, pszichológus, Marosvásárhely (2009-05-17 19:37:55)
6440. Molnár Carmen-Mária, óvónő, Temesvár (2009-05-17 19:37:37)
6439. Hampel Emőke, tanár, Marosvásárhely (2009-05-17 19:37:06)
6438. Dragomir-Laszlo Magda, Mernok, Kezdivasarhely (2009-05-17 19:35:10)
6437. Gombos Edit, nyugdijas, Nagykaroly (2009-05-17 19:34:58)
6436. Halmosi Sándor, költő, Budapest (2009-05-17 19:34:38)
6435. Kómár Dóra, gyógytornász, Baja (2009-05-17 19:34:34)
6434. Damo tamas, tanulo, Kolozsvar (2009-05-17 19:31:16)
6433. Boda L. Gergely, fotóriporter, Marosvásárhely (2009-05-17 19:30:06)
6432. Gabor Elekes, Odorheiu Secuiesc (2009-05-17 19:30:03)
6431. Kun-Gazda Gergely, pedagógus, szerkesztő, Déva (2009-05-17 19:29:17)
6430. sipos gyöngyvér, tanuló, sepsiszentgyörgy (2009-05-17 19:28:33)
6429. Szabo Gero, teruleti kepviselo, Kolozsvar (2009-05-17 19:28:17)
6428. Virag Gyongyver, casier, Targu Mures (2009-05-17 19:27:04)
6427. Rinkoczi Agota, Calgary (2009-05-17 19:26:42)
6426. Kosztarab Ibolya, jogász, Budapest (2009-05-17 19:26:36)
6425. Virag Istvan, Manager magazin, Tg Mures (2009-05-17 19:26:24)
6424. Pataki Melinda, bijutier, Tg Mures (2009-05-17 19:25:32)
6423. Ladányi Emese, Programfelelős, Torda (2009-05-17 19:24:48)
6422. Makkai Sandor, intreprinzator, Targu Mures (2009-05-17 19:24:47)
6421. Bernát Enikö, Södra Sandby, Svédo. (2009-05-17 19:24:16)
6420. TAKACS ISTVAN, KONYVELO/ CONTABIL, CLUJ-NAPOCA (2009-05-17 19:23:46)
6419. Bernát Tibor, Södra Sandby, Svédo. (2009-05-17 19:23:36)
6418. Bojthe Sandor, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 19:20:49)
6417. Kiss Mónika, Tanitó, Déva - Hunyad megye (2009-05-17 19:19:49)
6416. Krivanek Tibor, Basel -Seewen (2009-05-17 19:19:47)
6415. Reti Robert, Tengeresz, Kolozsvar (2009-05-17 19:18:41)
6414. csata krisztina, studenta, Cluj Napoca (2009-05-17 19:17:24)
6413. Lőke Katalin, gyógytornász hallgató, Budapest (2009-05-17 19:17:19)
6412. Székely Kriszta, újságíró, Kolozsvár (2009-05-17 19:17:15)
6411. Mihály Péter, technikus, Budapest (2009-05-17 19:16:53)
6410. Biró Piroska, tanár, Gyergyóditró (2009-05-17 19:14:58)
6409. Balogh Darko Veronika, családorvos, Sepsi szentgyörgy (2009-05-17 19:14:39)
6408. Székely Zselyke Kata, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-17 19:14:10)
6407. Hermann Bernadette Johanna, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 19:14:08)
6406. Balázs Beáta, egyetemi hallgató, Marosvásárhely (2009-05-17 19:13:04)
6405. Németh Kornél, zenész, Szolnok (2009-05-17 19:12:58)
6404. Marlokné Somogyi Ildikó, fejlesztőpedagógus, Pilisszentiván (2009-05-17 19:12:49)
6403. Orbán Éva, közíró, Budapest (2009-05-17 19:11:40)
6402. Dirbák Erik, egyetemista, hungarológus, Rimaszombat, Felvidék (2009-05-17 19:11:24)
6401. kaszás miklos, kőmüves, mohol (2009-05-17 19:11:20)
6400. Oláhné Trnavecz Adrienne, újságíró, Budapest (2009-05-17 19:10:18)
6399. Tita Judith, nyugdíjas/pensioanar/Rentnerin, Bergisch Gladbach (2009-05-17 19:10:18)
6398. Hajdú Mária, pedagógus, Nyitracsehi (2009-05-17 19:08:53)
6397. Ékes Ilona, Országgyűlési Képviselő, Budapest (2009-05-17 19:07:41)
6396. Boros Magda, programozó, Kolozsvár (2009-05-17 19:07:11)
6395. Csiszér Attila, okl. vegyész, kutató, Marosvásárhely (2009-05-17 19:06:44)
6394. Rozália Lukács, fizikus, Budapest (2009-05-17 19:06:10)
6393. Györgylőrincz Kamilla, Székelyudvarhely (2009-05-17 19:03:57)
6392. Nagy Péter, Budakeszi (2009-05-17 19:02:38)
6391. Borbáth Csaba, fejlesztő, Budapest (2009-05-17 19:01:59)
6390. szabo erzsebet, tanitono, nagyvarad (2009-05-17 19:01:29)
6389. Borbáthné Bodó Réka, Tamár, Budapest (2009-05-17 19:00:02)
6388. Sanda Istán Dániel, tanár, Szeged (2009-05-17 18:59:31)
6387. Lovasz Katalin, Nanny, Toronto (2009-05-17 18:59:16)
6386. Nemet Brigitta, egyetemista, Szatmar (2009-05-17 18:59:14)
6385. Zsigmond József, KMDSZ elnök, Kolozsvár (2009-05-17 18:58:04)
6384. Cseke Ágnes, tanár, Budapest (2009-05-17 18:57:50)
6383. Kis Bence Menyhért, szociális munkás, Budapest (2009-05-17 18:56:59)
6382. Doreen Bender, Occupational Therapist, Alexandria, Virginia, USA (2009-05-17 18:56:49)
6381. Szentpétery István, mérnök, Csíkszereda (2009-05-17 18:56:37)
6380. Kovács Enikő, főiskolás, kétgyerekes anyuka, Budapest (2009-05-17 18:56:15)
6379. Lénárt Árpádné, nyugdíjas, Sajóörös (2009-05-17 18:55:54)
6378. Barabás Melinda, divat tervezö, Düsseldorf (2009-05-17 18:55:51)
6377. Deák László, szerkesztő, Nagybánya (2009-05-17 18:55:34)
6376. Bernád Kinga, developer, student, Valea-Stramba (2009-05-17 18:55:31)
6375. Magyari Mihály, gyógyszerforgalmazó, Marosvásárhely (2009-05-17 18:55:24)
6374. Korbuly Péter, bemondó, Budapest (2009-05-17 18:55:23)
6373. Soós Amália, filozófus, doktorandusz, Kolozsvár (2009-05-17 18:54:03)
6372. Baricz Éva, szociális munkás, Gyergyószentmiklós (2009-05-17 18:52:02)
6371. Magyari Gabriella, tanárnő, Marosvásárhely (2009-05-17 18:51:58)
6370. horváth ágnes, diák, nagyvárad (2009-05-17 18:51:03)
6369. Zoltan Iszlai, Logistiker, Cluj Napoca (2009-05-17 18:50:03)
6368. Szemák László, Diszmű kovács, Kárpátalja (2009-05-17 18:49:49)
6367. Barbara Marton, Psykolog, Sverige (2009-05-17 18:48:46)
6366. Simonné Vető Katalin, tanár, Pázmánd (2009-05-17 18:46:20)
6365. Szabo Erika, orvos, Temesvar (2009-05-17 18:44:23)
6364. Szabó Mónika, Tanuló, Déva (2009-05-17 18:43:26)
6363. Takó Mária-Etelka, mérőműszer ellenőr, Kézdivásárhely (2009-05-17 18:42:48)
6362. Körözsi Katalin, egyetemista, Uileacu de Cris nr 38 (2009-05-17 18:41:25)
6361. Toró Tibor, egyetemi tanársegéd, Kolozsvár (2009-05-17 18:39:56)
6360. Haffner Krisztián, Tanuló, Budapest, Magyarország (2009-05-17 18:39:51)
6359. Bárdi Marta, tanitónő, Nagyvárad (2009-05-17 18:39:48)
6358. Baciu Eva, Nyugdijas, Marosvasarhely (2009-05-17 18:38:23)
6357. Szekeres Attila István, heraldikus, újságíró, Sepsiszentgyörgy, volt kolozsvári diák (2009-05-17 18:38:04)
6356. gál orsolya, diák, marosvásárhely (2009-05-17 18:36:30)
6355. Szabó Zsuzsanna, Tanár, Nagyvárad (2009-05-17 18:36:23)
6354. Sebestyén Imre, újságíró, Novi Sad/Újvidék (2009-05-17 18:33:46)
6353. Alföldi-Lakatos Tibor, református lelkipásztor, Baia Sprie; Piaţa Libertăţii nr. 21. Jud. Maramureş - RO (2009-05-17 18:33:33)
6352. lunann Rudert, Teacher, United States (2009-05-17 18:31:46)
6351. Peter Bernhardt, production manager, Budapest (2009-05-17 18:31:39)
6350. Jakab Attila, Teruleti kepviselo, Kolozsvar (2009-05-17 18:31:24)
6349. Tóth Klára, hivatalnok, Nyitra, Szlovákia (2009-05-17 18:30:53)
6348. Keöves Györgyné, nyugdíjas tanár, Fonyód (2009-05-17 18:27:52)
6347. Székely Hornyák Gyöngyi, irodavezető, Vecsés (2009-05-17 18:27:43)
6346. Borsos Karoly Laszlo, invatator, Beclean (2009-05-17 18:26:51)
6345. Czegely Erika, tordelo, Kolozsvar (2009-05-17 18:25:27)
6344. Lévai Lászloné, Közalakalmazott, Tiszaujváros (2009-05-17 18:24:33)
6343. Darvas-Kozma József, plébános, Csíkszereda/M-Ciuc (2009-05-17 18:23:32)
6342. Váradi Júlia, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-17 18:23:09)
6341. Faludi Örs Tamás, diák, Marosvásárhely (2009-05-17 18:22:07)
6340. Váradi Ferenc, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-17 18:22:00)
6339. Váradi Margareta, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-17 18:21:27)
6338. Vais Gheorghe, arhitect, Cluj (2009-05-17 18:20:17)
6337. Krisztina Pap, Nurse, Nakusp/ Canada (2009-05-17 18:19:15)
6336. Nagy Zoltan, Manager, Montreal - Kanada (2009-05-17 18:17:07)
6335. Nagy András, statikus, Miskolc (2009-05-17 18:16:51)
6334. Toth Tamas, Iskolas, Tasnad (2009-05-17 18:15:01)
6333. Ütő Orsolya, Tanítónő, Nagyvarád (2009-05-17 18:14:34)
6332. Schweier Péter, gépészmérnök, Geislingen, Németország (2009-05-17 18:14:11)
6331. dr. Török-Illyés Botond, jogász, Brüsszel (2009-05-17 18:12:32)
6330. Nagyné Boros Edit, pedagógus, Miskolc (2009-05-17 18:11:44)
6329. Cristian Cercel, Doctorand, Durham, Marea Britanie (2009-05-17 18:09:58)
6328. Szigyarto Adrienn, pszichologus, Marosvasarhely/Targu-Mures/Neumarkt (2009-05-17 18:08:41)
6327. Szatmari Katalin, Egyetemista, Nagyvarad (2009-05-17 18:08:40)
6326. Dana Vais, arhitect, Cluj (2009-05-17 18:08:37)
6325. Suta Anita, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 18:08:07)
6324. Simonfi Noémi, Óvonő, Temesvár (2009-05-17 18:08:04)
6323. Schweier Péter, Gépészmérnök, Geislingen, Németország (2009-05-17 18:07:56)
6322. Dobos Vera, nyugdíjas, Budapest (2009-05-17 18:06:21)
6321. Éltes Brigitta, könyvtári adatfeldolgozó, Nagyvárad (2009-05-17 18:05:06)
6320. Portkó Andrea, közgazdász, Szigetszentmiklós (2009-05-17 18:03:41)
6319. Kiss Sándor, Diák, Marosvásárhely (2009-05-17 18:03:36)
6318. ifj.Mátray László, színész/actor, Sepsiszentgyörgy/ Sf.Gheorghe (2009-05-17 18:03:15)
6317. Kis Júlia, mérnök, Kolozsvár (2009-05-17 18:02:57)
6316. Szekeres Csilla-Cecilia, orvos, Szekelykocsard (2009-05-17 18:02:08)
6315. Székely lehel, Iskolás, Marosvásárhely (2009-05-17 18:00:05)
6314. Takács Kincső, diák, Marosvásárhely (2009-05-17 17:59:17)
6313. Andrá Ákos, tanár, Kolozsvár (2009-05-17 17:59:15)
6312. Dr. Szini Andras, fogorvos, Schwäbisch Hall; Nemetorszag (2009-05-17 17:58:58)
6311. Hegyi János, faipari technikus, Budapest (2009-05-17 17:58:29)
6310. Magyari Nándor László, egyetemi oktató, Kolozsvár (2009-05-17 17:58:05)
6309. Márkos Mátyás, Software Consultant, Budapest (2009-05-17 17:57:41)
6308. Kiss Anita, óvónő,gyógypedagógus, Sopron (2009-05-17 17:57:10)
6307. Lars Kretschmer, Student, Halle (S.) (2009-05-17 17:54:52)
6306. sztakics gizella, nyugdijas, sepsiszentgyorgy (2009-05-17 17:54:33)
6305. Kultsár Szabolcs, nyugdíjas, Hajdúböszörmény (2009-05-17 17:53:16)
6304. Kato Csongor Botond, Diak, Kolozsvar (2009-05-17 17:51:45)
6303. Beke Attila, pénzügyőr, Cegléd (2009-05-17 17:51:20)
6302. Margaret Czirner Lazar, Accountant, USA/Parents from Kolozsvar (2009-05-17 17:50:08)
6301. Haller Stefan, Electromecanic, Satu Mare (2009-05-17 17:48:59)
6300. Czakó Gábor, író, Budapest (2009-05-17 17:48:36)
6299. Vernes Hajnal, kozgazdasz, Budapest (2009-05-17 17:47:39)
6298. Hodor Rozália, titkárnő, Kolozsvár (2009-05-17 17:47:09)
6297. Bányai Judit, tanár, Deszk, Magyarország (2009-05-17 17:47:06)
6296. dr. Gyovai Ferenc, tanár, Deszk, Magyarország (2009-05-17 17:46:04)
6295. Szegedy Brigitta, kereskedelmi koordinátor, Budapest (2009-05-17 17:45:55)
6294. Benák Katalin, könyvtáros, Hódmezővásárhely (2009-05-17 17:45:11)
6293. Szakacs Istvan, szamlaellenor, Kezdivasarhely (2009-05-17 17:45:07)
6292. Szekely Melinda, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 17:44:44)
6291. Tóth Károly Antal, közíró, Göteborg, Svédország (2009-05-17 17:44:16)
6290. Kovács Gábor, erdőmérnök, Nyíregyháza (2009-05-17 17:42:47)
6289. Levelekiné Zsömböly Ágnes, nyugdijas külkereskedő, Budapest (2009-05-17 17:42:46)
6288. Méhész Mária Virág, Tanuló, Budapest (2009-05-17 17:42:27)
6287. Képíró Kálmán, Nyugdíjas, 7800.Siklós (2009-05-17 17:42:20)
6286. Péter Márta, Tanácsadó, Csíkrákos (2009-05-17 17:41:50)
6285. Fejéregyházi Gabriella Tünde, Laboráns asszisztens, Marosvásárhely (2009-05-17 17:41:05)
6284. Árvai Erzsébet, tanár, Heves (2009-05-17 17:40:57)
6283. Claudiu Gaiu, bibliotecar, Cluj (2009-05-17 17:40:49)
6282. Szekely Maria marta, nyugdijas, Kolozsvar/ USA, Florida (2009-05-17 17:39:56)
6281. Fejéregyházi Hunor, Egyetemista, Dés (2009-05-17 17:37:04)
6280. Rónai Balázs, táncpedagógus, Kaposvár (2009-05-17 17:34:25)
6279. Kovacs Eszter, diak, Kolozsvar (2009-05-17 17:34:21)
6278. BUNDA CSILLA, LANDSCAPE DESIGNER/CONSULTANT, CHICAGO, USA (2009-05-17 17:34:20)
6277. Bertalan Bicsak, egyetemi hallgato, Heviz (2009-05-17 17:33:19)
6276. Fejéregyházi Csilla Hajnal, munkanélküli, Dés (2009-05-17 17:31:47)
6275. Bakos István, művelődéskutató, H-1025 Budapest, Baba u.1. (2009-05-17 17:30:59)
6274. Nagy Zoltan, Alvallalkozo, London (2009-05-17 17:30:27)
6273. Vas Juli, konyvelo, Kanada (2009-05-17 17:30:03)
6272. Sára József, Zenetanár, Szolnok (2009-05-17 17:29:23)
6271. Gödri Miklós Szabolcs, Református lelkipásztor, preot reformat, Kálnok, Calnic (2009-05-17 17:29:20)
6270. Petruț Dávid, mesteri hallgató, Kolozsvár (2009-05-17 17:28:46)
6269. Moricz György, Nyugdijas, Velence (2009-05-17 17:28:21)
6268. Poka Enikő, könyvelő, Szamosújvár-Gherla (2009-05-17 17:28:06)
6267. Préda István, Vállalkozó, Magyarország, Szolnok (2009-05-17 17:25:37)
6266. attl belane, muszaki rajzolo, miskolc (2009-05-17 17:24:27)
6265. Szegény Károly, Vendéglös, 8174. Balatonkenese (2009-05-17 17:24:10)
6264. Bálint Melinda Andrea, Tanítónő - Învăţătoare, Gyergyóújfalu - Suseni (2009-05-17 17:23:26)
6263. Magyarosi Alpat, Marosvasarhely (2009-05-17 17:23:18)
6262. Szakács józsef, Nyugdíjas, Várpalota.Magyarország (2009-05-17 17:22:17)
6261. Gábos Dezső, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 17:22:06)
6260. Horvath Attila Tibor, Egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-17 17:21:50)
6259. Farago Edith-Katalin, onkentes, Anglia (2009-05-17 17:21:36)
6258. nagy József, preot-paroh, 537297-Ciceu (2009-05-17 17:20:58)
6257. Ványolós Endre, műépítész, Kolozsvár/ Székelyudvarhely (2009-05-17 17:20:28)
6256. dr. Borsos Csaba, allatorvos, CSIKSZEREDA (2009-05-17 17:19:41)
6255. Mike Pal, pensionar, Zalau (2009-05-17 17:19:23)
6254. Pruzsinszky Fruzsina, főkönyvelő, Budapest (2009-05-17 17:18:15)
6253. Széman E. Rózsa, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 17:15:41)
6252. Szakács Szilárd, Menedzser, Kolozsvár (2009-05-17 17:15:00)
6251. Maglódi Szilvia, biomérnök , Szigetszentmiklós (2009-05-17 17:13:30)
6250. Iványicki Tamás, tanuló, Mátészalka (2009-05-17 17:13:25)
6249. Nagy-Mate Eniko, tanár/profesor, Bors/Borş (2009-05-17 17:12:35)
6248. Hegedűs Ágnes, előadó, budapest (2009-05-17 17:12:08)
6247. Muzsnáki Mokos Magdolna, zenész, Stockholm (2009-05-17 17:11:56)
6246. Balogh Gábor, Tiszaújváros (2009-05-17 17:11:24)
6245. Deák Gergő, diák, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 17:11:15)
6244. Ferencz Csabáné, nyug. egy.oktató, Budapest (2009-05-17 17:10:15)
6243. Vakaria Arnold, Egyetemista, Gyergyó Szárhegy (2009-05-17 17:07:26)
6242. Pálinkás József, Nevelő, Budapest (2009-05-17 17:05:18)
6241. Czegő Renáta, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-17 17:04:16)
6240. Horváth Katalin, vállakozó, Budaörs (2009-05-17 17:03:47)
6239. Párián Adrienne- Emese, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-17 17:03:42)
6238. Bodon Ferenc, zeneművész,tanár, Budapest (2009-05-17 17:03:30)
6237. Nemes Szilvia, táncművész, Budapest (2009-05-17 17:02:45)
6236. Fulop Margit Emese, nyugdijas, Brasso (2009-05-17 17:01:31)
6235. Adorjáni Zoltán, docens , Kolozsvár (2009-05-17 17:01:15)
6234. Borzasi Kinga Melania, Economist, Cluj Napoca (2009-05-17 17:00:42)
6233. Horváth Tibor, Műszaki rajzoló, Kolozsvár (2009-05-17 17:00:30)
6232. MIKE MARIA, pensionar, Zalau (2009-05-17 16:59:22)
6231. Szép Krisztina, irodavezető, Kolozsvár (2009-05-17 16:58:56)
6230. Kovacs David Philip, tanuló, Moosseedorf (2009-05-17 16:57:43)
6229. Bölöni Mária, Tanár, Marosvásárhely (2009-05-17 16:57:20)
6228. Pusztafi Aaron Mark, tanuló, Moosseedorf (2009-05-17 16:57:13)
6227. Biro Erzsébet, Ápolónő, New York (2009-05-17 16:57:12)
6226. Sárkány Péter, főiskolai docens, Budapest (2009-05-17 16:56:29)
6225. Magdás Emőke, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 16:55:38)
6224. Orbán László, gépészmérnök, Telford, Anglia (2009-05-17 16:55:05)
6223. Cseh Botond, sofor, Kezdivasarhely (2009-05-17 16:54:05)
6222. Roth Albert, Gazdasági informatikus, Stuttgart (2009-05-17 16:52:48)
6221. Molnar Károly, Teknikus, Székelyudvarhely (2009-05-17 16:52:42)
6220. Szakács Katalin , nyugdijas, Budapest (2009-05-17 16:51:54)
6219. Incze Levente, tervezo, Cluj Napoca Kolozsvar (2009-05-17 16:51:01)
6218. Székely Géza, képzőművész-tanár, Kolozsvár (2009-05-17 16:50:05)
6217. Mészáros István, Menedzser, Marosvásárhely (2009-05-17 16:49:26)
6216. Szabó Tímea, Tanító, Sâncraiu de Mureş (2009-05-17 16:49:14)
6215. Laszlo Erzsebet, konyvelono, Kezdivasarhaly (2009-05-17 16:48:32)
6214. Dr Pintér István Zoltán, biológus, Budapest (2009-05-17 16:47:47)
6213. Orgovány Erika, képzőművész, Magyarország / Szeged (2009-05-17 16:47:46)
6212. German Kinga, művészettörténész, Budapest, Karlsruhe (2009-05-17 16:47:18)
6211. Székely Katalin, általános iskolai tanár, Kolozsvár (2009-05-17 16:46:54)
6210. Szőke Kálmán, nyugdíjas bányamérnök, Kolozsvár (2009-05-17 16:46:48)
6209. Farkas Levente, Marketingiskola, Kolozsvár (2009-05-17 16:46:47)
6208. Költő Levente, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-17 16:46:12)
6207. Nagy Erika, tanarno, mezopanit (2009-05-17 16:46:00)
6206. Mészáros Marietta Zsuzsanna, Jogász, Marosvásárhely (2009-05-17 16:45:55)
6205. Kiss, Ana-Maria, Konyvelo, Kitchener,Kanada (2009-05-17 16:45:03)
6204. Dr. Czeglédi Sándor, pedagógus, Hódmezővásárhely (2009-05-17 16:44:54)
6203. Bugja Boglarka, óvónő, Szentegyhaza (2009-05-17 16:39:31)
6202. virag emese, diak, Budapest (2009-05-17 16:38:58)
6201. Dee Katalin, Szekelyudvarhely (2009-05-17 16:37:52)
6200. Bodó István, Informatikus, Krems an der Donau (Ausztria) (2009-05-17 16:37:39)
6199. Weyda Istvan, egyetemi hallgato, Csikszereda (2009-05-17 16:37:26)
6198. Kmetty Erika, felszolgáló, Magyarország.Budapest (2009-05-17 16:35:29)
6197. Nagyné Fadgyas Barbara, Gyógytornász, Halle (Saale), Deutschland (2009-05-17 16:33:24)
6196. Lőrinci Réka, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 16:33:13)
6195. Sandor Nagy, Epites /Zene/Film/ Tuleles, Savannah,Ga ,USA (2009-05-17 16:33:13)
6194. Katona Ferenc, Nyugdíjas c. főtanácsos, Szenta (Magyarország) (2009-05-17 16:33:00)
6193. Erdélyi Balázs, cukrászmester, Budapest (2009-05-17 16:31:04)
6192. Feher Maria, tanitono, Targu Mures (2009-05-17 16:30:59)
6191. Horváth Stefánia, nyugdíjas újságíró, Budapest (2009-05-17 16:29:45)
6190. Teleky Beata, porgramozo, Temesvar (2009-05-17 16:29:30)
6189. Cseke Andrea, marketing felelős, Csíkszereda (2009-05-17 16:29:26)
6188. Lőrincz Szilárd, diák, Biharszentjános (2009-05-17 16:29:12)
6187. Lázár Eszter Csenge, diák, Budapest (2009-05-17 16:28:43)
6186. Bakk Anna-Gy, Egyetemista, Kézdivásárhely (2009-05-17 16:27:53)
6185. Simon István Csaba, egyetemista, Méra (2009-05-17 16:27:31)
6184. Szász Judit, Project Manager, Dánia (2009-05-17 16:25:22)
6183. Deák Gyula Levente, menedzser, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 16:25:20)
6182. Veres Bendeguz, Reklam-designer, Cluj-Napoca (2009-05-17 16:25:05)
6181. Doloczki István, egyetemista, Temesvár (2009-05-17 16:23:50)
6180. Dr. Molnár János, egyetemi docens, Szeged Kubikos u. 40. 6791-H (2009-05-17 16:23:27)
6179. Kovács Sándor, Bányatechnikus, Ajka (2009-05-17 16:23:12)
6178. Gábor András, Nyugdíjas, Zilah (2009-05-17 16:23:12)
6177. Zilahi László, Útépítő, Szentendre (2009-05-17 16:22:40)
6176. Pap katalin Mária, igazgatói aszzisztens, 3372 Kömlö, Magyarország (2009-05-17 16:22:29)
6175. Eva Balla, Sales, Sydney, Australia (2009-05-17 16:22:21)
6174. Simon Károly, Esztergályos - Kőműves, Magyarország - Bicske (2009-05-17 16:20:28)
6173. csaki zoltan, student, Kolozsvar (2009-05-17 16:17:41)
6172. Medveczky Ágnes, képzőművész, Pilisborosjenő (2009-05-17 16:17:17)
6171. Kondorosy Csanád, óvodapedagógus, Budakeszi (2009-05-17 16:16:56)
6170. Borsos Edith, ovono, Csikszereda (2009-05-17 16:15:55)
6169. Balázs Dávid, diák, Vác (2009-05-17 16:15:31)
6168. szabo aron zoltan, egyetemista, marosvasarhely (2009-05-17 16:14:29)
6167. Bokor István, nyugdijas,tanár, Szalacs,34.Románia (2009-05-17 16:14:10)
6166. Bányai Attila, Informatikus, München (2009-05-17 16:12:18)
6165. dr. Dobozy Csaba, ügyvéd, Budapest (2009-05-17 16:12:14)
6164. Bellágh Rózsa dr., könyvtáros, tudományos kutató, Budapest (2009-05-17 16:11:56)
6163. Antal Andrea, közgazdász, Budapest (2009-05-17 16:11:11)
6162. Kővári Zoltán, ács, Landskrona,Svédország (2009-05-17 16:10:47)
6161. Bálint Szilveszter Szilárd, biztosítási felügyelő, Székelyudvarhely (2009-05-17 16:08:58)
6160. Bencze László, grafikusművész, Székelyudvarhely (2009-05-17 16:07:53)
6159. Szakács Csilla, ügyvezető, Budapest (2009-05-17 16:07:46)
6158. Venkei Ágnes, tanár, Hódmezővásárhely (2009-05-17 16:07:32)
6157. Kiss Julia, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 16:07:32)
6156. Péter Edit, egészségügyi szakoktató, Székelyudvarhely (2009-05-17 16:06:56)
6155. Benczédi Anna Júlia, diák, Kolozsvár (2009-05-17 16:06:37)
6154. Mátyás Sándor, művészettörténész, Csömör (2009-05-17 16:06:12)
6153. Turlui Katalin, közösségi asszisztens, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 16:05:47)
6152. Nánó Csaba, újságiró, Kolozsvár (2009-05-17 16:05:02)
6151. Sós Imre, nyugdijas, Sajóörös (2009-05-17 16:04:13)
6150. Szávó Lóránd, tanuló, Mezőcsát (2009-05-17 16:03:50)
6149. Kele Ottó László, Vállalkozó, Oradea (2009-05-17 16:03:28)
6148. Halmen István, ügyvezető igazgató, Marosvásárhely/Tg.Mures (2009-05-17 16:02:41)
6147. Szalai Katalin, pedagogus, Budapest (2009-05-17 16:01:57)
6146. Veres Tibor, Egyetemista, Csíkszereda (2009-05-17 16:00:13)
6145. Solymosi Emese, kereskedo, Sepsiszentgyorgy (2009-05-17 15:59:13)
6144. Borbely Ilona, nyugdijas, Satu-nou, Jud.Mures Nr.66 cod:547263 (2009-05-17 15:58:59)
6143. MUSCA ZOLD CSILLA, MERNOK, CSIKSZEREDA (2009-05-17 15:58:23)
6142. Czeller Éva, közgazdász, Hódmezővásárhely (2009-05-17 15:58:09)
6141. Nagy csaba, tanar, Arad (2009-05-17 15:58:02)
6140. Kolozsi Kovács Zsuzsa, Müszaki rajzoló, Bruck.a d. Leitha - Ausztria (2009-05-17 15:57:42)
6139. Kis Istvan, egyetemi hallgató, Kolozsvar (2009-05-17 15:57:03)
6138. Birthler Klaus, arhitect, Reghin (2009-05-17 15:57:01)
6137. Szabó Tünde, hírszerkesztő /editor de stiri, Nagyvárad / Oradea (2009-05-17 15:56:31)
6136. bereczki sandor, diak, vulcan,hunedoara (2009-05-17 15:56:11)
6135. Szöke Domokos, alpolgarmester, Csíkszereda (2009-05-17 15:56:07)
6134. Bálint Ildikó, gyógypedagógus, Marosvásárhely (2009-05-17 15:55:44)
6133. Pintér Erika, eü. adminisztrátor, Budapest (2009-05-17 15:55:05)
6132. bereczki sandor, diak, vulcan,hunedoara (2009-05-17 15:54:46)
6131. Király Viktória, önkéntes, Miskolc (2009-05-17 15:54:26)
6130. Szebeni Annamária, tanuló, Budapest (2009-05-17 15:54:09)
6129. Sajti Mihály, tanár, Kecskemét (2009-05-17 15:52:34)
6128. Pop Rómeó, Villanyszerelö , Marosvásárhely (2009-05-17 15:52:28)
6127. Trencsényi Dániel, tanuló, Budapest (2009-05-17 15:51:38)
6126. Dr. Szondy Zsuzsa, egyetemi tanár, Debrecen (2009-05-17 15:51:30)
6125. Horvath Nikoletta, alkalmazott, Budapest (2009-05-17 15:49:14)
6124. Dr. Ginál Rózsa, orvos, Mezőcsát (2009-05-17 15:48:52)
6123. Balázs Tímea, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 15:48:30)
6122. Erdei Ferencné, nyugdíjjas, Sátoraljaújhely (2009-05-17 15:47:44)
6121. Maksay Júlia, tanárnő, Kolozsvár (2009-05-17 15:47:04)
6120. Dóka Gabriella, Személyedző, Érd (2009-05-17 15:46:42)
6119. Aba Béla, grafikus, Budapest (2009-05-17 15:45:57)
6118. Féderer Zénó, Mezőcsát (2009-05-17 15:45:27)
6117. Bardóczy Csaba, Fémforgácsoló, Budapest (2009-05-17 15:44:34)
6116. Kerezsi-Bara Jusztina, diak, Debrecen (2009-05-17 15:43:33)
6115. Biró Rózsa, diák, Kolozsvár (2009-05-17 15:43:28)
6114. Pop Rómeó, Villanyszerelö , Marosvásárhely (2009-05-17 15:42:04)
6113. Bara Jusztina, tanító, Szilágysomlyó (2009-05-17 15:41:57)
6112. Chris Duffield, Farmer, Gawler South Australia (2009-05-17 15:41:56)
6111. Kover Alpar Etele, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 15:40:22)
6110. Feucht Emöke, jelenleg gyermekneveles, Unterensingen, Nemetorszag (2009-05-17 15:39:20)
6109. Ungvari-Zrinyi Kata, Diak/Studenta, Marosvasarhely-Kolozsvar/ Targu Mures-Cluj Napoca (2009-05-17 15:38:43)
6108. Fülöp Katalin, Könyvelö, Marosvásárhely (2009-05-17 15:38:01)
6107. Fancsal Zsolt, lelkipásztor, Bölön (2009-05-17 15:37:28)
6106. Balla Muller Nora, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 15:37:27)
6105. szekely anamaria, arhitect, cluj napoca (2009-05-17 15:37:21)
6104. Kovács Gyöngyvér, tanárnő, Marosvásárhely (2009-05-17 15:36:41)
6103. Fülöp Katalin, Könyvelö, Marosvásárhely (2009-05-17 15:36:13)
6102. kerekes szilard, marosvasarhely-romania (2009-05-17 15:36:12)
6101. szűcs györgy, vállalkozó, Budapest (2009-05-17 15:35:22)
6100. Titz Noémi, Budapest (2009-05-17 15:34:10)
6099. Makk András, Nyugdijas, Pécs (2009-05-17 15:33:16)
6098. Kurta József, lelkész - könyvtáros, Kolozsvár (2009-05-17 15:33:16)
6097. Molnárné Fülöp Klára, ápoló, Budapest (2009-05-17 15:32:51)
6096. Bencsik Bianka, tanuló, Nagytarcsa (2009-05-17 15:32:26)
6095. Biró Domokos, Informatikus mérnök, Budapest (2009-05-17 15:31:33)
6094. Nagy Izabella, ovono/tanitono, Marosvasarhely (2009-05-17 15:30:49)
6093. Demeter Zoltán, Mérnök, Marosvásárhely - Târgu-Mureş (2009-05-17 15:30:20)
6092. Pap Melinda , újságíró , Kolozsvár (2009-05-17 15:30:13)
6091. Bándi Irén- Erzsebet n., óvonő educatoare, Nagyvárad-Oradea (2009-05-17 15:30:03)
6090. Kutai Tímea, egyetemista, Budaörs (2009-05-17 15:29:47)
6089. szép gergő, mérnök, budapest (2009-05-17 15:29:00)
6088. Lilla Finta-Peterffy, MES student University of Pennsylvania, Philadelphia (2009-05-17 15:28:20)
6087. Kopeczi Julianna, Traducator, Cluj-Napoca (2009-05-17 15:25:07)
6086. Gulyás Attila, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-17 15:24:51)
6085. Koszorus József, Cluj-napoca, Kolozsvár, Klausenburg (2009-05-17 15:24:13)
6084. Grosz György, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-17 15:23:21)
6083. FEJER SZABOLCS, EGYETEMISTA, KOLOZSVAR (2009-05-17 15:22:23)
6082. Rajnai András, nyugsíjas, Szeged (2009-05-17 15:22:10)
6081. Máthé-Farkas Zoltán, lelkész, Székelykövesd (2009-05-17 15:21:50)
6080. Eke Ferenc, Munkanelkuli, Kezdivasarhely (2009-05-17 15:19:51)
6079. Molnár István-Ervin, sportoló, Kolozsvár (2009-05-17 15:18:51)
6078. Lőrincz Zsuzsa, jogász, Budapest (2009-05-17 15:18:31)
6077. Bodo Botond, programozo, Marosvasarhely (2009-05-17 15:17:58)
6076. Vass Lajos, ügyintéző, Székelyudvarhely (2009-05-17 15:17:36)
6075. Köllő Mónika, tanítónő, Nagyvárad (2009-05-17 15:17:32)
6074. Szoverfi Orsolya, Ovono, Marosvasarhely (2009-05-17 15:17:03)
6073. Szőcs Erzsébet, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 15:16:46)
6072. Miklosi Marika, tanar, Kolozsvar (2009-05-17 15:15:44)
6071. EDLER András György, deputat/képviselő, Ilieni (jud.Covasna)/ Illyefalva (Kovászna megye) (2009-05-17 15:15:40)
6070. Borota Gábor, Egyetemista, Mezőterem (2009-05-17 15:15:33)
6069. Márkus Imre, IT mérnök, Temesvár (2009-05-17 15:15:17)
6068. Tanko Ervin, Tehergepkocsivezeto, London/Ontario/Canada (2009-05-17 15:14:52)
6067. Vajda Zita, Diák, Székelyudvarhely (2009-05-17 15:14:01)
6066. Borotai György dr, állatorvos (OV, LVI), Salford, UK (2009-05-17 15:09:11)
6065. Gyenge László, Student, Sf. Gheorghe (2009-05-17 15:06:16)
6064. Kelemen Tunde- Emese, egyetemista, Szekelyudvarhely (2009-05-17 15:05:24)
6063. Szilágyi Zoltán, lelkipásztor, Egrspatak - Románia (2009-05-17 15:04:59)
6062. Horváth Anna, ügyvéd, Kolozsvár (2009-05-17 15:04:49)
6061. Sikó Tímea Izabella, Tanuló, Mezőpanit (2009-05-17 15:04:38)
6060. Plank Andras, vallalkozo, Selm (2009-05-17 15:04:28)
6059. lukacs maria, tanár, Budapest (2009-05-17 15:03:59)
6058. Szakács Csaba, Tanuló, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 15:03:08)
6057. Török Szabolcs János, szakfelügyelő, Csikszereda (2009-05-17 15:03:03)
6056. Pusztafi Edit, vállalkozó, Moosseedorf (2009-05-17 15:02:45)
6055. Sebastian Ionescu, arhitect, Cluj Napoca (2009-05-17 15:02:18)
6054. Koscsó Ferenc, Nyugdíjas, Miskolc (2009-05-17 15:01:03)
6053. Makszem Lehel, egyetemista, Csikszenttamas (2009-05-17 15:01:02)
6052. KÜRTI ANNA, lakberendező, debrecen (2009-05-17 15:00:03)
6051. Valkony Andrea, tanár, Isaszeg (2009-05-17 14:59:27)
6050. Hints Réka, Programozó, Kolozsvár (2009-05-17 14:59:18)
6049. Lengyel Lilla , Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 14:59:10)
6048. Illyes Laszlo, Lector universitar, Miercurea Ciuc (2009-05-17 14:59:05)
6047. agota gröller, tanar, nemetorszag (2009-05-17 14:58:10)
6046. dr. Issekutz Sarolta, ny. ügyvéd, Budapest (2009-05-17 14:56:40)
6045. Dr. Segesváry Viktor, volt UNO programigazgató, Lugano, Svájc (2009-05-17 14:55:19)
6044. Szabó Éva , tanár, Budapest (2009-05-17 14:54:36)
6043. Dr Rózsa Károly, fizikus, Budapest (2009-05-17 14:54:35)
6042. Oroian Silviu, Student, Cluj (2009-05-17 14:52:50)
6041. Zurich Jolán, gazdasági munkatárs, Budapest (2009-05-17 14:52:02)
6040. Pap Csaba, tanuló, Marosvásárhely (2009-05-17 14:51:40)
6039. Pap Csaba, tanuló, Marosvásárhely (2009-05-17 14:49:33)
6038. Juhász Ágnes, tanuló, Budapest (2009-05-17 14:49:09)
6037. Félix AVEDIK, géophysicien, Locmaria-Plouzané, France (2009-05-17 14:49:07)
6036. László - Devera Réka, fodrász, Nyíregyháza (2009-05-17 14:48:56)
6035. Hernigl József, Nyugdijas, 2111 Szada (2009-05-17 14:48:35)
6034. Oroian Beata, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 14:48:03)
6033. Fodor Csaba, diák, Marosvásárhely (2009-05-17 14:47:49)
6032. Keresztúri Barna, építész, Kolozsvár (2009-05-17 14:47:17)
6031. Kárpáti Gábor Csaba, könyvkiadó, Bp (2009-05-17 14:46:45)
6030. Erdei Sarolta-Beáta, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-17 14:46:38)
6029. Molnár Emese-Zsuzsa, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-17 14:46:10)
6028. Farkas Margit, Mernok, Olaszorszag (2009-05-17 14:45:01)
6027. Fulop Robert, Inspector de specialitate, Fantanele - jud. Mures (2009-05-17 14:44:12)
6026. Egressy Kristóf, Berhida (2009-05-17 14:43:44)
6025. Szekely Robert, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 14:42:49)
6024. Keresztúri Barna, építész, Kolozsvár (2009-05-17 14:42:33)
6023. Kenessey Csaba, nyugdíjas, Thalwil (Schweiz) (2009-05-17 14:42:30)
6022. Vincze Botond, közgazdász, Kolozsvár (2009-05-17 14:42:19)
6021. Olvedi Tunde, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 14:41:20)
6020. Sárosi Péter, pensionar, Tg.Mures (2009-05-17 14:41:11)
6019. Cristian Tudor Popescu, ziarist, Bucuresti (2009-05-17 14:41:08)
6018. Hosu Katalin, mérnök, Kolozsvár (2009-05-17 14:38:59)
6017. Karosi Roland, zenész, Debrecen (2009-05-17 14:38:57)
6016. Tim House, Ministerial Intern, Boston, Massachusetts, USA (2009-05-17 14:38:44)
6015. Bordás Réka, Uppsala, Svédország (2009-05-17 14:38:29)
6014. Dr Szilágyi Zsuzsanna, orvos, Budapest (2009-05-17 14:38:28)
6013. Iszlai Geza, Nyugdijas,vegyesz K-on vegeztem BBT, Tarnaveni,Romania,Maros megye (2009-05-17 14:38:23)
6012. Erdei Csaba, zeneművész, Debrecen (2009-05-17 14:38:16)
6011. Imreh Alajos, Építésvezető, Budapest (2009-05-17 14:38:04)
6010. Mathe Geza, Raktarnok, Sepsiszentgyorgy (2009-05-17 14:36:48)
6009. Nagy Dorina, tanuló, Budapest (2009-05-17 14:34:31)
6008. Ulrich Beáta, főiskolai hallgató, Kápolnásnyék (2009-05-17 14:34:22)
6007. Nagy Zsolt, villamosmérnök, Budapest (2009-05-17 14:33:01)
6006. Nagy Edit, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 14:32:50)
6005. Nagyné Gellért Mónika, háztartásbeli, Budapest (2009-05-17 14:32:10)
6004. Zóki Róbert, Tanuló, Szerbia,Szenttamás (2009-05-17 14:32:06)
6003. Bálint Lehel, villamosmérnök, Temesvár (2009-05-17 14:31:56)
6002. Rédley Tamás, Újságíró, Budapest (2009-05-17 14:31:14)
6001. Szabó-Törpényi Annamária Ulla, tanár, Budapest (2009-05-17 14:30:54)
6000. Zóki Róbert, Tanuló, Szerbia,Szenttamás (2009-05-17 14:30:50)
5999. Sipos Dóra, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 14:30:38)
5998. Varga Orsolya, Gomba (2009-05-17 14:30:33)
5997. SZOCS Elvira, tanar, Kolozsvar (2009-05-17 14:28:58)
5996. Magyarosi Monika, eladó, Marosvásárhely (2009-05-17 14:28:56)
5995. Auner Arthur, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 14:28:27)
5994. POLGAR TIBOR, GEP LAKATOS, TG-MURES= MAROS VASARHELY (2009-05-17 14:28:14)
5993. Kürti Levente, programozó, Kolozsvár (2009-05-17 14:28:11)
5992. dr. Grezsa Ferenc, pszichiáter, Hódmezővásárhely (2009-05-17 14:27:17)
5991. Pavel Gerda-Renata, Egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-17 14:27:06)
5990. Gonczi Jozsef, kozgazdasz, Nagyvarad (2009-05-17 14:27:02)
5989. Nagy Akos, Egyetemista, Csikszereda (2009-05-17 14:26:02)
5988. Molnárné Fehér Mária, Nyugdíjas, Szentes (2009-05-17 14:25:39)
5987. Andor Enikő, tanár, Kolozsvár (2009-05-17 14:25:03)
5986. Péterfi Zsuzsánna-Éva, épitészmérnök-műemlékvédelem, Zilah (2009-05-17 14:25:01)
5985. Deáky András, tanár, Gyimesbükk - Ghimes_Faget (2009-05-17 14:24:24)
5984. Kis Pál, Inginer, Oradea (2009-05-17 14:24:10)
5983. Bacskó György, Kersekedelmi igazgató, Baktalórántháza (2009-05-17 14:23:59)
5982. Kapalai József, nyugdíjas tanár, Nagyvárad (2009-05-17 14:22:46)
5981. Kapalai Lóránt, Director adjunct - Servicii Financire, Oradea (2009-05-17 14:22:37)
5980. Szabados Éva , tanítónő, Budapest (2009-05-17 14:21:42)
5979. John McClenon, College Professor, Lynchburg, VA, USA (2009-05-17 14:21:02)
5978. Baranyi Győző, üzletember, sydney (2009-05-17 14:19:16)
5977. mathe karoly, student, hunedoara (2009-05-17 14:19:11)
5976. Pataki Zsolt, tanuló, civil munkás, Nagyvárad (2009-05-17 14:18:57)
5975. Németh Szabolcs, programozó, Budapest (2009-05-17 14:18:35)
5974. Nagy Katalin, Kozgazdasz, Marosvasarhely (2009-05-17 14:18:13)
5973. Vilmos Éva, pedagógus, Pécs (2009-05-17 14:17:52)
5972. Farkas Gabriella, varrono, Kolozsvar (2009-05-17 14:15:43)
5971. Forgó Irén, nyugdíjas köztisztviselő, Békéscsaba (2009-05-17 14:13:48)
5970. Tory Kálmán, nyugdíjas, Budapest (2009-05-17 14:13:36)
5969. Kelemen Mátyás, Egyetemista, Hamburg (2009-05-17 14:13:15)
5968. Tóth Károly, vállalkozó, Budapest (2009-05-17 14:12:32)
5967. Sarah Kelemen , Könyvkereskedö, Oldenburg (2009-05-17 14:12:27)
5966. Kovacs Alexandru Robert, Student, Cluj-Napoca (2009-05-17 14:12:25)
5965. Dobai Anna, Tanuló, Székelyudvarhely/Hargita/Románia (2009-05-17 14:11:29)
5964. Nádasdi Erika, főállású anya, Tokod (2009-05-17 14:11:07)
5963. Kovács Zoltánné, tanítónő, Kecskemét (2009-05-17 14:11:04)
5962. SZILAGYI SZILARD, KERTESZMERNOK, DUBLIN (2009-05-17 14:10:54)
5961. Szentannai Ágota, szociológus / sociolog, Bukarest /Bucureşti (2009-05-17 14:10:45)
5960. Dankó József, Tanuló, Klárafalva (2009-05-17 14:10:31)
5959. Tordai-Soós Kata, tanár, Kolozsvár (2009-05-17 14:09:14)
5958. Tóthné Schmidt Mónika, adminisztrátor, Budapest (2009-05-17 14:09:14)
5957. Molnár Zsigmond, Református lelkipásztor, Balassagyarmat (2009-05-17 14:08:56)
5956. Lou Bacs, P. Eng., Toronto (2009-05-17 14:08:40)
5955. Nagy Zsolt, diak, Tg.-Mures (2009-05-17 14:08:25)
5954. Balog Ferenc, matematikatanár, Nagyborosnyó (2009-05-17 14:08:21)
5953. Székely Noémi Kinga, PhD hallgató, tud. smt, Budapest (2009-05-17 14:07:01)
5952. Molnár Anna, tanuló, Budapest (2009-05-17 14:06:59)
5951. Christel Kelemen, Zongoratanárnö, 26123 Oldenburg/ Németország (2009-05-17 14:06:55)
5950. Makfalvi Emese Luminita, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 14:06:00)
5949. Szegedi Csaba, közgazdász, Gomba (2009-05-17 14:05:10)
5948. Fehér Ferencné, alkalmazott, Budapest (2009-05-17 14:04:18)
5947. Dr. Tőkés Attila, orvos, Pécs (2009-05-17 14:04:13)
5946. Szeghalmi Erika, egyetemista, Nagyvárad (2009-05-17 14:03:22)
5945. Porzsolt Erzsébet, színész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 14:02:59)
5944. Major Sándor, Vállalkozó, 1158.Budapest. Pörge u. 61 (2009-05-17 14:02:52)
5943. Bordán Veronika, Dunaföldvár (2009-05-17 14:02:38)
5942. Rózsa Attila, IT manager, Budapest, HU (2009-05-17 14:02:15)
5941. Lázár Hajnalka, tanszéki előadő, Csikszereda (2009-05-17 14:02:07)
5940. Farkas Géza, mérnök, Budapest (2009-05-17 14:01:23)
5939. Zsigmond Attila, református lelkész, Fugyi (2009-05-17 14:01:00)
5938. Hajdú Zsuzsanna, nyudíjas, Pázmánd (2009-05-17 14:00:52)
5937. Ráduly Gergő, Tanuló, Marosvásárhely (2009-05-17 14:00:38)
5936. Starmueller Hilda, tanulo, Kolozsvar (2009-05-17 14:00:33)
5935. Fulop Emese, HR manager, Kolozsvar (2009-05-17 13:59:46)
5934. Nébb-Csorba Orsolya, közgazdász, Budapest (2009-05-17 13:59:24)
5933. Nagy Hunor Attila, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 13:58:55)
5932. Makai Emese-Marta, Tanitono/Pszichologus, Brasso (2009-05-17 13:57:42)
5931. Erdei Karoly, nyugdijas, Sarmasag (2009-05-17 13:57:33)
5930. Péterfy Erika Orsolya, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 13:57:03)
5929. Prekrit Judit, szabad szellmi fogl., Székesfehérvár (2009-05-17 13:56:26)
5928. Lukács Hajnalka, Nagyvárad (Oradea) (2009-05-17 13:55:21)
5927. Sipos István, diák, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 13:55:16)
5926. Kun Csilla, gyógyszerész, Marosvásárhely (2009-05-17 13:55:12)
5925. Simó Attila, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 13:55:11)
5924. Ana Terec, lect. dr., Chimie, UBB, Cluj (2009-05-17 13:55:03)
5923. Baranyai Nóra, terméktervező mérnök, Zalaegerszeg (2009-05-17 13:54:41)
5922. Szabo Biborka, Marosvasarhely (2009-05-17 13:54:21)
5921. Grafjódi László, vállalkozó, Dunakeszi, Magyarország (2009-05-17 13:54:10)
5920. Kékesi Raymundné, tanár, Budapest (2009-05-17 13:53:51)
5919. Vékony Borbala, referens, Szatmarnemeti (2009-05-17 13:53:32)
5918. Lauter Csaba, Kereskedő, Magyarország, Budapest (2009-05-17 13:53:16)
5917. Demény Balázs, zongorista, Kolozsvár (2009-05-17 13:53:03)
5916. Kékesiné Tófalvi Márta, jogász, Budapest (2009-05-17 13:52:46)
5915. dr. Kékesi Raymund, jogász, Budapest (2009-05-17 13:52:02)
5914. Bodoki Ede, Gyógyszerész, Kolozsvár (2009-05-17 13:51:18)
5913. Budeáné Mátyus Valéria , közgazdász, Budapest (2009-05-17 13:49:56)
5912. Donath Arpad, tanar/profesor, Marosvasarhely/Tg. Mures (2009-05-17 13:49:26)
5911. Farkas Gavril, muncitor, Sacueni (2009-05-17 13:49:21)
5910. Karalyos Gabor, informatikus, Magyarorszag (2009-05-17 13:48:48)
5909. Korody Endre, Csatoszeg (2009-05-17 13:48:08)
5908. Udvar Tunde-Emese, elado, Magyarorszag (2009-05-17 13:47:40)
5907. Németh Istvánné, vállalkozó, Szentes (2009-05-17 13:47:19)
5906. Györfi Kinga, diák, Déva (2009-05-17 13:47:03)
5905. Iszlai Hajnal, Kemikus almernok, Nagyvarad (2009-05-17 13:46:40)
5904. Gelányi Anikó, jogász, Budapest (2009-05-17 13:46:11)
5903. Molnár Andrea, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 13:46:05)
5902. Incze Viola, tanító, Székelyudvarhely (2009-05-17 13:45:58)
5901. Pálffy Zsófia, diák, Marosvásárhely (2009-05-17 13:45:08)
5900. david ildiko, tanitono, marosvasarhely (2009-05-17 13:43:48)
5899. bodoki attila, szakacs, szatmarnemeti (2009-05-17 13:42:55)
5898. Major Jozsef, tanar, Szekelyhid (2009-05-17 13:42:26)
5897. Barhácsné Bódi Brigitta, irodavezető, Budapest (2009-05-17 13:41:46)
5896. Fáy Balázsné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-17 13:41:28)
5895. Mészáros Klára, nyugdíjas tanítónő, Margitta (2009-05-17 13:40:02)
5894. Bálint Csaba-Ferencz, tanuló, Kolozsvár (2009-05-17 13:38:44)
5893. Rab András, mérnök, Budapest (2009-05-17 13:38:08)
5892. TŐKÉS KATALIN, PSZICHOLÓGUS, Marosvásárhely/ Targu Mures (2009-05-17 13:37:43)
5891. Botár István, régész, Csíkszereda (2009-05-17 13:37:43)
5890. Ambrus Albert-Árpád, fejlesztési referens / Gyergyószék Székely Tanácsának elnöke, Gyergyócsomafalva (2009-05-17 13:37:14)
5889. Gabriel Kunz, Dipl.-Ingineur, Stuttgart, Deutschland (2009-05-17 13:35:10)
5888. Pentek Agnes, fogorvos, Temesvar (2009-05-17 13:33:41)
5887. Oprea Alexandru Balazs, student, Cluj Napoca (2009-05-17 13:33:35)
5886. Barabas Balazs, egyetemista, Szekelyudvarhely (2009-05-17 13:33:28)
5885. Bándi Szidónia, óvónő, Szatmárnémeti (2009-05-17 13:32:59)
5884. Kacso Zoltan, epuletgepesz mernok, Csikszereda (2009-05-17 13:31:41)
5883. Nagy Laszlo, mernok\kezmuves, Kolozsvar (2009-05-17 13:31:34)
5882. Záborszky Dávid, egyetemista, Dunaharaszti (2009-05-17 13:30:40)
5881. Nagy Maria, kezmuves, Kolozsvar (2009-05-17 13:29:48)
5880. Somodi Endre, Közgazdász-nyugdíjas, Budapest (2009-05-17 13:29:41)
5879. Viszhányó Aranka, tanító, Arad (2009-05-17 13:28:24)
5878. Gyenge Péter-Zsolt, Kereskedelmi alkalmazott, Kolozsvár (2009-05-17 13:27:53)
5877. Zátyi Zsuzsa, közgazdász, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 13:27:35)
5876. Dr.Pataki Katalin Maria, orvos, Kolozsvar (2009-05-17 13:27:29)
5875. Simo Aron, Licis, Segesvar (2009-05-17 13:26:25)
5874. Gyenge Zoltán-Balázs, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-17 13:26:07)
5873. Dévényiné G. Mária, fejlesztőped., 2484 Gárdony-Agárd (2009-05-17 13:25:43)
5872. Koszta Ágnes, diák, Zeteváralja87 (2009-05-17 13:25:16)
5871. Bokor Lorand, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 13:24:48)
5870. Albert Kinga, diák, Marosvásárhely (2009-05-17 13:24:32)
5869. Kispál Ágnes Evelin, médiaművész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 13:23:15)
5868. Salat Agota, Egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-17 13:22:49)
5867. Bányai László, üzletvezető, Székesfehérvár (2009-05-17 13:22:27)
5866. KOvacs Lehel Tohotom, Pszichologus, Csikszreda (2009-05-17 13:22:01)
5865. Székely Attila, közgazdász, Hollandia (2009-05-17 13:21:26)
5864. Tordai Noemi, Tanulo, Segesvar (2009-05-17 13:20:46)
5863. Makrai Béla, Menőápoló, Hőgyész (2009-05-17 13:19:54)
5862. Mátyás Emőke-Éva, tanítónő, Marosvásárhely (2009-05-17 13:19:36)
5861. Tar Attila, Kerskedo, Gyulakuta (2009-05-17 13:19:19)
5860. Szálka Róbert, nyugdijas, Máramarossziget (2009-05-17 13:19:03)
5859. Popa Gitta, Tanulo, MarosVasarhely (2009-05-17 13:17:53)
5858. Talpas Botond, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 13:17:18)
5857. Simo Imre , Egyetmista, Kolozsvar (2009-05-17 13:16:22)
5856. Gothárd Klára, tanár, Marosvásárhely (2009-05-17 13:16:21)
5855. Buzási Andrea, Nagyvárad (Oradea) (2009-05-17 13:15:35)
5854. Micah Church, Teacher, Halle, Germany (2009-05-17 13:15:33)
5853. Tar Attila Hunor, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 13:14:16)
5852. Kerezsi Hajnalka, pályázati referens, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 13:13:41)
5851. Kacso Zoltan, epuletgepesz mernok, Csikszereda (2009-05-17 13:13:34)
5850. Andreea Onigas, Office Manager, Cluj Napoca (2009-05-17 13:13:26)
5849. Forrai Tibor, profesor, Sanpaul (2009-05-17 13:11:39)
5848. Laczkó Ildikó, Gondnok, Budapest (2009-05-17 13:10:54)
5847. Veres Marika, titkárnő, Kolozsvár (2009-05-17 13:10:41)
5846. Szánthó Attila, marketing, Budapest (2009-05-17 13:09:31)
5845. KISPÁL SÁNDOR, Gyogyszertári dolgozo, ROZSÁLY (2009-05-17 13:09:22)
5844. Varga Matyas, Programator, Oradea (2009-05-17 13:09:01)
5843. Vas Zsigmondné, rok.nyugdijas, Steghalom (2009-05-17 13:08:46)
5842. Ilyés Judit, Ügyintéző, Budapest (2009-05-17 13:08:39)
5841. Serestély Zalán, egyetemi hallgattó, Bölcsészkar, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 13:08:38)
5840. Cseke József, tanár, Isaszeg (2009-05-17 13:07:57)
5839. Sylvester Lajos , író, újságíró, 520003 Sf. Gheorghe, str. Gr.Mikó Imre 4.1.B.16. (2009-05-17 13:07:31)
5838. Vass Enikő, újságíró, Szurdokpüspöki (2009-05-17 13:07:18)
5837. Torok Zoltan, gyogytornasz, Sf Gheorghe (2009-05-17 13:07:07)
5836. Farkas Emil, sebész, Zenta (2009-05-17 13:07:03)
5835. Veres Miklos, raktáros, Kolozsvár (2009-05-17 13:05:25)
5834. ozsvath Klaudia, DIAK, Kolozsvar (2009-05-17 13:05:06)
5833. Padányi Gulyás Gáborné, vállalkozó, Budapest (2009-05-17 13:04:29)
5832. Dr. Kinga Kutasi , fizikus, tudományos főmunkatárs, Budapest (2009-05-17 13:02:20)
5831. Balint Agnes, diak, Kolozsvar (2009-05-17 13:02:00)
5830. Molnár Dávid, vállalkozó, Kaposvár (2009-05-17 13:01:41)
5829. Nagy-Donath Noemi, diak, Marosvasarhely, Romania (2009-05-17 13:00:10)
5828. Orbán Gizella , biológus, Nürnberg / Németország (2009-05-17 12:59:06)
5827. ANDRAS JANOS, kozgazdasz, Sepsiszentgyorgy (2009-05-17 12:59:05)
5826. Dr. Váradi Tibor, nyugdíjas, Budapest (2009-05-17 12:58:53)
5825. Magdó Eszter, egyetemista, Négyfalu, Brassó megye (2009-05-17 12:58:42)
5824. Lőrinczné Kapás Éva, Könyvelő, Kiskunfélegyháza (2009-05-17 12:58:27)
5823. Both Laszlo, Logisztikus, Csikszereda (2009-05-17 12:58:18)
5822. Elbe István, könyvtáros, Budapest (2009-05-17 12:57:39)
5821. Madaras Joli, Nyugdijas tanár, Marosvásárhely (2009-05-17 12:56:45)
5820. Szanda Attila, szociális munkás egyetemi hallgató, Kecskemét (2009-05-17 12:56:13)
5819. Vágner István, egyetemista, Nyíregyháza (2009-05-17 12:55:40)
5818. Csapó András, tanár, Balatonalmádi (2009-05-17 12:55:10)
5817. Kósa Sándor, mérnök, Zilah (2009-05-17 12:53:36)
5816. Órás Szabolcs, egyetemista, Nagyszalonta (2009-05-17 12:52:34)
5815. Nagy Lajos, Tanár, Székelykeresztúr (2009-05-17 12:52:30)
5814. Bogdán István, Villamosmérnök,tanár, Malmö, Sweden (2009-05-17 12:52:09)
5813. Deák Attila, mérnök, Budapest (2009-05-17 12:51:50)
5812. Takács Zoltán, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-17 12:51:42)
5811. Istvan Dobo, Tanar, Adelaide , South Australia (2009-05-17 12:51:41)
5810. Túrós János, Kolozsvár (2009-05-17 12:51:32)
5809. Páll Szilárd, egyetemi hallgató, Stockholm, Svédország (2009-05-17 12:51:18)
5808. Winke Zoltán, nyugdijas, Debrecen (2009-05-17 12:50:01)
5807. Dr.Varsányi Péter István, ny. főiskolai tanár, 9700-Szombathely (2009-05-17 12:49:54)
5806. Torboszlói Katalin, tanítónő/ institutor, Marosvásárhely/ Tg. Mureş (2009-05-17 12:48:49)
5805. Kiss Eniko, asszisztens, Marosvasarhely (2009-05-17 12:48:13)
5804. Dr. Fazekas Özséb, orvos, Gyula (2009-05-17 12:48:03)
5803. Winkéné Balla Enikő, nyugdijas könyvelő, Debrecen (2009-05-17 12:47:59)
5802. Révász Tiborné, nyugdíjas, kuratóriumi elnök, Isaszeg (2009-05-17 12:47:45)
5801. Wendler László, Sofőr, Budapest (2009-05-17 12:47:24)
5800. Deak Anna Mária, nyugdias, kolozsvár (2009-05-17 12:47:03)
5799. Farkas Linda, maneger, Vista (2009-05-17 12:44:57)
5798. Ormosy Levente, ügyvezető, Dombóvár (2009-05-17 12:44:05)
5797. Vigvári András , egyetemista, Budapest (2009-05-17 12:43:42)
5796. Farkas Zoltan, raktaros, Kolozsvar, Cluj-Napoca, Klausenburg (2009-05-17 12:42:56)
5795. Dániel Beáta, Egyetemista, Székelyudvarhely (2009-05-17 12:42:16)
5794. Boldizsar Zsolt, Diak, Szaszregen (2009-05-17 12:41:47)
5793. Koháry Orsolya, pedagógus, Budapest (2009-05-17 12:41:10)
5792. Laszlo V. Bot, Electronic Eng., Long Beacs ,California,USA (2009-05-17 12:40:53)
5791. Brassai Zsombor, irodavezető, Marosvásárhely (2009-05-17 12:40:33)
5790. Okos Orsolya, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 12:40:10)
5789. Szilagyi Zsolt, Operator imprimante, calculatoare, Panet (2009-05-17 12:39:56)
5788. Burány Gellért, egyetemist, Újvidék (2009-05-17 12:39:43)
5787. Benedek Bernadett, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 12:39:28)
5786. Török László, Egyetemista, Csikszereda (2009-05-17 12:39:20)
5785. Fabóné Kiss Erzsébet, nyugdíjas, Tamási (2009-05-17 12:38:23)
5784. Apáti Péter, nemzetőr, Pannonhalma (2009-05-17 12:38:16)
5783. Jakab Zoltan, Economist, Cluj (2009-05-17 12:37:35)
5782. Burány Kovács Erika, pedagógus, Újvidék (2009-05-17 12:37:31)
5781. vitez Dobo Istvan, Teacher, 31 sussex street, Alberton, Australia (2009-05-17 12:36:55)
5780. Nagy Zsolt, informatikus, Csikszereda (2009-05-17 12:36:04)
5779. Leopold László, egyetemi hallgató, Marosvásárhely (2009-05-17 12:34:10)
5778. Bíró Tibor, nyugdíjas tanár, Marosvásárhely (2009-05-17 12:33:30)
5777. Horváth Ferenc, Építőmérnök, Nagykörű (2009-05-17 12:32:50)
5776. Naphegyi-Boldis Anna, szabad úszó, Nagyvárad (2009-05-17 12:32:12)
5775. Cozma Szabolcs, informatikus, Szatmárnémeti (2009-05-17 12:31:56)
5774. Deák Adél, közgazdász, Budapest (2009-05-17 12:31:05)
5773. Zoltáni Levente, Egyetemista, Segesvár (2009-05-17 12:30:33)
5772. Orbán Ferenc, zenész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 12:30:31)
5771. Boldizsár Zeyk Zoltán, tanár - profesor - teacher -Lehrer, Tordaszentlászló - Săvădisla (2009-05-17 12:29:58)
5770. Siko Csaba, Epitesz, Panet (2009-05-17 12:29:12)
5769. Bogdándi Zsolt, kézirattáros, Kolozsvár (2009-05-17 12:29:00)
5768. Gábri Zoltán, fényképész, Kolozsvár (2009-05-17 12:28:51)
5767. Fülep Éva, fényképész, Pforzheim, Deutschland (2009-05-17 12:28:20)
5766. Bartha Zsófia, rádiós szerkesztő, Kézdivásárhely (2009-05-17 12:28:07)
5765. Botha Zoltán, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 12:27:46)
5764. Benko Antonia, tanulo, Szekelyudvarhely (2009-05-17 12:26:28)
5763. Demjen Melinda, tanito, Borla (2009-05-17 12:26:20)
5762. Gaspar Attila, tanar/profesor, Ro-Zilah/Zalau/Waltenberg (2009-05-17 12:25:57)
5761. Fülep István, mérnök, Pforzheim, Deutschland (2009-05-17 12:25:33)
5760. Tóth János László, inginer, Budapest (2009-05-17 12:24:28)
5759. Dumitru Prunariu, cosmonaut, Bucuresti (2009-05-17 12:24:25)
5758. Fodor Imre, alkalmazott, Budapest (2009-05-17 12:24:18)
5757. Polgár Ferenc, szofverfejlesztő, Budapest (2009-05-17 12:24:04)
5756. Alexandru Mironov, scriitor-jurnalist, Bucuresti (2009-05-17 12:23:23)
5755. Szúnyogh Kazimír, egyetemista, Halle(Saale) (2009-05-17 12:23:23)
5754. Peter Katalin, Egyetemista, Kapolnas (2009-05-17 12:23:03)
5753. Turcsa Olivér, Inginer sunet, Cluj-Napoca (2009-05-17 12:23:00)
5752. Gaspar Attila, Zenetanar/profesor de muzica, Zilah/Zalau/Waltenberg (2009-05-17 12:22:46)
5751. BORBELY ECATERINA, asistent med. de laborator, TARGU MURES (2009-05-17 12:22:16)
5750. Csomós Péter, vegyészmérnök, Szatmárnémeti (2009-05-17 12:22:13)
5749. Miklós Réka, diák, Kolozsvár (2009-05-17 12:21:13)
5748. Antal Róbert, tanuló, Kolozsvár (2009-05-17 12:20:59)
5747. Deák Zsuzsánna, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 12:19:58)
5746. NAGYNÉ TÓDOR ÉVA, SIÓFOK-CSÍKSZEREDA (2009-05-17 12:19:46)
5745. mohácsi Párducz Sándor, Technikus, Diósd (2009-05-17 12:19:27)
5744. Lőrinczi László, vállalkozó, Kolozsvár (2009-05-17 12:18:49)
5743. Fazakas Lehel, Faipari mérnök, Csíkszereda (2009-05-17 12:18:29)
5742. NAGY LAJOS, Autóbusz vezető, 8600 SIÓFOK (2009-05-17 12:17:40)
5741. XValent Kata, Nagymama, Budapest (2009-05-17 12:16:59)
5740. Kesz Anton Ervin, Director vanzari, Miercurea Ciuc (2009-05-17 12:16:36)
5739. Décsei Mária Magdolna, Kolozsvár (2009-05-17 12:15:01)
5738. Sándor György, tanító, Nagygalambfalva (2009-05-17 12:14:53)
5737. Szabó András Ákos, referent logistica, Cluj Napoca (2009-05-17 12:14:45)
5736. Jakabos Csaba, nyugdíjas gépészmérnök, Solymár (2009-05-17 12:14:39)
5735. Antik Sándor, egyetemi oktató/cadru didactic universitar, Kolozsvár/Cluj Napoca (2009-05-17 12:14:06)
5734. Pilinger Monika, Neptancos, Foiskolai Hallgato, Sepsiszentgyorgy (2009-05-17 12:13:58)
5733. Tanka László, Külkereskedő, Hollandia (2009-05-17 12:12:27)
5732. Hodruszky Róbert, Vállalkozó, Budapest (2009-05-17 12:11:57)
5731. Miklos Julia, mernok, Csikmadaras (2009-05-17 12:11:12)
5730. Molnár Gergely, diák (egyetem), Kolozsvár (2009-05-17 12:09:23)
5729. Kun Iuliu (Gyula), bolti elado, Carei (Nagykaroly) (2009-05-17 12:09:09)
5728. Gurmai Péter, vegyészmérnök, Göd (2009-05-17 12:08:25)
5727. B. Nagy Veronika, TV szerkesztő, Bukarest (2009-05-17 12:08:03)
5726. Madas Pál, tanár, Budapest (2009-05-17 12:06:53)
5725. Csákányóczky György, Nyugdíjas gépészmérnök, Budapest (2009-05-17 12:06:50)
5724. Bondor András, tanár, Szászrégen (2009-05-17 12:06:35)
5723. Kelemen Csaba, Szigliget (2009-05-17 12:05:58)
5722. Tóth Enikő, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-17 12:05:50)
5721. Abodi Nagy Béla, festőművész, professzor, Kolozsvár, Budapest (2009-05-17 12:05:49)
5720. Bondor Csilla, tanár, Szászrégen (2009-05-17 12:05:20)
5719. Gergely Tunde, Kolozsvar/Amsterdam (2009-05-17 12:04:25)
5718. Cristian Musca, inginer, Miercurea-Ciuc (2009-05-17 12:02:55)
5717. Turba László, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-17 12:02:55)
5716. Biro Botond, tanar, Mezopanit (2009-05-17 12:02:46)
5715. SIMON CSABA, Presedinte Composesorat, com.Suseni (2009-05-17 12:02:16)
5714. Kövér Tamás, újságíró, Budapest (2009-05-17 12:02:12)
5713. szilagyi stefan, sef raion, baia mare (2009-05-17 12:01:51)
5712. Gőcze Ildikó, könyvelő, Budapest (2009-05-17 12:01:27)
5711. Dalnoki Eniko, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 11:59:45)
5710. Mihálka Nándor, történész, BMMA, Nagyvárad (2009-05-17 11:59:37)
5709. Bíró I. Andrea, Egyetemi hallgató, Kolozsvár-Budapest (2009-05-17 11:59:31)
5708. Horvat Eva- Monika, egyetemista, München (2009-05-17 11:59:12)
5707. Kalocsai Péter, Üzletkötő, Hódmezővásárhely (2009-05-17 11:58:20)
5706. Orbán László, inginer, Szatmárnémeti (2009-05-17 11:58:09)
5705. Tenger Emese, nyugdíjas, Baia Mare (2009-05-17 11:57:13)
5704. Kovács Júlia, tanfelügyelő, Marosvásárhely (2009-05-17 11:56:50)
5703. Tünde Bakcsy , teacher, Sanmartin (2009-05-17 11:56:45)
5702. Gecse Maria, diak, Kopec (2009-05-17 11:56:39)
5701. Fülöpné Rákos Éva, könyvtáros, Hódmezővásárhely (2009-05-17 11:56:24)
5700. Posta Ervin, Színész, Székelyudvarhely (2009-05-17 11:56:01)
5699. Sárközy Csongor, vallásszociológus, Budapest (2009-05-17 11:55:46)
5698. Szabo Peter zsolt, Tanar, Kolozsvar (2009-05-17 11:55:42)
5697. Vaár Péter, egyetemista, Halle, Deutschland (2009-05-17 11:55:34)
5696. BITAY MÁTYÁS, TANULÓ, KECSKEMÉT (2009-05-17 11:55:07)
5695. Frigyesy Ágnes, újságíró, Budapest (2009-05-17 11:54:10)
5694. György Nagy, Inginer, Göteborg (2009-05-17 11:53:39)
5693. Váczi Márk, egyetemi hallgató, Pécs, Magyarország (2009-05-17 11:53:33)
5692. Bodo Csaba Lorand, diak, Kolozsvar (2009-05-17 11:53:29)
5691. Bella Árpád, újságíró, Leányfalu (2009-05-17 11:53:03)
5690. Molnár Levente Zsolt, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-17 11:52:19)
5689. Timis Balazsi Hilda, assistent consular, Cluj (2009-05-17 11:51:51)
5688. Berecki Beáta, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 11:51:39)
5687. P.Fincziski Andrea, Színész, Székelyudvarhely (2009-05-17 11:48:37)
5686. Hunnia Baráti Kör, Németország (2009-05-17 11:48:27)
5685. Gorbe Beata, Kolozsvar (2009-05-17 11:48:19)
5684. Keresztes András, Budapest (2009-05-17 11:47:37)
5683. Dr. Grezsa István, orvos, Hódmezővásárhely (2009-05-17 11:47:21)
5682. Orbán Zsolt, tanár, Csíkszereda (2009-05-17 11:47:19)
5681. Seidl László, nyomdász, Németország (2009-05-17 11:46:54)
5680. Stefan Kelber, Musiker, Reichenbach-Deutschland (2009-05-17 11:46:37)
5679. Demjén Norbert, diák, Zilah (2009-05-17 11:45:50)
5678. Sütő Béla József, mérnöktan hallgató, Brassó (2009-05-17 11:45:36)
5677. Constantin Nicolas, Musiker, Greiz-Deutschland (2009-05-17 11:45:06)
5676. Varga Csaba, Egyetemi tanar, Kolozsvar (2009-05-17 11:44:50)
5675. Szondi Dávid, tanuló, Mátészalka (2009-05-17 11:44:14)
5674. Lado Szende, jelenleg háztartásbeli, Lövéte (2009-05-17 11:43:56)
5673. Starmüller Péter, tanuló, Budapest (2009-05-17 11:43:18)
5672. Tar Orsolya, diák, Budapest, Kelenföld (2009-05-17 11:42:50)
5671. Guti Csilla, tanítónő, Nagyvárad (2009-05-17 11:41:13)
5670. Christine-Ariane Zimmermann, studenta, Timisoara (2009-05-17 11:41:08)
5669. Hahn-Seidl Alida, Grafikus, Németország (2009-05-17 11:40:46)
5668. peterfy istvan, nyugdijas, Varhegy Maros megye (2009-05-17 11:40:28)
5667. Farkas Marcell, Diák, Székesfehérvár/kis Magyararország (2009-05-17 11:40:17)
5666. Demeter Jozsef, Elado, Marosvasarhely (2009-05-17 11:40:14)
5665. MADARASZ ANNAMARIA, PEDAGÓGUS, TARCEA (2009-05-17 11:40:08)
5664. Sziklay Mária Nóra, mentőtiszt, Esztergom (2009-05-17 11:39:46)
5663. Mihály Bodor, diák, Halle (Saale) (2009-05-17 11:37:40)
5662. Veres-Szászka Judit, egyetemista, Csíkszereda (2009-05-17 11:37:31)
5661. Pál Eszter, Pszichológus, Budapest (2009-05-17 11:37:27)
5660. Koncz Emma, Ovono, Havadto (Viforoasa) Mures (2009-05-17 11:36:57)
5659. Dr.Péchy Edit, nyugdijas, Budapest (2009-05-17 11:36:51)
5658. Demeter Annabella, tanár, Székelykeresztúr (2009-05-17 11:36:50)
5657. Molnár Zsolt, egyetemista, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 11:36:09)
5656. Andonis Theodokopoulos, Paleosemiotic Research, Budapest (2009-05-17 11:35:44)
5655. Benyovszki Joco, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 11:35:36)
5654. NISTOR KRISZTINA, ZENE PEDAGOGUS, KOLOZSVAR (2009-05-17 11:34:52)
5653. Konya Katalin, diak, Kolozsvar (2009-05-17 11:32:44)
5652. Zsehranszky Istvan Karoly, ziarist, Bucuresti, Bd.Tineretului nr.3, bloc Z-1, ap.62, Sector 4 (2009-05-17 11:32:07)
5651. Oroszki István, nyugdijas, H 7150 Bonyhád (2009-05-17 11:32:07)
5650. Simon Júlia, egyetemista, Csíkszereda (2009-05-17 11:31:38)
5649. Bartis Erika, tanár, Csíkszereda (2009-05-17 11:31:20)
5648. Ferenczy Ágnes, újságíró, Piliscsaba (2009-05-17 11:30:28)
5647. Pálfi Imre, Rendezvényszervező, Budapest (2009-05-17 11:30:12)
5646. Fuchs Tunde, jogasz, Kolozsvar (2009-05-17 11:29:38)
5645. Takács Csaba, mérnök, Szatmárnémeti (2009-05-17 11:28:28)
5644. NISTOR GHERGHE GASPAR, MERNOK/INGINER, KOLOZSVAR/CLUJ-NAPOCA (2009-05-17 11:28:11)
5643. Balogh Sándor, payroll administrator, London (2009-05-17 11:28:10)
5642. Dr. Berényi Károly, gyermekorvos, települési képviselő, Hódmezővásárhely (2009-05-17 11:26:38)
5641. Krobl Eleonora, nyugdilyas, Kolozsvar (2009-05-17 11:25:57)
5640. Kaszián Péter, Cégvezetö, Brachelen (2009-05-17 11:25:22)
5639. Tanczos Melania, Konyvelo, Csikszereda (2009-05-17 11:24:48)
5638. Petzinger Anna-Maria, tanarno, Marosvasarhely (2009-05-17 11:24:31)
5637. Tamas Timea Izabela, Egyetemista hallgato, Kolozsvar (2009-05-17 11:23:53)
5636. David Sandor, Area Manager, Miercurea Ciuc (2009-05-17 11:23:47)
5635. Tarné Tóbiás Anikó, diplomás ápoló, Budapest, Kelenföld (2009-05-17 11:23:02)
5634. Kerekes Orsolya, régész-technikus, Bácskossuthfalva (2009-05-17 11:23:00)
5633. Orbán Rozália, tanár, Székelyudvarhely (2009-05-17 11:21:33)
5632. Nagy Rozália, szakács, Budapest (2009-05-17 11:18:58)
5631. Balázs-Hegedüs József, Csíkszereda (2009-05-17 11:18:41)
5630. Tamás Zoltán, autószerelő, Budapest (2009-05-17 11:17:56)
5629. Gál Gabriella, orvos, Nagyszalonta (2009-05-17 11:17:30)
5628. Tamás Laura, könyvelő, Budapest (2009-05-17 11:16:58)
5627. Sinkó Ferenc, színész, Kolozsvár (2009-05-17 11:16:55)
5626. Koczka Kinga, Újságíró-szerkesztő, Budapest (2009-05-17 11:16:36)
5625. Keszeg Anna, szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-17 11:15:36)
5624. Dr. Végh Miklós Gyula, biokémikus, Budapest (2009-05-17 11:15:36)
5623. szatmary sandor robert, kasszas, kolozsvar (2009-05-17 11:15:24)
5622. Zsidó Erzsébet, Nyugdíjas tanitónő, Marosvásárhely (2009-05-17 11:15:10)
5621. Veres Eniko, tanar, Kolozsvar (2009-05-17 11:14:45)
5620. Vízi Bolglárka, Területi Képviselő, Mátészalka (2009-05-17 11:13:16)
5619. Farkas Lorand, Szinesz, Kolozsvar (2009-05-17 11:12:41)
5618. Tar Csaba, Épületgépész, Budapest, Kelenföld (2009-05-17 11:11:53)
5617. Feher Noemi, HR elemzo, Kolozsvar (2009-05-17 11:11:30)
5616. ERŐ Zsuzsanna, nyugdíjas titkárnő/retired secretary, Budapest (2009-05-17 11:11:24)
5615. Vigh Gábor, Tiszaújváros (2009-05-17 11:10:15)
5614. Kozma Sándor, Tanár, Székelyhíd (2009-05-17 11:10:04)
5613. Ember László, közgazdász, Budapest (2009-05-17 11:10:02)
5612. Dr. Vas Csilla Éva, fogorvos, Orosháza (2009-05-17 11:09:00)
5611. Szoke Zoltan, epitesz, Kolozsvar (2009-05-17 11:08:48)
5610. Szőcs Margit, tanár, Kolozsvár, Klausenburg, Cluj (2009-05-17 11:08:31)
5609. Dán Noémi, Student, Tg-Mures (2009-05-17 11:08:27)
5608. Dán Ildikó, Inginer, Tg-Mures (2009-05-17 11:07:29)
5607. Nyiri Viktor, Mezőgazdász, Budapest (2009-05-17 11:07:23)
5606. Bencze Matild, építésügyi előadó, Szentmártonkáta (2009-05-17 11:07:18)
5605. Dán Dániel, inginer, Tg-Mures (2009-05-17 11:06:32)
5604. Nagy Beendek, egyetemi oktató, Csikszereda (2009-05-17 11:06:31)
5603. Kun Gazda Kinga Viola, tanar, Deva (2009-05-17 11:05:08)
5602. veres elod, szinesz, gyergyoszentmiklos (2009-05-17 11:04:56)
5601. Fodor Anna, Halmstad / Svédország (2009-05-17 11:04:19)
5600. Borbath Aniko, orvos, Marosvasarhely (2009-05-17 11:04:06)
5599. Peter Eva, szamitogepkezelo, Szekelyudvarhely (2009-05-17 11:04:02)
5598. Balogh Zoltan, Pensioner, Halmstad / Svédország (2009-05-17 11:02:46)
5597. Fejéregyházi Emőke Csönge, Egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-17 11:02:42)
5596. Kun Gergely, tanár, Budapest (2009-05-17 10:59:39)
5595. Simon Kinga, ugyved, Sepsiszentgyorgy (2009-05-17 10:59:26)
5594. Poósz Lóránd, munkanélküli, Nagyvárad (2009-05-17 10:58:21)
5593. stagel györgy, tolmács, budapest (2009-05-17 10:57:08)
5592. Szumilas Stanislaw, Ingenieur, Untersiggenthal / Schweiz (2009-05-17 10:56:27)
5591. Bartha Edit, pénzügyi vezető, Pécel, Magyarország (2009-05-17 10:55:46)
5590. Szasz Lajos, Torda (2009-05-17 10:55:40)
5589. Bercsényi Miklós, egyetemi tanár, Keszthely (2009-05-17 10:55:14)
5588. Szasz Erzsebet-Maria, Psihologus, Torda (2009-05-17 10:52:51)
5587. Varga Mihai, Student, Cluj Napoca (2009-05-17 10:52:12)
5586. Sárdi Mihály, ügyvezető igazgató, Budapest (2009-05-17 10:51:45)
5585. András Attila, Mérnök, Csikszereda (2009-05-17 10:51:05)
5584. Laza Kozma Robert, Uzletvezeto, Kolozsvar (2009-05-17 10:50:42)
5583. Tóth Miklósné, Gondozónő, Budapest (2009-05-17 10:50:06)
5582. Csetri Elek, akadémikus, Kolozsvár (2009-05-17 10:49:27)
5581. Szecsődi Árpád, szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-17 10:49:18)
5580. Gapar Erzsebet-Anna, Kolozsvar (2009-05-17 10:48:54)
5579. Andok Orsolya, tanulo, Marosvasarhely (2009-05-17 10:47:54)
5578. BÉLA TŐKÉS, vegyész, professor emeritus, Marosvásárhely/ Targu Mures (2009-05-17 10:45:39)
5577. Dr. Tenkei Ilona, orvos /medic, Budapest (2009-05-17 10:43:43)
5576. Nagy Réka, Diák, Marosvásárhely (2009-05-17 10:43:31)
5575. Czinczok Orsolya, Gyógypedagógus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 10:43:03)
5574. Demeter Reka, programozo, Szekelyudvarhely (2009-05-17 10:42:54)
5573. Nyilas Elena ,, bio-elelmiszerüzlet alkalmazott, Laufen, Nemetorszag (2009-05-17 10:41:41)
5572. Demeter Reka, programozo, Szekelyudvarhely (2009-05-17 10:41:32)
5571. sulyoklaszlo, restaurator, szatmarnemeti (2009-05-17 10:41:16)
5570. Mar Zoltan Attila, inginer, Sf. Gheorghe (2009-05-17 10:40:59)
5569. Tamás Zsuzsa, tanár, Székelyudvarhely (2009-05-17 10:40:53)
5568. Kiss Erno Csongor, tanulo, Mezofele (2009-05-17 10:39:00)
5567. Vig Kinga, Konyvelo, Kolozsvar (2009-05-17 10:37:35)
5566. Havadi Krisztina, olvasószerkesztő, Budapest (2009-05-17 10:31:21)
5565. Anzik Eszter, mesteris diák, Kolozsvár / Szatmárnémeti (2009-05-17 10:31:09)
5564. György Renáta, tanuló, Lövéte (2009-05-17 10:29:32)
5563. Bogyo Eniko, Elarusito, Kolozsvar (2009-05-17 10:29:03)
5562. Anzik Eszter, mesteris diák, Kolozsvár / Szatmárnémeti (2009-05-17 10:28:23)
5561. Bogyo Jozsef Laszlo, Tehnikus, Kolozsvar (2009-05-17 10:28:18)
5560. Nemes Áron, alkalmazott, Pápa (2009-05-17 10:27:26)
5559. Deak Tamas, Kolozsvar (2009-05-17 10:25:27)
5558. Erdos Ioan Nicolae, Hangszermuvesz, Satu Mare (2009-05-17 10:24:56)
5557. Boros Vilmos, római katolikus plébános, Nyújtód (2009-05-17 10:24:11)
5556. JAKAB MELINDA, KOREGRAFUS, KOLOZSVAR,CLUJ-NAPOCA (2009-05-17 10:21:14)
5555. Bodi Iosif Attila, Intreprinzator / Magánválalkozó, Atena / Athén (Greece) (2009-05-17 10:20:19)
5554. Kutos Tünde, tanár, Kolozsvár (2009-05-17 10:20:11)
5553. Kovács Zoltán, főiskolai hallgató, Heves (2009-05-17 10:18:40)
5552. Réthy Emese, újságíró, Szeged (2009-05-17 10:18:13)
5551. Kuki Atilla, Nyugdíjas, Miskolc (2009-05-17 10:17:52)
5550. Eőry Emese, mérnök, Budapest (2009-05-17 10:15:40)
5549. Horvat Szilard, Egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-17 10:15:06)
5548. Brem Jürgen, Kolozsvár (2009-05-17 10:14:25)
5547. Gergely Ibolya, Tanár, Budapest (2009-05-17 10:14:08)
5546. Szabó Attila, Hangszerkészítő mester, Budapest (2009-05-17 10:12:44)
5545. Zalder Andrei, designer, Oradea (2009-05-17 10:12:31)
5544. Karajosné Dunai Andrea, mikrobiológus-technikus, Budapest (2009-05-17 10:12:29)
5543. Harangozo Zsolt, kereskedo, Szekelyudvarhely (2009-05-17 10:12:08)
5542. Sándor Imola, pszichológus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 10:11:05)
5541. mihaly ferenc, restaurator, szovata (2009-05-17 10:10:39)
5540. Peter Vastagh, tanulo, Budapest (2009-05-17 10:10:38)
5539. TOROK ZOLTAN, VALALKOZO, KOLOZSVAR, CLUJ-NAPOCA (2009-05-17 10:10:08)
5538. Benedek Éva, tisztviselő, Nyárádköszvényes (2009-05-17 10:09:24)
5537. Istok, Éva, Közgazdász, Villingen-Schwenningen, Germania (2009-05-17 10:08:50)
5536. Tóth Dániel, földmérő, Miskolc (2009-05-17 10:08:48)
5535. Csíki Dénes, lelkipásztor, Nyárádköszvényes (2009-05-17 10:08:40)
5534. Kelemen Anna-Mária, óvónő, Marosvásárhely (2009-05-17 10:08:02)
5533. Karajos Gyula, Vegyésztechnikus, Budapest (2009-05-17 10:07:48)
5532. Benedek Ildikó, közgazdász, Marosvásárhely (2009-05-17 10:07:43)
5531. Kelemen Antal, hangszeres művész, Marosvásárhely (2009-05-17 10:06:57)
5530. Nagy Enikő, közgazdász, Marosvásárhely (2009-05-17 10:06:51)
5529. Pataki Mária, tanár, Kecskemét (2009-05-17 10:05:51)
5528. Gampe Árpád, közgazdász, Köln, Deutschland (2009-05-17 10:05:38)
5527. Pomsár Péter, egyetemista, Budapest (2009-05-17 10:05:23)
5526. Koros Fekete Sándor, műszaki szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-17 10:04:32)
5525. Gampe László, mérnök, Köln, Deutschland (2009-05-17 10:03:41)
5524. Fodor Csilla, Szakács, Derekegyház,Béke u.6 (2009-05-17 10:03:29)
5523. Gampe Ilona, nyugdíjas, Marosvásárhely (2009-05-17 10:02:45)
5522. BITAY ENDRE, geolog, Cluj Napoca (2009-05-17 10:01:56)
5521. Péter István Zoltán, mérnök / inginer, Kolozsvár / Cluj Napoca (2009-05-17 10:01:43)
5520. Gyarmati Éva, Kertész,vállalkozó, Kispiac,Vajdaság (2009-05-17 10:01:29)
5519. Deák Szabolcs, diák - térképész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 10:01:25)
5518. Serdült Tibor Dr., orvos, Paks (2009-05-17 10:00:20)
5517. Ferencz Gábor, közgazdász, Marosvásárhely (2009-05-17 09:59:00)
5516. Ferencz Zsuzsanna, közgazdász, Marosvásárhely (2009-05-17 09:58:30)
5515. Hrovatin Rózsa, közigazgatási előadó, Pilis (2009-05-17 09:58:12)
5514. Nagy Endre, egyetemi hallgató, Gyergyószentmiklós (2009-05-17 09:57:43)
5513. Boros Zoltán, Filmrendező, Bukarest (2009-05-17 09:55:47)
5512. Tóth Levente, cégvezető, Miskolc (2009-05-17 09:55:20)
5511. Gábor Imola, diák, Kolozsvár (2009-05-17 09:54:16)
5510. Iári Katalin, nevelési tanácsadó, Csíkszereda (2009-05-17 09:52:48)
5509. Kicsák Henriett, diák, Nyírcsaholy (2009-05-17 09:52:29)
5508. Rappert Gábor, színész, Szatmárnémeti (2009-05-17 09:52:01)
5507. Tóth Károly, autószerelő, Tököl (2009-05-17 09:51:49)
5506. Márton Gyula, montageleiter, Székesfehérvár (2009-05-17 09:51:43)
5505. Mathe Marta Elisabeta, tanárnő, Marosvásárhely (2009-05-17 09:50:54)
5504. Borsay Laszlo, nyugdijas, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 09:49:28)
5503. Bencze Zsuzsanna, köztisztviselő, Csikszereda (2009-05-17 09:48:08)
5502. Bíró Orsolya , középiskolás tanuló, Székelyhíd - Bihar megye (2009-05-17 09:47:41)
5501. Bajusz ecaterina, Educatoare =pensionara, Aiud , jud. Alba (2009-05-17 09:47:25)
5500. Bognár István, cégvezető, Budapest (2009-05-17 09:47:01)
5499. Aszódi István, Budapest (2009-05-17 09:45:20)
5498. Heius Agneta, profesor, deva (2009-05-17 09:44:20)
5497. Dobszay Anna, diák, Budapest (2009-05-17 09:43:36)
5496. Csorja György, Marosvásárhely (2009-05-17 09:42:24)
5495. Bálint Ágnes, szerkesztő, Budapest (2009-05-17 09:40:54)
5494. Andrei Madly, inginer, Cluj (2009-05-17 09:40:49)
5493. Fazakas Sándor, lelkipásztor, Varsolc, Szilágy megye (2009-05-17 09:39:07)
5492. Kászoni Zsolt, nyugdíjas, Cluj Napoca, Kolozsvár (2009-05-17 09:38:59)
5491. Balázsi-Pál László, oktatómester, Csikszereda (2009-05-17 09:37:57)
5490. Kászoni Rozália, nyugdíjas, Cluj Napoca (2009-05-17 09:37:23)
5489. Barabás Hajnal, szerkestő, Csíkszereda (2009-05-17 09:36:20)
5488. Kászoni Emese, nővér, Cluj, Kolozsvár (2009-05-17 09:35:58)
5487. Aczél Lajos, nyugd. lakatos, Kecskemét, (2009-05-17 09:35:01)
5486. Kászoni Marika, titkárnő, Cluj - Kolozsvár (2009-05-17 09:33:49)
5485. Lovas Erika, történelem szakos gimn. tanár, Budapest (2009-05-17 09:32:59)
5484. Horváth Beáta, diák, Kapuvár (2009-05-17 09:30:42)
5483. Kászoni Bencze, IT szakember, Cluj - Kolozsvár - Klausenburg (2009-05-17 09:30:22)
5482. Forró László, újságíró, Bukarest (2009-05-17 09:30:16)
5481. Darvasi Jenő, Egyetemi docens, Kolozsvár (2009-05-17 09:30:04)
5480. gergely Károly, mérnők, Budapest (2009-05-17 09:28:45)
5479. Papné Hizsnyik Mária, Debrecen (2009-05-17 09:28:09)
5478. Heltai Judit, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-17 09:27:42)
5477. Péntek Anna Mária, háziasszony, Tata (2009-05-17 09:26:18)
5476. Bátor Judit , galéria asszisztens, Kecskemét (2009-05-17 09:21:19)
5475. Wagner István, cégvezető, Nagyvárad (2009-05-17 09:21:09)
5474. Gerlei Zoltán, oeconomist, Tatabánya (2009-05-17 09:20:26)
5473. Bartis Botond, Marosvásárhely (2009-05-17 09:16:32)
5472. Lezsákné Gyöngyösi Zsuzsanna, újságíró, Nyíregyháza, (2009-05-17 09:14:48)
5471. István Aranyosi, egyetemi oktató/university lecturer, Ankara (2009-05-17 09:13:48)
5470. Sógor E. Gyöngyi, tanárnő/profesoara, Cluj/Kolozsvár/Klausenburg (2009-05-17 09:11:23)
5469. Dr.Szilárd István, nyugdíjas katonatiszt, 2000.Szentendre Nap u. 1 (2009-05-17 09:11:15)
5468. Papp Ágota, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 09:10:34)
5467. Tuzson Csaba, inginer, Erd-Ungaria (2009-05-17 09:10:03)
5466. Veres Árpád, student, Targu Mures (2009-05-17 09:09:50)
5465. Nagy Istvánné, etnográfus tanár, Kisújszállás (2009-05-17 09:09:22)
5464. Toth Istvan, Kerteszmernok, Kolozsvar (2009-05-17 09:08:52)
5463. Bukor János, nyugdíjas, Hajós (2009-05-17 09:06:15)
5462. Péterffy Csilla, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 09:05:36)
5461. Radulovic Zsuzsanna, Ápolónö, München (2009-05-17 09:02:45)
5460. Molnar Antal, Economist, Miercurea Ciuc (2009-05-17 08:59:05)
5459. Ávéd Zoltán, inginer, Ászár (2009-05-17 08:59:02)
5458. Vincze Katalin Eszter, Kolozsvar (2009-05-17 08:57:21)
5457. Fodor Károly, gépészmérnök / inginer, Szatmárnémeti / Satu Mare (2009-05-17 08:55:59)
5456. Pal Antal, Vago, Projekt Manager, Dubai (2009-05-17 08:55:34)
5455. Nagy Géza, Inginer, Miercurea ciuc (2009-05-17 08:53:31)
5454. Jakab Albert-Levente, expert, Csíkszereda (2009-05-17 08:51:48)
5453. Horváth Tibor, -------, Győr (2009-05-17 08:51:20)
5452. Vidra Zoltán, Bezenye (2009-05-17 08:51:17)
5451. Kovacs Ferenc, adminisztrator, Kolozsvar (2009-05-17 08:51:01)
5450. Dr. Pongrácz István, orvos, Szolnok (2009-05-17 08:49:53)
5449. Szilágyi Erzsébet, építészmérnök, Budapest (2009-05-17 08:49:15)
5448. Janka Venczel, Kőműves, aki sokat épített Kolozsváron!, Kolozsvár-Klausenburg- Cluj (2009-05-17 08:48:33)
5447. Adorján Zsuzsánna, nyugdíjas, Marl,Németország (2009-05-17 08:47:52)
5446. Satan Adam, designer, Afula, Israel (2009-05-17 08:47:45)
5445. Székely Elena, nyugdíjas, Budapest (2009-05-17 08:44:47)
5444. Barra Lehel, könyvtáros, Nagybánya/Baia Mare (2009-05-17 08:42:05)
5443. Gál Péter, Alkalmazott, Dánia Grønhøj (2009-05-17 08:41:57)
5442. Székely Lóránt, gépészmérnök, Budapest (2009-05-17 08:41:02)
5441. Todor Eva, nyugalmazott tanar, Csikszereda (2009-05-17 08:40:40)
5440. Tréger Éva, vegyész, Kolozsvár (2009-05-17 08:39:59)
5439. Cserfalvi Józsefné, nyugdíjas, Szolnok (2009-05-17 08:39:31)
5438. Gábor Ferenc, nyugdíjas, Nagyszalonta (2009-05-17 08:39:11)
5437. kis hunor pal, tanulo, sepsiszentgyorgy (2009-05-17 08:37:49)
5436. Bálint Katalin, tanító, Dés (2009-05-17 08:37:41)
5435. Bako Lorand, Kozgazdasz, Csikszereda (2009-05-17 08:37:38)
5434. Konyári Tóth Róza, nyugdíjas, Budapest (2009-05-17 08:37:37)
5433. Gagyi Zsuzsa, Tanar, Tg-Mures (2009-05-17 08:36:10)
5432. Rózsa Sándor, fizikai dolgozó, Budapest (2009-05-17 08:35:29)
5431. Csiszár Mihály, director, Cluj-Debrecen (2009-05-17 08:29:14)
5430. Gál Péter, Alkalmazott, Dánia Grønhøj (2009-05-17 08:29:14)
5429. Waum Péter, HVIM, Székelyudvarhely (2009-05-17 08:28:17)
5428. Johannes Voßberg, ehem Deutsches Rotes Kreuz in Cluj, D-59457 Werl (2009-05-17 08:27:36)
5427. Péter Erzsébet, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-17 08:27:25)
5426. Péter Emese, háztartásbeli, Tápiószőlős (2009-05-17 08:26:44)
5425. Ferencz Örs Csaba, Marosvásárhely (2009-05-17 08:24:13)
5424. Pallós Irén, nyugdíjas, Budapest (2009-05-17 08:22:13)
5423. Aranyosi Antónia, kontroller, Vértesszőlős (2009-05-17 08:21:49)
5422. Medra Tiberiu Stefan, orvos, Oradea (2009-05-17 08:19:31)
5421. Bakos János, köztisztviselő, Budapest (2009-05-17 08:18:20)
5420. Bozsoki Gyorgy, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-17 08:17:37)
5419. Gorzo Erika Olga, könyvtáros/bibliotecar, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-17 08:16:42)
5418. Kristály Zita, Wellness és Spa menedzser, Budapest (2009-05-17 08:15:17)
5417. Alberné Bruncz Edit, szociális segítő, Sóskút/HU (2009-05-17 08:15:07)
5416. Forgács Viola, vállalkozó, Marosvásárhely (2009-05-17 08:13:30)
5415. Lukács Béla, Vállalkozó , Miskolc (2009-05-17 08:11:50)
5414. Dienes Erzsébet, Közgazdász, Budapest (2009-05-17 08:09:55)
5413. Székely-Benczédi Éva, nyugdíjas, Nyárádszentmárton (2009-05-17 08:08:26)
5412. Székely-Benczédi Endre, tanár, Nyárádszentmárton (2009-05-17 08:06:55)
5411. Weghofer Gabriella, foaszisztens, Szatmarnemeti (2009-05-17 08:05:26)
5410. Osváth Attila, vállalkozó, Marosvásárhely (2009-05-17 08:04:16)
5409. Capusneanu Anita, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-17 08:04:06)
5408. Simon Gábor, vegyészmérnök, Miskolc (2009-05-17 08:03:06)
5407. Ferenczi Attila, rönkházépítő, Gyergyóújfalu/Suseni (2009-05-17 08:02:35)
5406. Csíki Sándor, Tanár, Nyárádszereda (2009-05-17 08:02:08)
5405. Kovacs Levente, tanar/profesor, Csikszereda/Miercurea Ciuc (2009-05-17 07:59:02)
5404. Bartha Szabó József, újságíró, Budapest (2009-05-17 07:58:45)
5403. ferencz robert, kereskedelmi ugynok, sepsiszentgyorgy (2009-05-17 07:50:12)
5402. Bako István, asztalos, ilyefalva (2009-05-17 07:49:58)
5401. szabo józsef, vallalkozó, cluj napoca (2009-05-17 07:49:25)
5400. Berszán Réka, Újságíró, Kolozsvár (2009-05-17 07:48:34)
5399. Szász Alpár Zoltán, egyetemi oktató, Kolozsvár (2009-05-17 07:48:28)
5398. Jámborné Benkei Ildikó, újságíró, Szentendre (2009-05-17 07:46:39)
5397. Valdman Istvan, egyetemi lektor, Nagybanya (2009-05-17 07:45:41)
5396. Dr. Molár Miklós, ny. egyetemi docens, Szeged (2009-05-17 07:44:01)
5395. Szabó Melinda, közönségszervező, Kolozsvár (2009-05-17 07:38:23)
5394. Totos Zsuzsa, Vallalkozo, Nagyvarad (2009-05-17 07:37:49)
5393. Kalina Yvette, tanár, Budapest (2009-05-17 07:35:37)
5392. Nagy Galaczi Hajnal, tanító, Ghimes-Faget (2009-05-17 07:31:32)
5391. Varga László, gondnok, Siófok (2009-05-17 07:30:07)
5390. Kulcsár Edit, dramaturg, Szatmárnémeti (2009-05-17 07:28:45)
5389. Nacsádiné Csuka Melinda, református lelkész, Nagyvárad (2009-05-17 07:19:01)
5388. Demeter Maria, tanar, Szaszregen (2009-05-17 07:17:56)
5387. Jakab Istvan, Epitesz, Kolozsvar (2009-05-17 06:54:54)
5386. Horváth Piroska, nyugdíjas tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 06:54:52)
5385. Dobrova Gyula, vállalkozó, Budapest (2009-05-17 06:53:39)
5384. Böszörményi Zoltán, író, Arad (2009-05-17 06:52:47)
5383. Dobrováné Balogh Éva, nyugdijas, Budapest (2009-05-17 06:52:29)
5382. barazsuly-lado hajnalka, felugyelo, csikszereda (2009-05-17 06:46:26)
5381. Gyorgy-Mozes Levente, Revenue Manager, Marosvasarhely (2009-05-17 06:46:24)
5380. László Edit, tanító, Budapest (2009-05-17 06:45:07)
5379. dr Nagy Lajos, nyugdíjas, Kecskemét (2009-05-17 06:42:14)
5378. Csűrös Ágnes, Légi irányító asszisztens, Budapest (2009-05-17 06:41:17)
5377. Nagy Zsuzsa, nyugdíjas, Kecskemét (2009-05-17 06:38:51)
5376. Ciavoi Dragoş Cătălin, textilipari mérnök, Élesd (2009-05-17 06:31:54)
5375. Péterfi István, elektronikus, Zilah (2009-05-17 06:11:16)
5374. Nagy Mihály Zoltán, történész, Kolozsvár (2009-05-17 05:56:48)
5373. Aurel Hamran, Tanár, Canada (2009-05-17 05:48:57)
5372. Beksy Ida, újságíró-főszerkesztő, Zilah (2009-05-17 05:42:46)
5371. Bogdanovits Andras, terkepesz, Melbourne (2009-05-17 05:21:56)
5370. Bartha Laszlo, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-17 04:39:48)
5369. Zsigmond Júlia, egyetemista, Sepsiszentgyörgy (2009-05-17 03:58:21)
5368. Nagy Géza, képzőművész, Budapest, Kolozsvár (2009-05-17 03:55:39)
5367. Nagy Stoica Georgeta, képzőművész, Budapest (2009-05-17 03:54:43)
5366. Oláh-Badi Melinda, Kolozsvár (2009-05-17 03:25:10)
5365. Bulányj György, piarista tanár, Bidapest (2009-05-17 03:18:40)
5364. Lukács László, programozó/software developer/Softwareentwickler, Linz (2009-05-17 03:13:25)
5363. Roger Corn, Psychologist, Kent, Washington, USA (2009-05-17 03:13:10)
5362. Tamás Ervin, projekt menedzser, Kolozsvár (2009-05-17 03:06:34)
5361. Totka László, újságíró, Nagyvárad (2009-05-17 03:04:17)
5360. Nagy Gabor, baros, Nagyvarad (2009-05-17 03:03:43)
5359. robert wagner, turistik, münchen (2009-05-17 03:01:37)
5358. Bogdán Maria, Épitömérnök, Malmö, Sweden (2009-05-17 03:01:32)
5357. Ágoston Zoltán, Vezwtő, Nyíregyháza (2009-05-17 02:52:34)
5356. Kántor Pál, Lelkipásztor Hamiltonban - Kanada, Lakás: London, Ontario (2009-05-17 02:43:42)
5355. Asztalos Örs, Egyetemista, Medgyes (2009-05-17 02:31:37)
5354. Bota Eva, Studenta, Tirgu Mures (2009-05-17 02:15:08)
5353. Wollitzer Tamás, egyetemi hallgató, Esztergom (2009-05-17 02:10:17)
5352. Biro Katalin, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-17 02:09:11)
5351. Osváth Éva, anya, Budapest (2009-05-17 02:06:33)
5350. Becze Melinda, Egyetemista, Csikszereda/Nagyszeben (2009-05-17 02:03:22)
5349. Danhauser Lilla, zenetanár, Páty (2009-05-17 01:59:34)
5348. Toók Hajnal, közgazdász, Érd (2009-05-17 01:57:38)
5347. Antal Ágnes, építészmérnök, Budapest (2009-05-17 01:57:15)
5346. kilin péter-pál, kötészeti vágó, szentendre (2009-05-17 01:52:21)
5345. katona irenke, tanar, bogoz (2009-05-17 01:51:11)
5344. Ferenczi Imola, Tanitó, Marosvásárhely (2009-05-17 01:50:34)
5343. katona csilla, tanar, szekelyudvarhely (2009-05-17 01:50:21)
5342. Barta Sándor, student, Marosvásárhely (2009-05-17 01:48:49)
5341. Kafka Peter, IT Professional, Adelaide, Ausztralia (2009-05-17 01:48:11)
5340. Lovasz Iuliu, munkanelkuli, Nagyenyed (2009-05-17 01:47:45)
5339. Windhager Franz, vállakozó, Bécs/Kolozsvár (2009-05-17 01:47:18)
5338. Natalia Nojek, egyetemista, Poznań (2009-05-17 01:45:49)
5337. Borosházi Tamás, okl. építészmérnök, Pilismarót (2009-05-17 01:44:22)
5336. Fenyvesi Levente, Szeged (2009-05-17 01:42:56)
5335. Fenyvesi János, Szeged (2009-05-17 01:41:29)
5334. Toók Hajnal, közgazdász, Érd (2009-05-17 01:40:02)
5333. Csaba László, nyugdíjas, Budapest (2009-05-17 01:39:12)
5332. László Szabolcs, Bölcsészhallgató, Kolozsvár (2009-05-17 01:37:54)
5331. Baumeister Laszlo W, valalkozo, Merrick,USA. Nagyvarad szulotte (2009-05-17 01:37:27)
5330. Dezideriu Halasz, tanár/profesor/teacher/lehrer, Budapest (2009-05-17 01:29:11)
5329. Darabos Erika, Tanár, Monor (2009-05-17 01:27:10)
5328. Pintér Erzsébet, fordító, Budapest (2009-05-17 01:25:25)
5327. Varga Judith, Tanár, Budapest (2009-05-17 01:22:53)
5326. Finna Gabriella, konyvelo, Kezdivasarhely (2009-05-17 01:20:43)
5325. Sandor Teglasy, Informatikus, Budapest (2009-05-17 01:20:32)
5324. Rebekka Herman Mostert, Fordító, Zwolle, Hollandia (2009-05-17 01:16:36)
5323. Karádi Ferenc, vállalkozó, Siófok (2009-05-17 01:12:04)
5322. szodorai emil robert, jelenleg kulfoldon elek es dolgozok egy Husgyarban, Francia orszag (2009-05-17 01:10:07)
5321. Lami Szabolcs, Szabad szellemi foglalkozású, Bietigheim-Bissingen/Németország (2009-05-17 01:08:47)
5320. Katona Evelin, egyetemista, Nagykároly (2009-05-17 01:08:26)
5319. Farcas Paraschiva, nyugdíjas tanár, Oradea (2009-05-17 01:07:48)
5318. Herczeg Ferenc, fordító, Budapest (2009-05-17 01:06:53)
5317. Nagy Júlia, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-17 01:05:26)
5316. Hervay Tamás, tanár, Budapest (2009-05-17 01:04:55)
5315. Péterffy Kund, Lelkipásztor, Sydney, Ausztrália (2009-05-17 01:04:53)
5314. Fabényi Réka, tanár, Budapest (2009-05-17 01:04:02)
5313. Gáspár Levente, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 01:01:53)
5312. Orbán Botond Attila, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-17 00:58:43)
5311. Jékel Géza Antal, nyugdijas, Szatmárnémeti (2009-05-17 00:56:48)
5310. Banyai Sandor, Szakkepzett munkas, Kolozsvar (2009-05-17 00:53:43)
5309. Márkó Szidónia, tanár, Magyarország-Bicske (2009-05-17 00:52:44)
5308. Balogh Bertalan, író, Flagler Beach (2009-05-17 00:45:29)
5307. Adel Toth, Designer, Kolozsvar/Cluj-Napoca, Romania (2009-05-17 00:44:44)
5306. Murányi Marianna, újságíró, Székesfehérvár (2009-05-17 00:42:23)
5305. Lukács Levente, Marosvásárhely (2009-05-17 00:41:33)
5304. Murányi Ottó, újságíró, Székesfehérvár (2009-05-17 00:41:11)
5303. dr Gönczy Béla, szakorvos, Nagykőrös (2009-05-17 00:40:23)
5302. Takács Mihály, informatikus, Székelykeresztúr (2009-05-17 00:39:13)
5301. Gudenus János József, múzeumi munkatárs, Budapest (2009-05-17 00:37:48)
5300. Levente Molnár, közgazdász, Chicago (2009-05-17 00:35:04)
5299. Üveges Anita, Budakeszi (2009-05-17 00:34:50)
5298. Gábor Ede, munkanelkuli, Miercurea Ciuc (2009-05-17 00:34:08)
5297. Szentkiralyi Csilla, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-17 00:33:49)
5296. kerekes zoltán, tanító/teecher/invatator, bethlen/beclean (2009-05-17 00:32:46)
5295. Boda Anna - Beata, diak, Kolozsvar (2009-05-17 00:32:31)
5294. Pelok Benedek, orvos, Székelyudvarhely (2009-05-17 00:31:59)
5293. Bokor Andrea, Online Projekt Management, München (2009-05-17 00:28:30)
5292. Murányi Dorottya, egyetemi hallgató, Székesfehérvár (2009-05-17 00:27:08)
5291. Hegyi Eva, tanar, Székelykeresztúr (2009-05-17 00:22:25)
5290. Vakarcs Melinda, Tnulo, Kolozsvar (2009-05-17 00:22:00)
5289. Fülöp Zsolt, Nagyvárad (2009-05-17 00:20:49)
5288. Fehér Dávid, Tanuló, Budapest (2009-05-17 00:20:45)
5287. Varga Zoltan, Art Dealer, Washington, DC. (2009-05-17 00:19:36)
5286. Gergely Csenge, Tanuló, Magyarország (2009-05-17 00:18:00)
5285. Horváth Zsolt, tervező, Budapest (2009-05-17 00:15:58)
5284. Kovács Botond, Egyetemi hallgató, Kézdiszentlélek (2009-05-17 00:13:52)
5283. Vaskó Zsolt, zenei előadóművész, Budapest (2009-05-17 00:13:27)
5282. Arnold Estok, USA (2009-05-17 00:12:03)
5281. Simon Katja, alkalmazott, Nittenau (Németország) (2009-05-17 00:12:00)
5280. Sárosi Béla, Inginer, Miercurea Ciuc (2009-05-17 00:11:07)
5279. Nagy Szilard, egyetemista, kolozsvar (2009-05-17 00:10:06)
5278. Klara Szalantzy, tanár, München (2009-05-17 00:09:28)
5277. Szunyogh István, raktári munkás, Ráckeve (2009-05-17 00:07:46)
5276. Eniko Kovacs, designer, Charlotte, NC, USA (2009-05-17 00:07:36)
5275. Vass Levente, student, Cluj-Napoca (2009-05-17 00:06:44)
5274. Kun-Andras Tibor, director vanzari, Cluj-Napoca (2009-05-17 00:05:18)
5273. Brassai Timea-Tünde, egyetemista, Szászrégen (2009-05-17 00:04:25)
5272. Szántay Antal, történész, Budapest (2009-05-17 00:04:01)
5271. Robert Varnyu, tanár, Óbecse (2009-05-17 00:03:19)
5270. Versánszky Ildikó, hegedűtanár, Debrecen (2009-05-17 00:02:39)
5269. Lőrincz Csilla, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-17 00:02:01)
5268. laszlo istvan-jozsef, munkanelkuli, marghita (2009-05-17 00:01:25)
5267. Amalia Szeredai, Diak, München (2009-05-17 00:00:30)
5266. Kovács Ágnes, Nyugdíjas, Kézdivásárhely (2009-05-17 00:00:25)
5265. Menyhárt-Török Adél, ügyintéző, Budapest (2009-05-17 00:00:02)
5264. Gergely Imre, rendszergazda, Kolozsvar (2009-05-16 23:59:36)
5263. Kónya István, lantművész, Budapest (2009-05-16 23:59:28)
5262. Laczkó Zsolt, autómérnök/inginer , Gyergyóremete/Remetea (2009-05-16 23:59:07)
5261. Csíki Annamária, titkárnő, Gyergyócsomafalva (2009-05-16 23:57:03)
5260. Gergely Szabolcs, DTP / Prepress, Kolozsvár (2009-05-16 23:55:24)
5259. Döbröndi Noémi, designer, Nagyvárad (2009-05-16 23:54:54)
5258. Gubacsi Rita, Belsőépítész, pécs (2009-05-16 23:54:32)
5257. Keresztes Zoltán, Csíkszereda (2009-05-16 23:54:03)
5256. Balázsi-Pál Előd, újságíró, Kolozsvár (2009-05-16 23:53:48)
5255. Bitay Zsuzsa, hegedűművész, Dalvík (Izland) (2009-05-16 23:52:46)
5254. Balázsi-Pál Ágnes, igazgató, Kolozsvár (2009-05-16 23:52:42)
5253. Szabó Zoltánné, Gazdasági Vezető, Makó, Magyarország (2009-05-16 23:52:37)
5252. Bíró István, szakács, Nagyvárad (2009-05-16 23:52:05)
5251. Nagy Zoltan, raktarvezeto, Kolozsvar (2009-05-16 23:50:28)
5250. Szabó Márton, Piliscsaba (2009-05-16 23:50:00)
5249. Kosztándi Ferenc, Építész, Szeged, Magyarország (2009-05-16 23:48:55)
5248. Dániel Réka, Piliscsaba (2009-05-16 23:48:28)
5247. Pete Hajnal, Diak, Marosvasarhely (2009-05-16 23:46:22)
5246. Marc Robert, student, Baia Mare (2009-05-16 23:44:37)
5245. Péteri Attila Árpád, nyugdíjas népművelő, Budapest (2009-05-16 23:44:02)
5244. Laczkó Brigitta, tanár, Szeged, Magyarország (2009-05-16 23:42:20)
5243. Bolyai Csaba Zoltán, egyetemi hallgató, Székelyudvarhely (2009-05-16 23:40:31)
5242. Kocsis Tünde, profesor, tanár, Targu-Mures, Marosvásárhely (2009-05-16 23:37:55)
5241. Kovács Ildikó, óvónő, Csíkszereda (2009-05-16 23:37:22)
5240. Csutak Judit, tanár, Csíkszereda (2009-05-16 23:37:16)
5239. Jáky László, fogszakorvos, Budapest (2009-05-16 23:36:28)
5238. Horvath Erzs, titkárnő, Arad (2009-05-16 23:35:00)
5237. Hegedűs István, vállakozó, Budapest (2009-05-16 23:32:26)
5236. Gyóni Gábor, történész, Budapest (2009-05-16 23:30:20)
5235. Erőss Erna, tanár, Budapest (2009-05-16 23:30:13)
5234. Szebeni-Szabó Róbert, fotográfus, Budapest (2009-05-16 23:29:51)
5233. dr. Zsigmond Barna Pál, jogász, budapest (2009-05-16 23:29:38)
5232. Orban Etelka, Konyvelo, Csikcsomortan (2009-05-16 23:29:04)
5231. Kakay Attila, fizikus, Jülich, Deutschland (2009-05-16 23:28:08)
5230. Halmos Károly, egyetemi oktató, Budapest (2009-05-16 23:27:26)
5229. Czira Lorand , Tengeresz, Des (2009-05-16 23:26:39)
5228. Papp Zsolt, reformatus lelkipasztor, preot, New York (2009-05-16 23:26:20)
5227. Cserfalvi József, népművelő, Szolnok (2009-05-16 23:26:10)
5226. Plájás István, fotós, Marosvásárhely (2009-05-16 23:25:53)
5225. Balogh Ferenc, informatikus könyvtáros, Noszvaj (2009-05-16 23:24:09)
5224. Szabó Norbert, egyetemi hallgató, Marosvásárhely (2009-05-16 23:23:15)
5223. Ferencz Levente, Környezetvédelmi Biztos, Csíkszereda (2009-05-16 23:22:50)
5222. Kelemen Zsofia, közgazdász, Kolozsvár (2009-05-16 23:22:38)
5221. Kövér István, Nyugdíjas, Budakeszi (2009-05-16 23:22:25)
5220. Gajdó Delinke, színész, Szatmárnémeti (2009-05-16 23:21:50)
5219. Madaras Irén, tanítónő, Lupeni (2009-05-16 23:21:40)
5218. Kovács Zsuzsa, nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-16 23:20:53)
5217. Laczkó Lászlóné Csiki Enikő, pénztáros, Mohács-Újmohács (2009-05-16 23:19:26)
5216. Molnar Eva, pedagogus, Nagykaroly (2009-05-16 23:19:15)
5215. Csenteri Csaba, mernok, Boston (2009-05-16 23:19:15)
5214. Rev. Anya Sammler-Michael , Minister, Sterling, VA; USA (2009-05-16 23:18:07)
5213. Becze Ildiko, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-16 23:17:50)
5212. Gonda István, pályázatíró, Szeged (2009-05-16 23:17:21)
5211. Szondi Andreea, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 23:17:13)
5210. Dr. Hullán Lehel, biokémikus, Budapest (2009-05-16 23:17:04)
5209. Posztuly Tunde, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-16 23:17:04)
5208. Damo Zsuzsanna, tanulo, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 23:17:00)
5207. Török Annamária, idegenvezető, Kalotaszentkirály (2009-05-16 23:16:40)
5206. Sándor Júlia, aszisztens, Kecskemét (2009-05-16 23:16:16)
5205. hansh hedrich, politolog, ONGist, sighisoara / segesvar / schaessburg (2009-05-16 23:15:25)
5204. Silaghi Bernadett, Történelemtanárnő, Ghirisa (2009-05-16 23:15:01)
5203. Denes Hunor-Levente, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 23:14:30)
5202. Keresztes Ágnes , egyetemista, Bécs (2009-05-16 23:14:23)
5201. Medgyessy László, gyógypedagógus, Budapest (2009-05-16 23:12:36)
5200. Sántha Éva, vállalkozó, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 23:12:27)
5199. Markó András, zenész, Budapest (2009-05-16 23:11:55)
5198. Kolumbán Csongor , egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 23:11:53)
5197. Török Annamária, idegenvezető, Kalotaszentkirály (2009-05-16 23:10:36)
5196. Németh Adél, Budapest (2009-05-16 23:10:25)
5195. Horváth Éva, óvónő, Kolozsvár (2009-05-16 23:10:22)
5194. Almási Lilla, óvónő, Lápos (2009-05-16 23:10:04)
5193. Dr. Andrásofszky Enikő, Orvos, Siófok (2009-05-16 23:09:32)
5192. Fábián Vilma, pensionar, Lutita (2009-05-16 23:08:45)
5191. Sántha Barnabás, vállalkozó, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 23:08:05)
5190. Szekely Margit, nyugdijas tanar, Marosvasarhely (2009-05-16 23:07:50)
5189. Borsos Ágnes, egyetemi hallgató, Gyergyószárhegy (2009-05-16 23:04:18)
5188. Nemoda Barnabás, subinginer, Budapest (2009-05-16 23:04:02)
5187. Francesco Profumo, egyetemista, Urbino, Italia (2009-05-16 23:03:47)
5186. Kiss Gábor, biológus, Székesfehérvár (2009-05-16 23:03:02)
5185. Fodor Alexandru, pensionar, Sfintu Gheorghe (2009-05-16 23:01:49)
5184. Radványi Éva, ápoló, Urbino, Olaszország (2009-05-16 23:01:31)
5183. Nagy Artur, diak/elev, Nagykaroly/Carei (2009-05-16 23:00:57)
5182. Keresztes Péter, ügyintéző, Pápa (2009-05-16 23:00:39)
5181. Bertalan Réka , Tanuló, Mosonmagyaróvár (2009-05-16 23:00:31)
5180. Nagy Melinda, titkarno, Kolozsvar (2009-05-16 23:00:24)
5179. Jakab Hunor Sandor, Doktorandusz (PHD student), Cluj Napoca (2009-05-16 22:58:48)
5178. Kis Iulia, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 22:58:08)
5177. Fábián Emese, asiatent medical, Lütita (2009-05-16 22:57:57)
5176. Bacz Eva, egyetemista, Kommando (2009-05-16 22:57:53)
5175. Mátis Rozalia, orvos, Bölön (2009-05-16 22:57:20)
5174. Pall Tunde Ramona, elarusito, Kovaszna (2009-05-16 22:57:07)
5173. Sebastian Billich, Arhitekt, Karlsruhe-Deutschland (2009-05-16 22:56:40)
5172. S. Szöllősi István, doktorandusz, Kolozsvár (2009-05-16 22:56:34)
5171. Harai Gyula, gepkocsivezeto, Kovaszna (2009-05-16 22:55:57)
5170. Szekeres Imre Zoltán, élelmiszeripari üzemmérnök, Bük (2009-05-16 22:55:05)
5169. Szatmari Rozsika, Studenta, Tg,Mures (2009-05-16 22:54:41)
5168. Todor-Iszlai Eniko, Marketing Manager, Miercurea-Ciuc (2009-05-16 22:54:36)
5167. Evelyn Billich, Arhitekt, Karlsruhe-Deutschland (2009-05-16 22:53:57)
5166. Kostyàk Botond, zenész-musician, Lyon( France) (2009-05-16 22:53:03)
5165. Hirsch David, oficer, Yerusalim (2009-05-16 22:52:29)
5164. Vargha Noémi, állatorvos /medic veterinar / vet, Vajdaszentivány (2009-05-16 22:51:49)
5163. Vásárhelyi Balázs, mérnök, Budapest (2009-05-16 22:51:44)
5162. Takacs Zsolt, kozgazdasz, Marosvasarhely (2009-05-16 22:51:31)
5161. Havaj Ferencné , nyugdijas, Balassagyarmat (2009-05-16 22:50:54)
5160. Biró Gyöngyvér, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 22:50:28)
5159. Kocsis Maria Eva, Nyugdijas konyvelo, Nagyvarad (2009-05-16 22:50:23)
5158. Gyebnár Attila, részleg-vezetö, Nagytúr (2009-05-16 22:49:47)
5157. Soós János, tanár, Békés (2009-05-16 22:48:49)
5156. Nagy Szilveszter, Inginer in informatica, Miercurea Ciuc (2009-05-16 22:48:39)
5155. Nagy Elek, PC technikus, Piliscsaba - Magyarország (2009-05-16 22:48:13)
5154. Attila Kakasy, sofer, Cluj-Napoca (2009-05-16 22:47:59)
5153. tANKO BELA, Nyugdijas, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 22:47:13)
5152. Török Áron Lóránt, építész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 22:47:04)
5151. Istvan Pilbak, bucatar, Cluj-Napoca (2009-05-16 22:46:47)
5150. Banyai Istvan, Ceg Vezeto / Administrator Firma, Kolozsvar / Cluj - Napoca (2009-05-16 22:46:13)
5149. Szakacs Krisztian, med vet, Negresti Oas/Cluj Napoca (2009-05-16 22:46:09)
5148. Levente Zovanyi, sofer, Cluj-Napoca (2009-05-16 22:45:49)
5147. Nagy Margit, tanárnő, Újvidék (2009-05-16 22:45:44)
5146. Bánházi Botond László, diák, Margitta (2009-05-16 22:43:59)
5145. Kovács Kinga-Beatrix, tanuló, Nagyvárad (2009-05-16 22:42:35)
5144. Ildiko Palfi, asistenta, Kolozsvar (2009-05-16 22:42:34)
5143. Biro László, gépészmérnök, Budapest / Rugonfalva (2009-05-16 22:40:54)
5142. Ban Robert, Manadzser, Kolozsvar (2009-05-16 22:40:53)
5141. Ibolya Hajdu, secretara, Cluj-Napoca (2009-05-16 22:40:46)
5140. Tibád Tekla, szerkesztő, Marosvásárhely (2009-05-16 22:39:42)
5139. Bartis Magdolna, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 22:39:10)
5138. Larry Watt, Activist for freedom and ongoing truth, Tulsa, Oklahoma , USA (2009-05-16 22:39:00)
5137. Németh Anita, egyetemi hallgató, Iván (2009-05-16 22:39:00)
5136. Denisa Albu, vanzatoare, Cluj-Napoca (2009-05-16 22:38:25)
5135. Fazekas Attila, szakmunkás, Berettyószéplak (2009-05-16 22:38:20)
5134. Karp Ágnes, tanítónő, Marosvásárhely (2009-05-16 22:38:15)
5133. Erdei Gábor, Biokémikus, Zilah (2009-05-16 22:37:30)
5132. Denes Gabos, informatician, Kolozsvar (2009-05-16 22:36:45)
5131. Fazekas Éva, tanítónő, Berettyószéplak (2009-05-16 22:36:22)
5130. Ferenczi Márta, Gyergyóújfalu (2009-05-16 22:36:22)
5129. Csilla Vincze, muzician, Kolozsvar (2009-05-16 22:35:23)
5128. Kis Csaba, asistent, Kolozsvar (2009-05-16 22:34:17)
5127. Henning Emese, konyvtaros, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 22:34:09)
5126. Nancy McClusky, Retired, Maryland, USA (2009-05-16 22:33:19)
5125. Imre Arpad Levente, mechanic auto, Kolozsvar (2009-05-16 22:32:32)
5124. Veres Beatrix, fordito/traducator, Cluj-Napoca (2009-05-16 22:31:46)
5123. Szikszai Tamas, ugyved, Kolozsvar (2009-05-16 22:31:03)
5122. Tanka Attila, bíró, Marosvásárhely (2009-05-16 22:30:53)
5121. Major Zsuzsanna, munkanélküli, Bácstopolya (2009-05-16 22:30:41)
5120. bako bela, agrarmernok, kolozsvar (2009-05-16 22:30:37)
5119. Gabriel Pall, nyugdijas közgazdász, D-Worms (2009-05-16 22:30:03)
5118. Kovács József, D.Ing., Bruck/L. (2009-05-16 22:29:37)
5117. Arpad Kovacs, Judge at the USA Government, Washington DC (2009-05-16 22:29:33)
5116. Ballán Emőke, kivitelező, Galgamácsa (2009-05-16 22:29:15)
5115. Butyka Laszlo, allategeszsegugyi tehnikus, Zagon, Kovaszna (2009-05-16 22:28:56)
5114. orban timea, egyetemista, dicsoszentmarton (2009-05-16 22:28:29)
5113. Benedekfi Melinda Andrea, tanítónő, Marosvásárhely (2009-05-16 22:27:02)
5112. Levente Kiraly, Kolozsvar (2009-05-16 22:26:54)
5111. Ballán Réka , gyógymasszőr, Fót (2009-05-16 22:26:08)
5110. Juhász Lászlóné, könyvelő, Kecskemét (2009-05-16 22:25:45)
5109. Soos Szabolcs, egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-16 22:25:36)
5108. Szabó Irén-Gyöngyi, tanítónő, Hármasfalu (2009-05-16 22:25:27)
5107. Marosi Csilla, Ökológus/Ecolog, Csíkszereda/Miercurea Ciuc (2009-05-16 22:24:35)
5106. Török László, Biztosítási alkusz, Győr (2009-05-16 22:24:26)
5105. Todor Laszlo, gepeszmernok, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 22:24:14)
5104. Imola Hancz, sociolog, Kolozsvar (2009-05-16 22:24:07)
5103. Ferencz Janos, Egyetemista, Szentegyhaza (2009-05-16 22:24:04)
5102. Butyka Ibolya, penzugyi eloado, Zagon, Kovaszna (2009-05-16 22:22:29)
5101. Nyikó Tünde, egyetemista, Székelyszáldobos (2009-05-16 22:22:08)
5100. Szalai József, tanár, Pápa (2009-05-16 22:20:30)
5099. Szabó Lászlóné, alkalmazott, Budapest, (2009-05-16 22:19:07)
5098. Ferencz Janos, Egyetemista, Szentegyhaza (2009-05-16 22:18:50)
5097. Szabó Teodóra, Egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-16 22:18:26)
5096. Szalainé Kálovics Erzsébet, tanító, Pápa (2009-05-16 22:18:26)
5095. Viorica Pilbak, asistenta, Kolozsvar (2009-05-16 22:17:36)
5094. Pásztor Péter, fordító/translator, Szentendre (2009-05-16 22:17:16)
5093. Bartha Ágnes, tanár, Göcs (2009-05-16 22:16:24)
5092. Szillard Palfi, asistent social, Kolozsvar (2009-05-16 22:16:23)
5091. Tunde Pilbak, asistent social, Kolozsvar (2009-05-16 22:15:19)
5090. Márton Előd, lelkipásztor, Kolozsvár (2009-05-16 22:15:15)
5089. Magdo Orsolya, asistent social, Tirgu Mures (2009-05-16 22:14:48)
5088. Kása Ferenc, előkészítő mérnök, Budapest (2009-05-16 22:13:11)
5087. György Tibor, Sky Engineer, Crossmolina / Ireland (2009-05-16 22:13:05)
5086. BULISSA LAJOS, VÁLLALKOZÓ, BUDAPEST (2009-05-16 22:12:55)
5085. Váncsa Enikő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 22:12:12)
5084. Solymosi Mária, zenetanár, Malmö (2009-05-16 22:11:47)
5083. Magdo Sandor, director executiv, Tirgu Mures (2009-05-16 22:11:26)
5082. Gál Béla, nyugdíjas / pensionar, Sepsiszentgyörgy / Sf-Gheorghe (2009-05-16 22:10:28)
5081. Kósa István, egyetemi oktató, Csíkszereda (2009-05-16 22:10:27)
5080. Molnar-Kovacs Emese, tanito, Bukarest (2009-05-16 22:09:48)
5079. Ballán Attila, villamosvezető, Galgamácsa (2009-05-16 22:09:40)
5078. Urbaniczkiné Patonai Ibolya, szociális munkás, Kecskemét HUNGARY (2009-05-16 22:09:25)
5077. Szarvas Réka, tanuló, Budapest (2009-05-16 22:08:40)
5076. Barabas Peter Csongor, Manager, Targu Mures (2009-05-16 22:08:18)
5075. Solymosi Zoltán, elektrotechnikus, Malmö (2009-05-16 22:07:35)
5074. Ekési Nóra, közalkalmazott, Pápa (2009-05-16 22:07:25)
5073. Matyasovszki Eva, orvos, Szinervaralja (2009-05-16 22:07:14)
5072. Németh Balázs, autószerelő, Pápa (2009-05-16 22:06:33)
5071. Kovács Sándor, Nyomdafőnök, Székelyudvarhely (2009-05-16 22:05:48)
5070. Demeter Julia, orvos, Barót (2009-05-16 22:04:45)
5069. Fodor László, egyetemi oktató, Kolozsvár (2009-05-16 22:04:32)
5068. László Béla, inginer mecanic, Mugeni-jud Harghita (2009-05-16 22:04:26)
5067. Hullán Eszter, pedagógus, Budapest (2009-05-16 22:03:50)
5066. Kántor Melinda, színész, Kolozsvár (2009-05-16 22:03:49)
5065. Bozsányi Timea, Egyetemista, Oradea (2009-05-16 22:03:30)
5064. Mihaly Zsofia, Tanulo, Budapest (2009-05-16 22:02:43)
5063. Magyari Csaba, manager, Temesvar (2009-05-16 22:01:07)
5062. László Emma, profesoara, Mugeni (2009-05-16 22:00:30)
5061. Dr. Szerémi Gyöngyi, Jogtanácsos, 9700 Szombathely (2009-05-16 21:59:14)
5060. Pethő Ágnes, egyetemi docens, Kolozsvár (2009-05-16 21:58:59)
5059. Barabas Szabolcs, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 21:58:50)
5058. Tanasescu Ana, nyugdíjas, Szováta (2009-05-16 21:58:36)
5057. Pap Noémi, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 21:58:03)
5056. Kovács Andrea, diák, Marosvásárhely (2009-05-16 21:57:24)
5055. Molnos Ferenc, lapszerkesztő, Szováta (2009-05-16 21:55:48)
5054. Deák Enikő, Egyetemista, Nagyvárad (2009-05-16 21:54:09)
5053. lorinczi csilla, tanulo, szekelyudvarhely (2009-05-16 21:54:03)
5052. Székely Szilárd-János, tanár, Marosvásárhely (2009-05-16 21:53:28)
5051. Gyori Eniko, tanar, Gherla (2009-05-16 21:53:10)
5050. Tamás Lóránt, diák, Székelyudvarhely (2009-05-16 21:52:18)
5049. Etédi József, mérnök, Kolozsvár (2009-05-16 21:52:15)
5048. Horváth Tibor, rokkant nyugdíjas, Győr (2009-05-16 21:52:07)
5047. Ábrahám Tibor, villanyszerelő, Kolozsvár (2009-05-16 21:51:41)
5046. Vallasek István, egyetemi adjunktus, Csíkszereda (2009-05-16 21:51:06)
5045. Nyíri Attila, üzletember, Kolozsvár (2009-05-16 21:50:31)
5044. Horvath Eva, Orvos, Marosvasarhely (2009-05-16 21:50:04)
5043. Fekete Emőke, jogász, Kolozsvár (2009-05-16 21:49:25)
5042. Nagyné Veres Ágnes, Ékszerész, Budapest (2009-05-16 21:49:05)
5041. Ferencz Attila, Kereskedő, Marosvásárhely (2009-05-16 21:49:00)
5040. Hódy Magdolna, nyugdíjas, Szolnok (2009-05-16 21:48:25)
5039. Molnar Emese, Egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-16 21:47:49)
5038. Blága Emese, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 21:46:57)
5037. Csiki-Mákszem Lóránd, lelkipásztor, Vízakna (2009-05-16 21:46:19)
5036. Käfer Istvánné, ny.tanár, Budapest (2009-05-16 21:45:51)
5035. Tánczos Katalin, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-16 21:45:30)
5034. Kovács Zoltán Attila, informatikus, Budapest (2009-05-16 21:44:48)
5033. Magyari Hunor, titkár, Székelyudvarhely (2009-05-16 21:44:39)
5032. Josef Engerth, monteur, Pfinztal (2009-05-16 21:44:21)
5031. Käfer István, ny. egyetemi docens, Kővágóörs (2009-05-16 21:44:17)
5030. Teleky Botond, gyógyszerész, Gyergyószentmiklós (2009-05-16 21:44:10)
5029. Zeng Éva, villamosmérnök, Debrecen (2009-05-16 21:43:27)
5028. Miklos Katalin, tanar/ profesor, Targu-Secuiesc (2009-05-16 21:43:22)
5027. Paul Eva, profesor, timisoara (2009-05-16 21:42:50)
5026. Bakos Kornél, Tanár, Szolnok (2009-05-16 21:42:47)
5025. Kovács Éva, múzeumpedagógus, Tatabánya (2009-05-16 21:42:40)
5024. Györffy zsolt, Diák, Marosvasahely (2009-05-16 21:42:37)
5023. Adorjáni László, lelkész, Kolozsvár (2009-05-16 21:41:27)
5022. Kisgyörgy Áron, Légtechnikus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 21:40:58)
5021. Kiss Csaba, Szerkesztő, Marosvásárhely (2009-05-16 21:40:22)
5020. Farkas Kinga, tanulo (egyetemista), Nagyvarad (2009-05-16 21:40:20)
5019. Nam Zsolt, Student, Cluj-Napoca (2009-05-16 21:40:15)
5018. Incze Imola, gyogyszeresz, Marosvasarhely (2009-05-16 21:39:23)
5017. Égei Éva, Háziasszony, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 21:39:11)
5016. Ganescu Eleonora, consultant, Cluj (2009-05-16 21:38:20)
5015. Kiss Eve Evelyn, irodalmi titkar, Marosvasarhely (2009-05-16 21:38:08)
5014. Barabás Csaba, Villanyszerelő, Budapest (2009-05-16 21:37:42)
5013. Ráczné Berki Julianna, nyugdíjas , Martonvásár (2009-05-16 21:35:39)
5012. Fodor Emese, zongoratanar, Debrecen (2009-05-16 21:35:35)
5011. buzesko iren, nover, kolozsvar (2009-05-16 21:35:25)
5010. PETRÁS Rudolf, alkalmazott, Esztergom (2009-05-16 21:35:08)
5009. Udvari Ibolya, óvónő, Balázsfalva (2009-05-16 21:34:15)
5008. Pasztori-Kupan Zita, Kolozsvar (2009-05-16 21:32:32)
5007. Benedek Zoltán, Informatikus, Arad (2009-05-16 21:31:22)
5006. Víg Zsolt Imre, tanár, Kolozsvár (2009-05-16 21:31:15)
5005. Boda Zolltánné, Laboráns, Bogyiszló (2009-05-16 21:31:07)
5004. Sármásy Marianna, vállalkozó, Szerencs (2009-05-16 21:31:03)
5003. LIGETI ZSUZSANNA, NYUGDIJAS, B O N N NÉMETORSZÁG (2009-05-16 21:30:58)
5002. Fekete Csaba, librarian, Debrecen (Hungary) (2009-05-16 21:30:52)
5001. Czirják Károly, Alkalmazott/tudositó, Maroshéviz/Toplita (2009-05-16 21:30:39)
5000. Balázs István, Asztalos, Székelyudvarhely (2009-05-16 21:30:23)
4999. Simon Agnes, kulturmanager, Kolozsvar (2009-05-16 21:29:47)
4998. Szövérdfi-Szép Árpád, Mérnök, Temesvár (2009-05-16 21:27:21)
4997. László Noémi, szabadúszó betűmágnás, Kolozsvár (2009-05-16 21:25:25)
4996. Hegedus Marta, profesor/tanar, Tg.Mures/Marosvasarhely (2009-05-16 21:25:02)
4995. Madaras Beáta, diák, Szováta (2009-05-16 21:24:47)
4994. Vincze Tunde, Pszichologus, Kolozsvar (2009-05-16 21:24:44)
4993. Pall Rakhel-Olga, tanar, Csikszereda (2009-05-16 21:24:35)
4992. Kis Márta, Érd (2009-05-16 21:24:03)
4991. Judith Kollonay-Cliffe, Teacher, Sidcup (2009-05-16 21:23:37)
4990. reti zsuzsa, orvos, marosvasarhely (2009-05-16 21:22:59)
4989. Kis Márta, Érd (2009-05-16 21:22:56)
4988. Dzsida Orsolya, tanár, Solymár (2009-05-16 21:22:15)
4987. Kiss Mihály, Auto szerelö, Medgyes (2009-05-16 21:22:07)
4986. Orban Kinga-Rita, tanulo, Cluj Napoca (2009-05-16 21:22:06)
4985. Szatmari Levente, Egyetemista, Bucuresti (2009-05-16 21:21:51)
4984. Faragó Márta, református lelkész, Jászberény (2009-05-16 21:21:04)
4983. Kovács Zoltán, mezőgazdász, 8956 Páka (2009-05-16 21:19:52)
4982. Molnar Timea, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 21:19:52)
4981. Dr.Anna-Georgina wieser, Zahnärztin, D-82319 Starnberg (2009-05-16 21:18:17)
4980. Balogh Barna, munkás, Székelyhid (2009-05-16 21:17:28)
4979. Kovács Gellért, diák, Marosvásárhely (2009-05-16 21:16:59)
4978. Erdös Katalin, nyugdijas, Ludwigsburg /Nemetorszag (2009-05-16 21:16:20)
4977. Arendas Istvan Attila, Tehnikus, Marosvasarhely (2009-05-16 21:16:14)
4976. Kovacs Jozefa, tisztviselo, Kolozsvar (2009-05-16 21:14:32)
4975. Sandor Szabolcs, Tanulo, TG-Mures (2009-05-16 21:13:30)
4974. Motrosi Roberta Alina, egyetemi hallgato, sepsiszentgyorgy (2009-05-16 21:13:29)
4973. Kiss Lóránd, restaurátor, Marosvásárhely (2009-05-16 21:13:27)
4972. Pallukacs Hajnal, tanulo, Kolozsvar (2009-05-16 21:13:12)
4971. Ardelean Timea, tanar, Nagyvarad (2009-05-16 21:13:05)
4970. Botvay Ágnes, tanárnő, Budapest (2009-05-16 21:12:35)
4969. Veres Erzsébet, tanítónő, Kolozsvár (2009-05-16 21:11:58)
4968. Durugy Julia, orvos, Marosvasarhely (2009-05-16 21:11:48)
4967. Hajnal Sándor, vállalkozó, Szolnok (2009-05-16 21:11:40)
4966. Gáll Ágnes, egyetemista (hallgató), Marosvásárhely (2009-05-16 21:10:45)
4965. Szőcs János, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 21:10:45)
4964. Pálffy Margit, mentalhigiénés, Bátaszék (2009-05-16 21:08:41)
4963. Farkas Csaba, Egyetemi hallgató/ student , Kolozsvár/ Cluj-Napoca (2009-05-16 21:06:10)
4962. Boda Zoltán, Műszerész, Bogyiszló (2009-05-16 21:06:00)
4961. Simma Péter, egyetemi hallgató, Székelyudvarhely (2009-05-16 21:05:44)
4960. Ogonovsky Dorottya, Egyetemi könyvtáros, Montreál (2009-05-16 21:05:42)
4959. Lengyel László, Budapest, nyugdíjas (2009-05-16 21:05:27)
4958. Tréfásné Tibád Mária, egyéni vállalkozó, Budapest (2009-05-16 21:05:27)
4957. Knébli Tamás, Egyetemi hallgató, Tasnád (2009-05-16 21:05:11)
4956. Ónodi Szabó Péter, hallgató, Budapest (2009-05-16 21:05:10)
4955. Melkuhn Róbert, Zenész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 21:04:57)
4954. Gál József, nyugdijas, Kiskunlacháza (2009-05-16 21:04:30)
4953. szavuly emese, ovono, szekelykeresztur (2009-05-16 21:04:27)
4952. Gebe-Fügi Renáta, DIÁK, Kolozsvár (2009-05-16 21:03:44)
4951. Lengyel Lászlóné, Nyugdíjas, Budapest (2009-05-16 21:03:23)
4950. Jako Zoltan, Nyugdijas, Petrozseny (2009-05-16 21:03:08)
4949. Nagy Anna, Nyugdijas, Saromberke (2009-05-16 21:02:08)
4948. seres izabella, asistent social, cluj-napoca (2009-05-16 21:01:48)
4947. Kicsi Noemi, kantor-tanito, cantor-invatator, Tg-Mures (2009-05-16 21:01:47)
4946. Nagy Ferenc, Nyugdijas, Saromberke (2009-05-16 21:01:32)
4945. Bozsoki Anna-Mária, tanár, Vecsés (2009-05-16 20:59:49)
4944. Nagy Ferenc, Munkás, Sáromberke (2009-05-16 20:59:47)
4943. Laszlo Maria, Tanitono, Szekelyudvarhely (2009-05-16 20:58:17)
4942. Bota Melinda, tanár, Budapest (2009-05-16 20:58:03)
4941. Nagy Enikő, Nmet-Angol szakos tanár, Sáromberke (2009-05-16 20:58:02)
4940. Szantner Ernő, tisztviselő, Budapest (2009-05-16 20:57:50)
4939. Vecsey András, életművész, Budapest (2009-05-16 20:57:32)
4938. Nagy Attila, Lelkipásztor, Dumbravioara (2009-05-16 20:56:58)
4937. Csősz Andrea, Eladó, Hajdúhadház (2009-05-16 20:56:40)
4936. Bán Katalin, Ápolónő, Dunavarsány (2009-05-16 20:56:15)
4935. Dr. Tárkányi Eszter, egyetemi oktató, Győr (2009-05-16 20:55:59)
4934. Lőrinczi Károly, plébános-pszichológus, Vita-Vice (2009-05-16 20:55:51)
4933. Nagy Levente, Munkanelkuli, Marosvasarhely (2009-05-16 20:54:38)
4932. Tárkányi Sándor, építész, Győr (2009-05-16 20:54:27)
4931. Bocskai Tünde, pszichológus, Beszterce (2009-05-16 20:52:20)
4930. Debreczeni Emőke, közgazdász, Nagybánya (2009-05-16 20:51:45)
4929. Tenkei Stefan Ioan, mérnök, Nagykároly (2009-05-16 20:51:00)
4928. Csabuda Péter, tanár, Diósjenő (2009-05-16 20:49:32)
4927. Mészáros Miklós, tanár, Budapest (2009-05-16 20:48:59)
4926. Tóth Gergely, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-16 20:46:25)
4925. Nagy Levente, Válalkozo, Hajdúhadház (2009-05-16 20:45:50)
4924. Wagner Pál, Nyugdíjas (volt nyomdász), Kolozsvár (most Sopron) (2009-05-16 20:44:46)
4923. Palko A Zsuzsa, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 20:44:21)
4922. Kónya Ütő Zselyke, hallgató, Diósjenő (2009-05-16 20:44:08)
4921. Hajdu Csaba, Elektronikus, Kolozsvar (2009-05-16 20:44:00)
4920. Tóth Judit, banki asszisztens, Budapest (2009-05-16 20:43:34)
4919. Seprődi Attila, Kolozsvár (2009-05-16 20:43:00)
4918. Szász Szabolcs, kereskedelmi vezetö, Kolozsvár/Klausenburg/Cluj (2009-05-16 20:42:30)
4917. Klement Judit, történész, Budapest (2009-05-16 20:42:28)
4916. Pasztor Lidia, Szocialis Munkas, Kolozsvar (2009-05-16 20:42:19)
4915. Molnár Dénes, Calgary, Alberta, Canada (2009-05-16 20:39:28)
4914. Ujhelyi Ferencné, rokk, nyugdijas.előtte munkaügyis, Budapest (2009-05-16 20:38:22)
4913. Iolanda Szabó, tanár /profesoara, Nagyvárad/Oradea (2009-05-16 20:35:20)
4912. Andras Ungvari, Student, Sfantu Gheorghe (2009-05-16 20:35:10)
4911. Balan Romuald Lenard, Banki alkalmazott, sepsiszentgyorgy (2009-05-16 20:32:56)
4910. László Béla, gitártanár, Budapest (2009-05-16 20:31:35)
4909. Elekes Judit, Reprezent Marketing, Tg-Mures (2009-05-16 20:31:30)
4908. Szabó J. László, magyartanár, Arad (2009-05-16 20:30:26)
4907. Socaciu Silvia, Marketing manager, Sic (2009-05-16 20:29:16)
4906. Hadfi Anna, tanuló, Nagykároly (2009-05-16 20:28:52)
4905. Mózes Katalin, nyugdijas, Marosvásárhely (2009-05-16 20:28:22)
4904. Andori Rebekka, studenta, Cluj Napoca (2009-05-16 20:27:51)
4903. Telegdy Gabor, asztalos, szatmarnemeti (2009-05-16 20:27:28)
4902. Ősz Beáta, szociális munkás, Nyirbátor (2009-05-16 20:27:10)
4901. Nagy Bela, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-16 20:26:07)
4900. Tóth István, Műszerész, Dunaföldvár (2009-05-16 20:23:24)
4899. Vartik Ilona, nyugdijas, Beszterce (2009-05-16 20:22:20)
4898. Pávelka Mária, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-16 20:21:57)
4897. Nagy Jozsef Gabor, Doktorandusz, Kolozsvar (2009-05-16 20:21:24)
4896. Kovacs Tunde, tanar, Marosvasarhely (2009-05-16 20:21:20)
4895. Stefán Csaba-Árpád, alkalmazott, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 20:21:19)
4894. Kálainé Bodis Ildikó, varrónő, Kisújszállás (2009-05-16 20:20:15)
4893. Naphegyi Gyula, epiteszmernok, Nagyvarad (2009-05-16 20:19:38)
4892. Tófalvi Csaba, matematikaszakos tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 20:18:22)
4891. Szatmári Judit, tanár, Nagyvárad (2009-05-16 20:17:28)
4890. Bátori Lászlóné, nyugdíjas, Budapest (2009-05-16 20:17:14)
4889. Kesz Ildiko, ovono, Kezdivasarhely (2009-05-16 20:16:22)
4888. toth gusztav, pensionar, oradea (2009-05-16 20:16:02)
4887. Szatmári Zsuzsanna, tanító, Marosvásárhely (2009-05-16 20:15:45)
4886. Nagy Erika Melinda, közgazdász, Kolozsvár (2009-05-16 20:15:29)
4885. zegoicea gabriela, inginer constructor, oradea (2009-05-16 20:15:29)
4884. Péterfy Erika, tanár, Marosvásárhely (2009-05-16 20:15:28)
4883. Kolcsár Annamária, Kertészmérnök, Temesvár (2009-05-16 20:15:05)
4882. Túrós Erzsébet, orvos, Kolozsvár (2009-05-16 20:13:11)
4881. Balla Mária, nyugdíjas, Kéthely (2009-05-16 20:13:01)
4880. ILDIKO BIRO, PERSONAL TRAINER, NEW YORK CITY (2009-05-16 20:12:55)
4879. Bustya Janos, lelkipasztor/preot, Sepsiszentkiraly (2009-05-16 20:12:14)
4878. Dobri Vilma, könyvelő, Kolozsvár (2009-05-16 20:12:13)
4877. Nagy Tibor Sandor, Reformatus Lelkesz, Kolozsvar (2009-05-16 20:11:44)
4876. Hosszu Tünde, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-16 20:11:41)
4875. ANZIKI ILDIKO, KONYVELO, SZATMARNEMETI (2009-05-16 20:11:22)
4874. Bogáti-Bokor Orsolya, Hegedűtanár, Debrecen (2009-05-16 20:09:10)
4873. Szabó Péter, vegyészmérnök, Budapest (2009-05-16 20:08:59)
4872. Fábián Gábor, Üzletkötö, Budapest (2009-05-16 20:08:39)
4871. Dénes Ottó, Kertészmérnök, Székelyudvarhely (2009-05-16 20:07:51)
4870. Tamási Medárd, Készletnyilvántartói vezető, Budapest (2009-05-16 20:07:27)
4869. Kosztándi István, hegedűművész, Szeged (2009-05-16 20:06:48)
4868. Kosztándi Melinda, kulturális ügyintéző, Szeged (2009-05-16 20:06:15)
4867. Erdei Ágota, egyetemi hallgató, Arad (2009-05-16 20:05:12)
4866. Dr. Tőkés István, Nyugalmazott Teológiai Profeszor, Kolozsvár (2009-05-16 20:04:27)
4865. Gross Ioan, inginer, Berlin (2009-05-16 20:03:08)
4864. ban cristian, student, ramnicu valcea (2009-05-16 20:01:51)
4863. Buzási András, színész, Kolozsvár (2009-05-16 20:00:38)
4862. Tövissi Antal, tanár, Marosvásárhely (2009-05-16 20:00:25)
4861. Pál Krisztina, tanítónő, Temesvár (2009-05-16 20:00:19)
4860. ban cristian, student, ramnicu valcea (2009-05-16 19:59:28)
4859. Szabó Grigore, Univer - területi képviselő, Kolozsvár (2009-05-16 19:59:20)
4858. Szeghalmi Örs, újságíró, Nagyvárad/Oradea (2009-05-16 19:57:58)
4857. Rákóczi Olivér, okleveles gépész mérnök, Budapest (2009-05-16 19:57:33)
4856. Nagy Reka, Kolozsvar (2009-05-16 19:57:10)
4855. Dr Mihály Ferenc, Orvos, Harta (2009-05-16 19:55:40)
4854. Hess Péter, élelmiszer technológiai mérnök, Érd (2009-05-16 19:54:42)
4853. Józsa Ferencz, Egyetemi hallgató, Arad (2009-05-16 19:54:31)
4852. Mantia András, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 19:54:28)
4851. Fésüs Lóránd, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-16 19:53:53)
4850. Bajnai Botond, Egyetemi hallgató, Nagyvárad (2009-05-16 19:51:43)
4849. Dr. Kövesdy Pál, orvos, Szekszárd (2009-05-16 19:51:17)
4848. Szőgyényi Tamás, egyetemi hallgató, Piliscsaba (2009-05-16 19:50:47)
4847. Tibád Júlia-Krisztina, analist-programator, Cluj (2009-05-16 19:50:27)
4846. Virag Piroska, biologus, Kolozsvar (2009-05-16 19:49:38)
4845. Varga Timea, egyetemi hallgato, Zilah (2009-05-16 19:49:29)
4844. Keszthelyi Tamás, Nyugdijas, Budapest (2009-05-16 19:49:11)
4843. Balogh Csaba, tanár, Kolozsvár (2009-05-16 19:48:56)
4842. Balogh Andras, Coordonator Voluntari, Turda (2009-05-16 19:48:22)
4841. Emil Ceraceanu, Informatikus, Kolozsvar (2009-05-16 19:48:14)
4840. Balla Rita, ovono, Kolozsvar (2009-05-16 19:47:59)
4839. Puskas Eniko Noemi, tanitono, Marosvasarhely (2009-05-16 19:45:57)
4838. Denes Zoltan, tanar / profesor, Baia Mare (2009-05-16 19:44:16)
4837. demeter gergely, kertész, lövéte (2009-05-16 19:43:53)
4836. Kerekes , Sándor, Cluj (2009-05-16 19:43:39)
4835. Erdo Csebgele, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 19:43:26)
4834. Erdo Daniel, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 19:42:54)
4833. Dakó Dávid, tanuló, Pomáz (2009-05-16 19:41:51)
4832. Erdei Nora Hajnalka, Konyvelo, Egyetemi hallgato, Szatmarnemeti (2009-05-16 19:41:02)
4831. Erdös Judith, kaufmännische Assistentin, Germering / Németország (2009-05-16 19:40:54)
4830. Berek Elza-Hajnalka, tanár, Nagyvárad (2009-05-16 19:40:12)
4829. Jozan Erzsebet, tanar, Torda (2009-05-16 19:39:52)
4828. Ivan N Spangenberg, Retired Educator, Appleton, Wisconsin, USA (2009-05-16 19:39:47)
4827. Jozan Miklos Gergo, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 19:39:21)
4826. Becze Kinga, Bukarest (2009-05-16 19:38:45)
4825. Halász Árpád, Kereskedelmi Vezető, Budapest (2009-05-16 19:38:03)
4824. Szabó Endre, Informatikus, Budapest (2009-05-16 19:36:52)
4823. Borsos Enikő, Egyetemista, Gyergyócsomafalva (2009-05-16 19:36:45)
4822. Dakó László , inginer, Pomáz (2009-05-16 19:35:48)
4821. Müllner András, egyetemi oktató, Budapest (2009-05-16 19:35:05)
4820. Jeszenői Norbert, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-16 19:34:38)
4819. Szilágyi-Bartha József, egyetemi hallgató, Nagybacon (2009-05-16 19:34:38)
4818. Buda Zsuzsanna, egyetemi hallgató, Négyfalu (2009-05-16 19:31:30)
4817. Major Hajnalka, tanárnő, pszichológus, Székelyudvarhely (2009-05-16 19:31:29)
4816. Müllner András, egyetemi oktató, Budapest (2009-05-16 19:30:22)
4815. Vincze Ferenc, Artist Instrumentist, Sincraiu de Mures (2009-05-16 19:29:52)
4814. Borbely sandor, doktorandusz, KOLOZSVAR (2009-05-16 19:29:15)
4813. Sebestyén Emese, tanár, Tasnád (2009-05-16 19:28:08)
4812. Nagy Zoltan Marius, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 19:27:47)
4811. Kiss István, Mérnök, Marosvásárhely (2009-05-16 19:25:26)
4810. Kiss Judit, mérnök, Székelyudvarhely (2009-05-16 19:24:01)
4809. Kolozs Ilona, Hotelfachfrau, Frankfurt am Main (2009-05-16 19:23:34)
4808. kiss imre, őstermelő, kissomlyó (2009-05-16 19:22:43)
4807. Mák János Csaba, Igazgató, Carei (2009-05-16 19:21:31)
4806. Kiss Barna, diak, Gyulakuta (2009-05-16 19:20:56)
4805. Bartos Hunor, orvos, Pécs (2009-05-16 19:20:03)
4804. Czigány Zoltán, író, rendező, Budapest (2009-05-16 19:19:50)
4803. Dénes Andrea, egyetemista, Székelyudvarhely (2009-05-16 19:18:57)
4802. Barabasi Csaba, Egyetemi halgato, Kolozsvar (2009-05-16 19:17:11)
4801. NAGY GY. István, mérnök, Nagyvárad (2009-05-16 19:16:44)
4800. Jakab Medvessi Andrea, tanár, Kolozsvár (2009-05-16 19:16:09)
4799. Reiner péter, nyugdíjas, budapest (2009-05-16 19:15:58)
4798. Varga Melinda, Óvónő, Lövéte (2009-05-16 19:14:53)
4797. Fulop Iosif, Tanar, Szatmarnemeti (2009-05-16 19:13:55)
4796. Barazsuly Magda, pensionara, Cluj/Kolozsvár/Klausenburg (2009-05-16 19:13:44)
4795. Schweier Agnes, nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-16 19:13:16)
4794. Fulop Ildiko, tanar, Szatmarnemeti (2009-05-16 19:12:40)
4793. Törzsök Sándor, inginer, Tg-Mures (2009-05-16 19:12:13)
4792. Bándi Réka-Emese, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-16 19:12:11)
4791. Erős Katalin, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 19:10:50)
4790. Filep Farkas, operatőr-vágó, Kolozsvár (2009-05-16 19:09:56)
4789. roxana, studenta, cluj-napoca (2009-05-16 19:09:41)
4788. Martini Yvette, artist vizual, Tg. Secuiesc (2009-05-16 19:09:36)
4787. Gabor Varadi, Epitesz, Los Angeles (2009-05-16 19:09:16)
4786. Nits Emese, Konyvelo, Kolozsvar (2009-05-16 19:08:31)
4785. ADORJAN DOMOKOS, TENGERESZ TISZT, DUBAI (2009-05-16 19:08:21)
4784. szasz reka, sepsiszentgyorgy (2009-05-16 19:08:14)
4783. Duntzendorfer Istvánné, Adminisztrátor, Kisoroszi (2009-05-16 19:07:20)
4782. oros virgil mihai, student, cluj (2009-05-16 19:06:17)
4781. Vajda Lorant, Kutato-mernok, Budapest (2009-05-16 19:04:40)
4780. Balogh, Eniko, Kolozsvar (2009-05-16 19:04:39)
4779. Balogh, Orsolya, Kolozsvar (2009-05-16 19:03:57)
4778. Tóth Sándor, nyugdijas, Szigetcsép (2009-05-16 19:03:51)
4777. Fülöp Ildikó Gabriella, tanuló, Székelyudvarhely (2009-05-16 19:03:20)
4776. Csiki Hajnal, szinesz, Marosvasarhely (2009-05-16 19:02:55)
4775. Major Rita , egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-16 19:02:14)
4774. Vari Noemi, Egyetemista, Nagyvarad (2009-05-16 19:01:51)
4773. Holczman Ilona-Margit, tanár-profesor, Sacueni,Bihor (2009-05-16 19:01:48)
4772. Szabó E. Gyula, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-16 19:01:15)
4771. Balogh Kincso, tanulo, Kolozsvar (2009-05-16 19:01:12)
4770. Szilágyi Enikő, óvónő, Kolozsvár (2009-05-16 18:59:39)
4769. Kerezsi Iringó, archivátor, Budapest (2009-05-16 18:59:17)
4768. Rácz Péter, író, Budapest (2009-05-16 18:59:03)
4767. Vajda Mihaly, HR tanacsado, Kolozsvar (2009-05-16 18:58:42)
4766. Kui Judit, tanitónő, Zilah (2009-05-16 18:58:38)
4765. Katona János, Diák, Sarmaság (2009-05-16 18:58:12)
4764. Virágh Réka, Tanuló, Budapest (2009-05-16 18:58:06)
4763. Porcsalmi Istvan, mérnök, Zilah (2009-05-16 18:56:32)
4762. Zsigmond József, mérnök, Szeged (2009-05-16 18:55:48)
4761. Gazda István, lelkipásztor, Temesvár (2009-05-16 18:55:05)
4760. Ráksi János, nyugdíjas, Nagyvárad (2009-05-16 18:54:46)
4759. ferencz arpad, nyugdijas, kolozsvar (2009-05-16 18:54:15)
4758. Dénes Attila, vállalkozó, Beszterce (2009-05-16 18:53:58)
4757. Ráksi Nóra, rezidens orvos, Kolozsvár (2009-05-16 18:53:57)
4756. Váradi József, tanuló, Szeged (2009-05-16 18:52:27)
4755. bentzan adrian, stomatologie, cluj napoca (2009-05-16 18:52:17)
4754. Kovács Áron, egyetemi hallgató, Szeged (2009-05-16 18:51:39)
4753. McCormick-Vargyasi Ibolya, -, Walhalla,SC (2009-05-16 18:50:52)
4752. Farkas Rozália, minőségi ellenőr, Kolozsvár (2009-05-16 18:49:58)
4751. Biró Attila, Csíkszereda (2009-05-16 18:48:20)
4750. Dioszegi Arthur, Villanyszerelő, Kolozsvár (2009-05-16 18:47:46)
4749. Vass Vince, tehnician, Brasov (2009-05-16 18:47:05)
4748. Szedlák Nóra, pszichológus, Budapest / Kolozsvár (2009-05-16 18:44:46)
4747. Felfalusi Eva, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 18:42:41)
4746. Szabo Eniko, Tanar, Bukarest (2009-05-16 18:42:11)
4745. Kubánda Miklós, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 18:41:56)
4744. Tozser Lorenne, Tanulo, Nagykaroly (2009-05-16 18:39:38)
4743. Ilyefalvi Emese, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-16 18:38:48)
4742. Horváth Attila, Rendszergazda, Marosvásárhely (2009-05-16 18:37:16)
4741. Varga Katalin, studenta, Cluj-Napoca (2009-05-16 18:37:06)
4740. CS. L., sysadmin, Kronstadt (2009-05-16 18:36:35)
4739. Rosca Zsuzsánna, pszichológus, Kolozsvár (2009-05-16 18:36:35)
4738. József Ö. Kovács, historian, Gödöllő (2009-05-16 18:36:19)
4737. Horváth Éva, korrektor, Marosvásárhely (2009-05-16 18:33:39)
4736. NYERJAK ANTONIO ROBERT, DIRECTOR, CAVNIC,MARAMURES (2009-05-16 18:32:33)
4735. dobandi reka maria, banki alkalmazott, csikszereda (2009-05-16 18:32:10)
4734. Orban David, Egyetemista , Szekely Udvarhely (2009-05-16 18:32:06)
4733. Pollnitz Zoltan, mernok, Csatoszeg (2009-05-16 18:31:43)
4732. Filep Ágnes, nyugdíjas pedagógus, Érd (2009-05-16 18:31:26)
4731. Pop Krisztiana, Studenta, Gyergyoszentmiklos (2009-05-16 18:31:09)
4730. Koncz Dalma, joghallgató, Kolozsvár (2009-05-16 18:29:03)
4729. Vári Éva, nyugdíjas, Nagyvárad (2009-05-16 18:28:34)
4728. Fulop Csaba, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 18:28:30)
4727. Csorba Béla, tanuló, Budapest (2009-05-16 18:28:23)
4726. Kalman Sandor, Mernok, Zilah (2009-05-16 18:28:17)
4725. Csukor Árpád, diakónus ny. karnagy-kántor, Bátaszék (2009-05-16 18:28:06)
4724. Brok Hajnalka, Egyetemista, Temesvar (2009-05-16 18:27:17)
4723. Nagy Pál, Supervisor, Dublin (2009-05-16 18:26:26)
4722. Krajnik-Nagy Károly, tanár, újságíró, Kolozsvár (2009-05-16 18:24:44)
4721. Korpos Szabolocs, Egyetemista, Gyergyócsomafalva (2009-05-16 18:24:43)
4720. Czier Milan, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 18:24:35)
4719. Solymossy Csanad, Egyetemista, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 18:22:35)
4718. Váradi Réka, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-16 18:22:24)
4717. Kacsó Béla, Programozó, Marosvásárhely (2009-05-16 18:21:20)
4716. Fodor Attila, doktorandusz, Kolozsvár (2009-05-16 18:18:33)
4715. Angyal Éva, Postás, Kesztölc (2009-05-16 18:18:33)
4714. Schweier Nándor, számitógép technikus, Karlsruhe (2009-05-16 18:17:34)
4713. NAGY MELINDA, UZLETVEZETO, GULF SHORES, ALABAMA (2009-05-16 18:17:29)
4712. Puscas Cristian, Student, Cluj-Napoca (2009-05-16 18:16:30)
4711. Hegedüs Elemér, Student, Cluj-Napoca (2009-05-16 18:15:32)
4710. Pop Ágnes, tanítónő, Marosvásárhely (2009-05-16 18:14:59)
4709. Banyai Erzsebet, Gyogyszertari-aszisztens, Sepsi Szentgyorgy (2009-05-16 18:14:50)
4708. Perde-Kilin Ferencz, Ügynök, Kolozsvár (2009-05-16 18:14:44)
4707. Ambrus Magdolna, geológus, Mogyoród (2009-05-16 18:14:44)
4706. Majer Peter, egyetemista, Csomakoz (2009-05-16 18:14:21)
4705. Török György, Szolgáltató, Budapest (2009-05-16 18:13:15)
4704. Kovács András, művészettörténész, Kolozsvár (2009-05-16 18:11:40)
4703. Balint Attila, Szekelyudvarhely (2009-05-16 18:11:34)
4702. Korpos Andor, Diák, Havadtő (2009-05-16 18:11:16)
4701. Kovács Noémi, korrektor, Csíkszereda (2009-05-16 18:11:16)
4700. Szőcs Róbert, Tanító, Marosszentanna (2009-05-16 18:11:07)
4699. bokor ildi, színész, budapest (2009-05-16 18:10:59)
4698. Kurkó Zsolt, bölcsész, Targu Mures (2009-05-16 18:10:32)
4697. Hagemann Hanna, minőségirányítási munkatárs, Budapest (2009-05-16 18:09:27)
4696. Both Tibor, mernok, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 18:09:08)
4695. bartha edith, titkarno, kolozsvar (2009-05-16 18:09:03)
4694. Perde-Kilin Tünde, Óvónő, Kolozsvár (2009-05-16 18:09:01)
4693. Mate Csaba- Istvan, egyetemi hallgato, Szilagyszeg (2009-05-16 18:06:22)
4692. Kun Kinga, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 18:05:52)
4691. André Annmária, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 18:05:00)
4690. Demény Enikő, diák, Kolozsvár (2009-05-16 18:03:51)
4689. Szekeres Csilla, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-16 18:02:47)
4688. Kiss Márta, óvónő, Csíkszereda (2009-05-16 18:02:09)
4687. Tőkés Károly, Építőmérnök, Marosvásárhely (2009-05-16 18:01:53)
4686. Egyed Péter, egyetemi tanár, Kolozsvár (2009-05-16 18:00:38)
4685. Lőrincz Attila, logisztikus, Hajmáskér (2009-05-16 17:59:50)
4684. Olti Károly, mérnök, Csíkszereda (2009-05-16 17:59:44)
4683. Gruber Laos, mérnök, pécs (2009-05-16 17:59:41)
4682. Molnár Enikő, Pincér, Budapest (2009-05-16 17:58:57)
4681. Máthé Melinda, fogorvostan-hallgató, Lövő (2009-05-16 17:57:34)
4680. Tamas Bako, college graduate, Baltimore, MD (United States) (2009-05-16 17:56:55)
4679. Péter Melinda, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 17:56:54)
4678. Bartos Gabriella, tanár, Erdőszentgyörgy (2009-05-16 17:56:40)
4677. Szell Biborka, tanito, Deva (2009-05-16 17:56:22)
4676. Erdös Zoltán, 71638 Ludwigsburg (2009-05-16 17:55:59)
4675. Peter S Bérczi, Professiona Engineer, Toronto, Canada (2009-05-16 17:55:13)
4674. Ferencz Csaba Tamás, Pénzügyi folyamatok szakértő, Budapest (2009-05-16 17:54:57)
4673. Beczásy Zoltán, Gyergyószentmiklós (2009-05-16 17:52:30)
4672. Szakacs Amalia, Kolozsvar (2009-05-16 17:51:44)
4671. Molnár Elisabeta, Boltvezetőhelyetes, Budapest (2009-05-16 17:51:11)
4670. Kosztin Juliana, Nyugdijas, Nagyvarad (2009-05-16 17:50:17)
4669. Dr. Bányai Erzsébet, orvos, Várpalota (2009-05-16 17:48:33)
4668. Egyed Tünde, óvónő, Lövéte (2009-05-16 17:47:41)
4667. Kovács Piroska, Denmark (2009-05-16 17:47:11)
4666. Merli Zsuzsa, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 17:46:15)
4665. Bara István, építőmérnök, Szatmárnémeti (2009-05-16 17:46:12)
4664. Csáji Attila, képzőművész, Budapest (2009-05-16 17:44:36)
4663. Kovács János, Katolikus Pap, Nagyvárad/ oradea (2009-05-16 17:43:52)
4662. Benedek Sandor, földmérő (topograf), Budapest (2009-05-16 17:42:49)
4661. Kendi Emoke, Bankar, Csikszereda (2009-05-16 17:42:06)
4660. Sanyo Katalin, egyetemista, Biharszentjanos (2009-05-16 17:41:41)
4659. Szigeti László-Zsolt, Schüler / diák /, Bajorország / Bayern / Bavaria (2009-05-16 17:40:57)
4658. Schlecht Judit, Budapest (2009-05-16 17:38:35)
4657. Bucur Katalin, tanár, Beszterce (2009-05-16 17:38:04)
4656. gabriella serban, medic, cluj napoca (2009-05-16 17:37:53)
4655. Kun András N., pszichológus, református lelkész-teológus, Budapest (2009-05-16 17:37:48)
4654. Nagy Levente, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 17:35:09)
4653. Papp-Zakor Ilka, diak, Kolozsvar (2009-05-16 17:35:03)
4652. Benkő Stefan Alexandru, mernök, Kolozsvár (2009-05-16 17:32:38)
4651. laszlo endre, logisztikai alkalmazott, kolozsvar (2009-05-16 17:32:21)
4650. Kolumbán Levente, Kolozsvár / Cluj (2009-05-16 17:29:37)
4649. Somfalvi Edit, lelkipásztor, lelkigondozó, Túrterebes (2009-05-16 17:29:04)
4648. Lőrincz Magor-Csaba, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-16 17:27:44)
4647. Kovács Apor, Debrecen (2009-05-16 17:24:13)
4646. Párdy Klára-Réka, tanár/profesor, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-16 17:23:23)
4645. ifj. Fazekas László, Solt (2009-05-16 17:22:57)
4644. Szász Péter, Kolozsvár (2009-05-16 17:22:01)
4643. Burean Mihály, egyetemista, Temesvár (2009-05-16 17:21:04)
4642. Nagy Maria, biokemikus, New Haven, Connecticut (2009-05-16 17:20:58)
4641. Tőkés Szidónia, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 17:19:54)
4640. NAGY LÁSZLÓ GÁBOR, nyugdíjas, Gyenesdiás (2009-05-16 17:19:14)
4639. George Davenport, Geologist, Tulsa, Oklahoma USA (2009-05-16 17:18:43)
4638. Denes Levente, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 17:17:42)
4637. Besenyei Mária, nyugdijas, Nagyvárad C.Coposu 9-A (2009-05-16 17:17:24)
4636. Jarai Albert, szociologus, Manhattan, Kansas (2009-05-16 17:16:29)
4635. Kovács Edit, adminisztrátor, Vác (2009-05-16 17:16:20)
4634. Szijjártó Beáta, egyetemi hallgató/student, Budapest (2009-05-16 17:15:10)
4633. Silimon Mihály, Kolozsvár (2009-05-16 17:14:32)
4632. Incze Zsuzsanna, projekt koordinator, kolozsvar (2009-05-16 17:14:27)
4631. Benkő Éva Júlia, tanítónő, Kolozsvár (2009-05-16 17:14:24)
4630. Barabás Ünige, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-16 17:14:17)
4629. Kónya Réka, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 17:13:58)
4628. Simó Attila, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-16 17:13:49)
4627. Kémenes Zita, tanár, Gyergyószentmiklós (2009-05-16 17:13:09)
4626. Krausz Ilona, nyugdijas, FT.Lauderdale (2009-05-16 17:12:42)
4625. Basil Bérczi, systems architect, Toronto, ON., Canada (2009-05-16 17:12:19)
4624. Szabó Judit-Eszter, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-16 17:12:02)
4623. Rab Lajos, üzletvezető, FT.Lauderdale (2009-05-16 17:10:57)
4622. Lynn Peterson Read, Attorney, Belmont, Massachusetts, USA (2009-05-16 17:10:08)
4621. Andras Zsuzsanna, koztisztviselo, Csikszereda (2009-05-16 17:09:19)
4620. Fülöp Árpád, technikus, Gyergyócsomafalva (2009-05-16 17:06:55)
4619. Chereji Szilárd, szellemi szabadfoglalkozású, Linz (2009-05-16 17:06:54)
4618. Pálffy Pál, tanár, Bátaszék (2009-05-16 17:06:19)
4617. Néma Levente, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 17:05:26)
4616. Szénási Zsolt, műépítész, Cluj-Napoca/Kolozsvár/Klausenburg/Claudiopolis (2009-05-16 17:04:46)
4615. Nimród G. B. Kiss, Rákkutató doktorándus, Stockholm (2009-05-16 17:04:39)
4614. Vetési Zoltán, Státusiroda vezető, Temesvár (2009-05-16 17:04:26)
4613. Székács Ferencné, tanár, 3300 Eger (2009-05-16 17:03:32)
4612. Baksai Irén, szerelő, Budapest (2009-05-16 17:03:14)
4611. Simon Janos, mernok, Marosvasarhely (2009-05-16 17:02:46)
4610. Gotzmann Henrietta, Szatmarnemeti (2009-05-16 17:01:04)
4609. Balla Loránd, lelkipásztor, Ákosfalva (2009-05-16 17:00:20)
4608. Erdős Kristóf, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-16 16:59:47)
4607. Valkai Izabella , óvónő, Kolozsvár (2009-05-16 16:59:41)
4606. Hampel Marta, Dipl.Math, Dipl.Caritastheol., München (2009-05-16 16:58:55)
4605. Bujdosó-Baranyi Csaba, vállalkozó, Kiskunlacháza (2009-05-16 16:58:29)
4604. Fábián Csilla, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 16:58:07)
4603. Ütő Kinga, egyéni vállalkozó, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 16:57:52)
4602. Székely Anita, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 16:55:50)
4601. Balla Emőke, gyógypedagógus, Marosvásárhely (2009-05-16 16:55:01)
4600. Uhel Péter, Egyetemi Hallgató, Budapest (2009-05-16 16:54:29)
4599. Adorján Levente, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 16:54:15)
4598. Adorján Lenke, vállalkozó, Kolozsvár (2009-05-16 16:53:27)
4597. Damó Csaba, Marosvásárhely (2009-05-16 16:53:13)
4596. Andorkó Zsuzsa, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-16 16:52:44)
4595. Fornvald Tamás, Epitesz Mérnök, Kolozsvár (2009-05-16 16:52:05)
4594. Vári András, történész, Budapest (2009-05-16 16:51:29)
4593. Koncz Pál, restaurátor, Veszprém, Magyarország (2009-05-16 16:51:16)
4592. Veres Enikő, pedagógus, Kézdivásárhely (2009-05-16 16:51:02)
4591. Gyorfy Laszlo, diak, Kolozsvar (2009-05-16 16:50:22)
4590. Jakab Réka, levéltáros, Veszprém, Magyarország (2009-05-16 16:50:13)
4589. Keresztes Ilona, htb., Dublin, Ireland (2009-05-16 16:48:31)
4588. Molnar Csorba Zsombor, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 16:48:25)
4587. Kerekees Timea, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 16:47:44)
4586. Dénes Emília, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 16:47:43)
4585. Urák Etelka, Magiszteri hallgató, Kolozsvár (2009-05-16 16:47:15)
4584. Tipa Andrea, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 16:47:03)
4583. Lukácsfy Kristóf, tanár, Helsinki, Finnország (2009-05-16 16:46:54)
4582. Szabó Béla, egyetemi adjunktus, Kolozsvár (2009-05-16 16:46:29)
4581. Urák Malvinka, Magiszteri hallgató, Kolozsár (2009-05-16 16:45:55)
4580. Varga Jozsef Szabolcs, Kulkereskedelmi Ugyintezo, Budapest (2009-05-16 16:45:43)
4579. Boros Ágota, Tanító, Székelyhíd (2009-05-16 16:45:32)
4578. Rákossy Katalin, tanár, Marosvásárhely (2009-05-16 16:45:23)
4577. Fazakas László dr., ny. orvos, Budapest (2009-05-16 16:44:27)
4576. Fegyver Attila, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 16:44:10)
4575. Sógor Géza, lelkipásztor/preot, Cluj/Kolozsvár/Klausenburg (2009-05-16 16:42:37)
4574. Horváth Gábor, doktorandus, Budapest (2009-05-16 16:42:15)
4573. Kercsó Teréz, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 16:42:14)
4572. Kadar Csaba, Nyaradszereda (2009-05-16 16:41:22)
4571. Molnár-Gál Zita, Nagyvárad (2009-05-16 16:40:51)
4570. Balog Tihamer, Kameras, Marosvasarhely (2009-05-16 16:40:33)
4569. Szabó József Hunor, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 16:39:33)
4568. Kadar Katalin, Tanar, Nyaradszereda (2009-05-16 16:39:23)
4567. Bokor Ferencz, alkalmazott, Székelyhíd / Săcueni (2009-05-16 16:38:40)
4566. Kerekes P. Zsigmond, szabaduszo, Marosvasarhely (2009-05-16 16:38:24)
4565. Nyitó Erzsébet, Vállalkozó, Gyergyóditró (2009-05-16 16:38:21)
4564. Török Levente, Egyetmista, Kolozsvár (2009-05-16 16:37:16)
4563. Kerkay Emese, nyugdíjas, New Jersey (2009-05-16 16:36:30)
4562. kacsó blanka, hegedűművész, Marosvásárhely (2009-05-16 16:35:43)
4561. Bocz Csongor, építő tervező mérnök, Balavásár (2009-05-16 16:35:41)
4560. Nyitó Erzsébet, nyugdíjas tanárnő, Gyergyóditró (2009-05-16 16:35:21)
4559. Nagy Zsófia, Matematikus, Budapest (2009-05-16 16:34:18)
4558. BALOG LORANT, gyogyszeresz, Gelence (2009-05-16 16:33:49)
4557. Szabo Linda, diak, Kolozsvar (2009-05-16 16:33:37)
4556. perganczky viktor, budapest (2009-05-16 16:30:50)
4555. Kerekes Réka, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 16:29:13)
4554. Kudor Csaba, Bánffyhunyad (2009-05-16 16:29:07)
4553. Fejér Olivér, Evangélikus segédlelkész, Kolozsvár (2009-05-16 16:28:58)
4552. Andróczky Ilona, matematikus, Budapest (2009-05-16 16:28:53)
4551. Szekeres Márta, tanár, Kézdivásárhely (2009-05-16 16:28:26)
4550. Nyitó Sándor, Vállalkozó, Ditró (2009-05-16 16:28:22)
4549. Havadi-Butyka Julia-Andrea, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 16:28:02)
4548. Rózsa Balázs, Informatikus, Kézdivásárhely (2009-05-16 16:27:55)
4547. Bagaméri Réka, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 16:27:32)
4546. Takacs Magdalena, pensionara, Cluj-Napoca (2009-05-16 16:27:25)
4545. Benedek Tekla, egyetemista, Kovászna (2009-05-16 16:27:20)
4544. Laszlo Zoltan, Iskolas, Szekelyudvarhely (2009-05-16 16:27:12)
4543. Koto Emese Anna, diak, Kolozsvar (2009-05-16 16:27:07)
4542. Kurkkó Ibolya, egyetemi oktató, Kolozsvár (2009-05-16 16:26:55)
4541. Laszlo Eniko, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 16:24:51)
4540. Schán Zsuzsanna Katalin, eü. -- zene, Szigetvár (2009-05-16 16:24:28)
4539. Spáda Ildikó, tanítónô, Svédország (2009-05-16 16:23:53)
4538. Dragán János, mérnök, Kolozsvár (2009-05-16 16:23:41)
4537. Kacsó Sándor, TV szerkesztő, Bukarest (2009-05-16 16:22:46)
4536. Dániel Csilla, Kolozsvár (2009-05-16 16:22:32)
4535. Hegedűs Csaba, egytemista, Budapest (2009-05-16 16:22:09)
4534. Szikszai Zsuzsa, egyetemista, Nagyvarad (2009-05-16 16:22:06)
4533. Hortoványi Tamás, Képzőművész, Nagymaros (2009-05-16 16:21:30)
4532. Dr Hegedűs Józsefné , tanár, Kunszentmárton (2009-05-16 16:20:54)
4531. Pasztor Krisztina, cegvezeto, Kolozsvar / Bukarest (2009-05-16 16:20:44)
4530. Guitman Barnabás, egyetemi oktató, Piliscsaba (2009-05-16 16:20:32)
4529. Dr Hegedűs József, orvos, Kunszentmárton (2009-05-16 16:20:02)
4528. Bartus László, újságíró, New York (2009-05-16 16:19:31)
4527. Veress Kata, pszichológus, Kolozsvár (2009-05-16 16:18:08)
4526. Pap Ferencz, Távközlési technikus, Kolozsvár (2009-05-16 16:18:04)
4525. Balazs Monika, tanulo, Szekelyudvarhely (2009-05-16 16:16:50)
4524. Hatos Áron, villanyszerelő, Székelyudvarhely (2009-05-16 16:16:23)
4523. Deák Katalin, egyetemista, Sepsiszentgyorgy ---- Stuttgart (2009-05-16 16:15:29)
4522. Abrudan Tiberiu, elárusitó, Kolozsvár (2009-05-16 16:14:22)
4521. Lorinczy Zoltan, Informatikus, Montréal, Canada (2009-05-16 16:14:15)
4520. Dombi Norbert, egyetemista, Nagyvárad /Oradea/Grosswardein (2009-05-16 16:14:08)
4519. Nagy Réka, kutatásvezető, Budapest (2009-05-16 16:11:39)
4518. Takács István Krisztián, egyetemi hallgató/ student, Kolozsvár/ Cluj-Napoca (2009-05-16 16:11:39)
4517. dr.Pálffy Károly, gépészmérnök, Kolozsvar / Cluj (2009-05-16 16:11:29)
4516. Sándor Lajos-Levente, tanár, Csíkszereda (2009-05-16 16:11:25)
4515. Jankó Anna, református kántornő, Kolozsvár (2009-05-16 16:10:45)
4514. Péterfi Mária, könyvelő, Kolozsvár (2009-05-16 16:10:34)
4513. Gusan Alexandru, asistent medical, Cluj-Napoca (2009-05-16 16:10:13)
4512. Mózes-Szilágyi Katalin, Tanár, Kibéd (2009-05-16 16:10:01)
4511. Tatár Balázs, hallgató , Budapest (2009-05-16 16:08:47)
4510. Dobri András, református lelkész, Kolozsvár (2009-05-16 16:07:26)
4509. Gusan Imola, asistent soial, Cluj-Napoca (2009-05-16 16:06:44)
4508. Ciavoiné Létai Andrea Hajnalka, pedagógus- tanító, Élesd (2009-05-16 16:06:37)
4507. Rápolti Bernadett, tanárnő, Csikszereda (2009-05-16 16:06:27)
4506. Hajdú Farkas-Zoltán, író, Heidelberg (2009-05-16 16:05:43)
4505. Ladó Margit Herta, óvónő, Lövéte, HR megye (2009-05-16 16:05:04)
4504. Toth Csaba, Inginer, Oradea (2009-05-16 16:04:10)
4503. Fülöp Tímea, újságiró, Marosvásárhely (2009-05-16 16:04:02)
4502. Mózes Hajnalka, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 16:03:46)
4501. Orbán Biborka, diák, Székelyudvarhely (2009-05-16 16:02:54)
4500. Bodor Andrea, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 16:02:36)
4499. Antal Levente, Egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-16 16:02:03)
4498. Plesa Iuliu, receptioner, Cluj (2009-05-16 16:01:39)
4497. Balint Laszlo Tibor, aligazgato, Kolozsvar (2009-05-16 16:01:21)
4496. Borbely Emese, tanulo, Sydney (2009-05-16 15:56:51)
4495. Nagy Edit, tanár, Budapest (2009-05-16 15:55:30)
4494. Kiss Endre József, könyvtárigazgató, Sárospatak (2009-05-16 15:54:38)
4493. Kónya Ütő Bence, diák / színész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 15:54:14)
4492. Lőrincz Zsuzsánna, tanuló, Kolozsvár (2009-05-16 15:54:09)
4491. Póra Annamaria, tanitono, Marosvasarhey (2009-05-16 15:53:28)
4490. Kákonyi Csilla,, festőművész, Marosvásárhely (2009-05-16 15:53:22)
4489. Vandra Ákos, Egyetemi hallgató, Brassó (2009-05-16 15:52:52)
4488. Szentes, Csikszereda (2009-05-16 15:52:35)
4487. Ferencz Kinga, diák, Marosvásárhely (2009-05-16 15:51:46)
4486. Pusztai Péter és Georgeta, Képzőművészek, Montreal, Kanada (2009-05-16 15:50:50)
4485. Kinda Agnes, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 15:50:20)
4484. Felsovalyi Akos, manager, New Jersey, USA (2009-05-16 15:49:57)
4483. Doki Emese, Marosvasarhely (2009-05-16 15:49:02)
4482. Erdei Zsuzsa, Diák, Érszőlős (2009-05-16 15:48:57)
4481. Szigeti Emanuela, Tanarno, Temesvar (2009-05-16 15:47:01)
4480. Pap Domonkos, Biológus, Budapest (2009-05-16 15:46:09)
4479. Fazakas Ildikó, háziasszony, Kecskemét (2009-05-16 15:45:05)
4478. Szigeti Istvan, Tanar, Temesvar (2009-05-16 15:44:36)
4477. Kovács Mónika, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 15:44:17)
4476. Szabó Zsuzsa, nyelvtanár, Budapest (2009-05-16 15:43:46)
4475. tanko ferenc, egyetemista, szekelyudvarhely (2009-05-16 15:43:33)
4474. Bereczki Hajnal, pszichológus, Marosvásárhely (2009-05-16 15:43:21)
4473. Kiss Enikő, Forditó, Kézdivásárhely (2009-05-16 15:43:05)
4472. László Beáta, könyvelőnő, Németország (2009-05-16 15:42:45)
4471. Szabó Szidónia, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 15:42:26)
4470. Farkas Renáta, egyetemista, Nagyvárad (2009-05-16 15:42:18)
4469. Ecsedi Irén, nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-16 15:42:11)
4468. Mayer Gézáné /Budai Mária/, nyugdíjas, Vác (2009-05-16 15:42:10)
4467. László Ildikó, könyvelőnő, Csíkszereda (2009-05-16 15:42:03)
4466. László Kinga, elárusitó, Csíkszereda (2009-05-16 15:41:17)
4465. László Vilmos, lakatos, Csíkszereda (2009-05-16 15:40:08)
4464. László Vilmos, tanuló, Csíkszereda (2009-05-16 15:39:20)
4463. Nászta Katalin, üzletkötő, Lakhegy,Magyarország (2009-05-16 15:37:56)
4462. Gombos Genovéva, statisztikus, Kolozsvár (2009-05-16 15:37:40)
4461. Fazakas Emese, egyetemi docens, Kolozsvár (2009-05-16 15:37:35)
4460. Boros András, Kolozsvár (2009-05-16 15:36:59)
4459. banyai attila, kerteszmernok, kolozsvar (2009-05-16 15:36:22)
4458. Gyepesi Renáta, Egyetemista, Makfalva (2009-05-16 15:36:20)
4457. Erdos Zsigmond Zsolt, rendezo-operator, Kolozsvar (2009-05-16 15:36:15)
4456. Leitersdorfer Edit Wilma, közgazdász, Szatmárnémeti (2009-05-16 15:36:01)
4455. Csukás Noémi, egyetemista, Nagyvárad (2009-05-16 15:35:57)
4454. Nagy Miklós, Informatikus, Székelyudvarhely (2009-05-16 15:35:11)
4453. Márton Éva, diák, Kolozsvár (2009-05-16 15:34:54)
4452. Fatyol Robert Peter, zenesz, kolozsvar (2009-05-16 15:34:33)
4451. Jeney Csaba, diak, Nagykaroly (2009-05-16 15:34:15)
4450. Nyírő Sándor, diák, Székelyudvarhely (2009-05-16 15:32:09)
4449. Böndi Andrea Tünde, marketing manager, Jászberény (2009-05-16 15:31:53)
4448. Kolozsi Zoltán, raktáros, Barót (2009-05-16 15:30:44)
4447. Vicsai Nóra-Csilla, tanuló, Nagybánya (2009-05-16 15:30:09)
4446. Kiss Judith, angol tanár, Kézdivásárhely (2009-05-16 15:29:20)
4445. Szabó Marietta, Pécs (2009-05-16 15:27:42)
4444. Mayer Katalin, nyugdíjas, Vác (2009-05-16 15:27:13)
4443. Bányai Csaba, Lelkipásztor, Retteg (2009-05-16 15:27:03)
4442. Róbert, Diák, Kolozsvár (2009-05-16 15:26:32)
4441. Bíró Andrea, igazgató, Budapest (2009-05-16 15:25:34)
4440. Szakács Andreea, diák, Kolozsvár (2009-05-16 15:25:24)
4439. Márton László, belsőépítész, Dunakeszi (2009-05-16 15:24:47)
4438. Vincze István, diák, Kalotaszentkirály (2009-05-16 15:24:42)
4437. Lőrincz Ilona-Boglárka, Studenta, Cluj Napoca (2009-05-16 15:24:39)
4436. Molnár Zoltán, tanító, Kolozsvár (2009-05-16 15:23:05)
4435. Kékesi Márk Zoltán, sociolog, Szeged, Ungaria (2009-05-16 15:22:27)
4434. Ardai János, szolga, Szilágypanit (2009-05-16 15:22:17)
4433. Böndi Andrea Tünde, fordító-tolmács, Jászberény (2009-05-16 15:22:13)
4432. Biró Sándor, ortopéd munkás, Szászrégen (2009-05-16 15:21:45)
4431. Biró Zsuzsa, tanár, Szászrégen (2009-05-16 15:20:11)
4430. Szabó Elvira Katalin, ovónő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 15:20:01)
4429. Lukács Eszter, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 15:19:51)
4428. Baki László-Béla, orvostanhallgató, Marosvásárhely (2009-05-16 15:19:10)
4427. Gondos Anna, hitelügyintéző, Budapest (2009-05-16 15:17:28)
4426. Gyorgy Beata, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 15:16:38)
4425. Márton Levente, Székelyudvarhely (2009-05-16 15:16:09)
4424. Albert Csanád - István, Diák, Kolozsvár (2009-05-16 15:16:07)
4423. Dukász Magor, Temesvár (2009-05-16 15:16:04)
4422. Siko Domokos-Csaba, lelkész, Mezősámsond (2009-05-16 15:15:54)
4421. Molnár Ferencz, Informatikus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 15:15:28)
4420. Trif Erika, Kolozsvár (2009-05-16 15:14:53)
4419. Székely Géza Imre, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 15:14:14)
4418. Kallo Istvan , üzletvezetö, Kolozsvár (2009-05-16 15:14:00)
4417. Bán Attila, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 15:13:53)
4416. Totok Zsuzsanna, orvos, Szolnok (2009-05-16 15:13:09)
4415. Jozsa Bertalan, Diak, Arad (2009-05-16 15:12:36)
4414. Kántor Emese, diák / studentă, Kolozsvár / Cluj-Napoca (2009-05-16 15:12:07)
4413. Köllő Edit, Tanító, Gyergyóditró (2009-05-16 15:11:53)
4412. Lőrincz Ilona, tanár, Székelyudvarhely (2009-05-16 15:10:13)
4411. Juhos Kinga Beata, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 15:09:14)
4410. Kozma Dávid, diák, Kolozsvár (2009-05-16 15:09:07)
4409. Krix Anett, Tanulo, New York (2009-05-16 15:09:07)
4408. Tonk Gabriella, pszichológus, Kolozsvár (2009-05-16 15:08:40)
4407. Bedő Aranka, tanárnő, Csíkszereda (2009-05-16 15:08:28)
4406. Vincze Erika, Titkarno, Kolozsvar (2009-05-16 15:07:01)
4405. Osváth Boglárka, Háztartásbeli, Fontaine (2009-05-16 15:07:00)
4404. Nagy Nándor, egyetemista, Nagyvárad (2009-05-16 15:06:35)
4403. Gabor Ferenc, lelkesz, Abrudbanya (2009-05-16 15:05:51)
4402. Bartha Zsuzsánna, Referens, Kézdivásárhely (2009-05-16 15:05:41)
4401. Mihály Ibolya, tervező, Marosvásárhely (2009-05-16 15:05:16)
4400. Vizi Levente, egyetemista, Florida (2009-05-16 15:05:07)
4399. Tövisi Attila Daniel, kommunikációs tanácsadó / consultant în comunicare, Marosvásárhely/Târgu Mureş - Szovţ (2009-05-16 15:05:04)
4398. Varga Balázs, Egyetemi hallgató, Bristol, Anglia (2009-05-16 15:04:29)
4397. Benczedi Krisztina, diak, Szekelyudvarhely (2009-05-16 15:04:15)
4396. Balog Zsuzsa, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 15:02:22)
4395. Puskás László, Diák, Gyergyószentmiklós (2009-05-16 15:02:15)
4394. Brassai Csilla-Katalin, óvónő, Szászrégen (2009-05-16 15:01:44)
4393. Hegedűs Klára, tanuló, Kunszentmárton (2009-05-16 15:01:06)
4392. Otto Lukacs, postomdaler, Copenhagen, Denmark (2009-05-16 15:00:33)
4391. Országh Péter, tanár, Kistarcsa - Szováta (2009-05-16 15:00:00)
4390. Miklos Lorant, stud arhitect, Kolozsvar (2009-05-16 14:59:55)
4389. moldovai rita, diak, kolozsvar (2009-05-16 14:59:36)
4388. Izsák Szilárd, diák, Kolozsvár (2009-05-16 14:58:55)
4387. Gaspar Elizabeth, diak, Kolozsvar (2009-05-16 14:58:40)
4386. Homoródi Attila, elemző, Dunavarsány (2009-05-16 14:58:37)
4385. Joó Zoltán, Tanár, Kolozsvár (2009-05-16 14:58:27)
4384. Kanyó Alíz, Litke (2009-05-16 14:58:24)
4383. Juhász Ábel, református lelkipásztor, Telekfalva (2009-05-16 14:57:57)
4382. lokodi karoly L., allami filharmonia ("tiberius" quartet), targu mures (2009-05-16 14:57:35)
4381. Oláh István, Kolozsvár (2009-05-16 14:57:12)
4380. Miklos Biborka, diak, Kolozsvar (2009-05-16 14:57:09)
4379. Száva Krisztián, Szatmárnémeti (Satu Mare) (2009-05-16 14:57:08)
4378. Visky Zsolt, diák, Kolozsvár (2009-05-16 14:56:52)
4377. Lőrincz Ferenc, forgalmista, Méra (2009-05-16 14:56:49)
4376. Kerestely Hunor, diak, Szekelyderzs (2009-05-16 14:56:26)
4375. Lőrincz Ágnes, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 14:56:06)
4374. Lőrincz Eszter, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 14:55:24)
4373. Torok Lajos , alkalmazot, szekelyudvarhely (2009-05-16 14:55:19)
4372. Bálint Júlia, tanár, könyvtáros, Kolozsvár (2009-05-16 14:54:54)
4371. Nagy Gergo, egyetemista, Nagyvarad (2009-05-16 14:54:47)
4370. Forró István-Hunor, diák, Székelyudvarhely (2009-05-16 14:54:13)
4369. Pop Alex Catalin, egyetemista, Szatmarnemeti (2009-05-16 14:54:11)
4368. Szabó Mária , Nyugdíjas magyartanár, Marosszentgyörgy (2009-05-16 14:53:57)
4367. Sinka Iren, tisztviselo, Sovarad (2009-05-16 14:53:42)
4366. Juhász Szilárd, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 14:53:37)
4365. jakab melinda, óvonő, székelyudvarhely (2009-05-16 14:53:34)
4364. Lapka Gellert, egyetemista, Kolozsvár/szatmárnémeti (2009-05-16 14:52:43)
4363. Csepei Zsolt, egyetemista/student, Kolozsvar/ Cluj Napoca (2009-05-16 14:52:31)
4362. Barkász Levente, diák, Szilágysomlyó (2009-05-16 14:52:21)
4361. Lövey Zoltán, teacher, Kazincbarcika (2009-05-16 14:51:58)
4360. Ciorba Gabriel, Egyetemista/Student, Érsemjén/Şimian (2009-05-16 14:51:52)
4359. László Hajnalka, grafikus, Csíkszereda (2009-05-16 14:51:49)
4358. Halász Péter, főtanácsos, Budapest (2009-05-16 14:51:41)
4357. Lengyel Erika, újságíró, Bukarest (2009-05-16 14:50:47)
4356. Gyöngyösi Edith, Programasszisztens, Kolozsvár (2009-05-16 14:50:42)
4355. Ecsedi Endre, nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-16 14:50:18)
4354. Gergály Tamás, Keszthely (2009-05-16 14:50:11)
4353. Cotrau Veronika, diák, Nagyszalonta/Kolozsvár (2009-05-16 14:49:59)
4352. Kraszlán Zsuzsanna, mosónő, kápolnásnyék (2009-05-16 14:49:38)
4351. Horváth Sándor, Nyomdász, Budapest (2009-05-16 14:48:11)
4350. Séthy Viktor, zenész, Kerepes (2009-05-16 14:48:09)
4349. Emese, Tanar, Marosvasarhely (2009-05-16 14:48:01)
4348. Benke István, okl. épitőmérnök, Tg. Mureş -Marosvásárhely (2009-05-16 14:47:47)
4347. Kiss István János, nyugdijas közgazdász, Kolozsvár (2009-05-16 14:47:09)
4346. Moscu Katalin, arhitect, Cluj (2009-05-16 14:46:58)
4345. Petronella Salamon, Fogtechnika, Kolozsvar (2009-05-16 14:46:26)
4344. Földesi Dóra, környezeti nevelő, Budapest (2009-05-16 14:45:36)
4343. Pataki Levente, Student, Cluj-Napoca (2009-05-16 14:43:52)
4342. Pop Eniko, egyetemista, Szatmarnemeti (2009-05-16 14:43:37)
4341. Arros Csaba, Diák, Zabola (2009-05-16 14:42:49)
4340. Gasparik Ildiko, orvos, Targu Mures, Marosvasarhely (2009-05-16 14:42:31)
4339. Terkál Róbert, diák, Kolozsvár (2009-05-16 14:41:04)
4338. Dézsi Ildikó, újságíró, Kolozsvár (2009-05-16 14:40:50)
4337. Imecs Tamás, diák, Kolozsvár (2009-05-16 14:40:41)
4336. Balint Renata, tanulo, Kolozsvar (2009-05-16 14:40:14)
4335. Gnandt Roland, Tanuló, Szatmárnémeti-Nagykároly (2009-05-16 14:40:01)
4334. Kocsis Katalin, óvónő, Kézdivásárhely (2009-05-16 14:39:57)
4333. Szekely-Benczedi Laszlo, Egeszsegugyi asszisztens, Mitresti, jud. Mures (2009-05-16 14:39:57)
4332. Nistor Dániel, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 14:39:25)
4331. Blaj Bianca-Beata, joghallgato, Temesvar (2009-05-16 14:38:33)
4330. varga peter, alkalmazott, detroit/michigan (2009-05-16 14:38:32)
4329. Ambrus Zoltan, szobafesto, banffyhunyad (2009-05-16 14:38:30)
4328. László Fülöp, Mérnök Manager, Hamburg (2009-05-16 14:38:23)
4327. Hergenröther Réka, Egyetemista, Berlin (2009-05-16 14:37:40)
4326. Kiraly Noemi, manager aszisztens, Csikszereda (2009-05-16 14:36:37)
4325. katona attila, arad (2009-05-16 14:36:12)
4324. Luca Lavinia, tanuló, Marosvásárhely (2009-05-16 14:35:16)
4323. Bekker Zoltan, Iskola, Nagykaroly (2009-05-16 14:34:30)
4322. Káposztás Attila János, turkológus, történész, Budapest (2009-05-16 14:34:20)
4321. Gaspar Janos Laszlo, epitesz, szamosujvar (2009-05-16 14:34:07)
4320. Pal Annamaria, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-16 14:34:06)
4319. Pal-Szilagyi Zoltan, mérnök, Barót (2009-05-16 14:32:47)
4318. Biró Lehel-József, diák, Kolozsvár (2009-05-16 14:32:40)
4317. Nemes Orsolya, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 14:32:32)
4316. Csüdöm Tamás, Számítógép Teknikus/Tehnician PC/PC Tehnician, Kolozsvár/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-16 14:32:23)
4315. Feher Agopcsa Emese, tanar, Kolozsvar/usa (2009-05-16 14:30:56)
4314. Kupán Zsuzsánna, tolmács-fordító, Marosvásárhely (2009-05-16 14:30:38)
4313. Fodor Mónika, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-16 14:30:36)
4312. Bakó Lóránt, építész, Marosvásárhely (2009-05-16 14:30:36)
4311. Nagy Endre, Programozo, Marosvararhely (2009-05-16 14:29:48)
4310. Horváth Ádám, szoc. munkás, Budapest (2009-05-16 14:29:41)
4309. Németh Ernő, közlekedésmérnök, Körmend (2009-05-16 14:29:11)
4308. Kovacs Istvan, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 14:28:54)
4307. Rácz Viola - Judit, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-16 14:28:29)
4306. Saskoi /Schambeck/ Árpád, nyugdíjas, Želiezovce, SLOVAKIA (2009-05-16 14:28:18)
4305. Hosu Tamás, Kolozsvár (2009-05-16 14:26:26)
4304. Czerjak Elek, Diak, Szekelyudvarhely (2009-05-16 14:26:12)
4303. Csizmás Ágnes, tanító, Paks (2009-05-16 14:26:11)
4302. Szente Márk, diák, Solymár (2009-05-16 14:26:10)
4301. Vincze István, Nyugdijas mérnök, Huedin (2009-05-16 14:25:50)
4300. Szocs Sandor Attila, ugyved/avocat/lawyer/rechtsanwalt, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-16 14:24:41)
4299. Visky Janka, diák, Kolozsvár (2009-05-16 14:23:34)
4298. Matyas Zsuzsa, Tordaszentlaszlo (2009-05-16 14:22:46)
4297. György Mihály-Endre, építőmérnök, Csíkszereda (2009-05-16 14:22:21)
4296. Butyka Anna, diák, Kolozsvár (2009-05-16 14:21:59)
4295. Bunta Tamas, Beszerzo, Kolozsvar (2009-05-16 14:21:21)
4294. Fejer Imola, Fordito, Kolozsvar (2009-05-16 14:20:17)
4293. Pungucz Karoly, artist, targu mures / marosvasarhely (2009-05-16 14:19:50)
4292. Hegedűs Aliz, egyetemista, Nagyvárad (2009-05-16 14:19:28)
4291. Lázár Albertné, htb., Döbrököz (2009-05-16 14:19:14)
4290. Fülöp Csaba, mérnök, Kolozsvár (2009-05-16 14:18:55)
4289. Attila Bálint Székely, Zongoramüvész, Hannover (2009-05-16 14:18:49)
4288. Gergely Botond, tanár, Budapest (2009-05-16 14:18:46)
4287. Deák Orsolya, Kovászna (2009-05-16 14:18:11)
4286. Kovács Csaba, diák, Székelyudvarhely (2009-05-16 14:17:56)
4285. András Imola Andrea, Csikszereda (2009-05-16 14:17:13)
4284. Szigeti Laszlo, Tanulo, Kolozsvar (2009-05-16 14:17:07)
4283. Horga Mónika, tanító, Arad (2009-05-16 14:17:02)
4282. Jakab Imola, Diák, Mrosvásárhely (2009-05-16 14:16:53)
4281. Balogh Zsuzsa, építészmérnök, Budapest (2009-05-16 14:16:29)
4280. Gergely László, Homoródszentpeter (2009-05-16 14:16:10)
4279. Batinas Zoltan, tanulo, Kolozsvar (2009-05-16 14:15:24)
4278. Imre Eszter, Tanuló, Marosvásárhely (2009-05-16 14:14:37)
4277. Fogarasi Brigitta, Kolozsvar (2009-05-16 14:14:14)
4276. fórika botond, alkalmazott, székelyudvarhely (2009-05-16 14:14:06)
4275. Sándor Botond László, Diák, Székelyudvarhely (2009-05-16 14:14:00)
4274. Eröss Maria, egyetemista, ausztria (2009-05-16 14:13:40)
4273. Katona Tamás, tanuló, Szentes (2009-05-16 14:13:23)
4272. fórika zsolt, egyetemista, székelyudvarhely (2009-05-16 14:13:21)
4271. Jancsó Hajnal, diák, Kolozsvár (2009-05-16 14:12:55)
4270. Sánta Éva, diák, Marosvásárhely (2009-05-16 14:11:40)
4269. deak tamas, diak, kolozsvar (2009-05-16 14:11:32)
4268. Zatyko Hajnal Csenge, tanulo, Nagyvarad (2009-05-16 14:10:55)
4267. Juhász Judit, szociológus, Budapest (2009-05-16 14:10:46)
4266. Vogel András, Háztechnikus, 2013 Pomáz (2009-05-16 14:10:08)
4265. Jancsó Miklós, egyetemi adjunktus, Cluj (2009-05-16 14:09:43)
4264. Janko Edina, tanulo, Kolozsvar (2009-05-16 14:09:26)
4263. Tasnádi Botond, diák, Kolozsvár (2009-05-16 14:08:01)
4262. Demeter Zoltán, egyetemista, Háromszék (2009-05-16 14:08:00)
4261. Püsök Judit, személyzetfelelős, Temesvár (2009-05-16 14:07:54)
4260. Kiss István, Pécs (2009-05-16 14:05:55)
4259. Heim Krisztina, Tanítónő, Székelyudvarhely (2009-05-16 14:05:53)
4258. Bende Attila, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 14:05:47)
4257. Farkas Mária, nyugdíjas - pensionara, Beszterce - Bistrita (2009-05-16 14:05:23)
4256. Heim Lóránt, Tanító, Székelyudvarhely (2009-05-16 14:05:13)
4255. Kiss István, Pécs (2009-05-16 14:04:38)
4254. buzas jacint, tanulo, huedin (2009-05-16 14:04:26)
4253. Zsigmond Erika, ügyvéd, Kolozsvár (2009-05-16 14:04:09)
4252. Fóris-Ferenczi Johanna, Tanuló, Kolozsvár (2009-05-16 14:03:43)
4251. Zsigmond István, orvos, Kolozsvár (2009-05-16 14:02:51)
4250. Bálint László, tanitó, Marosvásárhely (2009-05-16 14:02:50)
4249. Dr. Bodó Barna, egyetemi tanár, Temesvár-Kolozsvár (2009-05-16 14:02:39)
4248. Orbán Attila, mezőgazdasági munkás, Székelyudvarhely (2009-05-16 14:02:10)
4247. Girsik Enikő, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-16 14:01:06)
4246. Szabó Mária, pedagógus, Brassó (2009-05-16 14:00:33)
4245. Beyer György, Designer, Budapest (2009-05-16 14:00:17)
4244. Kis Erika Lilla, Gyógyszerész Farmacist, Marosvásárhely Targu Mures (2009-05-16 13:59:25)
4243. Balla Klára, Irodavezető, Kolozsvár (2009-05-16 13:59:11)
4242. Szego Jozsef, Manager, Kolozsvar (2009-05-16 13:59:06)
4241. Kis Andrea, tanulo, Kolozsvar (2009-05-16 13:57:57)
4240. Varga Csaba, Diák, Kolozsvár (2009-05-16 13:57:12)
4239. Deák Tibor, tanitó, Igazfalva (2009-05-16 13:56:45)
4238. Sipos Péter, menedzser, Zilah (2009-05-16 13:56:38)
4237. Kovacs Blanka, egyetemista, Szatmarnemeti (2009-05-16 13:55:42)
4236. Miklós Mária, tanár, Kolozsvár (2009-05-16 13:55:12)
4235. Vargyasi Zsuzsanna , tanar, Kezdivasarhely (2009-05-16 13:53:34)
4234. Kopándi Péter, nyugdijas, Kolozsvár Scarisoara 1/70 (2009-05-16 13:52:58)
4233. Erős Emília, raktáros, Cegléd-Gyergyószentmiklós (2009-05-16 13:52:50)
4232. Benedek Timea, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-16 13:52:46)
4231. Albert Etelka, matematikatanár, Temesvár (2009-05-16 13:52:15)
4230. Szuhánszky Botond László, fogorvos, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 13:51:54)
4229. Fenesi Annamária, biológus, Kolozsvár (2009-05-16 13:51:30)
4228. Dénes László - Barna, Nyomdász, Székelyudvarhely (2009-05-16 13:50:35)
4227. Pány István, gyógyszerész, Dés (2009-05-16 13:50:22)
4226. Vincze Csongor, Reformatus lelkipasztor, Torda (2009-05-16 13:49:47)
4225. BIRÓ BEÁTA, ÓVONŐ-EDUCATOARE, NYÁRÁDSZEREDA-MIERCUREA-NIRAJULUI (2009-05-16 13:49:30)
4224. Lokodi Noemi, tanar, Villingen-Schwenningen (2009-05-16 13:48:16)
4223. Fodor Márta, Tanítónő, Marosvásárhely (2009-05-16 13:45:13)
4222. Gyenge János, ref. lelkipásztor, Kolozsvár (2009-05-16 13:45:12)
4221. Panczel Emese, konyvelo, Bukarest (2009-05-16 13:45:08)
4220. Mark-Nagy Janos, Szatmarnemeti/Satu Mare (2009-05-16 13:44:58)
4219. Luka Antal-György, nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-16 13:44:56)
4218. Papadopoulou Nagy Ildikó Niki, grafikus, Budapest, Magyarország (2009-05-16 13:44:42)
4217. dukasz peter, szinesz, temesvar (2009-05-16 13:44:38)
4216. Luka Zsuzsanna, nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-16 13:43:55)
4215. Kiss Attila, Berlin (2009-05-16 13:43:51)
4214. László Oszkár, diák, K-vár (2009-05-16 13:43:20)
4213. Baranya Péter, könyvtáros, Veszprém (2009-05-16 13:42:25)
4212. Nagy Árpád, református lelkész, Izsák (2009-05-16 13:42:10)
4211. mihaly agoston, Manager, Kolozsvar (2009-05-16 13:41:42)
4210. Gyenge Enikő, elárusító, Kolozsvár (2009-05-16 13:41:33)
4209. Keresztesi Árpád, Budapest (2009-05-16 13:40:25)
4208. Wagner Csilla, nyugdíjas, Nagyvárad (2009-05-16 13:40:25)
4207. Vincze Istvan, vallalkozo, Kalotaszentkiraly (2009-05-16 13:40:20)
4206. Vincze Tibor, csirkenem megállapító, Budapest (2009-05-16 13:39:50)
4205. Wengritzky Tibor, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 13:39:48)
4204. Elekes Csaba, reklámgrafikus, Temesvár - Eger (2009-05-16 13:39:34)
4203. Tankó István, műépítesz, Nagyvárad (2009-05-16 13:39:16)
4202. Zolyomi Ferenc, lakatos, Marosvásárhely (2009-05-16 13:39:07)
4201. Haromszeki Reka, tanulo, Kezdivasarhely (2009-05-16 13:39:04)
4200. feleki szabolcs, lakatos, szekely udvarhely (2009-05-16 13:38:45)
4199. Pal Eniko, Diak, Szekelyudvarhely-Kolozsvar (2009-05-16 13:37:11)
4198. Balogh Etelka, szociálpedagógus, Nagykanizsa (2009-05-16 13:36:08)
4197. benedek jozsef, tanar, gyergyoszentmiklos (2009-05-16 13:35:46)
4196. Palfi Zsolt, Szekelyudvarhely-Kolozsvar (2009-05-16 13:35:46)
4195. Máthé Koppány, diák, Kolozsvár (2009-05-16 13:34:52)
4194. Déri Zsuzsánna, Újságíró, PILISCSÉV- (2009-05-16 13:34:25)
4193. Szász Rózália, nyugdijas, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 13:33:34)
4192. Czotter Balázs, IT assistant, Castellón de la Plana (2009-05-16 13:33:34)
4191. Székely István Gergő, politológus, Kolozsvár (2009-05-16 13:33:33)
4190. elekes zoltan, tanar, csikszereda (2009-05-16 13:33:28)
4189. Jákli Viktor, agrármérnök, Dunaföldvár (2009-05-16 13:32:08)
4188. Dénes Tünde, antropológus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 13:31:36)
4187. Motruk Nandor, tanulo, Kolozsvar (2009-05-16 13:31:09)
4186. Menyhart Zsuzsanna, diak, Kolozsvar (2009-05-16 13:30:26)
4185. Németh László, újságíró, Salgótarján (2009-05-16 13:30:26)
4184. Jakab Gabor, tanar, Oradea (2009-05-16 13:29:16)
4183. György Beáta, Statisztikus, Temesvár (2009-05-16 13:28:43)
4182. Szekeres Dénes, oktató, Marosvásárhely (2009-05-16 13:27:53)
4181. POzsonyi Erik, informatikus, Oradea (2009-05-16 13:27:52)
4180. SZönyi Pálné, NYugdijas, Magyarország (2009-05-16 13:27:49)
4179. Szekeres Judit, tanárnő, Marosvásárhely (2009-05-16 13:26:45)
4178. Vizaknai Erzsebet, Kolozsvar (2009-05-16 13:26:38)
4177. Porkolab Ferenc, Marosvasarhely (2009-05-16 13:25:58)
4176. Balogh F. Andras, profesor universitar, Cluj-Napoca (2009-05-16 13:25:38)
4175. Derzsi Ferenc, tehnikus, Szekelyudvarhely (2009-05-16 13:25:37)
4174. Székely Árpád, Tanár, Kolozsvár (2009-05-16 13:22:59)
4173. Kása Zoltán, egyetemi tanár, Kolozsvár (2009-05-16 13:21:32)
4172. Marx Veronika, Budapest (2009-05-16 13:21:11)
4171. gal zoltan, asztalos, Kolozsvár (2009-05-16 13:21:01)
4170. Biro Szilard, egyetemista, vajdahunyad (2009-05-16 13:20:55)
4169. Nagy Szabolcs, Reklám ügynök,pincér, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 13:20:37)
4168. Marton Lorinc, Egyetemi adjunktus, Marosvasarhely (2009-05-16 13:19:40)
4167. Biro Gyöngyi, mozgàsmüvész, Pàrizs (2009-05-16 13:19:34)
4166. Márton Melinda, villamosmérnök, Marosvásárhely (2009-05-16 13:16:48)
4165. Stefanink, Bernd, Profesor, Cluj-Napoca (2009-05-16 13:16:45)
4164. Nap László, Kolozsvár (2009-05-16 13:16:43)
4163. Huszár Tímea Gabriella, tanár, Gyergyószentmiklós (2009-05-16 13:16:03)
4162. Bozsoki Adrienn, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-16 13:15:56)
4161. Dobos István, építész, Pécs (2009-05-16 13:13:37)
4160. Dosa Barna Zoltan, Marosvasarhely (2009-05-16 13:13:31)
4159. Nagy Éva, előadóművész, Kolozsvár (2009-05-16 13:10:35)
4158. Nagy Zsolt, Építőmérnök, Kolozsvár (2009-05-16 13:10:33)
4157. Ábrahám Endre Csaba, civil, Csíkszereda (2009-05-16 13:10:09)
4156. Bartha Gabriella, tisztviselő, Budapest (2009-05-16 13:09:33)
4155. Kusztos Eniko, Grafikus, Marosvasarhely (2009-05-16 13:07:24)
4154. Annamaria Kufner-Bodi, traducatoare, Guntramsdorf/Austria (2009-05-16 13:06:55)
4153. Kerekes Tunde, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 13:06:45)
4152. Balogh András, szinházi rendező, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 13:05:52)
4151. Nyárádi Imre-István, tanár, Nyárádtő (2009-05-16 13:04:56)
4150. batiz erika, felnőtt szakápoló, szeged (2009-05-16 13:04:31)
4149. Farkas Kinga, Lapszerkeszto, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 13:04:19)
4148. Diószeghy Iván, színész, Debrecen (2009-05-16 13:04:15)
4147. Nyárádi Eszter, tanár, Nyárádtő (2009-05-16 13:03:41)
4146. Kaucsar Emese, orvos, medic, Arztin, Kolozsvar, Cluj Napoca, Klausenburg (2009-05-16 13:02:49)
4145. Balog Emese, Diak, Szamosujvar (2009-05-16 13:02:17)
4144. Csirák Irén, vállalkozó, Szatmárnémeti (2009-05-16 13:01:46)
4143. Biró Lajosné, bolti eladó, Solt (2009-05-16 13:01:32)
4142. Horvath Szilveszter, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 13:00:58)
4141. Gáspár Melinda, tanár, Tg-Mures (2009-05-16 13:00:54)
4140. Hady Lehel Árpád, Ápoló, Fehérgyarmat (2009-05-16 12:59:36)
4139. Nagy Ludovic, Pensionar, Cluj Napoca (2009-05-16 12:59:30)
4138. Hosszú Zoltán, Képzőművész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 12:59:16)
4137. Kovács László, ellenálló, Budapest (2009-05-16 12:57:17)
4136. István Olivér, jogász, Bukarest (2009-05-16 12:57:12)
4135. Amrus-Gornyik Linda, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-16 12:56:51)
4134. Lipka Adél, Egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-16 12:56:37)
4133. Karaszi Attila, vállalkozó, Horgen (Svájc) (2009-05-16 12:56:26)
4132. Lobont Dávid, Diák, Nagykároly (2009-05-16 12:56:04)
4131. Rab Gyula, gyáriparos, Budapest (2009-05-16 12:54:13)
4130. Ilyés Szabolcs, tanácsadó, Kolozsvár (2009-05-16 12:52:22)
4129. Rab Gyula, gyáriparos, Budapest (2009-05-16 12:51:53)
4128. Albert László, közgazdász, Temesvár (2009-05-16 12:50:53)
4127. Nyirán Balázs, grafikus-lapkiadó, Gyál (2009-05-16 12:50:21)
4126. Kiss Zoltan, Project manager, KOLOZSVAR (2009-05-16 12:49:59)
4125. Mészáros Ildikó, újságíró, Temesvár (2009-05-16 12:48:51)
4124. Andrus Zsuzsanna, ápoló, Budapest (2009-05-16 12:48:42)
4123. Övet Arabella, Angoltanarnö, Aichach,Deutschland (2009-05-16 12:46:31)
4122. Kostyák Borbála, újságíró, Kissomlyó (2009-05-16 12:46:27)
4121. Hegyi Gábor, trombitamüvész, Trossingen, Németország (2009-05-16 12:46:13)
4120. Kusztos Attila, Grafikus, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 12:46:05)
4119. Székelyfi Katalin, diák, Székelyudvarhely (2009-05-16 12:45:47)
4118. Szôke Eszter, stud.arh, Kézdivásárhely (2009-05-16 12:45:31)
4117. Székelyfi Lóránt, egyetemista, Székelyudvarhely (2009-05-16 12:44:59)
4116. Szőcs Endre, Közgazdász, mesteris hallgató, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 12:44:17)
4115. Niklesz Anita, animátor, Budapest (2009-05-16 12:43:51)
4114. Németh Sándor, szobafestő, Pápa (2009-05-16 12:43:26)
4113. Lukács Tímea, Marosvásárhely (2009-05-16 12:43:02)
4112. Jakab Csaba DLA, építész, egyetemi docens, Budapest-Farkaslaka (2009-05-16 12:42:59)
4111. Csutak Enikő, Diák, Marosvásárhely (2009-05-16 12:41:44)
4110. Ny.Rab Erzsébet, pedagógus-logopédus, Gyál (2009-05-16 12:41:35)
4109. MadarasiEniko, egeszsegugyiasszisztens, Kovaszna (2009-05-16 12:41:20)
4108. Johannes Wohlschlager, Student, Wien (2009-05-16 12:40:36)
4107. Szántó Ildikó, Nagyvárad (2009-05-16 12:40:28)
4106. Dimény Sándor, nyugdijas, Homoródszentpál (2009-05-16 12:39:44)
4105. Nyirán András, pedagógus, Gyál (2009-05-16 12:39:24)
4104. Maki Júlia, pedagógus, Marosvásárhely (2009-05-16 12:38:27)
4103. ifj Nyirán András, pénz.vez., Budapest (2009-05-16 12:37:49)
4102. Csutak Attila, Tanár, Marosvásárhely (2009-05-16 12:37:16)
4101. Burus Siklódi Botond, egyetemista, Nagyvárad, Csíkszereda (2009-05-16 12:36:40)
4100. Daróczi Irén, szociális munkás, Nagyvárad/Oradea (2009-05-16 12:36:15)
4099. Réthy Dóra, egyetemista, Temesvár (2009-05-16 12:35:14)
4098. Niklesz Anita, animátor, Budapest (2009-05-16 12:34:47)
4097. Moldovan-Laskay Noemi, interior designer, Cluj-Napoca (2009-05-16 12:34:35)
4096. Zeng Laszlo, mernok-tanar, Szatmarnemeti (2009-05-16 12:33:40)
4095. Dénes József, philosopher, Marosvásárhely – Târgu-Mureş (2009-05-16 12:33:10)
4094. Takács Ilona, tanár, Magyarország - Pápa (2009-05-16 12:32:41)
4093. Zeng Etelka, nyugdijas gyogyszeresztehnikus, Szatmarnemeti (2009-05-16 12:32:31)
4092. Czilli Peter, tanar, Kolozsvar (2009-05-16 12:32:30)
4091. Tanczos Andras, Diak, Kolozsvar (2009-05-16 12:32:11)
4090. Kavinszki Andras, nyugdijas, Nagyvarad (2009-05-16 12:31:59)
4089. Bakk Miklós , tanár, Lugos / Lugoj / Lugosch (2009-05-16 12:30:40)
4088. Gyulai Robert, Tanuló, Marosvásárhely (2009-05-16 12:29:46)
4087. Koreck Maria, program igazagato, Marosvasarhely (2009-05-16 12:28:59)
4086. Szabó Huba Zoltán, medic/orvos/M.D./arzt, Kolozsvár/Cluj Napoca (2009-05-16 12:28:07)
4085. Andreas Schaeffer, Lehrer, Bundes Rep. Deutschland Ulm (2009-05-16 12:28:06)
4084. Gerhard Kühn, Musiker, Greiz-Deutschland (2009-05-16 12:27:04)
4083. Sido Magdolna, Kolozsvar (2009-05-16 12:23:48)
4082. Szanto Zoltan-György, diák, Facsád (2009-05-16 12:22:28)
4081. Szabó Zoltán, ügyvezető, Madéfalva (2009-05-16 12:21:41)
4080. Visky Mária Krisztina, Kántor, Kolozsvár (2009-05-16 12:21:39)
4079. Keszthelyi Lenke, nyugdíjas köztisztviselő, Budapest (2009-05-16 12:21:19)
4078. Molnár Tímea, diák, Temesvár (2009-05-16 12:20:26)
4077. Gergely Csaba, tanár, Budapest (2009-05-16 12:19:57)
4076. Hajdu Brigitta, egyetemi hallgato, Temesvar (2009-05-16 12:19:30)
4075. Nagy Viktor, geotechnic, Pécs (2009-05-16 12:19:15)
4074. Keszthelyi Gyula, újságíró, Budapest (2009-05-16 12:18:26)
4073. Szőnyei Anett, tanuló, Magyarország (2009-05-16 12:18:16)
4072. Gorbe Beata, Tanacsado, Kolozsvar (2009-05-16 12:17:56)
4071. Orbán Ferenc, nyugdíjas újságíró, Szentmártonkáta-Kolozsvár (2009-05-16 12:16:24)
4070. Gál Réka, tanár, fordító, Kolozsvár (2009-05-16 12:16:02)
4069. Csortan Francisc Stefan, inginer, Sovata (2009-05-16 12:15:36)
4068. Somogyi Szabolcs, Kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-16 12:15:08)
4067. Konti Tibor, mernok, Kolozsvar (2009-05-16 12:14:48)
4066. Bozsoki András, Fényképész, Kolozsvár (2009-05-16 12:14:19)
4065. Bálint Hajnal, ügyvezető, Marosvásárhely (2009-05-16 12:14:11)
4064. Pápay Orsolya, diák, Kolozsvár (2009-05-16 12:13:22)
4063. Sándor Edina, Kolozsvár (2009-05-16 12:12:48)
4062. Szekely Istvan, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 12:12:06)
4061. Ripa Horatiu, IT Project Leader, Cluj (2009-05-16 12:10:38)
4060. Márton Enikő, Közgazdász, Körösfő (2009-05-16 12:09:25)
4059. Torok Gergely, Kolozsvar (2009-05-16 12:09:22)
4058. Nits János, nyugdijas építészmérnök, városi tanácsos, Szatmárnémeti (2009-05-16 12:08:02)
4057. Ecsedi Enikő, mérnök, Kolozsvár (2009-05-16 12:07:28)
4056. Dunkler Réka -Kinga, dramaturg, Székelyudvarhely (2009-05-16 12:07:19)
4055. Dancs Artur, Rádióriporter, Szatmárnémeti (2009-05-16 12:06:50)
4054. Forgacs Istvan, tanar, Satu Mare (2009-05-16 12:06:39)
4053. Kovács Jenő, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-16 12:04:57)
4052. Kalló László, mérnök, Budapest (2009-05-16 12:04:53)
4051. Nagy Csongor-Zsolt, színész, Szatmárnémeti (2009-05-16 12:04:04)
4050. Kovács Judit , operatőr, Kolozsvár (2009-05-16 12:03:34)
4049. Asztalos Krisztina, Kolozsvar (2009-05-16 12:03:27)
4048. Visky Péter, Református lelkipásztor, Kolozsvár (2009-05-16 12:02:32)
4047. Márton Sándor, programozó, Bécs (2009-05-16 12:02:29)
4046. Czirmay Anikó, Főtitkárnő, Kolozsvár/Cluj Napoca (2009-05-16 12:02:05)
4045. Csáky Apollonia, tanitónő, Zerind (2009-05-16 12:01:47)
4044. Szabó Szilárd, tanuló, Marosvásárhely (2009-05-16 12:00:17)
4043. Bencze Denes, tanar, Nagyvarad (2009-05-16 12:00:12)
4042. Antal Emese, tanulo, Temesvar (2009-05-16 11:59:35)
4041. Bencze Izabella, konyvtaros, Kolozsvar (2009-05-16 11:59:16)
4040. Egerszegi Julia, természetgyogyászat-gyogyászat, Castellón (2009-05-16 11:58:25)
4039. Dr. Papp KIncses Emese, scriitor, publicist, Miercurea Ciuc (2009-05-16 11:58:20)
4038. Balint Zsuzsa, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 11:58:13)
4037. Mihalydeakpal Gabor, Diak, Kolozsvar (2009-05-16 11:57:58)
4036. RÉDAI LEVENTE, CSALÁDORVOS, SZATMÁRNÉMETI (2009-05-16 11:57:56)
4035. Balint Judith, orvos, Kolozsvar (2009-05-16 11:57:27)
4034. Lehel, Kepviseleti Ugynok, Marosvasarhely (2009-05-16 11:57:00)
4033. Olah Levente, diak, Zilah (2009-05-16 11:56:34)
4032. Pasl Sandor, Tanulo, Máréfalva,Hargita (2009-05-16 11:56:18)
4031. Dobai Réka, tanítónő, Szatmárnémeti (2009-05-16 11:56:17)
4030. Bozsó Imre Lehel, tanár, Kolozsvár (2009-05-16 11:56:08)
4029. Bardocz Anna, diak, Marosvasarhely (2009-05-16 11:54:42)
4028. Berta István, villamosmérnök, Kolozsvár (2009-05-16 11:54:30)
4027. Molnar Levente, kozgazdasz, Csikszereda (2009-05-16 11:54:30)
4026. Nagy Aron, diák, Cluj (2009-05-16 11:54:08)
4025. Rácz Enikő Gyöngyvér, háztartásbeli, Szatmárnémeti (2009-05-16 11:53:36)
4024. Bihari József, Üzletkötő, székelykeresztúr (2009-05-16 11:53:27)
4023. Nyeste Tünde, tanár, Kolozsvár (2009-05-16 11:51:54)
4022. Bencze Laszlo-Csaba, Vegyesz, Kolozsvar (2009-05-16 11:51:47)
4021. Romas Anikó, Óvónő, Lugos (2009-05-16 11:51:20)
4020. Hajdú György, Eger (2009-05-16 11:50:59)
4019. Vincze Brigitta, Diák, Nagyvárad (2009-05-16 11:50:29)
4018. Tanko Csilla , tanitono, Szentegyhaza (2009-05-16 11:49:00)
4017. Petres Laszlo, munkas/angajat, Szentegyhaza/Vlahita (2009-05-16 11:48:31)
4016. Vanyolos Tibor, Épitkezési felügyelő, Gyergyószentmiklos (2009-05-16 11:48:23)
4015. Deak Gyorgy, egyetemista, Balanbanya (2009-05-16 11:48:03)
4014. Márk Boglárka, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 11:47:54)
4013. Maria Simon, turism, Budapesta (2009-05-16 11:47:08)
4012. Ferencz Zoltán, Ékszerész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 11:46:52)
4011. REDAI GABRIELLA, TÖRTÉNELEM TANÁRNŐ, SZATMÁRNÉMETI (2009-05-16 11:46:48)
4010. Németi Enikő, Pedagógus, Nagykároly (2009-05-16 11:46:22)
4009. Rozalia Preininger, Wilmington, DE, USA (2009-05-16 11:46:18)
4008. Nagy Péter, idegenforgalmi szakközgazdász, Bölcske (2009-05-16 11:45:56)
4007. Kernászt Adél, Tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 11:45:50)
4006. Krnacs Laszlo, Niederrohrdorf, CH (2009-05-16 11:45:18)
4005. Pataki Adel Annamaria, tanar, Temesvar (2009-05-16 11:45:10)
4004. Tubák Csaba, nyugdíjas közgazdász , Hinterbrühl / Austria (2009-05-16 11:45:09)
4003. Fülöp Hajnal, tanítónő, Székelyudvarhely (2009-05-16 11:45:07)
4002. Péter Kinga, tanító, szociális munkás, Budapest (2009-05-16 11:44:47)
4001. Sövér, Bernát, Gyergyóalfalu (2009-05-16 11:44:45)
4000. Jáni Réka, tanár/profesor, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 11:44:20)
3999. Bilák Ágnes, gyógypedagógus, Tiszaújváros (2009-05-16 11:43:36)
3998. Ferencz Székely Edit, fogtechnikus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 11:43:31)
3997. Constantinescu Andreea Doria, Agent turism, Cluj Napoca (2009-05-16 11:42:31)
3996. Csabai Attila, informatikus, Isaszeg (2009-05-16 11:42:19)
3995. Rácz Ervin-Lajos, segédlelkész, Szatmárnémeti (2009-05-16 11:42:10)
3994. Virginás Tar Emese, egyetemista, Temesvár (2009-05-16 11:42:06)
3993. Párdi Imre, ny. mérnök, Majosháza (2009-05-16 11:40:40)
3992. Horváth András, ügyvéd, Nagyvárad (2009-05-16 11:40:39)
3991. Palkó Emilia, Kolozsvár (2009-05-16 11:40:08)
3990. Sallér Péter, közgazdász, Tiszaújváros (2009-05-16 11:40:00)
3989. Hofher József, jezsuita szerzetes, Budapest (2009-05-16 11:39:38)
3988. Fodor Réka, diák, Oradea (2009-05-16 11:39:35)
3987. Ilyés Boglárka, Épitő mérnök, Kolozsvár (2009-05-16 11:38:58)
3986. Bajka Monika, pszichologus , Kolozsvar (2009-05-16 11:38:00)
3985. Farnady Lászlóné, tanító, 9024Győr (2009-05-16 11:37:21)
3984. Mészáros Zalán-Zsolt, student, Cluj-Napoca (2009-05-16 11:35:21)
3983. Balla Loránd, történész/muzeológus, istoric/muzeograf, Budapest (Kolozsvár)/Budapesta (Cluj) (2009-05-16 11:35:06)
3982. Farkas Péter, Informatikus, Budapest (2009-05-16 11:33:09)
3981. Ferency Jozsef, egyetemista, Marosheviz (2009-05-16 11:32:46)
3980. BAIDOG MATYAS ZOLTAN, EPITO MERNOK , NAGYVARAD (2009-05-16 11:32:33)
3979. Sata Lorand, inginer constructor, Tg Mures (2009-05-16 11:30:47)
3978. Gulyás Róbert, nyugdijas, Vác (2009-05-16 11:30:21)
3977. Demény Ilka, diák, Kolozsvár (2009-05-16 11:30:02)
3976. Kopándi Enikö, tisztviselö, Kolozsvár Scarisoara 1/70 (2009-05-16 11:29:52)
3975. Marton Kinga, tanitono, Faraslaka (2009-05-16 11:29:22)
3974. Madácsy Tímea, újságíró, Nagykároly (2009-05-16 11:27:21)
3973. Molnár Timea, studentă, Tîrgu-Mureş (2009-05-16 11:26:49)
3972. Bodor Ernő, Érd (2009-05-16 11:26:42)
3971. Olosz Emese, építőmérnök, Budapest (2009-05-16 11:26:38)
3970. Tövissi Zsolt, építész - arhitect - Architekt, Csíkszereda - Miercurea Ciuc (2009-05-16 11:25:27)
3969. Bodor Izabella, titkárnő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 11:24:13)
3968. Bertóti Attila, diák, Nagybánya (2009-05-16 11:24:12)
3967. Murádin János Kristóf, egyetemi tanár, Kolozsvár (2009-05-16 11:23:28)
3966. Kulcsár Ioan, asist. med., Cluj Napoca/ Kolozsvar (2009-05-16 11:21:20)
3965. Molnar Anita, Diak, Nagyvarad (2009-05-16 11:20:52)
3964. Ötvös Koppány Bulcsú, diák, Kolozsvár (2009-05-16 11:19:46)
3963. Balint Rita, Temesvar (2009-05-16 11:19:00)
3962. Csillag Endre, nyugdíjas okleveles fizikus, Debrecen (2009-05-16 11:18:50)
3961. Cretu Marius Lucian, Director scoala de arte, Pécs (2009-05-16 11:18:37)
3960. Szabo Attila, Programozo, Sancraiu de Mures (2009-05-16 11:18:19)
3959. Honi Katalin, Budapest (2009-05-16 11:17:51)
3958. Toth Eva, manager aszisztens, Marosvasarhely (2009-05-16 11:17:07)
3957. Balázs Zoltán, egyetemi oktató, Nagyvárad (2009-05-16 11:16:58)
3956. Farkas Csaba, Textil Raktaros, Gyergyoszentmiklos (2009-05-16 11:15:14)
3955. Kelemen Hunor, parlamenti képviselő, Karcfalva, néha Kolozsvár (2009-05-16 11:15:07)
3954. Balla Ildiko, Marosvásárhely (2009-05-16 11:14:55)
3953. Nadia Hamoudi, Profesoara, Villingen-Schwenningen, Germania (2009-05-16 11:14:40)
3952. Toth Timea, tanitono, Marosvasarhely (2009-05-16 11:14:39)
3951. Komsa Attila, Cluj Napoca (2009-05-16 11:13:54)
3950. Czirmay Júlia, tanító, Dés (2009-05-16 11:13:52)
3949. Hammel Attila, tanuló, Kézdivásárhely (2009-05-16 11:12:33)
3948. Cretu Marius Lucian, Director scoala de arte, Pécs (2009-05-16 11:12:15)
3947. Magos Emese, üzletvezetö, Castellon-Spanyolország (2009-05-16 11:11:47)
3946. Keresztes Zsolt, tanuló, Bélafalva (2009-05-16 11:11:46)
3945. Tímár Tibor, cégvezető, Budapest (2009-05-16 11:11:39)
3944. Szabó Sándor, számítógép-kezelő, Zilah (2009-05-16 11:11:30)
3943. Szabo Laszlo-Attila, Stockholm (2009-05-16 11:11:16)
3942. Cretu Marius Lucian, director de Scoala de arte Pécs, Pécs (2009-05-16 11:10:16)
3941. Szász Endre, tehnikus, Marosvásárhely (2009-05-16 11:09:58)
3940. Kristaly Sandor, Egyetemi docens, Kolozsvar/Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 11:09:27)
3939. Szondi Miklós, tanár, Solt (2009-05-16 11:08:50)
3938. Biro Katalin, Kolozsvar (2009-05-16 11:08:47)
3937. Mátis István, mérnök, Kolozsvár (2009-05-16 11:07:44)
3936. Kovács Tímea, diák, Csíkszereda (2009-05-16 11:07:44)
3935. Molnár B. Lehel, levéltáros, Kolozsvár (2009-05-16 11:07:18)
3934. Nyírő Gergely, Vidékfejlesztő, Csíkszentgyörgy (2009-05-16 11:07:02)
3933. Szatmári Balázs, orvostanhallgató, Budapest (2009-05-16 11:06:24)
3932. Palkó Emilia, Kolozsvár (2009-05-16 11:06:21)
3931. Halmos Katalin, tanár, Kolozsvár (2009-05-16 11:05:30)
3930. Molnár Bodrogi Enikő, egyetemi docens, Kolozsvár (2009-05-16 11:04:30)
3929. Szatmári Zsolt, joghallgató, Budapest (2009-05-16 11:03:41)
3928. Simon Sándor, diák, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 11:02:39)
3927. Szatmáriné Vidovszky Éva, tanár, Budapest (2009-05-16 11:02:31)
3926. Gheorghita Orsolya, egyetemi hallgató, Hódmezővásárhely (2009-05-16 11:01:26)
3925. Szabo Attila, menedzser, Nagyvárad/Oradea/Grosswardein (2009-05-16 11:01:13)
3924. Sarlós Györgyné, Újhartyán (2009-05-16 11:00:57)
3923. Fazekas Tamás, Tanácsadó, Pir (2009-05-16 11:00:40)
3922. Szatmári Tibor dr., orvos, Budapest (2009-05-16 11:00:30)
3921. Sigmund Tamás, Önkéntes, Budapest (2009-05-16 10:58:20)
3920. Ilyés Enikő, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 10:57:51)
3919. Zsigmond Peter, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-16 10:57:00)
3918. Boér Hunor, Könyvtáros-muzeológus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 10:56:26)
3917. Hegyeli Hunor, Webdesigner, Nagyvárad (2009-05-16 10:55:55)
3916. Varga Csaba - Rolland, Nagyvárad (2009-05-16 10:55:50)
3915. Stark Ernő, Szatmárnémeti (2009-05-16 10:55:29)
3914. Kresz-Guther Katalin, egyetemista (SocialWorker), Budapest (2009-05-16 10:55:15)
3913. Dobra Judit, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 10:53:41)
3912. Bucur Levente, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 10:53:09)
3911. Bimbó Annamária, tanító, Kézdivásárhely (2009-05-16 10:52:58)
3910. vajnar ildiko, pensionar, Sfintu-gheorghe (2009-05-16 10:52:21)
3909. Gál Mária Gyöngyvér, Diák, Zabola (2009-05-16 10:52:10)
3908. Csoóri-Bányai Réka, történész, Budapest (2009-05-16 10:51:54)
3907. Szabó Enikő, tanítónő, Zilah (2009-05-16 10:50:52)
3906. Jenei Zsolt, Diak, Marosvasarhely (2009-05-16 10:50:36)
3905. Hóvári János, történész, Budapest (2009-05-16 10:50:25)
3904. Bucur Renáta, diák, Szováta (2009-05-16 10:50:18)
3903. Zdenkó Erzsébet, tanuló, Domony (2009-05-16 10:49:07)
3902. csoltko kinga, szinesz, Kolozsvar (2009-05-16 10:48:07)
3901. Antal Erika, újságíró, Marosvásárhey (2009-05-16 10:47:30)
3900. Járai Jolánka, logopédus, Sármás (2009-05-16 10:47:09)
3899. Páll Andrea, diák, Segesvár (2009-05-16 10:46:24)
3898. Fehér Cristina, economista, Cluj Napoca (2009-05-16 10:46:23)
3897. Borka-Balás Attila, orvos, Marosvásárhely (2009-05-16 10:45:36)
3896. Nagy Botond Pál, Hallgató, Nagyvárad (2009-05-16 10:45:25)
3895. Virginás Tar Judit, tanár, Temesvár (2009-05-16 10:44:44)
3894. Katona Hajnal, tanár, Kolozsvár (2009-05-16 10:43:43)
3893. Fehér Sándor Csaba, mérnök, Kolozsvar (2009-05-16 10:43:21)
3892. Boros Noémi, Kolozsvár (2009-05-16 10:43:17)
3891. Lorincz Beata, egyetemista, Cluj Napoca (2009-05-16 10:43:00)
3890. Olah Zsuzsanna, Angoltanarno, Osli (2009-05-16 10:42:15)
3889. Ilyés András, Közgazdász, Nagyvárad (2009-05-16 10:41:38)
3888. Nagy Kinga, Tanítónő, Marosvásárhely (2009-05-16 10:40:43)
3887. Maria Lorincz , studenta, Cluj-Napoca (2009-05-16 10:40:38)
3886. Szabó Levente, diák, Keszthely (2009-05-16 10:40:17)
3885. Bernát Imola Tímea, Solymár (2009-05-16 10:40:07)
3884. Marthi Szidónia, tanár, Kolozsvár (2009-05-16 10:38:56)
3883. Ambrus Pál, Líceum igazgató, Ukrajna, Técső, Kossuth L. ut.11 (2009-05-16 10:38:39)
3882. Berke Eszter, teológiai hallgató, Tenke (2009-05-16 10:38:00)
3881. Tőkés Erzsébet-Orsolya, diák, Marosvásárhely (2009-05-16 10:37:30)
3880. Szász Enikő, színművész, Temesvár (2009-05-16 10:37:20)
3879. Andrei Stavila, PhD student, Iasi (2009-05-16 10:37:12)
3878. Balázs Margit, nyugdíjas, Marosvásárhely (2009-05-16 10:36:54)
3877. Simon Attila, programozo, Brasso (2009-05-16 10:36:34)
3876. Lukács Angéla, Egyetemi hallgató, Szeged (2009-05-16 10:36:17)
3875. Lengyel György, mérnök, Nagyvárad (2009-05-16 10:36:16)
3874. szakacs marton, munkas, cluj-napoca (2009-05-16 10:35:40)
3873. Gergely Balázs, régész, Kolozsvár (2009-05-16 10:32:37)
3872. Néda Tamás, adjuntus, Kolozsvár (2009-05-16 10:31:45)
3871. Rigó László, Diák, Esztergom (2009-05-16 10:29:18)
3870. Oláh Ildikó, gimnáziumi tanuló, Oszlár (2009-05-16 10:29:05)
3869. Kali Zoltan, tanácsadó, Marosvásárhely (2009-05-16 10:28:41)
3868. Nagy Botond Pál, Hallgató, Nagyvárad (2009-05-16 10:27:24)
3867. Groller Geza, curier, Cluj-Napoca (2009-05-16 10:27:21)
3866. Boldizsár Zeyk Zsombor, Diák, Tordaszenlászló (2009-05-16 10:26:42)
3865. Deritei György, informatikus, Kolozsvár (2009-05-16 10:26:22)
3864. Mezei Erno, Marosvasarhely (2009-05-16 10:24:59)
3863. Patakfalvi Eszter, tanító, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 10:24:38)
3862. Kedves Teréz, tanítónő, Marosvásárhely (2009-05-16 10:24:15)
3861. Katona Mihály, pr felelős, Temesvár (2009-05-16 10:23:27)
3860. Kocsis János, Szociális munkás, Gyula (2009-05-16 10:23:17)
3859. Szabó Hunor, Diak, Kolozsvár, Gyergyószentmiklós (2009-05-16 10:22:13)
3858. Máthé János, Munkanélküli, Kolozsvár (2009-05-16 10:20:58)
3857. Berky Anna, nyugdíjas, Budapest (2009-05-16 10:19:45)
3856. zöld istvan, asztalos, marosvasarhely (2009-05-16 10:18:48)
3855. Csizmadia Tunde Aliz, irodai munkas, Marosvasarhely (2009-05-16 10:18:44)
3854. Szilágyi Boglárka, Tanítónő, Gyergyószentmiklós (2009-05-16 10:17:50)
3853. Oszvald Éva, könyvelő, Budapest (2009-05-16 10:17:33)
3852. Ion Pana, programator, Ploiesti (2009-05-16 10:16:27)
3851. Bálint-B. Réka, fordító, Kolozsvár (2009-05-16 10:15:22)
3850. Simó István, manager, Brasov (2009-05-16 10:15:21)
3849. Kis Brigitta, tanulo, Margitta (2009-05-16 10:14:29)
3848. Bóné S.Barna, lelkipásztor, Barátos, Kovászna megye (2009-05-16 10:13:56)
3847. Pazsint Jozsef, Nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-16 10:12:42)
3846. Mikes Andrea, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 10:11:44)
3845. Sinka Palma, tanito, Vulkan (2009-05-16 10:11:30)
3844. Bóné Mária, tanár, Barátos, Kovászna megye (2009-05-16 10:11:25)
3843. Jakab Árpád, nyugdíjas, Gyulakuta (2009-05-16 10:10:17)
3842. Gulyás Antalné Ifj., asszisztens, Ráckeve (2009-05-16 10:10:16)
3841. Kallo Szidonia, confectioner, Cluj-N (2009-05-16 10:09:47)
3840. Palkó László, hallgató, Kolozsvár (2009-05-16 10:09:42)
3839. Katona Lajos Tamás, geológus, Veszprém (2009-05-16 10:09:42)
3838. Roth Levente, lelkipásztor/preot, Bita (2009-05-16 10:09:21)
3837. Török Bela Csaba, Mernök, Karlsruhe (2009-05-16 10:08:41)
3836. Jakab Éva, tanár, Gyulakuta (2009-05-16 10:08:32)
3835. Balázs Emese, diák, Kolozsvár (2009-05-16 10:05:52)
3834. Bodor Csaba András, CNC-GÉPBEÁLLITÓ, BUDAPEST (2009-05-16 10:04:56)
3833. Antal Szilvia, szociális munkás, Karcag (2009-05-16 10:03:57)
3832. Simon Erika, tanár, Marosvásárhely (2009-05-16 10:03:46)
3831. Marius Tabacu, a kolozsvári Transilvania filharmónia igazgatója, Kolozsvár (2009-05-16 10:01:18)
3830. Racz Attila Robert, benzinkutas, Szatmarnemeti (2009-05-16 10:00:47)
3829. Kostyák Attila, Tanár, Maglód (2009-05-16 10:00:29)
3828. Németh Júlia, műkritikus, Kolozsvár (2009-05-16 10:00:16)
3827. Racz Erzsebet - Adel, ovono, Brasso (2009-05-16 10:00:08)
3826. Szeri zsolt, Transport marfa (A.F), Carei (jud. Satu-Mare) (2009-05-16 09:59:34)
3825. Hermán M. János,, teológus,, Zwolle, Hollandia (2009-05-16 09:58:29)
3824. L. Székely Melinda, Balettmester, Kolozsvár-Nagyvárad (2009-05-16 09:56:30)
3823. Tóth Hajnalka, Diák, Budapest (2009-05-16 09:55:56)
3822. Németh Sándor, matematikus, egyetemi tanár, Kolozsvár (2009-05-16 09:54:46)
3821. Koppné Balázs Anita, Budapest (2009-05-16 09:52:40)
3820. Andreikovits Vichentie, meteorológus, Szatmárnémeti (2009-05-16 09:51:57)
3819. Lázár Mónika, könyvtáros, Csíkszereda (2009-05-16 09:51:42)
3818. Fassang László, orgonaművész, Budapest (2009-05-16 09:51:25)
3817. Endreffy Lajos, nyugdijas tanár, Arad (2009-05-16 09:51:06)
3816. Vargyas Tíimea, Marosvásárhely (2009-05-16 09:51:03)
3815. Simon Beáta, Gyergyószentmiklós (2009-05-16 09:50:16)
3814. Zágoni Szabó Avasán Előd, csellista, Marosvásárhely (2009-05-16 09:48:58)
3813. Kovacs Arpad, mernok, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 09:48:34)
3812. Udvardy Frigyes, nyugdíjas, Budapest (2009-05-16 09:48:03)
3811. Andruk János, Teológus, Pápa (2009-05-16 09:46:54)
3810. Alina Nastasoiu, Studenta, Ploiesti (2009-05-16 09:45:52)
3809. Dioszeghy Erika, nyugdijas nyomdasz, Nagyvarad (2009-05-16 09:44:02)
3808. Szabó Éva Andrea, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 09:43:55)
3807. Habling Kitti, mérnők, Pécs (2009-05-16 09:41:58)
3806. Gyémánt Mihály, nyugdijas, Mosonmagyaróvár (2009-05-16 09:41:50)
3805. mihaly zsolt, vadgazdamernok, erdoszentgyorgy (2009-05-16 09:41:10)
3804. TORDAY IZABELLA, orvosi aszisztens, Kolozsvar (2009-05-16 09:41:06)
3803. Kiss Hajnalka, Gestionar, Cluj-Napoca (2009-05-16 09:41:05)
3802. Reidl Monika, Fotós, Kunszentmiklós (2009-05-16 09:40:30)
3801. Jakab Lehel, uzletvezeto, Szekelyudvarhely (2009-05-16 09:39:33)
3800. Balogh István, Informatikus, Pécs/Kolozsvár (2009-05-16 09:38:10)
3799. Cseresnyes Zsuzsanna, vago, Temesvar (2009-05-16 09:37:29)
3798. Ősz Domokos, Artist instrumentist, Targu-Mures (2009-05-16 09:36:40)
3797. Biro Peter, Zenesz, Marosvasarhely (2009-05-16 09:36:37)
3796. Kiss Huba Ernő, Kántor, Nagyvárad (2009-05-16 09:36:37)
3795. Csakany Csaba, Nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-16 09:36:12)
3794. Szigeti Anna-Mária, tanító, Marosvásárhely (2009-05-16 09:35:21)
3793. Kiss Attiláné, közgazda, Budapest (2009-05-16 09:35:08)
3792. Nilgesz Istán Attila, cukrász, Nagyvárad- Oradea (2009-05-16 09:34:47)
3791. Tóth Ágnes, Író, újságíró, Nagyvárad/Oradea-Bihar megye (2009-05-16 09:34:33)
3790. Zsigmond Adél, doktorandusz, Kolozsvár (2009-05-16 09:33:49)
3789. Nagy Alma Anna, diák, Nagyvárad- Oradea (2009-05-16 09:33:38)
3788. Nagy Mária, nyugdijas tanár, Nagyvárad- Oradea (2009-05-16 09:33:04)
3787. Both Ildiko, ujsagiro, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 09:31:39)
3786. Nagy Enikő, tanár- profesor, Nagyvárad- Oradea (2009-05-16 09:31:36)
3785. László Ágota, hallgató, Székelyudvarhely (2009-05-16 09:30:55)
3784. todorca lucica, eleva , carei (2009-05-16 09:30:24)
3783. Jodál Endre, tudományos kutató, Kolozsvár (2009-05-16 09:29:26)
3782. Majtényi Ágnes, nyugdijas, Ákosfalva, Maros megye (2009-05-16 09:27:23)
3781. Veress Júlia, betegnyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-16 09:26:16)
3780. DR Kovács Géza, med. spec de familie, Gheorgheni (2009-05-16 09:23:14)
3779. Wrábel Kata, Tanuló, Budapest (2009-05-16 09:22:57)
3778. Ledán Szilárd, hallgató, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 09:22:42)
3777. Lukács Eva Paraschiva, nyugdijas pensionara,artist plastic, Dés Dej (2009-05-16 09:22:42)
3776. Sanduly Melinda, Maganvallalkozo, Marosheviz (2009-05-16 09:20:50)
3775. Supp Oliver, student, Cluj Napoca (2009-05-16 09:19:01)
3774. Egyed Karola, egyetemista(studenta), Cluj Napoca (2009-05-16 09:18:16)
3773. Hatos Erika, Software Testing Engineer, Tampere (2009-05-16 09:16:39)
3772. Makkai Peter, Lelkesz Preot, Pastor, Arkos, Arcus, Kolozsvar, Cluj (2009-05-16 09:16:08)
3771. Tasnadi Otto, Designer, Cluj Napoca (2009-05-16 09:16:05)
3770. Jakubinyi Éva, Nyugdíjas tanítónő, Máramarossziget (2009-05-16 09:14:42)
3769. Ferencz Szabolcs, Kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-16 09:13:48)
3768. Balazs Ida , nyugdijas , Marosvasarhely (2009-05-16 09:13:36)
3767. Izmendi Emoke, ovono, Temasvar (2009-05-16 09:12:54)
3766. Kamellor Adrienne, asszisztens, Budapest (2009-05-16 09:12:19)
3765. Demeter Miklós, nyugdíjas, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 09:12:00)
3764. Szacsvai Kinga, egyetemi gyakornok, Kolozsvar (2009-05-16 09:11:58)
3763. Toth Emoke, Orvos, Kolozsvar (2009-05-16 09:11:49)
3762. Szekely Robert, allatorvos, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 09:11:37)
3761. Varga Sándor, magyar-román szakos tanár, Budapest (2009-05-16 09:11:02)
3760. Zatyko Gyula, mérnök, Nagyvárad (2009-05-16 09:10:40)
3759. Bajnóczi Veronika, gyógypedagógus, Budapest (2009-05-16 09:10:11)
3758. Tövisházi Csaba, vegyész, Budapest (2009-05-16 09:09:43)
3757. Vitalis Virag, tanar, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 09:09:15)
3756. Keseru Sandor, tortenelemtanar, Barot (2009-05-16 09:08:54)
3755. Bakk-Dávid László- Zoltán, munkás, Kézdivásárhely (2009-05-16 09:07:55)
3754. Laszlo Zsuzsa, projektkoordinator, Csikszentdomokos (2009-05-16 09:07:52)
3753. veer klara, arhitect, cluj (2009-05-16 09:07:42)
3752. Kilyen Attila Ors, scolar, Sf.Gheorghe (2009-05-16 09:06:19)
3751. Árvay Fruzsina, pszichológus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 09:05:12)
3750. Pethő /Matlák/ Katalin 1962-1966 között volt diák, nyugdíjas, Békéscsaba (2009-05-16 09:03:46)
3749. Timoc Beatrix, Tanár, Naagykároly / Carei (2009-05-16 09:02:08)
3748. Szabó Csaba Sándor, Elnök, Budapest (2009-05-16 08:59:24)
3747. hatfaludy karoly, informatician, oradea (2009-05-16 08:59:22)
3746. Biro Anna, nyugdijas, Gyergyoszentmiklos (2009-05-16 08:57:35)
3745. Gyenge Csaba, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 08:57:32)
3744. Szabó Csaba Sándor, Elnök, Budapest (2009-05-16 08:57:32)
3743. Jozsa Irina, Tanar Profesoara, Tg-Secuiesc Kezdivasarhely (2009-05-16 08:56:30)
3742. Szolnok Gyöngyi, vállalkozó, Mátészalka - H (2009-05-16 08:55:26)
3741. Miko Istvan, design, Marosvasarhely/Tirgu Mures (2009-05-16 08:55:18)
3740. Horváth Julia Emese, casnicá, Ajka Ungaria (2009-05-16 08:54:16)
3739. Levente Lokody, Mountan Guide, Targu Mures (2009-05-16 08:53:18)
3738. Mikó Aba-Sándor, közgazdász/economist, Sepsiszentgyörgy/Sfîntu Gheorghe (2009-05-16 08:52:52)
3737. Horváth Norbert, tanulo / elev, Ajka Ungaria (2009-05-16 08:51:57)
3736. Tárkány Andrea, pszichológus, Kolozsvár (2009-05-16 08:50:57)
3735. Horváth László, mecanic auto, Ajka Ungaria (2009-05-16 08:47:51)
3734. Mátyus Enikő Éva, magyartanár, Lupény (2009-05-16 08:46:54)
3733. Demeter Denes, Egyetemista, Kezdivasarhely (2009-05-16 08:45:33)
3732. Sandor Eniko Gyongyver, gyogyszeresz, Kolozsvar (2009-05-16 08:45:29)
3731. Papp-Zakor Melinda, informatikus, Kolozsvar (2009-05-16 08:45:19)
3730. K'atay Zsolt, inginer silvic, Fort Bragg,CA, USA (2009-05-16 08:44:52)
3729. Ilyés László, villamosmérnök, Vecsés (2009-05-16 08:44:15)
3728. Janits Béla, vállalkozó, nyugdíjas, Nagykovácsi (2009-05-16 08:44:11)
3727. Nagy István, egyetemi hallgató, Nagyvárad (2009-05-16 08:43:29)
3726. Fejer Akos, tanar/profesor, Kolozsvar/Cluj Napoca (2009-05-16 08:41:00)
3725. Magyarosi Reka, expert contabil, Bistrita (2009-05-16 08:40:55)
3724. Paul Terec, PhD candidate, Cluj (2009-05-16 08:40:28)
3723. Kadár Sára, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 08:40:05)
3722. Ambrus Rita, pályázatíró, Gyergyószentmiklós (2009-05-16 08:39:00)
3721. Nemes-Nagy Enikő, Orvos, Marosvásárhely (2009-05-16 08:38:33)
3720. Deak-Sugar Eleonora, Kolozsvar (2009-05-16 08:38:14)
3719. Bakos Istvan, Studio City, CA (2009-05-16 08:37:34)
3718. Ullrich András, könyvelő, Budapest (2009-05-16 08:37:21)
3717. Csiki Erika, Student, Tirgu Mures (2009-05-16 08:36:28)
3716. Nemes-Nagy Norbert, Tanar, Marosvasarhely (2009-05-16 08:35:49)
3715. Szőcs Enikő, Eger (2009-05-16 08:35:26)
3714. Dr. Balogh Júlia, igazgató, történész, Budapest (2009-05-16 08:33:44)
3713. Széll Erzsébet, Nyugdíjas, Marosvásarhely/Tg.-Mures (2009-05-16 08:33:34)
3712. Orbán Katalin, Pszichológus, Balassagyarmat (2009-05-16 08:33:17)
3711. Petres Katalin, tanár, Rugby, Egyesült Királyság (2009-05-16 08:33:10)
3710. Nagy Melinda, egyetemi hallgato, Nagyvarad (2009-05-16 08:32:06)
3709. Stephen Kovacs, szabad uszo, USA (2009-05-16 08:31:34)
3708. Rostas Zoltan Peter, beszerzes osztaly vezetese, Kolozsvar (2009-05-16 08:30:37)
3707. Marton Lenke, titkarno, Torda (2009-05-16 08:29:27)
3706. BÁNHEGYESY CSABA, MÉRNÖK, KOLOZSVÁR (2009-05-16 08:28:35)
3705. Nagy Istvan, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-16 08:26:59)
3704. Korpos Dalma, diák, Kolozsvár, Cluj Napoca (2009-05-16 08:25:43)
3703. Szabo Viorica, Administrator firmă, Dej (2009-05-16 08:25:38)
3702. mozes judit , foldmero, kolozsvar (2009-05-16 08:25:32)
3701. Krejcik David, diak, Kolozsvar (2009-05-16 08:24:50)
3700. Szasz Janos, Student, Tirnaveni (2009-05-16 08:23:59)
3699. Kiss Szidonia, Tanar, Kolozsvar (2009-05-16 08:21:29)
3698. Lorincz Eniko, Kereskedelmi regiofelelos, Kolozsvar (2009-05-16 08:21:19)
3697. Csiszar Boglarka, Biolog, Brighton, United Kingdom (2009-05-16 08:20:07)
3696. Széll Erzsébet, Nyúgdíjas, Tg.Mures (2009-05-16 08:19:56)
3695. Bogdán Tibor, publicista, Bukarest (2009-05-16 08:17:57)
3694. Fülöp Júlia, tanárnő, Kézdivásárhely (2009-05-16 08:17:33)
3693. Erdei Ildikó, pszichológus, Temesvár (2009-05-16 08:17:30)
3692. Fülöp István, tanár, Kézdivásárhely (2009-05-16 08:16:38)
3691. Balázs Enikő-Réka, Vállalkozó, Odorheiu Secuiesc (2009-05-16 08:14:52)
3690. Csomor Rozalia, konyvelo, Kezdivasarhely (2009-05-16 08:13:32)
3689. Török Zsuzsanna, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-16 08:11:13)
3688. KISS MIHALY, lelkesz, NYARADSZENTLASZLO (2009-05-16 08:10:38)
3687. Lazar Magda, szoc munkas, kolozsvar (2009-05-16 08:08:32)
3686. Pasztor Maria, mernok, Kolozsvar (2009-05-16 08:07:47)
3685. Pásztori-Kupán István-Gergely, ref.lelkipásztor, Marosvásárhely (2009-05-16 08:06:16)
3684. Tóth júlia , pszichológus, Gödöllő (2009-05-16 08:06:04)
3683. Bogdan Coloman Tiberiu, publicist, Bucuresti (2009-05-16 08:05:36)
3682. Pásztori-Kupán Mária, orvos, Marosvásárhely (2009-05-16 08:04:07)
3681. PRECUP ZSUZSANNA REKA, KOZGAZDASZ, KOLOZSVAR (2009-05-16 07:57:18)
3680. Kacsó István, okl. épitőmérnök, Székelyudvarhely (2009-05-16 07:56:50)
3679. sepsi jeno, acs, gyulakuta (2009-05-16 07:55:25)
3678. Kovács Mihály, Fogtechnikus, H-Tata (2009-05-16 07:54:18)
3677. Sipos Gábor, tanár, Csíkszereda (2009-05-16 07:52:21)
3676. Izsák Anikó, tanár, Izrael (2009-05-16 07:51:58)
3675. Márton Szilárd, Student, Magyardécse (2009-05-16 07:50:21)
3674. KOVACS ERIKA, CLUJ NAPOCA (2009-05-16 07:50:13)
3673. Pál-Kőrösi Zoltán, Pécs (2009-05-16 07:42:29)
3672. filep ingrid, tervezo \proiectant, kolozsvar (2009-05-16 07:39:11)
3671. Arliss Ungar, retired, California, USA (2009-05-16 07:36:59)
3670. Gudor Peter, Reformatus lelkipasztor, Aranyosgerend (2009-05-16 07:34:57)
3669. Dumitriu Ana, ny.tanár, a Petőfi Társaság ügyvezető elnöke, Torda (2009-05-16 07:32:44)
3668. Jakab Anna, tanító, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 07:30:17)
3667. FODOR JANOS, OPERATOR LOGISTICA, TARGU MURES (2009-05-16 07:27:33)
3666. Pall Timi, egyetemista, Nagyvarad (2009-05-16 07:27:14)
3665. G. Szirb Irma, oktatás technológia, Philadelphia/USA (2009-05-16 07:24:37)
3664. Szász Károly, nyugdíjas, Marosvásárhely (2009-05-16 07:17:28)
3663. Bert van Berkel, Kolozsvar (2009-05-16 07:17:08)
3662. Krisztina van Berkel, Kolozsvar (2009-05-16 07:15:25)
3661. Benkő Erzsébet, óvónő, Dózsa György (2009-05-16 07:15:22)
3660. Csep Leylla, Valalkozo, Torda (2009-05-16 07:15:02)
3659. Csep Nicolae, Valalkozo, Torda (2009-05-16 07:11:13)
3658. dr.Csutoros ErnőTamásné, nyugdíjas tisztviselőnő, Pécs, Magyarország (2009-05-16 07:07:17)
3657. Lombos Márton, Balassagyarmat (2009-05-16 07:04:35)
3656. Keszthelyi Imre, Rádiós, Nyomdász, Budapest (2009-05-16 07:03:53)
3655. Carina Deak, traducator, interpret, Budapesta (2009-05-16 07:02:58)
3654. Magyarné Szűcs ERika, Fodrász, 5000 Szolnok (2009-05-16 06:48:52)
3653. zoltán Pocsai, -, Kolozsvár (2009-05-16 06:46:29)
3652. Somlay Melinda, tanító, Marosvásárhely, (2009-05-16 06:37:36)
3651. Csatlós Ernõ, Tanár, Lynchburg, Virginia, USA (2009-05-16 06:33:06)
3650. Kirkósa Enikő, Tanár, Nagyvárad (2009-05-16 06:29:26)
3649. Bölöni Domokos, író – scriitor, Marosvásárhely – Târgu-Mureş (2009-05-16 06:20:36)
3648. Fóris-Ferenczi Zoltán, szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-16 06:20:22)
3647. Horváth Gizella, tanár, Nagyvárad (2009-05-16 05:48:43)
3646. Richard G. Dawson, science teacher, Kansas City, Missouri, USA (2009-05-16 05:36:12)
3645. Dell Gerster, School Nurse (retired), Hopewell NJ USA (2009-05-16 05:31:12)
3644. Szakács László, tanár, Segesvár (2009-05-16 05:21:48)
3643. Szabo Eva, ovoneni, NewYork (2009-05-16 04:50:54)
3642. Szabo Arpad, nyugdijas, NewYork (2009-05-16 04:41:54)
3641. Patricia Bower, Registrar of Voters, Lynchburg, Virginia, USA (2009-05-16 04:33:09)
3640. Laszlo Borbely, Sr. Design Engineer, San Jose, California (2009-05-16 04:32:37)
3639. Kallo Zoltan Levente, Manager, Kolozsvar (2009-05-16 04:30:21)
3638. Jane Blackwell, retired, Seattle, WA, USA (2009-05-16 04:13:17)
3637. Einstein Thomas, Retired Engineer/nyugdíjas mérnök, Lexington, MA, USA (2009-05-16 04:12:37)
3636. Felmeri David, Allatorvos, Marosvasarhely (2009-05-16 03:59:18)
3635. Gál Adorján, Csellómüvész, Madrid (2009-05-16 03:47:09)
3634. Gál Erzsébet, Vegyész-Laboráns, Kolozsvár (2009-05-16 03:45:37)
3633. Szokolay Zoltán, író, Budapest (2009-05-16 03:45:03)
3632. Gál József, Csellómüvész, Madrid (2009-05-16 03:44:01)
3631. Gál Attila, Maszek (építkezés), Kolozsvar (2009-05-16 03:41:29)
3630. Gail Dolan, Teacher, Neenah,WI USA (2009-05-16 03:20:37)
3629. Nagy Vilma, tanító/szociális munkás, Kolozsvár (2009-05-16 03:03:08)
3628. Gretchen Faulstich, Corrections Management, Columbus, Ohio, USA (2009-05-16 03:03:08)
3627. Dénes Adél, egyetemi hallgató, Nagyvárad (2009-05-16 03:02:21)
3626. Henry Woltz, Retired, Ohio, USA (2009-05-16 03:00:42)
3625. Alin Zahan, inginer, Christchurch (2009-05-16 02:58:12)
3624. Ballán Mária, nyugdíjas, Galgamácsa (2009-05-16 02:56:41)
3623. Bajkó Gábor, Villamosmérnök, San Francisco (2009-05-16 02:52:06)
3622. Donna Loveland, retired government, 5267 Landon Street SE Salem OR USA (2009-05-16 02:40:29)
3621. Szilasi Sandor, nyugdijas, Calgary, Kanada (2009-05-16 02:40:26)
3620. Barbara J. Mades, Social Science Program Specialist, Roanoke, Virginia, USA (2009-05-16 02:36:30)
3619. Balázs Ágnes, kántor, Tordaszentlászló (2009-05-16 02:33:10)
3618. Timar Sz. R. Zsolt, Student, Cluj Napoca (2009-05-16 02:31:55)
3617. Balogh Zsuzsanna, diak, Nagyvarad (2009-05-16 02:23:25)
3616. Balázs József Attila, Reformtus lelkipásztor, Kolozsvár (2009-05-16 02:19:17)
3615. Lazar Andrea, titkarno, csikszereda (2009-05-16 02:14:05)
3614. Dombi Tünde, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 02:13:38)
3613. Tako Hunor, Egyetemista, Brasso (2009-05-16 02:08:54)
3612. Demeter László, Adminisztrátor, Csikpálfalva (2009-05-16 02:08:44)
3611. Timar Alpar, Vezerigazgato, Kolozsvar (2009-05-16 02:05:53)
3610. Borbély Tamás, Jurnalist - Újságíró, Bucureşti-Bukarest (2009-05-16 02:03:05)
3609. Negru Cristian, student, Miercurea Ciuc (2009-05-16 02:02:23)
3608. Albet János, zeneművész, Németország (2009-05-16 02:01:05)
3607. Keresztesné Várhelyi Ilona, muzeológus, Debrecen (2009-05-16 02:00:29)
3606. Gavallér Tamás, tanuló, Üllő (2009-05-16 02:00:17)
3605. Gáll Anna, óvónő, Székelyudvarhely (2009-05-16 01:59:12)
3604. Koppándi Botond, lelkész, Torockószentgyörgy-Kolozsvár (2009-05-16 01:58:40)
3603. SZABÓ T. Attila, University Professor, Balatonfüred (2009-05-16 01:50:54)
3602. Nyíri Renáta, tanuló, Nagykároly, Börvely (2009-05-16 01:49:41)
3601. Nemeth Timea, minosegugyi szakember (GYED), Budapest (2009-05-16 01:46:00)
3600. Tiberiu Szeles, Preot, Lima, Perú (2009-05-16 01:44:36)
3599. Elisabeth Campbell, retired, Alexandria, VA USA (2009-05-16 01:36:15)
3598. Levente, student, Oradea (2009-05-16 01:36:11)
3597. Peter Emese, diak, cluj napoca (2009-05-16 01:36:07)
3596. Ilyés Hunor, ügyfélkapcsolati vezető, Csíkszereda (2009-05-16 01:32:42)
3595. Nancy Keene, Tracer/detective, New Jersey, USA (2009-05-16 01:29:17)
3594. Szimkovics Tibor, lelkipásztor, Minaj, Kárpátalja (Ukrajna) (2009-05-16 01:21:40)
3593. Carsten Dippel, Journalist, Potsdam (2009-05-16 01:19:03)
3592. Koós Kinga, Kolozsvár (2009-05-16 01:16:19)
3591. Alexander Budde, kfm. Angestellter, 44534 Lünen / Észak-Rajna–Vesztfália / Németország (2009-05-16 01:16:18)
3590. Lavinia Lazar, Lektorin, Düsseldorf/Cluj (2009-05-16 01:16:01)
3589. Vécsi Nagy Zoltán, művészettörténész, Székelyudvarhely (2009-05-16 01:15:19)
3588. Szabó Mach Gábor, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-16 01:12:53)
3587. Piskolti Eva, Kozgazdasz, Uj Zeland (2009-05-16 01:12:41)
3586. Vékony Zsolt, rendezvény szervező, Szatmárnémeti (2009-05-16 01:09:25)
3585. Szilagyi-Hoprich Erika, fenykepesz fotograf Photograf, Nagyvarad Oradea Grosswardein (2009-05-16 01:09:20)
3584. Imréné Barta Edit, tanár, Debrecen (2009-05-16 01:08:10)
3583. Iovanov Rares Iuliu, Farmacist, Arad (2009-05-16 01:07:31)
3582. Pálffy Emőke, Grafikus, Pécs (2009-05-16 01:03:43)
3581. Keresztes Zsombor, Egyetemi hallgató, Nagyvárad (2009-05-16 01:03:04)
3580. Dr. Nicholas Patrick Stephen Fekete, mérnök, Stuttgart (2009-05-16 01:02:55)
3579. Szabo Zsuzsa, Allatorvos, Kolozsvar (2009-05-16 01:02:46)
3578. Pfeifer Magdolna Gyöngyi, orvos, Amberg/Nemetorszag (2009-05-16 01:02:38)
3577. Siko Barabasi Zsombor, allatorvos, Sepsiszentgyorgy (2009-05-16 01:02:20)
3576. Fekete Zsoldos Julianna, általános nyelvész, és angol irodalmár, Stuttgart (2009-05-16 01:01:13)
3575. Zolcsak Peter, Student, Cluj Napoca (2009-05-16 00:59:08)
3574. Dobai Álmos István, építészmérnök, Tinnye (2009-05-16 00:58:51)
3573. Dr. Bereczky Sándor, molekuláris biológus, Stockholm (2009-05-16 00:58:35)
3572. Fodor Piroska Enikő, Nyugdijas, Apostag Magyarország (2009-05-16 00:57:50)
3571. Suba Csongor, Kerteszmernok, Marosvasarhely (2009-05-16 00:56:08)
3570. Szanyi Ágnes, vegyészmérnök, Budapest (2009-05-16 00:53:50)
3569. Takács E., MTA., Stuttgart /Németország (2009-05-16 00:53:41)
3568. Deak Robert, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-16 00:53:25)
3567. Kando Eva, Szatmárnémeti (2009-05-16 00:50:53)
3566. William Kennedy, Hospital Chaplain, Redwood City, California, USA (2009-05-16 00:50:51)
3565. Rev. Charlene Belsom Zellmer, Hospice Chaplain, Maryland, USA (2009-05-16 00:49:04)
3564. Kandó Ferenc Károly, villamosmérnök, Szatmárnémeti (2009-05-16 00:46:36)
3563. Imreh-Marton István , intézményvezető, Sepsiszentgyörgy (2009-05-16 00:43:19)
3562. Szakacs Amalia, operator contracte, Szentegyhaza (2009-05-16 00:42:38)
3561. Paschall Margareta, tanár, Budapest (2009-05-16 00:40:16)
3560. Virág Erzsébet, tanár, Kolozsvár/Cluj/Klausenburg (2009-05-16 00:36:11)
3559. Vrencsan Szilard, Programozo, Kolozsvar (2009-05-16 00:34:04)
3558. Szövérdi Csilla, hegedűművész, Kolozsvár (2009-05-16 00:33:23)
3557. Deak Balazs, Torda (2009-05-16 00:33:21)
3556. Fogarasi László, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-16 00:31:38)
3555. Abraham Bela, vegyesz, Kolozsvar (2009-05-16 00:31:05)
3554. Biro Katalin, Tanulo, Szekelyudvarhely (2009-05-16 00:30:58)
3553. szoke zoltan, inginer, cluj-napoca (2009-05-16 00:30:04)
3552. Imre Attila, Ökológus, Marosvásárhely (2009-05-16 00:29:32)
3551. Alexander Csaba Baumgarten, Dipl.-Bauing., Berlin (2009-05-16 00:28:58)
3550. Ladányi Csilla, eleva, Turda (2009-05-16 00:28:53)
3549. Győri József, Tanár, Debrecen (2009-05-16 00:27:28)
3548. Imre Tekla, Gyógypedagógus, Marosvásárhely (2009-05-16 00:26:53)
3547. Megyesi Szilard Tamas, Inginer, Cluj-Napoca (2009-05-16 00:26:15)
3546. Pálfi Emöke-Tünde, ZMF, Mühldorf a. Inn/Deutschland (2009-05-16 00:25:08)
3545. Szőcs-Puskás Tímea, egyetemista, Csikszereda (2009-05-16 00:22:32)
3544. Meltzer Arthur, Ügyvezető, Lovasberény (2009-05-16 00:20:38)
3543. Boldizsár Zoltán, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-16 00:19:08)
3542. Demeny Attila, Operararendező, Zeneszerző, Zongoraművész, 400066, Cluj-Napoca/Kolozsvár, Str. Brasov nr. 36 (2009-05-16 00:18:34)
3541. Gulyás Zoltán, logisztikus, Gyömrő (2009-05-16 00:16:24)
3540. Czakó Julia, zenetanár, Budapest (2009-05-16 00:13:55)
3539. Tóth Péter, vendéglátó vállalkozó, Eger (2009-05-16 00:12:16)
3538. Muzsnay Éva, nyugalmazott vegyész, Kolozsvár (2009-05-16 00:11:50)
3537. Indries Cristian Marius, psiholog, Oradea (2009-05-16 00:11:21)
3536. Biró Brigitta, kereskedelmi asszisztens, Tirgu-Mures/Budapest (2009-05-16 00:09:22)
3535. róth andrei ludovic, libraryan, Oderhellen (2009-05-16 00:08:33)
3534. Molnar Jozsef, Casier - Kasszas, Oradea - Nagyvarad (2009-05-16 00:08:18)
3533. Muzsnay Csaba, ny. egyet. előadótanár, kutató vegyész, Kolozsvár (2009-05-16 00:08:13)
3532. Sebe Delinke, nyugdíjas középiskolai tanár, Esztergom, Magyarország (2009-05-16 00:07:54)
3531. Jani Anna, tanuló, Nagykovácsi (2009-05-16 00:07:41)
3530. Kostyák Előd, artist instrumentist, Kolozsvár/Cluj/Klausenburg (2009-05-16 00:06:10)
3529. Plájás Gyöngyi, tanítónő, Marosvásárhely (2009-05-16 00:06:07)
3528. Lovasz Eniko, tanar, Nagyenyed (2009-05-16 00:05:51)
3527. Zsolt, Project Manager, Kolozsvár (2009-05-16 00:05:41)
3526. Arros István, tanító, Dózsa György, Maros megye (2009-05-16 00:04:57)
3525. Dr. Lázár Levente, orvos, Budapest (2009-05-16 00:04:45)
3524. Tóth István, Kolozsvár (2009-05-16 00:04:10)
3523. Ráday Mihály, televíziós műsorkészítő, Budapest (2009-05-16 00:04:02)
3522. Feketéné Mihály Réka, vegyészmérnök/inginer chimist, Budapest/nascuta la Cluj (2009-05-16 00:03:31)
3521. János Balog, Kulturreferent, Günzburg/Deutschland (2009-05-15 23:59:21)
3520. Dr.Kecskésné Nagy-Baka Csilla, védőnő, Eger/ 1989-ig Kolozsvár (2009-05-15 23:59:20)
3519. Albert Sándor Szilárd, hegedűművész, Kolozsvár (2009-05-15 23:58:06)
3518. Szabó Hunor, Tanuló, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 23:57:36)
3517. Hóry Emese, nyugdijas-pensionara, Szeged (2009-05-15 23:56:57)
3516. Barta Magdolna, titkar, Kolozsvar (2009-05-15 23:56:26)
3515. Szalma Anna-Mária, doktorandus, Kolozsvár (2009-05-15 23:56:15)
3514. MOLNAR KÁLMÁN, VÁLALKOZÓ, MAROSVÁSÁRHELY (2009-05-15 23:55:04)
3513. Incze Emma, egyetemi oktató, Targu-Mures/Marosvásárhely (2009-05-15 23:54:07)
3512. Vlad Bojan, student, Cluj Napoca (2009-05-15 23:53:24)
3511. Babos Alpár Szabolcs, Tanuló / Student, Kolozsvár / Cluj-Napoca / Klausenburg - Budapest (2009-05-15 23:52:27)
3510. Lászlóffy Árpád Ádám, tanár, Székelyudvarhely (2009-05-15 23:51:58)
3509. Dr. Sándor Zoltán Németh, kutató matematikus, egyetemi oktató, Birmingham, Anglia (2009-05-15 23:49:54)
3508. Ujvari Edith, Kozgazdasz, Veszprem (2009-05-15 23:49:17)
3507. Szekely Aron, student, Cluj (2009-05-15 23:47:18)
3506. Ujvári Miklós, informatikus, New York (2009-05-15 23:47:10)
3505. Varga Zsolt, zenész, Nagyvárad/Oradea/Grosswardein (2009-05-15 23:46:47)
3504. Koppandi Benczedi Ildiko, Artist, Lupeni (2009-05-15 23:46:23)
3503. Mezei Mihály, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-15 23:45:59)
3502. Szantner Lóránt, aszisztens, Budapest (2009-05-15 23:45:42)
3501. Becze Csilla, Studenta, Cluj Napoca, Kolozsvar (2009-05-15 23:44:15)
3500. Balogh Grauvogel Miklos, chimist, Cluj (2009-05-15 23:42:48)
3499. Katona György, mozdonyvezető, Szentes (2009-05-15 23:42:08)
3498. Márton Gyöngyvér, egyetemi tanársegéd, Marosvásárhely (2009-05-15 23:41:56)
3497. Vass Judit Eva, manager turism, ghid, Cluj (2009-05-15 23:41:45)
3496. Zielmann Jenő, tanár, Erdőszentgyörgy (2009-05-15 23:41:39)
3495. Bone Zoltan Nandor, kereskedo, Szilagyballa(borla) (2009-05-15 23:41:20)
3494. Carol Findling, housewife, Kentucky, USA (2009-05-15 23:41:18)
3493. Mizsey Péter, professzor, Budapest (2009-05-15 23:41:14)
3492. Katona Ilona, eladó, Szentes (2009-05-15 23:40:49)
3491. Meltzer Katalin Petra, Inginer, TARGU MURES (2009-05-15 23:40:14)
3490. Bogdán Susana Elisabeta, nyugdíjas, Bélapátfalva Magyarország (2009-05-15 23:39:25)
3489. albert jozsef, orgonaepito, orgelbauer, orgenbuilder, facteur d'orgues, cluj Napoca (2009-05-15 23:38:49)
3488. Kleh Gyongyver, nyugdijas, Bukarest (2009-05-15 23:38:47)
3487. Hosszu Márton, festőművész, Kolozsvár (2009-05-15 23:38:34)
3486. Rácz Gyula, ny. ref. lelkipásztor, Kolozsvár (2009-05-15 23:37:34)
3485. Kacsó Eszter, tanár, Székelykeresztúr (2009-05-15 23:36:58)
3484. Fulop Maria Magdolna, studenta, Sovata (2009-05-15 23:36:44)
3483. Várna Levente, köztisztviselő, Szatmárnémeti (2009-05-15 23:36:26)
3482. Székely István, politológus, Kolozsvár (2009-05-15 23:36:01)
3481. Lee Boeke Burke, artist/networker, Wisconsin, USA (2009-05-15 23:35:14)
3480. Vigh Ibolya, magánénekes, Kolozsvár (2009-05-15 23:33:38)
3479. Kató Ibolya, pszichológus, Illyefalva (2009-05-15 23:31:47)
3478. Szekely Szabolcs, Maganvallalkozo, Kolozsvar (2009-05-15 23:31:40)
3477. Teleki Kalman, mernok, Bruxelles (2009-05-15 23:31:10)
3476. Dr. Herceg Zoltan, Fogorvos, Szentegyhaza (2009-05-15 23:30:33)
3475. Markó Bálint, biológus / biolog, Kolozsvár / Cluj-Napoca (2009-05-15 23:30:03)
3474. Szakács Péter, egyetemista, Székelyudvarhely (2009-05-15 23:29:43)
3473. Nagyoláh Attila, Tanító, Ikafalva (2009-05-15 23:29:20)
3472. Hegyi Ágnes, Fejlesztő/Developer/Programator, Washington, DC, U.S.A. (2009-05-15 23:27:54)
3471. Göther Robert, Egyetemista, Nürnberg (2009-05-15 23:27:06)
3470. Botos László, újságíró, Csíkszereda (2009-05-15 23:26:54)
3469. Vincze-Anok Csaba, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 23:26:20)
3468. Györffy J Márton, nyugdijas, Balatongyörök (2009-05-15 23:26:19)
3467. Szilágyi Palko Ferenc, nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-15 23:24:31)
3466. Andrea Bulin, Pszichopedagógus, körmend (2009-05-15 23:23:49)
3465. Bálint Tamara- Beatrix, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 23:22:33)
3464. Rădoi Izabella-Valentina, studenta, Sighisoara (2009-05-15 23:21:53)
3463. Krézsek (Felméri) Cecília, Filmrendező, Kolozsvár (2009-05-15 23:21:32)
3462. Grünblatt Csaba, Informatikus Közgazdász, Nagyvárad/Oradea/Grosswardein (2009-05-15 23:20:56)
3461. Fodor Robert, egyetemi hallgato, Szamosujvar (2009-05-15 23:19:48)
3460. simon ferenc, tehnician, sang de mures (2009-05-15 23:19:39)
3459. Madaras Melinda, Tanar, Erdoszentgyorgy (2009-05-15 23:18:56)
3458. Magyarosi Eva, Arad (2009-05-15 23:18:49)
3457. Attila Szallas, kutato, Modena, Italia (2009-05-15 23:18:43)
3456. Székely József, református lelkipásztor/preot reformat/ Pfarrerrer, Kolozsvár/Cluj/ Klausenburg (2009-05-15 23:18:30)
3455. Hegedüs Pál, mérnök, Szatmárnémeti (2009-05-15 23:17:25)
3454. Kupán Pál, tanár, Marosvásárhely (2009-05-15 23:15:37)
3453. Cucujat Attila, kántor-tanitó, Erdőd (2009-05-15 23:15:23)
3452. Takács Ilona, pedagógus, 8500 Pápa (2009-05-15 23:15:01)
3451. Laszlo Bela, somer, Vlaha (2009-05-15 23:14:14)
3450. Nagy Ferenc, Közgazdász, Pécs (2009-05-15 23:13:17)
3449. Zalányi Erzsébet, tanár/ profesor, Marosvásárhely (2009-05-15 23:11:45)
3448. Dr. Tóth Zsombor, irodalomtörténész, Kolozsvár (2009-05-15 23:10:52)
3447. Kovács Réka, tanügyi káder, Marosszentgyörgy (2009-05-15 23:09:53)
3446. Gersy Károly, Zenetanár, Szigetvár (2009-05-15 23:08:25)
3445. Frink József Pál, Biológus, Nagyenyed (2009-05-15 23:08:09)
3444. Fazakas Csaba, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 23:07:37)
3443. Vida György, tanár, Cehu Silvaniei (2009-05-15 23:06:53)
3442. Hegyi Lorand, diak, Erdoszentgyorgy (2009-05-15 23:06:08)
3441. Faragó Mária, vállalkozó, Budapest (2009-05-15 23:05:33)
3440. Becze Márta, tanár, Budapest (2009-05-15 23:05:31)
3439. Korodi Etelka, nyugdijas, Csikszereda (2009-05-15 23:05:20)
3438. Marta Walter, Tanar, Rockville, MD (2009-05-15 23:05:16)
3437. Kozma Edith Krisztina, ugyintezo, Kolozsvar (2009-05-15 23:04:55)
3436. Vida Katalin, tanár, Cehu Silvaniei (2009-05-15 23:04:49)
3435. Kész Szilárd, Egyetemista, Csíkszereda/Kolozsvár (2009-05-15 23:04:35)
3434. Hegedüs Pál, mérnök, Szatmárnémeti (2009-05-15 23:04:30)
3433. Micsik Béla, citerakészítő, kántor, a Magyar Kultúra Lovagrend Apródja és a Népművészet Ifjú Mestere, Törökbecse, Szerbia (2009-05-15 23:03:17)
3432. Kelemen Attila Csongor, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-15 23:02:56)
3431. Vajnár János-Zsolt, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 23:02:52)
3430. Balogh Károly, preot reformat, Santioana de Mures (2009-05-15 23:01:26)
3429. Hegyi Géza, doktorandusz, Kolozsvár (2009-05-15 23:01:21)
3428. kocsorva tamas, egyetemista, Carei (2009-05-15 23:01:10)
3427. Siska-Szabó Hajnalka, tanár, Arad (2009-05-15 23:00:02)
3426. kathleen Housh, high school counselor, tulsa, oklahoma (2009-05-15 22:59:26)
3425. ilyés katalin, üzletvezető, Bajna (2009-05-15 22:58:37)
3424. Szilveszter Attila, Arad (2009-05-15 22:58:32)
3423. nagy pálma gabriella, orvos, marosvásárhely (2009-05-15 22:57:28)
3422. Somorai Árpád, tanár, Odorheiu Secuiesc (2009-05-15 22:56:31)
3421. Nagy Hunor, Kozgazdasz/Economist, Kolozsvar/Cluj Napoca/Klausenburg (2009-05-15 22:56:05)
3420. Szőcs Kristóf, zenész, Kolozsvár (2009-05-15 22:55:58)
3419. Dr. Tempfli Imre, katolikus pap, Stuttgart (2009-05-15 22:54:20)
3418. Burkhardt Imola, tanárnő, Kolozsvár (2009-05-15 22:54:04)
3417. Orban Erika, papnő, Sepsiszentgyörgy/Sfantu Gheorghe (2009-05-15 22:53:51)
3416. Rosalie Clavez, software engineer, Reston, Virginia USA (2009-05-15 22:53:49)
3415. Andreas Cser, Banking, London (2009-05-15 22:53:40)
3414. György Timea, mesterszakos hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 22:53:33)
3413. Székely Blanka, Koloysvár (2009-05-15 22:51:39)
3412. MMag. Daniel Pajank, Europäischer Jugendbotschafter, Bleiburg (2009-05-15 22:51:38)
3411. Búcsú Lajos, Alpolgármester, Baja (2009-05-15 22:50:27)
3410. Kocsmár Nóra, Eger (2009-05-15 22:50:00)
3409. György Andrea, tanár, Marosvásárhely (2009-05-15 22:49:53)
3408. Hering Peter Gyula, epiteszmernok, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 22:49:44)
3407. Beke László, Vállakozó, Csernáton 449 Kovászna megye (2009-05-15 22:49:12)
3406. Romháti József, kazán szervíz, Dunakeszi (2009-05-15 22:48:31)
3405. BARTA ISTVAN, TERMOPANOS, KOLOZSVAR (2009-05-15 22:48:28)
3404. Erdei Marta, Nyugdijas tanitono, Selymesilosva (2009-05-15 22:48:07)
3403. Koncz Ádám, hallgató, Ónod (2009-05-15 22:47:52)
3402. Both Vanda Erzsébet, studentă, Cluj-Napoca (2009-05-15 22:47:52)
3401. Kiss Kornélia, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 22:47:35)
3400. Szabó T.Pál, nyugdijas orvos, Nagyszalonta (2009-05-15 22:46:21)
3399. Hegyesi Eniko, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-15 22:46:14)
3398. Zsigmond Zoltan Karoly, Tanar, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 22:46:01)
3397. Farkas Krisztina, Adatbanyasz, Budapest (2009-05-15 22:45:04)
3396. Szakács Gusztáv, építőmérnök/inginer constructor, Budapest (2009-05-15 22:44:44)
3395. Megyaszai László Jenő, református lelkész, Kézdimartonfalva (2009-05-15 22:43:49)
3394. Kosza Zsuzsa, Zsuzsa, Parizs (2009-05-15 22:43:42)
3393. Gaspar Attila, Informatikus, Szekelyudvarhely (2009-05-15 22:43:29)
3392. Makrai István, Ügyvezető, Hódmezővásárhely (2009-05-15 22:43:25)
3391. Bódi Sándor, Redactor, Satu mare/Craidorolt (2009-05-15 22:43:18)
3390. Kostyák Márta, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 22:43:06)
3389. Jakab Mihály Gyula, lelkipásztor/preot, Harasztos/Calarasi (2009-05-15 22:42:41)
3388. Megyaszai Erzsébet, óvónő, Kézdivásárhely (2009-05-15 22:41:52)
3387. Erdei Sandor, Nyugdijas tanar, Selymesilosva (2009-05-15 22:41:34)
3386. Megyaszai László Attila, egyetemi hallgató (mesterképzés) , Kézdivásárhely (2009-05-15 22:40:54)
3385. Fehér Attila, lelkész, Kolozsvár (2009-05-15 22:40:23)
3384. Hilda Kintzel, Studentin, jetzt Deutschland (2009-05-15 22:39:56)
3383. Kiss Zita, kulturalis referens, radios musorvezeto, Nagykaroly (2009-05-15 22:39:52)
3382. Fehér Gabriella, orvos, Kolozsvár (2009-05-15 22:39:40)
3381. Bándi Levente, Egyetemista, Székelyudvarhely (2009-05-15 22:39:25)
3380. Muradin Noemi, tanar, Kolozsvar (2009-05-15 22:39:17)
3379. Szabo Susana , muzsikus, Kolozsvar (2009-05-15 22:39:15)
3378. Madaras Gyongyi, Kereskedelmi dolgozo, Marosvasarhely (2009-05-15 22:38:30)
3377. Fülöp Csaba, orvos, Kovászna (2009-05-15 22:37:35)
3376. Kolumban Csilla, Közgazdász, Kolozsvár (2009-05-15 22:37:03)
3375. Vandra Attila, Kórházi fővegyész/Chimist principal/chemist , Brassó/Brasov/Brasov/Kronstadt (2009-05-15 22:37:02)
3374. Pénzes Klára, tanítónő , Szentivánlaborfalva (2009-05-15 22:35:48)
3373. Gherman Cristina, gyógypedagógus, Kolozsvár (2009-05-15 22:34:39)
3372. Gered Zsolt, tanár, Marosvásárhely (2009-05-15 22:34:20)
3371. Szikszai Attila, kereskedelmi igazgató, Kolozsvár (2009-05-15 22:34:01)
3370. Vadadi Lorand, Marosvasarhely (2009-05-15 22:33:39)
3369. Fábián Katalin, tanár, Marosvásárhely (2009-05-15 22:33:33)
3368. Kőszegi Péter, Nyúgdíjas, Budapest (2009-05-15 22:33:15)
3367. Pusztai Linda, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 22:32:38)
3366. Struguraş-Fazakas Ildikó, tanító, Marosvásárhely, Románia (2009-05-15 22:32:31)
3365. Csemez Imre, egyetemista, Érsekújvár (2009-05-15 22:32:06)
3364. Jo Ann Dale, Judicial Attorney, Indiana, United States (2009-05-15 22:31:02)
3363. Fellegi Katalin, project manager, Budapest (2009-05-15 22:30:24)
3362. Farkas László, római katolikus segédlelkész, Vajdahunyad (2009-05-15 22:30:10)
3361. Piricsi Andrea, tanulo, Kolozsvar (2009-05-15 22:29:54)
3360. Szász Enikő, Tanár, Kolozsvár (2009-05-15 22:29:28)
3359. Móra László Tibor, lelkész, Kajántó (2009-05-15 22:29:09)
3358. Nagy István, asszisztens, Csíkszereda (2009-05-15 22:29:06)
3357. Veres György, recepciós, Tárnok (2009-05-15 22:28:44)
3356. Kiss Gergely, tanuló, Miskolc (2009-05-15 22:28:30)
3355. Széplaki Anna-Réka, Kolozsvár (2009-05-15 22:28:17)
3354. Hajdó Károly, ny.tanár, Marosvásárhely (2009-05-15 22:28:00)
3353. Dobra Katalin , kutatóorvos, Stockholm (2009-05-15 22:27:49)
3352. Derzsy Gabor, mérnök, Székelyudvarhely (2009-05-15 22:27:40)
3351. Kolumbán Zoltán, mérnök, Kolozsvár (2009-05-15 22:26:42)
3350. Szondi Erika , Kornyezetmernok, Szekelyudvarhely (2009-05-15 22:26:40)
3349. Ildikò Sztavrovszky, uzletkoto, Pistoia (Toscana) Italia (2009-05-15 22:26:33)
3348. apro rozalia, gyogypedagogus, Kisbacs (2009-05-15 22:26:26)
3347. Nagy Emese, tanítónő, Kolozsvár (2009-05-15 22:26:23)
3346. Magyari Tünde, tanár, Székelyudvarhely (2009-05-15 22:26:21)
3345. Havlik Gheorghe, Mérnök, Kolozsvár (2009-05-15 22:25:44)
3344. Pénzes Andras, mezőgazdász, Szentivánlaborfalva (2009-05-15 22:25:23)
3343. Antal Bartalis Imola, Sociolog, Miercurea Ciuc (2009-05-15 22:25:04)
3342. Vida Rollamd, Budapest (2009-05-15 22:25:00)
3341. Incze Tünde, irodavezető / office manager, Kolozsvár / Budapest (2009-05-15 22:24:50)
3340. Sipos Attila, inginer, Cluj (2009-05-15 22:24:46)
3339. Kosztándi Gábor, nyugdijas, Páty Magyarország (2009-05-15 22:24:17)
3338. Schiemert Erika, német tanár, Kerepes-Szilasliget (2009-05-15 22:23:59)
3337. Pénzes Ágnes, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 22:23:54)
3336. Pénzes Szabolcs, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 22:23:06)
3335. dr.Birnbaum István, állatorvos, Vámosgyörk (2009-05-15 22:22:37)
3334. Halmen István, programozó / programator, Marosvásárhely / Târgu Mureş (2009-05-15 22:22:25)
3333. Ludwig Ambrus, Képzömüvész, Stockholm (2009-05-15 22:22:10)
3332. Sándor László, alkalmazott, Budapest (2009-05-15 22:21:28)
3331. Kocsis Robert, koztisztviselo, MVHELY (2009-05-15 22:21:09)
3330. Pap Izabella, magyartanarno, Zilah (2009-05-15 22:21:06)
3329. Lázár Júlia, tanár, Siófok (2009-05-15 22:20:33)
3328. Váradiné Sipos Judit, ref. diakónus, H- Mezőtúr (2009-05-15 22:19:08)
3327. Roman Marta, Tanar, Kolozsvar (2009-05-15 22:17:46)
3326. Makai-Bölöni Judit, könyvtáros - bibliotecar, Nagyvárad - Oradea (2009-05-15 22:17:38)
3325. David Eniko, Ugyvezeto, Kolozsvar (2009-05-15 22:17:17)
3324. Fabian Eniko, rendezveny-szervezo, Kolozsvar-Cluj Napoca (2009-05-15 22:17:05)
3323. Balogh Sandor, Technikus, Szatmarnemeti (2009-05-15 22:16:50)
3322. Kovács Margit, nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-15 22:16:14)
3321. Popa Tibor, IT rendszergazda, Budapest (2009-05-15 22:15:41)
3320. Blénessy Botond, Közgazdász/Economist, Sepsiszentgyörgy / Sfantu Gheorghe (2009-05-15 22:12:48)
3319. Lukacs Beata Katalin, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 22:12:34)
3318. Lakatos Péter, lelkipásztor/preot/minister/Pfarrer, Marosvásárhely/Tirgu Mures/Neumarkt am Mieresch (2009-05-15 22:12:02)
3317. Lemák Rudolf, vállalkozó, HOSSZÚMEZŐ (2009-05-15 22:11:42)
3316. Szikszai Orsolya, Tanulo, Szovata (2009-05-15 22:11:08)
3315. Erős-Karácsony Árpád, geológus, Marosvásárhely (2009-05-15 22:11:02)
3314. Szilágyi Beáta, Gyermekvédelem, Szatmárnémeti (2009-05-15 22:10:42)
3313. Pápai József, kereskedő, Miskolc (2009-05-15 22:10:04)
3312. Nagy Botond, Mérnök, Nagyszeben/Sibiu/Hermannstadt (2009-05-15 22:09:37)
3311. Varga-Nagy Ilma, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 22:09:15)
3310. Fodor Imola, manager aszisztens, Kolozsvár (2009-05-15 22:08:49)
3309. Papp Dorottya Appia, tanuló, Miskolc (2009-05-15 22:08:45)
3308. Szavics Maria, tanarno, Kolozsvar (2009-05-15 22:08:36)
3307. Szabó László, Egyetemista, Székely Udvarhely (2009-05-15 22:08:30)
3306. timis stejara, studenta, cluj napoca (2009-05-15 22:08:29)
3305. Szonda Szabolcs, Sepsiszentgyörgy / Sf. Gheorghe (2009-05-15 22:08:08)
3304. Sujanszky Levente, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 22:06:59)
3303. csukor imola, tanarno, gyergyoszentmiklos (2009-05-15 22:06:42)
3302. Ágoston Zoltán, pemsionar, Baia-Mare (2009-05-15 22:05:41)
3301. Pallos Zsuzsanna, könyvtáros, Budapest (2009-05-15 22:05:36)
3300. csiki csaba, media artist, reghin (2009-05-15 22:05:02)
3299. Máthé Ilona, Ápoló, Magyarország (2009-05-15 22:04:31)
3298. Ambrus Attila, újságíró/ ziarist, Brassó, Brasov, Kronstadt (2009-05-15 22:04:25)
3297. Hodor Andrea, tanító, Kézdivásárhely (2009-05-15 22:04:12)
3296. Rakosi Miklos Zsolt, manager, Bukarest (2009-05-15 22:04:03)
3295. POPA EDIT, okl.epitomernok, KOLOZSVAR (2009-05-15 22:03:21)
3294. Czegő Teréz, Színművész, Zalaegerszeg (2009-05-15 22:03:14)
3293. Csiki Csaba, media artist, Reghin (2009-05-15 22:03:14)
3292. Barta Aladár, teológus, Kolozsvár (2009-05-15 22:02:52)
3291. Török István Sándor, egyetemi hallgató, Érmihályfalva (2009-05-15 22:02:48)
3290. Tokaji Krisztina, eloadomuvesz, Nagyvarad (2009-05-15 22:01:09)
3289. Varga Elemer, Koztisztviselo, Csernaton (2009-05-15 22:00:39)
3288. Köble Francisc, conducator auto, Malmö-Suedia (2009-05-15 22:00:24)
3287. Török Erzsébet, háztartásbeli, Érmihályfalva (2009-05-15 22:00:18)
3286. Kiraly Kinga, tanar, elöadomüvesz, egyetemi-hallgato, Bern, Ch (2009-05-15 21:59:11)
3285. Hambrik Ana, nyugdijas, kolkozsvar (2009-05-15 21:58:36)
3284. TAMÁS ROLAND, BUDAPEST (2009-05-15 21:57:48)
3283. Balazs Laszlo, Aneszteziologus, Sebesz, Miami, Florida, USA (2009-05-15 21:57:47)
3282. Hazy Krisztina, Project Manager, Ottawa, Canada (2009-05-15 21:56:54)
3281. Kristófi Krisztina, casnica, Oradea-Nagyvárad (2009-05-15 21:56:12)
3280. Batizán Attila, Lelkipásztor, Rákosd (Vajdahunyad) (2009-05-15 21:55:06)
3279. Gáspár Aliz, Óvodapedagógus, Üröm, Magyarország (2009-05-15 21:54:26)
3278. Décsei Júlia, adminisztrátor, 8053 Bodajk (2009-05-15 21:54:21)
3277. Tarr Margit, programkoordinátor, Kolozsvár (2009-05-15 21:54:09)
3276. Gyarmathy-Bencze Boróka, Kolozsvár (2009-05-15 21:54:07)
3275. Ölvedi Zsuzsánna, gyógyszerész, Marosvásárhely (2009-05-15 21:54:05)
3274. Horvath Linda, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 21:53:42)
3273. Bordás Boglárka, egyetemista, Szilágysomlyó (2009-05-15 21:53:30)
3272. Tóth Imola, tanítónő, Marosvásárhely (2009-05-15 21:53:11)
3271. Varga Anikó, Tanuló, Zenta (2009-05-15 21:52:30)
3270. Gáspár Réka, casnica, Cluj (2009-05-15 21:52:09)
3269. Gál Béni, kereskedelmi ügynök, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 21:51:58)
3268. Szilágyi Ágnes, tanár, Nagyvárad (2009-05-15 21:51:43)
3267. Szabó József, nyugdijas, Nagyvárad (2009-05-15 21:51:42)
3266. Német Huba, diák, Marosvásárhely (2009-05-15 21:51:37)
3265. Nagy András, gyógyszerész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 21:51:30)
3264. Andorkó Attila, unitárius segédlelkész/preot capelan unitarian, Marosvásárhely (2009-05-15 21:50:35)
3263. Orbán Zoltán László, fogorvos, Turterebes (2009-05-15 21:50:18)
3262. Dr. Szilveszter László Szilárd, tanár, Marosvásárhely (2009-05-15 21:49:31)
3261. Mireisz Tibor, Ingatlanszakértő, Budapest (2009-05-15 21:48:23)
3260. László Attila, pap, Székelyudvarhely (2009-05-15 21:47:52)
3259. Korodi-Gál Andor-Csaba, egyetemista és programozó, Marosvásárhely (2009-05-15 21:47:50)
3258. Bak Sára, grafikus, Kolozsvár (2009-05-15 21:47:48)
3257. Turai Nikoletta, körömkozmetikus, Miskolc/Magyarország (2009-05-15 21:47:36)
3256. Imre Zoltán, Szobrász, Nagyvárad (2009-05-15 21:47:24)
3255. Szabó Hajnalka, tanár, Aranyosgyéres (2009-05-15 21:47:18)
3254. Vénig Gabriella, technikus, Nagykároly (2009-05-15 21:47:13)
3253. Balla Zsuzsanna, pénzügyes, Gyergyóditró / Budapest (2009-05-15 21:46:50)
3252. Teglas Alexander, Gescheftführer, Wien (2009-05-15 21:45:54)
3251. Kaptalan Orsolya, diak, kolozsvar (2009-05-15 21:45:52)
3250. Kacsó Ágota Enikő, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 21:45:47)
3249. Bartos Zsuzsanna, -, Cernat (2009-05-15 21:45:38)
3248. Onus Monika, Egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-15 21:45:05)
3247. Balla Zsuzsanna, pénzügyes, Gyergyóditró / Budapest (2009-05-15 21:44:40)
3246. Szász Lilla, diák, Kolozsvár (2009-05-15 21:44:03)
3245. Szabó D. Zoltán, egyetemi oktató, Kolozsvár (2009-05-15 21:43:56)
3244. Dr. Carl H. Haag, Retired Professor, USA (2009-05-15 21:43:46)
3243. Orbán Szidónia, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 21:41:42)
3242. Farkas Imola Agnes, Kolozsvar (2009-05-15 21:41:28)
3241. Dr. Kováts Lajosné, Nyugdíjas, D-Fehérgyarmat (2009-05-15 21:41:19)
3240. Szabadi Péter, Művészeti titkár KMO, Kolozsvár (2009-05-15 21:40:06)
3239. Abram Dionisie , Tanar, Campenita (2009-05-15 21:40:02)
3238. Páll Katalin, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 21:38:32)
3237. Széles Ágnes, doktorandusz, Szeged (2009-05-15 21:38:32)
3236. Kristófi János Zsigmond, Egyetemi docens/conferenţiar univ., Nagyvárad (Oradea) (2009-05-15 21:38:26)
3235. Fodor Csaba, projekt manager, Székelykeresztúr (2009-05-15 21:38:25)
3234. Köllő Katalin, színházkritikus, szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-15 21:37:51)
3233. Fazekas István, Szatmárnémeti (2009-05-15 21:37:38)
3232. Abram Orsolya - Delinke, Mezofele (2009-05-15 21:37:26)
3231. Szigeti Attila, egyetemi oktato, Kolozsvar (2009-05-15 21:37:00)
3230. Vanyó Mónika, pszichológus, Gyergyószentmiklós (2009-05-15 21:36:43)
3229. Tana Ottilia, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 21:36:34)
3228. László Károly, geológus, keramikus, Kézdivásárhely (2009-05-15 21:36:34)
3227. Szenkovits Annamária, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 21:36:24)
3226. Papp Timea, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 21:36:11)
3225. Viorel Irimies, student, Cluj (2009-05-15 21:35:58)
3224. Benedek Barna-Imre, student, Cluj-Napoca (2009-05-15 21:35:49)
3223. Oláh Sándor, egyetemi hallgató/forditó, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 21:35:37)
3222. Németiné Benedek - Kováts Orsolya, tanítónő, D-Bonn (2009-05-15 21:35:19)
3221. Majo Zoltan, Eloadomuvesz, Kolozsvar (2009-05-15 21:35:18)
3220. Dr.Benedek Kováts Emese, Belgyógyász-orvos, H-4400-Nyíregyháza (2009-05-15 21:33:59)
3219. Virághalmy Géza, fizikus, Budapest (2009-05-15 21:33:27)
3218. Dr.Kováts Lajos, nyugdijas , H-4900 Fehérgyarmat (2009-05-15 21:33:02)
3217. Benedek Kováts Jenő, könyvelő, H-4900 Fehérgyarmat (2009-05-15 21:32:15)
3216. Király Farkas, Író, szerkesztő/ Scriitor, redactor/ Writer, editor /Dichter, redakteur, Budapest (2009-05-15 21:31:58)
3215. ERŐS LÁSZLÓ, TERVEZŐ, BUDAPEST (2009-05-15 21:31:44)
3214. Benedek Kováts Zsuzsanna, könyvelő, H-4900 Fehérgyarmat (2009-05-15 21:31:25)
3213. Robert Szondi, biztonsagi technikus, new york (2009-05-15 21:31:23)
3212. Michael Kummer, psp, USA (2009-05-15 21:30:55)
3211. Krizsán Boglárka, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 21:30:54)
3210. Kovács Áron, diák, Kolozsvár (2009-05-15 21:30:34)
3209. Lakatos Eva, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 21:30:27)
3208. Kerekes Zoltan, HR, Nagyenyed (2009-05-15 21:29:56)
3207. Ilicsuk Tamás, Tanuló, Marosvásárhely (2009-05-15 21:29:33)
3206. Vanyó Jolán, könyvelő, Gyergyószentmiklós (2009-05-15 21:29:16)
3205. Biró István, orvos, Sepsiszentgyögy (2009-05-15 21:29:11)
3204. Balogh László Imre, író, Szeghalom - Magyarország (2009-05-15 21:28:33)
3203. Jakab Karoly Robert, kutato, Charlottesville, USA (2009-05-15 21:28:30)
3202. Teszler Lucia, egyetemi kutato, Torino, Itàlia (2009-05-15 21:28:01)
3201. Bitay Csilla, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 21:27:48)
3200. Barabas Judit, tanar, Bukarest (2009-05-15 21:26:48)
3199. Tóth Emma, mérnök/inginer, Zilah/Zalau (2009-05-15 21:25:34)
3198. Fero, Dalma, Pomaz (2009-05-15 21:25:30)
3197. Giczei Andrea, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 21:25:07)
3196. Gál Kinga Katalin, gyógyszerész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 21:24:53)
3195. Kállai Zsombor, egyetemista, Nagyvárad (2009-05-15 21:24:38)
3194. David Magyar, szabadúszó, Etyek (2009-05-15 21:23:23)
3193. Szőcs Erika, egyetemista, Szamosújvar (2009-05-15 21:22:27)
3192. Kovács Mihály, művészettörténész, Szatmárnémeti (2009-05-15 21:22:22)
3191. Simo-Ritter Csilla, Pszichol=gus, Nagyvárad - Oradea (2009-05-15 21:22:18)
3190. Korondi Ágnes, könyvtáros, doktorandus, Kolozsvár (2009-05-15 21:21:17)
3189. Molnár Hajnal, tanító, Marosvásárhely (2009-05-15 21:21:01)
3188. Orbán-Kis Károly, egyetemi tanársegéd, Marosvásárhely (2009-05-15 21:20:30)
3187. Pataki Levente, lelkész, Bogártelke (Kolozs megye) (2009-05-15 21:19:05)
3186. Benedek Réka, szabadúszó fordító/traducător/Übersetzerin, Nagyszeben/Sibiu/Hermannstadt (2009-05-15 21:18:38)
3185. Lengyel Antal, diak, Kolozsvar (2009-05-15 21:18:04)
3184. Kovács Barna, tanácsadó, Brüsszel (2009-05-15 21:17:57)
3183. Seer Zoltán, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 21:16:38)
3182. Murvai Miklós, mérnök minőségbiztositási rendszergazda, Arad (2009-05-15 21:16:33)
3181. Pakocs Csaba, Egyetemista, Kezdivasarhely (2009-05-15 21:15:51)
3180. Maki Ferenc, Kolozsvár (2009-05-15 21:15:39)
3179. derner szilard, parkolo, chicago (2009-05-15 21:15:27)
3178. Scott Merrick, Professor of Music, Kentfield, Californis, USA (2009-05-15 21:14:32)
3177. Sánta-Jakabházi Réka, egyetemi oktató, Kolozsvár (2009-05-15 21:14:22)
3176. Szabó Nóra, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 21:14:09)
3175. Lőrinczi Réka, ny. egyetemi docens, Budapest (2009-05-15 21:13:55)
3174. LORINCZ LASZLO, magany valalkozo, szamosujvar (2009-05-15 21:13:47)
3173. Parti Ioan, Student, Bistrita (2009-05-15 21:13:08)
3172. Venczel Anna-Maria, gyogytorna, Cluj-Napoca (2009-05-15 21:13:07)
3171. Andre Orsolya, Kolozsvar (2009-05-15 21:12:25)
3170. Katalin Rado, senior carer, Needham Market (2009-05-15 21:11:59)
3169. Laszlo Monika, administrator, Deva (2009-05-15 21:11:28)
3168. Polacsek Tamas, Gyogypedagogus, Kolozsvar (2009-05-15 21:11:22)
3167. Sántha Imola Réka, egyetemi hallgató, Marosvásárhely (2009-05-15 21:08:42)
3166. Karoly Fazakas, Mernok, Kolozsvar (2009-05-15 21:07:56)
3165. Noemi Zajzon, informatikus, Seal Beach, Ca (2009-05-15 21:07:29)
3164. Kántor József, tanár, Baja, Magyarország (2009-05-15 21:06:26)
3163. Fekete Zsófia, iskola, Budapest (2009-05-15 21:06:18)
3162. Ferenczi Agnes, nyugdijas, Zilah (2009-05-15 21:05:52)
3161. Györgyjakab Izabella, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 21:04:55)
3160. Dr. Tatár György, egyetemi tanár, Budapest (2009-05-15 21:04:25)
3159. Győrffy Szilvia, nyugdíjas, Kolozsvár, (2009-05-15 21:04:07)
3158. Góger István, tanár, Budapest (2009-05-15 21:04:00)
3157. Világos Zsuzsa, munkanélküli, Szerbia (2009-05-15 21:03:44)
3156. Dr. Kaucsár Márton, tud.kutato, Kolozsvár (2009-05-15 21:02:36)
3155. Potozky László, student, Kolozsvár, és nem más néven (2009-05-15 21:02:12)
3154. Gyorgy Csilla, alkalmazott, Gyergyoszentmiklos (2009-05-15 21:02:08)
3153. Brandner Emoke, Tanar, Marosvasarhely (2009-05-15 21:01:28)
3152. dr. Márton Zoltán, Budapest (2009-05-15 21:00:14)
3151. Németh Richárd Gábor, tanuló, Budapest (2009-05-15 21:00:11)
3150. Szentes Tünde, diák, Marosvásárhely (2009-05-15 20:59:48)
3149. Pany-Vas Timea, diak, Kolozsvar (2009-05-15 20:59:17)
3148. Ungvari Istvan Csongor, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 20:59:00)
3147. Lang Agnes, Cupertino, USA (2009-05-15 20:58:54)
3146. Virlics Mária, vegyészmérnök, Marosvásárhely (2009-05-15 20:58:40)
3145. Csoka Zoltan, villamosmernok, Temesvar (2009-05-15 20:57:21)
3144. Nagy Norbert, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 20:56:30)
3143. Papp Zsolt, cégvezető, Nagyvárad (2009-05-15 20:55:38)
3142. Miskolczi Peter, Sofer Profesionist, Satu Mare (2009-05-15 20:54:38)
3141. Goger Olga, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-15 20:53:59)
3140. Lőrincz Győző, Government Finance, Berkeley, CA USA (2009-05-15 20:52:37)
3139. Elekes István, Suseni,HR (2009-05-15 20:52:04)
3138. Ildiko Ispan, Profesoara, Cluj Napoca (2009-05-15 20:51:14)
3137. Brian McEntee, University Administrator, Washington, DC (2009-05-15 20:50:59)
3136. Tóth Gábor, művészeti titkár, Nagyvárad (2009-05-15 20:49:26)
3135. Beverly D. Moore, Education Researcher, Louisville, Kentucky, USA (2009-05-15 20:48:38)
3134. András Zselyke, doktorandusz, Kolozsvár (2009-05-15 20:47:25)
3133. Szabo Sandor, Konyvelo, Amerikai Egyesult Allamok (2009-05-15 20:44:25)
3132. Katona Ferenc , Egyetemista, Korond (2009-05-15 20:41:47)
3131. Nagy Barna Imre, Kozonsegszolgalati referens, Kolozsvar (2009-05-15 20:41:30)
3130. Farkas Beáta, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 20:39:42)
3129. Kiraly Jozsef Attila, Egyetemista, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 20:39:39)
3128. Jeszenovics Hajnalka, aszisztens, Kovaszna (2009-05-15 20:39:19)
3127. Tarkanyi Anna, nyugdijjas, Kolozsvar (2009-05-15 20:39:07)
3126. kis botond imre, diák, sepsiszentgyörgy (2009-05-15 20:39:01)
3125. Drócsa Mária, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 20:38:45)
3124. Jeszenovics Robert Karoly, egyetemista, Kovaszna (2009-05-15 20:38:09)
3123. Barcsy Mónika, Budapest (2009-05-15 20:37:14)
3122. Török István, egyetemista, Székelyudvarhely/Kolozsvár (2009-05-15 20:36:21)
3121. Petras Laura, diak, Szatmarnemeti (2009-05-15 20:36:13)
3120. Szente Enikő, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 20:34:05)
3119. Dean spoehr, Finacial Coach, Menasha, Wisconsin USA (2009-05-15 20:33:03)
3118. Kovács Gabriella, tanársegéd, Marosvásárhely (2009-05-15 20:32:58)
3117. Ferenczi Enikő, Sydney Ausztrália (2009-05-15 20:32:58)
3116. Kallo Marta, Uvegfestono, Kolozsvar (2009-05-15 20:32:46)
3115. Veres Annamária, iskolás, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 20:32:13)
3114. Katona Dorottya, Diák, Kolozsvár (2009-05-15 20:32:12)
3113. Tamás Attila, egyetemista, Szentegyháza (2009-05-15 20:31:44)
3112. Dudás Csaba, tanuló, Marosvásárhely (2009-05-15 20:30:49)
3111. Megyesi Ildikó, vegyészmérnök, Budapest (2009-05-15 20:30:06)
3110. Szabó Eszter, diák, Homoródalmás (2009-05-15 20:28:28)
3109. Szilágyi Ágoston, tanuló, Zilah (2009-05-15 20:28:12)
3108. Fülöp Erika, tanuló, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 20:27:15)
3107. Portik Norbert, diák (egyetemista ), Kolozsvár (2009-05-15 20:27:13)
3106. Lázár Csaba, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 20:27:01)
3105. Zabán István, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 20:26:38)
3104. Szávics Petra, igazgató/director, Kolozsvár, Budapest/ Cluj-Napoca, Budapesta (2009-05-15 20:26:08)
3103. Székely Tünde, Idősgondozó, Needham Market, Ipswich, United Kingdom (2009-05-15 20:25:43)
3102. Bodor Rita, studenta, Cluj-Napoca (2009-05-15 20:25:16)
3101. Fekete Balázs, egyetemista, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 20:25:14)
3100. Katona Ors, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 20:24:46)
3099. Antal Botond, Linux Admin, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 20:23:48)
3098. Szabó Tamás, DIák, Kolozsvár (2009-05-15 20:22:28)
3097. gyarmati melinda, egyetemista, kolozsvar (2009-05-15 20:22:24)
3096. Szabo Maria, Tanar, Kolozsvar (2009-05-15 20:22:04)
3095. Kovalik Tibor, épitési vállalkozó, Houston, TX (2009-05-15 20:21:47)
3094. Rápolti Ildikó, diák, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 20:21:44)
3093. Dakóné Ferenczy Csilla, programozó,software developer, programmeur, Pomáz (2009-05-15 20:21:31)
3092. Gyenge Emese, Analyst, Zurich (2009-05-15 20:20:43)
3091. Kontz Linda, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 20:20:17)
3090. T.Kovacs Aron, epitesz, Csikszereda (2009-05-15 20:18:54)
3089. vassklara, nyugdijas tanar, Kezdivasarhely (2009-05-15 20:18:25)
3088. Dr Erdos Gyongyi Sara, fogorvos , Kolozsvar (2009-05-15 20:18:21)
3087. Benedek Denes, Nyugdijas, Csikszereda (2009-05-15 20:18:18)
3086. Bándi Emese, művész, Csíkszereda (2009-05-15 20:17:41)
3085. Bazsó-Dombi Enikő Krisztina, orvos, Kolozsvár (2009-05-15 20:17:09)
3084. Elekes Szende, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 20:17:01)
3083. Sebestyen Emese, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 20:16:59)
3082. Tövisi Melinda, tanár, Székelykakasd (2009-05-15 20:16:53)
3081. Gufárt Mária, pénzügyi ügyintéző, Budapest (2009-05-15 20:16:45)
3080. GYENGE Zoltan, Szabadalmi ugyved, Zurich (2009-05-15 20:16:39)
3079. Asztalos Lajos, helytörténész, Kolozsvár (2009-05-15 20:16:38)
3078. Sztuflák Ede, fogorvos, Nagyvárad (2009-05-15 20:16:24)
3077. Bazsó-Dombi Attila, lelkész, Kolozsvár (2009-05-15 20:15:35)
3076. stan krisztina, bukarest (2009-05-15 20:15:23)
3075. Molnar Miklos, egyetemi hallgato, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 20:13:39)
3074. Toth Karoly, volt kolozsvári diák,építészmérnök, Stallhof 112 A-8510 Stainz Ausztria (2009-05-15 20:13:25)
3073. Kémenes Róbert, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 20:13:13)
3072. Kiss Ildikó, áruátvevő raktáros, Pécs (2009-05-15 20:12:48)
3071. Bonis Endre, ingatlankozvetito, Kolozsvar (2009-05-15 20:12:31)
3070. Futó Marcel, student UTCN, Oradea (Nagyvárad) (2009-05-15 20:12:31)
3069. Vitek Norbert, egyetemista, Cehu Silvaniei (2009-05-15 20:11:22)
3068. Vincze Eszter Beáta, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 20:10:08)
3067. Jánó Mihály, művészettörténész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 20:09:11)
3066. Benedek Erzsebet, Nyugdijas, Csikszereda (2009-05-15 20:06:39)
3065. Halmagyi Reka-Eniko, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 20:06:30)
3064. Gall Szabolcs, Student, Cluj-Napoca (2009-05-15 20:06:19)
3063. Virág László, ügyvezető igazgató, Rácalmás, Magyarország (2009-05-15 20:05:52)
3062. Deak Sala Eszter, Ofiter bancar, Bukarest (2009-05-15 20:05:48)
3061. Virág László, ügyvezető igazgató, Rácalmás, Magyarország (2009-05-15 20:04:44)
3060. Háromszéki János, Szervizelő mobil telefon,pénzűgyi tanácsadó., Kézdivásárhely (2009-05-15 20:03:06)
3059. Bernád Zsolt, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 20:02:53)
3058. Virág László, ügyvezető igazgató, 2459 Rácalmás, Magyarország (2009-05-15 20:02:28)
3057. angi melinda, egyetemista, kolozsvar (2009-05-15 20:01:37)
3056. Szász László, geológus, Marosvásárhely (2009-05-15 20:01:26)
3055. Olah Robert, Ing. Electric, Oradea (2009-05-15 20:01:01)
3054. Rácz Miklós, kutató, Tiszaföldvár (2009-05-15 19:59:29)
3053. Mikó Ágnes, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 19:58:58)
3052. Gretchen Jackson, University Administrator, United States (2009-05-15 19:58:38)
3051. Krasznai Ákos Pál, diák, Kanada, Saskatoon (2009-05-15 19:58:33)
3050. János, Pénzügyi Tanácsadó, Kovászna (2009-05-15 19:58:26)
3049. kadar edit, fogtehnikus, szilágysomlyó (2009-05-15 19:58:10)
3048. furu imola, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 19:58:01)
3047. Farkas Boglárka, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-15 19:57:39)
3046. Demeter Levente, televíziós rendező, Székelyudvarhely (2009-05-15 19:57:07)
3045. Kiss Judit, újságíró, ziarista, journalist, Kolozsvár (2009-05-15 19:56:55)
3044. Bodor Andrea, egyetemista, Gyimesfelsőlok (2009-05-15 19:56:23)
3043. Szávuj Attila, újságíró, Bukarest (2009-05-15 19:56:09)
3042. Szász Gzöngyvér, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-15 19:55:32)
3041. Benedek Ingrid, diak, Csikszereda (2009-05-15 19:55:07)
3040. Péter, Kereskedő, Kézdivásárhely (2009-05-15 19:55:02)
3039. Dr. Várhelyi Attila, ügyvéd, Ajka (2009-05-15 19:54:50)
3038. Zier Erik, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 19:54:34)
3037. Dr. Laskay Unige, post doc, Tucson, AZ, USA (2009-05-15 19:54:08)
3036. Szabo Almos, pensionar, Cluj Napoca (2009-05-15 19:52:12)
3035. Botos Zsolt, tuzolto, Nagykaroly (2009-05-15 19:52:08)
3034. Benedek Andrea, diak, Csikszereda (2009-05-15 19:51:34)
3033. Simon Hedvig, tanulo, Kolozsvar (2009-05-15 19:51:13)
3032. Flóra Ágnes, levéltáros, Kolozsvár (2009-05-15 19:50:46)
3031. Madaras Krisztina Ildikó, vállalkozó, Győr (2009-05-15 19:50:22)
3030. Horváth Gergely, statisztikus, Budapest (2009-05-15 19:50:00)
3029. Fülöp István, értékesítési igazgató, Kolozsvár (2009-05-15 19:49:44)
3028. Szabo Krisztina, referens, Kezdivasarhely (2009-05-15 19:49:03)
3027. Szávuj Attila, újságíró, Bukarest (2009-05-15 19:48:33)
3026. Gal Zoltan, epitesz hallgato( Kolozsvar), Kezdivasarhely (2009-05-15 19:48:30)
3025. Botos Sarika, tanar, Nagykaroly (2009-05-15 19:47:54)
3024. Szavuj Zsuzsanna, tanar, Marosvasahely (2009-05-15 19:45:51)
3023. Szél Sándor, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 19:45:04)
3022. Miklosik Laszlo, Programozo, Kolozsvar (2009-05-15 19:45:01)
3021. Konyelicska Lorand, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 19:44:49)
3020. Palfi Szilard, Director MArketing, Cluj-Napoca (2009-05-15 19:44:30)
3019. Gyenge Csaba, Egyetemi tanár, Kolozsvár (2009-05-15 19:44:28)
3018. Ieromos Melinda, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-15 19:43:38)
3017. Rozsnyai László, Kolozsvár (2009-05-15 19:43:30)
3016. Szabo Zita, nevelo no, Marosvasarhely (2009-05-15 19:42:18)
3015. Deák Gyöngyi, szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-15 19:41:02)
3014. Nagy Béla, nyugdíjas, Homoródalmás/Meresti (2009-05-15 19:40:39)
3013. Gyenge Tatár Éva, Rendező, Kolozsvár (2009-05-15 19:40:33)
3012. Mortha Helmut, Systemingenieur, München (2009-05-15 19:40:16)
3011. Nagy Olga, tisztviselő, Homoródalmás/Meresti (2009-05-15 19:39:41)
3010. Stubendek Attila, egyetemi hallgató / university student, Komárom - Slovakia (2009-05-15 19:39:40)
3009. Mezei Ildiko, Egyetemi tanarseged, Kolozsvar (2009-05-15 19:39:37)
3008. Ütő Gusztáv, egyetemi tanár, Sepsiszentgyörgy - Nagyvárad (2009-05-15 19:39:33)
3007. Jubák Timea, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 19:39:08)
3006. D.Szilard, student, TURDA (2009-05-15 19:38:33)
3005. Gulyas Roland, Student, cluj-napoca (2009-05-15 19:38:30)
3004. Szabo Zsolt, diak, Marosvasarhely (2009-05-15 19:38:22)
3003. Magda Andrea, biológus, tanár, Budapest (2009-05-15 19:38:19)
3002. Major Emőke, Designer, Kolozsvár (2009-05-15 19:37:52)
3001. Tarján Tiborné, nyugdíjas vegyész, Budapest (2009-05-15 19:37:18)
3000. Nagy Vincze Adam, Egyetemista, Swansea (2009-05-15 19:36:39)
2999. Tolnai Julianna, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-15 19:35:45)
2998. Nancy Daugherty, graphic artist, Bedford, Massachusetts USA (2009-05-15 19:35:11)
2997. Bitay Zsolt, Systems Engineer, Borås, Sweden (2009-05-15 19:34:26)
2996. stoian elena, arhitect, cluj-napoca (2009-05-15 19:33:42)
2995. Lukács Orsolya, Pszichológus, Budapest (2009-05-15 19:33:42)
2994. Porcsalmi Bálint, politológus, Kolozsvár (2009-05-15 19:33:13)
2993. Krizbai Sándor, festő művész, Szentendre (2009-05-15 19:33:09)
2992. Hézer Pál, nyugdíjas, Szentendre (2009-05-15 19:32:51)
2991. Péntek Borbála, diák, Kolozsvár (2009-05-15 19:32:35)
2990. kiss albert adorjan, diak, gyergyoszentmiklos (2009-05-15 19:32:13)
2989. Istvan, Balogh, Aylesbury, UK (2009-05-15 19:30:49)
2988. Fábián Anna, könyvelő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 19:30:41)
2987. Ugron Szabolcs, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 19:30:13)
2986. Takács András Gyula, énekművész/artist liric, Budapest/Budapesta (2009-05-15 19:29:53)
2985. Lehőcz Zsuzsa, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 19:29:41)
2984. szasz dezso, diak, marosvasarhely (2009-05-15 19:29:34)
2983. Fulop Eszter, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 19:29:25)
2982. Braica Tunde Erike , ujsagiro, Kolozsvar (2009-05-15 19:29:16)
2981. Kovacs Istvan David, Szabaduszo, Marosvasarhely (2009-05-15 19:29:14)
2980. Dobos Csilla, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 19:28:54)
2979. Fulop Eszter, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 19:28:22)
2978. Nagy Sándor-Adorján, Egyetemista, Vajdaszentivány (2009-05-15 19:28:07)
2977. Jancso Julia, Baraolt (2009-05-15 19:27:11)
2976. Dezső Dénes, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 19:27:01)
2975. Vetró Bodoni Barnabás, képzőművész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 19:26:50)
2974. Incze János, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 19:25:28)
2973. Nagy Sándor-Adorján, Egyetemista, Vajdaszentivány (2009-05-15 19:25:28)
2972. Gáll Attila, Gyergyóditró (2009-05-15 19:25:18)
2971. Patcas Csaba, Doktorandusz, Kolozsvár (2009-05-15 19:24:01)
2970. István Sándor, fafaragó, Kézdivásárhely (2009-05-15 19:23:00)
2969. BIro Eva, Operator CFR, Kolozsvar (2009-05-15 19:22:09)
2968. Janka Bela, Menedzser, New York (2009-05-15 19:22:01)
2967. Metes Valentin, student, Cluj (2009-05-15 19:21:46)
2966. Miklós Beáta, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 19:21:20)
2965. Adele Eisenstein, kurator, szerkeszto, fordito, Budapest (2009-05-15 19:20:08)
2964. peter arpad, art director, kolozsvar (2009-05-15 19:19:07)
2963. Melinda Boer, Help Desk Operator, Budapest (2009-05-15 19:18:59)
2962. Kovacs Janos, Kolozsvar (2009-05-15 19:18:49)
2961. Simon Katalin, könyvtáros, Kolozsvár (2009-05-15 19:18:48)
2960. Váradi András, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 19:18:00)
2959. Asztalos Andrea, doktorandusz, Arad (2009-05-15 19:16:27)
2958. Livia M. Racz, Research Scientist, Cambridge, Massachusetts, USA (2009-05-15 19:16:06)
2957. Bereczkine Koncz Judit, Ovodapedagogus, Budapest (2009-05-15 19:15:01)
2956. kerezsi janos, ref lelkesz nyugdijas, kolozsvar (2009-05-15 19:14:48)
2955. Danku Zoltán, Tanuló, Szatmárnémeti (2009-05-15 19:14:47)
2954. Sengel Ferenc, újságíró, Szigetszentmiklós (2009-05-15 19:14:30)
2953. Szabolcs Horvát, doctoral student, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-15 19:14:15)
2952. Kertész Mihály, Mátraszele (2009-05-15 19:14:08)
2951. Zabán Márta, doktorandus, Kolozsvár (2009-05-15 19:13:40)
2950. Ruzsa István, nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-15 19:12:27)
2949. Huszárik Tibor, motoros (gój), Budapest (2009-05-15 19:11:37)
2948. Kelemen Peter Sandor, epitomernok, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 19:11:29)
2947. MÉSZÁROS ZOLTÁN , TANÁR, MARGITTA BIHAR MEGYE (2009-05-15 19:11:08)
2946. Nemes Győző, Marosvásárhely/Neumarkt/Tg.-Mureş (2009-05-15 19:10:58)
2945. Váradi András, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 19:10:10)
2944. Lurcza Zsuzsanna, Mesteris hallagto, Kolozsvar (2009-05-15 19:09:59)
2943. Baksai Attila, Egyetemista/student/student, Elesd/Alesd/Elesd (2009-05-15 19:09:31)
2942. Daniel Lowy, Research Scientist, Ph.D., Washington, DC, USA (2009-05-15 19:08:45)
2941. Biro Sandor, Egyetemista, Csikszereda (2009-05-15 19:08:40)
2940. MÉSZÁROS PARASCHIVA, NYUGDIJAS KÖNYVELŐ, MARGITTA, BIHAR MEGYE (2009-05-15 19:08:24)
2939. Laszlo Somodi, Engineer, Brookfield, Wisconsin, USA (2009-05-15 19:07:41)
2938. Simon Marton Otto, tanulo, Marefalva , Hargita (2009-05-15 19:07:20)
2937. Mandy Csaba, Mérnök/Inginer, Brüsszel/Bruxelles (2009-05-15 19:07:11)
2936. Szatmári Elemér, ref. lelkipásztor, Pusztadaróc (2009-05-15 19:06:39)
2935. Blenesi Emese, egyetemista, Gyergyoszentmiklos (2009-05-15 19:06:08)
2934. Kovács Szabolcs Domokos, Közgazdász, Marosvásárhely (2009-05-15 19:05:57)
2933. szilagyi jeno, vezeto, Gyergyocsomafalva (2009-05-15 19:05:06)
2932. kolcsar frida, egyetemista, kolozsvar (2009-05-15 19:04:16)
2931. Kádár Edit, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 19:04:14)
2930. Leszai Bordy Margit, nyugdijas, festomuvesz, Kolozsvar/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-15 19:04:07)
2929. Szarvas Tamás, Mérnök, Eger (2009-05-15 19:03:36)
2928. Kántor Lajos Kristóf, egyetemi hallgató, Marosvásárhely (2009-05-15 19:03:22)
2927. kilyen emoke, diak, kolozsvar (2009-05-15 19:02:47)
2926. Kovács Szabolcs Domokos, Közgazdász, Marosvásárhely (2009-05-15 19:02:20)
2925. Szarvas Tamás, Mérnök, Eger (2009-05-15 19:02:14)
2924. asztalos orsolya, diak, kolozsvar (2009-05-15 19:01:49)
2923. Domokos Zoltan, Diak, Kolozsvar (2009-05-15 19:01:12)
2922. Józsa Judit, diák, Kolozsvár (2009-05-15 19:01:04)
2921. Gerőcz Denisszia, Eleva, Cluj Napoca (2009-05-15 18:59:48)
2920. Csaba K. Zoltani, research scientist, Lutherville, MD USA (2009-05-15 18:59:47)
2919. Serban Cristina-Iulia, Egyetemista, Kolozsavar (2009-05-15 18:59:24)
2918. Györfi Emőke, egyetemi hallgató, Kolozsvár, Budapest (2009-05-15 18:59:15)
2917. Babos László, Tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 18:59:05)
2916. juhasz zoltan, egyetemista, kolozsvar (2009-05-15 18:58:05)
2915. Gindele Lóránd, egyetemista, kolozsvár (2009-05-15 18:57:44)
2914. Monoses Attila, programator, Cluj Napoca (2009-05-15 18:56:57)
2913. Vigh Gyöngyi, közgazdász, Kolozsvár (2009-05-15 18:56:54)
2912. Andreas Cser, Banking, London (2009-05-15 18:55:25)
2911. Molnár J. Csaba, Hatvan (2009-05-15 18:55:06)
2910. Kilin Andrea, Sales Operations Manager, San Francisco (& Kolozsvar) (2009-05-15 18:55:02)
2909. Boldizsar Edward, szallitas-vezeto, Szekelyuvarhely (2009-05-15 18:54:36)
2908. Dénes Ida, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 18:54:20)
2907. Magyari-Köpe Gábor, lelkész, San Francisco (2009-05-15 18:54:01)
2906. Deák Anna, tanuló/elevă, Torda/Turda (2009-05-15 18:53:38)
2905. Csákány Csilla, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 18:53:19)
2904. Bódi Anita, Egyetemista, Nagyvárad (2009-05-15 18:53:18)
2903. Naszádi Anna, tanuló, Budapest (2009-05-15 18:53:02)
2902. Bálint Elemér, mérnök, Oroszhegy (2009-05-15 18:52:08)
2901. Lakatos Kinga Roberta, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 18:51:25)
2900. Orosz Márta, Berlin (2009-05-15 18:49:37)
2899. Nagy Kinga-Hajnalka, Ovono (Educatoare), Kolozsvar (2009-05-15 18:49:31)
2898. Kálmán Ungvári Kinga, egyetemi tanársegéd, Kolozsvár (2009-05-15 18:49:20)
2897. Solymosi Alpár, unitárius lelkész/preot unitarian, Firtosváralja (2009-05-15 18:48:55)
2896. Farkas Erika, Malév állomásvezető, Marosvásárhely (2009-05-15 18:48:10)
2895. Balint Zoltan, mernok, Szekelyudvarhely (2009-05-15 18:48:03)
2894. Bodor Csaba, software developer, Carei (2009-05-15 18:47:15)
2893. Jakab Csongor, egyetemista, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 18:47:12)
2892. GÁL Sándor Szabolcs, építész hallgató, UTCN-FAU, Kolozsvár (2009-05-15 18:47:02)
2891. Tamás József, Tanuló, Kápolnásfalu (2009-05-15 18:46:55)
2890. Husztek Péter, Programozó, Budapest (2009-05-15 18:46:47)
2889. Nagy Andras, Nyaradszereda (2009-05-15 18:46:17)
2888. Birton Reka, diak, Kolozsvar (2009-05-15 18:45:52)
2887. Platon Arnold Daniel, Student, Cluj-Napoca (2009-05-15 18:45:37)
2886. Mike Béla, filozófia + informatika, Kolozsvár / Cluj / Klausenburg (2009-05-15 18:45:32)
2885. Zsigmond Zoltán Szörény, Egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 18:45:21)
2884. Szabó Lilla, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 18:44:41)
2883. Nagy Szilvia, Nyaradszereda (2009-05-15 18:44:34)
2882. Felföldi László, Egyetemi hallgató, Miskolc (2009-05-15 18:42:52)
2881. Kopacz Ildikó, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 18:42:50)
2880. Kelemen Rozália, óvónő, Csíkcsicsó,Hargita megye (2009-05-15 18:42:48)
2879. Dadi-Szepesy Zoltán, elektromos karbantartó, Tata (2009-05-15 18:42:48)
2878. Dadi-Rácz Ella Katalin, Értékesítő, Tata (2009-05-15 18:42:10)
2877. Csont Kelemen Csilla, educatoare, Odorheiu-Secuiesc,Jud.Harghita (2009-05-15 18:41:59)
2876. Balla Ferenc, Könyvelő, Melbourne - Australia (2009-05-15 18:40:16)
2875. Cheregi- Reich Ingrid- Maria, egyetemista, Nagykároly (2009-05-15 18:39:59)
2874. Micu Adrian, Student, Cluj (2009-05-15 18:39:19)
2873. Gereoffy Andrea, Brusszel (2009-05-15 18:39:13)
2872. Kristaly Tunde, tanar, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 18:38:29)
2871. Derzsi-Katona Emoke, egyetemista, Szekelyudvarhely (2009-05-15 18:38:03)
2870. Teperics József, Tanuló, Budapest (2009-05-15 18:37:58)
2869. Plájás Erzsébet, nyugdíjas, Marosvásárhely (2009-05-15 18:37:33)
2868. Nemes Nimród, Tanuló, Budapest (2009-05-15 18:37:12)
2867. Simon Júlia, pszichológus, Karcag (Kolozsvár) (2009-05-15 18:37:10)
2866. Sandor Gyongyi, asszisztensno, Kolozsvar (2009-05-15 18:36:38)
2865. Lukács Róbert, Dés/Dej -- Kolozsvár/Cluj (2009-05-15 18:36:36)
2864. Bartha Sólyom Koppány, diák, Marosvásárhely (2009-05-15 18:36:36)
2863. Ilyes Kinga, allattenyeszto mernok, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 18:36:14)
2862. Hegedüs Gábor, Mérnök, Kolozsvár (2009-05-15 18:36:10)
2861. Takacs Gerlinde, titkarno, Zsobok (2009-05-15 18:36:02)
2860. Antal Erzsébet, tanítónő, Csíkszereda (2009-05-15 18:36:01)
2859. Homorodi Katalin, nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-15 18:35:49)
2858. Bartha Ibolya, menedzser, Budapest (2009-05-15 18:35:23)
2857. Háder Barnabás, informatikus, Székesfehérvár (2009-05-15 18:35:15)
2856. Bartha István, nyugdíjas, Marosvásárhely (2009-05-15 18:34:30)
2855. Vernes András, mérnök, Kolozsvár (2009-05-15 18:34:17)
2854. Bartha Balázs, Tanuló, Marosvásárhely (2009-05-15 18:34:00)
2853. Ifj. Bartha Barna, Tanuló, Marosvásárhely (2009-05-15 18:33:36)
2852. Balázsi-Pál Etel, nyugdíjas, Csíkszereda (2009-05-15 18:33:15)
2851. Bartha Barna, Vállalkozó, Marosvásárhely (2009-05-15 18:33:06)
2850. Solymosi Mihály , mérnök, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 18:32:45)
2849. Pakó László, kutató, Kolozsvár (2009-05-15 18:32:22)
2848. Nemes Melinda Noémi, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 18:31:17)
2847. Pakó László, kutató, Kolozsvár (2009-05-15 18:29:53)
2846. Vakarcs Szilárd, fordító, marosvásárhely (2009-05-15 18:29:43)
2845. Incze Zsolt, lelkipásztor, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 18:29:23)
2844. Angi Tünde, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 18:29:21)
2843. Vajna Noémi, pályázati tanácsadó, Kolozsvár (2009-05-15 18:28:45)
2842. Henn János, színész, Marosvásárhely (2009-05-15 18:28:44)
2841. HANKÓ-NAGY Alpár, egyetemi tanársegéd, Kolozsvár (2009-05-15 18:27:47)
2840. Nancy Sherman, University Professor, United States of America (2009-05-15 18:26:33)
2839. Fekete Adél, könyvtáros, Kolozsvár (2009-05-15 18:26:30)
2838. Bitay Kati, cadru didactic universitar, cluj (2009-05-15 18:26:17)
2837. Bédics János, ügyvezető, Cserszegtomaj (2009-05-15 18:26:03)
2836. Ilyés Piroska, referens, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 18:25:56)
2835. Csernátoni Szilard, Egyetemista, Csíkszereda (2009-05-15 18:25:24)
2834. Sandor Csilla, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-15 18:24:58)
2833. Kiss Anna, Ghindari (2009-05-15 18:24:37)
2832. Kalmár Zsanett, Tanár, Székelyudvarhely (2009-05-15 18:24:19)
2831. Pál István Béla, egyetemista, Deva (2009-05-15 18:24:03)
2830. Hátszegi Zsolt, Tanuló, Csíkszereda (2009-05-15 18:24:01)
2829. Balazs Maria, kozgazdasz, Szamosujvar/Gherla (2009-05-15 18:23:30)
2828. Bálint Attila Zsolt, Kolozsvár (2009-05-15 18:23:13)
2827. Hendrik Dávid, egyetemi hallgató, Putnok (2009-05-15 18:22:47)
2826. Kozma Veronika, Budapest, Magyarország (2009-05-15 18:22:31)
2825. Máté Margit, Tanítónő, Kolozsvár (2009-05-15 18:22:17)
2824. Chilf Mária, képzőművész, Budapest (2009-05-15 18:22:11)
2823. Kardos Ilona, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 18:21:57)
2822. Pálffy István, Vállalkozó, Székelyudvarhely (2009-05-15 18:21:55)
2821. Mike Andrea, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 18:20:48)
2820. Palfi Ferenc, egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-15 18:20:28)
2819. Zoltan Lorinczi, maganvallalkozo, Panama Ciry Beach (2009-05-15 18:19:14)
2818. Juhász Pál, közgazdász, Budapest (2009-05-15 18:18:49)
2817. Kovács J. István, ref. lp., Mezőköbölkút (2009-05-15 18:18:41)
2816. Bakk Zsuzsanna, tanulo, Torokbalint (2009-05-15 18:18:28)
2815. Iordache Sandor, raktaros, Sepsiszentgyoirgy (2009-05-15 18:18:19)
2814. Rudics Attila, Cluj Napoca (2009-05-15 18:18:11)
2813. Dóczi Henrietta, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 18:17:32)
2812. Demeter Albert, Tanár, Kolozsvár (2009-05-15 18:17:00)
2811. Incze Levente, tanulo, Kolozsvar (2009-05-15 18:16:58)
2810. Demeter Júlia, Tanár, Kolozsvár (2009-05-15 18:16:03)
2809. Máté István, Lelkész, antropológus, Kolozsvár (2009-05-15 18:15:49)
2808. Kelemen Zsófia, kinetoterapeut, Ciceu,Jud.Harghita (2009-05-15 18:15:43)
2807. Dániel Sándor, vegyészmérnök, Neszmély (2009-05-15 18:15:05)
2806. Kakuk Péter, Egyetemi hallgató, Vámosgyörk (2009-05-15 18:14:54)
2805. Placskó Emese, színész, Budapest (2009-05-15 18:14:40)
2804. Visky Màté, Zenész, Basel (2009-05-15 18:14:20)
2803. Csirák Csaba, gyógyszerész, Szatmárnémeti (2009-05-15 18:14:16)
2802. CSEH ATTILA , NYUGDÍJAS, BUDAPEST (2009-05-15 18:13:06)
2801. sallai irenke hajnal, casnica, gherla (2009-05-15 18:13:01)
2800. Dobai Izabella-Kriszta, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 18:11:17)
2799. Füzes Gábor, nyugdíjas, Budapest (2009-05-15 18:11:11)
2798. sallai janos, informatician, gherla, str.dumbravei 67 (2009-05-15 18:11:00)
2797. Miklósi-Vári Katalin, lelkész, Zürich (2009-05-15 18:10:13)
2796. Czumbel Peter, egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-15 18:10:12)
2795. Vári Ildikó, tanító, Szeged (2009-05-15 18:10:11)
2794. Dobai Éva, technikus, Kolozsvár (2009-05-15 18:09:43)
2793. Orsolya Gall, traducator/interpret, Nashua (2009-05-15 18:09:04)
2792. Zoller Tunde, Egyetemista, Kezdivasarhely (2009-05-15 18:08:41)
2791. László Csilla, tanítónő, Svédország- Oscarström (2009-05-15 18:08:33)
2790. Dobai Károly, üzletkötő, Kolozsvár (2009-05-15 18:08:19)
2789. Majorán Judit, jegyiroda vezető, Budapest (2009-05-15 18:07:40)
2788. Kiss Attila, Nagyvarad (2009-05-15 18:07:21)
2787. Visinescu Teodora, Studenta, Turda (2009-05-15 18:06:43)
2786. Balogh István, tanár, Sárospatak (2009-05-15 18:06:31)
2785. Biro-Toth Margareta, Tanitono/egyetemi diak, Marosvasarhely (2009-05-15 18:06:17)
2784. Ilyés Levente, Diák, Marosvásárhely (2009-05-15 18:06:06)
2783. Sütő Kálmán Zsolt, tanár, Szér (2009-05-15 18:06:06)
2782. Téglásy Márk, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-15 18:05:45)
2781. FODOR EVA-SZIDONIA, CONTABILA, TG.MURES (2009-05-15 18:05:31)
2780. Szakács Kinga, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 18:05:30)
2779. Czimbalmos Kozma Csongor, student, Sfintu Gheorghe (2009-05-15 18:04:32)
2778. Dascalu Ana, Konyvelo, Csiszereda (2009-05-15 18:04:32)
2777. Torjai Mikolta, Marketing Igazgato - Director Marketing, Kolozsvar - Cluj-Napoca (2009-05-15 18:03:29)
2776. Lopocsi Zoltán, Ormosbánya (2009-05-15 18:03:16)
2775. dimeny-nagy ferencz, tisztviselo, Kolozsvar (2009-05-15 18:03:14)
2774. Bárányi Ildikó, orvos, Temesvár (2009-05-15 18:03:10)
2773. B Máté, tanuló, Szatmárnémeti (2009-05-15 18:02:57)
2772. Csongor Buzogány, politolog, New Haven, USA (2009-05-15 18:02:52)
2771. Szima Szabolcs, Kolozsvár (2009-05-15 18:02:27)
2770. Nagy J. Attila, epiteszmernok, Marosvasarhely (2009-05-15 18:02:23)
2769. Péter Attila Antal, reklám grafikus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 18:02:15)
2768. Toth Timea Ilona, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 18:01:34)
2767. Köllő Katalin, egyetemista, kolozsvar (2009-05-15 18:01:23)
2766. Nagy Zoltan, Kolozsvar (2009-05-15 18:01:05)
2765. Bárányi Ferenc, orvos, Temesvár (2009-05-15 18:01:04)
2764. Oroszhegyi Attila Zsolt, református lelkipásztor, Kolozsvár (2009-05-15 18:00:56)
2763. Hausmann Cecília-Barbara, diák, Kolozsvár (2009-05-15 18:00:15)
2762. Incze Kinga Melinda, egyetemi hallgató, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 18:00:12)
2761. Melania Lipan, studenta, Cluj (2009-05-15 18:00:08)
2760. Cserei Botond, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 17:59:28)
2759. Juhos Helga, Ovono, Kolozsvar/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-15 17:59:04)
2758. Palffy Agnes, tanar, Csikszereda (2009-05-15 17:58:21)
2757. Juhos Tamas, Software Engineer, Kolozsvar/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-15 17:58:18)
2756. Szutor Peter, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 17:58:00)
2755. Kerekes Otto-Attila, gyógypedagógus, Kolozsvár (2009-05-15 17:57:55)
2754. Milik Szilárd - Zsolt, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 17:56:54)
2753. Felméri Erzsébet, asist. manager, Cluj-Napoca (2009-05-15 17:56:21)
2752. Sándor Szabolcs, egyetemista, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 17:55:54)
2751. Faragó Viola, felszolgáló, Debrecen (2009-05-15 17:55:45)
2750. Bajusz Katinka, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 17:55:38)
2749. Bíró Zoltán, software developer, Kolozsvár (2009-05-15 17:55:26)
2748. Bukovics Martin, újságíró-szerkesztő, Győr (2009-05-15 17:54:34)
2747. szilagyi tunde, egyetemista, kolozsvar (2009-05-15 17:54:32)
2746. Emery C. Lazar, Environmental Scientist (Retired), Castleton, Virginia, USA (2009-05-15 17:54:32)
2745. Mathe Lorand, Informatikus, Csiksyereda (2009-05-15 17:54:18)
2744. Bukovics Martin, újságíró-szerkesztő, Győr (2009-05-15 17:53:34)
2743. ary laszlo, egyetemista, nagyvarad (2009-05-15 17:53:33)
2742. Kovacs, studenta, zalau (2009-05-15 17:53:14)
2741. Támpa László, egyetemista, Illyefalva (2009-05-15 17:52:56)
2740. Aradi József, nyugdíjas, Szeged (2009-05-15 17:52:49)
2739. Maier Gabriella, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 17:52:38)
2738. Charles Cole, Retired City Planner, Lexington (2009-05-15 17:52:26)
2737. Nyers Norbert, rokkantnyugdíjas, Böhönye (2009-05-15 17:52:14)
2736. Szabó András, artist vizual, Cluj (2009-05-15 17:52:03)
2735. Schwartz Anikó, nyugdíjas kémikus, Kolozsvár (2009-05-15 17:52:00)
2734. Székely Zsolt, lelkész, Magyarlápos (2009-05-15 17:51:57)
2733. Gal Reka, pszichologus, Sf.Gheorghe (2009-05-15 17:49:15)
2732. Mihályfalvi Katalin, biológia tanár, Kolozsvár (2009-05-15 17:48:51)
2731. Czimbalmos-Kozma Reka, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-15 17:48:42)
2730. Bakk Zsuzsanna, tanulo ELTE, Torokbalint (2009-05-15 17:48:11)
2729. Szeredai Norbert, egyetemi hallgató, Szamosújvár (2009-05-15 17:47:44)
2728. Kis Júlia, egyetemista/studentă, Kolozsvár/ Cluj-Napoca (2009-05-15 17:46:31)
2727. Sebesi Attila, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-15 17:46:13)
2726. SCHWARTZ Róbert, nyugdijas, kémikus, Kolozsvár (2009-05-15 17:46:02)
2725. Asztalos Attila, Székelyudvarhely (2009-05-15 17:45:58)
2724. Ferenczi Eszter, egyetmista, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 17:45:15)
2723. Kozma Timea, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 17:45:12)
2722. Biró Ildikó, Egyetemista, Marosszentgyörgy (2009-05-15 17:45:05)
2721. Ferencz Hunor, egyetemista, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 17:43:52)
2720. Tényi Blanka Tünde, tanár, Abony (2009-05-15 17:43:08)
2719. antal csaba, preot, gheorghieni (2009-05-15 17:43:03)
2718. Kis Réka, jog-hallgató/ studentă la drept, Kolozsvár/ Cluj-Napoca (2009-05-15 17:42:48)
2717. Brandner Nóra, nyugdíjas tanár, Budapest (2009-05-15 17:41:53)
2716. Kerekes Zoltan, Informatikus, Kolozsvar (2009-05-15 17:41:24)
2715. Kassay Miklos, Turisztikai Ügynök, Csikszereda (2009-05-15 17:40:49)
2714. Udvar Hilda Erika, cégvezető, Budapest (2009-05-15 17:40:37)
2713. Bajcsi Ildikó, tanár, Kézdivásárhely (2009-05-15 17:40:33)
2712. Molnar Lorant, egyetemista, kolozsvar (2009-05-15 17:40:17)
2711. Bartha Zoltán, student, muncitor constructii, Aghiresu-Fabrici (2009-05-15 17:40:12)
2710. Benkö Emese, Közgaszdász, Marosvásárhely (2009-05-15 17:40:00)
2709. Hideg Edith, egyetemista, Ordongosfuzes (2009-05-15 17:38:32)
2708. Rudolf Krisztina, építőmérnök, Székelyudvarhely (2009-05-15 17:37:57)
2707. FARKAS Tibor, agrármérnök, Szeged (2009-05-15 17:37:07)
2706. Kascsak Tamas, Business Analyst, London (2009-05-15 17:36:33)
2705. Haaz Bence, Zenesz, Freiburg im Breisgau (2009-05-15 17:36:15)
2704. dr. Attila Nagy, Braunschweig, Németország (2009-05-15 17:35:08)
2703. Petri Balázs, Egyetemista, Temerin (2009-05-15 17:34:50)
2702. Pál Rita, Dunaszerdahely (2009-05-15 17:34:05)
2701. Thomas Darner, Attorney, Cincinnati, Ohio, United States of America (2009-05-15 17:33:01)
2700. Becze Vilmos, informatikus, Csíkszereda (2009-05-15 17:32:55)
2699. Bakos Dávid, szállodai recepciós, Budapest (2009-05-15 17:32:48)
2698. Kovács Zsuzsa, Tanár, Csíkszereda (2009-05-15 17:32:21)
2697. Rita Bugja, egyetmista, Braunschweig, Németország (2009-05-15 17:31:54)
2696. Küsmődi Attila, római katolikus pap, Szamosújvár (2009-05-15 17:31:29)
2695. Dr. Bartus János, Csillagász, Budapest (2009-05-15 17:31:25)
2694. Kolumbán Sz Laura, tanár/profesor, Sepsiszentgyörgy/ Sf. Gheorghe (2009-05-15 17:31:22)
2693. Borbé Levente, Könyvtáros, Csíkszereda (2009-05-15 17:31:18)
2692. Kádár György, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 17:30:01)
2691. Péter Ágota, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 17:29:48)
2690. Kohut Amália Gyöngyvér, diák, Szeged (2009-05-15 17:29:22)
2689. Laskay Kinga Orsolya, Gyogytornasz Aszisztens, Scottsdale, AZ (2009-05-15 17:28:56)
2688. Bartalis Csilla, egyetemista, Gheorgheni (2009-05-15 17:28:41)
2687. Arpad Szabo, Student, Gainesville, Florida (2009-05-15 17:28:32)
2686. Kulcsár Botond Hunor, uzletvezeto, Marosvasarhely/Targu mures (2009-05-15 17:27:42)
2685. Gábor Emese, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 17:27:32)
2684. Pogan Liviu Florin, Egyetemista, Vasarhely (2009-05-15 17:27:08)
2683. Zsoldos Janos, Tanulok, Szek (2009-05-15 17:26:41)
2682. Kozma Eszter, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 17:26:31)
2681. Kocsis Sandor, Programozo, Kolozsvar (2009-05-15 17:26:22)
2680. Szasz Gerda Katalin, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 17:26:06)
2679. Csoka Anita Erika, Kinetoterapeut, Cluj Napoca (2009-05-15 17:25:44)
2678. Kapy András, anterprenor, Nagyvárad/Oradea (2009-05-15 17:25:40)
2677. Molnár Zoltán, munkás, földműves, Veresegyház (2009-05-15 17:25:29)
2676. Kocsis Zsolt, IT Specialist, Sfantu Gheorghe (2009-05-15 17:25:21)
2675. Tipa Melania , egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 17:25:17)
2674. Nagy Andrea, Csikszereda (2009-05-15 17:24:25)
2673. Gal Andrea, tanulo, Kezdivasarhely (2009-05-15 17:24:12)
2672. Vinczeffy Ágoston, alkalmazott, Budapest (2009-05-15 17:24:07)
2671. Hanczig Erzsebet, asistent medical, Baia Mare (2009-05-15 17:23:42)
2670. Raluca László-Herbert, farmacist/gyógyszerész/Pharmazeutin, Cluj-Napoca/Kolozsvár/Klausenburg (2009-05-15 17:23:35)
2669. Veress Ilka, szociológus, Kolozsvár (2009-05-15 17:23:21)
2668. Csősz Réka, pszichológus, volt kolozsvári diák, Karlsruhe (2009-05-15 17:23:13)
2667. Unger Balázs, zenetanár, Tura (2009-05-15 17:22:38)
2666. laszlo zoltan, wilo pompa tehnikus, kolozsvar (2009-05-15 17:22:17)
2665. Marton Szabolcs, Munkas, Kolozsvar (2009-05-15 17:22:15)
2664. Geréd István, kántor, Kolozsvár (2009-05-15 17:22:09)
2663. Bálint Lidia, tanítónő, Csíkszereda (2009-05-15 17:22:04)
2662. Kiss Zsombor, egyetemi hallgató, Miskolc (2009-05-15 17:21:54)
2661. Pálfi Gizella, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 17:21:52)
2660. Bogya Katalin, Tanar, Kolozsvar (2009-05-15 17:21:40)
2659. Csoka Zoltan, kozgazdasz, Zilah (2009-05-15 17:21:15)
2658. Szilágyi N. Sándor, egyetemi tanár, Kolozsvár (2009-05-15 17:21:06)
2657. Csősz Réka, pszichológus, volt kolozsvári diák, Karlsruhe (2009-05-15 17:20:45)
2656. Trappen Stefan, Traducator, Cluj-Napoca, Str. Buna Ziua 34-36, A3, 20 (2009-05-15 17:20:20)
2655. Kasza Zsolt, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 17:19:51)
2654. iván márta, egyetemista, ungvár (2009-05-15 17:19:48)
2653. László Péter-Roland , Kolozsvár (2009-05-15 17:19:37)
2652. Beke Boróka, lelkipásztor, Karatna (2009-05-15 17:19:37)
2651. Sütő Ibolya, Mérnök, Szentendre (2009-05-15 17:19:34)
2650. Juhasz Emoke, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 17:19:29)
2649. Földi Imelga, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 17:19:18)
2648. Posa Tibor, egyetemi hallgató, Tartu Estonia (2009-05-15 17:19:10)
2647. Bogya Zoltan, mernok, Kolozsvar (2009-05-15 17:18:45)
2646. Sallai Zsolt, kozgazdasz/economist, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-15 17:18:44)
2645. László Melinda Szilvia, informatikus, Székesfehérvár (2009-05-15 17:16:57)
2644. Adi Ágota Gyöngyvér, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 17:16:45)
2643. Erős Znorovszky Ildikó, ny.színművész, Verőce (2009-05-15 17:16:38)
2642. Geréd Julia, Egyhazi alkalmazott, Kolozsvar (2009-05-15 17:16:22)
2641. Szabo Ferenc, epitomernok, Kolozsvar (2009-05-15 17:16:17)
2640. Nagy-Kasza Noémi, tanár, programmunkatárs, Budapest (2009-05-15 17:16:12)
2639. Gergely Magda, nyugdijas, USA (2009-05-15 17:15:40)
2638. Tony Salsich, Engineer, Appleton, Wisconsin, USA (2009-05-15 17:14:27)
2637. Székely Éva, nyugdíjís tanárnő, Marosvásárhely (2009-05-15 17:14:07)
2636. Bethlendi András, Diák, Kolozsvár (2009-05-15 17:13:48)
2635. Tókos Attila, Informatikus, Szentegyháza (2009-05-15 17:13:14)
2634. Bogdán Ibolya, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-15 17:13:00)
2633. Dani Istvan, tanar/profesor, Zilah/Zalau/Zillenmarkt (2009-05-15 17:12:07)
2632. Diana Plutis, student, Bucuresti (2009-05-15 17:11:36)
2631. Nagy Balazs, nemzetkozi kozgazda/ujsagiro, Budapest (2009-05-15 17:11:18)
2630. vass levente, mernok, szekelyudvarhely (2009-05-15 17:11:09)
2629. Nagy-Kasza Noémi, tanár, programmunkatárs, Budapest (2009-05-15 17:11:07)
2628. Puskas Melinda, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 17:11:00)
2627. Erdélyi Zsuzsanna, tanár, Budapest (2009-05-15 17:10:36)
2626. Orbán Árpád, alapítvány igazgató, Székelyudvarhely (2009-05-15 17:10:13)
2625. Szasz Fabian Erika, pszichopedagogus, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 17:09:32)
2624. Szalay Lászó Pál, református lelkipásztor, Telkibánya (2009-05-15 17:09:21)
2623. Nagy-Kasza Noémi, tanár, programmunkatárs, Budapest (2009-05-15 17:09:01)
2622. Andras Gyoparka, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 17:08:48)
2621. Szabó-Demeter Éva, fordító, Kolozsvár (2009-05-15 17:08:48)
2620. Forray Ferenc, Egyetemi adjunktus, Kolozsvar (2009-05-15 17:08:30)
2619. Papp-Zakor András, szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-15 17:08:12)
2618. Székely Csilla-Katalin, diák, Kolozsvár (2009-05-15 17:07:40)
2617. Bedő Heléna, diák, Kolozsvár (2009-05-15 17:06:57)
2616. James Field, Intern, Garden City, NY (2009-05-15 17:06:46)
2615. Torok Julianna, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 17:06:04)
2614. Szabo Gergely, autoszerelo, Csikszereda (2009-05-15 17:05:50)
2613. Máriássy Gergely, alkalmazott, Budapest (2009-05-15 17:05:23)
2612. Monika, diak, Kolozsvar (2009-05-15 17:04:23)
2611. Madaras Dávid, diák/elev/student/Schüler, Kolozsvár/ Cluj-Napoca/ Klausenburg (2009-05-15 17:04:11)
2610. Alexander Hamann, Bibliothekar, Leipzig (2009-05-15 17:03:55)
2609. Fulop Kinga, Tanarno, Kolozsvar (2009-05-15 17:03:52)
2608. Simon Zsuzsanna, egyetemista, Nagyenyed (2009-05-15 17:03:46)
2607. Silye Attila, Kolozsvár (2009-05-15 17:03:24)
2606. Siska-Szabó Zoltán, alkalmazott, Arad (2009-05-15 17:02:35)
2605. Makainé Polgár Anna, nyugdíjas, Szeged (2009-05-15 17:02:25)
2604. Pap Kinga, Egyetemista, Székelyudvarhely (2009-05-15 17:02:10)
2603. Kelemen Zsolt, student, Sovata (2009-05-15 17:02:02)
2602. Fülöp Annamária, Kolozsvár (2009-05-15 17:01:48)
2601. Boda Enikő-Erzsébet, egyetemista, Zilah (2009-05-15 17:01:47)
2600. Kostyák Márton, egyetemi hallgató, Basel (2009-05-15 17:01:47)
2599. Balogh Levente, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 17:01:10)
2598. Vig Erzsébet - Enikő, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 17:01:03)
2597. Kiss Tünde, biológia szakos tanár, Kolozsvár (2009-05-15 17:00:39)
2596. Ragányi Richardné, vállalkozó, Budapest (2009-05-15 16:59:42)
2595. Tőkés Orsolya, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 16:59:28)
2594. Kocsis Csilla, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 16:59:07)
2593. Mihály István, diák, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 16:58:40)
2592. Hoffmann Edit, Barót (2009-05-15 16:57:21)
2591. Prack Gisela Aloisa, orvos, Kolozsvar (2009-05-15 16:57:04)
2590. Pontos István Attila, PhD, Oradea-Nagyvárad (2009-05-15 16:56:45)
2589. Snellemperg Enik[, Tördelő, diák, Kolozsvár (2009-05-15 16:56:35)
2588. Izabella, tanarno, Brasso (2009-05-15 16:56:32)
2587. Jászkai Gergely Gábor, Egyetemi hallgató, Miskolc (2009-05-15 16:56:31)
2586. Dombi Tibor, Logistic, KOLOZSVAR (2009-05-15 16:56:26)
2585. Benedek Márta, tanácsadó, Kisbacon (2009-05-15 16:56:10)
2584. Harold Babcock, Unitarian Minister, Newburyport, MA, USA (2009-05-15 16:55:59)
2583. Racz Bela, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 16:55:59)
2582. Süketes Erika, épitész/arhitect, Kolozsvár/Cluj (2009-05-15 16:55:50)
2581. Prack Gisela Aloisa, orvos, Kolozsvar (2009-05-15 16:55:21)
2580. Bokor Zsolt, informatikus, Kézdivásárhely (2009-05-15 16:55:12)
2579. Ambrus Levente, szoftvermérnök, Budapest (2009-05-15 16:54:36)
2578. Verdes Krisztina, tanar, maganvallalkozo, Magyarfenes (2009-05-15 16:54:34)
2577. Pisskó László, nyomdász, Budapest (2009-05-15 16:54:25)
2576. Szentgyorgyi Tibor, Kozgazdasz, Kezdivasarhely (2009-05-15 16:53:59)
2575. Eckardt Caius Norbert, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 16:52:38)
2574. Varga Béla, egyetemista, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 16:52:30)
2573. Lőrincz Sándor Szilárd, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 16:52:05)
2572. Borzási Sarolta, Tanuló/Elevă/Student, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-15 16:51:59)
2571. Jozsa Eniko, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 16:51:50)
2570. Mohsen, teacher, tehran (2009-05-15 16:51:04)
2569. Bátori Zsófia, tanuló, Kolozsvár (2009-05-15 16:50:53)
2568. Jánosi Barna, Mernok/Inginer, Kolozsvar/Cluj Napoca (2009-05-15 16:50:36)
2567. Istvan, Weisz, designer, Kolozsvar (2009-05-15 16:50:03)
2566. LInda Carranza, human rights activist/emberi jogi activista, Budapest (2009-05-15 16:49:54)
2565. Demeter Beata, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 16:49:44)
2564. Darvasi Gyöngyvér, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 16:49:16)
2563. Kovacs Eszter-Reka, mentalhigienes szakember, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 16:49:11)
2562. Santha Botond, Kolozsvar (2009-05-15 16:49:09)
2561. Zsido Jozsef - Csaba, Student, Cluj - Napoca (2009-05-15 16:48:36)
2560. Horváthné Gyovai Melinda, középiskolai tanár, Ócsa (2009-05-15 16:48:31)
2559. Jeanne Kocsis, bookseller, Whately, Massachusetts, USA (2009-05-15 16:47:26)
2558. Dézsi Márta, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 16:47:05)
2557. Mikola Balázs, Diák , Pécs (2009-05-15 16:46:47)
2556. Maksay Ágnes, dokumentumfilm rendező, Kolozsvár (2009-05-15 16:46:30)
2555. Szakács Réka, tanár, Budapest (2009-05-15 16:46:19)
2554. Raff Robert, Református lelkész, Alsólemhény (2009-05-15 16:45:48)
2553. Tóth Mária, programozó, Zilah (2009-05-15 16:45:48)
2552. Bota Zita, tanulo, kolozsvar (2009-05-15 16:45:13)
2551. Bartha Robert, Aszisztens manager, Kolozsvar (2009-05-15 16:44:46)
2550. Holmár Ágnes, Budapest (2009-05-15 16:43:42)
2549. Tosa Andras, teruleti megbizott, kolozsvar (2009-05-15 16:43:14)
2548. Nagy Miklós, (szociális)önkéntes, Kolozsvár (2009-05-15 16:42:23)
2547. Szilágyi Andi, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 16:42:22)
2546. Fülöp Róbert, egyetemista, Nagyvárad (2009-05-15 16:41:27)
2545. Halász István, szoftverfejlesztő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 16:41:19)
2544. Péntek Máté, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 16:41:11)
2543. Kiss Gabor, redactor, Cluj-Napoca (2009-05-15 16:41:03)
2542. Kis Éva, Diagnosztikai képalkotó, Szomód (2009-05-15 16:40:42)
2541. Kallo-Jankucz Anna, studenta, Cluj-Napoca (2009-05-15 16:40:01)
2540. Kiss Gabor, redactor, Cluj-Napoca (2009-05-15 16:39:50)
2539. Tőkés Attila, diák, Kolzsvár (2009-05-15 16:39:33)
2538. Vass Sándor, grafikus, Budapest (2009-05-15 16:39:03)
2537. Cserháti László, önkormányzati tanácsadó, Budapest (2009-05-15 16:38:26)
2536. Szávuly Mária, Nyugdíjas, Budapest / Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 16:37:21)
2535. Tőkés Attila, diák, Kolozsvár (2009-05-15 16:37:04)
2534. CADAR MIHAI , MUSICIAN, CLUJ (2009-05-15 16:35:42)
2533. Berki Attila, diák, Szentegyháza (2009-05-15 16:35:06)
2532. Erdő Vadim Béla, Diák, Szeged (2009-05-15 16:34:46)
2531. Duka Annamária, egyetemista, Segesvár (2009-05-15 16:34:06)
2530. Ohler Ágnes, közgazdász, Beszterce (2009-05-15 16:34:02)
2529. Miklós Ágota, pszichológus, Budapest (2009-05-15 16:33:20)
2528. Linda Gabriel, Retired, Poulsbo, WA, USA (2009-05-15 16:33:16)
2527. Straff Sándor, Nagyveleg (2009-05-15 16:33:03)
2526. Turos Tamas, Egyetemi Hallgato, Kisbacs, Kolozsvar (2009-05-15 16:33:02)
2525. DULCE ELIANNA, CLUJ (2009-05-15 16:32:54)
2524. Bodor Zsolt-Istvan, Vállalkozó, Kolozsvár (2009-05-15 16:32:54)
2523. Betsey & Robert Detwiler, Bookseller/Broker, Norwell, Massachusetts USA (2009-05-15 16:32:24)
2522. Cioca Maria, economist, Tg. Mures (2009-05-15 16:32:11)
2521. Fodor Kiss Erika, Kolozsvár (2009-05-15 16:32:01)
2520. Szentpály-Juhász Imre, szupervízor, Bszárszó (2009-05-15 16:31:22)
2519. Feichter Erzsébet, nyugdijas müvésztanár, Békéscsaba (2009-05-15 16:30:58)
2518. Vida Rita, Kezdivasarhely (2009-05-15 16:30:33)
2517. Turos Tamas, Egyetemista, Kisbacs, Kolozsvar (2009-05-15 16:30:32)
2516. Böyte Dániel , Értékesítési vezető, Kolozsvár (2009-05-15 16:29:28)
2515. Albert Emese, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 16:29:16)
2514. Czoguly Ildikó, studenta, Cluj Napoca (2009-05-15 16:29:07)
2513. Reiter Szilvia, újságíró, Budapest (2009-05-15 16:28:33)
2512. Szilágyi Szabolcs, nyugdíjas újságíró, író, Varsó (2009-05-15 16:28:09)
2511. Albert Tünde, egyetemi hallgató, Csíkszereda (2009-05-15 16:27:53)
2510. Gyurka Orsolya, diák, Kolozsvár (2009-05-15 16:27:40)
2509. Sereny Tibor, Kerekpar Szeviz-Bolt Tulajdonos, Kolozsvar (2009-05-15 16:27:29)
2508. Rácz Norbert, pap, Kolozsvár/Cluj/Klausenburg (2009-05-15 16:26:53)
2507. Simon Szabolcs, Tanuló, Gyergyóditró (2009-05-15 16:26:49)
2506. Bus Robert, Informatician, Kolozsvár (2009-05-15 16:26:20)
2505. Andrea, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 16:25:52)
2504. Csatlos Noemi-Erzsebet, konyvelo, Kezdivasarhely (2009-05-15 16:25:51)
2503. Szilveszter Aniko, tanar, Kolozsvar (2009-05-15 16:25:38)
2502. Kovács Csongor, Informatikus, Kolozsvár (2009-05-15 16:25:03)
2501. Nagy Réka, Csikszereda (2009-05-15 16:24:59)
2500. Kovács Éva, könyvelő, Silver Spring, MD, USA (2009-05-15 16:24:58)
2499. Vincze-Palko Alexandru, Konyvelo, Kolozsvar (2009-05-15 16:23:49)
2498. Tibad Gergely, tanulo, Kolozsvar (2009-05-15 16:23:49)
2497. Sebestyen Istvan, tanulo, Kolozsvar (2009-05-15 16:22:07)
2496. Szatmári Lászlóné, nyugdíjas, Gyál (2009-05-15 16:22:01)
2495. Ferencz Tibor - Huba, Erdőmernök, Gyergyószárhegy (2009-05-15 16:21:30)
2494. Jeney-Tóth Annamária, történész, Debrecen (2009-05-15 16:21:14)
2493. Jakus Ivett, diák, Szeged (2009-05-15 16:20:53)
2492. Ferencz Hilda, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 16:20:37)
2491. Furu István, nyomdász, Kolozsvár (2009-05-15 16:20:19)
2490. Tőrös- Szőke Enikő, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 16:20:18)
2489. Muller Ladislau, IT, Cluj-Napoca (2009-05-15 16:18:28)
2488. Göőz Tibor, epítőmérnök, Kassa / Budapest (2009-05-15 16:18:03)
2487. Furu Orsolya, Kolozsvár (2009-05-15 16:18:01)
2486. Csatlos Emoke, kozgazdasz, Kezdivasarhely (2009-05-15 16:17:53)
2485. Gálffy Csaba, student, Cluj Napoca (2009-05-15 16:17:34)
2484. Kisgyörgy Hunor, Egyetemista, Temesvár (2009-05-15 16:17:30)
2483. Kovács Barna, tanár, Marosvásárhely (2009-05-15 16:17:01)
2482. Boldizsar Peter, fordito, Kolozsvar (2009-05-15 16:16:54)
2481. Varga Róbert, Kolozsvar/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-15 16:16:39)
2480. Szilagyi László Róbert, Diák, Csíkszereda (2009-05-15 16:16:33)
2479. Dembroszky Xintia, tanuló, Kolozsvár (2009-05-15 16:16:05)
2478. Péter József, Egyetemista, Csikszereda (2009-05-15 16:15:29)
2477. Grancsa Laszlo, Arhitect, Miercurea Ciuc/Csikszereda (2009-05-15 16:15:24)
2476. Sandor Zoltan Imre, manager, Budapest (2009-05-15 16:13:33)
2475. Molnár Szabolcs, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 16:13:31)
2474. Szombath Zoltan, Marosvasarhely (2009-05-15 16:13:08)
2473. Timar Botond, Bereck (2009-05-15 16:13:07)
2472. Dani Imre, Informatikus, Marosvasarhely (2009-05-15 16:11:20)
2471. Deák Gizella, irodavezető, Mikóújfalu, CV (2009-05-15 16:11:13)
2470. Kovács Hont-Imre, Kibéd (2009-05-15 16:11:08)
2469. Sarkany Yvette, fordito - translator, Kolozsvar (2009-05-15 16:10:51)
2468. Lendvay Gábor, mérnök, Budapest (2009-05-15 16:10:45)
2467. Ambarus Egyed Robert, Ugyintezo, Kolozsvar (2009-05-15 16:10:39)
2466. Józsa Zsolt Levente, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 16:09:54)
2465. Kreizer Emil, Meneger, Erdély (2009-05-15 16:09:16)
2464. Szabó Szabolcs, Kézdivásárhely (2009-05-15 16:09:04)
2463. Cathy Cordes, Executive Director , Boston, Massachusetts (2009-05-15 16:07:28)
2462. Lupei Lorand, munkanelkuli, Marosvasarhely (2009-05-15 16:07:03)
2461. Homolya Lilla, tanár, Budapest (2009-05-15 16:06:45)
2460. Kozma Aliz, egyetemista, Gheorgheni (2009-05-15 16:06:12)
2459. Bonto Gabriella, ifjúsági referens/referent tineret, Szatmárnémeti/Satu Mare (2009-05-15 16:06:09)
2458. Demeter Iren, administrator, Tg. Mures (2009-05-15 16:04:35)
2457. Sift Katalin, Nyugdijas, Ausztria (2009-05-15 16:04:15)
2456. Dongolo Jeno, Programozo, Marosvasarhely (2009-05-15 16:04:11)
2455. Ferencz Csaba, újságíró, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 16:03:21)
2454. Gal Eva, director comercial, cluj- napoca (2009-05-15 16:02:43)
2453. Kalmár Eszter, Sopron (2009-05-15 16:01:58)
2452. Borto Andrei, Informatician, Bacau (2009-05-15 16:01:37)
2451. Cseke Attila, somer, Marosvasarhely (2009-05-15 16:01:22)
2450. Kovács Ede Márton, egyetemi hallgató, Bécs - Ausztria (2009-05-15 15:59:05)
2449. Octavian Dranga, University Lecturer, Perth, Australia (2009-05-15 15:58:55)
2448. Somogyi Samu, tanuló, Budapest (2009-05-15 15:58:46)
2447. Petric-Florián István, munkanélküli, Kolozsvár (2009-05-15 15:58:29)
2446. szöllősi ágnes, tanuló, győr (2009-05-15 15:58:24)
2445. LACZKO ARON, Nyugdijas, Kezdivas arhely,Erdely, Romania (2009-05-15 15:58:01)
2444. Nyitrai Agnes, egyetemista, Kolozsar (2009-05-15 15:57:53)
2443. Florián László, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-15 15:57:50)
2442. Csóti Attila, vállalkozó, Csíkszereda/M-Ciuc (2009-05-15 15:56:29)
2441. Pasztor Agnes, haziasszony, Kolozsvar (2009-05-15 15:56:22)
2440. Flaviu Cozma, arhitect, Cluj-Napoca (2009-05-15 15:56:00)
2439. Moldovan Mária Magdolna, Tanítónő, Marosvásárhely (2009-05-15 15:55:29)
2438. Salamon Rudolf, comerciant, Cluj Napoca (2009-05-15 15:54:53)
2437. Walter Attila, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 15:54:47)
2436. Molnár András, tanár / fordító, Budapest-Csíkszereda (2009-05-15 15:54:46)
2435. Horváth Zoltán, OTC Team, Marosvásárhely (2009-05-15 15:54:25)
2434. Toth Antal, diak, Kolozsvar (2009-05-15 15:53:59)
2433. Luis Hoyo, Student, Firenze, Italia (2009-05-15 15:53:34)
2432. Daniel Pop, Cercetator, Cluj Napoca (2009-05-15 15:53:02)
2431. Puha Titusz, nyugdíjas vasutas, Budapest (2009-05-15 15:52:57)
2430. simo denes, student, kolozsvar (2009-05-15 15:52:03)
2429. Kelemen Júlia, könyvelő, Kolozsvár (2009-05-15 15:51:59)
2428. Léta Erika Gabriella, számviteli szakértő, Budapest (2009-05-15 15:51:06)
2427. Márkos Albert, hegedűművész, Kolozsvár (2009-05-15 15:51:02)
2426. Demjen Eva, Diak, Zilah (2009-05-15 15:50:31)
2425. András Eduárd, geológus, Székelyudvarhely / Pécs (2009-05-15 15:50:24)
2424. Bob Schulz, filmdirector-producer, Toronto,Ontario,Canada (2009-05-15 15:50:11)
2423. Bartha Réka, sajtótanácsadó, Bukarest (2009-05-15 15:49:34)
2422. Peter Viola, egyetemi hallgato, Zetevaralja (2009-05-15 15:49:31)
2421. Kulcsár Gabriella, zenetanár, Kolozsvár (2009-05-15 15:49:28)
2420. Dobó Attila, nyugalmazott előadótanár, Pilisvörösvár (2009-05-15 15:49:22)
2419. Veres Edit, Nyugalmazott kedvesnővér, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 15:48:12)
2418. Balogh Csaba, Sf. Gheroghe (2009-05-15 15:48:12)
2417. Varga Magdolna, Budapest (2009-05-15 15:47:44)
2416. Keresztes Annamária, tanár, Máramarossziget (2009-05-15 15:46:56)
2415. Eros Lorant, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 15:46:43)
2414. Paizs Elemer, Orvos, Marosvasarhely (2009-05-15 15:46:14)
2413. Sipos Ivette, Satu Mare (2009-05-15 15:45:53)
2412. Sarosi Menyhart, doktori hallgato, Kolozsvar (2009-05-15 15:45:28)
2411. Nagy Sandor, programozo, Tg Mures (2009-05-15 15:45:20)
2410. Lakatos Rudolf, nyugdijas, Budapest (2009-05-15 15:45:16)
2409. Kristo Robert, Tanár, Csíkszereda (2009-05-15 15:44:59)
2408. Borsos Tunde, Partner development executive, Kolozsvar (2009-05-15 15:44:06)
2407. Kovács Kinga Réka, Igazgatói titkár, Kolozsvár/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-15 15:43:55)
2406. Antal Attila Tibor, TV halozat kezelo, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 15:43:19)
2405. Kormos András, technikus, Budapest (2009-05-15 15:42:33)
2404. Csáki Zsolt, Mérnök, Budapest (2009-05-15 15:42:27)
2403. Dobai Gábor, közgazdász, Budapest (2009-05-15 15:42:09)
2402. Sárvári Daniel, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 15:42:06)
2401. Csáki Edith, Irodai adminisztrátor, Budapest (2009-05-15 15:41:10)
2400. Jakab-Medvessi Agnes, fordito/translator, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-15 15:40:35)
2399. Beke G. László és családja, újságíró, Veszprém (2009-05-15 15:40:31)
2398. VAJAS KINGA, TITKARNO, KOLOZSVAR (2009-05-15 15:40:26)
2397. Kereki László, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 15:39:10)
2396. ZÁGONI-SZABÓ ROZÁLIA, nyugdijas, CEGLÉD (2009-05-15 15:39:05)
2395. Kadar Tamas, Informatician, Cluj-Napoca (2009-05-15 15:38:55)
2394. Veres Szabolcs, Grafikus, Budapest/Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 15:38:51)
2393. Péter Szilvia, Diák, Székelykeresztúr (2009-05-15 15:38:41)
2392. Korojan Mirjam, Tanar, Beer Sheva, Israel (2009-05-15 15:37:57)
2391. Máthé Csongor, Phd student, Kolozsvár (Cluj-Napoca) (2009-05-15 15:37:09)
2390. Péter Szilvia, Diák, Székelykeresztúr (2009-05-15 15:36:59)
2389. Fulop Csaba, mernok, Szekelyudvarhely (2009-05-15 15:36:55)
2388. Kovacs Andrea, pszichologus, Valea lui Mihai (2009-05-15 15:36:51)
2387. Urak Judit, turisztikai ugynok, Kolozsvar (2009-05-15 15:36:09)
2386. Bartha Adam, Student, Cluj Napoca (2009-05-15 15:36:03)
2385. Ordog Emoke Margit, egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-15 15:35:49)
2384. Daday Hunor, Cégvezető, Csíkszereda (2009-05-15 15:35:40)
2383. Kokoly Andrea, Tanulo, Kolozsvar (2009-05-15 15:34:44)
2382. Kozma Éva, képzőművész, Kézdivásárhely (2009-05-15 15:34:28)
2381. Visky Ábel, egyetemista, Cluj-Napoca (2009-05-15 15:34:22)
2380. Székely Zsuzsa, Diák, Kolozsvár (2009-05-15 15:33:25)
2379. Sógor Árpád, lelkipásztor, Kolozsvár (2009-05-15 15:33:15)
2378. Peter Attila Zsolt, szinesz, Szatmarnemeti (2009-05-15 15:33:01)
2377. Lucza Lukacs, Egyetemista, Kraszna (2009-05-15 15:31:42)
2376. Szász Andrea Katalin, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 15:30:54)
2375. Vargyas Réka, Marosvásárhely (2009-05-15 15:30:44)
2374. Bota Raymond, Diak, Vago, Marosvasarhely (2009-05-15 15:30:41)
2373. Andras Alpar, Arhitect, Miercurea Ciuc (2009-05-15 15:30:35)
2372. Peter Attila Zsolt, szinesz, Szatmarnemeti (2009-05-15 15:30:32)
2371. Luka Gusztáv, Felszámoló/Lichidator judiciar, Marosvásárhely/Târgu Mureş (2009-05-15 15:30:23)
2370. Orban Piroska, tanarno, Marosvasarhely (2009-05-15 15:29:43)
2369. Balint Emoke, Magiszteris hallgato, Kolozsvar (2009-05-15 15:29:30)
2368. Bucea Marius Constantin, Student, Cluj Napoca (2009-05-15 15:28:14)
2367. Bucur István, Segesvár (2009-05-15 15:27:24)
2366. Kispál Attila, médiaművész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 15:27:24)
2365. dr. Bustya Dezső, ny. lelkipásztor, Marosvásárhely (2009-05-15 15:27:22)
2364. Irsai Katalin, nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-15 15:27:20)
2363. Tamás Csaba-Károly, Programozó/Programator, Marosvásárhely/Târgu Mureş (2009-05-15 15:27:07)
2362. Torok Dorottya, diak, Kovaszna (2009-05-15 15:26:53)
2361. Luka László, programozó/programator, Kolozsvár/Cluj (2009-05-15 15:26:36)
2360. Holczman Gergő, diák/student, Kolozsvár/Cluj/Klausenburg (2009-05-15 15:26:04)
2359. Majo Julianna Klara, tanar, Kolozsvar (2009-05-15 15:25:39)
2358. Todor Lorant, cegvezeto, Kolozsvar (2009-05-15 15:25:22)
2357. Galvácsy Imola, városi tanács, Bécs/Viena (2009-05-15 15:25:07)
2356. Katai Csaba, Student, Miercurea Ciuc (2009-05-15 15:24:53)
2355. valdman kinga, manager, Temesvar (2009-05-15 15:24:53)
2354. Torok Dorottya, diak, Kovaszna (2009-05-15 15:24:48)
2353. Biro Eniko, konyvelo, Kolozsvar (2009-05-15 15:24:30)
2352. Bazso Hunor, uzletvezeto, Kolozsvar (2009-05-15 15:24:00)
2351. Vari Zsolt, Masszor, Marosvasarhely (2009-05-15 15:23:38)
2350. Vigyázó István, vállalkozó, Budapest (2009-05-15 15:23:16)
2349. Lázár Zoltán, Rendszer mérnök, Sepsiszentgyörgy, Háromszék (2009-05-15 15:23:01)
2348. Török Zsigmond, nyugalmazott gép+eszmérnök, Stockholm (2009-05-15 15:22:53)
2347. Agopcsa Botond, Tanulo, Kolozsvar (2009-05-15 15:22:48)
2346. Kostyák Zsuzsa, Egyetemista, Koloszvár (2009-05-15 15:22:48)
2345. Matyas laszlo, uzletvezeto, kolozsvar (2009-05-15 15:21:29)
2344. Körtesi Sándor, pedagógus, Kolozsvár (2009-05-15 15:21:08)
2343. Peter Jozsef, Egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-15 15:20:02)
2342. Zsigmond Pál, student arhitect, Sfantu Gheorghe (2009-05-15 15:19:57)
2341. Agopcsa Botond, Tanulo, Kolozsvar (2009-05-15 15:19:51)
2340. Czikó Sándor, lelkész, Gyalu (2009-05-15 15:18:45)
2339. Ispan Geza, Technologus, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 15:18:34)
2338. pasztor andrea, consultant, cluj-napoca (2009-05-15 15:18:19)
2337. Szekely Attila, Gyulakuta (2009-05-15 15:18:05)
2336. Szikszai Ildikó, igazgató/director, Kolozsvár (2009-05-15 15:17:52)
2335. Toth Orsolya, Marosvasarhely (2009-05-15 15:17:27)
2334. Suciu Marian, ipari alpinista, Kolozsvar (2009-05-15 15:17:23)
2333. Domahidi Szabolcs, egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-15 15:17:05)
2332. Szabára László, agrármérnök, Budapest (2009-05-15 15:15:51)
2331. Tuza Péter, villamosmérnök, Veszprém (2009-05-15 15:15:50)
2330. Szőcs Erika, Designer, Csíkszereda (2009-05-15 15:15:47)
2329. Mozes Istvan, lp, Petrozsény (2009-05-15 15:15:28)
2328. Kovacs Peter, Media, Nagyvarad (2009-05-15 15:15:20)
2327. Tuza Péter, villamosmérnök, Veszprém (2009-05-15 15:14:58)
2326. Todor-Vincze Orsolya, hirszerkeszto, Finnorszag, Vaasa (2009-05-15 15:14:55)
2325. Lázár Kinga, diák, Kolozsvár (2009-05-15 15:14:34)
2324. Bidiga Albert, Egyetemista, Gyulafehervar (2009-05-15 15:13:35)
2323. Korom Zsofia, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-15 15:12:38)
2322. Kovacs Marta, diak, Kolozsvar (2009-05-15 15:12:36)
2321. Szalma Botond, igazgató, Budapest (2009-05-15 15:12:11)
2320. szabo zsolt andras, fogorvos/dentist, boghis (2009-05-15 15:12:00)
2319. Kertesz Lenke, egyetemista, Dicsoszentmarton (2009-05-15 15:11:43)
2318. Erika Filep, egyetemista és tanár, Kolozsvár (2009-05-15 15:11:25)
2317. Dénes Zoltán, újságíró/ziarist/Zeitungsmann , Budapest (2009-05-15 15:11:19)
2316. zsombori zita, as.manager, Szekelyudvarhely (2009-05-15 15:11:09)
2315. Doczi Sandor, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 15:11:09)
2314. Podolyak Anna, mernok, New York (2009-05-15 15:11:05)
2313. Lokodi Andrea, profesoara, Targu Mures (2009-05-15 15:11:04)
2312. Sógor Levente, mérnök, Székelyudvarhely (2009-05-15 15:10:55)
2311. Szatmáry Mónika, diák, Nagyvárad (2009-05-15 15:10:53)
2310. Stefanie Pfeiffer, International Student - Marketing Manager - Sport Manager - Health Manager, Cologne/ Germany (2009-05-15 15:10:23)
2309. Kun Annamária, felügyelő, Marosvásárhely (2009-05-15 15:09:42)
2308. Péterffy Tünde, pszichológus, Székelyudvarhely (2009-05-15 15:09:34)
2307. Bodó Éva, Adatfeldolgozás-Operator, Székelyudvarhely-Odorheiu Secuiesc (2009-05-15 15:09:02)
2306. Vidovszky Márton, kutató, Budapest (2009-05-15 15:08:46)
2305. Laszlo Edit, diak, Kolozsvar (2009-05-15 15:08:35)
2304. Sándor Erika, Könyvelő-contabila, Székelyudvarhely-Odorheiu Secuiesc (2009-05-15 15:08:01)
2303. Dávid András, gyógyszerész, Etéd-Atid HR (2009-05-15 15:08:00)
2302. Lukács Judit, Multimédia fejlesztő, Székelyudvarhely (2009-05-15 15:07:49)
2301. Boros Tamás, gépész, ajka (2009-05-15 15:07:18)
2300. Sándor Attila, Fafaragó-sculptor, Székelyudvarhely-Odorheiu Secuiesc (2009-05-15 15:07:00)
2299. Fülop Attila, pénzügyi igazgató, Marosvásárhely (2009-05-15 15:06:58)
2298. László Kinga, diák, kolozsvár (2009-05-15 15:06:50)
2297. Palko Boroka, Csikszereda (2009-05-15 15:06:19)
2296. Bálint Béla, Építőipari müszaki irányitás, Alsósófalva (2009-05-15 15:06:15)
2295. Plesa Robert, kozgazdasz, Cluj Napoca (2009-05-15 15:05:39)
2294. Csiki Emese, könyvtáros/ élménypedagógus, Marosvásárhely (2009-05-15 15:05:29)
2293. Dénes Zoltán, újságíró/ziarist, Budapest (2009-05-15 15:04:33)
2292. FERENCZ LASZLO, RECEPCIOS, CSIKSZEREDA (2009-05-15 15:04:04)
2291. Beke Tünde, tanár, Marosvásárhely (2009-05-15 15:03:53)
2290. Hegyi István, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 15:03:50)
2289. Tudor Vadim , NRP Elnoke, Fundu Gradinii (2009-05-15 15:03:30)
2288. Bartha Agnes, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 15:03:22)
2287. Albert Antal, gépész, Veszprém (2009-05-15 15:02:43)
2286. Osváth Pál, egyetemista / student, Temesvár / Timisoara / Temeswar (2009-05-15 15:02:01)
2285. magyari izabella, egyetemista, kolozsvar (2009-05-15 15:01:59)
2284. LUKACS ROBERT, CONS SERVICE SI VANZ PIESE, M-CIUC (2009-05-15 15:01:58)
2283. László Edit, patron, Cluj-Napoca (2009-05-15 15:01:54)
2282. Vadim Tudor, NRP Elnoke, Fundu Gradinii (2009-05-15 15:01:53)
2281. Kassay Katalin-Boglárka, közgazdász, egyetemi hallgató, Kolozvár (2009-05-15 15:01:27)
2280. Kolcsár Rozália, nyugdíjas, Gyergyószárhegy (2009-05-15 15:01:26)
2279. Zoltán Balogh, egyetemista/student, Kolozsvár/Cluj Napoca (2009-05-15 15:01:05)
2278. Szász Levente, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 14:59:51)
2277. Szakács Ferenc, karbantartó, New York (2009-05-15 14:59:18)
2276. Nagyi Enikő Orsolya, Egyetemista, Györgyfalva/ Kolozsvár (2009-05-15 14:59:18)
2275. Gödri Réka, Szatmárnémeti (2009-05-15 14:58:45)
2274. Kassay Katalin-Boglárka, közgazdász, Kolozvár (2009-05-15 14:58:24)
2273. gal brigitta, diák, Alfalu (2009-05-15 14:58:23)
2272. Szakács Katalin, beszerzô, New York (2009-05-15 14:58:06)
2271. Kolcsár Géza, nyugdíjas, Gyergyószárhegy (2009-05-15 14:57:38)
2270. Hompoth Zsolt, pincér, Ditró (2009-05-15 14:56:54)
2269. Miklos Eva, mernok, Csikszereda (2009-05-15 14:56:49)
2268. Bodoki-Halmen Kata, diák, Zilah (2009-05-15 14:56:21)
2267. Kiss Botond István, Külkapcsolati referens, Marosvásárhely (2009-05-15 14:56:19)
2266. Pasztor Jozsef, informatikus, Kolozsvar-Cluj-Klausenburg (2009-05-15 14:56:05)
2265. Töke Veronica, nyugdijas, Oradea (2009-05-15 14:55:47)
2264. Ballok János Tibor, Tanuló, Szamosújvár (2009-05-15 14:55:19)
2263. Pap Timea, egyetemi hallgato/studenta, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-15 14:54:40)
2262. Kádár Tamás, közgaszdász, Budapest (2009-05-15 14:54:37)
2261. Fazakas Gergely, operatőr, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 14:54:05)
2260. szasz zsolt, Arhitect, Miercurea Ciuc (2009-05-15 14:53:51)
2259. Micusan Melinda , Kolozsvar (2009-05-15 14:53:48)
2258. Fodor Hajnal Gyöngyi, Cegléd (2009-05-15 14:53:45)
2257. Szilágyi István, Student,diák, Cluj-Napoca,Kolozsvár (2009-05-15 14:52:00)
2256. Andras Endre, student, Miercurea Ciuc (2009-05-15 14:51:18)
2255. Dobai Zsuzsa, irodavezető, Budapest (2009-05-15 14:51:12)
2254. Szabó László, kertész, Budapest (2009-05-15 14:50:31)
2253. Gál Szabolcs, Student, Zalau (2009-05-15 14:50:17)
2252. xantus botond, csikszereda (2009-05-15 14:49:54)
2251. peter emese, csikszereda (2009-05-15 14:49:20)
2250. Szabo Ilona, profesor, Balan (2009-05-15 14:49:02)
2249. Vargha Elod, diak, Csikszereda (2009-05-15 14:48:48)
2248. Boda Istvan - Szabolcs, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 14:48:38)
2247. Halmi Orsolya, Marosvasarhely (2009-05-15 14:48:24)
2246. Panek Kati, színész, Kolozsvár (2009-05-15 14:48:18)
2245. Zsigmond Ágnes, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 14:48:11)
2244. Konnert Ágnes, könyvelő, Kolozsvár (2009-05-15 14:47:48)
2243. Szabó Ernő, középiskolás diák, Csíkdánfalva (2009-05-15 14:47:29)
2242. Kiss Emese, Tanitó, Bákó (2009-05-15 14:47:22)
2241. Varga Szilard, IT konzultans, Kovaszna (2009-05-15 14:47:19)
2240. Kovács Géza-Tamás, diák, Barót (2009-05-15 14:47:11)
2239. Nagy Ildikó, számítógépkezelő, Kolozsvár (2009-05-15 14:47:07)
2238. Biró Attila Béla, szamítógépkezelő/egyetemista-operator calculator/student, Kolozsvar-Cluj (2009-05-15 14:47:00)
2237. Bakk Edina, kozgazdasz, Temesvar (2009-05-15 14:46:54)
2236. Duca Melinda Gabriela, diak, Kolozsvar (2009-05-15 14:46:52)
2235. László Judit, tanár, Székelyudvarhely (2009-05-15 14:46:45)
2234. Terebesi Judith, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-15 14:46:16)
2233. Keresztes Julia, egyetemi hallgato/studenta, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-15 14:46:00)
2232. Pall Anna, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 14:45:51)
2231. Kaszoni Janos Istvan, manager, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 14:45:46)
2230. Makranczi Zoltan, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 14:45:39)
2229. Mihaly Ferenc, mernok, Szentegyhaza (2009-05-15 14:45:36)
2228. Kele Kitti, tanuló, Budapest (2009-05-15 14:45:35)
2227. Stucz Melinda, közgazdász, Szatmárnémeti (2009-05-15 14:45:10)
2226. Debreczeni Hajnal, Kolozsvar/Cluj (2009-05-15 14:45:01)
2225. Forró József Attila, Kolozsvár (2009-05-15 14:43:25)
2224. Agócs Júlia, egyetemi hallgató, budapest (2009-05-15 14:43:15)
2223. Csüdöm Ildikó, titkárnő, Kolozsvár (2009-05-15 14:42:49)
2222. Magyari Attila, egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-15 14:42:24)
2221. sztahura mark, arhitect, cluj napoca (2009-05-15 14:41:55)
2220. Szentes Gyöngyike, óvónő, Csíkszereda (2009-05-15 14:41:50)
2219. bartus zita, varono, marosvasarhely (2009-05-15 14:41:02)
2218. Torok Eniko, diak, Kolozsvar (2009-05-15 14:41:00)
2217. Hitter Attila, designer, Nagybanya (2009-05-15 14:40:51)
2216. dr.Szantho Eva, Fogorvos, Marosvasarhely (2009-05-15 14:40:50)
2215. Marosan Zoltan, epitesz-arhitect, Nagybanya -Baia Mare (2009-05-15 14:40:34)
2214. TOTH M. EMESE, Gyorgyfalva, 325A (2009-05-15 14:40:22)
2213. Bako B Zsuzsanna, orvos, Szekelyudvarhely (2009-05-15 14:40:04)
2212. Ágoston Róbert, webdesigner, Gyulafehérvár (2009-05-15 14:39:33)
2211. Orendi Eva, Nyugdijas, Miercurea Ciuc (2009-05-15 14:39:12)
2210. Jakabházi Vera, német szakos tanár, Segesvár (2009-05-15 14:39:01)
2209. Peter Annamaria, Udvarhely (2009-05-15 14:38:56)
2208. Vincze Aliz, Kolozsvar (2009-05-15 14:38:51)
2207. Szente Zsolt, diák/student, Marosvásárhely/Târgu Mureș (2009-05-15 14:38:49)
2206. Borsos Timea, ügyvezető, Budapest (2009-05-15 14:38:18)
2205. Fabian Lorand , Kolozsvar (2009-05-15 14:38:06)
2204. Demeter Zoltán, művelődésszervező, Barót (2009-05-15 14:38:02)
2203. Albert József, egyéni vállalkozó, Csíkszereda (2009-05-15 14:37:45)
2202. Nagy Eszter, Filozófus hallgató, Miskolc (2009-05-15 14:37:44)
2201. DOSA ANDREA, ASZISZTENS MANAGER, KOLOZSVAR (2009-05-15 14:37:30)
2200. Ilyes Zoltan, egyetemista, Temesvar (2009-05-15 14:36:54)
2199. fogarasi sandor, iskol, sic (2009-05-15 14:36:25)
2198. Borbely Geza, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 14:36:11)
2197. Beke Csilla Boglárka, gyógypedagógus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 14:36:07)
2196. Matei Bela, tanulo, Kolozsvar (2009-05-15 14:36:03)
2195. Kerekes Mihály, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 14:35:47)
2194. Bartos András, Kántor, Kápolnás (2009-05-15 14:35:30)
2193. Veres Timea- K., egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-15 14:35:21)
2192. Urák István, egyetemi docens, tanszékvezető, Kolozsvár (2009-05-15 14:35:13)
2191. Ötvös Előd József, Ejtöernyős szakértő, Marosvásárhely (2009-05-15 14:34:21)
2190. Balázs Orsolya, Auditor, Johannesburg (2009-05-15 14:34:14)
2189. Magdas Levente, Tervezo Mernok, Marosvasarhely (2009-05-15 14:34:12)
2188. Magyarosi Attila, regesz, Beszterce (2009-05-15 14:34:04)
2187. bartus levente, sofor, marosvasarhely (2009-05-15 14:33:18)
2186. Borbély Botond, programozó, Csíkszereda (2009-05-15 14:33:18)
2185. Sípos Noémi, diák, Kolozsvár (2009-05-15 14:32:52)
2184. Turóczy Árpád, Egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 14:32:50)
2183. Kozan Erika, kozgzdasz, Szatmarnemeti (2009-05-15 14:32:46)
2182. Ruzsa-Gazsi-Ferkö Zsolt, számitástehnikai mérnök, Kolozsvár (2009-05-15 14:32:22)
2181. Heil Telegdy Zsolt, elado, Kolozsvar (2009-05-15 14:31:48)
2180. Pataky Péter, Ügyvezető, Budapest (2009-05-15 14:31:45)
2179. Eördögh-Marczin Szilveszter, egyetemista, Kolozsvár/Nagybánya (2009-05-15 14:31:13)
2178. Balázs Vilmos, beszerző, Marosvásárhely (2009-05-15 14:31:08)
2177. Kőmíves Gergely, Egyetemista , Budapest (2009-05-15 14:30:54)
2176. Dénes Botond, Egyetemista hallgató, Varsolc (2009-05-15 14:30:53)
2175. Ady András, újságíró, Csíkszereda (2009-05-15 14:30:52)
2174. Bucur Tünde Csilla, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 14:30:43)
2173. Márton Edit, Asisst. de MK, Székelyudvarhely (2009-05-15 14:29:56)
2172. Csorba Anita, közgazdasz, Szatmarnemeti (2009-05-15 14:29:17)
2171. Bucur Tünde Csilla, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 14:28:45)
2170. Covaci Zoltan, programozo, Kolozsvar (2009-05-15 14:28:26)
2169. Kollo Ildiko, konyvelo, Kolozsvar (2009-05-15 14:28:25)
2168. Czirmay Zsófia, Egyetemista, Kolozsvár/Cluj Napoca (2009-05-15 14:27:51)
2167. Peter Andras, IT Assistant, Kolozsvar (2009-05-15 14:27:46)
2166. Balázs Tünde, Diák, Csíkszereda (2009-05-15 14:27:37)
2165. Nagy-Beczkai Edmond, Egyetemista / Student, Kolozsvár / Cluj-Napoca (2009-05-15 14:27:30)
2164. Lazar Antal, Student, Cluj Napoca (2009-05-15 14:27:13)
2163. Vesselényi Tibor, diák, Nagyvárad (2009-05-15 14:27:13)
2162. Ballok Janos, Diak, Romania (2009-05-15 14:27:06)
2161. Kerekes Noemi, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 14:27:01)
2160. Ötvös Barna, Topograf, Marosvasarhely (2009-05-15 14:26:55)
2159. Zsigi, student, Cluj-Napoca (2009-05-15 14:26:26)
2158. Dr. Pethő Attila István, ügyvéd, Békéscsaba (2009-05-15 14:26:22)
2157. Peti Peter, mernok / inginer, Marosvasarhely / Tg.Mures (2009-05-15 14:26:22)
2156. Gombkötő Péter, zoológiai referens, Eger (2009-05-15 14:25:53)
2155. Kopacz Zsuzsa, Studenta, Cluj Napoca (2009-05-15 14:25:32)
2154. Vlad Andone, programator, Cluj-Napoca (2009-05-15 14:25:30)
2153. Demeter Erzsebet, közgazdász, Brassó (2009-05-15 14:25:26)
2152. BAKI-HARI Zoltan-Gabor, mérnök, Kolozsvár (2009-05-15 14:25:12)
2151. Naszádi, Gáborné, editor, Budapest (2009-05-15 14:25:08)
2150. Várdai Éva, számítógépes tervezõ, Kolozsvár (2009-05-15 14:25:06)
2149. Magdás Emőke, tanár, szociális gondozó, Eger (2009-05-15 14:25:05)
2148. Dezso Tamas, programator, Cluj-Napoca (2009-05-15 14:24:23)
2147. Lőrinczi István, Informatikus, Székelyudvarhely (2009-05-15 14:24:02)
2146. EGYED ANAMARIA, nyugdijas, CSIKSZEREDA (2009-05-15 14:23:29)
2145. Fekete-Nagy Róbert, Sofőr, Kolozsvár (2009-05-15 14:23:23)
2144. Zsigmond Tünde, programozó, Kolozsvár (2009-05-15 14:23:11)
2143. raff norbert joachim, egyetemista, szamosujvar (2009-05-15 14:23:08)
2142. Gáll Attila, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 14:23:05)
2141. Kemenes Melinda, mérnök, Göteborg (2009-05-15 14:22:59)
2140. Kovács Levente, diák, Kolozsvár (2009-05-15 14:22:37)
2139. Bálint Ildikó, egyetemista/studentă, Brassó/Braşov (2009-05-15 14:22:08)
2138. Kulcsar Ferenc, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 14:21:48)
2137. Apai Emese, arheologus, Kolozsvar (2009-05-15 14:21:36)
2136. Hosszu Melinda, turisztikai irodaba dolgozom, Kolozsvar (2009-05-15 14:21:29)
2135. Makkai István, Marosvásárhely (2009-05-15 14:21:25)
2134. Bitay Zsófia, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 14:21:16)
2133. Tengyer Klára, Könyvtáros, Székelyudvarhely (2009-05-15 14:20:52)
2132. Miklós Itsván Ottó, ügyvezető igazgató, Budapest (2009-05-15 14:20:14)
2131. Baga Tibor, Egyetemista, Brasso (2009-05-15 14:20:07)
2130. Déner Imola, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 14:19:31)
2129. Ioana Pagu, arhitect, Cluj Napoca (2009-05-15 14:19:14)
2128. Vigh Mihály Attila, tanuló, Budapest (2009-05-15 14:19:02)
2127. Kürti Attila, Marosvásárhely (2009-05-15 14:19:00)
2126. Vigh Péter, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-15 14:18:32)
2125. Jakab Attila, tanuló, Budapest (2009-05-15 14:18:12)
2124. Toth Anna Maria, gyogytornasz, Bukarest (2009-05-15 14:17:58)
2123. Nagy Zsófia, könyvelö, Kolozsvar (2009-05-15 14:17:48)
2122. Kelemen Edit, Nemet nyelvtanar, Marosvasarhely (2009-05-15 14:17:48)
2121. Török Sándor, tanár-profesor, Székelyudvarhely - Odorheiu-Secuiesc (2009-05-15 14:17:28)
2120. Niman Julia, Szocialis munkas, Zilah (2009-05-15 14:17:02)
2119. Bitay Levente, Nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-15 14:16:44)
2118. Sepsi Emoke, Meneger aszisztens, Marosvasarhely (2009-05-15 14:16:39)
2117. Nagy - Máté Botond, Diák, Dés (2009-05-15 14:16:32)
2116. Laszlo Lukacs_Nagy, csokoldeonto, Hazleton-U,S,A, (2009-05-15 14:16:11)
2115. Sántha Pál-Vilmos, Nyugalmazott közgazdász, Csíkpálfalva 158 szám (2009-05-15 14:15:49)
2114. Nagy Emese, szociális gondozó, Segesvár (2009-05-15 14:15:48)
2113. Ferenczy Krisztina, szakfelügyelő, Csíkszereda (2009-05-15 14:15:21)
2112. Bálint Ildikó, egyetemista/studentă, Brassó/Braşov (2009-05-15 14:15:18)
2111. Mihaly Istvan-Attila, Eladasi Igazgato, Bukarest (2009-05-15 14:15:09)
2110. Veres A. Csaba, programozó, Kolozsvár (2009-05-15 14:15:00)
2109. Dálnoki Gabriella, Kolozsvár (2009-05-15 14:14:34)
2108. Janosi Istvan, Mernok, Marosvasarhely (2009-05-15 14:14:18)
2107. Bitay Csaba, nyugdijas, Kolozsvár (2009-05-15 14:13:51)
2106. Köntés Beáta, Pszichológus, Kolozsvár (2009-05-15 14:13:41)
2105. Elisabeta Kovacs, nyugdijas, Kumla/ Sweden (2009-05-15 14:13:09)
2104. Pintér Zsolt, cégvezető, Nagybánya (2009-05-15 14:12:57)
2103. Ilyes Krisztina, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 14:12:39)
2102. Xantus Zsolt, Internet Marketing szakértő, Kolozsvár (2009-05-15 14:11:57)
2101. Dobai Bálint, egyetemista, Tinnye (2009-05-15 14:11:51)
2100. Toth Laszlo, Mernok, Marosvasarhely (2009-05-15 14:11:45)
2099. Torok Balint Botond, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 14:11:25)
2098. Flesch Norbert, Student, Sinatana de Mures (2009-05-15 14:10:48)
2097. Bagoly Zoltan, inginer informatician, Sfantu Gheorghe (2009-05-15 14:10:30)
2096. Fancsali Emőke, Diák, Székelyudvarhely (2009-05-15 14:10:22)
2095. Bekő Jutka Tünde, forditó, Kolozsvár (2009-05-15 14:10:10)
2094. K. Farkas Margit, Architect, Kolozsvar/Philadelphia (2009-05-15 14:10:06)
2093. Zsuzsanna Popescu, angol-német-magyar-román-spanyol fordító, Ludwigshafen, Németország (2009-05-15 14:09:54)
2092. Juhász Zoltán, ref. lelkipásztor, Páva (2009-05-15 14:09:52)
2091. dr.Vidovszky Ferenc Albert, ügyvezető igazgató, Budapest (2009-05-15 14:09:39)
2090. Márton Melinda, irodavezető, Csíkszereda (2009-05-15 14:09:30)
2089. Buda Ildikó, tanár, Szatmárnémeti (2009-05-15 14:09:24)
2088. Demeter Éva, muzeológus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 14:09:07)
2087. Bartos Beáta, egyetemista, Sepsibükszád (2009-05-15 14:08:57)
2086. Fancsali Ernő, Diák, Székelyudvarhely (2009-05-15 14:08:51)
2085. Varga Pál, gépészmérnök, Budapest (2009-05-15 14:08:49)
2084. Pálfi Tünde, -, Kolozsvár (2009-05-15 14:08:09)
2083. Bóné Gábor-Máté, egyetemista, Barátos (2009-05-15 14:07:56)
2082. Szabó Árpád László, cégvezető, Kolozsvár (2009-05-15 14:07:54)
2081. Porcsalmi Balázs, Kolozsvár (2009-05-15 14:07:37)
2080. Agoston Zelma, tisztviselő, Csíkszereda (2009-05-15 14:06:56)
2079. Ötvös Ajtony, tanár, Marosvásárhely (2009-05-15 14:06:54)
2078. Trombitás Jenő, profesor, Braniştea (Árpástó) (2009-05-15 14:06:41)
2077. Gráncsa Katalin, kozgazdasz, Bukarest (2009-05-15 14:06:38)
2076. Neda Zoltan, Egyetemi tanar, Kolozsvar (2009-05-15 14:06:11)
2075. Pap Boglárka, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 14:06:07)
2074. Bende Katalin, mernok, Marosvasarhely (2009-05-15 14:06:06)
2073. Inovan Ferenc, Kozgazdasz, Gherla (2009-05-15 14:05:54)
2072. Biró István, fotográfus, Kolozsvár/Cluj (2009-05-15 14:05:17)
2071. Jozsef Eva, Kozepiskolas, Hargitamegye, Kapolnas falu (2009-05-15 14:04:50)
2070. Jakab Márta, nyugdíjas újságíró, szerkesztő,, Kolozsvár (2009-05-15 14:04:29)
2069. Gered Imre, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 14:04:10)
2068. Dan Anghel, inginer informatician, Lyon (2009-05-15 14:03:47)
2067. AndrasTimea, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-15 14:03:45)
2066. Pap Ákos, Lelkipásztor, Kolozsvár (2009-05-15 14:03:28)
2065. Baricz Barna, szoftverfejlesztő, Szatmárnémeti (2009-05-15 14:03:26)
2064. Berki Tímea, doktorandusz, Kolozsvár (2009-05-15 14:02:57)
2063. Dezso Peter, economisct, Cluj (2009-05-15 14:02:38)
2062. Vinitor Csaba, Kolozsvar/Cluj Napoca (2009-05-15 14:02:37)
2061. Juhász Noémi, Kántor, Barót (2009-05-15 14:02:34)
2060. Szabó András, vegyész-fizikus, Küküllődombó/Kolozsvár (2009-05-15 14:02:31)
2059. Boda Szilárd, diák, Kolozsvár (2009-05-15 14:02:30)
2058. Hadházy Zsuzsa, szerkesztő, újságíró, Kolozsvár (2009-05-15 14:02:04)
2057. PONGRACZ SANDOR, MERNOK, Kolozsvar (2009-05-15 14:01:59)
2056. Bélteki Csongor, Egyetemi hallgató, Temesvár (2009-05-15 14:01:57)
2055. Andorkó Júlia, tanár, Vargyas (2009-05-15 14:01:35)
2054. Esztány Győző, műépítész, Csíkszereda (2009-05-15 14:01:24)
2053. Benedek Barnabás, programozó, Kolozsvár (2009-05-15 14:01:11)
2052. Gelencsér János, okl. veyészménök, Budapest, Szabolcska utca 5. (2009-05-15 14:01:08)
2051. Sebestyen Arpad, elarusito (audio-video), Kolozsvar (2009-05-15 14:01:07)
2050. Jakab Sandor, mernok, Kolozsvar (2009-05-15 14:00:47)
2049. Péterfi Sándor, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 14:00:38)
2048. Pazsint Jozsef-Tibor, Autovillamossagszerelo, Kolozsvar (2009-05-15 14:00:30)
2047. Kémenes Bernadette, tanuló, Miskolc (2009-05-15 14:00:29)
2046. Hajnal Barta, Kundenberatung, Klausenburg (2009-05-15 14:00:27)
2045. Veres Péter, egyetemi hallgató, Budapest (2009-05-15 14:00:16)
2044. Incze Nikolett, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 14:00:12)
2043. Kun Eva, eladasi igazgato, Kolozsvar (2009-05-15 13:59:36)
2042. Fazaka Edit, szocialis munkas, Gyergyoremete (2009-05-15 13:59:21)
2041. Daroczi Krisztián, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 13:59:05)
2040. Zsigmund Gabor, student, Targu Mures (2009-05-15 13:59:00)
2039. Vörös Éva, kulturális menedzser, Körmend (2009-05-15 13:58:59)
2038. Csiki Attila, inform., Székelyudvarhely (2009-05-15 13:58:53)
2037. Denes Lazar Zoltan, programozo, Kolozsvar (2009-05-15 13:58:16)
2036. Banyasz Terez, Asistent MAnager, Csikszereda (2009-05-15 13:58:07)
2035. Erdős Judit, Egyetemista/Képző, Kolozsvár (Szatmárnémeti) (2009-05-15 13:57:41)
2034. Kelemen Eszter, Tanár, Udvarhely (2009-05-15 13:57:26)
2033. Baczoni Gabriella, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-15 13:57:06)
2032. Pap Endre, elektro. ingenieur, Budapest (2009-05-15 13:56:57)
2031. Ballok Zoltan, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 13:56:36)
2030. Kiss István András, sales manager, Budapest (2009-05-15 13:56:34)
2029. Molnár Honika, Egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 13:56:30)
2028. Adorjáni Mária, könyvtáros, Kolozsvár (2009-05-15 13:56:27)
2027. Orban Peter, programozo, Kolozsvar (2009-05-15 13:56:16)
2026. Todor Laszlo, mernok, Csikszereda (2009-05-15 13:55:54)
2025. Csóg Samu, tanár, Csíkszentsimon (2009-05-15 13:55:50)
2024. Hajdu Hilda, jogász, Marosvásárhely (2009-05-15 13:55:45)
2023. Páll Attila Csaba, református lelkész, Székelykeresztúr-Fiatfalva (2009-05-15 13:55:22)
2022. Máthé László, szerkesztő, Székelyudvarhely (2009-05-15 13:55:15)
2021. Nemes Nagy Nimród Nándor, Egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-15 13:54:59)
2020. Gergely Laszlo Arpad, Kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-15 13:54:41)
2019. Biro Farkas, vallalkozo, Kolozsvar (2009-05-15 13:54:18)
2018. Kovacs Heinz, Karlsruhe Deutschland (2009-05-15 13:54:14)
2017. Szogyor Zsuzsanna, Konyvelo, Csikszereda (2009-05-15 13:53:42)
2016. Ordog Orsolya, Marosvasarhely (2009-05-15 13:53:11)
2015. Antal Margit, tanár, Marosvásárhely (2009-05-15 13:53:10)
2014. Guiu Adela Eva, inginer, Oradea (2009-05-15 13:52:27)
2013. Gál-Borus László, biztosítás-szakmai vezető, Budapest (2009-05-15 13:52:22)
2012. Puskás-Kolozsvári Frederic, Rendszergazda, Ditró (2009-05-15 13:52:03)
2011. Székely Levente, közdazdász, Csikszereda (2009-05-15 13:51:52)
2010. Tóth Tamás, műsz.szakértő, Budapest (2009-05-15 13:51:19)
2009. Siko Barabasi Anna, Referent principal, Sf. Gheorghe (2009-05-15 13:51:18)
2008. Bokor Tibor, egyetemista,, Kolozsvár -Cluj Napoca- Klausenburg (2009-05-15 13:50:07)
2007. Bucsi Zsolt-Tamás, Lelkipásztor, Zilah (2009-05-15 13:49:33)
2006. Láng Orsolya, egyetemista, Sapientia EMTE, Kolozsvár (2009-05-15 13:48:55)
2005. Hornyánszkyné Kühne Katalin, könyvtáros, Miskolc (2009-05-15 13:47:42)
2004. Incze Nikolett, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 13:47:25)
2003. Nagy Ildiko, Tanulo, Marosvasarhely (2009-05-15 13:46:17)
2002. Csáki István, Grafikus, Budapest (2009-05-15 13:46:10)
2001. Lászlóffy Enikó Nóra, nyugdijas tanár, Kolozsvár (2009-05-15 13:46:04)
2000. Iszlai Gyula , Nyaradszereda (2009-05-15 13:45:17)
1999. Plájás Erzsébet, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 13:45:00)
1998. Kontrol Timur, proprietar firma, Cluj Napoca (2009-05-15 13:44:49)
1997. Kató Zsolt, Filmrendező, Kolozsvár (2009-05-15 13:44:34)
1996. Ferenczy Zsuzsanna, könyvelő, Csíkszereda (2009-05-15 13:44:22)
1995. Kovács-Bölöni Anna, psiholog, Cluj (2009-05-15 13:44:19)
1994. Simon Károly, egyetemi adjunktus, Kolozsvár (2009-05-15 13:44:08)
1993. FABIAN JOZSEF, Mernok, Kolozsvar (2009-05-15 13:43:29)
1992. Peter Gyor, egyetemista, Bournemouth, Egyesult Kiralysag (2009-05-15 13:43:12)
1991. Kaizer Vilmos, Designer, Naygvarad (2009-05-15 13:43:11)
1990. Pal Jozsef Szilamer, egyetemista, Homorodszentmarton (2009-05-15 13:42:49)
1989. Lászlóffy Csaba, iró, Kolozsvár (2009-05-15 13:42:49)
1988. Hera Florentina, Egyetemi hallgató, Marosvásárhely (2009-05-15 13:42:25)
1987. Tapodi Susana Monica, conf.univ., Miercurea Ciuc (2009-05-15 13:41:31)
1986. Pintye Réka, Egyetemi hallgató, Marosvásárhely (2009-05-15 13:41:28)
1985. Gáspár Csaba László, tanár, Budapest (2009-05-15 13:41:25)
1984. Ádám Magdolna, művelődésszervező, Miskolc (2009-05-15 13:41:12)
1983. Bende Edit, tanár, Bákó (2009-05-15 13:41:07)
1982. Kerestély Csaba, jogász, Barátos (2009-05-15 13:40:49)
1981. rettegi olga, aszisztensnö, Baia Mare (2009-05-15 13:40:45)
1980. Bálint Andrea, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 13:40:43)
1979. Mihály Enikő-Erzsébet, titkárnő, secretara, Marosvásárhely, Targu Mures (2009-05-15 13:39:31)
1978. Sándor Szabolcs, Informatikus, Marosvásárhely / Kolozsvár (2009-05-15 13:39:20)
1977. Tompos Alpar Zsolt, Halozatepito, Kolozsvar (2009-05-15 13:39:00)
1976. Barna Szabolcs, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 13:38:26)
1975. dr.Kopacz-Madarász Kinga, ügyvéd, Csíkszereda (2009-05-15 13:38:20)
1974. Tonk Marta, Tanar, Kolozsvar (2009-05-15 13:37:52)
1973. Szabó Ábel, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 13:37:41)
1972. Gál Zoltán, villamosmérnök/engineer, Budapest/HU (2009-05-15 13:37:20)
1971. Buja Gergely, Pályázatíró, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 13:36:53)
1970. Naphegyi Béla, művész, Kolozsvár/Cluj (2009-05-15 13:36:07)
1969. Zoltan-Csaba Marton, drd, Munich (2009-05-15 13:35:47)
1968. Bogdan Fodor, arhitect, Cluj (2009-05-15 13:34:47)
1967. Bőjte József, Alpolgármester, Csíkszentkirály (2009-05-15 13:34:07)
1966. Palko Attila, Inginer, Tg Mures, Mures (2009-05-15 13:33:45)
1965. Lukács János, cégvezető, Kolozsvár (2009-05-15 13:33:11)
1964. Mezei Eduárd, Informatikus, Kolozsvár (2009-05-15 13:32:58)
1963. Plébán J. Kristóf, köztisztviselő, Debrecen (2009-05-15 13:32:57)
1962. dr. Rumi Tamás, jogász, Budapest (2009-05-15 13:32:30)
1961. Mihály Krisztina, szerkesztő/redactor, Kolozsvár/Cluj (2009-05-15 13:32:24)
1960. Béres Beáta Boglárka, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 13:32:15)
1959. Lokodi Levente Zoltan, Vallalkozo, Marosvasarhely (2009-05-15 13:32:08)
1958. Kovács Ferenc, Mérnök, Sepsiszentgyörgy / Sf. Gheorghe (2009-05-15 13:32:03)
1957. Pálfi Botond, informatikus, Panet (2009-05-15 13:31:56)
1956. Szabo Melinda Beata, turisztikai ugynok/travel agent, Kolozsvar (2009-05-15 13:31:48)
1955. Sillye Gábor, Villamosmérnök hallgató, Budapest (2009-05-15 13:31:37)
1954. Nagy Csaba, Muszeresz, Zalaegerszeg (2009-05-15 13:31:07)
1953. Nagy Katalin Dorottya, operator, Marosvásárhely (2009-05-15 13:31:05)
1952. Fabian Helga, Pedagogus, Kolozsvar (2009-05-15 13:31:03)
1951. Asztalos Árpád, egzetemista, Kolozsvár (2009-05-15 13:30:46)
1950. Kiss Botond, tanuló, Kolozsvár (2009-05-15 13:30:45)
1949. Roth-Vízi Réka, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 13:30:29)
1948. Bendel Júlia Krisztina, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 13:30:04)
1947. Negru Viktoria, studenta, Miercurea Ciuc (2009-05-15 13:29:37)
1946. Török Melinda, pszichológus, Kolozsvár (2009-05-15 13:29:29)
1945. Zsuponyó Levente, projektmenedzser, Debrecen (2009-05-15 13:29:26)
1944. Gyávol Roland, programozó/programator, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-15 13:28:47)
1943. KOVÁCS ÁRPÁD, Mérnök, Kolozsvár (2009-05-15 13:28:34)
1942. Demeter Imola, tanító, Székelyudvarhely (2009-05-15 13:27:44)
1941. Meghesi László, közgazdász/economist, Déva (2009-05-15 13:27:20)
1940. Lukacs Lorand, mernok, Marosvasarhely (2009-05-15 13:27:20)
1939. Mihály Krisztina, szerkesztő/redactor, Kolozsvár/Cluj (2009-05-15 13:27:04)
1938. Eszol Katalin, Tanàr/teacher, Torino- Italy (2009-05-15 13:27:01)
1937. Kovacs Ervin, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 13:26:59)
1936. Balogh Eva, Vegyészmérnök/Inginer Chimist, Csíkszentimre/Santimbru (2009-05-15 13:26:47)
1935. Bartos Miklos, mernok, Kolozsvar (2009-05-15 13:26:42)
1934. Berszán Katinka , irodavezető, Kolozsvár (2009-05-15 13:26:35)
1933. Menyhart Gabriella, ugyved, Kolozsvar (2009-05-15 13:26:34)
1932. Moricz Timea, joghallgato, Kolozsvar (2009-05-15 13:26:15)
1931. Fulop Dalma, Ugyved, Szekelyudvarhely (2009-05-15 13:26:03)
1930. Bárócz Lehel, student / egyetemista / Student, Cluj-Napoca / Kolozsvár / Klausenburg (2009-05-15 13:25:58)
1929. Jakab László, inspektor, Marosvásárhely (2009-05-15 13:25:58)
1928. Szilagyi Szabolcs, Mernok, Szekelyudvarhely (Odorheiu Scuiesc) (2009-05-15 13:25:34)
1927. Herta Cristian, Programozo, Csikszereda (2009-05-15 13:24:18)
1926. Szőcs Krisztina, doktorandusz, Kolozsvár (2009-05-15 13:24:12)
1925. Csenteri Levente, lelkipásztor, Marosvásárhely (2009-05-15 13:24:10)
1924. Ludván Attila, raktáros, Hegyeshalom (2009-05-15 13:23:21)
1923. Andrási István, Egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-15 13:23:09)
1922. Kocsis Reka, Manager Marketing, Miercurea-Ciuc (2009-05-15 13:23:02)
1921. Szilveszter Zsigmond, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 13:22:55)
1920. Pall Edina Csilla, egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-15 13:22:25)
1919. Miklós, Csaba, Miercurea Ciuc (2009-05-15 13:21:48)
1918. Leitersdorfer Sándor, orvos, Kolozsvár (2009-05-15 13:21:14)
1917. Papp Réka, Programozó informatikus, Kolozsvár (2009-05-15 13:21:02)
1916. Szabo Brigitta, tanulo, Kolozsvar (2009-05-15 13:21:01)
1915. Matusinka Beáta, Marosvásárhely (2009-05-15 13:21:00)
1914. Petró György, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-15 13:20:59)
1913. Hajdu Imre, Student, Szovata (2009-05-15 13:20:51)
1912. Balint Laszlo, egyetemista, Csikszereda (2009-05-15 13:20:30)
1911. Szonyi Istvan, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 13:20:19)
1910. Andrási István, Egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-15 13:19:51)
1909. toth miklos zoltan, aszisztens, marosvasarhely (2009-05-15 13:19:50)
1908. Király József, vegyészmérnök, Szeged (2009-05-15 13:19:22)
1907. Dr Deák Dezső, fogorvos, Szeged (2009-05-15 13:19:18)
1906. Böjthe-Beyer Barna, hálózati és rendszermérnök, Marosvásárhely (2009-05-15 13:18:54)
1905. Ugron Hanna, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 13:18:25)
1904. Baczo Sandor, student, Kolozsvar (2009-05-15 13:17:59)
1903. Szathmári Levente Balázs, egyetemista, Szatmárnémeti (2009-05-15 13:17:31)
1902. Lakatos László, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 13:17:09)
1901. Szakali Laszlo, Elado, Csikszereda (2009-05-15 13:17:09)
1900. Biro Zsigmond Sandor, Egyetemista, Nyaradszereda (2009-05-15 13:17:00)
1899. Turos Árpád, gépészmérnök, Kolozsvár (2009-05-15 13:16:38)
1898. Kastal Tünde, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 13:16:32)
1897. Pfemeter Klára, könyvelő, Mosonmagyaróvár (2009-05-15 13:16:21)
1896. Görög Emőke, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 13:15:55)
1895. Kiss Imola, gyógyszerészhallgató, Marosvásárhely (2009-05-15 13:15:46)
1894. László Keve, régész, Marosvásárhely (2009-05-15 13:15:44)
1893. Kosa Tibor, Gepeszmernok, Vac (2009-05-15 13:15:33)
1892. Racz Annamaria, Egyetemista, Stuttgart,Nemetorszag (2009-05-15 13:15:32)
1891. Kovács Zsolt, automatista mérnök, Marosvásárhely (2009-05-15 13:14:31)
1890. Szabo Agoston, kozgazdasz, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 13:14:24)
1889. Sandor Boroka, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 13:13:46)
1888. Sántha Szabolcs, economist, Targu Mures (2009-05-15 13:13:33)
1887. Nemes Áron, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 13:12:46)
1886. Mehes Kati, Szineszno, Szatmarnemeti (2009-05-15 13:12:35)
1885. Domokos Alpar, egyetemista, Szovata (2009-05-15 13:12:22)
1884. Pfemeter Mária, tanítónő, Bákó (2009-05-15 13:12:17)
1883. Kuna Erna, Egyetemista, Budapest (2009-05-15 13:12:11)
1882. Szatmári Ingrid, ref.lelkész, Csíkszereda (2009-05-15 13:12:07)
1881. Békési Attila, geográfus, Kolozsvár (2009-05-15 13:11:14)
1880. Incze Boglarka, rezidens orvos, Marosvasarhely (2009-05-15 13:11:09)
1879. Farkas Attila, Informatikus, Gyergyószentmiklós (2009-05-15 13:11:06)
1878. Tihor Zsolt, Elado, kolozsvar (2009-05-15 13:10:57)
1877. Tonk Márton, egyetemi tanár, Kolozsvár (2009-05-15 13:10:53)
1876. ORBÁN Levente Ernő, ref. lelkipásztor, Nagyvárad (2009-05-15 13:10:43)
1875. Kecskés Enikő-Terézia, Gyógyszerész/Pharmacist/Farmacist/Apotheker, Marosvásárhely/Tg Mureş (2009-05-15 13:10:11)
1874. Hegedus Julia, titkarno, Marosvasarhely (2009-05-15 13:09:48)
1873. Szűcs-Balázs József Zsolt, vegyész, Kolozsvár (2009-05-15 13:08:58)
1872. Sztranyiczki Szilárd, ügyvéd, Kolozsvár (2009-05-15 13:08:52)
1871. Kiss Ferenc, nyugdijas, Kolozsvar (2009-05-15 13:08:52)
1870. Lupescu Radu, történész-művészettörténész, Kolozsvár (2009-05-15 13:08:46)
1869. Ferenczi Szilárd, tanügyi szakreferens, Kolozsvár (2009-05-15 13:08:37)
1868. Saszet Ágnes, fordító, Kolozsvár, Cluj Napoca, Klausenburg (2009-05-15 13:08:19)
1867. Sebestyén Róbert, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 13:08:13)
1866. Fekete Judit, IT mérnök , Kolozsvár (2009-05-15 13:08:03)
1865. Nagy-Kulcsar Lehel, Szoftver mernok, Kolozsvar (2009-05-15 13:07:45)
1864. Gálfi Gizella, Tanító, Mezőbergenye (2009-05-15 13:07:44)
1863. Torzsok Hunor, mernok, Marosvasarhely (2009-05-15 13:07:39)
1862. Szűcs-Balázs Annamária, manager asszisztens, Kolozsvár (2009-05-15 13:07:35)
1861. Varga Botond, Mernok/ Inginer, Kolozsvar / Cluj Napoca (2009-05-15 13:07:25)
1860. Székely Ágota, egyetemista, Győr (2009-05-15 13:07:19)
1859. Zeiler Richárd, Mérnök, Kolozsvár (2009-05-15 13:07:05)
1858. Molnár Tímea, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 13:06:52)
1857. Nagy Kalman, Hegedumuvesz, Kolozsvar (2009-05-15 13:06:48)
1856. Toth Szabolcs, hivatalnok, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 13:05:41)
1855. konnert zoltan, op.calculator, cluj (2009-05-15 13:05:29)
1854. Antal Robert, Csikszereda (2009-05-15 13:05:26)
1853. Horváth Erika, assistant manager, Csíkszereda (2009-05-15 13:05:20)
1852. Bakk Éva-Bernadett, egyetemista, Kézdivásárhely-Kolozsvár (2009-05-15 13:04:52)
1851. Farkas István Zoltán, informatikus, Csíkszereda (2009-05-15 13:04:50)
1850. Gulyás Réka, könyvtáros/bibliotecar, Nagyvárad/Oradea (2009-05-15 13:04:50)
1849. Orban Emese, ugyintezo, Csikszereda (2009-05-15 13:04:33)
1848. Csete Erzsébet, logisztikus, Budapest (2009-05-15 13:04:17)
1847. Ugrai Orsolya, közgazdász, Csíkszereda (2009-05-15 13:04:08)
1846. Salló Szilárd, muzeológus, Csíkszereda (2009-05-15 13:04:05)
1845. Ferenczi Szilárd, tanügyi szakreferens, Kolozsvár (2009-05-15 13:04:01)
1844. Horváth István Róbert, szoftverfejlesztő, Kolozsvár (2009-05-15 13:03:56)
1843. Chiricuta-Peterfi Zsuzsanna, tanuló, Nyárádszereda (2009-05-15 13:03:51)
1842. Len Arpad, informatikus, Kolozsvar (2009-05-15 13:03:36)
1841. Hogyes Istvan , diak, Marosvasarhely (2009-05-15 13:03:23)
1840. Jánosi Andrea, grafikus, Kolozsvár (2009-05-15 13:02:56)
1839. Soos-Lote Erno, programozo, Kovaszna (2009-05-15 13:02:41)
1838. Hitter Attila, designer, Nagybanya (2009-05-15 13:02:28)
1837. Tulogdy Zsolt, Valalkozo, Kolozsvar (2009-05-15 13:02:23)
1836. Fazakas Csaba, programozo, Brasso, Negyfalu (2009-05-15 13:02:18)
1835. Tóthpál Tamás, liber profesionist/magánzó, Cluj/Kolozsvár (2009-05-15 13:02:03)
1834. Régeni Ágnes, programozó, egyetemista, Kézdivásárhely - Kolozsvár (2009-05-15 13:01:44)
1833. Kontrol Anna, titkarno, Cluj-Napoca (2009-05-15 13:01:31)
1832. Svella Erzsébet, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 13:01:29)
1831. Naphegyi Kinga, Titkarno, Kolozsvar (2009-05-15 13:01:22)
1830. Veibel Lehel, egyetemi hallgató, Nagykároly (2009-05-15 13:01:14)
1829. Ferenczi Emese, egyetemi halgato, Satu Mare (2009-05-15 13:00:59)
1828. Szabó István, technikus, Szatmárnémeti/Kolozsvár (2009-05-15 13:00:56)
1827. Kiss Eszter-Judit, egyetemi hallgató, Marosvásárhely (2009-05-15 13:00:41)
1826. Mátyás Melinda, Csíkszereda (2009-05-15 13:00:31)
1825. Szekely Kinga, tanulo, Szatmarnemeti (2009-05-15 13:00:30)
1824. Zsori Karoly, manager de proiect, Temesvar (2009-05-15 12:59:40)
1823. Pentek Szilard-Gyorgy, Student, Cluj-Napoca (2009-05-15 12:59:37)
1822. Szekely Nora, kozgazdasz, Nagybanya (2009-05-15 12:59:17)
1821. Vitz Tünde, lakberendező, Kolozsvár (2009-05-15 12:59:12)
1820. Agnes Major, Cluj Napoca (2009-05-15 12:58:59)
1819. Ábrán Ágota, egyetemi hallgató, Marosvásárhely (2009-05-15 12:58:56)
1818. Kinda Reka, recepcios, Marosvasarhely (2009-05-15 12:58:04)
1817. Horváth Attila, gépészmérnök, Csákánydoroszló (2009-05-15 12:57:58)
1816. Demeter Orsolya, egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-15 12:57:35)
1815. Demeter Ferenc, Történész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 12:56:48)
1814. Haromszeky Agota, Kerteszmernok, Kolozsvar (2009-05-15 12:56:45)
1813. Sütő Ágota, online marketinges, Marosvásárhely (2009-05-15 12:56:30)
1812. János Lóránd Petri, Programozó/Developer, Helsinki, Finland (2009-05-15 12:56:27)
1811. Sándor Balázs, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 12:55:50)
1810. Markos Kinga, turisztikai ugynok, Marosvasarhely (2009-05-15 12:55:44)
1809. Mátyás Melinda, Csíkszereda (2009-05-15 12:55:35)
1808. Ördög Attila, Student, Kovászna (2009-05-15 12:55:34)
1807. Csíki István, egyetemista, kápolnásfalu (2009-05-15 12:55:14)
1806. Fabian Katalin, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-15 12:55:10)
1805. Nagy Otto, vallalkozo, TARGU MURES (2009-05-15 12:55:07)
1804. Köllő Sándor, student, Sarma-Hodosa (2009-05-15 12:55:02)
1803. Varga Anikó, dramaturg, Budapest (2009-05-15 12:54:56)
1802. Mátyás Noémi Mária, óvónő/educatoare, Kolozsvár/Cluj (2009-05-15 12:54:53)
1801. Ferencz Laszlo, Diak, Izvoru Crisului (2009-05-15 12:54:52)
1800. Bardocz Maria, almérnök, csíkszereda (2009-05-15 12:54:47)
1799. Modi Levente-Barnabas, Tehnikus, Kolozsvar (2009-05-15 12:54:36)
1798. Lazar Attila, elado, Tg-Mures (2009-05-15 12:54:00)
1797. Szabó Emöke, Asistent Manager, Targu Mures (2009-05-15 12:53:54)
1796. János Lóránd Petri, Programozó/Developer, Helsinki, Finland (2009-05-15 12:53:46)
1795. Sipos Hajnalka, Marosvásárhely/Tg. Mureş (2009-05-15 12:53:44)
1794. Nagy Julia Marta, kozgazdasz, Marosvasarhely (2009-05-15 12:53:42)
1793. Jakab Orsolya, pincer/egyetemista, Cluj- Napoca (2009-05-15 12:53:21)
1792. Fazakas Erzsebet, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 12:53:04)
1791. Székedi Levente, egyetemi tanársegéd, Nagyvárad (2009-05-15 12:52:35)
1790. Zimay Krisztián, informatikai menedzser, Budapest (2009-05-15 12:51:50)
1789. Magyari Zita, titkarnő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 12:51:27)
1788. Molnar Attila, secretar, Brasov (2009-05-15 12:51:19)
1787. Racz Kinga, mernok/inginer, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-15 12:51:16)
1786. Zsigmond Laszlo, Student, Timisoara (2009-05-15 12:51:08)
1785. Budai Annamária, irodavezető, Szamosújvár (2009-05-15 12:50:29)
1784. Horváth Attila, gépészmérnök, Csákánydoroszló (2009-05-15 12:50:25)
1783. Blága Botond, egyetemi hallgató, Bukarest (2009-05-15 12:50:09)
1782. Gál Kinga, kutató asszisztens, Marosvásárhely (2009-05-15 12:49:42)
1781. Gabor Laszlo, Csikszereda (2009-05-15 12:49:18)
1780. Soós Gergely, programozó és rendszergazda, Szatmárnémeti (2009-05-15 12:49:07)
1779. Iszlai Edit, Kolozsvar (2009-05-15 12:48:43)
1778. Outi-Maria Kultalahti, Finn tanár, Oulu, Finnország (2009-05-15 12:47:58)
1777. Mátyus Árpád, egyetemista, marosvásárhely (2009-05-15 12:47:39)
1776. Thal Johann, Consultant, Bruxelles (2009-05-15 12:47:35)
1775. Jakab Levente, Egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-15 12:47:07)
1774. Rákossy Tibor, nyugdíjas tanár, Kolozsvár (2009-05-15 12:46:59)
1773. Fischer Botond, Kolozsvár (2009-05-15 12:46:57)
1772. Balázs Gábor, Beszerzési osztalyvezető, Székelyudvarhely (2009-05-15 12:46:51)
1771. Herédi Zsolt, Kolozsvár / Cluj / Klausenburg (2009-05-15 12:46:50)
1770. Kolumbán László, közgazdász / economist, Miercurea Ciuc (2009-05-15 12:46:43)
1769. Fusy Kata, informatikus, Kolozsvar (2009-05-15 12:46:39)
1768. Czirják Emese, Tanárnő, Kolozsvár (2009-05-15 12:46:31)
1767. Tolnay István, előadótanácsos, Nagyvárad (2009-05-15 12:46:19)
1766. DARADICS BOTOND, EGYETEMISTA, MIERCUREA CIUC (2009-05-15 12:46:16)
1765. evus, tanulo, decse (2009-05-15 12:46:10)
1764. Terza Melania, menedzser aszisztens, Kolozsvar (2009-05-15 12:45:27)
1763. Szabó, Tamás, Kolozsvár (2009-05-15 12:45:11)
1762. Szelyes Levente, Project Manager, Cluj (2009-05-15 12:44:37)
1761. Szávics Blanka, geográfus, Kolozsvár (2009-05-15 12:44:29)
1760. Adrian Remus Fatol, Architect, Cluj (2009-05-15 12:43:43)
1759. Geréb Alpár, Egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 12:43:32)
1758. Katona Alpar, Programator, Cluj-Napoca (2009-05-15 12:43:19)
1757. Görög-Czintos Emese, forditó-szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-15 12:43:05)
1756. Krizbay Erika, kereskedelmi dolgozo, Kolozsvar (2009-05-15 12:42:55)
1755. Lázár Sámuel, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 12:42:47)
1754. Mate Henrietta, diak, Szilagycseh (2009-05-15 12:42:42)
1753. Fekete János, református lelkész, Magyardécse (2009-05-15 12:42:18)
1752. Ercsei Guido, alkalmazott, 2400.Dunaújváros (2009-05-15 12:42:11)
1751. Geréb Alpár, Egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 12:41:38)
1750. Sallai Janos Csaba, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 12:41:27)
1749. Jakab Csilla, Csikszereda (2009-05-15 12:41:17)
1748. Felméri Péter, informatikus, Kolozsvár (2009-05-15 12:41:03)
1747. Antal Istvan, Director general, Cluj Napoca (2009-05-15 12:40:57)
1746. Tőkés Tekla, Asistent director, Kolozsvár (2009-05-15 12:40:40)
1745. Csis Ferenc, technikus, Kolozsvár (2009-05-15 12:40:21)
1744. Duy Erika, irodavezető, Kolozsvát (2009-05-15 12:40:09)
1743. Bodor Agota, pszichologus, Nagybanya (2009-05-15 12:40:08)
1742. Buzgo Agnes, jogasz, Csikszereda (2009-05-15 12:39:21)
1741. Dr. Coltellaro Francesca, Fogorvos, Torino- Italy (2009-05-15 12:39:09)
1740. Modi Levente-Barnabas, Tehnikus, Kolozsvar (2009-05-15 12:38:46)
1739. Bandi Attila, Marosvásárhely (2009-05-15 12:38:44)
1738. Fazakas Csilla-Tünde, Phd hallgytó, Szeged (2009-05-15 12:38:41)
1737. Török Zoltán, Kutató aszisztens, Kolozsvár (2009-05-15 12:38:36)
1736. Tömöri kinga, fogorvos, München (2009-05-15 12:38:34)
1735. Kovacs Eniko , Cluj-Napoca (2009-05-15 12:38:01)
1734. MÁRK ERZSÉBET, köztisztviselő, Barátos (2009-05-15 12:37:27)
1733. Telegdi Andrea, diak, Marosvasarhely (2009-05-15 12:36:59)
1732. Barta Margit, irodavezeto, Kolozsvar (2009-05-15 12:36:56)
1731. Nemes Előd, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 12:36:41)
1730. Lőrincz Péter, tanuló, Makó (2009-05-15 12:36:35)
1729. Marossy Imola, informatikus, Marosvásárhely (2009-05-15 12:36:14)
1728. Kányádi György Attila, lelkipásztor / preot, Nagygalambfalva / Porumbenii - Mari (2009-05-15 12:36:00)
1727. Fulop Dalma, Ugyved, Szekelyudvarhely (2009-05-15 12:35:41)
1726. Hancz Helga, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 12:35:36)
1725. Bechtold Noemi, konyvtaros, Nagyvarad (2009-05-15 12:35:25)
1724. Antal Norbert, diák, Marosvasarhely (2009-05-15 12:33:49)
1723. Görcz Gyula Csaba, közgazdász, Tanakajd (2009-05-15 12:33:41)
1722. Bodolai Gyöngyi, újságíró, Marosvásárhely (2009-05-15 12:33:34)
1721. Fodor Bíborka, Kartográfus, Kolozsvár (2009-05-15 12:33:20)
1720. Langviser Zsolt, IT, Kolozsvar (2009-05-15 12:33:11)
1719. Nagy Imola, utazasi ugynok, Kolozsvar (2009-05-15 12:33:06)
1718. Zrínyi István Miklós, Administrator, Ciumani (2009-05-15 12:32:55)
1717. Gal Emese, Koloysvar (2009-05-15 12:32:49)
1716. Pall Krisztina, tanár, Székelyudvarhely (2009-05-15 12:32:35)
1715. Boer Aliz, agent turistic, Cluj Napoca (2009-05-15 12:32:31)
1714. Csiki Gabor, student, Capilnita (2009-05-15 12:32:21)
1713. Pál Tünde Noémi, egyetemi hallgato, Olaszorszag (2009-05-15 12:32:20)
1712. Erna Wermescher, Prof.pensionara, Tg-Mures (2009-05-15 12:32:17)
1711. Tőkés Eszter, szociológus, diák, Székelyudvarhely (Kolozsvár) (2009-05-15 12:31:52)
1710. Horvath Csaba, cartograf, Cluj-Napoca (2009-05-15 12:31:33)
1709. Pap Zoltán, programozó, Kolozsvar (2009-05-15 12:31:33)
1708. Lorant DIMENY, software engineer, Cluj-Napoca (2009-05-15 12:31:31)
1707. Derzsi-Élthes András, inginer geodez, Târgu-Mureş (2009-05-15 12:31:24)
1706. Máthé János, kereskedelmi asszisztens , Üllő (2009-05-15 12:31:18)
1705. Incze Levente, építőmérnök, Szováta (2009-05-15 12:31:14)
1704. Máthé Zoltán, építész / arhitect / architect, Cs`kszereda / Miercurea Ciuc (2009-05-15 12:31:14)
1703. Bocskai Laszlo Attila, Egyetemista, Szovata (2009-05-15 12:30:51)
1702. Ferenczi Róbert, előadó, Kolozsvár (2009-05-15 12:30:00)
1701. Szabo Barna, Informatikus, Targu Mures (2009-05-15 12:29:59)
1700. Dimeny Lorant, software engineer, Cluj-Napoca (2009-05-15 12:29:49)
1699. Ősz Ferencz, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 12:29:46)
1698. Ölvedi Hunor, egyetemi hallgató, Marosvásárhely (2009-05-15 12:29:40)
1697. Szávics Blanka, geográfus, Kolozsvár (2009-05-15 12:29:31)
1696. Székely Csaba, nyugdijas müvésztanár, Békéscsaba (2009-05-15 12:29:27)
1695. Pakucs Istvan, kozgazdasz, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 12:29:22)
1694. Kőszegfalviné Pintér Gabriella, kereskedelmi vezető, Vasszécseny (2009-05-15 12:29:11)
1693. VARADI ANDREA, mernok, KOLOZSVAR (2009-05-15 12:29:03)
1692. Somogyiné Baumgarter Livia, óvónő, Vasszécseny (2009-05-15 12:28:32)
1691. Borcsa Bodolai Balázs, színész, Kolozsvár (2009-05-15 12:28:23)
1690. Máthé János, kereskedelmi asszisztens, Üllő (2009-05-15 12:27:57)
1689. Görbe Zsuzsánna, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 12:27:48)
1688. Botos Erzsébet, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 12:27:14)
1687. Neag Annamária, magiszteri hallgató, Lund, Svédország (2009-05-15 12:27:09)
1686. Butka Tamás, Mérnök, Kolozsvár (2009-05-15 12:26:50)
1685. Nagy Imola, Kolozsvar (2009-05-15 12:26:29)
1684. Pálfi Miklós, programozó, Boston (2009-05-15 12:26:20)
1683. Nagy-Imecs Péter, student, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-15 12:26:19)
1682. Butyka Zsolt, fejlesztési menedzser, Budapest (2009-05-15 12:25:46)
1681. Békési Attila, geográfus, Kolozsvár (2009-05-15 12:24:39)
1680. Bõdi Emese Csilla, mérnök, Nagyvárad (2009-05-15 12:24:28)
1679. Pálfi Zója, könyvelő, Gyergyószentmiklós-Tanakajd (2009-05-15 12:23:54)
1678. Verestoi Sara, Fodrásznő, Zilah (2009-05-15 12:23:46)
1677. Bodnár Orsolya, kartográfus, Kolozsvár (2009-05-15 12:23:42)
1676. Szekely-Benczedi Attila, designer, Kolozsvar/Cluj Napoca (2009-05-15 12:23:34)
1675. Török Tünde, dolgozó, Kolozsvár (2009-05-15 12:23:27)
1674. Kelemen Ignatiu, metrolog, Brasso (2009-05-15 12:23:14)
1673. Kelemen Imola, régész-gyűjteménykezelő, Csíkszereda (2009-05-15 12:23:11)
1672. Németh Tímea, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 12:22:42)
1671. Dobai Hajnalka, epitomernok, Kolozsvar (2009-05-15 12:22:26)
1670. Katona Csaba, Kozgazdasz, Sarmasag, Szilagy megye (2009-05-15 12:22:13)
1669. Bakó Botond Levente, pályázati tanácsadó, Marosvásárhely (2009-05-15 12:22:00)
1668. Kocsisné Szilvási Enikő, Pénzügyi ügyintéző, Budapest (2009-05-15 12:21:55)
1667. Untener Kornél, PhD hallgató, Szeged (2009-05-15 12:21:46)
1666. Nemet Kinga, egyetemi hallgato, kolozsvar (2009-05-15 12:21:30)
1665. Biró Eszter, dramaturg, irodalmi titkár, Kolozsvár (2009-05-15 12:21:16)
1664. Bujdosó Béla, Rendszerkezelő, Tiszaújváros (2009-05-15 12:21:04)
1663. Verestói Dóra Imola, tanuló, Zilah (2009-05-15 12:20:58)
1662. Agoston Palko Erika, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-15 12:20:01)
1661. Vizi Csaba, Informatikus, Budapest, Magyarország (2009-05-15 12:19:59)
1660. Brassnyó Veronika, tanár, Budapest (2009-05-15 12:19:45)
1659. Fekete Alpar, Arhitect, Frumoasa (2009-05-15 12:19:40)
1658. Hajdú András, Matematikus, Szeged (2009-05-15 12:19:15)
1657. Gego Zoltan, egyetemista, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 12:19:06)
1656. Jancsik Péter, geográfus, Kolozsvár (2009-05-15 12:19:02)
1655. BIg Monika, Egyetemista, Satu Mare (2009-05-15 12:18:57)
1654. Fodor Dorottya, egyetemi hallgató, Marosvásárhely (2009-05-15 12:18:47)
1653. Csis Ildikó, titkárnő/secretara, Cluj Napoca (2009-05-15 12:18:07)
1652. Bertici Edith, ugyved/avocat, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-15 12:18:05)
1651. Sebesten László, inginer, Cluj-Napoca (2009-05-15 12:17:44)
1650. Szegi Márk, webdesigner, Kolozsvár (2009-05-15 12:17:34)
1649. Brassay Istvan, Diak, marosvasarhely (2009-05-15 12:17:30)
1648. Nagy Noémi Krisztina, dramaturg, irodalmi titkár, Kolozsvár (2009-05-15 12:17:28)
1647. Végh Balázs, újságíró/jurnalist, Börvely/Berveni (2009-05-15 12:17:25)
1646. Kosztandi Katalin, tanacsado, Nagyajta (2009-05-15 12:17:23)
1645. Pora Tibor, vallalkozo, Csikszereda (2009-05-15 12:17:06)
1644. Laskay Adrienne, nyugdíjas zenész, Kolozsvár (2009-05-15 12:16:56)
1643. Bethlendi Tamas, Fenykepesz, Kolozsvar (2009-05-15 12:16:15)
1642. Ozsváth Judit, egyetemi adjunktus, Kolozsvár (2009-05-15 12:16:14)
1641. Babos Magor, fizikus, Szeged (2009-05-15 12:16:03)
1640. Bakos Emilia, Marosvasarhely (2009-05-15 12:16:03)
1639. Deák Mónika, Arad (2009-05-15 12:15:53)
1638. Demeter Dalma, Jogasz, Kolozsvar (2009-05-15 12:15:16)
1637. Tamás Levente, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 12:14:42)
1636. Mihály Melinda, muzeológus, Kolozsvár (2009-05-15 12:14:38)
1635. Modi Attila, egyetemista, Marossarpatak (2009-05-15 12:14:38)
1634. Pap Edit Lenke, tanulo, Szilagykraszna (2009-05-15 12:14:06)
1633. Szabo Roland, Student, Marghita (2009-05-15 12:13:56)
1632. Virginás Péter, kutató, Kolozsvár (2009-05-15 12:13:51)
1631. Müller Csaba, épitész, Kolozsvár (2009-05-15 12:13:48)
1630. Vincze Viktória, Budapest (2009-05-15 12:13:33)
1629. Parlaghi Robert, IT, Kolozsvar (2009-05-15 12:13:30)
1628. Kantor Robert, CTC, Gherla (2009-05-15 12:12:51)
1627. Lőrincz Csaba, építő, Kápolnás 708 (2009-05-15 12:12:48)
1626. Dr. Fodor Melánia, gyerekgyógyász, Marosvásárhely (2009-05-15 12:12:26)
1625. Sándor Csaba Lajos, tanár, Balánbánya (2009-05-15 12:11:56)
1624. Veres Mihaly, programozo, Kolozsvar (2009-05-15 12:11:54)
1623. Kiss Tímea, programasszisztens, Budapest (2009-05-15 12:11:51)
1622. Marka Monika, Director vanzari zonal, Brasov (2009-05-15 12:11:48)
1621. Lakatos Csilla, unitárius lelkész, Brassó - Miskolc (2009-05-15 12:11:38)
1620. santha jeno, inginer constructor, Tirgu Mures (2009-05-15 12:11:29)
1619. Kádár Zoltán János, Tanuló, Szász-Régen (2009-05-15 12:11:25)
1618. Reman Zoltan, zenesz, Kolozsvar (2009-05-15 12:11:24)
1617. Donogán Kinga, kartógráfus, Kolozsvár (2009-05-15 12:11:20)
1616. Bárócz Huba, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 12:11:20)
1615. Toth Attila, Marosvasarhely (2009-05-15 12:11:10)
1614. Kulcsár Ernő - Csaba, Tanacsadó, Tîrgu-Mureş, Marosásárhely, Neumarkt (2009-05-15 12:11:01)
1613. Laszlo Tamas, cartograf, Cluj-Napoca (2009-05-15 12:10:40)
1612. Máté András Levente, ügyvéd, Kolozsvár (2009-05-15 12:10:38)
1611. Monika Vari, Agent ticketing , Cluj-Napoca (2009-05-15 12:10:25)
1610. Bencze Ildikó, doktori hallgató, Székelyudvarhely (2009-05-15 12:10:13)
1609. Konczei Ilma, zenesz, Kolozsvar (2009-05-15 12:10:12)
1608. Paizos Eniko, egyetemista, Orasu nou (2009-05-15 12:10:08)
1607. Sz. Borbala, Kolozsvar (2009-05-15 12:09:56)
1606. Farcádi Botond, újságíró, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 12:09:28)
1605. Adorjani Zoltan, epito mernok, Marosvasarhely (2009-05-15 12:09:09)
1604. Kovács Kinga, idegenforgalmi ügyintéző, Marosvásárhely (2009-05-15 12:08:46)
1603. Kiss Szilárd, inginer electrotehnic, Targu Mures (2009-05-15 12:08:35)
1602. Cristian Norocel, PhD Student, Helsinki/ Helsingfors (2009-05-15 12:08:32)
1601. Lóránd Silye, teaching assisstant, Cluj/Kolozsvár (2009-05-15 12:08:28)
1600. Kulcsar Orsolya, egyetemista, 1989 December 21 (2009-05-15 12:08:04)
1599. Serbanescu Andras, egyetemista-orvostanhallgato, Nagybanya/ Baia Mare (2009-05-15 12:08:04)
1598. Schmutzer Gabriella-Ramona, tudomanyos kutato, Kolozsvar (2009-05-15 12:06:51)
1597. Halász Imre, egyetemi hallgató, Nagyvárad (2009-05-15 12:06:28)
1596. Fábián Melánia, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 12:06:27)
1595. Kulcsár Ernő - Csaba, Tanacsadó, Târgu-Mureş, Marosvásárhely, Neumarkt (2009-05-15 12:05:49)
1594. Pusztai Enikő, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 12:05:19)
1593. Makkay József, lapszerkesztő, Kolozsvár (2009-05-15 12:05:06)
1592. Bodnar Lajos, Borosjeno (2009-05-15 12:04:50)
1591. Reiter György és Krisztina, Kassa (2009-05-15 12:04:36)
1590. Szekely Szilard, kozgazdasz, Csikszereda (2009-05-15 12:04:32)
1589. Papucs András, köztisztviselő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 12:04:29)
1588. Varosi Emoke, marosvasarhely (2009-05-15 12:04:21)
1587. Szabo Gizella , Elõadó, Csikszereda (2009-05-15 12:04:21)
1586. Aaron Hanford, Chicago, Illinois, United States (2009-05-15 12:03:24)
1585. Donogán Péter, nyugalmazott épitész technikus, Kolozsvár (2009-05-15 12:03:19)
1584. Kondics Judit, varrónő, Satu Mare (2009-05-15 12:03:01)
1583. Szekely Attila, Elektromenkok, Csikrakos (2009-05-15 12:02:25)
1582. Sándor Katalin, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 12:02:23)
1581. Baranyi Elek, Munkács (2009-05-15 12:02:01)
1580. Mészáros Gergely-Rudolf, Elev, Satu Mare (2009-05-15 12:02:01)
1579. Demeter Agota, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 12:01:35)
1578. Reiter Anikó, Kassa (2009-05-15 12:01:19)
1577. Ors Klutsch, programator, Chichis (2009-05-15 12:01:08)
1576. Amzulescu Melánia, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 12:01:04)
1575. Mike Bálint, programozó, Kolozsvár (2009-05-15 12:01:04)
1574. F. Slavici, Lic. Phil. et Theatre, Zürich (2009-05-15 12:00:35)
1573. Székely Szabolcs, ref. lelkész, Kolozsvár (2009-05-15 12:00:16)
1572. Károly Gábor, ügyintéző, Budapest (2009-05-15 11:59:59)
1571. Balazs Iringo, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 11:59:58)
1570. BAKO VIOLA, Közgazdász, Székelyudvarhely (2009-05-15 11:59:48)
1569. Halmai Gábor, PhD hallgató, Budapest (2009-05-15 11:59:15)
1568. Szász Eszter, Egyetemista, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 11:59:03)
1567. Weisz Attila, művészettörténész / istoric de arta, Kolozsvár / Cluj (2009-05-15 11:58:47)
1566. Bálint Noémi, Fordító, Temesvár (2009-05-15 11:58:03)
1565. Deák Judit, titkárnő, Kolozsvár (2009-05-15 11:57:42)
1564. Daday Csaba, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 11:57:08)
1563. Kovacs Zsuzsanna, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 11:56:34)
1562. Hauer Melinda, secretar sef, Cluj-Napoca (2009-05-15 11:56:23)
1561. Bodó Márta, szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-15 11:56:21)
1560. Zsido Levente, Egyetemista, Mezoband (2009-05-15 11:56:19)
1559. Juhasz Attila, kozgazdasz, Csikszereda (2009-05-15 11:55:48)
1558. Ila Gábor, Zenei szerkesztő, Marosvásárhely / Tg.Mures (2009-05-15 11:55:25)
1557. Szotyori Alpár, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 11:55:10)
1556. Laura Avram, Cluj-Napoca (2009-05-15 11:54:43)
1555. Szász Árpád, Földrajzos, Csíkszereda (2009-05-15 11:54:20)
1554. Márton Róbert, freelance webdesigner, Kolozsvár (2009-05-15 11:54:09)
1553. Veress Csongor-Balázs, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 11:54:04)
1552. Tasnadi Janos, kozgazdasz/economist, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-15 11:53:43)
1551. Sándor Mária Magdolna, jogász/jurist, Csikszereda/Miercurea-Ciuc (2009-05-15 11:52:52)
1550. Baritz Kinga, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 11:52:49)
1549. Visky Anna, Diák/Student, Kolozsvár (2009-05-15 11:52:06)
1548. Szabó Levente, Projekt Koordinátor/Project Coordinator, Nagyvárad/Oradea (2009-05-15 11:51:40)
1547. Kokovics Kinga, studenta, Cluj-Napoca (2009-05-15 11:51:39)
1546. Vincze Loránt, menedzser, Bukarest (2009-05-15 11:51:27)
1545. Székely László Zsombor, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 11:51:23)
1544. Vas Réka, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 11:51:17)
1543. kiraly ildiko, manager asszisztens, kolozsvar (2009-05-15 11:50:54)
1542. Peter Zoltan, mernok, Csikszereda (2009-05-15 11:50:45)
1541. Molnár Sándor, Rendszeradminisztrátor, Kolozsvár (2009-05-15 11:50:14)
1540. Demeter Katalin, Székelyudvarhely (2009-05-15 11:50:06)
1539. Rigmanyi Istvan, Enekes, Kolozsvar (2009-05-15 11:49:57)
1538. Gál József, Fordító, Targu Mures (2009-05-15 11:49:51)
1537. Mihai Lucaciu, PhD Candidate, Budapest (2009-05-15 11:49:39)
1536. Gergely Iren, pszihologus, Bukarest (2009-05-15 11:49:20)
1535. Nagy Mária Róza, nyugdíjas tanár, Kolozsvár (2009-05-15 11:49:19)
1534. Kovacs Katalin, kutato, Kolozsvar (2009-05-15 11:49:05)
1533. Maier Csaba Zoltán, Ügyvezető, Budapest (2009-05-15 11:49:01)
1532. Barabás Erika, tanár, Budapest (2009-05-15 11:48:35)
1531. Molnar Sandor, ing.calculatoare, Cluj-Napoca (2009-05-15 11:48:25)
1530. Benedek-Rápolti Mária-Magdolna, tanárnő, Kolozsvár (2009-05-15 11:48:14)
1529. Bone Erika-Anita, Vegyesz, Kolozsvar (2009-05-15 11:48:08)
1528. Ladó István, Mernok, Vlahita (2009-05-15 11:48:08)
1527. Herceg Henrietta, Fejlesztő Pedagógus, Szentegyháza (2009-05-15 11:48:02)
1526. Kovács Sándor, villamosmérnök, Nagyvárad (2009-05-15 11:47:44)
1525. Szirák József, kiállításszervező, Szeged (2009-05-15 11:47:44)
1524. Tamás Lehel, egyetemi hallgató, Farkaslaka (2009-05-15 11:47:30)
1523. Nemenyi Endre, Melbourne, Australia (2009-05-15 11:47:12)
1522. Szentpály-Juhász Noémi, egyetemista, Balatonszárszó (2009-05-15 11:47:11)
1521. Csiki Árpád, Egytemista, Würzburg (2009-05-15 11:46:40)
1520. Beyer Zsuzsanna, arhitect - epitesz, Targu Mures - marosvasarhely (2009-05-15 11:46:36)
1519. Bako Andras, Logisztikai vezeto, Szekelyudvarhely (2009-05-15 11:46:34)
1518. Pajank-Obernoster Andrea, Translator/Language Trainer, Graz/Bologna (2009-05-15 11:46:19)
1517. László-Velin Zoltán, rendszergazda, Székelyudvarhely (2009-05-15 11:46:13)
1516. Sipos Áron, PhD hallgató, Szeged - Kolozsvár/Cluj/Klausenburg (2009-05-15 11:46:13)
1515. Katona Endre, Egyetemista, Csikszereda (2009-05-15 11:45:05)
1514. Matyus Andras, Egyetemista, Kolozsvar, UT. Epiteszet, Szekelyudvarhely (2009-05-15 11:44:56)
1513. Palosi Melinda, Economist, Tg.Mures (2009-05-15 11:44:29)
1512. Németi Katalin, titkárnő, Vlahita (2009-05-15 11:44:26)
1511. Kurucz Norbert, Diak/Student, Kolozsvar/Cluj Napoca (2009-05-15 11:44:23)
1510. Lovadi Emese Ildikó, egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-15 11:43:58)
1509. Oláh Mónika, építômérnök, Csíkszereda (2009-05-15 11:43:25)
1508. Galfi Enikö, rezidens mérnök, Göteborg (2009-05-15 11:43:02)
1507. Vitus István, Református segédlelkész, preot capelan reformat, Kolozsvár, Cluj-Napoca (2009-05-15 11:43:00)
1506. Varga Lilla, Egyetemsita, Kolozsvar (2009-05-15 11:43:00)
1505. Székely Zsófia, irodai alkalmazott, Szigetszentmiklós (2009-05-15 11:41:57)
1504. Gagyi Kinga-Borbala, egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-15 11:41:50)
1503. Mihály Szilárd, informatikus, Szentegyháza (Vlăhiţa) (2009-05-15 11:41:48)
1502. Székely Kinga, programfelelős, Kolozsvár (2009-05-15 11:41:44)
1501. Rapolti Reka Beatrice, Tanar, Las Palmas de Gran Canaria (2009-05-15 11:41:43)
1500. Hatházi András, színész, Kolozsvár (2009-05-15 11:41:34)
1499. Ohler Erika Eva, egyetemi hallgató, Beszterce (2009-05-15 11:41:02)
1498. Tyukodi Szabolcs, actor, Komarno (2009-05-15 11:40:54)
1497. Fodor Orsolya, MA hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 11:40:21)
1496. Költö Zoltán, Stockholm (2009-05-15 11:39:49)
1495. Palocsay Kisó Kata, egyetemi tanársegéd, Kolozsvár (2009-05-15 11:39:42)
1494. Miszti Örs, állatorvos, Szatmárnémeti (2009-05-15 11:38:59)
1493. Bodó Attila, IT mérnök, Marosvásárhely (2009-05-15 11:38:38)
1492. Teleki Csaba, IT mérnök, Temesvár (2009-05-15 11:38:38)
1491. Török-Csingó Adorján, Egyetemista, Kolozsvár, Gyalu (2009-05-15 11:38:37)
1490. Sasváriné Bocsi Krisztina, középiskolai tanár, Miskolc (2009-05-15 11:38:28)
1489. László Hajnalka, tanár, Marosvásárhely (2009-05-15 11:38:13)
1488. Abos Ede, műépítész, Kolozsvár (2009-05-15 11:38:04)
1487. Kovács Lóránt, Chicago (2009-05-15 11:37:34)
1486. demeter maria, vanzatoare, cluj napoca (2009-05-15 11:36:47)
1485. DOMBI TUNDE, MERNOK, SEPSISZENTGYORGY (2009-05-15 11:36:33)
1484. Solomon Adrian, elnök, Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, Bákó (2009-05-15 11:36:10)
1483. Burus Siklódi Anikó, könyvtáros, Csíkszereda (2009-05-15 11:36:08)
1482. Szávuj Éva-Mária, Nemzetközi kapcsolatok szakértő, Kolozsvár (2009-05-15 11:36:03)
1481. Szilágyi-Palkó Csaba, egyetemi tanársegéd, Kolozsvár (2009-05-15 11:35:48)
1480. Veres Krisztina, művelődésszervező, Békéscsaba (2009-05-15 11:35:45)
1479. Simó Erzsébet, Temesvár (2009-05-15 11:35:43)
1478. Radu Doru, Economist, Targu Mures (2009-05-15 11:35:26)
1477. DUMITRACHE KRISZTINA MONIKA, OFITER CARDURI, Bucuresti (2009-05-15 11:35:26)
1476. Dombi Szabolcs, tanuló, Kolozsvár (2009-05-15 11:35:24)
1475. Kovács Imola, Temesvár (2009-05-15 11:35:20)
1474. Demeter József-Szabolcs, mernok, Kolozsvar (2009-05-15 11:35:07)
1473. Juhász Péter, informatikus, Kolozsvár (2009-05-15 11:34:49)
1472. Rajka Géza László, Barlangkutató könyübúvár, Kolozsvár (2009-05-15 11:34:44)
1471. Percsi Loránd, Vegyész, Budapest (2009-05-15 11:34:25)
1470. Bodó Előd Barna, informatikus, Marosvásárhely (2009-05-15 11:34:24)
1469. Eros Botond, informatikus, Csikszereda, Kossuth u. 13/14 (2009-05-15 11:34:18)
1468. Gagyi Kinga-Borbala, egyetemista/studenta, Marosvasarhely (2009-05-15 11:34:16)
1467. Imre Gyongyver, Marosvasarhely (2009-05-15 11:33:48)
1466. szoke edit, dolgozom, olaszorszag (2009-05-15 11:33:12)
1465. Molnos Dénes, Kereskedelmi diszpécser, Szentegyháza (Vlahita) (2009-05-15 11:32:54)
1464. Klein Eva Noemi, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 11:32:52)
1463. Major Jozsef, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 11:32:20)
1462. Gere Arpad, student, Kolozsvar (2009-05-15 11:31:55)
1461. Bara Lehel, software engineer, Jyväskylä, FInland (2009-05-15 11:31:50)
1460. Pálffy Zsanett, tanuló, pénzügyi gyakornok, Budapest (2009-05-15 11:31:47)
1459. Killyéni András, Mérnök, Kolosvár (2009-05-15 11:31:33)
1458. Pocsai Andras, mernok, Kolozsvar (2009-05-15 11:31:26)
1457. Lax Ildiko , marketingosztalyvezeto , Kolozsvar (2009-05-15 11:31:16)
1456. Kiss Marta Kinga, Kozgazdasz/ Economist, Segesvar/ Sighisoara (2009-05-15 11:30:32)
1455. Becze László-Sándor, domborintarzia alkotó, Kolozsvár (2009-05-15 11:30:29)
1454. Lukacs Lajos, manager proiecte, Cluj-Napoca (2009-05-15 11:30:17)
1453. Szász Réka, fordító, Kolozsvár (2009-05-15 11:30:07)
1452. Kubaszek Alin, munkas, kolozsvar (2009-05-15 11:30:02)
1451. Geréb Ádám, consilier vanzari, Kolozsvár (2009-05-15 11:29:46)
1450. Deák Attila, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 11:29:35)
1449. Nagy István, Programozo, MarosVasarhely (2009-05-15 11:29:02)
1448. Sisak Tamas, epitesz/arhitect/architect, Kolozsvar/Cluj (2009-05-15 11:28:52)
1447. Szeredai Lóránt/Lóránt Szeredai/Lóránt Szeredai, egyetemi hallgató/student/student, Kolozsvár/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-15 11:28:45)
1446. Bács-Biális László, Kolozsvár / Cluj-Napoca (2009-05-15 11:28:41)
1445. Mester István, értékbecslő, Debrecen (2009-05-15 11:28:36)
1444. Kirkosa Orsolya, operaenekes, Maassluis/Hollandia (2009-05-15 11:28:28)
1443. Szűcs Györgyi Ivett, assistant manager, London (2009-05-15 11:28:24)
1442. Pálffy Zsanett, tanuló, pénzügyi gyakornok, Budapest (2009-05-15 11:28:23)
1441. Debreczeni ilona, administrator, kolozsvar (2009-05-15 11:27:49)
1440. Rigo Timea Hilda, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 11:27:01)
1439. Libal Andras, postdoctoral researcher, Antwerpen/Kolozsvar (2009-05-15 11:26:19)
1438. Bartha Árpád, Jogász, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 11:26:17)
1437. Sikó Szabolcs Béla, programozó, Kolozsvár (2009-05-15 11:26:00)
1436. Székely Endre, programozó/programator, Kolozsvár/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-15 11:25:55)
1435. Bács-Biális László, Kolozsvár (2009-05-15 11:25:43)
1434. BARTOS ATTILA, AUTOMERNOK, SZEKELYUDVARHELY (2009-05-15 11:25:31)
1433. Biró Levente, egyetemi hallgató, Csíkszereda (2009-05-15 11:25:29)
1432. Szabó Péter, tanuló, Marosvásárhely (2009-05-15 11:25:29)
1431. Portik Lorand, Szamlazo - Facturist, Csikszereda - Miercurea-Ciuc (2009-05-15 11:25:26)
1430. Pinke László, raktáros, Székesfehérvár (2009-05-15 11:25:04)
1429. Pap Zoltan Csaba, tervezomernok, Kolozsvar (2009-05-15 11:24:55)
1428. Márton Ildikó, építész, Csíkszereda (2009-05-15 11:24:54)
1427. Klósz Endre, tanulo, Marosvasarhely (2009-05-15 11:24:52)
1426. Mátyás Annamária, travel agent, Cluj-Napoca/Kolozsvár (2009-05-15 11:24:11)
1425. Kurta Szabolcs, Egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-15 11:23:17)
1424. Berszan Laszlo, kornyezet mernok, Csikszereda (2009-05-15 11:22:45)
1423. Toaso Melania Eva, tanar, Gyergyoszenmiklos (2009-05-15 11:22:37)
1422. Trombitas Attila, allatorvos, manchester/csikszereda (2009-05-15 11:22:35)
1421. Mathe Gyula, manager aszisztens, segesvar (2009-05-15 11:22:15)
1420. Turke Izabella, kozgazdasz, Radnot-Iernut (2009-05-15 11:22:12)
1419. Katona Krisztina, Elarusito, Kolozsvar (2009-05-15 11:21:31)
1418. Boros Robert, Csikszereda (2009-05-15 11:21:05)
1417. Albert Katalin, titkarno, Kolozsvar (2009-05-15 11:20:40)
1416. Bereczki Gabriella, Functionar Economic, Miercurea-Nirajului (2009-05-15 11:20:39)
1415. Illyes Ildiko Margit, Jogasz, Szentegyhaza (2009-05-15 11:20:32)
1414. Egyed Árpád, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 11:20:22)
1413. Zoltan Erzsebet, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 11:20:19)
1412. Bakó Andrea-Vera, Személyzeti felügyelő, Marosvásárhely (2009-05-15 11:20:18)
1411. Király Kariklea, asistent manager, grafician, Satu Mare (2009-05-15 11:19:57)
1410. Varga Attila, Opera enekkari tag, Colozsvar (2009-05-15 11:19:55)
1409. Kolumbán Zoltán-Sándor, építőmérnök, Kolozsvár (2009-05-15 11:19:30)
1408. Szocs Zoltan, topograf, Miercurea Ciuc (2009-05-15 11:19:19)
1407. Szász Botond, programozó, Marosvásárhely (2009-05-15 11:19:05)
1406. Pöllnitz Ilona, tanár, Csíkszereda (2009-05-15 11:18:54)
1405. Tekse Árpád, Mernok, Tg Mures (2009-05-15 11:18:36)
1404. Cîmpian Erika Ildikó, fordító/traducătoare/translator/Überzetzerin, Kolozsvár/Cluj/Klausenburg (2009-05-15 11:18:26)
1403. Solymos Zsolt, szoftver fejlesztő, Kolozsvár (2009-05-15 11:17:26)
1402. Killyéni Anikó, egyetemista , Kolozsvár (2009-05-15 11:17:25)
1401. Pócsai Anna, Cluj-Napoca/Kolozsvár/Klausenburg (2009-05-15 11:17:15)
1400. Török Edina, egyetemista, Cluj Napoca (2009-05-15 11:17:03)
1399. Varga Sándor, néprajzkutató, Szeged (2009-05-15 11:17:01)
1398. Constantinescu Krisztina, oktatási referens / referent educational, Kolozsvár / Cluj Napoca (2009-05-15 11:16:42)
1397. Kertész Levente, programozó, Kolozsvár (2009-05-15 11:16:36)
1396. Tóth László Csaba, vegyészmérnök, Budapest (2009-05-15 11:16:28)
1395. Simenfalvi Zsoka Zsuzsanna, irodavezeto, Marosvasarhely (2009-05-15 11:16:26)
1394. Ivanitzki David, Student, Cluj Napoca (2009-05-15 11:16:21)
1393. Lőrincz Krisztina, egyetemista, Szatmárnémeti (2009-05-15 11:16:17)
1392. Nagy Szidónia, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 11:16:10)
1391. Dimény Beáta, szoftverfejlesztő, Kolozsvár (2009-05-15 11:16:02)
1390. Varga Ecaterina, tehnikus, Kolozsvar (2009-05-15 11:15:56)
1389. Pap-Tontsch Kinga, tanácsos, Marosvásárhely (2009-05-15 11:15:55)
1388. Kovács Gyöngyvér, tanulmányi előadó, Marosvásárhely (2009-05-15 11:15:45)
1387. Ioana Gligan, Programator, Cluj Napoca (2009-05-15 11:15:42)
1386. Dr. Széplaki Attila, Orvos, Kolozsvár (2009-05-15 11:15:28)
1385. Fekete Csaba, Mernok/Inginer proiectant, Kolozsvar/Cluj Napoca (2009-05-15 11:15:22)
1384. Nagy Botond, Student, Cluj napoca (2009-05-15 11:15:02)
1383. Bottoni-László Réka, programme manager, Budapesta/Tg-Mures (2009-05-15 11:14:51)
1382. Bartha Istvan, Csikszereda (2009-05-15 11:14:39)
1381. Jozsa Balint, ceg vezeto, szilagy perecseny (2009-05-15 11:14:35)
1380. Farkas Loránd, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 11:14:32)
1379. Székely Csaba, Nyugdíjas, Budaörs (2009-05-15 11:13:51)
1378. Farnas István Géza, Projekt menedzser, Marosvásárhely (2009-05-15 11:13:45)
1377. Erős Gábor, Kolozsvár-Budapest (2009-05-15 11:13:40)
1376. Lazar Csaba, director, Csikszereda (2009-05-15 11:13:22)
1375. Székely Noémi, irodavezető, Kolozsvár (2009-05-15 11:13:15)
1374. László Iringó, HR szakember, Marosvásárhely (2009-05-15 11:13:10)
1373. Piros Eniko, Tanacsos, Csikszereda (2009-05-15 11:12:40)
1372. Köntés Loránd, épitész mérnök, Kolozsvár (2009-05-15 11:12:33)
1371. Pesek Levente, Student, Sighetu Marmatiei (2009-05-15 11:11:56)
1370. Botar Istvan, muszaki rajz, Csikszereda (2009-05-15 11:11:07)
1369. Flórián Gergely, dirijor, Budapesta (2009-05-15 11:11:04)
1368. Német Attila, közgazdász, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 11:10:57)
1367. Kardos Magdolna, Közgazdász, Kolozsvár (2009-05-15 11:10:55)
1366. József László, Diák, Kápolnásfalu (2009-05-15 11:10:49)
1365. Tokes Laszlo, penzugyi elemzo, Sovarad, Maros megye (2009-05-15 11:10:46)
1364. Váncza Anita, Diák, Szilágycseh (2009-05-15 11:10:22)
1363. Saska István, egyetemista, Szatmárnémeti (2009-05-15 11:10:14)
1362. Szallós Kis Csaba, építőmérnök , Kolozsvár (2009-05-15 11:10:09)
1361. Kosa Bela, Muzeológus, Csikszereda (2009-05-15 11:10:05)
1360. Chetan Paula Diana, Specialist resurse umane, Mures (2009-05-15 11:09:10)
1359. Szentes Hunor, Programozó, Csíkszereda (2009-05-15 11:09:05)
1358. Biró Enikő Katalin, parlamenti tanácsadó, Bukarest (2009-05-15 11:09:02)
1357. VAJNA STEFAN, NYUGDIJAS, NAGYVARAD (2009-05-15 11:08:37)
1356. Diana Dragan-Chirila, tanarseged, Kolozsvar (2009-05-15 11:08:36)
1355. Sztranyiczki Zsofia, tanarno, Kolozsvar (2009-05-15 11:08:35)
1354. Toma Stefánia, kutató, Kolozsvár (2009-05-15 11:08:26)
1353. Czilli Balázs, irodalmi titkár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 11:08:05)
1352. Nagy Melinda, Secretariat, Cluj-Napoca (2009-05-15 11:08:02)
1351. Török Tamás, szoftver fejleszto, Kolozsvár (2009-05-15 11:07:57)
1350. Soós Tibor Pál, IT, Kolozsvár (2009-05-15 11:07:51)
1349. Vladar Ildiko, Konyvelo, Kolozsvar (2009-05-15 11:07:37)
1348. horvath reka, maikuros, kolozsvar (2009-05-15 11:07:09)
1347. Nagy András Attila, Kolozsvár (2009-05-15 11:06:58)
1346. Biró Réka, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 11:06:46)
1345. Imre Ferenc, Nyögdíjas, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 11:06:32)
1344. Kovács Lehel, szabadúszó, Kolozsvár (2009-05-15 11:05:49)
1343. Laszlo Ede, diak, Kolozsvar (2009-05-15 11:05:46)
1342. Lőrincz Zoltán, rendszergazda, Székelyudvarhely (2009-05-15 11:05:22)
1341. Kiss Jenő, Könyvtáros, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 11:05:05)
1340. Tőke Ervin, Mérnök, Csíkszereda (2009-05-15 11:04:59)
1339. Egyed Zsuzsanna, kozgazdasz, Szentegyhaza (2009-05-15 11:04:51)
1338. Balázs Lehel Imre, Egzetemista / Student, Joseni (2009-05-15 11:04:42)
1337. Incze Levente, egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-15 11:04:39)
1336. Kelemen Timea, mernok, Szekelyudvarhely (2009-05-15 11:04:33)
1335. Tamás Csilla, tudományos kutató, Kolozsvár (2009-05-15 11:04:27)
1334. Nagy Hanna, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 11:04:22)
1333. Köllő Zsófia, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 11:04:11)
1332. Bone Andras, epitomernok, Kolozsvar, Szentegyhaz utca 32 (2009-05-15 11:04:02)
1331. Jambor Éva, referens, Nagyvárad (2009-05-15 11:03:49)
1330. szabo csaba istvan, aszisztens, marosvasarhely (2009-05-15 11:03:43)
1329. Palló Zoltán, mérnök/inginer/engineer/ingenieur, Segesvár/Sighisoara/Schässburg (2009-05-15 11:03:35)
1328. Tonk Sándor, térképész, Kolozsvár (2009-05-15 11:03:29)
1327. Nagy HAjnal Tunde, asszisztens manager, Kolozsvar (2009-05-15 11:03:27)
1326. Dudás Barna, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 11:02:55)
1325. Mikó Hajnalka, közgazdász, Kisbács (2009-05-15 11:02:45)
1324. Hegyi Barna, Biolog, Gheorgheni (2009-05-15 11:01:50)
1323. Szell Atilla, Analist, Albesti, jud Mures (2009-05-15 11:01:28)
1322. toth levente, történész, kolozsvár (2009-05-15 11:01:28)
1321. Szarvas Huba, Villamosmérnök, Budapest (2009-05-15 11:01:25)
1320. Biro Szilard Barna, Programozo, Tg Mures (2009-05-15 11:01:25)
1319. Nagy Julianna, ruhakészítő, Gyergyószentmiklós (2009-05-15 11:01:24)
1318. Szocs Csongor, konyvelo, Szentegyhaza/ Hargita megye (2009-05-15 11:01:22)
1317. Kiss Bence, tanácsadó, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 11:00:59)
1316. Bacs Zoltan, Proiect Manager, Csíkszereda (2009-05-15 11:00:53)
1315. Vigh Ferencz, jogasz, Kolozsvar (2009-05-15 11:00:41)
1314. Antal Attila, -, Kolozsvár (2009-05-15 11:00:29)
1313. szenner judit, tanítónő, gyergyószentmiklós (2009-05-15 11:00:15)
1312. Kovács Lehel, szabadúszó, Kolozsvár (2009-05-15 11:00:05)
1311. László Beáta, Cluj-Napoca (2009-05-15 11:00:04)
1310. Maembe Edmond, vállakozó, Kolozsvár (2009-05-15 10:59:57)
1309. PAL SANDOR, EPITESZ TECHNIKUS , CSIKSZEREDA (2009-05-15 10:59:31)
1308. Gergely Annamaria, Harpist, Bruxelles, Belgium (2009-05-15 10:58:51)
1307. Albert-Ferenczy Eszter, Kolozsvar (2009-05-15 10:58:49)
1306. Juhász Éva, szerkesztő,Kolozsvári Rádió, Kolozsvár (2009-05-15 10:58:45)
1305. Szőcs Tibor, Játékfejlesztő, Csíkszereda (2009-05-15 10:58:43)
1304. Nagy Beáta, biológus, Kolozsvár (2009-05-15 10:57:51)
1303. Laszlo Zsolt, mernok, Marosvasarhely (2009-05-15 10:57:34)
1302. Both Bernadette, gazdasági felelős, Bakó (2009-05-15 10:57:33)
1301. Faragó Gábor, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 10:56:31)
1300. Puskás Tivadar-István, egyetemista, Gyergyószentmiklós (2009-05-15 10:56:28)
1299. Faludi Orsolya, sociologist, Kolozsvár (2009-05-15 10:56:19)
1298. Rarita Zbranca, manager cultural/director Fundatia AltArt, Cluj (2009-05-15 10:56:04)
1297. Szabó Lehel, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 10:56:01)
1296. Simon Levente, diák, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 10:55:53)
1295. Andreiu Cristian Peter, KOLOZSVAR (2009-05-15 10:55:49)
1294. Uszkai Gyula, szoftver fejleszto/programator, Kolozsvar/Cluj Napoca (2009-05-15 10:54:54)
1293. Toró Attila, Képzőművész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 10:54:43)
1292. Darvas Laszlo, product manager, Csikszereda/Miercurea Ciuc (2009-05-15 10:54:37)
1291. Szász-Köpeczy István, programmenedzser, Kolozsvár (2009-05-15 10:54:31)
1290. BORDOS NAGY ERZSEBET, KOZGAZDASZ, MAROSVASARHELY (2009-05-15 10:54:26)
1289. Jakab-Gyik Eniko, Titkarno, Kolozsvar (2009-05-15 10:54:08)
1288. Galfalvi Eniko, jogtanacsos, Beszterce (2009-05-15 10:54:00)
1287. Györbíró Attila, Informatikus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 10:53:41)
1286. Vass Reka, consilier economic, Cluj Napoca (2009-05-15 10:53:05)
1285. Légrádi - Nagy Melinda, Diák, Marosvásárhely (2009-05-15 10:52:53)
1284. MORITZ EDITT, KONYVELO, ZILAH (2009-05-15 10:52:45)
1283. KILIN ANDOR, BROKER, CLUJ-NAPOCA (2009-05-15 10:52:28)
1282. Pal Tamas, Kolozsvar (2009-05-15 10:52:15)
1281. Zsuponyó Boglárka, Boltvezető, Debrecen (2009-05-15 10:52:07)
1280. Tompa Eniko, programozo, Kolozsvar (2009-05-15 10:51:57)
1279. Bone Tibor, programozo, Kolozsvar (2009-05-15 10:51:52)
1278. Deé Orsolya, Informatikus, Kolozsvár (2009-05-15 10:51:35)
1277. Pászkány Arpad, Director, Cluj-Napoca (2009-05-15 10:51:19)
1276. TAMÁS MÁRTON, MECHANIKUS, KOLOZSVÁR (2009-05-15 10:51:15)
1275. Jakab Attila, Kolozsvar (2009-05-15 10:50:49)
1274. Nagy Klara, mernok, Szovata (2009-05-15 10:50:42)
1273. Dózsa Mária, nyugalmazott újságíró, Kolozsvár (2009-05-15 10:50:33)
1272. Saszet Réka, építőmérnök, Marosvásárhely (2009-05-15 10:50:23)
1271. BARABÁS NOÉMI, ASSZISZTENS, BUDAPEST (2009-05-15 10:50:12)
1270. Macarie Roxana Maria, Programator, Cluj Napoca (2009-05-15 10:50:10)
1269. Toró Attila, képzőművész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 10:50:08)
1268. Juhász Márta, Biostatisztikus/Biostatistician, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-15 10:49:57)
1267. Bakó Mária, mérnök/inginer, Marosvásárhely/Tg. Mures (2009-05-15 10:49:47)
1266. TAMÁS KATALIN, ASSZISZTENS, KOLOZSVÁR (2009-05-15 10:49:31)
1265. Török Lajos, Villamosmérnök, Marosvásárhely (2009-05-15 10:49:29)
1264. Gáll Enikő, térképész, Kolozsvár (2009-05-15 10:49:13)
1263. Száva Éva, Mérnök, Csikszereda (2009-05-15 10:48:25)
1262. Szilágyi P. Pál, freelancer , Kolozsvár (2009-05-15 10:48:17)
1261. Balogh Ildiko, Diak, Marosvasarhely/ Tirgu-Mures (2009-05-15 10:47:59)
1260. Kovács Örs, Marosvásárhely (2009-05-15 10:47:32)
1259. Egresi Andrea, Modell tervezo, Szatmarnemeti (2009-05-15 10:47:19)
1258. jozsef istvan baga, consilier mm, cluj-napoca (2009-05-15 10:47:14)
1257. László Márton, levéltáros, Marosvásárhely (2009-05-15 10:46:58)
1256. Matyus Eniko, mernok, Szekelyudvarhely (2009-05-15 10:46:58)
1255. dr.Kulcsár-Székely Melinda, orvos, Marosvásárhely (2009-05-15 10:46:32)
1254. Tompa Lorand, programozo, Kolozsvar (2009-05-15 10:46:16)
1253. Lovas Dorottya, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-15 10:46:13)
1252. Beder Jeno, Mernok, Marosvasarhely (2009-05-15 10:46:05)
1251. Kozma Szilamer, Kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-15 10:45:34)
1250. Kovács Tibor, IT, Kolozsvár (2009-05-15 10:44:55)
1249. Sofalvi Izabella, Kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-15 10:44:43)
1248. horatiu bondor, arhitect, cluj (2009-05-15 10:44:31)
1247. German-Sallo Zoltan, egyetemi oktato, Marosvasarhely/Tg Mures (2009-05-15 10:43:37)
1246. Vajda Imola, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 10:43:28)
1245. Bors-Timár László, kántor, Szépvíz (2009-05-15 10:43:18)
1244. bodor attila, nagyváraad (2009-05-15 10:43:10)
1243. Juhasz Elisabeta, Egyetemista, Szatmarnemeti (2009-05-15 10:42:56)
1242. Balla Tünde, Óvónő, Kolozsvár (2009-05-15 10:42:30)
1241. Bende Attila, Fizikus, Kolozsvár (2009-05-15 10:42:29)
1240. Szilágyi Róbert István, politológus, Zilah (2009-05-15 10:41:55)
1239. Barna Gergő, szociológus, Kolozsvár (2009-05-15 10:41:52)
1238. Dezső Enikő, óvónő, Kolozsvár (2009-05-15 10:41:45)
1237. MAJDIK Andras, doktorandusz/doctorand, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-15 10:41:25)
1236. Szűcs Attila - Levente, Programozó, Kolozsvár (2009-05-15 10:41:25)
1235. Harko Emoke, kozalkalmazott, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 10:41:22)
1234. Moritz Anita, Studenta, Zalau (2009-05-15 10:40:52)
1233. Ferenczi Ágnes, Kolozsvár (2009-05-15 10:40:35)
1232. Szasz Janos, Programator, Covasna (2009-05-15 10:39:56)
1231. Bokor Zsolt, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 10:39:55)
1230. Simó István, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 10:39:53)
1229. Albert Imola, tanarno, Kolozsvar (2009-05-15 10:39:44)
1228. Hegyeli Botond, Cartograf, Cluj Napoca (2009-05-15 10:39:44)
1227. Papp András Lajos, -, Kovászna (2009-05-15 10:39:34)
1226. Nagy Zsuzsa, Ugyved, Bukarest (2009-05-15 10:39:32)
1225. Tobak Reka, egyetemi hallgato, Szatmarnemeti (2009-05-15 10:39:28)
1224. Bakos Zsofia, Tanarno, GyergyoDitro (2009-05-15 10:39:23)
1223. Székely-Sipos Sándor Zolta, Software-Mérnök, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 10:39:22)
1222. Selyem Annamária, könyvtáros, Marosvásárhely (2009-05-15 10:39:15)
1221. Lőrincz Katalin, Irodavezető, Budapest (2009-05-15 10:38:33)
1220. Kolumban Szilard Lehel, webprogramozo, Szekelyudvarhely (Oderhellen) (2009-05-15 10:38:17)
1219. Bakos CSaba Istvan, Egyetemista, GYergyoditro (2009-05-15 10:38:17)
1218. Banto Zoltan, Vallalkozo, Kolozsvar (2009-05-15 10:38:07)
1217. Bartalis Attila, bútortervező, Érd (2009-05-15 10:38:02)
1216. LOKODI ISTVAN, MAROSVASARHELY (2009-05-15 10:37:42)
1215. Horváth Krisztina, grafikus, Érd (2009-05-15 10:37:36)
1214. Imre Ottó, Kolozsvar (2009-05-15 10:37:02)
1213. Lacatus Cristian, muncitor, Petreni (2009-05-15 10:36:48)
1212. Máté Balázs ifj, mezőgazdász, Homoródszentpéter (2009-05-15 10:35:55)
1211. Csergő Ákos, Kolozsvár (2009-05-15 10:35:29)
1210. Máté Csaba, munkás, Homoródszentpéter (2009-05-15 10:35:07)
1209. Torok Emese, tanar, Marosvasarhely (2009-05-15 10:34:44)
1208. Bartalis Krisztina, Formatervező, Érd (2009-05-15 10:34:35)
1207. Dimeny Ibolya, kertész, Homoródszentpál (2009-05-15 10:34:29)
1206. Lázár Zoltán, építész, Kolozsvár (2009-05-15 10:34:21)
1205. Szabo Duci, Szinmüvesznö, Marosvasarhely (2009-05-15 10:34:05)
1204. Bálint Levente, Programozó, Budapest (2009-05-15 10:33:50)
1203. Dimény Eszter, nyugdijas könyvelő, Homoródszentpál (2009-05-15 10:33:45)
1202. Sebestyen Zita, egyetemi hallgató, Farkaslaka (2009-05-15 10:33:28)
1201. Carmen Moise, Informatikus, Brassó (2009-05-15 10:32:29)
1200. Simon Levente, Tanár, Szatmár (2009-05-15 10:32:22)
1199. Visan Melinda, mesteris hallgato, Kolozsvar (2009-05-15 10:32:17)
1198. Both Tibor, software engineer, Cluj Napoca (2009-05-15 10:32:05)
1197. Sándor Krisztina, újságíró, politológus, Kolozsvár (2009-05-15 10:32:05)
1196. Barabás Csaba, teologiai hallgato, Szekelykeresztur (2009-05-15 10:32:03)
1195. Szabadi Ildikó, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 10:31:33)
1194. Borbély Szabolcs, idegenvezető, Budapest (2009-05-15 10:31:30)
1193. Máté Ildikó, vállalkozó, Homoródszentpéter (2009-05-15 10:31:19)
1192. Farkas Csongor, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 10:31:09)
1191. Vass István-Zoltán, biológus, Székelyudvarhely / Szeged (2009-05-15 10:30:56)
1190. Biro Rozsa, vegyeszmernok, Sepsiszentgyorgy-Sf.Gheorghe (2009-05-15 10:30:53)
1189. Iszlay Réka, tanár, Kolozsvár (2009-05-15 10:30:37)
1188. Szigeti Linda, Képzomuvész, Pàrizs, Franciaorszàg (2009-05-15 10:30:36)
1187. Kiss Péter , Fordító, Nagyvárad (2009-05-15 10:30:33)
1186. Nicoara Olivia-Lucretia, egyetemista, Koronka (2009-05-15 10:30:28)
1185. Hegyi József, mérnök, Székelykeresztúr (2009-05-15 10:29:43)
1184. Balla Kinga, Egyetemista, Temesvar (2009-05-15 10:29:39)
1183. Bereczki Kinga, marketinges, Marosvasarhely (2009-05-15 10:29:21)
1182. Farkas Angyalka, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 10:29:19)
1181. Szabó Szabolcs, student/diák, Kolozsvár (2009-05-15 10:28:53)
1180. Knézy Viktória, Adminisztrátor, Budapest (2009-05-15 10:28:46)
1179. Laszlo Andras, Director Societate Comerciala, Cluj-Napoca (2009-05-15 10:28:46)
1178. Molnár József, muzsikus, Marosvásárhely (2009-05-15 10:28:17)
1177. Laszlo Peter, Student/Barman, Cluj Napoca (2009-05-15 10:28:08)
1176. Kondert Erno, Informatikus, Marosvasarhely (2009-05-15 10:27:24)
1175. Incze Andrea, Kolozsvár (2009-05-15 10:27:12)
1174. Balogh Réka, software-fejlesztő, Kolozsvár (2009-05-15 10:26:38)
1173. Waclaw Angelo, grafikus, Brassó (2009-05-15 10:26:30)
1172. Czimber Gyöngyvér, egyetemi hallgató, Pécs (2009-05-15 10:26:28)
1171. Gál Noémi, fordító, Kolozsvár (2009-05-15 10:25:23)
1170. Konya Zsuzsanna, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-15 10:25:23)
1169. Keléné Kovács Mária, pénztáros, Apaj (2009-05-15 10:24:53)
1168. Szekely Istvan, IT, cluj-napoca (2009-05-15 10:24:24)
1167. Bogdán Anna-Mária, Kolozsvár (2009-05-15 10:24:01)
1166. doina gecse borgovan, jurnalist, cluj (2009-05-15 10:23:54)
1165. Kántor András, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-15 10:23:53)
1164. Dudas Csaba, mernok/inginer, Marosvasarhely/Tg-Mures,Bld.1848, nr.52/1 (2009-05-15 10:23:36)
1163. Mikó Csilla, Honlapszerkesztő, Kolozsvár (2009-05-15 10:23:31)
1162. Zoltán Szilárd, Agent Turism, Cluj-Napoca (2009-05-15 10:23:31)
1161. Márton Ernő, Student, Székelyudvarhely (2009-05-15 10:23:17)
1160. Barabás Hajnalka, művészettörténész, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 10:23:11)
1159. Porcsalmi Anna, informatikus, Zilah (2009-05-15 10:22:48)
1158. Suciaghi Robert, diak, Marosvasarhely (2009-05-15 10:22:45)
1157. Héjja Szabolcs, Fiókigazgató/Director Agentie, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-15 10:22:34)
1156. Fekete Miklos, egyetemista, Szekelyudvarhely (2009-05-15 10:22:27)
1155. Nemet Szabolcs, Mernok, Marosvasarhely (2009-05-15 10:22:20)
1154. Lőrincz Attila, Kistarcsa (2009-05-15 10:22:18)
1153. Sipos Viola, referens, Marosvasarhely (2009-05-15 10:22:16)
1152. Pöllnitz Boróka, fuvolaművész, Kolozsvár (2009-05-15 10:22:06)
1151. Ferencz Szilárd, egyetemista (student), Alsófelsőszentmihály (Mihai Viteazu) (2009-05-15 10:21:52)
1150. Brassai Sándor Tihamér, Egyetemi Adjunktus, Marosvásárhely (2009-05-15 10:21:28)
1149. Fullajtár Ildikó, humán erőforrás szakértő, Budapest (2009-05-15 10:21:28)
1148. Pal Ildikó, Pensionara, Gheorgheni (2009-05-15 10:21:22)
1147. Farkas Lóránd, gépkocsivezető, Csíkszereda (2009-05-15 10:21:18)
1146. Biró Mária Erika, Pedagogus, Marosvásárhely (2009-05-15 10:21:15)
1145. Ilniczky Nora, Translator/Fordító, Tirgu-Mures/Marosvásárhely (2009-05-15 10:21:05)
1144. Horvath Emese, titkarno, Kolozsvar (2009-05-15 10:21:03)
1143. Zoltán Szilárd, Agent Turism, Cluj-Napoca (2009-05-15 10:21:01)
1142. Simon Nora, traducator, Cluj (2009-05-15 10:20:28)
1141. Fejes Zoltan Levente, Kolozsvar (2009-05-15 10:20:06)
1140. Szalma Ana-Maria, secretara, Cluj-Napoca (2009-05-15 10:19:53)
1139. Adorjáni Alpár, programozó, Marosvásárhely (2009-05-15 10:19:41)
1138. Novotny Barbara, angol tanarno, Bukarest (2009-05-15 10:19:26)
1137. Lőrinczi Margit, területi szakértő, Csíkszereda (2009-05-15 10:19:20)
1136. Veres Timea, szabadúszó, Kolozsvár-Csíkszereda-Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 10:18:53)
1135. Vass melinda, Kolozsvar (2009-05-15 10:18:44)
1134. Gyurka Timea, ujsagiro, brasso (2009-05-15 10:18:22)
1133. Koteles Attila, informatikus, Nagyvarad (2009-05-15 10:17:51)
1132. Hosu Andrea, szociológus, parlamenti tanácsos, Kolozsvár (2009-05-15 10:17:39)
1131. mates camelia, drector imagine, cluj (2009-05-15 10:17:26)
1130. Héjja Szabolcs, közgazdász, Kolozsvár (2009-05-15 10:17:25)
1129. Molnár Erika, jogász, Kolozsvár (2009-05-15 10:17:11)
1128. Potyó István, Kántor, Kolozsvár (2009-05-15 10:17:10)
1127. Bocsardi Alpar, Kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-15 10:16:52)
1126. Portik Vilmos László, PR , Marosvásárhely (2009-05-15 10:16:40)
1125. Pal Ervin, Informaticien, Martinis (2009-05-15 10:16:30)
1124. Fülöp Timea, Marosvásárhely (2009-05-15 10:16:21)
1123. Gaspar Erika, felugyelo, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 10:15:52)
1122. Gábos Albin, színész, cating manger, fotográfus, Kolozsvár (2009-05-15 10:15:44)
1121. Lőrincz Ildikó, irodalmi referens / referent literar, Kolozsvár / Cluj-Napoca (2009-05-15 10:15:30)
1120. Vanyó Annamária, közgazdász/economist/Ökonom, Kolozsvár/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-15 10:15:16)
1119. Gecse-Borgovan Alexandru, Independent, Cluj-Napoca (2009-05-15 10:15:05)
1118. Böjthe-Beyer Kinga, arhitect / muepitesz, Tirgu-Mures / Marosvasarhely (2009-05-15 10:14:41)
1117. Laszlo Attila, alpolgarmester, Kolozsvar (2009-05-15 10:14:35)
1116. Gellert Huba, Arhitect, Cluj-Napoca (2009-05-15 10:14:32)
1115. Benedek Ildikó, asistent personal, Cluj-Napoca (2009-05-15 10:14:22)
1114. Mate Otto, Epitesz mernok, Szekely-Udvarhely (2009-05-15 10:13:37)
1113. Fehér Csongor, egyetemista, Gyergyószentmiklós (2009-05-15 10:12:53)
1112. Kajcsa László, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-15 10:12:17)
1111. Pető Csaba, projekt manager, Szentegyháza (2009-05-15 10:12:07)
1110. Fülöp Zoltán, Kolozsvár/Cluj/Klausenburg (2009-05-15 10:11:02)
1109. Bihari Anna, Kolozsvar/Cluj Napoca (2009-05-15 10:10:41)
1108. Nagy Hajnal, mernok, Csikszereda (2009-05-15 10:10:33)
1107. Krasznai P, IT specialist, Kolozsvar (2009-05-15 10:10:19)
1106. Bernad Denes, Program Launch Manager, Osli (2009-05-15 10:10:11)
1105. Szenyes Zsolt, Programfejlesztő , Róma (2009-05-15 10:10:11)
1104. Ary Eszter, Reklámgrafika, Nagyvárad (2009-05-15 10:09:24)
1103. Puspoki Zsolt, kolozsvar (2009-05-15 10:07:32)
1102. Valpecz Orsolya, egyetemi hallgató, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 10:07:20)
1101. Pojum Edith, Egyetemi hallgató, Beszterce (2009-05-15 10:06:53)
1100. Barta Hajnal, Kraszna (2009-05-15 10:06:40)
1099. Török Hajnalka, Pécs (2009-05-15 10:06:38)
1098. Fülöp Zoltán, Kolozsvár (2009-05-15 10:06:12)
1097. Reiz Andrea, Programozó, Satu Mare (2009-05-15 10:05:55)
1096. Nagy Akos, diak, Kolozsvar (2009-05-15 10:05:29)
1095. Vajna Emő Kamilla, ügyvezető, Nagyvárad (2009-05-15 10:05:27)
1094. Kormos Zoltán, programozo, Kolozsvár (2009-05-15 10:05:26)
1093. Szenczi Bianka, politológus, Kolozsvár (2009-05-15 10:05:26)
1092. Antal Attila, szoftver, Tirgu Mures (2009-05-15 10:05:16)
1091. Szoke Mark, munkas, Kolozsvar (2009-05-15 10:05:12)
1090. KOKAY CSABA, IT, Cluj-Napoca (2009-05-15 10:04:47)
1089. Bechtold Imola, jogasz/jurist, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-15 10:04:28)
1088. Nádudvary László, kézműves, Kolozsvár (2009-05-15 10:04:15)
1087. Stark Csilla Orsolya, egyetemista, student, Marosvásárhely, Târgu Mureş (2009-05-15 10:03:52)
1086. Florea Ana, diak/student, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-15 10:03:19)
1085. Szabó-Györke Hanga, Marosvásárhely (2009-05-15 10:02:54)
1084. Adorján János László, ép.mérnök, Kolozsvár (2009-05-15 10:02:45)
1083. Mohacsek Orsolya, Economist, Cluj Napoca (2009-05-15 10:01:56)
1082. Zabolai Sandor, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 10:00:59)
1081. Nemes-Balogh Melinda, egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-15 10:00:39)
1080. Kovács Tímea, egyetemi hallgat', Csíkszereda (2009-05-15 10:00:29)
1079. Bayka Levente, építőmérnök, Kolozsvár (2009-05-15 10:00:11)
1078. Szima Attila, Kereskedelmi aszisztens, Bukarest (2009-05-15 10:00:08)
1077. Lázár Annamária, egyetemi hallgató, Marosvárárhely (2009-05-15 10:00:07)
1076. Perdi Levente, Arhitect / Épitész, Cluj-Napoca / Kolozsvár (2009-05-15 09:59:46)
1075. Vetési Júlia, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 09:59:45)
1074. Eke Zsuzsanna, művészettörténész, Kolozsvár (2009-05-15 09:59:44)
1073. Gergely Attila, építész, Csíkszereda (2009-05-15 09:59:22)
1072. Bán Barna, Egyetemi hallgató, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 09:59:01)
1071. Alexandru Szakács (Sándor), Egyetemi tanár/Conferentiar universitar, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-15 09:58:41)
1070. Egri László István, mérnök-informatikus, Satu Mare (2009-05-15 09:58:40)
1069. Schefler Emese, egyetemista , Marosvásárhely (2009-05-15 09:58:35)
1068. Katus Norbert, Ménök, Veszprém (2009-05-15 09:58:31)
1067. Antal Levente, Földmérő, Csikszereda (2009-05-15 09:58:26)
1066. Weghofer Gabriella, asszisztens, Szatmárnémeti (2009-05-15 09:58:10)
1065. Bognár Elisabeta, Tanár, Arad (2009-05-15 09:58:03)
1064. Nagy Arpad, programozo, Kolozsvar (2009-05-15 09:57:50)
1063. Brem Walter, Kolozsvar (2009-05-15 09:57:48)
1062. Molnár Sándor, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-15 09:57:27)
1061. Szabo Robert, Zenesz, Greiz , Nemetorszag (2009-05-15 09:57:08)
1060. Koós Ferenc-József, vállalkozó, egyetemi tanár, Kolozsvár (2009-05-15 09:57:08)
1059. Kovacs Reka, informatikus, Kolozsvar (2009-05-15 09:57:06)
1058. Ruzsa István, dtp, Kolozsvár / Cluj / Klausenburg (2009-05-15 09:56:54)
1057. Pintér László , tanuló, Nagyvárad (2009-05-15 09:56:53)
1056. Adorjáni Csilla, szociálpedagógus, Marosvásárhely (2009-05-15 09:56:47)
1055. Bálint Dávid, rendszergazda, Kolozsvár (2009-05-15 09:55:24)
1054. Kurkó Dénes, mérnök, Kolozsvár (2009-05-15 09:54:54)
1053. Szász József, adatfeldogozó, Dés (2009-05-15 09:54:52)
1052. Jánosi Csaba, Marosvásárhely/ Târgu Mureş (2009-05-15 09:54:47)
1051. Istvánffy Árpád, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 09:54:38)
1050. Kovrig Zoltan, ifjusagi tanacsado, Marosvasarhely (2009-05-15 09:54:37)
1049. Vajda Kinga, menedzser asszisztens, Marosvásárhely (2009-05-15 09:54:34)
1048. Konya Tibor, Ref. Lelkesz, Nagyenyed (2009-05-15 09:54:30)
1047. bányai sándor, grafikus, kolozsvár (2009-05-15 09:53:58)
1046. Faludi Jutka, közgazdász, Marosvásárhely (2009-05-15 09:53:48)
1045. Kertesz Orsolya, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 09:53:27)
1044. Nagy Janos, Kolozsvar (2009-05-15 09:53:25)
1043. Both József, néptáncoktató, Kolozsvár (2009-05-15 09:53:16)
1042. Váradi Orsolya, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 09:53:07)
1041. Deák Réka, Pszichológus/Psiholog, Marosvásárhely/Târgu Mureş (2009-05-15 09:52:58)
1040. Csetnek Timea Tünde, Köztisztviselő/Functionar Public/Public servant, Szatmárnémeti/Satu Mare (2009-05-15 09:52:36)
1039. Kiss Tibor, református lelkész, Kolozsvár (2009-05-15 09:52:17)
1038. Bodonyi Nikolett, egyetemi hallgató, Sárkeresztes (2009-05-15 09:52:10)
1037. Pethő Alpár, Diák, Marosvásárhely (2009-05-15 09:52:01)
1036. Maurer Csilla, Közgazdász, Szatmárnémeti (2009-05-15 09:51:14)
1035. Barla Csenge, grafikus, Kolozsvar (2009-05-15 09:51:07)
1034. Zoltán Edith, Director comercial, Cluj-Napoca (2009-05-15 09:51:06)
1033. Lázár Zoltán, építész, Csíkszereda (2009-05-15 09:50:47)
1032. Zakariás Eszter, Mesteri hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 09:50:44)
1031. Boloni Robert, Eradasi kepviselo, Marosvasarhely (2009-05-15 09:50:39)
1030. Veress Jozsef, lelkesz, Marosvasarhely (2009-05-15 09:50:25)
1029. Török Dalma, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 09:49:58)
1028. Tanczos Csilla, tanarno/profesoara, Kolozsvar/Cluj Napoca (2009-05-15 09:49:51)
1027. Szabó Enikő, Tanítónő/Invatatoare, Marosvásárhely/Targu Mures (2009-05-15 09:49:49)
1026. Kiss Zoltán, építész, Kolozsvár (2009-05-15 09:49:24)
1025. Csiszér Attila, Tanuló/Elev, Mezőpanit/Panet (2009-05-15 09:49:00)
1024. Nagy Zsolt, építész, Kolozsvár (2009-05-15 09:48:59)
1023. Juhos Csaba, programozó, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 09:48:17)
1022. Marthi Zoltan, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-15 09:47:45)
1021. Gergely Bálint Ákos, Kolozsvári Filharmónia, Hegedűs, Cluj-Napoca/Kolozsvár (2009-05-15 09:47:38)
1020. Osváth Orsolya, logisztikus, Budapest (2009-05-15 09:47:31)
1019. Orbán Bálint, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 09:47:28)
1018. Szabó Andrea, irodai alkalmazott, Nagyvárad (2009-05-15 09:47:20)
1017. Csiszér Anna, Tanítónő/Invatatoare, Mezőpanit/Panet (2009-05-15 09:47:14)
1016. Jakabfi Mónika, Kolozsvár (2009-05-15 09:47:03)
1015. Czincziri Ágnes , turisztikai referens/fordító, Kolozsvár (2009-05-15 09:46:49)
1014. Veress Timea-Dalma, egyetemista diak, Marosvasarhely (2009-05-15 09:46:38)
1013. Györgyjakab Pál-István, szoftverfejlesztő, Kolozsvár (2009-05-15 09:46:36)
1012. Deák Sándor, Gyógyszergyártás, Bad Segeberg, Németország (2009-05-15 09:46:27)
1011. Timár László, mernök, Csíkszereda/Kolozsvár (2009-05-15 09:46:24)
1010. Csiszér Albert, Diák/Student, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-15 09:46:19)
1009. Szilagyi Kispista Istvan, vallalkozo/intreprinzator, Kolozsvar/Cluj (2009-05-15 09:46:06)
1008. Ruszuly Eszter, diák, Kolozsvár (2009-05-15 09:45:41)
1007. Hegyi Judit, Közgazdász, Székelykeresztúr (2009-05-15 09:45:30)
1006. Kondra Tunde, Kolozsvar (2009-05-15 09:45:14)
1005. Adriana Diaconu, arhitect, Cluj-Napoca (2009-05-15 09:45:04)
1004. Kovács Evelin Noémi, dtp, Kolozsvár (2009-05-15 09:45:04)
1003. Gergely Elisabeta, nyugdíjas, Cluj-Napoca/Kolozsvár (2009-05-15 09:44:51)
1002. Bogya MiIklós, pályázatíró, Kraszna, Szilágy megye (2009-05-15 09:44:43)
1001. KASSAY MARTA, KOZGAZDASZ, KOLOZSVAR (2009-05-15 09:44:32)
1000. Peter László-Herbert, interpret / tolmács / Dolmetscher, Cluj-Napoca / Kolozsvár / Klausenburg (2009-05-15 09:44:29)
999. Gaspar Laszlo Zsolt, gaz operator, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 09:44:17)
998. danila camelia, arhitect, cluj napoca (2009-05-15 09:43:43)
997. Kovács Anna Katalin, nyugalmazott tanár, Kolozsvár (2009-05-15 09:43:37)
996. Kiss Emese, közgazdász, Kolozsvár (2009-05-15 09:43:05)
995. Babos Margit, Marosszentgyörgy (2009-05-15 09:43:04)
994. Szász Hunor, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 09:42:54)
993. Vadas László, rendező, Kolozsvár (2009-05-15 09:42:07)
992. Ravasz Katalin, PR felelős, Kolozsvár (2009-05-15 09:41:59)
991. Molnár Eliza, referens, Kolozsvár (2009-05-15 09:41:49)
990. Szekeres Peter, diak, Praid (2009-05-15 09:41:48)
989. Jozsa Julia, Cluj-Napoca (2009-05-15 09:41:31)
988. Borsos Edith Maria, könyvelő, Targu Mures (2009-05-15 09:41:26)
987. Benkő Gizella, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 09:41:21)
986. Tánczos András, Kolozsvár (2009-05-15 09:41:20)
985. Lakatos Reka, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 09:41:20)
984. Csűrös Réka, egyetemi titkár, Kolozsvár (2009-05-15 09:41:11)
983. Tiberiu Ciolacu, arhitect, Cluj (2009-05-15 09:41:00)
982. Ráduly Orsolya, programozó, Marosvásárhely (2009-05-15 09:40:55)
981. Balazs Tunde, diak, Kolozsvar/Cluj Napoca/Klausenburg (2009-05-15 09:40:52)
980. Szenkovics Enikő, Fordtó, olvasószerkesztő-korrektor, Kolozsvár (2009-05-15 09:40:41)
979. pisleag, cristina, Cluj napoca (2009-05-15 09:40:17)
978. Cristina COSTEA, stud. arh., Cluj-Napoca (2009-05-15 09:40:17)
977. Hlavathy Péter, Programozó/Programator, Kolozsvár/Cluj Napoca (2009-05-15 09:40:13)
976. Moritz Maria, contabil, Cluj Napoca (2009-05-15 09:40:11)
975. Tóth Orsolya, Kolozsvár (2009-05-15 09:40:10)
974. Dózsa Sándor, nyugdíjas szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-15 09:40:02)
973. Deák Judit-Mária, Banktisztviselö, Bad Segeberg, Németország (2009-05-15 09:39:54)
972. Pillich Apor Balazs, kulturalis menedzser - manager cultural, Kolozsvar - Cluj - Klausenburg (2009-05-15 09:39:33)
971. John Dale, Travel Coordinator, Cocoa Beach, FL - USA (2009-05-15 09:39:16)
970. Crina Costea, student, Cluj Napoa (2009-05-15 09:39:11)
969. Adorjáni Júlia-Katalin, Kántor, Kolozsvár / Cluj-Napoca / Klausenburg (2009-05-15 09:38:59)
968. Csűrös Réka, secretar universitate, Cluj Napoca (2009-05-15 09:38:58)
967. Lukacs Eniko, Kozgazdasz/Economist, Marosvasarhely/Tirgu Mures (2009-05-15 09:38:40)
966. Kósa András László, szociológus, Marosvásárhely (2009-05-15 09:38:40)
965. Szekely Melinda, arhitect ( muepitesz), Cluj Napoca ( Kolozsvar, Klausenburg) (2009-05-15 09:38:27)
964. Csog Jozsef, Programozo, Marosvasarhely (2009-05-15 09:38:00)
963. Barta Zoltán, szoftverfejlesztő, Kolozsvár (2009-05-15 09:37:54)
962. Sütő András, QA, Szováta (2009-05-15 09:37:45)
961. Ördög Hanna, Egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 09:37:42)
960. Balázs Hajnalka, Kolozsvár (2009-05-15 09:37:25)
959. Sebok Andrea, Ugyvezeto, Kolozsvar (2009-05-15 09:37:19)
958. Szabó Gerő, Biogenis - területi képviselő, Kolozsvár (2009-05-15 09:37:12)
957. Győry Emese, Diak, Kolozsvár (2009-05-15 09:37:09)
956. Dániel Melinda, irodai asszisztens, Budapest (2009-05-15 09:37:04)
955. Székely Tünde, pézügyi asszisztens, Kolozsvár (2009-05-15 09:36:43)
954. Bodoni Endre, Projekt Vezeto, Marosvasarhely (2009-05-15 09:36:04)
953. Andrei Pena, Jurnalist, Brasov/Kronstadt/Brasso (2009-05-15 09:36:04)
952. Varga Tamas, programozó, Kolozsvár (2009-05-15 09:35:56)
951. Kántor Norbert, egyetemista, Székelykeresztúr (2009-05-15 09:35:52)
950. gal zsuzsa, tanulo, kolozsvar (2009-05-15 09:35:51)
949. ferenczi zsolt, egyetemista, Kolozsvar(cluj-napoca) (2009-05-15 09:35:26)
948. Varga Tamas, programozó, Kolozsvár (2009-05-15 09:35:09)
947. Birtalan Imre, diak, Sovata (2009-05-15 09:35:08)
946. Szabo Kata, utazási ügynök, Cluj-Napoca/Kolozsvar (2009-05-15 09:35:06)
945. Filep Katalin, Marosvásárhely (2009-05-15 09:35:03)
944. Czika Tihamér, jogász, Kolozsvár/Cluj (2009-05-15 09:35:02)
943. Puskás Attila Phd, tanár, Marosvásárhely (2009-05-15 09:34:57)
942. Kadar Rezso, administrator, Sf Gheorghe (2009-05-15 09:34:47)
941. Baka Ákos, mérnök, Kézdivásárhely (2009-05-15 09:34:39)
940. Balla Zsófia, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 09:34:20)
939. Kakas Zoltán, nyugdíjas, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 09:34:02)
938. László Edit, director economic, Clul-Napoca (2009-05-15 09:33:48)
937. Zsidó Mária-Aliz, Egyetemi hallgató / Student, Marosvásárhely / Tg. Mures (2009-05-15 09:33:18)
936. Tóth Borbála, Tanuló, Bukarest (2009-05-15 09:32:57)
935. Tar Lorand, tanuló, Sándorhomok, Szatmár megye (2009-05-15 09:32:06)
934. GYERESI ANNAMARIA, PSZICHOPEDAGOGUS, KOLOZSVAR (2009-05-15 09:31:56)
933. Miklós Márton, építőmérnök / inginer constructor, Kolozsvár / Cluj-Napoca (2009-05-15 09:31:35)
932. Szijártó Éva, egyetemista, Piliscsaba (2009-05-15 09:30:49)
931. Bajusz Mária, szerződéskötő, Budapest (2009-05-15 09:30:47)
930. Sövér Adél, kulturális referens, Gyergyószentmiklós (2009-05-15 09:30:22)
929. Kun-György Péter, Fafaragó, Vlaha / Magyarfenes (2009-05-15 09:30:10)
928. Szocs Kinga, Programozo, Kolozsvar (2009-05-15 09:30:08)
927. Banto Adela, Economist, Cluj Napoca (2009-05-15 09:29:44)
926. Kovács Alpár, Geológus, Kolozsvár (2009-05-15 09:29:16)
925. Farkas-Ferencz Endre, programfelelős, Bacau (2009-05-15 09:28:57)
924. Tatár Ferenc, zeneművész-artist instrumentist, Cluj-Napoca (2009-05-15 09:28:45)
923. Szekely Bela, uzemvezeto, szovata (2009-05-15 09:28:37)
922. Kürti Zsuzsanna, könyvtáros/bibliotecara, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-15 09:28:28)
921. Gasparik Attila, tanár, Marosvásárhely, Targu Mures, Neumarkt (2009-05-15 09:28:17)
920. Györffy Levente Zsolt, student, Cluj-Napoca (2009-05-15 09:28:12)
919. Molnar Imelda, egyetemista, Tusnad kozseg (2009-05-15 09:27:55)
918. Dezso Tibor, mernok, Kolozsvar (2009-05-15 09:27:38)
917. Szilagyi Edit, Pszichologus, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 09:27:14)
916. Tóth Ferenc, Student, Zalău (2009-05-15 09:26:54)
915. Demeter Izabella, programozo, Tg-Mures (2009-05-15 09:26:19)
914. Szakacs Zoltan, Allatorvos, Kolozsvar (2009-05-15 09:26:09)
913. Dezso Agnes, mernok, Kolozsvar (2009-05-15 09:26:03)
912. Andorkó Imola - Rozália, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 09:25:18)
911. Szász Marika, vállalkozó, Csíkszereda (2009-05-15 09:24:52)
910. Kolozsi Borsos Gábor, Színész, Gyergyószentmiklós (2009-05-15 09:24:18)
909. Jakab Csaba, vallalkozo, Szekelyudvarhely (2009-05-15 09:23:55)
908. Adam Janos, magan enekes, Kolozsvar (2009-05-15 09:23:33)
907. Okos-Rigo Ilona, könyvtáros, Kolozsvár (2009-05-15 09:23:12)
906. Demeter Ernő, automatista mérnök, Marosvásárhely (2009-05-15 09:23:05)
905. Kiss Ildiko, biologus, Kolozsvar (2009-05-15 09:23:00)
904. Bagoly Levente, egyetemista, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 09:22:56)
903. Iliescu Mihaela Monica, arhitect, Cluj-Napoca (2009-05-15 09:22:47)
902. Kedves Annamaria, Tanar, Targu Mures (2009-05-15 09:22:46)
901. Pályi Péter, CEO, Budapest (2009-05-15 09:22:01)
900. Hartig Szidonia, szocialpedagogus, marosvasarhely (2009-05-15 09:21:25)
899. Varga-Berde Attila, mérnök, Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 09:21:15)
898. Biro Eniko, profesor, Cluj-Kolozsvar (2009-05-15 09:20:54)
897. Kovacs Attila, ujsagiro, Csikszereda (2009-05-15 09:20:49)
896. Gál Ágnes, tanár - geológus, Kolozsvár (2009-05-15 09:20:48)
895. Gyurka Ildiko, kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-15 09:20:34)
894. Gergely Izabella, közgazdász, Marosvásárhely (2009-05-15 09:20:11)
893. Demeter Ernoő, automatista mérnök, Marosvásárhely (2009-05-15 09:20:07)
892. Giurgi Ovidiu, Arhitect, Cluj-Napoca (2009-05-15 09:19:27)
891. Szász Enikő, szerkesztő, Székelyudvarhely (2009-05-15 09:18:45)
890. Szabó István-János, lelkész, Magyarpalatka (2009-05-15 09:18:29)
889. Nagy Kata, szociológus/sociolog, Kolozsvár/Cluj (2009-05-15 09:18:23)
888. Lőrincz Csaba, informatikus, Marosvásárhely (2009-05-15 09:18:12)
887. Varga Katalin, program koordinátor, Marosvásárhely (2009-05-15 09:17:44)
886. fulop maria, grafikus, Sovata (2009-05-15 09:17:41)
885. Merza Imola, teszter it, Marosvasarhely (2009-05-15 09:17:37)
884. Orsolya Barabas, közgazdász/ economista, Wien/ Vienna (2009-05-15 09:17:11)
883. Fejér István-Zoltán, Programozó, Marosvásárhely (2009-05-15 09:16:44)
882. Borsos Emese Izabella, Software Tester, Marosvasarhely (2009-05-15 09:16:12)
881. Csoltko Anna Maria, Nyugdijas/pensionara, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-15 09:16:04)
880. Hajducsi Arpad, Cluj-Napoca (2009-05-15 09:16:00)
879. Kászoniné Fejős Gabriella, lelkipásztor, Nagysolymos (2009-05-15 09:15:55)
878. Barabás Sándor, koncertmester, Kolozsvár (2009-05-15 09:14:49)
877. Nyeso Marta, Bukarest (2009-05-15 09:14:22)
876. Iszlai Tamas, epitesz, Marosvasarhely (2009-05-15 09:13:26)
875. nagy andras, arhitect/epitesz, cluj napoca/kolozsvar (2009-05-15 09:13:26)
874. szalai attila, gépészmérnök, veszprém (2009-05-15 09:13:04)
873. Fogarasi Ferenc, Tanarseged, Marosvasarhely (2009-05-15 09:12:18)
872. Csíki Agnes, Informatikus, Nagyvárad (2009-05-15 09:12:08)
871. Beres Tibor, Mernok, Raleigh, USA (2009-05-15 09:11:50)
870. Nagy Istvan, student, Marosvasarhely (2009-05-15 09:11:45)
869. Csatlós Lóránt, színész /actor, Nagyvárad / Oradea (2009-05-15 09:11:41)
868. KOVACS ANDREA, kozgazdasz, Szovata (2009-05-15 09:11:38)
867. Denes Gyula Zsombor, nyugdijas ertelmisegi, Cluj : Kolozsvar (2009-05-15 09:11:10)
866. Vajas Izabella, contabila, Cluj-Napoca (2009-05-15 09:09:21)
865. Madarász Gyöngyvér, titkár, Budapest (2009-05-15 09:08:21)
864. Tothfalusi Gabor, arhitect, Cluj Napoca (2009-05-15 09:08:11)
863. Tiberiu TRENEA, arhitect, cluj napoca (2009-05-15 09:08:06)
862. Keresztes Edit, asszisztens, Gyergyószárhegy (2009-05-15 09:07:10)
861. Nagy-Máté András, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 09:06:46)
860. Kovács Zsolt, újságíró, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 09:06:36)
859. Bodola Zsolt, vallalkozo, Kolozsvar (2009-05-15 09:04:27)
858. Lázár Balázs, lelkész, Bukarest (2009-05-15 09:04:16)
857. Simó Attila, Programozó, Kolozsvár (2009-05-15 09:03:43)
856. Fekete Attila Gabor, Informatikus, Kolozsvar (2009-05-15 09:03:16)
855. Halmagyi Csaba-Imre, Hitelugyintezo, Kolozsvar (2009-05-15 09:03:15)
854. Ferencz Reka, onkentes, Csikszereda (2009-05-15 09:03:13)
853. Szász Csaba, alkalmazott, Székelyudvarhely (2009-05-15 09:02:55)
852. Ary József, diák, Szatmárnémeti (2009-05-15 09:02:40)
851. Szabó Beáta, korrektor, Kolozsvár (2009-05-15 09:01:40)
850. Ary Johanna, diák, Szatmárnémeti (2009-05-15 09:01:35)
849. Csiszár István , Rendszergazda, Kézdivásárhely (2009-05-15 09:01:16)
848. Márton Zoltán, mérnök, Szováta/Hármasfalu (2009-05-15 09:01:11)
847. Apró András, Informatikus, Kisbacs (2009-05-15 09:01:06)
846. Biro Attila, programozó, Kolozsvár (2009-05-15 09:00:48)
845. Rusz László, mérnök, Csíkszereda (2009-05-15 09:00:43)
844. Kovacs Zsolt, Profesor/ Tanar, Sfantu Gheorghe/ Sepsiszentgyorgy (2009-05-15 08:59:54)
843. Nyulas Kinga Ilona, orvos/medic, Marosvásárhely/Tg. Mures (2009-05-15 08:59:19)
842. Csiszár István , Rendszergazda, Kézdivásárhely (2009-05-15 08:59:04)
841. Boros Kinga, egyetemi gyakornok, Marosvásárhely (2009-05-15 08:58:50)
840. Karda Mónika, jogász, Csikszereda (2009-05-15 08:58:32)
839. Novák Csaba Zoltán, kutató-történész cercetător-istoric, Marosvásárhely Tîrgu Mureş (2009-05-15 08:57:36)
838. Bálint-B Ferenc, diak, Kolozsvar (2009-05-15 08:56:18)
837. Jére Csaba, Programozó, Székelyudvarhely (2009-05-15 08:56:01)
836. Viski Endre, Software Developer, Kolozsvar (2009-05-15 08:55:36)
835. Kovacs Jozsef, Software fejleszto, Szekelyudvarhely (2009-05-15 08:53:43)
834. Vass László, mérnök, Kolozsvár (2009-05-15 08:53:40)
833. Nagy Ákos, Rendszergazda, Kolozsvár (2009-05-15 08:52:29)
832. Osvàth Örs, villamosmérnök, Litér (2009-05-15 08:52:01)
831. Lovas Sándor, Inginer Constructor, Cluj Napoca (2009-05-15 08:51:56)
830. Petric-Florián Zsuzsanna, Építész, Kolozsvár (2009-05-15 08:50:54)
829. Fazakas János, táncos / balerin, Marosvásárhely / Tg. Mures (2009-05-15 08:50:33)
828. Turai Tünde, kutató, Budapest (2009-05-15 08:50:11)
827. Les Zoltán, lelkész/preot, Petrilla/Petrila (2009-05-15 08:50:11)
826. Lázár P. Kinga, konzervátor-gyüjtenykezelő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 08:49:56)
825. SZÉKELY ÉVA MÁRIA, fordító / traducător, Kolozsvár / Cluj-Napoca (2009-05-15 08:47:23)
824. Szász Endre, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 08:47:15)
823. Varga Hunor, Tanuló, Marosvásárhely (2009-05-15 08:46:43)
822. Gothárd Emília, Bukarest/Bucuresti (2009-05-15 08:46:09)
821. SÁROSI JÁNOS, vállalkozó, KOLOZSVÁR (2009-05-15 08:46:05)
820. Török Tamás, egyetemi hallagtó, Székelyudvarhely/Kolozsvár (2009-05-15 08:45:36)
819. SZABÓ KINGA, tanító, KOLOZSVÁR (2009-05-15 08:44:55)
818. Fazakas Domokos, geologus, Kolozsvar/Cluj (2009-05-15 08:44:53)
817. Varga Katalin, program koordinátor, Marosvásárhely (2009-05-15 08:44:28)
816. Katona Ilona, Kozgazdasz-Economist, Szovata-Sovata (2009-05-15 08:44:20)
815. David Csaba Levente, orvos, Marosvasarhely (2009-05-15 08:44:09)
814. Attila Kurucz, Programozo, Kolozsvar (2009-05-15 08:43:47)
813. Neculai Gabriela, tanar, Kolozsvar (2009-05-15 08:43:04)
812. Könczey Zsolt, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-15 08:42:48)
811. Boldizsár Levente-Atilla, betegnyugdíjas, Szamosújvár (2009-05-15 08:42:44)
810. Fodor Tekla, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 08:42:30)
809. Potyó László, Programozó, Csíkkozmás (2009-05-15 08:42:13)
808. Mátis András, nyudíjas, Oroszlány, (Hungaria) (2009-05-15 08:41:34)
807. Farkas Ilona, idegenvezető/ghid de turism, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-15 08:41:08)
806. Gera Csilla, középiskolai tanár, Szeged (2009-05-15 08:40:41)
805. Kiss Levente, gyógyszergyártó, Pécs (2009-05-15 08:39:27)
804. luca ileana, arhitect, bistrita (2009-05-15 08:39:24)
803. Deak Erika , Szovata (2009-05-15 08:37:43)
802. Mate József, ziarist, Borla (2009-05-15 08:37:11)
801. Forró Hunor, műépítész egyetemi hallgató, Bukararest (2009-05-15 08:36:28)
800. Fodor Ibolya, Egyetemista hallgató, Kolozsvár (2009-05-15 08:35:51)
799. Fazekas Andras, Rendszergazda/Administrator, Nagyvarad/Oradea (2009-05-15 08:34:45)
798. Gáspár-Babos Etele-Tamás, lelkipásztor/preot, Illyefalva/Ilieni (2009-05-15 08:34:41)
797. Nagy Emeric, Cluj-Napoca (2009-05-15 08:34:31)
796. Kémenes Árpád, Nyugdijas, Gyergyószentmiklós (2009-05-15 08:34:11)
795. Péter Árpád, diák, Kolozsvár (2009-05-15 08:32:41)
794. Fórika Éva, profesor, Ocna Mures (2009-05-15 08:32:36)
793. Lászlóffy Zsolt, zeneszerző, PKE, egyetemi adjunktus, Kolozsvár-Nagyvárad (2009-05-15 08:31:37)
792. Vajna Stefan, administrator, Oradea (2009-05-15 08:31:26)
791. Oras K. Laszlo, programozo, Kolozsvar (2009-05-15 08:31:02)
790. Kolumban Boglarka, tanitono, gyergyoszentmiklos (2009-05-15 08:30:44)
789. Szabó András, Állatorvos, Szilágybagos (2009-05-15 08:30:24)
788. Bocskay László, tanár, Segesvár (2009-05-15 08:29:52)
787. Katona Nora, studenta, Satu Mare (2009-05-15 08:29:36)
786. Oláh Boglárka, student, Nagyvárad (2009-05-15 08:27:01)
785. Eross Gaspar, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-15 08:26:20)
784. Meister Róbert, kutató bibliográfus, Kolozsvár (2009-05-15 08:26:20)
783. Márton Béla, mérnök, Kolozsvár (2009-05-15 08:25:35)
782. Bagi Laszlo, designer, Nagyvárad (2009-05-15 08:24:24)
781. Laszlo Lujza, Geologus mérnök, Székelykeresztur (2009-05-15 08:24:19)
780. Sütő Tünde, Program koordinátor, Marosvásárhely (2009-05-15 08:24:17)
779. Molnár Ildikó Györgyi, mérnök, Csíkszereda (2009-05-15 08:24:15)
778. Kiss Anton, profesor, Cluj (2009-05-15 08:23:41)
777. Orbán Mária Magdolna, tanulmányi referens, Odoprheiu Secuiesc (2009-05-15 08:22:54)
776. Sorbán Angella, kutató, Kolozsvár (2009-05-15 08:22:14)
775. Németh Csaba, programozó, Marosvásárhely (2009-05-15 08:20:35)
774. Girás Csaba, mérnök, Kolozsvár (2009-05-15 08:20:19)
773. Mihók Renáta, eladó, Nagyvárad (2009-05-15 08:19:49)
772. Galvacsy Laszlo, arhitect/epitesz, Zalau/Zilah (2009-05-15 08:19:42)
771. Szatmári Judit, informatician, Tirgu Mures (2009-05-15 08:16:20)
770. Osváth Mónika, Programozó/Programator, Szamosújvár/Gherla (2009-05-15 08:15:24)
769. Rangyak Jozsef, gyujtemenykezelo/conservator, Csikszereda/Miercurea Ciuc (2009-05-15 08:14:45)
768. Szabadi Márta, könyvtáros, Marosvásárhely (2009-05-15 08:14:41)
767. György Ignác, kertészmérnök, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 08:14:07)
766. Szasz-Ferko Csaba, terkepesz, Kolozsvar (2009-05-15 08:10:34)
765. Popovici Malvina, Zalau (2009-05-15 08:07:25)
764. Farkas Andr;ás, fejlestési tanácsadó, Kolozsvár (2009-05-15 08:07:18)
763. Leopold Rudolf, Kolozsvár (2009-05-15 08:06:52)
762. Erős Zoltán, Tervező -Proiectant, Gyergyószárhegy - Lazarea (2009-05-15 08:06:42)
761. Muresan Melinda, szamitogepkezelö/operator calculator, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-15 08:05:02)
760. Dáné Gabriella, pszichológus, Kolozsvár (2009-05-15 08:03:30)
759. Horvath Ana, Asistent manager, Cluj-Napoca (2009-05-15 08:02:47)
758. Pal Levente, diak, Kolozsvar (2009-05-15 08:02:29)
757. Eros Sandor, Toplita (2009-05-15 08:01:59)
756. Kaucsár Beátrix, építész/arhitect/Architektin, Kolozsvár/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-15 08:00:48)
755. Papuscan Imre, Technikai igazgató, Nagyvárad (2009-05-15 07:59:10)
754. Fülöp Alpár András, almérnök, Székelyudvarhely (2009-05-15 07:56:01)
753. Tankó Lehel, Diák, Csíkszereda (2009-05-15 07:55:17)
752. Pongrácz Eszter, épírész, Csíkszereda (2009-05-15 07:55:17)
751. Fülpesi Gyula, köztisztviselő, Székelyudvarhely (2009-05-15 07:53:59)
750. Mészáros Oszkár, közgazdász, Marosvásárhely (2009-05-15 07:52:21)
749. Salló Tivadar, gyógyszerész, Marosvásárhely (2009-05-15 07:51:11)
748. Luffy Katalin, könyvtáros, Kolozsvár (2009-05-15 07:50:48)
747. Harkó Előd, mérnök, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 07:49:57)
746. Bodor László, Tanár/profesor, Cluj-Napoca/Kolozsvár/ (2009-05-15 07:48:59)
745. Fekete Andrea, referens, Gyergyoszentmiklos (2009-05-15 07:48:03)
744. Molnár Magdolna, nyugdijas/pensionar, Gyergyószárhegy (2009-05-15 07:47:49)
743. Török Ilonka, Könyvelö, Gyergyószentmiklós (2009-05-15 07:45:57)
742. lepedus jozsef, vegyesz, marosvasarhely (2009-05-15 07:45:05)
741. Tamas Szabo, szamitogep programozo, Perth, Western Australia (2009-05-15 07:40:19)
740. Ruth Gibson, unitarius lelkez, nyugdias , Chapel Hill, NC, USA (2009-05-15 07:40:17)
739. Berszán Ernő, programozó, Szatmárnémeti (2009-05-15 07:40:05)
738. Nagy Eszter, Webdesigner, Satu Mare (2009-05-15 07:38:37)
737. Gyorgy Somai Alpar, Szofia (2009-05-15 07:33:40)
736. Molnár Zoltán Csaba, informatikus, Gyergyószentmiklós (2009-05-15 07:33:18)
735. László Gábor Attila, vállalkozó, Székelyudvarhely (2009-05-15 07:30:17)
734. bogos maria, tanar, Csikszereda (2009-05-15 07:27:28)
733. KOCSIS-FERI ISTVAN, KOLOZSVAR (2009-05-15 07:22:42)
732. Ballai Zoltán, Kolozsvár (2009-05-15 07:22:30)
731. Pollnitz Marta, valalkozo, Kolozsvar (2009-05-15 07:20:19)
730. madarasz lorant, szinesz/actor, kolozsvar-cluj (2009-05-15 07:17:39)
729. Kelemen Laszlo, Biologus, Marosvasarhely (2009-05-15 07:15:50)
728. Szaló Réka, egyetemi tanársegéd/asistent universitar, Marosvásárhely/ Tg. Mures (2009-05-15 07:07:55)
727. Gyorgy S Gyongyver, koztisztviselo, Kolozsvar (2009-05-15 07:07:36)
726. Szabo Erzsebet, villamosmernok, Kolozsvar (2009-05-15 07:05:24)
725. Artur Peterfi, hotel business, Aspen (2009-05-15 07:04:27)
724. T. Szabó Levente, irodalomtörténész, egyetemi oktató, Kolozsvár (2009-05-15 06:50:31)
723. Szenkovics Dezső, secretar şef facultate, Cluj-Napoca (2009-05-15 06:47:46)
722. Dimeny-Nagy Eva, educatoare, Cluj-Napoca (2009-05-15 06:45:20)
721. Vajda Éva, tanár, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 06:43:56)
720. Horvath Csaba, Cercetator Stiintific, Cluj Napoca (2009-05-15 06:42:42)
719. Bethlendi Alice, mernok/inginer, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-15 06:33:17)
718. Tóth Zoltán, Marosvásárhely (2009-05-15 06:28:40)
717. Molnar Tibor, Rendszergazda/Administrator, Szamosujvar/Gherla (2009-05-15 06:11:44)
716. Orendi István, mérnök, Székelyudvarhely (2009-05-15 06:10:47)
715. Török Zoltán, vállalkozó, Gyergyószentmiklós (2009-05-15 06:08:08)
714. Nagy István, tanár, Pécska - Pecica (2009-05-15 06:02:48)
713. Brok Bernadett, DiĂĄk, CsĂ­kszereda (2009-05-15 06:00:02)
712. zoltan mihaly, vilanyszerelo, adelaide (2009-05-15 05:30:48)
711. Balogh Emeric, Student, Salonta (2009-05-15 03:50:23)
710. Toos Aron, Egyetemista, Cluj napoca (2009-05-15 03:37:11)
709. Pat Rodgers, retired technical writer, California, USA (2009-05-15 03:25:54)
708. Robert L. Tripp, Teacher, Reston, Virginia USA (2009-05-15 03:18:26)
707. Michael D. Berger, PhD, Retired Scientist and Engineer, Reston, Virginia, USA (2009-05-15 03:17:30)
706. Arthur Ungar, none, Lafayette, CA, USA (2009-05-15 03:01:17)
705. Cristina Sbarcea, tanar, Csikszereda (2009-05-15 03:00:14)
704. Szász Péter, ámber, Kézdivásárhely (2009-05-15 02:56:16)
703. Bajusz Istvan, Egyetemi tanar, Zilah (2009-05-15 02:42:32)
702. Cecilia Kingman, Pastor, Seattle, Washington, USA (2009-05-15 02:39:59)
701. Dömötör Károly, közgazdász, Budapest (2009-05-15 02:31:22)
700. Peter H Van Demark, Ecographer, Newton, Massachusetts, USA (2009-05-15 02:28:40)
699. Fodor Emoke, Kolozsvar (2009-05-15 02:23:21)
698. Csoka Levente, Student, Cluj-Napoca (2009-05-15 02:18:35)
697. Pápay Boróka, Tanuló, Nagyvárad (2009-05-15 02:02:36)
696. Fazakas Lajos, Kolozsvár (2009-05-15 01:57:59)
695. Richard Schnell, Elektriker, Schorndorf (2009-05-15 01:53:10)
694. Erős Levente, közhivatlanok, Gyergyószentmiklós (2009-05-15 01:43:45)
693. Derzsi Szabolcs, tanuló, Székelykeresztúr (2009-05-15 01:43:20)
692. Péter Hunor, elev, Cluj - Kolozsvár - Klausenburg (2009-05-15 01:42:10)
691. Udvari Tamas, diak/student, Kolozsvar/Cluj-Napoca (2009-05-15 01:39:43)
690. dr. Péterffy Anna-Erzsébet, medic dentist, Tg. Mures (2009-05-15 01:39:03)
689. Fischer Gábor, filmrendező, Budapest (2009-05-15 01:35:50)
688. Keresztes Attila, rendező, Kolozsvár (2009-05-15 01:35:47)
687. Krécsi Ágnes, Kolozsvár/Cluj (2009-05-15 01:34:16)
686. Kézdi Imola, szinész, Kolozsvár (2009-05-15 01:32:11)
685. Ary Jonathán, diák, Szatmárnémeti (2009-05-15 01:27:33)
684. Szláv Ilona, sofőr, Bury St. Edmunds (2009-05-15 01:21:28)
683. Sz. Margó, tolmács, Bük (2009-05-15 01:20:56)
682. Sz. Gita, ápolónő, Sárvár (2009-05-15 01:20:27)
681. Medve Margit, kvtos, Kolozsvár (2009-05-15 01:20:03)
680. Medve Elena, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-15 01:19:36)
679. Sz. Hella, könyvtáros, S. (2009-05-15 01:19:07)
678. Kiss Nikoletta, tanuló, Sárvár (2009-05-15 01:18:42)
677. Özv. Kiss Margit, nyugdíjas, Sárvár (2009-05-15 01:18:18)
676. deak zsolt, alpinist utilitar, cluj-napoca (2009-05-15 01:13:50)
675. Kádár Elemér, táncos, koreográfus, táncoktató, Nagyvárad (2009-05-15 01:02:49)
674. Hadnagy Kinga, tanárnő, Marosvásárhely (2009-05-15 00:56:04)
673. Orbán János, kutató, művészettörténész / cercetător, istoric de artă, Marosvásárhely / Târgu-Mureş (2009-05-15 00:55:56)
672. Janko Zsolt, Dirijor, Cluj Napoca (2009-05-15 00:54:40)
671. Csupor Jeno, programator, Cluj (2009-05-15 00:53:43)
670. Izsák Imre, egyetemi hallgató/student, Kolozsvár (2009-05-15 00:52:10)
669. Vass Laura, egyetemi hallgató/studenta, Kolozsvár/Cluj- Napoca (2009-05-15 00:49:00)
668. Magyari Zsolt, operatőr, Bukarest (2009-05-15 00:46:02)
667. Soltainé Bárczi Éva, nyugdíjas, Budaörs (2009-05-15 00:44:12)
666. Molnár Boglárka, Fotós, reklámgrafikus, Székelyudvarhely (2009-05-15 00:39:58)
665. Plájás Ildikó, doctorand/doktorandusz, Cluj/Kolozsvár (2009-05-15 00:38:15)
664. Heiling Zsolt, cégvezető, Budapest (2009-05-15 00:36:26)
663. Molnár Margit , egyetemista, Gyergyószárhegy (2009-05-15 00:34:37)
662. Bertóti Johanna, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-15 00:34:15)
661. Szilágyi Sándor, informatikus, Budapest (2009-05-15 00:33:14)
660. Sipos Gábor, egyetemi docens, Kolozsvár/Cluj/Klausenburg (2009-05-15 00:30:46)
659. Hajdó Hajnal Réka, egyetemista, Székelykeresztúr (2009-05-15 00:30:20)
658. Pászkán Zsolt, politikai szakértő, Miskolc (2009-05-15 00:28:11)
657. Gergely Tibor, adatfeldolgozó, Kolozsvár (2009-05-15 00:27:47)
656. Luka Lehel-György, diák, Kolozsvár (2009-05-15 00:26:12)
655. Székely Emese, tanár, Marosvásárhely/Tg-Mures (2009-05-15 00:25:14)
654. Molnár Zoltán, Sepsiszentgyörgy (2009-05-15 00:23:36)
653. Gáll Enikő, térképész, Kolozsvár (2009-05-15 00:23:11)
652. Nagy-Korodi Ladislau, fizika tanar/profesor fizica, Sighisoara/Segesvar (2009-05-15 00:18:35)
651. Tapaszto Szabolcs, egyetemista, kolozsvar (2009-05-15 00:15:27)
650. Kulcsár Szabolcs, karmester/dirijor, Kolozsvár/Cluj (2009-05-15 00:14:12)
649. Boldog Zoltán, tanár, Szeged (2009-05-15 00:12:38)
648. Marcel Hanke , Student/, Düren (2009-05-15 00:12:36)
647. Matyas Csongor, Egyetemista, Szatmarnemeti (2009-05-15 00:09:52)
646. Pásztor Noémi, Gyógyszerész, Marosvásárhely (2009-05-15 00:09:33)
645. ignac, tanulo, gyergyoditro (2009-05-15 00:08:36)
644. gal, valalkozas, gyergyoditro (2009-05-15 00:07:51)
643. Czilli Laszlo, student arhitect, Cluj-Napoca (2009-05-15 00:05:16)
642. Balázs Nóra, diák/student, Kolozsvár/Cluj (2009-05-15 00:03:34)
641. Szele Aron, egyetemista, Bukarest (2009-05-15 00:01:27)
640. Kolumbán Vilmos József , Egyetemi adjunktus/lector , Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-15 00:01:24)
639. Schmeißer Johannes Zsolt, student, Berlin (2009-05-15 00:00:58)
638. Daradics Katalin, Studenta, Budapesta (2009-05-14 23:59:31)
637. Csóka Boglárka, egyetemista, Zilah (2009-05-14 23:56:03)
636. Bodo Gyorgyi Emma, Adminisztrativ aszisztens, Marosvasarhely (2009-05-14 23:55:36)
635. Georg Kiss, Inginer/Mérnök/Ingenieur, München (2009-05-14 23:55:10)
634. Kovács Hunor, programozó matematikus, Kolozsvár (2009-05-14 23:54:40)
633. Borbély-Bartis János, tanár, Pécs (2009-05-14 23:54:23)
632. Adorjáni Panna, Kolozsvár (2009-05-14 23:53:43)
631. Visky András, egyetemi tanár, Kolozsvár (2009-05-14 23:53:10)
630. Varga Norbert , student, Kolozsvar (2009-05-14 23:52:59)
629. Benedek Lehel, Villamosmernok, Marosvasarhely (2009-05-14 23:51:26)
628. Száraz Enikő, közgazdász, Kolozsvár/Cluj/Klausenburg (2009-05-14 23:51:02)
627. Kolumban Judit, Könyvtáros/Bibliotecara, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-14 23:50:31)
626. Tamás Levente, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 23:50:30)
625. Gebe Fügi Szabolcs, DIÁK, KOLOZSVÁR (2009-05-14 23:49:31)
624. Géczi Levente-Sándor, Jogtanácsos, Székelyudvarhely (2009-05-14 23:49:27)
623. Lazar Zsombor, zenesz-tanar, Csikszereda (2009-05-14 23:49:18)
622. Kalló Ildikó, egyetemi docens, Kolozsvár (2009-05-14 23:48:20)
621. dr.Pallag Péter, ügyvéd, Budapest (2009-05-14 23:47:05)
620. Farkas Tamas, szamitogep kezelo, sepsiszentgyorgy (2009-05-14 23:46:02)
619. Szabó Tünde, Varronő, Canada Calgary (2009-05-14 23:44:51)
618. Kajtár Lehel, Grafikus, Kolozsvár (2009-05-14 23:44:39)
617. Biro Botond, student, Szatmar (2009-05-14 23:43:09)
616. Miklósvölgyi Csaba, Budapest (2009-05-14 23:43:09)
615. Kim Attila, építész, Kolozsvár (2009-05-14 23:40:22)
614. Bogáti-Bokor Ákos, zenész, Kolozsvár (2009-05-14 23:40:09)
613. Kovács Mária, Könyvtáros, Kolozsvár (2009-05-14 23:39:40)
612. Ruszuly Emese , szociológus, Kolozsvár (2009-05-14 23:38:41)
611. Szabó-Györke Zsombor, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 23:38:16)
610. Várady László, Nőgyógyász, Budapest (2009-05-14 23:37:27)
609. Albert Csaba, Egyetemista, Csíkszereda/Kolozsvár (2009-05-14 23:36:00)
608. GEBE-FÜGI LASZLÓ, VÁLLALKOZÓ, KOLOZSVÁR (2009-05-14 23:35:20)
607. Bencze Béla, Kántor, Nagyvárad (2009-05-14 23:33:47)
606. Kadar Arpad, Egyetemista, Felvinc (2009-05-14 23:32:36)
605. Szabó Éva, Szilágysámson (2009-05-14 23:31:50)
604. Ercsei Kálmán, szociológus, Kolozsvár / Marosvásárhely / Budapest (2009-05-14 23:30:36)
603. Feher Maria, operator PC, Gyergyoszentmiklos (2009-05-14 23:29:20)
602. Nagy Örs, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 23:27:53)
601. Blanka Angyal, Tanulo, Unirea 1 (2009-05-14 23:26:04)
600. Székely Ákos, programozó, Kolozsvár (2009-05-14 23:25:07)
599. Derzsi Júlia, doktorandus, Kolozsvár (2009-05-14 23:25:02)
598. Hegyi Réka, színházkritikus, Kolozsvár (2009-05-14 23:24:45)
597. Nagy István, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-14 23:24:43)
596. Oniga Erika, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 23:24:09)
595. Stanik Bence, újságíró, Kolozsvár (2009-05-14 23:24:00)
594. Márkos Gergely Orsolya, közgazdász, Kolozsvár (2009-05-14 23:23:33)
593. György Tímea, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 23:22:59)
592. Lászlóffy Réka, tanársegéd, Kolozsvár (2009-05-14 23:22:35)
591. Márkos Ervin, unitárius lelkész, Fogaras (2009-05-14 23:21:52)
590. Székely Csaba, szerkesztő, Marosvásárhely (2009-05-14 23:20:56)
589. Wanek Tamás, Kolozsvár (2009-05-14 23:18:24)
588. Fogarasi Laura, Egyetemi hallgato , Kezdivasarhely (2009-05-14 23:17:24)
587. Balajti Robert, Arhitect, Oradea (2009-05-14 23:17:01)
586. Kádár László, Iskolás, Marosvásárhely (2009-05-14 23:16:43)
585. Mándli Dóra, tanuló, Szombathely (2009-05-14 23:16:05)
584. Szabó Judit, Kolozsvár (2009-05-14 23:16:03)
583. Pataki Eniko, operaenekes, Kolozsvar (2009-05-14 23:10:47)
582. Szak Péter , közgazdász , Budapest (2009-05-14 23:08:41)
581. Czika Antónia, tördelőszerkesztő, Brassó/Brasov/Kronstadt (2009-05-14 23:08:14)
580. Szénégető István, róm. kat. pap, Marosvásárhely (2009-05-14 23:08:05)
579. Gábor Ildikó, óvónő, Sepsiszentgyörgy (2009-05-14 23:07:45)
578. Daragics Kata, Diák, Kolozsvár (2009-05-14 23:07:43)
577. Szabó István, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 23:07:41)
576. Rácz Tímea, egyetemista, Szatmárnémeti (2009-05-14 23:06:36)
575. Suciu Attila, Zenesz, Nagyvarad (2009-05-14 23:06:19)
574. Ledán-Muntean Sándor, gépészmérnök, Sepsiszentgyörgy (2009-05-14 23:05:56)
573. Tóth István Ferenc, doktorandusz, Kolozsvár (2009-05-14 23:05:09)
572. Madaras Laszlo, mernok, Marosvasarhely (2009-05-14 23:04:26)
571. Balazs robert, covaszna/kezdivasarhely (2009-05-14 23:04:23)
570. Luczai Eva, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-14 23:04:17)
569. Karácsony Szabolcs, Tanuló, Sepsiszentgyörgy (2009-05-14 23:03:54)
568. Baricz Imola , közgazdász/ economist , Szatmárnémeti/ Satu Mare (2009-05-14 23:02:49)
567. Szász István Szilárd, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 23:02:05)
566. Bencze Melinda, diák, Sepsiszentgyörgy (2009-05-14 23:01:07)
565. Barabás Botond, diák, Sepsiszentgyörgy (2009-05-14 23:00:10)
564. Bodnár Judit, egyetemi hallgató, Pécs (2009-05-14 23:00:05)
563. Katalin Orban, translator, Tirgu Mures (2009-05-14 22:59:04)
562. Daczó Levente, elev, Tg. Secuiesc (2009-05-14 22:58:51)
561. Baczó Zsolt, Egyetemista, Zilah (Kolozsváron tanulok) (2009-05-14 22:56:38)
560. Kocsis Zsuzsanna, diak, marosvasarhely (2009-05-14 22:56:33)
559. Balázs D. Attila, Bookline.ro - marketinges, újságiró, Nagyvárad (Oradea) / Budapest (2009-05-14 22:55:59)
558. Hegedűs Zoltán, újságíró, Budapest (2009-05-14 22:55:51)
557. dr.Weil Gyula, orvos, Gyergyoszentmiklos (2009-05-14 22:55:43)
556. W. Kovács András, tud. munkatárs, Kolozsvár (2009-05-14 22:55:39)
555. Benedek Sándor, szerkesztő, Csíkszereda (2009-05-14 22:55:24)
554. Kovács Beatrix, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 22:55:00)
553. Szász István, Gyergyószentmiklós (2009-05-14 22:53:13)
552. Bálint István, orvos, Marosvásárhely (2009-05-14 22:52:58)
551. szentkuti farkas, tierarzt, klausenburg (2009-05-14 22:52:44)
550. Nagy Csaba, egyetemista, localitatea Unirea,strada Morii,nr 291,judetul Alba (2009-05-14 22:51:56)
549. Székely Szilárd, Odense (2009-05-14 22:51:52)
548. Milik Csongor-Árpád, térképész, Kolozsvár (2009-05-14 22:51:42)
547. Kocsis Róbert, zenész/egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 22:49:56)
546. Fodor János, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 22:46:42)
545. Berkeszi Zsolt, villanyszerelő, Szatmárnémeti (2009-05-14 22:46:12)
544. Antal Istvan, kozhivatalnok, Csikszereda (2009-05-14 22:46:02)
543. Csorvási Csilla, Egyetemi hallgató, Csíkszereda (2009-05-14 22:45:47)
542. Nagy Szabolcs, közgazdász/economist; egyetemi hallgató/student, Barót / Baraolt (2009-05-14 22:45:39)
541. Derzsi-Élthes Éva, felsővezető, Csikszereda (2009-05-14 22:45:30)
540. Sipos Dávid, diák, Amsterdam (2009-05-14 22:44:51)
539. Fábián Erzsébet, biológus, Bánffyhunyad (2009-05-14 22:44:47)
538. Dénes Gabriella, egyetemista/student, Kolozsvár, Klausenburg, Cluj Napoca (2009-05-14 22:44:24)
537. Bartha Evelyn, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 22:44:13)
536. Takács Katalin, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 22:43:40)
535. Laczkó Vass Róbert, színész - actor, Kolozsvár - Cluj - Klausenburg (2009-05-14 22:43:21)
534. Kolcsar Annabella, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-14 22:40:47)
533. Szász Tünde, Gyergyószentmiklós (2009-05-14 22:39:09)
532. Sarosi Imola, doktori hallgato, Kolozsvar (2009-05-14 22:38:46)
531. Berecz Anna Krisztina, tanár, Székelyudvarhely (2009-05-14 22:38:28)
530. Ilyés Albert, programozó, Szászrégen (2009-05-14 22:36:07)
529. Székely Csaba, zeneművész, Budapest (2009-05-14 22:35:45)
528. Kis Eniko- Andrea, konyvkoto, Kolozsvar (2009-05-14 22:35:40)
527. Patcas Krisztian, Mesterizo/ Masterand, Kolozsvar/ Cluj Napoca (2009-05-14 22:34:52)
526. Bodor Zsolt, Egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 22:34:39)
525. Székely László, cégvezető, Marosvásárhely (2009-05-14 22:33:37)
524. Molnos Ildikó, pedagógus, Temesvár (2009-05-14 22:33:18)
523. Kós Katalin, zenetanár, művelődésszervező, Kolozsvár (2009-05-14 22:30:59)
522. Kobrizsa Imola, diak, Kezdivasarhely (2009-05-14 22:30:04)
521. Dáné Tibor Kálmán, tanár, művelődésszervező, Kolozsvár (2009-05-14 22:29:32)
520. Demeter Levente, tanár, Székelykeresztúr (2009-05-14 22:28:46)
519. Fekete István, projektvezető, Kiskunfélegyháza (2009-05-14 22:28:06)
518. Handra Norbert, diák, Csernáton (2009-05-14 22:27:55)
517. Kónya László, Egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-14 22:27:53)
516. Veress Boglárka, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 22:27:46)
515. Kovács Csaba, egyetemista, Kezdivasarhely (2009-05-14 22:27:36)
514. Deritei Endre, Diák, Türe (2009-05-14 22:27:03)
513. bihari zoltan, egyetemista, szamosujvar (2009-05-14 22:26:04)
512. Hantz Péter, biofizikus, Heidelberg (2009-05-14 22:24:18)
511. László Lóránt, doktorandusz, Kolozsvár (2009-05-14 22:24:01)
510. Zsigmond Eszter, egyetmi hallgato, Kezdivasarhely/ Targu-Secuiesc/ Szekler Neumarkt (2009-05-14 22:23:42)
509. Márton István, geológus, Kolozsvar (2009-05-14 22:23:30)
508. Deritei Endre, Diák, Kolozsvár (2009-05-14 22:22:05)
507. Szegedy Zsófia, Kolozsvár (2009-05-14 22:22:02)
506. Molnár András, tanár-fordító, Budapest/ Csíkszereda (2009-05-14 22:21:12)
505. maria, student, tg-mures (2009-05-14 22:20:26)
504. Sárpataki Eszter, Diák, Kolozsvár (2009-05-14 22:19:09)
503. Nagy ferenc, diák, Kolozsvár (2009-05-14 22:18:51)
502. Váradi Gábor, Vállalkozó, Kolozsvár (2009-05-14 22:18:47)
501. Biro Barna Zoltan, student, cluj-napoca (2009-05-14 22:18:40)
500. Bartha Bela Tibor, programozo/programator, Kolozsvar/Cluj Napoca (2009-05-14 22:18:01)
499. Váradi Gábor, Vállalkozó, Salgótarján (2009-05-14 22:16:42)
498. Tankó Beáta, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 22:16:18)
497. Kiss Csaba, student, cluj-napoca (2009-05-14 22:16:03)
496. Bokor Attila, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 22:15:50)
495. Albert Annamária, nyelvtanár, Csíkszereda (2009-05-14 22:15:45)
494. Pál István, Tusnádfürdő (2009-05-14 22:15:22)
493. Deritei Dávid, Diák, Kolozsvár (2009-05-14 22:15:16)
492. Babós Csengele, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 22:14:31)
491. Szőcs Csongor, tanuló, Csíkszereda (2009-05-14 22:14:03)
490. Orbán Zsuzsa, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 22:13:03)
489. Derzsi Csongor, Kolozsvár (2009-05-14 22:12:36)
488. Spiellermann Otto Edgar, szabaduszo, kolozsvar (2009-05-14 22:11:42)
487. Vadász Szatmári István , tanár, Gyergyószentmiklós (2009-05-14 22:10:54)
486. Lucian Barbu-Tudoran, biolog, Cluj-Napoca (2009-05-14 22:10:14)
485. Kiss Andrea, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-14 22:09:54)
484. Hermann László, szoftverfejlesztő, Kolozsvár (2009-05-14 22:09:16)
483. Kovacs Gabor, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-14 22:08:47)
482. Tamas Miklos, Inginer proiectant, Cluj Napoca (2009-05-14 22:08:37)
481. Teglas Rezso, Manager, Targu Mures (2009-05-14 22:06:29)
480. Csikos Adel, tanulo, Nagyszalonta (2009-05-14 22:06:06)
479. Török Timea, egyetemi hallgató, Székelykocsárd (2009-05-14 22:06:06)
478. Visinescu Marta, arhitect, Turda (2009-05-14 22:05:02)
477. pozsar julia, pszichologus, kolozsvar (2009-05-14 22:03:37)
476. Szakáts István, polgár, Kolozsvár (2009-05-14 22:03:06)
475. Bíró Blanka, újságíró, Sepsiszentgyörgy (2009-05-14 22:02:57)
474. vremir merza magdolna, profesoara, cluj (2009-05-14 22:02:33)
473. pozsar robert, hangszerjavito, kolozsvar (2009-05-14 22:02:05)
472. Szilágyi Péter, diák, Biharszentjános (2009-05-14 22:02:04)
471. Köllő István, diák, Csíkszereda/Budapest (2009-05-14 22:01:09)
470. vremir mircea martin, designer, cluj (2009-05-14 22:00:49)
469. Endi Erika, Kolozsvar (2009-05-14 22:00:19)
468. Vida Erika, szerkesztő, Marosvásárhely (2009-05-14 21:59:51)
467. Spitzer Judit, újságíró, Kolozsvár (2009-05-14 21:59:17)
466. Jecan Dan, Masterand Stiinte Politice, Cluj-Napoca (2009-05-14 21:58:45)
465. Bitay Magdolna, nyugdijas/pensionar, Kolozsv'r/Cluj Napoca (2009-05-14 21:58:31)
464. Sidó Zsuzsa, diák/student, Zabala/Budapest (2009-05-14 21:55:17)
463. Szilveszter Zsuzsanna, secretara, Cluj-Napoca (2009-05-14 21:55:08)
462. Kállay Péter, közgazdász, Kolozsvár (2009-05-14 21:55:07)
461. Albert Csongor, közgazdász, Kolozsvár (2009-05-14 21:54:09)
460. Foica László, fuvolaművész, Nagyvárad (2009-05-14 21:54:06)
459. Sebesi Enikő Csilla, Tanuló, Nagyszalonta (2009-05-14 21:54:05)
458. Jakab Dénes Barna, civil servant, Budapest (2009-05-14 21:53:57)
457. Székely Tünde, Doktorandus, Kolozsvár (2009-05-14 21:53:45)
456. Szentesi Szende, epitesz, Kolozsvar (2009-05-14 21:53:36)
455. Adi Dohotaru, Jurnalist, Cluj-Napoca (2009-05-14 21:53:16)
454. Vásárhelyi Zoltán, stundent, Cluj (2009-05-14 21:52:56)
453. Székely Tünde, Doktorandus, Kolozsvár (2009-05-14 21:52:45)
452. György Botond, Egyetemista, Gyergyószentmiklós (2009-05-14 21:52:21)
451. Mailinger Dorottya Csenge, tanulo, Nagyszalonta (2009-05-14 21:50:58)
450. Oláh Zoltán, info, Gyergyoszárhegy (2009-05-14 21:50:30)
449. Kovacs Tibor, vegyészmérnök hallgató, Élesd (2009-05-14 21:49:23)
448. ambrus csanád, diak, kolozsvar (2009-05-14 21:49:22)
447. Laczkó György, tanár, Székelyudvarhely (2009-05-14 21:47:45)
446. cziko melinda, egyetemista, kolozsvar (2009-05-14 21:47:09)
445. Molnár Zsolt, Web developer, Kolozsvár (2009-05-14 21:47:08)
444. Komsa Attila, Termekigazgato, Marosvasarhely (2009-05-14 21:46:01)
443. Szabó Csenge Yvette, tanuló, Nagyszalonta (2009-05-14 21:45:25)
442. Majla Roland, Zenész, Marosvásárhely (2009-05-14 21:45:20)
441. Petras Terez, Referens, Szekelyudvarhely (2009-05-14 21:44:51)
440. Kiss Marta, Kolozsvar (2009-05-14 21:41:51)
439. Bitay Enikő, egyetemi oktató, Kolozsvár (2009-05-14 21:41:50)
438. kozma julia, egyetemista, kolozsvar (2009-05-14 21:41:44)
437. Gordán Edina, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 21:39:33)
436. Pásztor Ferenc, Kutató, Kolozsvár (2009-05-14 21:37:00)
435. Toró Tamás, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 21:36:25)
434. Leszai Istvan, kornyezetvedelmi tanacsado/consultant de mediu, Kolozsvar/Cluj-Napoca/Klausenburg (2009-05-14 21:36:21)
433. Sidó Csaba, programozó, Budapest (2009-05-14 21:36:13)
432. Wolf Agnes Kinga, tortenelem tanar, Kolozsvar (2009-05-14 21:35:40)
431. Mikó Imola, doktorandusz, Kolozsvár (2009-05-14 21:35:33)
430. Szalma Laszlo-Zsolt, alkalmazott, Kolozsvar (2009-05-14 21:35:15)
429. Szabó Zsolt, fordító, Tg-Mureş (2009-05-14 21:35:07)
428. Bitay Enikő, egyetemi oktató, Kolozsvár (2009-05-14 21:34:14)
427. Molnar Gavril, orvostanhallgató, Kolozsvár (2009-05-14 21:33:33)
426. Sidó Csaba, programozó, Budapest (2009-05-14 21:32:27)
425. Szekely, Sarah, English Teacher, Kolozsvar (2009-05-14 21:32:25)
424. Meszaros Csaba, Vallalkozo, Csikszereda (2009-05-14 21:32:16)
423. Szekely, Janos, Engineer, Kolozsvar (2009-05-14 21:31:45)
422. Madaras Péter, állatorvos/ medic veterinar, Kolozsvár/ Cluj-Napoca/ Klausenburg (2009-05-14 21:31:43)
421. Marton Margit, nyugdijas, Szekelyudvarhely (2009-05-14 21:31:39)
420. Nagy Szilárd, gyógypedagógus, Kolozsvár (2009-05-14 21:30:37)
419. Bohonyi Boglarka, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-14 21:28:36)
418. Nagy Erika, grafikus, Marosvásárhely (2009-05-14 21:28:29)
417. Csák István, Zsámbék (2009-05-14 21:27:48)
416. Benjamin Kohl, Cluj / Hamburg (2009-05-14 21:27:03)
415. Szabó Csaba , újságíró, Kolozsvár (2009-05-14 21:25:57)
414. Miklós Zoltán-András, Termékmenedzser, Csíkszereda (2009-05-14 21:25:18)
413. Medgyesi Júlia, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 21:25:14)
412. Oláh Gyöngyvér, Kolozsvár (2009-05-14 21:25:05)
411. Imreh-Rácz Előd, diák, Kolozsvár (2009-05-14 21:24:47)
410. Medgyesi Júlia, egyetemi hallgató, Budapest - Kolozsvár (2009-05-14 21:24:23)
409. Csák Erika, adminisztrátor, Zsámbék (2009-05-14 21:23:48)
408. Szegedi Csaba, egyetemi halgato, Szamosujvar (2009-05-14 21:23:24)
407. Sebestyén Rozália, Învăţătoare, Cluj-Napoca (2009-05-14 21:23:23)
406. Szocs Zoltan, Technikus, Kezdivasarhely (2009-05-14 21:23:14)
405. Kádár Noémi, kismama, Kolozsvár (2009-05-14 21:22:54)
404. Portik Szilárd Levente, Diák, Nagyvárad/Oradea (2009-05-14 21:20:52)
403. Kádár Olivér, Térképész, Kolozsvár (2009-05-14 21:20:51)
402. Barcsai Andrea, Kolozsvár (2009-05-14 21:20:45)
401. Sebestyén Árpád, Profesor, Cluj-Napoca (2009-05-14 21:19:08)
400. Medgyesi Ákos, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 21:19:08)
399. Medgyesi Ákos, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 21:17:21)
398. Csata István, x, Kolozsvár (2009-05-14 21:16:27)
397. Kömives Mónika, diák, Kolozsvár (2009-05-14 21:14:38)
396. Miklós Zoltán-István, muzeológus, Székelyudvarhely (2009-05-14 21:14:35)
395. Vincze Francisc, sofer, VLAHA (2009-05-14 21:13:55)
394. Gabor Janos, Korostrarkany (2009-05-14 21:13:48)
393. Sebestyen Obed, Tanulo, Nagyvarad (2009-05-14 21:13:21)
392. Botean Pavel, programozo, Kolozsvar (2009-05-14 21:12:56)
391. Deritei Eva, Tanulo, Wiesbaden, Nemetorszag (2009-05-14 21:12:42)
390. Asurdoaie-Turos Gabriella, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-14 21:12:32)
389. Märton Kinga, egyetemista, Szekelyudvarhely (2009-05-14 21:12:03)
388. Botean Eniko , nover, Ryde (2009-05-14 21:11:49)
387. Farago Norbert, Tanulo, Nagyvarad (2009-05-14 21:11:06)
386. Botean Andrea Paula, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-14 21:10:45)
385. Patassy Sándor, pedagógus / grafikus, Dunaszerdahely, Szlovákia (2009-05-14 21:10:45)
384. Botár Gellért, Kolozsvár (2009-05-14 21:10:24)
383. Orbán Tibor, Raktárnok, Kolozsvár (2009-05-14 21:09:57)
382. Botean Orsolya Timea, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-14 21:09:15)
381. Lészai Lehel, diák, Kolozsvár (2009-05-14 21:09:09)
380. Moni Gizella Aliz, mesteis hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 21:09:07)
379. Mozsolits Melinda, háztartásbeli, Pécel (2009-05-14 21:08:53)
378. Kéki Imre, diák, Nagyvárad (2009-05-14 21:05:13)
377. Szász Lóránt-Levente, segédlelkipásztor, Kolozsvár (2009-05-14 21:04:32)
376. Tobias Zsolt, Student, Oradea (2009-05-14 21:02:17)
375. Antal István, Tech. Operator Calculator, Miercurea-Ciuc (2009-05-14 21:01:52)
374. Biro Andras-Attila, economist, targu secuiesc (2009-05-14 21:01:39)
373. Katona Reka, Kozgazdaszs, Bukarest (2009-05-14 21:00:23)
372. Takács Krisztina, Főiskolai hallgató, Budapest (2009-05-14 20:58:17)
371. Solyom Zsuzsanna, Titkárnő, Gyergyószentmiklós (2009-05-14 20:58:17)
370. Grünsperger Balázs, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 20:57:51)
369. Gyöngyösi Csilla, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 20:56:53)
368. Móritz Kinga, Kolozsvár (2009-05-14 20:54:05)
367. Matyas-Peter Gyozo, diak, Kolozsvar, Tordaszentlaszlo (2009-05-14 20:52:58)
366. Jakab Barna, Profesor, Tg.Mures (2009-05-14 20:51:41)
365. Imecs Atila, Szamitogep szervizelo, Gyergyoszentmiklos (2009-05-14 20:51:37)
364. Patakfalvi Ágnes, Kolozsvár (2009-05-14 20:50:54)
363. Grunzó Zsófia, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 20:49:06)
362. Kovacs Eva , egyetemi hallgato, Marosvasarhely (2009-05-14 20:48:50)
361. László Zoltán, biológus, egyetemi oktató, Kolozsvár (2009-05-14 20:46:53)
360. Kelemen Attila Ármin, jurnalist, újságíró, Tg-Mureş, Marosvásárhely (2009-05-14 20:46:21)
359. Kovács Emőke, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 20:46:05)
358. Dávid Anita, diák, Nagyvárad (2009-05-14 20:44:10)
357. Horvath Vasile, Electronist, Cluj-Kolozsvár (2009-05-14 20:44:06)
356. Valkai Jozsef, nyugdias fotervezo, Kolozsvar (2009-05-14 20:43:33)
355. Birtalan Csanád, diák, Kolozsvár (2009-05-14 20:43:29)
354. Madaras Peter, diak/student, Gyergyoszentmiklos/Gheorgheni (2009-05-14 20:43:20)
353. Sólyom Katalin, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 20:41:41)
352. Valkai Cecilia, nyugdias muszaki rajzolo, Kolozsvar (2009-05-14 20:40:48)
351. airizer eva, gyogyszerész, kolozsvár (2009-05-14 20:39:38)
350. Máthé Klára M., informatikus, Kolozsvár (2009-05-14 20:38:54)
349. Tamas Zoltan, diak, Kolozsvar (2009-05-14 20:36:58)
348. Sulyok Júlia, segédlelkész, Zilah (2009-05-14 20:35:35)
347. Gál Csilla, egyetemista, Gyergyószárhegy (2009-05-14 20:34:10)
346. Fülöp Zsuzsánna, egyetemista, Székelyudvarhely (2009-05-14 20:32:52)
345. Krézsek Csaba, Geológus, Bukarest (2009-05-14 20:31:15)
344. Váradi Nagy Pál, író/egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 20:30:37)
343. Nagy Katalin, közönségszervező, Kolozsvár (2009-05-14 20:30:36)
342. Pal Levente, Kozgazdasz, Kolozsvar (2009-05-14 20:30:31)
341. Benedek István, építész / arhitect, Kolozsvár / Cluj (2009-05-14 20:30:24)
340. Bartha József, képzőművész, artist plastic, Marosvásárhely (2009-05-14 20:29:00)
339. Daroczi Csaba Zsolt, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-14 20:28:20)
338. Boga Levente, Egyetemi hallgató, Sepsiszentgyörgy (2009-05-14 20:27:59)
337. Adorjáni Attila, student/marketing, Marosvasarhely/Targu Mures/Neumarkt (2009-05-14 20:26:12)
336. Varga László, Szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-14 20:22:02)
335. Bartalus Gáspár, diák, Eindhoven (2009-05-14 20:21:32)
334. Ferencz Csaba-Levente, arculattervező, közösségszervező, Kolozsvár (2009-05-14 20:21:25)
333. Aczél Botond, mérnök, Zabala(Ro), Budapest(Hu) (2009-05-14 20:20:28)
332. Bogos Róbert, tanár, Csíkszereda (2009-05-14 20:19:16)
331. Luminita Dejeu, artist vizual, Cluj (2009-05-14 20:18:25)
330. Károly Gyöngyi, nyugdíjas, Cluj-Napoca ,Kolozsvár (2009-05-14 20:16:25)
329. Vass Attila, egyetemista, Kolozsvár/Görgényüvegcsűr (2009-05-14 20:16:02)
328. Szőcs Anna, oktatási menedzser, Budapest (2009-05-14 20:15:05)
327. Visky Júlia, HR szakember, Kolozsvár (2009-05-14 20:14:23)
326. Golyhó János Tibor, Tanuló, Köröstarján (2009-05-14 20:14:15)
325. Erdei Á István, diák, Kolozsvár (2009-05-14 20:14:04)
324. Bányai Ágnes Pálma, Közgazdász, Budapest (2009-05-14 20:13:06)
323. Ortenszky Gyula, Zenesz, Kolozsvar (2009-05-14 20:11:47)
322. Demeter Erzsébet, pedagógus, Marosvásárhely (2009-05-14 20:11:38)
321. floricioiu oana-maria, arhitect, cluj (2009-05-14 20:11:27)
320. Erdei Árva Istvan, diák, Kolozsvár (2009-05-14 20:11:09)
319. Kerekes Eszter, tanulo, Kolozsvar (2009-05-14 20:11:04)
318. Kristo Hermina, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-14 20:09:48)
317. Cseke Erzsébet, Institutor/ Tanítónő, Tg. Mureş (2009-05-14 20:09:45)
316. Seer Szeréna, Pszichoterapeuta, Kolozsvár (2009-05-14 20:09:01)
315. Hodor, Erika, Cluj Napoca (2009-05-14 20:08:19)
314. Gergely Zoltán, szobrászművész, Kolozsvár (2009-05-14 20:08:18)
313. Kun Réka Orsolya, tanár, Kolozsvár (2009-05-14 20:06:50)
312. Korodi Szabolcs, építész/arhitect, Csíkszereda/Miercurea Ciuc (2009-05-14 20:05:54)
311. Kovács Zsolt, művészettörténész, egyetemi oktató, Kolozsvár (2009-05-14 20:03:18)
310. Fekete István, tördelőszerkesztő, Marosvásárhely (2009-05-14 20:02:24)
309. Janó István-Zsolt, nyomdász, Nagyvárad (Oradea) (2009-05-14 20:01:53)
308. Mircea Munteanu, arhitect, Cluj-Napoca (2009-05-14 20:00:38)
307. Bölöni Bálint, szerkesztő, Marosvásárhely (2009-05-14 19:59:37)
306. Gal Sandor, projktmenedzser, Marosvasarhely (2009-05-14 19:59:32)
305. Varga Mónika, építész, Kolozsvár (2009-05-14 19:58:15)
304. Pap Lehel, közgazdász / economist / Wirtschaftler , Kolozsvár / Cluj Napoca / Klausenburg (2009-05-14 19:58:01)
303. Kupa Balázs, programozo, Marosvásárhely (2009-05-14 19:58:00)
302. Andreea Muresan, arhitect, Cluj-Napoca (2009-05-14 19:57:56)
301. Sebastian Macovei-Benczur, mernok (inginer), Edmonton-Canada (2009-05-14 19:57:45)
300. Szalai Laszlo, lucrator comercial, Cluj-Napoca (2009-05-14 19:57:44)
299. Kerékgyártó Zsolt, Teológiai hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 19:55:00)
298. Váradi Éva Andrea, tanárnő, Kolozsvár (2009-05-14 19:54:29)
297. Kováts Attila, Kolozsvár (2009-05-14 19:54:15)
296. György Imola, tanár, szerkesztő, Marosvásárhely (2009-05-14 19:54:14)
295. Németh Imola, tanár, Marosvásárhely (2009-05-14 19:53:55)
294. Kosztandi T. Ildiko, fordító, Szászfalu - Kolozsvár (2009-05-14 19:53:26)
293. Váradi Gabriella, értékesítő, Kolozsvár (2009-05-14 19:53:09)
292. Varga Szabolcs, építőmérnök, Kolozsvár (2009-05-14 19:52:37)
291. Szocs Marta, tanitono, Kolozsvar (2009-05-14 19:51:14)
290. Szőcs Gazda Enikő, muzeológus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-14 19:51:11)
289. Boita Rubinka, ugynok, noordwijk (2009-05-14 19:50:13)
288. Biró Annamária, kutató, Kolozsvár (2009-05-14 19:49:47)
287. Botezatu Ákos, egyetemista, Nagyvárad (2009-05-14 19:48:55)
286. Burján Hilda, egyetemista, Temesvár (2009-05-14 19:48:30)
285. Gedő Enikő, gyógypedagógus, Szentegyháza (2009-05-14 19:48:16)
284. Kobats Ivan, Galfalva (2009-05-14 19:45:24)
283. Szekeres Zoltan, mérnök, Kolozsvár (2009-05-14 19:44:37)
282. Baranyai Lorinc, nyugdijas, Torda (2009-05-14 19:44:19)
281. Bodó Zalán, egyetemi tanársegéd/asistent universitar, Kolozsvár/Cluj-Napoca (2009-05-14 19:44:07)
280. Kudor Viola, diák, Kolozsvár (2009-05-14 19:43:39)
279. Derzsi Pálma Timea, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 19:43:23)
278. Hegedűs Zsófia, Kolozsvár (2009-05-14 19:41:57)
277. Szánthó Botond, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-14 19:40:53)
276. Kárpát Réka, diák, Kolozsvár (2009-05-14 19:40:51)
275. Fodor Annamária, tanítónő, tekerőpatak (2009-05-14 19:40:31)
274. Kozma Eszter, mernok, Kolozsvar (2009-05-14 19:38:24)
273. Szőcs Imre, könyvtáros, Sepsiszentgyörgy (2009-05-14 19:37:17)
272. Szente Emoke, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-14 19:36:47)
271. Papai Ilona, nyugdijas, Marosvasarhely (2009-05-14 19:36:36)
270. Aczél Annamária, tanárnő, Kovászna megye (2009-05-14 19:35:17)
269. Papai Alpar Laszlo, Futar, Marosvasarhely (2009-05-14 19:35:15)
268. Nagy Emoke Emese, eleva\tanulo, Kolozsvar\Cluj (2009-05-14 19:34:04)
267. Borsos Szabolcs, Marosvásárhely (2009-05-14 19:33:02)
266. Hajdu László, Marosvásárhely (Tg Mureş) (2009-05-14 19:31:24)
265. Fekete Miklós, tanár, Kolozsvár (2009-05-14 19:31:15)
264. Geambaşu Réka, szociológus, Kolozsvár (2009-05-14 19:30:47)
263. Sarka Andrea, tanár, Szolnok (2009-05-14 19:30:42)
262. Lakatos Timea, egyetemista, Nagyvarad (2009-05-14 19:30:24)
261. Márton János, politológus, Gyergyószentmiklós (2009-05-14 19:28:16)
260. Farkas Tamás, mérnök, Kozsvár (2009-05-14 19:25:46)
259. Darvasi Marta, diak, Kolozsvar (2009-05-14 19:25:34)
258. Laszlo Csaba, Kutato, Kolozsvar (2009-05-14 19:22:55)
257. Sebestyen Sandor, Kolozsvar (2009-05-14 19:22:49)
256. Attila Pasztor, Dispo, Kolozsvar (2009-05-14 19:21:35)
255. Pásztor Gyöngyi, szocilógus, egyetemi oktató, Kolozsvár (2009-05-14 19:20:11)
254. Csomortáni Hunor, Kolozsvár (2009-05-14 19:18:36)
253. Nagypál Viola, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 19:18:15)
252. Balog Attila Barna, Pénzügyi Tanácsadó, Nagyvárad (2009-05-14 19:18:08)
251. Szabó Krisztina, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 19:17:43)
250. VIGH ENIKO, MANAGER, MAROSVASARHELY (2009-05-14 19:17:35)
249. VIRAG JACINT, mernok, Kolozsvar (2009-05-14 19:16:47)
248. Dénes Dezsö, programozó, Kolozsvár (2009-05-14 19:15:50)
247. Szűcs László, újságíró, Nagyvárad (2009-05-14 19:15:17)
246. SZABÓ CSABA, VÁLLALKOZÓ, NAGYVÁRAD (2009-05-14 19:14:21)
245. Pozsony János-Csaba, politológus, Sepsiszentgyörgy (2009-05-14 19:14:16)
244. László Tamás, CEU stud., Budapest (2009-05-14 19:14:05)
243. Soo Eva, alkalmazott, Kolozsvar (2009-05-14 19:12:34)
242. Szepessy Katlin, egyetemista, Marosvásárhely (2009-05-14 19:11:52)
241. Zoltán Majó, tudományos asszisztens, Zürich (2009-05-14 19:09:06)
240. Szikora Tamás, informatikus, Ráckeve (2009-05-14 19:08:26)
239. pásztor istván, épitész, várostervező, kolozsvár (2009-05-14 19:07:53)
238. Nagy NAndor Botond, diak, Marosvasarhely (2009-05-14 19:07:11)
237. Kovacs Orsolya, egyetemista, Marosvasarhely (2009-05-14 19:06:52)
236. Szakács Mátyási Tímea, tanár, Marosvásárhely (2009-05-14 19:05:27)
235. Demeter Zsuzsa, szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-14 19:05:13)
234. Bálint Miklós, biológus, Kolozsvár (2009-05-14 19:05:05)
233. krisztina varga , Procuror asistent , Cluj-Napoca (2009-05-14 19:04:16)
232. Papp Attila Zsolt, szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-14 19:03:53)
231. Nagy Norbert, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 19:02:41)
230. Halasz Sara, egyetemi hallgato, Nagyvarad (2009-05-14 19:02:37)
229. Demsa Róbert M., politológus, Gyergyószentmiklós (2009-05-14 19:01:13)
228. Lepedus Péter, újságíró/jurnalist/Journalisten, Kolozsvár/Cluj Napoca/Klausenburg (2009-05-14 19:01:02)
227. Fekete Attila-Laszlo, Informatikus, Marosvasarhely (2009-05-14 18:58:28)
226. Elekes Csilla, egyetemista, Sepsiszentgyorgy (2009-05-14 18:58:22)
225. Laczó Ferenc, egyetemi hallgató (doktorandusz), Budapest (2009-05-14 18:58:12)
224. Kolozsvari Szilard, tanar, Marosvasarhely (2009-05-14 18:56:58)
223. Ficz Emőke, közgazdász, Genf (2009-05-14 18:56:57)
222. Boda Edit, költő, Kolozsvár (2009-05-14 18:56:54)
221. Benedek Zsolt, Tanulo, Gyergyószentmiklós (2009-05-14 18:56:11)
220. Jancsó Noémi, író, egyetemi hallgató, pincér, Cluj-Napoca (2009-05-14 18:54:59)
219. Joó András, diák, Birmingham (2009-05-14 18:53:38)
218. Gergely Laszlo, valalkozo, Sepsiszentgyorgy (2009-05-14 18:53:06)
217. Gábor Ildikó, Gyógypedagógus, pszichológus, Nagyvárad (2009-05-14 18:52:54)
216. Benedek Levente, képzőművész, Temesvár (2009-05-14 18:52:26)
215. Jasko Gyongyi, Kolozsvar (2009-05-14 18:51:28)
214. Dan Mercea, doctorand, York, U.K./ Cluj-Napoca (2009-05-14 18:51:21)
213. Benedek Eva, cluj-napoca / kolozsvár (2009-05-14 18:51:18)
212. Vallasek Márta Éva, tanár, Kolozsvár (2009-05-14 18:50:24)
211. Mikó Ferenc, lelkész, Kolozsvár / Székelykeresztúr (2009-05-14 18:49:37)
210. Vallasek Magdolna, jogász, Kolozsvár (2009-05-14 18:49:19)
209. Varga Máté, biológus, London, Egyesült Királyság (2009-05-14 18:48:58)
208. Plugor Réka, Budapest (2009-05-14 18:48:52)
207. Domokos Péter, szabadfoglalkozású, Sepsiszentgyörgy/Sfântu-Gheorghe (2009-05-14 18:47:19)
206. Gál Zsófia, diák, Kolozsvár (2009-05-14 18:47:10)
205. Jani Sándor, Tanuló, Budapest (2009-05-14 18:45:37)
204. Kádár Ferenc, építőmérnök , Tordaszentlászló (2009-05-14 18:43:35)
203. Mikó Judit, gondnok, Kolozsvár (2009-05-14 18:42:06)
202. Mikó Lőrinc, nyugalmazott tanácsos, Kolozsvár (2009-05-14 18:41:08)
201. Mikó Gerrgely, diák, Kolozsvár (2009-05-14 18:39:57)
200. Elekes Csongor Attila, statikus mérnök / inginer structurist, Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe (2009-05-14 18:39:56)
199. Páll Zoltán, egyetemi hallgató, Pécs (2009-05-14 18:39:40)
198. fuleki attila, diak, csikszereda (2009-05-14 18:38:13)
197. Zakarias Gergely, diak, Szepviz (2009-05-14 18:37:54)
196. Pakot Ágnes, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 18:37:43)
195. riti józsef attila, tanár, szamosújvár (2009-05-14 18:37:38)
194. Páll Zolzán, egyetemi hallgató, Pécs (2009-05-14 18:36:09)
193. Zakarias Botond, egyetemista , Szepviz (2009-05-14 18:34:41)
192. Ölvedi Zsolt, gyógyszerész, Marosvásárhely (2009-05-14 18:34:37)
191. Páll Ákos, egyetemista, Csikszereda (2009-05-14 18:34:09)
190. Szabo Zsofia, -, Kolozsvár / Cluj (2009-05-14 18:33:35)
189. Dobos Erika, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-14 18:33:24)
188. Demeter Orsolya, diák, Csikszereda (2009-05-14 18:32:58)
187. Tamas Eniko, Egytemista, Kolozsvar (2009-05-14 18:32:52)
186. Kiss Levente, Kolozsvár/ Cluj-Napoca (2009-05-14 18:32:44)
185. Joó Zoltán, mérnök, Marosvásárhely (2009-05-14 18:32:10)
184. Biro Lorinc, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-14 18:31:03)
183. Demény Péter, író, Cluj-Kolozsvár-Klausenburg (2009-05-14 18:30:55)
182. Tóth Attila, tanarseged, Kolozsvar (2009-05-14 18:30:54)
181. Csepeli Anikó, Közgazdász, Budapest (2009-05-14 18:30:36)
180. Szőcs Kinga , Proiect Manager, Kolozsvár (2009-05-14 18:29:33)
179. Vaida Zoltan, diak, Beszterce/Bistrita/Bistritz (2009-05-14 18:29:25)
178. Ferencz Márta, Egyetemista, Szepviz (2009-05-14 18:29:22)
177. Andra Stoica, Bucuresti (2009-05-14 18:29:11)
176. Csont Zsombor, diák, Kolozsvár (2009-05-14 18:29:07)
175. Kiss Laszlo Andras, Egyetemista, Kolozsvar (2009-05-14 18:28:46)
174. Zágoni Bálint, szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-14 18:28:45)
173. Kerekes Mária Tímea, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 18:27:56)
172. Mikó Hunor, Tanuló, Kolozsvár (2009-05-14 18:27:54)
171. Gáll Zoltán, szociológus - közgazdász, Budapest - Kolozsvár (2009-05-14 18:27:40)
170. Máthé Szabolcs, elnök, Országos Magyar Diákszövetség, Kolozsvár (2009-05-14 18:27:17)
169. Petres Gabor, epiteszmernok, Nagyvarad (2009-05-14 18:27:13)
168. lazar csaba, elev, beclean (2009-05-14 18:27:03)
167. Poszet Szilárd, egyetemi adjunktus, Kolozsvár (2009-05-14 18:26:13)
166. Józsa Péter, irodavezető, Budapest (2009-05-14 18:25:12)
165. Székely Melinda, műfordító, Kolozsvár (2009-05-14 18:24:56)
164. Márton Ágnes, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 18:24:13)
163. Pal Kinga, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-14 18:23:03)
162. Tasnádi Zsuzsi-Timea, tanuló, Szamosújvár (2009-05-14 18:22:25)
161. Ráksi Lajos , teológiai hallgató - Protestáns Teológiai Intézet, Kolozsvár, Kolozsvár (2009-05-14 18:20:35)
160. Mihály János, történész, Lövéte (2009-05-14 18:18:19)
159. Vezsenyi Sándor, szoftverfejlesztő, Budapest (2009-05-14 18:18:01)
158. Péterfi Borbála, Kolozsvár (2009-05-14 18:17:42)
157. Póka Ioan Andrei, ziarist, Cluj (2009-05-14 18:17:14)
156. Balla Laszlo, munkanelkuli, Magyardecse (2009-05-14 18:17:00)
155. Magó Anna-Mária, almérnök, Kolozsvár (2009-05-14 18:16:39)
154. Adrian Briciu, student, Timisoara (2009-05-14 18:15:14)
153. Zoltan Hunor, Student, Cluj-Napoca (2009-05-14 18:14:49)
152. Balázs Imre-Csaba, IT hardware mérnök, Marosvásárhely (2009-05-14 18:11:56)
151. Zsolt tasnadi, Developer, Cluj Napoca (2009-05-14 18:11:55)
150. pokorny attila, szobrászművész, Marosvásárhely (2009-05-14 18:10:26)
149. Molnár Annamária, könyvtáros, Kolozsvár (2009-05-14 18:10:00)
148. Bogya Erzsebet Sara, Doktorandusz, Kolozsvar (2009-05-14 18:09:39)
147. Sebestyén Lóránnd, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 18:09:27)
146. George Tudorie, student, Urziceni (2009-05-14 18:07:20)
145. Horváth Zoltán, tanár/profesor, Kolozsvár/Cluj (2009-05-14 18:07:14)
144. Ráduly Andrea-Mária, Hallgató a BBTE-n, Kolozsvár (2009-05-14 18:06:53)
143. Novák Károly-István, tanár, Székelyudvarhely (2009-05-14 18:06:50)
142. Pozsár-Szentmiklósy Zoltán, jogász, egyetemi oktató, Budapest (2009-05-14 18:06:07)
141. Barti Tihamér, igazgató, Gyergyószentmiklós (2009-05-14 18:05:54)
140. Farkas Balint, egyetemista, Szekelykeresztur (2009-05-14 17:59:53)
139. Dobrai Mozes, Tanulo, Zilah (2009-05-14 17:57:34)
138. Anca Simionca, PhD student, CEU, Budapest (2009-05-14 17:57:11)
137. Vallasek Júlia, egyetemi adjunktus, Kolozsvár (2009-05-14 17:56:25)
136. Csirák Dalma, irodavezető, Marosvásárhely (2009-05-14 17:54:41)
135. Dénes Nándor, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-14 17:53:31)
134. Mihály Emőke, szerkesztő, Marosvásárhely (2009-05-14 17:52:35)
133. Kovács Ildikó - Laura, egyetemista, Nagyvárad (2009-05-14 17:51:35)
132. Forrai Réka Szerénke, rádiós szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-14 17:51:32)
131. Lippai Cecília, doktorandusz, Kolozsvár (2009-05-14 17:51:31)
130. Holicska István, kepzőművész, Marosvásárhely (2009-05-14 17:49:45)
129. Szilágyi Szabolcs Ferencz, szerkesztő, Méra (2009-05-14 17:48:04)
128. Sandor Zsolt, Informatikus, Csikszereda (2009-05-14 17:48:03)
127. Tamas Csaba, technikus, Marosvasarhely (2009-05-14 17:48:00)
126. Fodor Judit, Ady Endre Sajtókollégium, titkárság, Nagyvárad (2009-05-14 17:47:50)
125. kuncz alvin, mernok, kolozsvar (2009-05-14 17:47:49)
124. Takó Edit, egyetemi hallgató, Kézdivásárhely (2009-05-14 17:46:24)
123. Szlávits Miklós, állatorvos, Gyergyószentmiklós (2009-05-14 17:46:02)
122. KONCZ Attila, újságíró, Budapest (2009-05-14 17:44:51)
121. Kovács Csaba, főszerkesztő, Csíkszereda (2009-05-14 17:44:29)
120. Ferencz Zsolt, Diak, Szekelyudvarhely (2009-05-14 17:44:12)
119. Kali Ellák, tervező építész, Marosvásárhely (2009-05-14 17:43:34)
118. Tompa Csaba, Gyergyószentmiklós (2009-05-14 17:43:12)
117. Kali Margit, tervező , Marosvásárhely (2009-05-14 17:42:31)
116. Sike Csanád, közgazdász, Kolozsvár (2009-05-14 17:41:32)
115. Rozsnyai Árpád, programozó, Marosvásárhely (2009-05-14 17:40:59)
114. Pöllnitz Ünige, Kolozsvár (2009-05-14 17:40:25)
113. Varga Zoltán, programigazgató/director programe, Kolozsvár/Cluj (2009-05-14 17:37:58)
112. DÁNIEL Botond, szociológus, vállalkozó, Gyergyószentmiklós (2009-05-14 17:37:54)
111. Szőcs Edgár, közgazdász/economist/Wirtschaftler, Marosvásárhely/Tirgu Mureş/Neumarkt (2009-05-14 17:36:17)
110. Tatár Attila, tanár, Gyergyószentmiklós (2009-05-14 17:36:12)
109. Demeter Szilárd, PKE, egyetemi adjunktus, Nagyvárad (2009-05-14 17:36:12)
108. Daniel Rita, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 17:36:08)
107. Kovacsics Judit, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2009-05-14 17:36:05)
106. Nagy Éva, szgép-kezelő, Kolozsvár (2009-05-14 17:35:55)
105. Ádám Biborka, Zabola (2009-05-14 17:35:39)
104. Vladareanu István, Graphic Designer, Kolozsvár (2009-05-14 17:35:06)
103. Simona Szakacs, PhD Student, Essex (UK) (2009-05-14 17:34:52)
102. Nagy Attila, nyugdíjas, Kolozsvár (2009-05-14 17:34:15)
101. Nagy Réka, tanár, Kolozsvár (2009-05-14 17:32:42)
100. Kovács Zoltan-Zsolt, egyetemi hallgató, Szilágysomlyó (2009-05-14 17:32:09)
99. Gyöngyi Annamária, újságíró, Kolozsvár (2009-05-14 17:29:52)
98. Szász Gábor, grafikus, Marosvásárhely (2009-05-14 17:29:26)
97. Makay Dorottya, inginer structurist / tartószerkezettervezõ , Cluj-N. / Kolozsvár (2009-05-14 17:28:14)
96. Szőke Enikő, Gazdasági informatikus, Bukarest (2009-05-14 17:28:05)
95. Furu Xénia, építész, Kolozsvár (2009-05-14 17:27:58)
94. Pocsveiler István Levente, Teológus/Teolog, Kolozsvár/Cluj Napoca (2009-05-14 17:27:13)
93. Jobb Boróka , egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 17:27:07)
92. SIMÓ Réka Márta, műépítész, egyetemi hallgató, Bukarest (2009-05-14 17:26:25)
91. Popescu Róbert, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 17:26:13)
90. Bartha Debóra, tanár, Budapest (2009-05-14 17:26:05)
89. Horváth Ildikó, egyetemista, Kolzsvár (2009-05-14 17:25:24)
88. Berkeczi Zsolt, egyetemi hallgató, Székelyudvarhely (2009-05-14 17:25:23)
87. Szabo Lorand Sandor, Ertekesitesi megbizott, Kolozsvar/ Szatmarnemeti (2009-05-14 17:25:12)
86. Ilyés Emőke Hajnal, antropológus, Székelyudvarhely (2009-05-14 17:24:58)
85. Fazakas Orsolya, Angoltanár/Profesoara de engleza, Kolozsvár (2009-05-14 17:24:56)
84. Varga Katalin, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 17:24:10)
83. Biró István, gimnazista, Segesvár (2009-05-14 17:23:30)
82. Moldován Árpád Zsolt, újságíró/jurnalist/Journalist, Kolozsvár/Cluj/Klausenburg (2009-05-14 17:23:00)
81. Horhat Kund Lehel, Designer, Cluj Napoca (2009-05-14 17:22:54)
80. Vegh Attila Gergely, PhD hallgato, Szeged (2009-05-14 17:21:44)
79. Péter László, szociológus, egyetemi oktató, Kolozsvár (2009-05-14 17:20:51)
78. Dr. Horváth-Bordon Erzsébet, minöségi ellenör, Hamburg (2009-05-14 17:20:39)
77. Széman Csilla, régészhallgató, Kolozsvár (2009-05-14 17:20:35)
76. Csaki Rozália, lapszerkesztő, programvezető, Székelyudvarhely (2009-05-14 17:18:37)
75. Kassay Réka, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 17:18:34)
74. Dr. Horváth Sz. Ferenc, történész, Hamburg (2009-05-14 17:18:25)
73. Kraft Hunor-Norbert, medikus / student, Marosvásárhely / Tg. Mures (2009-05-14 17:18:11)
72. Sebestyén Emőke, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 17:14:10)
71. Orosz Melinda, Marosvásárhely (2009-05-14 17:12:52)
70. Kuki Edina, Egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 17:11:11)
69. emődi tamás, építész, nagyvárad (2009-05-14 17:10:28)
68. Kiss Gazda Atilla, IT manager, Kolozsvar (2009-05-14 17:09:21)
67. Kandó Norbert József, programozó, Kolozsvár (2009-05-14 17:08:37)
66. Nagy Emőke, tréner, Nagyvárad (2009-05-14 17:07:56)
65. Simon Attila, cégvezető, labs.ro, Csíkszereda (2009-05-14 17:07:50)
64. Kovács Zoltán Csongor, ecologist / környezetvédő, Cluj-Napoca / Kolozsvár (2009-05-14 17:03:23)
63. Horváth Gábor, újságíró, mûsorvezetõ, Gyergyószentmiklós (2009-05-14 17:03:18)
62. Sára Tünde, szülésznő, Gyergyószentmiklós (2009-05-14 17:03:17)
61. Gál Csaba, Webszerkesztő, Nagyvárad (2009-05-14 17:00:52)
60. Tompa Éva, Fordító, Nagyvárad (2009-05-14 16:57:55)
59. Vass Ibolya Emese, Kolozsvár (2009-05-14 16:57:53)
58. Batizán Emese Emőke, Egyetemi hallgató, Marosvásárhely (2009-05-14 16:55:48)
57. Sólyom István, politológus, Gyergyóújfalu (2009-05-14 16:54:50)
56. Fehér Árpád, mérnök, Kolozsvár (2009-05-14 16:54:42)
55. Nagy Ildikó, programozó, Kolozsvár (2009-05-14 16:54:40)
54. Peti Lehel, kutató, Kolozsvár (2009-05-14 16:53:29)
53. Farkas Emőd, irodavezető, Kolozsvár (2009-05-14 16:53:13)
52. Gazda Árpád, újságíró, Kolozsvár (2009-05-14 16:52:32)
51. Pál János, pap, Marosvásárhely (2009-05-14 16:51:03)
50. Szlávits Dali Erika, pedagógus, Gyergyószentmiklós (2009-05-14 16:49:56)
49. Bakos Eva Andrea, kozgazdasz, Marosvasarhely (2009-05-14 16:49:56)
48. Dunai László, egyetemista, Kolozsvár (2009-05-14 16:48:05)
47. Kiss Beáta, Bukarest (2009-05-14 16:47:45)
46. Szász Csaba, egyetemi tanár, Kolozsvár (2009-05-14 16:47:45)
45. Illyés Gergely, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2009-05-14 16:46:30)
44. Fülöp Noémi, újságíró, Kolozsvár (2009-05-14 16:46:10)
43. Kertész Melinda, újságíró-szerkesztő, Kolozsvár (2009-05-14 16:45:50)
42. Hadnagy Zsuzsa, egyetemista, Kolozsvar (2009-05-14 16:44:58)
41. Kuban Lorant, orvos, Temesvar (2009-05-14 16:43:47)
40. Lőrincz Csaba, programozó / programator / programierer, Kolozsvár / Cluj Napoca / Klausenburg (2009-05-14 16:42:43)
39. Vanyó Géza, Szoftverfejlesztő, Kolozsvár (2009-05-14 16:42:15)
38. Kovács Sándor, tanár, Kolozsvár (2009-05-14 16:41:44)
37. Régeni Éva, software developer, Tg.-Secuiesc (2009-05-14 16:39:01)
36. Szász Noémi, audit szervező, Marosvásárhely / Targu Mures (2009-05-14 16:38:41)
35. Markó Attila, jogász, Brassó (2009-05-14 16:37:59)
34. Király Zoltán, költő, Kolozsvár-Klausenburg (2009-05-14 16:37:17)
33. Pálfi László Péter, újságíró, Marosvásárhely (2009-05-14 16:36:54)
32. Benedek Kinga, egyetemista, Gyergyóújfalu (2009-05-14 16:35:18)
31. Gal Istvan Tamas, software engineer, Marosvasarhely/Tirgu Mures (2009-05-14 16:34:07)
30. tulogdy laszlo, epitesz, kolozsvar (2009-05-14 16:33:49)
29. Ráduly Attila, egyetemista, Kézdivásárhely (2009-05-14 16:33:36)
28. Bordás Beáta, egyetemi hallgató , Kolozsvár (2009-05-14 16:32:54)
27. Markó Eszter, ügyvéd, Bukarest (2009-05-14 16:31:45)
26. Pongrácz Balázs, Egyetemista, hallgató, Győr (2009-05-14 16:31:23)
25. Weghofer Erna-Aletta, szakfordító, tolmács, Kolozsvár (2009-05-14 16:28:15)
24. Luka Zsuzsánna, néprajzos-muzeológus, Székelykeresztúr (2009-05-14 16:27:39)
23. Vallasek Aletta Kinga, orvostanhallgató, Kolozsvár (2009-05-14 16:27:16)
22. Keresztes Peter, operator, Kolozsvar (2009-05-14 16:26:26)
21. Jakabffy Botond, mernok , Kolozsvar (2009-05-14 16:25:19)
20. Szőcs István Levente, műépitész/arhitect, Cluj-Napoca/Kolozsvár (2009-05-14 16:24:59)
19. Bakk-Dávid Tímea, szerkesztő, Kézdivásárhely (2009-05-14 16:24:01)
18. Szakacs Paal Istvan, daytrader, Kolzosvar (2009-05-14 16:22:23)
17. Boros János, igazgató, Kolozsvár (2009-05-14 16:21:20)
16. Könczei Csilla, néprajzkutató, Kolozsvár (2009-05-14 16:20:20)
15. Sipos Zoltán, újságíró/journalist, Kolozsvár (2009-05-14 16:19:43)
14. Seer László, marketing igazgató, Kolozsvár (2009-05-14 16:19:02)
13. Könczei Csongor, néprajzkutató, Kolozsvár (2009-05-14 15:58:41)
12. Selyem Zsuzsa, egyetemi oktató, Kolozsvár (2009-05-14 15:54:31)
11. Ágoston Erika, gazdasági vezető, Kolozsvár (2009-05-14 15:53:49)
10. Mohácsek Magdolna, jogtanácsos, Kolozsvár (2009-05-14 15:46:14)
9. Bogdán Andrea, jogtanácsos, Kolozsvár (2009-05-14 15:45:41)
8. Sebestyén-Spielmann Mihály, könyvtáros, író, történész, Marosvásárhely (2009-05-14 15:44:58)
7. Vitos Katalin, kutató, Kolozsvár (2009-05-14 15:44:26)
6. Cs. Gyimesi Éva, irodalomkritikus, egyetemi tanár, Kolozsvár (2009-05-14 15:43:18)
5. Gidó Attila, kutató, Kolozsvár (2009-05-14 15:42:34)
4. Magyari Tivadar, szociológus, egyetemi oktató, Kolozsvár (2009-05-14 15:42:01)
3. Horváth István, egyetemi oktató, Kolozsvár (2009-05-14 15:41:06)
2. Marius Cosmeanu, jurnalist și sociolog, București (2009-05-14 15:40:21)
1. Tibád Zoltán, alapítványi igazgató, Kolozsvár (2009-05-14 15:39:16)